(A képre kattintva megnyithatjátok a karakterlapokat) 
   

Peter:

Friss esti szellõ csapja meg arcomat, beletúrok hajamba, és mélyet szippantok a levegõbõl.  Lakásom épületének tetején állok, egyik fekete bakancsos lábamat feltámasztom a szegélyre.

Tökéletes idõ a vadászatra, nem is lehetne jobb. Lassú mozdulatokkal pásztázom át a környéket. Egy fiatal fiúcska épp a sikátorba fordul be, elég szórakozott állapotban. Természetesen egyedül. Mily meglepõ, és számomra nagyon is kedvezõ véletlen…. tökéletes lesz… Szemem vörösre villan át.

Arcomon elégedett vigyor terül el, majd egy lendülettel és egy szem villanás alatt máris a sikátor falának támaszkodom háttal, elrejtõzve a kupacok mellet.

Épp elõttem halad el lassan, arcából alig látok valamit, de a piros pozsgás pofija azonnal lerí róla. Megáll, majd összeszûkült szemekkel pillant rám, hosszú ideig néz, mire megmozdulok, és felé veszem irányomat. Elkerekednek kis szemei, és máris menekülõre fogná, de gyors sebességemnek hála azonnal elkapom, betapasztom száját kezemmel, karjait lefogom, és a falhoz lépek vele.

Hmm… milyen finom illatod van kicsike… Összefogott csuklóit a feje felé szegezem a falnak, háttal van nekem, tökéletes pozíció. Hogy lábaival ne tudjon rúgkapálni teljes testemmel préselem a falba, ágyékom kis fenekéhez nyomva. Letépem róla a nadrágot hátul, és saját farmerom zipzárját kinyitom… Most visíts kis édes…

Olyan szûk a kicsike.. biztos szûz… mindjárt el is megyek, ahh…

A beteljesülés pillanatai elõtt beleharapok nyakába, a legérzékenyebb pontba, és mohón kezdem vérét kortyolni. Sikongatása már rég nem bántja a fülem, csak zokogott az utolsó percekben. A vér fémes íze és a robbanó vágy… ennél nincs is jobb a világon…

Kizúzom kis nyakából éles fogaim, fenekébõl férfiasságom, majd csuklóit is elengedem. Erõtlenül hullik térdre, elõre hajol, majd porrá válik…

Hopp… kicsit sokat ittam belõle… De hát olyan finom volt.

Megigazítom ruhámat, szám szélérõl lenyalom a maradék vért, és vigyorogva megyek haza.

~*~

Szokásos munkához való öltözékben, - fehér ing, öltöny nyakkendõ - megyek be munkahelyemre. Nem rég végeztünk a megbízásunkkal, és újabb alanyok, azaz munka után kell nézni. Biztos érkezett már azóta valaki, akinek a védelmére van szükség. Jó meló, csak járkálni kell elegáns helyekre, és ha egy védenc megtetszik, akár el is kaphatom, hisz ki gyanakodna a testõrre? De balszerencsémre még soha nem kaptunk ilyen feladatot. Mindig csak yakuzákra, meg vén milliárdosokra kellett felvigyáznunk. Bahh… A vén emberek engem nem vonzzanak. Csak a finom friss porhanyós husik…

- Peret… Már megint késtél! – üdvözöl lemondó sóhajjal kopaszka partnerem. Szépr darab, kérajtós szekrény, csillogó koponyával. Ha már nem olyan értelmes, legalább fényes legyen mi? hehe…

- Bocsi… tudod, hogy szeretek sokáig aludni… meg éjjeli bagoly is vagyok… de ismerhetnél már – mosolygok rá gonoszul, de már fel sem veszi. Nem a legjobb haver, de munkatársnak tökéletes.

- Már várlak egy ideje. Máris jött egy új megbízás – lengeti meg a papírt az orrom elõtt, majd kínáncsian kirántom kezébõl. Gyorsan átfutom a sorokat. Egy kis sztárocska. Biztos valami ficsúr lehet.

De amint lapozok, megakad a szemem a fényképén. Nyamiiii.

Bár azok a piercingek nem hiányoznának onnan, de sebaj. Még így is tetszik. Végre egy fiúcska védenc…

- Mit szólsz? – zökkent ki perverz gondolataimból Mark.

- Hülye vagy? Persze hogy vállaljuk! Meg szerintem amúgy sincs sok választásunk.

- Remek – szólal meg a háttérbõl az asszisztens. Eddig észre sem vettem hogy itt van. Kis sunyi. Jól rejtõzködik a dög néha – akkor oda is adnám nektek a fiú idõbeosztását.

- És miért is kért védelmet? – csak kíváncsiságból… a végén még kiderül hogy még sem lenne olyan jó áldozat.

- Csak a rajongói miatt. Néha van amelyik a végletekig zaklatja, és gondolom elege volt már belõlük, ezért kellenek neki a testõrök.

- Értem… - válaszolom , majd elveszem a papírt – Ha jól látom, holnap máris lesz egy fellépése… - állapítom meg a sorokat bújva.

- Az nem jó… - mondja társam – holnap én még nem tudok kezdeni – dörmögi.

- Semmi baj haver – csapok egy nagyot a hátára, majd kiköpi tüdejét – a holnapi felvállalom még egyedül. nem lesz gond. Tudod hogy elbírok velük.

Tudom hogy a titkárnõcske nem nézi jó szemmel ha sunnyogunk, de ennél jobb alkalmam nem is adódhatna ilyen hamar.

- Na jó, megegyeztünk késõbb megbeszéljük a többit… Most viszont mennem is kell – majd el is baktat hatalmas léptekkel az állat. Kicsi Shrek. Komolyan az az ogre jut eszembe róla néha.

- Na de… - akadékoskodna Julie, de mellé állok, és karom lazán átvetem vállán.

- Ejnye… ezt azért megtehetnéd értünk… csak ennyit, hogy nem mondasz el semmit… Nyugi egyedül is meg tudom csinálni ezt az egy alkalmat… - tudom hogy a kicsike is oda van értem rég óta. De pech… én a fiúcskákat szeretem.

- Na jó – mondja pironkodva, majd elviharzik. Ezt már szeretem…

~*~

Ülök a fekete limuzinban, persze még egyedül. Most megyünk a fiúcskáért. Ahogy közelítünk az épület felé, máris látok nyüzsgést. Már az otthonánál sem hagyják békén? Szerencsére ez most csak pár ember. Szegény fiú vajon mennyit zaklathatják?

Én meg mit aggódom ezen? A lényeg hogy csak én zaklathassam majd igazán nem? De… hehe…

Megáll az autó, én pedig lazán kiszállok. Megigazítom öltönyöm, majd a tömegbe nézek komor tekintettel, de még csak páran figyelnek rám.

- Na jól van csõcselék! Menjetek arrébb! – kiáltom el magam, és azonnal szétválik a tömeg. Helyes…

Kimért léptekkel az ajtóhoz közelítek, majd bemegyek a fiúcskáért.

Kinyitja az ajtót, és már „díszruhában” van. Nagy kerek szemekkel néz fel rám szürke tekintete csillog. De hiányérzetem van. Hol vannak a piercingjei? Hm…

- Vannak kint? – pislog fel rám, majd végig néz rajtam. Remélem tetszik amit látsz.

- Igen… De lassan ideje is lenne menni – teszem zsebre kezeimet.

Csalódottan sóhajt egyet, majd alsó ajkaira „csapja” a testékszereket, és bezárja az ajtót.

- Mehetünk… - jelenti ki majd elindul elõre. Hékás…

Mellé lépek, szerencsére nem látta, hogy milyen gyorsan értem oda, majd követem, és ahogy kiérünk, megretten. félének megáll a küszöbön. Most jön a „lelkizõs” része a dolognak. Igaz nem csináltam még ilyet, mert a yakuzáknál nem volt szükség rá. De amit megtanultam errõl, az megragadt bennem…

- Nyugalom… azért vagyok itt, hogy megvédjelek… - hátára teszem a kezem, és ahogy felnéz rám, biccentek. Jól van… remélem ennyi elég volt, hogy megbízzon bennem.

Sikeresen eljutunk a kocsiig, és be is szállunk. Vele szemben ülök le, hogy azért még ne legyek túl közel hozzá. Szóval mûpiercing. Nem is gondoltam volna.

- Izé… - szólal meg és érdeklõdve fordulok felé – nekem azt mondták, hogy ketten lesznek majd… - jelenti ki az ablakon kinézve. Ejnye. Még a szemembe sem mer nézni?

- Igen, így is van… de a társam pont ma nem ért rá, így elvállaltam a mai napot egyedül.

- Kedves… remélem kint is fog majd bírni velük.

- Persze. Ez a hivatásom. Nem lesz semmi baj – ez a jó pofizás kezd az agyamra menni lassan. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz. De egy ilyen finom falatért megéri… gyerünk…

~*~

Megérkezünk a fellépésének helyszínére, és javaslatom szerint egy hátsó részen állunk meg. Ritkán használom ezt a taktikát, de beválik. Itt nem nagyon várják, és ugyan úgy be tud menni.

- Erre tessék – tartom neki az ajtót, hogy kiszálljon a kocsiból.

- Köszönöm… erre nem is gondoltam még – teszi tarkójához kezét. Kis édes… de késõbb is pirulj majd.

Majd ha végeztél a fellépéssel. Hazafelé… Elkaplak…

Mica:

- Hidd el Mica, nincs más megoldás.

Szomorúan hajtom le a fejem, és biccentek egyet. Nem örülök, de szükséges lépés. A karom még mindig fáj a legutóbbi rajongói támadás miatt. Majdnem széttéptek a kamaszlányok, amikor észrevettek a cukrászdában. Már nem biztonságos egyedül kilépnem az utcára, amióta megjelent az új nagylemezem.

- Hidd el, észre sem veszed majd. Kettõ folyton melletted lesz, nagyon megbízhatóak és jól képzettek, na meg persze piszok drágák is - nevet fel menedzserem. Fanyarul elmosolyodom. A pénz annyira nem számít úgy sem.

Az ablakhoz sétálok, és a függönyt félrehúzva pillantok ki. Vakuk villannak, nõi sikolyok zendülnek fel. Komoran nézem.

- Mikor kezdenek?

- A holnapi fellépésedre már õk kísérnek, addig bírd ki.

Sóhajtva fordulok el az ablaktól.

*

A tükörképemet szemlélem. Hosszú, fekete hajamat fésüli éppen a fodrászom, a stylistom pedig elõkészíti a ruhát amit ma este veszek fel. Fekete, tapadós nadrág és ing, amely a köldökömig kigombolva lesz.

Felöltözöm.

A sminkes bepúderezi az arcomat.

Odakint felbolydul a nép, a hangok alapján jött valaki.

Befejezi a stylist az utolsó simításokat, és kisietek az öltözõszobából. Odakint fekete öltönyben már az új testõreim egyike áll. Markáns, férfias arcában csillognak félelmetes, sötét szemei. Nagyon magas, nagyon izmos... Megrettenek tõle, de nem mutatom ki.

Viszonzom köszönését.

- Vannak kint? - kérdezem félénken.

- Igen... - Mély hangja tovább fokozza külsejének hatását. - De lassan ideje is lenne menni.

Sóhajtva biccentek, és számra csatolom a piercingeket. Mágneses kis vacakok. Nem voltam hajlandó belemenni a stylistok ajánlatába, de ennyi engedményt kaptak tõlem. Gyûlölöm a fájdalmat, a sérüléseket és a vér látványától elájulok. Ergo: engem ne szurkáljanak össze.

Elindulunk kifelé.

Az ajtóban megtorpanok, ahogy a kinti sikoltozást és kiabálást meghallom. Próbálok bátorságot gyûjteni, és tétován megsimogatom alkaromat. A hosszú ujjú ing alatt ott vannak a sebek... ahol összekarmolt egy rajongóm két napja. Szörnyen vérzett akkor.

- Nyugalom… azért vagyok itt, hogy megvédjelek… - hallom mély hangját testõrömnek, és kezét érzem hátamon. Tétován pislogok fel rá. Honnan tudja, hogy félek? Ennyire látszik? Szemei határozottan csillognak, bíztató biccentése erõt tölt belém. Igen, benne bízhatok... meg fog védeni ha úgy adódik.

Kilépünk az ajtón, és kivezet a kocsihoz. Lehajtott fejjel követem, hogy ne vakítsanak el a vakuvillanások.

Velem szemben ül le, magamon érzem tekintetét. Valami nem stimmel. Nem ketten kellene lenniük?

Tétován rákérdezek.

- Igen, így is van... de a társam pont ma nem ért rá, így elvállaltam a mai napot egyedül.

- Remélem kint is fog majd bírni velük - jegyzem meg halkan. Elvégre a koncertemen jó sokan lesznek, és habár a rendezvényszervezõk felbéreltek sok biztonsági õrt, mindig van egy-két fanatikus, aki átjut rajtuk.

- Persze. Ez a hivatásom. Nem lesz semmi baj.

Hát jó.

A hátsó bejáraton megyünk be. Pirulva jegyzem meg, hogy ez az egyszerû ötlet nekem még eszembe sem jutott, de õ csak halványan elmosolyodik. Hát mit ne mondjak, ettõl sem lett bizalomgerjesztõbb. Félelmetes alak.

Beérünk, és a szervezõk, fejükön headsettel csicseregve körülzsongnak. A zenekar már a színpadon van, épp bemelegítenek, a nézõtér zsúfolt. Mielõtt elszakítanak a testõrömtõl, még hátrapillantok. Erõt merítek a látványából, és már megnyugodnék, amikor rászólnak hogy odakint várjon meg.

- Nem! - vágok közbe, és megtorpanok. - Õ a közelemben marad.

Elnémul mindenki néhány másodpercig, majd beleegyezik a fõszervezõ.

- De ne legyen útban - morogja.

- Igyekszem - húzza el õ a száját, és ekkor eszembe jut, hogy még a nevét sem tudom. Nyitom a számat hogy megkérdezzem, de már el is rángatnak tõle és a színpad felé taszigálnak. A színpad szélén a kezembe nyomják mikrofonomat. Mélyen magamba szívom a levegõt, és felöltöm vadóc vigyoromat, amelyrõl ismernek és már a védjegyem. Berohanok a színpadra, és lazán beköszönök visító közönségemnek.

Zene

- Sziasztok! - kiáltom. - Nagyon vártatok?

- Igeeeen - visítják. Elvigyorodom.

- Nem hallom... - emelem kezemet a fülemhez. Kitör a visítás, és felnevetek. - Most már hallom! Énekeljük együtt oké?

Biccentek a zenekar felé. Felcsendülnek az elsõ akkordok.

Behunyom szemem, és elkezdek énekelni, a sok ember pedig velem együtt rázendít...

Szeretem ezt a lírai, lassú dallamot. Bemelegítésnek, hangulatfokozásnak tökéletes.

Ha elmosolyodom, vagy kinyújtom éneklés közben a tömeg felé a kezem, felvisítanak.

Imádnak. Jó érzés.

Egy óra ugrálás, éneklés, és szemtelen vigyorgás, viccelõdés után lecsendül az utolsó akkord is, és lehajtom a fejem.

Szeretem amit csinálok, és elszomorít ha vége. A tömeg tombolva követeli a ráadást, és kétszer meg is kapják, de már alig állok a lábamon a fáradtságtól.

- Köszönöm, hogy eljöttetek! - kiáltom a mikrofonba, rákacsintok az elsõ sorban álló lányokra, majd átizzadt pólómat levéve hajítom még búcsúzóul a tömegbe. Amíg marakodnak rajta, és leszaladok a színpadról.

Testõröm már nyújt is felém egy üveg ásványvizet. Nem kérdezem honnan szerezte, valószínûleg az egyik szervezõtõl kapta. Biccentek felé, és zihálva bontom ki. Belekortyolok, majd a fejemre locsolom. Huhh...

A hûs víz áldás felhevült, izzadt testemnek.

- Isten voltál Mica! - vesznek körbe a szervezõk és a menedzserem. Csak bólintok, jelenleg a levegõvétel is nehezemre esik. Elindulok az öltözõ felé.

- Jöjjön kérem - zihálom a testõrre nézve. Bólint.

Becsukódik mögöttünk az ajtó, és végre csend és nyugalom vesz körül. Mindenhol virágok és plüssállatok. Elhúzom a számat.

Ledobom magam egy kanapéra, és felpillantok rá, idegesítõ piercingjeimet letakarítva a számról.

- Még a nevét sem tudom... - jegyzem meg.

- Peter - biccent, és zsebre vágott kezekkel körbejár a helyiségben. Alaposan megszemléli a falon lógó gitárokat. Õt figyelném, de annyira elfáradtam, hogy behunyom a szemeimet.

- Meddig maradunk itt? - kérdezi. Újra ránézek. Épp az sminkasztalt vizsgálja.

- Nem sokáig, csak most nagyon kimerült vagyok... kell egy pár perc... és zuhanyozni is szeretnék, mihelyt lesz elég energiám rá - teszem hozzá zavart mosollyal.

Feltápászkodom, és a zuhanyzóba imbolygok.

Néhány perc múlva már felfrissülve lépek ki onnan, tiszta pólóban és farmerben. Hajam még kissé vizes, de nem zavar. Peter a kanapé mellett áll, és végigpillant rajtam.

- Mehetünk, ha gondolja - jegyzem meg félénken.

- Biztos? Nem akarsz még pihenni egy kicsit? Alig állsz a lábadon.

Megrázom a fejem. Igazán kedves, hogy aggódik értem, és már nem is látom õt olyan ijesztõnek.

- Menni fog. Ha meg szétesnék, ön majd összekapar - mosolyodom el. Halvány mosollyal bólint, és kinyitja elõttem az ajtót.

Mögötte haladok, körbekémlelem a helyet, ahová kerültem. Elég ritka, hogy fellépésre visznek. Meglátok pár muksót, akik folyton beszélnek, szervezkednek és idegesek is… Grr… micsoda meló… nem vállalnám semmi pénzért…

Nõi sikolyokat hallok, tömeg zsibongását, ki sem nézek, érzem a sok-sok ember jelenlétét. Mennyi vacsinak való… nyami..

de most csak egy valamire fáj a fogam… A kicsi Micára…

- Maga! – mutat felém egy szõke pasas egy tollal – Menjen ki…

- Nem! – szakítja félbe a kis sztár – Õ a közelemben marad – utasítja a pasit, aki nehézkesen, de rábólint. Látszik, hogy vele még ellenkezni sem érdemes.

- De ne legyen útban – Chh… micsoda alak…

- Igyekszem – nyögöm unottan válaszként. Megnyugodhatsz, nem fogok semmit zavarni.

Mica-chan felém fordul, végig futtatja rajtam szemeit, majd mielõtt még aprót elmosolyodnék, már fel is taszigálják szerencsétlent a színpadra, mert idõ van.

Amint kilép a közönség elé, azonnal visongani kezdenek. Látom nagyon szeretik a kissrácot.

A szokásos idõhúzással fokozza a hangulatot, majd végre rákezd a zenélésre.

Hmm… jellegzetes énekhangja van, talán ismerõs is. Valamelyik éjszaka hallhattam hangját… Talán…

~*~

Csak egy eldugott szegletben támasztom épp vállammal a falat, szokásomhoz híven. De most nem fogok vadászni, csak hallgatom a koncertet a háttérbõl. Nincs szükségem rá hogy lássam, elég nekem hallani is.

- Tessék… ezt majd add neki! – nyomnak a kezembe egy flakon ásványvizet, majd tovább is suhan az alak. Mondjuk… egy kérlek… vagy egy hasonló szónak örültem volna… Vámpír vagyon, nem tahó…

Elköszön a sokadik plusz szám után imádott közönségétõl, majd futó dobbantásokkal lesiet a színpadról, izzadtan és lihegve. Amint meglát rögtön felém is jön, megáll elõttem, én pedig szó nélkül odaadom a vizet neki, amire „megkértek”.

Nem sok idõm van erotikus „mûsorát” végignézni, amint a vizet mohón kortyolgatva mellé is cseppen, majd magára önti a maradékot, mert azonnal körbeveszik a szervezõk.

Csak ennyi szerencséd volt hirtelen… többet ilyen ne játssz elõttem kicsike…

Kilép a rajongó gyûrûbõl, és megint felém néz.

- jöjjön kérem – na.. ez az a hangnem amit szeretek. Egy bólintással válaszolok, és követem is. Bevisz magánöltözõjébe, ami minden tiszta cicoma és csecse-becse… juj… remélem ez nem az õ ízlése. Bár ahogy arckifejezésébõl látom, szerencsére neki sem tetszik.

Leveti magát egy puha ülõalkalmatosságra, majd leveszi a mû szájékszereit.

- Még a nevét sem tudom… - lihegi, még kissé kifáradtan. De igaza van. Az egy dolog, hogy én tudom a nevét a papírjaiból, de illett volna bemutatkoznom.

- Peter – felelek egyszerûen, majd zsebre dugott kezekkel kémlelek körbe, hisz ez a munkám.

Minden részt, rést, díszt és tárgyat ami a falon lóg, vagy a szobában van. Õ még mindig kényelmesen terül el, kár, hogy perpillanat nincs idõm õ figyelni.

Mire végzek mindennel, már meg is untam ezt a helyet. Lehet hogy kettesben vagyunk, de érzékelem, hogy túl sokan vannak még itt… Nem ajánlatos itt megtámadnom a kicsikét, nagyon felfigyelnének a zajokra…

Még nem…

- Meddig maradunk itt? – kérdezem, kíváncsian, majd vetek egy pillantást egy sminkekkel telepakolt tükrös szerkényre.

- Nem sokáig, - helyes – csak most nagyon kimerült vagyok… kell egy pár perc… és zuhanyozni is szeretnék, mihelyt lesz elég energiám rá – válaszol kimerítõen. Zuhany? Hmm… milyen jó ötlet…

Felkel a kanapéról, és sejtésem szerint a zuhanyzóba tipeg. Hallom is a vizet csobogni egy kis idõ után… Nagy… sõt, hatalmas a kísértés… egyre jobban feltüzel a fiúcska. Direkt csinálja?

Kétlem. Egyszerûen õ ilyen…

Mikor végzett kijön, rendezett és száraz ruházatban. Éppen ideje volt már… Sokkal nyugtatóbb perpillanat egy ilyen ruházatban látni, mint abban a tapadós cuccban.

- Mehetünk ha gondolja – szólal meg félénken. Teljesen más mint amit a színpadon hallottam.

- Biztos? Nem akarsz még pihenni egy kicsit? Alig állsz a lábadon – állapítom meg, ahogy végignézek rajta. Elég fáradtnak látszik, pedig nekem is sokkal jobb lenne, ha fittebb lenne.

megrázza kis buksiját, és hosszú tincsei csillanva lengenek feje körül minden mozdulatára.

- Menni fog. Ha meg szétesnék, ön összekapar – milyen kis aranyos… hát persze hogy összeszedlek. Meg felszedlek, aztán leszedlek magamról ha elfáradtál. Hehe…

Gondolatomra apró mosoly kúszik arcomra, és magabiztosan kinyitom elõtte az ajtót, majd kiterelem, és követem õt az autójáig.

~*~

A kocsi ajtót is kinyitom elõtte, utána beszállok vele szemben, és elhelyezkedem kényelmesen. Egyik lában lazán átvetem másik felett, karom elnyúlik az ülésen. Hol az ablakon nézek ki, hogy pedig a kis Micára vetem laposan tekintetem, hogy ne vegye észre.

- Most haza vigyen kérem! – utasít elõre a sofõrnek, aki bólint. Hmm…

- Hogy érted hogy most haza? – vonom fel egyik szemöldököm. Azt hittem, hogy ahova mentem érte, az a lakása. Úgy néz ki, hogy tévedtem.

- Ja igen… - mosolyodik el édesen - Ahol az este voltam, az a szüleim lakása. Ott a koncertekre szoktak felkészíteni. De utána a saját lakásomba megyek, ahol nyugodtan tudok pihenni egy-egy fellépés után – válaszol készségesen. Így már érthetõ. Kissé elmosolyodom, hisz számomra ez csak egy még jobb és kedvezõbb tényezõ. Nagyon is…

- Értem – válaszolom megnyugodva. És ujjaim összefûzöm hasamon, majd megint kinézek az ablakon, de elõtte tisztán végigfuttatom rajta szemeim. Hmm mennyi mindent tehetnék vele.

Néhány apróbb szóváltás történik csupán az út során, mikor Mica a munkámról kérdezget apróságokat. Persze csak publikus dolgokat mondhatok, de elég is. nem kel tudnia, hogy mennyi féle embert védtem én már meg.

Lassan megérkezünk egy nagy és talán szerénynek mondható lakáshoz, egy sztárhoz képest. Szép kis hely. Kiszállok, majd tartom neki az ajtót, és be is csapom, majd a sofõr ablakához lépek, míg a fiúcska a kapuhoz siet.

- Menjen nyugodtan, már rácsipogtam a munkaadómra, nemsokára küldik a kocsimat – mosolyodom rá félszegen, majd megint csak bólint, és el is hajt. Kicsit utána nézek, majd Mica-chan felé figyelek, aki látja, hogy nélkülem hajt tovább a kocsi.

- Maga nem megy? – nyitja ki a kaput, de még nem lép be, csak félig.

- Mindjárt itt lesz a saját autóm, addig várok… - teszem zsebre kezeim, majd kissé elõre biccentett fejjel nézek rá. Arcocskájára mosoly kerül, ahogy végignéz rajtam.

- Jöjjön be, ne várjon itt kint a hidegben – biccent fejével, és alig bírom visszatartani gonosz mosolyom. Ennyire nem lehet könnyû dolgom…

Biccentek, majd közel lépek hozzá. Most õ kísér, hisz az õ lakásához tartunk. Megáll az ajtó elõtt, ami felett automatikusan felvillan egy lámpa, biztos mozgásérzékelõs. De vakít grrrr…

Kinyitja az ajtót, és belép elõre. Direkt hamarabb lépek én is, így alig tesz pár lépést, megbotlik bennem, mielõtt a lámpát felkapcsolhatná a szobában.

Megijed, de mielõtt teljesen leesne, elõre hajolva dereka után kapok, és átkarolom a föld felett, majd magam felé fordítom. Megnyugodva sóhajt egyet, és felcsillannak rám szemei… Olyan ellenállhatatlan… nem is bírom tovább…

- Máskor vigyázz magadra… - vigyorodom el, szemfogaim elõbukkannak, becsapom magam mögött az ajtót, és szemeim halvány vörös fénnyel kezdenek ragyogni.

Látom ahogy kis szemei elkerekednek, mert nem hiszi el amit lát, gondolom én. Kis száját tátva hagyja, levegõhöz is alig jut, nemhogy még sikítani tudjon, bár nem kell sok és az is következhet.  Betapasztom a száját, és kissé megemelem.

- Maradj csendben, és nem fog fájni… annyira… - súgom a vérég. nagyon piciket biccent, én pedig elvigyorodva dobom a kanapéra. Még szerencse, hogy én rendesen látok a sötétben is.

hallom ahogy elvágódik háttal, de olyan puhára érkezett, hogy biztos semmi baja.

Levetem öltönyöm, és kezdem kilazítani nyakkendõm.

Megfordulva kezdene el menekülni a kanapén feltérdelve, de nem hagyom, hogy lemásszon onnan, most ott pont jó helyen van.

Mögé térdelek, átkarolom hasánál, és lefogom. Nyöszörög, de nem akar hangoskodni, mert tudja nagyobb baja lesz belõle. Okos fiú… nyakába lehelek, kezem becsúszik pólója alá és finom kis testén simítok végig élvezettel. Olyan fiinom falatka vagy te grrr… Halkan felnyög, ahogy kis mellbimbóját is elérem, én pedig résnyire nyitott ajkakkal, élveteg mosollyal nézem hátulról arcát. Kis édes…

Ágyékom pucsító kis fenekéhez dörgölöm, hogy érezze mit is akarok tõle, bár most ösztönöm túlszárnyalta józan eszem. Vissza kell kissé fognom magam.

Beletúrok hajamba, és sóhajtok egyet, majd letépem róla a szép kis pólót, és csókokkal hintem vállát. Olyan puha bõre van, élvezet lesz mikor nyakánál fogam áthasítja ezt a réteget. Ahh…

- Mica-chan… nyugodj meg… - csitítgatom, ahogy érzem testének remegését. Lefelé simogatom, és kezem betéved nadrágjába, majd rámarkolok a lényegre. Látom nem hagyta hidegen lágy érintésem, igen… Tombol bennem a vérszomj és a vágy, már alig várom, hogy megízlelhessem, hisz már illata is olyan csodálatos. A karfába kapaszkodik, szinte már körmeit vájja bele, szemei összeszorítva, résnyire nyitott kis ajkakkal nyögdécsel. Szabad kezemmel megmarkolom haját, majd finoman oldalra rántom, hogy megcsókolhassam ezt a kis ál vadóckát a nélkül, hogy felsérteném ajkát.

