- Igen – felelem, miközben kezet rázunk. Jó, oké, nem estem neki lendületbõl, tehát annyira nem ment agyamra a melegség. Nem azt mondom, hogy nem esik jól kezének melegsége, de legalább képes vagyok normálisan viselkedni. – Kikísérlek.
Elengedem a kezét, és lehalkítva a zenét, gyanakodva lépek az ajtóhoz. 
Annyira tudtam!
Mimiko és Yume felsikkantva spurizik el, ahogy kitárom az ajtót. Naná, hogy nem bírták ki hallgatózás nélkül… Lemondó sóhajjal hordom le õket z orrom alatt, majd utánuk kiabálok, hogy ne hallgatózzanak, de csak kuncogás érkezik válaszul. Hide halkan nevetve követ a lépcsõn, majd mosolyogva búcsút int, és elindul a buszmegálló felé.

Hosszan fújom ki a levegõt, mikor végre zárom mögötte az ajtót, de ahogy megfordulok, minden lében kanál testvéreimmel találom szembe magam.
- Ugye, hogy megérte tisztázni a dolgokat! – jelenti ki elégedetten Mimiko,  „én megmondtam” mosollyal.
- Wow Nii-san, nem is tudtam, hogy meleg vagy! Tudtad, hogy manapság menõ, ha valakinek meleg haverja van? – lelkesedik Yume csillogó szemekkel, nekem meg kedvem lenne lefejelni az ajtót. Honnan szedték ezt mindketten?
- Említettem már, hogy olyanok vagytok, mint a kisiskolások? – morgom, a fejemet ingatva. Szélesen vigyorogva vonják meg a válluk, nagyon nem zavarja õket.

- És most mi lesz? Összejöttök? – érdeklõdik Mimiko, és a könnyed hangsúly ellenére érzem, hogy ez már komoly kérdés.
- Dehogy jövünk – rázom meg a fejem gyorsan. – Hallottátok, barátok vagyunk. Egyébként is, õ nem meleg!
- Jaja, a lányokat (is) szereti – nyomja meg az is-t Yume sokatmondóan, de csak egy türelmetlen legyintéssel felelek, és elindulok a szobám felé.
- Barátokból szerelmesekké válni, nem éppen példanélküli! – kiabálja utánam Mimiko, de már reakcióra se méltatom, inkább magamra zárom az ajtóm, és elterülök az ágyamon tovább olvasni.

Tudják is õk, mi zajlik most bennem… Egyszerûen ki kell vernem a fejembõl, ami történt. Oké, az lényeges, hogy rájöttem a beállítottságomra, de annak innentõl kezdve semmi köze Hidéhez! Õ csak a barátom, elég fontos ahhoz, hogy ne szúrjam el a kapcsolatunk.
Jól néz ki, tényleg, de biztos lehet találni olyan meleg fiút még a világban, aki szintén helyes, és még érdeklem is.

~oOo~

Érdekesen teltek az elkövetkezõ napok. Otthon tökéletesen jól fogadták, mikor bejelentettem, hogy ne várjanak tõlem csaj hazahozatalt. Apa ijedt meg eléggé, hogy akkor én most abbahagyom a focit, és ruhákat fogok varrni helyette, de megnyugtattam, hogy a lyukas dolgos stoppolása továbbra is rámarad, én inkább rúgom a bõrt.
Anya jó ügyvédként rögtön nekiállt megtanulni a melegek összes jogát, hogy véletlenül se érjen késõbb jogtalan megkülönböztetés sehol. Még Keikotól is meghallgathattam, milyen menõ ha valakinek meleg haverja van, így a végén én voltam a leginkább kiakadva.

Legjobb barátaimnak elõadni már húzósabb volt, de ahogy reméltem, egyiküknek se változott a rólam alkotott véleménye. A régi osztályomból Hide és Kotaro áll hozzám a legközelebb, és mivel az elõbbi már mindent tud, csak az utóbbit kellett felvilágosítani.
Rögtön kombinált, hogy akkor ezért vesztem össze Hidével, én meg nagy bölcsen ráhagytam a dolgot. A lényeg, hogy aki igazán számít, elfogadta, a többieknek meg nem kell tudnia még. Elég, ha én küszködök továbbra is a megemésztésével.

