Az élet kegyetlen. Szóval, ha életben akarsz maradni, tanuldd meg megvédeni magad.
-Könyörgöm… ne tegye…- zokogja áldozatom, de én csak elmosolyodva tartom homlokához fegyverem.
-Bocs szivi. De az élet kegyetlen.- közlöm vele a nagy igazságot, majd meghúzom a ravaszt. A nő pedig elterül a padlón, könnyei keverednek kiömlő vérével.
Könnyedén elteszem a fegyverem, majd kisétálok a házból. Az én munkám itt véget ért. Felülök a mocimra, összehúzom a bőrdzsekimet és felteszem a napszemüvegem. Bepöccintem a verdát és már száguldok is.
Mikor megérkezek a klubhoz, szótlanul leparkolok, majd a kidobóembernek biccentve besétálok a bárba.
Már lepereg rólam a lágy, erotikus zene is, még a fehérneműs kis tündérkék sincsenek rám hatással, ahogy kacérkodni próbálnak. Lepereg rólam az egész. Egyszerűen képtelen vagyok felizgulni erre. Talán a munka teszi, ki tudja. De már csak az igazi, extrém dolgok gerjesztenek be.
-Matt, édesem, jó téged újra látni.- hallom meg az ismerős hangot, melyhez nemsokára vékony kis kezek majd egy bájos arc is társul. Carolyn simul hozzám, egyik műkörmös kezével lehúzza a dzsekim zipzárját, majd a fekete pólómon keresztül a mellkasomat kezdi cirógatni.
-Viszlát, Carolyn.- rázom le magamról a nemkívánatos testet, majd a pult felé indulok. Persze ő nem adja fel ilyen könnyen. Egyszer dugtam meg, kíváncsiságból. Azóta nem száll le rólam.
-Durva vagy, mint mindig.- jegyzi meg durcásan csücsörítve, de nem érdekel. Csak leülök az egyik bárszékre, a csapos pedig azonnal leteszi elém a megszokott whiskymet. Carolyn persze leül mellém, és csábosan egy koktélt kezd szopogatni. –Oh Matt, te sosem voltál túl jó partiarc. De ezen lassan változtatnod kellene.
-Miért is?- fordítom felé fekete szemeimet. Ez jellemző. Mindig, mindent tud, de úgy kell belőle kihúznom az információt.
Szinte villannak a szemei.
-Egy csókért bármit elmondok neked.
Közelebb hajolok hozzá, lágy hangom hirtelen fenyegetővé válik. Kócos, fekete tincseim ijesztő árnyékot vetnek arcomra.
-Na idefigyelj, Carolyn. Ha azt akarod, hogy a jövőben a férfiak ne undorral nézzenek rád, akkor beszélj.- sziszegem, és bár az arcán csak unott közömbösség fut szét, én tudom, hogy fenyegetésem célba talált.
Első látásra csak egy jóképű, vagány harmincasnak tűnök, de a külső alatt sokkal több rejtőzik. És ezt mindenki jól tudja. Ha felhúznak, vér fog folyni. Hidegvérrel kicsinálok bárkit, akár fegyverrel, akár puszta kézzel.
-De csak mert olyan szépen kérted… a főnök beszerzett egy újoncot. Azt csicsergik a madarak, hogy a tag egy igazi pszichopata. Szeretné, ha a legjobb embere képezné ki.
Vagyis én.
Felhajtom a whiskymet, aztán felállok, és a klub egyik eldugott szegletében lévő ajtó felé veszem az irányt. Az őr szótlanul félreáll, én pedig benyitok, majd beteszem magam mögött az ajtót. Az irritáló zene azonnal elnémul, a fojtó alkohol és cigi szagot pedig kellemes, kubai szivar füstje váltja fel.
-Matt, ma különösen gyors voltál.
