|
- Remek, már csak ez hiányzott a mai napomhoz!
Mérgesen gyűrtem össze a nemrég érkezett papírt és azzal a lendülettel hamuvá égettem. Nem, nem akarok megint odamenni! Miért nem hagy békén? Van elég bajom nélküle is!
Elkeseredetten pillantottam az órára.
- Még fél óra. Fél óra, hogy felkészüljek Rá…. – sóhajtva keltem fel és a fürdőszoba felé indultam. Kicsi a lakásom, egy egyszerű városi lakás, nincs szükségem nagyobbra. Megnyitottam a forró vizet, és ruháimat ledobálva beálltam alá. Finom illatos olajjal fürödtem, ez lehozza rólam a város szagát. Nem akarom, hogy ez miatt is fintorogjon.
Pár perc alatt kész letettem, még vizes voltam mikor ruhát kezdtem keresni. Bő ruhákat választottam, nehogy a kelleténél jobban figyeljen rám.
A tükör előtt megálltam egy pillanatra. Hosszú, barnás-szőke hajamat összefogtam, pár tincset szabadon engedtem, amolyan keretnek a szürke szemeim köré. Általában nem öltözöm ki ennyire, hisz a harctéren ahol élem az életem nem nagyon van rá szükség. De miatta megteszem. Nem is nagyon lenne más választásom. Neki senki nem mondd ellent.
- Akkor hajrá.
Nyeltem egy nagyot, majd megérintettem a tükör lapját a tenyeremmel, mire eltűnt a szoba képe helyette megjelent egy csarnok. A tükör lapja vízszerűvé vált, én pedig átléptem rajta.
A csarnokban megcsapott az elemi mágia, mélyen szívtam magamba az erőt. Nagyon sokáig nem volt ide bejárásom, csak azután, hogy ő kiszemelt magának. Megráztam a fejem, majd magabiztosnak tűnő léptekkel indultam arra amerre, hittem hogy megtalálom.
A folyosók tele voltak, mint általában, mindenki a maga dolgára sietett, főrangú démonok intézték mindennapi ügyeiket. Ide tartoztam én is, de nem tetszett a cél amiért jöttem. Nem azért hogy kiálljak az embereimért, vagy magamért, esetleg hogy részt vegyek valamelyik tanácson. Csak azért voltam itt mert azt akarta. Csak az ő kedvére.
A nagyterem ajtaja kitárult előttem, én pedig szembetaláltam magam a birodalom legelitebb vezetőrétegével. Nyeltem egyet, hátamon felállt a szőr, újaim önkéntelen görbültek be, mintha a kardom szorítanák. Butaság, hisz nem is volt nálam fegyver. Soha nem jöhettem volna ide fegyverrel.
Mindenki aki bent volt rám nézett, találgatva ki is vagyok mit is keresek itt. Az egyik őr megállított, a kezemre fonódó ujjak nem szorítottak, de biztos voltam benne ha teszek egy lépést összetör.
- Mit keresel itt?
- Én hívtam, ereszd el.
Egy mély hang szakította félbe az őrt mire azonnal eleresztett. Én pedig térdre borultam. A kötelező protokoll ugye, meg az sem egy utolsó szempont hogy félek tőle.
Mereven a földre szegeztem a tekintetem, nem foglalkoztam a körülöttem lévőkkel. Éreztem az illatát, azt az illatot ami azt hiszem örökre belém égett.
Finom, de erős ujjak nyúltak az állam alá és emelték fel a fejem. Kellemes hangját hallottam a gondolataimban.
„ Örülök, hogy eljöttél hozzám – finoman végigsimított az arcomon – Van még egy kis dolgom, de utána csak veled foglalkozom – erre nyeltem egyet, arcomon pír futott át, tudtam mire céloz. Végig a szemébe néztem, a fekete tekintete fogva tartott. – Maradj itt velem kérlek- bár kért, de esélyem sem volt nemet mondani.”
„ Igen felség – válaszoltam neki, szemeim egy percre lehunyva.”
