Ez egy több párossal játszódó yaoi, melyben erőszak és kínzás is található, továbbolvasás csak saját felelősségre!
Jó szórakozást! :D
Kaleidoszkóp
Csend honolt az Akatsuki rejtekhelyén, a kihalt folyosókon nem koppantak léptek, az egész föld alatti helység kihaltnak tűnt. De, mint sok esetben, a látszat itt is csalt, a kanyargó útvesztő végén sóhajokkal és nyögésekkel telt meg a mélység fülledt levegője.
Hidan ütemesen döfte egyre mélyebbre lüktető péniszét az alatta vonagló Deidara megfeszülő testébe. A szőke reszketve tűrte a jashinista állat durva mozdulatait, kezével a párnát markolva. Összeszorított fogai közül egy hang sem szökött ki, bármennyire is fájt neki a behatolás; Akatsukis volt, ez semmiség... Különben is, ez már ki tudja hanyadik aktus a halhatatlannal, kezdte megszokni.
Hidan egyre gyorsabban csapódott Dei testéhez, izzadtságtól csatakos bőrük cuppogva vált el, és ért össze újra, aztán a fehér hajú megmarkolta a szőke fenekét, és egy mély lökéssel megfeszülve beleélvezett.
Dei megkönnyebbülve csusszant ki alóla. Ó, nem, ő korántsem jutott a csúcsra, de nem bánta, ma legalább hamarabb megszabadult kínzójától.
Hidan elterült az ágyon, lehunyt szemmel zihált, ajkán élveteg mosoly játszott, és Deidara tudta, jobb ha most eltűnik, ha nem akar egy második menetet is. Remegő lábakkal mászott le az ágyról, és magára terítve köpenyét, kitámolygott a szobából.
A folyosón elfintorodva érezte meg combjain végigcsordulni Hidan spermáját, undorral küzdve vette az irányt a fürdő felé. Az ajtóban Sasoriba botlott.
- Már megint? - nézett rá a vörös. Ő volt az egyik, aki tudott mindenről, és nem véletlenül.
- Ehh... eressz! Hm! - lökte félre Deidara.
- Meddig leszel még a játékszere? - állt el az útjából Sasori, de nem ment ki.
- Amíg nem talál valaki mást, aki jobban felkelti az érdeklődését... ismerhetnéd, milyen. Hm.
- De... - kezdte a vörös, ám végül nem folytatta. Ő is megtapasztalhatta, milyen az, ha Hidan rászáll az emberre. Minél fiatalabb legyen, és minél érdekesebb.
Sasori sajnálattal nézte társát, míg az beállt a zuhany alá, és sziszegve szabadult meg kínzója gyönyörétől. A vörös elhúzta a száját, aztán behajtva az ajtót, kiment a fürdőből, de gondolataitól nem tudott szabadulni. „Ez a rohadék! És még kinyírni sem lehet! Találni kell valakit, aki valami újdonsággal lenyűgözheti, és elég tejfölösszájú ahhoz, hogy lecserélje vele Deit. Különben... nem húzza már soká.“
***
A Hyuugák rezidenciája impozáns épületegyüttest alkotva tündökölt a lemenő nap sugaraiban. A ház, belsejében megannyi titokkal, kissé felsőbbrendűen trónolt a magaslaton, jól elrejtve a klán jutsuit és technikáit, na meg azokat a dolgokat is, amelyekre kevésbé volt büszke. Használaton kívüli apró vendégszobáiban lepellel letakart bútorokba fagyott az idő, de a mozdulatlanságot két lélegzet porfelhőket felkavaró zihálása törte meg.
Kiba kivillantotta apró, de hegyes szemfogait, és belemart a Hyuuga nyakába. Neji megfeszült Inuzuka alatt, karjaival átölelte, úgy ingatta csípőjét a másik mozgásának ütemére.
Kiba most kicsusszant a fakószeműből, és mohón harapdálva annak márványfehér bőrét, haladt egyre lejjebb mellkasán, izmos hasán, míg elért ágaskodó péniszéhez. Vadállati morgás tört fel torkából, és ráborult a kemény oszlopra. Neji felnyögve mart bele Inuzuka hajába, reszketve várta a bekövetkező gyönyörteli robbanást.
Nem hiába, Kiba gyakorlottan nyalta, szívta a Hyuuga farkát, és el sem eresztette addig, míg az rángatózva tele nem lőtte mohó száját. Elégedetten nyelt egy nagyot, aztán ajkát nyalogatva csúszott fel ismét Nejire.
- Imádom nézni az arcodat, miközben beléd élvezek - suttogta a Hyuuga fülébe. A fakó szemek kitágultak egy pillanatra, ahogy Inuzuka újra belévágta dákóját, és finomkodás nélkül, vad mozdulatokkal hajszolta magát a gyönyör felé.
- Nem... bírom... Kiba... - nyögte Neji, és kínjában a lepedőt, és a morogva lihegő Inuzuka vállát markolta. Kiba gyorsított, és szorosan átölelve a Hyuugát, hörögve élvezett el, aztán levegő után kapkodva terült el az alatta ziháló fakószeműn, apró csókokkal becézve arcát, nyakát.
- Én kedvesem... - súgta fülébe. Neji elvörösödve hunyta le a szemét, még mindig nem tudta megszokni, hogy ez a nyers és vad fiú ilyen szépeket mond neki. Egyáltalán, megszokja valaha is, hogy pont egy pasival jött össze?
Később, mikor Kiba elégedetten elheverve az ágyon, már egyenletesen szuszogott, Neji visszaemlékezett arra az első csókra, ami összehozta őket.
Gai és Kurenai szakmai vitába keveredett. Hiába próbálta őket csillapítani Kakashi, Asuma, és a Hokage is, mindkettőjükbe belebújt a kisördög, és nem tágított egyik sem a maga igazától.
Végül, hogy az örökös ellenségeskedésnek véget vessen, Tsunade felszólította a két tanárt, vegyenek részt csapatukkal egy versenyen, amely eldönti, melyiküknek van igaza, a vesztes pedig szó nélkül fogadja el a végeredményt.
Mindkét jounin beleegyezett, persze mindketten a győzelem biztos tudatával.
A csapatok nagy hülyeségnek tartották ezt az egész gyerekes cívódást, és véleményüknek hangot is adtak - hiába. A küzdelem egy eldugott tekercsért megkezdődött, és a hat barát kénytelen volt egymás ellen ügyeskedni.
Végül is, egy hirtelen jött égszakadás elmosta a próbát, mindkét csapat elázva keresett itt-ott menedéket, és a Hokage elnapolta a versenyt. Újrajátszásra azonban nem került sor, mert a közbejött küldetések folyton meghiúsították azt, Gai és Kurenai pedig egy iszogatás alkalmával nevetve és legyintgetve békült ki, elfelejtve az egész hülye ügyet.
Nejinek mégis emlékezetes maradt az a nap, mikor az eső elől egy szikla alatt akart meghúzódni, de a szűk helyen már ott kuporgott Kiba és Akamaru. Először odébb akart állni, byakuganját felvillantva máris másik menedék után kutatott, de Inuzuka ruhájánál fogva rántotta be a sziklaperem alá.
- Te is ideférsz - mordult a Hyuugára, a hatalmas ebet a háta mögé parancsolva. Neji csak biccentett, nem tudta, ellenségként viselkedjen-e még. Kibontotta hosszú haját, és kicsavarta belőle a vizet, aztán szétteregette vállain, hogy száradjon.
Kiba elvörösödve itta magába a látványt, a villámok fényében felragyogó halvány szemeket, és a márványfehér arc körül hullámzó hosszú, fekete tincseket. Neji az őt bámuló hosszúkás íriszekbe pillantott, aztán elpirulva fordult félre.
- Basszus, jól eláztál - morgott ismét rá Inuzuka -, le kéne venned a vizes ruháidat.
A Hyuuga végigmérte Kibát.
- Te is csuromvíz vagy, miért nem vetkőzöl le te?
Inuzuka elvigyorodva kezdte lerángatni magáról nedves ruháit, Neji kelletlenül követte a példáját.
A sziklaperem megvédte őket az esőtől, de a hideg bekúszott közéjük, és Kiba ösztöneinek engedelmeskedve ölelte át a pucér Hyuugát.
- Mit művelsz?! Megőrültél? - tolta volna el magától Neji, de fogai összekoccantak, és remegve vágyott a másik testének melege után.
- Nyughass, Hyuugák gyöngye - villantotta ki fogait Inuzuka. - Ha nem akarsz megfázni, bújj hozzám. Akamaru! - nézett aztán a kutyára, aki azonnal a lábuk elé hengeredett. Dús bundájába mélyesztették talpukat, szorosan átölelve egymást feküdtek a nyirkos ruhákon, és csendben hallgatták a vihar tombolását. Neji elpirulva érezte meg, hogy Kiba simogatni kezdi őt.
- Ezt is azért csinálod, hogy meg ne fázzak? - kérdezte halkan, és egy felragyogó villám fényében észrevette, hogy a másik mosolyog. - Mi a fenét vigyorogsz?! - ment át támadásba, és már-már azon volt, ellöki magától a cirógató kezeket. Ekkor Inuzuka belenézett a fakó szemekbe, és komolyan szólalt meg.
- Ezt azért csinálom, mert tetszel nekem. Gyönyörű vagy, Neji - lehelte a másik ajkaiba, és a következő pillanatban száját a meglepett Hyuuga szájára tapasztotta. Neji szeme elkerekedett, de teljesen ledöbbenve, mozdulatlanul tűrte a csókot.
Kiba elhúzódott tőle, ajkán szemtelen vigyor vibrált, míg beletemetkezett a Hyuuga tekintetébe.
- Ezt meg miért csináltad...? Te kutya... - köpte a sértésnek szánt szavakat Neji, de Inuzuka csak vigyorgott.
- Mert jól esett. Erre vágytam, és pont. - Még szorosabban fogta át a fakószeműt, ujjait beletúrta a fekete hajzuhatagba. - Egy kutya az ösztöneinek engedelmeskedve cselekszik, nem tudtad? Ezentúl akkor és ott kaplak el, ahol és amikor csak kedvem szottyan. Megértetted?
A Hyuuga felháborodva meredt Kibára.
- Hogy képzeled? Ha bárki is megtudná, mit műveltél, akkor...
- Nem szeretnéd, ha megtudnák? - vágott közbe Inuzuka. - Akkor légy engedelmes, és ígérem, féken tartom az ösztöneimet. Csakis olyan helyen kaplak el, ahol senki sem láthat meg.
Neji fogcsikorgatva fordított hátat Kibának. Könnyen szembeszállhatott volna vele, képességeinek teljes birtokában biztosan legyőzte volna zaklatóját, ám mégsem tette, maga sem tudta, miért. Csak morogva bosszankodott, amiért hagyta magát ilyen helyzetbe keveredni.
Az ölelő karok nem eresztették, sem akkor, sem később, és a Hyuuga idővel belátta, nagyon is kedveli Inuzukát, és bizony hiányolta, ha napokig nem láthatta a fiú szenvedéllyel izzó metszett íriszű pillantását. Nem volt ez szerelem - de szeretők voltak, és ez a kötelék hatalmas erővel fűzte őket egymáshoz.
Kiba megtartotta az ígéretét, soha senki előtt nem viselkedett kétértelműen, nem tett célzásokat, és nem féltékenykedett. Biztos volt magában, és egy percig sem gondolta, hogy Neji nála jobbat találhat - vagy ő Nejinél.
***
A kora reggeli napfény, mely a rejtekhely tetőablakain halványan szűrődött be a szobába, már munkában találta Sasorit. A vörös elgondolkodva húzta szorosabbra a csavarokat legújabb bábúján. Felriadva meredt a nagy zajjal kivágódó ajtóra, és a rajta beeső Deidarára.
- Szent ég - ugrott fel azonnal, és a majdnem összerogyó Deit az ágyhoz támogatta. A szőke fiú zilált haja, tépett ruhája, és véres nadrágja elég volt ahhoz, hogy biztos legyen benne, mi történt.
- Hidan? - kérdezte meg mégis, mert remélte, hogy tévedhet, de társa félrefordított fejjel, lehunyt szemmel biccentett, megszólalni nem volt ereje.
- Rohadék állat... - sziszegett a vörös, és keze ökölbe szorulva törte össze a csavarhúzót.
Sasori nagyon is jól tudta, milyen mestere Hidan a kínzásoknak, és a szadista szex-játékoknak, pláne ha Jashin-sama tiszteletére teszi. Hiszen ő volt Hidan első játékszere, és bár Pein is tudott a dologról, a halhatatlan őrült ellen nem sokat tehetett.
Aztán a Jashinista szeme megakadt a fiatal, lányos arcú Dein, és Sasori megmenekült. Öröme azonban nem sokáig tartott, mert az ő társa volt a szőke fiú, és bár akadtak szakmabeli vitájaik - mindketten művészlelkek lévén - azért nagyon is megkedvelte Deidarát, és elborzadva nézte nap mint nap, mit művel a fiúval Hidan.
Sasori végül rájött, tennie kell valamit, ha nem akarja elveszíteni a társát. De mit? Ki lehetne alkalmas játékszer ennek az állatnak?
Engedelmesség, és küldetések hosszú sora - ez egy Akatsukis élete. Ám amikor Pein megérkezett a főhadiszállásról, hogy újabb feladattal bízza meg Sasorit és Deidarát, a szokásos felállás borulni látszott, mert a robbantós nem bírt felkelni az ágyból. Persze Yahiko azonnal rájött, mi történt, és dühösen vonta kérdőre Hidant, de ahelyett, hogy szabad utat engedett volna feltörni kész gyilkos ösztönének, más büntetést eszelt ki a halhatatlan számára. Hiszen tudta jól, semmit sem tehet a Jashinista állat ellen.
Sasori már nem örült annyira a szereposztásnak, bárki mást szívesebben látott volna maga mellett, így fogcsikorgatva törődött bele, hogy Dei helyett Hidannal mehet felderítésre, aki semmit sem utált jobban, mint az unalmas kémkedést.
Miután a halhatatlan végigkáromkodta a Konohába vezető fél utat, átkozva Peint a feladatért, és hibáztatva Deidarát, hogy nem elég edzett - „Egy kis szextől így kikészült a köcsög...“ - sunyi pillantásokkal méregette a tisztes távolságot tartó bábost.
Észrevétlenül jutottak be a Konohát övező erdősávba, ügyesen kicselezve az őröket, és alkalmas helyet kerestek, hogy pihenjenek, és megbeszéljék a továbbiakat. Információt kellett gyűjteniük a Kyuubi Jinchuurikiről, mert Naruto időközben felnőtt, és Pein terveihez elengedhetetlenek voltak a pontos adatok.
Sasori egyre idegesebben lépkedett Hidan mellett, pedig az nem tett semmit. Zajokra felfigyelve kapta fel fejét, de addigra már társa is feszülten fülelte a hozzájuk szűrődő hangokat. Nem messze tőlük Kiba és Akamaru edzett, tökéletesítve közös technikáikat.
Szélirányba beállva közelítették meg őket, hogy a finom orrú páros ki ne szagolja jelenlétüket, és a bokrok takarásából lesték az izmos, ügyes, fiatal fiút, és a fehér dögöt. Fiatal... Sasori majdnem homlokára csapott. Szenvedélyes és fiatal, vonzó testtel, és vibráló chakrával. Hidanra nézett, a Jashinista ajkát megnyalva bámulta Inuzukát.
„Dei, megmenekülsz végre“ - gondolta a vörös, és agyában lázasan kereste a megoldást. Aztán Akamarura pillantva vigyorra húzta a száját. „Megvagy...“
***
Álmos csend ülte meg a déli hőségben vibráló Konohát, aki csak tehette, fedél alá húzódott a nagy meleg elől.
Gaara és Temari fáradtan dőlt le a lakosztályuk nappalijában a kanapéra, és várták, hogy a személyzet felhozza az ebédet, bár moccanni sem volt kedvük, nemhogy enni. Tsunade-sama meghívása kimerítő programokkal volt teletűzdelve, és a két homokrejtekit csak az vigasztalta, hogy Naruto mindvégig mellettük állva poénkodott. Gaara különösen kedvelte a szőke fiút, álmodozó, csillogó tekintettel nézett rá minden találkozásukkor.
Kopogtatás zökkentette ki őket gondolatok nélküli merengésükből, és Temari a gőzölgő ramen gondolatára elfintorodott, aztán kelletlenül feltápászkodva slattyogott az ajtóhoz.
- Ki az? - morgott, míg megfogta a kilincset, de szíve nagyot dobbant az ismerős hang hallatán.
- Na mégis? Nyisd már ki, édesem.
Shikamaru élveteg vigyorral bámult a szőke lányra, lazán az ajtókeretnek támaszkodva, félig nyitott zöld mellénye alól sejtelmesen fehérlett elő izmos mellkasa a hálós póló rácsain keresztül. Szívdöglesztő látvány volt, az szent, Temari szeme elkerekedve időzött el rajta.
- Mi szél hozott, bőgőmasina? - szedte össze magát a lány, és izgalmát leplezve élcelődött Narával, aztán félreállt, hogy beeressze őt és társát.
- Kellemetlen, de fülest kaptunk, hogy lehallgató készülékeket csempésztek a lakosztályba. Bármennyire is utálok kutakodni, meg kell néznünk, minden tiszta-e - magyarázta a copfos, és laza mozdulattal dobta le magát az egyik bőrfotelbe. - Neji, lennél szives? - nézett az eddig szótlanul meghúzódó másikra.
- Byakugan! - hívta elő vérörökségét a Hyuuga, és alaposan körülnézett. - Itt minden rendben - felelte végül, és tekintete összeakadt Gaaráéval.
Neji pillantása végigsiklott a Kazekagén, és elképedve mérte fel a homokrejtekiben keringő tekintélyes nagyságú chakrát. „Persze, hiszen Jinchuuriki“ - gondolta a Hyuuga, de még így is elképedt a Narutoéval vetekedő energiamennyiségen. Hatalmas ereje ellenére a vörös törékenynek tűnt, és Neji, feloldva byakuganját, zavartan fordult félre a zöld szemek kutató tekintete elől.
Gaara alaposan megnézte magának a Hyuuga vesékbe látó fakó szemeit, hiszen bár már sokszor találkoztak, most először volt alkalma igazán szemügyre vennie őt. Aprót biccentve szögezte le magában, hogy ez a srác tökéletes ellentéte Narutonak, külsőleg inkább Sasukéra hasonlít. Mégis... Kecses mozdulatai, ahogy bejárta a lakosztály többi helyiségét, felvillantva vérörökségét, felkeltették az ifjú Kazekage figyelmét.
Mikor pillantásuk újra találkozott, Gaara észbekapva sandított nővérére, nem szerette volna, ha Temari észreveszi, hogyan bámulja a Hyuugát.
De a lány mással volt elfoglalva, minden igyekezetével azon volt, hogy Shikamaru kedvére tegyen. A copfos ölében ült, és cseppet sem zavartatva magát, csókolózott Narával.
Gaara mégjobban zavarba jőve kapta újra félre a fejét, most már igazán nem tudta, hova nézzen. Neji is észrevette a turbékoló párocskát, de úgy döntött, nem zavarja meg őket, inkább gyorsan végez a terepszemlével.
Szerencsére a kapott információk tévesnek bizonyultak, és dolga végeztével a Hyuuga aprót köhhintve próbálta meg felhívni magára Shikamaru figyelmét. De Nara csak legyintett, aztán kegyeskedett végre megmozdulni; Temari tarkója alá nyúlva hanyatt döntötte a lányt a fotel karfáján, és tovább csókolta.
Gaara nem bírt egy helyben megülni, felállt, és a bosszankodva toporgó Nejit a karjánál fogva húzta ki a nappaliból.
- Már elnézést... - kezdte a Hyuuga, elrántva kezét. - Mégis hová rángatsz?
- Mindegy - vont vállat a Kazekage, és benyitott szobájába. - Csak tőlük el.
Hangja tompa vontatottsága szíven ütötte Nejit, önkéntelenül is követte a vöröst.
- Minden rendben van? - kérdezte megenyhültebben az ablakon kibámuló homokrejtekit.
- Persze, minden - felelte az, de a Hyuugát nem verhette át. Szavainak ellentmondott a lényéből áradó színtelenség, és Neji byakugan nélkül is látta, milyen mély szomorúság lengi körül a vöröst, és milyen elkeseredetten próbál erősnek mutatkozni, miközben majd´ összerogy a ránehezedő terhek alatt.
A Hyuuga a Kazekage mögé lépett, és átkarolta őt. Maga sem értette, miért teszi, egy pillanattal később észbe is kapott, hogy ösztöneinek engedelmeskedve cselekedett. „Már egészen átvettem Kiba szokásait“ - gondolta, és el akarta ereszteni Gaarát, hogy elnézést kérve eltűnjön a szeme elől. De a homokrejteki nagyot sóhajtva dőlt Nejinek, kezét ráfonta az őt ölelő karokra.
- Köszönöm - suttogta halvány mosollyal ajkain, és a Hyuuga szíve nagyot dobbant.
- Igazán nincs mit - motyogta elvörösödve Gaara fülébe. Nem tudta, miért, de védelmező ösztöne éledezni kezdett, és most először értette meg Kiba viselkedését vele szemben. „Ösztönök... - gondolta, míg szorosabban ölelte át a homokrejtekit. - Többé nem szorulok védelemre, mostantól én akarom megvédeni őt“ - nézett a vörös fürtök kócos összevisszaságára. Biztosan érezte, Kibával való viszonya véget ért, határozottan mosolyodott el, mikor Gaara felnézett rá, és tekintetét az övébe fúrta.
Shikamaru hangja rebbentette szét őket.
- Ez aztán tényleg kellemetlen, pláne az, hogy látnom kellett, de jó lenne, ha lecuppannál a Kazekagéról, Neji.
A Hyuuga elpirulva eresztette el Gaarát, és dühösen meredt az ajtóban álló Narára.
- Mintha te nem a Kazekage nővérét dögönyészted volna az előbb - vágott vissza, mire Shikamaru elhúzta a száját.
- Ehh, mindegy, mennünk kell - legyintett, és ellökve magát a félfától, eltűnt a folyosón.
Gaara lesütött szemmel állt az ablaknál, aztán megérezve vállán Neji kezét, hevesen fordult a Hyuuga felé.
- Neji - suttogta, csillogó szemével a fakó íriszekbe mélyedve - sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak.
- Ugyan - mosolyodott el a Hyuuga, és megfogta a Kazekage állát. - Kit érdekel ez a tetű? Engem csak te érdekelsz!
Neji nem értette, hogyan fordulhatott vele ekkorát a világ félóra alatt. Korábbi, Kibának behódoló énje egy szempillantás alatt eltűnt, és magabiztosan, erejének tudatában nézett a karjaiban tartott vörösre. Most már biztosan tudta, csak a helyzetből adódott, hogy alávetette magát Inuzukának, és uralkodott fölötte a kutya akarata. Nem ez volt az igazi önmaga, és erre most jött rá, mikor a törékeny, és védelemre szoruló Gaara bájos arcával, szép szemével bizalommal nézett rá, és két kis kezével ruhájába markolva kapaszkodott belé. Neji pillantása a félig nyílt, telt ajkakra esett, és engedve egyre jobban felszínre törő ösztöneinek, megcsókolta a fiút. A vörös belenyögött az érintésbe, de nem húzódott el.
- Neji, a francba mááá... - csattant Shikamaru hangja odakintről, mire a Hyuuga elhúzódott a Kazekagétól.
- Mennem kell - lehelte a vörös fülébe. - Később visszajövök.
Gaara elpirulva biccentett.
- Várni foglak, Neji - suttogta vissza, és mosolyogva bámult a távozó után. „Naruto, sajnálom. Ő még nálad is jobban megdobogtatja a szívemet...“
***
Akamaru édesen szunyókált a fák hűvösében, Kibával horpaszán. Gazdája testének meghitt közelsége biztonságba ringatta, szinte egynek érezte magát az emberrel.
Hirtelen furcsa füttyszó ütötte meg fülét, amely egyszerre volt hívogató, és türelmetlen, és Akamaru egy pillanat alatt éberré válva emelte fel fejét.
A hang újra megismétlődött, és a kutya nyugtalanul fészkelődött Kiba feje alatt. Óvatosan, centiről-centire mozdulva mászott ki gazdája alól, míg végül Inuzuka feje lecsúszott a földre. A fiú sóhajtva fordult oldalára, és tovább aludt - Akamaru pedig osonva távolodott el tőle, hogy hallótávolságon kívül érve nekiiramodjon. A füttyszó sürgetően csalogatta, érzékeit felborzolva hajszolta a fák között, egyre közelebb a hang forrásához.
Akamaru lefékezett a fából készült hordó előtt, és óvatosan körbeszimatolta. Végül, semmi veszélyt nem érezve, bedugta fejét a nyíláson. Odabent ízletes húsdarabok hevertek a padlón, és az edzésben megéhezett kutya ösztöneinek engedelmeskedve, elfelejtkezett az óvatosságról. Éhes volt - enni akart.
Egész testével befurakodott a szűk ajtón, és mikor farka vége is eltűnt a hordóban, Sasori megmozdította ujjait. A bábon lévő lyuk bezáródott, és Akamaru csapdába esett. A vörös elégedetten vigyorgott, és zsebre tette a kis sípot, aminek a hangjával idecsalogatta a kutyát.
„Ez megvolna. Most már csak Kibát kell elkapni“ - bólintott Sasori, és felhőmintás köpenyét maga után húzva indult a vízesés felé, ahol a beígért meglepetést váró Hidant hagyta.