-Csak mert nem volt kedvem játszani.- vetem oda hanyagul, majd ledobom magam a régi bőrkanapéra. Kényelmesen elterpeszkedem és rágyújtok egy cigire. Mélyet szívok a füstből, majd miután kifújtam, az öreghez fordulok.
-Szóval? Hol van?- vonom fel a szemöldököm, ugyanis a hatalmas irodában rajtunk kívül csak néhány porfogóként szolgáló személyi testőr álldogál.
-Milyen gyorsan terjednek a hírek…- jegyzi meg a vénember rosszmájúan, de nem reagálok már. Tudhatná, hogy közkedvelt figura vagyok és szívesen mesélnek nekem erről-arról.
Csak azt nem tudom, miért bírnak.
Mert én senkivel sem vagyok kedves.
-Hm… a nyakamba akarsz varrni egy zöldfülűt, aki talán még nem is ölt szándékosan, és elvárod tőlem, hogy bérgyilkost neveljek belőle… az élet kegyetlen.- sóhajtom fáradtan, szám jobb sarkában lévő apró forradásomon végigsimítva. Anno egy elvetemült szuka megpróbálta kivájni a szememet egy konyhakéssel, de még időben hátra ugrottam. Csak a számat metélte fel egy kicsit.
-Nyugalom, nem kell ennyire elkeseredni. A fiú egy igazi gyöngyszem.- mosolyog rám elégedetten az öreg, majd elnyomja a szivarját, és a hamutartóból felszálló füstön áthajolva széles vigyort villant rám. –Az embereim nem akarták beengedni a klubba, mire az egyiknek szétverte a fejét a falon. Egy igazi pszichopata. Jól ki fogtok jönni.
-Hmm… szóval egy pszichopata meg egy hidegvérű bérgyilkos. Meglátjuk, mi lesz a vége.- adom be a derekam, egészen felvillanyozott a gondolat… szóval képes volt csak úgy, puszta kézzel kicsinálni az egyik kétajtós szekrényt? Erre kíváncsi vagyok.
Az öreg int egyet, mire az egyik szobadísz végre megmozdul, kisétál, és kisvártatva megjelenik az ajtóban egy egész fura figura. Felvonom a szemöldököm.
A tag tőlem úgy egy fejjel lehet magasabb, pedig én sem vagyok épp alacsony. A megjelenése pedig meghökkentő. Nincs rá más szó.
A ruhája hanyag és szakadozott, kopott csizmát és farmert visel, fehér atlétával, barna műbőrkabáttal, a kezein pedig fekete motoros kesztyűt. Vérfoltokkal.
A haja tűzvörös, hátul néhány hosszú tincs összefogva, a többi hanyagul rövidre vágva. Homlokán egyszerű, barna motoros szemüveg. És szinte minden fellelhető helyen a testén piercingek vannak. És nem a közönséges fajtából. Hegyes, csillogó fémdarabok. A szája bal oldalán kettő, a jobb szemöldökében egy, a fülei pedig ki vannak lyuggatva. És mintha a mellbimbójában is lenne. Az atléta eléggé feszül…
De nem is az extrém megjelenése döbbent meg igazán. Hanem a tekintete… azok a mélyen ülő, vékony vágású szemek, betegesen sötét karikákkal… az a furcsa kék szín… szinte világítanak…
Ez a tekintet őrült.
Nem mondhatnám, hogy túl jóképű, mégis van benne valami vonzó. Talán épp a belőle áradó vadság és dominancia. Vagy csak a vérfoltok a ruháján. Az arca egészen hosszúkás, egy kicsit talán beesett is. Az álla hegyes, az ajkai pedig vékonyak és úgy néznek ki, mintha egy nagyon vad lánnyal csókolózott volna. Az orrában van egy furcsa törés, mintha egyszer régen csúnyán eltört volna. Az arccsontja magas és kiálló, a szemöldöke pedig sűrű és fekete, úgy néz ki, mintha egész életében összehúzta volna. A homloka egyenes, nem túl magas, a haja és a szemüvege gondosan eltakarja.
