|
Végtelen utakon
Állj meg egy percre, hallgasd a szelet,
Egy napsugár suttogva kacérkodik veled.
Álmodik a világ, hunyd le te is szemed,
Érezd, halld és szeresd a csillagos eget.
Állj meg egy percre, ne rohanj örökké,
Ez a pillanat nem tér vissza többé.
A jövőd sietve változik jelenné,
Múltként vihogva fejedet venné.
Állj meg egy percre, utol hadd érjelek,
A levegőt markolom, nagyon féltelek.
Várj meg, vagy eltűnsz, többé nem talállak,
Szánalmas, szomorú módja a halálnak.
.
Állj meg egy percre, könyörgök, nézz hátra!
A szavaim elvesznek, s én válaszra várva
Sikítok, nem hallak, te sem hallasz többé.
Lassítok, s te rohanva válsz néma, rideg köddé.
Állj meg egy percre. Tudom, hogy nehéz.
Hajszol az elmúlás, az idő oly kevés.
Itt hagysz, lépted az Ő ritmusukra dobban.
Elenyészel a rideg hétköznapokban.
Állj meg egy percre!… nem fogsz. Tudom.
A kezem nem ér el, a hajszát már unom…
Lépteim megtörik az örök ütemet,
Eldobom, szétzúzom a szűkké vált keretet.
Megállt az idő, már nincs rohanás.
Édes mosolyillat, régvárt látomás.
Eltűntél, nem látlak, már nem is létezel.
Meleg napsugár, finom szél ölel.
Nem szabad loholni a kirótt utakon,
Keresni a szépet… igen, ezt akarom.
Türelmes hévvel, szabályok nélkül,
Strófákat átszelve, rímtelen magánnyal
karöltött boldogság végtelen árnyain.
Monoton toporgás,
Lassú,
Örök.
A cél hiánya, végtelen körök.
Hiányzik az öröm, a lelkesedés lángja.
Hiányzik a cél, az ember sajátja.
Hiányzik a rímek gyengéd csengése,
Hiányzik a ritmus okos dübörgése.
Mit is gondoltam? Keresni a szépet?
Az átlagosság bélyege a bőrömbe égett.
Nem tudok megállni, álom volt csupán,
Beállok a sorba, milliók után.
Ezek vagyunk mi, s mézesmadzag a cél,
Kitűnést, tiszteletet, hírnevet ígér.
Nem tudom ledobni a kicsinyes életet,
Unottan, rohanva… te is értheted. |