Kiba egyre keményebbnek érezte Akamaru oldalát, nyűgösen morogva nyúlt feje alá, de keze is csak a csupasz földet tapogatta. „Hol vagy már, kiskutyám?“ - küszködte ki magát az álomból, és kábán pislogott körbe. Mikor végre agyához ért, hogy társa nincs sehol, riadtan és értetlenül pattant fel.
- Akamaru! - kiáltozott, miközben szimatával igyekezett a kutya nyomára bukkanni, de a fehér bundás helyett egy papírlappal találta szemközt magát, amit egy kunai szegezett az egyik fa törzséhez. Kiba elolvasta az üzenetet, és keze ökölbe szorult.
- A büdös francba! Akamaru... hogy nem vettem észre? - szitkozódott, a papírt bámulva. Azonnal elindult, hogy a leírtaknak megfelelően megkeresse a helyet, ahol fogva tartják társát, közben egyre elkeseredettebben átkozta saját hülye fejét, és óvatlanságát. Tudta, ha Akamarunak baja esik, azt sohasem bocsájtja meg magának.
***
Maga mellé téve az ételekkel megpakolt tálcát, Deidara feljebb ült ágyában, és értetlenül meredt a bábosra.
- Mi? Hogyhogy szabad vagyok, hm?
Sasori mosolyogva bólogatott, miközben az éjjeliszekrényre tette az ebéd maradékát, és leült Dei mellé, megfogva kezeit.
- Így van, Hidan új játékszert talált magának, többé nem kell szenvedned miatta.
A szőke döbbenetében még a kezét sem húzta el a vöröstől, csak elképedve nézett maga elé.
- Szerencsétlen ember, bárki is legyen. Hm... - motyogta, és Sasorit hirtelen rossz érzés fogta el.
„Francba, tényleg... az csak egy kölyök. De ehh, te nekem mindennél fontosabb vagy!“ - húzta magához a még mindig bambuló szőkét, és szorosan fogta át karjaival.
- Ne félj, ha megunja, keresek neki mást. Téged nem kap meg többé az az elmeroggyant.
Deidara megkönnyebbülve dőlt a bábos mellkasának, kezében a száj lassan kinyílt, és az apró nyelv végignyalta Sasori tenyerét. A vörös megborzongott, testében régen érzett vágy hullámzott végig, maga felé fordította a szőke fejét, és tekintetük összekapcsolódott.
- Deidara, én... - kezdte Sasori, de a másik leintette.
- Tudom, hm.
A vörös elmosolyodott, aztán ráhajolt Dei ajkaira. Az felnyögve karolta át Sasori nyakát, és élvezettel engedte be szájába a bábos kutató nyelvét.
Sasori becsúsztatta kezét Dei köpenye alá, és végigcirógatta a szőke izmos mellkasát, ujjaival kéjesen elkörözve a felmeredő bimbókon. Deidara nyögdécselve rándult össze újra és újra, a bábos ügyes mozdulatai felébresztették érzékiségét. Odaadóan simult Sasori karjaiba, és letolta a vörösről az Aka-köpenyt.
Tenyerének nyelvével bebarangolta Sasori nyakát, vállát, hátát, miközben éledő férfiassága kikandikált ruhája szétcsúszó szárnyai közül. Sasori hamarosan rátalált a kőkemény péniszre, és érzékeny tapintású, fürge ujjai kényeztetésbe kezdtek. Deidara sóhajtozva, és fülig pirulva kapaszkodott társába, aztán erőt véve magán, ő is kutatni kezdett a bábos farka után.
Mikor ráfonódtak ujjai Sasori péniszére, az belemordult a szőke fülébe, és hanyatt döntötte az ágyon. Dei riadtan húzta össze magát, és eleresztve a vöröst, elfordította fejét.
- Deidara... ne félj tőlem. Nem teszek semmi olyat, amit nem akarsz, amire nem vagy kész - simította meg a szőke arcát Sasori. Dei lassan visszafordult felé, és belenézett a gyengéden mosolygó szemekbe.
- Sasori, miért vagy velem ilyen kedves? Hiszen folytonosan civakodunk, hm?
- Az lehet - bólintott komolyan a vörös. - De mi ketten egyformák vagyunk. Művészek, nem igaz? Csak mi értjük meg egymást ebben az elcseszett bandában.
Deidara elmosolyodott, és felemelve fejét, ajkait nyújtotta Sasorinak. Az szenvedéllyel borult rá, és újra megmarkolta a szőke hímvesszőjét. Dei is felbátorodott, utat engedve a szívében felgyülemlett érzéseknek, reszketve ölelte át lábaival a bábos derekát, és kezeivel újra nyaldosni kezdte péniszét.
Sasori azonban nem élt vissza a helyzettel. Bár elfeküdt Deidara lábai között, nem tette magáévá, hiszen tudta, még nem heverte ki Hidan kegyetlenkedéseit. Végigcsókolta a szőke mellkasát, hasát, aztán élvezettel nyalta végig a felmeredő oszlopot. Ráborulva vette szájába, és nyelve körbejárta a duzzadt makkot. Dei önkívületben vergődve mart bele a vörös hajába, és remegve spriccelte ki magját a gyönyör pillanatában.
A bábos mosolyogva törölte meg szája szélét, majd a ziháló Deidara mellé feküdt, és cseppet sem bánta, hogy ő ma kielégítetlen maradt.
- Sasori... - suttogta a szőke lehunyt szemekkel - köszönöm, hm...
A vörös boldog megelégedettséggel ölelte magához, a másik fiúról már el is felejtkezett.
***
Az ablak nélküli teremben eluralkodó félhomályban éles árnyékokat vetett a falra a lilás színű lánggal égő fáklyák fénye. Kiba hátul összekötözött kézzel, meztelen felsőtesttel térdelt az Akatsukis előtt. Izmos mellkasán verítékcseppek gördültek alá, és gyűlölködve nézett fel az előtte ülő Hidanre. A Jashinista hanyagul elterpeszkedve trónolt egy hatalmas fotelben, és összehúzott szemmel méricskélte a konohai shinobit. Akamaru egy szűk ketrecben nyüszögött, karmaival és fogával a vasrácsot tépve.
- Ereszd el őt! - elégelte meg a szívszorító látványt Inuzuka. - Itt vagyok helyette én! Engem bánts, az sem érdekel, ha megölsz, csak őt engedd el!
Hidan elvigyorodott.
- Tetszik ez a hozzáállás, te kis pöcs. Végre valaki, aki szembe mer szállni velem... Bazd meg, ezt élvezni fogom!
Kiba elhűlve nézett a halhatatlanra. Csak nem verekedést vár tőle? Meg akar küzdeni Akamaruért? Rendben, ha ez kell ahhoz, hogy társa szabad legyen, megteszi, még ha beledöglik is.
- Oldozz el, és akkor legyen nagy a pofád! - rángatta dühösen kötelékeit. Hidan felállt a székből, és a ketrechez lépett, Akamaru morogva sunyta le a fejét, és fogait kivillantva vicsorgott a Jashinistára. A férfi egy tőrt húzott elő köpenye ujjából, hirtelen mozdulattal megbökte a kutya lábát, aztán a kést szájához emelte, és a lecseppenő vért nyelvével felfogva, elvigyorodott.
- Tudod, hogy most kinyírhatnám az ölebedet, faszfejkém?
Inuzuka már hallott az Akatsukis módszerekről, fogcsikorgatva hajtotta le fejét.
- Mit akarsz tőlem, mit tegyek? Bármit megteszek, csak engedd el végre őt!
Hidan elhajította a tőrt.
- Milyen szép is a szerelem! - kacagott fel. - Imádom a félelem szagát - szippantott mélyet a levegőből, aztán Kibához lépett, és karja alá nyúlva felrántotta a földről. - Bármit megteszel? De te nem vagy ilyen engedelmes tipus, igaz? - Belemarkolt Inuzuka hajába, és hátrarántotta a fejét. - Azt akarom, hogy küzdj, miközben a faszomat a hamvas seggedbe lököm!
A fiú elakadó lélegzettel meredt a halhatatlan lila szemeibe. Szóval ezt akarja... Akamaru... Oldalra pislantott, a ketrec felé.
- Meg... megteszem - nyögte ki végül, mire Hidan eleresztette. A vasrácsok mellé lépve megnyomott egy követ a falon, és egy csapóajtó húzódott fel a ketrec háta mögött, szabaddá téve az utat a kutya számára. Akamaru azonban nem akart elmenni a gazdája nélkül, vinnyogva kapart, és küzdött.
- Ó, bazd meg, zavard már a picsába! - fakadt ki a Jashinista. - Különben kinyírom!
Kiba a kutyára nézett, és határozott hangon utasította.
- Akamaru! Haza!
A fehér szőrgombóc fülelve ült le, de aztán szófogadóan hátrált ki a ketrecből, és az ajtó becsukódott utána. Hidan és Kiba kettesben maradtak.
***
A szokatlan hőségben hosszúra nyúlt a szieszta Konohában, és a mindig nyüzsgő falu kihaltabb volt, mint egy temető. Neji elbizonytalanodva állt a Kazekage lakosztályának ajtajában, és bár nem bánt meg semmit, ami kettejük között történt, magabiztossága az idő múlásával csökkenni látszott. Tétovázásra azonban nem sok ideje maradt, mert az ajtó kivágódott, és Temari jelent meg a Hyuuga orra előtt.
- Hát te? - lepődött meg a lány, aztán elvigyorodott. - Már azt hitte, el sem jössz.
- Gaara? - lepődött meg Neji. Szóval várta?
- Nem, Rikodou-sennin... persze hogy Gaara! - lökte beljebb a Hyuugát a lány, aztán mégegyszer a fiúra ragyogtatta mosolyát, és ellibegett a folyosón.
Neji tanácstalanul nézett körbe a nappaliban, aztán felvillantva byakuganját, megtalálta Gaarát, aki szobájában kuporgott egy fotel mélyén. A fiú nagyot sóhajtva indult a homokrejteki felé, és megzörgette az ajtót. Gaara összerezzenve kapta fel a fejét a kopogtatásra, és kétségek közt vergődve adott engedélyt a belépésre.
- Szabad! - állt fel a fotelból, közben igyekezett közömbös arcot vágni, nem akarva kimutatni csalódottságát, ha mégis Temari az, aki zavarja. Szeme nagyra nyílva kerekedett el, mikor meglátta az ajtóban megjelenő Hyuugát.
- Neji... - motyogta elpirulva, és végignézett a fakószemű magas, erőt sugárzó alakján.
- Yo, Gaara - biccentett a Hyuuga -, bejöhetek?
- Hát persze! - kapott homlokához a Kazekage, és félreállva beljebb invitálta Nejit, aki mosolyogva lépett közelebb, aztán leült a kanapéra. Gaara zavartan tottyant le mellé, és az asztalon lévő süteményestál után nyúlt.
- Parancsolj - kínálta vendégét, és ő is betömött egy kókuszos szeletet. Percekig csendben falatoztak, aztán Neji nem bírta tovább.
- Gaara, beszélnünk kellene a ma történtekről.
A homokrejteki zavartan sütötte le a szemét.
- Neji, igazán sajnálom, ha olyasmit tettem, amit nem kellett volna... - suttogta, és nem mert a fakó szemekbe nézni, de a Hyuuga megfogta Gaara állát, és felemelte a fejét.
- Dehogy, Gaara... inkább én kérek bocsánatot, amiért ilyen hirtelen...
A vörös Neji szájára tette mutatóujját, és elmosolyodott.
- Azt hiszem, nem kell egymástól elnézést kérnünk.
- Tényleg nem - rázta meg fejét a Hyuuga. - Tudod, valami arra késztetett, hogy megóvjalak, holott tisztában vagyok vele, hogy képes vagy megvédeni magad, sőt, egész Homokrejteket is. Mégis... arra vágyom, hogy én legyek az, akire felnézel, akire szükséged van - hallgatott el Neji, és remegő ujjakkal simította meg a vörös arcát. - Gaara... érted ezt?
- Igen - bólintott a fiú. - Én is ezt érzem, amióta ma közelebb kerültem hozzád. Régóta ismerlek, eddig mégsem éreztem ilyen vonzalmat irántad, ma azonban valami megváltozott bennem. Elgyengülök a közeledben, és csak azt tudom, szükségem van rád, hogy erőt merítsek belőled.
Gaara elpirulva kapta félre pillantását. Eddig csak Naruto volt rá ilyen impulzív hatással, de a fakó íriszekbe nézve egész bensője remegni kezdett, és minden porcikája felforrósodva kívánta a Hyuuga közelségét.
Neji elbűvölve mélyedt a Kazekage zöld szemébe, pillantása lejjebb vándorolva a telt ajkakra esett, és felsóhajtva hajolt közelebb. Lágyan csókolta meg a homokrejtekit, aki belenyögött az érintésbe, és megragadta a Hyuuga ingét. Neji átölelte, és eleresztve száját, nyakának hajlatába fúrta felhevült arcát. Gaara karjait a Hyuuga vállai köré fonta, és a jóllakottság érzésével hunyta le szemét.
***
A halvány fénnyel bevilágított szobában fémesen csendültek össze a plafonra erősített láncok vaskarikái. Kiba, száját dacosan becsukva, csikorgatta fogait. „Azért sem fogok kiáltani!“ - zakatolt agyában, míg szabadulni próbált a csuklóit szorosan tartó bilincsekből.
Hidan meghúzta a vaspántokhoz rögzített láncot, és Inuzuka kapálózva emelkedett el a padlótól. Nyögve rugdalt a levegőbe, kissé körbeforogva, ahogy kezeinél fogva lógott a mennyezetről.
A Jashinista eléje lépett, és megragadva csípőjét, megállította a himbálózásban, de Kiba ficánkolva rúgott egyet jobb lábával, a halhatatlan veséjére célozva. Hidan belemarkolva kapta el Inuzuka combját.
- Nyughass, kutya! - morgott, és megnyalta szája szélét. - Bazd meg, ez fájt... ehh...
Kiba erőlködve tartotta magát, bár úgy érezte, karjai kiszakadnak a helyéről. Akamaru járt a fejében, remélte, társa épségben hazatért, különben hiába áldozza fel magát. Hidan kizipzározta rajta a nadrágot, és lehúzta a tehetetlenül vergődő fiúról.
- Ó, anyám baszogass! - vigyorodott el, és kezébe vette Kiba péniszét. - Hehh, szép kis fasz, vagyis, szép nagy fasz... Már értem, mit eszik rajtad az a fehér dög.
- Rohadék! - fakadt ki Inuzuka, mert ezt már nem tudta szó nélkül hallgatni.
- Hehe - nevetett tovább a Jashinista -, lányokat is kúrtál már, vagy csak a kutyádat baszod?
- Dögölj meg te buzi!
Kiba dühtől elvörösödve, zihálva szedte a levegőt, pénisze önálló életre kelve keményedett meg a halhatatlan kezében, és ekkor eszébe jutott Neji. Vajon ő is így érezte magát, mikor ráerőltette az uke szerepét? Hiszen erővel és zsarolással vette rá az első szexre, és bár a továbbiakat a Hyuuga is élvezte, mégis... talán sohasem hódol be, ha ő nem olyan erőszakos.
Inuzuka megsemmisülten hajtotta le a fejét, elkönyvelve magában, hogy cseppet sem jobb, mint ez az Akatsukis állat. Karjai elzsibbadtak, szemét behunyta, nem vergődött többet Hidan ölelésében. A halhatatlan meglepve nézett fel Kiba arcára.
- Na mi van, bazd? Máris beájulsz? Elcseszed a mulatságomat, faszfejkém!
Bosszúsan lépett a lerögzített lánchoz, és és lejjebb engedte a fiút, hogy megállva lábain, leereszthesse elgémberedett kezeit. Inuzuka csodálkozva nézett a lila szemekbe.
- Nehogy azt hidd, megsajnáltalak - ragadta meg felkarját Hidan. - Csak nem akarom, hogy idő előtt elájulj nekem... ráérsz azután is, hogy tövig beléd nyomtam a faszomat!
Kiba levegő után kapkodva fordult meg maga körül, ahogy a Jashinista megpördítette, és ajkát beharapva érezte meg csípőjén a halhatatlan markolászó ujjait. Meztelen fenekének nekinyomódott Hidan kemény férfiassága, és megremegve zárta szorosra szemét.
A Jashinista előrenyúlva megragadta Kiba combjait, magához rántva emelte fel, és tárta szét a fiú lábait.
- Te szemét állat... - sziszegte gyűlölködve Inuzuka, de Hidan csak vigyorgott.
- Ez az! - súgta a fiú fülébe, miközben Kiba farpofái közé nyomta duzzadt makkját. - Végre egy mocskos szájú uke... kibaszottul örülök neked!
Inuzuka erőlködve igyekezett arrébb csúszni, csípőjét mozgatva próbálta elkerülni a behatolást, bár sejtette, úgysem menekülhet, de nem adta magát olyan könnyen, még ebben a helyzetben sem.
Hidant egyre jobban felizgatta Kiba ellenkezése, és miután néhányszor végigcsúsztatta makkját a fiú fenekének bejáratán, elunva a játszadozást, megállt a szétnyíló mélyedésben.
- Kurva jó segged van, kutya... - lihegte Inuzuka fülébe, aki két kezével a láncba kapaszkodva várta az elkerülhetetlent.
A Jashinista előrelökte csípőjét, és benyomult a szűk nyíláson. Kiba felnyögött, és fogait összeszorítva fojtotta el sikolyát. Hidan egyre mélyebbre lökte magát a fiúba, aki a fájdalomtól remegve kapálózott a levegőben. Végül nem bírta tovább, hangos kiáltás szakadt fel torkából, és kicsordultak könnyei.
- Nehh! Hagyd abba, te állat! - zihálta, ahogy a halhatatlan elkezdett mozogni benne.
- Te kis köcsög... isteni szűk vagy, mindjárt szétdurran a faszom... - gyorsított a tempón Hidan, nem törődve áldozata jajgatásával. Kiba vére végigcsordogált a Jashinista péniszén, és a földre cseppent, Hidan Inuzuka alá nyúlva fogott fel egy keveset, és lenyalta ujjairól.
- Most már téged is kinyírhatlak, nem csak azt a tetves kutyát - hörögte, és fogait belemélyesztette a fiú vállába.
Kiba elgyengülve lógott a láncon, már kapaszkodni sem volt ereje, mikor a halhatatlan végre kihúzódott belőle, és elengedte lábait. A fiú térde megroggyant, és állni nem tudván, ismét felfeszített karral csuklott előre, és nem bánta volna azt sem, ha most meghal, csak ne kelljen tovább szenvednie.
De Hidan teljesen leeresztette a láncot, és lecsatolta a bilincseket a földre zuhanó Inuzukáról, aztán könnyedén felemelte, és az ágyhoz vitte a fiút. Kiba nagyot nyekkent a matracon, de mire mozdulhatott volna, a Jashinista már rajta is volt, és durván szétfeszítve lábait vágta be farkát Inuzuka vérző, és fájdalomtól sajgó fenekébe. A fiú felsikoltott, maradék erejét összeszedve próbálta meg lelökni magáról az Akatsukist, de hiába.
- Jashin-sama végre megjutalmazott a hűségemért - zihálta elégedetten Hidan. - Mindig is egy ilyen vehemens ukéra vágytam, mint te...
Tövig elmerülve Kiba combjai között, feküdt el a fiún, csípője vadul mozgott, miközben fogaival belemart a fiú nyakába, vállába, és olyan erővel szorította magához, hogy majd’ kipréselte belőle a szuszt. Inuzuka kimeresztve karmait vájt a halhatatlan hátába, és vergődve karmolta véresre, közben, bármennyire is szeretett volna uralkodni magán, elveszetten zokogott az ölelésben. „Mikor lesz már vége? Nem bírom...“ - gondolta még, mielőtt jótékony sötétségbe szédülten ájult volna el.
***
A kora reggel nem csak a dolgukat végző, munkába kezdő embereket, hanem egy fiatal shinobit is az utcán talált, aki ahelyett, hogy odahaza durmolt volna az ágyában, nyugtalanul járt-kelt a faluban. Neji maga sem értette feldúlt lelkiállapotát, amely nem hagyta aludni, és a friss levegőre kényszerítette. Végre tisztába jött önmagával, most nyugodtnak kellett volna lennie, de mégis, egy kis rossz érzés motoszkált elméjében, csak nem tudta, mi az oka. Aztán az egyik sarkon, ahogy bepillantott a szűk utcácskába, szemébe villant valami fehér, és hirtelen rájött. „Kiba!“
A sikátorból Akamaru tántorgott ki, szomorú ábrázatáról rögtön lesírt, baj van.
- Akamaru! - fogta meg a kutyát Neji. - Hol hagytad Kibát?
Az eb sírós hangon nyüszögött, elfeküdt a Hyuuga lábai előtt, és mancsát fejére téve alázkodott meg gazdája barátja előtt. Miután kimászott a ketrecből nyíló szűk alagúton, a járat beomlott mögötte, és a rejtekhely úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. Hiába volt Akamarunak zseniális szaglása, az Akatsuki rejtő jutsujaival szemben nem sokat ért, és az eredménytelen keresgélést feladva úgy döntött, ideje segítség után néznie. Az Inuzuka családhoz nem mert visszatérni, tartott a többi shinobi-kutya rosszallásától, és az emberek büntetésétől, amiért nem védte meg Kibát.
Szerencséjére Nejibe botlott, és bár a Hyuuga nem értette, mit szeretne Akamaru, látta, hogy baj van, ezért gondolkozás nélkül eredt a kutya nyomába, egészen addig a helyig, ahol Akamaru kiszabadult, és ahol orra csődöt mondott.
Neji előhívta byakuganját, és körülnézett, de a környéken semmit sem észlelt, ami Inuzuka hollétére utalt volna, és már csalódottan indult volna tovább, mikor észrevette, hogy a kutya a földet kaparja.
Fakó szemeivel lába alá pillantott, és elképedve fedezte fel az üreget, majd folyosókat, termeket, egész labirintus rendszert az erdő alatt. Az egyik szobában végre meglátta Kiba chakráját is, a fiú ereje alig-alig pislákolt.
- Ide nem jutok le egymagam! Segítséget kell szereznem! - állapította meg, és ahogy csak erejéből tellett, Akamaruval a sarkában, visszasietett a faluba.
***
A sötét terembe nem hatolt be a nap fénye, ennek a szobának nem voltak ablakai, így Kiba nem tudta, vajon mennyi lehet az idő. Sejtette, hogy mindössze pár órája annak, hogy hagyta magát elkapni, de ez a fél nap is évezredeknek tűnt számára, ahogy elgyengülve, kezeinél fogva az ágyrácshoz kötözve feküdt a koszos matracon.
Elrablója már ki tudja, hányszor tette a magáévá, nem törődve a fiú sérüléseivel, és bár Inuzuka minden erejét felemésztette a küzdelem, mégis újra és újra heves ellenállással, és átkok özönével szenvedte végig a következő menetet.
Hidannak nagyon megtetszett az új játékszer, hiszen mindig is arra vágyott, hogy ne egy megfélemlített, reszkető uke nyöszörögjön alatta, hanem egy vad és engedetlen lázadó. Bár ez a shinobi még csak kölyök volt, de a tűz, ami benne égett, teljesen lenyűgözte a halhatatlant, és életében most először érzett bizonytalanságot a fiú további sorsát illetően. Az Akatsukis szeretőin kívül eddig minden áldozata Jashin-sama oltárán végezte, de Kiba határozottan nem oda való volt.
- Most eleresztelek - állt fel az ágyról Hidan, és ledobott köpenye zsebéből előhalászta a bilincs kulcsait. Kattant a zár, és Inuzuka erőtlenül, de megkönnyebbülve fonta össze magán elgémberedett karjait, és míg gyűlölködve nézett a lila szemekbe, azon járt az esze, hogyan szökhetne meg innen.
- Ne is gondolj rá, baka - feküdt vissza mellé Hidan, és átölelte a rémülten kapálózó fiút. - Innen nem léphetsz le, azt nem engedem. Értetted, szépségem?
Kiba önkéntelenül is biccentett, mert bármire rábólintott volna, csak ne kelljen újra elviselnie a Jashinista ölelését. A halhatatlan elégedetten húzta mosolyra száját, aztán párnának használva a fiút, elhelyezkedett mellkasán, egyik lábát átvetve Inuzuka csípőjén, és hamarosan egyenletes szuszogása jelezte, elaludt.
Kiba, testében a fájdalommal, igyekezett nyugodtan feküdni alatta, és agyában sebesen forogtak a menekülés körüli gondolatok, míg végül engedve a kimerültségnek, ő is álomba merült.
***
Ahogy a nap emelkedett a horizonton, úgy lett egyre melegebb, és Neji rohanás közben vette számba a lehetőségeit. Az elsők, aki eszébe jutottak, Gai-sensei, és Lee volt, akik még ebben a hőségben is ugrásra készen állva edzettek egy vízesés jótékony hűvösében. Akamarura pislantott, és nem volt benne biztos, hogy a kutya megérti-e őt, de kiadta neki az utasítást.
- Keresd meg Hinatát! Igyekezz!
Akamaru vakkantva biccentett, és éles kanyart véve szakadt le a Hyuugától, aki végre megpillantotta a fák között csillogva előtűnő zuhatagot.
Gai-sensei felkapta fejét az ismerős chakrát megérezve, és Lee bevitt egy erős jobbegyenest. A férfi kalimpálva bukott a vízbe, és állát tapogatva kászálódott talpra, vigyorogva bökte ég felé hüvelykujját, és elismerően ceccintett.