Hanyagul, zsebre tett kézzel, unott arccal áll meg a szoba közepén. Kék szemei lassan körbejárják a szobát, majd végül rám találnak. Mintha érdeklődés csillanna bennük. Tetőtől talpig végig mér, majd széles, elégedett vigyort villant.
-Szóval te leszel a főnököm?- vonja fel az egyik szemöldökét.
-Ja. Egy darabig. Megtanítalak, hogy kell gyorsan és tisztán gyilkolni.- tájékoztatom, és úgy tűnik, egészen lázba jön a dologtól. Elém lép, és a kezét nyújtja.
Felállok. A tisztelet meg kell adni. Asszem ez a srác megérdemli.
Kemény, férfias kézfogása van.
-Russel.- mutatkozik be.
-Matt.
-Csodás… remélem, minden remekül fog menni.- adja áldását a vénember, én pedig veszem a lapot. Szóval ideje lesz lelépni.
-Gyere.- intek a vörinek, majd gyorsan távozunk a szűkké vált irodából. A bárpult felé veszem utamat, ledobom magam az egyik székre, majd elnyomom a cigimet. Russel csatlakozik hozzám. Sört iszik. Nocsak.
-Mennyi idős vagy?- kérdem tőle két korty whisky között, ő pedig hanyagul a pultra könyökölve válaszol.
-21.
Elmosolyodom. Lesz mit tanítanom neki.
-Hány embert öltél már meg?
-Sosem számoltam. De nem vagyok kezdő.- jelenti ki, én pedig nem óhajtok vele vitatkozik. Lehet, hogy már többször ölt, de ebben a szakmában kezdő. És ezt majd el kell fogadni.
Felhajtom az italomat, aztán a pohárban olvadó jégkockákat bámulva beszélni kezdek.
-Ez a szakma hidegvért és körülményességet kíván. Nem gyilkolhatsz akárhogy. Nem hagyhatsz magad után nyomokat, mert rád találnak, rajtad keresztül pedig megtalálják az öreget is. Gyere.- intek, és ő némán követ.
Majdnem biztosra veszem, hogy ő is motorral van, ezért gondolkodás nélkül kisétálok a csehóból és felülök a saját kis szépségemre. Russel is ráveti magát egy nem sokkal mellettem parkoló darabra. Hmm… nem is rossz.
A szemére húzza a motoros szemüveget, én pedig felteszem a napszemüvegem. És indulunk is. Út közben még egy kis mókára is futja, versenyzünk egy kicsit, és bátorságpróbát rendezünk. Kíváncsi vagyok, van-e elég bátorsága felmenni 200 fölé. Naná, hogy van, még a 250-et is simán bírja.
Legalább belevaló a srác.
Végül megállunk, és leparkolunk a lakásom előtt. Rosszhírű környék, ahol minimum három zárnak kell lennie az ajtón. De legalább senkit sem zavar, ha éjszakánként véresen megyek haza.
Az utcai lámpák többsége tönkre van téve, minden szabad felület graffititől villog és a rendőrautók szirénái töltik ki az éjszaka csendjét. Kellemes.
Nem kérdezi, miért jöttünk ide. Csak némán követ.
Felsétálunk az első emeletre, én pedig előkotrom a nadrágzsebemből a kulcsaimat. Öt zár van az ajtómon, plusz a keret acél, mint ahogy az ajtóban is van egy centis acéllap. Fő a biztonság. Nem örülnék neki, hogy ha egyszer arra kellene hazajönnöm, hogy valami helyi tetű kipakolta a fegyveres szekrényemet.
Szépen, egyenként kinyitom a zárakat, majd mikor az ajtó kinyílik, könnyedén besétálok vendégem is követ, és illedelmesen beteszi maga mögött az ajtót. Odabent a nappaliban nekilátok leszerelni magamról a fegyvertáskát. Russel kényelmesen ledobja magát a bőrkanapéra, én pedig a minibárhoz sétálok.
