Naruto - Yaoi
Nagyon régi játék. Mmartini alakította Shu szerepét, én pedig Tomoáét. Nem akarom elfelejteni, hát megőriztem magamnak.
Képek:
Shu
Tomoa
Shu
Még egy ugrás, és még egy, végre elérem az apartmanom ablakát és beugorhatok rajta. Lelkem jeges és üres, kemény. A páncélom alkatrészei nehéz puffanással érnek földet, szinte nem is érzékelem a ruháim földre kerülését, a zuhanyt, a robotpilóta teszi a dolgát. Ágy, ágy, ágy, ....
- Shu, de jól nézel ki! Mint a három napos vizihulla! - bókol Genma az ANBU főhadiszállás kapujában.
- Kösz, most jöttem Hawaiiról! Remélem fehér foltok nélkül barnultam? - válaszolom keserűen mosolyogva, a hatás kedvéért még a pólóm laza nyakát is oldalra húzom, hogy kivillanjon a vállam, bizonyítandó, hogy folyamatos a barnaságom. Tudom, hogy igaza van, szarul nézhetek ki,két hónapja nem volt egy rendes szabad napom se. Még táncolni sem voltam sehol.
Ibiki elgondolkodva méreget pár pillanatig az irodájában, majd visszatemetkezik az aktái közé. Fél másodperc múlva dörren mély baritonja:
- Elmehet! Egy hét szabadság.
És ennyi, a következő lélegzetvétel az ajtón kívül talál, de most még ennek sem tudok örülni. Mikor küldetésre indulok, lelakatolom lelkem egy részét, hogy épp ésszel végig tudjam csinálni, amit meg kell tennem. De most úgy tűnik elvesztettem a kulcsot! Valamit tennem kell, mert már nem tudom, hogyan kell kilépni az érzelemmentes állapotból. Talán néhány ital....
- Hé Gen! Valami jó helyre nem ülünk be este? - Genma megélénkülve fordul felém, nem hiába ő a buli király!
- Két hete nyílt egy új Pub! Menjünk oda! - másodpercek alatt megegyezünk a részletekben.
Nem fogom vissza magam, a bőrnaci épp hogy csak a "lényeget" takarja, veszélyesen alacsonyan áll, második bőrként tapad rám. A hozzá felvett antracit színű hálóból készült, a bordáim aljáig érő ujjatlan póló inkább kiemeli, mint takarja mellkasomat, a mellbimbóimban lévő karikák átcsillannak rajta. Karomon az elmaradhatatlan fekete bőrszalag tekereg. Amellett, hogy jól néz ki, egy-két kunai is elfér alatta. Hajamat újra összefogom a magas lófarokba, csak elöl szökik ki néhány tincs.
Hát ebben a szerkóban az ember nem ministrálni megy...
A hely enyhén füstös, a világítás kellemesen tompított. Körben asztalok, a terem közepe tánctérként szolgál. Körbenézek, és felfedezem Genmát, akit már körbevettek. Na nem, nem rohanok megmenteni, mert támadói a szebbik nemhez tartoznak, és maximum egymásra jelentenek veszélyt a gyilkos pillantások alapján. Hiába, Gen túl jó falat.
Barátom vigyorogva int, hogy válasszak, de csak megrázom a fejem. Jelen állapotomban túl durva lennék egy törékeny női testhez, most férfi kell! Elhelyezkedek az asztalnál és a kínálatot vizslatom.
Több "rajongómat" is felfedezem, még az is lehet, hogy valamelyikük szerencsés lesz ma éjjel. Egy rövid barnahajú kis fiúcska mérsékelt érdeklődést vált ki belőlem. A bárpultnál ül és erősen fixíroz. Az ajkához emeli a poharát, és a nyelvét lassan kinyújtva megnyalintja a peremét, majd ujját futtatja körbe-körbe a karimán. Nem ereszti a tekintetem. Grrrrr ....
Szemébe nézek jelentőségteljesen, és a táncparkettre lépkedek.
Röppen ő is. Kicsit túl könnyű a préda, én jobb szeretek vadászni, élvezni az üldözés izgalmát. Készségesen simul hozzám, karjait felnyújtja nyakam köré, arcát hozzádörgöli a mellkarikámhoz. Visszafojtom a szisszenést. Még nem vettél meg kicsi, de jó úton jársz! Testünk érzékien súrlódik egymáshoz, csípőm ring, élvezem a zene simogatását a lelkemen. Szinte fizikai a szenzáció, ahogyan elkezdenek a görcsök kioldódni az idegeimen.
Magam mögött hatodik érzékemmel zavart észlelek. Fordítok egyet ma esti kispárnámon, hogy kivizsgáljam mi hívta fel magára a figyelmemet. Raido dühös szemét látom saját szemmagasságomban, körülötte csoportosulás. Kicsit közelebb férkőzöm, hogy lássam mi dühítette fel a békés óriást. Szemeim kitágulnak.
Raidou egy csodás lénnyel táncol. Bőre alabástrom, zöld szemei szinte világítanak a tompa fényben, haja méz. Karcsú, és kecses, csónak nyakú pólója láttatni engedi válla egy részét, mit ne mondjak, harapni való! A mozgása... nyelnem kell, mert nyálcsorgató, vérforraló, ahogyan köröz a csípőjével, fenekét Raidou ágyékához dörgölve. A nyolcasok Raidout is a megfelelő helyeken érinthetik, mert lehunyja a szemeit, de nyitja is ki újra, mert mindkét oldalról ostromolják a szépséget, és ő nem habozik csábító-bátorító pillantásokat küldeni feléjük. Raidou alig győzi gyilkos pillantásokkal kordában tartani őket.
Mikor a tekintetem találkozik a szépségével kiesek a ritmusból. Ez sem történt meg már nagyon régen! A barna kispárna ezerrel igyekszik visszanyerni a figyelmemet, keze feszes hasamat simogatja. De ez nem elég, hogy a zöld szemek bűvöletéből kiszakítson. Aztán pajkos villanás a zöldben és karjait felfelé hátranyújtva Raidou nyaka köré fonja és fejét hátraejtve ajkait csókra kínálja. Ejnye, játszani akarsz? Benne vagyok, de még mennyire!!!
A kis barnára nézek, akinek széles mosoly ömlik el az ajkain attól, hogy visszaszerezte a figyelmemet, teljesen az oldalamhoz van tapadva, egyik keze hátulról ölel. Csúnya szemmel nézegeti a kis zöldszemű fiút. Mi lesz itt? Cica harc?
Kicsit mozdítok rajta, így az oldalamról félig szembe kerül velem, pont annyira, hogy egyik lábamat a lábai közé tudom csúsztatni. A lambada egy módosított változatával szinkronba mozgatjuk csípőnket, így maximalizálva a súrlódást ágyékunkon. Mmmm, de jó! Barna társaságom édesen nyöszörög. Rápillantok mézhajú játszótársamra, és látom, vette a lapot, hogy vettem a lapot. Raidou szemében gyilkos kifejezéssel próbál elijeszteni vágyai tárgyától, de ami a többieknél működött, nálam csak egy játékos mosolyt vált ki. Széles tenyeremet élvezettel futtatom végig kis barnám hátán, ujjaim mintákat rajzolnak a pólója és nadrágja között ki-kibukkanó csípője érzékeny bőrére, nyöszörgése hangosabbá válik. Szemei homályosak a vágytól, amikor rám pillant. Ugyan édes, még csak most kezdtük. Ennyire kívánsz? Pillantásom a veszélyes mézszőke macskára vándorol. Felhúzom az egyik szemöldökömet, és szinte láthatatlan mosoly játszik az ajkaim körül, miközben tartom a szemkontaktust. Ismét villannak a smaragd szemek, egyik keze háta mögé kalandozik, és táncpartnere szeme egy pillanatra fennakad, Raidou nem kispályás, egy pillanat alatt fegyelmezi az arcvonásait, de el kell ismernem, tudhat valamit a kis ördögöcske! Raidou karjai birtoklóan fonódnának rá szorosabban, de a kis pajkos játékosan kisiklik közülük, de nem hagyja magára a táncpartnerét, megkerüli hátulról. Ott is ügyködhet valamit, mert Raidou úgy pördül meg, mint akit megcsíptek. A kis devil csilingelően felkacag és szélesen rám nevet. Hangja szikrákat küld a gerincem árkába.
Hogy ebből mi lesz?
Tomoa:
Győztél.
Huncut mosollyal fonom karjaimat Raidou nyaka köré, úgy táncolok tovább, majd felágaskodok hozzá, és fülébe súgok pár szót. Elakadó lélegzettel ölel magához szorosabban, és elindulunk a kijárat felé.
Hátrapillantok a szép vöröshajúra, kap egy kis bocsánatkérő mosolyt. Bocs kékszemű... legközelebb több szerencséd lesz, és talán meggyőzőbb is leszel. Ezúttal hoppon maradtál, be kell érned azzal a kis barnával.
***
Egy hét alatt sikerül kiismernem a Hokage módszereit, és őt magát is. Jó vezető, ezúttal igazán elégedett vagyok. Vannak persze apróbb hiányosságok, de alapvetően minden rendben van.
Rengeteget dolgozom, azóta az egy éjszaka óta nem volt sem időm, sem energiám pihenni vagy kikapcsolódni.
Álmodozva pillantok ki a Hokage iroda ablakán.
Jó volt azaz éjszaka... Raidou igazán jó szerető, és jó sokáig bírta. Elvarázsoltam teljesen, napokon át próbálkozott még repetáért, de egyszerűen nem volt időm vele foglalkozni.
Nem tudja ki vagyok, és nem is baj.
Nem szeretem a bonyodalmakat.
A kékszemű minden nap eszembe jut. Mmm...
Talán ma este újra el kéne mennem abba a klubba.
Shu
Éhes szemekkel figyelem, ahogy Raidou kábítja a szépséget, bevet mindent, hogy a fiúcska elveszítse a fejét. Hullámokban érkezik a vágy, amit táncpartnerem mozgása vált ki. Furcsa kettősség, a kis barna hevíti a véremet érintéseivel, ugyanakkor mintha a szemeim is erogén zónává lettek volna, a zöldszemű cicus vonaglása legalább olyan inspiráló! Ahh újabb dózisnyi kéj hullámzik keresztül rajtam. Vad mozdulattal rántom magamhoz közelebb a hozzám törleszkedő fiúcskát, kezeim fenekét masszírozzák, de pillantásom a zöld szemeket röntgenezi. Tulajdonosuk pillantása is egyre jobban elhomályosul, csak remélni tudom, hogy ennek egy részét én okoztam. Lehajolok, és vadul birtoklón csókolom a kis cicus száját. Mire felnézek, a mézszőke haj már a kijárat felé tart. Még utoljára rámvillannak a zöld szemek, és vége is. Enyhe csalódottság mar belém, de azonnal elmossa a kéj, amit a kis bátor cicusom okoz, két kézzel simítja végig mellkasom. Halkan felnyögök, és követem a zöldszemű példáját, ideje távozni. Két ujjal intek Genmának, és lelépek a falatkámmal. Hmmm micsoda feneke van!
A következő egy hétben megpróbálok kéthónapnyi pihenést bepótolni. Hegymászás, gyógyfürdő, sárkányrepülés, ebédek Genmával, Kakashival, sőt még Raidouval is, mikor véletlenül összefutunk.
Eleinte kicsit feszült a hangulat, de utána elereszti magát, és harsogva röhögünk a poénokon. Egy uke nem állhat a barátságunk útjába!
Nem is vártam mást.
Esténként végig járom a kedvenc helyeimet, kitáncolom magamból a maradék feszültséget. Azért mikor felvillan egy világos hajszín, vagy szem, mindig odakapom a fejemet, végül már engem idegesít. Miért is keresgetem azt a kis tüzes zöldszeműt? Hát azért mert szexi volt, nagyon... De ez nem vall rám, szóval vissza a tánchoz, vadászathoz. Végül egy tüzes vörössel térek ágyba, ne is mondjam zöld a szeme, nem az a hihetetlen mély zöld mint.... Mi a fene van velem? Miért nem megy ki a fejemből?
És a hét a végéhez ér, utolsó nap bemegyek a főhadiszállásra, hogy megtudjam, mivel kezdek másnap.
Hát ez csodás! Semmi akció, hanem bébiszittelés!! Mert, hogy azt mondják veszélyben van! Meg kémek úgy gondolják, merényletet terveznek ellene! Hogy oda ne rohanjak! Erre egy szimpla jounin is elég lenne! Mi lehet unalmasabb annál, mint egy vén, porostekercsszagú relikviát őrizgetni? Merthogy tanácstag a daimjonál! Fontos ember!
Mindegy, remélem hamar végez a falu átvilágításával, és haza megy, remélem a daimjonál már nem nekem kell őrizgetnem. ..
De az még naggyon-naggyon messze van!
Ma este táncolnom kell! Hogy kibírjam.
Az este a Genma által ajánlott klubban talál, és az agyam hátsó részében ismét felmerül a játékos kis ördög képe. De persze nem azért választottam ezt a klubbot, mert itt találkoztunk, dehogy! A toprongyhoz van kedvem, tehát sötét kihasadoztatott farmert és sötét, szintén keresztben kihasítgatott póló takarja testemet. Már amennyire,mert egyik mellbimbó piercingem egyértelműen kikandikál.
Lehajtok pár sakét és megmozgatom ülésben megmerevedett izmaimat. Rap, no nem baj, ez legalább átmozgat. Félkézen állva fordulok meg a tengelyem körül, és anélkül érkezem a földre a lábaimmal, hogy a ritmusból kiesnék, fejemen pörgök, tehetem a rengeteg hajam kiváló párnázat. Van hely bőven, nem én vagyok az egyedüli táncos. Élvezem a többiek figyelmét, és az enyhe versengést, na ki a legügyesebb?
Lassabb táncosabb számok jönnek. Leülök kifújom magam és kibontom a hajamat. Két fejrázással "helyreigazítom", és ismét a táncoló testek sűrűjébe lépkedek.
Hoppá, na ki jött be az ajtón?
Szívverésem felgyorsul, és ez csak részben van az örömtől, másik részében kihívás. Játszani szeretnék! Ha lehet ezúttal veled!
A bárpulthoz megyek, újabb italért, és mereven fixírozom. Minden ember megérzi, ha tartósan nézik, a civilek is, belénk íródott az evolúció során, talán, hogy sikeresebben kerüljük el a ragadozókat.
Hát most igazi predátor figyel, kicsim.
Hátrafordul, szemei egyenesen az enyémekbe mélyednek. Igen, ó igen, megint ott van az a játékosság.
Nem lépek semmit, várom mit reagál, isten ments, hogy ráerőltessem magam! A játék két egyenlő fél között a legérdekesebb!
Hmm néz, nem ereszti a tekintetem, halványan somolyog, láthatólag ő meg rám vár.
Ellököm magam a bárpulttól felé sétálok. Tekintetek követnek, szisszenések, csábító szempilla rezegtetések, de nem hagyom eltéríteni magam.
- Helló csini - búgom a fülébe mély hangomon és elégedetten látom, hogy libabőrözik a nyakának bőre. Leereszkedek mellé.
- Ismerlek valahonnan? - kérdezi kihívóan. Annyira vérforraló, annyira szórakoztató!
- Talán a nedves vágyálmaidból. A nevem Shu! - mondom szemtelen hangsúllyal. Picit megemeli a szemöldökét. Nem ezt a választ várta. Egyszerűen nem tudom letörölni a vigyort a képemről, embertelenül élvezem az asszónkat.
- Tomoa - feleli egyszerűen.
Ujjaim felsétálnak a meztelen karján, és védtelen nyakán, egészen fel a füle mögötti puha bőrre. Kifehérednek ujjai a poháron... jól van!
- Jössz velem táncolni? - felé nyújtom a kezem, kecsesen belehelyezi a kezét és királynői tartással száll el a székről. Igen tudom, látom én is hogy mást is választhatnál, ahogyan azt is látom, hányan néznek rád irigyen, gyűlölettel, mert én vagyok melletted.
A táncparkett mélyére vezetem, hagy lássa mindenki nem mindennapi kettősünket. Nem kifejezetten alacsony, mégis csak az államig ér. Pont jó!
A zene átáramlik rajtam, szinte mozgatja a tagjaimat, mennyire imádom ezt! Látom ő is élvezi a dübörgő basszust. És ez még semmi.
Közelebb húzódom hozzá, végigsimítom karjait, pille könnyű érintéssel, feje fölé irányítom őket, és az érzékeny belső oldalt is megsimogatom. Egyik karját a nyakamra hajlítom, otthagyja, átölel vele. Elveszek a csodás zöld íriszekben. Ujjaim a hajában, nyakának érzékeny bőrén kalandoznak, felsóhajt.
Csípőjére teszem a kezem, ő a bicepszemet fogja, érzem ujjait a bőrszalagokon keresztül. Csípőnk hullámzása szinkronba kerül, kéj szikrákat indukálva a gerincem alján. A füléhez hajolok, végig simítom ajkaimmal a fülkagylóját.
- Érzed a zenét? Ahogyan átáramlik rajtad, felpezsdítve a véredet, felgyorsítva a lélegzetedet? Mintha csak felkészítene a kéjre, a még gyorsabb lélegzetvételekre, a dübörgő szívverésre. Engedd el magad, élvezd, hiszen ezért vagyunk itt, engedd, hogy elvarázsoljon, hogy elvarázsoljalak, csak lazíts! - hipnotikus hangomra behunyja a szemét, ez az édes, itt semmi baj nem érhet, jó lesz, ígérem!
