Sasuke kimerülten zihált az edzőterem ajtajában. Aznap már harmadjára csinálta végig az Orochimaru által kiszabott napi edzésprogramot. Egyszer nem volt elég, hogy lecsillapítsa a testében tomboló feszültséget, így addig hajszolta magát, míg teljesen felemésztette chakrakészletét.
Izzadtan botorkált ki a föld alatti csarnokból a folyosóra, és elindult a zuhanyzó felé, hogy letusoljon, aztán felmenjen a felszínre.
A fürdőben szemügyre vette magát a falon lógó hatalmas tükörben, és elégedetten nyugtázta, hogy az utóbbi időben sokat fejlődött fizikuma. Fehér bőre hibátlan volt, izmai a kemény munkától kidolgozottan duzzadtak, fekete haja, és szeme tökéletes összhangban volt arcának komolyságával.
Tiszta ruhát vett, és kisétált a szabad levegőre, odakint már éjszaka volt.
Az erdő fái között megállva felnézett, az ég egy kis szelete ragyogással telve nézett vissza rá. Leheveredett egy fa tövébe, és gondolatok nélkül bámulta a csillagokat. De bármennyire is ki akarta üríteni agyát, eszébe villant egy régi emlékkép...
Akkor, nagyon régen, ugyanígy nézett fel a csillagokra, mellette Naruto szuszogott. Sakura nem volt velük, a lányt nem engedték el a szülei az éjszakai túrára. Kakashi-sensei pedig szokás szerint annyira elkésett, hogy már nem is számítottak a megjelenésére. Így kettesben próbálták túlélni a szabadban töltött éjszakát.
A szőke fiú nyugtalanul mocorgott. Sasuke észrevette, hogy nem alszik. Mikor végleg megunta Naruto szerencsétlenkedését, leereszkedően szólt hozzá:
- Ajj... dobe... mi a bajod? Miért nem alszol? Hamarosan rajtad a sor az őrködésben!
A szőke, mintha csak erre várt volna, Sasuke felé fordult, és égszínkék szemeivel az ő fekete szemébe nézett. Az Uchiha döbbenten vette észre, hogy Naruto fél.
- Én... öhm... - vörösödött el zavartan az Uzumaki - fázom...
- Ehh - húzta el a száját a hazugság hallatán Sasuke. De ahogy a szőke könyörögve és elpirulva nézett fel rá, szívében furcsa melegség áradt szét, és meg akarta óvni a sebezhetőnek tűnő fiút.
- Hát jó. Chh... - vonta meg vállát, és ajkán félmosollyal hajolt le Narutóhoz.
Az meglepődve pislogott rá, de mielőtt bármit is tehetett volna, Sasuke szorosan a hátához simult, és a fülébe súgta:
- Aludj csak dobe, majd én melegítelek...
Naruto meg se mert nyikkanni, annyira jól esett neki az Uchiha testének melege, ölelő karja, és megnyugtató magabiztossága. Boldogan merültek álomba.
Sasuke bosszúsan hessegette el magától az emlékképet. „Miért van folyton az eszemben az a baka? Csak arra kéne koncentrálnom, hogy erősebbé váljak, és megöljem őt... de folyton ilyen hülyeségek jutnak az eszembe. Ehh...“
Nem tudott tovább kint maradni. Úgy döntött, megkeresi Orochimarut, mert ebben a percben még a vele való beszélgetés is jobb ötletnek tűnt, mint az emlékeivel küszködni egyedül.
Odalent a föld alatt csend honolt. Még a szokottnál is nagyobb csend... már gyanúsan üresnek tűnt az egész rejtekhely.
Sasuke minden szobába benyitott, még azokba is, melyekről biztosan tudta, hogy üresek. Végül nem maradt más, Kabuto laborja felé vette az irányt. Nem szeretett abban a kloroform-, és egyéb vegyszer-szagú teremben tartózkodni, de tényleg nem volt jobb ötlete, hol keresse őrült mesterét.
A labor ajtaja előtt megtorpant. Odabentről üvegcsörömpölés, és elfojtott kiáltás, majd nyögés hallatszott. „Úgy látszik, itt vannak. Ehh... megint az ocsmány kísérleteik...“
Undorodva fintorodott el, de mégis benyitott. Ha már megtalálta a sannint, nem fog
meghátrálni. Valamivel ki kell töltenie elméjét, hogy ne a szőkére gondoljon.
Belépett a gyéren megvilágított szobába. Senkit sem látott. „Pedig hallottam“ - nézett körül. És akkor... olyat látott, amit egyáltalán nem akart, de ami teljesen kitörölte gondolataiból Narutót.
A földön, az egyik pult mellett, üvegcserepek között Kabuto kuporgott, mindkét kezével görcsösen kapaszkodva az asztal lapjába. Meztelen teste izzadtságtól fénylett. Orochimaru pedig szorosan mögötte térdelt, felöltözve ugyan, de... Sasuke tágra nyílt szemmel vette észre, hogy a sannin pénisze ütemesen járt ki-be a pápaszemes fenekében. Hosszú nyelve Kabuto mellkasára tapadt, kezeivel átölelte, és magához szorította a pucér férfitestet. Olyan extázisban vonaglottak, hogy észre sem vették a belépő fiút.
Az Uchiha gyomra fordult egyet. Lábai önkéntelenül mozdultak, mikor elkezdett hátrálni. Minél előbb kint akart lenni innen. Szemével még mindig az elé táruló látványra tapadt, így nekiment a háta mögött lévő pultnak. Egy kémcső lezuhant, és csörömpölve tört össze a padlón. Orochimaru villámgyorsan hátranézett, és eleresztette Kabutót.
Mikor észrevette a vörös arccal álldogáló Uchihát, elvigyorodott. Lassan felállt, közben szemét le sem vette a zavart fiúról. Sasuke nem bírta sokáig elviselni a delejes tekintetet, megfordult, és kirohant a laborból.
Kabuto még mindig a földön kucorgott, és most zihálva nézett fel mesterére.
- Orochimaru-sama... kérem... ne hagyjon így... - szólalt meg könyörögve.
A sannin lenézett rá, és aprót biccentett, de már nem térdelt mögé. Hajánál fogva megragadta Kabuto fejét, és kemény hímtagját a szájába dugta. A pápaszemes hevesen kezdte szopni a mester meredező szerszámát. Cserébe Orochimaru hosszú nyelve ráfonódott duzzadt péniszére, és míg Kabuto az utolsó cseppig kiszopta a sannin farkából a spermát, a kígyó nyelve a csúcsra juttatta őt.
A fehér hajú shinobi nagyokat nyelt, majd kéjesen felnyögve élvezett el... de Orochimaru szeme már az ajtót fürkészte, ahol Sasuke kirohant. A földön hagyva Kabutót, elindult, hogy megkeresse az Uchihát.
Sasuke rosszulléttel küzdve rohant a rejtekhely mélye felé. „Ez... nem lehet... undorítóak... a férgek...“ Zihálva szedte a levegőt, és egyre dühödtebben kereste szobáját a folyosók útvesztőjében. Annyira felkavarta, amit látott, hogy teljesen megzavarodva tévedt el a máskor tökéletesen ismert labirintusban.
Benyitott egy ajtón. Rögtön észrevette, hogy megint tévedett, de a látvány ismét lekötötte figyelmét. A szoba tele volt kamerákkal, több monitor is bekapcsolva villogott. Sasuke szeme az egyik képernyőre tapadt... a fürdőszobát látta meg a monitoron.
„Nem... masaka... a szemét... figyelt engem?“
A fiú végre kezdte visszanyerni hidegvérét. A hirtelen feltámadó gyűlölete Orochimaru iránt visszarántotta elméjét a valóság talajára. Már megnyugodott, sharinganját felvillantva lépett ki a teremből, és magabiztosan indult szobájába.
Orochimaru elgondolkodva lépkedett a fiú szobája felé. „Vajon mit gondol most? Ku-ku-ku...“ - nevetgélt magában.
Már régóta kívánta az Uchihát. Kabuto csak a szükséges eszköz volt vágyai kielégítésére, igazából Sasukéra fájt a foga.
Fehér bőrű, duzzadó izmú testére, fekete hajára, és még feketébb, sharinganos szemeire. Nem csak úgy egyszerűen át akarta venni a testét, birtokolni akarta a szerelmét is. Teljesen az uralma alá akarta hajtani a fiút, amíg meg nem történik a testcsere - ez volt a terve.
Eddig nem tudta, hogyan közeledjen a magába zárkózó Uchihához, a szex nem olyan téma volt, amit könnyedén megbeszélhettek volna. De most, itt volt az adódó lehetőség, hogy megszerezze Sasukét.
„Kabuto, bármennyire igyekszik is, nem alkalmas gazdatestnek, és nem nyújt teljes kielégülést sem... Ku-ku-ku... A szépséges Uchiha-sarj ma végre az enyém lesz!“
Orochimaru megállt a zárt ajtó előtt. Egy pillanatig koncentrált, hallotta, hogy Sasuke odabent van. Kopogtatás nélkül nyitott be. A következő másodpercben egy katana villant meg a sötétben, és állt meg hajszálnyira a sannin torkától.
Ő felnevetve lökte félre a kardot, és ügyesen kígyózó mozdulattal tért ki Sasuke ütése elől. Egyik kezével elkapta a felé lendülő öklöt, és hátracsavarta a fiú karját. Sasuke háta mögé került, másik kezével megragadta a szabadulni igyekvő fiú torkát, és hosszú nyelvével megnyalta az arcát. Gúnyosan szólalt meg.
- Csak nem akartál megölni, Sasuke-kun? Ku-ku-ku... hiszen annyi mindent kell még tanulnod tőlem... Ne ellenkezz velem!
- Mit akarsz, Orochimaru?! - sziszegte dühösen a fekete, és a férfira villantotta sharinganját.
- Téged - suttogta a sannin, és összehúzott kígyó-szemeivel delejesen nézett bele a vörös sharinganba. Tudta, szemtechnikákkal nem harcolhatnak egymás ellen. Sasuke gyűlölködve húzta el a száját.
- Hnnn... Azt lesheted! Előbb öllek meg, minthogy lealjasodjak Kabuto szintjére!
