Hana:
Épp kissé nagyon el unom magam mikor kopognak. Az ajtóhoz merészkedek. Kuro-sama egyik embere hozott fel valami dobozt. Az enyém? Leteszi sé már távozik is. Óvatosan merészkedek közelebb és nyitom ki a dobozt. Ez meg? Egy fekete szörpamacs ugrik ki és tarol le. Döbbenten fekszek hanyatt, rajtam a picurka. Kutyuus!!! Nekem Kuro-samatól? De édii. Teljesen oda vagyok érte. Elnevetem magam és simogatni kezdem, meg becézgetni.
Milyen kis okos tekintete van és milyen szép kölyök kutyi. Nagyon aranyos, oda vagyok érte. Azt hiszem lesz mit megköszönnöm Kuro-samanak.
Játszok a kutyussal, amit mindketten élvezünk. Boldogan futkós, csóválja a kis farkát, bújik, én meg mosolyogva simogatom. Fel sem tűnik, hogy tellik az idő. Jól szórakozok. Rendelek neki kaját amit fel is hoznak, majd játszunk tovább.
Hallkan ugatgat, boldogan vakkant a kis édes. El-elnevetem magam. Milyen kis szép és imádnivaló. El sem hiszem, hogy Kuro-sama ilyen cuki ajándékot küldött nekem. Pont nekem, egy kis jelentéktelen petnek... De nagyon boldoggá tett. Őssze- vissza futkos, szinte letarol, de nem baj.
Vajon mikor jöhet Kuro-sama? És ebben a pillanatban dobok egy hátast a pamacstól, de rögtön fel is kelek nevetve. Igaz, most vele kell foglalkoznom, Kuro-sama meg majd jön.
Csak elég gondolnom és már nyilik is az ajtó és egy eléggé fáradt Kuro-sama lép be rajta. Puffanás és pamacska fut is tovább. sietve kapom fel és teszem a kosárkájába, ételt is adok neki. Biztos nagyon megéhezett a drága. Majd mosolyogva fordulok Kuro-sama felé. Áhitattal nézek rá, de látom elég fáradt. Nehéz napja lehetett, így nem akarom még én is fárasztani.
- Készitek fürdőt, Kuro-sama. - mondom. Ez tuti jól fog esni neki egy ilyen nap után. Elsietek a fürdőbe és már engedem si a vízet. Kellemes melegre, pont ahogy a drága Kuro-sama szereti. A kád szépen tellik.
Az ajtó nyilik és Ő lép be. Sietve simulok hozzá és megcsókolom, továbbá vetköztetni kezdem. Néha-néham egsimíttom testét. Imádom ezt a pasast. Jó hozzám és annyira más mint a többiek. Mikor megszabadíttom a ruháitól hirtelen ránt magához. Nem ijedek meg csak meglepődök és puffanok egyet a mellkasán. Forrón csókol meg és húz magához.
Picit harapdálja is ajkamat, de nem baj, mert tetszik. Megszabadít ruháimtól és együtt merülünk el a habok közé. Ölébe ránt és én perze, hogy rögtön kapva kapok az alkalmon és kényeztetni kezdem őt is, meg egy picit magamat is. Megfog és teljesen magára ültet, mire fenyögök. Ritmusosan mozgok, élvezi tudom, de most ... Most én is képes vagyok erre.
Most ismét élvezem, hogy együtt vagyok valakivel. Sohasem volt nekem jó, csak Kuro-samaval és én mindent megteszek neki, hogy élvezze, hogy mindig kedvét lelje bennem. Nem fogok neki csalódást okozni, jó vele. Tetszik ez az egész, ajkaimat halk nyögések, néma "á"-k hagyják el a gyönyörtől, míg végül együtt nem jutunk el a csúcsra. Mindkettőnk teste ellazul, hozzá bújok, fejemet nyakához döntöm és próbálom rendszerezni légvételeimet. Ő pedig fog, mintha az élete múlna rajta. Nem szólalunk egy ideig meg, érzem minden egyes szívdobbanását.
- Köszönöm a kutyát, Kuro-sama. - töröm meg végül a némaságot. Igen, ezt is köszönöm neki. Nagyon édes az a kis kutyus, imádom. Csillogó szemekkel nézek rá, boldoggá tesz újra és újra.
- Nincs mit, Hana. Legalább nem leszel egyedül amíg dolgozom.
Ismét csend lesz, csak néha mozdul meg valamelyikönk akkor is puha csókkal, csókokkal megajándékozva a másikat. Majd a víz hideg lesz. Elöször ő száll ki a kádból, majd én is. Rám terítti fürdőköppenyemet. Kellemes meleg, de a nyakamra kapott csóktol tiszta libabőrös leszek. Kimegyünk a fürdőböl, szorosan a nyomában vagyok.
Rendet tesz, össze szedi holmijait, a pici drágám meg a kosárkájában alszik. Csak elmosolyodom és igyekszem mindig Kuro-sama mellett lenni.
- Hana, nem kell mindenhova követned.
- Tudom Kuro-sama ... - hajtom le a fejemt. Ő nem várja el tőllem, hogy mindig mögötte legyek, de hát az a fránya megszokás...
- Én kis Ibolyám, hát nincs hobbid? Vagy valami amit szerettél volna mindig csinálni? Főzés, lovaglás, kertészkedés, sportolás, bármi? - kérdése egy kissé meglep.
- Nem igazán, Kuro-sama. - nézek rá nagy szemekkel. Miért kérdezte ezt tőlem? Hisszen pet vagyok, nekem nem lehetnek vágyaim, nem hogy még valami hobbi.
- Egész eddigi életedben csak egy kutya voltál? - látom rajta a döbbenetet. Mi ebben olyan furcsa? A pet-ek ilyenek, ők nem teljes jogú emberek, olyanok mint egy kutya, egy házikedvenc akivel a gazdája kedve szerint bánhat. Lehet valaki jó gazdi vagy épp rossz. Én eddig csak rosszakkal találkoztam, de Kuro-sama persze kivétel.
- Persze, hiszen pet vagyok. Csak Kuro-sama vesz engem emberszámba. - adom meg az őszinte, nyilt választ. Hiszen ez eddig mindig így volt. Egy gazdámat sem érdekelt nekem, hogy lenne jó, mit szeretnék, egyáltalán vágyok-e valamire.
Hirtelen komolyodik meg, nem is értem miért, majd már csak a kiálltást hallom, hogy " Feküdj!" és érzem ahogy már ránt is magával, át a kanapén. Hangos lövések és már minden világos. Félve bújok Kuro-samahoz. Mibe keveredhetett? Vagy már megint miattam van? Nem tudom, csak é rjen már véget! Félek, sőt rettegek. Most mi lesz. Azt még érzékelem, hogy telefonál, biztos az embereinek, hogy jöjjenek intézkedni.
- Virágom, jól vagy? - a hangja olyan távolínak tűnik, szinte alig fogom fel a kérdést is.- Hana? Kitade!
- Ahhssszemmm.. - bumm és volt egy váza. Kuro-sama felém hajol, hogy védjen még ettől is. Mellettem van, minden rendben van, nem szabadna féénem, de mégis ...
-Jól van. Bújj a kanapé alá, ott nem lesz semmi baj. - az agyam igen, de a testem nem akar engedelmeskedni. Most itt hagy? Félek!
-Kérem, ne menjen sehová... - féltelek Kuro-sama.
- Hana ... - rám néz és látom, hogy valami megváltozik. Ideges, káromkodik, majd egy párnát dob be. Sok sok lövésismét és megannyi tollpihe. Annyira félelmetes. A vér a köppenyen pedig ... Te jó ég! Ő nyugtat engem, pedig nekem semmi bajom. Nyűsszögést hallok. Pici pamacs is megúszta!
Ismét csend lesz, mire megszólal valaki.
- Uram! Minden rendben! - hát végre vége van. Még mindig fogva engem áll fel engem is húzva.
-Kuro-sama... A válla... - nyögöm ki nagy szemekkel és rémülten a sebet nézve. Szerintem csak most fogta fel, hogy nem én, hanem ő sérült meg, mert megkönnyebbülve ölel át engem. Még beszél az emberekkel, akik rendet raknak míg én a sebét látom el.
Nem tűnik súlyosnak, de nekem nincs doktorím. Csak lefertőtleníttem és bekötözöm, de aggódok miatta továbbra is.
-Nyugi, virágszál. Nincs már semmi gond. Holnap költözünk máshová, mert szegény tulaj lassan a fejem leszedi hogy szétlőjjük a szállóját. - magához húz, elmosolyodik és megcsókol. Örülök, hogy így fogja fel és ha Kuro-sama azt mondja jól van, akkor annak úgy kell lennie.
Másnap aztán tényleg költözünk is. Egy másik szálló, de van olyan elegáns mint a másik és most is egész nagy lakosztályt kapunk. Még a pici fekete pamacsot is hozhatom. Nem ártana neki nevet találni.
- Kuro-sama. - pislogok rá édesen. - Szerinted, hogy nevezzem el a pici kutyát? - erre rám mosolyodik.
- Biztos van egy név vagy valami ami eszedbe jut róla.
- Háát ... pici pamacs, de nem tudom. - esek ismét gondolkodóba. - Mi lenne ha a neve mondjuk Pamacs lenne? Mert egy kis fekete golyó az egész. - mosolygok vissza mire bolint. Látom rajta viszont, hogy valamin gondolkodik. Üzlet? Vagy talán ami tegnap történt? Nem merek rá kérdezni, ez nem rám tartozik. Mindenesetre remélem minden rendben lesz.
A délelött kellemesen tellik. Elvisz egy cukrázdába, testörökkel a közelben de sétálunk, majd délután jöhet valami fontos tárgyalás és én egyedül maradok a szobában.
Egyetélen társaságom Pamacs és mivel mi mást is tehetnék nevelgetem a kiskutyust és beszélek hozzá.
Trükkökre igyekszek taníttani, közben egész jól szórakozok. Vicces mikor azt kérem üljön le és ő elfekszik, mancsait felfelé meresztve és sztrájkolni kezd, hogy ő aztán nem. Ilyenkor mindig elnevetem magam.
- Milyen kis lustaságnak fog hinni téged Kuro-sama? Csak egyszer tedd meg létszi. - de hiába, persze tudtam, hogy nem nem jön majd be. Nevetek a reakción, hiszen elhasalva néz rám, mancsát cukin fejéhez téve, kissé fejére, néha mintha el akarná takarni a szemét. Annyira cukii. Leülök vele szembe és simizni kezdem.
- Milyen boldog is lennék, ha már rögtön egy ilyen jó gazdám lett volna mint Kuro-sama, nem szenvedtem volna annyit pet-ként és boldogabb lehettem volna már. - mondom a kutyusnak, füle tövét vakargatva. - Mázlid van, te jó helyre kerültél rögtön. - mosolygok még jobban. Közelebb lopakodik és fejét ölembe dönti.
- Kuro-sama nagyon jó ember. Én igazán kedvelem és szeretném sokáig boldoggá tenni, mindaddig amíg rám neme un majd ő is. De az nem lesz baj, mert nem fogok félni már. Most attól sem félek, hogy ez bekövetkezik, de minden benne van a pakliban, még ez is. De én szeretem Kuro-samat. - pirulok el és ekkor már hallom is az ajtót, valamint a lépteket.
Kissé félve fordulok meg, mjd megnyugszom.
- Kuro-sama. - csillanak fel szemeim. Nem tudom mennyit hallott, de remélem nem égetem magamat nagyon. - Isten hozott itthon. - sietek hozzá és forrón megcsókolom.
Kuro:
Reggeli után másnap már fogjuk is a cuccunkat, és megyünk is egy nem messzi szállóba. És amint lepakolunk, körbejárom a szobát. Jól védhető, és kényelmes, igaz kicsit érdekes ez a hely, nincs job érzésem, mint más ilyen helyeken. Nem tehetek róla, egyszerűen gyűlölöm a szállókat, sőt még a saját otthonom is riaszt, sivár, üres, kietlen.
-Kuro-sama. Szerinted hogy nevezzem el a pici kutyát? -imádom, hogy ilyen könnyen eltereli a gondolataim, mintha csak tudná, mikor van rá szükségem.
-Biztos vagy egy név, vagy valami ami eszedbe jut róla.
-Hááát... pici pamacs, de nem tudom. Mi lenne, ha a neve mondjuk Pamacs lenne? Mert egy kicsi fekete golyó az egész.