- Nagyon szép volt, Lee, ki kell használnod az ellenfél pillanatnyi figyelmetlenségét! Öööö... figyelmetlenség... miért is?
Gai összehúzta vastag szemöldökét, de töprengésre nem maradt ideje, Neji bukkant ki a fák közül, és egyenesen feléjük rohant. Lee és mestere bajt sejtve indultak a Hyuuga felé, és elkomolyodva várták be őt.
- Neji, mi történt? - ragadta meg vállainál fogva Gai, és a Hyuuga idegesen hadarta el, mit látott, és hogy egyedül képtelen volt bármit is tenni.
- Nincs vesztegetni való időnk - kapta magára zöld mellényét a sensei, és megidézett egy teknősbékát. – Majd ő értesíti a Hokagét, most pedig mutasd az utat!
Mire lehuppantak a kis tisztáson, Akamaru és Hinata már vártak rájuk, és a lány aggódva sietett unokatestvéréhez.
- Mi történt? - kérdezte kezeit tördelve, de Neji csak lábai alá mutatott, és előhívta byakuganját. Hinata azonnal követte példáját, és alaposan körülnézett odalent, majd felsikoltva kapta szája elé kezét, mikor megtalálta Kiba gyengén pislákoló chakráját, és mellette egy másik, hatalmas erőt árasztó alakot.
Gai türelmetlenül lépett közéjük.
- Hol van Kiba?
Neji pontosan behatárolta a területet, és a taijutsu-mesterek egymásra nézve bólintottak, aztán minden erejüket bevetve avarhurrikán rúgásaikkal lyukat ütöttek a földbe. A két Hyuuga folyamatosan figyelte Inuzukát és a másikat, és nem telt bele sok idő, az idegen alak felfigyelt a feje feletti rengésekre. Sietve távolodott el Kibától, és Neji dühösen szorította ökölbe kezét.
- Menekül a szemét! Kiba egyedül maradt, vigyázzatok, nehogy őt találjátok el!
Gai és Lee újra és újra nekirugaszkodott, hogy áttörjék a rejtekhely mennyezetét, de Hinata kiáltása egy pillanatra megállította őket.
- Ne! Visszajött, és magával viszi Kibát!
- Gyorsabban! - kerekedett el Neji szeme is, és csak remélni tudta, hogy időben bejutnak a föld alá, hogy megmentsék társukat, bárki is legyen fogvatartója.
***
Hidan nehezen eszmélt fel mély álmából, de a fejére potyogó kődarabok meggyőzték, valami történik odafent. Felugrott az ágyról, és ösztöneinek engedelmeskedve rohant a kijárat felé, saját bőrét mentve.
- Kurva életbe, ezek a seggfejek megtaláltak! - rángatta magára köpenyét, és keze már a kilincsen volt, amikor észbe kapva fordult vissza.
- Neji? - nézett Inuzuka felfelé, és szívét reménykedés öntötte el.
- A faszt! Nem hagylak itt, ribanc! - sziszegte elszántan a halhatatlan, és az ágyhoz lépett, ahol Kiba felriadva, erőtlenül pihegett. Felkapta a tiltakozó fiút, nem törődve az egyre nagyobb lehulló törmelékkel, és kiviharzott vele az ajtón.
Percekkel később beszakadt a mennyezet, és a konohai shinobik beugráltak a lyukon.
Sasori mosolyogva nyújtózkodott Deidara ölelő karjai között fészkelődve, és lassan ébredezett, aztán rápillantott apró skorpiót formázó órájára az ágy melletti szekrénykén.
- Fenébe, jól elaludtunk - motyogta, és kibontakozva a szőke öleléséből, magára kapta köpenyét. Kávéért indult a konyhába, azonban kiérve a szoba elé, megtántorodva dőlt a falnak a hirtelen rengéstől. „Mi a fene?“ - igyekezett a zaj forrása felé, de ahogy bekanyarodott az egyik folyosóelágazásba, majdnem összeütközött a Jashinistával, aki a konohai fiút cipelte a vállán.
- Mi történt? - kérdezte a dühös képű halhatatlanra meredve, és az egyre hangosabb robajok felé lesett.
- De hülye kérdéseid vannak, fatökűkém! - morogta Hidan, feljebb dobva magán a meztelen fiút. - A konohai buzi-banda ránktalált.
Sasori fejcsóválva tűnődött el a hasonlaton, míg elrohanó társa után nézett. „Buzi-banda? Miért, mi mik vagyunk?“ Aztán a felismerés eljutott agyáig.
- Deidara! - kiáltott fel izgatottan, és visszafutott a szobájába. Aggodalma azonban felesleges volt, a szőke már felöltözve állt a szekrény előtt, és robbanó-agyagos zsákjait kötözte övére.
- Sasori, mi ez a felfordulás, hm? - ragadta meg a belépő bábos karját, szemében izgalom tüze csillogott, és harcra készen markolt bele az egyik zacskóba.
- Megtámadtak minket - felelt a vörös, és Dei adrenalin-túltengése rá is átragadt. - Hidan valószínűleg már lelépett, a kis kedvencét menekíti, nem hiszem hogy harcolni akar. És mi?
Deidara előhúzta kezét, a kis száj nagyokat cuppogva csámcsogta a robbanószert.
- Talán jobb lenne, ha követnénk. Hm... Ennek a búvóhelynek annyi, de nem engedhetjük, hogy betegyék ide a lábukat, és bármit is megtudjanak rólunk. Siess előre, én felrobbantom a helyet, aztán megyek utánad. Ha szerencsénk van, ők is kinyiffannak, hm.
Sasori elmosolyodott, ez a Dei végre az a bátor, és határozott Dei volt, akit annak idején megismert, és akivel annyi harcot megvívott.
- Rendben, várlak a földalatti vasútnál.
A szőke biccentett, és ellépett mellette, kikémlelve a folyosóra, aztán mégis visszafordult, csókot lehelt az indulni kész bábos ajkaira, és elrohant a zűrzavar irányába. Sasori utánanézett, míg el nem tűnt egy fordulóban, akkor nekiindult, és rohanva igyekezett az ellenkező irányba, a rejtekhelyeket összekötő alagútrendszer felé.
Már messziről meghallotta a szitkozódó Hidan hangját, aztán meglátta a halhatatlant, ahogy az egyik kocsi előtt állva próbálta betuszkolni az ülésre, a társai közelségétől erőre kapó Inuzukát. A vörös eltolta a fiútól a Jashinistát, és belökte a járműbe.
- Hagyd! - kiáltott rá, és Hidan, a székek között feltérdelve, eltorzult arccal fordult felé.
- Mi fasz?! Hogy mered, te geciláda? - tápászkodott fel, de Sasori meghúzta az indítókart, és a halhatatlan eltűnt a folyosók útvesztőjében. A vörös Kibára nézett.
- Maradj itt, a társaid majd megtalálnak.
Ekkor robbanás zaja remegtette meg a falakat, és az előtörő füstfelhőből Deidara alakja bontakozott ki.
- Gyerünk, Sasori, hm! - sietett a báboshoz, de egy pillanatra megtorpant, mikor észrevette a földön kuporgó Inuzukát. - Hát ez?
- Eleget szenvedett - felelte a vörös, és szomorúan nézett Deire. - Majd keresünk másik játékszert annak az állatnak...
A szőke elkomorult arccal mérte végig Kibát, aztán szó nélkül fogta meg Sasori kezét, és beült vele a következő kocsiba, de mielőtt meghúzta volna az indítókart, egy agyagpókot dobott a földre.
Inuzuka maga köré fonta karjait, hogy védje testét, annyira összegömbölyödött, amennyire csak tudott, és a távolodó kocsi után nézett.
- Katsu! - hallotta még, aztán betemette a robbanás nyomán alázúduló törmelék.
***
A lakosztály csendjét csak az egyre idegesebben járkáló Gaara cipőjének csattogása, és a türelmetlenül táskáját ütögető Temari körmének kopogása törte meg. A Kazekage megállt testvére előtt, aki útra készen várakozott.
- Még öt percet, kérlek...
Temari nagyot sóhajtott, mint aki már nagyon menne, pedig ő is várt valakit. Azonban Shikamaru is késett - szokása szerint.
- Na jó, de ez az utolsó öt perc - nézett öccsére, aztán kibámult az ablakon. - Ez azért fura - szólalt meg újra. - Még Tsunade sem jön, hogy a kapuig kísérjen minket, és Narutót sem küldte el... valami baj történhetett.
Gaara elgondolkodott nővére szavain, eddig eszébe sem jutott ez a lehetőség, mert a várakozás feszültségében csak az jutott eszébe, Neji biztosan megbánta ami köztük történt, és el sem akar búcsúzni. Talán Temarinak igaza van...
- Akkor az lesz a legjobb, ha mi megyünk a Hokagéhoz. Lehet, hogy a segítségünkre van szüksége.
A vörös választ sem várva indult ki a szobából, ismét a Kazekage volt, aki azt teszi, amit akar, és amit helyesnek lát, határozottan, és hezitálás nélkül. Temari elvigyorodva követte.
***
A robbanás ereje szinte kirepítette a lyukból Gait és Leet, és a föld mégjobban beomlott, hatalmas krátert hagyva maga után. Neji és Hinata kétségbeesve keresték Kiba chakráját, de a valamikori szobából kivezető folyosó helyén is csak tömör földréteget találtak. Percekkel később ismét robbanás rázta meg a környéket, és tőlük nem messze nagy robajjal újabb lyuk keletkezett a berogyó talajban. Lélekszakadva rohantak oda, és fakó szemeik végre felfedezték a törmelék alatt összegömbölyödve kuporgó Inuzukát.
- Látom! – kiáltott Neji, de az alig pislákoló chakra láttán belérekedt a szó.
- Istenem, ne! – rogyott le Hinata is, és bár Akamaruval az élen azonnal nekiláttak az ásásnak, semmi esélyt nem látott arra, hogy időben kiszabadítsák onnan Kibát, még mielőtt megfulladna.
Gaara minden erejét beleadva suhant a fák lombjai között, hogy minél előbb Neji mellett legyen. A Hokage röviden elmondta neki, amit a futár-teknőstől megtudott, és hogy már egy egész csapat elsietett megmenteni Kibát, Gaara azonban nem volt képes csak úgy hazaindulni, mikor Neji a barátjáért küzdött. Váratlanul feltámadó érzései arra sarkallták, hogy minden tőle telhetőt megtegyen azért a férfiért, aki megdobogtatta a szívét.
Gaara tehát rohant, mert már messziről hallotta a robbanásokat, és balsejtelmektől gyötörve ugrott le a kis tisztásra, a többiek közé, aztán döbbenten hordozta végig tekintetét az elé táruló látványon. Neji két kezével dobálta félre a sziklákat, Gai-sensei és Lee szintén azon fáradoztak, hogy minél hamarabb lejussanak a gödör aljára, míg Hinata a föld alá mélyesztette byakuganját, és időnként bólintott: „Még él!”
- Neji! – sietett a Hyuugához a vörös. – Mi történt itt?
- Gaara... – nézett fel csodálkozva a fiú, és szeme könnybe lábadt. – Kiba... ott van lent.
A Kazekage mindent megértett, megragadta Neji vállát, és eltolta a gödör mellől, majd Gai és Lee felé intett, mire azok is kiugrottak a mélyedésből. Kézjeleket formálva tenyerébe koncentrálta chakráját, aztán a földet és sziklákat porrá zúzva a tetemes mennyiségű homokot egy pillanat alatt kilódította a lyukból.
Neji azonnal Inuzuka mellett termett, a meztelen fiú alig lélegezve, összekuporodva feküdt a földön, testén megannyi sérülés, vér.
- Kiba! – kiáltott fel fájdalmasan a Hyuuga, és a hangjából kicsendülő aggódás szíven ütötte Gaarát. „Neji, sejtettem, hogy elhamarkodott lépés volt részedről, ami köztünk történt. Még mindig őt szereted...” – gondolta szomorúan, és úgy, ahogy jött, észrevétlenül és gyorsan távozott, a fák ágai közé ugorva. Mire a Hyuuga felemelte fejét, ő már messze járt.
***
Az alagút végén Hidan egyre jobban felbőszülve várt, a kis kocsi a falnak csapva, törötten dőlt az oldalára, a halhatatlan rajta vezette le a dühét.
- Hol a szarban vagytok már?! Az nem lehet, hogy máshová tűntetek, köcsögök!
Átkozódva rúgott bele minden kődarabba, és a végsőkig felidegelte magát, mikor végre meghallotta a közeledő jármű zaját. Sasori és Deidara a legrosszabbra felkészülve nézett össze, ahogy meglátták a Jashinistát a sinek mellett, más választásuk azonban nem lévén, ki kellett szállniuk. Hidan villámló szemekkel sietett feléjük, és megragadva köpenyüket, magához rántotta mindkét fiút.
- Ezt meg hogy a picsába képzeltétek, he?! – üvöltötte reszketve, nyála fröcsögve csapódott társai arcába. Sasori csillapítóan fogta meg a halhatatlan karját, de hiába, Hidan elhajította őket, aztán köpenye alól előhúzott egy hosszú élű tőrt.
- Most kinyírlak titeket... – indult meg a földre zuhant, hátráló fiúk felé.
- Hidan – tápászkodott fel Dei, és elkezdte kigombolni ingét. – Kérlek, fogadj el engem újra, kiengesztelésül... hm.
Sasori megdöbbenve pattant mellé, és lefogta a szőke kezeit.
- Nem! Ne tedd ezt, Dei, nem engedem!
Hidan megtorpant. Mi a fene ez? Ahogy elnézte a két Akatsukis egymásba kapcsolódott, kétségbeesett tekintetét, valami megroppant benne, megértette, hogy ezek ketten képesek lennének feláldozni önmagukat a másikért.
Leeresztette a kezében szorongatott tőrt, és elvigyorodott, hiszen eszébe sem jutott újra Deit baszogatni. Mióta összekeveredett a konohai kutyával, meggyőződésévé vált, hogy senki sem helyettesítheti a forró vérű ukét.
Sasori és Dei döbbenten nézett a Jashinistára, aki lehajtott fejjel húzta össze magán a köpenyét, és rájuk sem nézve indult el a folyosón a rejtekhely belseje felé, máris azon agyalva, hogyan szerezze vissza kis kedvencét.
***
A déli nap forrón sütött le a falura, de a kórtermekben, a lehúzott redőnyök mögött kellemes hűvös és szemnyugtató félhomály uralkodott. Kiba lassan teljesen magához tért az ágyán, és felnyitva szemeit, körbepislogott a szobában, mikor valaki föléhajolt, és megkönnyebbült sóhajtás törte meg a csendet.
- Kiba... öcskös – suttogta a hang, és Inuzuka végre felismerte nővérét. – Szólok az orvosnak! – pattant fel Hana, és kisietett az ajtón.
Kiba magára maradt, egyre jobban kitisztuló tudattal nézett körül, és apránként bevillantak emlékképei.
Hidan.
Bilincs.
Akamaru.
Láncok...
Hidan.
Hidan.
Hidan...
AZT művelte vele...
Robbanás.
Hirtelen fájdalom nyilallt altestébe, aztán fokozatosan minden porcikájába, mert a jótékony eszméletlenség elmúltával ismét érzékelte a külvilágot, és saját belső poklát is. Sokáig azonban nem töprenghetett, mert nyílt az ajtó, és belépett az orvos, nyomában a feldúlt arcú Nejivel, és a Hokagéval. Inuzuka szégyenkezve fordította félre a fejét, hogy ne lássák meg könnyeit, de az orvos föléhajolva megvizsgálta, átkötözte felkarjának sérüléseit, és valami mentolos illatú kenőccsel bekente lila és zöld foltjait. Tsunade figyelmét nem kerülte el, hogy a fiú hangtalanul sír, de megvárta, míg a doki távozik, akkor odaült az ágy szélére, és nagyot sóhajtott.
- Kiba, mindenre emlékszel, ugye? - Inuzuka biccentett, és a nő arra gondolt, hogy miért nem tud ilyenkor közbejönni egy jó kis amnézia. – Meg tudod mondani, ki rabolt el?
Kiba mélyet lélegzett, és lehunyta szemét, emlékeinek zsizsegő folyamából élesen rajzolódott ki a Jashinista arca.
- Hidan, az Akatsukiból... - A Hyuuga megdermedt a név hallatán, hírből ismerte már a halhatatlant. – Akamaru... Mikor mehetek haza? – suttogta Inuzuka, és nem nézett egyikükre sem. Neji közelebb lépve elégedetlenül fakadt ki.
- Haza? Örülj, hogy élsz! Majdnem megfulladtál – csuklott el a hangja – majdnem odavesztél...
A Hyuuga döbbenten hallgatott el, kipislogta a szemében összegyűlt könnyeket, és nem értette saját magát. Nem volt szerelmes Kibába, sosem volt az, mégis, a köztük lévő viszony miatt mélyebb érzelmeket táplált Inuzuka iránt, mint azt korábban hitte. És most szakítson vele, ebben az állapotában? Miután épphogy csak megmenekült egy Akatsukis karmai közül? De ha nem teszi meg, mi lesz Gaarával? Lehajtott fejjel lépett az ablakhoz, és szétfeszítve a redőny léceit, kibámult a napfényben fürdő utcára, míg Tsunade bíztatóan mosolygott Kibára.
- Néhány nap alatt rendbejössz, erről én gondoskodom, és akkor hazamehetsz. Akamaru vár téged.
A fiú megkönnyebbülten nézett a Hokagéra.
- Akkor jól van, ugye?
- Én találtam meg – szólalt meg a Hyuuga, és a felálló Tsunade elé lépett. – Kérlek, beszélhetnék vele négyszemközt?
A nő végigmérte Nejit, habozott egy pillanatig, mert nem tudta, elviseli-e Kiba, amit a Hyuuga mondani akar neki. Végül biccentett, legyen, mégegyszer Inuzukára mosolygott, aztán elhagyta a szobát.
Kiba erőlködve tornászta feljebb magát az ágyban, izmai perzselően égve tiltakoztak minden mozdulat ellen. Neji odaugrott hozzá, és feje alá nyúlva emelte meg, hogy még egy párnát tegyen a háta mögé, aztán leült mellé egy kis székre, és lesütött szemmel kezdte el magyarázni, mi történt Gaara és őközötte.
Inuzuka nyugodtan hallgatta, hiszen miután Hidan játékszere lett, már volt sejtése arról, mit állhatott ki Neji, legalábbis eleinte. Pontosan tisztában volt vele ő is, hogy nem volt ez szerelem, csak testi vágy, így nincs miért neheztelnie a Hyuugára, sőt! Hálás lehet neki az együtt töltött időért.
Neji zavartan hallgatott el, és elvörösödve nézett Kibára, mikor az megfogta a kezét.
- Nem haragszom, egy cseppet sem – válaszolta a Hyuuga őszinte vallomására. – Azt szeretném, ha boldog lennél végre, ha már én nem tudtalak azzá tenni... és – kapta félre pillantását - sajnálom, hogy olyan erőszakosan rád másztam, és köszönöm, hogy eddig elviseltél engem... Bocsáss meg, Neji!
A Hyuuga csodálkozva meredt barátjára, erre végképp nem számított. Kiba mindig is nyers és vad volt, most meg... uralkodói ösztöne száműzve hevert valahol tudatának legmélyén.
- Mit művelt veled az az állat? – suttogta Neji, és megszorította Inuzuka kezét, mikor az el akart húzódni tőle.
- Nem akarok beszélni róla – fordította el a fejét Kiba –, inkább pihenni szeretnék.
- Rendben – biccentett a Hyuuga, és megrendülten állt fel. – De ugye tudod, hogy mindig számíthatsz rám? A barátod vagyok, mindig is az leszek.
Inuzuka bólintott, de nem nézett egykori ukéjára, csak akkor kapta fejét Neji után, mikor meghallotta az ajtó csukódását.
***
Az erdő fái között szinte észrevétlenül szállt le az alkony, de a sebesen suhanó Gaarát csak egy cél vezérelte; minél hamarabb haza akart érni. Temari alig bírt lépést tartani vele, de jól tudta, öccsét eddig nem ismert érzések hajtják a régi, megszokott élete felé, amelyben nem volt még ott Neji...
A Kazekage szíve összeszorult, ha a Hyuugára gondolt, és újra azt a fájdalmat érezte, amit valamikor nagyon régen, gyermekkorában, a szeretet nélküli sivárságban, és amit csak Naruto tudott kiűzni a lelkéből. „Naruto... a barátságodat félretéve bele akartam kóstolni valami másba, valami többe... Elárultalak, és ezt kaptam... Miért olyan bonyolultak az ember érzései?”
Holdfény ragyogta be a sivatagot, mire megérkeztek, és ő észre sem vette a kapuőrség feszes tisztelgését, és a homokrejteki emberek örömteljes üdvözlését, akik még ezen a késői órán is ébren várták őt. Gondolataiba mélyedve, és fájdalmába burkolózva, süketen és vakon igyekezett a palota felé, hogy minél előbb bezárkózhasson keserű magányába.
Kankuro elésietett a folyosón, hogy üdvözölje, de ő félrelökte bátyját, aki értetlen képpel nézett utána, és Temarit fogta vallatóra, ám a szőke lány sem sokat tudott, csak sejtette, hogy valami belepiszkított a paradicsomba.
Gaara magára zárta szobája ajtaját, és lefeküdt. Soha nem volt még beteg, de most úgy érezte, belehal a szenvedésbe.
***
Csigalassúsággal múlt az idő Hidan számára, aki fel-alá járkált a földalatti rejtek mélyén, és nem találta a helyét. Dühe hol fellángolt, ilyenkor tört-zúzott, és felrohant a felszínre, hogy a déli forróságban elszunnyadt apróvadakat szétkergetve a vérengzésben adja ki mérgét; hol csillapodott, és letargiába zuhanva gubbasztott a sötét szobában, maga elé meredve bámulva a semmit. De akár riadt menekülésre késztette a körülötte élőket, akár némaságba burkolózva adott okot az aggodalomra, gondolataiban csak egy valaki járt: Kiba.
„Miért? A kurva életbe, miért nem tudom elfelejteni? – fogta két kezébe lüktető halántékát, és térdére hajtotta fejét. – El kéne fogadnom Deidara ajánlatát, és addig baszni, amíg bele nem döglik, de nem megy! Picsába, csak ő kell nekem... Inuzuka Kiba... a ribanc! Meg kell szereznem, különben beleőrülök!”
A parancs Peintől két nap múlva érkezett, melyben mindenkit visszarendelt esőrejtekbe. Hidan bosszankodva fogadta az üzenetet, Sasori és Dei azonban örömmel pakolta össze holmijait, és hogy ne kelljen sokat fáradniuk az utazással, a szőke agyaggalambot készített, mivel ezt a rejteket nem kötötte össze vasútvonal a főbázissal.
A Jashinista eltöprengve állt a búvóhely ajtajában, és a rá váró párosra nézett.
- Gyere már, indulnunk kell! – szólt rá a bábos, de Hidan nem mozdult.
- Nem megyek, fatökű – vetette oda röviden, és megfordulva eltűnt a lejáróban. Sasori és Dei összenéztek, aztán a szőke széttárta karjait.
- Ha nem, hát nem. Majd Pein érte jön, ha kell neki, hm.
Maga után húzva a vöröst, felugrott a galambra, aztán kézjeleket formált, és a levegőbe emelkedtek. Hamarosan csak egy apró fehér pont látszott belőlük a derült égen, és az álmos délelőtt nyugalmát egy rövid ideig semmi sem törte meg. Aztán Hidan előjött a föld alól, rövid nézelődés után betájolta magát, és három élű kaszáját vállára vetve elindult Konoha felé.
***
Miután eljött a kórházból, Neji a Kazekage lakosztálya felé vette az irányt, hogy megköszönje Gaarának a segítséget, és hogy elmondja neki, mindent megbeszélt Kibával, most már tiszta lelkiismerettel lehetnek együtt.
A lakosztályba érve azonban csak az üres szobák fogadták, és ő elkomorodva oldotta fel byakuganját, amikor meggyőződött róla, Gaarának nyoma sincs. „Elment volna egyetlen szó nélkül? El sem búcsúzott...” – töprengett a Hyuuga, amíg kiballagott a hotelből. A nyüzsgő utcán felnézett az égre, és pillantása a Hokage-palotára esett. „Megkérdezem Tsunadét!” – indult elszántan az épület felé.
A Hokage az irodájában ülve intézte szokásos teendőit, Shizunéval az oldalán, és a bizonytalan kopogtatásra összevont szemöldökkel kapta fel a fejét.
- Bújj be! – dörrent az ajtó felé, és meglepve nézett a belépő fiúra. – Neji, mi járatban erre?
A fakószemű az asztalhoz lépett, és kezeit mellkasán összefonva, lehajtott fejjel állt a Godaime előtt.
- Tsunade-sama, én – kezdte halkan, aztán úgy döntött, nem köntörfalazik, kiböki amit meg akar tudni. – Hol van Gaara?
A nő felhúzta szemöldökét, és kézfejére támasztva állát, előrébb hajolt.
- Már hazament a Homokrejteki küldöttség, így a Kazekage is. Mi dolgod vele, Neji?
- Hazament... – suttogta a Hyuuga elsápadva. – Értem. Nos, arigatou.
A fiú fordult és ment, mint akit fejbe kólintottak, a Hokage elgondolkodva nézett utána.