Arról nem is beszélve, hogy akaratlanul is mindig Hide jut az eszembe, ha megpróbálom helyrerakni magamban , és elfogadni a változást. Igyekszem ezt annak betudni, hogy miatta jöttem rá érdeklõdési körömre, de ez valahogy nem tûnik megfelelõ magyarázatnak arra nézve, miért õ jut mindig eszembe, ha például férfiúi szükségleteimen próbálok segíteni.
Ez nagyon, nagyon ciki!
Csak barátok, csak barátok, csak barátok!
Ezt kántálom akárhányszor felrémlik elõttem mit csináltunk, hátha idõvel sikerül meggyõznöm magam.
 
Hétköznaponként úgyse találkozunk túl sûrûn, neten meg könnyû úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ugyan úgy társalgunk, mint eddig, és ösztönösen kerüljük a történtek felhozatalát. Hogy mi lesz akkor, mikor összefutunk, az más kérdés… 
Szereznem kell addigra egy pasit, hogy elfelejthessem végre a zavarba ejtõ emlékeket róla, és normális barátként gondolhassak rá. 
Hát igen, könnyû ezt mondani, de dunsztom sincs, hogy „pasizik” vagy „csajozik” egy meleg srác, hiába tartanak tesóim kiselõadást a dologról, nem visz rá a lélek, hogy elmenjek egy meleg bárba.

A következõ hétvégére amúgy is más program van, Kotaro tartja egy szórakozóhelyen a 18. születésnapját. Egyszerûen nem bújhatok ki a meghívás alól, annak ellenére, hogy Hide is ott lesz, és a terveimmel ellentétben, nincs aki elfeledtesse velem. Király…
- Ne vágj ilyen fancsali képet Nii-san, nem temetésre megyünk! – csacsog mellettem Yume vidáman, úgy lóbálva az ajándékunkat rejtõ tasakot, hogy félek mindjárt röppályára állítja.
- A büszkeségem temetése… - morgom sötéten. – Egyébként meg, egy hete jártok, mi az, hogy máris jössz a szülinapjára?
- Egy hete járunk, de ismerem mióta az osztálytársad – vigyorogja. – Amúgy meg, ásd el a fene nagy büszkeséged, és szedj össze valakit este, majd listázom, kik játszanak a csapatodban a buliban!
- Inkább ne – hárítom hevesen, de csillogó szeme elárulja, hogy már leállíthatatlan.

Így mikor elérjük a szórakozóhelyet, Kotaro felköszöntése után, gyorsan távol kerülök húgomtól, és lehuppanok pár iszogató haverom mellé.
- Mit iszol, Eichi? – vigyorog rám Haruki, a köszöntésem után. Már épp nyitnám a számat, hogy kérjek valami erõset, mikor Hide csatlakozik hozzánk.
- Öh… kólát – bukik ki belõlem, és igyekszem minél természetesebben köszönteni Hidét, de látszólag egy pillanatra õ is kiesett a ritmusából.
- Kólát? Mi a szar, antialkesz lettél? – röhögnek fel barátaink.
- Itt a húgom, nem lehetek tajrészeg elõtte, valakinek õt is haza kell lapátolni – vonom meg a vállam, hálát adva a kitûnõ kifogásért.

- Áh, a lelkiismeretes báty – vigyorodik el Haruki, de megelégszik a válasszal, és inkább Hidéhez fordul, hogy meginterjúvolja. – Na és te?
Látszik, hogy egy pillanatra õ is elbizonytalanodik, de végül összeszedi magát, és ha nem is a legerõsebbet, de alkoholosat kér.
Míg Haruki elmegy az italokért, beszélgetni kezdünk a többiekkel. A buli úgyis csak késõbb indul be igazán, egyelõre a táncparketten is alig lézengenek, és csak szépen lassan szállingóznak a nem hozzánk tartozó fiatalok is.
- Nii-san, képzeld, hátul láttam egy marha he…mpf… - Reflexszerûen fogom be nyakamba ugró húgom száját, mit sem törõdve szemrehányó tekintetével.
- Mondtam, hogy inkább ne! – sóhajtom. Vet egy fél pillantást Hidére, majd mindent értõen biccent, pedig eléggé félreinformálta magát. Nem arról van szó, hogy Hide elõtt nem akarok pasizni, nem és nem arról!
Egyszerûen… ömm… itt még nem tudja mindenki a dolgot, és nem kéne reklámoznom. Igen, ez a helyzet és kész!

