|
Közös titkok
- 2. rész -
Bonyodalmak
- Zambini! – kiáltott az épp előtte elhaladó fiúnak.
- Mi van, Potter, újabb bájital kell? Feljtsd el, nem olyan könnyű meggyőzni Pitont, mint gondolod. Ha Draco nem lett volna ott, én sem tudtam volna kérni – magyarázta a Kis Túlélőnek, akit úgy látszik ez cseppet sem érdekel.
- Malfoy a gyengélkedőn van – jelentette ki aztán, mire Blaise szeme kistányér méretűre kerekedett.
- Mi? Mi baj? – nyelt nagyot.
Harry nekikezdett elmesélni a történteket, s alig bírta féken tartani a fiút, hogy ne törje be azonnal a gyengélkedő ajtaját. Blaise arcán tisztán tükröződött az aggodalom. Aztán csend lett. Feszült csend, amit Harry próbált megtőrni, de nem talált közös témát.
- K-köszönöm a bájitalt! – mondta aztán halkan.
- Bájitalt? Jah, nincs mit – válaszolta Blaise úgy fél vállról. – Miért nem lehet bemenni hozzá? – kérdezte aztán türelmetlenül és dobbantott egyet a lábával.
- Talán azért, mert te sem szeretnéd látni, ahogy Madame Pomfrey gyógyítja.
- Varázslók vagyunk, a mindenségit! – aztán még vagy száz káromkodás hagyta el ajkait. A falnak dőlt, lecsúszott a földre, mélyen gondolataiba merült, s Harry úgy döntött nem is fogja zavarni tovább.
***
- Biztos vagy benne, hogy az a bájital nem öli meg? – lihegte Ron Weasley, ahogy próbált lépést tartani kócoshajú barátnőjével.
- Jajj, Ronald, ne beszélj baromságokat! – csattant fel a lány, s levágódott a könyvtárban lévő kisebb fotelok egyikére. Ron is mellé ült.
- És, ha nem hat? – jött az újabb kérdés.
- Már, hogy ne hatna, mikor megitta. A saját szemeddel láttad. Most meg: hagyj végre tanulni, mert idegesítessz! – sziszegte a lány, mire Ron óvatosan felkellt mellőle, s elhagyta a könyvtárat.
A folyósókon haladva, azon gondolkozott, mi üthetett Hermionéba, hisz ő nem szokott így viselkedni. Most meg... mintha egyszerűen holtan akarná látni a mardekárost. Igaz, hogy Malfoy elég sokszor tett már keresztbe nekik, de olyan messzire azért egyikőjük sem menne, hogy élet-halál harcot vívjon vele.
- Ron, merre kalandozol, a könyvtár az ellentétes irányba van – hallotta háta mögött Harry hangját, mire vigyorogva megpördült.
- Jah, Mio meg most harapta le a fejem, hogy ő tanulni akar, hagyjam békén, mert idegesítem – vakarta meg a tarkóját a vörös hajú fiú.
Harry felnevetett.
- Akkor menjünk a klubbhelyiségbe – indultak is el.
Ahogy Harry részletesen beszámolt arról, amit ma élt át, Ron próbálta minél inkább kerülni a tekintetét. Kipirosodott az arca. Szégyelte magát.
- Hahó! Figyelsz rám egyáltalán? – csattant fel Potter.
- Jah, hogy én... aham, biztos...
***
- Azt ne mondja, hogy itt kell maradnom estére is – nyögött fel Draco kelletlenül. Igazából már jól volt, enyhén zúgott a feje – Madam Pomfrey szerint ez a bájital egyik mellékhatása -, de már unta egy helyben lenni, s elviselhetetlennek tartotta a gyengélkedő steríl illatát is. Mintha a Szent Mungóban töltött volna egy hetet, annyira átvette szervezete a szagot.
- Mr. Malfoy, ha fel tud állni úgy, hogy nem esik vissza az ágyra, akkor örömmel útjára engedem – húzta fel szemöldökét vigyorogva a javasasszony.
- Na végre – röpítette le magáról a takarót, s azzal a lendülettel, amivel felpattant az ágyból, vissza is esett rá. A fejében lévő zúgás felerősödött, s ha ez nem lett volna elés, mostmár karja is megfájdult, ahogy véletlenül beütötte azt az ágy melletti kis szekrénybe.
- Jobban tenné, ha aludna még kicsit, ha ébredéskor jobban érzi magát, még átvizsgálom és akkor mehet a szeme világába – intett Poppy és azzal egy másik beteg felé fordult. Aki nem más volt, mint Chang. A szőke mardekáros nem is tudná a nevét a lánynak, ha Blaise nem mutatott volna rá, hogy ő járt Potterrel, de már szakítottak. Mondjuk... ez csekély információ volt számára, s nem is nagyon érdekelte.
Nagy robajjal csapódott ki a Gyengélkedő ajtaja. A javasasszony úgy megpördült ijedtében, hogy majd levejelte Changet. Draco nyelt egyet, ahogy meglátta házvezető tanárát, igen ideges arckifejezéssel.
- Professzor, tájékoztatom, hogy az ajtó... – nyögte Madam Pomfrey, de tovább nem jutott.
Pitont láthatóan nem érdekelte a javasasszony, minden figyelmét keresztfiára, egyben szeretőjére fordította. Kérdés nélkül, Draco szólalt fel.