-Sört?- kérdem hanyagul, ő pedig bólint. Kiveszek egy üveg sört (szerencsére mindenféle piám van itthon, tekintettel a vendégekre) és laza mozdulattal felé dobom. Elkapja.
Magamnak töltök egy pohár whiskeyt, és leülök a vendégemmel szembeni fotelbe. Kényelmesen elterpeszkedek.
-Beszélgessünk. Mikor öltél először?- nézek mélyen azokba a kavargó, kék szemekbe. Russel szemöldöke megrándul, majd széles vigyor terül el az arcán.
-15 voltam. Totál rákattantam egy csajra. Szexi volt, szőke és nagymellű. A teste pedig… tökéletes. Aztán megcsalt. Én pedig szétvertem egy feszítővassal. És a kanját is.- meséli tömören, majd nagyot húz az üvegéből. Nocsak… 15 évesen. Nem is rossz.
Csak úgy, szétvert két embert feszítővassal… talán a világ is pszichopatának teremtette.
Engem viszont bérgyilkosnak. Ó igen, milyen gyönyörűen kezdődött is a pályám… még mindig pontosan emlékszem arra az éjszakára.
Akkoriban én voltam a suli legelvetemültebb diákja. Folyton balhéztam, ahogy lenni szokott. Túl voltam már jó pár fegyelmin, iskolán, még rendőrségi eljáráson is. Jó párszor kórházba is küldtem néhány agyalágyultat. Aztán egyszer belekeveredtem egy tényleg durva társaságba. Akkor ismertem meg az öreget.
Pár haverommal kicsit felöntöttünk a garatra, és miközben a városban cikáztunk, megláttunk egy igazán penge verdát. Naná, hogy elloptuk. Száguldoztunk benne egy kicsit a városban, aztán leparkoltunk egy jó kis helyen. A poén kedvéért nekiláttunk szétverni. És akkor beütött a mennykő. Az üléshuzat alatt, a bélés helyén drogot találtunk. Naná, hogy mindenki beparázott. Kemény srácok voltunk, de azért ennyire nem. A drogoktól mindig távol tartottuk magunkat.
Aztán begurult mellénk még vagy két-három furgon, fegyvert nyomtak a szánkba és betuszkoltak a kocsikba. Bevittek egy klubba, az öreg irodájába. A tata nem volt épp jó kedvében, ugyanis sok pénzétől szabadítottuk meg.
Csak úgy poénból, felajánlott nekünk egy lehetőséget. Ha valamelyikünk lelövi a többit, azt életben hagyja. Naná, hogy jelentkeztem. Semmi kedvem nem volt egy golyóval a fejemben elvérezni a padlón. Hidegvérrel ledurrantottam őket. Persze a papa kapva kapott az alkalmon. Azt mondta, ledolgozhatom a drog árát nála. A legjobb bérgyilkosa kezei közé adott.
A pasast Freddynek hívták, és igazán kemény arc volt. Az idegei kötélből, az ökle vasból és a szíve jégből. Mindent megtanított nekem. Freddy bácsi nemsokára kiöregedett a szakmából, a reflexei megkoptak, és az egyik prédája túl járt az eszén. Én vettem át a helyét.
De ennek már vagy 15 éve.
De kanyarodjunk is vissza a jelenhez, nincs idő nosztalgiázni.
-Nem vagy semmi. De lépjünk tovább. Használtál már fegyvert?- jön a következő kérdés, Russel pedig csak megvonja a vállát.
-Lőttem már néhánnyal, de nem igazán az én stílusom. Nem szeretem őket. Túl személytelenek.- válaszolja, én pedig bólintok.
-Igaz, de vannak helyzetek, mikor hasznukat veszed. Ezek után nem mehetsz sehova egy stuki nélkül.- tájékoztatom, s bár elhúzza a száját, de azért nem tiltakozik. Következő kérdés.