Orochimaru kuncogva fordította maga felé a fiút, és belemarkolt az összevissza meredező fekete hajába, aztán hirtelen lecsapott Sasuke szájára, és hosszú nyelvével behatolt az érzéki ajkak közé.
Az Uchiha ellenállt, de mire komolyan tehetett volna valamit, már a földön találta magát. A sannin könnyedén leteperte. Hosszú, izmos nyelvével most lekígyózott a fiú mellkasán, és bebújt a nadrágja alá. Sasuke minden erejét megfeszítve küzdött, de a mestere erősebb volt.
- Undorítóak vagytok! - sziszegte dühösen Orochimaru képébe.
- Ugyan, Sasuke-kun, neked isz vannak szükszégleteid. Itt nem nagyon bővelkedünk női társzaszágban, hát szegítünk magunkon, ahogy tudunk. Ész, amint látom, ninc isz ellenedre! - pöszögte a fülébe a sannin, és nyelvével körbefonta a fiú péniszét.
Az Uchiha hiába tiltakozott, teste természetes rakciójaként hímvesszője égnek meredve állt.
Orochimaru elégedetten mordult fel. Nyelvével elkezdte dörzsölni, nyalni a kemény péniszt, közben erősen le kellett fognia a vergődő fiút. Érezte, ahogy Sasuke izmai megfeszülnek, majd vörös arccal fordul el, miközben spermája ütemesen lövell ki... elélvezett.
A sannin mosolyogva húzta vissza nyelvét szájába, és hirtelen mozdulattal megfordította maga alatt az orgazmustól félig alélt fiút.
Ujjai máris kutatóan siklottak fenekének bejáratához, és hosszú nyelvét ismét munkára fogta. Sasuke észhez tért.
- Ne... ne merészeld, te szemét! - lihegte, és igyekezett kiszabadulni Orochimaru alól. De hiába...
A sannin nyelve máris behatolt a fiú farpofái közé, és nyalni kezdte bejáratát. Sasuke érezte, hogy a férfi előbb egy, majd két ujját dugja belé, és heves mozdulatokkal tágítja őt. Szégyenében és tehetetlenségében összeszorított fogakkal, és könnyes szemmel várt. Nem kellett sokáig várnia.
Orochimaru lerántotta róla a nadrágot, és kemény hímtagját belökte a fiú nedvességtől tocsogó fenekébe. Sasuke megfeszült, és ráharapott öklére, hogy fel ne kiáltson a fájdalomtól. „Nem... nem adom meg neki ezt az örömet! Nem hallja a sikolyom!“
Hirtelen felvillant előtte Naruto arca. Ahogy boldogan aludt a karjaiban, ahogy testük összesimult, milyen jó érzés volt! A lelke legmélyén soha nem érzett szeretetet élt át akkor, és eggyé akart válni a szőkével. Akkor még hitte, hogy lehet szeretni őszintén, és tisztán. És most... ezt az illúziót is lerombolja benne egy elmebeteg shinobi erőszakos ölelése.
Míg Sasuke a gyerekkori boldog emlékbe kapaszkodva némán tűrte a sannin döféseit, az zihálva és nyögve élvezte a fiú szűk hátsóját. Nem tartott sokáig. Rekedt hörgéssel élvezett el, és engedte bele magját Sasukéba. Aztán, mintha mi sem történt volna, lemászott a fiúról.
Az Uchiha a földön fekve, ökölbe szorított kézzel, vörös arccal, és gyűlölködő pillantással nézett fel mesterére. Orochimaru kifelé menet visszapillantott rá.
- Ugyan, Sasuke-kun... Egy nagy ninjának bármiféle fizikai fájdalmat szó nélkül kell eltűrnie. És a célod érdekében, ajánlom, hogy ezek után légy kedves hozzám. Amikor csak akarom! És ígérem, hogy sokkal többet kapsz cserébe, mint hinnéd.
A sannin még egyszer végignézett a megbecstelenített fiún. Aztán vigyorogva megfordult, és elhagyta a szobát.
Sasuke még egy ideig a padlón hasalt, testében lassan eloszlott a fájdalom. Végre rászánta magát, és feltápászkodott. A helyzetváltoztatástól mestere spermája hirtelen kifolyt belőle... újra elöntötte a szégyen, és megalázottság érzése.
„Rendben, Orochimaru-SAMA! Eltűröm a közeledéseid! Nem sokáig kell már edzenem, hogy erősebb legyek nálad, akkor pedig megöllek!“
Fogcsikorgatva táplálta szívében a gyűlölet érzését. Imbolyogva indult el a fürdőszoba felé.
***
Sakura összehúzott szemmel méregette az új fiút. Sai a híd korlátján ült, és kis füzetébe rajzolt. Naruto a víz fölé hajolva szótlanul bámulta a hullámokat, és a fekete fiú visszatükröződő képét. Sakura hirtelen oldalba bökte a szőkét, az összerezzenve kapta fel a fejét.
- Tudom, hogy megint sokat késik - mondta, Kakashi-senseire célozva.
- Nem - suttogta Sakura - nem erre gondoltam. Te is úgy látod... - hallgatott el zavartan.
- Mit? - kérdezte közel hajolva Naruto.
- Szóval... nagyon hasonlít RÁ... Nem?
Az Uzumaki most felnézett Saira. „Igen, nekem is feltűnt. Ugyanaz a fehér bőr, fekete haj, és szemek... még az arcformájuk és a testalkatuk is hasonló. De ő nem Ő.“
- Ugyan, egy cseppet sem! - rázta meg szőke üstökét.
Sai hirtelen felnézett füzetéből, és elkapta Naruto pillantását. Tekintetük egymásba kapcsolódott, és a szőke érezte, hogy elvörösödik. Sai leugrott a korlátról.
- Na, mi az? Tetszem? - kérdezte szokásos nyers modorában.
- Miiiii??? Elmész te a... - támadt dühösen az Uzumaki, de nem folytathatta. A háta mögött ismerős hang szólalt meg.
- Ejj... yari-yari! Megint késtem - vakargatta tarkóját a maszkos.
- Kakashi-sensei! - kiáltott rá Sakura méltatlankodva, de látva a férfi zavarát, csak megcsóválta a fejét.
- Szóval - ugrott a két fiú közé Kakashi - indulhatunk! - Átkarolta vállaikat, és nagyot szorított rajtuk. - Egyetértetek?
Naruto és Sai szótlanul bólintott. Sakura nagyot sóhajtva indult utánuk.
Sakura lemaradva ballagott a csapata után. Gondolataiba mélyedve nem is vette észre, hogy Sai egyre lassabban haladt, míg végül mellé kerülve ő is leszakadt az éppen osztozó Naruto- Kakashi párostól.
- Kérdezhetek valamit? - zökkentette ki a lányt merengéséből Sai.
- Hm? - nézett fel Sakura, és csodálkozva meredt a komoly arcú fiúra. - Mit akarsz kérdezni?
- Milyen kapcsolat van Uchiha Sasuke és Naruto között?
Sakura szeme elkerekedett. Nem tudta még megszokni Sai nyílt, és egyenes, néha kissé nyers modorát. Elpirulva kapta el fejét, és a válaszon töprengett.
- Miért akarod tudni? - kérdezett vissza, hogy időt nyerjen. Sai az előtte haladó szőkére nézett.
- Valamiért... nagyon emlékeztet engem valakire. Valakire... akit szerettem. Már amikor még tudtam, mit jelent ez a szó - fordult a lányhoz ismét, és Sakura szomorúságot látott megcsillanni a sötét szempár mélyén. „Azt mondta, nem képes érzelmekre... talán meg akarja érteni“ - gondolta, és még jobban lassította lépteit, hogy azok ketten ott elől ne halljanak meg semmit.
- Naruto és Sasuke... riválisok voltak - kezdett bele. - Vagyis most is azok. De közben... a legjobb barátok is. Mindketten egyedül nőttek fel. Mindketten árvák, tudják, milyen szeretet nélkül élni. Megtalálták egymást a fájdalomban. De míg Naruto igyekszik a lehető legjobbat kihozni mindenből, addig Sasuke csak a rosszat veszi észre.
- Akkor olyanok, mint a tűz és a víz - jegyezte meg Sai. - Nem értem, hogyan lehet két ennyire különböző ember között ilyen kötelék.
- Tűz és víz - ismételte Sakura. - Nekem is ez jutott először eszembe. De mikor rájöttem, mi van közöttük, mást gondoltam. Naruto annyira fényes, nem csak a külseje ilyen ragyogó, olyan ő mint a napfény... és Sasuke, a lelke az éjszaka homályában tévelyeg, és fekete szemei mélyén sincs más, csak sötétség. Rájöttem, ők a nappal és az éj, soha nem lehet köztük egyetértés, és béke. Persze Naruto nem akar ebbe beletörődni. Hiszi, hogy egyszer kivezetheti Sasukét a fényre.
Sai elgondolkozva hallgatta Sakurát.
- De hát ez baromság - mondta végül. - A nappal az nappal, az éj pedig éj. Soha nem válnak eggyé, nem találják meg a közös pontot. Naruto csak álmokat kerget, ha azt hiszi, a feketéből fehéret csinálhat.
Sakura nem válaszolt, hiszen már egy ideje neki is ez volt a véleménye.Hiábavaló küzdelem, amit Naruto folytat. És mégis... imádkozott, hogy a csoda egyszer bekövetkezzen.
***
Az idő pedig telt...
Sasuke Orochimaru igája alatt erősödött, eltűrve a sannin szexuális zaklatásait. Mindent egy célért viselt el - és mestere betartotta ígéretét. Újabb és újabb jutsukat tanított neki, és tökélyre fejlesztette átokpecsétjének használatát.
Sasuke a kényszerű pásztorórák alatt boldog emlékeibe merült, Narutót képzelte Orochimaru helyére. Maga előtt látta szőke haját, kedves mosolyát, napbarnított bőrét. Hevesen vágyott rá, hogy a valóságban is a karjaiban tarthassa.
A sok végigálmodozott együttlét után döbbenten értékelte át magában a szőkéhez fűződő érzéseit. „Vajon tényleg meg kell ölnöm? Hiszen én akkor sem tudtam... a Végzet Völgyében. És most csak látni akarom. Talán van más mód is...“
Ahogy Orochimaru rákényszerítette akaratát, egyre jobban úgy érezte, ez a fajta terror még a gyilkosságnál is rosszabb. Voltak pillanatok, mikor ő is inkább meghalt volna, minthogy tovább csinálja.
