Elmebeteg ötletem, Malfoy és Potter kalandjai - India folytatása, ami az odavezető útról számol be.
Páros: Drarry
Ajánlom: mindenkinek, aki agyilag leépülésre vágyik.
Malfoy és Potter kalandjai – Az indiai út
Főhőseink összepakoltak minden szükséges holmit, ami majd kelleni fog, meg olyant is, ami nem, de azon már nem agyalnak. Bőröndök álltak sorba a nappaliba, amiket Harry egyenként kicsinyített le és mélyesztett a zsebébe. Joisera pórázt kötöttek és máris indulhatnak. Egy volt a baj, semmelyik taxi nem állt meg nekik, mivel nemigen kedvelik a pórázon tartott elefántokat. Draco minden autót egyenként elküldött melegebb éghajlatra. Amúgy se szerette a mugli masinákat, hát most meg végképp megutálta. Így hát, biciklikre pattantak, s azzal indultak neki Indiának. Mivel elég lassan haladtak, Draco egy kis varázslattal a magasba emelte magukat, így most nem is kellett a forgalomra figyelni, csak egy-egy felhőre.
Ahogy haladtak, valami nekicsapódott egyikőjük szélvédőjének. Leparkoltak az egyik felhőn, amit szilárddá alakítottak.
- Harry – nyöszörögte Draco.
- Mi volt ez, édes? – nézegette a biciklit, de azon semmit sem látott.
- Harry – nyögte újra a szőke.
- Draco?
- Valami mászik a lábamon! – sikította a szőke. Harry azonnal odakapta tekintetét, s azt kellett látnia, hogy Dracon már nem az a szűk farmer van, amiben szereti előtte billegtetni popsiját, hanem egy rövid, még annál is rövidebb nadrág. Harry nyelt egy nagyot. – Harry – sikított újra a szőke. Potter pedig leszedte a combjáról a polipnak kinéző, farmerevő kis szörnyet. Magasra emelte, a szeme elé.
- Ez egy polip – jelentette ki Harry.
- Éles meglátás – morogta a szőke.
Harry ujjai közt a polipnak apró szárnyai lettek volna, így úgy festett, mint a cikesz, azzal a külömbséggel, hogy barna volt és csápjai.
- Egy repülő polip – javította ki magát a Kis Túlélő.
- Lefagynak a... – bújt közelebb Draco a feketéhez.
- Édes, igazán megnyerő látványt nyújtasz így – nyalta végig a száját az, mire kapott egy taslit párjától.
- Vigyük őt is! – mondta a szőke, bár Harry szerint inkább parancsolta. Joise a csomagtartón meg trombitált egyet beleegyezésképp.
Így hát a kis csapat, mostmár a polippal együtt indult tovább, de a lenntről hallattszó sípszó megállította őket, s képtelenk voltak ismét a földön folytatni útjukat. Harry felnézett a asztfaltról, s szembekerült egy marcona külsejű rendőrnek öltözött alakkal.
- Uraim? – kérdezte az és gömbölyű hasa két oldalán nyugtatta kezeit.
- Biztos úr, szeretnénk folytatni az útunkat – mondta Harry egy biccentéssel.
- Na, de kérem! Miért nem közlekednek az úton, mint minden rendes kerékpáros? Ráadásul nyereg sincs a bicikliken! – vizsgálgatta őket. Harryék meglepetten kapták arra a fejüket.
- Megette a repülő polip – jelentette ki a Kis Túlél, mire a rendőr szemei kistányér méretűre nőttek.
- Mit tetszik...?
- Nem tetszik – toppantott a szőke, mire a rendőr ránézett. A fehér, kerek combok úgy vonzották a tekintetét, hogy majd kiesett a szeme. Életében nem látott ennél szebb férfit – állította magában a zsaru.
- Uram, folyik a nyála – morogta Harry, s átölelte a szőkéje derekát, de az elvigyorodott, s még rájátszott a szerepére, közelebbgraszált a rendőrhöz buja vigyorral.
- Szóval, zsarukám, folytathassuk az útunkat? – simított végig a gömbölyded felsőtesten, magában jót kacagva. Harry is nevetett volna, éppen csak az volt a baj, hogy a zöld szemű szörny igencsak hatalmában tartotta, bár tudta, hogy Draco sosem bukna egy ilyen alakra, mégis féltékeny volt.
- Pe-persze – dadogta a rendőr, mire a szőke kacsintott egyet neki mosolyogva.