Hide:

Nos nem ment olyan zökkenõmentesen az elmúlt idõ, mint ahogy gondoltam… vagy terveztem… vagy reméltem. Igazából már totálisan összzavarodtam. Persze nem bántam meg a dolgot. Azt a részét, hogy megkérdeztem, mi történt. Elmondta röviden tömören, de még így sem özönlöttek az emlékek. A képzelgések annál inkább. 

Kicsit feszélyezett vagyok ha arra gondolok, hogy Eichi is a buliban lesz. De normális haver leszek, és úgy teszek, ahogy én ajánlottam a „mintha mi sem történt volna” nem biztos, hogy beválik, de ugyan úgy haverok vagyunk nem? De. 

Ott tartottam… képzelgések. Na ja… A héten kétszer is azon kaptam magam, hogy miközben nyílt titokként rejtegetett újságjaim között lapozgattam, majd áttértem az internet csodáira – hisz nincs letiltva a gépem – azon kaptam magam, hogy teljesen mindegy mi a francot nézek, avagy mire csinálom a dolgot, rá gondolok. Nem elég hogy egész nap az jár a fejemben, még ilyenkor is csak Õt tudom elképzelni. Idegesít? Azt nem mondanám, inkább csak zavarba hoz a dolog. Mi a jó istenért jut mindig Eichi az eszembe? 

Az egyik videóban elég meglátnom egy felvillanó segget és máris az övé jut eszembe, amit reggel láttam még fél kómában. Kb azaz egyetlen emlékem az egész mindenrõl vele kapcsolatban. Kissé sajnálom a dolgot. Azt hiszem soha többé nem fogok annyira berúgni mint akkor, és ez nem olyan fogadalom, amit csak a következõ ivászatig tartok be… de nem ám! 

Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy kitalálta volna az egészet. Anya akármit is mondott, ez lehetetlen. Tudom, hogy Eichi soha nem hazudna nekem pláne ilyet. Hülyeség… többet se mondok el anyának ilyet. Akármilyen megértõ, de nem igazán tudja visszafogni, ha egyszerû, ártalmatlan összeesküvés elméleteket talál ki. Mág hogy azért hazudta, hogy megszerezzen. Képtelenség… szerintem akkor teljesen máshogy zajlott volna le a dolog. Nem szigeteli el magát, amit lehet elmondta volna, ráadásul ahogy lereagálta az egészet… és megkönnyebbült amikor azt mondtam maradjunk simán barátok. 

Ezek után, hogy remélhetném azt, hogy szeretne többet? 

Várjunk csak… remélhetném? Nem azt akartam mondani, hogy „gondolhatnám”? Fejemet csóválva caplatok a szervezett buli felé. Egyre jobban meghülyülök… az egy fokkal azért csak jobb az õrületnél nemde? 

A kibérelt helynek nagyon jó a hangulata és nagyon sok ember van. Elõször el is veszek a nagy ismeretlen tömegben, de idõvel rátalálok ismerõs arcokra így közéjük telepszem le, pont Eichi mellett találok helyet. Haruki hajol felé. 

- Öh… kólát – mondja Harukinak, gondolom megkérdezte mit iszik. 

- Kólát? Mi a szar, antialkesz lettél? – körben mindenki harsányan felnevet, én viszont csak kiszélesedett mosollyal csatlakozom hozzájuk. Nem lepõdnék meg, ha amiatt lenne. 

- Itt a húgom, nem lehetek tajrészeg elõtte, valakinek õt is haza kell lapátolni – nyomatja a kifogást. Hihetõ, hisz láttam Yume-t a közelben, viszont ilyenkor általában egy viccel szokta elnyomni a dolgot. Lehet, hogy arrébb kéne ülnöm eggyel, hogy ne legyen annyira feszélyezett? Vagy nem tõlem van? Vagy csak túlreagálom a dolgot és tényleg Yume miatt nem akar inni? 

- Áh, a lelkiismeretes báty – hagyja rá Haruki, majd felém fordul – Na és te? 

- Csak egy sört – válaszolok hálás mosollyal, majd el is hussan a piákért. Amíg vissza nem tér elbeszélgetjük az idõt történtekrõl vagy szimplán viccelõdéssel, esetleg mit tervezünk a nyárra. Minden féle téma elõjön, ahogy általában a pia oldódik mindenkiben. 

- Nii-san, képzeld, hátul láttam egy marha he…mpf… - Yume vetõdik Eichire, aki befogja a száját, mormol neki valamit, majd YUme lenyugszik, egy pillanatra még rám is néz. Összevonom két szép szemöldökömet, de csak ennyire reagálom le, majd belekortyolok sörömbe. 

