Ez a játék egy hirtelen fellángolásból született. Egy gyors, minden dráma nélküli kis játékra vágytunk és lejátszottuk kevesebb mint 2 nap alatt. Körülbelül 1,5 nap volt, egy kis alvásmegszakítás végett. 

Nem túl hosszú játék, de pont ez a lényege, egy viszonylag könnyed, talán hétköznapinak is mondható kis eset leírása. 

karakterek: 
                           

Zeno: 

Fejembe húzom a sisakot, és vigyorogva ülök motoromra. Ez a felvétel netre fog felkerülni ha sikerül ha nem és én nem szeretnék ezzel lebõgni. 
Elég sok haver van jelen, és ez még egy újabb ok, hogy tehetségemet fitogtassam. Mert nem hagyom a mázlira a dolgot. Elõre görnyedek, felbõg a motor, zúg alattam az egész gépezet. Be is vadítom kicsit, kipörgetem a hátsó kereket. A kezdõk is szívesen játszanak ezzel, bár nekik ez általában pofára eséssel végzõdik, de nekem nem. Én ennél értelmesebb vagyok. Mögöttem száll a por, repülnek a kavicsok is utána, csikorogva kerék, majd felkapom a lábam, hirtelen kezd száguldani a járgány, s csak egy csíknyi felületen érzem a menetszelet ahol kilóg a csuklóm, meg persze ujjaim végén. Ugratón fel, magasba szaltó, tíz kocsi felett átugratás, majd másik végén le. 
Ennyi faszikáim, kisujjból rázom ki! 
Mûsorozok még keveset a motorral ahogy átugrattam, a porba rajzolok egy obszcén mintát a kipörgõ kerékkel, majd leállítom a motort és pár pillanattal az után veszem csak le tejbe tök vigyorral a sisakomat, mikor már elült a por. 
Épp hogy szabaddá válik a fülem, elégedetlen hangot hallok meg. 
- Hé bazdmeg Zeno én ebben a ruhában megyek melózni! – horkan fel Max, port köpve. A padok felé tolva a motort viszonylag gyors léptekkel megállok a haverok elõtt. 
- Pedig tudhatnád, hogy nincs mûsor felhõ nélkül. – és mint aki meg se hallja.
- Még jó hogy feketét vettem fel, és nem fehéret. 
- Hé, de azért esti sörözés még áll attól, hogy most melózol? 
- Persze. 
- Akkor csá – szokásos kezelés, és már rohan is tovább. Csak azért jött ki, hogy élõben lássa azt, amit mások csak felvételen fognak látni. Már csak ebbõl is gondolhatnám azt, hogy talán… nagyon talán… van köze a személyemhez és nem csak az extrém dolgok „imádatához”. 
Ekkor jut eszembe, hogy le kellett volna vennem a motoros kesztyût és akkor nem csak az ujjbegyeimen érezném meleg kézfogásának langyos hagyatékát. Ha valaki néha hallaná a gondolataimat tuti azonnal rájönne hogy ferde vagyok mint a részeg karó. 

- Milyen lett a felvétel Mike? – kiáltok felé és már hozza is a kamerát. Kissé szar, pixeles darabos, de mit is várok egy digitális fényképezõgéptõl? Oly’ mindegy. 

~*~

Habár általában az estét vagy tízen kezdjük, ettõl függetlenül alig pár sör és rövid után a csapat nagyja lelép csajokat fûzni. Még szerencse hogy alig bírják a piát mert így nem kérdeznek rá, hogy én vajon miért nem aktívkodom. Persze a többség tudja, hogy miért. Ez a hely nem a legalkalmasabb arra, hogy… felszedjek valakit. Viszont az már számomra érdekesebb kérdés, hogy Max miért kuksol itt velem szemben, hogy elém tegye a következõ kör kalasnyikovot. 
Elém tolja minden kérdezés nélkül, én pedig elfogadom minden kérdezés nélkül. 
Gyújt, csepeg, facsar, lehúz… Na ez üt… Kettõ ebbõl és én is beállok mint a gerely. 
- Mákod volt ma ugye tudod? 
- Mire gondolsz? – úgy hallom mind a kettõnk hangjában van egy kevés alkoholos duruzsolás, bár a zene valamennyire elnyomja ezt és inkább csak a magam nevében tudok beszélni. Max arcán jobban látszik a hatás, pár perccel a pia lehúzása után. 
- Az ugratásra… tudom ám, hogy versenyeken nem ekkora a távolság két bukkanó között, de akkor is mákod volt. Alig pár centivel értél a végére. 
- Nem mázli te farok, tehetség – vigyorogva dõlök hátra õ meg még jobban elõre, hogy halljam mondandóját. 
- Tuti, hogy nem tudod még egyszer megcsinálni. 
Felvonom egyik szemöldökömet jó magasra, kihívó pillantást vetve a szemben ülõre. 
- Fogadjunk? – kérdezek rá. Ez jól hangzik. Ha kell még ötször átugratok neki akár ellenszélben is. 
- Hm? – pislog rám vissza, én pedig körbenézek hall e valaki, mert ugye… a haveri körben ha fogadásról van szó az vagy pénzben vagy cuccokban megy, viszont itt nincs szükségem mások ajánlataira. Elõre hajolok én is, amire hõköl egy kicsit. 
- Ha még egyszer átugratok, azt kérek tõled amit csak akarok… Ha nem sikerül átugratnom, akkor amint lehet kérhetsz tõlem amit csak akarsz – persze ha egyáltalán eltanyálnék. Valamilyen mértékben végzetes is lehet vagy csak lesérülök egy idõre, de nem hiszem, hogy erre sor kerülne… Kezdõ korom óta nem zuhantam le egyszer sem, és nem most fogom elkezdeni a pályafutásom hanyatlását. 
- Bármit? 
- Bármit… utólag is kitalálhatod - de úgyse adok rá lehetõséget. – Benne vagy? 

Max:

Lélegzetvisszafojtva figyelem Zeno újabb õrült mutatványát, miután bõsz gázt adva elhúz mellõlünk. Kicsit tartok tõle, hogy ez nem fog sikerülni, de kár féltenem, úgy szaltózik át a kocsik felett, mintha ez a világ legegyszerûbb dolga lenne.

Viszonylag puhán landol a másik oldalon, bár látszólag pár centin múlik a dolog. Sikerén felbuzdulva parádézik még kicsit a pályán, majd hatalmas porfelhõt kavarva áll meg elõttünk. Én meg port nyelve, morogva várom, hogy végre vele is közölhessem, tanuljon meg normálisan parkolni.

- Hé bazdmeg Zeno én ebben a ruhában megyek melózni! – közlöm vele, port köpködve. Hát, majdnem azt mondtam, amit akartam.

- Pedig tudhatnád, hogy nincs mûsor felhõ nélkül. – Ja, hozzászokhattam volna, de akkor is, inkább szóra se méltatom.

- Még jó hogy feketét vettem fel, és nem fehéret.

- Hé, de azért esti sörözés még áll attól, hogy most melózol?

- Persze. – Azt ki nem hagynám, kell a buli!

- Akkor csá – Lekezelünk, és én már ott sem vagyok. Így is késni fogok valószínûleg…

~*~

Naná, hogy késtem a melóból, de szerencsére vagyok annyira jó és népszerû pincér, hogy ezért már meg se fordul a fõnök fejében a kirúgásom. Azért meg nem büntet senki, h a bulira is késve futok be, jó szokásomhoz híven.
Úgyis hamar elszállingóznak mellõlem az emberek, a végén már csak Zenoval ücsörgünk  a törzshelyünkön. Azt tudom, én miért nem megyek csajvadászatra, de hogy õt mi tartja itt, abban nem vagyok biztos.
Elé tolom a következõ kör piát, és mindketten szó nélkül lehúzzuk. Alaposan megszédülök tõle, elég ütõs ital, és nem én vagyok a világ legnagyobb ivója.

- Mákod volt ma ugye tudod? – jelentem ki, hogy mondjak végre valamit.

- Mire gondolsz? 
- Az ugratásra… tudom ám, hogy versenyeken nem ekkora a távolság két bukkanó között, de akkor is mákod volt. Alig pár centivel értél a végére.

- Nem mázli te farok, tehetség – vigyorogja, majd hátradõl, én meg kénytelen vagyok elõrébb, hogy a zene ne nyomja el a hangom.

- Tuti, hogy nem tudod még egyszer megcsinálni.

Felvont szemöldökkel fogadja piszkálódásom, kihívó pillantást vetve rám.

- Fogadjunk?  

- Hm? – pislogok rá vissza, hogy biztos legyek benne, jól hallottam. Közelebb hajol, miután körbenézett, mire hátra hõkölök kicsit a hirtelen közelségtõl.

- Ha még egyszer átugratok, azt kérek tõled amit csak akarok… Ha nem sikerül átugratnom, akkor amint lehet kérhetsz tõlem amit csak akarsz – sorolja a szabályokat.

- Bármit? – ismétlem kissé tétován, bár magamat ismerve, két másodperc és benne vagyok.

- Bármit… utólag is kitalálhatod. Benne vagy?

Igyekszem elgondolkodni a dolgon, hisz általában legalább úgy teszek a fogadások elõtt, mint aki számításba veszi a vereséget is, de a piától kábán még eljátszani is nehéz ezt. Végül rövid úton rábólintok, belecsapva Zeno idõközben elõrenyújtott kezébe.
- Rendben, de nem merd nekem összetörni magad! – vágom rá, kissé nehezen forgó nyelvvel. 
Elégedetten elvigyorodik, és megszorítja a kezem, megpecsételve ezzel a fogadást. Lehet gonosz dolog tõlem, hogy a sikertelenségébe fogadtam, de néha neki se árt, ha letörik az egóját. Persze remélem, hogy nem töri össze magát. Elég, ha be se tudja indítani a mociját.
Hogy erre mennyire kevés az esély… 
- Mit kérsz, ha nyersz? – pillantok rá a poharam felett. 
- Majd meglátod – mosolyodik el, a szemeimbe nézve. Uh, még mindig megremeg a gyomrom, ha látom ezeket a kék szemeket. Jobb lesz, ha nem iszok többet, mert még olyat teszek részegen, amit megbánnék késõbb.
Félretolom a poharam, majd szépen lassan feltápászkodom.
- Ideje mennem, holnap suli – jelentem ki, és mivel a társaság nagy része szétszéledt, leginkább Zenohoz intézem búcsúmat.
- Ilyen állapotban egyedül akarsz menni? – kérdezi, felvont szemöldökkel.
- Csak nem aggódsz? – nevetek fel kekeckedõen, majd megingatom a fejem. – A bátyám elugrik értem kocsival. Na további jó szórakozást, holnapra meg szedd össze magad, vagy zsebemben a gyõzelem! – Mosolyogva nyelvet öltök rá, majd erõsen koncentrálva, hogy minden lépésem a helyén legyen, kicaplatok a szórakozóhelyrõl.
Szerencsére Josh már kint vár, és miután biztosítottam róla, hogy nem hányom le a frissen tisztított kárpitot, beülhetek a kocsijába, hogy elvigyen a kollégiumba.