Elmosolyodva bólintok, de a gondolataim újra elkalandoznak. Fel kell hívni az ügyfeleket, hogy másutt vagyok, és mivel az egyik épp lemondja a találkozót, hát úgy döntök, egy kis időt töltök az én kis játékommal, mert így utóbbi időben kicsit elhanyagoltam. Így sétálva elmászunk egy közeli cukrászdába, úgyis terveztem, hogy megveszem, hát megnézem, érdemes-e fektetni ebbe valamit. Valahol csak tisztára kell mosnom a pénzt, ami a fekete piacról jön, nem? Majd sétálunk egyet a parkban, hagyom, hadd élje ki magát, amíg én a háttérben a kis marokkütyün keresztül pár embert leordítok. Csak mert jól esik. Ebédre visszamegyünk, majd nekem el kell mennem egy gyors egyeztetésre, meg egy szerződést aláiratni, így újra magára hagyom a virágszálamat.
Sietek a tárgyaláson, nem akarom megváratni a kis Ibolyámat, azt hiszem túl sok feszültség gyűlt fel bennem, amit le kéne vezetni. Már a puha kis feneknek a gondolatától is szűk lesz a nadrágom.
Hamarabb érek kicsit ,,haza”, mint gondoltam, így elcsípek egy kis monológot, amit talán a kutyának szánt, de mégis meghallom...
-...Most attól sem félek, hogy ez bekövetkezik, de minden benne van a pakliban, még ez is. De én szeretem Kuro-samat.
Lépteim kicsit megkavarodnak, így meghallja ahogy közeledem, de nem bánom. Nem jó ez így. Nem szabad ennek történnie. Ha a pet beleszeret a gazdába, akkor jönnek a fura pillantások, kedveskedések, és aztán a másik is ellágyul, hibát halmoz egymás után, vagy meg a pet csinál valami őrültséget, szóval semmiképpen sem lehet, nem folytatódhat, nem maradhat így,...
-Kuro-sama.
Igen, erről beszélek. Csillogó szem, mosoly... Én az alvilág rettenthetetlen, kőszívű alakja vagyok. Nem illik ő ide. El kell távolítani. És már pattan is fel, hogy hozzám siessen,mikor az eddigi játékszereim a sarokban térdelve vártak haza, akár egy váza, és ha nem vettem róluk tudomást, még tüsszenteni se mertek.
-Isten hozott itthon.
Száját mohón adja nekem, én meg elfogadom, de nem ez kell most nekem, így ez a csók csak egy röppenetnyi pillanattá válik, és minden előbbi ellenére Ibolyácska mindig tudja, mit kell tenni. Most is nekiáll kihámozni a ruhámból.
-Készítsek fürdőt, Kuro-sama?
Bólintok, és az inget már magam veszem le, mindent csak a földre hányva. Akármilyen rendmániás vagyok, néha én is elérem a kritikus pontot. Hana, amíg a kád megtelik, a kutyáját tünteti el valahova, amiért külön hálás vagyok, mert nem akarok arra riadni, hogy valami büdös és nyálas nyalogat... Végül elmerülök a medence nagyságú kádban, és sóhajtva dőlök a szélének. Két kis kéz jelenik meg azonmód, hogy finom, szinte simogató masszírozásba kezdjen. Ekkor fogalmazódik meg bennem az egyetlen jó megoldás erre a helyzetre. Persze, pár hónap valami kuplerájban, addig kiszeret belőlem vagy valami, én aztán kiveszem, majd máshelyre teszem. Ennyi. Szusszanok, hogy elégedettségem kifejezzem, hagyom magam ellazítani, és a tökéletes kis szeretőcském szinte észrevétlen váltogatja a kezeit meg a száját, így elég hamar sikerül elérnem a tűrőhatáromat. Szinte vadállatias nyerseséggel fordulok meg és teperem a medence szélén magam alá, hogy felfalhassam. Szeszélyes kedvemben vagyok, és mégsem rezzen össze a hirtelen mozdulatokra. A puha húsát harapdálom végig, de már most vigyázva, hogy ne hagyjak rajta nyomot, mert ha tényleg leadom valahova, akkor ott nem tud velük dolgozni rendesen. Őrült módjára teszem magamévá, és ő kéjesen nyögdécsel alattam, karmomlva, és még így is olyan tökéletes!
-Hana...
Nyögöm a csúcson mély, karcos hangon a fülébe, és azonnal ki is húzódok belőle, hogy a meleg vízben elnyúlhassak pihenni. Sokáig figyelem, ahogy kissé kimerülten piheg vörösen a földön, haja szanaszét áll, kifejezetten édes így. Lábai a földön széttárva, rálátok a kis lyukára is, amiből még mindig én szivárgok. Izgató a kép, kívánatos, így inkább magamhoz intem, és ő a szavamra máris felkel és mászik a vízbe, és kérdés nélkül ül rá az újonnan ágaskodó férfiasságomra. Kifejezéstelen arccal nézek le rá, míg szorosan tartom a kezeim között és diktálom neki a tempót. Olykor lecsukódnak a szemei, piheg, olyan erotikus a látvány, hogy elélveznék önuralom nélkül.
Percek múltán az ölemben kucorog, mert nem engedtem, hogy kimásszon a kádból. Elég nagy ez kettőnknek is, nem?
-Hana. Egy időre most el kell válnunk. -ijedten pislog fel rám.- Álnéven egy bárba adlak be, hogy elrejtselek. Vannak olyan üzlettársaim, akikre most oda kell figyelnem, mert egy hiba is végzetes lehet. Jobb ha nem vagy itt.
-Elküldesz? -suttogja.
-Egy időre. És amint minden rendben lesz, én magam megyek el érted. Rendben? A kutyát is viheted magaddal, hogy ne felejtsd el, kihez tartozol.
Csókolom meg, majd a hajába túrok finoman. Azt hiszem minden ellenére hiányozni fog nekem. Puhán csókolok a szájára, majd az arcára nyomva egy forró puszit, kimászok a kádból, hogy még egy ebédet rendeljek, és elnyúlva a kanapén a telefonomon ügyködök. Holnap reggel megy az én Hanám vagy 3 hónapra ,,kirándulni”. Nekem meg ideje keresni valami elfoglaltságot.
Hana:
A csók után elkezdem lesegítteni róla a ruhát. Tudom most mire vágyik. Valahogy mindig tudom mi jár Kuro-sama fejében.
-Készítsek fürdőt, Kuro-sama? - biztos ez esne neki a legjobban. Bólint és én már sietek is vizet tölteni a hatalmas kádba. Amig folyik a víz gyorsan eltüntetem Pamacsot, hogy ne legyen láb alatt szegényke. Mikor már kellően megtellik a kád elzárom a vízet és csak Kuro-samat nézem. Ahogy a kádba fekszik rögtön oda sietek, hogy masszirózzam. Biztos ez is nagyon jól esne most neki. Kényeztetem őt, árasztó napja lehetett, most lazíthat egy picit.
Hirtelen teper le a kád szélén és kerülök alá, de nem ijedek meg. Valahogy már megszoktm ezt a vadságot tőle, nem rémít meg. Finoman harapdál, elég vad, de nekem tetszik. Ajkaimat egyre több kéjes nyögés hagyja el, akaratlanul is karmolok. Annyira jó vele ...
- Hana ... - nyögi miközben elélvez bennem, majd elnyúlva pihen.
Csak fekszem, eléggé kipirulva és igyekszem légvételeimet rendszerezni. Hajam kócos, tincseim össze-vissza a szemem elé lógnak. Ő int nekem és én se szó, se beszéd már megyek is. Tudom mit akar és tetszik az ötlet. Bele ülök kemény férfiasságába. Hát újra akar engem.
Most nem hagyja, hogy én irányítsak, szorosan fog és én mindent úgy teszek ahogy ő akarja. Szívverésem és légvételem egyre szaporább, a tempó is gyorsabb, míg nem ismét elélvez bennem ...
Pár perc múlva már az ölében vagyok, hisz marasztal és ha nem enged én nem is mehetek. Azt kell tennem amit ő akar, de nem bánom, mert Kuro-samaról van szó. Neki bármit megteszek. Kényelmesen elférünk mind a ketten, hallom minden egyes szívverését. Annyira boldog vagyok.
- Hana. Egy időre most el kell válnunk. -rémülten nézek a szemébe. El kell mennem? Hova és miért? Rámunt volna? Biztos tovább akar passzolni.- Álnéven egy bárba adlak be, hogy elrejtselek. Vannak olyan üzlettársaim, akikre most oda kell figyelnem, mert egy hiba is végzetes lehet. Jobb ha nem vagy itt. - üzlettársak? Végzetes hiba is lehet? Álnéven egy bárba? Mégis miért félek ennyire? Valahogy ezek a dolgok nem nyugtatnak meg.
- Elküldesz? -suttogom. Csak mondja azt, hogy már nem kellek neki, vagy zavarom és egy időre tünjek el.
- Egy időre. És amint minden rendben lesz, én magam megyek el érted. Rendben? A kutyát is viheted magaddal, hogy ne felejtsd el, kihez tartozol. - eljön értem? És mi van ha ezek csak üres szavak? Ha nem jön el, ott hagy örökre? Én abba belehalnék. Pamacs ... Legalább ő velem lesz. De akkor is ... Most annyira szomorú vagyok, hogy el kell hagynom Kuro-samat.
Megcsókol és minden érintése olyan lágy, de ... Valami mégis más. Kimászik a kádból, csak némán figyelem mit csinál. Hallkan ugyan de hallom, hogy ebédet rendel.
Mennék utánna, de nem vesz rá a lélek, hogy kimásszak a kádból. Sírni akarok, de azt sem lehet, mert nem akarom, hogy Kuro-sama lássa. Szomorú is vagyok és hiába van itt, most annyira egyedül érzem magam. Pár perc kell mire össze szedem magam és kimászok a kádból. Megtörölközök és magamra öltöm ruháimat. A tükörben szótlanul nézem magam. A nyakörv még mindig a nyakamon van. Ez is megkülönböztet a normális emberektől. Én csak egy pet vagyok, nem szerethetek, nem lehetek boldog ... Én szenvedésre vagyok ítélve.
Kiengedem Pamacsot és játszani kezdek vele. Ülök a földön és simogatom, igyekszek lefoglalni magamat csendben és nem arra gondolni, hogy ki tudja meddig távol kell lennem Kuro-samatól. Próbálom leplezni szomorúságomat, de elég kedvetlenül simogatom szegény kis kutyust. Most még ehhez sincs kedvem. Vajon milyen a hely ahova megyek? És milyen néven küld el? Kuro-sama mintha tudná mikre gondolok magához hív.
- Hana holnap már mész is, elintéztem. - erre szomorúan lehajtom a fejemet.
- Rendben van Kuro-sama. - bólintok. Annyira rossz, nagyon elszomorít. Sírni fogok!
- Hana néven foglak beadni téged egy jó helyre. Körülbelül 3 hónapot kell ott töltened és én érted megyek. - aha, persze. El tudom képzelni, hogy fog sietni értem...
Másnap csak az ágyamon ülve bámulok magam elé. Hát elment és itt hagyott engem. Valami puha nyüsszögve a lábamhoz bújik és meglapul a földön. Fél, pont mint én. Most mi lesz velem? Kuro-sama itt hagyott ... egy ilyen helyen ... Most már tényleg sírni fogok! Kopognak az ajtón, én meg legszívesebben kiszolnék, hogy nem vagyok itt, vagy meghaltam vagy nem is tudom mit, csak hagyjanak békén. Meg sem várja a válaszomat, belép.
- Szia. Hallottam, hogy jött egy új fiú és kiváncsi voltam rád. - jön oda hozzám. - Tényleg nagyon aranyos vagy. - felnézek a fiúra. Édesen mosolyog rám és ... annyira cuki!!!! Ha nem hallottam volna a hangját el sem hinném, hogy nem lány. Fekete haja a derekát verdesi, vékony is és édes, kissé gyerekes és nőies arcvonásokkal rendelkezik. A mosolya pedig megnyugtató. - Yune vagyok. - mutatkozik be, mire én meg se tudok szólalni. - Téged hogy hívnak? - nem is kérdez csak leül mellém.
- Az én nevem Hana. - felelem. - Virág, az nagyon szép. Pont mint te.
- K-köszönöm. - pirulok el zavaromban. Ő ezerszer gyönyörűbb mint én.
- Ha gondolod bemutatlak a többieknek, ők is kiváncsiak már rád. - mosolyog bájosan. Annyira nagyon szép és kívánatos. Nem is tudom, hogy Kuro-sama mit látott bennem, mikor én egy kis jelentéktelen pont vagyok. - Jaj de édes kis kutyi. - simogatja meg Pamacsot. Itt mindenki ilyen?