Lemondó sóhajjal fordul vissza az asztal felé, Yume még egy kicsit rám néz, majd tovább halad. Jut eszembe… furcsálltam, hogy Yume és Kotaro így összejöttek. Fogjuk rá annak hála, hogy zaklattam Eichit, sõt ha nagyon vissza akarom vezetni a dolgot annak hála, hogy mi… nos mi… 
Most hogy belegondolok milyenek is Eichi tesói… És összepasszintom az elõbb hallottal, elmosolyodva hajolok közel Eichihez, de mire észrevesz már a füléhez közel van a szám és megcsap finom illata. Milyen kellemes. 

- Csak nem elhatározta a húgod, hogy keres neked egy pasit? – suttogom a fülébe majd vigyorogva hajolok el tõle, mire duzzogva vörösség terül szét arcán. Irtó édes. Totál meghülyültem? 

- Eltaláltad… pedig… hahh – sóhajt nagyot, majd ledönti a kóla maradékát. – tök mindegy mit mondok nekik, mennek a saját fejük után – habár nem lenne szabad kárörvendõnek lennem, mégis nevetek halkan a dolgon. Zavaromban. Még mindig orromban érzem az illatát. – Na mi van? Könnyû a kisebbet kinevetni mi? – erre csak még jóízûbb nevetést csal ki belõlem. Na ez azaz Eichi akit ismerek. 

Ez után felszabadultabb a társalgási beszélgetés is, valahogy teljesen kikapcsolódom és mindent elfelejtek, csak jól érzem magam. Úgy néz ki a jó társaság mellett sokkal könnyebb bármit csinálni átvészelni vagy gondolat terelni mint bárhogy máshogy. Mivel nem akartam ma erõset inni így több sör mellett döntöttem, viszont így egyhamar ki kell mennem a slozira. Nem fárasztom a többieket azzal, hogy szólok, túl jó már a hangulatuk ahhoz, hogy akár azt is észrevegyék, eltûntem. Igen, elég fura érzés, ha a társaságban egyedül te nem vagy részeg, nem igazán tapasztaltam még ilyet. 

Épp hogy egy piszoár elé állok nyílik az ajtó, és akaratlanul is oldalra fordulok, majd azt látom ahogy Eichi kettõvel mellettem szintén könnyít magán. Talán kicsit meglepte, hogy itt talált, de ez hamar eltûnt az arcáról. Ahogy látom teljesen normális, nem ingadozik, a mozgása is helyén van. De mielõtt észrevenné, hogy stírölöm gyorsan magam elé fordulok. 

- Ahogy látom te is még elég józan vagy – a hangom visszaverõdik a falakról így kis háttérzajjal, de hallani mindent. 

- Hát, én nem nagyon alkoholizáltam most, csak amit Kotaro kötelezõen megitatott velem. – közli mosolyogva, én pedig lassan végzek. – De általában sem szoktam annyit inni – a mondat végére hirtelen elcsuklik a hangja, de lehet, hogy csak képzelõdtem, amikor megnyitottam a csapot, hogy kezet mossak. 

- Mondd csak – szólok halkan mielõtt kimenne. Mivel kint nagy a zaj és a tömeg ezt talán jobb lenne itt megkérdezni – Lerendezted már magadban a dolgot? Tudod… Hogy te… 

Szinte azonnal leesik neki, de nem tûnik igazán… annyira zavartnak, mint képzeltem. 

- Igen, azt hiszem… de a tesóim meg tudnak õrjíteni vele – halk kuncogással reagálom le. 

- Ennek örülök. – majd észreveszem, hogy most tiszta vörös az arca. Elõre biccentett fejjel Õ is mellém áll a másik csapnál, és csak a tükörbõl látom, de akkor is tisztán. Hirtelen haját félretúrva a homlokához szorítom a tenyeremet, ami forró. 

- Jól vagy? – kérdem halkan, kikerekednek a szemei, összeszorítja eddig résnyire nyitott ajkait, majd nyel egyet. Vajon egy kis félelemtõl vagy a kevés italozástól csillog így a szeme? Ah nem mindegy? Akkor is olyan szép. Hasonló inger támad rám váratlanul, mint amikor legutoljára náluk jártam, és a szórakozó ivászat közben most elmosódott bennem a fék, ami múltkor visszatartott. Nem is törõdök vele, hogy még nem válaszolt, számból kiindulva már az egész arcom bizsereg, ahogy észrevétlenül felé magasodok, de hirtelen olyan erõvel robban be az ajtó, hogy mindketten szívrohamot kapva ugrunk egy nagyot és a betámadók felé nézünk. 