„Miért is ne? Talán az is elég, ha teljesen megtöröm az akaratát. Ha az uralmam alá hajtom, eltaposva az önbecsülését. Mert megölni... nem fogom tudni. Ahhoz én őt...“
Ijedten hagyta abba a gondolkodást. Nem! Azt nem vallhatja be, még magának sem! Elég, ha a szívében érzi.
Kiürítette elméjét, és kézjeleket formálva előhívta chidoriját. Nekiállt edzeni.
***
Sakura, Sai, Naruto és Yamato egy újabb küldetésről tértek haza. Útban konoha felé betértek egy fürdőbe, hogy kipihenjék fáradalmaikat.
Naruto nem szívesen áztatta magát Saijal egy vízben, mert még élénken emlékezett a fiú megvető megjegyzéseire. „Mintha neki nagyobb lenne! Láttam, nincs is akkora, mint az enyém... bakker!“ - bosszankodott magában. Duzzogva nézett Saira. Meglepve vette észre, hogy a másik őt bámulta, és mikor tekintetük találkozott, Sai elpirulva kapta el a fejét. „Mi ez? Elpirult? Mióta tud ilyet? Dattebayo!“
De aztán megvonta vállát, és belépett Yamato után az öltözőbe. Sai lemaradt, és a női szárny felé igyekvő Sakura után kiáltott.
- Sakura-chan! Kérlek, várj egy pillanatra!
Naruto összehúzott szemmel nézett utána. „Mit akarhat Sakurától? Csak nem tetszik neki? Esélytelen... Sakura csak Sasuke után... - hirtelen vágott belé a felismerés - Hiszen pont Sakura mondta, hogy nagyon hasonlít rá. Bakker! Lehet, hogy Sakurának a külső számít?“
- Naruto! Jössz már? - kiáltott ki Yamato az öltözőből. A szőke vonakodva indult szekrénye felé.
Sai utolérte a lányt. Sakura értetlenül nézett rá.
- Mit akarsz, Sai? Ez nem koedukált fürdő!
- Tudom - sütötte le szemét zavartan a fiú. - Kérdezni szeretnék valamit. Narutóról...
Sakura csodálkozva nézett végig társán. Sai még sosem viselkedett ilyen közvetlenül, és még sosem vesztette el hidegvérét. De most... zavarában egyre vörösebb lett.
- Szóval - kezdett bele - te biztosan tudod, hogy Naruto jár-e valakivel?
Sakura megdöbbent. Régóta észrevette, hogy Sai kedveli az Uzumakit - mint mindenki, aki csak megismerte a szőkét. De erre nem számított. „Járna vele? Lehet, hogy a fiúkat szereti?“
Tudta, hogy Naruto is kedveli a fiút - hiszen egész jól beilleszkedett a csapatba. Bármennyire is utálatosan viselkedett vele, a barátjának tekintette, akárcsak Sasukét. De a szerelem... az más dolog.
- Öhm - szólalt meg a lány, a szavakat keresve. - Naruto... tudod, ő már régóta szerelmes... egy lányba.
Sai bólogatva nézett rá.
- Tudom. Téged szeret. De nem vagytok együtt, igaz? Te nem így érzel iránta, ugye? Akkor talán megpróbálhatnám én boldoggá tenni.
Sakura szótlanul nézte a fiút. Annyira hasonlított Sasukéra, de nem ő volt az. Sokat változott, mióta velük van. Megkedvelték mindketten. De ő... nem Sasuke.
- Sajnálom, Sai. Nem hiszem, hogy bármi esélyed is lenne nála, és nem miattam. Szeret engem, de nem én vagyok a legfontosabb ember Naruto életében. Az ő helyét senki sem veheti át. Még én sem.
- Értem - sóhajtott Sai, és lehajtotta fejét. Nem szólt többet, megfordult, és visszament a férfi öltözőhöz.
***
Sasuke dühösen csapta be az ajtót Orochimaru szobájából kifelé jövet. „Ez a szemét! Hnn...várom a napot, mikor kinyírom végre! Semmi nem elég jó neki, semmi!“
Alig távolodott el a szobától, Kabutóba botlott a folyosón. Nagyot taszított a férfin, és tovább akart menni, de Yakushi utánaszólt.
- Sasuke-kun! Jó lenne, ha végre megtanulnád, hol a helyed! És ha végre megadnád a mesternek a neki járó tiszteletet! Hogy merészeled egyszerűen Orochimarunak hívni? Ő egy zseniális sannin, megilleti a „sama“ cím! Wakatta?
Sasuke leplezetlen dühvel fordult vissza. A pápaszemes hátrahőkölt az acél-hideg szemekből sütő gyűlölet láttán. De késő volt.
Az Uchiha agyát elborította a vörös köd. A falhoz nyomta Kabutót, és alkarjával kis híján eltörte a nyakát. Másik kezével előhúzta katanáját, és a férfi oldalához nyomta. Ahogy teste hozzásimult, megdöbbenve érezte meg a pápaszemes ágaskodó férfiasságát. „Mi ez? Miért? Értem... élvezi, ha bántják. A féreg! Hát tőlem megkaphatod, ha ez tetszik neked!“
Katanáját becsúsztatta Kabuto nadrágjába, és elvágta az övet. A nadrág lassan lecsúszott, és Sasuke megrökönyödve látta, hogy Yakushi vigyorog. „Tényleg élvezi. Azt hiszi, én is olyan vagyok, mint Orochimaru. Hogy én is adok neki, cserébe azért, amit kapok. Mekkorát téved... hehhehhe...“
Az Uchiha démoni vigyorra húzta a száját, és bár egy cseppet sem kívánta a férfit, csakráját hímtagjába koncentrálta, és hamarosan érezte, hogy szerszáma teljes nagyságában megmerevedik.
Megfordította Kabutót, és nekiszorította a falnak. Az rémülten kapott észbe, már tudta, nagy hiba volt előre örülni a szép fiúnak. Felkészületlen hátsója megremegett, ahogy megérezte Sasuke makkját farpofái közé nyomulni.
- Neh... kérlek, Sasuke-kun, bocsáss meg! Nem úgy gondoltam! Nehh... tedd... kérlek!
Sikolya hosszan visszhangzott a folyosókon. Az Uchiha tövig döfte méretes hímtagját Kabutóba. Az a fájdalomtól majdnem összeesett, ez nem szeretkezés volt a figyelmes sanninnal. Ráadásul Sasuke pénisze jóval nagyobb volt Orochomaruénál. Már hallott az Uchihák legendás méretéről, és most saját bőrén tapasztalta meg, hogy a legenda igaz.
Fogait összeszorítva tűrte a fiú döféseit. Aztán megkönnyebbülten hallotta, hogy Sasuke végre rekedten felkiált, és elélvez.
Mikor végzett, a kielégült fekete odahajolt Kabuto füléhez.
- Remélem, megtanultad, hol a TE helyed!
Aztán kihúzta farkát az elgyötört Yakushiból, és elengedte a férfit. Az rögtön összeesett a fal mellett, és zihálva kuporgott a földön. Vörös arccal, gyűlölködve nézett az Uchiha fekete szemébe.
- Meg... Sajnálom, Sasuke-kun - suttogta.
- Hnn - vigyorodott el elégedetten Sasuke. Elrakta katanáját, és visszanézett Orochimaru szobája felé. A sannin az ajtóban állt, és gonosz kígyószemével érdeklődve figyelte a jelenetet. „Sasuke... eljön az idő, hogy erősebb leszel nálam is? Nem, azt nem engedem. Addigra a tested az enyém lesz!“
Az Uchiha Orochimarura villantotta sharinganját. Aztán elfordult, és megnyugodva lépkedett a kijárat felé. Arcán diadalmas kifejezés ült, érezte, hogy sharinganja változás előtt áll. „Hát így is lehet! Helyes volt az elméletem. Porig alázni egy lelket, letiporni az egóját... anélkül, hogy az életét venném. Naruto - mosolyodott el - te következel!“
Múltak a hónapok, és Sasuke ereje teljében egyre magabiztosabb lett. Még volt hová fejlődnie, de már lassanként túlszárnyalta mesterét. Orochimaru teste kezdte felmondani a szolgálatot, a három év a végéhez közeledett. A testcsere elkerülhetetlenné vált, de Sasuke nem adta magát.
- Sasuke-kun! Mindenre megtanítottalak, mindenre kiképeztelek, és te elárulsz engem? Megszeged a szavad? - kérdezte az ágyában fekvő sannin a belépő fiútól. Sasuke arcán a legcsekélyebb sajnálat sem látszott. Soha nem volt szándékában átadni a testét - csak kihasználni a helyzetet a maga javára.
- Orochimaru - válaszolt megvető hangján - eléggé megfizettem neked a tanítást. Szó szerint a testemet adtam! De a legvégső aktus nem fog megtörténni közöttünk, mert már nem vagy erősebb nálam!
Sasuke megfordult, hogy elhagyja a szobát, de a sannin utána szólt.
- Sasuke-kun, igaz, hogy a testem gyengébb, de nagyobb erővel bírok, mint hiszed. Megszerzem a testedet, ahogy eddig is tettem, és semmit nem tehetsz ellene. Ku-ku-ku...
Az Uchiha nem nézett a rekedten kuncogó férfi felé, úgy válaszolt.
- Most elmegyek. Talán visszatérek. Talán időben. És talán megküzdünk, de csak azért, hogy megöljelek!
Sasuke elhagyta a szobát. Orochimaru elégedetten nézett utána. „Milyen erős, és magabiztos. Erre van szükségem! Mire visszajön, összeszedem az erőmet, és végrehajtom az utolsó jutsumat. Ku-ku-ku...“
A sannin nevetése görcsös köhögésbe fulladt. Kabuto besietett hozzá, és orvosságot adott a ziháló férfinak.
Sasuke kisétált az sötét erdőbe. Szerette az éjszakát, mert pont olyan sötét volt, mint ő. A csend körülölelte, átjárta. Megállt, és a fák között felnézett az égre, a csillagokra. Csak remélni tudta, hogy mint ezek a fényes pontok a sötétben, benne is pislákol valahol mélyen a fény. És ekkor eszébe jutott Naruto. Az első alkalom, mikor a karjaiban tartotta, és az utolsó is, mikor Naruto megtalálta őt.