Este miután már mindenkit ismerek és mindenki kiszórakozta és kiszéptkezte magát, már amennyire ezt ők szokták kezdődhet a munka. Félek!!!!
Kuro:
Hana eléggé letörten jön ki a fürdőből, és hiába rejtené el, látom a mozdulatain, ahogy vontatottan mozog, mintha ezzel lelassíthatná az időt, vagy legalább megállíthatná. Egy darabig csak nézem, ahogy szenved szegény, és sóhajtok egy kicsit. Nem kellett volna hagynom, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok. Magamhoz intem, és próbálom kitalálni, ilyenkor mit kell mondani... Miért van az, hogy nem akarom elengedni? Muszáj magam megerősítenem. Épp ezért kell elengednem.
-Hana, holnap már mész is, elintéztem.
-Rendben van, Kuro-sama.-görbül le a szája.
-Hana néven foglak beadni réged egy jó helyre. Körülbelül 3 hónapot kell ott töltened és én érted megyek...
Nagyon le van törve, de majd megvigasztalja őt ezer másik ember ott. Nem kellek én neki. Nélkülem is lehet boldog, én tudom.
~*~*~
Talán egy hét telt el, én kezdem magam úgy érezni, mintha valamitől megfosztottak volna. A házam túl üresnek tűnik, és ezért töltök egyre kevesebb időt ott. Pedig még nem is járt nálam, mégis... ennyire hozzászoktam volna, hogy velem van? A legvadabb üzletekbe kezdek bele, a legnagyobb profizmussal végzem a dolgom, mert igyekszem mélyen beletemetkezni, de amint egy pár ezressel többet keresek a vártnál, máris ő jut eszembe, hogy mit vehetnék neki belőle...
Alig két hét múlva már a lábam a lebuj felé visz. Kezemben egy doboz, és átkozom magam. Ahogy belépek, szerencsére nem látom őt meg, így a tulajt kéretem, és nála érdeklődöm, hogy hogy megy a kis Hanám sora. A tulaj dícséri, hogy sok pénzt hoz a háznak, és nincs rá panasz, meg megjegyzi, hogy nagyon sokan meg akarták már venni. Otthagyok egy kimonót, királykék színűt, ezüst mintákkal, hogy adja át az én violaszálamnak.
-Miért nem akarja elvinni, ha így hiányzik? -kérdezi, hiszen elég jóban vagyunk már az ilyen kérdésekhez.
-Nagyon hozzászoktam. Adj valakit nekem, akivel le tudom magam foglalni.
-Ó, akkor itt van Yune, elég rég itt van, és érti is a dolgát. Elég jóban is van a kis Hanával. Vidd őt.
Fél óra múlva az autómba beszáll egy hosszú fekete hajú szépség az autómba, és ahogy rájövök, hogy itt is Hana vonásait keresem benne, kipillantok az ablakon, majd elindulunk.
-Kuro-sama? -hallom magam mellől, majd mellém fészkeli magát. -Sokat hallottam ám önről. Csak arra volnék kíváncsi, hogy miért nem Hanát vitte el? Hiszen úgy vártam már önt..
-Nem mondtam, hogy megszólalhatsz.
Szólalok meg morranva, és rá se nézve. Nem, nem így kéne bánnom vele, de egyszerűen rá se tudok nézni, hiszen nem Ő az. Egy hotelben kötünk ki. Nem szeretem a szerzeményeim hazavinni, ahol minden olyan csendes és sötét, meg üres... Hála az égnek már sötét van, amikor belépünk a szobába.
-Ne oltsd fel a villanyt. -szólok rá, ahogy látom őt a kapcsolóhoz lépni. -Menj és fürödj le.
-Igenis, Kuro-sama.
-Ne hívj így!
Akár egy rigolyás vénember, olyannak tűnhetek, de nem érdekel. A hálóba megyek, és levetkőzöm lassan, majd egy telefont intézek el, de még be sem fejezem, megérzem magamon a két kezét, ahogy a hátamra simulnak masszírozva. Nem sokáig bírom, ahogy leteszem a telefont, szinte rávetem magam. Nem hagyom megnyilvánulni, nem hagyom, hogy irányítson. És a sötétben ez az illat, ez a végtelenül felizgató, idegnyúzó illat megőrjít. Egyáltalán nem kímélem, még akkor sem állok meg, amikor alattam szipogni kezd a vékony test tulaja. Akkor hagyom békén, amikor már én sem bírom tovább szusszal. Akkor leszállok róla, és eltűnök a fürdőben, hogy hideg víz alá álljak. Eléggé meglepődök, amikor egy kéz elkezdi a hátam szappanozni.
-Hana nagyon várja önt. -kezdi halkan,kicsit félve, remegve.- Miért nem őt hozta el?
-Semmi... közöd... hozzá.
Sziszegem hirtelen fordulat után az arcába, és miután lehiggadtam, visszafordulok. Ez után nagyon keveset szólok hozzá, habár ő többször megpróbál velem kommunikálni. Nem alszik velem egy ágyban, enni se eszik velem, és csak a tárgyalásra viszem magammal.
-Ó, csak nem új husika? -füttyögnek.
-Mindenki törődjön magával. Az előző sem vált be... Manapság ilyen nagy kérés, hogy egy jó petet szerezzen valaki?
Nagy hallgatás lett ebből, talán rájöttek, hogy nincs túl jó hangom. A kis kölcsönkurva megpróbál közben hízelegni vagy közelebb kerülni, nem törődve a gyilkos pillantásaimmal.
-Ha meg akarod tartani a szép pofid, akkor húzz innen.
Morgom neki. Ekkorra már csak világossá vált mindenki számára, hogy vagy rosszul keltem, valami nem stimmel, vagy pedig csak simán nagyon rossz hangulatom van. Hamar, talán túl hamar ér véget a tárgyalás. Talán mert a részemről elég véres öldöklésben kötött ki. A durva, hogy még ilyenkor is hullanyugodt vagyok, és nem látszik, mikor őrültem meg... Azt hiszem, tényleg hiányzik Hana...
Este küldöm vissza a fiút. Képtelen vagyok tovább a fejét nézni. Beleőrülök, hogy már van mellettem, és más illata van, mint Neki. Még inkább belevetem magam a munkámba, túlórákat vállalok, sokkal nagyobb áruátvételt, és csempészést. Rizikós és dupla vagy semmi játékokat kezdek játszani. De a napok ígyis szinte vánszorogva telnek. A riválisaim sorra teszem tönkre, kegyetlenebb vagyok, mint eddig bármikor. Félelem nélkül mutatok be akárkinek. És ezért nagyon hamar híre megy, hogy aki velem ujjat húz, az halál fia. Kacagva integetek a rendőröknek is, hiába, mindenkit a kezemben tartok. Azt hiszem, kezdek hatalomra törni. És ezért egyre több ellenségem van. Csak a testőreimet küldöm a lebujba, hogy valaki új húst hozassak magamnak egy estére, és titokban érdeklődjek, hogy van az én Hanám, valamint hogy aprócska ajándékokat küldjek neki... Persze névtelenül, hogy ne jöjjön rá, hogy én vagyok az, de mindig küldök. És a legtöbb kurvát megfenyegetem, hogyha elárulják, hogy nálam voltak, akkor meghalnak. Most már csak remélem, hogy nem halunk meg, és ha letelik a 3. hónap, akkor mehetek érte. Ugye már nem fogsz rám várni? Ugye addigra elengedhetlek?
Hana:
Már első nap valaki engem választ és ahogy telnek a napok úgy leszek egyre népszerübb. De hiába, mikor én meg napról napra szomorúbb leszek, mert úgy hiányzik Kuro-sama nekem. Amikor senki sincs a közelben csak sírok, hogy nem akarok itt lenni, bárcsak elvinne, de nem jön. Én már nem kellek neki ez tuti biztos. Akaratlanul is azon kapom magam, hogy Yune-nak Kuro-samaról mesélek.
A napjaim egyhangúak, a vendégeim száma nő és egyre több fiúval beszélgetek az ittlakok közül, mégis szerintem Yune a legigazabb barátom.
Alig két hete vagyok mégcsak itt, mikor Yune-hez különleges vendég érkezik és elviszi magával. Én pedig ismét egyedül maradok a pici kutyusommal. Mindig arra emlékeztett mikor Kuro-samaval voltam és hiányoznak azok az idők, az emlékek pedig elszomoríttanak. Aztán a tulaj jön fel, dobozt hoz nekem, hogy Kuro-sama küldi. Mikor távozik kinyitom és egy gyönyörű kimono van benne. Aztán Yune is vissza érkezik.
- Hana, Hana ... Hana-chan!! - a nevemet kiabálva ront be. - Jaj de jó, hogy itt vagy. Ezt nézd. - ad oda nekem egy dobozt. - Ezt valaki neked küldte.
- Miért és ki? - nézek rá értetlenül. Ki küldte nekem? Talán megint Kuro-sama? De ő felém sem néz és nem hiszem, hogy ideje lenne rám. Erre a gondolatra picit elszomorodok.
- Nem tudom, a portás adta oda, hogy ezt neked küldték. Na bontsd már ki. - néz rám tiszta édesen, mire átveszem tőle a dobozt és kibontom.
- De gyönyörű. - nézük ámultan az aprócska ékszert. Meseszép.
- Te kis mázlista. - mosolyog rám. - Valakinek nagyon fontos lehetsz. - kuncog.
Napok telnek ismét el és valaki ismeretlen mindig ajándékot küld nekem. Kuro-sama pedig ...
Nem látom, hiányzik, de már kezdem feladni, hogy valaha is értem jön majd. Elfelejtett engem és már nem is kellek neki. Mégis abban reménykedek, hogy egy nap eljön majd értem és magával visz, vagy eltölt velem még egy utolsó éjszakát mielött tovább ad.
Aztán az egyik este nyugodtabb, Yune is és én is maradunk, így átjön hozzám.
- Hana ... Te nagyon aranyos vagy. - mosolyog rám és ahogy rá nézek látok valami furcsa fényt a szemében.
- K-köszönöm. Te is Yune. - mosolygok vissza rá.
- Hiányzik még neked Kuro-sama? Mintha kevesebbet mesélnél róla mostanában. - érdeklődik. Valóban ... Kevesebbszer említtem a nevét és már nem is gondolok annyit rá.
- Háát ... Tudod engem sokszor tovább adtak, így már nem hiszek abban, hogy Kuro-sama értem fog jönni ... - felelem.
- De biztos nagyon elfogalalt csak. - próbál nyugtatni.
- Igen az lehet. - felelem lehangoltan.
- Ny ne szomorkodj Hana-chi. - ölel meg hirtelen. - Én itt vagyok neked. És szerintem nagyon ostoba az az ember aki nem képes téged értékelni, mert te egy különleges fiú vagy. - mosolya megnyugtat, de amit tesz arra még álmomban sem emrnék számíttani ... Megcsókol. Csak habozok, nem is viszonzom, de mikor másodszorra is megteszi akkor már készségesen csókolok vissza. Olyan édes, olyan ellenálhatatlan. Elmosolyodik és átölel.
Mindketten eldölünk az ágyon és úgy kezdünk el beszélgetni. Mesélek neki a régi gazdáimról, hogy ők mennyire bántottak, a vágyamról, hogy valaki egyszer szererssen engem és boldog lehessek és szabad. Ő is mesél, vicces történeteken jót nevetgélünk. Aztán újabb és újabb csókok következnek.
Végül egymás karjaiba bújva nyom el minket az álom és reggel is csak egymásra mosolygunk. Nagyon jó vele lenni, megnevetet, felvídit és feledteti velem az összes kínt amit Kuro-sama távolléte okoz.
Két hónap, két kerek hónap. Ennyi telt el mióta itt vagyok és nem egy ajánlatot kaptam és bár Kuro-samaról még mindig semmi hír, engem nem lehet csak úgy megvenni. Jöjjön el és mondja azt, hogy vége, akkor majd igen, de addig én az ő tulajdona vagyok. Estére már mind kiszépítkezünk ahogy azt szoktuk és nekem is különleges vendégem jönne, aki kimono-ban kívánja, hogy megjelenjek mellette, így azt a szép kimono-t veszem fel amit Kuro-sama küldött. Ehhez persze nem illik a nyakörvem, de nem vehetem le.
Talán majd egy napon valaki le fogja, de nem most. Ha Kuro-sama nem tette meg akkor ki fogja? Elindulok Yune-val a többiekhez, de az ajtóban megtorpanok. Két fiú beszélgetése üti meg a fülemet.