Másnap kissé unottan ücsörgöm végig az órák nagy részét, ma valahogy a kedvenceim se tudnak lekötni. Ez van, ha fogadok. Gondolataim csak az adott téma körül tudnak forogni. 
Így nem csoda, hogy rögtön ugrom fel mikor végzünk, hogy rohanhassak a pályára. Zenot ismerve már rég ott van, ahogy a banda kevésbé tevékeny része is. Néha hihetetlen, hogy ráérnek.
Csak azt nem tudom, hogy sikerül a megbeszélt idõhöz képest elkésnem úgy is, hogy idõben indultam…
Lihegve fékezek le a többiek elõtt, táskámat a padra dobva.
- Bocsi, nem tudom hogy sikerült.
- Már azon lepõdnénk meg, ha nem sikerülne késned – röhög fel Don, de a következõ pillanatban Zeno fékez le mellettünk, és lehúzza a bukóját.
- Azt hittem már el se jössz – vigyorodik el gunyorosan. – De ne aggódj, nem kezdtem el nélküled.
- Igazán figyelmes. – Visszamosolygok, majd lehuppanok a padra, ezzel jelezve, hogy már kezdheti. Veszi is az adást, mert visszahúzva a sisakját, berúgja a motort.
Kilõ elõlünk, ismét pornyelést ajándékozva közönségének. Én már leleményesen eltakarom az arcom, kis résen figyelve mit alkot.
Ugyan az a pálya van felállítva, mint tegnap, Don pedig beszerzett egy kamerát, és most azzal igyekszik megfelelõ felvevõ helyet találni, míg mi többiek izgatottan figyeljük a mutatványt.
Tegnap sikerült, és a szívem mélyén remélem, hogy most is fog, legyen bármi a következménye rám nézve. Nem lenne jó, ha történne vele valami.
Zeno pedig végigszáguld a kijelölt úton, és felhajt az ugratóra. A lendülettõl szép ívet leírva landol a másik oldalon, ezúttal még csak nem is pár centin múlik a siker. 
Tiszta gyõzelem.
Diadalittasan tesz egy tiszteletkört a pályán, majd lefarol, egyenesen elõttem. 
- Nyertem! – jelenti ki, lekapva a sisakját.
- Elismerem – biccentek halvány mosollyal, majd felpattanva elé állok. Naná, hogy õ is jóval magasabb nálam. – És most?

Zeno: 

Csücsörítve elondolkodik, és hogy ne kalandozzanak el gondolataim a látványtól, a homlokára vagyis a hajára nézek és arra eszmélek fel, hogy belecsap elõre nyújtott tenyerembe. Helye… 
- Rendben, de nem merd nekem összetörni magad! – csak nem aggódsz értem? Heh… mintha csak arra tett volna megjegyzést, ne veszítsek… Nem fogok. 

- Mit kérsz ha nyersz? – jó kérdés.

- Majd meglátod – igazából még én sem tudom, de van pár ötletem a megszívatására… Majd kitalálom helyben egy újabb italozás alkalmával. 

Eltologatja a poharakat hogy megtámaszkodva álljon fel. 

- Ideje mennem, holnap suli. 

- Ilyen állapotban egyedül akarsz menni? – még ha taxi is… ki tudja milyen alakok ólálkodnak odakint. 

- Csak nem aggódsz? – kérdi nevetve. Hehh… mintha csak magam hallanám az elõbb. - A bátyám elugrik értem kocsival. Na további jó szórakozást, holnapra meg szedd össze magad, vagy zsebemben a gyõzelem! – Majd rájössz Maxy. Minden mutatványt amit legalább egyszer meg tudtam csinálni onnantól kezdve nem hibázom el… ha rajtam múlik. 

~*~

Igaz hamarabb jöttem ki a pályára a megbeszéltnél viszont még így is többet kell várni – szokásához híven – Maxre, aki lihegve toppan be közénk. Persze én ezt messzirõl látom és eddigi bemelegítésemet befejezve feléjük hajtok szokásos stílusomban. 

- Azt hittem már el se jössz. De ne aggódj, nem kezdtem el nélküled. – Csak hogy legyen egy minimális hitele a dolognak. 

- Igazán figyelmes. 

Bukó vissza, a pálya elejére hajtok, s pillanatok alatt újra végrehajtom a mûveletet, ráadásul most nagyobb sikerrel. A kamera is minõségibb, amit Mike hozott, és szerintem jobb is volt a tegnapinál az ugrásom. Nem mellékesen pedig bezsebeltem egy gyõzelmet. 

- Nyertem!

- Elismerem – nincs meglepve, viszont a csalódás is tisztán látszik. – És most? 

- Most mennem kell egy kicsit faterhoz. Este a szokásos helyen, majd megbeszéljük. Holnap nem dolgozol ugye? 

- Nem, szabadnapos leszek. 

- Helyes – ha kell úgy berúgatlak mint állat. Hehe… Újra magamra csapom a sisakomat és zúzok el apám mûhelyébe. 

~*~

- Gyakrabban is moshatnád – morgolódik apám a motoromon. Elfelejtettem hogy nála mindig pedánsnak kell lenni. Viszont ha takarítani álltam volna neki a mocimat, akkor nem lett volna idõm a fogadásra. Azt pedig semmi pénzért nem hagytam volna ki. 

- Ma vár rá egy jó csutak, ne aggódj fater. – csak morog az orra alatt. – Miért is hívtál? 

- Azt tervezem, hogy öt-tíz éven belül rád írom a vállalkozást jó lenne, ha megismerkednél a környezettel. – már megint jön a rizsa, viszont most kivételesen beletörõdõ sóhajjal lógatom fejem. Jól van, kibírok ebbõl egy keveset, aztán valami programra hivatkozva úgyis elhúzom a csíkot. 

~*~

- Gyerünk már Zeno bökd ki, hogy mit akarsz! – még pár korty sör és tuti arra veszem rá amire csak akarom. Hehe… Bár szerintem már így is elég jó állapotban van hozzá. Belekortyolok saját piámba. A rövidek után ez már inkább frissítõként hat… kivéve ha barna sör. Szerencsére világosat kértünk. 

- Nyugi, agyalok – persze egész délután ezen agyaltam, sõt ki is találtam, viszont imádom húzni az agyát. 

- Ne idegesíts, ha nem mondod el visszaszívom az ajánlatot. 

- Milyen ajánlat? Megnyertem a fogadást emlékszel? 

- Ja, tényleg… De akkor is! Mit tökölsz ennyit? 

- Na, jó – adom be a derekam végül. Eleget szívtam a vérét, ideje belecsapni a jeges vízbe, hátha felébred. A többiek már úgyis elhúzták a csíkot szokásukhoz híven. Kíváncsian közelebb tolja magát, hogy biztosan hallja a kérésemet. – Elmész ide a szemközti meleg bárba. 

Egy ideig bootol, hunyorít, majd kitágult szemekkel néz rám. 

- Mi? Nem! Miért mennék oda? 

- Mert ezt kérem tõled – vigyorodom el szélesen. 

- Ne hülyülj már most komolyan? – bólintok… - A szemközti? Az a… Piros ugye? 

- Igen az a neve… 

- Nem lehetne valami mást? – ebbõl aztán nem adok lejjebb. Még ez a finomabb verzió… már ha nem számítjuk azt a tényt, hogy a cuki pofija miatt biztos tapadnak majd rá, de azokat leverem. 

- Nem… viszont veled megyek… Csak hogy lássam tényleg bemész-e. 

- És meddig kell bent lennem? – na ez már egy olyan kérdés amit egy normál pasitól is elvárnék. 

- Rendelsz egy piát, megiszod, és ennyi. – Nem hagyok gondolkodási idõt, hanem csuklójánál fogva vezetem is magunk után. – Na gyerünk. 

Max:

- Most mennem kell egy kicsit faterhoz. – Miért is hittem, hogy hamar túl leszek a dolgon…? - Este a szokásos helyen, majd megbeszéljük. Holnap nem dolgozol ugye?

- Nem, szabadnapos leszek – felelek beletörõdve az elkerülhetetlenbe.

- Helyes.
Már kérdeznék rá, hogy mégis mi, de sisakját a fejébe húzva, már száguld is el.
Vállat vonva szedelõzködök, hogy ezúttal már majdnem sikerüljön beérnem a kávézóba. Tényleg, ezúttal már nagyon kevesen múlt, csak öt percet késtem végül.

~*~

- Gyerünk már Zeno bökd ki, hogy mit akarsz! – követelõzök, már alaposan kába állapotban a piától. Nem igazán emlékszem, mit ittam és mennyit. De lehet jobb is.

- Nyugi, agyalok. – Na de mégis meddig? Ennyire nehéz dolog lenne? Azt hittem legalább volt konkrét ötlete, mikor felvetette ezt az egész fogadásosdit.

- Ne idegesíts, ha nem mondod el visszaszívom az ajánlatot – jelentem ki figyelmeztetõen.

- Milyen ajánlat? Megnyertem a fogadást emlékszel?

- Ja, tényleg… - Ott a pont. - De akkor is! Mit tökölsz ennyit?

- Na, jó – adja be a derekát végül nagy kegyesen, mintha nekem tenne szívességet, hogy teljesíthetem a feladatát. Mindenesetre kíváncsian közelebb csusszanok, hogy halljam a kérését. – Elmész ide a szemközti meleg bárba. 
Elõször fel se fogom mit akar, pislogok is nagy szemekkel, de mikor leesik, nagyot nézve bámulok rá.

- Mi? Nem! Miért mennék oda? – Még úgy se igen jártam arra, hogy elvileg az érdeklõdési körömnek az felelne meg…

- Mert ezt kérem tõled – vigyorodik el szélesen, és neki van igaza.

- Ne hülyülj már most komolyan? – Bólint… anyás. - A szemközti? Az a… Piros ugye?

- Igen az a neve…

- Nem lehetne valami mást? – nyekkenek kérlelõen. Nem igen tudom, ez miért lehet hasznos neki. Persze poén biztos, meg minden, de akkor is…
- Nem… viszont veled megyek… Csak hogy lássam tényleg bemész-e.
Pláne nem értem, mert így ha meg is lát minket valaki, õ is ugyan úgy szóbeszéd tárgya lesz, mint én. Azaz ez neki is szívás.

- És meddig kell bent lennem? – sóhajtok fel beletörõdõen. Végül is, tényleg vesztettem, ez így tisztességes. Ráadásul ha õ is ég velem, hát úgy jobb.

- Rendelsz egy piát, megiszod, és ennyi. – Nincs idõm lereagálni a dolgot, mert kezemet megragadva indul meg az ajtó felé, maga után húzva. – Na gyerünk.