Ketten nagyon falják egymást, szinte kéményseprõsdit játszanak  egymás torkával, amikor lassan felfogom, hogy kiket is látok. 

- Kotaro? – suttogom halkan, hunyorogva, de ami utána következik ha az nem halk. 

- YUME! – csattan fel Eichi, és azonnal hozzájuk trappol.  Végre elválik egymástól az összesült pár, majd szétrebbennek, de Yume csak szétcsúszottan vigyorogva dõl a csempének háttal. 

- Oh, Nii-san. 

- Taj részeg vagy, azonnal hazamegyünk – karon ragadja, majd Kotarora bök – Rád pedig haragszom – átkarolva kivonszolja húgát, én pedig egyedül maradok a hoppon maradt részeg haverommal. Átkarolom a vállát. 

- Hát ezt elkúrtad… - veregetem meg a hátát. 

- Épp ez az, hogy nem – csak homlokot ráncolva nézek rá, mire részegesen elneveti magát. – nyugi, csak vicceltem. Nem úgy… izé… áhh… -  ahogy látom Õ is nagyon jól érzi magát. Naná, az ünnepelt iszik a legtöbbet. Ezért is csodálom meg premierplán ahogy zöld fejjel a wécére vetõdik. 

Most nem tudom hálás legyek-e vagy sem azért, hogy hirtelen betörtek… az meg még jobban zavar, hogy tanakodok ezen. 

Eichi:

Szerencsére Yume pár pillanat múlva odébb áll, még mielõtt eléggé cikis helyzetbe hozna. Csak tudnám, miért élvezi õ is, meg Mimiko és Keiko is ilyen veszettül et a helyzetet. Mintha legalábbis híressé váltam volna, és õk sütkérezhetnének a dicsfényemben…Pedig szerintem pár ember elõtt még gázos is lehet, ha az embernek meleg bátyja van. Ki érti a nõket? 

- Taj részeg vagy, azonnal hazamegyünk – jelentem ki, és karon ragadva indulok el kifelé, de még elõtte dühösen bökök Kotaro barátomra. – Rád pedig haragszom.
Kitámogatom, sokkal inkább vonszolom Yumét a mosdóból, és a kijárat felé veszem az irányt. 

A hûvös levegõn szerencsére megához tér annyira, hogy már hajlandó legyen használni a lábait. Fogom én ezt az estét felemlegetni neki, mikor leáll nyúzni a dolgaimmal, az egyszer biztos.
Szerencsére sikerül felpakolnom a buszra, majd szerencsésen hazacibálni, de az valami égi büntetés, hogy végig be se áll a szája.
- Tudod Nii-san… hukk… ti is ketten vótatok benn… csak neeeem…
- Nem – vágom rá kapásból. – És neked se a férfimosdóban kéne alkotni, fõleg nem egy hét járás után!
- Hümm…? Te mond…hukk…od? Mennyi az annyi amennyit jártál…Hikkdével? – csimpaszkodik belém még inkább, és jóízûen felnevet.

Magamban morgolódva hagyom rá a dolgot, végül is igaza van, még ha ez részegen marhára nem is érdekli. Szerencsére elcsitul, mikor belépünk a házba, de még így se sikerül a többiek felverése nélkül leraknom a szobájában. Anyáék viszont nem szólnak semmit, mikor látják, hogy minden rendben van azért, inkább visszafekszenek aludni.
- Látom jó estétek volt – jegyzi meg Mimiko, követve a szobámba. – Azt hittem tovább maradtok.
- Láttad te, milyen állapotban volt a kis idióta? Úgy szedtem szét õket Kotaroval, mielõtt akcióztak volna a mosdóban. Hide se hiszem, hogy jól járt a másik idiótával, biztos felnyalta az is a padlót.
- Most vagy a nõi mosdóba mentél utánuk, vagy Hidével találtátok meg õket a férfiben – kalkulál nõvérkém, célozgatva.