- Jól vagyok – nyögte. Viszont belefagyott a szó, ahogy megérezte Perselus mágiáját testében. Ahogy a férfi tüzetesen átvizsgálta kívül-belül, az ő teste remegett, s izzadni kezdett. A dühtől forró mágia végül visszatért gazdája pálcájába, amit eddig Draco teste felett kormányzott Piton.
- Tudtam – jelentette ki.
- Mit? – nyögte erőtlenül a fiú, s nagy erőfeszítésbe tellett neki, hogy ne üsse le párnával párját, ugyanis esélye sincs arra, hogy az előbb kelltett vágyat valahogy csillapítani tudja. Férfiassága már a férfi közelségétől, illatától megkeményedett, most meg... csaknem állítja neki párját Poppy előtt szopni.
- Blaise tegnap nem Álomtalan Álmot nyúlt le, hanem egy kifejezetten gyenge bájitalt, ami az emberek szervezetére van hatással. Nem lesz sem útóíze, sem mellékhatása, szóval megnyugodhatsz. Úgy tűnik az ellenszer, amit beléd traktált a Madam, nemkicsit fejti ki a hatását rajtad. Itt maradsz reggelig! Én meg kinyírom Zambinit – suhant el a bájitalok mestere, maga után hagyva egy értetlen tekintető Mafoyt.
Nem, nem hisem, hogy Blaise adott volna be nekem ilyen bájitalt... – értetlenkedett magában, aztán úgy dömtött, hogy alszik rá egyet. Merevedését pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyta... vagyis, próbálta.
***
Pitonnak nem kellett messze trappolnia, Blaise ott ücsörgött a Gyengélkedő ajtaja előtt, várva, hogy bemehessen Dracóhoz. Amint meglátta házvezető tanárát, talpra pattant.
- Mi történt? Mit csináltál vele? – záporoztak a kérdések Perselusra, aki úgy nézett vissza a fiúra, mint egy dühöngő bika a piros kendőkre.
Gallérjánál fogva ragadta meg Zambinit, s felpaszírozta a falra. A fiú értetlenül nyögött fel.
- Hogyhogy én mit csináltam vele?! Te mérgezted meg a bájitallal, Zambini! – sziszegte a mardekáros arcába.
A jelenetre a fél Roxfort diákserege odasereglett, s pletykára éhesen figyelték a Gyengélkedő előtt kibontakozódott jelenetet.
- Miről beszélsz? – nyögte Blaise, egyre vörösebb fejjel. Tanára szorítása igen erős volt.
- Ne játszd magad! Tegnap nyúltad le a bájitalt, míg volt képed azt mondani, Álomtalan Álmot viszel Potternek! – dühöngött Piton.
- Azt is vittem – nézett értetlenül tanára szemébe a fiú, de annak szorítása erősebb lett.
***
- Mi a frac ez a zaj? Mi folyik kinn? – nézett össze Harry és Ron, majd ők is csatlakoztak a nyüzsgő tömeghez.
- Mi van itt? – kérdezte Harry értetlenül, mire Ginny felcsillanó szemekkel kezdett neki beszámolni arról, hogy Piton azt hiszi, Zambini mérgezte meg Malfoyt. Ron szemei elkerekedtek, s erősen rángatózni kezdett szemöldöke. – Na azt nem hinném – mondta Harry komolyan, s a két mardekáros felé nézett.
Nem gondolta azt, hogy Blaise képes lenne ilyesmire. Harry és az egész griffes sereg tudja, hogy fülig bele van zújva Malfoyba. Az ember meg nem mérgezi meg azt, akit szeret. Ráadásul, eddig készségesen segített nekik bájitalokat szerezni, Harry alvás problémáira, meg Ron minden nyavajáira.
- Harry – motyogta mellette a vörös hajú.
- Hmm?
Ron közel hajolt a füléhez, s belesuttogott. Mondjuk, ebben a tömegben annyira mindegy volt, ha hangosan mondja is, amúgy sem figyel rájuk senki.
- Hermione volt az.
Potter szemei kikerekedtek, s hitetlenkedve nézte barátját.
***
Draco bárhogy próbált álomra térni, nem tudott. Már azon volt, hogy kérdjen a javasasszonytól valami altatót, mikor az távozott a Gyengélkedő magán lakrészére. A szőke kelletlenül nyögött fel. Aztán, nem törődve azzal, mit mondtak neki, óvatosan kikukacolta magát az ágyból, majd összeszedte magát és kissé imbolyogva, a fejét fogva, a kijárat felé indult. A zúgás egyre csak erősödött fejében, ahogy hallotta a kinn lévő zajok egyre hangosabbá válnak.
Mi folyik kinn? Már elmúlt a lefekvési idő.
Kinyitotta az ajtót, s párat pislogott. Minden tekintet rá szegeződött. Draco elpirult, majd megköszörülte torkát. Épp szólt volna, mikor oldalra nézve meglátta, hogy Perselus épp legjobb barátját folytogassa, aki most inkább lila színt öltött. Elkerekedett a szeme, s azonnal odament elválasztani őket egymástól.
- Mi a fracot csináltok? – nézett kettejükre vádlón.
Ebben a pillanatban lépett a folyosóra Hermione is, aki értetlneül nézte a diákok tömegét. Aztán meg szembetalálta magát két szúrós szempárral. |