Ahogy kiérünk a kissé hûvös levegõre, egy picit kijózanodom, de esélyem sincs, hogy ellenszegüljek Zeno erejének. Nem is fogok, teljesítem a feladatom, ha már beleegyeztem a fogadásba. 
- Zeno, ez egyébként miért jó neked? – kérdezem, fél úton a két bár között, mire vigyorogva hátra fordul.
- Most mond, hogy nem poén.
- Hát nem igazán az – vonom meg a vállam, és alaposan elbizonytalanodom, mikor megérkezünk úti célunkhoz. – Biztos vagy te ebben? Mi lenne, ha inkább én fizetném a piád az elkövetkezõ két hétben?
- Felejtsd el, ez tökéletes feladat – töri derékba a meggyõzésérõl szõtt álmaim. Felsóhajtva húzom vissza magamhoz a kezem, majd szúrós pillantást vetve rá, belököm a bár ajtaját, és összeszedve minden magabiztosságom, besétálok.
Azonnal megcsap a kellemesen bódító, forró levegõ, és máris érzem az izgalmat, ami az egyszerû szórakozóhelyeken elkerül. A tömegen átslisszolva, letelepszem a pulthoz, és rámosolygok a mögötte futkosó srácra, hogy felhívjam magamra a figyelmét a rendeléshez.
Sikerrel járok, mert fél másodperc alatt elõttem terem, én pedig megkönnyebbülve rendelek valami jó erõset. 
Annak ellenére, hogy eléggé fel vagyok már oldódva, lehet nem árt ide még egy kicsi bátorság. Pedig határozottabb szoktam én ennél lenni. Megkönnyebbülve konstatálom viszont, mikor oldalra pillantok, hogy Zeno ráérõsen letelepedett a kettõvel mellett lévõ szabad székre, és szélesen rám vigyorog.
Valamit firkant az egyik poháralátétre, majd átcsúsztatja nekem.

Következõ a tánc, azt már csak a poén kedvéért…

Tágra nyílt szemekkel pillantok fel rá, majd hevesen megrázom a fejem, mire unszolva bök a fejével a parkett felé. Alsóajkamat rágcsálva, bátortalanul pillantok a tömegre, majd gyorsan lehúzom az elém tett italt, és eltökélten lepattanok a székrõl.
Végül is, ha akarok még valaha az életben kapcsolatot, úgyis ilyen helyen érdemes próbálkoznom, a végén még meg is köszönhetem majd Zenonak, hogy rávett az idejövetelre.
Az ital pedig kellemesen elkábít, és elveszi a gátlásaim. Elvegyülök a férfiak és fiúk között, majd a zene ütemére kezdek mozogni, nem törõdve azzal, kihez érek a környezetemben.
Hamarosan azt veszem észre, hogy többen is rám tapadnak, és nem kis ügyességembe kerül kisiklani közülük. 
De kezdem élvezni is, és nem egyszer direkt játszadozom a hozzám simulókkal. Egy darabig nekik illegetem magam, majd tovább vándorlok a következõhöz. Ez addig buli, amíg ki tudok kerülni egy-egy személy kezei közül, de ahogy emberemre akadok, alaposan megszeppenek.
Tanácstalanul, és megfutamodásra vágyva pislogok fel a húszas éveiben járó, szõke srácra, akit sehogy se tudok lerázni. Helyes meg minden, de nekem perpillanat nem kapcsolatszerzés volt a célom. 
Mikor már kezdenék kétségbeesni, hogy sehogy se tudom menekülõre fogni, valaki hirtelen kihúz a karjai közül. Felpillantva ismerõsen kék szempárral találom szembe magam, és megkönnyebbültségemben azt se tudva mit csinálok, hozzábújok Zenohoz. Az egyetlen biztos, és ismerõs pont perpillanat a környezetemben, és az alkoholtól zsongó gondolataimba meg se fordul, hogy ez azért nem szokványos viselkedés kettõnk között.

Zeno:

Kiérve a kocsmából a bár felé haladva már nem nagyon kell vonszolni. 

- Zeno, ez egyébként miért jó neked? – Miért is? Titok. 

- Most mondd, hogy nem poén.

- Hát nem igazán az – talán igaza van, viszont ha már ez röppent ki zseniális agyamból végrehajtom vele. 

- Felejtsd el, ez tökéletes feladat – és persze ideális kíváncsiságomra is. 

Becaplatunk, csuklóját már rég eleresztettem nehogy a teljesen bent lévõk azt gondolják, hogy együtt vagyunk, így érdekesebb. Leül, rendel valamit, addig vigyorogva firkantok egy alátétre majd elé tolom. 

„Következõ a tánc, azt már csak a poén kedvéért…”

Elõször hevesen tiltakozna, majd mikor látja, hogy nem engedek beletörõdve felhörpinti a piát és beleveti magát a tömegbe. Végre megkapom én is az italom. 
Addig valóban vicces az egész míg ügyetlenkedve látom táncolni a sok izomagy és ficsúr között, viszont amikor egyre többen másznának rá beigazolódik amit elõre tudtam. Kérek még egy italt, közben végig õt figyelem. Sikeresen elslisszol a cserkészõk elõl, viszont amikor egy szöszi Ken babától nem tud megszabadulni, azonnal utána vetem magam. 

Magamhoz rántom és amikor a visszafogott izomagy észreveszi hogy hozzám szívesebben bújik mint hozzá, elhúzott orran arrébb riszálja magát. 

- Elég volt a poénból, menjünk innen – itt túl hangos a zene így kiabálnom kell, csak bólint válaszként és el is indulunk kifelé. Talán fél vagy egy óra telhetett el, az éjszakai idõutazáshoz sosem értettem. Pedig teleportáltam már haza matt részegen. 

- Hát ez haláli volt. – nyögi ki vigyorogva, „megnyugodva” ahogy kilépünk és elindulunk észre sem veszi hogy milyen irányba. Mivel nem tudom merre van a kolija pontosan, így a taxi is esélytelen, na meg a séta. Jobb lesz, ha hazaviszem… Másrészt amúgy sem volt célom ma „haza”engedni. 

- Na mi van most már élvezed? Pedig hogy ellene voltál vigyorodok el. – Kitépi magát karomból, amit észre sem vettem, hogy kiértünk után is rajta pihent. Úgy néz ki azaz utolsó pia a fülledt tánccal nagyon beüthetett neki és ezen még az esti levegõ sem segíthet már. 

- Jó tudom, de ez tényleg buli… - még az a szerencse hogy nem zöldül az arca és én sem érzek hányingert. Mázli. 

- Ha akarod még visszamehetünk. 

- Isten ments! – szinte pördül egyet a nagy lendülettõl ahogy gesztikulál. Már csak pár saroknyira van a lakásom, így komótosan sétálok mellette és visszarángatom, amikor egy kocsi száguld el az út közepén a szembe sávban. – De láttad hogy riszálták magukat? Fõleg azok a tizenévesek… miért engedik be õket az ilyen bárokba? 

- Ne mondd, hogy te tizenévesen nem szöktél be egy bárba. 

- Nem emlékszem, régen volt már – vigyorogja bambán, rávetem magam, és karomba szorítva fejét egy barackot nyomok röhögõ fejére. Pár botladozó lépés és el is értünk a lakásomig, meg is állok az ajtó elõtt és bepötyögöm a kódot. 

- Hol vagyunk? – pislogja értetlenül. 

- Nálam… mivel közel lakom, gondoltam minek vánszorognál le a koliig. 

- Hû még nem is voltam soha a lakásodon – ámul, pedig még csak a lépcsõházban megyünk fel a második emeletre. Az ajtó elõtt megállok és matatni kezdek a kulcsommal. Én gyökér már lent fel kellett volna kapcsolnom a folyosóvillanyt. – Legközelebb viszont én nyerek és te fogod a sok homár között riszálni így – és rákezd totál úgy, ahogy az ottani heves kis hímribancok kelletik magukat persze némi groteszk mozdulat is sikerül mellé. Elõször csak nevetek rajta, Õ dúdol valami dallamot, de amikor már fenekét rázva hátrál felém, átalakul a poénos forma. 

- Pont úgy rázod mint azok a langyik. – jegyzem meg nagyjából humorosan, de kissé más vegyül a hangomba mint a vigyor, ami lassan lecsillapodik ahogyan õt figyelem. 

- Hmm… talán van benne valami… - nem tûnik se meglepettnek se sértettnek vagy legalább kicsit ellenkeznie kéne, hogy ne nevezzem melegnek, de semmi. Már csak visszafogottan csinál úgy mintha csak egy általa hallott zenére táncolgatna, viszont egy határozott mozdulattal szinte szó szerint a falra kenem, és arcomat csak pár centire tartom az övétõl. Azonnal ledermed még levegõt is elfelejt venni egy perc alatt, az én gatyám meg megfeszül ahogy illata az orromba kúszik. Sosem hajoltam még hozzá annyira közel, hogy ezt érezzem, de kifejezetten tetszik. 

- Zeno… - suttogja halkan. Ha részeg is, ami nagyon jól látszik arcán, orrán és szemén, tiltakozna… vagy én képzelek bele túl sok mindent? Bármit is próbált volna mondani nem hagyom hogy lelassult agytekervényei mondatokon gondolkodjanak, ajkaira tapadva, az alkoholból szerzett hévvel szabályosan felfalom egy csókkal és magamhoz szorítom, majd belökve az ajtót bevonszolom magammal együtt a lakásra, hogy a kíváncsi éjjeli bagoly szomszédok még véletlenül se leskelõdhessenek eleget. 

Karolom, egy vékony nyálcsíkot húzva letérek nyakára és egy folton megszívom, majd hogy nyögése ne ingereljen fel még jobban újra csókkal fojtom el a hangokat. Imádom a nyarat, ilyenkor csak egy póló takar felül, s azt sokkal könnyebb levenni, mint egy egész téli ruhakölteményt. Rávetem a kanapéra, felé mászom, lesimítom róla a pólót, majd megint rá tapadnék, kezem már hátul a gatyájába próbál csúszni de csak félútig jutok, mikor hevesen kezd szavakkal tiltakozni, de keze csak gyengén tol el. 

- Állj állj állj… - Na mi van már? Gyorshajtást hajtottam volna végre? Részegen nincs mentség. – Zeno… te meleg vagy? 

- Magadtól jöttél rá? – vigyorodom el, majd kezem lejjebb csúszik, és be is siklok lassacskán a megfelelõ helyre, ekkor vigyorom kiszélesedik, már ha lehetséges. – Viszont bocs, de mindenképp enyém a vezetõ szerep – Nem tûnik úgy mintha igazán tiltakozna, inkább újra a felfogással telik el az idõ, ami csak a piától ennyire lassú valójában tudom, hogy értelmesebb de szeretem kihasználni a helyzetet. 
Felfalom, megszívom alsó ajkát, majd ahogy becsúszik egy ujjam, hátra vetve fejét nyög fel. 

Ágyékom az övének dörgölöm, matatni kezd rajtam és sikeresen le is rángatja a pólómat, én közben garázdálkodhatok mellkasán, kezemmel kiszabadíthatom éledezõ ölét, majd sajátomat is, mire csak nagy szemekkel mered lefelé. 