Kezemet a tarkójára csúsztatom, finoman megmasszírozom ujjaimmal érzékeny bőrét, és lassú körben hátrahajtom a testét, csak enyhén, majd az ellenkező irányba kissé jobban. Ellazul, engedi, hogy irányítsam a testét. Felhúzom egyenesbe. Kinyitja szemeit és gyönyörű kifejezés ül bennük, neki is jó volt! Melegen rámosolygok. Combom két lába közé csúsztatom, lábaink behajlanak, szinte a combomra ültetem, így ringatózunk a zenére, ágyékunk kellemesen súrlódik. Egyik lábát a térdhajlatánál fogva megemelem egy kicsit, így még intenzívebb az érzés. Mélyülnek lélegzetvételeim, és ő is hallhatóan szívja be a levegőt. Ahh, mennyei!
Bár szívesen megdönteném akár itt a parketten is, de ő ... valahogy más, vele játszani akarok még...
Ami nem akadályoz meg abban, hogy háttal fordítsam magamnak és szorosan hozzá simuljak, merevedésemet a fenekéhez dörgölve. Magához tér, és huncutság villan a szemében. Kibontakozik a karomból és körbetáncol, ujjai ott vannak mindenütt, szakadozott farmerem minden egyes szakadását végig simogatja, pólóm hasadékaiba is bekószálnak ujjai. Mikor ismét elém ér, mélyen belenézek a kis hamis szemeibe. Megindulnak az én kezeim is, besimogatok a pólója alá. Egyik kezem fenekét gyúrja a másik hátát simogatja.
- Oh a bőröd olyan forró,és selymes. - A kezeim megtalálják a mellbimbóit, mind a kettő kemény kis gomb, a teste reagál az érintésemre!
- A mellbimbóid olyan kemények, érzed mit teszek veled? Akarod, hogy máshol is érezhesd a forró kezeimet? Szeretnéd, édes? - búgom rekedtes hangon a fülébe.
- Oh igen - sóhajtja és egy pillanatra behunyja szemeit. - És te akarod-e érezni az én tehetséges kezeimet? - suttogja szinte a számba - Grrr... megőrülök tőle, érte!
- Igen, igen ne várass, érezni akarlak! - nem vétünk ritmust, csak kezeink vándorolnak, egyenlőre ráérősen, szinte lustán, a másik testén. Rásimítom tenyerem a hasára és megreszketnek izmai, lejjebb eresztem egészen a mélyen álló nadrágja derekáig, izgatom a nadrág dereka fölötti bőrt, élvezem borsódzását. Másik kezem fenekét, mellkasát, mellbimbóit ingerli.
- Ahh igen, még!
Az ő kezei mellkasom bőrén kalandoznak. Átsiklik a mellbimbóm felett. Finoman megkarmolom alhasának bőrét reakcióként.
- Hmm szexi, csináld mégegyszer! - nyögöm, mire enyhe mosollyal végigfuttatja ujjait a mellbimbómon. Kezeim lekalandoznak az igencsak szűk nadrágjára.
- Igen! Érzem milyen kemény vagy értem! Szívesen megkóstolnálak, és addig nem is eresztenélek, míg nem üvöltesz a kéjtől. - rákulcsolom ujjaimat a merevedésére és párszor oda-vissza futtatom rajta. Mély sóhajjal vegyes nyögés hagyja el az ajkait, feje hátravetve, szemei csukva.
- Ez nagyon jó, mmm, igen - nyögi. - Beszélj még! - Változtatom a nyomást, mozgatom az ujjaimat, és érzem, hogy merevedése tovább növekszik, és izgatottan meg-meg ugrik a markomban. Hozzám simul, és megnyalintja a piercinget a mellbimbómban
- Ahhh - szakad ki egy hosszú sóhaj az ajkaim közül. - Felforrósítod a véremet!
- Igen, ahh simogass még, gyere közelebb! - hangja el-el fullad, de jó ez istenem!
Ekkor egy kezet érzek a vállamon. Ajánlom, hogy élet-halál kérdés legyen, amiért megzavartál, mert különben hasznát fogom venni a kunaioknak a karomon! Kinyitom a szemem.
Megdöbbenésemre Kutyával találom szembe magam. Anbu. Egy tizedmásodperc alatt józanodok ki. Két oldalról veszik körbe a szépséget. Egyenlőre nem eresztem, karjaim szorosabban fonódnak köré.
- Védőőrizet - csak ennyit mond Kutya és én eleresztem. Tomoa sem látszik megilletődöttnek, mintha mindennap érte jönne az anbu az aktuális bárba! Szóval nem esik baja, sőt vigyáznak rá. Halk pukkanás, enyhe füst és a három alak el is tűnt a Pubból, magányosan álldogálok a tánctéren. Lemondóan sóhajtok. Hát ez nem akar nekünk összejönni. Diszkréten igazítok fájdalmas merevedésemen. El is ment a kedvem az egésztől. A kijárat felé indulok. Genma ekkor lép be. Hozzám indul és átadja a tekercset.
- Mi ez Gen? - ez merőben szokatlan!
- Előbb kezdődik a szolgálatod. Már ma éjjel, holnap reggel helyett. - részvétet hallok a hangjában.
Most áldom a sorsot. Mivel a kicsi zöldszemű elérhetetlen, így tök mindegy munkába állok-e. Mennyivel idegesebb lennék, ha mellőle szólítottak volna el!
Haza teleportálok, átöltözöm. Utána vissza a főhadiszállásra. A tanácstag már ott vár, szalmakalapja eltakarja a fél fejét, arca alsórésze előtt fehér kendő libeg. Hivatalát jelző köpenye elrejti alakját.
Ránézek és elönt az ideg!
- Már megbocsásson uram, de úgy tudtam meg akarjuk védeni! - fordulok Ibikihez, hangom a maszkon keresztül torzultan szól. - Így meg - ebben a ruhában - az ablakba tesszük ki céltáblának!
- Nahát, milyen okos fiú valaki! Te ne törődj semmivel, csak védd, a többi a mi dolgunk - válaszolja Ibiki szemöldök ráncolva.
- Ennyi erővel bárki átalakulhatna a tanácstaggá, henge jutsuval! - vitatkozok tovább.
- Akire számítunk, lazán átlátna rajta. Így mellettük a meglepetés. Azt hiszik védtelen.
Tomoa
Belépek a klub ajtaján, és rámosolygok az előzékeny ajtóállóra, aki engem látva szélesre tárja azt. A lüktető zene szinte gyomromig hatol. Szeretem ha dübörög a ritmus...
Ezúttal a testemre szorosan tapadó fekete nadrágot és inget vettem fel, amelyet középen egy gomb tart csak, így bőven hagy betekintést lapos hasamra, szabadon hagyja karcsú nyakamat is.
Forró pillantások kereszttüzében libbenek a bárpulthoz, és intek a csaposnak. Mivel a zaj óriási, ezért egyezményes kézjelet mutatok. Érti ő azt... hogyne értené.
Már előttem is széplik az isteni koktél.
Hm. Valaki lukat néz a hátamba.
Megfordulok, és kinek az égető, perzselő és mégis jéghideg íriszei fúródnak az enyémekbe?! A kékszeműm. Ahhww... haja ezúttal szabadon öleli körbe arcát, és lángvörös folyondárként tekergőzik alá a vállain. Jaj... egyszerűen gyönyörű ez a pasi. Éééés... elindul felém. Gyere csak...
Ruganyos léptekkel mozog, combjainak játéka átsejlik a testére tapadó fekete, szakadozott farmeren keresztül. Pólója is hasonló dizájnt követ, mellbimbójának piercingje megcsillan az érzéki félhomályban. Ohh... érdekes...
Látom ám, hogy legalább olyan népszerű vagy mint én... ez tetszik. Méltó vagy a teljes figyelmemre.
Mögém lép.
- Helló csini - köszön hihetetlenül mély baritonján. Oh mami... volt egy hallójárati orgazmusom! Hihi...
Figyelem ahogy leül mellém, csak biccentek neki.
- Ismerlek valahonnan? - villantom rá macskaszemeimet. Csak elmosolyodik, és a pultra könyököl egyik karjával. Pólója megfeszül mellkasán és az egyik hasadékon keresztül kivillannak a bordázott hasizmok is. Mmm...
- Talán a nedves vágyálmaidból - válaszolja. Belém reked a levegő... ha most ittam volna, tuti félrenyelek. Micsoda merész szövege van... elképesztő.
- A nevem Shu.
Reakciómat visszafogva viszonzom pillantását. Nem vagy semmi... látom van önbizalmad. El is hiszem... Mondjuk nekem is.
- Tomoa.
Végigsimítja karomat, nyakamat és a fülem mögötti legérzékenyebb területen köröz lágyan ujjaival. Mmm... ez finom.
- Jössz velem táncolni? - nyújtja a kezét. Rendben, meggyőztél. Kecsesen a tenyerébe csúsztatom ujjaimat, és engedem neki hogy lesegítsen a bárszékről, majd a táncparkettre vezessen.
Magához húz, simogat, és szinte egyszerre mozdulunk a zenére. Magamon érzem ujjait, ahogy cirógatja karomat. Átölelem a nyakát, és szemeinkkel szinte elperzseljük a másikat. Nincs külvilág... csak a sötétség és a zene létezik... a fülledt erotika, amely minden pórusából árad felém... Istenem... te aztán ismered a dörgést.
........
Shizune lép mellém a tanácsosi köpenyemmel, maszkommal és kalapommal.
- Nem kéne álruhát öltenie? - makogja idegesen. Megrázom a fejem.
- Egy tűzföldi tanácstag nem engedheti meg magának, hogy bujkáljon. Ezen kívül pedig, nem hinném, hogy ilyen erős testőrök mellett képesek lennének közel férkőzni hozzám - válaszolom szenvtelen hangon, és felöltöm a ruházatomat.
- Rendben! - áll fel Tsunade. - Azonban a szálláshelyed bátorkodtam megváltoztatni, és a rezidenciám egyik szárnyába költöztettelek az őreiddel. A holmidat már átvitettem.
Biccentek. Még néhány udvarias frázis, és már teleportálnak is őreim az ANBU főhadiszállásra.
Megérkeznek a megbízott ANBU-k is. Hármat kapok, egyikük kapitány. Mind maszkban van. Hallgatom a beszélgetésüket, hangjuk torzan visszhangzik maszkjuk alatt.
- Már megbocsásson uram, de úgy tudtam meg akarjuk védeni! Így meg - ebben a ruhában - az ablakba tesszük ki céltáblának!
- Nahát, milyen okos fiú valaki! Te ne törődj semmivel, csak védd, a többi a mi dolgunk.
- Ennyi erővel bárki átalakulhatna a tanácstaggá, henge jutsuval!
- Akire számítunk, lazán átlátna rajta. Így mellettük a meglepetés. Azt hiszik védtelen.
Megunom. Felemelem a kezem. Tisztelettel hallgatnak el, és felém fordulnak mind.
Ridegen és szenvtelenül mérem végig őket macskazöld szemeimmel.
- Nem szükséges komolyabb terveket kovácsolniuk, hiszen sem a falut, sem a kage rezidenciát nem fogom elhagyni előre láthatóan két hétig. A ruházatomon nem változtatok, mert tűzföldi tanácstagként kötelező viselnem még ilyen helyzetekben is. Önöknek más feladatuk nincs, mint hogy őrizzenek engem és a tekercseimet, amelyek rendkívül fontosak és értékesek. Annyit még elárulok, hogy a Hold-ninják kifejezetten egy bizonyos tekercset akarnak velem együtt elpusztítani, de az mindig nálam van.
- Igen uram - hajol meg előttem a kapitányuk, rangomnak kijáró tisztelettel.
- Induljunk - adom ki halkan az utasítást. Mindhárman körém lépnek, és már érzem is a teleportáció szippantását. Egy nagy és elegáns szobába érkezünk. Minden jegyzetem és az aktuálisan átnézendő főkönyvek egy rogyadozó íróasztalra vannak halmozva.
Sóhajtva lépek el hármasuktól, és hallgatom ahogy a kapitány kiosztja a feladatokat.
Tekintetem körbe futtatom a szobán, szomorúan pillantok ki az ablakon.
Hetekig itt kell rostokolnom, még szórakozni sem mehetek... pedig Shu biztosan keresni fog majd.
Pech.
Miközben ezek hárman szövegelnek, én a nagy ágyra hajítom tanácsosi szimbólummal díszített kalapomat és maszkomat. Fáradt sóhajjal túrok mézszőke fürtjeimbe.
Valaki felszisszen.
Mi az?
Az egyik ANBU engem néz. Ehh... Kifejezéstelen arccal fordítom el fejemet. Nem ő az első, aki meglepődik azon, hogy mennyire fiatalon töltök be egy ennyire magas posztot. Keményen megdolgoztam érte, gyermekkoromat és függetlenségemet is feláldoztam.
A fürdőszoba felé indulok, de még visszaszólok nekik, mert már zavar a vitatkozás, hogy ki mit csináljon. Nyilván nem élvezik a feladatot.
- Mielőtt hajba kapnak, javaslom egyikőjük őrködjön a tetőn, másik a folyosón, a harmadik pedig a kanapén - vetem hátra hideg tárgyilagossággal. Gyakorlatilag parancs volt, hiszen ők most az én utasításaim szerint kell hogy eljárjanak, de én minden helyzetben hűvösen udvarias és tárgyilagos vagyok. Ráadásul a vitát ezzel lezártam, méghozzá egy kiváló megoldással. Nemhiába halmoztam a fejembe hatalmas lexikális tudást...
Becsukom magam után a fürdő ajtaját és felsóhajtok.
Nem kedvelem az ANBU-kat. Ha a kagéjuk parancsolja nekik, gondolkodás-, és a következmények mérlegelése nélkül elmetszenék azonnal a nyakam. Hát ezért nem csípem őket.
Tűzföld ura is így van ezzel, és az ANBU intézményrendszert egyre rosszabb szemmel nézi. Gyanítom, hamarosan megregulázza ezt a problémát is.
*
Kilépek a fürdőből, derekamon egy törülközővel, hajam vizesen és borzasan hullik arcomba. Hátrasöpröm, és csomagjaimhoz lépek.
Már csak egy ANBU van a helyiségben, az ablakban áll, pont az íróasztalom mellett. Engem néz. Nem vagyok szégyenlős típus, de most kifejezetten zavar a dolog. Az ágyam végében lévő köntöst magamra veszem, és összekötöm a derekamon, majd az íróaszutalomhoz ülök.
- Nem szükséges egész éjjel ott állnia - mondom halkan, a maszkra nézve, majd a kanapéra mutatok. - Gondolom három óránként váltják egymást. Pihenjen, mert hosszú éjszakájuk lesz...
Uhh de álmos vagyok. Ha csak belegondolok, milyen szuper éjszakát szalasztottam el, csalódottan biggyesztem le számat, úgy fordulok az előttem heverő tekercsek felé...
Shu
Valóban fontos ember lehet, mert az, hogy - ha csak egy váltásnyi időre - maga Ibiki álljon be őrködni, az az elmúlt időszakban példa nélküli.
Halkan elemezzük a helyzetet, már csak Ibiki, és a hatalmas tapasztalata miatt is, olyan dolgokra is felhívja a figyelmünket, amikkel eddig nem találkoztunk.
A tanácsos egy darabig áll, hallgatja a sugdolózásunkat, majd felemeli a kezét. Mindannyian elhallgatunk, itt most ő a főnök.
- Nem szükséges komolyabb terveket kovácsolniuk, hiszen sem a falut, sem a kage rezidenciát nem fogom elhagyni előre láthatóan két hétig. A ruházatomon nem változtatok, mert tűzföldi tanácstagként kötelező viselnem még ilyen helyzetekben is. Önöknek más feladatuk nincs, mint hogy őrizzenek engem és a tekercseimet, amelyek rendkívül fontosak és értékesek. Annyit még elárulok, hogy a Hold-ninják kifejezetten egy bizonyos tekercset akarnak velem együtt elpusztítani, de az mindig nálam van.
- Igen uram - hajol meg Ibiki.
- Induljunk - hangja halk, visszafogott.
Egyszerre teleportálunk a kijelölt szobába, a holmija már megérkezett, micsoda meglepetés, tekercs, tekercs hátán!
Ibiki kiosztja a feladatokat, a szokásos regula, három óránként váltás, különleges odafigyelést kér, ugyan nem mondja ki, de gesztusai elmondják: azon, hogy életben tudjuk-e tartani a tagot nem csak az élete múlik, sokkal több. Hogy pontosan mi, nem mondja el, de elég is ennyit tudnunk. Az Anbu nem a személyes döntésekről szól, hanem parancsokról.
Kutya is bárhol máshol lenne most. Mivel krízishelyzetnek se híre se hamva, próbál némi engedményt kicsikarni rettenthetetlen kínzás specialista főnökünkből, ami természetesen csak szóbeli lealázásához vezet, majd megvitatjuk ki hová is áll. Megfordulok, és unottan tekintek védencünkre.
Belém szorul a levegő, majd hangos szisszenéssel távozik a tüdőmből!
Bassza meg! Ó hogy baszná meg!
Mézszőke haj, és elképesztően zöld macskaszemek tekintenek rám, mikor lekerül a tanácsosi ruha. Ki gondolta volna, hogy a csodásan szexi cicus ilyen fontos ember?
Kellett nekem problémázni az érzelem mentes állapoton?! Miért is nem tudtam azonnal meditációba merülni, mielőtt ezt a küldetést elkezdtem volna?