Olyan édes és porhanyós falat… meg akarom kapni, most azonnal!

De józan eszem sem hagyhatom el… Nem szabad elfeledni, hogy hosszú ideig még a munkaalanyom lesz, és ha túlságosan betöröm, vagy talán meg is ölöm, az nem vetne rám jó fényt. Vigyáznom kell még, mert az alap képességeim is határosak.

Ahh fenébe az egésszel… Miért kellett egy ilyen édes ukét kifognom? Nem hittem volna, hogy ennyi baj van vele.

Jellegzetes hangja nyögéseiben is megnyilvánul, ringani kezdett csípõje, mintha nagyon is élvezné a dolgot. Nem semmi fiúcska. Legszívesebben most letépném róla ezt a farmert is, hogy kegyetlenül a magamévá tegyem mielõtt iszom belõle, de még nem lehet… majd idõvel… azt is megtehetem.

Elengedem haját, majd megfogom egyik kezecskéjét, hogy hátra tereljem, egészen ágyékomig, hogy megfoghassa, de smint rájön mit is tapogat oly’ kíváncsian, félve húzná vissza kezét, de nem engedem. Érezd, hogy kívánlak te kis daloló madárka… Érezd mennyit szenvedek most édes külsõd miatt, mindjárt szétrobbanok. Arg.

Nem hagyhatom hogy elmenjen, pedig látom rajta, nem sok kell már. De milyen vadász lennék én, ha hagynám, hogy áldozatom élvezze a dolgot én meg nem? Csorba esne hírnevemen.

Hozzá simulok hátához, nyakát kezdem el nyalogatni, abbahagyom kényeztetését, és csalódott sóhaját hallom, mikor kezem kiveszem nadrágjából.

Már épp ernyedne el, hisz fárasztó, ha valaki várja a beteljesülést és nem kapja meg, de hasánál megtartom, erõsebben felvillannak szemeim, majd határozottan harapok bele nyakának finom ívébe.

Vérének csodás íze csorog végig nyelvemen és torkomon, azonnal felpezsdít, és mohóvá tesz. Annyira finom, hogy kiinnám az egészet, ha eszem nem mûködne rendesen. Felsikolt mikor megérzi mit is tettem vele. kapálózna de erõsen szorítom le karjait.

Mikor úgy érzem eleget ittam, halkan cuppanva válok el nyakától, és a mellé csurrant vért maradéktalanul lenyalogatom.

Ez volt aztán a mennyei vacsi. Megéri még többször is inni belõle majd…

Könnyezve, meggyalázottan hull a kanapéra, majd kimerültségtõl összerogyva csúszik le, és alszik el kisírt szemekkel.

Lemászom róla, és rendezem ruházatom. Most jön a nehezebbik része, amit már régen használtam.

Kezemben egy pillanatra kék fény villan, de meggondolom magam.

Olyan puha kis ajkai voltak…

Felé hajolok, majd szám halvány kéken csillan fel, és egy kis csókod adva ajkaira majd inkább fejére törölöm ki emlékeit.

Muszáj megtennem, ha nem akarom, hogy holnap fel is jelentsen. Úgy kell alakítani gondolatait, hogy mindenképp jól jöjjek ki belõle.

Végigsimítok nyakán, hogy begyógyítsam a hegeket. A pólóját felkapom, és mivel hirtelen nem találok takarót, így úgy hagyom. Rávetek egy utolsó pillantást, majd kimegyek a házból. Az ajtó elõtt még vigyorogva nyalom meg a számat. Nagyon finom vére van a kicsikének, még jó is hogy életben hagyom egy jó ideig.

Körbenézek, hogy nem figyel e valahol valaki, de mivel tiszta a terep, sebességem használva futok haza.

Mica

A kocsiban a sofõrt utasítom, hogy most haza vigyen, õ pedig kérdõen pillant rám. Fekete szemei csillognak az autó félhomályában. Ahogy kényelmesen ül velem szemben... hiába tûnik lazának, inkább emlékeztet egy ugrásra kész ragadozónak. Máskor ez megrémítene, de most örülök ennek, mert jó érzés egy ilyen ember védelmében lenni. Mellette végre biztonságban érzem magam.

- Hogy érted hogy most haza?

- Ja igen - eresztek meg egy kimerült mosolyt. - Ahol az este voltam, az a szüleim háza. Ott a koncertekre szoktak felkészíteni, de utána a saját lakásomba megyek, ahol nyugodtan tudok pihenni egy-egy fellépés után.

Azt már nem említem neki, hogy azt nem ismerik a rajongók és nyugtom van tõlük.

- Értem.

Mély hangja végigsimogatja az autó belsejét.

Útközben kíváncsian faggatom, hiszen még soha nem volt alkalmam testõrrel beszélgetni. Kíváncsi vagyok a munkájára. Kedvesen válaszolgat, néha kitér ugyan, de nem vészes.

A házam ajtajában meglepetten pillantok fel rá. Utánam jött.

- Maga nem megy?

- Mindjárt itt lesz a saját autóm, addig várok... - feleli türelmesen. Oh értem. Rámosolygok.

- Jöjjön be, ne várjon itt kint a hidegben.

Bemegyünk, és a sötétben nekiütközöm valakinek. Rémülten kapok levegõ után, és elesnék ha nem kapna el. Amikor végre rájövök hogy õ az, megkönnyebbülten fújom ki a levegõt. Már azt hittem... huh...

- Máskor vigyázz magadra... - mondja, és elmosolyodik. Igazi mosollyal, amirõl azt hittem, nem is tudja... és...

Mi? Azok meg... Mekkora szemfogak?! És a szemei... vörösen izzanak...!!!

Rémülten kapok levegõ után hogy felsikoltsak, de erõs keze számra tapad.

Ha erõm teljében lennék, akkor sem tudnék kiszabadulni satuként szorító karjaiból. Felemel, mély hangja szinte karcolja a levegõt.

- Maradj csendben, és nem fog fájni... annyira...

Ijedten bólintok, tenyerébe szuszogva, rémülten. Alig látok valamit a sötétben... félek...

Valami puhára hajít, azt hiszem a kanapém az... Mivel elengedett, hasra perdülve próbálok elmenekülni, de hátamra nehezedik és leszorít. Nyöszörögve próbálok küzdeni, de gyenge vagyok és kimerült... és ha sikítanék, akkor feldühíteném és bántana... érzem...

Forró leheletét érzem nyakamon, majd tenyerét hasamon és mellkasomon végigsimítani... Bizsergetõ érzés, és talán kellemes is lenne, ha nem rettegnék annyira. Istenem! Bántani fog...!

Ahh jézusom... engem simogat... egy férfi....

Lángoló arccal hunyom be szemeimet, és zavartan vörösödöm el még jobban, amikor önkéntelenül is felnyögök egy érintéstõl. Jaj nekem...

Fenekemhez nyomódik valami kemény, és amikor felfogom mi is az. Vadul remegve hajtom le a fejem. Félek...

Szövet hasadásának jellegzetes hangja után megérzem forró száját csupasz vállamon. Félek... félek... istenem...

- Mica-chan... - dörmögi halkan a fülembe. - Nyugodj meg...

Ujjai végigcirógatják testem, és nadrágomba is becsusszannak. Halkan felmorranva fogja meg péniszemet, és én rémülten markolok a kanapém párnájába. Ahh... ne... jaj ne...

Nyögdécselve tûröm, hogy simogasson ott lent, ahol még soha senki, és arcom szinte lángra gyúl a szégyentõl.

Hajamba túrva markolja meg tincseimet, és meglepõ gyengédséggel fordítja fejemet maga felé. Forró nyelvével lassan nyalja körbe ajkaimat, majd becsusszan a számba. Csókolóztam már lányokkal, de ez a csók más... Arcomat cirógatja minden légvétele, finom fûszeres, nehéz illata eltompítja érzékeimet... Végigsimít szájpadlásomon és fogaimon nyelvével, majd lassú, érzéki körözéssel mélyíti el a csókot. Olyan hatással van rám, amit még soha nem éreztem... Szinte sistereg a bõröm a forróságtól, és péniszem úgy lüktet, hogy szinte felrobbanok a kezében. Nyöszörögve dörgölõzök hozzá akaratom ellenére, annyira finom amit csinál...

Kezemet ágyékára vezeti, és én ahogy megérzem mekkora és mennyire kemény, rémülten rántanám el, de nem engedi. Rászorítja, úgy folytatja tovább az én kényeztetésem. Remegek, bizsergek és zsibbadok... olyan furcsán érzem magam...

Forró ajka, nyelve nyakam érzékeny bõrét perzselik. Ahh... mennyire különös érzés...

Kihúzza kezét a bugyimból, és én elégedetlenül nyüszögök halkan. Ne... csináld még...

Mielõtt összezuhannék, hasam alá nyúlva megtart.

Fájdalom hasít a nyakamba.

Megharapott! Istenem... belém harapott!

- Ne...! - sikoltom, de hiába minden vergõdés és küzdelem. Karjai olyan izmosak és kemények mint az acél.

Könnyeim kicsordulnak, amikor végre megértem mi ez az egész.

Egy vámpír.

Azt hittem nem léteznek ilyen lények, de ezek szerint igen. Minden egyes korttyal amit magához vesz, gyengébbnek érzem magam. Szédülök...

Még kábán érzékelem hogy elenged és a kanapéra ejt... puha ajka homlokomon és valami hûvösség...

Csend.

Hideg.

***

Erõs fejfájásra ébredek. Lüktetõ homlokomra szorítom kezemet, úgy ülök fel nyöszörögve. Nehezemre esik a mozgás, és gyenge is vagyok. Uhh úgy fest tegnap este a koncrten nagyon túlhajtottam magam...

A fürdõszobában csodálkozva nézem szakadt pólómat. Nem emlékszem mikor szakadt el...

Amikor az ajtóban elbúcsúztam a testõrömtõl, még nem volt ilyen. Vagy már akkor is?! Ki tudja...

Vállat vonva állok a zuhany alá.

Megérkezik a bejárónõm is, és mire végzek, már a konyhaasztalon gõzölög a reggeli tejeskávém és illatozik az étel. Farkaséhesen vetem rá magam, közben Boko-channal beszélgetek. Anyáméknak is õ dolgozik, egyféle pótanyaként üzemel nálam.

Elköszönök tõle, és már a kapuban is áll a kocsim, benne ül menedzserem is. Meglepetten nézek rá.

- Te hogyhogy itt vagy? Csak hangfelvételre megyek a stúdióba, nem?

- Utána interjút adsz, ezért vagyok itt.

Sóhajtva dõlök hátra az ülésen. Fáradt vagyok és gyenge. Nincs kedvem most ehhez, de nem említem. Úgysem vonhatom ki alóla magam.

Ekkor eszembe jut valami.

- Add ide légyszi a testõröm telefonszámát, hogy bármikor hívhassam ha szükségem van rá.

- Rendben, tessék - nyújtja át a kártyát. Bepötyögöm a telefonomba. - Na és tegnap jól végezte a dolgát? Elégedett vagy vele?

- Igen... - biccentek halvány mosollyal. - Azt hiszem biztonságban érzem magam mellette.

- Helyes. Mert ma este is szükséged lesz rá.

Felvonom a szemöldököm.

- Ugyan miért? Tudod, hogy a koncert után másnap pihenni szoktam. Az is nagy szívesség részemrõl, hogy most hajlandó vagyok bemenni a stúdióba, és interjút is adok. Este pihenni szeretnék, nem érzem jól magam.

Szomorúan rázza a fejét.

- Sajnálom. A lemezcéged estélyt rendez, te is kaptál meghívót még két hete. Emlékszel?

- Az ma lesz? Fenébe...

A hangfelvétel után jön az interjú. Mint megtudom, egy népszerû kávézóban lesz.

Kint a kocsiban ülve összerándul a gyomrom amikor meglátom a tömeget. Ez nem lesz így jó...

Kínosan feszengve igazítom meg tapadós fekete pólómat, aminek mesterséges szakadási többet mutatnak mint takarnak. Nem értem miért kellett ezt felvenni... A designer ragaszkodott hozzá. És most a mesterséges tépések mellett valódiak is lesznek, ha védelem nélkül szállok ki a kocsiból.

- Hajtson tovább, és egy csendes helyen álljon meg - adom ki az utasítást a sofõrömnek, és elõveszem a telefonomat. Idegesen tárcsázom Peter számát. Két rövid kicsöngés után már bele is szól mély hangja.

- Oh hello - mondja, miután köszönök és bemutatkozom neki.

- Szeretném megkérdezni... hogy ráér-e most...

- Mi a gond?

Pár szóban felvázolom neki a dolgot. Megkérdezi a címet.

- Pár perc múlva ott vagyok. Ne menj onnan sehová.

Bontja a vonalat, és én megnyugodva teszem el a készüléket.

Alig pár perc múlva már nyílik is a kocsiajtó, és õ ül be mellém. Hû... ez gyors volt. Még a kocsiját sem hallottam közeledni.

Fellélegezve mosolygok rá.

- Köszönöm, hogy eljött. Így már jobban is érzem magam.

- Nincs mit - biccent az arcomat fürkészve. - Jól vagy?

Megrázom fejemet, hajam arcomba hullik de kisimítom egy türelmetlen mozdulattal.

- Fáradt vagyok... a tegnapi koncert eléggé megviselt, és a menedzser sem hagyott pihenni... de ez után lesz pár üres órám estig.

Elõre szólok a sofõrnek:

- Mehetünk.

- És este mi lesz? - kérdezi Peter, és hanyagul keresztbe tett lábbal néz rám. Sötét szemei mintha a lelkembe látnának, arcán figyelem.

- Estélyre kell mennem. Ha nem gond... szeretném ha ön kísérne el.

- Te.

- Tessék? - pislogok értetlenül.

- Tegezz nyugodtan - villant rám egy halvány mosolyt. Feloldódva viszonzom és bólintok.

- Akkor eljössz velem? Ráérsz?

- Még szép.

Megáll a kocsi, õ kipattan, és helyet csinál nekem. Amikor kiszállok, óvón karolja át vállamat, úgy vezet be. Erõs kezét figyelem a vállamon. Jó érzés... olyan biztonságot nyújtó...

Az ajtóban elenged, és én zavartan pillantok fel rá. Sötét szemeivel találkozik tekintetem és én elkapom róla hirtelen. Észre vette hogy bámulom. Jaj a fenébe... elpirultam. Remélem nem veszi észre.

Mellénk lép egy szervezõ, és elvezet testõrömtõl a riporterek asztalához. Kamerák, újságírók és a helyiség másik felében elkülönítetten a rajongók. Sikolyok és kiabálások...

Mosolyogva integetek nekik, és helyet foglalok a székemben. Ezúttal nincs rajtam piercing, szerencsére a designer szerint szükségtelen. Én kezdettõl fogva ezt papoltam neki, de hát... na mindegy.

Válaszolok a kérdésekre, barátságosan és jókedvûen. Néha pimasz megjegyzéseket is teszek, ahogy ezt elvárják tõlem, de nem sértõen.

Hirtelen éktelen zsivaj tör ki, és dermedten figyelem ahogy a kordont átszakítva szaladnak felénk az emberek. Jézusom!

Hirtelen történik minden. Valaki kiabál, hogy õrség, és valaki más sikolt is. Egy rajongó már elõttem is áll, és védekezõen felemelt karomat megragadva ránt egyet rajtam. A földre zuhanok.

- Peter...! - sikoltom rémülten, és már érzem is erõs karjait. Felemel a levegõbe, és kiszalad velem. Egy elé álló férfit meglegyint öklével, szabaddá téve az utunkat.

Remegve kapaszkodom a nyakába, és szorosan behunyom szemeimet.

Ez már nem az elsõ eset, hogy megtámadnak, de mindig nagyon sokkol.

Valami puhára fektet.

- Semmi baj Mica - hallom Peter mély hangját. - A kocsiban vagyunk, biztonságban vagy. Nyisd ki a szemed.

Felnézek rá. A csendben csak az én reszketeg zihálásom hallani. Tétován engedem el õt, pedig most akár órákon át csüngenék a nyakában, annyira kikészültem.

- Jól vagy? - kérdezi. Félénken biccentek, majd felszisszenek amikor vérzõ kezemet megfogja és megnézi.

- Nem vészes... - suttogom. Képtelen lennék hangosabban beszélni, mert akkor félek hogy elsírnám magam.

- Máshol is megsérültél? - kérdezi komoran csillogó szemekkel. Most kissé ijesztõ... de lehet hogy csak a sokk miatt.

- Amikor... a földre löktek megütöttem a fejem...

Ujjaim halántékomra simítom, és meleg nedvességet érzek. Úgy fest oda is szereztem egy sebet.

Valami hirtelen a kocsi oldalához csapódik, és én ijedten összerándulok.

Kész, azt hiszem eddig bírták az idegeim...

Peter:

Munkaadó „kedves” épületemben ülök, újságot lapozgatva. Nem rég értem be, de nem adtak új melót. Elfelejtettem, hogy egyszerre két védencet nem lehet bevállalni, bár… arra számítottam, hogy Micának mára lesz valami elfoglaltsága. Persze megint elfelejtettem hogy tegnap azt mondta koncert után pihenni szokott egy-két napig. Olyan rövid az agyam mostanában, a végén még Cavingtont kell szednem rá… Brrr…

Viszont a vére… Mmmmm… az nagyon finom volt az este, szívesen innék most azonnal is belõle akár. Megnyalom alsó ajkam utána végigsimítok rajta ujjammal, majd a titkárnõ felé sandítok. Már megint engem bámul… és kipirult az arca… Értem már miért tartott bent… Chh…

Épp ekkor csörren meg a mobilom, új ismeretlen szám jelenik meg a képernyõn. Vonakodva veszem fel, de már akkor tudom ki az, mikor az elsõ hangját megejti.

- Szeretném megkérdezni… hogy ráér-e most… - szaggatottan beszél és remeg a hangja. Baj van.

- Mi a gond? – kérdem leplezve aggodalmamat.

- Eljöttem egy interjúra, de túl sok az ember – elmondja a címet, még pár szót közben felállok és már indulok is a lift felé.

- Pár perc múlva ott vagyok. Ne menj onnan sehová – mondom határozottan majd leteszem a telefont. Türelmetlenül dobolva lábammal várom hogy lecsengjen a lift, s amint kinyílik az ajtó és már suhanok is. Még szerencse hogy a külsõ ajtó nyitva volt így láthatatlanul tudnam képességem használni.

Pár perccel késõbb már oda is érek, meglátom a szélen megállt kocsiját. Okos fiú, gyorsan tanul. Beszállok mellé a hátsó ülésre.

Igazán jó kedvemben vagyok… sikerült a tegnapi memóriatörlés, így még mindig teljesen megbízik bennem…. helyes…

- Köszönöm, hogy idejött. Így már jobban is érzem magam – nocsak… hehe…

- Nincs mit. Jól vagy? – kérdem semleges hangon. Fejét rázva válaszol, meglebegtetve tincseit, majd ami az arcába ragadt, kisepri. Végignézek rajta, és belsõ hangomon morranok fel. Ki az az állat, aki ilyen ruhákat ad rá? Valaki szórakozik velem… Grr… sokkal jobban örülnék, ha azokat a kis szaggatásokat én csináltam volna rá… nem valaki ollóval… Hehh…

- Fáradt vagyok… a tegnapi koncert eléggé megviselt, és a menedzser sem hagyott pihenni… de ez után lesz pár üres órám estig – szerencsétlen… Milyen menedzser ez? Halálra dolgoztatja az ügyfelét? Neki nem egy normális beosztást kéne csinálnia? Még engem sem hajszolnak ennyit – Mehetünk – szól a sofõrnek.

- És este mi lesz? – érdeklõdöm tovább, elkényelmesedve az ülésen.

- Estélyre kell mennem. Ha nem gond… szeretném ha ön elkísérne – már megint ez a magázódás… nem szeretem ha egy ilyen finom fiúcska ilyen öregnek néz.

- Te – vágom mondata végére.

- Tessék? – néz rá, nagy szemeivel…

- Tegezz nyugodtan – magyarázom meg egy könnyed mosollyal, amitõl kissé megnyugodni látszik.

- Akkor eljössz velem? Ráérsz? – kérdezi újra, számomra is kényelmesebben.

- Még szép – válaszolok még mindig ugyan azzal a mosollyal.

Visszamegyünk az interjújának helyszínére, és feltûnik… mintha több ember lenne mint elõbb… Nem értem a rajongókat. Miért ennyire erõszakosak?

Kiszállok a kocsiból, és az embertengert ketté választom, vagy legalábbis az autó körül csinálok helyet neki. Lassacskán õ is kikászálódik a kocsiból, és óvón teszem vállára a kezem. Még jó hogy elõbb nem látta az arcom, biztos megrémült volna…

Mikor bevezetem a helyiségbe lenézek rá, épp ekkor nézett õ is, majd félénken süti le szemeit. Kis aranyos. Pedig a színpadon teljesen máshogy viselkedik, akár színésznek is elmehetne. Lehet több rajongója lenne… Huh…

Épp hogy belépünk, máris elszakítják tõlem a drágát, és az asztalhoz vezetik.

Nem is kicsit furcsának találom, hogy egy interjún ennyi rajongó van. Én a csendesebb megbeszélésekhez vagyok szokva, nem ilyen zsibongáshoz. De miatta megteszem, és itt vagyok, kibírom. Rugalmas vagyok, és amúgy is ez a munkám.

Viszonylag nyugodtan folyik az egész, a távolból figyelem õt, ahogy néha pimaszul elmosolyodik, és teljes természetességgel válaszol a kérdésekre. Biztos hozzá van már szokva.

Csak egy pillanat mûve az egész, hogy nem figyelek a tömegre, hangosabbá válik a zsivaj, és mire oda kapom tekintetem, már zúdul az embertömeg, letámadva szerencsétlent, azonnal megrándulnak izmaim.

- Peter…! – hallom hangját átszelni a levegõben, és pedig senkivel és semmivel sem törõdve rohamozom meg, felkapom és kisietek vele a kocsiba. Összekucorodik erõsen kapaszkodik, olyan mint egy rémült kis cica. Mennyivel másabb mint az elõbb, mikor lazán beszélgetett.

Kivágom a kocsiajtót, elterelem az embereket a közelbõl, õt pedig befektetem a hátsó ülésre.

- Semmi baj Mica – csapom be a kocsiajtót mikor beszállok mellé, látom hogy még a szemeit is összeszorította - A kocsiban vagyunk, biztonságban vagy. Nyisd ki a szemed – szólok rá, lassan kinyitja pilláit és felnéz rám.  Teljesen rémült, ez a szemein is látszik, ragaszkodón, görcsösen tart még ujjaival, csak lassan old fel. A kocsi ajtaja és ablakai részben hangszigeteltek, így csak csekély része szûrõdik át a zajoknak.

- Jól vagy? – megfogom kissé remegõ kezét, ekkor megüti orrom fémes-édes vérének illata. Ez egyre jobban hasonlít kínzásra mint munkára.

- Nem vészes… - motyogja félénken. Valamiért túl erõs az illat pedig ez csak egy kis seb.

- Máshol is megsérültél? - ha nem lenne nagy önuralmam már rég rávetettem volna magam, és vérének illata betölti az egész autót, már tényleg nem sok kell és nem törõdve a kinti tömeggel… 

- Amikor… a földre löktek megütöttem a fejem… - sejtettem. Végre megérkeztek a rendõrök, ezt vártam már, mert elegem van ebbõl a csõcselékbõl. Az egyik ilyen túlbuzgó tagot épp a kocsinak csapják, Mica kissé felsikkanva markolja meg ruhám, közel rántva magához. Átkarolom a hátánál, nem akarom a fejét megfogni, de hogy így közelebb hajolt jobban érzem. Mrrr… Óvatosan lelazítom magamról ujjait, és lefektetem.

- Maradj nyugton – suttogom közel hajolva arcához, majd az elsõ ülésre vetem magam, be sem kapcsolom az övet, csak a gázra taposok. Amint felbõg a motor, mindenki elugrik elõle, én pedig könnyedén indulhatok meg vele, gyorsan ki is hajtunk a tömegbõl.

- Hova viszel? – kérdi kissé nyöszörögve, a visszapillantóban nem látom õt, így biztosan fekszik még.

- A legközelebbi kórházba, hogy ellássák a sebeidet – válaszolok gyorsan, közben lehúzom az ablakon, hogy bejöjjön a friss levegõ és ne õrjítsen meg teljesen vérének bódító illata.

- Ne! – kiált fel kicsit erõsebben, fél szemmel hátra fordulok és könnyek buknak ki szemébõl. Mi a baj a kórházzal vajon?

- Miért? – kérdem megint az utat figyelve, lassítok, mert már nem kell sehonnan sem kimenekülnünk.

- Ha meglátnak egy közkórházban, ott is nekem esnének – igaza van. De egyre sápadtabban néz ki, látom hogy nincs jól, bár ez a rémültség mellékhatása is lehet. Gondolkodom egy ideig, majd az egyik saroknál lefordulva visszafordítom az irányt.

- Merre mész? – ül fel végre, de bár ne tette volna.

- Elviszlek az én házamhoz, majd ellátlak – fejemben nem véletlenül jelennek meg gonosz kis gondolatok, de ezzel is csak kínzom magam. Óvatosnak kell lennem vele… nagyon…

- Köszönöm… - mondja egyre halkabban.

Újra beletaposok, és alig tíz perccel késõbb már lefékezek a házam elõtt. A mellékutcák és a dugómentes utak elõnye.

kiszállok és gyorsan kinyitom neki az ajtót, kisegítem.

- Fel tudsz állni? – fogom meg karját, de látom hogy tartanom kell.

- Azt hiszem… - nyöszörgi, de amint kilép összecsuklik, és hasához kapva tartom meg.

Összevakarom szegényt és becsapva a kocsiajtót viszem be a házba.

Lefektetem a kanapéra és hozok neki vizet. El sem hiszem hogy ennyire… legyengít a belsõ viszály a vérszomjammal. El kell foglalnom magam valamivel hogy megnyugodjam. Éjjel vadászni fogok annyi szent.

- Köszönöm – veszi el az üvegpoharat, és lassan kortyolni kezd, majd mikor eleget ivott leteszi, közben leülök mellé, a lába mögöttem pihen – Ez is a munkakörödbe tartozik? – mosolyodik el bágyadtan, majd felszisszenve kapja magához vérzõ kezét. A csuklóján van egy kis sem, és ahogy eddig lelógatta végigfolyt rajta. Nem… nem bírom. Magamhoz rántom kezét, de vigyázok ne fájjon nagyon neki.

- Nem - nézek szemébe, közben számhoz emelem kis kezét, és ennek hatására kezd visszatérni arcába a szín. Szám sarkába apró mosoly szökik, és ahogy orromba kúszik ez az édes illat… tényleg nem bírom tovább. Nyelvem lassan kidugom, és végignyalom sebét, végig lekanyarintom a kibyuggyant várát, lehunyom pilláim, érzem ahogy fejemben és mellkasomban egyaránt zúg, tombol a vérszomj és az éhség.

- Mi…? Peter… - mondja elhaló hangon, ekkor akaratlanul is rá nézek, vörösen felvillanó szemekkel.

Mica:

- Maradj nyugton – suttogja, és lefektet az autó hátsó ülésére. Elõre mászik, a kormány mögé ül, a motor felpörög és elindulunk. Felemelem a fejem, és látom még az elsuhanó épületeket az autó ablakából.

- Hova viszel? - kérdezem tõle, és lüktetõen fájó fejemre szorítom tenyeremet.

- A legközelebbi kórházba, hogy ellássák a sebeidet.

- Ne! - nyögök fel megriadva.

- Miért?

- Ha meglátnak egy közkórházban, ott is nekem esnének. - Tapasztalatból beszélek. Már jártam így. Például a legutóbbi sérülésemkor is.

Éles kanyarral fordul visszafelé, ezek szerint irányt változtatott.

- Merre mész? - Lassan tápászkodom fel, bár szédülök még.

- Elviszlek az én házamhoz, majd ellátlak.

- Köszönöm… - suttogom meghatottan. Pedig nem lenne kötelessége, és mégis mennyire gondoskodik rólam. Igazán kedves...

Nemsokára meg is érkezünk, kikanalaz a hátsó ülésrõl, és mivel látja hogy nem vagyok valami jól, becipel és a kanapéra fektet. Még vizet is kapok.

- Köszönöm - csipogom félénken, remegõ kezemmel bénán megtartva a poharat próbálok inni egy kicsit. Leül mellém.

– Ez is a munkakörödbe tartozik? Kérdezem halvány mosollyal, de a sebem nagyon lüktet. Megfogja és alaposan megvizsgálja. Hát igen, randa seb.