A rendőr sunyi mosolyra húzta ajkait, ami egyáltalán nem tetszett Harrynek. A tömzsi kezek megragadták a szőke férfi derekát, aki meglepődve nyikkant fel. Két kar helyett valami nyálkás, hosszú, csáp szerű tekergett derekán, s pár még nőtt neki hat innen onnan, csak a feje maradt helyén, s a teste polippá változott. Draco sikítva kapálózott a csápok között, míg Harry le nem avadázta a poliptestű, rendőrfejű szörnyet, ezzel megmentve az ő hercegenőjét.
- Harry, én már nem kedvelem a polipokat – nyöszörögte az, s odabújt a fekete hajú nyakához.
- Már én sem, de ezt a repülő kicsit azért megtartjuk?
- Ühüm. Menjünk tovább – húzta ki magát a Mardekár Hercege, mire Potter bólintott.
Útjukat ismét az égben folytatták, biciklire pattanva, amin immár nem volt nyereg, tehát állva tekertek tovább. Bár Harrynek perverz vigyorra húzódott a szája, ahogy a kerékpárra pattantak a szőke egy újabb taslival figyelmeztette férjét, hogy ne gondoljon semmi olyanra. Tehát... tekertek tovább, a felhőket kerülgették, s már lassan céljukhoz is kellett volna érjenek, de még nem látszott az indiai talaj. Harry végig a földet pásztázta, magában mormogva, hogy minek kellett ebbe beleegyeznie.
- Harry? – szólt a szőke.
- Hmm? – nézett hátr az.
- Vigyázz!
- Mire? – ráncolta homlokát a fekete.
- A szivárványra! – sikította a szőke.
Azonban, mielőtt többet szólhatott volna, nekiütközött valaminek, s zuhanni kezdett, ahogy a szőke is nekiütközött kerékpárjával az övéhez, s mindketten leestek azokról. Elefántostól polipostól, s egy fél cipővel, ami Harry lábából csúszott ki, zuhanni keztek, míg a biciklik egy felhőn landoltak, jobban mondva, fennakadtak egy jégcsapon.
Draco ügyesen előkapta pálcáját aligfarmere zsebéből – csoda, hogy nem esett ki onnan -, s pár suhintással megkönnyítette a landolást. Azonban...
- Hello, fiatalok! – ölelgette meg lelkesen őket egy Molly Weasleyhez hasonló nőszemély, aki lelkes mosollyal nézte párosukat.
- He-hello! – pattant fel a két főhős is – Draco rendezgetni kezdte a kiselefánt pórázát.
- Csatlakozzatok ti is – kuncogott a nő.
- Jajj, Debbie! Inkább segíts nekik! – szólt rá egy szőke fiú, aki szemezni kezdett Harry szőkéjével, mire az eltakarta és mogorva pillantással jutalmazta a srácot.
- Ugyan – mosolygott. – Kik vagytok? Hogy... hogy estetek le? – nézett aztán fel, mire a két férfi megköszörülte a torkát.
- Harry James Potter-Malfoy vagyok, ő meg a férjem: Draco Lucius Malfoy-Potter – jelentette ki a fekete büszkén.
- Az csúcs öregem, még egy homoszexuális pár – zsörtölődött egy magas, jóképű férfi, aki első látásra Harrynek Perselust jutatta eszébe, holott külsejük ég és föld között eltért, csak a szemük nem. Ugyanolyan hideg és mogorva.
- Ne is törődj vele, édes fiam – lapogatta meg vállát a kedves asszony. – Debbie vagyok – kuncogta.
- Justin Taylor – vigyorgott a szőke Harryre. – Ez meg itt Brian Kinney – mosolygott rá a másik férfira, amiből egyből leesett az ifjú párnak, hogy ők is együtt vannak.
- És ő? – kérdezte a nő, megsimogatva a kiselefánt buksiát. Az állat trombitált egyet.
- Ő Joise – vigyorogta Potter, mire kapott egy taslit párjától.
- Ezt miért? – értetlenkedett.
- Ne vágj ilyen debil fejet – morogta a szőke, mire mindenki felnevetett, kivéve Harry. Jobb, ha nem húzza párja agyát tovább.
- Öhm... hol vagyunk? – nézett körül az őket bámuló tömegen. Elég fura népség volt. Férfiak lilaselyem ruhában, férfiak kisminkelve, férfiak itt... ott... és nők férfinak öltözve. Megfordult a világ?
- Pennylvaniában, Pittsburgben – felete a mosolygó nő készségesen.
Harryben megállt az ütő, Draco meg megdermedt.
- Messze van innen India – kérdezte a szőke, mire a kis társaság megdöbbent.
- Hát... sacc per kábé, hogy tizenkétezer kilométerre – gondolkodott el a jóképű, ám mogorva alak, Brian.
- Harry! – sikította a szőke méltatlankodva, mire a Kis Túlélő bocsánatkérő pillantásokkal nézett rá. |