Max:

- Elég volt a poénból, menjünk innen – hallom meg Zeno hangját, és mélységesen együtt tudok vele érteni. A vérem viszont pezsegve száguldozik, és jól kupán vág a kinti hõmérséklet ahelyett, hogy kijózanítana. Nem csoda hát, hogy totálisan elvesztem maradék önkontrolom is.

- Hát ez haláli volt. – közlöm vigyorogva meglátásom mindkét Zenoval, akik segítenek egyenesben maradni.

- Na mi van most már élvezed? Pedig hogy ellene voltál – vigyorodik el õ is, én pedig megbizonyosodva róla, hogy megállok a saját lábamon, elszakadok tõle.

- Jó tudom, de ez tényleg buli… - Úgy, hogy õ is itt van, különben gáz lett volna kimászni onnan.

- Ha akarod még visszamehetünk.

- Isten ments! – vágom rá nagyot pördülve, és kis híján feldõlve. Forog velem a világ, miközben az úton táncikálva igyekszem megmaradni Zeno mellett, de végül õ rángat biztonságos helyre, mikor egy autó száguld el mellettünk. Fúúú… gyors volt… – De láttad hogy riszálták magukat? Fõleg azok a tizenévesek… miért engedik be õket az ilyen bárokba?

- Ne mondd, hogy te tizenévesen nem szöktél be egy bárba.

- Nem emlékszem, régen volt már – Réges-régen, mintha most nem lennék tizenkilenc… egy részegnek igazán részletkérdés. 
Ahogy az is, hogy perpillanat hová is tart. Bár mikor megállunk egy épület elõtt, és útitársam otthonosan becaplat, azért elõtérbe kerül a kíváncsiságom.

- Hol vagyunk? – pislogom kába értetlenséggel.

- Nálam… mivel közel lakom, gondoltam minek vánszorognál le a koliig.

- Hû még nem is voltam soha a lakásodon – jegyzem meg ámulva, és úgy nézek körül, mint aki életében elõször került civilizált közegbe, bár ez még csak a lépcsõház. – Legközelebb viszont én nyerek és te fogod a sok homár között riszálni így – közlöm vele a tutit, és meg is mutatom hogyan, még véletlenül se felejtse el. Dudorászva közeledek felé, bár terveim szerint egy helyben kellett volna maradnom.

- Pont úgy rázod mint azok a langyik. – jegyzi meg, nekem meg eszembe se jut hevesen ellenkezni.

- Hmm… talán van benne valami… - hagyom rá, végül is kábéra igaza van, ha jól emlékszem józan énem gondolataira. Mert perpillanat marhára mindegy nekem.
Bár tény, hogy mikor hirtelen elkap, és kis híján tapétát csinálva belõlem a falra tessékel, nem cserélném le egy nõre. Elakad a lélegzetem és a hangom, mikor arcát alig pár centire állítja meg az enyémtõl, kék szemeit az én zöldjeimbe fúrva.

- Zeno… - suttogom halkan, egy egészen picit józanabban. Nem tudom folytatni, és nem csak azért, mert nem találom a szavakat, hanem mert számat a sajátjával tapasztja be. Mit betapasztja? Szinte felfalva csókol meg, én pedig kapásból a karjaiba olvadok, ellenkezés nélkül hagyom neki, hogy betoljon az ajtón közben.

Szorosan tart, majd áttérve nyakamra, jól megszívja, hogy aztán utána rögtön az ajkaimat foglalja le újra. Hirtelenjében az t se tudom mi történik, kábán a segítségére vagyok, hogy a kanapéra dönthessen, majd felém mászva lehámozhassa rólam a felsõmet.
Keze már hátul kalandozik a gatyámnál, mikor visszanyerem a hangom, és igyekszem heves tiltakozásfélét produkálni, de testem alig engedelmeskedik, nem szívesen szabadul meg izgató közelségétõl.

- Állj állj állj… - Haaatalmas észrevételt tettem! – Zeno… te meleg vagy?

- Magadtól jöttél rá? – vigyorodik el, egyre közelebb csúsztatva kezét eredeti céljához. A légzésem normalizálása képtelenséggé válik. – Viszont bocs, de mindenképp enyém a vezetõ szerep.
Vezetõ szerep? Mirõl beszél?
Lehet nem kellett volna elgondolkodnom ilyesmiken, mert a következõ pillanatban választ kapok. Miközben ismét a számra veti magát, és megszívja alsóajkam, egyik ujját is belém vezeti. Hátravetett fejjel, hangosan felnyögök, és kész, elvesztem…

Miközben ágyékát az enyémnek dörgöli, megszabadítom a pólójától, és élvezem érintését mellkasomon. Kiszabadítja mindkettõnk ölét, én pedig nagy szemekkel pisloghatok tettre kész merevedésére.
Én is rendelkezek vele, na de nem ekkorával…

Nincs idõm hangot adni fenntartásaimnak, mert bennem lévõ ujját mozgatni kezdi, miközben nyakamat, mellkasomat szívja, harapdálja és csókolja felváltva. Minden kiszáll a fejembõl, és nyögdécselve túrok a hajába egyik, és karmolászom a hátát másik kezemmel.
Még sose voltam hasonló helyzetbe férfival, de be kell látnom, hogy veszettül élvezem, és ha nem is ismertem be magamnak soha, mindig is vágytam Zenora.
Nem véletlen hát, hogy teljes odaadással hagyom tegyen amit akar, és kissé ugyan bátortalanul, de levezetem egyik kezem merevedéséhez, hogy markomba zárva, masszírozni kezdjem.

Fojtottan felmorran, mellbimbóm harapdálása közben, és hirtelen egy újabb ujját vezeti belém. Felnyekkenek, és egy pillanatra összerezzenek, de a következõ másodpercben feledteti velem a belém nyilalló fájdalmat, ahogy szabad kezét kincsemre fonja.
Ezúttal a gyönyörtõl nyögök fel, és szememet félig lehunyva élvezem tevékenységét. Viszonylag türelmesen tágít, nagyjából megvárva míg készen állok, én pedig kis híján elélvezek addigra, de rám szorítva, nem engedi.

Mikor megfelelõnek ítéli a tágítást, vagy pedig egyszerûen csak megunja, lábaimat széthúzza, közéjük térdel. Kábán pihegve, de kissé félve pillantok fel rá, mire lehajol hozzám, és miközben belém löki magát, szenvedélyesen megcsókol.
Elnyeli fájdalmas nyögésem, és hosszan játszadozik nyelvemmel, elérve ezzel, hogy ellazuljak alatta. Ekkor kezd el mozogni, forró kéjjel árasztva el, minden egyes jól betalált lökéssel, teljesen feltüzelve, és az irányítása alá vonva. Lábaimmal ragaszkodóan kulcsolom át, még mélyebbre rántva magamba, hangos nyögést váltva ki mindkettõnkbõl.

Érzem, ahogy a bizsergetõ kéj egyre inkább gyûlik bennem, egyenesen az ágyékomban összpontosulva, hogy aztán egy minden eddiginél mélyebb lökésénél kitörjön belõlem. Felsikoltva élvezek el, és egyre homályosuló tudatomon keresztül érzem, ahogy követ engem, majd rám nehezedve, lihegve megcsókol.
Ezt már nincs erõm viszonozni, engedek a csábító sötétségnek, és kimerülten álomba ájulok.

~OoO~

Sajgó fejjel ébredek, és ahogy megmoccanok, rá kell jönnöm, hogy sajnos a testem nagy része osztozik kobakom kellemetlenségeiben. Ami még meglepõbb, hogy elég nehezen megy minden mozdulat, és mikor oldalra pillantok, ráébredek ennek okára is.
Engem átkarolva és szorosan tartva, Zeno alszik békésen, és hozzám hasonlóan… meztelenül.
Hirtelenjében teljesen ledermedek, és mélyen elpirulva igyekszem helyrerakni a dolgokat.
Tegnap behajtotta a fogadást… meleg bár és sok pia… utána hazahozott, és… és… és… szent habakukk! Már értem miért sajog a fenekem is…

Túllépve elsõ sokkomon, ismét Zeno felé fordulok, és valahogy nem tudom megbánni a történteket. Élveztem, ebben biztos vagyok, és vágytam már rá rég, ezt be kell ismernem. De, hogy most mi lesz…? Zeno az egyéjszakás kapcsolatok híve ha jól tudom, én pedig nem szeretnék egy újabb trófea lenni.
Nincs idõm ezt alaposan végiggondolni, mert mocorogni kezd mellettem, én pedig ijedten inkább csak lehunyom a szemem, és úgy teszek, mint ha bõszen aludnék.

Zeno:

Ujjam ki be csúszik nedvessé vált bejáratában. Hihetetlen mennyire buja lett ez a testrésze annak ellenére, hogy totál szûk, tehát tuti szûz még. Ez nekem csak olaj a tûzre. Felmorranva játszadozom nyelvemmel mellkasa érzékeny pontjain, miközben elõkészítem. Nem elég a hangja, kezei is tevékenykedni kezdenek, s mezítelenné vált felsõ testemet finoman markolássza, hajamba túr, s fejbõröm bizsergeti. Mintha pontosan tudná mire gerjedek. 

Mintha egy régi elveszett pajzán gondolatom válna valóra… 

Még egy ujjat vezetek belé, válaszul rámarkol merevedésemre. Grrr. 

Még egy ujjat vezetek belé, de hogy a fellépõ fájdalmat elûzzem én is az Õ masszírozásába kezdek. A fájdalmast egy vággyal teli nyögés váltja fel ami már sokkal szebb az elõzõnél. Az sem tudom már, hogy hogyan került le rólunk a nadrág, de ez ilyenkor már nem is érdekes. 

Mikor kicsit megfeszül leszorítom. Kész… eddig bírtam. 
Felegyenesedek fölötte, egy heves mozdulattal feszítem szét lábait, majd azonnal megtalálva a sötétben a megfelelõ helyet belé vezetem magam. Viszont nehezen tudom magam visszafogni, de hogy enyhítsek fájdalmán mohón csókolom közben és elterelem figyelmét. Szinte azonnal mozgásba is kezdek, magával ragad teste, és morogva élvezem minden centijét. Ahh anyás… Egy ideje nem csináltam már és kurvajó! 

Lábait derekam köré folja így könnyebben érem el, mélyebbre és mélyebbre tudom magam lökni mindaddig míg fel nem sikolt az élvezettõl, s ütemes belsõ rángatózása engem is a gyönyörbe lök, s felmorranva élvezek el nem sokkal utána. 
Kifulladva nehezedem rá, Ajkát még megtalálom, de ahogy szám becézgetése nem talál válaszra engem is kiüt a fáradtság. 

~*~

Áh bazzeg… Soha többet nem iszom… ennyit. 
Bár tudom, hogy úgy sem fogom betartani. Kellemes illat leng körül, halvány mosolygásra késztet hogy ez nem az én szagom, hanem valaki másé… Aki még igazán érdekel is. 
Tegnap éjjel… remélem nem basztam el semmit. Mármint azon kívül, hogy Õt… Bah… 
Felnyitom szemeimet, de a fény azonnal belecsap szemembe így hunyorogni kezdek. Viszont még így sem találom meg a célszemélyt. 
Hol van Max? 