Sasuke szíve nagyot dobbant a szőke üstök láttán. Nem bírta megállni, hogy hozzá ne érjen az Uzumakihoz, be ne szívja illatát...Hirtelen a rejtekhely romjai között álló, meglepett Naruto elé ugrott, és átölelte őt. Előhúzta katanáját, készen arra, hogy magával ragadja a szőkét. De a társai, egy fehér bőrű, fiatal shinobi, és egy jounin, félreértették, és rátámadtak. Ő, nehogy Narutónak essen baja, feladta, és elmenekült.De az ölelés, a szőke testének melege, illata, nem ment ki a fejéből. Végül is rá kellett jönnie, hogy nem csak a sharinganja miatt akarja megkapni Narutót, hanem mert többet érez iránta, mint valaha bárki iránt is. Kénytelen volt bevallani magának, hogy szerelmes Uzumaki Narutóba.
Sasuke nagyot sóhajtott. „Milyen rég figyelem már... mindent megteszek, hogy követni tudjam, merre jár, mit csinál. Ha csak egy kis szerencsém van, ma éjjel ebben az erdőben vernek tábort.“
Az Uchiha tudta, hogy a csapat küldetése a közeli tartományba szólt, és hogy már visszaindultak Konoha felé. Óvatosan lopakodott a fák között, és közben minden érzékével Naruto chakráját kereste. „Érzem, hogy itt van a közelben.“ Meggyorsította lépteit.
***
Naruto nyugtalanul forgolódott a tábortűz mellett. Yamato és Sakura mélyen aludtak, mint az olyan emberek, akik tudják, kevés idejük van pihenésre, ezért bárhol, bármikor ki kell használni az alkalmat az alvásra.
Sai pedig őrködött, és Narutót figyelte. „Nem értem magam - gondolkodott - hiszen a kezdetektől fogva utáltam őt. Miért ébresztett bennem mégis ilyen érzéseket?“
Alaposan megnézte a mocorgó szőkét. Betéve tudta arcának minden részletét, de mégis, akármikor alkalma volt rá, újra megbámulta. Nem tudott betelni a szőke fiú bájos arcával, szép ívű szájával, égszínkék szemeivel. Sai felsóhajtott. Naruto ekkor a tűz felé fordult, és karjaival átölelte takaróját. Felnyögött, és halkan, de érthetően megszólalt álmában.
- Sasuke... Sasuke... kérlek, maradj... velem... Sass... ukeee...
Sai döbbenten hallgatta a motyogást. Sakurának igaza volt. Van olyan érzés, amely még a szerelemnél is erősebb. Vagy talán, Naruto csak azt hiszi, hogy a lány iránt táplál mély érzelmeket. A tudatalattiját azonban nem tudja becsapni, és ha álmodik, nem takargathatja valódi érzéseit. „Azt a Sasukét, az Uchihát... jobban szereti. Talán szerelmes belé.“
Sai hirtelen ötlettől vezérelve Naruto háta mögé feküdt. „Azt mondják - morfondírozott tovább -, mindenki azt mondja, nagyon hasonlítok rá. Talán most boldoggá tehetném, ha átölelem. Talán álmában megadhatom neki azt, akire annyira vágyik.“
Védelmezőn fonta köré karjait, és szorosan magához húzta az Uzumakit. A szőke az érintésre egy pillanatra felnézett, de nem ébredt fel teljesen. Látóterébe bekúszott az ismerős fehér bőrű arc, a fekete haj és szemek. Mosolyogva sóhajtott, és mielőtt visszaaludt volna, egyetlen szó hagyta el ajkát, ami Sainak most furcsa mód jól esett.
-Teme...
A fekete elmosolyodott. Tudta, hogy Naruto így szólította Sasukét. Lassan letette fejét a szőke párnájára. Nem akart elaludni, hiszen őrségben volt, de Naruto testének melege, és az, hogy a karjaiban tartotta, eltompították érzékeit, míg végül elaludt.
Yamato rossz érzéssel, hirtelen ébredt, és felült hálózsákján. Körülpislogott.
- A fene! - jött meg a szava, mikor észrevette, hogy Sai Naruto helyén alszik, a szőke pedig sehol. Felugrott, és koncentrálva nézett körül. De semmi... az Uzumaki messze járhatott.
- Francba! - mormogott tovább. - Mi legyen most? Lehet, hogy csak a dolgát végezni ment... De Sai hogy került oda? És miért nem őrködik?
Halkan, nehogy felébressze az alvókat, Naruto fekhelyéhez lépett, és letérdelt Sai mellé. Döbbenten vette észre, hogy a mindig merev arcú fiú álmában mosolyog, és a szőke melegítőfelsőjét szorongatja. Megcsóválta fejét. „Na jó, várok még egy kicsit. Aztán felkeltem őket, és megkeresem a mi kis szökevényünket!“
Naruto megfordult fektében, mikor már felébresztette az arcára sütő tűz melege. Csodálkozva érezte, hogy két kar öleli át, és szembe találta magát Saijal.
- Heee?! - kiáltott majdnem fel, de még időben visszafogta a kikívánkozó megrökönyödött hangot, csak száját húzta el felindultságában.
„Mi ez, tebayo?! Hogy került ide, és miért ölelget?“ Óvatosan lefejtette magáról Sai karjait, de a fiú szorosan fogta melegítőfelsőjének ujját. „Hmm... Ez a dobe...“ - mosolyodott el, mert most eszébe villant, hogy az éjjel megint Sasukéval álmodott, és egy pillanatra látni vélte az Uchiha arcát, de ezek szerint csak Sai bújt hozzá. Kibújt felsőjéből, és hagyta, hogy a békésen szuszogó fiú magához ölelje a ruhát.
„Bakker... Ki kell mennem“ - tápászkodott fel. Elindult a bokrok irányába, és ahogy dolgát végezte, hirtelen különös érzés fogta el. „Ez a chakra... masaka! Csak Sai miatt képzelődöm.“
Ám amikor megfordult, hogy visszamenjen a tűzhöz, ott állt előtte. Naruto megmerevedett, szólni sem bírt. Csak tágra nyílt szemmel nézte az Uchihát, és az is őt. Szép, hideg arcán semmiféle érzelem nem tükröződött, mégis, fekete szemében különös fény csillant.
„Naruto, hát megvagy“ - gondolta elégedetten Sasuke. A szőke szeme elhomályosodott. Gyorsan kipislogta könnyeit, és rekedten szólalt meg.
- Sasuke... te - de nem folytathatta, mert az Uchiha hirtelen felugrott a fák közé, és eltűnt. Naruto habozás nélkül vetette utána magát. „Most nem... nem tűnsz el, Sasuke!“ - vicsorgott elszántan. Az Uchiha pontosan ezt akarta, mosolyogva csalta el a szőkét, minél messzebbre a táborhelytől.
***
Naruto végre leugrott a fák közül. Egy kis tisztásra ért, Sasuke chakráját követve. Körülnézett a holdfény beragyogta tájon, és meglátta. Nem messze tőle állt, katanája megcsillant kezében.
- Sasuke! - kiáltott rá, és előkapott egy kunait. - Még mindig harcolni akarsz?
- Naruto - szólalt meg végre az Uchiha is. - Én téged akarlak!
Naruto visszahőkölt e szavak hallatán. „Tehát tényleg meg akar ölni. Kellek neki, a halálom, ahhoz az átkozott sharinganhoz. Hát jó, Sasuke! Megmutatom, mit tudok!“
Ismét pislognia kellett, mert a szívében feszülő érzések könnyeket csaltak szemébe. Annyira szerette! Nem akarta bántani, de nem tehetett mást. Ekkor Sasuke megindult felé, és ő egy pillanatig sem habozva viszonozta a támadást. A katana és a kunai fémesen csattanva, és szikrákat szórva találkozott, és a fekete és kék szempár egymásba fonta pillantását. Naruto észrevette, hogy Sasuke nem adja bele a harcba minden erejét. Sharinganját sem villantotta fel.
A katana messzire repült, és az Uchiha villámgyors mozdulatokkal előhívta chidoriját. A szőke hátrébb ugrott, és egy klónja segítségével rasengant formált tenyerébe.
Esze közben azon járt, miért nem támad Sasuke mindent beleadva? Talán... mégsem áll szándékában megölni őt? A hirtelen felbukkanó gondolat elbizonytalanította, és figyelme lankadt. Mikor összecsaptak, Sasuke könnyen elkapta a visszafogottan támadó Narutót. „Ezt akarta - ezért csinálta... átvert!“ - dühöngött magában a szőke, ahogy vergődött az Uchiha szorításában.
Sasuke a hátához simulva erősen tartotta egyik kezével hátracsavart karját, a másikkal pedig megfogta Naruto állát, és maga felé fordította a döbbent fiú fejét.
- Sasuke... - szólalt meg halkan a szőke - miért nem ölsz meg végre? Elkaptál... és ha az életemet kell adnom, hogy boldognak lássalak, én...
Naruto zavartan hallgatott el. Már nem erőlködött, hogy kiszabadítsa magát az Uchiha öleléséből. Megadóan simult a karjaiba, mint akkor, régen, azon az éjszakán...
Várta a halálos döfést, hogy Sasuke chidorija végezzen vele. Lehunyta szemét.
„Naruto... dobe. Hát nem érted? Nem érzed? Hnn“ - nézte a fekete megbűvölve a húnyt szemű Uzumaki szép arcát. Nagyot nyelt, és ráborult a szőke telt ajkaira. Az rémülten, és teljesen összezavarodva nyitotta ki újra szemeit, mikor megérezte az Uchiha kemény száját az övére tapadni. Nagyot nyögött, és első reakciója a menekülés volt, de azok az erős karok szorosan fogták. „Sas...uke...“ - csukódtak le lassan pillái, és kibuggyantak visszafojtott könnyei. Sasuke felé mozdult, és az eleresztette hátracsavart karját, hogy átölelhessék egymást. Olyan kétségbeesetten kapaszkodtak egymásba, mintha az életük múlna rajta. Az Uchiha nyelve behatolt a szőke ajkai közé, ő felnyögve viszonozta az érintést. Mennyire vágyott rá!
Sasuke most eleresztette, és mélyen nézett az égszínkék szemekbe.