- Nem - válaszolja, hangja hihetetlenül mély. Sötét szemeit mélyen az enyémbe fúrja. Amikor felfogom, hogy mit is mondott, elvörösödöm. Szóval nem munkaköri... Hát... ez nagyon kedves... igazá...

- Mi...? Peter... - suttogom ledöbbenve, amikor megnyalja vérzõ sebemet. Szemei vörösen villannak. Mi? Jól láttam? Hitetlenkedve figyelem, ahogy felemeli a fejét, és lassan megnyalja a száját. Szemei valóban vörösek! Elmosolyodik, de cseppet sem barátságosan, tûhegyes szemfogak bukkannak elõ szép fogsorán.

- Peter... - nyögöm magamhoz térve, és félelem cikázik végig az egész testemen. Kábán szorítom másik kezemet a halántékomra. - Azt hiszem nagyon beüthettem a fejem - motyogom behunyt szemekkel.

Egy durva lökést érzek, és hátrazuhanok a kanapén, hajam szétterül. Felpillantok rá, reszketve a félelemtõl. Nem, nem hallucinálok! Ez a valóság! De mi történik? Mi ez az egész?!

Beletúr a hajamba és vigyorogva simítja végig, torkából ijesztõ, mély morgás tör ki, kezdetben halkan, majd lassan felerõsödik, ahogy közelebb hajol az arcomhoz.

Rémülten kezdek hátrafelé kúszni, és õ fölöttem térdelve, furcsa mosollyal követ.

- Mit... mit csinálsz? Miért... és mi... mi vagy te...? - dadogom remegve. Sebes kezemet elhúzva tõle, bevetem azt is a hátrakúszás mûveletébe, de nem volt jó ötlet, mert éles fájdalom nyilall belé.

Elérem a kanapé kartámláját, így már nem tudok menekülni elõle. Hajam aláomlik a támlán túlra, amikor fejemet ráejtem.

- Szerintem te tudod, csak nem akarod elhinni, hogy létezünk... - morogja halkan, testével rám nehezedve. Mellkasára feszítem ép kezemet, de az acélkemény izmokkal ékes test nem akar megmozdulni gyengécske próbálkozásomtól.

- Vá... vámpír vagy...! De hát... ez hogy lehetséges? Azt hittem...

- Igen, az emberek sok mindent hisznek...

Államat megfogva hajtja félre a fejemet, és forró nyelvével végignyalja a nyakamat. Megremegek, és felnyögök a félelemtõl, pláne amikor még halkan morogni is kezd, fogaival nyakam bõrét finoman karcolva.

- Isteni a véred... Mica... Alig várom, hogy újra érezzem.

- Ne... - suttogom. - ...ne bánts... kérlek...

- Ha jófiú leszel, nem foglak - súgja, fülcimpámat finoman megnyalva. - Különben is, múlt éjjel sokat ittam már belõled, nem akarlak teljesen legyengíteni, elvégre este jelenésünk van, emlékszel?

- A... az estély... - dadogom.

- Bizony - kuncogja halkan, és felemeli a fejét. Szemei még mindig vörösen izzanak... uhh...

Úgy tûnik, nagyon jól szórakozik valamin... gyanítom élvezi ezt a macska-egér játékot.

Felfogom szavait.

- Múlt éjjel? Nem emlékszem...

- Hát persze hogy nem - vigyorodik el gonoszan, ujjaival végigsimítva mellkasomat. A fekete pólóm mesterséges szakadásai közé csusszannak hosszú, meleg ujjai. Némi körözés után megtalálja az egyik mellbimbómat, és lágy kis köröket rajzolgatva rá folytatja a beszélgetést.

Valamit mond, de nem értem a szavait, mert minden figyelmem a simogatására irányul. Az érintés intimitásától mélyen elpirulok, és zavartan sütöm le szemeimet...

Hasad a szövet anyaga. Felsikkantva próbálok ismét szabadulni, de könnyedén leszorít.

Tûzforró nyelve a számba tör, vad és heves csók... hegyes fogai felsebzik ajkamat... Érzem kezét a mellkasomon, hasamon végigsimítani, majd apró fájdalom szúrását, ahogy végigkarmolja bõrömet. Zihálva szakítja félbe a csókunkat, és én félelemmel vegyes csodálkozással figyelem ledermedve, ahogy véresre karmolt mellkasom fölé hajol. Szemeit az enyémbe fúrva nyalogatja le a kis vörös cseppeket. Nyelvének minden érintésétõl apró lávaforró folyamok indulnak el a bõröm alatt, és ágyékomba koncentrálódnak. Nem lehet! Nem lehet, hogy felizgat ezzel! Hiszen... ahh hiszen... nnhhh...

Nyöszörögve, engedelmesen emelem meg a csípõmet, amikor lehúzza rólam a nadrágomat, és ép tenyerembe temetem pipacsvörös pofimat, ahogy alsónadrágom fölé hajol. Végigsimít duzzadó ágyékomon és felmordul.

Legszívesebben most elsüllyednék szégyenemben... 

Peter:

Elhajolok finom kis vérforrásomtól, majd az ajkamra csöppent karmazsin nedût is lenyalintom rá vicsorítva ellenállhatatlan vámpír mosolyom.

- Peter… - hirtelen szabad kezével tarkójához kap – Azt hiszem nagyon beüthettem a fejem – Azt hiszem ideje lesz a kicsikét felvilágosítani, olyan kis ellenállhatatlan, úgy sem bírnám sokáig visszafogni magam mellette… Jobb most mint késõbb.

Hátra lököm a kanapémon, s végignézem kívánatos finom kis testét. Mrrr… Felfalom… Most! Menekülni próbál a kedves, ahogy felé magasodom éhes-kéjes morgással, de utána csúszva nem hagyom hogy elszökjön tõlem, ujjaim hajába bújtatom. Mosolyom egyszerûen levakarhatatlan. Nem menekülsz kicsikém… Itt és most akarlak…

- Mit… mit csinálsz? Miért… és mi… mi vagy te…. – kérdi akadozva, a félelemtõl reszketve kikerekedett szemekkel. Tehát a memóriatörlésem sikeres volt, remek. De azért még próbáljuk ki… Megvárom míg az utolsó négyzetcentiméterét is eléri a kanapénak, majd fájó kezével is próbál megtámaszkodni. Teljesen felé hajolok, hogy a menekülés útját álljam.

- Szerintem te tudod, csak nem akarod elhinni, hogy létezünk… - talán eszébe jut az este, vagy majd szimplán csak az emberi gondolatok. Mindjárt meglátjuk. Kis kezét mellkasomnak feszíti, és nem is tudja, hogy ezzel még jobban izgatja fantáziámat. Kis édes.

- Vá… vámpír vagy..! – jó meglátás kicsikém – De hát… ez hogy lehetséges? Azt hittem…

- Igen – vágok közbe. Nem szeretem végighallgatni ezt a tompa emberi süket dumát – az emberek sok mindent hisznek… - olyan éhes vagyok már… muszáj most ennem egy kicsit belõle. Ujjaim közé csippentem szép vonalú állacskáját, majd kissé erõszakosan oldalra fordítom fejét, és nyakára hajolok, végig nyalok ívén, fogam még jobban kihegyesedik, és azzal cirógatom meg hibátlan bõröcskéjét.

- Isteni a véred… Mica… Alig várom, hogy újra érezzem – duruzsolom bõrébe, kicsit rekedtes hangon.

- Ne… ne bánts… kérlek… - nyöszörög alattam a drága, olyan kis ellenállhatatlan.

- Ha jó fiú leszel, nem foglak. Különben is, múlt éjjel sokat ittam már belõled, nem akarlak teljesem legyengíteni, elvégre este jelenésünk van, emlékszel? – csúszik ki a számon, de egy élveteg vigyorral takarom.

- A… az estély...

- Bizony – helyeselek, halkan elkuncogva magam mély hangon egyenesedem fölé. Még mindig nem emlékszik… Vajon leesik neki?

- A múlt éjjel? Nem emlékszem…

- Hát persze hogy nem – vigyor terül el arcomon. Már úgy is mindegy, ha elmondom neki az igazságot. A lényeg az lesz, hogy ne beszéljen errõl másoknak.

Csak most fedezem fel elõnyét lyukacsos pólójának, s végigsimítva karcsú testés ujjam besiklik egy résen, hogy megtalálva érzékeny erogén zónáját kezdjem el simogatásokkal kényeztetni.

- Tudod… a vámpírok már nagyon régrõl származnak… és a nemesebbik fajtának, vannak különös képességeik. Minél tisztább, annál több – kezdek bele rövidke magyarázatomba, majd elmondom hogy töröltem ki emlékezetét, de láthatóan talán nem is hallja, annyira ujjaim hatása alatt van. Arca máris kipirosodott, és nem mer rám nézni. Cukorfalat, megzabállak. Látom maradt benned elég vér még, ha ilyen könnyen tudsz pirulni. Akkor… Csemegézem egy kicsit. Hehe…

Beakasztott ujjammal leszakítom róla a felsõt, mire sikoltva egyet próbálna ficergéssel megszökni, de könnyedén nyomom vissza a bútorra, és egy mohó csókkal támadom meg telt ajkait, amiket most nem ékesít semmilyen bizsu féle. Fogam beakad egy picit ívébe, majd kicsit kóstolgatok vérébõl, felmorranva ízlelem meg ismét az ellenállhatatlan ízt, majd ahogy nyelvem az övével játszik, egy-egy nyalintásnál begyógyítom sebét. Nem akarom teljesen darabokra szedni, mert ma még jelenésünk van. Majd késõbb maradandóan szétcincálhatom…

Alig várom…

Végigsimítok mellkasán, majd élvezettel karcolom végig forró bõrét, hogy újabb nasit tálaljak magamnak. Csak kis falatok… De milyen finomak hmm.

Elszakadok finom ajkacskájától, hogy a következõ nyalánkságomra csaphassak le. Rá is hajolok mellkasára, és a piros csíkokat szakértõen kanyarintom le nyelvemmel, nedves csíkot maga után hagyva. Azt hiszem ezt a szép mintát rajta hagyom, a ruha úgyis takarja.

Igazi vadóc megjelenése lesz, ilyen ritka ruhákban majd. Végig kipirult arcát figyelem, ahogy hitetlenkedve próbálja felfogni, hogy minden igaz amit lát és érez, de nem sokkal késõbb már én is észreveszem következõ meglepõdését. Óhó… Csak nem élvezed a dolgot? Akkor most rákontrázunk kicsit. Nem hajolva el finom testétõl bontom ki nadrágjának zárját, majd le is húzom róla és lássanak csodát, megemeli a csípõjét, hogy könnyebb dolgom legyen. Egyre jobban tetszel nekem kicsi Mica. Még senki nem volt ilyen elõzékeny velem, ha csak úgy letámadtam. A közelben ledobom valahova feleslegessé vált ruháját, majd lejjebb csusszanok, hogy a kicsi boxer fölé hajolva közelebbrõl is megcsodálhassam farkincáját. Kívánatos kis falat, csak úgy duzzad, és az én kényeztetésemre várva ágaskodik. Igazán hízelgõ. Felnézek rá, kis kezeibe temeti arcát, hogy elrejtse elõlem zavarát, de én könnyedén átlátok rajta.

Játszunk kicsit…

Az alsónemûn keresztül ajkaim nekifeszítem merevedéséhez, mire felsikkantva megfeszül, és hátraveti fejét, szép haja utána libben. Megkapó látvány, nem lehet betelni vele, így folytatom, míg nem hevesen vonaglani kezd alattam.

- Úgy látom valaki itt örül nekem – vigyorodom el ágyékába búgva a szavakat, abbahagyva „kényeztetését”. Megvárom míg felemeli kis fejét, majd vörös szemeimmel mélyen az övébe nézve kényszerítem, hogy végignézze, amit mûvelni készülök vele.

Ajkaimmal lefelé haladok finom kis forró combján, éhesen cirógatva bõrét, néha meg-megrándul izma, de könnyedén tartom vissza, végig összekapcsolom tekintetünket.

Lassan megint kibukkannak fogaim, kitátva szám folytatom az érzéki érintéseket, majd combjának belsõ felére, egy szép kis „P” betût kanyarintok sima bõrébe, a kibuggyanó vért, pedig lenyalintom róla. Mától az enyém vagy… Csak az enyém kicsi Mica.

Visszafelé haladva beleharapok alsójába, majd tekintetemmel elengedem, hogy szabadon mozoghasson, de még mindig engem néz, ahogy hirtelen oldalra rántva fejem, leszaggatom róla a cuki boxert. Erre már nem lesz szükségünk. Végre láthatom a meztelen igazságot… Hehe… Itt is csodaszép, így meg sem bírom állni kóstolgatás nélkül, de itt már igyekszem nem felsérteni… Vagyis nem nagyon… Mmmm…

Ajkaim közé veszem, és lassan kezdem kényeztetni, majd az utolsó szívásom helyett szemfogaim között húzom végig kis farkát, mire egy hangos „NEE” sikollyal felegyenesedik, de azonnal visszalököm õt a hátára. Mellette térdelek rá a kanapéra, majd csípõjénél fogva rántom õt hasra, és a hátára nehezedem, mikor kászálódni próbál.

- Ne menekülj kicsi Mica… Nem fallak fel, csak megkóstollak, hidd el… élvezni fogod – a végét már csak rekedtesen búgom fülébe, majd rátapadok nyakára, finoman megszívva bõrét. Felsóhajt ahogy végigsimítok ismét testén, majd két ujjam benyálazva lefelé tér lassan ismét. Felhúzom, hogy térdeljen, majd kis terpeszre kényszerítem.

Hmm… Milyen ismerõs helyzet… Ugye Mica? Mrrr…

Nedves ujjaimmal combja belsõ felét ingerlem, és ott is egyetlen ponton, ahol a billogomat helyeztem rá. Visszafojtja sikolyát, pedig olyan szép hangja van.

- Ereszd csak ki… Senki nincs a közelben, nem fogják meghallani – susogom halkan. Hallani akarom…

- Nem… - nyöszörgi dacolva kérésemmel, mire felmorranva karmolok bele másik combjának belõ felületére, és végre hallhatom a csodás sikolyt, ami még jobban felizgat. Elégedetten mosolyodom el.

- Ez az… - búgom ismét, majd nyakán is ejtek egy kis karcolást, mert egyszerûen nem bírok betelni csodás végének ízével. Ezzel egy újabb kis löketet nyerve letornázom magamról nadrágomat, hogy az én vágyamat hozzá dörgölhessem fenekéhez. Érezd, hogy mennyire kívánlak! Összerezzen alattam, és össze is csuklik, felszisszenve. Csak nem a csuklója fáj még? Na jó… Csak hogy késõbb ne legyen útban, begyógyítom… egy kicsit, hogy ne fájjon.

Végigsimítok karján, majd csuklóján begyógyítom félig a sebet. Úgy sem tud elõlem megszökni…

Újra benyálazom ujjaim, hogy most bejárata körül körözzek, és alaposan benedvesítsem, elõkészítve magamnak a terepet. Nyöszörögve remeg meg, mivel egy újabb érzékeny ponton izgatom. Újra felmorranva iszom látványát, ahogy kissé eltátott szájjal, kipirult arccal nyögdécsel, szemeit lesütve. Gyönyörû…

De most én jövök… Felállok, és ágaskodó hímtagommal, közvetlen elé állok, vigyorogva nézek le rá.

- Segíts nekem kicsi Mica – elhúzódna, de megragadom szép kis haját, és egy egész copfba markolva minden tincset rántom vissza magam elé, s eddigi „ kedves” mosolyom helyett komor arcom villantom rá – Ha nem teszed, ígérem fájni fog! – dörgöm hangsúlyozottabban, majd vonakodva néz az elõtte álló feladaton. Bizony picinyem… most mind a tiéd. Hehe…

Kidugja kis nyelvét, majd félve végignyal rajta, nem is mer rám nézni, csak lesüti szemeit.

Tovább morgom a csodás érzés hatására, nem beszélve a látványról. Grrr… Mikor már nem bírom tovább, azonnal magam alá teperem, kezemmel szétrántom combjait, csak remegve pislog fel rám, majd összerándul ahogy bejáratához illesztem neves férfiasságomat.

Készülj kicsikém…

Mica:

Bugyimon keresztül szívja meg péniszkémet, és a soha nem tapasztalt érzéstõl végigvág rajtam a gyengeség, és mintha forró ostorral csapnának végig rajtam. Felkiáltok tõle... Ehz... ahhnyira furcsahh... Nem hagyja abba, kíméletlenül folytatja, és már ha a nevemet kérdeznék, azt sem tudnám megmondani...

- Úgy látom valaki itt örül nekem - súgja, szavai és leheletének cirógatása az átnedvesedett alsómon keresztül egyszerûen õrjítõ. Szégyenkezve, mélyen elvörösödve pislogok le rá, és vörösen izzó szemei szinte rabul ejtenek. Képtelen vagyok elfordítani a fejemet, és nagyot nyelve, légszomjjal küszködve bámulom szinte bambán, ahogy széttárt lábaim között végigpuszilgatja a combjaimat. Ajkainak minden nedves, mleg érintésétõl megremegek, és bizseregve lüktet az ágyékom, majd halkan felszisszenek ahogy bõrömet karcolja fogaival és lenyalja a véremet.

Úristen! A fogaival cibálja le rólam a bugyimat!

Tétova, bátrotalan mozdulattal próbálom elrejteni elõle kukacomat, de eltolja a kezemet. Istenem,miért csinálja ezt velem? Hát nem látja mennyire zavarban vagyok? Mondjuk az izgalmamat már észre vette, ég is rendesen az arcom tõle, de... ez csak ösztön... és én félek tõle nagyon... rettegek...

Ajkamba harapva figyelem, ahogy péniszkém eltûnik a szájában, és halk nyögéssel ejtem fejemet a kartámlára. Teljesen elgyengülök... mintha szétolvadna minden sejtem a forróságtól...

Megvillannak fogai, és felsikoltok amikor végigkarcolja érzékeny testrészemet fogaival.

Próbálom minden erõmet latba vetni, hogy kiszabaduljak, de a kapálózásommal csak annyit érek el, hogy megragad és hasamra dobva nyekkenek ismét a kanapén.

- Ne menekülj kicsi Mica… Nem fallak fel, csak megkóstollak, hidd el… élvezni fogod – súgja a hátamra nehezedve, és ajkai nyakamra tapadnak.

Akaratlanul is felsóhajtok az érzéstõl... mert annak ellenére, hogy mit is mûvel velem, nem fáj... sõt...

Térdelõ állásba húz engem, ép kezemre támaszkodva hagyom magam, és felsikkantok ahogy ujjai a combomon lévõ sebet simogatják. Ez fáj... istenem...

- Neh... kérlek ne... - suttogom remegve a félelemtõl és a forróságtól. Bõröm mintha lázas lennék, úgy ég és mégis fázik...

Ajkamba harapva fojtom el az újabb sikolyt.

- Ereszd csak ki… Senki nincs a közelben, nem fogják meghallani – hallom a fülem mellett.

- Nem…

Nem akarom megadni neki ezt az örömet... ennek a gonosz, perverznek... ennek a... vámpírnak.

Dühösen morran, és fájdalom nyilall a másik combom belsõ felszínébe is.

Sikolyomat a szoba falai visszhangozzák...

- Ez az…

Összeszorítom szemeimet, és egész testemben remegve tûröm, hogy nyakamat megkarcolja fogaival.

Hallom ruhájának surranását, amely összetéveszthetetlen bármi mással. Levetkõzik? Levetkõzik!

Félelem szorítja össze torkomat, és hangtalan sikollyal zuhannék össze amikor megérzem férfiasságát a fenekemnél... de elkap és megtart. Szerencse, mert sérült kezem szinte különálló fájdalom-gombócként funkcionál már.

Meglepõen gyengéden simítja végig karomat, és fájó kezemet. Csodálkozva figyelem ahogy kékesen feldereng a csuklóm, és a seb a szemem láttára hegesedik be, a fájdalom pedig teljesen megszûnik. Mi ez? Mit csinált? Álmodnék? Nem, ez nem álom... álmainkban nem érzünk fájdalmat és ilyen rettegést, félelmet...

Szorosan behunyt szemekkel kapaszkodom a kanapé szövetébe, amikor megérzem ujjainak lágy körkörös cirógatását a popsimon. Ezek szerint... nem csak a vérem kell neki... tényleg meg akar erõszakolni... istenem!

Lángol az arcom szégyenemben, a félelemtõl és még valami hihetetlenül erõs feszültségtõl és az izgalomtól immár... nyögdécselek, remegek mint a puding, a levegõt kortyokban vagyok csak képes magamhoz venni... Kezeinek érintése, leheletének perzselése a nyakamon... és a popsimban lévõ különös érzés mind bénítólag hat rám.

Elenged és mellém áll. Nem zavarja a meztelensége, engem viszont annál inkább. Zavartan pislogok fel rá, és végigmérem észrevétlenül. Most látni igazán, mennyire nagy és erõs... és milyen hihetetlenül izmos.

Látja hogy tátott szájjal, döbbenten bámulom, arcán gonosz mosollyal néz le rám.

- Segíts nekem kicsi Mica. - Mély hangjában annyi erotikus ígéret és csábítás van, amelyet még soha nem tapasztaltam. Szinte borzolja gerincem minden idegszálát külön-külön és egyszerre is. Elõször nem értem mit akar, aztán rájövök, és tágranyílt szemekkel menekülnék a félelemtõl, de nem tudok. Hajamnál fogva ránt az öléhez és én bénultan nyögök fel. Már nem mosolyog. Arca és tekintete olyan félelemetes, hogy jeges rettegés kúszik a végtagjaimba tõle.

- Ha nem teszed, ígérem fájni fog!

Istenem, most mit tegyek? Hogyan és egyáltalán... Annyira ijesztõ... és akár meg is ölhet egy mozdulattal. Semmi esélyem ellene, ha nem fogadok szót neki, akkor bántani fog. Ez annyira egyértelmû, mint az egyszeregy.

Lángvörös arccal hunyom be szemeimet, és megnyalintom, ahogy õ csinálta nekem. Mély hang tör fel a torkából... mi ez? Morog? Megremegek a félelemtõl, de folytatom tovább, a nedvesen csillogó végét is megnyalva, majd a számba csúsztatom, de csak egy kevés fér be, mert nagyon nagy. Kezeimmel tétován érintem meg a tövét, de õ hirtelen felmordul és megfordul a világ ahogy hanyatt dönt a kanapén ismét.

Fölém térdel, arcán tömény vággyal, szemeiben sötét, lobogó lángokkal. Remegve szorítom kezecskéimet a szám elé, úgy figyelem. Erõteljes mozdulattal rántja szét a combjaimat, fenekemhez nyomul pénisze. Mélyen a szemembe néz... és felfogom, hogy innen mér nincs menekvés.

Ez a vámpír... meg fog erõszakolni, nekem pedig hagynom kell, ha nem akarom hogy megöljön, vagy megkínozzon.

Könnybe lábadnak a szemeim, és tenyerembe nyöszörögve rándulok össze, amikor popsimnak feszül hímtagja.

- Ne... - sírom el magam, majd felsikoltok a fájdalomtól ahogy megérzem a fájdalmat. Úgy érzem szétszakadok... A jéghideg, tömény kín végigvág testemen.

- Igen... - nyögi mély hangján, és hátravetett fejjel hunyja be szemeit. - Ó igen...! Csodálatos vagy... ahh minden szent vámpírra...! Ha ezt tudom, nem várok ennyit...

Nyöszörögve veszem el kezeimet a számról, és mellkasának feszítve teljes erõmbõl próbálok küzdeni ellene, karmolva izmos, kemény mellkasát, de csak felnevet mély hangján, és még mélyebbre löki magát belém.

Összerándulva mélyesztem körmeimet felkarjaiba, újabb fájdalmas sikollyal üdvözlöm a fájdalmat.

- Ne... ne kérlek ne... - vergõdöm alatta. Megragadja államat, szája az enyémre tapad, nyelve pedig belém hatol. Vadul ûzi vele az enyémet, számba zihálva és morogva, de... nem mozdul hosszú-hosszú percekig. Sírva hagyom magam, és ahogy enyhül a feszítõ fájdalom, remegésem is alábbhagy.

Csókja egyre forróbb és szenvedélyesebb... összeszorított szemhéjaim ellazulnak, halk sóhajjal enged fel belõlem a görcs, hogy helyét átvegye a különös érzés... olyan... olyan furcsa...

Felemeli a fejét, érzem hogy hûvös ujjak törlik le könnyeimet arcomról.

- Jól van - súgja. - Lazítsd el még jobban a tested...

Gondolataim cikáznak a fejemben. Ha szót fogadok neki, nyilván nem fog fájni annyira, de ezzel megadom magam neki. Ha megadom magam... az...

Újra mellkasának feszítem kezeimet, és megfeszülök, az altestembe nyilalló fájdalom pedig csak plusz energiát ad nekem. Dühösen felmorranva ragadja meg csuklóimat, leszorítja az ágyra, halk káromkodását hallva felpillantok rá. Arcán vad szenvedély és düh, fogai csillognak a lakás félhomályában, szemei borvörösen ragyognak.

Ajkamhoz hajolva harap belém, fogai fájdalmat okoznak.

- Te akartad... - zihálja, és kihúzódik belõlem lassan, majd durván visszalöki belém magát.

Felsikoltva feszülök meg alatta, leszorított kezeim ujjai kétségbeesetten markolják a levegõt. A fájdalom pokoli...

Istenem, ennél még az is jobb lenne, ha hagytam volna magam...!

- Várj... várj kérlek... - könyörgöm neki reszketõ ajkakkal, de nem foglalkozik velem, csak újra megmozdul és dühösen villogó szemekkel hatol még mélyebbre bennem.

- Kérlek... ne... inkább hagyom magam, csak ne bánts... - sikoltom könnyes szemekkel.

- Már késõ - morogja hihetetlenül mély, nem evilági hangon. Ismét megcsókol, szájából morgás hangjai törnek fel, és egyik kezemet elengedve fogja meg ernyedt péniszemet. Elég neki néhány mozdulatot végeznie, és fájdalmas nyögéseim hirtelen megszûnnek. Ellazul a testem, merevedésem pedig szakértõ kezében lüktetni kezd.

- Neh... ahh mit csinálsz...? - nyöszörgöm a fejemet dobálva. Olyan feszültség nõ bennem, amelyet még soha nem tapasztaltam. Megrémít...

Halvány mosollyal figyeli arcomat.

- Mielõtt megteszem veled amire vágyom... - dörmögi -, látni akarom a kéjtõl eltorzult arcodat.

- Neh...

Nyögve feszül ívbe a testem, amikor kezének mozgásával egy ritmusban lassan mozogni kezd bennem. Combjaim megfeszülnek, és önkéntelenül is szélesebbre tárom. Kábán figyelem õt, ahogy felettem mozog, izmos testén az izzadtságcseppek ragyognak minden mozdulatára, arcán halvány mosollyal figyel engem. Sötét szemei ezúttal olyanok, mint a végtelen, csillagtalan égbolt... sötétek és szinte magukba szippantanak...

Ahogy bennem mozog... fáj és mégis...

Megcsókol...

Ajkába nyögve viszonzom a heves nyelvcsapásokat, lábaim derekára kulcsolódnak, és csípõm felveszi a ritmust, olyan mozdulatokat képezve, amelyekrõl soha nem gondoltam volna, hogy ismerem.

A feszültség szinte elviselhetetlen már, és amikor hirtelen szétrobban bennem a forróság, végtagjaimban is szétáradva, abban a pillanatban nyilall enyhe fájdalom a nyakamba amikor fogait belém mélyeszti felhördülve.

Úgy érzem meghalok...

Szállok és lebegek, remeg az egész testem a soha nem tapasztalt gyönyörtõl.

Felemeli a fejét, ajkain a vérem csillog, úgy néz le rám.

- Rég használtam ezt az erõt... de ezért megérte - simogatja meg arcomat.

Behunyom a szemeimet, és a jótékony sötétségbe süppedve érzem még ahogy egy könnycsepp csurran ki szemembõl.

- Most meg fogsz ölni? - suttogom.

- Nem. Még nem.

Felpillantok rá, ajkaim megremegnek. Életben hagy engem? Ezek után? Akkor megint törölni fogja az emlékeimet, mint legutóbb? Ó bárcsak... bárcsak elfelejthetnék mindent...

- Ugye... most is törlöd az emlékeimet? - lehelem, akár az éjszakai szellõ. - Kérlek...

Peter:

Halkan felmorranok attól a csodás érzéstõl, hogy makkom kis ánusz-rózsáját simogatja, erõsen szorítom össze ujjaim, dübörög a mellkasom is az izgalomtól és a vágytól. Sötét szemeiben a félelem csillan, s ez még jobban feltüzel. Mrrr.

