|
Sejtelme se volt hogy került rá Kuchiki Byakuya haorija, viszont illő lenne még a mai nap visszaadnia a rideg tulajdonosának. Követte hadnagyát a folyosókon, közben a szobájába bedobta Byakuya haoriját, amikor kihúzta az egyik ajtót Kyouraku kapitány az asztalon szét volt kenődve. Ahogy látta Sakura a kapitány kicsit felöntött a garatra.
- Megkérlek hogy segíts ezt átvinni az irattárba, sajnos a kapitány nincs túl jó állapotban. - tette a derekára a kezét Nanao hadnagy a nagy mappák mellett.
- Persze hadnagy. - válaszolta lelkesen Sakura, hisz ez a munkája, mappákat hordani ide - oda.
Nanao hadnagy összegyűjtötte a 8 osztag múltévi jelentéseit, és hogy helyet csináljon a következőknek így rendben rakta és összepakolta a papírokat. A kapitány meg biztos sakkozott, mikor a hadnagy a dolgát csinálta.
A papírokkal megrakott mappák nem voltak pehelysúlyúak, percekbe telt mire kettőt átvittek az irattárba. Ott a beosztott halálisten majd a helyére pakolja őket. Így ment ez közel 3 órán át, mivel a főparancsnok mindig részletes jelentést kért, így nagyon sok oldal volt egy darab esett leírása. És hát egy év alatt felgyülemlenek a papírok.
Ahogy végeztek a "berakodással" Nanao egy őrt állított Kyouraku kapitány mellé, hátha netán felébred. Ő és Sakura elmentek ebédelni az osztag ebédlőjébe, a kaja nem volt nagy szám ugyan azok az ízek, rizsgombót, sült hal, misó leves, mint egy átlagos éttermi kaja.
- Jut eszembe Sakura, Kuchiki kapitány haorijával mi lett? Nem láttam nálad a pakolásnál. - kezdeményezte a beszélgetést Nanao.
- A sietségben behajintottam a szobámba, majd a nap folyamán átadom a kapitánynak. - falatozta jóízűen a sült halat és a rizst.
- Igaz nem az én dolgom, de mintha Kuchiki kapitány többet foglalkozna veled, mint az osztagával. - tette szóvá a lehetőséget.
- A hadnagy szerint is? Én is megemlítettem neki hogy az osztaggal kéne törődnie, de annyi volt a válasza, hogy ha zavar akkor szóljak neki.
- Hát akkor neked kell eldönteni, hogy a Kuchiki kapitány mit csináljon. - kezdett hozzá a másodikhoz Nanao.
- Annyi igaz, hogy jól jön a megmentő erője amikor bajban vagyok. - nevetett Sakura.
- Nem használhatod csak úgy ki Kuchiki kapitányt! - emelte fel a hangját a hadnagy.
- Tuuuddooomm... - vett egy nagy levegőt Sakura.
Amint befejezték az ebédet, az osztag folyósoin sétálgattak vissza a helyükre. Kyouraku mellé beosztott halálisten épp vizet vitt a kapitánynak, aki kissé másnaposan ébredt. Megszokhatta volna már a saké-t, hisz annyit iszik akár egy ló, igaz amikor van kedve ^^.
- Engedelmével, én visszaszolgáltatom Kuchiki kapitánynak a holmiját. - azzal a tempóval el is tünt a folyosókon.
Belépve a szobájába, rávetette magát az ágyra, a haori-n még mindig érezhető volt a cseresznyefák illata. Ez az illat Kuchiki kapitányhoz, és hozzá párosítható. A kapitán ymindig órákig bámulja a cseresznyefákat, ő neki pedig a nevében van a jelentése. Percek teltek el mire felült a saját ágyán. Azon gondolkodott, vajon a kapitány miért ilyen törődő vele, hisz ő csak egy Inuzuri-ból származó halálisten. Nincs rangja, nincs nagy ereje, külsőre is egy átlagos lány, leszámítva hogy mindketten ugyan azon virágot kedvelik. A nagy eszmei rohamban, Sakura az ölébe helyezte a fehér haorit, és csak bámulta a 6 számot rajta.