Megsimogatta az arcom, majd ellépett mellőlem, intve, hogy menjek utána. Remegve álltam fel, óvatosan szlalomoztam a főurak között de ők nem foglalkoztak velem tovább. Ahogy ő leült engem lehúzott maga mellé a földre. Égővörös fejjel szuggeráltam a padlót, ezt a megaláztatást… Én is hadúr lennék, még ha nem is olyan fontos! Miért hagyom, hogy így bánjon velem? Egyszerű… Félem őt és a hatalmát.
Talán egy órán keresztül ültem mellette mire, oszlani kezdtek a démonok. Az egész megbeszélésből nem hallottam, semmit. Kizárt hisz nem azért jöttem, hogy kihallgassam. Hanem azért, hogy elszórakoztassam.
Amint az utolsó főúr is távozott, ő is felkelt engem meg felhúzott magához. Egymással szemben álltunk, a levegő szinte szikrázott körülöttünk, az ódivatú fáklyák fénye vad táncba kezdett.
- Miért hívtál ide felség? – kérdeztem tőle. Először nem válaszolt, kedvtelve nézett végig rajtam, ruhán keresztül végigsimított testemen, mire finoman megremegtem. Átkarolt magához húzott és a fülembe suttogta a választ.
- Kellesz nekem, gyönyörű vagy, és isteni az ágyban – finoman megharapdálta a fülem mögötti érzékeny részt. – Menjünk valami kényelmesebb helyre.
A következő pillanatban már a hálószobájában álltunk. Eleresztett és hátralépett, én pedig ámulva néztem körbe. Még csak egyszer jártam itt de akkor sem volt időm körbenézni. Meglepetésemre a modern tudomány és a régi stílus adott egymásnak randit. A hatalmas baldachinos ágyon szerintem négyen- öten is elfértek volna kényelemesen. Körben finom anyag volt a falon, a polcokon pedig zenelejátszó, tv, papírok könyvek… Kész káosz volt az egész. Tulajdonképpen tetszett. Azonban nem hagyott sok időt bámészkodni, hangja könnyedén szakított ki gondolataim közül.
A hátam mögött állt, ismét a fülembe suttogott.
- Vetkőzz le. Túl sok rajtad a ruha – végigsimított a vállamon, én pedig beleremegtem az érintésébe. Kezem önkéntelenül mozdult, hogy teljesítsem a kérését. A könnyű anyag ami eddig eltakart, lesiklott rólam, és egy csomóba gyűlt a lábam körül. Megcsapott a hűvös levegő, libabőr futott végig rajtam. Izmaim ugrásra készen feszültek meg, nem akartam ezt… Az érintésére kicsit megrezzentem.
- Idegesnek tűnsz – hangja évődő volt, közben hol a vállamon hol az arcomon simított végig.
- Nem akartam idejönni.
- Ahhoz képest elég gyorsan ugrottál a hívásomra.
- Nem volt bátorságom nemet mondani – halkan felsóhajtottam, ahogy tenyere végigcsúszott a hasamon.
- Tudod, nem bántom azt, aki engedelmeskedik… - finoman belemart a nyakamba, nekem pedig minden erőmre szükségem volt hogy ne rántsam el magam.
Ez rosszabb, mint egy agytorna. Hisz ha ellenkezek csak okot adok neki arra, hogy használja az erejét. Az pedig nekem nagyon, nagyon fog fájni.
- Perszeh… - suttogtam és szembefordultam vele, finoman nekitámaszkodtam, és elkezdtem leszedni róla a ruháit.
Valahova már eltüntette a fegyvereit, így nekem csak az inggel, az alatta hordott leheletfinomnyi páncéllal, és a nadrágjával kellett megküzdenem. Minden érintésem egy simogatás volt, finoman ismerkedtem a testével, amit egyenlőre még hagyott.
A ruhái alatt egy igencsak erős test lapult, izmai néha megremegtek az érintéseim nyomán. Rövid fekete haja, könnyedén siklott ujjaim közt, de ez láthatólag már nem tetszett neki, mert elhúzta a fejét.
A levegőt nem éreztem hidegnek, a szoba csendjét leginkább csak idegesen kapkodó légvételeim szakították meg. Egy idő után megunta, vagy mást akart, mindenesetre elkapta mindkét kezem, és ahogy belenéztem fekete szemeibe megszédültem.