Most három órás váltásonként szembesülnöm kell vágyaim tárgyával. Biztosan hulla hatékony leszek folyamatosan álló farokkal! Pontosan: HULLA hatékony!
Újult erővel szállok be az - eddig unalmas - egyezkedésbe, rávenni Ibikit, hogy ne én legyek kijelölve mellé.
Persze igyekezetem teljesen kárba vész, olyan még nem volt, hogy Ibiki elhatározott valamit, és valaki lebeszélte volna róla!
A tanácsos a fürdőbe indul, de előtte még hozzánk fordul. Most sehol nincs az a tűz, az a szinte tapintható kisugárzás, hangja hidegen cseng.
- Mielőtt hajba kapnak, javaslom, egyikőjük őrködjön a tetőn, másik a folyosón, a harmadik pedig a kanapén - vajon ő is ennyire másnak látna engem munka közbe, persze ha tudná hogy én vagyok? Megadóan megállok az asztala mellett és felkészülök a három óra tortúrára.
Mire végez a fürdéssel lélekben kész vagyok.
Aztán kiderül, hogy erre nem lehet felkészülni! Szemeim éhesen isszák be a látványát. Selymes fehér bőr, mérsékelten izmos, karcsú termet, rózsaszin picinyke mellbimbókkal! És mindez a fáradt szemeim elé tárva! Soha nem voltam még ilyen hálás a maszkért. Leplezetlenül ihatom be a látványát. Szemeimmel végigsimogatom a mellkasát, mellizmainak enyhe ívét, melyek alig emelkednek ki a testéből, de annyira igen, hogy egyértelmű legyen: ott vannak!
És igen, már érzem is, hogy vér szökik dél felé, de ezt a látványt nem hagyhatom ki, úgysem jut több mint ez!
Megérezhette, hogy nemcsak simán nézem, mert köpenybe bújik, és eltakarja azt az csókolni- harapni- való bőrfelületet előlem.
- Nem szükséges egész éjjel ott állnia - halkan kedvesen beszél, tovább sajdítva a szívemet. Mennyivel jobb lenne, ha undok lenne, vagy szemét, vagy valami más módon súlyosan jellemhibás?! Ha már a külseje ennyire bejön, legalább a jellemhibája visszatartó erő lehetne!
- Gondolom három óránként váltják egymást. Pihenjen, mert hosszú éjszakájuk lesz...
Ő sem boldog, lebiggyedő ajkaiból ítélve. Odaül a tekercsei mellé. Egy darabig hallgatom a tücsköket és a toll sercegését, majd a kanapéra telepszem. rendszeresen monitorozom a környezetet csakrámmal, időközönként felállok, és az ablakon kinézve mérem fel a környező utcákat, bármilyen oda nem illő dolgot keresve.
Halk sóhajt hallok, visszafordulok az ablaktól. Nyújtózkodik, a köntös ujja visszacsúszik a karján, előtárva a karcsú kart. Megbabonázva bámulom a halvány fényben szinte világítani látszó bőrt. Ó anyám, ez a vég!
Halk kopogás az ajtón és odamegyek kinyitni. Kutya áll ott, lejárt a műszakom.
Mikor elhaladok mellette, feje kissé felfelé fordul, tapasztalatból tudom, hogy szaglászik.
- Ne kérdezz semmit -. dörmögöm mogorván. Hát persze hogy kiszagolta az izgalmamat! Az embernek nincs magánélete Anbukkal körülvéve!
Felmegyek a tetőre, és eltöltök három kellemes órát a merevedésem akaraterővel meg nem történté tevésével. Majd beájulok az ágyba három pihentető órácskára.
Mikor ismét belépek a szobába alszik, biztosan nagyon elfáradt. Fölé hajolok, három helyen összefogott lófarkam előreborul a vállam felett. Olyan nyugodt az arca, így fiatalabbnak látszik, még látszanak az arcán a gyermekkori párnácskák utolsó maradékai, egyszerűen ennivaló. Ellágyulva vizsgálom a vonásait, majd feljebb igazítom a takarót. Mozgolódni kezd, egy pillanatra a szemét is kinyitja, de aztán visszaalszik.
Huh, ez közel volt. Örülök, hogy álmából ébredve nem rémült halálra a mosómedve álarcomtól!
15 perc múlva ismét mocorogni kezd, addigra már a kanapén ülök.
Magához tér, és furcsa szemmel nézeget. Megrázogatja a fejét.
- Jó reggelt Anbu-san. - mondja. Elmosolyodom a maszk alatt. Annyira szeretném kicsit húzni az agyát de... itt most nem lehet. Francba! Azért egy megjegyzést nem állok meg.
- Jó reggelt! És Mosómedve! - tágra nyílnak a szemei, nem, ez nem jó, így még szebb!
- Az álarc, - mutatok az arcomra.
- Nem is vettem észre, hogy állatokat szimbolizálnak! - közelebb jön! Francba! Megcsapja az orromat az illata, és ezernyi képet idéz, a pubból! Ahogyan érzékien simulunk egymáshoz... Ahh ne, ne már megint!!! Testem derék alatti része életre kel. Mozdulatlanságot parancsolok a testemre, mert félek, ha megmozdulnék, akkor most megsimogatnám az arcát!
Egy lépésnyire megtorpan, és láthatóan gondolkodik, majd egy gyors mozdulattal egészen közel lép és megszaglász. Mi van mostanság mindenkivel? Mi ez a szaglászás mánia? Büdös vagyok? Ma reggel fürödtem!
Megdermedek álltomban és csak figyelem mit csinál. Körbejár, végig simít a lófarkamon. Tutira felismert! Ennyit az álcámról, meg a névtelenségről!
Tomoa
Meló, meló és meló.
Már égnek a szemeim, és elgémberednek az izmaim mire feleszmélek, hogy megint szétdolgoztam a fejem.
Sóhajtva nyújtózkodom, közben azon tanakodván, hogy aludjak vagy ne... Minél hamarabb befejezem a jelentést, annál hamarabb szabadulok a veszélyből.
Halk kopogás.
ANBU őreim cserélnek. Az újonnan jött mellém lép az ablakhoz, köszön és fejet hajt, majd alaposan körbejár mindent, végül ledobja magát a kanapéra.
Ehh... igaza van. Pihenni is kell.
Szeretek meztelenül aludni, de ezúttal ettől eltekintek. Rövidnadrág és póló. Alvás.
*
Kellemes madárcsicsergős reggeli ébredés.
Furcsa álmom volt. Az ablaknál álló ANBU őrt látva észbe kapok.
- Jó reggelt Anbu-san - nyünnyögöm álmosan, kócos hajamba túrva.
- Jó reggelt! És mosómedve - válaszolja. Mosómedve?
- Az álarc - bök a sajátjára.
- Nem is vettem észre, hogy állatokat szimbolizálnak - lépek közelebb. Milyen érdekes, mindenhol általában jellegtelen a maszk, és az Anbuk számozva vannak. Itt más. Állatneveket kapnak, és így is különböztetik meg egymást. Nagyon találékony...
Kimászom az ágyból, és elé toppanok. Na muti.
Alaposan megnézem a maszkot. Hmm... nagyon finom illata van... ismerős. De honnan? Hm. Ezek a felkaron lévő bőrszalagok és izmok... Várjunk csak!
Mögé sétálok, és meg is látom azt, ami eddig szinte kiszúrta a szemem, mégsem tűnt fel, pedig hihetetlenül jó megfigyelő vagyok.
Ez a gyönyörű, hosszú lángvörös haj...
Ő az.
Ujjaimmal arcomhoz húzom az egyik vastag tincset, és ajkaimmal megcirógatom. Szóval te vagy az... hát ez gáz...
Az Anbuk személyazonossága hihetetlenül mély titok. Az életük múlhat rajta. Nem mutathatom ki hogy rájöttem ki ő, sőt az lenne a legjobb ha akut amnéziában szenvednék, mert veszélybe sodornám. Nem vagyok ostoba, jól tudom.
Mélyen magamba szívom az illatát, és elengedve hajtincsét azt teszem, amiben a legjobb vagyok.
Kifejezéstelenség álarcát öltve teszem a dolgomat, ahogy egy Tanácstagtól elvárható.
Ellépek tőle, és a fürdőszobába sietek készülődni.
Felöltözöm tanácsosi köpenyembe, és a tükörbe nézve fintorodom el.
- Nesze neked... - súgom.
Egy szobában vagyok ezzel a szexistennel, de tabu. Tanácsosként nem engedhetem meg magamnak (pláne nem egy Anbu-val), hogy leteperjem és felfaljam. Bármennyire is szeretném, és ő is ugyanebben a cipőben van.
Kiköpöm a fogkrémes vizet, megtörlöm duzzogó ajkaimat és felöltöm unott arckifejezésemet.
Kilépve az ajtón őt még mindig ugyanott találom, az asztalon azonban már ott széplik a bőséges reggeli, amit időközben a szolgám hozott.
Ízletes gyümölcssaláta nekem, és vastagon megtöltött húsos-zöldséges szendvics az Anbu őrömnek, ahogy kértem tőle tegnap este. Helyes. Szép férfias adag.
Leülök az asztalhoz, és miközben teát töltök, nem arra gondolok, hogy az ablaknál áll gyönyörű ruganyos testével az álompasi.
- Kérem, üljön ide mellém - mondom neki halkan. Kérés volt, de a rangom miatt parancsnak számít. Szót is fogad, de a lehető legtávolabbi széket, a velem szemben lévőt választja. - Ha befejeztem a reggelit, dolgozni fogok, és akkor nyugodtan elfogyaszthatja, anélkül hogy látnám az arcát.
- Rendben. Jó étvágyat... - biccent. Mély hangja szinte simogat. Jaj nekem...
Rutinos vagyok, nem először vigyáznak rám Anbuk. Ismerem a szokásokat is. Elé teszek egy csészét és megtöltöm teával. Mire rá kerül a sor, a lávaforró folyadék iható hőmérsékletű lesz. Remek.
Látszólag nyugodtan elfogyasztom az epres-dinnyés-almás salátámat, pedig a gyomrom olyan pici mint az öklöcském. Ilyen közel lenni hozzá és nem érinteni őt, több mint kínzás. Gondolom neki ez csak munka, és elhatárolta magát a köztünk történtektől. Talán nem is zavarja... ki tudja. Lehet, hogy még bosszantja is... Kellemetlen.
Befejezem az evést, és teáscsészémmel a kezemben felállok.
- Jó étvágyat - villantok rá egy halvány kis mosolyt, és már ott sem vagyok.
Igyekszem teljes energiámmal kizárni őt a tudatomból, hogy a munkámra koncentrálhassak. Egy óra alatt sikerül is.
*
Meló, meló és meló. Írom a jelentést, pihenésképpen pedig Konoha főkönyveit ellenőrzöm ma is, ahogy ezt már egy hete folyamatosan csinálom.
Őrjítő ez a monotónia.
Az evés is kimegy a fejemből, ha a szolgám nem figyelmeztetne.
Jobb is... csak kínzom magam, ha vele foglalkozom. Mióta tudom hogy ő az, minden éjjel forrón sistergő testtel alszom... Pláne ha tudom, hogy a szobámban van.
Ó pedig hányszor éreztem úgy, hogy most rántom magamra... de aztán csak kifejezéstelen arccal és tekintettel folytattam tovább a munkámat.
*
Beesteledik, és én teljesen elgémberedve állok fel az íróasztaltól. Woah... Tomoa-mosogatórongy-effektus.
Átimbolygok a szobán, és belerogyok a fotelbe. Éljen...
Anbu őröm meghajol és távozik, és belép az ajtón az én elszalasztott csodás éjszakám, a maga két hosszú, gyönyörűen izmolt lábával. Nyáááá...
- Látom elfáradt - mondja miután üdvözölt engem. Egy bágyadt mosolyt kap.
- Erre egy új fogalmat kéne alkotni... Habár ha belegondolok, maguk Anbuk tudják csak igazán, milyen a valódi fáradtság. Én csak szimplán kimerült vagyok...
Figyelem ahogy körüljárja a szobát, ellenőrzi az ablakot, majd letelepszik velem szemben.
- Pihenjen le - tanácsolja, és hangja alapján gyanítom hogy mosolyog. Nem csoda, hisz a fejem lebukott a fáradtságtól, de ahogy megszólalt, fel is riadtam. Laposan pislogva nézek rá.
- Zúg a fejem a rengeteg információtól... Azt hiszem megérdemlek némi kikapcsolódást...
- Máris megszervezem.
Elmosolyodom.
- Köszönöm, Mosómedve-san...
- Viszont meg kell kérnem, hogy ezúttal ne vegye fel a tanácsosi köpenyt.
- Eszem ágában sincs abban menni - állok fel felfrissülve a gondolattól, hogy végre kimegyek innen. A jelentés elkészült, holnap el is küldöm. Végre megkönnyebbülhetek.
- Lezuhanyozom és átöltözöm. Mindjárt jövök.
*
Frissen, illatosan, fürdéstől még kissé nedvesen göndörödő szőke fürtjeimmel igazán kisfiús vagyok. De a ruhámban már nem...
Fekete, hálóanyag-szerű hosszú ujjú felső. Tökéletesen átsejlik alóla minden porcikám. Minden mozdulatomra megcsillan a szorosan tapadó bőrnadrág. Ó igen... imádom megvadítani a pasikat.
Kilépek a fürdőből, és az engem néző Anbukra pillantok, majd rámutatok a kutya-maszkosra.
- Kutya-san, maga fog elkísérni és a háttérből vigyázni rám. Mosómedve-san, maga nyugodtan hazamehet pihenni - fordulok a vöröshajú démon felé. Ő csak biccent, kezét felemeli és elteleportál. Pihenni... na persze.
Van egy tippem, hol és mikor fogom ismét látni...
Shu
Érzem kezeit a hajamon, baj lesz ebből!! De aztán csak elsétál, és a fürdőbe megy. Megdöbbenve nézek utána.
Három lehetséges megoldás van, Nem ismert fel, mert annyira mély nyomott nem hagytam benne a teljesítményemmel. Ezt férfiúi büszkeségem azonnal el is utasítja, mint lehetséges megoldást.
Mint tudjuk a szépség nem retardált, tehát ez az opció is kiesik
Akkor nagy valószínűséggel felismert, csak tudja a szabályokat. Ha már véletlenül felismert, legalább nem rontja a helyzetet azzal, hogy ezt ki is mutatja. Ó csini, miért vagy ennyire közel és mégis elérhetetlen?
A szolga behozza a reggeliket. Gyümölcssaláta neki, szendvics nekem. Igazán szép darab, sok-sok finom hússzelet benne, pont ahogy szeretem!
Szerencsém van, és a fürdőből tanácsosi köpenyben kerül elő, ez teljesen elrejti alakját. Elengedem megfeszült izmaimat, nincs vész!
- Kérem, üljön ide mellém - középmély hangja egyenesen a szívemig hatol. Semmi éle nincs, mint folyékony selyem simogatja a hallójárataimat. - Ha befejeztem a reggelit, dolgozni fogok, és akkor nyugodtan elfogyaszthatja, anélkül hogy látnám az arcát.
- Rendben. Jó étvágyat... - valóban tudja a dörgést, elhelyezkedem a tőle legtávolabbi székben, ezzel is csökkentve a kísértést, hogy hozzáérjek, elcsenjem a reggelijének egy részét az ajkairól.
Teát tölt, elém teszi kecses mozdulattal. Majd a gyümölcssalátájának elfogyasztásához lát. Nyugodtan eszeget, látható élvezettel. Mikor a dinnyedarabra kerül a sor, kicsit kinyújtja nyelvecskéjét, talán, hogy levének elcsöppenését megakadályozza.
Lám-lám mire jó az anbu kiképzés? Mozdulatlanul ülök, egy izmom se rezdül nem látszik az élethalálharc amit belül folytatok. Rávetem magam, most, most, .... most aztán biztosan! Kis híján lecseppent a gyümölcslé, lenyalja az ajkát, ó ne kínozz! És még sehol nem tart!!! Próbálom elszakítani a tekintetemet az ajkaitól, de nem megy! Megbűvölve bámulom a duzzadt rózsaszín ajkacskákat, amint az eper köré záródnak. Nem tudom a gondolattársítást meg nem történtté tenni, mást vizionálok az ajkai közé... Ahhh ez nem esett jól, túl szűk az egyenruha! Öltájt.
És a legszebb az egészben, hogy nem direkt csinálja, nincsenek csábító pillantások ellenőrizendő, hogy elérte-e, amit akart. Teljesen szándékolatlanul ennyire szexi! Mibe keveredtem, anyám! És hogy fogom túlélni?
Egy hosszú negyed óra után feláll az asztaltól, jó étvágyat kíván és munkához lát. Először a teához látok, hátha megnyugtatná megtépázott idegeimet. Nem vagyok én ilyen.... Hogy valami így kibillentsen az egyensúlyomból. Szép lassan lenyugtatom száguldozó szívemet. De ez a fiú.... Túl tökéletes, hogy igaz legyen!
Szexi, mint egy szexisten, okos, és mindezt tudja is magáról!
Szép lassan rutin alakul ki, dolgozik, és dolgozik, folyamatosan, én pedig - a hatás ellenére, amit kivált nálam - figyelem, és minden élethelyzetben találok valami nekem tetszőt benne. Szeme alatt mélyülnek a karikák. Igyekszik, de tönkreteszi magát, ha ezt így folytatja.
Mikor Wolf-nak - az Ibikit leváltó kapitánynak - megemlítem, hogy nem lesz ereje a menekülésre, ha valami történik, csak egy farkasos mosolyt kapok, meg egy kacsintást.