A tehetetlenség percei órákká, majd napokká nőttek, és Neji egyre reményvesztettebben gondolta át újra és újra a Gaarával kapcsolatos érzéseit, és próbált rájönni, mi történhetett. Mit rontott el, ami miatt ilyen rosszul alakultak a dolgok? Céltalanul kószált Konoha utcáin, lábai önkéntelenül is a kórház felé vitték, hiszen muszáj volt beszélnie valakivel, és a legjobb barátja, mindaz ellenére, ami történt, mégiscsak Kiba volt.
Csendben ült le az alvó Inuzuka ágya szélére, és elnézve a fiú lassan halványuló foltjait, és meggyötört arcvonásait, egy pillanatra elfelejtkezett saját bánatáról.
Kiba álmában is megérezte, hogy valaki figyeli. Amióta olyan felelőtlenül elaludt az erdőben, érzékei még kifinomultabbak lettek, szervezete ezzel igyekezett megvédeni saját magát. Felnyitotta szemeit, és egyenesen belenézett a fakó íriszekbe.
- Neji... – ébredt fel teljesen, és megkapaszkodva a mennyezetről lógó fogantyúba, felült, de aztán ránézett a fehérre festett láncra, és ijedten kapva el a kezét, visszadőlt a párnájára.
- Mi a baj, Kiba? – nyúlt utána a Hyuuga, és megtámasztva a hátát, felsegítette a fiút.
- Semmi – motyogta Inuzuka, és nem nézett többé a láncokra. – De te, miért vagy itt? – terelte el a szót, és a régi idők meghitt mozdulatával fogta meg Neji karját.
Egész közelről néztek egymás szemébe, és a Hyuuga elpirulva hajolt rá Kiba ajkaira, mert muszáj volt valamit tennie, hogy ki ne mondja, ami a fejében kavargott.
„Gaara... látni sem akar – gondolta, miközben puhán csókolta egykori szeretőjét. – Segített a bajban, mert ezt kívánja meg az országaink között létrejött egyezség, de biztosan megbánta, ami köztünk történt. Ezért sietett annyira, hogy még csak el sem köszönt... Kiba, elárultalak, és a veled való kapcsolat helyett valami többre vágytam, és most... ezt érdemeltem...”
Inuzuka meglepődve fogadta a csókot, aztán megérezte arcán Neji forró könnyeit, és eltolta magától a Hyuugát.
- Mi a baj? Kérlek mondd el. Gaarával van valami?
- Aha – biccentett Neji félrefordított fejjel. – Vagyis nem. Semmi sincs, szó szerint...
Reszkető kezekkel simított végig Kiba izmos vállain, mellkasán, és lejjebb tolta rajta a takarót.
- Mit csinálsz, baka? – próbálta ellökni Inuzuka, de nem volt hozzá elég ereje.
A Hyuuga elszántan pattant fel, és az ajtóhoz lépve kulcsra zárta azt, majd kioldotta övét, és ledobta magáról a haorit, aztán kibújt nadrágjából is. Kiba elkerekedett szemmel, nagyot nyelve nézte a tökéletes testű Nejit, és az ágyékában megfeszülő érzés rádöbbentette, még mindig kívánja a fakószeműt. Értetlenül bámult a Hyuugára, de hagyta, hogy az befeküdjön mellé az ágyba, és újra megcsókolja, aztán Neji nyelve fürgén siklott Inuzuka nyakára, fel a füléhez, beharapva az ékszerekkel áttűzdelt cimpát. Kiba felnyögve vetette hátra fejét, mikor a Hyuuga lejjebb vándorolva megnyaldosta meredező bimbóit, és lerántotta róla a plédet. Elégedett morgás hagyta el Neji torkát, mikor markába fogta Inuzuka éledező férfiasságát, és kezét elkezdte fel-le mozgatni, hüvelykjével meg-megdörzsölve a nedves makkot. Szeretője nyögdécselése egybeolvadt az ő sóhajaival, ahogy felizgulva nézte a kipirult arcú Kibát, végül nem bírta tovább visszafogni magát, szájába vette a keményen álló hímvesszőt.
- Neji... – markolt bele hosszú hajába Inuzuka, míg másik kezét saját szájára tapasztotta, hogy elfojtsa kiáltásait.
A Hyuuga felegyenesedett, átvetette lábát Kiba csípője fölött, lassan magába vezetve a lüktető péniszt, és Inuzuka levegő után kapkodva szorította meg Neji combjait, úgy figyelte az arcát, vajon fáj-e neki. Még élénken emlékezett a kínra, amit Hidan okozott, valahányszor beléhatolt, de a fakószemű élvetegen nyitotta el ajkát, és kéjes sóhajai egy-egy erőteljes nyögésbe keveredve töltötték ki a szoba csendjét.
Kiba erőlködve próbálta kizárni a tudatából a halhatatlant, mocskos száját, és alpári beszólásait, de hiába, emlékei előtolakodtak, és megrökönyödve ébredt rá, milyen izgatóan hatnak érzékeire. Hirtelen megmarkolta a Hyuuga csípőjét, és megállította a mozgásban.
- Hey... nem kellene ezt csinálnunk – lihegte elvörösödve. – Neked ott van Gaara. Én pedig...
Neji döbbenten nézte egykori seméjét, reszketve kapkodva a levegőt, és önkéntelenül mozdult előre, hiába szorította le Inuzuka erős keze.
- Nem – felelte végül. – Gaara elment, nem kellek neki, és te... boldoggá akarlak tenni, ha már annyit szenvedtél.
Kiba fejcsóválva eresztette el, karjait maga mellé ejtve.
- Akkor csináld csak – mosolyodott el megadóan. Ha a barátjának erre van szüksége, hogy megnyugodjon, ám tegye, de azért... – Neji, megtennél valamit?
- Bármit – tolta lejjebb csípőjét a Hyuuga, és lehajolva fojtotta el csókjával Inuzuka hangos nyögését.
- Káromkodj – suttogta Kiba, és majdnem elnevette magát Neji elképedt ábrázatát látva. A Hyuuga erre biztosan nem számított, de felegyenesedve aprót biccentett, és gyorsabb ütemben kezdett mozogni.
- Bazd meg, ez kurva jó – nyögte, bár eléggé meg kellett erőltetnie fantáziáját, hiszen a trágárság távol állt tőle. – Kiba... kibaszott jó a faszod, Kiba...
A hirtelen beálló csendben egymásra meredtek, aztán egyszerre tört ki belőlük a nevetés. Neji ráborult Kiba mellkasára, úgy kacagott, Inuzuka könnyeit törülgetve vinnyogott, míg átkarolta a Hyuuga rázkódó testét. Mire nagy nehezen lecsillapodtak, teljesen elment a kedvük a szextől.
Neji legurult Kibáról, és szorosan hozzábújva fonta köré karjait.
- Mi történik velünk? – suttogta Inuzuka fülébe kétségbeesetten, a torka furcsa görcsbe rándult, és majdnem elsírta magát.
- Nem tudom – suttogta vissza Kiba -, de félelmetes, igaz? – Óvatosan oldalára fordult, és megsimogatta a hosszú fekete hajat. – Utána kéne menned, hátha csak félreértés az egész – nézett a fakó szemekbe, melyeket elhomályosított a könny.
- És veled mi lesz? – kérdezett vissza a Hyuuga.
- Megleszek.
Neji biccentett, aztán feltápászkodott, összeszedte ruháit, és felöltözött. Még egyszer rámosolygott Inuzukára, és kiment a kórteremből, Kiba magára maradva eltűnődve húzta fejére a takarót.
„Hidan... miért nem tudlak kitörölni az emlékezetemből? És miért volt rám olyan hatással a mocskos szöveged? És Nejitől miért volt nevetséges? Beleőrülök... nem értek semmit.” Pillái le-lecsukódtak, ahogy kibámult az ablakon, végül elnyomta az álom.
***
Esőrejtek legmagasabb épületének toronyszobájában lassan csend lett. Pein türelmesen hallgatta Sasori és Deidara jelentését, amely főleg magyarázkodásból állt, hiszen a bábos Hidannal közös küldetése teljes kudarccal végződött. Narutóról nem tudtak meg semmit, viszont a halhatatlan megint begőzölt, és miatta odalett az egyik rejtekhely, ami igen fontos bázis volt, mivel a legközelebb esett Konohához.
Pein fáradtan hunyta le a szemét, tűnődött pár percig, aztán Deidarára nézett.
- És most hol van?
- Ott maradt a 35-ösön, hm... – felelte az, de nem nézett a főnök szemébe, és a piercinges észrevette, hogy valami nincs rendjén.
- Van még valami, Deidara? – állt fel székéből Pein, és közelebb lépett a szőkéhez, mire az önkéntelenül hátrálni kezdett.
- Hidan alaposan kikészítette – szólt közbe Sasori, és Dei mellé lépve megfogta reszkető kezét. – Ráférne a pihenés, Pein.
A főnök végigmérte őket, tudta, hogy régebben a bábosnak is el kellett tűrnie a Jashinista szadista játékait, ahogyan Deidarának is, a szervezet kedvéért. Pihenni? Nos, igen, amíg az az őrült nem tér vissza, úgysem léphetnek akcióba, mert szükség van rá is a további lépésekhez.
- Hát jó – mondta végül, és az ablakokhoz sétálva kibámult a szakadó esőbe. – Elengedlek titeket, menjetek el valami fürdőhelyre, és pihenjétek ki magatokat.
Sasori meglepetten meredt a piercingesre, tudta, hogy a főnök emberséges, és becsületes a maga módján, de erre azért nem számított. Vigyorogva ölelte át Deidarát.
- Köszönjük, Pein! Igyekszünk vissza, pár nap, nem több – hajolt meg, aztán maga után húzva az értetlenül néző robbantóst, szobájuk felé igyekezett. Dei a folyosón eltolta magától a bábos kezeit, és megállt.
- Mi a fene akar ez lenni, hm?
Sasori elmosolyodott.
- Kikapcsolódunk, Dei. Ránk fér, nem igaz?
Újra megfogta a szőke karját, és beviharzott vele a hálójuk ajtaján, csomagolni.
***
- Minek akarsz Homokrejtekbe utazni? Pont most, mikor a barátodnak szüksége van rád!
Tsunade keresztbefont karral állt íróasztala előtt, és elégedetlenül mérte végig a Hyuugát. Pontosan tudta, miért akar Gaara után menni, mégis úgy tett, mint aki semmit sem ért.
- Muszáj találkoznom Gaarával... Tsunade-sama, kérlek, hagyd jóvá a távozásomat. Kiba jól van, és különben is, beszéltem vele – magyarázkodott Neji, és zavartan hallgatott el. Még ha csak beszélt volna...
- Látom, nem adod fel, igaz? Nos, rendben, Shizune, kérlek készíts elő egy engedélyt, máris aláírom. – A nő fejcsóválva nézett a fakó szemekbe. – Legalább várj reggelig, mindjárt sötét lesz.
A Hyuuga hálásan mosolyodott el, és mélyen meghajolt a Hokage előtt.
- Igenis – motyogta, de esze ágában sem volt várni. Tsunade legyintve ült vissza asztalához, és aláírta a papírt.
- Haza ne merj jönni úgy, hogy nem békülsz ki vele – bökte oda a fiúnak, és elvigyorodva kacsintott rá. Neji égővörös fülekkel vette át a tekercset, és zavarában még megköszönni is elfelejtette, úgy viharzott ki az irodából, hogy majdnem feldöntötte a befelé igyekvő Kakashit.
- Hát ez? – kérdezte a maszkos, és ezüstszín szemöldöke a fejpánt alá szaladt.
- Szerelmi ügy – nevetett fel a Hokage, és csillogó szemekkel pillantott Kakashira. – Shizune, mára végeztünk, hazamehetsz – szólt oda jobbkezének.
- Értettem – hajolt meg vigyorogva a fekete hajú nő, és kettesben hagyta úrnőjét a jouninnal.
***
Az erdő fái között már félhomály uralkodott, a lemenő nap fénye itt hamarabb enyészett el a lombok között, mint a nyílt terepen. Hidan a legutóbbi útvonalat követve, észrevétlenül jutott el addig a helyig, ahol Kibát elkapták, aztán óvatosan közelítette meg az erdőt átszelő utat, amelyen egy kereskedő ballagott, hátán súlyos batyuját cipelve.
A Jashinista megszorította a nyakában lógó medált, és megnyalva szája szélét, gyors mozdulattal az árus elé ugrott, majd lesújtott kaszájával a meglepetésében moccanni sem tudó emberre. Két perc múlva az út üresen és csendesen állt, nyoma sem volt a lejátszódott tragédiának, és Hidan szemébe húzta a bambuszkalapot. Köpenyét és kaszáját elrejtette, aztán megszorította derekán a nehéz kosár szíját, és a kereskedő gyékénypapucsában ráérősen battyogott Konoha kapuja felé.
***
A fogadó előtt nyüzsgő, fesztiválra ideérkező tömeg kifejezetten bosszantotta Deidarát, de Sasori megnyugtatóan terelte társát a bejárat felé. A tulajdonos mély hajlongások kíséretében vezette őket a lakosztály felé, és biztosította a vendégeit, hogy a szobához saját fürdőmedence is jár. Bár az utasok öltözéke egyszerű kétkezi munkásokra vallott, a pénzzel teli zacskó, mely a fogadós kezében landolt, elég volt ahhoz, hogy a legjobb kiszolgálást kapják. A bábos belépett a szobába, és elégedetten pislantott a szőkére, de Deidara morgolódva dobálta le magáról az álruhát, és a sarokba hajította a szekercéjét.
- Ne duzzogj, Akatsukisként mégsem jöhettünk nyilvános helyre – intette le Sasori, és ő is nekiállt vetkőzni.
- De miért pont ácsok, hm? – düdögött tovább a szőke, és derekára tekerte a törülközőt.
- Hirtelenjében ezt találtam ki, és csak famegmunkáláshoz vannak szerszámaim, azért – felelte a bábos, és felhúzta a papucsait. – Robbanó fazék árusnak mégsem adhattuk ki magunkat...
Törülközőjét karjára dobva, pucéran lépett ki a medence partjára, hogy fejest ugorjon a vízbe, Deidara kissé duzzogva követte, aztán ledobta a fürdőlepedőjét, és a vidáman lubickoló Sasorihoz tempózott. Durcás ábrázata lassan megenyhült, leült a medence szélén körbefutó kiszögellésre, és ellazulva élvezte a meleg forrásvíz jótékony hatását. Sasori szembe állt vele, kezeit a peremnek támasztva nézett társára.
- Dei... tudom, mennyit szenvedtél Hidan miatt, és nem akarlak kényszeríteni semmire sem, de legalább azt engedd meg, hogy kényeztesselek...
A szőke elgondolkodva fúrta tekintetét a bábos zöld szemébe.
- Miért, hm? Miért vagy hozzám ilyen kedves, Sasori?
A vörös közel húzódva simult Deidara testéhez, lábával átkulcsolta a szőke combjait, ágyékát a másik alhasához préselve.
- Mert én... kedvellek, Dei. Nagyon is kedvellek téged.
Lassan Deidara ajkaihoz közeledett, de az utolsó pillanatban félbehagyta a mozdulatot. A szőke csodálkozva pislogott, aztán megértette. „Nem akar olyasmit tenni, amit én nem szeretnék. Sasori, te tényleg...”
Előremozdulva tapasztotta száját a várakozó bábos ajkára, és karjaival Sasori feneke alá nyúlva, szorosan magához húzta őt. Tenyerével végigsiklott a selymes bőrön, míg elérte a szűk bejáratot, és az apró nyelv mohón kezdett csapdosni a bábos ánuszán. Sasori belenyögött a csókba, és széttárva lábait, lejjebb csúszott, hogy jobban hozzáférjen a szőke tenyere, aztán zihálva és reszketve vetette hátra a fejét. Úgy érezte, máris készen áll a behatolásra, de Deidara zavartan engedte el, és nézett félre.
- Mi a baj? – húzta vissza magára a szőke kezeit Sasori. – Ma éjjel én leszek az ukéd... még sohasem csináltad, ugye?
- Még sohasem, hm... Na és? – vágott vissza dacosan Dei, ám a bábos gyengéden, mosolyogva simította végig az elpirult szőke mellkasát, és keze rátalált az ágaskodó férfiasságra. A perembe kapaszkodva megemelkedett a vízben, csípőjével közelebb húzódott Deidarához, majd bejáratához illesztette a kemény hímvesszőt, és míg a szőke zihálva markolt bele fenekébe, lassan magába vezette a merev péniszt.
Dei torkából hangos nyögés szakadt fel, ahogy megérezte az őt satuként körbefogó izmok szorítását, mert igaz, hogy időnként Hidan kiverte neki, miközben hátulról tolta, de ahhoz képest ez az érzés leírhatatlan volt.
- Sa so ri – tört fel ajkai közül elfúló hangon a vörös neve, és önkéntelenül mozdulva, teljesen belökte magát a szűk nyíláson. Sasori felkiáltott, és remegve ölelte át Deidara nyakát, ajkával a másik száját keresve, forró csókjuk hangos cuppogása végigvisszhangzott a medence felett, aztán Dei megragadta a vonagló bábos csípőjét.
- Nem... bírom... tovább... én... – dadogta reszketve.
- Élvezz csak belém, kérlek – suttogta a fülébe Sasori, és újra megmozdult. A szőke szemét lehunyva, megfeszülő testtel lihegett, aztán rekedt kiáltással lökte magát még mélyebbre, és magjával elárasztotta a bábos bensejét. Sasori elégedetten simogatta Deidara hosszú haját, és szorosan simult izmos mellkasához, légzése lassan csillapult, aztán lecsusszant a szőkéről, és mielőtt kifolyt volna belőle a sperma, felhúzva magát a medence oldalán, kikászálódott a vízből.
- Sasori, várj! Te még nem... – szólt utána bűntudatos képpel a szőke, miközben kievickélt a partra.
- Semmi gond, Dei – fordult felé mosolyogva a bábos, aztán belépve a lakosztályba, eltűnt a zuhanyzó irányában. Tényleg nem bánta, boldog volt, hogy végre tehetett valamit a társáért, akit olyan régóta szeretett.
Deidara zavartan és értetlenül bámult a vízben összetörve lebegő telihold tükörképére, aztán felsóhajtva indult ő is szobájuk felé.
***
A felfordított szoba közepén heverő hátizsák egyre csak dagadt, Neji sietve dobálta tele ruháival, és kipakolta a hűtőt is. Némi gondolkodás után fogkeféjét is a batyuba rakta, és körülnézett, mi kellhet még, amikor pillantása a falon lógó tükörre esett, és közel hajolva alaposan szemügyre vette magát. „Vajon tényleg kellhetek neki? De akkor miért tűnt el egy szó nélkül? Meg kell tudnom, akár elfogad, akár elutasít...”
Elfordult képmásától, de a reccsenésre, mely éles hangjával betöltötte a szobát, visszakapta fejét. A tükör megrepedve, ezer darabban csillogott, de a keretnek hála, egyben maradt. „Szerencsétlenség – villant be Nejinek, amit egyszer Hinata mondott neki az összetört tükrökről. – Mindegy, akkor is mennem kell. A bizonytalanság a szerencsétlenségnél is rosszabb.”
Hátára dobta a zsákot, és sietve indult el a falu kapuja felé, hogy egy percet se vesztegessen tovább. Úgy számolta, ha jól kilép, hajnalra Homokrejtekben lehet.
***
Az esti óra ellenére sokan járkáltak ki-be Konoha nagy kapuján, és a két kapuőrző csak a teljesen ismeretlen utazókat állította meg, hogy megbizonyosodjanak szándékaikról. Hidan, nyugalmat erőltetve magára, becsattogott az őrbódé mellett, és lazán biccentve a shinobik felé, megkönnyebbülten nyugtázta, hogy álcája tökéletes, a kereskedő biztosan gyakran megfordult már a faluban, ezért nem állították meg. Szemébe húzva a kalapot eltávolodott a kaputól, és majdnem nekiment valakinek. Féloldalról felpillantva döbbenten ismerte meg a fiatal Hyuugát, és gyors léptekkel igyekezett el mellőle, miközben egy „sumimasen”-t motyogott.
Neji fel sem vette az ütközést, meg sem hallotta a mentegetőzést, minél előbb kint akart lenni a faluból, hogy az erdő fái közé felugorva gyorsabb tempóra kapcsolhasson.
A Jashinista nagyot sóhajtva vette az irányt a kórház felé, mert ha valahol, hát ott biztosan megtalálja Kibát. Megtalálja, és magával viszi a rejtekhelyre... Hamarosan eltűnt a félhomályos kis utcák között.
***
Gaara az ablakon kibámulva ült a tanácsterem kerek asztalánál, tekintetével a lenyugvó nap vörös korongjába mélyedve, és bár hallotta az előtte sorakozó shinobik jelentéseit, egy szót sem értett meg az egészből. Kankuro figyelt helyette, és aláírásra a keze alá tolta a papírokat, míg a terem végül teljesen megüresedett, és a Kazekage gépiesen nyúlt az újabb tekercs felé, kezébe azonban bátyja tenyere simult.
- Öhm...mi? – nézett rá feleszmélve Gaara, és Kankuro elvigyorodott.
- Ohayo, öcsi.
- Ohayo? – pillantott értetlenül a faliórára a vörös, aztán zavartan simitotta meg korgó gyomrát, amely szintén az idő múlását jelezte. – Gomen, nem tudok figyelni – motyogta, de kezét nem húzta el testvérétől, inkább megszorította az erős tenyeret, mielőtt engedett volna a napok óta torkát szorító feszültségnek. Kankuro döbbenten nézte az öccse arcán alágördülő kövér könnycseppeket.
- Ennyire beleestél? – ült le Gaara székének karfájára, és átölelve öccse vállát, magához húzta. – Biztos, hogy átvert? Abban a helyzetben, te is aggódtál volna, mondjuk... Narutóért. Nem?
A Kazekage felemelve fejét, könnyein keresztül csodálkozott rá bátyjára, ez eddig eszébe sem jutott.
- Kankuro... lehet. Lehetséges – nyögte ki valahogy, aztán a homlokán lévő tetováláshoz kapott. – De most mit tegyek? Már sosem tudom meg... elmenekültem.
- Ugyan már – mosolygott a bátyja. – Csak vissza kell térned Konohába, megkeresned, és beszélned vele. Ilyen egyszerű.
Kankuro bátorítóan veregette hátba öccsét, Gaara pedig, mintha a fogát húznák, fájdalmas képpel meredt maga elé.
***
A fesztivál zsibongása tompán morajlott be a fogadó hátsó udvarra nyíló étkezőjébe, és Deidara egyedül ülve az asztalnál, késői vacsoráján szótlanul ette végig az étlap menüjét. Sasori viselkedése több mint furcsa volt, és míg unottan rágcsálta a zöldségeket, gondolatai a bábos szavai körül forogtak. „Kedvellek, Dei, nagyon is kedvellek...” Kedveli? Ugyan, hm... Ez több annál, több kell hogy legyen.
A szőke szórakozottan forgatott ujjai között egy kenyérgombócot, aztán elszántan állt fel az asztaltól. Ha Sasori tényleg csak kedveli, és képes őt így elkényeztetni, ilyen önzetlenül, akkor ő sem titkolhatja tovább az érzéseit. Szereti a bábost, azóta hogy először ápolta napokig, Hidan őrjöngése után, és most végre bevallja, és bebizonyítja, hogy nagyon is komolyan gondolja.
Tétovázás nélkül nyitott be a szobájukba, és elmosolyodott, mikor az ágyban fekvő, oldalára kucorodva szuszogó Sasorira nézett. Ledobálta magáról ruháit, hajából kihúzta a gumit, és beletúrva, eligazgatta hosszú fürtjeit, aztán felmászva a vörös mellé, lábait maga alá húzva ült a matracra, és sokáig nézte csendben a homokrejteki szép vonásait.
A bábos azonban megérezhette fürkésző tekintetét, mert mocorogni kezdett, és felnyitotta szemeit.
- Deidara? – nézett csodálkozva a beszűrődő holdfényben sápadtan felsejlő társa alakjára. – Nem alszol?
- Nem tudok, hm...
Dei belesimította ujjait a tüskeként meredező vörös hajba, aztán Sasori feje mellett a könyökére támaszkodott, és ráhajolt a bábos ajkaira. Sasori meglepve nyögött fel, habozás nélkül húzta még közelebb a szőkét, kezeit Deidara nyaka köré fonva, és nyelvét áttolva a másik szájába, lágyan körözni kezdett. Dei lassan elfeküdt a vörös mellett, és mikor Sasori lábaival átkulcsolta derekát, elhúzódva szakította félbe a csókot.
- Nem, Sasori, nem ezt akarom – nézett mélyen a bábos szemébe, és hátára fordulva húzta magára a csodálkozó vöröst. – Azt akarom, hogy te is átéld, amit én, hm...
Sasori éledező férfiassággal simult Dei testéhez.
- Biztos vagy benne? Biztosan jól vagy már? – kérdezte aggódva, mert a világért sem akart fájdalmat okozni a szőkének.
- Jól, igen – suttogta Deidara, és elmosolyodott. „Mennyire félt engem... tudtam én, hogy nem csak kedvel” – gondolta elégedetten, és keze végigszánkázott a bábos izmos mellkasán, az apró nyelvecske kibújt tenyeréből, és nyalni kezdte a vörös felmeredő mellbimbóját. Sasori lehunyta szemét, és hátravetett fejjel feszült ívbe, ahogy a kéj hullámai elöntötték tagjait, aztán csillogó tekintettel nyúlt Deidara csípője alá, és fölécsusszanva nehezedett a szőkére.