Határozottam elkábított, egy pillanatig nem láttam mást csak örvénylő feketeséget, aztán az ágyon fekve tértem magamhoz. Ő fölöttem térdelt, szemeiben akkora éhséget láttam, hogy megijedtem. Igyekeztem elhátrálni, a selyem hűvösen simult a bőrömhöz, és minduntalan megcsúsztam, nem voltam ehhez hozzászokva.
Könnyedén megakadályozta szánalmas menekülési kísérleteimet.
- Eressz el, kérlek! – hangomból tömény félelem áradt és ehhez mérten pocsékul is éreztem magam. Az aurája, egyre inkább fojtogatott, nagyon is éreztette erőfölényét, ami nem igen segített, hogy ellazuljak. Én szeretem a durva szexet, de az amit ő akar, nem az én asztalom. A mágiám egész egyszerűen nem akar ellene harcolni… Így, igen torokszorító élmény, alatta feküdni, teljesen kiszolgáltatva…
- Már miért tenném? Az enyém vagy – hangjától megremegtem, behunytam a szemem.
Szinte azonnal éreztem hogy belém mar. Nem durván, csak épp hogy. – Miért félsz tőlem ennyire mondd? – kérdezte miután elengedett. Vérem még vörösre festette ajkait, érdeklődve nézett rám.
- Nem mondhatok neked nemet, sokkal erősebb vagy nálam… - óvatosan a vállára tettem a kezem. Meleg volt a bőre sokkal melegebb mint az előbb.
- Baj talán?
- Nem, csak nem értem miért engem szemeltél ki magadnak… - kicsúsztam alóla és dideregve az ablakhoz sétáltam, és néztem az erkélyen kialakított kis vízesést. – Nem vehetem fel veled a versenyt, így esély sincs arra hogy élvezhessem ha együtt vagyok veled. Azt pedig, ha elködösíted a tudatom, különösebben nem veszem jó néven.
Hagyta, hogy beszéljek, és ezt értékeltem.
- Hogy miért te? Érdekes kérdés. Megtetszettél, és az aurád vonzott – léptei halkan súrlódtak a puha szőnyegen, majd mögém ért és átkarolt, testével melegített át. Furcsa érzés volt, hogy pont ő vigyáz rám. Még ha csak a hidegtől óv is. – Ne akarj elfutni – hangja csábítóvá változott, kezei lecsúsztak a vállamról, végigsimított. – Megmutatom, hogy te is élvezheted, ha lefekszel velem. Csak engedd – a hasamon simított végig, mire felsóhajtottam - el – kezét lejjebb csúsztatta, szemeim előtt pedig összefolyt a szoba – magad.
Forróság öntött el, mikor ágyékomra kulcsolódtak ujjai. Önkéntelenül dőltem neki, izmaim végre engedtek görcsös állapotukból és élveztem a kényeztetést. Ujjai lassan siklottak rajtam, torkom pedig szüntelen nyögdécselések hagyták el.
Miért ilyen gyengéd? A múltkori után nem számítottam semmi ilyesmire. Akkor kíméletlen volt, nem kérdezett, elvette ami kellett neki, és cseppet se foglalkozott velem. Most viszont, figyel rám, óvatos, törődő. Érintései egyre ritkábbak, szüntelenül húz, vajon meddig bírom még?
Egyszer csak megszűnt az érintés, mire méltatlankodva pillantottam de nem szóltam. Elengedett, szembefordított magával, fekete szemei ragyogtak, de most nem volt bennük mágia. Csupán a vágy színezte be. Ez más, most vigyáz rám. És nagyon remélem tartja ezt az állapotot.
Mindenesetre jobb ha valahogy megköszönöm neki.
Közelebb hajoltam hozzá, számmal finoman végigsimítottam az övén, bebocsátást kérve. Megcsókoltam, elmerültem a kis nyelvcsatában, és csak azt vetem észre hogy a hátam a hideg kőhöz ér. Borzongva közelebb bújtam hozzá.
Felnevetett. Remek, kinevet.
- Mi van? – néztem fel rá.