- Tényleg?
- Igen. Hana Kuro-samaja. - neveti el magát. - Tegnap voltam nála, engem kért. Már ráunt a kis "úrihölgyre" - erre a másik is nevetni kezd.
- Lehet akármilyen népszerű kurva, akkor sem fog neki kelleni. Különben már vitte volna.
- Hát igen.
- Én is voltam már nála, nem nagy cucc. De tény ami tény nagyon jó az ágyban. - arcomon könny folyik végig. Egy kéz ér a vállamhoz.
- Hana ... - nem szólok csak elindulok vissza fel az emelet felé. Nem akarom elhinni, hogy ide jár és nem engem kér, mert én már nem kellek neki, rám unt, de nincs benne annyi, hogy ezt nekem elmondja. Az aulában meglátom a testőreit is amint, valakit kísérnek ki. Kuro-sama ma esti játéka... Csak sírva felrohanok.
- Hana a vendégednek ma dolga akadt, üzeni, hogy a holnap alkalmasabb. - hallom, de nem is foglalkozok vele.
- Hana! - hallom magam mögött Yune hangját. Csak becsapom az ajtót és eldölve az ágyon zokogok tovább. Becsapott, össze törte a szívemet! Hogy lehet ő is ilyen? Azt hittem Kuro-sama más mint a többiek, azt hittem vele tényleg boldogabb lehetek. Erre ő is csak kihasznált és nem is jön már vissza értem, el fog adni és most csak szórakozik.
- Hana ... Jaj pici Hana, ne sírj. - a hátamat kezdi el simogatni. Most ilyenkor tünnék el a legszívesebben ebből a világból.
- Te tudtad Yune? - kérdezem szipogva.
- Hana én ... Amikor te a kimono-t kaptad én ... Engem is elhívott ... De parancs volt. - erre tényleg egy világ omlik össze bennem.
- Hát te is? Jót röhögtetek rajtam a hátam mögött!! - tör ki belőlem. Valaki ... Lőjőn le!!!! Könyörgöööhhm ... Ez annyira fájdalmas, annyira megbántott.
- De félre érted. Nem mondtam el senkinek, úgy szégyellem. De nem mondhattam nemet, azt itt nem szabad. Viszont kérdezgettem ... rólad. Hogy miért nem téged hív, hogy hiányzik neked, de nem válaszolt. Nem is nagyon figyelt rám, pedig folyton rólad meséltem neki. - erre csak még inkább magamba zuhanok.
- Kérlek menj ki! - nem szól csak vonakodva ugyan feláll és távozik.
Végig sírom az éjszakát és egyre gyengébbnek érzem magam, reggelre pedig a láz totál ledönt a lábamról.
Kuro:
A tárgyalás véget ért. Vérben úszik az egész helység, a testőreim pedig kerülik a pillantásom. Félnek tőlem. Mindenki fél. Olyanná váltam, mint egy vad, akinek tüske ment a lábába, és a seb elmérgesedvén csak dühít, és féktelen tombolásra ösztönöz. Mondják, hogyha le is vágod egy farkas fejét, az még akkor is veszélyes, mert még egy utolsó harapásra képes. Megpróbálták tőlem az aktuális kis szukámat elvenni, egy szőke kis táncoskát, én meg veszettül martam vissza. Mindenki tudja idelent, hogy nem érdemes ujjat húzni velem. Eddig csak morogtam, de most már a fogam is kivillantottam. A szöszit visszaküldöm, mert képtelen még csak rám nézni is, és ha hozzáérek, nyüszítésbe kezd. Féljetek!
Amikor már otthon ülök a kádamban, akkor merül fel bennem egy gondolat, amit eddig szépen a szőnyeg alá sepertem, de a határidő közeledtével egyre többször esek fel benne. Hana... Vajon ő is félni fog tőlem? Képtelen lennék arra, hogy hozzáérjek, míg ő reszketve húzza össze magát. Hangos dörrenéssel nyílik ki az ajtó, és a testőröm vágtat be.
-Uram, autó várja kint a hátsó ajtónál. Betörtek!
Dühösen ugrok ki az ágyból, és egy köpenyt magamra rántva sietek végig két darab pisztollyal a folyosón. Nem érdekel, hogy köpenyem széttárva lobog, sőt úszik mögöttem a levegőben.
-Ki merészel ide betörni?
Üvöltöm el magam, és mintha a lent egyre hangosabb lövöldözés megritkulna. Belépve nagyot csattan az ajtó, és minden emberem gondolkozás nélkül veti magát a földre, mert én meg minden álló, és élő – mozgó emberre lőni kezdek. Mögöttem folyamatosan adogatják nekem a kifogyott töltény, míg fedeznek, de nem tud érdekelni. Az sem, amikor valami éles fájdalom hasít a csípőmbe, és közvetlen utána a vállamba.
-Megtaláltam Hanát, Kuro!
A hang felé ürítek egy tárat, igazán felbőszítve. Már tényleg azt várom, hogy mikor kezdek el lángokat okádani, de ez a filmes trükk csak késik... hehe... Nincs photoshoppom, mi? A hangok elhalnak, csomó hulla lepi el az egyik vendégszobámat, pedig ezt szerettem a legjobban a sok közül. Szédülök. Elhajítom az üres fegyvereket, és intek az embereimnek, hogy páran kövessék azt, aki ezt az egészet indította, tudják meg, kik voltak, és teljes likvidálást kérek. Hányingerem van, és valami meleg csordogál rajtam végig. Csodálkozva tapogatom a mellkasomon a nagy véres foltot. Megtántorodok, és ijedten kaszálok egyet a kezemmel. Nem, nem szabad most összeesni! Most nem! A szétbarmolt szoba kontúrjai az utolsók, amik még eljutnak hozzám, mielőtt elnyel a sötét.
~*~*~
Furákat álmodtam lázasan, bár a felüket fel se tudnám már idézni, mégis abban egészen biztos vagyok, hogy Violám szerepelt a legtöbben. Sokszor arra riadtam fel, hogy páran lefogni kényszerülnek, mert hánykolódom, vagy ha magamra hagynak, akkor a fájdalom miatt öngyilkosságon töröm a fejem. Egy nevet nyöszörgök megunhatatlanul, mint egy megakadt bakelitlemez, imaként, szitokként, könyörgésként, nyugtatóként - nyugtalanul, dühöngve, depressziósan és kábán a gyógyszerektől. Az orvos, aki mindig ápolni szokott, most fura tekintettel néz le rám, szinte százszoros nagyításban, pixelenként élvezem a tekintetét, amellyel engem vizslat. Szerinte csak depressziós vagyok, meg hiányom van. Igaza lehet, régen keféltem. Erre kinevet, hogy nem egészen olyan hiányom van. A kurva anyjába küldöm, és lehet hogy hangosan gondolkozom már, mert kifürkészhetetlenné válik a tekintete, bár egy aprócska mosoly a szája sarkában marad azért.
~*~*~
Nem akarok enni. A látványától hányingerem van, és nem hiszik el, hogy nem csak durcázom, nem csak megjátszom magam. A sebem begyógyult, de az orvos szerint valami más bajom van, amit nem lehet bekötni, se gyógyszerezni. Már a masszírozást se élvezem. És bár nincs erőm felkelni, vagy telefonálni, amikor a naptár a szemem elé kerül, dühöngésbe kezdek... Hana... Már négy napja... négy napja letelt a határidő. Vársz még? Vágysz még ide? Legalább úgy ahogy én rád?
~*~*~
Valami meleg kúszik kezemre, és megborzongok tőle. Rettenetesen fázom, de közben melegem is van. Tudom jól, megint lázas vagyok, és ahogy kinyitom a szemem, és olyan nagyon ismerős tekintettel találkozom, már teljesen biztos vagyok benne, hogy álmodom. Nem, Hana nem lehet még itt... Ki hozta volna ide ha nem mondtam nekik? Engedély nélkül nincs cselekvés, nemde? Mégis a sokféle aggodalmat elsöpri a látvány. Kicsit sápadtabb és vékonyabb, mint amire emlékeztem, de a tekintete... Felsóhajtok, és ezzel a mozdulattal száll ajkaimról a neve is.
-Kuro-sama...
Végtelenül halkan beszél, mintha valakit felébresztene a zajongásával. Igaza van, nem akarok már többet felkelni. Biztos meghaltam. A gondolatra elmosolyodom, legalább nem kísértek, a sok elintézetlen dolgom miatt azt hittem, hogy vagy ezer évig hazajáró lélek leszek. A karcsú kacsó megszorítja a kezem, én meg egy mozdulattal rántom magamhoz a lidércszerű alakot. Ijedt nyiffanással huppan az ágyban mellettem a kis violavirág, én meg felmorranva karolom át, és szorosan magamhoz ölelem, hogy ne tudjon megszökni.
-Kuro-sa...
-Hana... Fogytál? Fázol? Hideg vagy...
Hangomra nem nagyon ismerek, rekedt és olyan, akárha valami repedt fazekat reszelnének egy rozsdás reszelővel. Remegő test kucorodik össze, ijedt szempár pillant rám, húzódna el tőlem. Szíven üt a látvány, mintha a menny helyett a pokolba kerültem volna. Tudtam, hogy ez lesz, nem is értem, miért hittem, hogy most már minden rendben lesz! Elgyötört kifejezéseim helyére megint dühöngő, sebzett vad kerül, mintha a téli álmából egy hátba fúródó tüske ébresztené fel a medvét, és most dühöngve szabadulna a világra. A kezét sem eresztem el, pedig húzná el azt is, de én helyette egyre erősebben szorítom. Nő a rémülete, talán én vághatok egyre ijesztőbb arcot, nem tudom. Végül kapálózva kiszabadul a bilincseimből, és a lendülettől kishíjján leesik az ágyról is. És bár el nem érem már, a kezem vágyakozva nyújtom ki utána.
-Hana... Hát te is elhagysz? Igazad van... -száraz ajkaim a nyelvemmel futom körbe.- Mindenki utál már, miért pont te... Örülök, hogy legalább ide eljöttél. Ha meghaltam, és a pokolba kerültem, akkor örülök. Legalább... látlak. - erőtlen nevetésfélébe kezdek, majd kezemmel végiggyűröm rendezetlen vonásaim – Örültél az ajándékonak?
-Milyen ajándékoknak? -kérdezi miután látja, nagyon várom válaszát.
-Amiket küldtem. Mindig küldtem. Rettentően hiányoztál... -torokköszörülés – Én... Hana, én... -lehunyom a szemem és sóhajtok.- Utálom magam. Nem így akartam. Talán majd egy másik életben. Pedig nem hiszek a lélekvándorlásos izében.
Beáll a hosszú szünet, én meg lehunyom a szemem, kicsit elpilledtem a sok beszéd után. Mikor legközelebb felnyitom, talán másodpercek, talán percek múlva, Hana még mindig az ágyam szélén kuporog, értetlenül nézve rám.
-Hana... Elengedlek. -szavaimtól rémülten néz rám, de én csak fáradtan elmosolyodom. -Sajnálom, hogy így... Nem tarthatlak magamnál. Ugyan, még magam se tudom megvédeni! -felnevetek, de ez is túl erőltetett. -Menjél, Hanám, menj... Nem tartalak már magam mellett. Szabad vagy. Ennyit akartam még mondani. Most pedig hagyj magamra.
Lehunyom a szemem. Fáj a fejem, de valami még jobban fáj. A mellkasomban életemben először érzek ilyet. Kedvem lenne felugrani és erőszakkal magamhoz láncolni, helyette csak a takarón ökölbe szorítom a kezeim, és várom a halált, vagy ilyesmi, amit ilyenkor várni kell.
Hana:
Napokig fekhetek lázasan, de nem is akarok meggyógyulni, nem is eszek. Minek? Kuro-sama becsapott, én már nem kellek neki, másokat visz és engem itt hagy ... Nem is fog haza vinni és ezért inkább én meghalok itt egyedül.
Valami hideg böki meg a kezemet, nyüsszög mellettem. Szegény kicsi kutyus, remélem majd itt vigyáznak rá.
Aztán nyílik az ajtó, a beérkező felé nézek láztól csillogó szemekkel. Yune ...
- Hana enned kellene és a gyógyszereid. Miért nem veszed be őket? Lemenne a lázad. - ül le az ágyam szélére. - Olyan rossz téged ilyen szomorúnak látni.
- Csak hagyj Yune ... - suttogom erőtlenül, de megragadja kezemet.