- Naruto... én, nem akarlak megölni. Csak téged akarlak... kívánlak, te dobe - suttogta elvörösödve. A szőke úgy érezte, nem bírna többet elviselni, hiszen ez volt minden álma.
- Sasuke... - szedte zihálva a levegőt - én.. én is, akarlak!
- Tudom, te baka - mosolyodott el az Uchiha. Újra megcsókolta Narutót, aztán a földre húzta, és kihámozta a fiút a ruhájából. Közben a szőke is az ő haoriján matatott. Sasuke gyorsan megszabadult öltözékétől, és meztelen testével végre hozzásimult Naruto napcsókolta selymes bőréhez. Rekedt sóhajtás szakadt fel torkából, és örömmel hallotta, hogy az Uzumaki is kéjesen sóhajt fel. Kezeikkel bejárták egymás testét, a végsőkig felfokozva vágyakozásukat.
Sasuke végigcsókolta Naruto izmos mellkasát, lapos hasát, és lejjebb... Nyelvével kényeztette, aztán bekapta a szőke kőkeményen ágaskodó péniszét. Naruto felnyögött, és levegő után kapkodva mart bele az Uchiha hajába. Az meglepődve állapította meg, hogy a „dobe“ mérete az övével vetekszik. Szenvedélyesen kényeztette tovább a fiút. A szőke nem bírta sokáig.
- Nehh... Sas... kehh... én... elhh...
De Sasuke nem hagyta abba, és mikor a szőke felhördülve lövellte ki magját, még épp időben emelkedett fel, és mosolyogva törölte le arcáról Naruto gyönyörét.
- Naruto, bízd rám magad, kérlek - térdelt fel, és megragadta a szőke combjait. Az csak bólintott, és elvörösödve tűrte, hogy Sasuke megfordítsa, és nyalni kezdje hátsójának bejáratát. Az Uchiha jól tudta, hol van az a pont, ahol a végsőkig felizgathatja a másikat, nagyon is jól megtanulta Orochimaru alatt. Óvatosan vezette be először egy, majd két ujját, és érezte, hogy Naruto egyre jobban ellazul, kész befogadni őt. Nem habozott, Naruto fölé mászott, és lassan beléhatolt.
- Sass...ukeee!!! - kiáltott fel Naruto, és belemart a fűbe. Fájdalmas könnyeit visszatartva hunyta le szemét, és pár mozdulattal később már nem érzett mást, mint gyönyört, és lelkében olyan boldogságot, olyan beteljesülést, mint még soha. A magány rettenetes érzése eltűnt szívéből. „Egyek vagyunk végre, a nappal, és az éj... Sasuke!“
- Na ru tohh... - nyögte fülébe az Uchiha, és kihúzta hímtagját, de csak addig, amíg maga felé fordította a szőkét. - Látni akarom az arcodat, a kék szemedet... Csókolni akarlak!
Naruto szorosan átölelte őt, míg ajkaik egybeforrtak, és azt kívánta, bár soha ne lenne vége. Sasuke kemény hímvesszőjét újra betolta a fiúba, és most már ki sem húzta addig, míg hörögve el nem élvezett.
Yamato döbbenten állt meg a tisztás szélén, és gyorsan egy fa takarásába húzódott. „Mi ez?! Uchiha Sasuke... és Naruto?“ - nézett teljesen megrökönyödve a két fiúra.
Sasuke éppen átölelte a zokogó Narutót. Beszélt is hozzá, de Yamato nem hallotta, mit. Csak azt látta, hogy Naruto hevesen rázza a fejét, az Uchiha pedig szomorúan sóhajt. Aztán szorosan egymáshoz simultak, és... a jounin elkerekedett szemmel nézte, hogy a két fiú hevesen csókolja meg egymást. Végül Sasuke elengedte Narutót, és lassan megfordult, majd felszegett fejjel tűnt el a fák lombkoronájában. A szőke még zokogva állt egy darabig, Yamato jól látta rázkódó vállait, ökölbe szorított kezét. Aztán Naruto is összeszedte magát és visszaindult a táborhely felé. A jounin még épp időben ugrott fel a fák közé, hogy előtte érjen vissza, és úgy tegyen, mintha mi sem történt volna.
***
Sasuke ezek után teljesen magába fordult, és még szótlanabb lett - egyre csak a köztük történt dolgokra tudott gondolni. Józan eszével meg akarta győzni a szőkét, hogy bármennyire is szeretnék, nincs közös jövőjük. A nappal és az éj, sohasem egyesülhet.
De Naruto hevesen tiltakozott ez ellen. Inkább választja a halált, mintsem hogy bántsa Sasukét. „Úgy legalább - mondta akkor, az Uchiha mellkasára hajtva fejét - mindig veled lehetnék. Inkább választom a sötétséget, ha te nem jöhetsz a fényre. Sasuke, ha újra találkozunk, én akkor is csak szeretni, és ölelni akarlak. Nem harcolok veled többé...“
Orochimaru is csak idegesítette. Folyton utolsó szavaira emlékeztette a fiút, a „Talán megküzdök veled“ - re, és gúnyosan nevetett.
Sasuke tudta, hogy sharinganja nem változott, de erősebb lett. „A szerelem is van olyan mélyről jövő, és elsöprő érzelem, mint a gyűlölet“ - ismerte be végre az Uchiha. Elhatározása megszületett, megöli a sannint. Szabadulni akart.
***
Naruto a küldetés utáni jól megérdemelt pihenését töltötte. Céltalanul kóborolt Konoha utcáin. Lábai a gyerekkori gyakorlótérre vitték. Meglepve látta, hogy Sai már ott van, és az oszlopok előtt ülve rajzol. Halkan a fiú háta mögé lépett, és megleste a művet. Szeme elkerekedett a csodálkozástól.
- Sai - szólította meg társát - ez... én lennék?
A fekete nagyot sóhajtott. Tudta, hogy Naruto közeledik, pontosan felismerte a chakráját, hiszen ismerte, mint a tenyerét.
- Igen, te vagy - állt fel, és fordult szembe a szőkével. - Talán tudod is, miért?
Naruto elpirulva nézett félre. „Csak ne hasonlítana rá annyira...“
- Nem tudom, miről beszélsz - motyogta zavartan. De Sai átlátott rajta.
- Dehogynem tudod - mondta egyenesen. - Most is rá gondolsz, igaz? Nézz rám! - emelte fel Naruto állát, hogy a szemébe nézhessen. - Engedd meg, hogy boldoggá tegyelek! Hogy én lehessek a te Sasukéd!
Hirtelen odahajolt a szőkéhez, és megcsókolta. Naruto egy pillanatra lehunyta szemét, és hagyta, hadd ragadja magával képzelete... hogy aki éhesen csókolja ajkait, az Sasuke. De nem ment. „Ez nem ő... nem az ő durva csókja... ez Sai, nem Sasuke.“
Erőteljesen lökte el magától Sait.
- Gomen... nem lehet.
Álltak még egy darabig, egymás szemébe nézve. A fekete szemekben Naruto látni vélte az Uchiha érzelemmentes tekintetét, de míg Sasuke könnyezett, Sai megőrizte hidegvérét. A szőke nagyot nyelt, és megfordult, hogy visszatérjen a faluba.
- Tudom, hogy együtt voltatok! - szólt utána Sai. - Gondolod, hogy újra a tiéd lesz? Soha nem lehettek együtt boldogok... soha! Én itt leszek neked. Ha rájössz, hogy igazam van, megtalálsz!
Sai erőt véve felindultságán, visszaült, hogy tovább rajzoljon. Naruto válasz nélkül tűnt el a fák között.
- Sajnálom, Sakura-chan. Tudom, hogy megígértem, de sok minden változott. Nem szegem meg a szavam, visszaszerzem őt, de nem üldözöm többé. Dattebayo... eljön, ha akar - mondta csendesen, de határozottan Naruto, Sakura szobájának ablakában ülve. A lány értetlenül meredt rá.
- Naruto, ezt nem értem. Amikor én kértelek, hogy hagyd abba ezt az értelmetlen keresést, nem tetted meg. Mi ütött beléd?
De az Uzumaki nem válaszolt. „Nagyon komoly mostanában, már nem is poénkodik. Mi lehet vele?“ - töprengett a lány. Aztán hirtelen bevillant valami, és felkapta fejét.
- Naruto, nem mondtad el, hová tűntél akkor éjjel, mikor Yamato mindent tűvé tett utánad. Hol voltál? Csak nem...?
- Nem! - sietett a válasszal a fiú. - Nem voltam sehol, csak eltévedtem. Most megyek - ugrott le az udvarra. - Na csá!
- De Naruto! - kiáltott utána Sakura, de mire kihajolt az ablakon, a fiú már eltűnt a házak között. A lány töprengve ült le ágyára.
Eseménytelenül teltek a hetek. A Hokage sehova sem küldte Narutót, mert Sakura aggódva számolt be neki a fiú fura viselkedéséről, és Tsunade maga is meggyőződött arról, hogy a szőkével nem stimmel valami.
Hosszasan faggatta az Uzumakit arról az éjszakáról, de ő makacsul hallgatott. A Hokage belátta, ilyen állapotban nem válna hasznára egyetlen csapatnak sem, sőt, veszélybe sodorná a társait.
Naruto így saját magát ítélte szobafogságra. Napokig alig-alig mozdult ki otthonából, aztán már egyáltalán nem. Rengeteget aludt, és keveset evett, és még kevesebbet törődött magával. Nem mosdott, és ruhái piszkosan lógtak lesoványodott testén. De nem zargatta senki, nem merték.
Eleinte Sakura járt hozzá, de durván kiutasította lakásából, Sait pedig látni sem akarta. Egyedül Hinatát tűrte meg, de őt is csak addig, amíg elvette tőle az újabb élelmiszer-adagot. Tsunade mit sem tudott a dologról, különben ő maga rázta volna gatyába az életunttá vált Narutót.
De így... Csak órákig bámult kifelé az ablakon, ha belefáradt, elfeküdt ágyán, és aludt. Éjjel aztán korgó gyomorral kelt, és kitámolygott a konyhába. Keresett némi harapnivalót, és visszafeküdt aludni.
Ám az egyik éjjelen, ahogy belépett szobájába, már érezte... ezt a chakrát semmivel sem téveszthette össze. És valóban, Sasuke állt az ablaknál. Naruto egy pillanatig azt hitte, hallucinál, de az Uchiha megmozdult, és ránézett gyönyörű fekete szemeivel.