Ágyékuk egymásnak szorulva dörzsölődött össze, és a két felmeredő pénisz remegve rándult meg minden mozdulatra. Sasori ujjai lesiklottak Deidara fenekén, és izgatóan simogatták a lüktető bejáratot, aztán a vörös apró csókokat lehelve Dei nyakára, mellkasára, egyre lejjebb haladva érte el a kemény hímvesszőt, és lassan végignyalta. A szőke belemarkolt feje mellett a párnába, és lihegve nyögött fel.
Sasori nyelve lejjebb csusszant, és ficánkolva nedvesítette be a szűk nyílást, majd először egy, aztán két ujját dugta be, és figyelte Deidara reakcióját. Könnyen behatolt, de ennek ellenére nem volt biztos benne, nem okoz-e fájdalmat társának a Jashinista állat kegyetlenkedései után. De a szőke széttárta lábait, és belemarkolva a bábos hajába, felhúzta magára Sasorit, félig elnyílt ajkai közül vékony nyálcsík csorgott végig arcán, ahogy vágytól elhomályosult szemekkel nézett a vörösre.
- Gyere, kérlek, most... hm... – suttogta elszédülve, és lehunyta pilláit.
Sasori ráborulva csókolta meg, nyelvét mélyen betolva a nedves ajkak közé, és csípőjével befészkelte magát Dei lábai közé. Beleremegett, mikor makkja hozzányomult a szétnyíló bejárathoz, és előrelökve magát, végre belemerült. Deidara szorosan átkarolta az egyre erőteljesebb lökésekbe kezdő bábost, és mozdulataival felvette az aktus ritmusát. Újra és újra elöntötte egy bizsergető érzés, amely bensőjének egy pontjából fakadt, és belekábulva a gyönyör érzésébe, futott át gondolataiban, hogy Hidan erőszakos ölelései sohasem okoztak neki ilyen élvezetet. De Sasori... mellette boldogan felvállalná az örökös uke-szerepet.
A bábos nem bírta tűrtőztetni magát, a farkát szorosan körbefogó izomgyűrűk egyre hevesebb mozgásra késztették, és emlékeiben felderengett néhány régi kapcsolata, melybe még homokrejtekben kóstolt bele, és biztos volt benne, ilyen gyönyört még sohasem érzett.
Nyögve, zihálva, egymásba kapaszkodva adták ki magukból az eltelt hónapok feszültségeit, és szinte egyszerre robbant ki belőlük a kielégülés elhaló hörgése.
- Deidara... – suttogta erőtlenül ránehezedve Sasori – szeretlek.
A szőke szeme elkerekedett, aztán elmosolyodott. „Tudtam én” – gondolta boldogan.
- Én is szeretlek, Sasori – lehelte a bábos fülébe, és lábaival átkulcsolta derekát. – Én is szeretlek, hm...
Összefonódva, egymást szorosan átölelve nyomta el őket az álom.
***
Kiba laposakat pislogva bámult ki az ablakon a lemenő nap elhalványuló sugaraiba, és azon csodálkozott, mennyit bír aludni. Mindig is szeretett lustálkodni, de ez már túlzásnak tűnt, teste azonban megkövetelte a mozdulatlanságot, így nem bánta, hogy időről-időre ólomsúly nehezedett pilláira, és elszenderedett.
Álmában az Akatsuki rejtekhelyén járt, Hidan éppen lecsatolta róla a bilincset, és egész közel hajolva arcába, a nevét suttogta, aztán fogott egy dobótűt, és hirtelen átszúrva jobb mellbimbóját, egy kerek testékszert bújtatott a nyílásba. Kiba megvonaglott a fájdalomtól, mely még így, a képzeletében is élénken hasított belé.
- Kiba...Kiba...! – hallotta egyre tisztábban, aztán feleszmélt, és bár még nem nyitotta fel szemét, már rájött, nem álmodik, a hang valóságos volt, ahogyan a gazdája is. Inuzuka hirtelen kijózanodva nézett közvetlen közelről a lila szemekbe, torkán megérezte a szorító ujjakat, oldalának egy kunai hegye nyomódott.
- Hi...dan... – nyögte elhalóan, és csak bámulta a fehér hajú Akatsukist.
- Na végre, felébredtél, szépségem? – vigyorgott rá a Jashinista, és nyakánál fogva megemelte őt.
Kiba küszködve kapaszkodott az izmos karokba, de érezte, tehetetlen az őrület táplálta erő ellen, sem szólni, sem kiáltani nem tudott, szeme előtt apró fényes pontok kezdtek villózni, és nem telt bele sok idő, tudata belehullt a semmibe.
Hidan eleresztette, és visszafektette az ágyra, de csak egy pillanatra, amíg kihajolva az ablakon, körülkémlelt, aztán vállára kapta az eszméletlen Inuzukát, és felkapaszkodott a párkányra. Egyetlen ugrással tűnt el a közelben álló fák koronájában, aztán egy macska ügyességével landolt a kis sikátorban, ahol a kereskedő holmiját hagyta. A fal mellé csúsztatta vállairól a fiút, és gyorsan kipakolta a kosárból az árut, majd eltűnődve mérte fel a helyzetet. „Bassza meg, ebbe a picsámnyi ládába nem fér bele a kis ribanc, max ha felszeletelem – vigyorodott el. – De az még korai lenne...”
Pillantása megakadt a házak között kifeszített szárítókötélen lógó lepedőkön, és elégedetten csettintett, majd lekapta az egyik ágyneműt, Kibát beleültette a kosárba, és letakarva őt, mellé gyűrte a lepedő szélét. Bólintott, mikor szemrevételezte művét, aztán hátára vette a motyót, meghúzta a szíjakat, és gyors iramban indult el a falu kapuja felé. Sietnie kellett kijutnia innen, mielőtt Inuzuka felébred.
Az őrbódé látótávolságában lelassította lépteit, hogy ne keltsen feltűnést, és odabiccentve az őröknek, csatlakozott egy szintén kifelé igyekvő, kordét húzó cipőárushoz. A két shinobi barátságosan mosolyogva intett vissza, és Hidan eltávolodva a kaputól, végre fellélegzett.
***
Az összetúrt ágy üresen trónolt a szoba közepén, tulajdonosa kedvetlenül állt az ablak mellett, és a távolban elterülő sivatagot bámulta. Gaara rosszul aludt, fél éjszaka azon töprengett, mit tegyen: feadva büszkeségét, térjen vissza Konohába, és vállalja az elutasítás kockázatát, vagy maradjon veszteg, és próbálja meg elfelejteni? Hajnal felé végre határozott, nem bírja elviselni a bizonytalanságot, inkább megkockáztatja, hogy összetörjön a szíve.
Kisétált a palotából, észrevétlenül suhanva el az őrök mellett, és a csendes falun átvágva egy pillanatra megállt a hegyszurdok előtt, mely a bejáratot védte. A kapuőrség meglepve köszöntötte, de ő szórakozottan, elmélázva nézett el a fejük felett, aztán elindult.
Végigbattyogott a sötét szoroson, ám alig ért ki a hasadékból, döbbenten torpant meg, és mozdulni sem bírt, mert Neji közeledett a falu felé, lehajtott fejjel, de határozott léptekkel.
A Hyuuga felemelte pillantását, és észrevette Gaarát, szívét elárasztó örömmel kezdett futásba, és erős karjaiba kapta a némán álldogáló, tágra nyílt szemű Kazekagét.
- Gaara – suttogta a vörös fülébe. – Vártál rám? – Hogy választ nem kapott, elbizonytalanodva fogalmazta át a kérdést. – Rám vártál?
Gaara végre feleszmélt, picit eltolta magától Nejit, hogy a fakó szemekbe nézhessen.
- Miattam, hozzám jöttél?
- Hát ki másért? – húzta össze szemöldökét a Hyuuga, és nem értette. – Egy szó nélkül eltűntél, nem is reméltem, hogy várni fogsz...
A Kazekage elmosolyodott, Kankuronak mégiscsak igaza volt, Neji nem verte át, és Kiba tényleg a múlté.
- Rád vártam, Neji, csakis rád – felelte elpirulva, és ajka megremegett. A Hyuuga utat engedve fellobbanó vágyának, szenvedélyesen csókolta meg őt.
***
A fogadó környéke kihalt volt és csendes, a késő éjszakába nyúló fesztivál mulatozó népe az igazak álmát aludta a verőfényesen induló nap reggelén. Sasori kipihenten ébredt, elmosolyodott, ahogy eszébe jutottak az elmúlt nap történései, és kezével maga mellett tapogatva kereste Deit. Az ágy másik fele azonban üres volt, és a bábos felülve pislogott körbe a szobában. Szívét aggodalom szorította össze, aztán félelemmel kevert fájdalom, végül csalódás, de mielőtt nyakig merülhetett volna a fantáziája alkotta önkínzó merengésbe, félrecsusszant a szoba ajtaja, és belépett a szőke, kezében hatalmas tálca enni és innivalóval.
- Felébredtél? – mosolygott Deidara a vörösre, és letette a reggelit a matracra. – Gondoltam, éhes leszel, én legalábbis az vagyok. Hm...
Sasori felnyúlva cirógatta meg Dei arcát, aki elpirulva a kedves érintéstől, zavartan nézett félre.
- Valami gond van, Sasori? Hm? – kérdezte, és feltérdelve az ágyra, megfogta a simogató kezet.
- Semmi – rázta meg fejét a vörös -, csak szeretlek.
- Akkor együnk! Hm! – csillant fel a szőke szeme, és könnyű csókot lehelt Sasori ajkaira, aztán nekiállt a rizsgombócnak. A bábos megnyugodva követte a jó példát, és kis szomorúsággal szívében, pontosan tudta, ilyen meghitt pillanatok nem lesznek többé az életükben, mert ők nem boldogságra születtek.
***
Az erdő éjszakai nyugalmát csak egy-egy faág halk reccsenése törte meg, ahogy a gyékénypapucsos láb ránehezedett, majd elrugaszkodott.
Kiba elgémberedett tagokkal ébredezett, feje lassan kitisztult, és kábultságát a hirtelen kijózanodás vette át, érezte, hogy kényelmetlen pózban kuporog valami szűk helyen, és hogy himbálózik alatta a talaj – arra gondolt, talán hajóra került. Kinyitotta szemeit, és mivel semmit sem látott, kezeivel kinyúlva tapogatózott körbe, aztán megragadta a fejére boruló leplet, és lerántotta magáról. A hűvös levegő frissítően zúdult rá, mélyeket szippantva pislogott a csillagfényes éjszakába, mikor szimatolása ismerős illatot sodort orrába, és egyszerre minden eszébe jutott. „Hidan... Az a szemét...” – mocorgott egyre ingerültebben, hogy szabaduljon, de a próbálkozását a halhatatlan is észrevette, mert dühösen szólt hátra, míg átlendült egy következő fa ágára.
- A kurva életbe, maradj nyugton, kutya!
Inuzuka önkéntelenül hagyta abba mozdulatát, és maga sem értette, miért, de engedelmeskedett a durva kérlelésnek, ám csak teste reagált így, esze azon járt, hogyan másszon ki ebből a slamasztikából. Nem sok ideje jutott azonban a töprengésre, mert a Jashinista a földre huppant, és lelökte hátáról a kosarat. Kiba kigurult a fűre, alaposan megütve magát, de fel sem vette, tudta, Hidantől sokkal rosszabbra számíthat, így szédelegve tápászkodott fel, és egy fa törzsének dőlt. Hidan megnyalva ajkát, csillogó szemmel nézett végig rajta, és Inuzuka csak most realizálta, egy szál boxeren kívül nincs más ruhája, a sápadt hold sejtelmesen világította meg izmos testét, és hosszúkás íriszei felvillantak a ráeső fényben.
- Bassza meg, kutya, gyönyörű vagy – indult felé a halhatatlan, közben majd’ felfalta tekintetével. Kiba arcára utálkozás ült ki, megpróbált kitérni Hidan elől, de erőtlen volt, és lassú, a következő pillanatban megmerevedve, és nagyot nyelve bámult a háromélű kaszára, mely a feje mellett vágódott a fába. A Jashinista közel hajolt a fiúhoz, karjával nekitámaszkodott a törzsnek, elállva a megmaradt kiutat, és Inuzuka, szemeit lehunyva, magában azért fohászkodott, hogy gyorsan vége legyen. Felnyögve fogadta Hidan csókját, és mozdulatlanul tűrte, de ez a megadó viselkedés egyáltalán nem tetszett a halhatatlannak, aki elégedetlenül eresztette el száját, és felkarját megragadva rántotta közel magához.
- Vinnyogj, te kurva! Mi lesz? Mi a fasz bajod van, he?
Kiba belenézett a lila szemekbe, és kénytelen volt elismerni magában, ezek a mocskos szavak Hidan szájából milyen izgatóan hatnak rá.
- Harcoljak? – kérdezte aztán, igyekezve leplezni a dudorodást nadrágja elején.
- Legalábbis próbáld meg – sziszegte a Jashinista, és testével a fiúhoz simult. Lila íriszei kikerekedtek, ahogy megérezte Kiba erekcióját, és elvigyorodott. – Te aztán tényleg egy büdös kurva vagy – folytatta -, ez tetszik nekem. Jól jegyezd meg, amit most mondok: az enyém vagy, soha senki más nem teheti rád a kezét, csak én kúrhatom szét a segged, megértetted?
Inuzuka nem bólintott, ő is tud ilyen bunkó lenni.
- Baszd te szájba a jó édes nénikédet – morogta dühösen Hidan képébe, és a halhatatlan mellkasának támaszkodva, megpróbálta ellökni magától.
- Biztos vagy benne, hogy ne téged basszalak szájba? – kérdezte a fehér hajú, és megmarkolta Kiba felmeredő férfiasságát. – Kurvára mást mond a tested, mint a szád, ribanc.
A fiú félrenézve várta a folytatást, közben azon gondolkodott, hogy ennek az állatnak igaza van – akármennyire is irtózott tőle, mégis felállt a farka egyetlen csókjától. Reszketve simult hátával a fának, de meglepetten érezte meg derekán az erős karokat, ahogy a Jashinista vállára dobta őt, és a fák között megkereste a rejtekhely bejáratát. Kiba kétségbeesetten nézett fel a lombok résein a holdra, aztán bezárult az ajtó, és eltűnt előle a külvilág utolsó kis szelete is.
***
Homokrejtek korán kelő dolgos népe szájtátva hagyta abba munkáját, ki-ki éppen amihez nekilátott, úgy bámulták Kazekagéjukat, aki boldog vigyorral képén húzott maga után egy hosszú hajú fiatalembert, nem törődve a kiváncsi tekintetekkel. A Hyuuga idegesen szedte lábait, ő egy cseppet sem élvezte ezt a kitüntető figyelmet, és bánta már, hogy fejpántját nem kötötte fel – akkor legalább látnák, hogy Konohai shinobi, és nem mernék ilyen nyíltan méregetni.
A Kazekage palotája egészen más felépítésű volt, mint a Hokage-palota, Neji elbűvölve szemlélt meg mindent, utoljára Gaara szobáját. A vörös zavartan kínálta hellyel vendégét, mert bár nagyon örült annak, hogy Neji eljött utána, mégsem tudta feltalálni magát ebben a helyzetben. A fakószemű elmosolyodva felejtette tűnődő tekintetét Gaarán, nagyon édesnek találva tétova viselkedését, és visszaemlékezett, mennyire bizonytalan volt ő is, mikor Kiba először tette magáévá, pedig ő tudta, mire készülnek, nem úgy mint az elpirultan pislogó Kazekage. Gaara annyira ártatlannak tűnt, hogy a Hyuga kételkedni kezdett, vajon tényleg jó ötlet-e így rámászni?
Az eddig ide-oda mászkáló vörös összeszedte bátorságát, és a Hyuuga mellé tottyant, őszintén csillogó szemekkel nézve rá.
- Mielőtt... izé... velem aludnál – hebegte, kényszerítve magát, hogy ne nézzen másfelé, ne meneküljön el megint. – Szóval, tudnod kell, hogy én féltékeny voltam Kibára, amiért annyira aggódtál érte... azt gondoltam, még őt szereted.
Neji tenyerébe fogta az apró ujjakat, és szívére húzta Gaara kezét.
- Érzed? – kérdezte, és a vörös bólintott. – Ez a szív csak érted dobog ilyen hevesen...
Gaara felsóhajtva mosolyodott el, a Hyuuga azonban komoly képpel hajolt közelebb, és megcsókolta a remegő ajkakat. A Kazekage belemarkolt Neji ingébe, és kinyitotta száját, utat engedve a Hyuuga kutató nyelvének, és a fakószemű türelmetlenül döntötte hanyatt Gaarát a kanapén, lecincálva róla ruháit. Egy pillanatra megtorpant, mikor a riadt szemekbe nézett, de aztán a vörös átkulcsolta Neji nyakát, és magára húzva suttogta fülébe:
- Ne hagyd abba, kérlek... akarom!
A Hyuuga minden önuralmát elővéve lassított a tempón.
- Lehetséges – nézett a zöld szemekbe -, hogy neked ez az első?
Gaara zavartan fordította el a tekintetét.
- Olyan édes vagy... – sóhajtott a fakószemű, és újra megcsókolta kedvesét. Kecses mozdulatokkal végigzongorázott az apró termetű Kazekage testén, aztán ajkaival végigcirógatta ujjai nyomát. Lágyan belenyalt a vörös kulcscsontjának ívébe, és nyelve lesiklott mellkasán, elidőzve a felmeredő bimbókon, aztán egyre lejjebb haladt, apró csókokat hintve a megfeszülő hasfalra, és kikerülve a meredező hímvesszőt, fejét Gaara combjai közé fúrta. Két kezével a lepedőt markolászó Kazekage feneke alá nyúlva megemelte csípőjét, és felidézve, mit tett vele Kiba, nyalni és csókolni kezdte Gaara combjának érzékeny bőrét, majd ágyékát. Végül eljutott a rózsaszín, már lüktető ánuszhoz, és az izgalomtól meg-megránduló péniszhez. Neji nyelve fürgén siklott a bejárathoz, keze ráfonódott a kőkemény oszlopra, és a Kazekage torkából gyönyörteli kiáltás szakadt fel, mikor a Hyuuga feltolta ujjait. Gaara vergődve, és szégyenkezve élvezte tele Neji markát.
- S...sajnálom... – dadogta. – Nem bírtam...
A Hyuuga mosolyogva mászott fölé, az első együttlét Kibával neki is pontosan így sikeredett, ezért cseppet sem neheztelt a vörösre.
- Semmi baj, kedvesem – suttogta Gaara ajkaiba. – Most pedig beteszem...
Csókjával tapasztotta be a Kazekage száját, hogy elfojtsa a kiáltását, és makkját a szűk nyíláshoz nyomva, előremozdította csípőjét. Erőteljes lökésekkel hatolt egyre mélyebbre, míg Gaara könnyezve markolta Neji karjait.
A Hyuuga levegő után kapkodva eresztette el a nyögdécselő ajkakat, és azon volt, nehogy ő kiabálja össze a házat, mert még sosem volt a seme szerepében, és nem számított rá, hogy ilyen intenzív gyönyört okozhat az, ha ő teszi be. Forró lávaként hullámzott végig ereiben a kéj, és hevesen mozogva tette magáévá a vöröst, aztán szorosra zárt szemmel, zihálva és beleszédülve lőtte ki magját, és borult elgyengülve az alatta megfeszülő Kazekagéra. Gaara lihegve, a kielégülés földrengető kitörésével zsibbadt tagjaiban feküdt, és az ájulás környékezte, annyira elkábult második orgazmusa után, melyet a benne mozgó Hyuuga okozott. Minden erő elszállt reszkető testéből, és kezeit maga mellé ejtve arra sem volt képes, hogy átkarolja Nejit.
A Hyuuga végül összeszedte erejét, és puha csókokat lehelve kedvese ajkaira, legurult róla. Légzése lassan csillapult, szorosan átölelte, és magához húzta a Kazekagét, aki lehunyt szemmel, és a torkát szorító érzelmekkel küszködve simult hozzá, befészkelve forró testét az ölelő izmos karok közé.
- Gaara, remélem, nem okoztam fájdalmat – suttogta Neji aggódva, de a vörös megrázta fejét.
- Nem, sőt... Nagyon jó volt, magamban érezni téged...
A Hyuuga megkönnyebbülten mosolyodott el, csak most érezte biztosan, megtalálta végre a helyét.
Az ablakon beszűrődő kora reggeli napsugarak megvilágították a békésen szendergő, összefonódott párost. Temari kopogtatás nélkül nyitott be öccse szobájába, hiszen sejtelme sem volt annak hajnali kiruccanásáról, és szája elé kapta kezét, mikor az ágyra pillantott. Aztán elvigyorodva hátrált ki a folyosóra, és csukta be az ajtót, zsebéből tollat és papírt vett elő, aztán a kilincsre akasztotta a „Ne zavarj!” feliratú táblácskát.
Mikor ezzel kész volt, futva indult el lépcsősor felé, hogy beszámoljon felfedezéséről Kankurónak.
***
Az égen feltűnő fehér pont egyre nagyobb lett, végül korvanalazódni látszott, ahogy közelebb érve lejjebb ereszkedett a torony tetején kialakított leszállóhely felé. Galambhoz hasonló madár is lehetett volna, ha nincs túlméretezve, és nem ül a hátán két fura öltözetű alak – mindketten fekete, vörös felhőmintás köpenyt viseltek.
Pein felállva asztala mögül, megelégedetten nézett végig a visszatérő két Akatsukison, Sasori és Deidara kipihenten és frissen üdvözölte a főnököt, aztán elvonultak szobájukba, hogy az újabb küldetésekre felkészülve, folytassák technikájaik fejlesztését.
Kakuzu nekidőlt az iroda falának, és morogva, összehúzott szemmel nézett utánuk.
- Mégis, mennyibe van ez nekünk? – fordult aztán Peinhez, összedörzsölve hüvelyk és mutatóujját. A piercinges nem válaszolt, csak éles pillantással adta a maszkos tudtára, ehhez semmi köze. – És az a barom Hidan merre jár? – vonta meg vállát Kakuzu, és erre már a főnök is megeresztett egy vigyort.
- Hiányzik? – felelt kérdéssel a kérdésre. – Amúgy fogalmam sincs, de nagyon remélem, időben előkerül, mert dolgotok lesz. Pénzt kell szereznünk a további terveimhez, ezért el kell kapnunk egy-két „nagyrabecsült” személyt.
A maszkos szeme felcsillant, és átvette a tekercset, melyet Pein nyújtott felé, alaposan megnézte a képet, aztán felsóhajtott.
- Remélem, nem szarakodik az a faszfej. Tényleg telíteni kell a kasszát, pláne ha túl sokat költünk az ilyen... romantikára – nyomta meg gúnyosan az utolsó szót, és elnézett a folyosó irányába, melyen Sasori és Dei tűnt el az imént.
A piercinges újra csak metszően nézett rá, és nem felelt, ő pontosan tudta, mennyire törékeny az életük, és hogy megérdemelték ezt a kis kitérőt, mielőtt feláldozzák magukat a magasabb célokért. Kakuzu összesodorta a tekercset, és szó nélkül battyogott ki a teremből. „Tényleg jó lesz, ha előkeveredsz, Hidan” – gondolta Nagato, és kiirányította Peint a folyosóra, ott Konan szobája felé véve útját, magában elégedetten mosolygott.
***
A föld alatti bázis majdnem teljesen olyan volt, mint a másik, ami felrobbant, annyi különbséggel, hogy itt nem voltak üresen álló „vendégszobák”. Kiba nagyot nyekkent a matracon, és rögtön megpróbált felkelni az ágyról, de Hidan félkézzel kapta el a torkát, és nyomta vissza.
- Nyugi, ribanc! – hajolt a fiú fölé, és félig ránehezedve feküdt el mellette, szabad kezével lehúzva róla a boxert. – Annyira hiányoztál, hogy majd’ beleőrültem... Bassza meg Jashin-sama az egész konohai bagázst, amiért beleköptek a levesembe! – sziszegte Inuzuka fülébe, és eleresztette a nyakát.
Kiba köhögve, levegő után kapkodva igyekezett eltolni magától a halhatatlant, de mikor belenézett az élvezettől csillogó lila szemekbe, már tudta, mit kell tennie. „Azt hiszed, direkt felhergellek? Élvezed, ha ellenkezem, igaz? Hát baszd meg a szadista fejedet, abból nem kapsz!” – gondolta, és karját feje mellé ejtve, megadóan simult a Jashinista oldalához. Hidan összehúzta szemöldökét, és mindent megértett.
- Átlátszó vagy, Kiba, nem volt az apád üveges? – vigyorgott a fiú képébe, aztán felpattant az ágyról. – Ha nem küzdesz, teszek róla, hogy akaratod ellenére is tiltakozz, de előre szólok, hogy élvezni csak én fogom... – nézett le az elképedő Inuzukára, és az ágy melletti szekrénykéből vékony bőrszíjat vett elő.
- Megkötözöl? – ült feljebb Kiba, és elhúzta a száját. – Naggyon kreatív, cseszd meg...
Hidan szó nélkül ragadta meg karjainál fogva, és tekerte csuklói köré a szíjat, hogy összekötözött kezeit az ágy vasrácsához rögzítse, aztán térdhajlatai alá is béklyót vetett, és feltolva a meglepetten tiltakozó Inuzuka combjait, szétterpesztett lábait is a támlához kötözte. Kiba szégyentől elvörösödve nézett végig kitárulkozó testén, és kezdte bánni, hogy nem tett a szadista állat kedvére, akkor megúszta volna egy sima erőszakkal, így viszont... fogalma sem volt, mire számítson.
