|
Fandom: Gravitation
Páros: YukiXShuichi
Megjegyzés: Újabb keltű írásom, egy eléggé elrontott napomon készült. Nem a legjobb fic-em.
Yuki dühös volt. Iszonyatosan dühös. Forrongó haragjának célpontja pedig Shuichi volt.
- Az az agyatlan kis idióta! – morogta félhangosan. – Nem hiszem el, hogy ennyire értetlen. Százszor elmondtam neki, soha, semmilyen körülmények között ne érjen a gépemhez! Megint vihetem javíttatni. Ezt még megkeserüli!
Morcosan pakolta be bőröndjét. Néhány napja kapott egy felkérést Európába. Oda kellett utaznia, de az isten csapása még nem tudott róla. Hogyan is tudhatott volna, hisz éppen turnézott. Pár napja indult, de előtte még hazavágta a laptopját. Még bő egy hét, és hazaérkezik. Csak épp ő nem lesz ott.
- Egy hónap – sóhajtotta. – Az plusz két és fél hét.
Semmi pénzért be nem ismerné még magának sem, ha hiányzik a párja.
~*~
Másnap reggel indult. Agya még bosszúra szomjazott a gépe miatt, így hagyott egy apró cetlit.
A repülőn ülve gondolkodott, vajon tényleg helyesen cselekedett-e. Eszébe villant a csupa szív rózsaszín hajú szomorú kiskutya szeme.
Már mindegy – vont vállat gondolatban. – Majd megbocsát, ha mégsem, akkor kiengesztelem. Vannak rá megfelelő módszereiem – mosolyodott el.
~*~
Jó tíz nappal később kénytelen volt kikapcsolni a telefonját. Shu folyton hívogatta, SMS-ekkel bombázta, az e-mail fiókját is megtöltötték a fiú üzenetei. Olvasatlanul törölte mindet.
Már várta a haza utat. Első dolga lesz kiengesztelni a telhetetlen kölyköt. Elvégre olyan szépen tudott nyögni alatta. Az volt a legszebb hangja, amit az ágyban produkált, százszorta szebb, mint a színpadi vernyogása.
- Nocsak! Üzenet Tohma-tól, ő nem szokott írni nekem.
Telefont ragadott, és hívta is.
- Mit akarsz Seguchi? – kérdezte köszönés helyett.
- Eiri! Végre megvagy! – sóhajtott megkönnyebbülten. – Mindenki téged keres! Shuichi már teljesen kikészült.
- Mondd meg neki, hogy hagyjon békén! Az üzenetem szerintem elég egyértelmű volt.
- Eiri, nem tudom min vesztetek össze, vagy, mi történt, de beszéljétek meg.
- Nem – tette le a készüléket.
~*~
Még egyszer beszélt Tohma-val. Megmondta, mikor ér haza. Szigorúan megtiltotta, hogy bárkinek is elmondja. Így nem volt meglepő, hogy egyedül a szőke férfi várt rá. Szótlanul ültek be az autóba.
- Mi a franc történt veled és Shuichi-vel? – törte meg váratlanul a csendet.
- Semmi közöd hozzá!
- A főnöke vagyok így van hozzá közöm! – csattant fel, aztán halkabban folytatta. - Teljesen lefogyott az utóbbi időben, már két napja nem is láttuk.
- Maradjunk annyiban, hibázott, és ezért megbüntettem, majd megbékítem – vigyorgott elégedetten.
Tohma bujkáló mosollyal a szája szegletében csóválta meg a fejét.
- Akkor jó szórakozást az estédhez.
- Meglesz – szállt ki az autóból. – Kösz a fuvart!
Enyhén aggódva lépdelt fel a lakásig. Nem esett jól, mikor barátja megemlítette Shu fogyását. Eddig is nagyon vékony volt.
- Kölyök, megjöttem – kiáltott be a néma lakásba, viszont a várt dobogás elmaradt. – Kölyök! Hol vagy?
Nem kapott választ. Túl nagy volt a csend. Végig járt mindent, de sehol senki. Már csak a háló maradt. Sóhajtva sétált be. Sötét volt, és üres. Felkapcsolta a villany.
- Hol vagy kölyök? – mormogta maga elé.
Ingje gombolása közben közelebb lépet az ágyhoz, és akkor meglátta a kölyök egyik lábát. Az ágy mellett fekhetett. Biztos oda bújt el, hogy kicsit ráijesszen. Mosolyogva ment közelebb.
- Még mindig durcás vagy, kölyök? – csend. - Kölyök?
Megkerülte az ágyat, s a szíve kihagyott pár dobbanást.
- Shuichi! – kiáltotta. Azonnal hívta a mentőket.
Letérdelt kedvese mellé, karjaiba vette az élettelen testet. Semmiségeket motyogva a fülébe kezdte el ringatni. A rózsaszínű haj vértől csatakosan tapadt a természetellenesen sápadt arcba.
A mentősök megérték kiszabadítani a sokkos férfi karajaiból halott szerelmét. Bevitték őket a kórházba. Értesítették az énekes családját, barátait.
Mindenki számára hihetetlen volt, hogy Shu megölte magát.
~*~
- Az én hibám – suttogta Yuki a temetés után.
- Ugyen Eiri ne hibáztasd magad – próbálta nyugtatni Tohma. Válaszul a másik egy papírt nyomott a kezébe. – Ez mi?
- Shuichi búcsúlevele.
- Sajnálom Yuki! Nem tudom mit csináltam, de sajnálom! Shuichi – olvasta. Megfordította, és azt is elolvasta. – Elmentem, ne keres! Yuki
Nem mondott semmit, csak végig simított Eiri vállán. Szótlanul hagyta magára.
Yuki estig a sír előtt álldogált. Naplementekor elszívott egy szál cigit, utána fejéhez emelte fegyverét, és meghúzta a ravaszt.
Immáron örökre együtt lehetett kedvesével, aki belehalt egy rosszul megtervezet büntetésbe.
~Vége~
|