- Menni kéne a frizsiderhez, de csak nem fog haragudni hogy ilyenkor rontok be a 6 osztaghoz. Na gyerünk!
Felkapta magát az ágyról, összehajtotta a haorit, elrejtette a kimonója alá, és kisuhant a 8 osztag épületéből. A nyüzsgő utca szinte kihalt volt, nem is csoda, nagyon meleg idő volt.
A 6 osztag bejáratánál az egyik halálisten fiú megállította Sakurát.
- Hova ilyen sietőse virágszálam? - állt a bejárat középpontjába.
- Kuchiki kapitánynak van átadni való dolgom, és úgy tudtam, minden osztaghoz szabad a bejárás, mégis egy öleb van az ajtóban. - fonta össze a karját Sakura, közben mosolyra húzta a száját. A fiú lefagyott a lány nyelvén.
- A lányoknak nem így kéne beszélniük egy férfival! - emelte fel a hangját a srác.
- A férfiaknak nem kéne kötekedniük a lányokka, és még hogy te férfi, egy kisfiút látok magam elött, aki... - hírtelen megjelent Abarai hadnagy.
- Mi folyik itt. - emelkedett a fiú mögé Renji.
- S...Semmi különös Abarai Hadnagy, cs...csupán... - fordult robot módjára a hadnagy felé.
- Csupán csak illedelmesen elbeszélgettünk, Abarai hadnagy. Renji ránézett a lányra.
- Te nem a köreinkből vagy. - nézte meg jó alaposan.
- Nem hadnagy a 8 osztagban vagyok, Kuchiki kapitányhoz jöttek. Hoztam neki valamit.
A kötekedő srác elállt az útból, Sakura pedig Renji melett belépett az épületbe. Folyosók és lépcsők sorozata ismétlődött, mikor kopogott a kapitányi szoba ajtaján.
- Gyere be. - halatszott a fagyos hang.
Lassan nyitotta ki az ajtót, Byakuya az asztal mögött ült, papírokat olvasott. Sakura hallkan az asztal elé lépett, és várta hogy a kapitány ránézzen.
- Nocsak, a tetőn alvó kislány, remélem felkeltett valaki, hogy a tető nem kényelmes ágy. - Byakuya szemei ismét a papírlapokra szegeződött.
- Igen uram, a Hadnagyom ébresztett engem. - válaszolt a kapitány mondatára. - És bátorkodtam személyesen visszahozni Kuchiki kapitány haori-ját.
Vette elő az összehajtott ruhadarabot. Ekkor Byakuya eltávolodott asztalától, és a lány mellé lépett, átvette haori-ját és magára öltötte.
Majd közelebb lépett Sakurához:
- Remélhetőleg legközelebb nem a tetőn bukkanok rád. - szinte suttogva mondta Byakuya.
- Ezt vegyem célzásnak kapitány úr? - Sakura érezte, hogy egy kis pont a lelkében egyre izgatottabb, ahogy a Kapitány szemébe néz.
- Annak veszed aminek akarok... - a percek elég hosszúra nyúltak, és a két halálisten csak állt a szoba közepén egymástól pár milliméterre.
Byakuya nem akart törődni a lánnyal, de valahogy mindig az útjába került. Mint halálisten kötelessége az alatta szolgálókat védeni, ám egyszerű lélekként sokkal jobban törődik ezzel a lánnyal, mint bármely másikkal. Minden pillanattal egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, a levegő egyre melegebb volt (nem csak az időjárás miatt ^^) Sakura kész volt arra, hogy akármit is csinál Kuchiki kapitány, másnapra elfelejti. Ám mikor Byakuya a lány kimonójához ért, az egyik halálisten berontott, és abban a pillanatban elléptek egymástól. A halálisten Byakuya teáját volt hivatott hozni, ám pár percet késett, és ezért volt ez a nagy sietség.
- Hát akkor én mentem is. - hajolt meg Sakura, és mint a nyíl, elhúzott a 6 osztagtól.