- Te rohadék – sziszegte dühösen, és kezét rángatva igyekezett szabadulni, ám hiába. A Jashinista kedvtelve vizslatta a pucér fiút, és ajkait nyalogatva vett elő a fiókból egy pár dobótűt.
Inuzuka szeme elkerekedett, ahogy eszébe jutott álma, de nem hitte volna, hogy tényleg piercinget kap. Hidan kézbe vette a fiú péniszét, és lassú mozdulatokkal élesztgette, aztán az egyre jobban ágaskodó hímvesszőre hajolt, és nyelvével végignyaldosta, míg teljesen fel nem meredt.
- Ne csináld, te szemét! – küzdött Kiba, de testének nem tudott parancsolni, felizgulva bámulta a Jashinista erotikus játékát. Hidan ekkor abbahagyta, vigyorogva nézett fel a hosszúkás íriszekbe, melyek sárga fénnyel csillantak meg a szoba fáklyáinak lobogásában, és az egyik dobótűt Inuzuka makkjához közelítette.
- Ne! – szakadt ki a rémült kiáltás a fiúból, és össze akarta zárni combjait, de a kötelékek nem engedték, így kerekre tágult szemekkel, megbabonázva meredt a vékony fémre, és reszketve szívta tüdejébe a levegőt.
- Ne? – kérdezett vissza a halhatatlan, és csalódott képpel hunyorított. – Bassza meg, pedig már úgy beleéltem magam... Nincs szebb látvány egy felékszerezett fasznál...
- Kérlek – nyögte Kiba, és meglepve érezte, hogy oldalán az izmok remegni kezdenek. Félt, vagy csak elzsibbadt ebben a kitekeredett pózban?
- Kérés nélkül is megkapod – felelte gonosz vigyorra húzva száját Hidan, és megragadva a ficánkoló fiú farkát, a tűt egy hirtelen mozdulattal átdöfte a makk pereme alatt.
A velőtrázó sikoltás sokáig visszhangzott a rejtekhely folyosóin, Inuzuka hangos jajgatása és zihálása betöltötte a szobát. A halhatatlan lehunyt szemmel hallgatta a fiú szenvedésének hangjait, és a tű alá dugva nyelvét, felnyalta a kicsorduló vért.
- Ez az, sikíts, ribanc... – motyogta egyre jobban nekitüzesedve. – Teletömlek gecivel, csak előbb eljegyezlek...
Kiba erőt vett magán, és az első, sokkoló fájdalom csillapulásával lihegve bámult Hidanra. Eljegyzi?
Nem maradt sokáig bizonytalanságban, mert a Jashinista felemelkedett lábai közül, és egy csillogó fémkarikát szedett elő a fiókból, melyet szétfeszített, aztán kirántotta a dobótűt a fiú péniszéből. Az újabb mozdulat újabb intenzív kínt okozott Inuzukának, és nem tudta elfojtani kiáltását.
- Bazd meg, te állat! – köpött a vigyorgó halhatatlan felé.
- Megbaszlak, ne félj – bíztatta Hidan -, csak türelem...
Kiba megvonaglott, és fogát összeszorítva törtek fel belőle a nyögések, amíg a Jashinista behelyezte az imént fúrt nyílásba a gyűrűt. Az izzó fájdalom lassan csillapult a fiú testében, de így is pokolian lüktetett, és mikor a lilaszemű elégedett képpel ledobta magáról az Aka-köpenyt, hogy felmeredő férfiasságát marokra fogva feltérdeljen az ágyra, Inuzuka lábai közé, a fiú nagyot nyelt.
- Kis menyasszonyom... – hajolt rá Hidan – most már senki nem vehet el tőlem! Büdös kurva vagy, de csak az én kurvám – lihegte a fiú arcába, és nyelvét betolta a már ellenkezni nem tudó ajkak közé, makkját a kifeszülő bejárathoz nyomta, és egyetlen lökéssel tövig merült el benne. Kiba összerándulva jajdult bele a csókba, az altestét szétfeszítő érzés végighullámzott meggyötört tagjain, és az éles késként beléhasító fájdalom mellett elenyészőnek tűnt az előbbi kín.
- Azt a telibebaszott jó kurva élet... – nyögte a halhatatlan, és mozogni kezdett, pénisze könnyedén csusszant ki-be a saját kéjnedvétől, és a fiú vérétől sikamlós nyíláson. Kiba minden egyes lökésnél érezte, hogyan reped fel húsa, és érzékeny füleivel hallotta is a reccsenő hangot, ahogy egyre jobban megsérült a Jashinista méretes farkának durva behatolása nyomán. Szégyenkezve jajgatott, mert nem bírta tűrtőztetni hangját, bármennyire is próbálta tartani magát a shinobiként belénevelt elvekhez, és hogy élete során bizony sokszor megtapasztalhatta már, milyen a fájdalom. Ez most más volt.
- Iszonyúan szűk a segged, ribanc – zihált egyre gyorsabban Hidan, és kissé felemelkedett a fiúról, jobb kezében megcsillant egy újabb dobótű. Inuzuka aprót mozdulva rázta a fejét, hitetlenkedve bámulta a vékony fémet, teste megfeszült az újabb szenvedés gondolatára.
- Ne, kérlek – nézett elhomályosuló tekintettel a lila szemekbe, de semmi jót nem olvasott ki belőlük. – Miért csinálod ezt velem, te rohadék? – tört ki belőle. – Ölj meg inkább, csak ne kínozz tovább! Hallod, te állat?!
A halhatatlan nem felelt, kéjesen nyalta meg szája szélét, ahol Kiba vére száradt, és összecsippentve a fiú mellbimbóját, átszúrta rajta a dobótűt. Inuzuka felkiáltott, és kicsordultak könnyei, kész, eddig bírta a hősies ellenállást. Lelkében összetörve, és sírva, nyögve tűrte, hogy a másik bimbójába is tű kerüljön, és szinte már megkönnyebbülést sem érzett, mikor a halhatatlan végre hangosan hörögve elélvezett, és lemászva róla, melléfeküdt az ágyban.
- Bassza meg... – lihegte Hidan, és nem talált szavakat. – Életemben nem élveztem ekkorát... – fordult a fiúhoz, és kioldozta a lábait fogva tartó köteleket.
Kiba elkínzottan nyöszörögve eresztette le elzsibbadt combjait, és a helyzetváltoztatástól újra beléhasított altestébe a fájdalom. Ismét eleredtek könnyei, és csendben zokogott, míg a Jashinista elfészkelődve mellette, arcán boldog mosollyal, elaludt.
„Neji... Lee... Kurenai-sensei... – szipogott elkábult tudattal Inuzuka. – Most mi lesz? Melyikőtök fog megmenteni? Akamaru...”
Bármennyire is kifacsartnak érezte magát, mégsem akart elaludni, de a vérveszteség, és a szenvedés kivették erejét – szemei lecsukódtak, és Kiba öntudatlanul zuhant a jótékony semmibe.
A következő nap és éjszaka egybefolyt Inuzuka számára, Hidan annyiszor kefélte félájultra, harapva és marcangolva testét, hogy már azt sem tudta volna megmondani, érez-e még fájdalmat. Ereje végképp elhagyta, és elernyedten tűrte a Jashinista lihegését maga fölött, de a halhatatlan tett róla, hogy vinnyogásra bírja; a dobótűk, és a piercing jó eszköznek bizonyultak az újabb és újabb szenvedő nyögések kierőszakolására. Mikor már végképp nem tudott mit kezdeni az eszméletlenségbe kínozott fiúval, csalódottan szállt le róla, bár magában elismerte, még egyetlen játékszere sem bírta ilyen sokáig, hogy kedvére szórakozzon vele. Elterült az ágyon Kiba mellett, kezét tarkója alatt összefonta, és elégedett vigyorra húzva száját, mély álomba merült. A folyosón felhangzó lépteket már egyikük sem hallotta, ahogy az ajtónyitást sem. A belépő maszkos száját elhúzva ceccintett, és elégedetlenül morgott.
- Hidan, te barom... hasznosabban is eltölthetnéd az idődet... francba.
Odahajolt a megkötözött Inuzukához, és egy kunait előhúzva, elvágta a csuklókba vájó bőrszíjat, aztán kitapogatta az ernyedten lógó kézen a pulzust, és figyelte kicsit. A hátán fekvő, mélyen alvó Jashinistára vetve egy lesújtó pillantást, bebugyolálta Kibát a takaróba, és vállára vetve az alélt fiút, elhagyta a rejtekhelyet.
***
Az ágyon fekvő piercinges férfi ébredezve pislogott a tetőablakon beszűrődő hajnali napfénybe, és az állandó esőzés megszokott zaja és látványa helyett balzsamként hatottak lelkére a meleg, langysárga sugarak. Esőrejteket otthagyva tértek vissza a legnagyobb bázisra, hogy a környezetváltozás felfrissítse egyhangú életüket.
Pein nyújtózkodva kelt fel Konan mellől, és elégedetten nézett le az alvó, kékhajú nőre. „Legalább így az enyém vagy” – gondolta Nagato, és elmosolyodott, Yahiko pedig vele együtt mozdulva húzta szélesre száját, kivillantva erős fogait. Kopogtatás zavarta meg merengésében, és halkan szólt ki a folyosóra, míg magára kapta köpenyét.
- Ki az?
- Kakuzu – dörmögte egy mély hang. – Beszélnünk kell.
Pein belebújt nadrágjába, felhúzta cipőit, és kiosont az ajtón.
- Hát ez? – kerekedett el a szeme, mikor szemügyre vette a tüskés hajú, fiatal fiút cipelő maszkost.
- Hidan játékszere – közölte tömören Kakuzu, és megfordulva indult a rejtekhely nappalija felé, Pein elgondolkodva követte.
***
Kankuro vigyorogva hallgatta húga beszámolóját Gaara szerelmi életének alakulásáról, de vidám pletykálkodásukat egy kódfejtő érkezése szakította félbe. A férfi aggódó arckifejezéssel nyújtotta át a tekercset.
- Az imént érkezett egy sólyommal, Konohából – mondta, és választ sem várva meghajolt, és ment.Temari kiváncsian hajolt közelebb bátyja háta mögött az üzenethez, mikor látta, hogy Kankurónak elkomorult az arca. A szőke lány elsápadva futotta át a sorokat, és testvére karjába kapaszkodva nézett fel a megfeszülő állkapcsú fiatalemberre, aki összetekerte a levelet, és sietve indult ki a folyosóra.
- Muszáj leszek azonnal szólni nekik – viharzott el Gaara szobája felé, Temari alig győzte szedni a lábát, hogy tartsa az iramot.
Kankuro kopogtatás nélkül vágta ki az ajtót, és a felriadó pároshoz lépett, a bambán pislogó Neji felé nyújtva a tekercset. A Hyuuga elvörösödve húzta feljebb takaróját, de elvette az iratot, és kérdően nézett a karba tett kezekkel váró Kankuróra.
- Konohából – bökte ki röviden a bábos, és idegesen nézte, ahogy Neji és Gaara a levél fölé hajolva egyre sápadtabban olvassa az üzenetet.
- Kiba... – sóhajtott a Hyuuga, és kezéből kihullott a papír. Maga elé meredve támadt fel lelkiismerete. – Nem hittem volna, hogy az az állat újra elkapja, ráadásul így, hogy besurran a faluba, vállalva a kockázatot... tényleg őrült. Ott kellett volna maradnom, hogy megvédhessem – suttogta összetörten, aztán ráeszmélve, mit is mondott, ijedten nézett Gaarára. – Nem úgy értettem, én csak...
- Tudom, semmi baj, megértelek – bólintott a vörös, és átkarolta a fakószeműt. – Menned kell, és én veled tartok – jelentette ki határozottan, és Neji érezte, ezt most nem a félénk uke mondta, hanem homokrejtek Kazekagéja.
- Mi is megyünk – tette hozzá Kankuro, és Temari is bólintott, a Hyuuga felnézve rájuk, elérzékenyülve biccentett.
- Arigatou, mindenért...
***
A rejtekhely nyugalmát felváltotta a csendes nyüzsgés, miután Sasori és Deidara is ide vonult vissza Esőrejtekből, hogy főnökük rendelkezésére állva azonnal indulhassanak, ha kell. A bábos éppen az étkezőből tartott hálója felé, hogy bevigye az ebédet a lustálkodó Deinek, mikor az egyik szoba előtt elhaladva ismerős hang ütötte meg a fülét, és megtorpant. Közelebb hajolt az ajtóhoz, és meglepve ismerte fel a fiatal konohai shinobi hangját.
- Kérlek, eresszetek el – könyörgött valakiknek, aztán a fülelő vörös a válaszban felismerte Kakuzut.
- Nem lehet. Nézd, nekem semmi bajom veled, de az az elborult elméjű farok csak így fog végre visszajönni a bázisra.
- Visszajönni... – nyögte Inuzuka, és elhallgatva dőlt a párnáira, rá sem nézve többé fogvatartóira. Sebeit Pein ellátta, és meg sem kötözték, sőt, enni és inni is kapott, de el nem engedték. Továbbra is itt akarják tartani, annak az őrültnek a játékszereként... ebbe belehal.
- Most aludj – szólalt meg a piercinges, és az ujjai közt tartott, Kiba melleiből kihúzott dobótűkre pillantva megcsóválta a fejét. A fiú péniszéhez jobbnak látta nem hozzá nyúlni. – Agyatlan barom...
- Na ja – helyeselt a maszkos, és az ajtóhoz lépve lenyomta a kilincset, de meglepetten hőkölt hátra, ahogy szembe találta magát Sasorival, aki tálcával a kezében állt a folyosón. Pein összehúzott szemöldökkel nézett a bábosra.
- Mit keresel itt? – kérdezte szenvtelen hangján, és Kakuzu nyomában kilépett a szobából, majd behúzva maga után az ajtót, intett a maszkosnak, hogy menjen csak.
- Én csak véletlenül... – kezdte a bábos, de a főnök leintette.
- Semmi gond. Te ismered ezt a fiút, ugye?
- Igen – bólintott Sasori. – Az előző rejtekhely is miatta semmisült meg, vagyis, őt mentették a társai, és ezért kellett felrobbantania Deinek... Hidan teljesen belegabalyodott... Még sosem láttam ilyennek azelőtt azt az állatot.
Pein biccentve indult dolgozószobája felé, most már mindent értett. Sajnálta Kibát, de nem engedhette el, mert kellett valaki, aki visszatérésre bírja a halhatatlant. Aztán... majd tesz róla, hogy „véletlenül” meglóghasson.
***
A zöld hátizsák összegyűrve szorongott gazdája markában, és már sokadszorra nyílt ki és csukódott össze a szája, eredménytelenül. A Hyuuga tétovázva állt a szoba közepén, és még mindig nem tudta elhatározni magát, pedig az idő ellene dolgozott. „A fenébe is, nem keverhetem bele Gaarát, mert ez a banda igazán veszélyes, a legutóbb is csak a szerencsén múlt, hogy Kibát kivéve nem esett bajunk... és Tsunade-sama azt írja, egy osztagot már így is kiküldött a keresésére, éppen elég lesz, ha én is a nyomába eredek” – győzködte magát, aztán elszántan dobálta be holmiját a táskájába. Már indulni akart, mikor mégis meggondolta a dolgot, visszalépett az íróasztalhoz, és papírt, tollat elővéve, írni kezdett. A levelet a hivatalos ügyeit intéző Gaarának címezte, és az ágyra tette, majd határozott léptekkel sietett ki a szobából. „Így jobb lesz, nem várhatok rájuk” – bólintott, és körülkémlelve a folyosón, kiosont az épületből, aztán eltűnve a háztetők fölött, percek alatt elérte a szorost. A kapuőrök felé biccentve egy barátságos viszlátot, nekiiramodott a szurdoknak, hogy a sivatagba érve még egyszer visszaforduljon, és egy utolsó pillantást vessen a Kazekage-palota délutáni hőségben vibráló kupolájára.
„Gaara, remélem megérted, miért nem jöhettek velem... ezt nekem kell megoldanom, hogy törlesszem Kiba felé az óvatlanságom okozta károkat. Kiba... vajon mi lehet vele?”
Nagyot sóhajtva indult Konoha felé.
A Kazekage amennyire csak tudott, igyekezett rövidre zárni kötelezettségeit, hiszen megígérte Nejinek, hogy siet, és azonnal indulhatnak. Nagy léptekkel csattogott végig a folyosón, és belökte szobájának ajtaját.
- Neji, mehetünk! Neji...! Neji?
Odabent csend fogadta, és ő bosszankodva hordozta végig tekintetét az üres szobán, míg pillantása megállapodott az ágyon, és észrevette a levelet. Remegő kézzel nyúlt érte, és izgatottan falta a sorokat, aztán csalódottan ült le az ágy szélére, maga mellé ejtve a papírlapot.
- Neji, te bolond... – suttogta fejét csóválva, de tudta, a lelkiismeretfurdalás nem hagyta, hogy a Hyuuga segítséget fogadjon el. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne... – Most érted is aggódhatok, baka...
***
- Felkészültetek? – kérdezte Pein az előtte álló párosra nézve, és elégedetten bólintott, elszánt tekintetüket látva. – Induljatok, és hozzátok el a Jinchuurikit!
Sasori és Deidara összepillantott, aztán a főnök felé biccentve távoztak a rejtekhelyről, és a felszínen a szőke agyaggalambjára ülve Homokrejtek felé vették az irányt.
***
Az edzőpálya szélén két shinobi beszélgetett, míg harmadik társuk kézenállva rótta a köröket a tisztás körül, és hangosan számolt, valahányszor elhaladt egy mohlepte zöld kő előtt.
- Négyszázkilencvenhét, négyszázkilencvennyolc, négyszázkilencvenkilenc...
Shino és Hinata egykedvűen vette tudomásul Lee fáradhatatlan harci kedvét, és az utat lesve várták, hogy Neji végre megérkezzen. A bilifrizurás melléjük érve a levegőbe lökte magát, és talpára érkezve, harmattól nedves tenyerét nadrágszárába törölve, diadalmas vigyorral nézett a két másikra.
- Ötszáz!
Ekkor a Hyuuga feltűnt az úton, és mindhárman elésiettek.
- Van valami híretek a tegnap kiküldött osztagról? – vágott bele Neji köszönés helyett, és türelmetlenül nézett társaira. Fáradt volt, és kialvatlan, egész éjjel úton volt, hogy minél hamarabb nekiláthasson a keresésnek, még a Hokagéval is csak pár szót váltott, miután bekapta a reggelijét.
- Sajnos, semmi jó – felelte komoran Shino. – Egy darabig követték a föld alatti útvonalakat, de nem bukkantak semmi nyomra. Eddig a pontig jutottak, innen kéne nekünk átvennünk a kutatást – nyújtott egy bejelölt térképet a Hyuugának, és zsebre dugta kezeit.
- Értem... – tanulmányozta a felvázolt labirintust Neji, aztán, bármennyire is megfogadta, befogja a száját, mégis kibukott belőle az elégedetlenség. – Miért nem küldött több osztagot ki Tsunade? Ennyire nem számít Kiba?
- Nyugodj meg, kérlek – fogta meg a vállát Hinata. – Összeszedte, akit tudott, de sokan vannak küldetéseken, minket is az utolsó percben tartott vissza az előírt feladatunktól...
Lee komoly képpel lépett közelebb a Hyuugához, és kezeit ökölbe szorítva emelte maga elé.
- Megtaláljuk, Neji, ebben biztos lehetsz! Nem nyugszom addig, míg haza nem hozzuk! – Lendületesen fordult meg, és mutatott előre. – Indulás!
A fakószemű elmosolyodva csóválta meg fejét, aztán unokatestvérére nézett.
- Hinata-sama, te nem jöhetsz.
A lány elpirulva húzta össze szemöldökét, és bosszúsan állta a fiú pillantását.
- De... miért?
- Ha odaveszünk... – vágott bele kertelés nélkül Neji – neked életben kell maradnod.
A két szempár egy percig egymásba kapcsolódott, végül Hinata nagyot sóhajtva bólintott.
- Értettem. Rendben, Neji-san.
Bíztatóan rámosolygott Leere és Shinóra, aztán futva igyekezett vissza a faluba, de Aburame mogorván szólalt meg.
- Jó lesz ez így? Hiszen Kiba a mi csapatunk tagja.
- Ő az örökös – felelt röviden a Hyuuga, és nem magyarázkodott társainak. Ismét a térképbe mélyedt, aztán felpillantva betájolta az irányt, és az élre állva felugrott a fák közé, Bilifej és Shino szó nélkül követte.
***
Aznap délután, mikor a konohai shinobik csapata Kiba nyomába eredt, a fiú már Pein felügyelete alatt próbált erőt gyűjteni, kínzója pedig oldalára fordulva ébredezett a franciaágy összetúrt takarói között.
Hidan elégedetten nyújtózkodott, eszébe villantak az elmúlt napok és éjszakák édes emlékei, és vigyorogva nyúlt maga mellé, ám tapogató kezei csak a lepedőt markolták. Kijózanodva pattantak fel szemei, és felülve az ágyban, a tetőablakon beáramló gyér fényben hitetlenkedve dörzsölte meg tarkóját.
- Az a jó kurva... a kibaszott életbe... hová lett ez a fasz? – ugrott fel dühösen, és lába alatt megpillantotta a földön heverő bőrszíjakat. – Ki a jó büdös merte ezt?!
Felráncigálta nadrágját, magára terítette köpenyét, majd átkozódva rohant ki a folyosóra, és bekukkantott a rejtekhely minden szobájába. A konyhába érve elfogta a kísértés, hogy engedjen gyomra követelőző korgásának, de dühe legyűrte éhségét, és tovább kutatva a földalatti vasúthoz rohant. A kis kocsi ülésén egy száz ryos bankjegy árválkodott, és Hidan felrobbanni készülő aggyal üvöltötte el magát.
- Kakuzu! Te geciláda!
Szitkozódva vágta be magát a járműbe, és elhúzta az indítókart, fogcsikorgatva tartott az Akatsuki legnagyobb bázisa felé.
***
Vacsorának szánt rizsgombóccal a kezében tartott tálcán, Pein kopogtatás nélkül lökte be Kiba szobájának az ajtaját. A fiú a plafonra meredve feküdt az ágyban, arcáról lerítt a kétségbeesés.
- Hogy érzed magad? – ült le mellé a piercinges, és letéve az ágy melletti szekrényre az ételt, végigvizslatta a foltoktól tarkálló Inuzuka testét.
- Meg fogok halni –nyögte tompán Kiba, és lehunyva szemeit, elfordította fejét Peintől. Némaságba burkolózva tűrte, hogy az Akatsukis elássa sebeit mellbimbóin és altestén, de a péniszében lévő fémgyűrű okozta gyulladás pokolian lüktetett, és kezét védekezően emelte ágyéka elé.
- Kivetetem vele – mondta a főnök, de Inuzuka nem felelt, makacs mozdulatlanságba merevedve pihegett, és Pein nagyot sóhajtva hagyta magára. „Nem lesz ez így jó – ciccentett Nagato, és alig várta, hogy Hidan megérkezzen végre. – Hamarosan jönnie kell, hála Kakuzu türelmetlenségének” – gondolta még, és irodája felé vette Yahiko lépteit.
Alig látott neki azonban, hogy átnézze terveihez készített jegyzeteit, a folyosóról kiabálás, és csörtetés zaja ütötte meg fülét.
- Megérkezett – húzta el száját Pein, és komótosan felállva, ráérősen battyogott ki a szobából, erősen figyelve a szóváltásra.
- Kakuzu, te fasszopó görény! – üvöltötte Hidan, és berúgta a maszkossal közös szobája ajtaját. Kakuzu hideg tekintettel nézett fel rá az asztal mellől, és a kezében tartott köteg pénzre ráírta, hol tartott a számolásban.
- Helo, barom – vakkantotta oda a Jashinistának, és felállva indult a tajtékzó halhatatlan felé. – Hol a százas?
- Százas a kurva nénikéd, te köcsög! – húzott elő Hidan egy hosszúpengéjű tőrt, és fenyegetően fordította a maszkos irányába. – Hol van Kiba?
Kakuzu összehúzott szemmel vizslatta társát, és kinyújtotta kezét, összedörzsölve hüvelyk és mutatóujját.
- Hol a pénzem? – kérdezte újra, és vigyorogva nézte a vicsorgó Jashinista eltorzult ábrázatát. Hidan előkapta a papírpénzt, és az éles tőrrel bemetszette az egyik sarkát, mire a maszkos ijedten nyikkant meg, és arcáról lehervadt a mosoly.
- Hogy szeretnéd visszakapni, te buzi? – kérdezte elégedetten a halhatatlan. – Egészben, vagy száz darabban? Hol van Kiba?!
- Ad vissza neki a pénzt! – csattant az ajtóban Pein hangja, és mindketten odakapták a fejüket. Hidan kissé visszafogva magát nézett a főnökre, aztán mégis eluralkodott rajta a gyilkolás ösztöne, és felmordulva nekirohant a piercingesnek.
- Shinra Tensei! – emelte fel kezét Pein, és a halhatatlan belevágódott Kakuzu gyomrába, aztán összegabalyodva terültek el a padlón, és a maszkos kitépte Hidan kezéből a bankót.
- Hoppá, barom, ez az enyém – lökte arrébb a lilaszeműt, de az, közel kerülve társához, gyors mozdulattal metszett bele Kakuzu karjába, és szájához emelve a tőrt, kinyújtotta nyelvét, hogy lenyalja róla a vért. Pein köpenyénél fogva rántotta talpra, kezéből kiütve a kést, úgy sziszegett a képébe.
- Fejezd be te állat! Beszélni akarok veled!