- Nagyon törődő vagy! Ne éld bele magad, hamarosan hazamegy - még rámvillannak a felemás szemek, és dolgára indul.
Így belépek és ránézek csonttalannak tetsző alakjára, ami a fotelbe van belesüppedve.
- Jó estét! - csak rám villant egy félig csukott szemű mosolyt.
- Látom elfáradt - aggódom érte.
- Erre egy új fogalmat kéne alkotni... Habár ha belegondolok, maguk Anbuk tudják csak igazán, milyen a valódi fáradtság. Én csak szimplán kimerült vagyok... - tudok egy tuti módszert, ami megoldaná a problémáidat, édes! Utána vagy olyan fáradt lennél, hogy egyből elaludnál, vagy feltöltődnél energiával! Ó de megmutatnám neked!
A rutin végig kalauzol a szobán, az ablakon is kinézek. Mikor rápillantok, már szinte alszik, feje a mellkasára horgadt.
- Pihenjen le - Hangom megébreszti, de szemei még mindig ködösek egy kicsit. Olyan aranyos így...
- Zúg a fejem a rengeteg információtól... Azt hiszem megérdemlek némi kikapcsolódást...
- Máris megszervezem. - csak miután kimondtam ver pofán a jelentése ennek. Én szolgálatban, ő kikapcsolódik?! Raidouval, mondjuk? Én meg figyelhetem a háttérből! Na azt már nem fogom kibírni! Ott vér fog folyni, ha valaki a mocskos mancsát a guszta testére próbálja tenni!
Gyönyörű mosolyt villant rám, pánik kaparja az idegeimet.
- Köszönöm, Mosómedve-san...
- Viszont meg kell kérnem, hogy ezúttal ne vegye fel a tanácsosi köpenyt. - nyomom ki összeszorult torkomon.
- Eszem ágában sincs abban menni - egészen felélénkült a gondolatra.
- Lezuhanyozom és átöltözöm. Mindjárt jövök. - frissen, illatosan, valamelyik vadító cuccában! Pasi rajok fogják körül venni! Ááááh nem bírom!
Csakrám vad áramlása bevonzza a tetőről Kutyát is. Mire tisztázzuk a kis féltékenységi problémámat, kilép a fürdőből. Állam a padlón landol.
Szemem lassan vándorol a közszemlére tárt részeken. Nagyot nyelek.
Haja frissen mosva enyhén göndörödik a végeken, macskaszemei újult erővel fénylenek. Kívánatos ajkai mosolyra húzva. Grrrr! Az inge áttetsző anyagból készült. Na nem egyszerűen átlátszóból! A fénynek a megfelelő irányból kell érkeznie, hogy bőre áttetsszen az anyagon. Ahogy mozog, más és más részek tűnnek át az anyagon. Mint egy érzéki puzzle. Ó de kiraknálak!!!
A szűk bőrnaciról ne is beszéljünk, kihangsúlyozza a megfelelő részeket.
És ebben a cuccban akar kimenni, vadászni? Nem baj, tömeggyilkos leszek!!!
Bámulásomon áthatol a hangja:
- Kutya-san, maga fog elkísérni, és a háttérből vigyázni rám. Mosómedve-san, maga nyugodtan hazamehet pihenni - forró örömhullám söpör keresztül rajtam! Ó te kis cseles, ezt jól kifundáltad!!! Még hogy pihenni! Ő is engem akar! Ha csak fele annyira, mint én őt, akkor atomrobbanás lesz a szeretkezésünk! Pár kézjellel később az apartmanom zuhanyzójában materializálódok.
Öt egész perc alatt lezuhanyozok, még három az öltözés, hiszen nem pazarolhatom a drága időmet ilyesmire, mikor ez alatt az idő alatt akár a selymes bőrét is simogathatnám! Szűk csípőfarmer, csak mert mazochista vagyok, hiszen biztosan tudom: lesz ez még sokkal szűkebb is, abban a másodpercben mikor meglátom. Abban reménykedem egyedül, hogy nem sokáig kell benne tartózkodnom! Csupasz bőrömre rövid bőrmellényt veszek, csak alig-alig fűzöm össze a zsinórját elöl, túl hosszú ideig tartana!
Egyenesen a klubba teleportálok. Az ajtóban állva kutatom a szememmel, nem érdekel, ki van még itt, a zene, semmi, csak a karomban akarom tartani! Hosszú volt ez a pár nap. Kínzóan hosszú!
Ott van, a táncparkett másik oldalán, a falnak dőlve, tudomást sem véve a környezetéről, a körülötte kőröző keselyűkről, akik a figyelmére vágynak. Elindulok felé.
Észrevett, felvillannak a cica szemek, ellöki magát a faltól és felém sétál. Erőt veszek magamon és lassan haladok felé. Igen ám, de ahogy szemem a testén barangol, nem bírok magammal, egyre gyorsítom a tempót! Könyörtelenül török át a táncoló testeken, mert semmilyen tempó nem elég gyors már! Ő is jönne, sietne már, de vannak még köztünk páran. Türelmetlenül furakszom, és mikor fontolóra venném némi csakra használatát - függetlenül a következményektől - akkor eltűnik közülünk az utolsó ember is és szinte egymásnak csapódunk a nagy sietségben.
Ahogy mellkasomnak vágódik gyöngyözően felkacag, én is szélesen vigyorgok, szorosan magamhoz ölelem.
Aztán meglátom elérhető közelségben az ajkait és lehervad a mosolyom, ajkaira vetem magam, mint a szomjazó, aki napok óta nem látott vizet. Hevesen viszonozza a csókomat, kezei a nyakam köré fonódnak, testünk forrón simul össze. Megáll a föld a forgásban a csókunk alatt, összes érzékem kizárólag rá fókuszál. Az édes ízére, szájának részleteire, szájpadlásának redőire, a kezének forróságára a tarkómon, és a hajamban. Ingének selymes anyagára. Amit nagyon hamar le akarok venni róla!
Levegőért kapkodva válunk szét, lenézek az édes arcára, és látom, enyhe rózsaszín pír kúszott rá. Ajkai duzzadtra csókolva nedvesen fénylenek. Kész vagyok, eddig tartott a híres önuralmam!
Elszakítom szemeimet az arcáról, és Kutyát kutatom. Egy sarokban álldogál láthatóan nem túl boldogan, hogy neki nem jut a mókából. Pár mozdulattal tudatom vele mire készülök, és már futnak is kezeim keresztül az ismerős mozdulatokon.
A hálószobámba érkezünk.
- Ó csini megőrjítesz! Annyira szexi vagy hogy elvesztem az eszem! - suttogom a hajába. Nagyra nyílt szemmel néz körül.
- Hol vagyunk? - kérdezi. Nem tűnik ijedtnek, inkább mintha élvezné a nem mindennapi helyzetet.
- Nálam, jelen körülmények között a távolabbi, romantikusabb helyek kizárva, de remélem, megmutathatom még neked azokat is! - feje tetejéhez simítom államat szeretetteljesen.
Felnéz rám és ujjai bekíváncsiskodnak a mellényem alá. Szélesedik a mosolya.
- Tudtam, hogy nem lesz unalmas, ha rád bízom a kikapcsolódásom! - mondja a nyakamnak.
- Nem tudom, miről beszélsz, én csak a klub felé jártam...! - mondom kihívóan vigyorogva.
Feddően néz rám, de a figyelme hamar ismét a mellényem felé fordul.
Hozzálátna a kioldozásához.
- No-no! - intek nemet az ujjammal, - ne olyan sietősen! Nincs sok időnk, de azért tegyük ezt emlékezetessé, minden érzéki nyögésért egy ruhadarab jár! - erekcióm izgatottan ugrik a gondolatra - Aki nyögött az veszít el egy ruhadarabot! Mit szólsz? - felvillannak a szemei, hiszen az én nyelvem is megbotlott. Nem teszi szóvá. Ujjával az ajkán gondolkodni látszik, de egyre erősebb a huncut játékos fények ugrándozása a szemében. Mibe ugrottam bele? De mennyire élvezem már most?! Végre egy méltó játszótárs!
- Rendben, a győztes választja a ruhadarabot!
- Természetesen!
Nem is válaszol, csak hozzám simul és lehúzza a fejemet egy csókra, de milyen csók ez? Forog velem a világ. Nyelve ott van a legérzékenyebb területeken! Szájpadlásomon kellemes bizsergő érzés szalad végig, megtalálja a szám érzékeny sarkait is, és megcsiklandozza a nyelvével. Szorosabban karolom, mert ha tovább hagyom játszani nagyon hamar teljesen meztelen leszek.
Most én jövök drága!
Át venném a csók irányítását és kis nyelvcsata után engedi, jó fiú! Elmélyítem a csókot, néha meg-meg rágcsálom alsóajkát, és ilyenkor megfeszül a keze a hajamban. Szóval nincs kifogásod az enyhe fájdalom ellen, ez jó!!!
Megszívom nyelvét és végigfuttatom a kezeimet a gerince mentén. Végig csókolom az állának vonalát és letérek a nyakára, ismét enyhe hajhúzás, milyen kis érzékeny vagy! Kezei ott vannak a mellkasomon, minden szabadon maradt bőrfelületemen, folyékony tüzet hintve mindenhová. Ahogy egyre jobban elmerülök nyakának alapos feltérképezésében, kezei a vállaimra hanyatlanak, enyhén reszketnek.
- Hmmm, ne hagyd abba, kényeztess még csini, isteni tehetséges kezeid vannak! - dörmögöm bőrébe, mire felerősödik a reszketés. Ó, igen nem mindenki reagál pozitívan a szövegemre, van, akit zavar, de őt még ez is izgatja! Egyszerűen mintha nekem teremtették volna!
- Nem bírok magammal, ha csak megjelensz a színen, nekem végem! Mindegy mit csinálsz, csak rád tudok figyelni! - hosszú nyögés szakad ki belőle, ijedten kapja a kezét a szája elé, majd utána mintha inkább dühös lenne.
Csak melegen mosolygok.
- Ne bánd csini, nincs olyan szuper cucc, amiben jobban mutatnál, mint meztelenül! - hangom mély, reszelős, és szinte szeretnék veszíteni, mert a nadrágom lassan elszorítja a vérkeringésemet! Lehámozom róla a csalóka meztelenséget mutató inget. Hát persze, hogy sokkal szexibb nélküle!
- Hmm ez a mellkas kísért álmaimban....
- Mikor kijöttél a fürdőből milliméterekre álltam attól, hogy összekrémezzem a nadrágom! - mellkasomba rejti az arcát, talán hogy visszafojtsa az újabb nyögést, de nem bánom, mert az, hogy a szavaim hatással vannak rá, minden határon túl felizgat! Kezei a nyakamra simulnak, most ő kalandozik a testemen. Kezei bekíváncsiskodnak a mellényem alá és mikor egyszerre pöccinti meg a mellbimbóimban lévő karikákat, keresztültör a torkomon egy hosszú és mély nyögés.
Szándékosan lassú mozdulatokkal fűzi ki a mellényemet.
Ki volt az a barom, aki kitalálta ezt a játékot?!
- Nekem sem volt könnyebb - súgja bátortalanul - Ott álltál lépésekre tőlem, izmosan, harci díszben...
Nagyot nyögök, mert ez a beismerés talán még izgatóbb, mint az érintései.
Lekerül a nadrágom végre, és ez újabb nyögést eredményez, de ez már duóban szól, mikor meglátja a piercingeket a merevedésem tövében.
Végre kihámozhatom a nadrágjából, millió éve arra várok, hogy megízlelhessem!
Az ágyra hanyatlunk még mindig összekapaszkodva. Most hogy itt van, nem létezik, hogy elengedjem! Utolsó tudatos agysejtjeimmel a kunai tokom után nyúlok. Négy gyors mozdulat, és már fenn is vannak a csend jutsut kiváltó papírok a falakon.
- Most már olyan hangos lehetsz, amilyen csak akarsz! Engedd hallanom az élvezetedet! - lekalandozok a testén, alaposan megízlelem a mellbimbóit, meg is harapom őket enyhén.
Gerince ívbe feszül, a mellbimbóit még jobban az ajkaimhoz nyomva.
- Látom szexi, hogy szereted, ha itt játszom veled! Beszélj hozzám, mondd el, hol szeretnéd az érintésemet? - ködös szemei gyönyörűek a félhomályban.
- Ott lenn.... - súgja.
- Ott lenn? Hol, édesem? - nem bírom ki, annyira szexi a karcos hangja, és az enyhe pír az arcán, muszáj kicsit húznom az agyát!
Nyelvemmel megízlelem érzékeny bőrét a csípőcsontján, és ő hátravetett fejjel nyögdécsel.
- Itt gondoltad, szexi? A bőröd barack illatú, finom, engedd, hogy felfaljalak, hol kezdjem, mit szeretnél? Bármit megkaphatsz, csak kérned kell! - a csípőjéről lekalandozok a puha kis zacskókra és óvatosan a számba veszem az egyik golyócskát. Enyhén megszívom.
- Aaaahhhh Shuuu - fejét egyik oldalról a másikra dobálja.
- A merevedésemet, kérlek, kérlek! - ezt már szeretem, a sóhajszerű kis hangját. Alig bírok magammal!
- Most meglátjuk, tudlak-e addig kényeztetni, míg üvöltesz a kéjtől - de nem kérdés ez, inkább kijelentés. A kudarc nem lehetőség! Anbu szabály!
Szemei kikerekednek. Egyszerűen gyönyörű a felhevült piros arcocskájával, szinte világítanak a szemei.
Tomoa
Belépek a pub ajtaján, és a lüktető zene átáramlik testemen. Ütemére dobol a szívem is. Körülöttem táncoló, lüktető hústömeg, a levegőben édeskés szexillat... uhh...
Vagy nagyon ki vagyok éhezve már, vagy egyszerűen ma este mindenki be van zsongva körülöttem.
Egy koktélt rendelek, és hirtelen rám vetődik a sok kiéhezett hím. Lesöpröm őket magamról, és koktélomat felhajtva vetődöm a táncolók közé, hogy nyugalmam legyen. Nekem most nem kell senki más, csak a kékszeműm. Ha eljön.
Ha nem, akkor mélyen magamba zuhanok, de megvigasztalódom majd. Ahogy a választékot nézem, megoldható.
A fal mellé simulok, és a táncolókat figyelem, miközben figyelmen kívül hagyom az engem bűvölő pillantásokat.
Shu...
Azonnal felismerem, hiszen magas, erős termete a tömeg fölé magasodik. Felém lépked, testének minden izma külön életet él szoros nadrágja alatt. Bőrmellénye alatt semmit sem visel, csak gyomor-remegtetően erős erotikus kisugárzását. Jaj mami... Egyszerűen gyönyörű ez a férfi.
Lábaim röpítenek felé, és ahogy kissé nagyobb lendülettel a kelleténél landolok széles mellkasán, felkacagok a boldogságtól.
Megvagy.
Mosolyogva ölel magához. Jaj... milyen szívdöglesztő vagy... és ez az illat... ahh a feromon csak úgy árad minden porcikájából.
Éhes vad csókkal köszönt engem. Igazad van, itt szavakra már nincs szükség. Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Felesleges újra lefutni a csábító köröket, én is már csak arra vágyom, hogy magam alatt egy ágyat érezzek, magamon pedig izmos tested súlyát.
Mohón viszonzom, karjaimat nyaka köré fonva simulok hozzá, testének minden domborulatához puhán idomulva. Szívem olyan hangosan dübörög, mintha külön zeneütem lenne. Heves nyelve számban éhes sirályként köröz, bőre forró, és ahogy kibontom lófarkából a szalagot és beletúrok gyönyörű hajába, belenyögök halkan a csókba.
Elhúzza fejét, és vágytól kipirult arccal nézek fel rá. Szemeiben ugyanazt az éhes vágyat látom csillogni, amely engem is felperzsel, szinte éget.
Pihegve figyelem ahogy int az Anbu őrömnek, a következő pillanatban már érzem is a teleportáció szippantó erejét.
Egy hálószobába érkezünk, puha szőnyegbe süpped a lábam.
- Ó csini megőrjítesz! Annyira szexi vagy hogy elvesztem az eszem! - Suttogja, és megremegek mély hangjának halk duruzsolásától. Jaj nekem...
Körülpillantok.
- Hol vagyunk? - kérdezem, magam sem tudom miért, hiszen nyilvánvaló.
- Nálam. Jelen körülmények között a távolabbi, romantikusabb helyek kizárva, de remélem, megmutathatom még neked azokat is.
Hajamhoz simítja arcát. Oh, az biztosan érdekes lenne, de most...
Felmosolygok rá csábítóan, kezecskéim pedig már kalandoznak is gyönyörű testén.
- Tudtam, hogy nem lesz unalmas, ha rád bízom a kikapcsolódásom... - simogatom meg ujjaimmal bordázott hasfalát.
- Nem tudom miről beszélsz, én csak a klub felé jártam... - vigyorog rám pimaszul. Kap egy kis szemhunyorítást, de nem vitatkozom vele, hiszen kiléte mély titok.
Na de kit érdekel ez most, amikor itt a kicsomagolásra váró ajándékom? Figyelmemet a mellény bőrszalagjai felé fordítom, és ujjacskáimmal hozzálátnék, de megakadályozza.
- No-no! Ne olyan sietősen! - Miért ne? Akarom. Most. Mégis türelmesen visszafogom magam, és kíváncsian pislogok fel rá.