- Sas... uke... - nyögte Naruto, és megszédülve dőlt az ajtófélfának. Sasuke odaugrott, és még épp időben kapta el őt. Döbbenten vette észre, mennyire lefogyott.
- Naruto, mi történt veled? - karolta át szorosan a szőkét. De az nem válaszolt, csak elbűvölve, boldog mosollyal bámult rá. - Te jó ég, dobe, chh... szörnyen festesz.
Sasuke most alaposabban szemügyre vette. Látta, milyen rendetlenül, és fakón meredezik a fiú szőke haja, arcán kiütközött a borosta, és érezte a ruháiból áradó, nem épp kellemes illatot.
- Gyere szépen, baka.. Nem nézhetem, hogy tönkre tedd magad! - irányította be a még mindig szótlan Uzumakit a fürdőszobába. Levetkőztette az imbolyogva álló fiút, és beállította a zuhany alá. De Naruto már annyira gyenge volt, hogy Sasuke váratlan febukkanását nem tudták feldolgozni kimerült idegei. Összecsuklott, és zihálva nézett az Uchihára.
- Ajj... dobe! Mit csináljak most veled? - csóválta a fejét Sasuke.
Végül a legegyszerűbb megoldást választotta; levetkőzött ő is, és beállt Naruto mellé a kádba. Langyos vizet engedett, felsegítette, és szorosan tartva a víz alá húzta a fiút. Míg alaposan lefürdette a rongybabaként viselkedő szőkét, és a sampont dörzsölte hajába, halkan zsörtölődött.
- Te, dobe... Ha tudom, hogy pesztrálnom kell téged, el sem jövök. Baka...
Legbelül pedig a szíve hasadt meg, hogy ilyen állapotban kellett megtalálnia őt.
Sasuke soha életében nem törődött ennyit senkivel. Még soha nem járt ennyit a szája, most a szőke helyett is ő beszélt. Még soha nem fürdetett, és törölt szárazra senkit. Még soha nem készített rántottát, most próbált először összeütni valamit, mert Narutónak ennie kellett.
Amíg a szőke egy széken ült, köntösébe tekerve, addig Sasuke igyekezett mindennel ellátni őt. Friss ágyneműt is húzott, és mikor látta, hogy Naruto már tényleg nem bír többet enni, könnyedén felkapta, és az ágyába vitte. Derekára tekert törülközője lecsúszott mozdulatától, de mikor utána kapott, Naruto megfogta a kezét.
- Nehh... Sasuke. Feküdj mellém...
Sasuke elmosolyodott.
- Dobe, hát mégis tudsz beszélni? - kérdezte megkönnyebbülten, és végignyújtózott Naruto mellett az ágyban.
- Persze, csak... megleptél - mosolyodott el a szőke is, és ujjaival beletúrt Sasuke hajába. Szeme csillogott, ajka megremegett. Az Uchiha a látványtól gyorsabban kapkodta a levegőt, szíve hevesen vert mellkasában. Elöntötte a vágy, de nem akarta, ilyen állapotban nem akarta leterhelni Naruto testét. Gyorsan megszólalt, hogy elterelje gondolatait.
-Mondd csak el, mi történt veled? Hogy hagyhattad el magad ennyire? Te baka!
Naruto elvörösödött. Színt kell vallania végre. Lesütött szemmel suttogott.
- Sasuke, én... Egyre csak azon járt az eszem, amit mondtál. Hogy azok ellenére, ami köztünk történt, nincs közös jövőnk. Mert ez a sorsunk, nem lehetünk együtt boldogok... Nem válhat eggyé a nappal és az éj. És a minap valaki más is pontosan ezt vágta a fejemhez, hogy nem lehetek veled, soha! Én nem tudom elviselni ezt a gondolatot, ha nem lehetek veled boldog, akkor nem akarok élni... nélküled nincs értelme az életemnek!
- De miért, dobe? - kérdezte rekedten Sasuke, bár sejtette a választ. Mégis, hallania kellett, hogy biztos legyen benne. Naruto lehajtott fejjel suttogott, míg Sasuke reszketve várt.
- Dakara... ore wa... suki da, Sasuke...
A fekete szemekből kicsordult egy könnycsepp, és ráhullott Naruto ajkára. A szőke lenyalta a sós cseppet, és felnézett az Uchihára. Meglepve látta, hogy az hangtalanul, rázkódva sír.
- Sasuke, neee... miért sírsz? - kérdezte elcsukló hangon, és az ő szemét is elfutották a könnyek. Sasuke mélyet sóhajtott, és akadozva szólalt meg.
- Naruto... én mindig is tudtam, hogy jó vagy. Tiszta és ragyogó, mint a fényes nappal... És én, sötét, és mélyen gonosz, mint a legsötétebb éj. De tévedtem! Tévedtünk! Sokat gondolkodtam kettőnkön, mert én sem akartam elfogadni, hogy nem lehetünk egymásé. És rájöttem... Naruto, te nem a nappal vagy, ami soha nem egyesülhet az éjszakával. Te egy csillag vagy, amely a sötétben létezik... A fényed bennem pislákol. Amióta csak ismerlek, te vagy a csillaga az én éjszakámnak!
Sasuke belenézett Naruto kerekre nyílt égszínkék szemébe, és szorosan ölelte a reszkető fiút.
- Naruto, én... amikor csak a bosszúnak éltem, amikor ellöktelek magamtól, akkor is... mindig is... szerettelek téged! És most már tudom, hogy lehetünk együtt boldogok, mert a csillagfény az éjszakához tartozik! Ore wa, suki da... suki.. suki...
Sasuke fejét a szőke nyakához szorította, és egyre csak súgta: szeretlek, szeretlek, szeretlek...
Naruto boldogan kapaszkodott az Uchihába, minden félelme, és fájdalma semmivé lett. Sasuke is érzte, hogy a lelkében tátongó űrt most kitölti valami édesen fájdalmas érzés. Hirtelen felemelte fejét, és Narutóra nézett.
- Gomen... nem akartam, de nem bírom ki. Kívánlak téged, szeretni akarlak!
Naruto elmosolyodott.
- Teme... már azt hittem, meg se próbálod. Én is akarlak, Sasuke!
A fekete csak ezekre a szavakra várt. Szenvedéllyel borult rá Naruto ajkaira. Keze végigsiklott a szőke testén, és felnyögve markolta meg meredező hímtagját. Az Uzumaki belemélyesztette körmeit Sasuke hátába, és felkiáltott a beléhasító kéjtől. Aztán végigcirógatta az Uchiha alabástrom-fehér testét, és keményen álló hímvesszőjét kezdte kényeztetni.
- Naruto...suki...suki... - zihálta a fülébe Sasuke. Reszketve feküdtek egymáson, kezeik szorgalmasan kényeztették a másikat. De Sasuke abbahagyta a játszadozást, és hasra fordította maga alatt Narutót. Mögé térdelt, és csípőjét megragadva felhúzta magához a fiút. Előváladéktól sikamlós makkját óvatosan elkezdte betolni. Naruto megremegett, de ellazította magát. Sasuke egyre belljebb hatolt, közben a szőke alá nyúlt, és rámarkolt péniszére. Légzésük és mozdulataik egyre gyorsultak, és Naruto éppen akkor lövellte ki magját, mikor Sasuke hörögve élvezett belé. Aztán kimerülten rogytak le az ágyra, Sasuke maga felé fordította Narutót, és csókolta kifulladásig.
- Sasuke, én annyira szeretlek!
- Naruto, szerelmem...
Egymásba fonódva, boldogan aludtak el.
Hangos csörömpölésre riadtak. Naruto napfénytől elvakultan pislogott a zaj forrása felé. Sasuke hangosan felnyögött... Hinata pedig reszketve állt az ágy mellett, és csak bámulta a két meztelen fiút. Lába előtt szétszórva az élelmiszer-csomag. Naruto rémülten nézett a Hyuugára.
- Hinata? Mit keresel te itt ilyenkor?
Hinata a szokásosnál is jobban elvörösödött.
- Öhmm... én... hoztam az ételt, ahogy szoktam... Naruto-kun.
Naruto észhez térve lesett az órára. „Dél van!“ Aztán az Uchihára nézett, aki már visszanyerte hidegvérét, és ruháit hozta ki a fürdőszobából. Sasuke pillantása találkozott a Hyuugáéval, és tudta, hogy minden elveszett. A lány rémülten nézett, és nem maga miatt. A fiúkat féltette. Sasuke megérezte, hogy Hinata nem árulná el őket, de aki vele jött...
Ebben a pillanatban Kakashi jelent meg az ajtóban. Raikirije jobb markában zizegett, ő már odakint megérezte az Uchiha chakráját. „Még jó, hogy pont ma jöttem látogatóba“ - gondolta a jounin, és felkészült a küzdelemre.
De mikor Narutóra pillantott, hogy lássa, jól van-e, döbbenten vette észre, hogy az Uzumaki könyörögve néz Sasukéra. És az szomorúan elmosolyodik, és bólint. Aztán Kakashira emelte fekete szemeit.
- Elkapott, sensei. Vihet - szólalt meg szenvtelen hangján.
A jounin nem értette a néma közjátékot, de nem töprengett túl sokat. Elfojtotta raikirijét, és volt tanítványa mellé lépett. Megfogta a fiú karját, és kivezette a lakásból. Hinata megütközve látta, hogy Naruto könnyezve néz utána.
***
Tsunade gondterhelten nézte az előtte álló Uzumakit. Már századszorra hallgatta végig a fiú könyörgését, hogy kímélje meg az Uchiha életét. Már századszorra hallgatta meg Naruto érveit a renegát shinobi mellett. A Hokage tudta, mit kell tennie, de a szíve az mást mondott neki.
- Elég, Naruto! - hallgattatta el az esdeklő fiút. - Tudom, mit érzel, hiszen az egész életedet erre a barátságra tetted fel, és én, Tsunade, megértelek. De én, a Godaime Hokage, nem tehetek mást. Ki kell adnom a kivégző parancsot! Sajnálom...
Naruto szívét tőrként járta át a nő minden szava. Már nem tudta, mit mondhatna még, egy dolgot kivéve. Elszántan lépett közelebb Tsunade asztalához, és tenyerével rátámaszkodott a rendetlenül fekvő iratokra.
