Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Megváltás
Korhatár: 12+
Műfaj: Dráma
Kategória: Nem anime
Feltöltő: vicii
Feltöltve: 2012. 06. 21. 11:05:27
Megtekintve: 725 db
Kritikák: 2 db
Miért? Ezt kérdezte folyton. De sosem kapott rá kielégítő választ. Folyton bántották. Régebben sírt is miatta, de az idő lassan felitatta a könnyeit. Semmit nem értett. De egyet legalább megtanult: nincs értelme kérdezni. Úgysem kap választ.
Most is ott kuporgott a szoba sarkában, az ijesztő, bizonytalan homályban. Sziluettje csak elmosódottan látszott, ahogy lábait átkarolva, állát a térdeire fektetve ült. Kék szemei csak meredtek a távolba… nem csillogott bennük semmilyen fény. Már kihalt belőle a remény, hogy valaha is jobbra forduljon a sorsa.
Mióta nevelőszülőknél élt, így érzett. Ennél még az árvaház is jobb volt. Ott legalább volt valaki, aki megvigasztalta…
Ahogy felsejlett lelki szemei előtt a fiú képe, a torka elszorult, a szeme pedig égni kezdett. Vágyott vissza hozzá… vágyott rá, hogy újra átölelje, hogy ismét valaki letörölje kibuggyanó könnyeit. Mint ő…
Az éjszakák már nem kecsegtettek az álmok édes világával sem, napok óta nem tudta lehunyni a szemét. Már nem jött el az a csodás, felszabadító érzés, már nem tudott menekülni… eddig az álmok jelentették számára az egyetlen kiutat a cudar valóságból, de most, hogy már ettől is megfosztották… egyszerűen nem volt már semmi, ami ehhez a világhoz kötötte… majdnem semmi…
De már nem reménykedett, hogy újra találkozhat a fiúval. Már semmiben sem reménykedett…
Apró fénysugár szökött be a függöny redői között, jelezve, hogy a nap elérte a horizontot. Reggel van…
Körmeit a térdébe vájta, egész testében megfeszült. Megint egy borzalmas nap kezdődik… megint… olyan ez, mint egy végtelen körforgás, egy ördögi kör, egy mókuskerék… ő pedig csak a szemlélője a dolgoknak. Nem tehet ellenük semmit… és a tehetetlenség csak még inkább kikészítette.
Valahol a távolban megnyikordult a fapadló. Hát már ébren is van napjainak megkeserítője? Pedig azt hitte, lehet még néhány nyugodt perce… de úgy tűnik, mégsem.
Az ajtó kilincsére meredt. A nyikorgás felerősödött, egyre közelebbről hangzott. Pár pillanat múlva már a zár kattanását is hallotta, majd lassan lenyomódott a kilincs. A falap feltárult, olyan volt, mint egy nagy száj, ami épp felfalni készüli ezt a kis, sötét szobát. Ő pedig belépett. Életének megkeserítője…
A férfi már negyvenes éveit taposta, arcát átszőtték az idő és a gond ráncai. Rövidre nyírt hajában ősz tincsek csillogtak, mintha egy pók szőtte volna bele ezüstös hálóit. Cingár alakja messze fölé magasodott, felépítése ellenére hatalmas ember volt. A tenyere szinte tányérméretű. A szemei aprók voltak, feketék és mindig rémisztően villogtak. Az orra, akár a sas madáré, a szája pedig mintha két összesimuló penge lett volna.
- Talpra, fattyú!- csattant fel dohánytól karcos hangján, ő pedig megremegett. Tagjait átjárta a félelem, akárhányszor hallotta ezeket a szavakat. Gondolkodás nélkül felállt, és suta, bizonytalan léptekkel a férfi elé lépett.
- Igenis.- válaszolta halkan, a hangja, akár a szellő, beleveszett a kis szoba csendjébe.
- A ruhák nem mossák el magukat! De előtte főzz reggelit!- parancsolta a férfi ellent mondást nem tűrően, ő pedig lehajtotta a fejét. Hosszú, barna tincsei az arcába hulltak, úgy indult el a konyha felé.
Némán állt neki a dolgának, kócos loboncával mit sem törődve. Nagy gonddal készített rántottát, pirítóst, kávét és szalonnát. Megterített, majd a férfi elé helyezte az ételt az asztalra.