Hidan morogva fejtette le magáról a szorító ujjakat („Basszátok meg, hogy mindig elcseszitek a mulatságomat!”), és gyilkos pillantással visszanézve Kakuzura, követte a főnököt az irodájába.
Pein becsukta az ajtót, és hellyel kínálta a Jashinistát.
- Ülj le! – dörrent rá erélyesen, mikor látta, hogy Hidan csak ácsorog, és dühösen fújtat. A halhatatlan összehúzott szemmel, ökölbe szorított kézzel vágta magát az egyik fotelba, és az erőltetett önfegyelem izzadtságcseppjei végiggördültek arcán, míg lehajtott fejjel várt.
- Mondd csak, Hidan – ült le vele szemben a főnök, és előrehajolva nézett rá. – Meg akarod ölni?
A Jashinista meglepve kapta Peinre pillantását, és lila szemei elkerekedtek a feltételezés hallatán.
- Faszt akarom! – intett nemet, és a beálló csendben kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát.
- Így pedig jó úton haladsz afelé, hogy kinyírd. Ő nem Jashin-sama szolgája, belehal, ha tovább kínozod. Már így is retteg tőled...
- Mit vakerálsz, Pein? – döbbent meg Hidan, és elakadt a szava. Ez eszébe sem jutott. Elkomolyodott ábrázatát látva a piercinges elégedetten dőlt hátra székében.
- Tudod, néha még engem is meglep, hogy nem csak káposztalé lötyög a fejedben... – Pein felállt, és a felháborodottan szólni készülő halhatatlanra nézett, mire az becsukta száját. – Most mész, és kiveszed a gyűrűt, onnan, ahova tetted, aztán megpróbálsz emberi módon bánni vele. Ha nem... – hallgatott el fenyegetően, bár tudta, mindegy, mit tenne Hidannel, megölni úgysem tudná. A Jashinista mégis engedelmesen biccentett, és szó nélkül indult a folyosóra, de az ajtóban visszafordult.
- Hol van? – kérdezte halkan, és nem nézett Peinre.
- A raktárfolyosón lévő szobában – adta meg a választ a főnök, és leült íróasztalához, míg Hidan lehajtott fejjel távozott.
***
A kintről felhangzó lépések koppanó zajára Kiba szemei felpattantak éber álmából, érzékeny füleivel feszülten figyelt, vajon továbbhaladnak-e a léptek, és mikor az a valaki megállt az ajtóban, nagyot nyelve meredt a megmozduló kilincsre.
A feltáruló nyílásban Hidan jelent meg, és a fiú ösztönösen hátrébb húzódva az ágyban, megfeszülő állkapoccsal rántotta feljebb takaróját, és szemét le nem vette a halhatatlanról.
A Jashinista elégedetlenül mordult fel, utálta, ha másnak volt igaza, márpedig most Pein beletrafált: Kiba félt tőle. Becsukva az ajtót, az ágyhoz lépett, igyekezve minél barátságosabb képet vágni.
- Nem akarlak bántani – szólalt meg, és megfogta a pokróc szélét. – Hadd lássam...
Inuzuka ellenállása megtört, akarata már rég feladta a küzdelmet, félrefordított fejjel tűrte, hogy Hidan megbámulja meztelen testét, és foltjain – alig hozzá érve – elhúzza ujjait. Csendben várta, mikor kezdődik újra a kín, amit ez az állat élvezettel okoz neki, de meglepetten nyitotta szemét a halhatatlanra, mikor az megszólalt.
- Sajnálom...
Simogató ujjai elérték Kiba péniszét, és a fiú megrángva markolta meg a lepedőt. A Jashinista kézbe vette a meggyűrűzött hímvesszőt, és arcára kiült a lelkiismeret-furdalás, aztán mutatóujjait a karikába akasztva elkezdte szétfeszíteni az ékszert, mire Kibának eszébe jutottak Pein szavai: ”Kivetetem vele...”
- Ne... – markolta meg Hidan karját, és a halhatatlan értetlenül nézett rá lila szemeivel. – Ne nyúlj hozzá, kérlek...
- Kiveszem – fordított hátat a Jashinista, és megmozdítva a szétnyitott ékszert, addig feszegette, míg szinte teljesen kiegyenesítve ki nem tudta húzni. Inuzuka hangosan jajgatva ütlegelte Hidan hátát, miközben újabb pokoli kínokat élt át, aztán minden elzsibbadt benne, és elernyedt teste megrázkódott a kitörő zokogástól. A halhatatlan elgondolkodva forgatta ujjai közt a csillogó fémhuzalt, aztán a fiú felé fordult, és átölelve őt, melléfeküdt az ágyon, hüvelykjével szétmaszatolva könnyeit, és felkönyökölve a reszkető Kiba fölé magasodott.
- Bassza meg, ribanc, mi a fészkes fenét művelsz velem? – suttogta Inuzuka ajkaiba, és nem bírva tovább tűrtőztetni magát, nyelvével benyomult a fiú szájába. Kiba nyögve fogadta a csókot, és ahogy erőtlenül belemarkolt a Jashinista köpenyébe, meglepve érzett valami gyengédséget a halhatatlan érintésében, és könnyei már nem a fájdalom miatt csordultak végig arcán.
Kopogtatás, és Pein hangja szakította félbe enyelgésüket, Hidan kelletlenül kászálódott le a fiúról, és furcsa szédület fogta el, míg elért az ajtóig, ott megállt, és visszanézve a meztelenül pihegő Kibára, torkát összeszorította egy ismeretlen érzés.
- Visszajövök – biccentett Inuzuka felé, aztán nagy sóhajjal távozott a szobából.
Az irodában már Kakuzu is ott ült az egyik öblös fotelban, és éppencsak biccentett a belépő halhatatlan felé, aki leült Peinnel szemben, és egyre jobban elkomorulva hallgatta az utasításokat. A piercinges azonnali indulásra adta ki a parancsot, közölve azt is, Sasori és Deidara még mindig nem tért vissza, és hírt sem adtak magukról, valószínüleg elbukták a küldetést, és csak remélni lehet, hogy még élnek.
A Jashinista mérgelődve hajtott fejet a főnök akarata előtt, végül is, tudta mit vállal, mikor belépett ebbe a szervezetbe. Feltétel nélkül teljesíti a parancsokat, cserébe részese lehet egy világuralmi tervnek, és annyit gyilkolászhat, amennyit csak akar. Most azonban nehezére esett ez az engedelmesség.
- Csak egy órát kérek – mélyesztette lila íriszeit Pein komoly tekintetébe, és Kakuzu felnyögve meredt rá.
- Kérek? – dörmögte teljesen ledöbbenve, de a piercinges bólintott.
- Rendben, egy óra.
Hidan felállva vetett egy ellenséges pillantást a maszkosra, aztán kisietett az ajtón. Fejében egy képernyőn már visszaszámolt az óra, ötvenkilenc perce maradt, igyekeznie kell.
***
A fogadó gőzőlgő fürdőjében Lee és Shino kedvetlenül ücsörgött a forró vizes dézsában, és csak Neji kedvéért tűrték, hogy a hátukat egy-egy mosolygó arcú, szakavatott kezű hölgy masszírozza. A Hyuuga kifizette a recepción a szoba árát, aztán társai után igyekezett, hogy a fáradtságos napot ő is kipihenje, és erőt gyűjtsön a további kutatáshoz. Bár mindnyájan el voltak kedvetlenedve, Neji tudta, szükségük van a pihenésre, az ész nélküli kapkodás nem vezet jóra. Az öltözőben levette ruháit, és meztelenül lépett be a fürdőbe, a rábámuló, összemosolygó nők kereszttüzében ereszkedett bele egy kádba, de ügyet sem vetett a körülötte sürgölődő lányokra. Szívében Gaarával, és elméjében Kibával hunyta le szemét, és magában végigpörgette a nap eseményeit. A keresésben nem jutottak sokra, bár pontosan követték a térképet, és a byakugan segítségével felderítettek szinte minden elágazást a föld alatt, a legtöbb mégis zsákutcának bizonyult, és sok időt vesztegettek el azzal, hogy ne hagyjanak ki egyetlen lehetséges helyet sem.
Nejit félelemmel, és a tehetetlenség dühével taglózta le a kudarc, és rossz előérzettel szívében feküdt ébren az ágyában, míg társai szuszogását hallgatta. „Holnap... holnap megtaláljuk... – bíztatta magát, és kibámult az ablakon az éjszaka sötétjébe. – Csak késő ne legyen... valamiért olyan nyugtalan vagyok, mint mikor öszetört a tükröm... ehh, aludnom kell.” A falnak fordult, és erőt véve idegei táncolásán, szorosan zárt pillákkal kényszerítette magára az alvást.
***
A mozdulatlanul fekvő, és kusza érzésein gondolkodó Kiba felkapta fejét az ajtónyitásra. Hidan lépett be komoly képpel, és elfordította a kulcsot a zárban, aztán lassan kibújva ruháiból, levetkőzött. Inuzuka pontosan tudta, mi következik, ahogy azt is, sebei nem gyógyultak be, fel fognak szakadni, de mégsem érzett késztetést a menekülésre. Igaz is, ugyan hová menekülhetett volna ebben az állapotában? Még ha a halhatatlan nem is zárja be az ajtót, akkor sem jutott volna messzire... és nem is akart megfutamodni, már nem. Amit az elmúlt pár órában átélt, amit a Jashinista jól leplezett másik arcából látott, éppen elég volt, hogy összezavarodva gondoljon kínzójára, és saját érzéseire. Nagyot nyelve nézett végig Hidan izmos testén, és a lila szemekbe mélyedve tűrte, hogy a halhatatlan fölé másszon.
- Ez a kibaszott Pein küldetést adott – morgott Hidan, miközben teljes súlyával a fiúra nehezedett, majd beletúrva a tüskés hajba, hátra húzta Inuzuka fejét, és végignyalta megfeszülő nyakát. – Ribanc... ma még az enyém vagy, az én ribancom... – suttogta elfúló hangon, és hevesen belemart a fiú ajkába. Kiba megmarkolta a halhatatlan vállait, körmeit belevájva az acélkemény izmokba, és nyöszörögve vergődött Hidan alatt. Az ellenkezés, és a fiú hangja egyre jobban felszította a Jashinista szenvedélyét, és engedve követelőző vágyának, maga mellé rántva Inuzuka combjait, a szétnyíló farpofák közé vágta meredező péniszét.
Kiba hangos jajdulással fogadta magába a Jashinistát, úgy érezte, bensője szétszakad, de mégis önként emelte még feljebb csípőjét, hogy Hidan teljes hosszával belemerülhessen. A lila szemek meglepetten fúródtak a hosszúkás íriszekbe, és a halhatatlan elvigyorodott.
- Büdös kurva... – lehelte, és Kiba lehunyt szemmel vonaglott meg. – Kibaszott ribanc, élvezed, mi? Helyes, addig baszlak, amíg lélegezni tudsz...
A Jashinista hitetlenkedve nézte Inuzuka arcát, ahogy minden mocskos szóra kéjesen reagál, és érezte, hogy farka is egyre könnyebben csusszan ki-be a síkossá váló nyíláson. Ha nem lett volna biztos benne, hogy a fiú élvezi, amit csinál, meggyőzte volna Kiba éledező férfiassága, amely hamarosan megfeszülve nyomódott Hidan hasának. A halhatatlan feltérdelt a fiú lábai között, hogy könnyebben kézbe vehesse a felágaskodó péniszt, mert bár eddig sohasem érdekelte, hogy partnere is kielégül-e, most Kiba fájdalommal kevert kéjes sóhajai és zihálása a végsőkig felkorbácsolták vágyát, és hallani akarta még és még a szenvedély hangjait. Inuzuka összerándulva élvezett el kezei között, és Hidan, lenyalva ujjait, ráborulva lökte magát még mélyebbre, hogy rekedten hörögve adja ki gyönyörét.
Lihegve és reszketve feküdt az izzadtságtól csatakos Kibán, és erős karjaiba szorítva a meggyötört testet, fejét a fiú vállgödrébe fúrta.
Inuzuka zavarodottan meredt a plafonra, és most már végképp semmit sem értett, főleg nem saját magát. Agyában felderengtek Hidan szavai, hogy küldetésre kell mennie, és ahelyett, hogy a menekülés lehetőségein töprengett volna, azon agyalt, miért nem akarja, hogy a halhatatlan lemásszon róla. Oldalra pillantva, nagyot nyelve simította végig tekintetével a Jashinista fülét, kócos fehér tincseit, és ösztöneinek engedelmeskedve felnyúlt, hogy remegő ujjait Hidan hajába fúrva magához szorítsa a meglepetten moccanó férfit.
- Mi a faszom? – emelkedett fel a halhatatlan, és a fiú tekintetébe merülve csóválta meg fejét. – Kurva életbe, nem értelek – mászott le róla, és összeszedte ruháit a földről. Indulnia kell.
Kiba elnevette magát, ahogy sajgó testtel feküdt a hátán, mert ha a Jashinista sem érti, mi van, akkor mit szóljon ő?
Hidan komolyan nézett rá, és visszalépve az ágyhoz, egy utolsó csókot lopott a fiú ajkairól.
- Igyekszem vissza, ribanc – szorította meg Kiba vállait, és az bólintott.
- Ajánlom is, te szemét – suttogta elvörösödve, míg a halhatatlan bosszúsan morogva szakadt el tőle, és az ajtóból még visszaszólt.
- Faszom Peinbe, ha letudom a küldetést, csak veled fogok foglalkozni. Megbeszéljük a dolgainkat, és szétkeféllek... vagy fordítva.
Kiba még akkor is mosolyogva nézte az ajtót, mikor Hidan már messze járt, aztán összeszedte erejét, és könyökével feltolva magát, felült az ágyban. A lobogó fáklyák gyér fényében sötét foltot vett észre maga alatt a lepedőn, és rosszullét fogta el, mikor rájött, hogy az az ő vére. Remegni kezdett, és visszahanyatlott párnáira, de bármi is járt eddig az eszében, most csak egyetlen szót kiáltott.
- Pein!!! – A belépő piercingesre nézett, és életösztöne felülírt benne minden mást. – Segíts!
***
A kora reggel már úton találta a kis csapatot, hogy aztán az erdő fái közé ugorva eltűnjenek a sűrűben. Shino szélnek eresztette bogarait, míg Neji újra és újra előhívta vérörökségét, hogy átfésülje a talajt. Egy helyen meg is találta a vasútvonalat, de ismét csak zsákutcába botlott, és már-már feladta az egészet, úgy elkeseredett. Igaz ami igaz, a föld alatti labirintus annyira hatalmas területen, és szerteágazóan terült el, hogy Kibát keresni benne olyan volt, mint tűt a szénakazalban. A Hyuuga kezdte belátni, egyedül nem fogja megtalálni barátját, talán mégis csak hiba volt otthon hagyni Hinatát.
Lee az erdőt fürkészte, minden pillanatban készen állva egy esetleges Akatsukis támadásra, de minden csendesnek tűnt, ahogy az egy szép, derűs reggelhez illett.
Az egyik kis bogár visszatért gazdájához, és Aburame izgatottan szólt oda társaihoz.
- Megtalálták!
Neji és Lee rögtön Shino nyomába eredtek, aki hűséges szimbiótái után sietett, és hamarosan meglátták az előttük fekvő alakot a bokrok között.
- Kiba! – üvöltött fel a Hyuuga, és felnyalábolta az eszméletlen, Aka-köpenybe bugyolált fiút, miközben byakuganjával átvizsgálta testét. Inuzuka chakrája elgyengülve lüktetett ereiben, de szállítható állapotban volt, és Neji nem tétovázott, szorosan karjaiba zárva barátját, azonnal felugrott vele a fák lombjai közé. Aburame és Bilifej alig bírtak lépést tartani vele, és később is csak percekre álltak meg, hogy előbb Shino, aztán Lee vegye át a Hyuugától a terhet. Szélsebesen közeledtek Konoha felé.
A rohangászás lassan megszűnt a kórházi folyosón, és a Hokage becsukta a kórterem ajtaját, majd leült Kiba ágya mellett egy székre, és gondterhelt arccal nézett végig az alvó fiún. „Még szerencse, hogy mindenkit kiküldtem, mielőtt megvizsgáltam volna – gondolta sóhajtva, és megrázta fejét. – Sok sérülést láttam már el, és kínzás okozta sebeket is kellett gyógyítanom, de ez már túlzás... ezek az Akatsukisok tényleg állatok. Szegény Kiba... és ez csak a felszín, vajon a mélyben milyen sérüléseket szenvedett?”
Kopogtatás riasztotta fel elmélkedéséből, és kisietett a folyosóra, intve az ANBU őrnek, hogy senkit ne engedjen be a szobába. Az ajtó előtt Neji toporgott.
- Hogy van? – esett neki Tsunadénak, de látszott rajta, valami más is aggasztja.
- Fel fog épülni – felelte a Hokage, és végigmérte az ideges fiút. – Mi a baj, Neji?
- Godaime-sama... – kezdte a Hyuuga akadozva, aztán elszántan bökte ki. – Igaz, amit Gaaráról hallottam?
Alighogy megérkeztek Konohába, Hinata kezeit tördelve sietett hozzá, és mondta el a rossz hírt, hogy Gaarát elrabolta az Akatsuki, és hogy majdnem belehalt a támadásba. Neji hirtelen megértette, miért volt napok óta rossz előérzete, nem csak Kiba került veszélybe, hanem a szerelme is.
- Hát erről van szó – biccentett Tsunade. – Igen, igaz, a távozásotok utáni éjszakán történt a dolog, de Naruto a társaival azonnal a Kazekage segítségére sietett. Úgy tudom, már jól van.
- Kérlek, Hokage-sama – nézett könnyfátyolos fakó szemeivel Neji a nőre. – Kérlek, engedj hozzá...
- És Kiba? – vetette közbe Tsunade, miközben már eldöntötte magában, elereszti a Hyuugát.
- Rád bízom... Jobb kezekben nem is lehetne – motyogta Neji, és mikor meglátta a Hokage beleegyező bólintását, meghajolt, és rohant, hogy pár napon belül immár másodszor is elinduljon a hosszú úton Homokrejtek felé.
***
A kolostor égő romjainak fénye még sokáig bevilágította a két Akatsukis útját hazafelé, és Kakuzu örömmel cipelte a szerzetest, akiért rengeteg pénzt akaszthatnak le, Pein legnagyobb megelégedésére. Hidant viszont nem érdekelték az anyagiak, pontosabban szólva csak egy bizonyos anyag érdekelte, amely formát öltve a Kiba névre hallgatott.
- Visszamegyek a bázisra – vetette oda foghegyről a maszkosnak, és választ sem várva letért az útról.
- Mi van? – nézett utána meglepődve Kakuzu. – Te barom, most még nem mehetünk haza!
- Kapd be a faszom, és kussolj! – kiáltott hátra válla felett a halhatatlan, és meggyorsította lépteit, hogy minél hamarabb a rejtekhelyen legyen.
- Ezt az idiótát – füstölgött magára maradva a maszkos, aztán legyintve cipelte tovább milliókat érő áldozatát.
Hidan gondolatai Inuzuka körül jártak, míg a sötétben botorkált a fák között, nem értette a konohai kutyát, de saját magát sem. Teljesen kifordult önmagából, ha Kiba közelében volt, és olyan szavak hagyták el ajkát, amiket soha ki nem mondott volna. „Kurva életbe, mi a picsát művelt velem ez a takony? A fasz kivan... ez nem én vagyok! És mégis, azt akarom, hogy velem maradjon, hogy minden nap minden órájában szétkúrhassam, és csakis nekem tartogassa a sikolyait... de már bántani sem akarom igazán, csak... A franc essen beléd, kölyök!” Egyre dühösebben, morgolódva kereste meg az egyik lejáratot, durván rántotta fel a földről az álcázott csapóajtót, és leugrott a lyukba. A falon tapogatva megtalálta a fáklyát, és meggyújtotta, aztán a folyosó kanyarulatán túl beült az egyik kiskocsiba, és meghúzta az indítókart.
Nem sok időbe telt, míg a labirintusban könnyedén eligazodva megérkezett a bázisra, ahol Kibát és a főnököt hagyta, de ahogy kiszállt a járműből, gyanús csend fogadta, és rossz érzés fészkelte be magát szívébe. Míg egyre közeledett a szobához, senkivel sem futott össze a folyosókon, sem Pein irodájában, és szinte rohanva tette meg az utat a hálóig. Feltépte az ajtót, és hátrahőkölve kerekedett el a szeme az üres ágy láttán.
- Bassza meg! Mi a faszom?! – kiáltott fel, és be sem lépett a szobába, hanem elviharzott a nappali felé. A széles kanapé karfáját egy mozdulattal letépve nyúlt a titkos mélyedésbe, és meg is találta, amit keresett, majd türelmetlen mozdulatokkal bontotta fel a tekercset, bár a címzett nem is ő volt, hanem Kakuzu. Arca egyre jobban eltorzult, ahogy elolvasta a főnök üzenetét, miszerint a konohai fiú megszökött, és Pein visszatért Esőrejtekbe, utasítva őket is, hogy azonnal induljanak utána. Hidan keze reszketni kezdett, és ökölbe szoruló markával összegyűrte a levelet. „Kiba, megszöktél? Abban az állapotban? Faszt!” – járt az agya, aztán elméjét elborította a vörös köd, és felüvöltött.
- Pein!!! Azt a fasszopó görény apádat, a telibebaszott kurva anyáddal együtt! Megszö-kött?! Jashin-samaaa! – rogyott térdre a nappali közepén, és belemarkolt a földbe. Aztán fölpattant, és törni-zúzni kezdett, felborogatta a polcokat, bútorokat, összetörte a vázákat, szabadjára engedve őrjöngő dühét. Lihegve nézett fel a pusztításról, aztán kirohant a folyosóra, és Inuzuka szobájába futott, hogy feltúrva az ágyat, tőrével széthasogassa a véres ágyneműt. Eszelősen kacagott fel, és lassan lecsillapodva csúszott a földre.
- Megszökött... Pein, elengedted, mi? – suttogta eltorzult képpel, és arcán végiggördült egy könnycsepp. – Kiba, kellettél nekem, te voltál az egyetlen, aki kellett, ribanc... Jashin-sama! – nézett fel, az ég felé. – Nem leszek többé ilyen fatökű, ígérem, hogy az első utamba kerülő konohai faszt kicsinálom!
Vicsorogva ölelte magához a lepedő cafatjait, melyen Inuzuka vére száradt, aztán a gyilkos indulat lángjaival szemében, és bosszúvággyal szívében feltápászkodott, hogy visszatérjen oda, ahol magára hagyta a maszkost. Kimászva a rejtekajtón, hallgatásba burkolózva csörtetett keresztül a sötét erdőn, és kiérve az útra, meggyorsította lépteit, hogy utolérje Kakuzut.
***
Gaara felnyitotta szemeit a beszűrődő napfénybe pislogva, és oldalra pillantva boldogan söpörte végig tekintetével a hosszú fekete hajzuhatagot, mely végigfolyt a párnán és a takarón, aztán felkászálódott. Miután visszatért a halálból, és megszabadult Shukaku nyomasztó terhétől, azt hitte, ennél jobb dolog már nem érheti, de a sors még egy örömteli meglepetést tartogatott számára: Neji eljött hozzá, végképp bebizonyítva, hogy ő a legfontosabb a Hyuuga életében, és soha nem érzett boldogságban élte meg az együtt töltött napokat.
Kibámult a szobája ablakán az alatta elterülő falura, és odébb a sivatag felkelő napfényben vibráló homokjára, és azt kívánta, bár semmi se történne, ami véget vetne ennek a varázsnak. Mintegy végszóra, ekkor észrevett valamit, összehúzta szemét, és egy apró pontra fókuszált, mely sebesen közeledett a szurdok felé. Balsejtelmektől gyötörve ment ki szobájából, halkan becsukva az ajtót az alvó Nejire, és szomorúan állapította meg magában, hogy mindig van valami, ami tönkreteszi a jól induló napot. A közeledő alakban felismerte Shikamarut, és érezte, a konohai zseni nem csupán nővére kedvéért tette meg a hosszú utat Homokrejtekbe.
A döbbent csend, ami Nara bejelentését követte, percekig megülte a nagy nappalit. Neji hitetlenkedve meredt maga elé, és nem volt képes felfogni Shikamaru szavait, csak akkor pillantott fel végre, mikor Gaara megfogta a karját.
- És most mi lesz? – nézett az okostojásra, akinek arcán a megszokott unott pofa helyett komoly elszántság tükröződött.
- Mi lenne? Bosszút állok – felelte egykedvűen a copfos, de hangja ingerültségről árulkodva remegett meg. – Asumáért, és Kibáért is... kicsinálom azt a szemét Akatsukist.
- De azt mondtad, nem lehet megölni – vetette közbe Temari, és megsimította Nara ökölbe szorult kezét.
- Igen, így van – bólintott Shikamaru – De teszek róla, hogy örökre eltűnjön a föld színéről!
Neji fülében ott visszhangzottak Nara szavai: „...és Kibáért is.” Olyan boldog volt az elmúlt hetekben, hogy eszébe sem jutott Inuzuka, pedig már csak a barátságuk kedvéért is érdeklődnie kellett volna. Önző dolog? Lehet, de Gaara kitöltötte szívének és elméjének minden zugát.
- Hogy van Kiba? – kérdezte halkan, és nem nézett a copfosra, nem akarta, hogy a másik meglássa a szemében a bűntudatot.
- Nem valami jól – húzta el a száját Shikamaru, és nem tudta, mennyit mondjon el. – Az a szemét alaposan megkínozta, maradandó sérüléseket okozva neki – felelte végül, de nem bocsájtkozott részletekbe.