- Nem! Hallgas rám! Kuro-sama egyik embere volt itt... - elrántom a kezemet.
- Nem érdekel! Nem akarom tudni kit vittek el neki megint! - török ki zokogásban, ami tudom a lázamnak sem tesz jót és csak feljebb megy majd. Semmi erőm sincs, le is fogytam ... Én ezt nem bírom már tovább! Ő is cssak átvert engem.
- Érted jöttek, Kuro-sama haza akar vinni, de megmondtam, hogy még nagyon gyenge vagy. Egy hét múlva ismét jönnek. - mosolyog rám kedvesen. - Ülj fel. - segít nekem és letörli könnyeimet. - Téged szeretlek mindennél jobban, úgyhogy kérlek gyógyulj meg Hana. - fogja meg a poharat és az egyik gyógyszert.
Ő veszi be és iszik rá vizet, de hirtelen ajkaink összeérnek és átjuttatja az én számba, hogy lenyeljem. Le is megy, de kicsit köhögni kezdek. Vissza dölök és el is nyom az álom
Az egy hét hamar eljön és csakis Yune kedvéért tettem amit és gyógyultam meg. Étvágyam még mindig alig van és elég kis sovány vagyok, a beteges sápadt színemról nem is beszélve.
A házba belépve ámulva nézek körbe. Mekkora épület ...
A szobájába belépve az ágyon fekszik és nem olyan mint amilyennek emlékeztem rá. Azt mesélték, hogy megtámadták és, hogy megsérült, de ... Ilyen rossz állapotban lenne?Az ágya mellé megyek, magunkra hagynak minket a testőrök.
-Kuro-sama... - szólalok meg halkan, hogy épp hallani lehet hangomat. Elmosolyodik, de nem tudom min. Megszoríttom a kezét, olyan szomorú vagyok, hogy ilyennek kell látnom őt. De hirtelen ránt magához és ettől megijedek, miközben mellé huppanok. Szorosan fog, mozdulni is alig tudok. Mintha az élete múlna attól, hogy engem öleljen ...
- Kuro-sa... - és többet nem is birok kinyögni. Erősen fog és megszólal.
- Hana... Fogytál? Fázol? Hideg vagy... - most olyan más még a hangja is. Rekedt ... nagyon rekedtes. Remegve kuporodok össze, ha akarnám se tudnám félelmemet leplezni.
Próbálok messzebb kerülni tőle, hiszen fáj amit tett, nagyon megbántott. Eldobott magától, most meg ha nincs ló jó a szamár is alapon ismét én kellek neki. És ez fáj, nagyon fáj a szívemnek. Nem akar engedni, én viszont szabadulnék és az a Kuro-sama akit most látok nagyon megrémít. Egyre inkább szabadulni próbálok, míg nem végre sikerül, bár kishíján leesek az ágyról, de már nem ér el, csak kezét nyújtja felém ... Miért? Miért tetted ezt velem Kuro-sama? Én szerettelek tényleg, teljes szívemből, de ez most már fáj. Pedig én szeretném, mert fontos vagy nekem, de annyira fáj a kicsi szívecském amit megsebeztél!
- Hana... Hát te is elhagysz? Igazad van... Mindenki utál már, miért pont te... Örülök, hogy legalább ide eljöttél. - erre méginkább össze szorul a szívecském. FÁj, hogy ezt hallom tőle. - Ha meghaltam, és a pokolba kerültem, akkor örülök. Legalább... látlak. - nevet, de nem az az igazi. Olyan keserű és olyan szomorú ő is ... Miért? Miért tetted?? – Örültél az ajándékonak?
- Milyen ajándékoknak? -teszem a mit sem tudot. Persze örültem nekik, de miután tudom mit is tett, örömömet tagadom és inkább játszom el, hogy nem is tudom mit küldött nekem.
- Amiket küldtem. Mindig küldtem. Rettentően hiányoztál... - ez a hazugság csak mégjobban fáj nekem. Minden nap szinte más volt az ágyában és azok a fiúk bent rajtam röhögtek. De legalább ő jól szórakozott míg én szenvedtem! – Én... Hana, én... - csak lehunyja a szemét és ajkait egy szomorú sóhaj hagyja el.- Utálom magam. Nem így akartam. Talán majd egy másik életben. Pedig nem hiszek a lélekvándorlásos izében.
Hosszú szünet és én még mindig nem szólok semmit. Nem akarok mit mondani, csak várom, hogy ő folytassa, ha egyáltalán akar még valamit. Csak ülök és őt nézem az ágy széléről, tisztes távolságban tőle.
- Hana... Elengedlek. -ez mégjobban megrémít, de ő csak mosolyog. Valahogy éreztem, hogy én már nem kellek neki, de most hogy kimondta. Csak jobban fáj. -Sajnálom, hogy így... Nem tarthatlak magamnál. Ugyan, még magam se tudom megvédeni! -felnevet, de én mindjárt elsírom magam. - Menjél, Hanám, menj... Nem tartalak már magam mellett. Szabad vagy. Ennyit akartam még mondani. Most pedig hagyj magamra.
Lehunyja a szemét és én csak könnyes szemekkel pislogok rá. Keze ökölbe szorul ... Én nem mozdulok, csak szóra nyitom a számat, viszont hang nem jön ki a torkomon. Közelebb csúszok hozzá.
- Kuro-sama miért tetted velem ezt? - hallom meg végre saját sírástól remegő hangomat. Ő nem néz rám. - Vártam rád és örültem mikor küldted nekem a ruhát. Aztán kisebb ajándékokat kaptam név nélkül és reméltem te küldted. - mondom őszintén. - De te becsaptál és ez nekem nagyon fájt. Mindenki bent rajtam röhögött, hogy nem vagyok túl jó Kuro-samanak és mások kellenek neki. Mikor meghallottam nagyon szomorú voltam. - mondom és ezzel távozok is.
Gyors léptekkel haladok az utcán, de hirtelen egy kar ragad meg és megállásra kényszerít. Rémülten fordulok meg és szinte a szívverésem is megáll.
- Kuro-sama nem azért tette, mert nem akar téged, hanem mert téged védett, hogy ne tudják veled mi van. El akartak téged tőle venni. Be is törtek és meg is lőtték. Téged akartak. Mióta nem vagy vele sokat változott, most is ... Nem eszik, nem hajlandó semmit tenni, mert te nem vagy vele. - nem felelek csak távozok, miután bólintok, hogy ezt felfogtam.
Miért? Miért nem mondhatta nekem el mire készül? Lépteim azt sem tudom hova vezetnek, csak azt veszem észre, hogy vissza tértem Yune-hoz.
Sokat mesélek neki arról ami ma történt és végül mellete fekve nyom el az álom az ő karjaiban.
Napokig nem megyek sehova és nem si dolgozok itt, csak Yune-t boldogíttom. Aztán sétára indulok és már csak azt veszem észre, hogy a háza elött állok. Mély levegőt veszek és kopogok.
Elmondom miért jöttem és ő beenged. Az a pasi aki megállított csak elmosolyodik és Kuro-samahoz vezet. A könyvtárba megyünk és mikor belépek a testőr távozik is. Meglep a látvány. Ahogy ott ül. Sok papír, de nem is evett ... Az alkoholos üveg, meg máris üres ... Kuro-sama nem hagyhatod el magad ennyire!
- Kuro-sama. - szólalok meg halkan. Látom, hogy leteszi a telefot és a papírok is elkerülnek előle. Úgy néz rám mintha szellemet látna. Mellé lépkedek és felveszem a papírokat.
- Hogy tudod így elhagyni magad? - kérdezem, ahogy jobban végig nézek rajta. - Hol az a Kuro-sama akit úgy szerettem? - megfogja kezemet és ölébe ránt. Mintha kisértetet látna, úgy néz rám.
- Hana ... - simít arcomon végig kezeivel. Jól esik ez az érzés, már hiányzott. - Hogy kerülsz ide?
- Vissza jöttem mert bolond vagyok ... mert szeretem Kuro-sama-t még ha ez néha fáj is. - mosolygok kissé szomorkásan. - A testőröd elmondta mit miért tettél. De nagyon szomorú voltam, hogy más fiúkat vittél el, velük töltötted az éjszakát én meg ... Mindig Kuro-samara gondoltam mikor valakivel lennem kellett ...
Egy lágy csókot kapok homlokomra.
- Végig téged láttalak magam elött és kurvára hiányoztál, Violavirágom. - mintha egy titkot suttogna fülembe. - Te vagy az egyetlen gyengém, ha bármi bajod esne Hana ... Azt hittem, ha távol leszel, majd elfelejtelek. - mosolyodik el. Kuro-sama ... Édes Kuro-samam ... Olyan butaságot tettél! - De nem ment! Egyre jobban hiányoztál. Nézd meg ... - mutatja meg sérülését. Te jó ég!!! Kezem a lőt sérülés nyomára siklik. Szememben könny jelenik meg. Én édes szerelmem! Lágy csókot lehelek arra a pontra.
- Ugye tudod, hogy ha most vissza jöttél többet nem foglak elengedni? - erre bólintok. Tudom, hogy ne tudnám. Azért jöttem, hogy többé ne eresszen el. - Örökre az enyém leszel, ahogy mondani szokás Jóban rosszban? - látom rajta, hogy komolyan gondolja, pont ahogy én is. Örökké mellette akarok maradni.
- Igen tudom, ezért jöttem. - mosolygok rá lágyan, szeretettel telten. Mindig is arra vágytam, hogy olyan személyt találjak aki engem szeret, aki mellett nem csak egy dísz vagyok, egy kellék akit mutogathat. Érzelmekre vágytam amit tőle meg is kapok.
Magához húz szorosan és megcsókol. Egyik keze a nyakörvömön mellyel közelebb húz, másik keze derekamon. Úgy csókol, mintha fel akarna falni. És én készségesen viszonzom.
- Akkor egyszerre kínálom a földi poklot és mennyet. - suttogja a fülembe. - Csak kérned kell, ha valamire szükséged van.
- Veled akarok maradni örökre ... Kérlek tarts meg. - vágyakozva nézek rá. Semmi mást nem kérnék, csak ezt az egyet, hogy tarts meg örökre és soha ne dobj el.
Ismét megcsókol, de ez most valahogy más. Mikor elvállnak ajkaink a nyakamhoz kapom kezemet, amin immáron nincs semmi. Levette a nyakörvemet ... Nem szól semmit, csak szorosan ölel. Arcomon egy apró mosoly fut végig. Levette a nyakörvemet!!
- Köszönöm Kuro-sama. - suttogom boldogan őt ölelve. Gyermekkorom óta most elöször került le rólam és remélem többé senki sem teszi vissza rám.
- Sokkal szebbet fogsz kapni, hogy mindenki lássa az enyém vagy. Egy láncot, amit mindig hordanod kell. Senkinek sem foglak odaadni többet. Soha! - még jobban megölelem őt. Tekintetem a tányéron akad meg. Nem is evett még semmit. Közelebb húzom magamhoz és kezembe veszem a kanalat.
- Kuro-sama mondd áá! - nyújtom felé az ételt. Legalább egy kicsit egyen. Ő sincs most sokkal jobb színben mint én.
- Inkább másra vagyok éhes Hana ... De egy darabig még böjtölök. Inkább a másikból kérek. - bök az üveg felé, mire leteszem a kanalat és csak durcásan rá nézek.
- Azt nem. - rázom meg makacsul a fejemet. - Kuro-samanak ennije kellene egy kicsit legalább ... Kérlek Kuro-sama. - nézek rá amilyen cukin csak lehet. Annyira boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek mellette. És minden folytatódhat ott, ahol abba maradt.
Kuro:
Álmodom? Vagy ébren vagyok? Hana, az én kicsi Violaszálam azzal az utánozhatatlan hangjával simogatja a fülem, de a szívem vérzik a szavaitól. Becsaptam. Igen. Átvertem, és hazudtam neki, de annyira reméltem, hogy ő is csak egy lesz a sok közül, akitől egy kis szünet után képes vagyok megválni, de mégse. Annyira rabul ejtett, hozzámnőtt, hogy szinte elszakadni is fizikai fájdalom számomra. Van értelme még egyáltalán kinyitni a szemem?
~*~
Kurvára hosszúak a napok, és rohadt lassan telik az idő. Mintha Hana nélkül megint lófaszt mutatott volna nekem az univerzum, és hátat fordítva itthagyott volna. Hogy túléljem ezeket a ragacsos órákkal tömött napokat, töményebb tartalmú üvegekhez nyúlok. És nem egy embert puffantok le, aki el akarja venni tőlem. Morcos vagyok, hisztis, ingerült és kiszámíthatatlan. De most a legroszabb fajtából. Ha lehetne rá lehetőségem, önként ugranék golyó elé, komolyan. Kevesebb szenvedéssel járna. De sajnos senki sem akad közel-távol, aki belémeresztene egy tárat. Vagy legalább egy golyócskát. Egy picikét.