Puha lépteket hallok meg, hirtelen felülök, de meg is bánom, meg fejembe nyilall a fájdalom. Bakker.

Megint a környezetemre igyekszem koncentrálni és már látom is a bejárati ajtó kilincsét szorongató Maxet. 

- Te meg mit csinálsz? – kérdem iszonyú rekedt hangom így megköszörülöm torkomat. Víz… mocimat egy pohár vízért. 

- Öhm… - most megjátssza mintha elgondolkodna, majd egy nagyon elmés választ ad. – El? – nem is válasz ez inkább kérdés. – Én… azt hittem valahogy így szokás. 

Bahh… 

Felállok most lassabban a kanapéról mire elfordítja a fejét. Na jó felkapok egy boxert. Mondjuk pont ezt amit a földre dobtam az éjjel, majd lassan, nesztelenül mögé lépek, válla felett átnyúlva betolom az ajtót, ami dörren egy kicsit, hogy erõszakosan toltam a helyére. 

Kicsit elõre görnyedek, hogy közelebb kerüljön fejem az övéhez, de nem látom így arcát. 

- Ilyennek nézek ki? – kérdem halkan duruzsolva de nem néz teljesen felém, de legalább fél arcára már rálátást nyerek. 

- Hát eddig nem láttalak hosszú távon senkivel – Igaz… ott a pont. Ezért szívom is a fogamat, majd sóhajtok egyet. 

- Figyelj… sajnálom a tegnapit. – Hirtelen megfordul bár látom elfintorodó arcán hogy neki is okoz kisseb nehézséget a gyors mozgás. 

- Ne csinálj úgy, mintha csak te akartad volna – erre meglepõdve húzom fel mindkét szemöldökömet. Mi van? Jól hallottam? 

Amint felfogom mondatát, elvigyorodom, én szabad kezemmel, ami eddig mellettem lógott álla alá nyúlok hogy megtarthassam. Nem mintha nem nézne amúgy is felém, de érinteni vágyom. 

- Tehát… azt mondod, hogy akár még egy menetben is benne lennél? – nyel egyet és ádámcsutkája fel-le mozdul aranyosan. 

- Hát… nem most, mert iszonyatosan fáj a seggem – megnyalja kiszáradt száját, és halkan felnevetve elõre hajtom fejem, homlokunk puhán ütközik, de mindketten felszisszenünk a nyilalló sajgástól. Bakker elegem van a másnaposságból. Bocsánatkérésképp egy csókot nyomok homlokára, megnyugodva le is hunyja szemét, majd kihasználva az alkalmat ajkaira is nyomok egyet-egyet addig, míg meg nem adva magát egy csókra nem tudom csábítani. Hiába a másnapos piás lehelet nekem még így is édes újdonság az, hogy viszonylag józanul elrabolhatom ajkait. Izgató tény. Mielõtt megint rá vetném magam elhajolok tõle. 

- Na jó. Asszem az elsõ az lesz, hogy fogat mosok – jegyzem meg kuncogva – gyere biztos van pót fogkefém, kapsz te is. 

- Várj Zeno… - szólítására visszafordulok felé, de már az ajtó közelében állva. – Most… akkor ez mit jelent? 

Jó kérdés, bár részemrõl már tudom a választ. Folyton vigyorgásra késztet már csak ezt is imádom benne. 

- Lesz nálam egy fogkeféd – jegyzem meg félszegen, majd vigyorral párosítom mély tekintetemet szép zafírjaiba meredve – Szóval mostantól a „csajom” vagy. – fejezem be elégedett vigyorral. 

Max:

Zeno úgy tûnik nem fog még felébredni egy ideig, én meg némi hezitálás után, óvatosan kimászom karjai közül, majd ruhavadászó körútra indulok. Rövidesen megtalálom minden elcsatangolt részét öltözetemnek, és csendben felkapkodom õket magamra.

Sose voltam még ilyen helyzetben, és habár elszomorít a tény, hogy ez a vége, be kell látnom, Zenot sose láttam hosszú kapcsolatban. Valójában talán egyben se, de most már tudom miért nem csajozott állandóan a többiekkel…

Sóhajtva lépek az ajtóhoz, de mikor már nyomnám le a kilincset, motoszkálás támad mögöttem. Visszapillantva az immár ücsörgõ Zenot pillantom meg.

- Te meg mit csinálsz? – kérdezi rekedtes hangon, én meg kissé meglepetten lazítok a kilincs fogásán. Nem egyértelmû? Megkímélem neki, hogy ki kelljen raknia…

- Öhm… - Ha mégse egyértelmû, mi a helyes válasz? – El? – Hát nem ez, mert ez kérdésre sikeredett. – Én… azt hittem valahogy így szokás.
Nem felel rögtön, csak lassan feltápászkodik a kanapéról, mire pirulva fordulok el õmeztelenségétõl. Nem mintha nem láttam volna mindent éjjel, az utcalámpák fényében, de így nappal, józanul, jóval zavarba ejtõbb.

Szerencsére felkap magára egy boxert, és már csak a tökéletes felsõtestére nem szabad néznem, és normális marad a légzésem. Egészen addig, míg mögém nem lép, és átnyúlva a vállam fölött, be nem csukja az ajtót az orrom elõtt, amit idõközben már sikeresen kinyitottam. Nagyon, nagyon közel van, és ahh… rögtön eszembe jut az éjszaka.

Elõregörnyedve dugja fejét az enyémhez, hogy a fülembe duruzsolhasson, mire feldübörög a szívverésem.

- Ilyennek nézek ki? – kérdi halkan, leheletével bõrömet csiklandozva.

- Hát eddig nem láttalak hosszú távon senkivel – vallom meg távozásra tett próbálkozásom fõ okát.

- Figyelj… sajnálom a tegnapit. – Sajnálja? Hirtelen, és kissé sértetten pördülök meg, amit a fejem nem díjaz, ezt jelzi is a beléhasító fájdalom.

- Ne csinálj úgy, mintha csak te akartad volna – háborgok, mire meglepetten húzza fel a szemöldökét, majd hirtelen elvigyorodik. Szabad kezével az állam alá nyúl, annak ellenére, hogy már rá figyelek. Jól esik az érintése.

- Tehát… azt mondod, hogy akár még egy menetben is benne lennél? – Huh, bele a közepébe. Kissé bizonytalanul nyelek egyet, de a szívem és a testem már tudja a választ.

- Hát… nem most, mert iszonyatosan fáj a seggem – felelem, megnyalva kiszáradt számat. Halkan felnevet, és fejét elõrehajtva, összeérinti homlokunk. Nem volt nyerõ ötlet, mindketten felszisszenünk a belenyilalló sajgástól.
Az már jóval kellemesebb, mikor csókot nyom rá, így ellazulva hunyom be szemeim. Zeno meg, mint aki ostromol, újra és újra rövid csókot nyom a számra is, míg meg nem adom magam, és be nem zsebelhet egy igazit.

- Na jó. Asszem az elsõ az lesz, hogy fogat mosok – jegyzi meg kuncogva, miután elhajolt, és egyet kell értenem vele, nem volt a legjobb az utóíz, mindkettõnkre ráférne. – gyere biztos van pót fogkefém, kapsz te is. 
- Várj Zeno… - állítom meg, már az ajtóban. Ez nekem még nem elég tiszta. – Most… akkor ez mit jelent?

- Lesz nálam egy fogkeféd – feleli, kissé talán félszegen, ami szokatlan tõle. A következõ pillanatban pedig már vigyorog, kék szemeit az enyémekbe fúrva. – Szóval mostantól a „csajom” vagy. – fejezi be elégedett vigyorral.

Nem azt mondom, hogy ez a leghízelgõbb megnevezés egy fiú számára, mégis határtalanul boldoggá tesz. Szélesen elmosolyodom, és elé lépve kis híján felborítom, mikor a nyakába csimpaszkodok.
- Rendben – egyezek bele csillogó szemekkel, és most elõször, én kezdeményezem a csókot. Azonban legyen az bármilyen kellemes, mielõtt igazán belemélyedhetnénk, nevetve elhúzom a fejem. – Tényleg menjünk fogat mosni!
Elvigyorodva bólint, majd miután elengedem, mutatja az utat a fürdõbe, hogy rendbe szedhessük magunkat.

- És most reggeli! – jelenti ki, mikor már szalonképes állapotban vagyunk, és az ajtó felé vezényel. – Nincs itthon perpillanat semmi, úgyhogy meglátogatjuk a pékséget. Remélem nincs ellene kifogásod.
- Nincs, habár lassan rohannom kéne a kollégiumba, ma még óráim is lesznek, és ott vannak a cuccaim.
- Majd eldoblak motorral – ajánlja, vagy inkább kijelenti, mire tétován elfintorodom.
- Azon ülni kell… és zötykölõdik…
Rögtön leesik neki, miért van fenntartásom a motorozást illetõen, és jóízûen felröhög. Na látszik, hogy õ is mindig felül van…
- Ne haragudj – mosolyog rám békítõen, mikor szúrós pillantással jutalmazom jókedvét. – Majd kipárnázzuk, és ne aggódj, hamarosan jobb lesz. Na meg… majd hozzászoksz – teszi hozzá kéjesen elégedett vigyorral.
Erre persze elfutja egy pillanatra az arcomat a pír, mire a folyosón megtorpanva átkarol, és magához ránt egy vad csókra. Gondolkozás nélkül hagyom neki, nagyon nem érdekel, hogy ki láthatna meg. Szerencsére úgy se jár éppen erre senki, és mikor kifulladva elengedjük egymást, a vágytól kissé kábán hagyom, hogy kivezessen az utcára.
Félelmetes, milyen hatással van rám, de valahogy mégse tud zavarni a dolog.

~oOo~

Délután megint a pályán vagyunk, és míg Zeno egy új mozdulatot próbálgat, én elégedetten pattogok a padon, próbálgatva tényleg nem fáj e már a hátsóm. De úgy tûnik igaza volt, és tényleg jobb lett. Már a motorozást is egész jól bírtam, a suliban volt kicsit kellemetlenebb, de a végére már az se zavart. Melózni meg szerencsére nem kell mennem.
Felkapom a fejem, mikor Zeno parádézik egyet a levegõben ugratás közben, majd puhán földet ér. Elégedetten fékez le elõttünk.
- Na ezt csináljátok utánam! – vigyorogja marha büszkén.
- Úgyse menne neked se még egyszer! – vág vissza Mike, kivéve a kameráját Don kezébõl. Dejá vum támad az ismerõs szavaktól.
- Fogadjunk? – szélesedik ki Zeno vigyora.
- Naná, hogy nem! – vágok közbe határozottan. – Te nem fogadsz többet! – Nem, amíg velem vagy!
De ezt nem teszem hozzá hangosan, nem beszéltük még meg, mesélünk e a többieknek magunkról.
- Vele úgy se érdemes – jegyzi meg Don nevetve. – Amilyen mázlista, úgyis nyer.
- Milyen igaz – mosolyodom el egyetértõen. Bár ezúttal én se érzem vesztesnek magam. Pláne akkor nem, ha arra gondolok, hogy a ma estét is vele töltöm a tervek szerint. Leugrom mellé, és halkan, hogy a videóval elfoglalt többiek véletlenül se hallják, odasúgom:
- Már tényleg nem fáj a hátsóm…
Úgy csillan fel a szeme, mintha felkapcsolták volna a villanyt, és a kezemet megragadva, feltessékel a motorra.