- Nincs sok időnk, de azért tegyük ezt emlékezetessé, minden érzéki nyögésért egy ruhadarab jár. Aki nyögött az veszít el egy ruhadarabot. Mit szólsz?
Oh ez tetszik...
Ajkamra téve ujjamat gondolkozom. Szeretek játszani, még ha mindjárt eldobom az agyam annyira kívánom őt, akkor is. Na jó, annál izgalmasabb minél tovább kínozzuk egymást...
- Rendben - biccentek, ördögi kis mosollyal. - A győztes választja a ruhadarabot.
Beleegyezik, és én már hozzá is dörgölőzőm, tarkójára simítom kezemet, és lehúzom egy éhes csókra magamhoz.
Most megmutatom neked, milyen jól csókolok.
Beleadok mindent, nyelvemmel érzékien elbódítva őt. Erősebben szorít magához, érzem a vágyát, és testének enyhe remegését. Oh mami... mindjárt elalélok!
Ahogy dominánsan átveszi a vezető szerepét, és még szenvedélyesen meg is csócsálja számat, beleremegek a gyönyörűségbe és hajába markolok. Végigcsókolja államat, nyakamat, és én másik kezemet éhes kis csápként használva élvezkedem mellkasának csodás izmain.
Nyakam legérzékenyebb területén köröz forró nyelvével, bizsergető hullámokat kelt és indít útjára testemben minden nyelvcsapással, és én remegve ejtem elgyengült kezeimet széles vállaira. Ahh...
- Hmmm, ne hagyd abba, kényeztess még csini, isteni tehetséges kezeid vannak... - dörmögi a nyakam bőrébe, és beleremegek ebbe is. Ez a hang, istenem... már ettől is el tudnék jutni az orgazmusig...
És tudja.
Ki is használja.
- Nem bírok magammal, ha csak megjelensz a színen, nekem végem! Mindegy mit csinálsz, csak rád tudok figyelni - búgja tovább, és ez már... beleremeg minden sejtem, és felnyögök. Késve kapom kezemet a szám elé, és bosszúsan sóhajtok fel. Szeretek nyerni a játékokban.
Gyengéden mosolyog le rám.
- Ne bánd csini, nincs olyan szuper cucc, amiben jobban mutatnál, mint meztelenül.
Ahh de én már téged szeretnélek csupaszon látni...! Hagyom, hogy megszabadítson hálószerű felsőmtől, és a szoba hűvösétől lúdbőrözik a karom.
- Hmm ez a mellkas kísért álmaimban... - búgja lágyan. - Mikor kijöttél a fürdőből milliméterekre álltam attól, hogy összekrémezzem a nadrágom...
Mellkasának bőrébe fojtom újabb nyögésem. Hihetetlen ez a férfi... néhány szóval képes engem teljesen elvarázsolni...
Ha már itt járok, kezeim besiklanak mellénye alá, forró bőrén simítok végig. Élvezem izmainak játékát az ujjaim alatt, majd cirógatom egészen a hasáig. Piercingjét sem kímélem, és ő mély hangján kéjesen felnyögve jutalmaz érte. Összerándul a hímvesszőm, ajkamba harapok. Ez a hang... oh krisztusom...
Hehe, most levesszük ezt a fűzőt. Nem kell ez már ide, elvégre megnyertem ezt a kis fordulót.
Ujjaim közé csippentem a szalagokat, és lassan széthúzva oldom ki a csomót. Felbukkan csodás felsőteste, és felsóhajtok.
Ó igen... hogy én mennyire vártam már ezt a pillanatot. Az elmúlt napokban másra sem tudtam gondolni csak erre.
- Nekem sem volt könnyebb - suttogom bizonytalanul. - Ott álltál lépésekre tőlem, izmosan, harci díszben...
Felnyög.
Hopp egy nadrág. Türelmetlenül húzom le róla és hajítom félre. Nincs rajta alsónadrág, de van helyette más. Felnyögök, vele egyszerre.
Gyönyörű, vastag és tettre kész hímtagja, melynek tövében egy kis fémpiercing csillan... teljesen megbabonáz. Oh jézusom!
Összerándul újra a péniszem, és kis híján elélvezek a látványtól.
Ha ez így megy tovább, szégyenszemre el sem jutok az ágyig.
Az én nadrágom is elröppen, alsómmal együtt. Nem siratom őket, csak útban voltak. Az ágyra taszít, és ahogy fölém vetődik mint egy izmos párduc, hosszú, gyönyörű haja előrehullik a vállai felett, forró és érzékeny bőrömet cirógatva vele. Elhajít két kést papírfecnikkel. Utánuk pillantva konstatálom mik is azok, és halványan elmosolyodom. Nem csak gyönyörű és szexi ez a hímállat, hanem előrelátó és intelligens is. Imádom. Már most.
- Most már olyan hangos lehetsz, amilyen csak akarsz. Engedd hallanom az élvezetedet... - zihálja mellbimbómba. Megfeszülök a testemen végigsöprő forró kéjtől, és még kislábujjaim is zsizsegnek, ahogy folytatja tovább. Lágyan harapdálja meg az érzékeny részemet. Ah istenem...
- Látom szexi, hogy szereted, ha itt játszom veled! Beszélj hozzám, mondd el, hol szeretnéd az érintésemet?
Ahh mamám!
Meg is mondom neki mire vágyom, de ő csak játszadozik velem, szándékosan húzva az agyamat. Végül csípőmet csókolja meg, és én még ebbe is beleremegek. Hasamra folyó bíbor hajzuhatagába bújtatom ujjaimat, úgy hallgatom becéző szavait, és hagyom hogy széthúzza combjaimat és befészkelődjön közéjük, ahogy egy jó szopáshoz szokás. Végignyal finoman gömbölyű herezacskómon, és lágyan megszopogatja.
Hangosan nyögöm a nevét... és már könyörgöm neki, hogy hol csinálja...
- A merevedésemet... kérlek...ahh...kérlek...!
Ujjai combomat cirógatják, és a testem szinte lángol már, pedig még el sem kezdtük igazán.
- Most meglátjuk, tudlak-e addig kényeztetni, míg üvöltesz a kéjtől - búgja mosolyogva. Kikerekedett szemecskékkel pillantok le rá.
Üvölteni a kéjtől? Ahh istenem! Lássuk!
Elhaló nyöszörgéssel kapaszkodom hajába, ahogy lassan végignyalja hímvesszőmet. Nyelve eljátszadozik a makkom tetejével, érzékeny szegélyén köröz egy keveset, majd lassan, centiről centire csusszanok szájának katlanforróságába.
Ívbe feszült testtel, reszketeg nyöszörgéssel fogom vissza a gyönyört...
- Shu... neh... éhn...ahh... mindjárt... - dadogom remegve. Istenem... ahh mindjárt elélvezek... Finoman megszívja, és lágyan masszírozza, és ahogy péniszem ki-be siklik szájából, vadul kapaszkodva az ágyneműben nyöszörgök. Ez elviselhetetlen jó... életemben ilyen jól még nem csinálta nekem senki...
- Neh... hhhagyd...ahhhbahh...
- Semmi baj édes... élvezz el nyugodtan, ahányszor csak szeretnél... - búgja, miközben herezacskómon végignyalint. Számra szorítom remegő kezecskémet, úgy pillantok le rá. Érzéki mosollyal lassan végignyal nedvesen csillogó hímvesszőmön, és szájába véve erősen megszívja.
Felsikoltva robbanok szét apró, milliónyi részecskévé...
Hosszan lebegve a semmiben, nincs más csak a selymes vörös tincsek, melyekbe fuldoklóként kapaszkodom.
Kapkodó légvételeim, szívem vad zakatolása lassan halkulnak, és felpillantok az újra felettem térdelő gyönyörű férfira. Kék szemek figyelik arcomat, a belőlük sütő gyengédség és vágy pirulásra késztet.
Remegő ajkakkal sóhajtom a nevét. Shu...
Megcsókol, finoman és kéjesen. Halk nyögéssel viszonzom, hajába túrok, majd nyakánál fogva húzom le magamhoz.
Elülnek az orgazmus utolsó hullámai is, és már élesebben érzékelem környezetemet, többek között a combjaimnak nyomódó kemény hímtagot is és Shu simogatását. Újra végigcikázik testemen a forró vágy, átveszem a csók irányítását. Szájának forróságát kiélvezve karmolom végig hátának bőrét. Nyögéssel jutalmazza, pénisze érezhetően rándul egyet. Ahh istenem...
- Akarlak... magamban szeretnélek érezni... - pihegem a fülébe szenvedélyesen, és ő mosolyogva hagyja hogy finoman a hátára döntsem és combjaira üljek. Végigpillantok rajta, kezeimmel is végigsimítva minden domborulatot.
Bókjaitól és mély hangjától felnyögök, és egy csókkal fojtom belé a szavakat. Ha tovább hallgatom, spontán elélvezek újra, olyan hatással van rám. Már így is remegek egész testemben...
Nyakába csókolva simulok hozzá, majd fogaimmal végigkarcolom egészen a válláig. Dorombolva élvezi, ahogy egy nagyobb forradást körberajzolok a nyelvemmel. Sok sebhelye van. Igazi harcos...
- Ahh... csini, ne várass... megőrülök!
- Csss... - kuncogok halkan. - Had élvezkedjem egy kicsit. Olyan szép tested van...
Apró, forró körökkel haladok lejjebb, egyik mellbimbóját megszívom, majd egy ördögi kis mosollyal áttérek a piercingesre. Lélegzetvisszafojtva figyeli, ahogy lágyan körözve kerítem be a legérzékenyebb pontot.
- Szereted az enyhe fájdalmat szex közben...? - suttogom finoman megnyalintva a piercinget. Megremeg alattam. Megszívom, és megharapdálom. Hangosan felnyögve dobja hátra a fejét, vörös hajzuhataga lágyan úszva utána terül szét körülötte.
Ó istenem, micsoda látvány!
Megharapdálom a hasát is, kíméletlenül, apró kis fognyomaimat rajtafelejtve. Élvezi. De mennyire!
Végigkarmolom a combjait, és rálehelek hímvesszőjére. Nem szeretek szopni, eddig talán ha egyszer csináltam, de neki nagyon szép, és képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek. Hosszú, vastag, a bőre bársonyos. Ujjaimat ráfonom, és nem érem körbe egy kézzel. Nyögéseit hallgatva simítom végig két kezemmel, közben benne gyönyörködöm. Lenyűgöző látvány, ahogy fekszik az ágyon, napbarnított izmos testén csillog a verejték, kék szemeiben ragyognak a gyertyák fényei, haja mint a folyékony vér, úgy terül szét körülötte.
Megcsodálom hímtagjának tövében csillogó kis piercinget, és mosolyogva puszilom meg. Oh, megremegett. Elmélyítem a puszit, és lágyan megszívom. Vad remegésbe kezd alattam, az ágyneműbe kapaszkodva figyel. Pénisze lüktet a kezemben. Ó igen...
Teketóriázás nélkül nyalom végig és veszem a számba.
Felkiáltva szakítja el a lepedőjét. Ez tetszik... micsoda szenvedély! Már én is remegek a vágytól mint a kocsonya... Meg is fogom saját péniszem, miközben őt szopom, magamat kényeztetem közben.
- Ó igen csini... ez az... simogasd magad... - hörgi gyönyörű hangján, és felnyögök. Egy vörös villanást látok, és valami hihetetlen erő söpör magával.
Hason fekve eszmélek fel. Az ágyon vagyok még mindig, és ő a vállamba harap szenvedélyesen. Ennek nyoma marad, de nem érdekel. Kéjesen felnyögve élvezem, ahogy végignyalja a hátamat.
- Felkészültél a gyönyörök gyönyörére és a kínok kínjára? - kérdezi hihetetlenül mély hangján. - Tőlem mindent megkapsz, amit csak akarsz. Mondd el... mire vágysz?
Megremegek és felnyögök a hangjától, és a párnába markolok. Ujjai péniszemre kulcsolódnak, és lágyan masszírozva merevedésemet várja válaszom.
- Készíts fel... - zihálom. Elégedetten felmorran, látva hogy partner vagyok a játékában.
- És hogyan szeretnéd? - búgja, végigsimítva fenekemen. Széthúzza a félgömböket, és érzem magamon tekintetét. - Ahh... itt is csodaszép vagy, csini.
- Nyhhh... - fojtom a párnába izgalmamat. Mindjárt elélvezek, pedig még csak hozzám sem ért ott!
- Nem... nem adtam engedélyt rá, hogy elmenj. Fogd vissza, mert csak velem együtt juthatsz a mennyországba - búgja tengermély hangján. - Válaszolj a kérdésemre. Hogyan szeretnéd, hogy felkészítselek?
- Ahh... a nyelveddel...
Végigsiklik forró nyelve a gerincemen, majd ahogy bejáratomon kezd körözni, ajkamba harapva nyöszörögök. Ez hihetetlen! Ahogy belém csusszan, felnyögök kéjesen, és már képtelen vagyok leállni. Minden porcikám lángol, őrá vágyik.
- Megfelel így? - dörmögi odalent, és végigrezonál egész testemen a hangja. Összerándulok, de elszorítja a péniszemet, megakadályozva az orgazmust. Nyöszörögve remegek...
- Válaszolj!
- Ih... ihgen... megfelel...
- Vágysz még valamire? Hm? Halljam!
- Többre... nnhhhh...
Érzékien kuncogva engedi el péniszemet, és ujját lassan bevezeti.
- Ez megfelel? Vagy mást szeretnél, édes?
- Igen... téged...téged akarlak! Most! Kérlek...!
Felhördülve mászik fölém, bejáratomhoz feszül pénisze, és és kiscicaként dörgölőzve hozzá készülök fel a behatolásra.
KOPP-KOPP
Összerándulunk, és egyszerre kapjuk fel fejünket.
- Shu! - dörren egy mély hang. - Azonnal gyere! Piros küldetés!
Jól tudom mit jelent. Sürgős, azonnal végrehajtandó.
Shu elharap egy csúnya szót, és felemelkedik rólam. Remegve fordulok meg alatta, és átölelve nyakát csókolom meg.
- Semmi baj. Menj csak nyugodtan... - mosolygok fel rá. - Végeztem a jelentéssel, néhány nap múlva már nem kellenek anbu őrök sem, és akkor majd...
Forró csókkal fojtja belém a szavakat.
Felkelünk, és kapkodva rángatjuk magunkra ruháinkat. Felhelyezi anbu álarcát, magához ölel és a szállásomra teleportál.
Kapok még egy búcsúcsókot is.
- Várj rám.
- Várni fogok rád - bólintok kedves mosol
Shu
A kis édes meglepődött, de hát, akinek ennyire érzékeny csodás teste van, nem érdemel kevesebbet! Folyamatosan kényeztetem, felfedezem minden izzóan forró porcikáját, élvezettel futtatom a nyelvemet körbe-körbe makkjának feszes peremén, alá-alá nyalintva, élvezve a hatást, a nyögéseket, amiket kiváltok ebből a szexi cicából.
- Shu... neh... éhn...ahh... mindjárt... - próbál figyelmeztetni, de még nem elég belőle! Tovább mozgatom a fejemet, játszadozom a számba sikló selymes bőrrel borított finomsággal.
- Neh... hhhagyd...ahhhbahh... - igen, majd meg vadulok, hogy veled együtt jussak csúcsra, de látnom kell ezt a gyönyörű arcot, amint eltorzul a gyönyörtől, amint azok a csodás cicaszemeid elsötétülnek az elviselhetetlenig fokozott kéjtől....
- Semmi baj édes... élvezz el nyugodtan, ahányszor csak szeretnél... - megízlelem a ráncossá szorult finom zacskócskát, és ő a szájához kapja a kezét, hogy érzéki nyögését benn tartsa, ami nagy kár, mert csak ettől el tudnék menni. Torkából jövő középmély sóhajszerű nyögései miniorgazmusokat okoznak a hallójárataimban.
Nyelvemmel követve az utat visszatérek a merevedésére, és lassú nedves utam végén megkóstolom péniszének fejét és erőset szívok rajta. Teste ívbe feszül, sikolya a jutalom, és a számban szétáradó íz, ami csak az övé, mohón nyelem le.
Fuldoklóként kapaszkodik a hajamba és én lágy mosollyal figyelem az arcán átsuhanó kifejezéseket - egyik gyönyörűbb mint a másik. Baj van! Kezdek komolyan belezuhanni a szépségbe! Elhessegetem a gondolatot, mint kevésbé fontosat. Közelebb húzódok, fölé térdelek, és míg orgazmusa áthömpölyög testén, beiszom a látványát, kecses nyakának ívét, lassuló lélegzetvételei által emelgetett szép vonalú mellkasát. Ha az a sok töketlen tudta volna, hogy így néz ki ruha nélkül, biztosan nehezebb dolgom lett volna a visszatartásukkal. Gyönyörű! Bőre szinte világít a félhomályban.
Ajkairól érzékien gördül a nevem:
- Shu... - csókkal zárom le azokat a cseresznye ajkakat, újból végigkutatom mélységeit. Ujjai a hajamba bújnak és lehúz, magához vonz, és én - gyarló férfiállat - nem tudok ellenállni a varázsnak, hozzásimulok, combjához dörgölőzöm, enyhítve az édes kínt, ami az ágyékomban lüktet. Kezeim ismét érinteni akarják, érezni a selymes bőr kontrasztját a keményedésekkel teli tenyeremen. Körberajzolom mellizmait, és az édes kis bimbókat is, majd ujjaim alhasán kalandoznak.
