Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Szeretni a fájdalmat...
Korhatár: 16+
Műfaj: Sötét
Kategória: Bleach
Feltöltő: Rauko
Feltöltve: 2013. 01. 09. 20:58:05
Módosítva: 2013. 01. 09. 20:58:56
Módosította: Rauko
Megtekintve: 1042 db
Kritikák: 4 db
Fandom: Bleach
Páros: Ichimaru Gin és Kira Izuru
Figyelmeztetések: sötét, tragédia, szereplő halála, shounen-ai
Keletkezett: 2010.03.23.
Afs-en Fájdalom és szenvedés címmel szerepel.
Korhatár: 16 (Depresszív, sötét történet)

Nem kedvencem ez a páros. Kifejezetten unszimpatikus az a módszer, amivel Gin jó hadnagyot nevelt Izuruból, bár ezt a ficcet egy régi barátom kérte anno, én meg megírtam neki. Érzelmek tömkelege, de inkább a félelmetes és mély kategória, mint a kellemes és simán szomorkás. Picikét sem kötődik az anime végéhez, spoiler nélkül olvasható, de azért tessék figyelni arra, hogy - tőlem szokatlanul - nem happy end.

_________________________________________________

Már akkor megbabonáztál… Ahogy hajadon megcsillant a holdfény, és szemedben felvillant az a tűz, amikor megölted a lidérceket… Csak mosolyogtam Hinamorin, pedig én is ugyanazt éreztem. Mindegy, milyen áron, de melletted akartam lenni. Csak ennyit szerettem volna, ott lenni, látni téged, taicho.

Az első alkalom, amikor furcsán viselkedtél velem, örökre a legrosszabb emlékem marad. Tudom, hogy érezted: szeretlek. Hiszen te mindig mindent tudsz, nem igaz? Ezért tetted. Megcsókoltál, én viszonozni akartam, de te ellöktél magadtól! És ez még hányszor megismétlődött…? Aztán az a hajnal. Nem tudtam, hogy téged védelek, vagy Hinamorit. De persze, hogy őt. Megölted volna, hidegvérrel mártottad volna karcsú, törékeny testébe zanpakutoudat és én megint féltékeny lettem volna. Az a kéj, ami akkor arcodról sugárzik, az én véremet is feltüzeli. Te szeretsz ölni, élvezed a haldoklók tekintetében megbújó félelmet. De talán épp ezért szeretlek.

Mikor Hisagi elvitt és bezárt, nagyon boldog voltam. Magamtól soha nem lettem volna képes elhagyni téged. De ez ellen még te sem tehetsz semmit.

Én naiv… Amikor eljöttél és kiszabadítottál, már biztosabb voltam benne, mint előtte bármikor; meg foglak ölni. Csak így szabadulhatok.

Te is végeztél velem. Megölted a lelkem egy részét. Minden vidámságomat elvesztettem, mióta ismerlek, hiszen te mindig csak bántottál engem. Kegyetlen voltál velem, de képtelen voltam elszakadni tőled. Olyan voltam melletted, mint egy függő. Mint amikor egy beteg elme csak azért sebesíti meg magát, hogy érezze saját vérének ízét. Az én kezemben te voltál a penge. A fém, ami mélyen a húsomba hatolt. Felhasítottad a bőröm, kiszívtad a vérem, én pedig hagytam. Mindig csak szenvedtem miattad, de szükségem volt erre a kínra.

Akkor, ott a rácsok mögött újra hallottam a hangod. A kulcs kattant a zárban, te magadhoz rántottál, és olyan szenvedéllyel csókoltál, mint előtte még soha. Meg akartalak érinteni, viszonozni szerettem volna, de te újra ellöktél magadtól. Hangod olyan hűvösen cseng fülemben, még most is, mint ahogy a hideg, téli szél simogatja a meztelen testet.
- Az enyém vagy! Már sohasem tudsz elszakadni tőlem, az örökkévalóságban is várnod kell rám! És én is várni foglak!

Bárcsak úgy lett volna. Bárcsak ne hagytál volna el. De te elmentél, elárultál mindent, engem is. Azt hittem végleg kiléptél az életemből, féltem, hogy megszegted szavad és hagysz elmenni.

Buta voltam. Tudhattam volna, hogy sosem engedsz el. Nem szabadulhatok meg tőled. Meg akarok egyáltalán…? Tudnék szabad lenni és nélküled élni?

De most…

Most itt fekszel előttem. A karjaim között fogsz meghalni, mert téged csak én ölhetlek meg! Lassan kihúzom meggyötört testedből zanpakutoumat, te pedig felnyögsz. Emlékszel? Emlékszel, hogy hányszor nyögtem én is, és könyörögtem? Hányszor alázkodtam meg előtted…? Nem, nem emlékszel. Csak a szemembe nézel, és most te kérlelsz engem. Kérsz, hogy öljelek meg és vessek véget ennek. Szóval az én kezemtől akarsz meghalni…?

Ujjaimat nyakad köré kulcsolom, és erősen szorítom. Te mosolyogsz, mintha tényleg hálás lennél nekem, majd utolsó erőddel magadhoz rántasz és megcsókolsz.

Ajkaink szétválnak, mikor te magamra hagysz engem, most már végleg. Örökre. Magaddal viszed lelkemet, és én itt maradok, egyedül, nélküled. De te ott fogsz rám várni az örökkévalóságban! Megígérted nekem…


____________________________

Ha itt vagy, írj pár sort, érdekelne a véleményed.


© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).