- Vigyázz mennyire kedvelteted meg magad, lehet, hogy nem akarlak majd elengedni… - tessék? Ez most mi akar lenni?
Egy percre határozottan lefagytam, és az előbb felélesztett vágy úgy tűnt el mintha nyoma se lett volna. Nem enged el? Házi kedvencet csinálna belőlem? Valakit aki akarat nélkül kénytelen azt tenni amit mond? NEM!
- Áh! – túlságosan elmerültem a gondolataimban, és csak azt vettem észre, hogy a hideg falon csattanok, egy hevesebb mozdulata miatt, majd mögém lépve egyszerre hatol belém, és mar a nyakamba...
A kínzó fájdalom végigszántott a testemen, a falat kapartam támasztékot keresve, de elhúzott onnan, nem engedve, hogy a kezén kívül más kapaszkodót találjak.
- Kérlek, kérlek… - nyöszörögtem halkan. Pokoli fájdalmat éreztem, bennem volt és bár nem mozdult ezzel is épp eléggé megsebzett. Semmi előkészítés, semmi gyengédség, csak a való világ. Valahogy a földre kerültünk, négykézlábra rántott, de nem bántam, végre kapaszkodót találtam magamnak, a szőnyeget tépve próbáltam enyhíteni a kínon, de szólni nem szóltam. Nem akartam neki megadni ezt az örömöt.
Nem mozdult, végigfuttatta ujjait a gerincemen, mire akaratlan borzongás járt át, majd a keresztcsontomra fejtett ki nem kis nyomást, amitől valamelyest ellazultam, engedett a durva, feszítő érzés. Összeszorított ajkakkal akadályoztam meg, hogy nyögéseim elhagyják a számat.
- Hallani akarom a hangodat – sustorgott a fülembe.
- Nem alázom ennyire meg magam…
- Bolond vagy – közölte velem. – Tedd amit mondok és csodás élményt varázsolok neked…
- Mint a múlt… Áh.. – kiáltottam fel a fájdalomtól. Nem tudom mit csinált, de szerencsétlen szőnyeget megtéptem.
- Én megpróbáltam… - lelökött a földre, és kíméletlen iramot diktálva mozgott bennem. Oké rendben, ezt már nem lehet némán kibírni, minden mozdulatra szó szerint sikítottam. Nem tudom mi lett a vége, mert egyszer csak nem éreztem semmit és elnyelt a megváltó sötétség.
*
Puha párnák közt ébredtem, meleg takaró volt rajtam, és valaki mellettem szuszogott. Percekig csak élveztem a nyugalmat és igyekeztem rájönni mi is történhetett. A tudatom blokkolt. Lustán kinyújtóztam, megfordultam és szembetaláltam magam egy élénk fekete szempárral, ami kutatón fürkészte mozdulataimat.
- Jó reggelt… - köszöntöttem. Arra még emlékeztem, hogy hozzá indultam, addig tiszta, csak a szobába lépéstől homályosak az emlékek.
- Hogy érzed magad? Fáj valamid? – átgondoltam a kérdést, majd megráztam a fejem. Kicsit feszültek az izmaim ugyan, de ez minden.
Nem szólt semmit, csak bólintott. Megsimogatta arcom, fölém hajolt megcsókolt. Engedelmesen viszonoztam, majd hamarosan csak csillagokat láttam, és nyögni voltam képes. Mindenemet elhalmozta apró simításokkal, csókokkal, mágiája lágyan lengett körbe.
Percekkel, vagy talán órákkal később, már felöltözve álltam a szoba közepén, és érdeklődve figyeltem, ahogy magára veszi a fegyvereket.
- Elmehetek? – kérdeztem halkan.
- Már elmentél – nézett rám kihívón, mire én csak nevetve megráztam a fejem. – De ha arra gondolsz, hogy hazamehetsz e, a válasz igen – erre az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. - De este várlak.
Bólintottam, megértettem. Az örök mellett elsétálva kerestem egy tükröt, amin át hazajutottam. Az éjszaka emlékei később sem jutottak eszembe, szóval valószínűleg ő babrált bele a gondolataimba, de volt egy olyan érzésem, nem kell ezt annyira sajnálni. Jobb, ha nem tudom…
|