- Parancsoljon, uram.- cincogta halkan, vékony hangja remegett. Fáradt volt, kialvatlan és gyenge. A férfi elégedetten felmorranva állt neki reggelijének, ő pedig már tudta a dolgát. Nesztelen léptekkel a fürdőszoba felé vette az irányt. Ideje lesz nekiállni a mosásnak.
Berögzülten, automatikusan végezte a dolgát, a kezei szinte maguktól mozogtak. Szétválogatta a szennyest, vizet töltött a dézsába, fogta a szappant, és átdörzsölte velük a ruhákat. Egyenként, alaposan, majd mikor kész volt, kiteregetett. Végül jöhet az újabb adag. Másfél óra múltán készen is volt. Lassan visszasétált a konyhába, és nekiállt elmosogatni a koszos edényeket. Ezután kitakarította a fürdőszobát, felsikálta a padlót, megágyazott, ebédet főzött és még miegymás. Nap végén már alig volt erő a tagjaiban.
Fáradtan állt hát neki a vacsorának. Megvárta, míg a férfi eszik, majd mikor távozott, elmosogatott. Egy tálcára tett magának ételt, és észrevétlenül próbált beosonni a szobába. Ám még az ajtót sem csukta be maga után, a férfi hangosan felordított.
- Te hasznavehetetlen kis fruska! Az ablakokat elfelejtetted letakarítani!- csattant fel ingerülten, ő pedig egész testében megremegett. Letette a tálcát majd futva sietett a hang irányába. Nagyot nyelt. Út közben felkapkodta a tisztító szereket és egy rongyot.
- Máris megyek, uram! Bocsásson meg a figyelmetlenségemért, kérem…- mikor odaért, mélyen meghajolt a férfi előtt, és imádkozott, hogy ne kapjon semmilyen büntetést. A férfi felmordult, majd hosszú ujjak siklottak a hajába, s erősen markolták meg barna tincseit. Felrántotta a fejét, lehajolt hozzá és villámokat szóró tekintettel nézett a szemeibe.
- Idefigyelj, te kis szuka! Elegem van belőled! Lassan már semmi hasznodat nem veszem!- sziszegte, ő pedig nagyot nyelt. Rémület futott át a tagjain.
- Bo… bocsásson meg kérem…
A férfi arcán visszataszító vigyor jelent meg.
- Hát, talán nem adlak el… inkább engesztelésül szórakozom egy kicsit.- morogta, majd megragadta a lányt a karjánál, és a falhoz taszította. Hangos csattanással csapódott a hideg felületnek, még levegőt is elfelejtett venni az ijedtségtől. A férfi iszonytató kifejezéssel az arcán simult a törékeny, karcsú kis testhez, nagy tenyerei a lány feje mellett csattantak a falon. Hosszú ujjait belebujtatta a barna tincsekbe, erősen megmarkolta őket, majd oldalra rántotta a kis fejecskét.
Ő pedig némán zokogott. Tudta jól, most mi fog következni… már többször történt vele ilyen, a férfi bemocskolta a testét. Ő pedig semmit nem tehetett… ha tiltakozott, megverte, de nem hagyta abba. Ugyanúgy folytatta, csak még durvább volt… így hát most sem volt túl sok választása. Csak csendesen folytak a könnyei, és próbálta elnyomni a fájdalom hangjait.
Másfél óra múlva végre szabadulhatott. Hangtalanul felkelt a horkoló férfi mellől, remegő kezekkel összeszedegette a ruháit, majd átsietett a fürdőszobába. Szégyenkezve mosta le magáról a férfi mocskát, majd felöltözött és bezárkózott a szobájába.
Enni már nem volt kedve. Letelepedett a sarokba, felhúzta a lábait majd ismét utat engedett a könnyeinek. Szenvedett… de már elege volt… nem bírta ezt tovább… meg volt rémülve…
Az asztalon halványan pislákoló gyertyát kezdte nézni. Már csak egy megoldás maradt…
A tagjai maguktól mozdultak, az agya teljesen kikapcsolt. Nem volt más megoldás… csak ez az egy út maradt… csak nézte, ahogy a tűz mohón felemészt mindent… mindent, ami valaha ártott neki, a gyűlölt férfit, szenvedésének egész színhelyét… majd a lelkébe maró fájdalmat is…
Nem maradt más, csak por és hamu. A tűz maga volt a megváltás… a halál felitatta folyton zokogó lelkének könnyeit.



© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).