-Törtél már fel biztonsági rendszereket?
-Csak feszítővassal.
-Sejtettem. Ez is egy jó megoldás, de jóval lecsökkenti a rendelkezésre álló időt. Képes lennél megölni egy gyereket?
-Ja.
-Szuper. Akkor készülj, mert holnap este elviszlek egy körre. Sötétedésre legyél itt.- bocsátom el, ő pedig biccentve feláll, egy gyors kézfogás, majd el is tűz.
Én magamra zárom az ajtót, bekapcsolom a hifit, feltekerem max hangerőre és jöhet a lazítás. Két óra lightos edzés, ami kellemesen lefáraszt, kicsit megbizsergeti a tagjaimat. Aztán egy gyors zuhany, végül tök pucéran elterülök az ágyon. Még utoljára ellenőrzöm a pisztolyt a párnám alatt (egy bérgyilkos sose feküdjön le aludni úgy, hogy nincs egy fegyver a keze ügyében), és bekapcsolom a tévét. Sokakat távol tart, ha zajt hallanak a házból.
Úgy dél körül ébredek.
Megborotválkozom, lezuhanyozom, aztán felöltözök, felveszem a napszemüvegem meg a pisztolytáskám és irány a nagyvilág. Valamit enni is kell. A legközelebbi automatánál ellenőrzöm, hogy az öreg átutalta-e a pénzt a számlámra, és miután megbizonyosodtam róla, veszek le magamnak egy kis aprót. Be kell vásárolni.
Először leugrok egy kávéházba reggelizni. Jó kedvem van, ezért rámosolygok a pincérlányra. Nem kicsit lepődik meg. Rendelek magamnak egy bögre feketét meg egy melegszendvicset. Napok óta most eszek először meleg ételt. Nem is csoda, a gyomrom mostanra már szinte csak a piát fogadja be.
A szendvics kicsit nehezen csúszik, de a kávé segít levinni.
Ezek után betérek egy kis közértbe és sört meg whiskyt veszek. Meg néhány szükséges holmit.
Aztán a csörömpölő üvegekkel a szatyromban elindulok régi barátomhoz. Egy eldugott kis bolt egy mellékutcában. Ha az ember nem szemfüles, simán elsétál mellette. Egy ócska kis régiségkereskedésnek tűnik, és igazából az is… de az én John barátom nemcsak ezzel foglalkozik.
Belépek a boltba, a pápaszemes férfi arca pedig azonnal felragyog. Havonta csak egyszer jövök, de akkor kompletten kifizetem az egész rezsijét.
-Matt, mindig öröm téged látni… mi járatban?- hízeleg széles vigyorral. Egy gyors pillantás, senki sincs az üzletben.
-A szokásos holmi kellene. És van valamim, amit meg kellene javítani.- tájékoztatom, majd előhúzom az egyik stukimat. Csúnyán ellátták a baját. Legutóbb egy üzletembert kellett kicsinálnom. Azzal nem is lett volna baj, csakhogy volt egy testőre is. Az alak egy igazi orosz medve volt. Meggyűlt vele a bajom. A lőszer kifogyott, így a égén kénytelen voltam fejbe verni a fegyveremmel. Letört róla a kakas.
Leteszem az asztalra, John pedig érdeklődve szemügyre veszi. Nagy szakértelemnek örvend a fickó, és a hírneve is elég jó. Nagy forgalma van.
-Hmm… nem vészes… csak egy kis karcolás. Az új alkatrész sem lesz drága, ebből a fegyvertípusból rengeteget gyártanak, könnyű lesz beszerezni. Estére meg is leszek vele. Jobb lesz, mint az új.- állapítja meg, arcán elégedett mosoly fut szét. Kedvelem Johnt, mindig kitesz magáért, és próbálja a lehető leghamarabb megoldani a problémákat. És nem drága.