Szája elé teszi kezeit, enyhén remeg a félelemtõl, de semmi nem tart vissza attól, hogy magamévá tegyem… sõt..

- Ne… - szorítja össze szemeit, majd felsikoltva feszül meg, mikor egy hirtelen mozdulattal hatolok belé. Ahh istenem, de rég vártam ezt, kibaszott jó…

- Igen… - sóhajtom hosszan, és élvezettel telve, ahogy a szorítás körülvesz – Ó igen…! Csodálatos vagy… ahh minden szent vámpírra...! Ha ezt tudom, nem várok ennyit... – buknak ki belõlem a szavak. Leírhatatlan érzés, és még nem is mozogtam benne…

Nyöszörög alattam édes hangján, kis kezével mellkasomnak támaszkodik, majd lök, kapálózik, és karmol, menekülni próbál. Élvetegen kuncogom el magam, ahogy körmei bõrömbe mélyednek, s csíkokat hagy maga után, de gyorsan begyógyul, s a fájdalom csak jobban fûszerezi ezt az élvezetes játékot. Még jobban elmerülök benne, újabb édes sikoly a válasz, és a következõ mintát bicepszeimbe próbálja karmolni, nem túl sok sikerrel. Ezaz… csináld még édes Mica… Még…

Könnyekkel könyörög, hogy hagyjam végre abba, de eszem ágában sincs, hisz még csak most kezdtem el. Túl szoros még mindig, nagyon feszült lehet, valahogy lazítanom kell rajta, vagy nem lesz hosszú ez a kis aktus.

Ujjaim közé fogom állát, mohón kapok ajkai után, nyelvemmel övét cirógatva, könnyei megállíthatatlanul folynak, néha érzem a sós nedvet is számban szétáradni, de cseppet sem zavar. Ez az… lazulj el még egy kicsit…

Felé hajolok, hogy letöröljem fényes arcát.

- Jól van. Lazítsd el még jobban a tested… - utasítom halkan, de mindennel dacolva újra nekem feszül keze… Ellenállsz? Biztos vagy benne kicsikém? Hát jó… ezt választottad, ez lesz, ezzel csak nekem tettél jót, jobban fogom élvezni… Hehe…

Erõszakosan feszítem le karjait, a vérszomjam is megnõtt, s szememmel már szinte minden megcsapolható pontot látok, egész vérkeringése olyan számomra, mint egy térkép. Remegõ ajkai forrón duzzadnak elõbbi vad csókomtól, s erõsen villan bizonyára szívásom hatására. Visszahajolok, s fogaimmal lágy sebet ejtek rajta, hogy éhségem csillapítva nyalhassam le vérét.

- Te akartad… - közlöm vele vészjósló suttogással, kihúzódom belõle, majd erõsen visszatolom magam, mélyen felnyögve, és újabb sikolya mézként folyik fülembe… Ahh… mily csodás is egy énekes kis hangja.

Kis karjai megfeszülnek, de túl gyenge ahhoz, hogy kimenekítse magát karmaimból.

- Várj... várj kérlek... – nyöszörög kétségbeesetten, eltorzult arcának ráncaiból kiolvasom minden fájdalmát, felbõszülve lökök még egyet rajta - Kérlek... ne... inkább hagyom magam, csak ne bánts... – egyre hangosabban és vékonyabb hangon könyörög.

- Már késõ – dörmögöm kéjtõl rekedtesen, s minden vágyam belesûrítve habzsolom ajkait a friss sebén is végignyalok, hogy begyógyítsam. Nem jó ez így, elég száraz hogy így fel sem készítettem sehogy… nem szokásom, de ez mégsem az igazi.

Csókomtól sem javul a helyzet, s mivel már biztosan nem fog ellenkezni velem az elõzõ könyörgését hallva, eleresztem kezeit, majd kis farkát kezembe véve kezdem el kényeztetni.

Lassú mozdulataimba egy általam rég nem használt erõt vezetek, ami segít abban, hogy meggyorsítsam a folyamatot számára. Biztos vagyok benne hogy élvezni fogod.

A látvány.. mindennél fontosabb, s a szenvedõ arca helyett jobban szeretném látni, amikor élvezi is a dolgot.

Nem véletlenül csak hátulról szoktam letámadni a sikátorban is a fiúcskákat, az arcuk nem érdekel, csak a formás popsijuk… Mica viszont más…

Neki elõször a kis pofija tetszett meg, s már akkor is izgatott a gondolat, ahogy elképzeltem magam elõtt… Mrrr… látni akarom…

Hamar sikerül feléleszteni kis barátját, s ahogy csókomtól is szabadul, édes sóhajok törnek ki kis torkából… Így már sokkal másabb az arca…

- Neh… ahh mit csinálsz…? – haja feje után libben, ahogy a hirtelen fellépõ gyönyör söpör végig rajta a fájdalom helyett, s bennem is sokkal jobban gyûlik a feszültség, ahogy láthatom ezt a csodás élvezkedõ arcot. Ez az, sokkal szebb látvány, s már érzem is nedveit lent végre.

- Mielõtt megteszem veled amire vágyom... látni akarom a kéjtõl eltorzult arcodat – felelm egy halovány mosollyal

- Neh... – sóhajtja édesen egyre gyorsabban véve a levegõt, magamban felmorranva kezdek el mozogni, gyönyörû látványa mosolygásra késztet, lábait már magától tárja szét hogy jobban magába fogadhasson, élvezettel teszem meg néma kérését, átadom magam ennek a csodás érzésnek, ahogy síkosan mélyen magába fogad, ahogy farkincája lüktet a kezemben arra a ritmusra amit diktálok neki, bizsergetés csiklandozza mellkasom, s hasam bõrét is.

Térdem a kanapéba nyomakodik mélyen, s néha recseg az anyag, ahogy egy mélyebbet lökök. Ahh nem bírom tovább. Ahogy résnyire nyílt ajkakkal félig lehunyt szemekkel pirosodik ki arca, újra meg kell csókolnom… Ritkán vagyok ilyen szenvedélyes, sõt szinte soha, de ez a kis vakarcs kihozza belõlem. Vékony lábai derekamra kulcsolódnak, ez szinte már könyörgés a beteljesülés iránt, s egyre élvezetesebb tempóra váltva hajszolom magam is a gyönyör csúcsa felé, letérek nyakára apró csókokkal, s mikor az orgazmus beteljesülve robban szét bennünk a legjobb alkalmat kihasználva harapok puha bõrébe, hogy még szédületesebbé tegyem ezt a pillanatot számomra. Ahogy szétárad bennem vére, s magom belé eresztem… a nedvek áramlása zúg a fejemben, s hosszan gyönyör telien élvezek belé, halkan morogva minden érzésemet.

Ez egyszerûen csodálatos. Elhajolok tõle, nyakáról minden cseppet lenyalok, majd lenézek rá. - Rég használtam ezt az erõt... de ezért megérte – ujjaimmal kipirult arcát simítom meg. Milyen forró… Lehunyja szép szemeit, újra sírni kezd.

- Most meg fogsz ölni? – kérdi halkan.

- Nem. Még nem – felelek egyszerûen. Semmi pénzért… egyelõre. Belõled ez nem volt elég nekem kicsi Mica.

Újra rám emeli tekintetét, s a könny mellett egy kis remény is csillog.

- Ugye... most is törlöd az emlékeimet? Kérlek...

Milyen kis naiv… Lassan kihúzódom finom testébõl, lenézek fenekére, ahogy pár fehér csepp folyik ki. Micsoda látvány…

Újra kérlelõ szemét nézem… de ne tud meghatni vele. Halvány gonosz mosolyt villantok rá.

- Dehogy törlöm – lejjebb simítom kezem nyakára, s egy ujjal körözve harapásnyomomon tüntetem el lassan erõmmel begyógyítva. Kissé hangosabb fojtott sírás tör elõ belõle, enyhén remegni is kezd. Lassan tarkójára simul kezem, kissé véres hajába bújnak ujjaim, egyenesen a sebére teszem tenyerem, és közel hajolok arcához.

- Túl sok mindent láttád és éreztél ahhoz, hogy csak úgy kitöröljem… ezt már nem lehet – mondatom végét már ajkaiba suttogom, majd mikor gyógyítani kezdem egy újabb vad csókkal bódítom el. Nehézkesen adja meg magát, de végül viszonozza csókom. Végigsimítok mellkasán, végig az általam húzott csíkokon, egészen combjáig, ahol betûmet hagytam rajta. Mennyi élvezetes billog… most már az enyém vagy amíg akarom. Elválok tõle, közvetlen közelrõl nézek rá.

- Nyisd ki a szemed – utasítom mély hangomon, s remegve bár, de lassan engedelmeskedik – Ha bárkinek mesélsz arról, amit itt hallottál, láttál és átéltél… mindenképp megöllek, s újra magamévá teszlek, de az sokkal jobban fog fájni.

Szemei szinte összeszûkülnek a félelemtõl, de nem csukja be õket, mereven néz rám, remegése is erõsebbé válik.

- Érthetõ voltam? – mondom még utoljára, és egy félénk biccentés a válasz – Helyes – mondom utoljára, arcából kisimítok egy odatapadt tincset félszeg mosollyal, majd egy sóhajjal kelek fel mellõle. Beletúrok hajamba, majd ahogy vagyok elindulok a fürdõszobám felé – Öltözz fel… elkészülök, s hazaviszlek hogy te is felöltözz az estélyre.

Hisz én leszek a kicsi Mica kísérõje. Tehetnék mást?

Belépek a zuhany alá, s megengedem a vizet.

Gondolkozzunk egy kicsit. Igaz, hogy már nem tudom az összes emlékét törölni, hisz túl sok volt ez, de mégsem hagyhatok meg mindent. Ha nem is beszél, kérhet másik testõrt, ami nekem annyira nem jó, mert kevesebbet leszek a közelében, és ha egy kollégám vigyáz rá az még rosszabb. Kell lennie egy jó megoldásnak.

Egy törülközõben megyek át a szobámba, hogy gardróbomat feltárva elõkapjam öltönyöm.

Fenének nekem ennyi ruha… de sajnos muszáj.

Épp nyakkendõm kötöm fel, mikor elér e megvilágosodás, s a tükör elõtt vigyorgok saját magamra… Ez lesz az…

Kilépek a szobából, és látom még a helyén van, de már nagyjából felöltözve, csak a pólója nincs rajta, amit szétszaggattam. Hozok neki egy másik ujjatlan felsõt, amit magára dobhat, majd odadobom az ölébe, arcát törölgetve néz fel rám.

- Vedd fel amíg elviszlek – gondolom azért nem próbált meg elfutni, mert tudja mit tennék. De felesleges is lett volna, minden ajtó zárva.

Mikor épp magára csúsztatja a ruhát, átölelem testét, fejére téve kezem.

- Most maradj kicsit nyugton… - suttogom halkan.

- Mi…? – kérdezne valamit, de máris kezdem amit elterveztem, s most lilás fénnyel dereng fel kezem, pár perccel késõbb összeroskad a karjaimban.

Így lesz a legjobb.

Új emléket ültettem agyába, amivel kissé átírtam a mostani kis eseményt, miszerint az italában lévõ fájdalomcsillapító túl erõs hatású volt, s szinte önként omolva a karjaimba adta meg magát. Persze e miatt a vámpíros emlékei is sérülnek, csak azt fogja tudni, hogy tényleg az vagyok, de csak a fogaim és szemeim látta, ezzel magamnak is megkönnyítek pár dolgot. Felnyalábolom könnyû testét, és kiviszem a kocsiba. Nem sokára felébred. Nem tudom mit érzett mikor megmásítottam emlékeit, de meg sem nyekkent, ezt a technikám is régen használtam már.

Beültetem az anyósülésre, és be is kötöm, majd beszállok a volán mögé a saját autómban persze. Elindulok háza felé, ahol egyedül él, mereven figyelem az utat.

Meg kell terveznem a következõ pár hetet, hogy minden simán menjen, ráadásul egy újabb heti tervet kell majd tõle… Fárasztó napjaim lesznek.

Halk nyöszörgésre figyelek fel, felé sandítok, látom hogy pislogni kezd. Akkor most… muszáj lesz magamra öltenem a rideg mégis kedvesnek mondható formát… Menni fog.

- Jó reggelt – halványan elmosolyodom, majd megállok egy piros lámpánál.

- Hol vagyok? – kérdezi kábultan, majd felnéz rám, én pedig további apró mosollyal hajolok felé, de inkább csak szememben látható.

- Hát nem emlékszel? – legszívesebben most vigyorognék, de nem tehetem meg, csak iszom látványát, ahogy édesen elpirulva süti le szemeit, mikor megpróbál visszaemlékezni.

Mica:

Enyhe fájdalmat érzek amikor kihúzódik belõlem, végigpillant a „mûvén” és mosolyogva válaszol. Ajkain még a vérem piroslik.

- Dehogy törlöm - dörmögi elégedetten, és nyakamat kezdi simogatni ujjaival. Jaj ne... Magamba fojtanám a sírást, de ez már annyira sok volt nekem... Hajamba túrva közelíti arcát enyémhez, mélyen a szemembe néz. Olyan félelmetes férfi...

- Túl sok mindent láttád és éreztél ahhoz, hogy csak úgy kitöröljem… ezt már nem lehet - súgja a számba, és durván megcsókol, nyelve számba nyomakodik, érzem ajkaimon szemfogait. Behunyom szemeimet, és lassan ellazulok, mert valahogy érzem, hogy már nem fog bántani. Nem is tudna... még egy ilyet képtelen lennék elviselni...

Szóval nem lehet kitörölni ezt a borzalmat...

Nyelvem akaratlanul mozdul a csókban, keze gyengéden simít végig meggyötört testemen.

- Nyisd ki a szemed – utasít halkan, és én rettegve fogadok szót. – Ha bárkinek mesélsz arról, amit itt hallottál, láttál és átéltél… mindenképp megöllek, s újra magamévá teszlek, de az sokkal jobban fog fájni.

Remegve viszonzom fenyegetõ pillantását. Nem tréfál, tudom... félek... annyira félek tõle...

- Érthetõ voltam? - Bólintok egyet. Érthetõ volt, ennél érthetõbb nem is lehetett volna... - Helyes. Öltözz fel… elkészülök, s hazaviszlek hogy te is felöltözz az estélyre.

Elmegy, pár másodperc múlva már víz csobogását hallom.

Nyöszörögve kaparom össze ruháimat a földrõl, remegõ kezeimmel hosszan bénázva rángatom fel magamra, de a pólóm cafatokban van, ezt nem lehet felvenni.

Úgy elszaladnék... menekülnék innen. De lábra állni sem vagyok képes, agyongyötört testem képtelen megmozdulni.

Könnyeim homályán át figyelem ahogy kijön a fürdõbõl, majd felém hajít egy pólót.

- Vedd fel amíg elviszlek. - Felrángatom magamra azt is dermedt ujjaimmal, majd összerándulva hagyom hogy leüljön mellém, átöleljen és a fejemre tegye a kezét. - Most maradj kicsit nyugton... - súgja.

- Mi...? - dadogom, és értetlenül pislognék, de hirtelen minden elsötétül...

*

Erõs fejfájásra ébredek, és halkan nyöszörögve nyitom ki szemeimet. Hol...vagyok...?

- Jó reggelt - szólal meg a mély bariton mellettem.

- Hol vagyok? - nyögöm a homlokomra szorítva kezemet. Fölém hajol, és én tágra nyílt szemekkel pislogok fel rá.

- Hát nem emlékszel?

Mi...mire?

Hirtelen bevillan. Egy pohár és egy tabletta... aztán hogy õ megcsókol és én szorítom magamhoz, nyögve és aztán... aztán...

Lángba borult képpel sütöm le szemeimet. Én... én lefeküdtem vele? Én? Vele?

Te jó ég! Legszívesebben most elsüllyednék... és fáj mindenem, legfõképpen a... fenekem! Felnyikkanva szorítom szám elé a kezem, õ pedig halkan kuncogva teszi sebességbe a kocsit, mivel zöldre váltott a lámpa.

- Én és te... - motyogom, majd bevillan más is. - ...vámpír...

- Ez a mi kis titkunk marad - vet rám egy figyelmeztetõ oldalpillantást. - Ahogy én sem mondom el senkinek, milyen jó vagy az ágyban kicsi Mica...

- Mi?! - sikkantom, és szégyenemben inkább azt kívánom, bár nyílna meg alattam a föld és süllyednék el. Még soha nem voltam férfival, de nõvel sem... és most ilyen hirtelen... - De hiszen ez képtelenség! Én soha nem tennék ilyet... én...

- Megérkeztünk - szakít félbe, és felém fordul. Kezei közé veszi arcomat, puha csókot ad a számra, ami valami miatt igencsak érzékeny és fáj is. - Ne aggódj, nincs semmi baj. Ha akarod, el is felejthetjük ezt az egészet. Mintha meg sem történt volna. Te nem beszélsz róla, és én sem fogok. Most pedig igyekezz, mert elkésünk az estélyrõl.

Mélyen elpirulva pislogok fel rá.

- Köszönöm... - suttogom félénken, és õ halvány mosollyal enged el. Kiszáll, majd kinyitja nekem az ajtót. Egy lendülettel állok talpra, majd halkan felnyögve rogyok össze, de elkapja a derekamat és magához szorítva megtart. Apró pöttyök táncolnak a szemeim elõtt... fázom... szédülök és émelygek... fáj a combom a hasam és a fenekem is... és a hátam is... Mi ez? Nem értem...

- Jól vagy?

- Azt hiszem... agyrázkódásom lehet, mert... - nyöszörgöm, és hagyom hogy a karjaiba vegyen. Lépteinek ringására kezd a fejem lüktetõen hasogatni. Lefektet a kanapémra, és hoz egy pohár vizet.

- Bizonyára múlik a fájdalomcsillapító hatása - mondja. Igaza lehet.

- Mondjuk ma még nem is ettem semmit... lehet hogy csak a vércukrom - válaszolom bizonytalanul.

- Ejnye. Na menj a fürdõbe, öltözz át, addig csinálok neked egy szendvicset.

Megiszom a vizet és szót fogadva támolygok ki a fürdõbe rogyadozó lábakkal.

Ezt nem hiszem el! A testem... a testem...

Döbbenten mérem végig magam a tükörben. Karmolások, és véraláfutások a mellkasomon, hasamon, combjaimon és hátamon. A combom belsõ felszínén lévõ P-betû láttán belesikoltok a tenyerembe. Ezt nem hiszem el!

Ezt nem hiszem el!

- Jól vagy? - hallom az ajtón túl a hangját. Derekam köré fogok egy törülközõt, és remegõ kezemmel kinyitom az ajtót, könnyes szemeimmel õt nézve.

- Te.. te megjelöltél engem... - suttogom. - És nézd a testem... hogy fogok így fellépni? És... és miért tetted ezt velem?

Elmosolyodva hajol le hozzám, államat megfogja.

- Hogy miért tettem? Mert élvezted kicsim...

- Az nem lehet... - tolom el a kezét. - Én minden fájdalomtól félek.

Csak szélesebben elvigyorodik, szemfogaira tapad tekintetem. Még szerencse, hogy nem harapott belém... Azt végképp nem tudnám elrejteni a kamerák elõl.

Elégedetten pillant végig rajtam és megnyalja a száját.

- Na menj fürdeni kiscsillag, mert csúnyán elkésünk, ha megint csináljuk.

Felnyikkanva lépek hátra.

- Azt mondtad nem beszélünk errõl többet és elfelejtjük!

Vállat vonva csukja be az ajtót.

*

Egy kézremegõs étkezés és szótlan autózás után megállunk kocsival a vörös szõnyeg elõtt. Halk, fájdalmas szisszenéssel szállok ki a kocsiból, és bár egy porcikám sem kívánja, Peter segítõ alkarjára támaszkodva vonulok végig a fényképezõgépek villanásai és a riporterek, rajongók sorfalán. Megállok nyilatkozni egy befolyásos lap riporterénél, majd tovább haladok.

Amikor végre beérünk, és az asztalomhoz vezet a pincér, sápadtan rogyok a székre. Peter mögém áll, kezét a vállamra teszi.

- Nagyon sápadt vagy. Szedd össze magad - figyelmeztet halkan. Hát köszönöm...

Elkezdõdik a menet. Jönnek a sztárok, menedzserek és ismerõsök, köszöntenek, beszélgetek velük, idõnként elõvéve pimasz humoromat is.

Kiosztják a díjakat, majd felállok.

- Hová? - hajol hozzám Peter.

- A jobb szélsõ lépcsõhöz... fellépésem is lesz ma este.

- Errõl egy szót sem szóltál - ráncolja szemöldökét komoran. - Képes leszel rá?

- Muszáj - vonom meg a vállam. Mondhatnám, hogy voltam már rosszabb állapotban is, de hazudnék.

http://www.youtube.com/watch?v=G8PNsmFmjfE&NR=1

- És most, üdvözöljék nagy szeretettel országunk egyik legfényesebben ragyogó ifjú csillagát!

Mosolyogva lépek a színpadra, csak nekem tûnik fel, milyen lassan lépek középre. Átveszem a mikrofont, és a playbackrõl elindul a zene. Énekelnem kell...

Szedd össze magad Mica.

Lágy hangom belefog a lírai dalba, tekintetem a közönséget pásztázza.

Nem kell már sokat kibírnom... mindjárt vége.

Amikor megtántorodnék, gyakorlottan elõre lépek és meghajolva nézek egy-egy nõ szemébe, csábító kis félmosollyal.

Az erõs reflektorfényben sápadtságom nem is vészes ahogy a kivetítõt látom.

Behunyom szemeimet amikor hangom a magasba ível, tüdõm minden kapacitását szabadjára engedve mesterien játszva hangszálaimmal.

Már nincs sok...

Minden maradék energiámat felélve nyújtom... életem legjobb alakítását.

Tapsvihar.

Mosolyogva hajolok meg, és a színpad szélére indulok határozott léptekkel, majd amikor végre nem látja senki... Peter karjaiba omlok sápadtan verejtékezve.

- Vigyél... kórházba... - suttogom mielõtt elsötétülne minden.

Peter:

Ahogy oldalra sandítom szemem egy pillanatra, látom ahogy alig egy pillanat alatt teríti be szép arcát a pír, s mikor elõre révedõ szemeiben meglepettség remeg, és sikkantást visszafojtva tartja szája elé kezét, ahogy a felismerés eléri, nem bírom már kuncogásomat visszatartani.

- Én és te… vámpír… - nyöszörgi halkan. Akkor most lássuk mennyire emlékszel…

- Ez a mi kis titkunk marad – mondom komolyan, de ekkor jut eszembe, mivel is tarthatnám csendben – Ahogy én sem mondom el senkinek, milyen jó vagy az ágyban kicsi Mica…

- Mi?! – kis édes – De hiszen ez képtelenség! Én soha nem tennék ilyet… én…

- Megérkeztünk – vágok mondata közepébe. Úgyis csak magyarázkodás lenne, mese hogy miért nem történhetett meg. De bármennyire is tagadod, bizony-bizony nagyon is megtörtént. És milyen csodás volt mmmm… Érezni akarom egy kicsit megint.

Lehajolok hozzá, hogy egy csókot adjak, de vissza kell fognom magam. Grr…

- Ne aggódj, nincs semmi baj. Ha akarod, el is felejthetjük ezt az egészet. Mintha meg sem történt volna. Te nem beszélsz róla, és én sem fogok. Most pedig igyekezz, mert elkésünk az estélyrõl – szólok rá, édes pírral még mindig arcán néz fel rám.

- Köszönöm… - hebegi édesen, majd kiszállok a kocsiból hogy ajtót nyissak neki. Hehe… ha tudnád, hogy eszem ágában sincs… nem köszönted volna kicsi Mica.

Észbe kapva lépek nagyobbat ahogy látom, hogy épp a földre zuhanna, de még sikerül idõben elkapnom.

- Jól vagy? – kérdezem, komolyan kis aggodalommal. Nagyon nem hiányzik nekem, hogy most legyen annyira rosszul, hogy ne tudjon megjelenni. Bassza meg vissza kellett volna fogni magam.

- Azt hiszem… agyrázkódásom lehet, mert… - be sem tudja már fejezni, elcsuklik a hangja.

Köze sincs ennek ahhoz…

Felkapom karjaimba, lakásán kanapéjára fektetem, majd már lassan kissé kiigazodva hozok neki vizet. Valamit ki kell találnom.

- Bizonyára múlik a fájdalomcsillapító hatása.

- Mondjuk ma még nem is ettem semmit… - bakker… - lehet hogy csak a vércukrom – franc… ha ezt tudom… Grrr…

Ejnye – rovom meg – Na menj a fürdõbe, öltözz át, addig csinálok neked egy szendvicset – utasítom, majd engedelmeskedve „kérésemnek” elmegy és eltûnik a fürdõ ajtaja mögött. Kaján vigyorral várom a fejleményeket.

~*~

Mikor már tompán sikongat sokadszorra megközelítem a fürdõ ajtaját.

- Jól vagy? – kérdem hangosabban, csupasz talpat hallok topogni a csempén, majd az ajtó hirtelen felnyílik, sötét szemei könnyekben úsznak. Na mi a baj kicsi Micám?

- Te… te megjelöltél engem… - hihetetlen édes ártatlanság – És nézd a testem… hogy fogok így fellépni? És… és miért tetted ezt veled?

Na most jön a nagy kamu, belül már régen vigyorgok, és ebbõl a felszínre egy mosolyra is futja.

- Hogy miért tettem? – kérdem lehajolva hozzá – Mert élvezted kicsim…

- Az nem lehet… - dacol, és nem tudja mennyire igaza is van, hiába csak reflexszerû ellenkezése. De. Miért is ne? Lehet titokban tényleg élvezte – Én minden fájdalomtól félek – így már értem kedves… Vigyorom elõbukkan fogammal együtt, úgy mérem végig éhesen. Egy szál törülközõben elém mer állni ilyenek után. Ez tiszta kínzás mrrr…

Ajkaim körbenyalva iszom látványát.

- Na menj fürdeni kiscsillag, mert csúnyán elkésünk, ha megint csináljuk – figyelmeztetem, és ha még sokáig kelleti itt nekem magát, a végén még igazam is lesz. Megrianva lép hátrébb.

- Azt mondtad nem beszélünk errõl többet és elfelejtjük! – kis naiv. De mielõtt tényleg letámadnám, inkább rázásom az ajtót.

Úgy megkóstolgatnám megint.

~*~

Tömeg, vakuk és pletyka fészkek… szó szerint. De ami aggaszt az más. Mica már evett, ivott, valamelyest pihent is, de egyre sápadtabb, és ez nem jelent jót. Ahogy az asztalnál ül látszik rajta számomra a legjobban, mennyire fehér is az arca, jobban az átlagosnál.

- Nagyon sápadt vagy. Szedd össze magad.

Lassan folyik az este, némán nézem, ahogy mûvészi formáját adva társalog másokkal. Egész jól áll neki ez a kis vadóc szerep, de tudom én, hogy az igazi énje olyan, amit én láttam amit én hoztam ki belõle. Az édes és harapnivaló Mica. Nyamm…

Már azt hinném vége a mûsornak, jön az est záró része, de Mica feláll.

- Hová? – kérdem furcsállón.

- A jobb szélsõ lépcsõhöz… fellépésem is lesz ma este – ezt nem hiszem el. Mi jön még? Már csak az hiányzik nekem, hogy a színpad közepén essen össze.

- Errõl egy szót sem szóltál. Képes leszel rá? – nézek rá morcosabban. Kezdek ideges lenni.

- Muszáj – feleli lazán majd elindulunk. Csak tartson ki a végéig.

Elkezd énekelni, s ha bár tényleg gyönyörûen ereszti ki hangját, egyáltalán nem azt figyelem. Most nem is alakját, amit a ruha hol kiemel hol takar, s eltérõ a megszokott divatos viseleténél. Nem… Karba téve kezeim, egyik ujjammal államat piszkálva szuggerálom, hogy maradjon állva még. Kissé megnyugszom, ahogy látom, hogy szinte még meg sem inog.

Nagyon erõs akaratereje van. Vajon az éneklés hozza ezt ki belõle?

Nem tudom, de egyre jobban koncentrálok hangjára inkább, lassan el is felejtem az aggódást… Nem rám vall.

Tehetséges, nem meglepõ hogy ilyen eseményekre is meghívják.

Mikor végez meghajol a tapsra, és elindul felém. Jól van… még egy kicsit.

A színpad szötét szegletébe érve minden erejét elvesztve csuklik karjaimba, félig lehunyt szinte már erõszakosan nyitva tartott leragadó szemekkel nyöszörög fel rám.

- Vigyél… kórházba… - majd végképp elájul.

Bassza meg, jobban vissza kellett volna fognom magam.