- Tsunade-banya... akkor még valamit mondanom kell - nézett egész közelről a nő szemébe. Az állta a pillantást, és várt. - Én... nem csak a barátja vagyok, én... szerelmes vagyok Sasukéba!
A Hokage azt hitte, már nem hallhat olyat, ami megdöbbentené. Így most alaposan meglepődve dőlt hátra székében.
- Micsoda?
- Szeretem őt. És ő is engem. Ez szerelem, a kezdetektől. Én... lefeküdtem vele. És ha megöleted, abba én is belehalok.
- Fenyegetsz? - jött meg a nő szava. Naruto elmosolyodott.
- Nem, ez csak tény. A csillagok csak éjjel világítanak, nem tudtad?
Tsunade nem értette, mire céloz a fiú, de tisztán látta, komolyan beszél. Kis ideig még nézték egymást, aztán a nő kikiáltott a folyosón várakozó jouninoknak.
- Ibiki! Gyertek be!
Naruto gyanakodva méregette a belépő Morinót, és a három ANBU-t.
- Döntésemet meghoztam Uchiha Sasukét illetően - állt fel a Hokage. - A konoha ellen elkövetett bűneiért - pillantott Narutóra - száműzöm őt! Soha többé nem teheti be a lábát a faluba, és ha mégis idemerészkedik, bármelyik shinobi, előzetes egyeztetés nélkül likvidálhatja!
Naruto döbbenten nézett Tsunadéra.
- És őt - mutatott most a szőkére a nő - három hétre elzáratom, mert segédkezet nyújtott egy szökött bűnözőnek, és mert kapcsolatot tartott fenn vele! Vigyétek!
Két ANBU azonnal közrefogta az Uzumakit, és ő dühében elkezdte előhívni a róka erejét. Ám Tsunade készült erre. A fiúhoz hajolva elfojtó pecsétet nyomott a homlokára.
- Sajnálom, Naruto... - hallotta még a szőke, mielőtt elájult volna.
Sasuke döbbenten hallgatta végig az ítéletet az ANBU őrtől, és bizonytalanul lépett ki cellája ajtaján. Nem akarta elfogadni, hogy örökre mennie kell. „Akkor magammal viszem őt!“ - határozta el. Felemelt fejjel távozott a börtönből. Nem is sejtette, hogy Narutót ekkor cipelték a másik szárnyban lévő fogdába, hogy három hétig biztosan nyugton maradjon.
Az Uchiha kilépett Konoha kapuján. Egész úton odafelé Narutót leste, várta, mikor bukkan fel végre a szőke, hogy csatlakozzon hozzá. Még egyszer visszanézett a falura, de az ANBU őr meglökte.
- Eredj! - kiáltott rá.
Sasuke csalódottan fordított hátat. „Nem akar velem jönni? Vagy történt vele valami? Cehh... ugyan, mi? Nem, nem akar engem mégsem...“
Szívében ismét felizzott a harag és a gyűlölet. Érezte, hogy szemébe éles fájdalom hasít, a rég elfojtott érzések újabb lökést adtak változni kész sharinganjának. Dühében ölni akart. Démoni mosolya felvillant, és Orochimaru búvóhelye felé vette az irányt.
Naruto nehezen tért magához. Első pillantása az ablak rácsaira esett. Azonnal felfogta, hol van, felpattant az ágyról, és cellája ajtajához lépett. Megrángatta a kilincset, de az nem engedett. „Sebaj...“ - gondolta, és kézjelet formázva egy kagebunshint idézett...volna. De nem történt semmi. Újra próbálta, megint semmi. Ekkor Kakashi szólalt meg az ajtó túloldalán.
- Ebben a zárkában nem tudsz jutsukat csinálni, Naruto. A szoba le van pecsételve.
- Miii? - A szőke dühösen meredt az ajtóra. - Kakashi-sensei! Engedjenek ki!
Nekiesett a vastag faajtónak, és öklével addig püfölte, míg bőre felrepedt, és mindkét kezét beborította a vér. Sírva, zihálva rogyott a földre.
- Sasuke... Sasukeee... Sass...áááá!
Kétségbeesett üvöltése megremegtette a falakat. Kakashi odakint könnyezve hallgatta, mennyire szenved. Rápillantott az odaérkező Tsunadéra.
- Ezt akartad? - kérdezte felindulságtól rekedten. A nő lesütötte szemét.
- Nem tehettem mást. Te is tudod!
Dühösen nézett a jouninra. De nem bírta tovább hallgatni Naruto zokogását. Sarkon fordult, és elviharzott. Kakashi az ajtónak dőlt-és maradt.
Sasuke lassan, és elégedetten lépdelt ki a rejtekhely labirintusából, háta mögött hagyva a döbbent Kabutót. Ruhája szakadtan lógott fehér bőrű testén, szeme elviselhetetlenül fájt. „Megöltem... Végre szabad vagyok. Örülsz, Naruto?“ Vérszomja csillapodott, de mikor a szőkére gondolt, kis híján visszafordult, hogy a pápaszemest is kicsinálja. Erőt véve indulatán, besétált az erdő fái közé. „Nem, nem mehetek el érte. És nem a parancs miatt. Biztos nem akarna látni, csak ennyi voltam neki. Csak kiszórakozta magát... chh! Hazudta, hogy szeret, hiszen nem jött el! Pedig tudta, mi az ítéletem, biztosan tudta. Naruto... átvertél!“
Hirtelen ólomnehéznek érezte az előbb még szabadság-mámorban lebegő testét. Gondolatai nem dühítették, már annyira kiábrándult, hogy csendes fásultság vett erőt rajta. Lassan, egyik fától a másikig lépkedett, egyre messzebb a shinobi világtól.
Naruto egyre csak szökni akart. Mindent megpróbált, de nem járt sikerrel. Iszonyúan szenvedett, ha arra gondolt, el sem köszönhetett Sasukétól. „Mit gondolhat most rólam? Talán nem is tudja, hogy fogoly vagyok. Azt hiszi, hazudtam neki, hogy tőrbe csaltam. Sasuke...“
Kakashi személyesen felügyelte őt, és elnézte szökési kísérleteit. De mikor Naruto leütötte az őrt, aki ételt vitt be neki, betelt a pohár. Ezután senki sem mehetett a közelébe, Kakashi vitte be neki az ételt is.
Naruto csak erre várt, hogy teljesen magára hagyják. Már rég eldöntötte, hogyan menekül... véglegesen eltűnik fogvatartói elől. Melegítőfelsőjét csíkokra tépte, és kötelet sodort. Ágya szélére állva felkötötte az egyik gerendára, aztán nyakába hurkot kötött, és megszorította. Elszántan lökte el magát az ágyról.
A kyuubi tiltakozva erőlködött, hogy életben tartsa a gazdatestet. A rekedt hörgésre, és a baljós chakra elszabadulására a kint dekkoló Kakashi végre felfigyelt. Benézett az ajtón, és villámgyorsan reagált.
A következő pillanatban már le is szedte az alélt fiút a kötélről, és az ágyra fektette. Riadtan vette észre, hogy Naruto nem vesz levegőt. Azonnal lerántotta maszkját, és lélegeztetni kezdte, de így is időbe telt, mire a szőke nagy sóhajjal visszanyerte eszméletét. De mielőtt szemeit felnyitotta volna, kezével átkulcsolta Kakashi nyakát, és magához húzta a jounint.
- Sasuke... - suttogta, és ajkát a döbbent férfi szájára nyomta. Kakashi elkerekedett szemmel tűrte a csókot, aztán lefejtette magáról Naruto ujjait. „Még a halálban is csak őt akarja“ - értette meg. A még mindig kábult fiút az ágyon hagyta, és kirohant a cellából. A közelben őrködő shinobit egyetlen intéssel parancsolta az ajtóhoz.
- Vigyázz rá! Az életeddel felelsz, ha valami baja esik! - és rohant a Hokagéhoz.
- Ezt tette?! - Tsunade kétségbeesve, és könnyeit nyelve ült az asztala mögött. - Naruto... én nem akartam, hogy ez legyen.
Kakashi a szoba közepén állt. Szokásos hidegvére elhagyta, idegesen vakargatta tarkóját.
- Tényleg szereti, értsd meg!
A jounin most megkerülte az asztalt, és felhúzta székéből a Hokagét. Átölelte az egyre jobban elkeseredő nőt.
- Tsunade, szerelmem... te is tudod, hogy ezt az érzést nem lehet elhallgattatni. Te is hiába küzdöttél ellene. Engedd, hogy boldogok lehessenek, kérlek.
Tsunade nekidőlt Kakashi széles mellkasának. Tudta, hogy igaza van, de hogyan engedhetné el Narutót? Így viszont, elemészti magát.
- Rendben. Menj, és intézkedj. Elengedem... - nézett fel szerelmére. Kakashi megkönnyebbülten csókolta meg őt, aztán sietett vissza a börtönbe, Narutóhoz.
***
Hosszú hetek, majd hónapok teltek el. A szőke shinobi minden lehetséges helyet bejárt, míg szerelmét kereste. Még Orochimaru rejtekhelyére is elment, de ott már senkit nem talált.
Néha úgy érezte, nem bírja tovább, feladja. De akkor mindig felrémlett előtte Sasuke arca, lágy hangja... „Suki da, Naruto, ore wa suki.“
Az emlék új erővel töltötte fel, hogy tovább keresse. Egy év is beletelt, mire az ismert shinobi világ összes faluját bejárta.Már nem maradt más, mint az ismeretlen, távoli vidékek. Kietlen, úttalan tájakon, sűrű erdőkön keresztül jutott el egy kis faluba, Ködrejtek peremén.
Kora reggel volt, mikor betért a falucska egyetlen boltjába, hogy feltöltse készleteit, és hogy érdeklődjön. Megtöltötte hátizsákját, és a pénztárhoz ment. A pult mögött álló férfi gyanakodva méregette őt.
- Nem idevalósi az úr, igaz? - kérdezte, miközben összeszámolta a vásárolt holmit.
- Nem - felelt Naruto, de bővebben nem magyarázkodott. Fejpántja nem volt rajta, mert Sasukét nem shinobiként kereste.
- Mondja csak - kezdett puhatolózni, míg kifizette az árut. - Nem járt erre más is, aki nem idevalósi? Valamikor? Bármikor?