Ez egy nagyon jó pont, ugyanis ettől mindenki sokkal szívesebben jön ide, és többet költ.
-Szuper. Még valami? Új cucc?- érdeklődök, John szemei pedig felragyognak. Int, én pedig követem az üzlet hátsó részébe. Ez egy amolyan raktár, mindenhol plafonig érő polcok kartondobozokkal. Valahonnan előás egy kicsi kis műanyagdobozkát, felém fordul, és felnyitja. Valami fura kis kütyü van benne, nem nagyobb, mint egy mobiltelefon. De háromszor annyi gomb van rajta.
-Ez az egyik legmodernebb zárfeltörő készülékem. Frissen került le a futószalagról, egyenesen Japánból érkezett. De ne aggódj, van rajta angol nyelvű program is. Ezzel lehet bármilyen bonyolult a riasztó, feltörheted vele. Csak egy kis műszaki érzék és kézügyesség kell.- meséli lelkesen, én pedig összehúzom a szemeimet.
-John, bérgyilkos vagyok, nem hacker. Ha zárfeltörésre kerül a sor, szimplán beleeresztek pár golyót.- világosítom fel barátomat, ő pedig csak elmosolyodik. Tudja ő jól, de azért reménykedett.
Visszateszi a kis készüléket a helyére, aztán visszasétálunk az eladó térbe.
Sosem volt erősségem az informatika. Nem értek én az ilyen bonyolult dolgokhoz.
Odakint elintézzük az anyagiakat, ő pedig biztosít, hogy estére minden el lesz rendezve.
Így megy ez, nappal óvatosnak kell lenni. Azonban a sötétség a legtöbb dolgot elfedi. Nappal fizetek, John pedig este kopog az ajtón.
Végül hazafelé veszem az irányt. Otthon aztán kényeztetem a kis acélból gyúrt barátaimat. Alaposan kitisztítom minden porcikájukat. Nem szeretném, ha szükség helyzetben cserben hagynának.
Hamar eljön az éjszaka. Az ajtón kopogás hangzik fel. John érkezett meg. Egy kisebb dobozban beadja a rendelt töltényeket meg a fegyveremet. Nocsak, még a karcolást meg a vért is eltüntette róla.
Biccentek neki, ő rám mosolyog és eltűnik.
Fél óra múlva Russel is megérkezik. Kezet fogunk, én pedig a kezébe nyomok egy kilenc miliset. Kelletlenül elteszi. Én teszek el még két plusz tárat, aztán dologra fel.
Az öreg már ki is jelölte az új célpontot.
Tekintettel az újoncra egy régi testőrét kell kinyírnunk, aki idő közben átpártolt az ellenséghez.
Leparkolunk a háztól egy saroknyira, én pedig gyorsan felvilágosítom.
-Egy pasast kell kicsinálnunk, itt a képe. Valószínűleg otthon van, de ha mégsem, megvárjuk. Van nála fegyver. Talán van élettársa, de nem biztos. Bárkit, aki meglát minket, megölünk. Mutasd meg, mit tudsz.- kanyarodik ajkam apró félmosolyra, Russel pedig szélesen elvigyorodik. Vette a lapot, felkérés volt táncra.
Itt a lehetőség, hogy bizonyítson.
Hangtalanul odasurranunk a házhoz. Tévé, beszélgetés, egy halk női hang felkacag… Russel nem szórakozik tovább, lábbal betöri az ajtót. Odabent azonnal felbolydul a kis párocska.
Én csak kényelmesen a falnak támaszkodom, előveszem a stukimat és kibiztosítom. Fő a biztonság. Lássuk, Russel mihez kezd ma.