A nap múlását a tálcák cseréléséhez igazítom. Kicsi pirítós -reggeli. Tömött tálca- ebéd. Változó kombinációk- vacsora. És az ezeket összekötő tányérok, tálkák, bögrék, amikhez hozzá se nyúlok. Ha véletlenül elnyom az alkoholos álom, akkor is Hana után nyúlkálok. Hát, ha nem öl meg senki, akkor én golyózok be. Szép kilátások.
Lám, megint itt van, az ajtóban áll, és engem szólongat. De csak nem tűnik el a sokadik pislogásra se. Inkább leteszem a telefont, mielőtt még bejönnek a muszájkabáttal és elhurcolnak. Hana közelít, és felveszi a leejtett papírjaimat.
-Hogy tudod így elhagyni magad? Hol az a Kuro-sama akit úgy szerettem? - kezénél fogva húzom az ölembe, érzem, látom, és mégis képtelen vagyok felfogni a jelenlétét.
- Hana ... - Ez most vagy igazi, vagy nem iszom többet. Kezd egyre durvább lenni a látomás. - Hogy kerülsz ide?
- Vissza jöttem mert bolond vagyok ... mert szeretem Kuro-sama-t még ha ez néha fáj is. - ez nem lehet álom vagy illúzió. Ahhoz túl élethű! - A testőröd elmondta mit miért tettél. De nagyon szomorú voltam, hogy más fiúkat vittél el, velük töltötted az éjszakát én meg ... Mindig Kuro-samara gondoltam mikor valakivel lennem kellett ...
Istenem, mit tettem! Puhán nyomom homlokához ajkaim, lehunyt szemmel, magamba szívva az illatát. Tényleg itt van. Visszajött, csak hozzám.
-Végig téged láttalak magam elött és kurvára hiányoztál, Violavirágom. - lehelem a fülébe a nagy titkot. - Te vagy az egyetlen gyengém, ha bármi bajod esne Hana ... Azt hittem, ha távol leszel, majd elfelejtelek. - keserű az orvosság, de ha megfőztem, hát nyeljük le! - De nem ment! Egyre jobban hiányoztál. Nézd meg...
Felhúzom az ingem, és megmutatom neki a sebem. Elfehéredve simítja karcsú ujjait rá, és könnyes szemekkel hajol le, hogy csókot hintsen rá.
-Ugye tudod, hogy ha most vissza jöttél többet nem foglak elengedni? -bólint. - Örökre az enyém leszel, ahogy mondani szokás, Jóban rosszban? - komolyan nézek a szemeibe, keresve valamit, ami szavai ellen szólna.
-Igen tudom, ezért jöttem.
Mosolyog, de nem csak ő, hanem a szemei is. Mintha attól félnék, hogy egyszercsak elillan, magamhoz szorítom erősen, és ajkait elraboolva csókolom fulladásig. Az enyém. Kezem a nyakörvénél fogva húzza őt közelebb, de úgy érzem, még most sincs elég közel, még most is túl messze van tőlem...
-Akkor egyszerre kínálom a földi poklot és mennyet. - duruzsolom a fülébe - Csak kérned kell, ha valamire szükséged van.
- Veled akarok maradni örökre ... Kérlek tarts meg.
Gyönyörű szemeiben vágy ég, és áhítat, ahogy rám néz. Meg kell zabálni, hát komolyan! Újra megcsókolom, de most már nem bizonyítva, hogy az enyém. Most már a Violaszálam minden porcikája az enyém, és ezt senki se tudja megcáfolni! Egy villanásnyi mozdulatba kerül, míg leveszem a nyakörvét, egy pattintás, mégis ahogy elválunk, csendes boldogsággal bújik hozzám. Nem tiltakozik, és úgy vélem hogy sokkal szebb jár neki, ha már ,,nyakörv”.
-Köszönöm Kuro-sama. - ölel engem, és nem fél tőle, ahogy eddig mindenki más. Úgy érzem, valami melegség járja át a mellkasom.
- Sokkal szebbet fogsz kapni, hogy mindenki lássa az enyém vagy. Egy láncot, amit mindig hordanod kell. Senkinek sem foglak odaadni többet. Soha! - dörmögöm a fülébe, kissé önző villogással a szemeimben. De válaszként ő csak kanalat ragad, és etetni kezd.
- Kuro-sama mondd áá!
-Inkább másra vagyok éhes Hana ... De egy darabig még böjtölök. Inkább a másikból kérek. - intek az üveg felé, mert az nem csak táplál, de még álmosságot is elűzi, de erre meg bedurcizva puffaszt az ölemben.
- Azt nem. Kuro-samanak ennije kellene egy kicsit legalább ... Kérlek Kuro-sama.
Ártatlan tekintetét rámemeli kérlelőn, mosolyogva, és én nem tudok mit tenni, mint elmosolyodva túrni a hajamba, és hátradőlve, hangtalanul kinyitva a szám, és Hana kivirult arccal kapja fel a tányért, és nyújtja a kanalat. Ám szemeim kissé elsötétülnek, ahogy bekapom a kanalat, és eljátszok velük, végig a szemeibe nézve, amíg el nem pirul a burkolatlan célzástól. A következő falatot már a szájába csókolom, nem fer, hogy csak én eszek. Halkan kuncogva nyeli le a falatot, amíg az én számba lapátol. Megcsörren a telefonom, de egy gombnyomással elnémítom. Most nem vagyok senkire kíváncsi. Ha a világ vége jön, az se. kisimítok egy tincset Hana arcából, és ahogy elfogyasztottuk a... nem is tudom, vacsorámat, ölbe kapva őt állok fel. Ittas vagyok, de nem részeg.
-Tegyen le, Kuro-sama, megsérült, és... - csókkal fojtom belé a szavakat.
-Majd ha bátran letegezel. - mosolygok megszeppent arcára.
Pislog csupán ölemben, így könnyedén viszem a kis madársúlyú fiút a szobámba, onnan meg a fürdőbe, és ott lepakolva őt megeresztem a csapot, majd visszafordulok hozzá, egy finom csókkal nyitva, és közben hajába túrva. Onnan kezem a selymes bőrét követve nyakán át lecsúszik a vállára, ott pedig elindulok, hogy megszabadítsama ruháitól, mert bizony azok feleslegessé váltak időközben. Egyenként hámozom ki a ruháiból, míg ő cirógató mozdulatokkal, ézrevétlen vetkőztet le, és ahogy végre, végre hozzámsimul csupasz bőre, forrón sóhajtok a csókba. Két kezemmel cirógatom végig testét, amíg csak érem, megbizonyosodva, hogy minden rendben van-e, és hogy mi változott. Ám csupán kicsit csontosabb lett, de ezen ugye lehet segíteni. Szenvedélyesen szorítom magamhoz, majd húzom magam után a kád felé, ahol a meleg vízbe ülve kicsit hátranyúlok, némi pacsulit öntve a vízbe, majd visszafordulok az velem szemben ülő virágszálhoz. Mosolyogva kergetem bőrén a leszaladó vízcseppeket ajkaimmal, míg halk nyögéseket nem csalok ki belőle. Aztán türelmetlenül siklik kezem fenekéhez, belemarkolva, és ujjaim a bejáratához csúsztatva. Felmorranva nyomom belé az első ujjam, míg ő vállamba markolva, homlokát nyakamnak támasztva sóhajtozik és meg-meg feszül, de igyekszik azonnal ellazítani magát, így viszonylag nagyon gyorsan sikerül a második ujjam is csatlakoztatni az elsőhöz, így ollózva az izomgyűrűk között tágítom, míg türelmem végére nem érek.
-Hana... -nyúlok másik kezemmel álla alá, magam felé fordítva őt egy csókra. - legközelebb ígérem sokkal lassabb leszek és... - felemelem, és a farkamhoz illesztem nyögve bejáratát. - Ah... De most képtelen vagyok várni. - egy mozdulattal húzom magamra, és amíg ő kéjesen sikkant a fürdőben, én a bőrére morogva harapok, nem túl erősen. - Hiányoztál. - morranok halkan, meggyötörve bőrét fogaimmal.
-Kuro...
Hangja halk és elcsuklik, de egyértelműen elveszett az a kis ,,sama” a végéről. Hiányzik, annyira imádtam, amikor így szólított, de ha végleg az enyém lesz, feleslegessé vált. Legfeljebb hivatalos helyeken. De magunk között sok és hosszú. És lám, ettől a két szótagnyi névtől is csípőjére markol szabad kezem, mélyen belényomulva, és a vállam karmolászó kezei, amivel kapszkodni és kényeztetni próbál egyszerre, libabőrössé varázsolnak. Felhördülve élvezek el benne, megfeszülve, hallgatva az ő sikolyát a csúcson. Elkábulva dől nekem, hozzámbújva, én meg elmerülve jobban a meleg vízben lágyan simogatni kezdem és csókolni. Imádom. És sose elég belőle.
Hana:
Nagy szemekkel nézek rá, úgy kérlelem. Tényleg muszáj lenne ennie már, mert ennek így nem lesz jó vége. Elmosolyodik és hajába túr. Léétsziiii egyéééél.
Hátra dől és nyitja is a száját. Rögtön elmosolyodok és már fogom is a tányért. Felé nyújtom a kanalat egyen. Bekapja az ételt, de az az arckifejezés. El is pirulok rögtön. Burkolatlan célzás heh Kuro-sama?
Aztán jön a következő kanál étel, de ebből már átcsókol számba. Ismét elpirulok. A mobil csörren, de ő nem foglalkozik ezzel. És ha fontos volt?
Félre simít pár tincset az arcomból. Sikerül megenni mindet, így elégedett vagyok. Aztán a vacsora végeztével felkap és úgy indul meg velem. De ezt nem szabad!!! Megsérült és még nincs jól!
- Tegyen le, Kuro-sama, megsérült, és... - de ő megcsókol ne folytathassam tovább mondandómat.
- Majd ha bátran letegezel. - mosolyog. Ez most komoly? Tegezzem le Kuro-samat? Miért? nekem jó így, hogy Kuro-sama. Hiszen ő a gazdám... Nem szólok semmit és ő visz is a szobába, majd át a fürdőbe. A víz folyni kezd a kádba és ő lágyan csókol meg. Hiányzott... Úgy hiányzott nekem Kuro-sama.
Már meg sem lepődök, mikor ruhámtól kezd el megszabadítani és én ezt lágyan viszonzom neki. Ha ezek a holmik feleslegesek rajtam, akkor rajta is. forró testünk összeér, jólesően sóhajt a csókba. Nem is tudom mikor kívántam ennyire Kuro-samat. Két keze végig siklik testemen. Remélem nem zavarja, hogy fogytam ...
Szenvedélyesen szorít magához, szenvedélyesebben, mint eddig. A hosszú távollét mind kettőnkben nyomot hagyott. Mindketten a kádba ülünk, a vízcseppek nyomán csókot hint bőrömre, ami nagyon jól esik. Mosolya megnyugtat és jó látni, hogy még ezt is tud.
Fenekembe markol, majd kezd el finoman tágítani. Első ujj bent is van, ez nem rossz. Vállába markolok, fejem nyakába fúrom és úgy sóhajtozok. Testem párszor megfeszül, de most el kell lazulnom, hogy hamar túl legyünk ezen. Ott azon a helyen nem volt velem senki ilyen figyelmes.
Majd jön a második ujj is. Biztos vagyok benne, már nagyon vágyik rám és érzem is mennyire igyekszik jól kitágítani.
- Hana... - fejemet felemeli egy csókra, amit készségesen viszonzok. - legközelebb ígérem sokkal lassabb leszek és... - felemel és már ölébe is ültet kissé. Érzem kő kemény férfiasságát, őrülten vágyik rám, így még szép, hogy türelmetlen. - Ah... De most képtelen vagyok várni. - és már férfiasságára is ránt. Halk, kéjes sikoly hagyja el ajkam mikor megérzem őt magamban. Kissé bőrömbe harap, de ez csak jó érzést vált ki belőlem. - Hiányoztál. - morran halkan, még mindig közre fogva bőrömet fogaival kissé.