Csókja éhesebbé, követelőzőbbé válik, körmei a hátamat szántják, haragos vörös csíkokat rajzolva a bőrömre, de mi ez a fájdalom, csak tovább szítja lényem vadabbik oldalát, mély hörgés tör fel a torkomból tőle.
- Akarlak... magamban szeretnélek érezni... - hangja csak pihegés.
Keresném a hangomat, de egyenlőre nem találom, mert a cicusom átmegy kommandóba, hátamra fordít és a combomra ül.
- Imádom, mikor kezdeményezel édes, és azt is mikor nem, egyaránt ellenállhatatlan vagy! Mmm igen, nézz még így rám, felforr a vérem. - Búgom, mert kezei mágiát művelnek, ha nem akarok az első együttlétünkkor tini módjára a behatolásnál elsülni szégyenszemre, muszáj elterelni a gondolataimat.
- Annyira gyönyörű voltál az előbb... Maga a kétlábon járó szépség.
De nem részletezhetem tovább, mert ajkai lecsapnak az enyémekre, hozzám simul, és enyhe reszketése balzsam az önbizalmamnak.
Megcsócsál, megtalálja az összes érzékeny pontomat, a nyakam, a sebhelyek bőrét, az enyhe fájdalom, amit okoz csak olaj a tűzre. Minden akaraterőmre szükségem van, hogy visszatartsam magam.
- Ahh... csini, ne várass... megőrülök!
- Csss... - kuncog halkan. - Had élvezkedjem egy kicsit. Olyan szép tested van... - nem kegyelmez, eltökélte, hogy felfedezi a testem. Mikor a piercingekhez ér, megbabonázva figyelem, amint bekeríti őket, mint egy különösen szexi ragadozó, és el is ejti, megharapdálja őket és kész vagyok. Testem ívbe feszül. A fájdalom a kéjjel keveredve egyedi bódító koktélt alkot, elhomályosítja az elmém.
Hasamon a fognyomai, combomon a körmei nyoma, és már reszketek én is, de nem vagyok hajlandó alkudni, benne akarok lenni, mikor elmegyek! Abban a csodás szűk forróságban!
És még a lenti piercinget meg sem találta! De elkiabáltam, mert puszit lehel rá, ami a különösen érzékeny részen mámorító kéjhullámokat indít a gerincem mentén. Valamibe meg kell kapaszkodjak, mert attól félek magam alá fordítom és .... de nem tehetem, ahhh hopp reccsent a lepedő, mikor szájának forróságába siklatott. Hmmmm a mézszőke tincsek agonizálóan lassú mozgásba kezdenek, és kis híján elvesztem az eszem, mikor meglátom, hogy mennyire izgatja hogy engem kényeztet, önmagát is simogatja!
- Ó igen csini... ez az... simogasd magad... - már csak hörgésre telik. Felnyög és hangjától elszakad a cérna, eddig és nem tovább tartott az önuralmam. Hasra fordítom, és a vállába mélyesztem a fogaimat, végignyalom a hátát, míg meggyőzöm magam, hogy nem, biztosan nem díjazná a száraz és felkészítetlen behatolást. Gerincének ívét csodálom közben, kezeim két tökéletes félgömbjét gyúrják. Lassan lenyugszom annyira, hogy gondolkodni tudjak.
- Felkészültél a gyönyörök gyönyörére és a kínok kínjára? - hangom érdes a vágytól, megreszket a hallatán - Tőlem mindent megkapsz, amit csak akarsz. Mondd el... mire vágysz?
Lágyan kényeztetem, somolygok magamban. Imádok játszani!
- Készíts fel... - mmm egyre kevesebb a levegő, igaz édes? És ez a parancsoló hangsúly ... imádom, hogy nincs megszeppenve a halálos partnerétől!
- És hogyan szeretnéd? - még, még hallani akarom azt a levegőtlen szinte fuldokló hangot, ami elmondja nekem mennyire a fellegekben jársz, és játszani akarok, csak veled!
A makulátlan bőrére fordítom a figyelmemet, két tökéletes félgömb, simogatom, dédelgetem őket, széthúzom és kivillan a főnyeremény, a kis ráncos rózsaszín bejárata.
- Ahh... itt is csodaszép vagy, csini. - makulátlan, mint mindenütt másutt. Tökéletes.
- Nyhhh... - Fantasztikus mennyire reagál a hangomra, látom, amint felhúzódnak a heregolyói.
- Nem... nem adtam engedélyt rá, hogy elmenj. Fogd vissza, mert csak velem együtt juthatsz a mennyországba - fülébe dörmögök - Válaszolj a kérdésemre. Hogyan szeretnéd, hogy felkészítselek?
- Ahh... a nyelveddel... - Ebben reménykedtem! Legszívesebben felfalnám, de egyenlőre beérem azzal, hogy megízleljem mindenütt. Végigfuttatom nyelvemet forró hátán, gerincének ívén, sós ízt érzek, ellenállok a kísértésnek, hogy megharapdáljam, mert ahhoz már túl messzire jutottunk mindketten. Majd... majd máskor, legközelebb. Mert lesz legközelebb, ha a világot kell is átszelnem érte.
Élvezettel izgatom, lazítom bejáratát, az izmok reszketnek a nyelvem alatt, de készséggel engednek utat a behatolásomnak. Folyamatosan nyöszörög most már, és a köd szinte teljesen elborítja az én tudatom is. Utolsó erőmmel abba a gondolatba kapaszkodom, hogy nem akarom megsérteni, még várnom kell legalább egy kicsit, még bírnom kell.
- Megfelel így? - préselem át szűk torkomon, és még időben szorítom meg merevedésének tövét, mert majdnem eljutott a csúcsra ismét. Annyira édes, hogy megzabálom, nem tudok betelni a szépségével, és a reakcióival.
- Válaszolj! - most enyém a vezetés.
- Ih... ihgen... megfelel...
- Vágysz még valamire? Hm? Halljam!
- Többre... nnhhhh... - péniszem megrándul minden egyes nyögésére, mintha csak igazat adna, igen, vadítóan tud sóhajtozni az édesem!
A kis telhetetlen, lassan eljön az én időm! Magára hagyom merevedését, és bejáratát tágítom körültekintően, de már nagyon türelmetlenül.
- Ez megfelel? Vagy mást szeretnél, édes?
- Igen... téged...téged akarlak! Most! Kérlek...!
Van ember, aki ennek ellen tudna állni? Mellkasomból feltörő hörgésem kiijesztene bárkit a bőréből, de ő csak cicásan görbíti a hátát, istenem eldobom az agyamat! Merevedésem a mennyország kapujának simul...
KOPP-KOPP
Nem, most nem létezem, meghaltam, mindenki hagyjon békén! Na, hol is tartottam? Mmmm micsoda látvány...
- Shu! - dörren egy mély hang. - Azonnal gyere! Piros küldetés! - bassza meg, bassza meg, nem igaz!!!
Hogy nem tudtak negyed órát várni, vagy tíz percet, vagy... de tudom hiábavaló az ellenkezés, menni kell. Felemelkedem a perszonális csodámról, és lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy ismét lemaradok erről a vonatról.
Hátára fordul, és édes mosollyal öleli át a nyakamat. Ezért érdemes lenne kockáztatni egy büntetést. De mire végiggondolom már hallom is az édes hangját.
- Semmi baj. Menj csak nyugodtan... - istenem és hogy mosolyog! Mivel érdemeltem én ezt ki? - Végeztem a jelentéssel, néhány nap múlva már nem kellenek anbu őrök sem, és akkor majd... - Ilyenkor általában dobálózni tárgyakkal, de legjobb esetben is duzzogni szoktak! És itt van ez a csoda, és azt mondja lesz legközelebb!
Megcsókolom, mintha nem lenne holnap, minden szerelmemet beleadom.
Aztán bekattan a rutin, másodpercek alatt rángatom magamra az egyenruhát, némi hangtalan sziszegéssel öltájt. Ő sem marad el mögöttem sokkal, mire az álarcot igazítom az arcom elé, már kész is van. Átölelem még mindig szextől, izgalomtól jó szagú testét, és a Hokage rezidenciára teleportálom magunkat.
Hevesen birtokba veszem ajkait mégegyszer. Nem bírom ki, ki kell mondanom.
- Várj rám.
- Várni fogok rád - mosolyog.
Lelki szemeim előtt még akkor is látom, mikor az anbu épület előtt a többiekhez csatlakozom. Már mindketten ott vannak, Farkas karján ott ül a sólyom.
- Meditációs szünetet kérek - álló farokkal nem mehetek küldetésre!
Farkas halkan felkaccan.
- Nocsak, elpuhultál? - ó ha tudnád...
- Pont az ellenkezője főnök, pont az ellenkezője! - morgom magam elé elmentemben, de hallom az ámult kacagást.
Nagyjából három húzásra van szükségem, és a mentális képre amint a válla felett néz vissza rám, négykézláb állva az ágyamban. Zöld szemei szinte világítanak.
Nehéz sóhajjal ügetek vissaz társaimhoz. Rápillantok a harmadik tagra, Kutya az.
- Milyen érdekes, hogy pont a tanácsos állandó őrei kellenek erre a küldetésre, miközben mindkettőtök specialitása a keresés. - mire kimondom, már Farkasra villannak szemeim, és látom, hogy ugyanarra gondolunk.
Habozás nélkül száguldunk a tetőkön át a néhány utcányira lévő rezidenciára. Hideg marok szorongatja a mellkasomat.
Megőrülök, ha valami baja esett!
Üres az ajtó előtti őrhely, a szivem hűl még pár fokot, berontok a szobába és legrosszabb félelmemet látom megvalósulni.
Tomoa sehol, a tekercsek szétszórva hevernek mindenütt.
Halk pukkanás, füst Farkas elteleportált jelentést tenni, én tűkön helyben futok, egy hibát elkövettünk, többet nem lehet.
Ki gondolta, hogy meg tudják szerezni a Konohai sólymok egyikét?
Ha parancs jön, akkor az teljesítve van. Nem szokás kérdezgetni, hogy "mégis uram akkor most vigyáz valaki a szerelmemre" mert azt automatikusan elintézik.
Mégis marcangol az önvád. Ha megvártam volna, hogy megérkezik-e a váltás ha..., ha..., ha...
Ezekkel már nem tudok mit kezdeni.
Ibiki érkezik, és mindannyian összehúzzuk magunkat.
- Bárki tette is, jó munkát végzett. Összeállítok egy kereső caapatot...
- Uram én menni szeretnék... - mondom, és csak reménykedni tudok, hogy a személyes érintettségemet hajtóerőnek tekinti, és nem kizáró tényezőnek. Hiszen valószínűleg tud a kapcsolatunkról, talán még azt is tudja, hogy volt-e rajtam alsónemű a klubban...
Ibiki szemei egy pillanatig röntgenezik az agyamat, majd bólint.
Kutyát elküldi Hattyúért.
Egy keresésből sem lehet a Hyuugákat kihagyni, de most nem bánom.
Az én erősségem úgysem ebben, hanem az alkalmazkodó képességemben és vízjutsuimban rejlik.
Ismét Farkas a vezér.
- Uraim, gondolom nem kell hangsúlyoznom, milyen nagy csapás ez Konohára? A tanácsos a falu hatékonyságát, működését monitorozza. Nem vet ránk túl jó fényt, hogy az anbu őrök orra elől tudták elrabolni. Reménykedjünk, hogy még életben van. - ettől a mondattól a szívem a gyomromba süllyed, és mint hatalmas kő, ott állandósul. Fejem kihűl, gondolataim jegesen tiszták. Célt látok magam előtt és elérem bármi áron.
Isten irgalmazzon annak, aki a küldetésem és közém áll!
Tomoa
Tomoa:
Figyelem ahogy eltűnik, és sóhajtva hajtom le szomorúan a fejem. Hát éhkoppon maradtam megint. Nem baj... Legközelebb majd úgy esünk egymásnak, mint két fékevesztett fenevad. Elmosolyodom a gondolatra, és átöltözöm.
Egy laza póló és nadrág. Ha már így alakult az estém, dolgozom egy kicsit. Aludni úgysem tudnék, amennyire felajzott állapotban vagyok...
Leülök az íróasztalomhoz, és felemelem a tollamat. Abban a pillanatban kapcsolok! Hogy nem vettem észre eddig?! Hiszen hihetetlenül jó a megfigyelő készségem! Nincs itt egy anbu őr sem!
Felpattanok, de már mögöttem állnak, és egy egyszerű mozdulattal ragadják meg csuklóimat és letepernek a földre. Két fekete ruhás, maszkos férfi, jelzés nélkül.
- Hol a tekercs? - mordul az egyik, erősen megszorítva a csuklómat. Felnyögök a fájdalomtól.
- Az asztalon... - zihálom.
- Melyik az?
- A piros pecsétes...
A másik férfi felveszi és zsebre vágja. Ostoba fajankók... Az igazi tekercs már úton van Tűzföld ura felé. Ez csak elterelés, mert számítottam hasonló támadásra. Én mindenre felkészülök.
Húznom kell az időt, mert ha elárulom hogy már elküldtem, azonnal megölnek.
- De készült másolat is - dobom be az aduászt ravaszul.
- Hol van?
- Elvezetlek titeket oda...
Összenéznek. Nem ostobák, sejtik a célomat. De benne van a pakliban, hogy igazat mondok.
- Ha velem történik valami, azt azonnal elküldik... - nyomatékosítok. Végül biccentenek. Időt nyertem. Remélem ennyi elég az anbuknak. Tsunade te ostoba liba!
- Aztán semmi trükk!
Leköpöm az egyiket, és ő szájba vág. Nem fáj, de sikerül elérnem a célomat, felrepedten vérző ajkammal elmosolyodom halványan. A zsoldosok nem az intelligenciájukról híresek. Nekiugrom, épp csak annyira hogy alkaromat megvágja a kése. Vérem lágyan csepegni kezd, észrevétlenül.
Elindulunk.
Nem tehetek mást, bízom abban, hogy a felderítők követik majd a véremet...
Shu...
Elérünk a temetőbe. Szándékosan ide tartottam, mert itt lehet még egy kis időt nyerni.
- Keressetek egy fehér márvány sírt, Yandikoi felirattal - mondom halkan. - Hogy pontosan melyik az, azt nem tudom... de segítek nektek megtalálni.
Már örülnék az újabb megnyert másodperceknek, amikor megérkezik egy harmadik zsoldos is. Dühösen morogva tájékoztatja őket, hogy a levelet ma este adták postára, szigorú őrizettel, jounin kísérettel halad Tűzföld ura felé.
- Mi? Az nem lehet, hiszen ez az! És épp a másolatát keressük!
- Idióta! Átvert titeket! Mindenkit átvert a kis sunyi! Elhintette hogy még nála van!
Torkomban dobogó szívvel figyelem ahogy megindul egyikük felém, késsel a kezében. Itt a vége.
Bátran nézek vele farkasszemet.
Nem félek a haláltól.
Sajnálom Shu...
Shu
Hattyú megérkezik, és a kézjeléből látom, hogy aktiválta a byakugaant. Ugyanakkor Farkas a levegőbe szagol és csak egy szót mond
- Vér! - lenézek a földre és valóban vércseppek mázolják a padlót, hála istennek nem jelentős sebből valók.
Farkast vezeti az orra, és ismét hálát adok, amiért ő volt beosztva mellénk.
A temetőhöz vezetnek a cseppek, és itt Neji veszi át a vezetést. Mihelyt meglátjuk a négy alakot , szétválunk, fél másodperc múlva mindannyian pozícióban vagyunk, mindegyikőnkre jut egy ninja, ez nem kihívás.
Farkas szokta kiiktatni a vezért, vagy aki a túszt fenyegeti, mi a többit, de most egy másikat választott. Imádom, hogy ismer, tudta, hogy sehol máshol nem tudnék lenni, csak Tomoa és a veszély között.
Mikor megcsillan a kés az öngyilkos jelölt kezében - hiszen mit gondol, aki kezet emel a kedvesemre, tán túléli? - Tomoa előtt termek a semmiből.
Hallom a többiek is támadásba lendültek, és abból, hogy két ütés múlva még nincs vége, lemérhetem, hogy valószínűleg az elit elitjét küldték ide.
A velem szemben álló nálam kicsit alacsonyabb, de zömök, testes férfi még a helyzet felmérésénél tart. Hagyom gondolkodni, hagy használja az eddig háttérbe szorított agyát még egyszer a halála előtt.
- Tomoa, minden rendben? - kérdezem alig hallhatóan, mert nem tudom honnan vérzik...
- Igen, csak a karom - mintha a gondolataimban olvasna...
Megnyugodva pillantok a palkó késére - makulátlan, nos akkor valaki mással kell elbeszélgessek az éles hegyes tárgyak kezelését illetően! Még az is lehet hogy sebhelyet hagy azon a csodás bőrén!
A fickó támadásba lendül, és teljesen kiszámíthatóan mialatt szúr, másik kezével a befont hajam után kap.
Két oka van amiért hagyom ilyen hosszúra nőni a hajamat. Egyrészt szeretem az érzést, ahogy a nehéz fonat a hátamra omlik, másrészt a legjobb harci technika! Mindenki azt hiszi, hogy első látásra megtalálta a gyenge pontomat. Ezáltal kiszámíthatóak lesznek. Nemhiába vette át Sai is ezt a technikát, csak ő a hasát hagyja szabadon, látszólag kiszolgáltatottan.