Mint egy őrült, beront a nappaliba, és felkapja az első útjába akadó tárgyat. Egy állólámpát. Ahogy a mi emberünk is megjelenik az ajtóban, egy szál gatyában és értetlenül, mintha a tekintete megváltozna. Teljesen elborul. Az arcán groteszk, szadista vigyor fut szét, kék szemei pedig vérben forognak… ez teljesen bekattant. Egy suhintással kiveri a pasas kezéből a stukkerét és összetöri a lámpa ernyőjét és az izzót. Az üvegszilánkok a földre potyognak, egy része pedig a férfi kezébe fúródik. Felordít fájdalmában. A lámpából megmaradt hosszú, alumínium csővel úgy gyomorba vágja a fájdalomtól ordító férfit, hogy benne szakad a szó. Még az alumínium is elgörbül.
A pasas összecsuklik, felveszi a magzat pózt és halkan nyög a földön. Ekkor megjelenik a nő. Felsikít. Russel pedig élvezettel felröhög.
Azt a rohadt kurva életbe… ez a srác tényleg egy pszichopata…
A csővel nekilát szétverni a nő fejét. Percek alatt végez vele. A vér pedig beteríti a falakat, a földet és Russelt is. Aztán figyelme újra a földön hempergő, pánikoló férfira irányul. A pasas megpróbál elkúszni a földön, de Russel a félbetört, véres vascsővel átszúrja az egyik lábát és szó szerint a földhöz szegezi. Aztán gyorsan feláll, kicsavarja a csillárból az egyik villanykörtét, és széttöri a földön közvetlenül a pasas feje mellett, aztán belemarkol szerencsétlen hajába, és belenyomja az arcát az üvegszilánkokba. Elfojtott ordítás és hörgés… a férfi arca olyan lett, mint egy massza. Egy adag darált hús, némi bőr meg üvegszilánkok keveréke… mindenhonnan ömlik belőle a vér…
Aztán megadja neki a kegyelemdöfést: széles vigyorral kifeszíti a száját és egy ép villanykörtét dug a pasas szájüregébe. Az ipse fuldokolni és öklendezni kezd. Megpróbálja kiszedni a szájából a villanykörtét, de Russel gondoskodik róla, hogy ne tehesse meg. Apró kis darabokra tördeli a kezében a csontokat. Aztán otthagyja, hadd szenvedjen. Előbb-utóbb úgyis megfullad… csak némán vonaglik a földön.
Nem mondom, láttam már véres jeleneteket, de ez túl tesz mindegyiken…
Russel feláll, a ruhája ujjával letörli az arcáról a vért és felém fordul. Vigyora elégedett mosollyá szelídül.
-Te felizgultál.- állapítja meg az igencsak nyilvánvaló tényt. Mintha kissé meglepődne, de az arckifejezéséből ítélve hamar megbarátkozik a dologgal.
-Igen, bazdmeg, a farkam kőkemény lett.- zihálom az ajkaim közül, ez a jelenet teljesen felizgatott… a vér… a szadista vigyora… a nő fájdalmas sikoltása… bassza meg, ez az, amire vágyom… annyira szexi volt azzal a véres lámpaállvánnyal a kezében…
A testem felforrósodott, gyorsan kapkodom a levegőt és nem bírok megmoccanni… atyám, nem is csoda, hogy ennyire kész vagyok… már hónapok óta nem szexeltem…
Russel széles, elégedett mosollyal az arcán lép elém, kezei csattannak a fejem mellet a falon. Olyan közel hajol, hogy érzem a leheletét az arcomon…
-Szóval te is egy olyan beteges kis fasz vagy, aki a vérre izgul, mi?- kérdezi vigyorogva, de én csak felnevetek.
-Nem, te pöcs, én a pszichopatákra bukom.
Lesmárol.
Én pedig viszonzom. Olyan vadul esünk egymásnak, mint két leopárd… a hegyes piercingjei felszakítják a számat, de nem törődök vele. Harapva viszonzom domináns csókját, miközben merevedésemet ágyékának dörzsölöm.
-Rohadék, neked is áll a farkad.- zihálom két csók között, ő pedig a seggembe markolva húz magához még közelebb.