- Kuro... - nyögöm ki halkan és a sama-t szándékosan hagyom el a végéről. Vezeti csípőmet, élvezi és én is. Halkan nyögdécselek, közben hol karmolom, hol kényeztetni próbálom. Bár ez utóbbit jobban és bőre libabőrös lesz kezem alatt.
Aztán egyszerre élvezünk el, hozzá bújok és ő simogatni kezdi bőrömet. Annyira nagyon jól esik.
Aztán a fürdésig is eljutunk.
Mellé bújok az ágyban és csak figyelem őt. Annyira nagyon magányos voltam nélküle.
- Kuro nagyon hiányoztál nekem. - suttogom halkan, fejemet mellkasába temetve, lágyan simogatva bőrét.
- Te is nekem Hana. - és ebbe a kiejtésbe, ahogy nevemet mondta kissé bele is borzongok.
- Soha sem foglak elhagyni ígérem. Mindig melletted leszek. - ígérem meg neki már ki tudja hányadszorra. De így gondolom és ezen semmi és senki sem változtathat. Inkább a halál, mint sem, hogy elhagyjam.
Csókot hintek, először a mellkasára majd haladok feljebb ajkaiig.
- Kuro én ismét akarlak... - suttogom halkan ajkaira és kezem máris férfiasságára siklik, hogy kényeztessem.
Meg sem tudom számolni az éjszaka folyamán hányszor leszünk egymáséi, de minden egyes együttlétet élvezek és hajnalban fáradtan bújok hozzá és térünk nyugovóra.
Reggel nem sokáig pihenek, hogy reggelit készítsek neki. bár tudom van aki megcsinálja, de szeretném én. Fel is viszem az emeletre. Már az ágyban ül, mosolyogva néz rám.
- Jó reggelt Kuro ... - folytatnám, de eszembe jut, hogy tegnap már elhagytam és véglegesnek szántam ezt a jelzőt, így nem teszem hozzá. - Csináltam reggelit neked. - mosolygok édesen és oda is viszem neki.
- Jó reggelt. Igazán pihenhettél volna, ezt más is megcsinálja...
- Tudom! - vágok közbe kissé durcásan. - De szerettem volna én megcsinálni.
- Köszönöm. - kapok lágy csókot ajkaimra.
- Akkor tessék szépen enni. - persze ahogy tegnap is, úgy ma is együtt eszük meg, de legalább ez már jobb mint tegnap.
Reggeli után figyelem, ahogy készülődik. Hova megy vajon? Majd elém is letesz ruhát.
- Ezt vedd fel. - mondja és én döbbenten pislogok rá.
- Hova megyünk? - érdeklődök. Válasz helyet csókot kapok.
- Titok. - erre csak sóhajtok és már öltözök is. Követem őt, bárhova megy és nagyon kíváncsi vagyok.
Még ki se szállunk a kocsiból már kéri csukjam be a szemem, így kénytelen vagyok őt vakon követni. Bízok benne, tudom nem rossz helyre visz, de a kíváncsiság nem hagy nyugodni.
Végül kinyithatom a szememet. Egy ékszer üzlet.
- Válassz valami szépet Hana. - mondja nekem és együtt kezdünk körbe nézni. A nyakörvem helyett lesz valami, ami szebb, és ami mégis jelzi hozzá tartozok.
De nem tudom mi lenne a legmegfelelőbb. Sok van ami szép, de úgy érzem nem vagyok méltó arra, hogy ilyen szép ajándékot kapjak.
Hosszas nézelődés és még mindig semmi, aztán meg is lelem.
- Kuro-sama. - teszem itt hozzá, mivel szerintem ez lenne a leghelyesebb, ha nyilvános helyen nem tegezném. - Ez nagyon szép. - mutatok az egyikre.
Vajon neki is tetszik és arra gondol amire én? Hogy ez lenne a legmegfelelőbb, arra, hogy kifejezzem hozzá tartozásomat. A mi szerelmünk jelképe.
Kuro:
- Kuro nagyon hiányoztál nekem. - súgja a mellkasomba halkan.
- Te is nekem, Hana. - búgom a nevét, élvezve ahogy megremeg karjaimban.
- Soha sem foglak elhagyni ígérem. Mindig melletted leszek. - hangja komoly, és tudom, hogy így is gondolja. És finom csókokkal hint be, amíg az enyémet el nem lopja. - Kuro én ismét akarlak...
Keze máris elindul lefelé, és hiába olyan aprócskának tűnik, amikor farkamra siklik, hamar eléri, hogy újabb menetre álljak készen. Harcra készen gurulok rá...
Azt hiszem, amióta megvan nekem ez a kis virágszál, azóta ennyiszer nem voltunk együtt, mégis ezek az együttlétek külön külön is lenyomják az összes többit. Hajnalban kifulladva, izzadtan, fáradtan nyúlok el az ágyon, ő meg hozzámbújik, és én őt átkarolva szunnyadok el.
~*~
Alig pár óra alvás után arra kelek, hogy nincs mellettem a kis virágszál. Meghökkenten nézek körbe, de mielőtt még felkelnék, hogy a fürdőben is megnézzem, már nyílik az ajtó, és tálcán egy reggelivel tér vissza a kis drága.
- Jó reggelt, Kuro... - elharapja a folytatást, és én elégedetten mosolyodok el. - Csináltam neked reggelit. - mosolyog, és ágyba hozza nekem.
- Jó reggelt. Igazán pihenhettél volna, ezt más is megcsinálja...
- Tudom! - közbevág, és kivételesen nem szólok rá, elégre ha már hozzám tartozik, akkor megteheti négy fal között. - De szerettem volna én megcsinálni.
- Köszönöm. - magamhoz húzom egy lágy csókra köszönetképpen.
- Akkor tessék szépen enni. - nekiáll etetni,ennek ellenére ő is kap a reggelimből.
Azután felkelek, nekiállok öltözni, elvégre ha ígérek valamit, azt meg is tartom. Hana elé is leteszek egy enyémhez illő öltözéket, és mosolygok a kíváncsi arcán.
- Ezt vedd fel.
- Hova megyünk? - drágán elnyíló ajkaira hajolok egy csókra.
- Titok.
Súgom neki, majd elfordulok, hogy felöltözhessek. Hana nem is kérdez többet, hanem fogja magát, és szépen felöltözik. Aztán kocsiba ülünk, de mielőtt kiszállna, befogom a szemét, hogy ne lessen. Egészen a bolt ajtajáig viszem, és nem kis izgalommal emelem el kezeim a szeme elől, hogy lássam arcát, amikor meglátja, hova és miért hoztam. Belépve a pulthoz lépünk, ahol ezernyi nyaklánc és -ék sorakozik.
-Válassz valami szépet Hana.
Mutatok körbe, és ő gúvadó szemekkel indul el lassan, hogy körbenézzen. Hát igen, nem lehet könnyű választani, de épp azért hoztam egy ilyen helyre, ahol nem csak három van, hogy nehogy később egy jobbat találjunk, és felmerüljön valakiben, hogy ő csak egy akármit kapott. Én egy valamit akarok neki adni. Ami jelzi, hogy ő hozzám tartozik. Majdnem egy órán át csend van, csak az elárusító kísér minket, és mutogatja, mesél az ékszerekről, amire hosszabb pillantást vetünk. Árat nem mond, tudja, hogy nálam az ilyen felesleges.
-Kuro-sama. - hallom meg a hangját miután egy helyen hosszabb ideig lecövekelt. - Ez nagyon szép.
-Ó, nagyszerű szeme van... - csicsereg az eladó. - Fehérarany ötvözve egy kis arannyal, gyémántokkal díszítve. Legalább két évszázada készítették, az akkori...
Hangját lassan figyelmen kívül hagyom, és Hana szemeit nézem. A gyönyörű íriszekben felcsillan a tetszés, szinte olyanok, mintha csillámpor lenne bennük. Aztán kérdőn felpillant rám, és olyan a szeme, mintha az ékszer tükörképe ottragadt volna. Ajkaira pillantok, és vissza szemeibe. És ő érti, hogy mit szeretnék, mégse hajol hozzám. Itt nem teheti. Ő itt semmi más, csak egy kisállatka, akitől én kérhetek, és akkor adhat. Az eladóra pillantok.
-Csomagolja.
Pillanatok alatt a zsebembe süllyesztem a kis dobozt, és Hanával az oldalamon távozunk. Autóba ülünk, de még nem hazafelé megyünk. Megállunk a város közepén egy plázában, ahol a moziban jegyünk van foglalva. Hana meglepetten pillant fel rám, de nem szól. Amint beérünk a vetítőterembe, belémkarol és hozzámbújik, míg alulról felmászunk a hátsó sorig, és a legutolsó ülések egyikére leülünk.
-Nem tudtam, hogy szereted a mozit. - súgja halkan, a szomszéd ülésen ülve, de amennyire csak lehet hozzámbújva.
-Sokmindent nem tudsz rólam.
Búgom felé fordulva a szájába. Hajába túrok, és forrón bukok ajkaira, bepótolva az ékszerésznél elhalasztott csókot. Belesóhajt, és karcsú ujjait a karomon felfuttatva a hajamba bújtatja. Halkan morranok fel, de ezt talán még ő se hallja a filmkezdő zene miatt. Kezem az oldalán siklik le, belemarva a fenekébe, és finoman magam felé húzva. Hangtalanul kúszik át az ölembe, háttal a vászonnak, és elzárva előlem is a karcsú termetével a kilátást is.
Két tenyerem végigkúszik oldalán, csípőjébe markolva emelve meg őt egy kicsit, és ő addig, szinte kitalálva gondolataimat, kibontja a nadrágomat, kiszabadítva a már meredező farkamat. Fenekénél fogva húzom magamhoz, míg ő a saját nadrágját nyitja, majd apró markába fogja a két ágaskodó farkat, és masszítozni kezdi őket. Egymás szájába nyögünk és sóhajtunk, majd ő szájával szakértően lát neki a nyakam, a fülem, az ingből kilátszó kulcscsontom kényeztetni, én meg belógok a felsője alá kezemmel, a meztelen bőrrészeket falva.
Hosszúra elnyújtott kényeztetésének nyomait egy zsebkendőbe töröljük, és mikor le akar szállni az ölemből, a derekára fogva nem eresztem. Az ölembe vackolja hát magát, és fejét a vállamra dönti, arcát a nyakamba fúrva, és meleg szusszantásokkal ingerel tovább. Majd a tekintetünk a vászonra fordítjuk, és közben popkorc és kóla helyett az ő szájával csillapítom éhségem végig a combját simogatva. Meg tudnám ezt a napirendet szokni. Megzizzen a telefon a zsebemben, és ügyes mozdulattal felveszem. Nem szólok bele, a gorillám anélkül is nekilát beszámolni.
Onnantól már várom, hogy a film véget érjen. És ahogy felizzik a stáblista, Hana ösztönösen áll fel, és szótlanul követ, amíg az autóba nem ülünk. Nem kérdez, amiért hálás vagyok, nem akarja az orrát beledugni mindenbe, és nem is faggat felesleges kérdésekkel, hogy mi történt. Talán nem is akarja tudni, talán csak sejti, hogy bár nem látszik, de irtóra felidegesített valami. Bár az is lehet, hogy látja rajtam. Az autóúton az ablakot fixírozom, amíg Hana az ölembe nem mászik, és lágy mozdulatokkal nem kezd cirógatni, tarkómra sikló ujjakkal masszírozni, és figyelmem kissé magára tereli. És bár nem tudok most rá figyelni teljesen, az aggasztó hírek bezsongják a fejem, legalább kicsit segít lazítani, és tisztább fejjel átgondolni a dolgokat. Ösztönösen karolom át és cirógatom a combját robotosan, amíg egy szűk sikátorban le nem parkolunk.
-Hana, maradj kint, amíg ezt elintézem, rendben?
Ijedten néz rám, de nem ellenkezik, látja, hogyha lehetne, akkor magammal vinném. Egy gorilla marad az autóban vigyázni rá, én meg belépek a raktárépületbe.
~*~
Több óra után, fáradtan, nyugodtan, kedélyesen lépkedek ki. Ennyit arról, ha valaki ujjat húz velem. Kezemet egy kendőbe törölgetem, kissé véres lett talán a vallatás, de a madárkák maguktól daloltak. Az ellopott szállítmányt visszakaptuk, és jelentős problémákat oldottunk meg. Persze ezzel egy klánt is magamra haragítottam, de ez legyen most a legnagyobb gondom. Ráérek majd holnap fogadni a gyilkokat, akiket a meghalatásomért küldenek.
Behuppanok az autómba, és a karjaimba vetődő virágszálat alaposan, fulladásig csókolom.