Mivel még fiatal volt a délután, hazasietett, felszedte törülközőjét, és elsétált a várostól legtávolabbi vízeséshez. Levette ruháját, kiszedte a hajából a fésűt, és felkontyolta a haját. A kardját ruhái alá helyezte, és beugrott a zuhatag álltal kimosott kis tóba, a tó vizét a vízesés táplálta, de egy kis mellékágon át elhaladt a város felé. A vízesést hatalmas tőrzsű fák, és nagy bokrok szegélyezték, ugy 5 méteres körben. Ám azon erdő része, elég sűrű a járókelőknek. De a közelben egy fél osztag épp terepgyakorlatott, a fák árnyékában remek a gyakorlás. A 6 osztag eléggé hangos volt, ám a zuhatag hangja elnyomta ezeket. A kapitányuk megtorpant amikor meglátta Sakurát a tó bizében. Csak nézte a fagyos szemeivel az élettel teli lélek mozgását. Renji térítette vissza:
- A kapitány úr micsodát néz?
- Semmit Renji, mehetünk. - lépett tovább, Renji viszont jól befókuszálta a szemével mit is láthatott a kapitánya.
- De hisz ez a 8 osztagos Sakura. - mondta hallkan. - Ejnye kapitány. - szedte a lábait Renji, nehogy a lány észrevegye.
Sakura csak úszott, majd befeküdt a víz alá, és onnan nézte a lombkoronákat, s a rajtuk átszűrődő fényeket, melyek hol a vízre sütöttek, hol a tó partjára, egy kis melegséget árasztva. Hosszú perceken át a vízalatt feküdt, majd a levegő elfogyásával felült, maga elé húzta lábait majd átkulcsolta karjaival. A fejében Kuchiki kapitány járt, hogy mindig fagyosan néz rá, de néha meg túlzottan is olvad jég, és furcsán viselkedik. Talán kedvelné egy csöppet...
- Mi történik velem... - kap a fejéhez Sakura. - Ez nem történhet velem, a francba is !!! Nem, nem akarom beismerni, hogy szeretem őt! Azt a rideg bunkót. A nemesek leghacacárésabb bunkóját. A kardja meg buzissá teszi! - mire abbahagyta a gondolkodást azon kapta magát, hogy röhög azon amiket mondott. Érezte ahogy a nap melegíti a hátát és a nyakát, érezte ahogy a víz hőmérséklete változik. Olyan nyugalom töltötte el, amit egyálltalán nem érzett. Majd gondolt egyett, felpattant a vízből, megtörülközött, felöltözött, rendbeszedte a haját, hátára tette a kardját.
Majd visszafelé kezdett el sétálni, ám ahogy kiért a sűrű bokorzatból, a fagyos fridzsider ült az egyik kidőlt fatörzsön.
- Kapitány? - megállt egy helyben.
- Végre elkészültél, pár perce már itt ülök. - állt talpra a kapitány és a lányhoz sétált.
- Mit keres errefelé? - kérdezte Sakura.
- Errefelé jártunk az osztaggal, és láttuk ahogy békésen elvagy a tó vizében... - A lányba egyszerre ütött a félelem és a meglepődés villáma.
- Az egész osztag? - tette Byakuya a lány álla alá a kezét, és felemelte pár cetivel.
- Igen, az egész osztag, de csak én láttalak.
A kapitányi szobában lévő hangulat visszatért. Ugyan abban a pozícióban álltak, talán további is voltak pár lépéssel, amikor Byakuya hírtelen megcsókolta a lányt, a csendes erdőben, a meleg hangulatban. Úgy érezte muszáj ezt megtennie, ahogy ott állt a bozótban, és megpillantotta a lányt, újra megcsapta ez az érzés, mint mikor a szobában voltak. Byakuya lassú csókot lehelet Sakura ajkaira, közben Byakuya megölelte és magához szorította a lányt.
Sakura érzékelte a körülötte lévő dolgokat, hogy a fridzsider épp csókolja, de ez a csók... valahogy most jól esik neki, de mégis Byakuyával... de kellemes...