- Tudod Nee-san, az ember néha-néha kijár a wc-re könnyíteni magán, és csodálatos véletleneknek köszönhetõen, alkalomadtán másokkal is összefuthat bent. Majd beeshet két részeg, egymás szájában kutakodva… - fejezem be magasröptû eszmefuttatásom, mire halkan felnevet.
- Leszûrtem a történteket. De most õszintét Eichi, milyen volt találkozni Hidével? – vált át komolyabb hangra, én pedig elcsendesedve huppanok le az ágyamra.
- Fura – vallom be pár perc múlva tömören, majd igyekszem kifejteni. – Reméltem, hogy tökéletesen tudok majd normálisan viselkedni mellette, és többnyire sikerült is, de nem úgy, mint régen. Áh, azt hiszem vonzódom hozzá, egy egészen icike-picikét…
- Tényleg olyan kicsikét? – húzza fel a szemöldökét Mimiko szelíden.
- Tényleg! – vágom rá határozottnak szánt hangon. – Majd keresek magamnak valakit, akit szerethetek, õ pedig marad jó barát!
- Ahogy gondolod – borzol a hajamba, majd nagyot ásítva kisétál a szobából.

~oOo~

- Ne már, itt sincs! – nyüsszenem, miután atomjaira bontottam másnap reggel a szobám, a telefonom után kutatva. Már expedíciót indítottam utána az egész házban, de nyoma sincsen, és hiába csörgetem, tudom hogy levettem a hangját tegnap este. Éjjel… Oh, a buli! Ott hagytam volna? De akkor annak már búcsút is mondhatok.
- Eichi, telefon! – kiabál fel a földszintrõl anya, de mikor felcsillanó szemekkel leviharzok, csak a vezetékest nyomja a kezembe.
- Halló? – szólok bele lelombozódva, de minden elnyomási erõlködésem ellenére, hevesebben kezd kalapálni a szívem, mikor ismerõs hang felel.
- ’reggelt Eichi – köszönt Hide, egészen energikus hangon, tehát nem másnapos, vagy nem különösebben. – Gondoltam szólok mielõtt bepánikolsz, hogy nálam van a mobilod, tegnap találtam a mosdóban, ahol felkapartad Yumét. Kerested már?

- Áh, csak a házat szedtem alkotóelemeire – vigyorodok el megkönnyebbülten. – Köszi, hogy megtaláltad, azért most megnyugodtam. Összetudunk futni valahol ma, hogy átvegyem?
- Itt aludtam Kotaroéknál, valakinek haza kellett cipelni a szülinapost is, õk nincsenek messze tõletek, ugye? Beugrom délután, mikor megyek hazafelé… ömm… ha az jó – bizonytalanodik el kissé, én pedig hirtelenjében vágnám rá, hogy nem kéne, de idõben leállítom magam.
Barátok vagyunk, barátok vagyunk!
- Az nagyon jó lenne, megköszönném – felelem észrevehetetlen szünet után. – Amúgy a hímnemû idióta hogy van?
- Még húzza a lóbõrt, de úgy fog fájni a feje ha felébred, hogy öröm lesz nézni – feleli nevetve. – Nõnemû egyedtársával mi a helyzet?
- Hasonló – kuncogok fel. – És Mimiko már tudja, mi történt tegnap…
- Galád mód elmondtad neki? – röhög fel. Ismeri már a nõvérem annyira, hogy tudja, amilyen jó fej, olyan hárpia is tud lenni, és mivel anyának többnyire kevés ideje van a nevelésünk kellemetlenebb részeire, elõszeretettel veszi át tõle a fejmosások terhét.
De jó tanácsadó is, én se véletlenül mondtam el pont neki ami velem történt.
- Én cipeltem haza, és korábban kellett eljönnöm a buliból miatta, viselje a következményeit – vonom meg a vállam gonoszkodva, bár mozdulatomat nem láthatja, mégis jót derül a dolgon.
- Na né… Kotaro elõmászott. Megyek berúgom a fürdõbe, aztán ha összeszedtük magunk, én átmegyek. 
- Rendben, szia!
- Szia.

Sóhajtva teszem a helyére a telefont, és az alsóajkam rágcsálva dõlök el a kanapén. Telefonon keresztül, nagyon könnyû volt normálisan beszélni, de hogy mi lesz akkor, ha megint személyesen találkozunk… Jó, tegnap elvoltunk, de egyre inkább érzem, hogy ha nem feledteti el velem valaki, tényleg fokozatosan jobban vonzódom hozzá.
Áhh… csak el kéne fogadnom a tesóim párkeresési próbálkozásait.