-Kuro... - lihegi a számba, a zilált felsőmbe markolva, kapaszkodva. - Jól vagy? - súgja aggódva, ujjaival végigsimítva rajtam, hogy ép vagyok-e.
-Persze, Hana. - simítok arcára, és félmosolyra húzom a szám. - Irány végre haza.
Hangom elmélyül a kecsegtető otthoni programoktól. Hazáig dézsmálom az ajkait, harapdálva őket és megszívogatva, és ahogy megáll a kocsi, ölbe kapom, és úgy viszem a szobámig, ahol csak azért teszem a földre, hogy felszabaduló kezemmel nekiálljak őt vetkőztetni. Ő is nekiállna engem hámozni, de elkapom kezeit, és inkább kivetetem vele a zsebemből az ékszeres dobozt. Mire a nyakába akasztom, már teljesen meztelenül áll előttem, pirulva az egy szál nyakékben, mert én tekintetemmel úgy mustrálom végig, mint egy sütit.
-Hana, akarlak.
Hangom mély és rekedt, tekintetem sötét és vágytól homályos. És a kis virágszál nem is tétovázik. Hozzámsimul, két kezét a felsőm alá kúsztatva, és lesimítja rólam a ruhát apránként, amíg én két kezemmel csupán a csípőjét fogom. Időnként finoman megcsókolom, és elindulok vele a fürdő felé. Mire a kádhoz érünk, egy szál semmiben vagyok. Elmerülök a habokban, és nekiállok, hogy ezt a gyönyörű, felékszerezett, sziporkázó-piruló violavirágot harapásról falatra felfaljam. És ő kuncogva tűri, hogy ragadozóként lecsapjak rá.
Hana:
- Ó, nagyszerű szeme van... - kezd bele az eladó, aki egész eddig csak dumált az ékszerekről, mikor egy kicsit is elidőztem egynél. De engem nem érdekel a történetük, csak az Kuro-sama mit fog zólni hozzá. - Fehérarany ötvözve egy kis arannyal, gyémántokkal díszítve. Legalább két évszázada készítették, az akkori... - de hangját már figyelmen kívül is hagyom.
Csak az ékszert nézem, majd fel Kuro-ra, hogy lássam a reakcióját. Csillogó szemekkel pislogok rá reakciót várva. Tekintete ajkaimra siklik, majd vissza szemeimhez. Tudom mit akar, de ezt most nem lehet.
Tudom hol a helyem, én csak egy pet vagyok. Majd az eladóra pillant.
- Csomagolja. - erre elmosolyodok. Örülök, hogy ő is úgy gondolja, ahogy én.
Az eladó máris csomagolja és adja is Kuro-nak, aki kifizeti. Én oda se nézek, nem akarom tudni mennyibe kerül. Így is elég az a tudat, hogy baromi drága. Aztán távozunk.
Az utat figyelem mellette ülve. De nem haza megyünk, hanem a belváros felé. Vajon mit tervezett még Kuro-sama? Hova visz?
Mikor megállunk a mozi előtt elkerekednek szemeim. Nem is tudtam ezt Kuro-samaról...
Bemegyünk a helyünkre, ami a leghátsó sor.
- Nem tudtam, hogy szereted a mozit. - súgom halkan, mellette ülve, de még így is nagyon bújva hozzá.
- Sok mindent nem tudsz rólam. - hát igen. Kuro-samanál a pont. Ahogy így bele gondolok sok dolog van amit nem tudok, hisz ő olyan titokzatos.
Forrón csókol meg hajamba túrva. Vékony ujjaimmal végig simítok karján, fel az arcán a hajába. Már szól a zene, hamarosan kezdődik a film. Érzem hogy húz és én készségesen mászok át ölébe.
Nem is érdekel a vászon, csak, hogy hozzá simuljak. Majd elkezdődik a film. Megérzem kezeit oldalamon, megemel, mire én rögtön cselekszek. Kibontom férfiasságát a nadrágjából ahogy az enyémet is, majd kényeztetni kezdem.
Bele-bele nyögünk egy egy csókba. Kéjes sóhajok hagyják el ajkainkat az élvezettől. Nyakát csókolgatom, kulcscsontját, minden egyes porcikáját ami kilátszik az ingből. Érzem kezét felsőm alatt, ami nagyon jól eső érzéssel tölt el.
Élvezem. És ez az érzés mindkettőnk számára egyre inkább fokozódik, majd végül élvezetünk zsebkendőbe kerül. Ruha vissza igazítás és már másznék is vissza helyemre, de nem enged.
Ez pedig boldoggá tesz, így bevackolom magam az ölébe. Fejemet vállára döntöm, bújok hozzá édesen, mint valami kiscica. Majd kezdődik is a film. Néha-néha csókot váltunk, combom cirógatja és én pedig bújok hálásan.
Olyan idilli ez a pillanat, remélem semmi sem zavarja .... meg... Persze, hogy rögtön zizegni kezd Kuro telefonja és ahogy elnézem nem épp jó híreket kap.
Mikor vége az előadásnak már kelek is fel, hogy induljunk.
Tudom már ilyenkor mit kell, megtanultam.
Az autóban ülve figyelem a tájat eleinte. Kuro-sama most biztos nagyon ideges és az sose jó, mert akkor fejjel mehet olykor a falnak ... Ha pedig nem gondol át tiszta fejjel mindet abból baj is lehet.
Így úgy döntök próbálok javítani a helyzeten. Nem kérdezek, nem is mondok semmit, csak ölébe mások, cirógatni és masszírozni kezdem. Tudom, kicsit legalább rám fog figyelni és jobban átgondolja a dolgokat.
Átkarol és combom cirógatja, úgy elmélkedik. Majd egy sikátorban megállunk. Tudom ebből jobb ha kimaradok, de nagyon féltem Kuro-t.
- Hana, maradj kint, amíg ezt elintézem, rendben? - erre bólintok. Egy testőr velem marad, de ez nem nyugtat meg. Nem magam miatt aggódok, hanem Kuro-sama miatt. Félek baja fog esni.
A percek hosszú óráknak tűnnek, még a másodpercek is. Szinte bele őrülök a várakozásba. Fél percenként nézem az időt és azon stresszelek mi lehet. Vajon megsérült? Vérzik?
Vagy jól van és minden rendben van? Nem hallani se lövést, semmit. Itt csend van, amibe bele őrülök. Nyugtalan vagyok és ez látszik is rajtam. Már alig várom kijöjjenek és mehessünk. Semmi más nem számít, csak épségben tudni Kuro-samat.
Jó pár óra elellik mire jön. Rögtön figyelem, persze félek attól nehogy olyat lássak amit nem kellene, de ahogy nézem már minden rendben.
Kuro-sama így első ránézésre sértetlen. Kezét törölgeti és ha egy pillanatra jól láttam véres... Hát ez már kevésbé tesz nekem jót.
Újra eszembe jutnak rossz emlékek, melyeket elhessegetek. Már minden rendben van.
Mikor beül mellém az autóba, már simulok is hozzá.
Forró csókot váltunk, melynek csak a levegő hiány vet véget.
- Kuro... - lihegek és igyekszek normálisan ismét levegőt kapni, felsőjébe markolok. Úgy kapaszkodok belé, mintha az élete múlna rajta. - Jól vagy? - súgom aggódva és végig simítok rajta, biztos jól van e. És ahogy az első ránézésre is tűnt, igen, neki semmi baja sincs. Ami megnyugtat.
- Persze, Hana. - simít arcomra kezével, melybe mint egy kiscica bele simulok. Még egy félmosoly szerűséget is vélek felfedezni arcán. - Irány végre haza.
Hazáig harapbálja ajkamat, csókolgat. Néha-néha még meg is szívja kicsit szám. De ahogy megérkezünk már fog és visz is be. A szobájáig nem is ereszt. Letesz, de már vetkőztetni kezd.
Erre persze én is cselekedni kezdek, de kezemet zsebéhez vezeti és előveteti velem a dobozkát. Meztelen vagyok, mire a nyakamba kerül a csodás ékszer. És kissé pironkodva állok Kuro-sama előtt. Alaposan végig mér és szemében az elégedettséget látom.
- Hana, akarlak. - erre még inkább bele pirulok. De én is akarom őt. Nagyon is ...
Nem kell többször mondania, már simulok is hozzá és rögtön szabadítom is meg őt a ruháktól. Ő nem tesz semmit, csak csípőmet fogja. Olykor kapok tőle közben egy-egy csókot.
Finoman vezet a fürdő felé én meg gombolgatom, húzom le róla a ruhát és mire beérünk már meztelen is. Elmerül a kádban, mire csatlakozok hozzá. A habok lágyan körül ölelnek és most nagyon jól esik a meleg víz.
Mint egy ragadozó csap le rám, harapdálja finoman a nyakamat, ajkamat. Itt-ott bele-bele szív a bőrömbe kicsit. Keze felfedezi testem és én kuncogok. Néhol csikiz, de nagyon jó érzés.
- Szeretlek Kuro. - mosolygok rá tündérien és hozzá simulok. Kezem már rég letévedt és most férfiasságát kezdem el izgatni, apró csókokat hintek nyakába, másik kezem mellkasára siklik. - És nagyon akarlak. - elengedem meredező vágyát. Ágyékaink összeérnek. Érzem kemény és tudom én is az vagyok.
Forrón tapadok ajkaira. Megemelkedek kicsit, hogy magamba fogadjam vágyát. Ő rögtön csípőmre ragad két kézzel és irányítani kezdi mozgásom. Jól esően nyög és persze én is. Ez így most igazán kellemes.
Mélyen jár bennem, egyre gyorsabban és gyorsabban. Hangosabban nyögdécselek, finoman ajkamba harapok. Ő is élvezi, még néha meg-meg harapja puha bőröm. Persze finoman, de ez csak még jobban feltüzel.
Majd érzem egyik kezét merev péniszemen, játszani kezd velem. Még inkább nyögdécselek, nagyon élvezem. Nem is tudom mennyi idő telik el, a gyönyör egyre nő.
- Kuroh éhn ehhl.... - nyögöm ki eddig nagy nehezen, majd érzem, már nem bírom tovább tartani, ahogy gondolom ő sem. - Aaahhh... - kicsit hangosabban felnyögök, mikor elélvezünk. Ő bennem, én kezei közt. Pihegve bújok hozzá.
A fürdő után hosszan szeretkezünk még a hálóban is és nem tudjuk megunni. Újra és újra akarjuk azt a kellemes érzést. Csak akkor hagyjuk abba mikor már végleg kimerülünk.
Szorosan bújok hozzá, kisebb köröket írok le ujjacskámmal mellkasán.
- Nagyon nagyon szeretlek. - mondom cukin elpirulva mosolyogva.
- Tényleg így gondolod Hana? - kérdezi és ismét egy kis mosolyt vélek felfedezni arcán. Erre bólintok tündérien.
- Igen. És mindig melletted akarok maradni.
- Többet nem szabadulsz tőlem. - húz szorosabban magához.
- Nem is akarok Kuro. - suttogom ajkaira és forrón megcsókolom.
Ismét halvány mosoly fut végig arcomon és elindulok először kezemmel lefelé, majd én magam is.
Számmal folytatom kényeztetését, nyelvemet is bevetem és nem nyugszok míg ismét el nem élvez. Tetszik neki, erről a tényről halk nyögései erősítenek meg és az hogy finoman hajamba markol és irányít.
Egyre gyorsabban szopom, míg végül számba nem élvez. Lenyelem élvezetét és elégedetten mászok vissza hozzá.
- Ma nagyon kis kívános vagy Hana. - jegyzi meg, mire zavaromban elpirulok.
- Ez mind miattad van ... - jelentem ki. - Nem tudlak nem akarni téged. A legkisebb érintésed, közeledésed is izgat. Én nagyon szeretek veled szeretkezni és élvezem. Régebben ez nem így volt, csak mióta veled vagyok.
- Ennek örülök Hana. - búgja fülembe azon a jól ismert hangján, amivel képes engem teljesen megbabnázni.
- Ha te nem leszel mellettem, akkor .... nekem már nem kell az élet. Ha többé nem te ölelsz, akkor én ne is lélegezzek. - mondom és hozzá bújok. - És nem számít olykor mennyire fog fájni ez a kapcsolat, hogy vannak ellenségeid és veszélyes veled lenni, nekem ez, hogy te átölelsz többet jelent bárminél. Többet, mint a saját életem. Én mindig melletted leszek Kuro.
/The End, egyetlen és örök Kuro-samamnak, Laurentnek/
|