Kórházba? Még mit nem? Hogy lássák a karmolást, a billogom? Szépen is néznénk ki kedves. De ezzel magad is lebuktatnád. Nem… sokkal de sokkal jobb ötletem van.

A hátsó ajtón kiosonva az épületbõl viszem ki a sikátorban immáron karjaimban az eszméletlen bogárkát. Egy picit emelek rajta, hogy eligazítsam karjaimban, lassan végre a kocsimhoz érünk, beültetem az anyós ülésre, bekötöm, majd én is beszállok.

Hátra nézek, hogy kitolassak a többi autó közül. majd fognak lesni, hogy nem egy alkalmazott hozza elõ az autót, de nem érdekel, sürgõs a dolgom. Vissza sebességbe téve az autót kormányzok ki éles kanyarral a keskeny úton, majd ki a fõútra.

~*~

Visszaérünk pontosan az én lakásomhoz. Itt biztos, hogy senki nem háborgat minket, több féleképpen védem a házam. Szinte berúgom az ajtót, majd ugyan úgy lábbal zárom be, és ledobom a kulcsokat a helyükre. Cipõmet lerugdosva magamról indulok fel a kis lépcsõn hálószobám felé. Kis testét óvatosan teszem le a sötét szatén ágynemûre, majd elõször cipõit veszem le.

Hmm… Azt hiszem kezdem a pótlással.

Leülök mellé az ágyra, majd éjjeli szekrényem egy rejtett fiókjába nyúlva egy pici dobozból egy tablettát veszek elõ, majd a szekrényke tetejére teszem. Óvatosan veszem le ruházatát, végül csak egy alsónemût hagyva rajta. Élvezettel nézek végig mûvemen, majd betakarom sápadt kis testét. Újra magamhoz veszem a tablettát.

Nem oldhatom fel vízben, nem biztos hogy így le tudná nyelni. Viszont így egészben nem biztos hogy bírná az ízét.

Megkockáztatom.

Ujjaimmal közrefogva arcát tátom ki kicsi száját, fejemben ezer apró gonosz kis gondolat pattog, hogy ezzel a szép pofival mit kezdhetnék még így tátott szájjal, de most ez az elsõ. A többit majd késõbb. Nyelvére helyezem a tablettát, majd becsukom száját.

Kissé elfintorodik, de nem ébred fel, csoda. Más ilyenkor már õrülten ébredne fel a fémes-véres ízre a szájában. Visszatakarom még egy kicsit felsõtestét, lágy simogatással egy húzással eltûntetem róla lassan a karmolásokat mellkasáról, és minden más ütõdést, egyetlen egy jelet kihagyva. Az én kis billogomat.

Azt semmi pénzért nem távolítanám el.

A tisztává váló bõrfelület sápadtságából vesztve nyer egy tökéletes színt, hála „gyógyszeremnek”. Helyes… Gyorsabb és jobb vagyok mint a kórházak… hehh… Egy fintoros mosolyra húzom ajkaim, tekintetem visszatéved finom testére, amin még mindig kezem kalandozik. Leveszem zakóm és egy távolabbi székre dobom.

Nem, egyszerûen képtelen vagyok ellenállni neki. Ujjaim egyik mellbimbója körül kezd el körözni, megrezzen az érintésre, lába mocorogni kezd. Lehajolok hozzá, hogy ajkaimmal is ízlelgessem egy kicsit a rózsaszín pontot, kezem lefelé kezdi el simítani oldalán keresztül, hasát végül elérem kis alsónadrágját, azon keresztül cirógatom éledezõ kis farkát.

Nyöszörögni kezd kényeztetésem alatt, majd hallom a hirtelen levegõvételt, mintha a víz alól bukkant volna elõ, elcsukló sikollyal tornázza magát ki alólam, gyors kapálózással ülõ helyzetbe kerül ágyamon, felhajolok kiegyenesedve, halvány mosollyal tekintek rá.

Hát felébredt az én pacsirtám. Hehe…

Jobb lesz ha abbahagyom becézgetését, mert õröltnek fogom nyilvánítani magam.

- Hol vagyok? – rikkantja, és magára szorítja a felkapott takarót, elfedve elõlem gyönyörû testét – Ez nem a kórház – néz szét a sötétben. Csodás észrevétel.

- Persze, hogy nem… Azt hitted olyan jelzésekkel a testeden beviszlek egy közkórházba? – vonom kérdõre, és pont ekkor les a takaró alá.

- A sebeim… - bizony… egyet kivéve mind eltûnt – Te… levetkõztettél!? – kerek riadt szemekkel néz rám ismét, majd elvigyorodom, ahogy látom hogy a takaróm alatt végigtapogatja magát. Kis édes.

- Egy ágyba csak nem fekhetsz díszruhában… felesleges – közelebb csúszom apró mosollyal.

- De… de… azt mondtad felejtsük el… én nem… - nyammogva kezd fintorogni – Mi ez? – halkan elkuncogom magam halmozott zavartságán.

- Kaptál tõlem egy kis élénkítõt, hogy elmúljon a szédülésed… a gyengeséged… - lassan, észrevétlenül közeledem felé, egyre halkabban suttogva – a vérhiányod…

- Vérhiány? – kérdez vissza egészen orráig húzva a takarót, nagy szemekkel pislogva rám – Ne gyere közelebb! Nem akarom! Nem akarom megint! – szorítja össze kis szemeit, újra mosolyra fakaszt.

- Nyugodj meg – duruzsolom halkan, a takarót szorongató kezére téve kezem, finoman csúsztatom ki ujjai közül az anyagot – Nem fogok olyat tenni amit nem szeretnél… - mondom komolyan, mégis apró mosollyal.

- Tényleg? – nyitja ki ismét szép szemeit rám nézve, válaszként csak biccentek egyet, és a pár pillanatnyi néma csendben õt is ellazulni látom, talán mosolyt is arcán.

- Tényleg… - hangsúlyozom, hogy valóban igazat mondtam… másrészt… - Viszont el fogom érni, hogy magad könyörögj érte – húzom visszafogott kaján vigyorra szám, majd kihasználva hirtelen lepettségét, finoman hajolok nyakára, hogy forró csókkal bódítsam el. 

Mica:

Édes érzés tölt el. Kellemes és bizsergetõ... Halvány kis mosollyal nyitom ki szemeimet, és abban a pillanatban felfogom, hogy fekszem, jól vagyok, és éppen lángol a testem egy idegen kéz cirógatásától.

Felsikkantva tornázom fel magam ülõ helyzetbe, és hátrébb csusszanok. Ez Peter... de... ez a tény inkább nyugtalanító mint megnyugtató...és... hol is vagyok...?

- Hol vagyok? Ez nem a kórház - kérdezem, és remegve szorongatom a takarót, elrejtve elõle a testem. Nem lenne szabad... a testemnek így reagálnia egy egyszerû érintésére és a közelségére. Nem lenne szabad... Mit mûvelt velem, amíg aludtam?!

- Persze, hogy nem… Azt hitted olyan jelzésekkel a testeden beviszlek egy közkórházba?

Felõle akár meg is halhatnék... habár sokkal jobban érzem magam. Már nem szédülök, sõt... igazán remekül érzem magam, és a testemen sincsenek már a sebek. Mi ez az egész? Hova tûntek? Lehet hogy megint csak álmodtam ezt az egészet?

- A sebeim…. - motyogom kissé bambán, aztán felfogom. Egy szál kis alsónadrágban vagyok! - Te… levetkõztettél!?

Széles vámpírmosolyt kapok, és már tudom hogy nem álom volt.

- Egy ágyba csak nem fekhetsz díszruhában… felesleges.

- De...de... azt mondtad felejtsük el... én nem... - dadogom, felgyorsuló légvételeimmel, szemeimet képtelen vagyok elfordítani a szájáról. Meg fog csó... fúj mi ez a rossz íz a számban? Bleee... Rá is kérdezek.

- Kaptál tõlem egy kis élénkítõt, hogy elmúljon a szédülésed... a gyengeséged... - mély hangja végigbizsergeti egész testem, mintha varázslat lenne, és ledermedten figyelem ahogy közelebb kúszik hozzám. Akár az áldozatára vadászó vadmacska... Szemei teljesen rabul ejtenek.

- ...a vérhiány - teszi hozzá halkan.

- Vérhiány? - pislogok értetlenül, és félénken húzom magamra a takarót. Félelmetesen vonzó így... és a testem reagál rá, pedig nem akarom... Jobb lenne ha némi távolság lenne köztünk. Mondjuk egy vastag fal. - Ne gyere közelebb! - sikkantom ijedten. - Nem akarom! Nem akarom megint!

- Nyugodj meg. - Hangja akár a nyáresti esõ, lágy és nyugtató. Illata felerõsödik, de nem látom összeszorított szemeim mögül hogy azért mert közelebb hajolt-e hozzám. Csak érintését érzem kezemen, ahogy finoman kibontja görcsös ujjaim közül a takarót.

- Nem fogok olyat tenni amit nem szeretnél...

- Tényleg? - kukkantok fel rá, és õ megnyerõ mosollyal bólint. Oh... talán nem kéne túldramatizálnom a helyzetet, bármennyire is szokásom hevesen lereagálni a dolgokat. Hiszen végülis...

- Tényleg. Viszont el fogom érni, hogy magad könyörögj érte.

Arcán szétterülõ gonosz mosolyától ledermedek, úgy figyelem nyakamra hajló fejét. Lehelete égeti és csiklandozza érzékeny bõrömet, ajkai pedig nedvesen simítanak végig rajtam. Szívem olyan hevesen dobog, hogy a levegõvétel is nehezemre esik, próbálok karjaimra támaszkodva ülve maradni, de annyira remegnek... képtelen vagyok megtartani magam. Halk sikkantással nyekkenek a párnán, és az õ mosolygó arcát látva szégyenpír terül szét képemen, el is takarnám elõle kezeimmel de lefogja õket a párnára. Hajam sötét felhõként terül szét alattam...

- Én... én nem... fogok - dadogom még vörösebben, kerülve végtelenül csábító tekintetét. Úgy érzem... nagy bajban vagyok. Fölém hajol, és közvetlen közelrõl mosolyog le rám.

- Nem sokáig bírod majd kicsikém - súgja. - A tested elárul téged.

- Mi...mirõl beszélsz?

Válasz nélkül hagy, és felemelkedik rólam. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, hogy aztán ismét belém rekedjen a levegõ. Ugyanis nem megy messzire, épp csak fölém térdel, a combjaimra nehezedik hogy ne tudjak meglépni. Kilazítja a nyakkendõjét és a végét felém nyújtja. Néma parancsának engedelmeskedve lassan húzni kezdem, a ruha halk susogása ahogy lecsusszan róla... beleborzongok, annyira érzéki.

Már nem mosolyog, tömény vággyal néz le rám, ujjai lassan gombolják ki ingének gombjait. Minden egyes mozdulata ígéret... amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Nagyot nyelve próbálom felidézni, mégis milyen lehetett vele az elsõ alkalom, mert semmire sem emlékszem, pedig most hasznos lenne... tudni hogy mégis mi vár rám.

Felszabadul széles mellkasa és izmos hasfala. Ijedten kapom el róla a szemeimet, és sütöm le tekintetem. Borzasztóan kínos... fõleg hogy mégis visszapillantok rá, kissé félve. Elkapja tekintetem és én riadtam szorítom össze szemeimet. Jaj nekem! Mély hangján felnevet, minden idegszálam beleborzong.

Megremegek, mint egy riadt kisállat, ahogy megérint, de mozdulatlanul hagyom hogy ujjai végigszántsanak mellkasomon és hasamon, majd kis alsómon keresztül a mereve... MI?!

Tágra nyílt szemekkel pillantok le dudorodó nadrágomra.

Jézusom...

Nyíljon meg alattam a föld és süllyedjek el, könyörgöm!

- Én... én nem... - nyöszörögöm szégyenkezve, kezeimet arcom elé rántva.

- Nézz rám, Mica. - Félénken kandikálok ki ujjaim közül, arca alig pár centire van tõlem. - Az elsõ alkalomból mennyire emlékszel?

Próbálom erõltetni a fejemet, de csak foszlányok jutnak eszembe. Ahogy felettem mozog, a kéjes érzés... a forróság... és valami megmagyarázhatatlan érzés. Félelem?

- Nem sokra - suttogom. Elmosolyodik.

- Hát ez nem túl hízelgõ.

Mélyen elvörösödök, ahogy eszembe jut mit is tettem vele. Gyakorlatilag... kikezdtem vele azt hiszem. A testõrömmel. Egy vámp... jaj nekem.

Körmeivel finoman végigkarmolja mellkasomat, és én felsóhajtok. Ebben a pillanatban tapasztja száját az enyémre, nyelve durván a számba tör, éhesen körözve, szenvedélyesen. Nyöszörögve markolok puha hajába... Ehhz... hihetetlen...

Mintha forró lángok nyaldosnának, olyan érzés. Lábaim önkéntelenül is szétnyílnak, és õ közéjük fészkelõdve simul hozzám még szorosabban, ágyékát hozzám szorítva. Kemyénysége az enyémhez ér...

Eltépem tõle a számat, és felnyögve kapaszkodom vállaiba.

- Peter...

- Igen? - súgja a nyakamba, fogaival finoman megkarcolja érzékeny bõrömet, ami csodálatos... szinte elemészt az érzés. Önkéntelenül és félrehajtom fejemet, hogy jobban hozzám férjen, holott tudat alatt tudom, hogy nem kéne... fõleg egy vámpírnak nem. Mégis sutba vágom minden elõvigyázatosságomat, mert egyszerûen képtelenség nem alávetni magam ennek az érzéki szörnyetegnek. Tehet velem amit csak akar... hát nem borzasztó?

- Mit szeretnél? - morogja lágyan. Ajkamba harapva szorítom össze szemeimet, de õ nem hagyja annyiban. Finoman köröz egyet csípõjével, ezzel ágyékával masszírozza enyémet. Felnyögök...

- Hagyd... hagyd abba... - suttogom kiszáradt torokkal.

- Helytelen válasz - súgja a fülembe, forró nyelvével körberajzolva azt. Vadul remegek bele az érzésbe, úgy érzem a gerincemen is végigfut és szétrobban ágyékomban.

- Ó! - kiáltok megfeszülve, körmeimmel végigszántva mellkasát. Annyira furcsa és csodálatos érzés... még soha nem tapasztaltam ilyet. Felmorranva harap az ajkamba, kiserkenõ véremet lenyalintva rólam.

Ujjait oldalamon hozza végig, majd egy egyszerû, könnyed mozdulattal ragadja meg derekamat, és felemel. Elõtte érkezem meg, gyakorlatilag az ölébe ültet, hátamhoz simul mellkasa, kapálózó kezeimet egyszerûen lefogva nyalja végig vállamat.

- Úgy tûnik még nem tanultál semmit ebbõl. Nem baj, ráérünk... elõttünk az egész éjszaka - dörmögi, és szabad kezével mellbimbómat megcsippenti finoman. Tiltakozó nyöszörgésemet figyelmen kívül hagyva, végigsimít hasamon, és belenyúl a...

Bugyimba!

Felsikkantva rándulok össze amikor megragadja... a... és megszorítja finoman.

- Peter... Peter... - suttogom kábán, teljesen elernyedve bennem kavargó fura érzésektõl. Mit mûvel velem?! Mit tesz, hogy ennyire a hatása alá kerültem?!

- Ez már jobban tetszik - kuncogja lágyan. Keze munkájának köszönhetõen már úgy remegek, mint a karácsonyi zselé. - És most... könyörögj szépen.

Zihálva rázom a fejem, hajam arcomba hullik.

- Ejnye Mica...

Peter:

Ahogy nyakát nyalogatom élvezettel, a lüktetõ ütõerébõl érzem szívének heves dobogását.

Milyen izgatott lettél kicsikém… pedig még nem is csináltam semmit. Lehuppan erõtlenül a párnák közé, élveteg vigyorommal nézek rajta végig, kipirult arcán, szétterülõ haján. Milyen jól is jönne megint az a szakadtnak tûnõ ruha… Látja éhes tekintetem, s el is takarná elõlem a látványt, ha hagynám. Kis kezecskéit feje mellé csapom a párnára.

- Én… én nem… fogok – ó azt csak hiszed szépségem. Ne hidd, hogy nem ismerem az emberi testet… és a vágy hatalmát. Felé hajolok, pontosan arca fölé.

- Nem sokáig bírod majd kicsikém. A tested elárul téged – duruzsolom duzzadt kis ajkaira élveteg vigyorral.

- Mi… mirõl beszélsz? – makogja édesen.

Nem válaszolok, csak felegyenesedem rajta, s vetkõzésem megkezdve kérem segítségét tekintetemmel. Kínzó lassúsággal nyúlok gombjaim felé, finom kicsúsztatgatva a kicsi lyukakból mindet, sorjában. Ahogy széttárul már kicsit is az ing, azonnal piros arccal. Pisszahunyorít, de amint megint megpillant visszazárja szemecskéit… Nevetnem kell, annyira zabálnivaló. Meg is zabálom… majd. Combjain ülök, hogy ne tudjon eliszkolni, de már így is jól látom vágyát… Élvezettel simítok végig karcsú testén, minden idomot ujjaim érintésével ajándékozva, végül leérek a cukin dudorodó ágyékára, magamban kuncogva. Én mondtam… a teste elárulja.

Perifériám segítségével látom csak, ahogy riadtan kapja fel fejét, mikor az alsónadrágon keresztül cirógatom farkincáját.

- Én… én nem… - azonnal tenyereibe temeti szép arcát.

- Nézz rám Mica – megint lassan lehajolok hozzá, és közelrõl nézem ahogy ujjacskáit széjjelebb húzza, hogy a rések közül nézhessen rám – Az elsõ alkalomból mennyire emlékszel? – kérdezem kíváncsian.

- Nem sokra – felel egy kicsi hatásszünet után. Jól van…

- Hát ez nem túl hízelgõ – mondom még mindig mosollyal ajkaimon. Finoman karcolom végig szép mellkasát, ahol nem rég még szebb, mélyebb csíkok voltak, és érzéki sóhajától felbõszültek tapadok ajkaira, hogy felfalhassam. Karcsú ujjacskái hajamba túrnak, fejbõröm bizsergeti érintése, s magamban morognom kell. Tudtán kívül is annyira érzéki. S ahogy sejtettem, kis kéjenc üzemmódba kapcsol minden porcikája, és amint már nem nehezedek lábaira máris tárja nekem õket szét, és kapva az alkalmon közéjük térdelek, kemény vágyam neki feszítem, azonnal fel is sikkant.

- Peter…

- Igen? – kérdem már nyakába lehelve a szavakat, fogaim elõbuknak ajkaim közül, s hegyével cirógatva siklatom végig ajkaimat is az illatos, puha bõrfelületen. Annyira kívánom már…

Mit szeretnél? – kérdezek újra, hisz csak sûrû légvételeit hallgatom, de nem válaszol. Mennyire imádom ezt…

- Hagyd… hagyd abba… - sóhajtja kéjesen. Hát még mindig tiltakozol?

- Helytelen válasz – dörmögöm halkan fülébe, nyelvemmel karimáját végig nyalintva, és ahogy remegve, testembe kapaszkodva sikolt fel fojtottan, morogva harapok figyelmetlenül ajkába, s kissé felsértve a puha testrészt vére kibuggyan, azonnal letisztogatom nyelvemmel, s a seben végignyalva be is gyógyítom a heget.

Akkor játszunk… vajon meddig bírod kicsi Mica?

Újra felegyenesedem, megfordítva könnyû testét ültetem magamnak háttal az ölembe kényelmesen elhelyezkedve, csuklóit egy kézzel háta mögé szorítom.

- Úgy tûnik még nem tanultál semmit ebbõl. Nem baj, ráérünk… elõttünk az egész éjszaka – súgom, vállára lehelve a szavakat, elõre nyúlva szabad kezemmel simítom végig kívánatos kis testét,  majd letérek a kis nadrágra is, de már alá csusszan kezem, hogy merev farkincáját kezem ügyébe vegyem.

- Peter… Peter…

- Ez már jobban tetszik – kuncogom halkan – És most… könyörögj szépen.

Hallom szapora légvételeit, de ahelyett hogy bármit is mondana, inkább megrázza fejét, ezzel kissé az én arcomba is csapva illatos haját.

- Ejnye Mica… - dörmögöm már rekedt hangon, közben végig vigyorogva figyelem minden egyes mozzanatát. Kiveszem egyelõre kezem bugyijából, felszakadó sóhaját hallva. Ne örülj ennyire…

A félretett, levetett nyakkendõmet fogom meg, és a háta mögé szorított csuklóit összekötözöm vele szorosan, így mindkét kezem szabad lesz… csodás.

Immáron két kézzel simulok elõre finom testén, egyik lefelé, másik pedig felfelé kezd kalandozni.

- Még mindig nagyon ellenállsz… múltkor sokkal szenvedélyesebb voltál – vigyorgom vállába, majd egy kis kóstoló csókkal rá is cuppanok a fehér bõrre. Közben felfelé kalandozó ujjammal már a nyakához értem. Kissé felemeli állacskáját, hogy ne érjem el arcát, de ezzel a vállamra hajtja fejét óvatlanul is. Legszívesebben megint szét karmolnám testét mint legutóbb, de már unom, hogy folyton kitöröljem memóriáját, és azt tesztelgessem mire emlékszik.

Nem… inkább lassan, fokozatosan szoktatom énemhez, és visszafogom addig magam, amíg csak kell. Bikaerõs önuralmam van, és ezt be is fogom bizonyítani. Nyakát cirógatom ujjaimmal, lefelé tévedõ kezemmel most lábacskái közé férkõzök, ujjamat egyenesen billogomra vezetem. Örömmel érzem, hogy még tökéletesen a helyén van. Két ujjamat rá helyezve kezdem el dörzsölgetni.

Elõször megfeszül teste, majd felszisszen és összegörnyed így végre állát is közre tudom fogni ujjaimmal.

- Hidd el kicsi Mica… neked is jobb lesz, ha te magad könyörögsz érte – megmoccanok az ágyon, így fenekéhez dörgölöm kemény farkam, hogy érezze mi vár rá, bármilyen formában. Még ujjaim között is akadozva, de próbálja megrázni fejét. Másik combjának tiszta belsõ felére siklatom kezem, majd átalakuló karmaimmal lassan húzok végig vékony, vörös csíkokat a hibátlan bõrfelületre. Elõször hangosan sikolt fel, élvezettel tölt el szép hangja, de hamar visszafojtja, ajkait harapdálva. Még befejezem a szép mintát, és keresztbe is még egyszer jó lassan végighúzom karmaim, arca már az izzadtságtól fényes. Nem is voltam olyan durva, épp hogy csak megkarcoltam. Válla fölött, vigyorogva nézek le mûvemre. Mintha csak egy csini  necc harisnya cafatka lenne rajta.

- Még mindig ellenállsz? – kérdem, bekapva fülcimpáját, nem válaszol csak vadul szuszog az átéltektõl. A megfélemlítés nem jön be ha ilyen gyengén csinálom… akkor következzen a sóvárgás.

Mutató ujjamon továbbra is karommal, ágyéka pontos közepén húzom végig ujjam, rémülten néz le kincsére, ahogy érzékien karcolgatom.

Nyugalom… abban, nem fogok kárt tenni, túl finom falat, és túl nagy megrázkódtatás lenne. Nadrágon keresztül tenyerem simítom rá, és azonnal fel is sóhajt.

Milyen érzékeny…

Karmom a nadrág aljába akasztom, majd ismételten szép lassú mozdulattal kezdem el felfelé szakítani a vékony anyagot, az anyag lágy reccsenése zene füleimnek, érzékien tölti be a szoba csendjét egy ilyen sötét éjszakán.

Ez volt az utolsó ruhadarab rajta, de feleslegesnek találtam, így most azonnal le is vettem róla… Volt bugyi, nincs bugyi…

Végre szabaddá vált látványa is kicsiny merev vágyának, és szabadon is simíthatok rajta végig, teljes tenyérrel. Visszahúzom karmaim, innentõl nem lesz szükség rájuk. Állát simogató ujjaimat feljebb csúsztatom, ajkait cirógatom vele.

- Nyisd ki a szád – suttogom, mér kéjes hangon fülébe, de csak tétova fejcsóválás a válasz. Felhördülve markolok rá erõsebben péniszére, mire megrezzen, majd úgy tesz ahogy kértem… Én is így gondoltam. Ujjaimat lassan siklatom be érzéki ajkai közé, másik kezemmel addig kényeztetni kezdem, amire azonnal felsóhajt, gyengéden talán fogaival is érinti bõrömet.

- Nyald meg… - adom ki a következõ parancsot, nem is kell sokat várnom, máris teszi a dolgát sóhajok közepette, hirtelen kiveszem ujjaim, majd kis rózsaszín mellbimbóját azonnal megtalálva, körkörös mozdulatokkal ingerlem még jobban egyiket, majd másikat is, kicsit meg is csippantom. Ahogy eltûnik a nedvesség visszacsúsztatom kezem szájához, kérnem sem kell máris nyitja ajkait és nyelvével játékosan polírozza ujjaim, csak halkan kuncogok. Mennyivel segítõkészebb ha élvezi ugye? Megint visszatérek mellkasának gyöngyeihez játszadozni, markomban már lüktetõ vágyát érzem, és ahogy teste megfeszül arról árulkodik, mindjárt elélvez… de ezt nem hagyhatom, kezem azonnal elszakítom róla, csalódott sóhaját hallom csak ez után, össze is görnyed kis teste. Kiteszem ölembõl, és mögötte felállva az ágyról kicsatolom övem, és lecsúsztatom nadrágomat az alsónadrággal együtt. Pihend ki magad fél perc alatt kiscsillag, még nem végeztem veled. Visszaülök mögé, ismét ölembe veszem, de már érezheti, hogy rólam is eltûnt a ruha, még az ing is. Így sokkal szabadabban mozoghatok én is, kényelmesebben érzem magam.

Ahogy forró bõre hozzám simul… magamba kell fojtanom egy mélyrõl feltörõ hörgést, de még így is egy halk sóhaj hagyja el torkomat. Átölelem kis testét, szinte magamba passzírozom.

- Kérlek… kérlek engedj el… Nem fogok senkinek semmit mondani… - kérlelõ kis hangja csak megmosolyogtat. Sokkal jobban örülnék, ha másért könyörögne így, de már nem kell sok és azt is kicsikarom belõle.

- Nem… - felelem egyszerûen, mély hangomon halkan dörrenve rá – Még nem kaptam meg amit akartam – finoman vállába harapok, de csak rendes fogaimmal karcolom végig bõrét, majd nyakhajlatába csókolok, ajkaim alatt lüktet kívánatos ere, amibe már annyira, de annyira beleharapnék, de még nem vagyok abban a helyzetben. Így nem elég élvezetes.

- És… mit? – kérdi nagyot nyelve, mire csak megint elmosolyodom, lassan fordulna felém, hogy lássa arcom, de hatalmas mély levegõt vesz ahogy megint rá markolok vágyára, nekidõl vállamnak, megtámaszkodva testemen, karjait veszegetni próbálja, de túl erõsen kötöttem meg.

- Téged… - suttogom fülébe, a végét elnevetem, testét élvezettel cirógatom végig újra. testével együtt hangja is csodálatosan érzéki, mindene kis formás és harapni való, fõleg ez a kis popó amivel épp rajtam csücsül. Felsiklatom kezem kényeztetése közben, ajkait simogatva parancsolom meg megint, hogy nyálazza be õket, és nagy nehezen sikerül is rávennem, de ezúttal… nem felsõtestén fogok eljátszadozni. Kicsit hátrébb dõlök, míg tudom magam hosszú ideig tartani, ezzel õ is dõl velem együtt, teljesen lába közé, egyenesen fenekéhez csúszik kezem, érzem hogy megremeg teste. Bizony Mica, Peter bácsi most itt fog játszadozni.

- Mondd ki Mica… Mit szeretnél?  - kérem parancsoló hangon, egy pici fejrázást kapok, sûrû lihegések közepette.

- Hazah… mennih… - még mindig? Pedig ennyire nem lehetek rossz, ha beszélni is nehezére esik. vajon miért tiltakozik ennyire? Hm… mindegy… Kár. Gyorsan haza szeretnél menni? Legyen… akkor én is gyors leszek. Mit nekem finomkodás? Két nedves ujjam azonnal belé vezetem egyszerre, újabb sikolyt zsebelhetek be, testének teljes megfeszülésével együtt, s meg sem állok azonnal mozgatni kezdem benne õket.

- Nee! – sikoltja tovább, de két fájdalmas sikolya után olyan vággyal teli hangon kezd el tiltakozni, mintha szavainak jelentésével ellentétben könyörögne a folytatásért, vagy azért, hogy ne hagyjam abba. 