Tehát mikor a pasi földre rántani próbál a hajamnál fogva, gyorsan pecséteket formálok félkézzel, és a fonatokból hegyes jégtüskék merednek előre, keresztülfúródva a bőrén, húsán, ellenfelem ordítva ereszti el a hajamat, mit ereszti, eltaszítja magától. Mire jó a víz jutsu?!
Több sebtől vérző keze nem alkalmas immáron semmi komolyra. És a félkezű ninja, halott ninja.
Gondolkodás nélkül végzem ki. Farkas ügyesen megmentett egyet, hogy Ibiki is részesüljön a jóból.
Hátrapillantva látom Tomoa elkerekedett szemeit, és megrettenek. Ó istenem add hogy ne most utáljon meg! Nem mindenki bírja gyomorral a gyilkolást. Eddig csak számokkal és jelentésekkel találkozott.
- Gyerünk bébi beszélj hozzám! Rendben vagy? - próbálom kizökkenteni a sokkból, amibe került. - Szólalj meg édes, mondj bármit, csak beszélj hozzám, - magamhoz ölelem, ringatom merev testét, én nem vagyok gyógyító, nem tudom mit csináljak - mondd hogy utálsz, hogy undorodsz tőlem, csak szólalj meg kérlek!
- Ahh, Shu! - nyögi ki halkan és elönt a megkönnyebbülés, mostmár rendben lesz! Hogy hajlandó lesz-e egyáltalán észrevenni, azután hogy közelről látta mire vagyok képes, az egy másik kérdés, de vele nem lesz baj.
Farkas int a szemével és már teleportálunk is az anbu főhadiszállásra.
A foglyot átteszik egy másik anbu vállára, és az eltűnik vele a földalatti folyosók felé.
Egy gyógyító ninja áll meg előttem, és én vonakodva engedem el a még mindig merev - és szótlan - Tomoa derekát. Hordágyra fektetik.
Addig követem karcsú tépett ruházatú alakját, amíg be nem fordulnak vele a sarkon.
- További eligazításig pihenő. - vakkant Ibiki és mi mehetünk várakozni a posztunkra, Tomoa lakosztályába.
Elgondolkodva ugrálok keresztül a háztetőkön. Vajon elszúrtam a sanszomat nála? Lesz esélyem mégegyszer látni a bőrét izzani a holdfényben? Vajon feladja végre a hold falu kagéja, vagy további embereket küld? Vajon mennyi idő, mire rájön, hogy nem értek célt az emberei?
Az első két kérdés az, ami igazán megszorongatja a szívemet. Elpuhultam, igaza volt Farkasnak, szerelmes vagyok, mint egy kamasz!
Tomoa (PUB)
Tomoa:
Felfogni sincs időm, és már előttem áll egy anbu harcos. Csak a hátát látom, széles, izmos vállait, és a vörös hajfonatot. Hatalmasat dobban a szívem... Ő az! Ő az!
- Tomo, minden rendben? - hallom halk kérdését. Azonnal megnyugtatom, hogy csak a karom az, hogy ne aggódjon értem harc közben, majd tágranyílt szemekkel figyelem a látványt. Habár mindent tudok a harcról, a ninja módszerekről, néhány chounin vizsgán kívül sosem láttam még ilyet... pláne ilyen közelről.
Shu gyorsan, hatékonyan és kíméletlenül gyilkol.
Azok a kezek... amelyek engem cirógattak, hogy a gyönyörök gyönyörét okozzák, most egy embert végeznek ki...
Istenem, de borzalmas!
Mennyire kegyetlen...
Egy hidegvérű gyilkos...
Felém lép, dermedten figyelem kerámia maszkját...
A távolból hallom hangját...
- ...bébi... beszélj... ... rendben... - szűrődnek keresztül zúgó fejemen a hangok.
- ...édes... mondj bármit... ... ... hozzám...
Erős karok ölelnek át, meleg, izmos test simul hozzám, szinte magába fogad ez a melegség. Illata, mint a hajnali eső és az ázott fű... Ringatózunk.
- ...mondd hogy utálsz, hogy undorodsz tőlem, csak szólalj meg kérlek!
- Shu... - nyöszörgöm válaszul.
Mikor feleszmélek, már egyedül vagyok egy fehér szobában. Olyan hirtelen pattanok fel az ágyból, hogy megszédülök és kis híján a földre zuhanok. Néhány mély lebegő, ez az. Nyugalom. Gondolkozz, ne rémüldözz.
Elraboltak, megmentettek, valószínűleg a kórházban vagy. Nyílik az ajtó, és egy anbu lép be az ajtón. Felemelem arcom, amelyet eddig a kezembe temettem.
Meghajol előttem, és ekkor tudatosul bennem, hogy a kórházi hálóing alatt meztelen vagyok. Bosszúsan felsóhajtva biccentek neki.
- Értesítem a Hokage-samát, hogy magához tért - mondja mély hangján. Maszkja különös formájú, még nem láttam. Talán egy madár... de nem számít, ez jelenleg jellegtelen információ. Az anbu kimegy, és én megpillantom egy széken összehajtogatva a ruháimat és a Tanács-köpenyt.
Nyílik az ajtó, és Tsunade lép be, miután az utolsó gombbal is végeztem. Így máris sokkal kényelmesebb.
- Örülök, hogy jobban vagy - biccent nekem komolyan.
- Tsunade-san... - biccentek udvariasan, és a mellette álló Shizune-san felé fordulok. Látom rajta, hogy nagyon feszült. Jobban, mint kéne. Nocsak.
- Fogadd bocsánatkérésemet Tanácsos, amiért életed veszélynek volt kitéve - kezdi a blablázást a Hokage. Zöld szemeim türelmetlenül szűkülnek össze, de uralkodom magamon, és kedves mosollyal rázom meg a fejem.
- Mindenhol történnek apró balesetek, semmi probléma Tsunade-san... Inkább arról beszélj, mit tudtál meg a támadóimról.
Komoran hallgatom beszámolóját. Zsoldosok. A tekercs. Semmi újat nem mondott.
- ..jelenleg vallatja őket egy kínzó-jounin. Tudni akarom, hogyan tudtak úgy beszivárogni, hogy kijátsszák az anbu hálózatomat. Ez aggaszt a leginkább.
- Megértem.
- Mindenesetre a testőreidet lecseréltem, és mivel hibát követtek el és magadra hagytak téged, büntetést kapnak.
Idegesen szorul össze a torkom... Büntetést? Jaj ne... azt nem engedhetem...
- Tsunade-san... az anbu harcosok tudtommal a parancsokat vakon követik. Azért bünteted meg őket, mert elvégezték a feladatukat? Véleményem szerint eggyel feljebb kéne tekintened. Honnan kapták a parancsot? Ő kitől kapta? És a sor végén ki áll? Ezekre keresd inkább a választ...
Az ajtóhoz sétálok, és egy biccentéssel elköszönve tőlük lépek a folyosóra.
Három idegenmaszkú anbu vesz körül. Lehajtott fejjel sóhajtok. A fenébe... Még csak nem is kérhetem, hogy őt mellém osszák, mert az komoly probléma lenne neki. Kiderülne, hogy tudom ki ő. Hiszen tudom jól, hogy nem titok a kettőnk között lévő viszony, csak azt hiszik, hogy nem tudom ki ő. Azonnal kiderülne hogy mégis, ha őt kérném.
Patthelyzet.
Pedig látni szeretném őt, annak ellenére, hogy megmagyarázhatatlan félelem kúszik a torkomba, amikor eszembe jutnak az éjjel történtek a temetőben...
*
Telnek a napok, és őreim úgy vigyáznak rám, hogy az már terhes számomra.
Mivel a jelentésem elküldtem, így nem kell már bezárkózva keményen dolgoznom, tehát minden tárgyaláson, megbeszélésen jelen vagyok, a főkönyveket vizsgálgatom, és a küldetésekről hallgatom Tsunade-san beszámolóját. Sokat beszélgetek vele. Két nagy probléma is szóba kerül. Az Akatsukik, és Orochimaru. Utóbbi Tűzföld urának nem olyan tekintélyes probléma, mert az a férfi nem okoz olyan károkat mint a bűnözőcsoport.
A hatodik napon már igencsak megvisel a megfeszített, kimerítő életmódom. Szándékosan hajtottam magam egész héten, mert akkor legalább nem gondoltam a jégkék szempárra, és a lángvörös hajtincsekre...
Shu...
Esténként találkozhatnék vele a klubban, de anbu őreim és Tsunade-san nem engedik, mert veszélyesnek tartják. Nem tehetek semmit... pedig már kezdek beleőrülni...
Mégsem mondhatom, hogy sürgősen meg akarom erőszakolni a világ legszebb pasiját, mert eszemet vesztem ha nem láthatom és érezhetem...
Remélem jól van, és nem büntették meg. Jaj lehet hogy meggyőzőbben kellett volna lebeszélnem róla Tsunadét...? De akkor veszélybe sodortam volna őt...
Ezek a folyamatosan gyötrő kétségek... ez borzalmas.
Esténként csak szomorúan üldögélek szállásomon, a kandalló előtt a fehér prémen és a pattogó tüzet bámulom. Néha olyan vörös, mint Shu hajtincsei...
A rám vigyázó anbu őr közben nesztelenül sétálgat vagy éppen a kanapén üldögél. Az újak már nem beszélgetnek velem, csak minimálisan kommunikálnak. A parancsaimat csak biccentéssel veszik tudomásul...
Felhúzott lábaimat átölelve hajtom fejemet a térdemre, picire összehúzva magam. Fázom... pedig melegít a kandalló.
Hallgatom ahogy nyílik és csukódik az ajtó. Őrségváltás.
Vajon hol lehet most? A klubban van? Lehet hogy már nem is gondol rám... mert elérhetetlen vagyok. Lehet hogy éppen most valaki mással van... vagy ami még ennél is torokszorítóan rosszabb: lehet hogy egy küldetésen van... vagy... vagy...
Két kéz simul a vállaimra és összerándulva pillantok hátra. Az ismerős maszkot meglátva belém reked a levegő...
- Shu... - lehelem, vagy inkább némán tátogom. - De... de ez hogy lehet...?
- Szia kicsim - mondja bizsergetően mély hangján, és abban a pillanatban végigmarja testemet a forróság, és elpirulok. Gondolkodás nélkül vetem magam a karjaiba, szavait alig hallom, ahogy azt magyarázza, hogy van néhány óránk egymásra. De ne aggódjak, mert egyszer ez az erős őrség is véget ér, és akkor levisz táncolni, sőt...
És csak beszél és beszél, én pedig mellkasába fúrva arcomat remegek. Boldog vagyok nagyon... de nem értem magam. Azt hiszem... azt hiszem az a látvány, ahogy megölt egy embert, nyomot hagyott bennem.
- Aggódtam érted... - suttogom halkan, és felpillantok rá. Összeszorul a torkom a maszk láttán. Azt az éjszakát eleveníti fel bennem...
- Semmi baj, jól vagyok - hajol le hozzám, hogy szorosabban magához öleljen, de a maszktól hátrahőkölök. Azonnal észreveszi, és elszégyellem magam.
- Ne haragudj... én csak...
- Tudom édes, de hidd el, nem kell félned tőlem. Amit láttál sajnos az életem része, ezen nem változtathatok... el tudsz így is fogadni?
A szemébe nézek, egyenesen. Én tudom, mi van a maszk mögött. Én tudom, hogy egy gyengéd mosoly, és egy hevesen dobogó szív... Így keresztüllátva a rideg gyilkos külsőn, csak őt látom.
Csak őt.
Feltérdelek vele szemben, és óvatosan leveszem a maszkját. Komolyan néz rám. Félénken mosolygok fel rá. Ez a férfi olyan dolgokat hoz elő belőlem, mint eddig senki. Kissé megrémít, mert a világ legnagyobb ostobasága lenne szerelembe esni pont most, és épp belé, pedig sajnos úgy fest...
Mi sem bizonyítja jobban, hogy átölelem a nyakát, és megcsókolom, szívem hevesen kalimpál, testem remeg, és úgy érzem lángra gyúl az egész testem...
Ajkaiba súgom a választ.
- Shu...Helytelen a kérdés... inkább azt mondd: El fogsz tudni valaha is felejteni engem? A válaszom pedig: Ha elrabolják a szíved, nem tehetsz mást...
Hagyom hogy hanyatt döntsön a puha prémre. Fölém hajol, vörös hajfonata előrehull, és én karcsú ujjaimmal végigsimítok rajta. Szomorkás mosollyal nézem jóképű arcát...
- Vigyázz a szívedre Shu... elég ha csak egyikünk szenved majd... - Biccent, de nem szólal meg. Folytatom hát:
- Szeress engem ma éjjel...
Shu
Szótlanul vizsgáljuk a helyszínt, próbálunk nyomokat keresni. Igazából csak várakoznunk kéne, de elég Farkas feszes gerincére tekinteni, no meg dühösen örvénylő csakráját érezni és rögtön érthető a buzgóság. Kakashi nem hibázik. Egyszer sem. Néha a többiekben felmerül, hogy ember-e egyáltalán mert ugye senki sem tökéletes. Csak ő.... legalábbis ha a munkájáról van szó.
És most átverték. Nem szeretnék annak a bőrében lenni, aki tette. Állítólag borzasztó a Tsukuyomi pokla, idő nélkül kettesben a fájdalommal....
De nincs semmi, ami értékelhető lenne. A máskor nyugodt higgadt, lusta Farkas alig várja, hogy Ibiki megérkezzen, túl legyünk a büntetésen, vagy ami jön, mert vadászna. Türelmetlensége a többiekre is átragad.
Mikor Ibiki megérkezik, már szinte zizeg a szoba a feszültségtől.
Számunkra is láthatatlanul surran be, nem teleportál, ettől töri ki az embert igazán a frász! Nem érzed, nem látod, hogy bejött mégis ott van. Nem csoda, hogy engedelmeskedik neki mindenki. Aki az ANBU-k kifinomult érzékeit is át tudja verni, mire lehet képes, ha az elemében van? Nyugtalanító.
Pár másodpercig csak felméri a helyzetet, a feszültséget, a testbeszédünket, olyan érzés, mintha ezalatt a fejünkben is olvasna. Még nyugtalanítóbb, még ha az ember totál ártatlan akkor is.
- Jelentést - Farkas beszélni kezd, elmondja, hogy csak megérzés volt, ami miatt visszafordultunk, a harcot, mindent.
Ibiki masszívan áll, mint egy szikla, majd kezét nyújtja a tekercsért. Nem szól egy szót sem, elgondolkodva forgatja a kezében.
- Már megvizsgáltam - szúrja közbe Farkas, - nincs szagnyom rajta, teljesen hivatalos, eredeti tekercs. Az írásról nem tudok nyilatkozni.
Ibiki felnéz, és nincs érzelem a szemében. Farkas nem feszegeti tovább a dolgot.
- Nos, uraim. Most kijár egy büntetés és egy dicséret. Melyiket szándékoznak először megkapni? Gondolom, tudják melyik miért?
Farkas, mint a vezér, ismét magára veszi a beszéd terhét, amiért hálás vagyok, Ibiki könnyedén csinál dadogó hatévest a legharcedzettebb ninjából is.
- Büntetés, mert nem követtük a parancsot a tekercsen, dicséret, mert megmentettük az életét. És a büntetést szeretnénk előbb. - még csak körül sem kell nézzen, tudja hogy mindannyian túl szeretnénk rajta lenni.
- Helyes. A büntetés, folyamatos szolgálat napi 6 óra alvással egy hétig. Ha nincs küldetés, akkor ANBU épület portaszolgálat. - wrrrr azt mindenki utálja! De ez nem olyan vészes, úgy látszik értékeli, hogy felismertük, hogy hamis a tekercs. És 6 órából még jut idő Tomoára is, feltéve hogy látni akar még valaha. Szinte mosolygok. - A másik része, hogy egyikőtök sem hagyhatja el az ANBU épületet a pihenőideje alatt.
Na ez nagyon bebaszott! Látom összeomlani a reményeimet. Ha nem is haragszik rám, egy hét az sok, nem fog megvárni az a szexi szépség, pláne azután, amit látott! Tőrök repkednek a pillantásomban. Még jó hogy nem látszik.
Kutya és Farkas helyzete sem jobb, őket is forróvérű szerető várja.
Ibiki miután kigyönyörködte magát a kétségbeesésünkön enyhe mosollyal folytatja.
- A dicséretet külön-külön kapjátok meg, személyre szabottan.
Wahhh kit érdekel? Ha elvesztem az esélyt, hogy valaha is Tomoa közelébe kerülhessek? Kinek kell plusz szabadság, vagy ilyesmi? Hogy több időm legyen szomorkodni a veszteségen?
De természetesen ebből semmi nem látszik, kötelességtudóan szétugrunk, és már repülünk is átmeneti börtönünk felé.
És lassan, de eltelik az egy hét, az elviselhetőnél kicsivel több portaszolgálattal.
Épp Farkassal próbálunk nem meghalni az unalomtól a portán, mikor Ibiki hívat.
- És most a jutalom... - mondja jókedvűen. Ppf, mintha jelentene valamit. - Farkas itt vannak a részletek, amiket a kikérdezés során összegyűjtöttünk. Természetesen már elindult egy csapat, de úgy gondoltam a te képességeiddel... - nem fejezi be a mondatot, és Farkas csakrája izgatottan fellángol, betölti a szobát, majd visszahúzódik.
- Elbocsájtva - és Farkas elpárolog. Jól van, nyugodt vagyok. Aki ezért felelős rendesen el lesz kapva.