Zeno: 

Jó kedélyûen „egyezik” bele a dologba. Nem mintha mást engednék höhö. Összeszedjük magunkat, és habár egy reggeli jól jönne, nincs itthon zaba, Maxnak meg suliba kell még menni. Mikor felajánlom a motort és akadékoskodik csak nevetni támad kedvem. Na igen a formás kis segge. 
Majd hozzászokik… Hehe. 

~*~

Mint majdnem minden délután amikor a csapat nagyja ráér, és parádézok szokásos módon, újabb trükköket próbálgatva. Mikor megérkezik Max is még figurázok pár oldalforgós ugratást és lefékezek elõttük. 

- Na ezt csináljátok utánam!

- Úgyse menne neked se még egyszer! – milyen ismerõs szavak… csak nem a megfelelõ személytõl és nem a megfelelõ állapotban. 

- Fogadjunk? – vigyorodok el szélesen újabb gyõzelem elõízét érezve. 

- Naná, hogy nem! – horkan fel Max - Te nem fogadsz többet! – csak nem féltékeny a szentem? Egyem meg… meg is fogom… 

- Vele úgy se érdemes – röhög fel Don - Amilyen mázlista, úgyis nyer. – a franc kiismertek. Hogy fogok így söröket nyerni? 

- Milyen igaz – helyesel a kis seggfájós, majd mikor a kamerával kezdenek el szórakozni, Õ elkülönül tõlük, és leugrik hozzám, közel hajolva, megtámaszkodva a mocim végén. 

- Már tényleg nem fáj a hátsóm… - Oh… ez felhívás keringõre? Felnoszogatom a motorra, hátra nyúlva kezébe nyomok egy sisakot, és amint a fejébe nyomja, felbõgetve a motort elindulok azonnal haza. 

A visszapillantóban még látom a hõbörögve kapálózó haverokat és csak vigyorgok magamnak a sisakban. 

~*~

Még az ajtó elé sem értünk már letámadom és így józanul még sokkal jobb érzés, mint tegnap, aminek lassan a felére sem emlékszem. Persze az élmény és az érzés az megvan, de a képek homályossá váltak javarészt. 
Belököm az ajtót, kisebb de ja vu érzésem támad, kivéve amikor bezárom az ajtómat és mellkasomnak támasztja kezét. 

- Hé azt nem mondtam, hogy most rögtön… - nem hagyom, hogy befejezze mondatát, újabb csók, közben néha elhajolok tõle. 

- Óh, dehogy nem… szinte kijelentetted, hogy máris szalonképes vagy. – belevigyorgok a csókba, és megmarkolja mellkasomon a ruhát. 

- Franc – nyögi míg egy pillanatra elhajolok tõle, majd combjaira teszem a kezem, ekkor felugrik és derekam köré csavarja lábait így kénytelen vagyok megtartani. Ez aztán a totális megadás, ezt már szeretem. 

Most nem érem be a kanapéval, hanem a szobámba viszem, és szó szerint ledobom az ágyra, majd felette állva lekapom pólómat és lassan fölé mászom. 

- Most sokkal jobban fogod élvezni, ígérem – jelentem ki vigyorogva, mire szemérmesen oldalra fordítja fejét, de arcára simítva tenyerem visszaterelem magamhoz, és elõször alsó ajkán végignyalva mélyítem el rögtön a csókot, lába közé nyúlva ingerlem kicsit nadrágon keresztül ágyékát, majd feltûröm a pólót végigsimítva testén, majd elhajolva tõle lekapom róla a vékony anyagot. 

Felsõtestünk összesimul ahogy félig ránehezedek, ölemet övéhez dörgölöm, majd alá nyúlok, és hirtelen fordítok a helyzeten, mire meglepetten nyekken egyet. Két oldal térdel mellettem, és persze támaszkodik, majd félig felemelkedik rólam én pedig mellkasát cirógatom ujjbegyemmel. 

- Na, mutasd meg mit tudsz – elõször kivörösödik majd ajkába harapva elvigyorodik. 

- Csak nem átadod a vezetõ szerepet? – kérdi felvont szemöldökkel. 

- Isten ments! Álmodozz csak. Viszont nem járja, hogy egyedül én mozogjak – vigyorgom élvetegen, azok ujjam mellbimbójánál köröz és megmarkolja fejel mellett a párnát. 

Elõre hajol, most megint Õ kezdeményezi a csókot ahogy reggel, de nem hagyom sokáig vezetni mert hajába túrva gyors táncra hívom nyelvét. Kezem a gatyájába siklik hátul, majd lecsusszan elõre, hogy kigomboljam és meglazítsam így seggérõl már könnyebben le tudom toli az anyagok alsóval együtt, hogy jólesõen belemarkolhassak. 
Belelendülve a kicsit aktívabb szerepbe a nyakamra tér, majd lassan lejjebb közben segítek neki és letolom nadrágom, és le is rúgom magamról így már csak nincs más dolga, mint kezelésbe venni. 

Tanácstalanul hajol fölötte majd csak mellette alhasamat csókolja meg és meg megrándulva irányítom felé, majd lecsúsztatom kezem, és ténylegesen a szája elé teszem. Ej már. 

- Ne szégyenlõsködj – dugom orra alá, mire heves pillantást vet rám, és végre nyelvét végig futtatja rajta. Ó igen. 

Kezdetnek elég ha csak benedvesíteni hagyom, késõbb majd többet követelek, de most hajt a vágy. Felülök, és karjánál fogva felrántom magamhoz, derekát átkarolva közelebb húzom, hogy pontosan az ölembe üljön. Elõször csak csúztatom bejáratánál ingerelve, de mielõtt belecsapnék a lecsóba, elõkészítem. Nem szeretném ha sokáig fájna a formás segge. 

Csók közben ujjammal tágítom, csípõje néha magától mozdul és amikor már kérlelõen nyöszörög ajkaimba megemelem testét, és beleültetem teljesen ölembe. Ah így sokkal jobban érzem. Felnyög és szorosabban karol ál, eleinte én mozgatom testét, majd rátalál a ritmusra, s közben oldalát simítgatva csókolom bõrét ahol érem. 

Mikor fáradni kezd leemelem magamról, kisiklom alóla és elõre tolom, hogy térdeljen, és mögé helyezkedve térdelek fel. 

- Térdelj fel – utasítom halkan, pihegve eleget tesz kérésemnek, én pedig végig testéhez simulva újra elmerülök benne egyre hevesebben és hevesebben. Csípõjét fogom két oldalt, hogy megtartson, nyögése egyre élesebbé, magasabbá válik, és amikor meglátom hogy közben magát is kényezteti, elvigyorodom. Nem kell sok. 
Felsikoltva élvez, követem, és amikor összecsuklik én a hátára nehezedem és együtt lihegjük ki magunkat lebegve a semmiben. Arra az oldalára fekszem, ahova fordul, kisebb csókokkal élesztgetem amik hamarosan válaszra találnak és felnyitja szemét. 

- Most végre nem aludtál el. 

Egy mosolyra futja tõle, de nekem most még ez is elég. 

- Hé – suttogom halkan. És felnyitja szép szemeit. – Szerinted elmondjuk a haveroknak? 

- Tudnak róla, hogy te… - befejezetlenül hagyja a kérdést. 

- Javarészt – válaszolom õszintén. – Viszont készülj a ledöbbenésre, még soha nem jelentettem be nekik senkit – fáradt vigyor kúszik arcomra. 

Max:

Egy sisak landol az ölemben, és ahogy felhúzom, már bõg is a motor. Elköszönni sincs idõm a többiektõl, már száguldunk is Zenohoz. Uhh… mit is mondtam, ami ilyen hatással volt rá? Lehet meg  kéne tanulnom csomót kötni a nyelvemre…

~*~

Még az ajtót se érjük el, már is a karjai közt találom magam, és valami feldereng a tegnapról is. Mintha hasonlóképpen a maihoz, akkor is a folyosón mûsoroztunk volna.
Mindenesetre, ez most jóval valóságosabbnak tûnik, és józanul még jobban élvezem a csókját, érintéseit.

Belöki az ajtót, én pedig igyekezvén levegõhöz jutni, kissé eltolom magamtól miután bezárta.

- Hé azt nem mondtam, hogy most rögtön… - ellenkeznék, de egy újabb csókkal megakadályoz benne.

- Óh, dehogy nem… szinte kijelentetted, hogy máris szalonképes vagy. – Belevigyorog a csókba, én pedig elkábulva markolom meg a felsõjét.

- Franc – nyögöm, mikor egy pillanatra elhajol tõlem. Kész, elvesztem… Így mikor kezeit a combjaimra simítja, felugrom, és lábaimmal karolom át derekát, õ pedig reflexszerûen megtart. Mennyibe, hogy most felettébb elégedett, és örül a fejének…?
Ezúttal mondjuk nem a kanapét választja, hanem bevisz a szobájába, majd ledob az ágyra, és pólóját lekapva, fölém mászik.

- Most sokkal jobban fogod élvezni, ígérem – jelenti ki vigyorogva, megzavarva ezzel nyálcsorgató bámulásom, pirulós elfordulásra késztetve. Tenyerét az arcomra simítja, és visszafordít maga felé, hogy aztán miután végignyalt alsóajkamon, elmélyítse a szenvedélyes csókot.  Közben lábaim közé nyúlva, nadrágon keresztül ingerel, majd pólómat feltûrve cirógatja végig a testem, és végül megszabadít felsõmtõl.

Így már forró bõrünk akadálytalanul simulhat össze, mikor félig rám nehezedik, és ölünket összedörgöli. Aztán alám nyúl, és hirtelen fordít a helyzeten, mire meglepetten nyekkenek. Mellé térdelek két oldalról, és megtámaszkodom, majd félig felemelkedem, miközben mellkasomat cirógatja.

- Na, mutasd meg mit tudsz – szólal meg kihívóan, mire kapásból elvörösödöm, majd ajkamba harapva elvigyorodom, ahogy eszembe jut valami.

- Csak nem átadod a vezetõ szerepet? – érdeklõdök felvont szemöldökkel, bár elõre tudom a választ.