Ahogy Byakuya elengedte, rögvest a szemébe nézett, a szürke szemek sokkal világosabbak voltak. Majd Byakuya hátrált pár lépést, hallkan kinyögött egy bocsánatott, és villámlépésseé el is tűnt a helyszínről.
- Bocsánat? H...Háát ez hírtelen jön kapitány az tuti... - igazított a ruháján Sakura majd folytatta útját vissza a központba. Nem akart mégegyszer kiakadni hogy Kuchiki Byakuya lekapta a fák árnyéka alatt. Majd magyarázatott kér érte...
Úgyis volt, nem vesztegetett tovább időt, kavarodott minden a fejében. Tudni akarta hogy Kuchiki kapitány miért csókolta meg...
Kuchiki kapitány ott ült az irodájában, tágra nyitott ablaknál, majd mikor a nap lemenő fénye az ablakon át bevilágított egy árnyékot vetett a padlóra.
- Mióta ülsz az ablakomban? - kérdezte nem törődöm hangsúlyal.
- Jó ideje, mi volt ez az erdőben? - lépett a padlóra, Kuchiki kapitány pedig felemelte tekintetét a lányra.
- Aminek tapasztaltad. Másrészről miért nem az ajtót használtad, mint mindenki más?
- A múltkor kissé az utamban álltak a bejáratnál. - válaszolt Sakura.- De ne térjen el a témától, miért csókolt meg?!
- Talán ennyire jó volt? - Byakuya tekintete ismét a papírokat nézte. Sakura kezdet nagyon mérges lenni, és rávágott az asztalra.
- Jó vegyük úgy hogy játszott velem, egy nemes játékszere, de többé ne legyen ilyen!! Vagy a sárkányom étele lesz!
Sakura gondolta hogy megássa a saját sírját, hogy felemelte a hangját. De abban igaza van hogy egy nemes ne szórakozzon vele. Majd se szó, se beszéd, kiugrott az ablakon, mivel halálisten ilyen alkalmakkor nem sérülhet súlyosat, féltérdre ereszkedett mikor leért. Azonnal villámlépéssel elhagyta a 6 osztag területét.
- Játszi könnyedséggel fogad minden ilyen ugrást. - mondta Byakuya miközben folytatta a papírmunkát.
A 8 osztagnál egyből belépett a szobájába, percekkel később Rosy csapta ki az ajtót:
- Te hol a francba jártál a ma nap? - meglátta hogy a barátnője csendben ül az ágyon és magaelé bámult. - Sakura? - ült le a lány mellé.
- Elvittem a kapitány haoriját, voltam a vízesésnél, a kapitány megcsókolt, mint aki jól végezte volna dolgát és nem is akar választ adni miért. - sorolta a dolgokat.
- Hö...hé... melyik kapitányról beszélsz te? - nézett nagy szemekkel a mellette ülő lányra Rosy.
- A fridzsider...
- Mi, Kuchiki kapitány, ez komoly? Ne basz... - fogta a fejér Rosy...- És milyen volt? - húzodott mosolyra Rosy szája.
- Rosy! - dőlt hárta az ágyán Sakura.
- Tudom hülye kérdés, és ne firtassam, de a fridzsider az fridzsider marad. Mostanság elég furcsa a jégkirály... - támaszkodott barátnője felé. - Naaa milyen vooolt??
- Jó... - jött a rövid válasz.
- Izé vagy!! - ült vissza a helyére...
- Nem volt jeges, inkább meleg, lassú. Így jobb?? - nyújtotta ki a nyelvér Rosy-ra.
- Egy fokkal igen...
Reggel Sakura meglepődve látta, hogy a vacsorája melette van tálalva. Visszagondolt, hogy tegnap este a beszélgetés közben elaludt. Felkapta magát, és az irattárba futott:
- Á Sakura, mi újság? - kérdezte a vezető.
- Az uraság nem keresett, hol vagyok? - csodálkozva kérdezte Sakura.
- Nem, elvileg értesítettek hogy hol vagy.
Sakura megfogott két mappát, és a férfira nézett. - A végén segítek!