- Hogy mondod? – kérdem negédesen, arcomon hatalmas vigyor ékelõdik, és kuncognom kell azon, hogy már megszólalni sem igazán képes. Milyen aranyos. Nyel egy nagyot, de még így sem meg a szóalkotás. Szemei ködösek ahogy hátra vetett fejét látom, ajkai résnyire nyitva tátongnak. A harapdálástól teljesen pirosak lettek, és duzzadtak, igazán csókolni valók.

Ahogy látom rajta, hogy már megint szörnyen élvezni abbahagyom így kérdezek rá újra. Nem válaszol csak csalódottan sóhajt egyet összeesetten ernyedve el ölemben.

Derekánál fogom meg testét, és visszaegyenesedem. Lábacskáit maga alá csúsztatja, hogy fel tudjon tápászkodni, de nem is tudja, ezzel mennyire megkönnyíti dolgomat. Óvatosan fel-le csúsztatgatom magamon testét, kõkemény farkamhoz dörgölve forró fenekét. Megremeg kezeim között, ahogy megérzi mihez is simul hozzá, s péniszem végéhez tatom bejáratát.

- Mondd ki Mica – parancsolok rá dörrenve, de nem válaszol. Megmoccanva alatta makkom végét becsúsztatom fenekének partjai közé, de erõsen fékezem magam is, hogy ne azonnal merülhessek el benne… Kivárom… Kivárom míg maga könyörög érte, és érzem hogy nem kell sok a megtöréséhez. A sóvár vágy erõsebb józan észnél – Mondd ki…

Mica:

- Még mindig nagyon ellenállsz… múltkor sokkal szenvedélyesebb voltál - hallom mély, duruzsoló hangját, amitõl úgy érzem mintha finom ujjak cirógatnák végig a gerincemet föl meg le. Ujjai játszadoznak rajtam, kellemes simogatásokat és fájdalmat is kapok tõle.

- Hidd el kicsi Mica… neked is jobb lesz, ha te magad könyörögsz érte... - Merevedése a fenekemet nyomja, és érzem ahogy végigszántanak körmei a combomon. Fáj... ahh te jó ég... Sikoltva próbálok szabadulni, de annyira erõs...

- Még mindig ellenállsz? - súgja a fülembe, meg is harapdálja finoman. Csak zihálni vagyok képes, egy szót sem tudok kinyögni... pláne amikor megnõtt körmével alig érezhetõen lassan végigkarcolja merevedésemet a nadrágomon keresztül. Tágra nyílt szemekkel, nyöszörögve figyelem, de nem bánt, csak lassan rásimítja a tenyerét, és én teljesen elgyengülve hanyatlok hátra a széles mellkasára. Úgy szégyellem magam... soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így reagálok majd egy férfi érintéseire... pont én. Ajkamba harapva figyelem, ahogy éles karmával egyszerûen, lassan és végtelenül izgatóan szakítja le rólam a nadrágomat, és... nem teszek semmit hogy megakadályozzam. Elveszítem utolsó mentsváramat, a fehérnemûmet is, majd végigsimítja testem, míg ujjai számhoz nem érnek.

- Nyisd ki a szád. - Tétován megrázom a fejem, és õ morogva szorítja meg péniszemet, amitõl Egyszerûen bedugja ajkaim közé õket. - Nyald meg…

Szót fogadok, és újra és újra... mert amit velem tesz ezekkel az ujjakkal, az valami hihetetlen.

Elenged egy idõ után, és meztelenre vetkõzik. Zavartan lesütött szempilláim alól figyelem, ahogy kibontakozik sápadt, izmos és tökéletes teste. Visszamászik mögém, és szorosan meztelen testéhez présel.

- Kérlek… kérlek engedj el… - nyögöm immár rémülten, mert tudom mi következik most. - Nem fogok senkinek semmit mondani…

- Nem… Még nem kaptam meg amit akartam - zárja le a témát, és a vállamat megkarcolja fogaival.

- És... mit? - dadogom.

- Téged… - súgja a fülembe olyan hangon, és olyan forrón, hogy teljesen elgyengülve simulok bele karjaiba. Ó édes jézusom... a fenekemhez ért!

- Mondd ki Mica… Mit szeretnél?

- Hazah… mennih…- zihálom, és ekkor fájdalom nyilall a popsimba, és felsikoltok de kéjes nyögésbe fullad a hangom. - Nee!

- Hogy mondod? - Szinte látom arcán azt a gonosz mosolyt, de nem foglalkozom vele, mert már képtelen vagyok bármi mással is törödni, csak az érintései, a vágytól lángoló bõröm számítanak. Derekamnál fogva könnyedén megtart, és végigsimítja magát velem ingerlõen, kemény pénisza fenekemhez simul de nem tesz semmit csak ingerel ezzel, pedig... majd meg halok hogy végre magamban érezhessem és feloldódjon ez a hatalmas feszültség, ami bennem van.

- Mondd ki Mica... Mondd ki... - utasít mély hangján morogva, és már a bejáratomhoz feszül, de nem adja meg nekem amire vágyom, hiába nyögdécselek érte.

Hátrakötözött karjaimat képtelen vagyok kiszabadítani, csak tehetetlenül, kábán nyöszörgök. Megõrülök, ha ez így megy tovább... muszáj... muszáj, de fogalmam sincs hogyan tegyem, nem tudom mit vár tõlem... Könnyek gyûlnek a szemeimbe, és ahogy lehunyom pilláimat, ki is csordulnak.

- Én... nem tudom... hogyan kell... - szipogom a fejemet rázva. - Mit mondjak...? Hogyan mondjam...?

Hirtelen felül, és a hátamhoz simul, hátrafogott kezem hozzáér merevedéséhez. Felsóhajtva ejtem fejemet a vállára.

- Mond utánam szépen: dugj meg. Könyörögj érte, és megkapod, kicsi Mica... - súgja, hangja akár egy forró nyári fuvallat a fülemben. Pénisze már ott van, és csak egy szavamba kerül, hogy végre érezhessem, és elmúljon ez a kín... ez a sóvár vágy amit érzek. - Látom rajtad mennyire szenvedsz már... gyerünk, segíts magadon.

- Képtelen vagyok rá... én... én...

- Gyerünk! - megragadja péniszemet, és olyan gyönyörû kínnal szorítja meg, hogy elélveznék de megakadályozza azzal, hogy rámarkol a tövére. Csalódottan kiáltok fel, mert ez már elviselhetetlen.

- Kérlek! - sikoltom.

- Tovább!

- ...du...dugj...meg...

Peter:

Megtörni látszik, azaz inkább hallatszik amikor fülemet megcsapja édes nyöszörgõ hangja, benne a könyörgés elsõ jeleivel. Csodálatos hang, rég hallottam ennél szebbet.

- Én… nem tudom... hogyan kell... Mit mondjak...? Hogyan mondjam...? – tétován rázza meg kis fejét, tincsei csak libbennek hirtelen mozdulata után, s olyan széles vigyorral meredek elõre, mint még soha… Ez az…

Felegyenesedem az ágyon és magamhoz húzom törékeny testét. kis kezei ahogy farkamhoz érzek szinte fájón lüktetni kezd, de tartom magam. Ez már igazán csekélység, az utolsó pillanatokban. Puha feje vállamra esik, így láthatom az édesen kipirult arcot, a fénylõ könnyeket, melyek a szemétõl indulnak ki.

- Mondd utánam szépen: dugj meg. Könyörögj érte, és megkapod, kicsi Mica… - duruzsolom fülébe kissé rekedtesen már a kéjtõl, teljesen beleremeg, ahogy leheletemmel cirógatom, minõ gyönyör – Látom rajtad mennyire szenvedsz már… gyerünk, segíts magadon – fejezem be vigyorogva, ajkammal éppen hogy csak érintem nyakát.

- Képtelen vagyok rá... én... én... – tétovázik még ekkor is, s a lila köd már kezd engem is megõrjíteni.

- Gyerünk! – markolok rá kis merevedésére, ujjaimat tövénél megszorítva, hogy véletlenül se legyen túláradó élvezet a vége. Aki nem teljesíti a kérésem, annak semmi jó nem jár… semmi…

Szinte már úgy nyöszörög alattam akár egy pincsi, majd ahogy megakadályozom kitörését, felsikolt.

- Kérlek!

- Tovább! – mordulok rá.

- … du… dugj… meg… - lehunyom szemem mikor kiejti a szavakat, szinte hihetetlenül hangzik ez az ajkaiból, de végre megtört a jég. Bõszes elégedettséggel tölt el a jelenet, a hangja, s hogy reszketve könyörög azért, amire én is kínzóan vágyom már. Átölelem hasánál egyik karommal, a másikkal a derekát fogom, nyakába csókolok.

- Szíves örömest kicsikém – búgom a puha bõrbe, majd kényelmes gyorsasággal, szó szerint magamra húzom a kéjsóvár testet, a forró szorítástól fojtottan hördülök fel. Farkacskáját még mindig szorítom, hogy ne merjen elõttem elélvezni, érzem rajta, nem sok kell ahhoz, hogy orgazmusa legyen, de nem hagyhatom, hogy megelõzzön… Semmiképp.

Teljesen addig húzom, míg tövig nem érek benne, majd megállok, és csak szorítom magamhoz. Végignyalom nyakának ívét, ahogy megfeszül rajtam, és még mindig vállamnak van támasztva feje.

- Ugye, hogy mennyivel jobb… ha azt teszed amit mondok? – kérdem akadozó lélegzettel, hisz már a kéj engem is magával ragadott.

- Ngh… - nyel egy nagyot, de nem mer válaszolni, inkább csak összeszorított szemecskékkel bólint egyet félénken, amit megmosolygok. Még most is ugyan olyan, mint amilyen, ezért tetszik annyira. Lassan elkezdem mozgatni magamon, miután kicsit lelohadt az õ vágya, mindkét kezemet derekára téve csúsztatom fel és le. Hátacskája mellkasom dörgöli, az érzéki érintésektõl egyre csak bõszül fel vágyam, egyre gyorsabb tempót követelve, de szinte már önkínzást végzek ezzel. Még mindig annyira szûk, hogy majd megõrjít, kissé én is hátra vetem fejem felsóhajtva, majd vissza terelem rá tekintetem, minden egyes rezzenését, mozzanatát látni akarom. Nyöszörög, s ráharap ajkaira, hogy a felkívánkozó nyögéseket visszafojtsa, de látom az erõlködését. Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne a kezecskéje megkötözve, akkor már rég rászorította volna, de azt sem hagynám neki.

- Ne fojtsd vissza… hallani akarom – nyalok fülkagylójába, miközben egyre gyorsabban mozgatom magamon, de nem tesz eleget parancsomnak, így egy erõsebb rántással még mélyebbre hatolok benne, s végre hallhatom azt a vággyal és enyhe fájdalommal vegyített sikolyt, amire már oly’ áhítoztam. Mennyei…

De valami még hiányzik nekem, nagyon is… ahh…

Egyszerûen csak lecsúsztatom magamról, majd kioldom kezét, de csuklóját meg is ragadom, hogy felém forduljon. Pihegve térdel fel az ágyon, majd mikor velem szemben érkezik meg, elégedett mosollyal nézek le rá. Micsoda gyönyörû látvány, ha lehetne egy egész héten át itt tartanám, az ágyhoz kötözve, s akkor használnám, amikor csak kedvem tartja. Négykézláb támaszkodik meg az ágyon, ujjaimat álla alá csúsztatom, úgy kényszerítem, hogy a szemembe nézzen, s még én is megrezzenek attól, amit látok.

A szívem… hevesen ver. De nem csak az átéltektõl… nem. Érzem, hogy más is társul mellé, egy olyan érzés, amit nem ismerek…

Bosszúsan felmordulva rántom fel magamhoz, csuklójánál fogva, majd lesimítom kezem ismét derekára, miután mindkét kezecskéjét a vállamra tettem, megmutatva nekik, hol is van a helyük. Újra magába fogad, már sokkal könnyebben mint az elõbb, de most is ugyan olyan csodálatos, mint elsõre, s nem is tartom vissza hangom. Nem mozdul, s talán arra vár, hogy megint én irányítsam… de ez nem a kívánságmûsor kedvesem.

- Gyerünk… mozogj te is egy kicsit, de csak én fáradjak – húzom gúnyos kis félmosolyra számat, s megvárom míg megszeppenten felcsúsztatja lábait elgondolkodva, hogy vajon mi is lenne a legjobb pozíció ebben a helyzetben, végül még mindig vállaimba kapaszkodva guggol fel, és rám emeli csillogó szemeit. Mosolyogva bólintok neki, hogy fojtassa, majd hamarosan bele is kezd. Ritmusérzéke tökéletesen megmutatkozik ebben is, hisz ha félénken is, de olyan érzékiséggel csinálja, amivel percek alatt a mennybe repíthetne. Rátapadok ajkaira, s ettõl felbõszülve olyan hirtelen vált gyorsabb tempóra, hogy kapcsolni is alig tudok. Csípõjére teszem kezem, de még nem állítom meg.

- Ahh, Mica… – szakadok el ajkától, majd ujjaimmal leszorítva tartom meg, szinte kicsúszik kezembõl olyan síkossá vált teste a verejtéktõl, ahogy az enyém is – Nyugalom, nem sietünk sehova – vigyorodom el, ahogy pihegõ arcát nézem, a pír azóta is teljesen szét van terülve rajta, de kifejezetten jól áll neki. Egyik kezem hátára csúsztatom, majd ledöntöm az ágyra, s szinte automatikusan kulcsolja lábait körém, amit megint megmosolygok.

Kínzom, tudom jól, hogy kínzom az újabb lassú tempóval, de pont… pontosan ez a célom, hogy könyörögni lássam, hogy lássam az érzelmeket az arcán, hogy halljam azt az édes hangot, ami után már szinte sóvárogva vágyom.

- Mondd csak, Mica – dörmögöm ajkaitól alig pár milliméterre, miközben lágy ringással merülök el benne újra és újra – mondd mit érzel – hallani akarom… azt akarom, hogy a falról zengjen vissza.

- Mit? – értetlenkedik édesen.

- Csak mondd, amit érzel… halljam… hadd halljam – a hangodat…

Remegnek ajkai, mimikája a hezitálástól torzul a vágy mellett, de egy idõ után megelégelem a várakozást, s karmaimmal belemarok a vállába felmordulva, miközben mélyen merülök el benne.

- Fáj! – visítja hangosan, teljesen megfeszülve, s ettõl ánusza is teljesen összeszûkül, ami engem is morgásra késztet.

- Ez az – duruzsolom elégedetten, abba nem hagyva a mozgást. Testem már kiéhezett vadként kezdi vágtába hajtani az aktust. Egyik kezem arcára simul.

- J…jóh – nyögi édesen, reszketõ testtel, majd rámarkolok közöttünk pihenõ kis farkára, egyre közelebb segítve a csúcshoz – Áhh.. jóóh – nyögi hangosabban, s elégedett mosollyal hajolok nyakára. Igen… Igen, már nem kell sok, s teljesen magaménak tudhatom… újra.

- Ez az… megy ez neked – susogom rekedten, mikor már én is közeledem a beteljesülés felé. Nyakát kezdem el nyalogatni, nyelvem alatt érzem a forrón lüktetõ verõeret, ahogy hevesen áramlik benne a vér. Igen… Igen… Ezért szeretem szex közben az áldozatok vérét szívni. Sokkal… sokkal többet tudok inni, mint bármikor máskor. A felhevült test, az izzó vágy, a mozgást kívánó aktus hatása… minden… minden vért igényel, s ekkor a legfinomabb is. Ha egyszer rászoksz, nem tudod megunni.

Mélyen hördülök fel, ahogy végigrobban testemen az orgazmus, majd ráharapok a puha nyakívre, miközben Mica éktelen sikolya tölti be a szobát. Vággyal, kéjjel, félelemmel, fájdalommal, s annál is több érzelemmel teli vére árad szét testemben, szinte visszhangzik bennem az õ orgazmusa is az enyémmel együtt, ami csak fokozza a testemben szétáradó gyönyört…

Vigyáznom kell, hogy ne igyak sokat belõle, pedig annyira finom, hogy ha lehetne utolsó cseppig kiinnám mind. Ujjaim az õ forró nedvétõl ragacsosak, s ahogy tisztul fejem, észlelem remegését, lihegését. Kezem hanyagul törlöm meg az ágynemûben, nyakát egyszer még végignyalom a seb helyén, hogy begyógyuljon, majd úgy fekszem mellé, hogy köré fonhassam testemet, a menekülés utolsó reményét is kárhozatra ítélve.

Hosszú percekkel késõbb még mindig csak remeg, pedig már karját is cirógatni próbáltam. Felé kerekedek a párnán, majd válla fölött nézek arcára, s csak ekkor tudatosul bennem, hogy a sírástól remeg.

Megtehetném, hogy ismét kitörlöm a memóriáját, de már veszélyes lenne. Annyiszor tettem az elmúlt idõben, hogy most ki tudja milyen hatással lenne rá, így ezt a dolgot pihentetni kell egy jó ideig. Háttal van már nekem, s én is hátulról ölelem át. Hüvelykujjammal megtörlöm arcát, hogy a néma sós könnyek nagyját eltûntessem, de gõzöm nincs mit kéne ilyenkor tenni… Bár nem is kell. Miért törõdnék vele?

- Jó éjt kicsi Micám – susogom fülébe, majd magunkra terítem a takarót.

Mica:

- Szíves örömest kicsikém - leheli a nyakamba, lehelte csiklandozza bõrömet, és érzem fogainak hegyét is. Egy pillanatra kiráz a hideg, mert úgy érzem belém fog harapni, de nem teszi, helyette mélyen belém nyomja péniszét. Fájnia kéne, de olyan heves gyönyört érzek, hogy eljutnék a csúcsra ha nem szorítaná olyan erõsen a kincsemet.

Összeszorított szemekkel, hangosan zihálva támasztom fejemet mellkasára.

- Ugye, hogy mennyivel jobb… ha azt teszed amit mondok? - lihegi. Csak dadogni tudok valami válaszfélét, de semmi artikuláltat nem sikerül kinyögnöm, így félénken bólintok. Az õszinteség néha jobb, akkor is ha az arcom meggyullad zavaromban.

Lassan kezd el mozgatni magán, a csípõmnél könnyedén megtart és emelget, mintha súlytalan lennék, akár egy kis játékbaba. Ki-be siklik belõlem, és az érzés... óh hogyanfelejthettem el vele a múlt éjszakát?! Ha az is ilyen jó volt, akkor én nem vagyok normális... jaj... ahh jézusom...

- Ne fojtsd vissza… hallani akarom. - hangja mély, rekedtes, és ahogy lehelete súrolja a fülemet, majd forró nyelve is, beleremeg még a kislábujjam is. Erõteljesebb mozgásra késztet, és ahogy mélyebbre nyomja hirtelen magát, felsikoltok a fájdalom és a kéj keverékétõl. Hihetetlen... hogy én ezt élvezem...

Kioldozza kezeimet, és maga felé fordít, államat megragadva néz a szemembe. Mintha hirtelen megállna a világ, az idõ... és beszûkülne a tér körülöttem. Csak mi ketten létezünk...

Nekicsapódik a testem, ahogy magához ránt egy hangos mordulással, és én engedelmesen ülök bele péniszébe ismét. Amikor újra kitölt nagy és merev keménysége, velem egyszerre nyög fel.

- Gyerünk… mozogj te is egy kicsit, ne csak én fáradjak - vigyorog fel rám. Ijedten pislogok le rá, de elkezdek fészkelõdni. Hogyan... hogyan is kéne ezt csinálni...? Felpillantok arcára, aki bátorítóan mosolyogva bólint. Asszem akkor így kell... Behunyt szemekkel élvezem ahogy csípõm egy belsõ, különleges ritmus hatására ringatózni kezd, majd ahogy belelendülök, érzem is ajkaimon a száját, heves csókjától méginkább elmerülök forró és öntudatlan, vágytól duzzadó kábaságba.

A nevemet nyögi, olyan gyönyörûen mély, rekedtes hangon, hogy beleborzong minden sejtje a testemnek.

– Nyugalom, nem sietünk sehova. - Felemelem nehézszamehéjaimat, és vigyorgó arcát látom, de nem zavar, mert ennél jobban zavarba már nem jöhetek. Lángol az arcom, az egés testem, belülrõl égek. Hátamra dönt és fölém nehezedik, derekára fonódnak lábaim. Lágyan ringatózik bennem, pedig én ennél többre vágyom... mindennél jobban akarom, hogy mélyen bennem legyen, keményen és erõsen.

- Mondd csak, Mica... mondd mit érzel.

- Mit? - nyöszörögöm csodálkozva. Sötét szemei szinte ragyognak arcában, nedves hajtincsei homlokába hullnak.

- Csak mondd, amit érzel… halljam… hadd halljam.

Nem... nem tudok megszólalni. Én nemértem õt, csak érzem. Érzem egész valómmal ahogy bennem van, és a gyönyört, amely a kapukat feszíti hogy áttörhesse a gátat, mindent elsöpörve.

Fájdalom hasít a vállamba, és felsikoltok.

- Fáj!

- Ez az - morran elégedetten, és végre gyorsítja a mozgásait. Minden egyes csípõlökésnél mellkasának és hasának izmai megfeszülnek, karjain kidomborodnak.

- J...jóh... - nyögöm, és megérzem jutalomképpen ahogy ujjai kincsemre fonódnak. - Ahh... jóh...

- Ez az... megy ez neked.

Amikor testemben átszakad a gát, és felszínre tör a gyönyör, abban a pillanatban fájdalom hasít a nyakamba.

Felsikoltok, és a semmiben lebegve égek el, mint egy kis szalmaszál, amit meggyújtanak és hirtelen fellángol majd kihuny, megszûnik létezni.

Hideg. Minden hideg, bennem is és kívül is. Forróság folyik végig az arcomon, ahogykönnyeim elmossák a keserû csalódottságot, vagy legalábbis próbálják. Oldalamon fekszem, mindenem fáj és mégis gyönyörségesen jól érzem magam. Borzalmas vagyok.

Meleg test simul a hátamhoz, enyhítve a hideget, és hosszú ujjak törlik le könnyeimet.

- Jó éjt kicsi Micám - súgja.

Sötétség.

***

Amikor felébredek, sötétség fogad. Körülpillantok, és az éjjeliszekrényen halványan derengõ digitális órára pillantok. Délelõtt van, ezek szerint elsötétítette a szobát. Még mindig mellettem fekszik, érzem testének tömegét, ahogy benyomja az ágyat, de már nem fekszik félig rajtam, mint ahogy elaludtunk.

Óvatosan megmozdulok, de nem történik semmi. Lassan az ágy széléhez araszolok, és felülök a fájdalom pedig úgy nyilall a hátsómba, mint még soha. Számra szorított tenyerembe sziszegem a fájdalmat, és remegve hajtom le fejem. Ne sírj Mica, nincs jogod hozzá. Annál sokkal jobban élvezted. Beteges vagyok... sosem gondoltam volna magamról hogy ennyire borzalmas hajlamaim vannak.

hátrasöpröm arcomból a hajamat, és lecsusszanok az ágyról. A földre rogyva mélyeket lélegzem, hogy megnyugodjak. Nem, nem sírhatok. Most nem, majd késõbb. A szõnyegen tapogató ujjaim meglelnek valami ruhafélét, amit elsõ reflexbõl magamhoz szorítok. Egy ing... de ez nem az enyém. Nem baj, a semmi helyett ez ismegteszi, mert ha jól emlékszem, az én ruháim cafatokban végezték. A gondolattól szédülni kezdek, de erõt veszek magamon, és vaksin kitapogatva az anyagot magamra terítem. hasamnál egy gombbal összefogom, többre most nincs idõm. Óriási nekem, szinte a térdemig ér, az ujjai pedig hosszan lelógnak karjaimról. Találomra elindulok, és a fal mentén óvatosan végigtapogatok mindent, végre elérek egyí fafülelthez, és igen, megvan a kilincs is. Hangtalanul nyitom ki résnyire, azon imádkozva közben, hogy ne nyikorduljon meg, amikor hirtelen egy erõ nekicsapódik a fának, és hangos döndüléssel bevágódik.

- Hova-hova? - dörmögi a fülembe egy hang. Felsikkantok, és remegve szorítom inggel borított kezemet a szám elé. Szorosan behunyt szemekkel hagyom hogy karja derekamra fonódjon és hátamhoz simuljon meztelen teste.

- Én... én... a mosdót keresem... - dadogom, miközben a levegõbe emel, és mint egy játékbabát, úgy cipel el onnan. Nem látok semmit... félek...

- Ssss...

Halk kattanást hallok, és halk zene csendül fel. Rémülten kapom arra a fejem, és egy hi-fi jellegzetesen halvány, kékesen villogó fényeit hallom.

- Mi ez? Van... itt még valaki...? - dadogom, remegve a karjaiban. A saját lágy hangom hallom, ez a maxi cédém, amit nemrég dobtunk piacra. Néhány szerelmes dal is van rajta, és épp az egyik szól.

- Nincs, csak te és én.

De hogyan kapcsolhatta be a lemezjjátszót, amikor itt áll, és épp a karjaiban tart engem, kezeit pedig ingem alá csúsztatja?

- De... de...

- A gondolataim erejével képes vagyok tárgyakat mûködtetni, mozgatni. Ennyi - dörmögi. - Nagyon jól áll neked az ingem.

- Te... te látsz? - vörösödök el hirtelen, egészen a lábujjaimig, és rémülten húzom össze magamon az inget. Halkan felnevet, mély hangja végigkarcolja gerincemet, beleremegek és felsóhajtok.

Peter:

Érzem, hogy csak pár óra telik el hogy újra felkelek, de azonnal éles fényár vakít el.

Pirkadat van.

Elõször halkan morogva tartom kezemet a szemem elé, hogy visszanyerjem látásomat, majd óvatosan felkelek az ágyból, majd az ablakhoz érve egy rántással húzom be a sötétítõt. Nem féle a hangoktól. Tegnap úgy kimerítettem, hogy biztosan nem fog még egy ideig felkelni. A szobát immáron újra a teljes sötétség uralja, s kényelmesen csoszoghatok vissza az ágyba. Aludni már nem tudok, viszont a testem kimerült, pihennem kell még. Befekszem mellé, de most nem karolom át… nem…

Inkább csak közelrõl figyelem, ahogy édesen, kisimult arccal piheg, és nyugodtan alszik. Kisimítok egy tincset az arcából,  egyenesen a füle mögé, ujjam végigível nyakán, a válláig, majd visszafelé. Ficeregni kezd, így abbahagyom a kalandozást rajta. Észveszejtõen szép így, de tökéletesen tetszett akkor is, amikor nyöszörögve, sikítva vonaglott alattam. Órák telnek el azzal, hogy õt nézem, mozdulatlanul és csendben, magamba szívva finom illatát, emlékezve vérének pezsdítõ ízére. Tudom ám mennyire élvezte, hisz a vére mindent magában hordoz. A fájdalmát is érzem, a vele járó kéjjel. Micsoda mennyei érzés, akarom még… többször… majd…

Teljesen mozdulatlanná válok – nem mintha eddig nem lettem volna az – mikor felébred, kinyitja szép szemeit, és fejét megemelve néz körül. Figyelem ahogy vaktában felül, tapogatózik, lemászik a földre. Meleg tekintettel mosolyodom el, amikor az én ingem kapja magára, majd az ajtó felé oson nesztelenül. halkan kelek fel az ágyból, és alig két lépéssel az ajtónál termek. Épp ahogy kinyitja, visszacsapom, hogy biztosítsam továbbra is a tökéletes sötétséget.

- Hova-hova? – kérdem halkan, és azonnal mögötte termet, tenyeremet még mindig az ajtó lapján szétterítve. Felsikkant amint átkarolom, s száját fedi el kezecskéjével, pedig semmi oka rá… imádom a hangját.

- Én… én… a mosdót keresem… - ez az … beszélj még édes Mica. Megemelem, s visszaviszem az ágy közelébe, de csak leteszem még.

- Ssss… - mondom halkan. Az egyszerû kifogásokból nem kérek. használd jobb dologra a szád bogaram. Egyetlen kis gondolattal bekapcsolom a hi-fit, amibõl az õ CD-je csendül fel, egy lassúbb számnál.

Én mondtam, hogy szeretem a hangját, „kénytelen” voltam venni egyet, hogy ne érezzek hiányt mikor nem vagyok a közelében.

- Mi ez? Van… itt még valaki…? – hebegi halkan, minden rezzenésébõl érzem a gyenge rettegést.

- Nincs, csak te és én – válaszolok fülébe duruzsolva, s kezeimet elõl a ruha alá csúsztatom, hogy csupasz bõrét érinthessem végre ott, ahol csak akarom.

- De… de… - akadékoskodik, mire halkan sóhajtok egyet.