- Isten ments! Álmodozz csak. Viszont nem járja, hogy egyedül én mozogjak – vigyorodik el élvetegen, egyik ujjával mellbimbómnál körözve, elérve ezzel, hogy a testemen keresztülcikázó forróságtól, a párnát markoljam feje mellett. Tudtam, hogy ilyesmi lesz a válasz…

Elõre hajolok, és még kissé talán esetlenül, de szenvedélyesen megcsókolom, õ pedig rövid úton átveszi a vezetést, sebes csatára ösztökélve nyelveinket. Keze a nadrágomba siklik hátulról, majd elõre csúszik és kigombolja, hogy aztán letolhassa az alsómmal együtt, és a fenekembe markolhasson. 
Elfolytok egy kéjes nyögést, és belelendülve csókolom végig a nyakát, majd egyre lejjebb haladok, miközben megszabadulok végleg ruháimtól. Közben õ is a sajátjaitól, így elém tárul teljesen tettre kész merevedése.

Elbizonytalanodva hajolok fölé, és a kezdõk tanácstalanságával, inkább csak az alhasát érintem ajkaimmal. Ez persze nem elég Zenonak, és megrándulva irányít vissza, majd megfogva, ténylegesen a szám elé teszi.

- Ne szégyenlõsködj – duruzsolja, mire kissé kábult heves pillantást vetek rá, majd minden bátorságom összeszedve végignyalok teljes hosszán, hogy aztán némi ügyetlenkedéssel megpróbáljam helyesen leszopni.
 

Azt azonban már nem hagyja, hogy befejezzem. Felül, és karomat megragadva felránt magához, derekamnál fogva pont úgy irányít, hogy az ölébe üljek. Merevedését eleinte csak fenekem két partja között csúsztatgatja, és megkönnyebbülök, mikor nekiáll elõkészíteni.

Miközben ujjaival tágít, szinte végig csókol, az egekig korbácsolva a kéjes bizsergést bennem, nem is bírom ki, hogy néha ne lökjek ösztönösen a csípõmmel, hogy még mélyebben érezhessem. Nem elég… nem elegek az ujjai… többet, többet akarok belõle…
Ezt igyekszem tudtára is adni, de csak az ajkaira tudok nyöszörögni. Szerencsére ennyibõl is ért, és testemet megemelve helyreigazít, és belém csusszan ahogy ölébe ültet. Felnyögve karolom át szorosabban az enyhe fájdalomtól, és eleinte õ mozgat, majd ahogy ellazulok és ritmusra találok, már magamtól lovagolom meg, élvezve közben simogatásait, csókjait.

Hihetetlenül jó érzés, de egy idõ után fáradni kezdek. Ekkor leemel magáról, és mögém kerülve tol elõre térdelõ pozícióba.

- Térdelj fel – utasít halkan, én pedig pihegve teszek eleget a kérésének, vágytól kábán csak arra várva, hogy újra magamban érezhessem. Szerencsére ez rögtön bekövetkezik ahogy feltérdelek, mert egészen hozzám simulva löki belém magát, hogy aztán egyre vadabb iramot diktálva mozogjon tovább. Nyögéseim egyre hangosabbá válnak, már önkéntelenül moccanok én is vele, egyik kezemet saját merevedésemre fonva. Nem bírom… nem bírom… túl sok a kéjbõl!
Elég egy mélyebb lökés, és felsikoltva élvezek el. Követ engem, és mikor összecsuklom, a hátamra nehezedve, velem szinkronban lihegi ki magát. Még sokáig pulzál bennem az orgazmus zsibbadt, jólesõen bizsergetõ érzése, de szép lassan magamhoz térek lágy csókjaira, melyekkel mellém gördülve ajándékoz meg.

- Most végre nem aludtál el.

Halvány mosollyal vagyok képes még csak lereagálni a megjegyzést. Ahhoz is kába vagyok még, hogy egy kisujjamat mozdítsam.

- Hé – suttogja halkan, mire felnyitom szemeim. – Szerinted elmondjuk a haveroknak?

- Tudnak róla, hogy te… - ezúttal nem azért hagyom befejezetlenül, mert fáradt vagyok hozzá.

- Javarészt – feleli õszintén.  – Viszont készülj a ledöbbenésre, még soha nem jelentettem be nekik senkit – vigyorodik el fáradtan.

Jólesõ melegség árad szét bennem, és ellágyult mosollyal csusszanok közelebb hozzá, hogy csókot nyomhassak a szájára. Ez visszahozta az erõmet részben.  
- Köszönöm, ez tényleg megtisztelõ – felelem komolyan, majd kimerülten elvigyorodom. – Azt hiszem, nagyon kedvellek Zeno, akár tetszik, akár nem… - suttogom, elnyomva egy ásítást.
- Azt hiszed? – kérdez vissza felhúzott szemöldökkel szelíden, de követelõzõen harapva rá az alsóajkamra. Halkan felkuncogok, majd kiszabadítom magam.
- Amíg sajog a seggem, addig csak azt hiszem – vágom rá kekeckedve, majd elfészkelve magam a karjaiban, mellkasának döntött fejjel. – Amúgy, én még nem igen voltam ilyen helyzetben, úgyhogy nem tudom átlagban mit szoktak szólni a haverok, de hogy én nem foglak letagadni, az biztos.
- Most jön az a rész, hogy azt hiszem kedvellek? – kuncog fel, mire felemelem a fejem, hogy láthassa lesújtó pillantásom.
- Fáj a hátsód?
- Nem…
- Akkor te csak kedvelj „azt hiszem” nélkül! – csókolom meg elvigyorodva, majd nagyot ásítva hajtom vissza a fejem. Én teljesen kész vagyok, annak ellenére, hogy még mond valamit, már nem fogom fel, elnyom az álom testének kellemes közelségében.

Ezúttal nem ébredek sajgó fejjel, forgó világgal és hányingerrel. Jóval kellemesebb közérzettel térek magamhoz, és ahogy nagyokat pislogva Zenot pillantom meg, mosoly kúszik az arcomra. Még bõszen húzza a lóbõrt, egyáltalán nem zavarta, hogy éjjel étvetettem rajta az egyik lábam.
Most viszont visszahúzom, és kibújok karja alól.
- Megint szöknél? – kérdezi álmos hangon, ám meglepõen éber tekintettel találom szembe magam, mikor riadtan rátekintek.
- Igen, a mosdóba – sóhajtok fel drámaian, mire elégedetten elvigyorodik.
- Azt szabad.
- Remek, de hol a pólóm… meg az alsóm? – pillantok körbe kissé szégyenlõsen, meztelenül álldogálva az ágy mellett.
- Minek az? Meleg van – feleli szenvtelenül, de mikor durcásan rápillantok, jóízûen felnevet, és felém dob egy inget. 
- Ez nem az enyém – állapítom meg nagy bölcsen, a túl hosszú ingujjal csapkodva. Egyébként is olyan, mint egy kissé rövid hálóing.
- Tudom – vonja meg a vállát vigyorogva, és elégedetten végig mér. Lemondó sóhajjal legyintek, majd a felsõjében kimasírozok a szobából. 
Hogy örüljön, még a reggeli közben is azt viselem, vígan lóbálva meztelen lábamat az asztal alatt. Ezúttal szerencsére van nála kaja, mert az utcára még az õ kedvéért se mentem volna le ilyen lenge öltözetben. Viszont az ilyen reggelekhez hozzá tudnék szokni.
Elszórakoztatjuk egymást hülye történetekkel, miközben õ egy omlettet próbál összedobni, majd mesélek neki a családomról, és õ is az övérõl, na meg a vállalkozásról, amit át kell majd vennie.
Túl jól érzem magam, úgy döntöttem minden így maradhat!
- Kösz a reggelit! – állok fel nyújtózkodva, a kaja végeztével, de rövid úton az ölében találom magam. Elpirulva húzom lejjebb az inget, mire csak szélesedik a vigyora.
- Jól áll – jegyzi meg incselkedve, de csak azt éri el vele, hogy még a túl hosszú ruhaujjakkal is takarom magam, és ficeregve igyekszem kimászni az ölébõl.
- Azért ha nem gond, nem így megyek suliba meg melózni, úgyhogy hagy menjek öltözni!
Kelletlen sóhajjal enged el, én meg hálából nyomok egy gyors csókot a szájára, majd elrohanok most már ténylegesen elõkaparni a ruháim. Alig tíz perc múlva már az ajtóban szobrozva várok rá, mivel ragaszkodik hozzá, hogy most is eldobjon motorral a koleszba.

Ott már igazán sietve kászálódom le mögüle, ezúttal is késésben vagyok.
- Jössz délután a pályára? Nem is… Ott kell lenned, közöljük a fiúkkal! 
Alsóajkamba harapva, eltökélten bólintok, majd kissé tétovábban túrok a hajamba.
- Hogy lehet az ilyet felvezetni? – kérdezem tanácstalanul. Nekem húgom rájött, szüleim sejtik, pár barátom tudja, és csak az örökké aggódó bátyámnak sötét még minden. De igazából senkinek se én mondtam el.
- Csak csókolj meg elõttük, és máris tiszta lesz! – vigyorodik el, és mikor picit riadtan kérdeznék rá, hogy ez komoly-e, magához ránt. – Pont így… - suttogja az ajkaimra, és szenvedélyesen megcsókol. Elõször ledermedek, tudva, hogy hol is vagyunk. Ám mikor nyelvével vadul esik neki az enyémnek, és közben egyik kezével a hajamba túrva tart magához húzva, elvesztem én is az eszem.
Nyakát átkarolva viszonzom minden mozdulatát, és mikor végre elenged, pihegve, csillogó szemekkel kapkodok levegõ után.
Zeno pedig elégedett vigyorral néz végig ledöbbent iskolatársaimon, és sisakját a fejébe húzva, elszáguld. Oh, remek, nekem már nem kell felvezetnem a környezetemnek az ügyet…

Zeno:

Közelebb fészkeli magát karjaimba. 

- Köszönöm, ez tényleg megtisztelõ – naná. - Azt hiszem, nagyon kedvellek Zeno, akár tetszik, akár nem… - nocsak. 

- Azt hiszed? – kérdem kisebb vigyorral. 

- Amíg sajog a seggem, addig csak azt hiszem. Amúgy, én még nem igen voltam ilyen helyzetben, úgyhogy nem tudom átlagban mit szoktak szólni a haverok, de hogy én nem foglak letagadni, az biztos. 

- Most jön az a rész, hogy azt hiszem kedvellek? – kérdezek vissza kiszélesedett vigyorral. 

- Fáj a hátsód? – teszi fel a keresztkérdést. 

- Nem… 

- Akkor te csak kedvelj „azt hiszem” nélkül! – puszit nyom a számra, majd visszafekszik vállamra, és szinte azonnal elalszik. 

~*~

Reggel hamarabb ébredek nála, de nem akarom sem elereszteni, de kimászni mellõle, viszont nyugodt alvást színlelek, míg fel nem kel az ágyból. 

- Megint szöknél? 

- Igen a mosdóba. – válaszol tettetett sértettséggel. 

- Azt szabad – vágom rá vigyorogva. Körbenéz. 

- Remek, de hol a pólóm… meg az alsóm?