Az utcsó húsz mappát együtt vitték át az első osztag irattárába. Így a vezető elengedte Sakurát a nap többi részére, így kilépett az udvarra.
A fújó szél, dél felől hozta a fű illatát. Sakura beviharzott a szobájába előkapta az ecsetett és a papírt, kicsit kutatta a tintatartót, és elkezdte a mondandóját írni. Majd mikor befejezte, elpakolta a cuccait hogy rend legyen, összehajtotta a levelet és bacsúsztatta Rosy ajtaja alá.
- Nem lenne illő szólni? - kérdezte Fénypenge Leple.
- Elvileg igen, de úgyse tudnának semmit csinálni velem.
- Tényleg jó ötlet visszamenned? - hallatszott a fejében Fénypenge Leple hangja.
- Ugyan, pár nap az egész.
Indult el Sakura, egyenesen a városkapuhoz. A nyugati kaput veszi célba, mert a másik három kapuőr Aizen árulása miatt meghaltak. Szép nyugodtan a kapuhoz sétált.
-A nevem Inuzuri Sakura, Jidanbou, kérlek nyisd ki a kaput!
Ahogy ezt kimondta a kapu emelkedni kezdett addig a magasságig, amíg átfért rajta Sakura. Mikor kiért a kapu alól, Jidanbou lassan visszaeresztette.
- Mi dolga van errefelé, kisasszony? - nézett a lányra Jidanbou.
- Csak ezen az úton megyek Inuzuri felé.
Ahogy haladt az utcákon, a lelkek bezárkóztak házaikba. Nem csoda, hisz a legtöbb halálistentől félnek. A Rukongai lelkek kevés százalékából válik halálisten, hisz kevesen értenek a mágiához. Ahogy ezen filózott, az elötte lévő utcából kifutott egy kisfiú, és utána szaladt egy férfi, katanával a kezében. Sakura szaladt utánuk, ahogy meglátta a férfit. Szaladás közben a fiú elesett, és a férfi épp lesúlytani készült kardjával amikor Sakura közbeszólt és kardjával védte a lelket.
- Egy halálisten?
Sakura tolta odébb a férfit és akkorát behúzott neki, hogy tíz lépést zuhant a pasas, majd feltápászkodott és elszaladt. Odalépett a fiúhoz.
- Hé, minden rendben?
Ahogy a fiú felnézett, elsőnek a kardot pillantotta meg, egyből hátrálni kezdett.
- Nem kell félned, az én kardom nem bánt senkit, csak a rosszakat.
Felsegítette a ksifiút, és továbbsétált. Elhagyva azt a körzetet máris belépett Inuzuri-ba. Semmit sem változott az a környék ahol lakott. A ház elhagyottan állt, a fogadott családja biztosan visszatért az emberek világába. Végigsétált a házon, ugyanúgy voltak a tárgyak, mint mikor utoljára járt a házban. Az udvaron álló cseresznyefa is nagyobb lett. Az udvarból lehetett látni a legközelebb lévő hegyet, felsétált az egyik ormára, és leült a szélén.
A nap bronzos színt adott a házaknak, a lelkek nyüzsgése, pár lélek mozgására csökkent. Langyos szél járta be a vidéket, Sakura kibontotta a haját, és hagyta hogy a szél átfésülje.
- Szerinted keres téged? - szólította meg Sakurát a lélekölő kardja.
- Kire célzol? - tette fel a kérdést Sakura.
- Kuchiki kapitányra, hisz a csókjából érezted, hogy többről van szó mint játékról.
- Ezt honnan veszed, Fénypenge Leple?
- Érzem a lelkedből előtörő, apró rezsgésekből... ingatag a döntésed.
- És mit változtat ha masszív a döntésem...
- Figyelj rám kardforgatóm, egyszer emészteni fog ez az érzés. Addig adj neki utat amíg szabad ez az út.
Sakura a hátára feküd, és felnézett az égre, mely lassan csillagosodni kezdett.
- Manapság a Lélekölő kardok is tanácsot adnak. - vett egy mély lélegzetett.
Fénypenge Leple nem kívánt válaszolni, elhalgatott a kard. |