-Mert én a vérre izgulok.- morogja mély, szenvedélytől fűtött hangon. Testével teljesen belepasszíroz a falba, de nem érdekel. Csak átadom magam a szenvedélynek, már az sem zavar, hogy pasi… csak szexelni akarok… nem érdekel, én dugok-e vagy engem dugnak, de muszáj lefeküdnöm valakivel… ez a szemétláda meg pont alkalmas rá…
Felnyögök, ahogy ajkaival a nyakamra tapad, durván belép harap, piercingje felsebzi bőröm…
Bosszúból keményen megmarkolom a farkát… elégedetten elvigyorodik.
-Szóval keményen szereted, mi?- nevet fel, érdes hangja most még inkább reszelősebbnek hangzik.
-Ne szarakodj tovább, dugj meg!- követelem zihálva. Mintha csak erre várt volna, ránt rajtam egyet, én pedig megcsókolom a falat. Keményen a hideg felületnek nyom a farkát pedig hozzám dörzsöli.
-Akkor kemény leszek… de vigyázz, fájni fog.- figyelmeztet a fülembe nyalva, de csak felnevetek.
-Annál jobb.
Élvezettel felröhög, aztán lerántja a nadrágom és keményen, durván belém hatol. Hangosan felnyögök a rám törő intenzív érzéstől, a fájdalom és a kéj egyedi, élvezetes keverékétől… erőteljes lökésekkel mozog bennem, forró, kemény farka szinte szétfeszít… az érzés pedig olyan intenzív… olyan gyönyörűséges… élvezettel nyomom neki még jobban a seggem, hogy még mélyebbre tudjon hatolni bennem. Élvezetemben már a falat kaparom…
Egyre gyorsít, egyre erősebben mozog bennem, míg végül eléri a saját határait, és egy mély, férfias hörgéssel belém élvez…
Engem is elönt a forróság, megremegek, egész testemen végigfut az orgazmus felülmúlhatatlan gyönyöre…
Elégedetten hátra lép és begombolja a nadrágját.
Én még egy néma percig csak lihegve támaszkodom a falnak, de aztán összeszedem magam. Felhúzom a nadrágomat és felszedem az idő közben földre ejtett fegyveremet.
-Kösz, seggfej. Ez kibaszott jó volt. De itt most elszakadnak útjaink.- sóhajtom, arcomon elégedett mosollyal. Még mindig kicsit kába vagyok az orgazmustól, de a fegyver még csak meg sem remeg a kezemben, ahogy Russelre szegezem. Összehúzza a szemeit.
-Te most szórakozol velem?- vonja fel az egyik szemöldökét, kicsit ingerültnek tűnik.
-Bocs, szivi. De az élet kegyetlen.
Meghúzom a ravaszt. Pont a két szeme közé. Nagy puffanással terül el a földön.
Megnézem, a másik már kipurcant-e, de szerencséjére már rég kilehelte a lelkét. Elégedetten kisétálok a házból, felteszem a napszemüvegem és felpattanok a mocimra. Bassza meg. Fáj a seggem.
Visszamegyek a klubhoz, és kényelmes léptekkel, elégedett mosollyal arcomon biccentek az őröknek, majd besétálok a főnökhöz.
-Üdv, Matt. Hol hagytad a kis vöröset?- biccent az öreg, de csak egy vállrándítással felelek. Ledobom magam a kanapéra, de fájdalom hasít belém. A franc…
-Bocs, öreg, de nem volt alkalmas erre a szakmára. Pszichopata, azt elismerem, de nem bérgyilkos.- magyarázom a fejemet ingatva, az öregember meg csak biccentve szív egyet a szivarából.
-Van ilyen. De azért kár érte, kedveltem a fiút.
-Én is. De az élet kegyetlen. Van még valami dolgom mára?
-Igen, el kéne intézni még egy fazont…
|