- A gondolataim erejével képes vagyok tárgyakat mûködtetni, mozgatni. Ennyi – válaszolok halkan, s már gondolatban teljesen máshol járok – Nagyon jól áll neked az ingem – sõt… észveszejtõen jól, de nem bókolok neki, a végén még elbízná magát.

- Te… te látsz? – kérdi piruló pofival. Még szép, hogy látlak!

- Igen… kicsi Mica – sóhajtom a fülébe, mire megremeg, és még a ruhám szorongatását is meglazítja. Nyakába csókolok, s hátra felé kezdem kicsit húzni, míg a falnál pihenõ fotelba nem tudok ülni, teljesen az ölembe húzva õt. Megremeg, és felsóhajt, mire csak elégedetten morgok egyet. A lassú számban magasra emelkedik a hangja hosszan, amire megrándulok, magamhoz szorítom, s ujjam az ing egyetlen beakasztott gombját kezdi egy pedzegetni. Egy egyszerû mozdulattal ki is pattintom, majd keresztbe téve karjaimat simítom végig kis testét, abba nem hagyva nyaka csodás ívének kóstolgatását. Megbolondít ez a kölyök, nem tudok betelni vele. Oldalra fordítom az ölemben, ágyékom máris éledezni kezd, ahogy még ingen keresztül simul hozzám, de érzem testének sugárzó melegét.

- Hogy-hogy… látsz? – nyögi édesen, már a szemeimbe nézem felvillantom halványan vöröslõ szemeimet.

- Élesebben látok mint az emberek – susogom egészen az ajkára hajolva, majd bódultan, felmorranva kapok ajkai után egy mohó csókra. Szabad kezemmel mellkasán játszadozom, megcsippantom mellbimbóját is, s ahogy kicsit erõsemmel morzsolom ujjammal, beleharap ajkamba, aprót felszisszenek, õ pedig ijedten kapja el fejét.

Csak elmosolyodom, és lenyalom szám szélérõl a csíkban lefolyt vért.

- De heves valaki – dörmögöm rémült arcát figyelve, felém közelebb lévõ lábát simítom végig, térdhajlata alá nyúlok, s átteszem a másik oldalra, míg másik kezemmel tartom, így teljesen szembefordul velem végre, hímvesszõnk összedörgölõzik, d fojtottan nyögök fel egyet… igen… ez is szörnyen csábító, nem is tudok ellenállni neki.

ha nem tudnám mennyire retteg, azt hinném direkt ügyetlenkedik néha, hogy engem hergeljen… De a félelme erõsebb, és az van hatással rá. Az ing alá csúszik hátát tartó kezem, megkapaszkodik vállaimban, így nem kell tartanom tovább. Lábai megfeszülnek, ahogy ismét a nyakát csókolgatom élvezettek, mellkasát az enyémnek nyomja. Egy ujjam erõsen mégis finoman húzom végig gerincén, mire reszketeg nyögést hallat, egész teste beleremeg… Ahh… felfalom, nincs menekvés. Szörnyek megkívántam máris, pedig csak a hangját figyelem igazán. Mellkasomra csúszik tenyere, csöppet eltolja magát tõlem, arcomat fürkészi tekintetével. Nem mozdulok, érzem hogy felemeli egyik kezét. Még biztosan nem lát eléggé rendesen, mert arcomat kezdi el tapogatni, ujjaival megtalálja számat, amit résnyire nyitok, s ahogy megsimítja hegyes szemfogamat, s halkan felsikkantva kapja szája elé kezét… Igazán édes…

Mosolyogva vonnám vissza magamhoz, de megtámaszkodik megint mellkasomon, így a szemébe nézek érdeklõdve, õ is egyenesen tekintetembe réved.

- Mi… miért vetted meg… a lemezem? – milyen kis kíváncsi…  Mi másért vettem volna meg, és tettem volna a lejátszóba?

- Mert szeretem a hangodat – dörmögöm kéjesen ajkaira, alig érintve arcát végighúzom rajta számat, s nyakának karcsú ívét nyalintom végig vonalán, kiélvezve reszketését.

Mica:

- Igen... kicsi Mica - leheli a fülembe, amitõl végigborzongok egészen a kislábujjamig. Leül velem egy fotelba, és az ölébe ültet. Hallom a hangszóróból a saját hangomat, amikor a magasba ível, és érzem hogy Peter megremeg alattam. Kibontja az ingemen az egyetlen kis gombot, majd mindenhol magamon érzem simogató kezeit. MMhh... Kis játékszerként emel fel és ültet vissza, hogy oldalról is hozzám férjen. Mélyen elpirulok, mert tudom hogy az ingem tárva nyitva, és érzem ahogy engem néz...

- Hogy-hogy... látsz? - nyöszörgöm félénken, mire felvillan a sötétben két vörösen parázsló szem. Istenem... ezek az õ szemei!

- Élesebben látok mint az emberek – súgja a számba, majd durván megcsókol, majd érzem hogy melleimet cirógatja. Enyhe fájdalamat érzek, ezért ijedten harapok bele a szájába, majd hátrarántom a fejem. Juj te jó ég, most biztos dühös lesz!

- De heves valaki - dörmögi, majd teljesen szembe fordít magával, lábaimat úgy helyezve el, hogy lovagló ülésben legyek az ölében. Ekkor tudatosul bennem, hogy õ még mindig meztelen, hímvesszõje keményen nyomódik az enyémhez. Nyakamat csókolgatja, ujjai végigbizsergetik gerincemet, és én csak nyöszörgök, remegek és szégyellem magam érte. Szemeit figyelem, ahogy halvány vörösen izzanak, majd felé tapogatózom, biztosan jól látom-e. Lehet, hogy ez csak valami trükk... de ujjaim megérintik õt, és ajkait is megtalálom, majd megérzem tûhegyes szemfogait is, amitõl felsikkantva rántom vissza ujjaimat.

Újra magához szorít, de mellkasának támaszkodom. Tudom, hogy nincs elég erõm hozzá, de hagyja nekem hogy kissé eltoljam.

- Mi… miért vetted meg… a lemezem? - dadogom kíváncsian.

- Mert szeretem a hangodat.

Végignyalja a nyakamat, de tudom hogy nem fog megharapni, mert az elõbb is többször csinálta ugyanezt. Behunyom a szemeimet és elgyengülve hajtom félre a nyakamat, kezeim végigsiklanak vállain. Milyen izmos és erõs... Olyan vágyakat ébreszt bennem, amelyek teljesen ismeretlenek számomra.

- Peter... - lehelem kábán, és õ válaszul a fenekembe markol és az ágyékához présel. Felnyögök... ó te jó ég...

- Hm? - dörmögi, de csak hallgatok, mert ziháláson kívül egyenlõre nem sokat tudok. Ujjaim tétován csusszannak fel a nyakára, hajába túrok. Milyen selymes, erõs és dús... Olyan forró a szája a nyakamon, és pont a vadul lüktetõ erem fölött körözik nyelvével.

- Minden... harapás olyan jó...? - suttogom tétován. Halkan kuncogni kezd.

- Meglepõ kérdés. Nos, nem mind. Néha nagyon fájdalmas is tud lenni... szeretnéd kipróbálni?

- Nem! - sikkantom ijedten, amitõl csak nevet rajtam. Mély hangjától megborzongok. - Úgy... úgy értem... azt nem...

- Ó dehogynem...

Feláll, és én lábaimat a derekára fonom miközben elindul velem. A puha ágyra fektet, fölém hajol és megcsókol. Kábán nyöszörögve élvezem, teljesen elveszve a testemben lüktetõ vágytól. Mindenhol magamon érzem a kezeit és száját, majd amikor belenyal a köldökömbe és lecsúszik péniszemhez, ijedten felsikkantva temetem arcomat kezeimbe.

- Mit... mit csinálsz? - dadogom elvékonyodott hangon.

- Megmutatom, melyik harapásom a legélvezetesebb... - súgja, majd szájába veszi az én... ahh te szent ég! Szívogat, nyalogat és masszíroz, majd kezével folytatja, végigszánt ajkával a combomon, amikor pedig szétrobban testemben az orgazmus, megérzem harapását a combom belsõ felszínén, közel az ágyékomhoz.

Felsikoltok, a gyönyör pedig képtelen véget érni... csak remegek és élvezek... minden egyes szívással és korttyal, amit elvesz, olyan kéjt és orgazmust okoz...

- Peter... - sóhajtom elhalóan, mielõtt elsüppedek a meleg és sötét boldog... semmiben.

Peter:

Végignyalom karcsú nyakát, ízlelgetve megunhatatlan ízét, kiváltva belõle a csodálatos remegést. Imádom a nyelvem alatt érezni azt az intenzív pulzálást, ami az ereibõl árad… egyszerûen csak hívogatnak. Morranásom visszafojtom, miközben kis kezei a vállamon simítanak végig.

- Peret… - vékony hangon sóhajt fel, amitõl teljesen bevadulok, s fenekére markolva préselem egyenesen meztelen valómba. Ne ingerelj dalos pacsirtám, mert annak tuti nem lesz jó vége.

- Hm? – morgom kíváncsian, tovább kóstolgatva. Egyszerûen nem tudok betelni vele, fõleg a hangjával nem. Hajamba túr, bizsereg fejbõröm ujjai nyomán, s már csak egyetlen mozzanat választ el attól, hogy finoman a nyakába harapjak.

- Minden... harapás olyan jó...? – ez az a mondat ami lefagyaszt, de ugyan akkor elégedettséggel tölt el.

- Meglepõ kérdés – soha nem kérdeztek még tõlem ilyet, õ az elsõ… igaz nem is hagytam sokat életben azok közül, akikbõl ittam, és láttak is - Nos, nem mind. Néha nagyon fájdalmas is tud lenni... szeretnéd kipróbálni?

- Nem! – sikkantja azonnal, s felkuncogok reakcióján - Úgy... úgy értem... azt nem... – szabadkozik halkan, de már késõ… támadt egy ötletem.

- Ó, dehogynem… - morgom halkan. majd engedelmesen csimpaszkodik felé, amikor felállok. Végigfektetem az ágyon, majd fölé magasodva követelek csókot édes ajkairól. Végignyalom testét, szabadon simítom végig ahol csak akarom, az ingemet már teljesen széttártam rajta, semmit sem fed el elõlem. Harát harapdálom meg finoman, éles fogam nélkül, majd eljutok meredezõ farkacskájához.

- Mit... mit csinálsz? – nyekergi félénken, de csak halkan kuncogok.

- Megmutatom, melyik harapásom a legélvezetesebb... – suttogom makkjára, majd kényelmes lassúsággal veszem számba teljesen. Ahogy gondoltam… még mindig ugyan olyan kis ízletes falat, mint eddig. Ajkammal letérek szétsimogatott combjai közé, forrón húzom végig szám az érzékeny bõrfelületen, a legmegfelelõbb pontot keresve a harapáshoz, ahol vastagabb az ér. Amikor megtalálom végre, azt a kis vonalat kezdem el nyalogatni, kezemmel folyamatosan kényeztetem a kis drágát, s mikor az orgazmustól kezd nyöszörögni, finoman harapok belül combjába, addig-addig szívva a finom, édes vért, míg csak bírom, s õ is bírja szusszal.

Eleresztem, ekkor vadul zihálni kezd, és moccanni sem bír. De ezt nem nézhetem jó szemmel nem de bár? Ha kapsz valamit, illik adni is.

Egy párduc kecsességével másom felé, végignézem a kis lapos hasát amit teleélvezett, és most a saját nedvétõl ragacsos, mellkasa fel-le emelkedik hevesen, résnyire nyílt ajkacskája, amin a levegõt kapkodja. Kezei szétdobálva az ágyon, haja szétterülve a párnán.

Halkan felmorranok látványára, majd hasa felé térdelek, kiegyenesedve.

- Ébresztõ csibém, csak most keltél, el ne aludj nekem – megcirógatom arcát ujjbegyeimmel, s mikor rám néz, halványan villantom fel vörös íriszeimet egy sokat sejtetõ mosoly kíséretében, s ezzel „hipnotizálva” hívogatom magamhoz.

- Látom tetszett a harapásom, hidd el én is élveztem – nyalom körbe ajkaim vigyorogva, nyelvemen még mindig vérének íze érzõdik – De illene viszonozni nem gondolod? – kérdezem halkan duruzsolva, végig arcán simítva ujjaim. Nem válaszol, még csak nem is bólint, de nekem elég válasz az is, hogy ülõ helyzetbe könyököli fel magát, végig arcomat figyelve.

Szabad kezemmel arcába nyomom merevedésemet, s türelmesen várom, ahogy fokozatosan érti meg, mit is szeretnék… megint…

Már megtetted kicsi Mica, nem ez lenne az elsõ… gyerünk!

Mintha gondolataim vezényszavára tenné végignyalint rajta, finoman harapva ajkamba fojtom vissza hangomat. Elég lassú, és nem bírom ezt a tunyaságot… Mikor végre kicsit a szájába enged, megragadom szép haját, és majdnem tövig nyomom szájába, sõt torkába farkamat… Ahh, igen… Elégedetten mosolyodom el, s irányítani kezdem, hogy nekem megfelelõ módon szophasson, de egy idõ után már moccannom sem kell, magától teszi. Egyik kezével combomon támaszkodik meg, s úgy folytatja, de amikor egyet még szív is rajta, nem bírom tovább.

Egy mély hördüléssel rántom ki magam szájából, háta alá nyúlva pördítek egyet rajta, hogy hasára essek, s fel is sikkant ijedtében. Csípõjére téve kezem illesztem magamhoz, majd egy határozott mozdulattal teljesen elmerülök benne…

Forró, szûk, és ellenállhatatlan… Azonnal heves tempót diktálva teszem magamévá, egyszerûen nem bírok magammal. Feje a párnák közé nyomódik, sikolyai zene füleimben, fõleg akkor, amikor hosszan próbálja meg nevem kiejteni.

- Mondd még… - nyögöm rekedten, s eleget is tesz kérésemnek. Teljesen elõre van hajolva, ami túl szûkössé teszi… nem lesz ez így jó.

Feje mellett támaszkodó kezeihez nyúlok, és csuklóit megragadva húzom fel, hogy pont egyenesben lógjon elõttem, két felé húzom karjait hátra, így teljesen megfeszül alattam.

Haja még így is elõre bukik, fejét is leejti, de csak sötét tincsei érik el a párnákat.

Mintha csak figyelmeztetne valamire nyöszörgi nevem, én pedig elvesztve józan eszem, egyre gyorsabban mozgok benne, míg nem kirobbanó orgazmusom végig nem söpör rajtam.

Elsõ alkalom, hogy nem harapom meg közben, de kibírom… Ez a gyors kis reggeli menet, megért ennyit. Megremegek ahogy fokozatosan enyhülök, és elernyed testem, elengedem kezeit, s szinte élettelenül, mégis lihegve zuhan a puha anyagok közé. Leülök az ágyra, majd oldalra csúszva figyelem Õt. Már nem sír, nem látom rajta, nem tiltakozik… Tehetetlennek tûnik, talán megtörtnek.

Az órára pillantok, és konstatálom, hogy sietnünk kell. Felnyalábolom õt az ágyról, óvatosan karjaimba véve, és megadóan simul hozzám kis teste… Ennivaló…

- Hová viszel? – kérdezi halkan suttogva.

- Fürdeni… aztán haza.

Mica:

- Ébresztõ csibém, csak most keltél, el ne aludj nekem - dörmögi mély hangján, és én kábán emelem fel nehéz szemhéjaimat. - Látom tetszett a harapásom, hidd el én is élveztem. De illene viszonozni nem gondolod?

Hogy viszonozni? Nem igazán értem mire gondol, hiszen arra biztos nem, hogy én is harapjam meg... Megérzem a sötétben, hogy arcomhoz ér merevedése. Oh... szóval... szóval én is csináljam neki... azt?

Óvatosan érek hozzá ajkaimmal, tétován és bizonytalanul. Õ durván a hajamba markol, és nagy szerszáma mélyen a számba csusszan, kitölt teljesen, levegõt sem tudok venni... ellenkezni próbálok, elhúzni a fejemet, de õ olyan erõs... Szorosan behunyom szemeimet, és engedelmeskedve az erejének, mozgatom a fejem ahogy õ akarja. Ki és be siklik a számból... és amikor magamtól csinálom, elengedi a hajamat végre.

A következõ pillanatban egy erõs rántást érzek, és arccal a párnába érkezem, és ijedten sikkantok fel. Mélyen belém vágja magát, kitölt és feszít, fáj és mégis jó... nnhh...

Olyan hevesen esik nekem, hogy nyögni sem bírok, csak akadozó lélegzettel kapaszkodom a lepedõbe. Szinte beledöngöl az ágyba... amely a heves tempótól recseg és nyikorog, félõ hogy széttörik alattunk... A heves támadásban végre rátalálok hangomra, és kéjes sikolyokkal kapaszkodom a lepedõbe, amely hasad szét ujjaim alatt.

- Pe...teeerhh...

- Mondd még… - hangja rekedt és mély, beleremeg a gyomrom is. Karjaimat hátrafeszíti, és mindennél mélyebben hatol belém, bõrünk ahogy összecsapódik minden lökésnél, hangosan csattog a sötét éjszakában. A szex hangjai... szóval ilyen...

Összerándulok abban a pillanatban, amikor õ felnyög hosszan és mélyen, teste megfeszül mögöttem... pénisze pedig lüktet bennem.

Elenged és én a párnákra hanyatlok, és érzem ahogy kicsusszan belõlem, majd valami nedves folyik végig a combjaimon. Belém... belém élvezett...

Ernyedten, kimerülten fekszem az ágyban, majd karjaiba vesz.

- Hová viszel? - suttogom erõtlenül, beletörõdve abba hogy bármit megtehet velem.

- Fürdeni... aztán haza.

Biccentek, és a fürdõszobában az erõs fényben hunyorogva állok a zuhany alatt. Lehajtom fejecskémet, és a csempének támasztva kezeimet állok remegõ lábaimon. A vízsugár végigmossa egész testemet, hajam is vizesen tapad arcomba és hátamra. Finom szappan illata, kezembe nyom egy flakont. Kábán, de engedelmesen kezdek mosakodni, kissé nehezen megy de csinálom. Olyan gyengének érzem magam...

Megtörülközöm, közben õ a hajamat törölgeti egy törülközõvel, érzem hogy fésû lágyan siklik tincseimen. Bebugyolálva egy nagy törülközõbe állok, behunyt szemekkel hagyom hogy fésüljön.

Belém diktál valami borzasztóan keserû tablettát, amitõl erõs hányingerem támad, de miután leöblítem vízzel, a szédülés és a gyengeség elmúlik.

- Mi ez?

- Ne törõdj vele, ettõl majd jobban leszel.

Egy nagy pólóban és kölcsön sortban ülök a kocsiban, az ablak mellett elsuhanó lámpákat figyelem. Képtelen vagyok gondolkozni, vagy bármit is tenni. Érezni tudok, de olyan furcsa. Az illata...

Megérkezünk a házam elé, és kiszállnék a kocsiból, de a nyakamat megragadva ránt hirtelen közel magához, nyelve durván csusszan be ajkaim közé. Beleremegek a vad és mohó csókba... bizsereg az egész testem...

- Hajnalodik, szóval mennem kell - dörmögi mély hangján. Ezek szerint igaz, hogy a vámpírok nem bírják a napfényt. - Este lesz valami programod?

- Délután... a stúdióban leszek, felvesszük az új dalomat - válaszolom kissé rekedtesen, és átfut agyamon a gondolat, hogy akarom-e még látni õt...? Akarom. Magam sem értem miért...

Elvigyorodik, szemfogai megcsillannak.

- Akkor este oda megyek érted. Utána?

- Utána... - hajtom le fejemet, még nedves fürtjeim arcomba hullnak.

- Utána? - Ujjait állam alá csúsztatja és felemeli hogy a szemembe nézhessen. Vörösen felparázslanak a szemei, kissé megremegek tõle. Talán nem kéne soha többé találkoznom vele... - A-a... erre ne is gondolj kicsikém.

Elkerekednek szemeim. Honnan tudja mire gondolok? Halkan felnevet.

- Na menj, mielõtt meggondolom magam és hazaviszlek magammal. - Futó csók. - Este találkozunk...

Kimenekülök a kocsiból, és az ajtóhoz sietek. Szívem a torkomban dobog, és egyenesen a hálószobámig meg sem állok.

- Mi a fenét mûvelek? - suttogom erõtlenül az ágyamba zuhanva. - Megerõszakolt... egy vámpír... és én még találkozni akarok vele?!

***

 ZENE

- Tudom hogy szeretsz és tudod hogy szeretlek... baby...baby... - énekelem lágy hangomon, a zene a fülhallgatón keresztül kúszik fülembe. A szöveget elõttem lévõ papírról figyelem. Új dal, a legújabb lemezem debutáló száma lesz.

Az üvegablakon túl a menedzserem, a hangmérnök és a zenei producer valamint a titkára ülnek, hallgatnak engem. Jóllakott arckifejezésüket látva szinte hallom ahogy csilingel a pénztárgép a fejükben.

Lecseng az utolsó taktus is, és felpillantok.

Peter!

Szívem vadul zakatolni kezd, reszketegen fújom ki a levegõt, arcomat pír futja be.

- Oké, mára ennyi Mica! - szól a hangszóróból a mérnök hangja. - Szép munka volt. Ma különösen gyönyörûen énekeltél, le a kalappal, csak így tovább.

Leveszem a fülhallgatót és kisietek. Szívem olyan hangosan dübörög a fülemben, hogy alig hallom...

- Szia - dörmögi elképesztõen mély hangján Peter. Hanyagul a falhoz támaszkodva áll, kezei a zsebeiben pihennek.

- Szi-szia - köszönök neki, szemeimet lesütve. Rémesen zavarban vagyok... nem is tudom mit kéne...

Lehajol hozzám, és nem törõdve a velünk egy helyiségben lévõkkel, egy futó csókot nyom ajkaimra. Ijedten felnyikkanva lépek hátra, szerencsére nem figyelt bennünket senki...

Még megtehetem, hogy itt maradok és õt elküldöm... még megtehetem... és akkor megszabadulnék tõle, kiszabadulnék a bûvkörébõl...

Miért vonz engem annyira, hogy képtelen vagyok elszakadni tõle, amikor pedig csak bántott és kihasznált engem?!

Peter:

Segítek neki lefürdeni, de közben látom, hogy megint elég gyenge. Elkomorulok egy pillanatra, majd felsóhajtok. Miután adtam rá egy pót ruhát, egy újabb adag tablettát adok neki, szerencsére jól bírja az íze ellenére.

- Mi ez? – kérdezi fintorogva, de máris visszaszökött az arcába a szín szerencsére.

- Ne törõdj vele, ettõl majd jobban leszel.

Beültetem a kocsimba, majd hazaviszem, hogy pihenhessen. Éjszaka sokkal jobb vezetni, szinte senki nincs az utakon, még a tunya fakabátok is durmolnak a kocsijukban.

Mikor elérjük a célt, nem hagyom kiszállni a kocsiból, magamhoz rántva csókolom meg. Legszívesebben magamnál tartottam volna még pár napig, de a munkája miatt kénytelen vagyok elengedni… kár érte.

- Hajnalodik, szóval mennem kell – duruzsolom még ajkaira, majd elhajolok tõle – Este lesz valami programod?

- Délután… a stúdióban leszek, felvesszük az új dalomat – válaszol hebegve.

- Akkor este oda megyek érted. Utána?

- Utána…

- Utána? – kérdezem újra, s magam felé terelem tekintetét, mélyen a szemébe nézek, egészen fejecskéje legmélyére látva… „nem kéne soha többé találkoznom vele...”. Szeretnéd mi? – A-a… erre ne is gondolj kicsikém – ábrándítom ki élveteg vigyorral.

- Na menj, mielõtt meggondolom magam és hazaviszlek magammal. Este találkozunk… - emlékeztetem egy apró csók után, majd kiszáll.

Ami az enyém, nem hagyom elfutni. Levadásztalak kicsikém, és egykönnyen nem szabadulsz meg tõlem, hacsak nem én úgy akarom, de az neked sem lesz jó.

Hazamegyek, majd ledobálom a ruháimat, és elmegyek tusolni. Jeges vízzel maratom végig egész testemet, de még így is alig bírok lenyugodni. Egyik kezemmel a csempének támaszkodom, másikkal halántékaimat masszírozom, majd homlokomat.

Valami nincs rendben velem… Soha nem volt még egy ilyen fiúcska sem, akit egynél többször is akartam magamnak.

Talán amúgy sem lett volna lehetõségem, hisz ráadásul õ az egyetlen, akit még életben hagytam. Nem volt más választásom, ha õt is úgy falom fel mint a többit… lebuknék.

Francba ezzel a hatalmas étvággyal, most az egyszer bánom, hogy nem mindig tudok uralkodni magamon.

Elzárom a csapot, futólag átdörgölöm magam egy törülközõvel, beletúrok hajamba, és felkapom a boxerem.

Ha délután, azaz este érte akarok menni, akkor aludnom kell. Ledobom magam az ágyra, s csak ekkor hallom meg, hogy a lejátszó alig hallhatóan még mindig a lemezét pörgeti. Amint meghallom a hangját, testemen végigfut a borzongás, és hiába a fáradtság és a jeges víz, már ennyi is elég ahhoz, hogy gerjedjek rá…

Bassza meg…

Végigsimítom mellkasomat, ami enyhén tapad még a fel nem száradt víztõl, lehunyom szemem, és mélyet szippantok. Az egész szobát belengi még édes illata, ágyékom izgatottan rándul egyet.

Hasamon a kockákon futnak végig ujjaim, végig lehunyt szemmel tapogatózom, mintha csak képzelegnék. Vagy talán azt is teszem?

Kezem becsúszik a nadrág alá, felmorranva simítok végig vágyamon.

„Kiss me… love me… „

Sorra hangzanak a kifejezések, lassan már én is csak szófoszlányokat hallok belõle.

Rámarkolok farkamra, és lassan masszírozni kezdem, nem tudom visszafogni magam, bár egyáltalán nem is szeretném.

Hehe… néha énekelhetne kicsit mocskosabban is… mondjuk „fuck me…”.

Vigyorogva nyalom meg ajkaimat, és tovább kényeztetem magam, testem felforrósodik és mintha elpárologna róla a megmaradt víz. A levegõt szabályosan veszem, egyenletesen mély a szuszogásom, s meg sem látszik rajtam az izgatottság, csak akkor, amikor már a kielégülés felé járok, s cseppet megfeszülve mormolom fogaim közül nevét.

- Mica… Mica…

~*~

Besétálok a stúdióba, ahol épp felveszik az új dalt.

Ahogy látom épp a végére érkeztem, mert hirtelen elhalkul minden, páran észrevesznek, de már tudják, hogy ki vagyok… Azaz csak azt hiszik, én vagyok a testõre.

Megvédem én… a magam módján, és persze magamnak… Hehe.

Amikor felpillant az ablakba, úgy lepõdik meg, mintha nem számított volna rá, hogy el fogok jönni érte. Pedig én betartom a szavam.

- Szia – köszönök neki halkan, fél szemmel a kis hiéna bagázst figyelve.

- Szi-szia – dadogja félénken, és már csak a kis pír hiányzik róla… Mindjárt felfalom.

Bár helyette csak egy apró csókot kap, ami meg is lepi. Nem vette észre senki, én pedig már nagyon megkívántam kis ajkacskáját.

Körünkbe lép az egyik öltönyös férfi alak, egyik kezét az én vállamra teszi, másikat pedig Micáéra.

- Hallottam minap az interjús esetrõl. Igazán jó munkát végez – megpaskolja vállamat, és csak egy nagyon kicsi hajszál választ el attól, hogy vicsorogva leharapjam a kezét – Vigyázzon rá továbbra is így, a pop csillagának fontos a testi épsége – elhagy minket, majd kimegy a terembõl, s hirtelen hangulatváltozásomban vigyoroghatnékom van.

Ennyi barmot egy rakáson…

Jó munka… Testi épség.

Hehh…

Lassan szálingózni kezd a népség, közben pedig azon agyalok, hogy vajon merre is mehetnék a kis drágával.

A lakás már unalmas, a kocsi… nos az csak rögtönözve jó, elvinni pedig csak úgy valahova… nem az én stílusom.

Este van, így kevés ember van az épületben, talán ez lesz a tökéletes. Viszont az összes folyosón kamerák figyelnek, kell találni egy helyet, ahol nem vennének észre.

Magamban vigyorogva találom ki azonnal, s arcomon csak egy szám sarkába kanyarított sunyi mosollyal nézek le rá.

- Merre van a mosdó Mica? – kérdezem közelebb lépve hozzá, majd kiterelem a stúdióból a folyosóra.