A Hyyuga elkeseredetten hajtotta fejét tenyerébe, és Gaara most már minden féltékenység nélkül szorította meg a vállát, hogy éreztesse vele, nincs egyedül a fájdalomban.
- Az Akatsuki nagyon veszélyes – szólalt meg maga elé bámulva a Kazekage -, örülnék, ha elbánnál egy-két tagjával – nézett aztán Shikamarura, és az bólintva állt fel.
- Megteszem, amit tudok. Kidolgozok egy tervet, és méltó bosszút állok, minden sérelemért – karolt bele Temariba, és a lánnyal együtt, komor képpel hagyta el a szobát.
A vörös a távozó pár után nézve tűnődött egy ideig, aztán megsimította Neji hátát.
- Ha haza akarsz menni, megértem – fordult a Hyuugához, és mosolyogva fúrta tekintetét a fakó szemekbe.
- Köszönöm, kedvesem – suttogta Neji, aztán felpattanva, szó nélkül húzta maga után Gaarát, hogy hálószobájukba érve szorosan kapja a karjai közé.
Forró csókjaival beborította a Kazekage ajkát, nyakát, vállát, közben érezte, hogy belső feszültsége, melyet a tehetetlenség dühe miatt érzett, lassan robbanni készül testében. Soha még ilyen elkeseredetten és vadul nem ölelte Gaarát, még akkor sem, mikor megérkezett Homokrejtekbe, és épségben láthatta viszont szerelmét. Akkor inkább megkönnyebbült, és gyengéd odaadással szerette a vöröst, most viszont a harag, és a bűntudat felszínre hozták vad és nyers ösztöneit, és marcangolva falta Gaara törékeny testét.
A Kazekage nyögve, sóhajtozva, szótlanul tűrte az erős karok szorítását, és a követelőző csókokat, tudta, Nejinek le kell vezetnie a feszültségét, és nem bánta, hogy ehhez ő az eszköz. Mélységesen szerette a Hyuugát, és karjaival átkulcsolva a nyakát, húzta az ágyára, aztán megadóan simult a ruháit tépő izmos kezek alá.
Neji gyorsan megszabadította öltözékétől a reszketve pihegő vöröst, aztán ő is ledobta haoriját, és megoldotta nadrágján az övet. Nem tudta, de nem is akarta visszafogni magát, felrántva a Kazekage combjait, közéjük térdelt, és felmeredő péniszét máris a bejárathoz tolta.
Gaara belemart a Hyuuga vállaiba, ahogy a feszítő érzés eluralkodott rajta, tíz körme nyomán kiserkent Neji vére, de összeszorította fogait, és csak nyöszörgése árulta el az altestében lüktető, múló fájdalmát. Tudta, szerelmének most erre van szüksége, így lábaival átkulcsolva Neji derekát, magasabbra emelte csípőjét, hogy a fakószemű teljesen belemerülhessen.
A Hyuuga egyre gyorsuló ütemben döfte hímtagját a szoros izomgyűrűk közé, önzően hajszolva magát a kielégülés felé. Megfeszülve, nyögve borult Gaarára, mikor elélvezett, aztán a torkát fojtogató görcs is feloldódott végre, a vörös tincsekbe fúrva ujjait, fejét a Kazekage vállába rejtve engedte szabadjára könnyeit.
- Cssss... – simogatta újra és újra végig a hátát Gaara. – Minden rendben lesz...
A Hyuuga szégyentől égő arccal ölelte át kedvesét, és halkan, elcsukló hangon suttogott a fülébe.
- Bocsáss meg, Gaara... szeretlek... szeretlek...
A vörös elmosolyodva hunyta le a szemét, míg átölelte a reszkető Nejit. „Tudom, baka – gondolta, szívében túlcsorduló érzelemmel. – Ore wa suki da...”
***
A kórházi ágyon fekve minden nap egyformának tűnik, főleg, ha az ember azt se tudja, mennyit van ébren, és mennyit eszméletlen ájultságban. Kiba is így vészelte át ezeket a heteket, hol öntudatlanul süllyedve a sebláz okozta delíriumba, hol rácsodálkozóan pislogva szét a szobában, egy-egy ébren töltött pillanatában.
Volt olyan időszak, mikor Tsunade is tehetetlenül tárta szét karjait, és szomorúan közölte az Inuzuka házaspárral, nincs mit tenni, de aztán az erős, fiatal szervezet, és a tűz, mely benne égett, legyűrték a krízist, és Kiba napról-napra jobban lett.
Egyre több időt töltött ébren, és gondolkodott azokról a dolgokról, amiken keresztülment – és nem csak fizikai értelemben. Tudta, hogy beteges, és egyáltalán nem normális az, ahogy érez, mégis, nem tudta elfelejteni Hidant, és annak ellenére, amit vele tett, sóvárogva vágyott újra látni az Akatsukist.
„Hiába is tagadnám, legalább magam előtt be kell ismernem, hogy élveztem, amikor a magáévá tett, és azok a mocskos szavai... a hangja, és az erőszakossága, olyan izgató volt, hogy még most is belebizsergek, ha csak rágondolok... Bassza meg, Hidan, miért kell ellenségeknek lennünk?!”
Megrázta fejét, és felidézte kínnal teli emlékeit, hogy haraggal tudjon visszagondolni a halhatatlanra. „Végül is, a szemétláda, mit művelt velem? Megkínozott, nem is akárhogyan, és élvezte, hogy sikoltozom a fájdalomtól... Rohadék! – gerjesztette dühét, de igazából nem tudott gyűlölettel viseltetni a Jashinista iránt. – Mégis... olyat éreztem a karjaiban, amit még soha... Hidan... a francba is, hiányzol!”
Könnyektől elhomályosuló szemekkel bámulta a plafont, mikor nyílt az ajtó, és ő gyorsan úgy tett, mint aki alszik. A nővér kicserélte a szekrénykén elhelyezett gyógyszeres dobozkát, megigazította az egyenletesen szuszogó fiún a takarót, és mire végzett a dolgával, Kiba tényleg elszenderült.
Halk pusmogásra ébredt, immár teljesen láztalanul, és kitisztult tudattal, és fülét hegyezve a hangokban felismerte Nejit és Gaarát. Neji... vajon megtalálta, amit keresett? Felnyitotta szemét, és végigsöpörte pillantását barátain.
- Kiba, csakhogy felébredtél! – hajolt fölé a fakószemű mosolyogva, és a Kazekage is közelebb lépett az ágyhoz. – Hogy érzed magad?
- Jól – biccentett Kiba, és önkéntelenül is visszamosolygott a Hyuugára. – Mióta fekszem itt?
- Elég rég... – komolyodott el Neji, és Inuzuka homlokára tette a kezét. – Nincs lázad, ez nagyszerű. Gaara – fordult oda a vöröshöz -, szólnál az orvosnak?
- Persze – bólintott a Kazekage, és távozott a szobából. Neji követte tekintetével, míg kiment az ajtón, akkor nagy sóhajjal nézett Kibára.
- Rendben vagytok? – kérdezte Inuzuka, mielőtt a Hyuuga bármit is mondhatott volna.
- Naná, velünk minden rendben – felelte Neji, de arca ellentmondott gondtalan szavainak. – Sajnos azonban történtek dolgok... rossz dolgok.
- Mi az? Ne kelljen faggatnom téged, bökd már ki! – ragadta meg a Hyuuga karját Kiba, és feszülten meredt a fakó szemekbe.
- Asuma... meghalt – suttogta Neji, és a rövid szó egy pillanatra megfagyasztotta körülöttük a levegőt.
- Mi? De... hogyhogy? – jött meg Inuzuka szava, és rögtön Kurenai-senseire gondolt, aki most egyedül maradt, a még meg nem született gyermekével.
- Hidan... ölte meg – bökte ki a Hyuuga, de látva Kiba riadt tekintetét, felélénkülve folytatta. – De már megbűnhődött, Shikamaru zseniálisan elintézte, szóval bosszút állt, nem csak Asumáért, hanem érted is.
- Elintézte? – motyogta Inuzuka, és összeszorult szívvel fordította félre a fejét. – De ő halhatatlan, hogyan intézte el mégis?
- Nem ölte meg, az igaz, de tett róla, hogy soha többé ne árthasson senkinek. Részleteket nem tudok, de nem is lényeges, Shikamaru örökre megszabadított tőle – bólogatott a Hyuuga, és nem értette miért vág olyan fancsali képet Kiba. – Talán... te akartál elégtételt venni rajta? – kérdezte, mert jobb ötlete nem volt arra, amit barátja arcáról leolvasott.
A fürkésző fakó szemek végre észhez térítették az összezavarodott Inuzukát, és megerőltetve magát, elmosolyodott.
- Dehogy.. hála az égnek, hogy a copfos elbánt vele – nézett újra Nejire, és megkönnyebbülten sóhajtott. – Megérdemelte az a szemét...
Az ajtó kinyílt, és Gaara érkezett vissza az orvossal, aki kiterelte a látogatókat a szobából, mielőtt megvizsgálta volna Kibát. A Hokage szigorú utasításainak köszönhetően nem szivárgott ki, miféle kínzásokon esett át a fiú, és milyen szenvedéseket kellett elviselnie. Aztán elégedetten hagyta magára Inuzukát, és a folyosóra lépve szélesen elmosolyodott.
- Most már rendben lesz, kérlek, Neji, mondjátok el Tsunade-samának is – közölte a várakozó fiúkkal, majd távozott, mit sem törődve a szertelenül viselkedő Hyuugával, aki örömében szájon csókolta a Kazekagét.
Eközben Kiba hátat fordítva a félig nyitott ajtónak, öklét szájába tömte, hogy fel-felcsukló zokogása ki ne hallatszon a folyosóra. Tisztában volt vele, hogy Asuma halála pótolhatatlan veszteség, és ezért gyűlölte a halhatatlant, de elkeseredetten siratta azt a Hidant, akit csak ő ismerhetett meg. Most már egészen biztos volt benne, soha többé nem láthatja viszont a lila szemű Jashinistát.
***
Minden csoda három napig tart – szól a közmondás, és ez igaz volt Konohára is. Az élet visszatért a rendes kerékvágásba, csak egyvalaki nem tudott kitörni a múlt bűvköréből: Kiba.
Míg Neji és Gaara hol itt, hol Homokrejtekben tartózkodva alkotott szétválaszthatatlan párost, Shikamaru és Temari hivatalosan is bejelentették összetartozási szándékukat, bár feladataik miatt jóval kevesebb időt töltöttek együtt, mint a fiúk.
Kiba elhagyhatta végre a kórházat, testén örökre megőrizve egy-egy sebhelyet, amelyek a halhatatlanra emlékeztették, de nem bánta. Igyekezett visszatalálni régi életéhez, de tudta, valami örökre megváltozott benne, és körülötte, és már soha nem lesz az az ember, aki Hidan előtt volt. Elkomolyodva és szótlanul járta a vidáman nyüzsgő falu utcáit, és magányában nem zavarta senki, mert még Akamarut is türelmetlenül zavarta el maga mellől, csapattársait, és senseijét pedig messze elkerülte – ők is csak Hidant juttatták az eszébe.
Egy borús, szürke délutánon elmélázva keveredett be a zegzugos utcácskák útvesztőjébe, és egy kétes kinézetű kocsma előtt megállt, hogy orra segítségével betájolja magát, és hazainduljon. Az ivó ajtaja hirtelen kivágódott, és egy magas, fejkendős, fehér hajú shinobi lépett ki rajta, nyomában egy alacsonyabb, zömök kefefrizurással, aki igyekezett minél hamarabb messze lökdösni társát a kocsmától.
- Ren, hagyd abba, minek kötsz folyton bele mindenkibe?! – zsörtölődött a kicsi, ügyet sem vetve a fal mellett ácsorgó Kibára, aki lemerevedve bámulta a fejkendős ninját.
- Bazd meg, mi bajod van? Ezeknek a köcsögöknek adsz igazat? – ellenkezett a Ren nevű, ám ekkor észrevette Inuzukát. – Te meg mi a faszt fixírozol? Buzi vagy?
Kiba döbbenten vette észre, hogy a shinobinak ugyanolyan lila íriszei vannak, mint Hidannak, sőt, haja és alkata is megegyezett a Jashinistáéval, és a modora... szó nélkül, nagyot nyelve fúrta tekintetét Ren szemeibe.
A kefehajú megbökte társát, és ingénél fogva húzta arrébb, közben halkan pusmogott, nehogy Inuzuka meghallja.
- Te, ez az a srác, akit elrabolt, és megkínozott egy Akatsukis...
- Na és akkor mi van? – rántotta ki magát Ren a tömzsi kezéből, de más szemmel nézett végig az elvörösödő Kibán.
- Igen, én vagyok az! – fakadt ki Inuzuka. – Nem tetszik valami?! Sajnos jó a fülem, hallom hogy mit pofáztok, és nem ajánlom, hogy rajtam csámcsogjatok! Elrabolt egy bűnöző, igen, és... és... ő...
Kiba reszketve hallgatott el, döbbenten jött rá, messze nincs túl az őt ért traumán, hiszen még kimondani sem tudja, hogy mit tett vele Hidan. Mielőtt elbőgte volna magát, megfordult, és futásnak eredve igyekezett minél távolabb ezektől. „Mi ez? Ki ez?! Félelmetesen hasonlít rá... és az a mocskos szája... Na nem! Elegem van!” – rohant sírva az erdő felé, hogy végre egyedül lehessen.
Ren eltöprengve nézett utána, míg el nem tűnt az egyik sarkon.
- Ennek aztán jól betette az az Akatsukis! – jegyezte meg, nem is sejtve, mennyire beletrafált.
***
Mire Kiba az erdő mélyére ért, apró szemekben szitált az eső, de a fák között csak az egyre sűrűsödő félhomály jelezte, hogy felhők borították be az eget. A fiú menekülésszerű futása lelassult, majd teljesen megállt, és lihegve, izzadtan döntötte hátát egy vastag fa törzsének. Kipislogta szeméből a könnyeket, ingujjával megtörölte maszatos arcát, aztán körbehordozta tekintetét. A fák lombjai itt olyan sűrű szövevényt alkottak, hogy egy csepp eső sem jutott át közöttük, és a szürkeségben Inuzuka orrára hagyatkozva szimatolt a levegőbe, hátha megérzi... de semmit sem talált. „Pedig az a hely is ilyen lehet” – töprengett elkomorodva, és előtolakodtak emlékei a Shikamaruval folytatott beszélgetésről...
... Éppen a kórházi kosztra jellemző, ízetlen és túlfőtt ebédjét fejezte be, mikor a copfos megjelent az ajtóban, lazán zsebredugott kezekkel, és rávigyorgott Kibára. A fiú hirtelenjében nem is tudta, örüljön-e Nara felbukkanásának, de aztán úgy döntött, él a lehetőséggel, és kifaggatja, hogyan végzett Hidannel, és hová tűntette el. Nem mintha bármit is tehetett, vagy akart volna tenni, de mégis, kíváncsi volt, és hát, joga is volt rá, hogy megtudja az igazat. Shikamaru elhúzta a száját, mikor leülve a kerek székre Inuzuka ágya mellett, az előadta kérését.
- Sajnálom, de ezt...
- Nekem ne sajnálkozz! – vágott a szavába Kiba. – Csak mondd el, hogy történt, ennyi az egész...
A copfos végül, kelletlenül bár, de elmondta, hogyan csalta csapdába, és robbantotta szét a Jashinistát, és hogyan bízta a szent szarvasok őrizetére.
- És... – suttogta Kiba megborzongva – most örökre abban a gödörben lesz a... feje?
- Nem, nem hiszem, hogy sokáig életben maradna – ingatta meg fejét eltűnődve Nara.
- Ezt nem értem – húzta össze szemöldökét Inuzuka, és Shikamaru elmosolyodott.
- Jashin-sama csak addig tartja életben, amíg megkapja tőle az áldozatokat. Minden Istennel, vagy Ördöggel kötött szövetség erről szól... ha már nem teljesíted a felvállalt kötelezettségedet, cserben hagynak az égiek... magyarán, Jashin-sama magasról letojja Hidant...
Kiba ezen akkor sokat töprengett, a lila szemű ezek szerint mégsem halhatatlan, csak addig volt sebezhetetlen, amíg véráldozatokat mutatott be istenének. Most pedig, mivel ezt többé nem teheti meg, valószínűleg már nem is él. „Felejtsd már el!” – lökte el magát a fától Inuzuka, és elindult a falu felé, ki az erdőből, de nem jutott messzire, mert orrát ismerős szag töltötte be. Meglepve torpant meg, látóterébe bekúszott az illathoz tartozó fehér gömböc, és elérzékenyülve térdelt a tétován közeledő kutya elé.
- Akamaru... – suttogta, mire az eb vigyorra húzva pofáját, és felcsapva füleit, örömteli vakkantással ugrott oda társához. – Sajnálom, nagyon sajnálom – ölelte át a nagy kutyát Kiba, és elszégyellve magát, megfogadta, hogy visszatér az edzéshez, és elfelejti végre életének ezt az epizódját.
***
Ren és két társa könnyű küldetést hagyva maguk mögött, hazafelé igyekeztek a Konohát körülölelő erdőn keresztül. Nevetgélve beszélgettek, a szóáradatot a lilaszemű beszólásai fűszerezték meg, miközben esze el-elkalandozott, mint az utóbbi napokban annyiszor. Nem értette, miért, de nem tudta kiverni a fejéből a rábámuló Kiba arcát, csillogó hosszúkás íriszeit, arányos, erőteljes alakját, és dacos, harcias védekezését, amellyel kétségbeesetten leplezte, mennyire sebezhető. Ren védelmező ösztönei egy szempillantás alatt felébredtek, és kereste a faluban a fiút, hogy beszélhessen vele, de az után a szóváltás után Inuzuka úgy eltűnt, mint az a bizonyos szamár a ködben.
Társai észrevették, hogy percek óta szótlanul baktat mellettük, és a kefehajú játékosan oldalba bökte, mire ő értetlenül pillantott fel.
- Mi va’? – nézett rájuk, de hirtelen furcsa érzés kerítette hatalmába, és a fák közé fülelve kapta oldalra fejét. – Skacok, asszem, én erre megyek – indult el határozottan a sűrűbe, és a válla felett szólt vissza csodálkozva összenéző barátainak. – Menjetek csak nélkülem, majd a faluban találkozunk!
A kefehajú csak legyintett, ismerte már Ren kiszámíthatatlan természetét, és intve a másik shinobinak, újra nekivágtak az útnak.
Ren egyre beljebb hatolt az erdő csendes félhomályába, és ösztöneire hagyatkozva tört utat magának az érintetlen aljnövényzetben. Végre aztán ritkultak a fák, és egy kis tisztás napsütötte zöldje derengett fel előtte, majd a bokrok szegélyezte réthez érve meghúzódott egy fa takarásában, hogy körülkémleljen. Örömteli vigyorra húzta a száját, mikor meglátta, hogy akit napok óta hiába keres, ott edz a tisztáson, kutyája társaságában.
Kiba mindent beleadva, Akamaruval futott neki újra és újra az egyik technikájuknak. Meztelen felsőtestén csillogó izzadtságcseppjeivel, megfeszülő izmainak játékával elbűvölte az őt bámuló fejkendőst, és Ren megnyalva ajkait, nagyot nyelt. A fehér kutya megérezte jelenlétét, és ahelyett, hogy Inuzuka alá ugrott volna, tompítani társa esését, morogva rohant a bokrok közé. A lilaszemű visszahőkölt, aztán rámordult Akamarura, és a kutya meglepetten állt meg előtte, majd farkát csóválva hajtotta oldalra fejét.
A tisztásról tompa puffanás hallatszott, majd fájdalmas kiáltás, és Ren elszakítva magát Akamaru barátkozó tekintetétől, kirohant a napfénybe. Kiba a földön feküdt, nyöszörögve próbálta összekaparni magát, és meglepetten nézett fel, mikor megérezte a karja alá nyúló kezet.
- Jól vagy, töki? – kérdezte aggódva a lilaszemű, és alaposan végigvizslatta Inuzuka hegektől és foltoktól megbélyegzett izmos testét.
Kiba belenézett a fejkendős szemeibe, és önkéntelenül megremegett, ahogy föléhajolva vészesen közel került hozzá a fehér hajú Hidan-utánzat. Kitépte karját Ren kezéből, és a földön hanyatt vágódva, riadtan hátrálni kezdett.
- Ne merészelj hozzám érni, te szemét! – fröcsögte az elképedt shinobi képébe, de felállni nem volt ereje, a félelme, hogy szenvedései újra kezdődnek, a földhöz szögezte.
- Cseszd meg, te gyökér, nem akarlak bántani! – förmedt rá Ren, és közelebb lépve erővel rántotta talpra az ellenkező Inuzukát. – Mi a fasz bajod van?!
Kiba reszkető tagokkal állta a lila szemek mély pillantását, de hogy nem történt semmi - azon kívül, hogy a fejkendős átfogta a derekát, nehogy összeessen - kezdett megnyugodni.
- Semmi... – motyogta, és eltolta magától az erős karokat. – Jól vagyok...
- Jól a faszt – morogta Ren, és nagyot sóhajtva lépett hátrébb, aztán fejét csóválva mérte végig a fiút. Egyre jobban tetszett neki Inuzuka, és biztos volt benne, nem véletlen, hogy öszehozta őket a sors. Volt ideje utánajárni néhány dolognak Kibával kapcsolatban, és megdöbbent, mikor kezébe került egy kép a fiút elrabló Akatsukisról. – Tudod, kerestelek már – folytatta, és mosolyogva merült el a metszett szemekben. – Elnézést akartam kérni a múltkoriért. Néha megszalad a pofám, sajnálom.
Inuzuka összezavarodva meredt az előtte magasodó shinobira, aki kiköpött Hidan volt, és úgy érezte, sok ez már neki.
- Sajnálod? – kérdezett vissza elmosolyodva. – Ő is sajnálta... – nevetett fel erőlködve, egyre jobban belelendülve a kacagásba, aztán lerogyott a fűre, öklével a földet verve, nyüszítve hahotázott, majd minden átmenet nélkül kitört belőle a zokogás.
Ren nem nevetett, letérdelt a hangosan síró fiú mellé, és átfogva mellkasát, magához szorította a rázkódó testet.
- Mi a faszt művelt veled az az állat? – suttogta, szinte csak magának, és bár tudta, hogy Shikamaru elintézte az Akatsukist, úgy érezte, szívesen kibelezné egy cseppet.
A fák között hűvössé vált a levegő, és Kiba megborzongva ceccintett, most jutott eszébe, hogy pólóját a tisztáson hagyta.
- Nesze, bújj bele – vette le saját ingét Ren, és a fiú felé nyújtva a ruhát, visszahúzta mellényét atlétája fölé. – Nekem elég lesz ez is.
Inuzuka végigmérte a fejkendőst, és belepirult a látványba, aztán elkapva pillantását, magára terítette az inget. „Milyen figyelmes, hehh... – gondolta duzzogva. – Akármennyire is hasonlít Hidanre, csak egy halvány utánzat, semmi más.”
Szótlanul lépkedtek egymás mellett, Akamaru körülöttük ugrált, és Kiba hirtelen megtorpant a beléhasító felismeréstől. „Na és miért baj az, hogy ő nem Hidan? Nem lehet véletlen, hogy összetalálkoztam vele... egy shinobi, aki úgy néz ki, mint Ő, olyan mocskos a szája, mint Neki, de mégsem Ő... talán így kell lennie, hogy végre túl tudjam tenni magam ezen.”
- Mi a baj? – állt meg Ren is, és mikor Inuzuka a fejében kavargó gondolatoktól szédülten támaszkodott egy fának, aggódó arccal lépett közelebb. – Jól vagy?
Kiba érezte, hogy lassan visszatalál régi énjéhez, és bátran állta a lila szemek vágytól csillogó pillantását, aztán tekintete lesiklott Ren szájára.
- Tudod, hogy kibaszottul gyönyörű vagy? – lehelte a fejkendős, és nem bírva tovább tűrtőztetni magát, ráhajolt a fiú ajkaira. Inuzuka felnyögve fogadta a csókot, belemarkolva Ren mellényébe, és megnyitotta száját a kutató nyelv előtt.
- Kiba... – sóhajtott fel a lilaszemű, mikor szétváltak ajkaik. – Randiznál velem?
Inuzuka elvigyorodva tolta le a kendőt Ren fejéről, és beletúrt az előrebukó, hosszú tincsekbe.
- Igen – biccentett, aztán zavartan folytatta. – De... ARRA még nem állok készen...
- Na és az ki a faszt érdekel? – csóválta meg fejét komolyan a lilaszemű. – Időm van, és tudok várni... Rád akár száz évig is várok, ha kell.
A hoszúkás íriszek csillogva kerekedtek el, és mikor Ren újra ajkai fölé hajolt, Kiba szomjasan viszonozta az érintést, karjait Ren nyaka köré fonva. Úgy érezte, hazaérkezett.
A gödör legmélyén Hidan szeme kimeredve bámulta a semmit, agyának elrejtett zugából egy utolsó emlékkocka kúszott elő, mielőtt végképp elborította volna elméjét a sötétség. „Kiba...”
A szarvasok vezére kettőt dobbantott mellső patáival, és a csapat szétszéledt, bevégezték a feladatukat. Az erdő mélye nyugodt volt, és csendes, csak egy halk sóhajtás lengedezett még a fák lombjai között, hogy aztán az is elenyésszen – örökre.
VÉGE
|