- Hmm - gondolkodott a boltos. - Nem nagyon járnak errefelé idegenek. Bár...
- Bár? - kapott a szón a szőke, és szeme felcsillant.
- Az erdőn túl, a völgy bejáratánál lakik egy fura fickó. Úgy kb, fél éve jött ide. A faluba egyszer jön egy héten, bevásárol, és már megy is. Mindennel ellátom, mert az igaz, hogy fizetni nem tud, de amióta itt van, megvédte a falut több rablótámadástól is. Az a kölyök bárkit lerendez egy pillanat alatt. A múltkor is...
- Várjon! - vágott a szavába izgatottan Naruto. Zsebéből egy képet vett elő, melyet még Sai rajzolt neki Sasukéról. - Ő az? - mutatta meg a rajzot a boltosnak.
- Szavamra, ő az, igen! - bólogatott a férfi. - Őt keresi?
- Sasuke... - sóhajtott fel az Uzumaki, és megragadta a boltos kezét. - Kérem, mondja meg, merre van!
A férfi még mindig gyanakodva nézte őt. De aztán úgy döntött, nem kell féltenie a mogorva völgylakót. Biccentett, és kisétált a bolt elé, Naruto szorosan a nyomában. A férfi megmutatta az utat, és Naruto, amilyen gyorsan csak tudott, nekivágott.
Sasuke aznap is, mint minden reggel, korán kelt, és első útja az erdőbe vezetett. Minden nap kivágta, és felhasogatta az aznapra elegendő tüzelőt, a kemény munka felért egy edzéssel, kellően megdolgoztatta izmait.
Már éppen végzett, és felpakolta a fahasábokat a kis taligára, mikor különös érzés fogta el. Lassan felemelkedett, és a háza felé nézett. „Nem, az nem lehet... Ez a chakra... csak képzelődöm!“
Fekete tincsei izzadságcseppes homlokára tapadtak, hirtelen úgy érezte, nem kap levegőt. A semmivel össze nem téveszthető chakra jelenléte nem szűnt, sőt, inkább erősödött. Nem tudta eldönteni, örüljön-e, vagy engedje szabadjára csalódottság-táplálta dühét. „Vajon miért van itt? Hogy leszámoljon velem? Hiszen akkor... elhagyott... elárult. Most biztosan pontot akar tenni az ügyünk végére. Hát legyen!“
Sötét pillantással indult el. Bal tenyerébe koncentrálta chakráját, és a halkan zizegő chidorival felkészült, hogy szembenézzen Narutóval.
Naruto körbejárta a kis fabódét, bekukkantott az ablakokon, de senkit sem látott. A ház mögé érkezve megérezte Sasuke sötét chakráját. Úgy vonzotta magához a másik jelenléte, mint valami mágnes.
Hangosan dobogó szívvel indult el az erdő felé, és döbbenten hőkölt vissza, mikor meglátta a harcra kész Uchihát, kezében a chidorival. Látta Sasuke dühös pillantását, és hogy zihálva veszi a levegőt, arca még sápadtabb, mint máskor. „Miért akar megtámadni? - nézett értetlenül a szőke. - Dattebayo, mi a fene bajod van?!“ Aztán észbe kapva kiáltott oda a feketének.
- Sasuke! Csakhogy megtaláltalak!
Az Uchiha megtorpant, de chidoriját nem fojtotta el.
- Mit keresel itt, dobe? - vetette oda barátságtalanul. A szőke szíve fájdalmasan szorult össze.
- Sasuke, én... téged kereslek!
Szomorúan nézett az Uchihára. Kék szemében akarata ellenére könnyek gyűltek. „Hát mégsem gondolta komolyan? Nem vagyok csillag az ő éjszakájában? Mégsem hiszi, hogy egyek lehetünk. Hát jó! Én akkor sem harcolok veled, ölj meg!“ - gondolta elszántan, és mozdulatlanul várta a támadást.
Sasuke elbizonytalanodott. „Nem támad, csak áll ott. Hnn... Mi a fenét akar?“ Lassan közelebb ment Narutóhoz, míg közvetlenül előtte nem állt. Hosszan néztek egymás szemébe, és Sasuke teljesen összezavarodott. Az égszínkék szemekben csak fájdalmat és szomorúságot látott. Nem értette.
- Naruto... - szólalt meg halkan, és feloldotta a jutsut. - Miért vagy itt? És hogy találtál meg?
A szőke megkönnyebbülten látta, hogy az Uchiha már nem ellenséges vele.
- Sasuke, hogy kérdezhetsz ilyet? Miután téged száműztek, mindent megtettem, hogy kiszabaduljak, hogy Tsunade utánad engedjen. Régóta kereslek, és...
- Hogy kiszabadulj? - vágott közbe Sasuke. - Hogy érted ezt? Talán te is fogoly voltál?
Ahogy kimondta a kérdést, rögtön beléhasított a felismerés: Narutót is bezárták, ezért nem tudott csatlakozni hozzá. Hogy ő erre eddig nem is gondolt! Meg sem várta a szőke válaszát, hangosan felsóhajtott.
- Mekkora baka vagyok, egy dobe... Naruto, kérlek, bocsáss meg - ölelte át szorosan az Uzumakit. Naruto nem értette, de boldogan viszonozta az oly régóta vágyott érintést. Aztán Sasuke szemébe nézett.
- Teme, iszonyúan hiányoztál!
Sasuke felvillantotta ellenállhatatlan mosolyát.
- Te is nekem, dobe. Nagyon-nagyon...
Odahajolt Narutóhoz, és minden elfojtott szenvedélyét szabadjára engedve megcsókolta a fiút. A szőke beleremegett, érzte, hogy soha többé nem akar elszakadni az Uchihától. Mikor ajkaik elváltak, zihálva, kipirultan néztek egymásra.
- És most mi legyen? Itt naradsz velem? Mert én nem mehetek vissza Konohába - mondta szorongva Sasuke. Nem akarta többé elveszíteni Narutót, és nem akarta, hogy bármilyen félreértés közéjük állhasson.
- Sasuke, nekem ott a helyem, ahol te vagy. Mert... szeretlek...
Naruto elvörösödve sütötte le a szemét. Sasuke erősen magához szorította, és rekedt hangján a szőke fülébe sugdosott.
- Omai wa... te vagy az én... az én egyetlen szerelmem... Naruto.
Az Uzumaki görcsösen kapaszkodott Sasukéba. Arcán végigcsordult kibuggyanó könnye, nyakán érezte a másik forró leheletét, és még forróbb könnyeit. Az Uchiha is sírt, hangtalanul rázkódott, míg átölelte Narutót.
- Örökké szeretlek, Sasuke - suttogta a szőke, és beletúrt szerelme hajába. Aztán hagyták, hogy elragadja őket a szenvedély, hevesen ölelkezve feküdtek el a fűben. Sóhajaikat és nyögéseiket elnyelte az erdő mélye.
***
Sakura szomorúan húzott újabb vonalat a gyakorlótér középső oszlopára. „Megint egy nap nélkülük. Vajon merre járnak? Mit csinálnak? Remélem, boldogok“ - sóhajtozott. Hirtelen zajt hallott maga mögül, támadásra készen pördült meg. De rögtön meg is enyhült, Sai állt a háta mögött.
- Neked is hiányzik, ugye? - kérdezte a fekete szomorúan. Szeme fénytelenül villant a lányra. „Istenem, csak ne hasonlítana ennyire...“ - gondolta Sakura elkeseredve.
- Igen, Sai, mindketten hiányoznak - felelt végül. Sai most alaposan megnézte a lányt. „Milyen szép. Igazán gyönyörű nővé érett. Naruto nem tudja, mit veszített... Talán, én is tévedtem? Meg kell tudnom.“ Hirtelen megfogta Sakura kezét.
- Sakura, figyelj csak! Mi lenne, ha mi ketten jobban megismernénk egymást? Mindketten elveszítettünk valamit, ami fontos volt, de még találhatunk mást helyette. Mindketten magányosak vagyunk, miért ne lehetnénk együtt? Mit gondolsz?
Sakura csodálkozva nézett a fiúra. „Ez a Sai... őszinte és nyers, akárcsak Sasuke. De soha nem bántana meg szándékosan, mert ő mégsem Sasuke.“
- Miért ne? - nézett a fiú fekete szemébe. - Kedvellek téged, Sai. Téged, és nem azt, hogy hasonlítasz rá. Tudom, hogy Naruto is megkedvelt, de be kell látnunk, hogy ők egymásnak voltak szánva, mindig is. - A lány elmosolyodott. - Ezt el kell fogadnunk, de attól még jól érezhetjük magunkat, nem?
- Egyetértek, Sakura - mosolygott vissza Sai. - Akkor talán egy mozi?
Sakura bólintott. Kezét nem húzta el a fiútól. Esélyt akart adni egy új boldogságnak. Megkönnyebbülve sétáltak vissza a faluba.
***
Naruto és Sasuke egy esővizes dézsában ültek. A szőke gyengéden fürdette az Uchihát, finoman dörgölte fehér bőrét. Annyira boldog volt.
- Naruto - szólalt meg a fekete - emlékszel még, mikor én fürdettelek?
- Igen, sohasem felejtem el. Olyan gondoskodó voltál, akkor éreztem először, hogy szeretsz. Hogy törődsz velem - húzódott közelebb Naruto Sasukéhoz. Az mélyet sóhajtva ölelte át a szőkét.
- Bocsáss meg, amiért kételkedtem benned, amiért azt hittem, nem akarsz velem jönni. Hogy csak a szexre kellettem. Nem tudtam, hogy bezártak téged, de nem kellett volna ilyet gondolnom rólad - hajtotta le fejét szégyenkezve az Uchiha. Naruto gyengéden belemarkolt Sasuke hajába.
- Teme... hiszen mindig is szerettelek. Sohasem hagynálak el. Te vagy az én egyetlen szerelmem - ismételte vigyorogva Sasuke szavait.
- Ez az én szövegem, dobe...de ha te is így gondolod, nem bánom, ellophatod.
Naruto derekát átfogva az ölébe húzta a szőkét, és megcsókolta. Aztán újra szerették egymást, és minden gondolatuk egy volt:
„Én egyetlen... én egyetlen szerelmem...“
|
