|
...
..
.A fülembe lihegett, én meg már sikoltani se tudtam. Arcom könnyek áztatták, a torkom már berekedt a sok ordítástól és könyörgéstől. Minden egyes légvételen olyan volt, mintha szöges drótot húzgáltak volna a tüdőmben. Erőtlenül pihegtem, sírástól eltorzult arccal, remegve, de Őt nem hatotta meg. Egy gép volt, egy beprogramozott kaszás, az én halálom. Semmi több.
A levegőben érződött a vér szaga. Fémes, sós... Vagy csak az orromból is az dőlt? Két leláncolt kezem tétován megrángattam, de semmi. Minden porcikám égett, sajogott, csípett, szúrt, lüktetett; FÁJT. Próbáltam vergődni, de egy hulla a ravatalozóján többet mozgott talán mint én abban a pillanatban. Kezdtem mindent vörösben látni, vagy csak én képzelem ezt?
A kegyetlen kínzóm nem állt meg. Ütemes mozdulatai elszakítottak már bennem mindent, amit csak ellehetett, már csupán saját gyönyörére folytatta az egészet. Tudta, ha végez velem, akkor eltöri a játékát.
Homályosodott a kép. Levegőt is csak néha-néha kaptam. Mintha a testem is egy légnemű masszává akart volna változni, szinte olyan érzetem támadt, mintha az alattam lévő raktár mocskos, koszos, szemetes földbe akartam volna beépülni. Talán az is jobb lett volna. És Ő két kézzel kapott utánam, mintha a folyóban egy hullámot akart volna örökre megtartani. Szemében láttam, hogy bizony lassan megérti: vége. Gyorsabban mozgott hát, testem meg lökéseitől erőtlenül vonaglott a földön. És amikor arca elkenődött az elégedettségtől, én megszűntem már fájdalmat érezni és látni. Sípoló légvételekkel hevertem, mint egy odacsapott rongy, bár lehet még az is szalonképesebb volt nálam.
Aztán végre megszűnt a vérszag, vagy a szaglásom. Nem tudom, melyik a jobb. Szívem erőtlenül pittyegett, időnként nagy megszakításokkal, és én hűltem. erős ütésekkel próbált újra életre kelten, de játéka végleg meghalni látszott.
Még hallottam, amikor egy gödörbe gurított lábbal, és rámlapátolt pár kiló földet. Tüdőm apránként megtelt földdel, de már köhögni nem tudtam. Csend lett.
És nem tudtam eldönteni, hogy meghaltam-e, vagy ez már a túlvilág.
De azt tudom, hogy egyedül vagyok. Mert az üveggolyó-csendet senki sem töri meg. És fáj.
.Mindenem, még a meghalt érzéseim helye is fáj.
..
... |