- E-erre végig, aztán balra – mutatja az irányba nézve, elkapom kis kezét, és szinte húzni kezdem magam után, mint a kis kutyát.

Épp hogy belépünk az ajtaján pördítve egyet rajta hátát a csempének feszítem, és karjaimmal útját állva a menekülésnek egy mohó és vad csókot követelek tõle.

Ajkaiba szuszogok a kiéhezett vágytól, nyelvemmel azonnal befurakszom ajkai közé, és fojtott kis nyögéseket csalok ki belõle. Hogy én mennyire imádom ezt…

- Hiányoztál már Mica… - dörmögöm rekedtesen, és arcára, majd nyakára térek le csókolgatva és nyaldosva, fülembe zihál, ujjaival ingembe markol.

- Ne… Neh… Peter… Megh… megláthatnak – hmm… talán igaza van, de ennyi kockázatot megér. Továbbra sem hagyom abba puha bõrének kóstolgatását, szememmel körbekémlelem a terepet, s egy parfist meglátok a közelben. Alig van egy vagy két méterre, de lusta vagyok érte hajolni. Kinyújtom karom, s ujjaimmal intve egyet a kezembe csalogatom, csak élettelenül dõl a kezembe a tárgy, így ki tudom támasztani, azaz akasztani a kilincset.

- Így már senki nem nyit ránk ugye? – duruzsolom nyakára, majd nyelvemmel tovább körözök rajta. A válasz teljesen kibogozhatatlan nyögéseitõl. Hehe…

Egész testemmel a falba préselem, örömmel tapasztalom hogy ágyékunk keményen feszül egymásnak, igazán nagy elégedettséggel tölt el. Fél kézzel felsõje alá csúsztatom tenyeremet, mutatóujjammal mellbimbója körül kezdek el körözni, amitõl megrándul, és fojtottan sikkant fel.

Elégedetten morgok egyet, vigyorogva folytatom felfalását, fogaim elõvillannak, s enyhén karcolgatni kezdem vele vállgödrét. A vékonycsíkban felserkenõ vére elárasztja szinte azonnal a helyiséget, orromba kúszik bódító illata, és egyre kevésbé bírok magammal. Felrántom pólóját, csuklóira tekerem, majd feje fölött a falhoz feszítem.

Hmm… kötözött husi. Megnyalom ajkaimat a látványra, ahogy teljesen kifeszül elõttem, arca teljesen vörös, szemei kábán csillognak.

Gyönyörû szép.

Azonnal kis rózsaszín mellbimbójára vetem magam, mindenhol meg akarom kóstolni, nem tudok betelni az ízével. Szabad kezemmel hátát, gerincét simítom végig közben, hátul becsúszik kezem a nadrágjába:

- Ne! – sikkant fel, de ez nem hogy megállít, csak még jobban arra ösztönöz, hogy élvetegen tapogassam bárhol. Középsõ ujjam becsúszik formás popsija partjai közé, a többi ujjammal szétfeszítem, majd lassan meg is találom forró ánuszát. Enyhén nedves, sõt tûzforró, fojtotta nyögök fel, és abbahagyom mellkasa faldosását és karcolgatását fogammal, végignyalva testén végül eljutok arcáig, és közvetlen közelrõl nézek szép szemeibe.

- Látom én is hiányoztam – susogom a tömény vágytól rekedten, vigyorogva, majd egy hirtelen mozdulattal azonnal belé csusszantom tövig ujjamat.

Mica:

- Merre van a mosdó Mica? – Gyanús ez a mosoly, mégis elárulom neki. Álmomban sem gondoltam volna, hogy percekkel késõbb a mosdó falának préselve állok, és hevesen csókolózom vele.

- Hiányoztál már Mica… - simogat a levegõbe karcos hangja. A távolból hallom saját tiltakozó nyöszörgésemet, amely elhal ahogy megérzem matató ujjait mellkasomon és hasamon. Perzselõ vágy áramlik végig testemen, képtelen vagyok bármi másra, csak nyöszörögve kapaszkodom belé, amíg fel nem rántja pólómat és csuklóim köré tekerve feszíti fejem fölé karjaimat.

Zihálásomat visszaveri a csempézett fal, félig lehunyt szemeimmel figyelem mellkasomat harapdáló Petert, de a kábaság azonnal rémületté változik, amikor megérzem kezét a fenekemen.

- Ne!

Enyhe fájdalmas feszítést érzek, ahogy belém vezeti egyik ujját, majd szemembe néz egy elégedett mosollyal.

- Látom én is hiányoztam.

Felsikkantok és megfeszül a testem, amikor mélyen belém dugja. Szemeim lehunyva adom át magam a testemet rázó kéjnek, és önkéntelenül is megmozdul csípõm, ösztönös kis lökésekkel egyre mélyebben és mélyebben vezetem magamba. Érzem ahogy belülrõl egy bizonyos pontot kitapintva masszírozni kezd, combjaim remegve fonódnak dereka köré.

- Várj, így nem tudom lehúzni rólad a nadrágot – dörmögi a fülembe, és én engedelmesen, halk nyöszörgések kíséretében segítek neki lecibálni magamról a farmert. Elenged, én pedig megfordulva tartom felé fenekemet, vállam felett hátrapillantva rá, miközben kezeimmel a falnak támaszkodom. Hosszú hajamat félresimítja vállamról, szája durván tapad az enyémre, majd belesikoltom a behatolás fájdalmas gyönyörûségét.

- Ez az – zihálja mélyebbre hatolva. – Sikolts... mutasd, mennyire élvezed ahogy megbaszlak...

Keményen meghág, fájdalmam és gyönyöröm hangjait szája nyeli el, egyik karjával derekamat szilárdan tartva egyenletesen és gyorsan pumpál, másik kezének ujjai péniszemet masszírozzák, amíg szét nem robban testemben a gyönyör, õt is magával rántva. Rángatózva szorít magához, hörgése fülemet súrolja.

Fáradtan hagyom hogy felöltöztessen, kábán engedelmeskedem neki, és követem ahová húz magával. A kocsiban kezdek magamhoz térni, és a város éjszakai kivilágítása homályosan suhan el szemeim elõtt, amikor újra megszólalok.

- Miért nem haraptál meg?

Ezen már azóta gondolkozom, amióta csak észhez tértem. Eddig mindig véremet vette szex közben, vagy elõtte vagy utána. De most semmi. Miért?

Peter:

Ívbe feszül háta, felnyögve, ahogy tövig nyomom belé ujjamat, fejecskéjét hátraveti, és pilláit lehunyva sóhajt fel. Gyönyörû… Az én szépségem. Vigyorogva, kába szemekkel figyelem, ahogy csípõjét mozgatni kezdi, és szörnyen élvezi a kis drága, megtalálom vágyforrásának apró pontját, és ahogy azt kezdem masszírozni, nyöszörögve robban ki belõle a kis kéjenc, lábai máris derekam körül ölelnek körbe.

- Várj, így nem tudom lehúzni rólad a nadrágot – duruzsolom a vágytól rekedten kis füléhez hajolva, lábait úgy mozgatja, hogy könnyen lerángathassam róla a ruhát, és szabaddá váljon számomra. Ahogy újra talpra áll, immáron meztelenül, hátat fordítva nekem pucsít be a kicsike, pontosan tudja, mit akarok. Õ is akarja, ahogy látom, és ennek ellenállni képtelenség. Ujjammal félresimítom útban lévõ tincseit, forró csókkal tapadok ajkaira, és ezzel egy idõben, mikor elmélyítem a csókot, belehatolok forró popsijába. Ahh anyám… úgy érzem egy pillanat és elmegyek.

- Ez az… - hörgöm öntudatlanul, sóváran, a vágytól feltüzelve. - Sikolts... mutasd, mennyire élvezed, ahogy megbaszlak...

Szinte beleépítem a falba, két oldalt masszívan fogom csípõjét, és magammal ellentétes irányban mozgatom õt, bõrünk csípõsen csattan össze, ahogy egyre erõsebben és erõsebben teszem magamévá. Megõrülök tõle, ajkait tépem, talom, s ahogy végre teleélvezem a kicsikét, elégedetten zihálva, hörögve szoríthatom magamhoz. Ez kurva jó volt…

Elvigyorodva nézek a csempére, ahol az õ spermája csurog végig. Hehe…

Segítem visszavenni a ruháit, majd magam után húzva ültetem be a kocsiba. Olyan mintha félálomban lenne, vagy még extázisban? Hehe… Kipirult arcából ítélve erre tudok gondolni. Gyorsmenetnek nem is volt olyan rossz… sõt… gyorsan kapcsol a kicsike, egyre gyorsabban. És a legjobb, hogy még élvezi is.

Elindulok a kocsival, halk szuszogását hallgatom addig, míg fel nem ébred.

- Miért nem haraptál meg? – egy fél pillanatra kikerekedik szemem, majd halkan morranok egyet. Basszus… Mi ez így hirtelen? Ráadásul igaza van. Mindig ezt csinálom, és most észre sem vettem magamon. Ez hogy lehet?

Ki kell találnom valamit.

Hehh…

Lassan elmosolyodom negédesen, és egy pillanatra fordulok csak felé.

- Mert már jóllaktam – majd visszanézek az útra, nem lenne jó balesetet szenvedni kora éjjel.

- Ve-velem? – hehe… pont ezt a kérdést vártam.

- Azt nem mondtam cicám – vigyorodom el, de tekintetemet nem veszem le az úttestrõl. Gyorsan hazaérünk, természetesen hozzám, mert az biztos, hogy egy kis ideig nem akarom elereszteni magam mellõl. Lezárom a kocsit, azt sem hagyom, hogy kiszálljon, de úgysem tudna elmenekülni elõlem a kis drága.

Felé fordulok, a félhomályban halványan parázslik vörös szemem.

- Ennyire hiányzik, hogy megharapjalak, kicsi Mica? – vigyorom újra arcomra terül, lassan felé kezdek hajolni, de õ hátrál… amíg tud.

- Nem… nem azért mondtam – a rémülettõl és a sötéttõl még pupillái is kitágulnak, arca elhûl, de számomra még így is egy szexi kis kéjenc fiúcska. Fõleg az után, amit magától tett.

Elkapom csuklóját, és az ölembe rántom õt, szorosan ölelem át, hogy kapálódzni se tudjon.

Orrommal végig simítom arcát, majd haját is félresöpröm vele, és belenyalok fülének tövébe, amibe beleborzong a kis édes.

- Már késõ kicsikém – dörmögöm bele halkan susogva, oldalába markolva simítok végig rajta ruhán keresztül. Már most megint kívánom, persze õ is érzi, hogy rajtam ül. Reszket simogatásomtól, és talán még a félelemtõl is. Az utóbbit néha már egyre ritkábban érzem rajta. Forrón tapadok duzzadt kis ajkaira, mohón falom õket, nyelvemmel becsúszok szájába, és morogva élvezem tompa nyögdécseléseit. Szabad tenyeremmel végigsimítom mellkasát, hasát oda-vissza, majd letérek a nadrágra is, gyors mozdulattal lehúzom a sliccet, becsusszannak ujjaim, és meg is ragadom feléledt farkincáját.

- Örülök, hogy élvezed – duruzsolok fülébe vigyorogva, de mielõtt válaszolhatna bármit is, lassú masszírozásba kezdek, amit fokozatosan, egyre jobban gyorsítok. Nyelvemmel szinte egész nyakát végigcirógatom, és ágyékom fájdalmasan rándul, amikor érzem a bõr alatt lüktetõ ereket. Ahh… annyira vágyom rá… De kivárom az utolsó pillanatot. Markom már gyorsan cuppog rajta, Õ hátravetett fejjel sóhajtozik kipirulva, és amikor látom, hogy arca a kéjtõl torzul, hevesen dobogó szívvel, áhítattal figyelem minden mozzanatát.

Abban a pillanatban, ahogy felsikolt a kirobbanó orgazmustól, fogaimmal bõrébe mélyedek, s a forró, vággyal telt vére csak úgy ömlik, lecsurog torkomon, és elégedetten morgok, õ hosszan-hosszan élvez el, ujjaim között is folydogál forró magja. Amikor végeztem vele, jóllakottan nyalom körbe ajkaimat, és ziháló pofiját figyelem. Folyamatosan, erõsen reszket, lehunyt szemekkel, gondolom még mindig a hatásom alatt lehet. Gyönyörû szép.

Lassan fokozatosan nyugszik le, majd végül teljesen kisimul arca. Elaludt…

Arcom komor, végigfuttatom tekintetem rajta sokadszor, ujjammal gyengéden simítok ki arcából egy tincset. Hm…

Kinyitom a kocsi ajtaját, felnyalábolom és beviszem a házba. Önkívületében, félálomban a nyakamba kapaszkodik, és egy furcsa érzés leng körül. Nem éreztem még ilyesmit.

Óvatosan fektetem le az ágyba, összekucorodik így betakarom.

Saját magamon döbbenek le olykor. Most is eljött az ideje. Leülök az ágy szélére, neki háttal, könyökeimet a térdemre támasztom, tenyereimbe temetem arcomat, és szuszogva masszírozni kezdem arcbõrömet.

Bassza meg… Mikor kezdtem el gyengéd lenni vele?

Mica:

- Mert már jóllaktam.

- Ve-velem?

- Azt nem mondtam cicám – vigyorodik el. Összeszorul a torkom a gondolattól, hogy valaki másból ivott. Miért zavar? Nem tudom...

Megérkezünk és megállítja a kocsit, felém fordul, szemei úgy parázslanak a sötétben, mint két égõ cigaretta.

- Ennyire hiányzik, hogy megharapjalak, kicsi Mica?

Felém közelít, és én a kocsiajtóhoz simulok, minél távolabb húzódva tõle.

- Nem… nem azért mondtam – dadogom, de már késõ. Az ölébe ránt, karjai úgy ölelnek át, mint a satu. Nincs menekvés... Forró nyelve égeti fülem érzékeny bõrét, reszketeg sóhajjal hunyom be szemeimet.

- Már késõ kicsikém.

Ágyéka keményen feszül, pénisze olyan, mint egy vastag és kemény kötél. Az enyém is lüktet már, és amikor Peter simogatni kezdi csupasz bõrömet hasamon és mellkasomon, még jobban megkeményedek. Cipzáram halkan csúszik le, és amikor ujjai közé szorítja lüktetõ péniszkémet, felnyögök.

- Örülök, hogy élvezed – búgja lágyan, miközben keze egyre nagyobb gyönyört okoz, egészen addig, amíg elsötétül minden, és az orgazmus végigsöpör testemen, hogy ezzel egy idõben megérezzem bõrömbe mélyedõ hegyes fogait. Összerándulok, és ahogy hangosan kortyolja véremet, újabb gyönyörhullám áramlik szét bennem...

- Istenem... – lehelem a hihetetlen élmény közben. Az élvezettõl hajába bújnak ujjaim, nyakamhoz húzom a fejét szorosabban, és kábult örömmel tölt el, hogy én vagyok, aki táplálja õt.

Lassan elhomályosul minden, meleg testéhez bújva merülök kába álomba...

Amikor felébredek, különös érzés kerít hatalmába. Halkan felnyögve remegek meg, amikor megérzem...

- Peter... – suttogom, és lepillantok a lábaim között fekvõ testre. Ajkai péniszemet cirógatják, majd combomon fut végig forró, nedves nyelve.

- Ideje volt már, hogy felébredj... – súgja. – Kezdtem nagyon unatkozni.

Combomra tapad a szája, érzem ahogy fogai bõrömet karcolják, de nem harap még meg. Halk sóhajjal tárom szélesebbre lábaimat, hogy kényelmesen elférhessen, ujjaim hasamon siklanak végig. Engem figyel, szemeiben vörösen parázslik a vágy, az enyém tükörképe. Kívánom. Érezni akarom testének súlyát magamon, lélegzetének forróságát a bõrömön, hegyes fogait... táplálni akarom a testét kéjjel és vérrel...

Halkan morogni kezd, ujjai combom húsába mélyednek, megfeszül a teste.

- Mire gondolsz most, Mica? – kérdezi rekedten. Megnyalom kiszáradt ajkaimat, és zihálva próbálom összeszedni gondolataimat.

- Nem tudom...

- Dehogynem – súgja. – Érzem rajtad a vágy illatát, ezt nem tudod letagadni. Szóval, mire gondoltál?

Lángvörös pofimat kezeim mögé rejtem, és legszívesebben elsüllyednék. Miket gondolok én?! Jaj nekem...

Nyelve lágyan körözni kezd herezacskómon, és én nyüszögve feszítem ívbe a testem, a kéj végigfolyik ereimben...

- Mondd ki.

- Nem bírom... ahh... nhhh...

Körmei combomba vájnak, a fájdalomtól felsikoltok, ezzel egy idõben pedig ahogy szájába vesz, a gyönyör elõhullámai rázzák meg testemet. Érzem ahogy fogai karcolnak... istenem! Nhh...

- Holnap hajnalig... van idõnk kicsi Mica. Ha kell, addig kínozlak, de akkor is tudni akarom... mi járt a fejedben, amikor úgy néztél rám.

Az órák lassan vánszorognak.

Megfeszül izzadt testem, csuklóimon megszorul a bõrszíj, amely az ágyhoz köt.

Könyörgõ nyöszörgéseim töltik be az éjszaka csendjét.

Forró szája, nyelve és hegyes fogai...

- Kívánlak... vágyom rád... kérlek...

- Halljam...

- Én akarlak... csak én akarlak...

- Tovább.

- ...táplálni... téged... azt akarom, hogy... nhhh... csak az én testemet használd... hogy...

- Folytasd!

- ...ahh... a véremmel és a kéjjel akarlak... táplálni...

- Ezt az amit gondoltál? – hajol fölém , szemeit az enyémbe fúrja. Kábán nézek fel rá, már azt sem tudom hol vagyok.

- Igen...

Peter:

Nem… nem hagyhatom magam elpuhulni csak azért, mert életben kellett hagynom ezt a kölyköt. Halkan morogva fordulok felé, már hátán fekszik, kisimult arcocskával. Valami mocorog bennem, ami most nem a fenevad, és ez nagyon idegesít… Lerántom róla a takarót, csak megrezzen, de nem ébred fel. Felé kerekedek, leszaggatom róla a ruhát, vággyal teli éhséggel csókolom végig testét. Még mindig nem teltem be vele eléggé. Még mindig vágyom rá, már puszta látványa is kiéhezetté tesz.

Apró, vékony karmolást ejtek meg combja belsõ felén, nyelvemmel bebarangolom apró péniszét, kis zacskóit.

Felsóhajt, és végre felébred, nevem csusszan ki szájacskáján.

- Ideje volt már, hogy felébredj... Kezdtem nagyon unatkozni. – dörmögöm combjára, majd lehunyom szemem, és kicsit meg is szívom azon a folton a bõrt. Megremeg, lábacskáival több helyet biztosít nekem, és amikor felpillantok rá, keze a hasán siklik, megdobban bennem újra az érzés, s mire a tekintetét észreveszem, belém nyilall az érzés, nem csak lüktet. Vágy lakozik a szemeiben… az illatában… a lényében.

Fejecskéjébe nézek, hogy hallhassam gondolatait, de csak az utolsó foszlányt kapom el „... és vérrel”. Nem tudom értelmezni, viszont határtalan kíváncsiságom szabadjára engedem. Tudni akarom…

- Mire gondolsz most, Mica? – duruzsolom dõrébe, fogva tartva tekintetét. Sóhajtozik, szemei homályosan, édesen csillan bennük a vágy.

- Nem tudom… - zihálja kábán, összeszûkül tekintetem. Nem cicám… Nem menekülsz.

- Dehogynem. Érzem rajtad a vágy illatát, ezt nem tudod letagadni. Szóval, mire gondoltál? – kivörösödik szép arca, kis tenyerei mögé próbál rejtõzni, de mindhiába. Ágyékán köröz nyelvem, reszketeg sóhajjal feszül meg, a kéj kiül arcára, és gyönyörködöm benne. De akkor is hallani akarom. – Mondd ki

- Nem bírom... ahh... nhhh... – Elõször tenyeremmel simítom végig combocskáját, majd elõbukkanó karmaimat húzom végig bõrén, vörös csíkokat hagyva nyomán. Ekkor kapom számba a kicsikét, d arcán látom a kéj és fájdalom torzulásának keverékét. Gyönyörû szép…

- Holnap hajnalig… van idõnk kicsi Mica. Ha kell, addig kínozlak, de akkor is tudni akarom… mi járt a fejedben, amikor úgy néztél rám.

Visszahajolok sérült bõréhez, nyelvemmel tisztogatom le az apró vérpöttyös sebeket. Íze szétolvad számban, érzem mindenét. Sóvárog a kicsike, és ez lesz az, amit ki fogok használni.

Felválva kényeztetem és kínzom, hol gyönyört, hol pedig fájdalmat okozva sebekkel, karmolásokkal és harapással. De nem hagyom, hogy elélvezzen… semmiképp.

Órákig kínzom, növelem sóvárságát addig, míg az õrületbe nem kergetem vele. Ezzel magamat is sanyargatva. De megéri… a látványáért teljesen megéri.

Csuklóit már bõrszíjammal kikötöttem az ágytámlához, s ahogy lassú kényelmes kényeztetéssel fokozom tovább a feszültséget, meg-megfeszül teste, reccsen a bõr, édes nyögések töltik be a szobát, a fülledt levegõrõl nem is beszélve.

Csuklómmal lassan masszírozom fényes farkacskáját, párszor megnyalom végét, majd hasához hajolok, forrócsókokat égetek bele, fokozatosan gyorsítom markom mozgását, de mielõtt elélvezne, elszorítom a tövét, és oldalába harapok egy olyan ponton, ahonnan egy csepp vér sem folyik ki. Csalódott sóhaj újra, könnyes, könyörgõ tekintet, halk zihálás… Teste fénylik az izzadságtól, mellkasa fel-lejár, fájdalmasan remeg meg. A kielégületlenség édes fájdalmában, végre megtörni látszik.

- Kívánlak… vágyom rád… kérlek…

- Halljam… - morgom, folytatásra bírva.

- Én akarlak... csak én akarlak...

- Tovább.

- ...táplálni... téged... azt akarom, hogy... nhhh... csak az én testemet használd... hogy...

- Folytasd! – hörgöm öntudatlanul, mellkasomban vadul lüktet a vérpumpáló szerv, visszatartom lélegzetem, hogy halljam tovább szavait. Akarom.

- ...ahh... a véremmel és a kéjjel akarlak... táplálni...

Szívem leáll egy pillanatra, majd tovább dörömböl vadul. Nem lehet… nem…

Mindent abbahagyok, felé görnyedek, és tekintetét fürkészem.

- Ez az amit gondoltál? – lassan nyitja fel hosszú pilláit, homályos, kába tekintet csillog vissza rám.

- Igen… - válaszol áhítatos sóhajjal. Nem hiszem el.

- A francba – dörmögöm halkan, hogy szinte még õ se hallja, majd hirtelen, mohón tapadok ajkaira. Fogaimmal felsebzem száját, ettõl csak durvábbra vált a csók, vadul szuszogva habzsolom apró testrészét, tenyerem bejárja egész testét, majd felsóhajtva karmolom végig, hosszú csíkot hagyva rajta keresztben. Belenyög a számba, ajkam és nyelvem is megremeg, még végigsimítom utoljára szájpadlását, majd lassan hajolok el tõle, ajkacskái körbeölelik nyelvem, farkam fájdalmasan rándul egyet. Arcán szétkenõdött a vér a csóktól, úgy néz ki mint egy maszatos gyerek. Ajkain keresztül nyalok forrón, lassan letérek fülére, fogaimmal finoman karcolgatom karimáját és lentebb nyakát, de nem sebesítem meg.

Egy gyors mozdulattal szabadítom ki a zipzár mögül a fenevadat, lábacskái persze már rég derekamon pihennek, így pontosan a cél elõtt vagyok. Hangosan felmorranva hatolok belé, õ felsikolt, én pedig elsorvadok a hirtelen ért forróságtól. Gyorsan kezdek el mozogni, és már elég tág ahhoz, hogy így ne ejtsek rajta sebeket. A gyönyörtõl nyöszörög, nyögései visszhangoznak fülemben, lényemig hatolnak. Háta megfeszül, de ahogy belé karmolok, szemeit összeszorítva sikolt fel. Nem… nem jó… még így is gyönyörû… Nem fogom bírni.

Nyakán is ejtek apró karcolásokat, lenyalogatom a foltokban kiserkenõ vért, de amit érzek… még jobban megingat. Nem lehet… lehetetlen.

Elégedetlenül morgok, pedig amit lentebb érzek, mindent felülmúl.

- Micah… - hörgöm fülébe, egyre gyorsabb tempóra váltok, már arcán látom, hogy rá sem kell segítenem, mindjárt elélvez. Ah… Ismét megmarkolom hasának feszülõ péniszét, arcát megnyalva, tovább mozogva figyelem mimikáját, ahogy fájdalmasan szisszen fel. Ki akar sajátítatni… Ki akar tulajdonítani… Melyik ember gondolhat ilyet? Miért akar engem? Miért akar minden kínzásom ellenére? Miért? Melyik lény az aki birtoklásra képes?

Aki szeret…

Fájdalmasan hördülök, erõsebben teszem magamévá, durván vágódom belé újra és újra, egyre erõsebben szorítva kis farkát. Nem lehet… Engem soha… senki…

Õ sem…

Nem… ha ezt tovább hagyom, a végén még legyengít teljesen.

Már így is a rabjává váltam… a vérének… a szépségének…

Mrrr… Nem…

- Gyûlölj – hörgöm halkan fülébe, majd karmaimmal mély csíkokat húzok alhasán, és ahogy megtámaszkodom, újra éledezõ farkacskája dörzsöli a sebet.

Nem… nem lehet…

Lábai még midig derekam körül szorulnak erõsen csípõmre. Nem bírom már sokáig, túl jó benne.

Nem mond semmit, csak összeszorított szemekkel nyöszörög, ahogy durván hágom meg.

- Mondd ki – hörgöm egyre hangosabban, oldalát is végigkarmolom, egész teste tele van sebekkel, az egész szobát elborítja vérének bódító illata, úgy érzem teljesen megrészegültem.

Még mindig semmi… Francba már… - Mondd, hogy gyûlölsz! – kiáltom mély torokhangon, vággyal telt hörgéssel, és combján is mély csíkokat szántok. Nem bírom tovább.

Mica:

Durván csókol meg, bõrömbe vájnak körmei. Fájdalmas nyögéssel rándulok össze, saját vérem sós és fémes íze a számban.

Hirtelen, fájdalmasan hatol belém. Felsikoltok a fájdalomtól, könnyeim kicsordulnak, mégis dereka köré fonom remegõ lábaimat, és szétárad testemben a kéj. Milyen ellentmondásos... élvezem, hogy bánt engem...?!

Sikoltok és nyögök... még... még... ne hagyd abba... Peter...

Szétrobban testemben a felgyülemlett feszültség, gyönyör rázza minden porcikámat, úgy érzem meghalok...

- Micah...

Távolbol szûrõdik felém hörgése, majd ahogy magamhoz térek, egyre erõsebb fájdalommal jár, ahogy bennem mozog. Keményen, kíméletlenül... csinálja... fáj... fáj... mindenem...

- Gyûlölj.

Annyira fáj... szinte széthasadok, már a lábaimat sem érzem, csak saját vérem szagát, és a pokoli kínt.

- Mondd ki! – lihegi a fülembe, körmeit érzem, a fájdalomtól már csillagokat látok. Miért akarja, hogy gyûlöljem...? Ez lenne a helyes... igen... hiszen most is fájdalmat okoz nekem, bánt engem...

- Mondd, hogy gyûlölsz! – kiáltja mélyen zengõ hangján, majd felordít és megfeszül rajtam, teste görcsösen rángatózva nehezedik rám.

*

Azt hiszem... órák telhettek el, vagy csak néhány másodperc. Nem tudom. Õ legördül rólam, szemei behunyva. Oldalamra fordulok nehezen, és kábán támaszkodom karomra. Valamin megcsúszik a kezem, visszahanyatlom a párnára. Csodálkozva nézek le... ez az... én vérem?

Istenem... tiszta vér vagyok... mindenem tiszta vér!

A fájdalom pedig... nem tudok rá fókuszálni, mert mindenhol érzem... mindenhol...

Fázom...

Az ajtóig eljutok valahogy, de vértõl nedves kezeim lecsúsznak a kilincsrõl. Ahogy lassan egyre lejjebb csúszom, a fehér ajtón végigcsúszó tenyereim széles, vörös csíkot rajzolnak rá, akár valami absztrakt festmény egy vásznon.

Elhomályosul minden, a puha szõnyegre nehezedik fejem, hajam fáradt arcomat cirógatja...

Soha... nem gondoltam volna, hogy egyszer majd... így fogok meghalni.