- Minek az? Meleg van. – és a lakásban sincs senki más, én pedig már láttam mindent. Sõt még annál is többet éreztem. Viszont látom zavarát, így hozzávágok egy inget. 

- Ez nem az enyém – nem csak szépek a szemei hanem élesek is a zseninek. 

- Tudom – reagálom le egyszerûen, végül beadva derekát felkapja és így megy ki. 

Reggeli, dumcsi, majd elviszem a koliba, mert már így is késésben van. 

- Jössz délután a pályára? Nem is… Ott kell lenned, közöljük a fiúkkal!

- Hogy lehet az ilyet felvezetni? – hmm… egyszerû. 

- Csak csókolj meg elõttük, és máris tiszta lesz! – közlöm élveteg vigyorral, és amikor hitetlenkedõ pillantását meglátom, magamhoz rántom – Pont így – fullasztóan csókolom meg a csekélynek tûnõ nép elõtt, akik a kollégium területén lézengenek, majd elhajolva tõle kiélvezem kába arckifejezését, majd fejemre húzva a sisakot gyorsan el is hajtok. 

~*~

Délután a szokásos gyülekezõ és amíg engem néznek, addig én mûsorozok, mint mindig. 

Figyelem mikor érkezik meg Max, és amint meglátom nem is törõdök annyit a figurázással. A pódium elé hajtok, megállok és leveszem a sisakot. Most kivételesen nem a többiekhez meg leülni, hanem felém közelít én pedig elégedett vigyorral fogadom míg elém nem ír, de a reggel általam prezentált csók helyett csak egy szájra puszit kapnék, de ebbõl nem engedek. Azonnal derekára fonom kezemet, és hosszúra nyújtom azt a felületes kis csókot, hogy senki ne maradjon ki belõle. 

Az eddigi marhulós zajból mér semmi nem marad, és persze azonnal õket figyelem, na meg a reakciójukat. 

- Ez most komoly? – kérdi Don. 

- Miért, szerinted viccelnék ezzel? – kiáltom fel a padokra, mire lassan közelebb jönnek. 

- Hát belõled kinézem – kontráz rá Mike, röhögve mire felszisszenek. Franc. 

- És belõlem? – kérdi tõlük Max, mire nem jön válasz, így visszafordul felém és igaz elég zavartan, de megint számra nyomja övét, mire hajába túrok és most követelõzõen elmélyítem, háttérben hallom poénra vett undorhangjukat. Csak vigyorogva hajolok el finom kis nasimtól. 

- Tudtam, hogy Zeno szereti a kukit, de hogy te is… 

- Remélem nem fertõzõ – jegyzi meg Don, mire vigyorogva karolom át a mellettem állót. 

- Nyugi Don, nem kell féltened a ragyás segged – Mike fulladozva röhögni kezd, még Max is kuncog mellettem. 

- Szóval komoly… és mióta? 

- Pár napja – vágom rá azonnal. 

- És csak így felvállalod? Akkor ez tényleg komoly – micsoda értelmes beszélgetés… na meg egy idõ után untat a téma. 

- Hé, versenyezzünk. Aki utolsónak ér a Pizzázóba, az fizet mindenkinek egyet – megpaskolom Max seggét, hogy pattanjon fel a mocira, és kezébe adom a sisakot. 

- Várj fel sem ültem a motorra!  - kiabálja valamelyikük, de a hangokat elnyomja a felbõgõ motor, így nem tudom ki volt, de amúgy is teszek rá. 

~*~

Behajtok a városba, ügyelve arra, hogy a lehetséges traffipax pontokat elkerüljem.  A pizzázó mellett megállok. Ezért szeretem a motort. Kisebb helyen is elfér, mint egy kocsi, jobban érezni a száguldást, és szabadabb az érzés is. Kibiztosítom, és a sisakokat rárögzítem. 

- Gyere – fogom meg Max kezét és vonom magam után az étterem belsejébe. 

- Nem várjuk meg a többieket? 

- Nem fognak jönni – jelentem ki egyszerûen. Nem annyira hülyék, hogy egy nyilvánvalóan elvesztett meccsbe belevágjanak. Meg nem állva még felé fordulok vállam felett átnézve, vigyorral ajkaimon. – Vedd úgy, hogy ez egy randi. 

Max:

Hát, nem volt semmi elmagyarázni a sulis barátaimnak a reggeli produkciót. Na jó, az igazság az, hogy nem igen volt rajta mit magyarázni, de eléggé zavarba ejtõ helyzetbe hozott azért. Ezért egy hétig sexmegvonás… lenne, ha én is bírnám…

Sóhajtva veszem tudomásul, hogy így legalább megszabadított a titkolózás terhétõl, tehát akár még hálás is lehetnék neki.

Délután már különösebben nem is foglalkoztat a dolog, a többiek is megbékéltek vele. A haveri társaság a következõ fordulópont. Mikor megérkezek a pályára, nem is a szokásos helyemre megyek, hanem egyenesen Zenohoz, aki le is áll az ugratgatással, és a sisakját levéve, elégedett vigyorral vár rám.

Mikor elé érek, igyekszem letudni a dolgot egy gyors puszival, de nem vagyok elég fürge, a derekamat átkarolva ránt magához, hogy ráérõsen elmélyíthesse és nyújthassa a csókot. Hát ha valami, akkor ez eléggé nyilvánvalóvá teszi a kapcsolatunk.
El is csendesednek rendesen a többiek, és már elõre félek rájuk nézni.

- Ez most komoly? – kérdi Don meghökkenve.

- Miért, szerinted viccelnék ezzel? – kiált vissza nekik Zeno, mire lassan közelebb jönnek.

- Hát belõled kinézem – vág vissza Mike röhögve, mire a mellettem álló felszisszen. Anyás, ezeknek de nehéz a felfogásuk…

- És belõlem? – kérdezem, ezzel beléjük fojtva az elpoénkodást. Na tisztázzuk…! Visszafordulok Zeno felé, és zavartan tapasztom számít ismét az övére. Már meg se lepõdök, hogy kapásból elmélyíti és szenvedélyessé varázsolja az ártatlan kis szájra puszit, miközben a hajamba túr. A többiek meg látszólag megemésztették, mert képesek poénkodni rajta.

- Tudtam, hogy Zeno szereti a kukit, de hogy te is…

- Remélem nem fertõzõ – jegyzi meg Don, mire Zeno vigyorogva karol át.

- Nyugi Don, nem kell féltened a ragyás segged – Mike fulladozva röhögni kezd, és én se állom meg egy kuncogás nélkül.

- Szóval komoly… és mióta?

- Pár napja – vágja rá Zeno azonnal.

- És csak így felvállalod? Akkor ez tényleg komoly. – Ezt én is merem remélni.

- Hé, versenyezzünk. Aki utolsónak ér a Pizzázóba, az fizet mindenkinek egyet – zárja le a témát Zeno, és jelez, hogy pattanjak fel a motorjára, és már kapom is a bukót.

- Várj fel sem ültem a motorra!  - kiabál valaki, de a felbõgõ motor miatt, nem tudom beazonosítani a hang gazdáját. Mondjuk szerintem egyikük se ült még fel…

~*~

Zeno tempójával pillanatok alatt ott vagyunk szinte, és már be is parkol a pizzázó mellé. Kibiztosítja, és rögzíti a sisakokat is.

- Gyere – fogja meg a kezem, és húz maga után az étterem felé.
- Nem várjuk meg a többieket? 
- Nem fognak jönni – jelenti ki egyszerûen, és valószínûleg igaza van, mert nem hallook motorzúgást közeledni. Meg sem állva fordul hátra felém a válla felett, és pillant rám vigyorogva. – Vedd úgy, hogy ez egy randi.

- És hol a vörös rózsa? – kuncogok fel halkan, de még ha próbálnám se tudnám elrejteni a boldog csillogást a szemembõl.
- A szõke hercegnél, aki a lovát keresi a hetesnél – vág vissza vigyorogva, majd inkább elõre fordul, mielõtt átesik valamelyik asztalon bent.

- Áh, romantika gyilkos! – nevetek fel, majd hagyom, hogy lenyomjon az egyik boxba, majd beljebb tessékeljen, hogy le tudjon ülni mellém.
Mivel jön is a pincér, nincs ideje visszavágni, inkább gyorsan leadjuk a rendelésünk, és utána hülyülés közben várjuk, hogy megérkezzen a kaja.

Mivel a boksz falának köszönhetõen eléggé rejtve vagyunk, csak közepesen ég az arcom, mikor Zeno magához húzva, a fülemet és ajkaimat kezdi szelíden rágcsálni.
- Ha nem jön hamarosan a kaja, téged fallak fel! – jelenti ki vigyorogva, és mikor a csikizéstõl felkuncogva húzom be a nyakam, csókot nyom a számra.
- Akkor aztán egyedül maradnál, és be kéne érned a jobboddal éjjel! – vágok vissza kihívóan, mikor végre szabaddá válik a szám.

- Ma éjjel? – csap le a szavamra, mire hevesen rázom meg a fejem.
- Úgy értettem éjjelente! – javítok gyorsan, de már késõ, látom a szemében. – Nem mondod, hogy ma is csinálni akarod… - nyögök fel, mire ajkait megnyalva hajol az arcomhoz, hogy eme mozdulatát az enyémeken is megismételje.
- Tudom, hogy te is akarod… - duruzsolja ellenállhatatlan hangon, amibe még a gyomrom is beleremeg. Nem tudok vitába szállni vele, és látszólag ezzel õ is tisztában van, mert széles, elégedett vigyorral csókol meg, hogy aztán egy egészen picit elhúzódjon tõlem, mikor jön a kaja.

Én meg ekkor még kába állapotban leledzve kapkodok levegõ után, és igyekszem összeszedni magam. Végül úgy ahogy sikerül, és én is a kajára koncentrálok, de feleannyit se sikerül betermelnem, mint Zenonak. Mégis teli pocakkal dõlök a végén hátra, maradékomat nekiadva.
- És most… jöhet a testedzés! – jelenti ki vigyorogva. – Lásd milyen kegyes vagyok, kibírom hazáig, de akkor menjünk is! – noszogat, én pedig reumás csigatempóban mozdulok.
Megelégeli, és miközben halkan felnevetek, felhúz álló helyzetbe, majd szinte lobogok utána, mikor kiviharzik az étterembõl fizetés után.

- El se hiszem, hogy ma is… - sóhajtok fel. – Van olyan, ami elég lenne még neked is? – érdeklõdöm, miközben felmászom mögé a motorra.
- Nem, belõled nem elég! – jelenti ki, hátrapillantva rám. – És ne aggódj, lesz idõd hozzászokni, és a végén már meg se bírsz majd lenni nélkülem!
- Remélem ez fordítva is igaz lesz! – felelem, átkarolva a derekát. Igen, tényleg nagyon remélem, hogy ezúttal valóban hosszú távú kapcsolatba ugrottunk mindketten, ami nem csak a szexre épül, de az is fenomenális benne. A miénk már az!

VÉGE