- És most te, Shu. - elhallgat, nyújtja a csendet. Néha azt hiszem elfelejti, hogy egy oldalon állunk, mert ez már kínzás! Hiszen milyen tökéletesen tudta mi okoz Kakashinak örömet?! Mikor megszólal váratlanul ér a mély hang.
- A következő őrségbe beosztottam egy kezdőt is a tanácsos mellé. Nem ártana, ha odakint eggyel többen lehetnének. Azt szeretném, ha odamennél és te vigyáznál a tanácsos testi épségére - és megnyomja a szót ez az édes ember! - mialatt a többiek kinn őrködnek. Ez nem hivatalos küldetés, inkább olyan szívességféle. Remélem megérted. - és ártatlan szemekkel tekint rám. Mit csináljak? Összecsókoljam? Vigyorom letörölhetetlen az arcomról, mialatt enyhe meghajlással kisprintelek az ajtón.
Nem hiszem, hogy valaha is zuhanyoztam ennél gyorsabban, vagy, hogy bárki látna belőlem bármit egy vörös csíkon kívül, ahogy átszelem az Anbu épület és Tomoa szálláshelye közötti távolságot.
Igen, igen! Itt az esélyem! Legalább beszélhetek vele! Remélem, vissza tudom édesgetni!
Belépek az ajtón és pici gombóccá gömbölyödve gubbaszt a lángok előtt. Kicsinek és törékenynek látszik, szeretgetni valónak. A kandallóból áradó meleg ellenére fázósan húzza össze magát, a lángok narancsosra festik csodás szőke haját, és megvilágítják az arcát. A gyönyörű szomorú arcocskáját.... Miattam vagy szomorú, édes? Remélem!
Hangtalanul mögé lépek, és vállára simítom kezeimet. Átjár a gyönyör, milyen rég érintettem!
Összerándul és felpillant a maszkra, a francba le kellett volna vennem!
- Shu... - olvasom le a szájáról - De... de ez hogy lehet...? - meglepődött a kicsikém!
- Szia kicsim - dörmögöm neki és átcsap rajtam a szerelem, mikor felpattan és a karomba veti magát, arcocskáját a mellkasomba fúrja és szorít a karjával! Szorosan magamhoz vonom, szinte belepréselem a mellkasomba. Együtt rogyunk térdre. Akaratlanul is ömleni kezdenek belőlem a szavak.
- Most van egy pár óránk egymásra. De ne aggódj, biztosan tudom, hogy az ügy jó kezekben van. Hamarosan vége ennek a szoros őrségnek. Mehetünk táncolni vagy ami még jobb megmutatom neked a titkos helyeimet, a leggyönyörűbb részét Konoha erdeinek. Mondd hogy nem akarod, hogy eleresszelek, hogy éhezel a csókomra, mint én a tiédre! - reszket a karjaimban és reménykedem benne, hogy nem a félelemtől!
- Aggódtam érted... - halkan súgja, és felém fordítja azt az imádni való arcocskát.
- Semmi baj, jól vagyok - édes szívem! Értem aggódott! Komolyan nem hiszem el, annyira aranyos! Lehajolok, hogy még szorosabban magamhoz tudjam vonni, de félelem költözik a csodaszép szemekbe, és én megbánom, hogy ismét megfeledkeztem a maszkról...
- Ne haragudj... én csak... - magyarázkodik, de értem én!
- Tudom édes, de hidd el, nem kell félned tőlem. Amit láttál sajnos az életem része, ezen nem változtathatok... el tudsz így is fogadni? - ez a százdolláros kérdés, bizony!
Kissé eltávolodik, és a szemembe néz a maszk résein keresztül. Most dől el a sorsom, a sorsunk...
Lassú mozdulatokkal a fejem mögé nyúl és kioldja a maszkot tartó szalagot. Lecsupaszít, eltávolítja kettőnk közül a távolságtartást kívánó gyilkost és immáron a valódi énemet mutató arcomat vizsgálja félénken. Komolyan nézek rá, minden most dől el. Túl tud-e lépni azon, amit látott? Nem én lennék az első ANBU, akinek darabokra hasad a szíve, mikor a kedvese undorodva hátrál el a gyilkostól, ami lényünk egy része... Lassan egy mosoly talál utat az arcára és nekem felgyorsul a szívverésem ettől a tekintettől.
Nyakamra siklanak a karjai és átölel, ajkai az enyémeket érintik és szupernóva robban a szívemben! Éhesen, de vigyázva ízlelem ajkait, mint a legédesebb egzotikus gyümölcsöt. Lassan, óvatosan mélyítem el a csókot, minden másodpercben attól tartva, hogy mégis meggondolja magát. És amikor nem történik semmi, csak még jobban hozzám simul, sírni tudnék az örömtől! Nem hiszem el a szerencsémet! Ilyen tökéletesség, mint az én kicsikém nem létezhet!
- Shu...Helytelen a kérdés... inkább azt mondd: El fogsz tudni valaha is felejteni engem? A válaszom pedig: Ha elrabolják a szíved, nem tehetsz mást...
Szavai mélyen megérintenek. Hát te is édes? Forró öröm tombol bennem. Óvatosan a puha prémre fektetem, hogy alaposabban megvizsgálhassam ajkának minden részletét. Valami szorítja a torkomat, nem tudok egy hangot sem kipréselni rajta. Csak gyönyörködöm benne, mézszőke haja szétterül a fehér prémen, zöld szemei szomorúan csillannak. A láng fénye tükröződik bennük. Kecses kezei az előrebukott hajfonatom felé nyúlnak, pihekönnyen végig húzza ujjait rajta.
Felmosolyog rám, kicsit szomorúan.
- Vigyázz a szívedre Shu - jókor mondod édes, elveszett, már rég. - még mindig nem találom a hangomat, sőt olyasmi fenyeget, ami már gyerekkorom óta nem.
- Szeress engem ma éjjel... - még hallom amint mondja, de mielőtt végképp férfiatlanítom magam előtte, a nyakába temetem az arcomat, hogy a szememből kicsordulni kívánó egy csepp felszáradhasson.
Ha már ott vagyok, akkor megízlelem a bőrét. Hmmm ez az íz hiányzott annyira...
Értem én hogy egyszer hazamegy, Kakashi is mondta. De... egyszerűen nem tudom feladni, nem tudok tovább lépni. Minden pillanatban kísértett a képe ebben az egy hétben.
De nincs az az akadály, amit ne lehetne legyőzni! Elvégre a lehetetlen helyzetek megoldása a specialitásom!! Ezzel majd később foglalkozom. Most boldoggá kell tennem egy szépséget!
Lassan csomagolom ki a ruháiból, minden előbukkanó bőrfelületet megízlelek emlékezetembe vések. Nyögései a kárhozatba taszítanak, körmei a vállamat, hátamat szánják, gyengítve önuralmamat, és egyre közelebb taszítanak a végkifejlethez. De nem hagyom, hogy az ösztönök átvegyék az irányítást, elhatároztam, hogy ma bálványozni fogom a testét, minden kis molekuláját, világossá téve minden kis porcikájának, mennyire imádom.
És így is teszek. Minden porcikáján végig simítok, megpuszilok, és megkóstolok, hol foggal, hol anélkül. Lélegzetvétele gyorsan elmélyül, szaggatottá válik, ide hallom milyen gyorsan ver a szívecskéje. Az én édesem! Mellbimbóit kényeztetem, addig körözök körülöttük, harapdálom őket finoman, míg teljesen meg nem keményednek. És visszatér a hangom is mert tudnia kell mennyire imádom!
- Jó látni édes, ahogy élvezed az érintésemet. Az édes kis mellbimbóid már megkeményedtek, mint két csodás rózsaszín igazgyöngy. - hangom egyre érdesebb, de nem tehetek róla kishíján az eszemet vesztem a hangoktól, amiket kiad és a látványtól, ahogyan a tűz lobogó fényében fénylik a bőre aranysárgán. Csodálatos!
- Ahh Shu! - vékony réteg izzadtság borítja az ajkai feletti részt, megcsillan rajta a lángok fénye, ahogy egyik oldalról a másikra veti a fejét.
- Megkóstollak édes, te is akarod érezni a gyönyörű merevedésed körül a számat? Akarod hogy az őrületbe kergesselek a nyelvemmel? - de nem várok választ, mert láthatóan már nincs abban az állapotban. Csak tehetetlenül vájja ujjait az izmaimba, próbál közelebb húzni, az én testem is csatakos már, de eleget teszek a hangtalan kérésének és teljes testemmel hozzásimulok. Hosszú mély nyögés tör fel a torkomból, amit a semmivel össze nem hasonlítható érzés vált ki, hogy ekkora felületen érezhetem magamhoz simulni. Az ő nyögései is felhangosodnak.
- Ahh csini, a hangod gyönyörtornádót okoz a gerincem árkában, fantasztikus szexisen sóhajtozol, imádom! Engedd hallanom, kérlek!
Meglepődve pillant fel ködös szemeivel és elmosolyodik, kedves lágy mosollyal. Csodaszép, és csak az enyém, el sem hiszem. Ha ez egy álom nem akarok felébredni!
Megharapdálom feszes kis hasát, de már nem tudok ellenállni az erekciója csábításának, így átszelem a távolságot és élvezettel kóstolom meg a nedveitől ragacsos fejét. Nyelvemet belenyomom a vágatba, ettől hangosan felkiált, miközben háta elemelkedik a prémről, ívbe görbül. Kitágult szemmel iszom be a látványt és marom be emlékezetembe. Mindig azt hiszem most a leggyönyörűbb, és utána még szebb tud lenni!
Élvezettel nyalogatom, kényeztetem mindenütt, felfedezem a vastag eret a merevedése alsó részén, követem a nyelvemmel, körbekényeztetem a makkját, és élvezettel iszom be levegőtlen hangjait. Letérek a kis feszes zacskócskákra is, és megszívogatom őket újabb és újabb levegőtelen kiáltásokat kiváltva. Próbál megállítani, de éreznem kell, ízlelnem, mindene becses nekem.
Mikor mélyen a torkomba vezetem és nyelek összerándul, és hangos nyögéssel élvez el. Nyelvemmel még körözök a makkja körül, újabb és újabb rángásokat és újabb adag eszenciát kiváltva.
Lassan csitul el az orgazmus okozta felfokozott állapot. Karjaimba húzom, és arcára szórok puszikat számolatlanul. Gyönyörködöm ellazult állapotában, fátyolos szemeiben. Amik egyre kevésbé ködösek, sőt inkább mintha mosoly kezdene csillogni bennük.
- Annyira gyönyörű vagy édes! Magamon szeretném érezni a kezeidet, az ajkaidat, éhezem a csókodra! Alig várom, hogy a bársonyos belsőd körém simuljon, és ne eresszen. Hogy elvesszek benned és eggyé váljak veled. - dörmögöm a fülébe.
Légvételei ismét kezdenek szaggatottá válni, kezei megindulnak a mellkasomon. Megpöccinti a piercingemet, és mély nyögést vált ki belőlem. Tudja mi a gyengém....
Tomoa (PUB)
Tomoa:
Reszketeg sóhajjal hunyom be szemeimet, amikor megérzem ajkait nyakam érzékeny bőrén. Bizsergés cikázik végig testemen, és karjaiba markolva feszülök meg alatta. Már ez az egy érintés ilyen hatással van rám... Ahh mi lesz még ebből?
Halk szuszogását hallgatom, gyorsuló légvételei cirógatják bőrömet. Lassan vetkőztet le, és én kábán hagyom magam, csak nyöszörögve élvezem, ahogy minden felbukkanó bőrfelületemen érzem száját, nyelvét...
Ajkamba harapva fojtom magamba sürgető szavaimat. Érzem, hogy ez egy különleges pillanat, a heves, vad szenvedélynek még nem érkezett el az ideje, pedig minden sejtem szinte lángol, amikor ujjai végigsiklanak bőrömön, és nyelve nedves köröket rajzol bőrömre, mellbimbóimra. Halkan nyöszörögve, rángatózva élvezem... még soha nem volt rám senki ilyen hatással...
Hangja mélyen, rekedtesen dörmög, minden idegszálam végigsistereg tőle... és a szavai... ahh...
- Shu... - nyögöm magamon kívül. Ha még beszél is közben, nem garantálom, hogy kibírom, és idő előtt repülök a fellegekbe. Csak kábán vergődök alatta, pedig el sem kezdtük még igazán...
- Megkóstollak édes... - búgja lágyan, és felnyögök. - Te is akarod érezni a gyönyörű merevedésed körül a számat? - nyalja meg finoman hasamat, és összerándulok. Jaj istenem... krisztusom...
- Nnnhh... mmmhh...
- Akarod, hogy az őrületbe kergesselek a nyelvemmel? - folytatja kíméletlenül, és én vállaiba kapaszkodom, mint egy fuldokló. Oh te jó ég... hh...
Kábán húzom magamhoz.
- Érezni akarlak... a testedet... a súlyodat magamon... - pihegem és sóhajtom magamon kívül. Őrület...
- Ahh csini... - dorombolja, és még ebbe is beleremegek. - A hangod gyönyörtornádót okoz a gerincem árkában... Fantasztikus szexisen sóhajtozol... - morran lágyan. - Imádom... Engedd hallanom, kérlek!
Felpillantok rá, vágytól izzó szemeibe, és csodálkozva mosolyodom el. Imádom ezt a férfit.
Puha csókot kapok, és lejjebb csusszan, testével végigsimítva az enyémet, és kéjesen felkiáltok, amikor valóra váltja szavat. Szájának forrósága, nyelvének kíméletlen és bizsergető játékát... hnnn... még nyögni sem vagyok képes, örülök ha levegőt tudok préselni a tüdőmbe... minden egyes mozdulatától apró miniorgazmusok rázzák a testemet...
Herém puha labdacsát sem kíméli, amitől csak tovább fokozódik az őrület. Nehm bírom... nem bírom már tovább... Kétségbeesetten markolom a puha szőrmét magam alatt, majd a vállaiba markolok, próbálom eltolni, mert korai még... nem... én vele együtt akarok.. nnhhh...
Hirtelen mélyen bekapja péniszemet, és amit művel...
Szétárad bennem a jeges zsibbadás, hasamból koncentrálódva, és hullámokban szétömlik rajtam... egy kicsit bele is halok... olyan csodálatos...
Hosszan lebegek, úszom a kéjben... nyelvének minden apró, lágy körözése újabb és újabb gyönyörhullámot fakaszt bennem...
Hosszú-hosszú percekig képtelen vagyok magamhoz térni. Érzem hogy felül és az ölébe fektet, úgy ölel magához, apró puszikkal hinti tele az arcom... és én csak nézem őt a gyönyör kába ködén keresztül. Gyengéd, kedves mosolyát, és egyben a szemeiben csillogó pasis elégedettséget. Halk szavai hallójárataimat simogatják, mint a langyos, fűszeres méz... úgy csordul végig rajtam. Gyönyörűnek, édesnek becézget, éhezik a csókomra... olyan szép szavakat suttog...
Már újra is éledt bennem a vad vágy. Ez hihetetlen...
Megsimogatom arcát, ujjaim nyakán siklanak végig, majd mellkasán. Már kitisztult a tudatom.
- Most én jövök édesem... és amit kapni fogsz tőlem ma éjjel, azt soha nem felejted el... - súgom pimasz mosollyal, és mellbimbóinak piercingjét megcirógatom ujjaimmal, egy nyögést kiváltva belőle. Ahh igen... tudom hogy imádod.
Forrón megcsókolom, és ő hagyja magát hanyatt dönteni. Ajkaimon halvány, perverzkés mosollyal mászom fölé, merevedésemet az övéhez simítva.
Végigkarmolom mellkasát és hasát.
- Tomoa... hhh... - morran halkan. Lágyan, érzékien nevetve harapok alsóajkába.
- Sss... élvezd...
Nyakát végigharapdálom finoman, fogacskáim nyomaival díszítve bőrét. Nem vagyok olyan gyengéd mint ő, hiszen tudom hogy igazi férfiként a határozottabb kényeztetés az ami kell neki.
Különleges figyelmesség tőle, hogy velem ilyen gyengéd volt, amiért imádom is őt... ezért megajándékozom azzal, amire mindig is vágyott, és szerintem még soha nem kapta meg senkitől.
Mellkasán is elhelyezem sormintámat, és fuldokló hörgését hallgatom. Nyelvemmel lágyan körözök piercingje körül, majd finoman a fogaim közé véve kínzom egy kicsit, miközben csípőjére ráülök, csípőkörzésekkel dörgölőzöm hozzá, herezacskóját masszírozva, ujjaimmal pedig péniszét cirógatom gyengéden. A fájdalom és a gyönyör, amelyet egyszerre kap tőlem, olyan vadító mély nyögéseket csal ki belőle, hogy mindbe beleremegek.
Elengedem megsanyargatott melleit, és hasán végignyalok, de hónom alá nyúlva húz vissza.
- Kérlek... még...hhhnn... - dörmögi rekedten. Felülök, és kínzóan, kéjesen lassan pillantok végig rajta. Kék szemeiben tombol a vágy vihara, egészen besötétültek a szemei... barna bőrén szikráznak az izzadtságcseppek, vörös hajfonata mellette hever.
Fölé hajolok, és egy szenvedélyes, harapdálós csók közben kioldom a hajfonatokat. Segít nekem. Felemeli a fejét, és megrázza a haját, hogy teljesen szétbomolva omoljanak szét a szőrmén a lángvörös tincsei. Elszakítom tőle a számat, és újra végiggusztálom.
- Gyönyörű hímpéldány vagy... - súgom lágyan. - És az enyém minden porcikád... igaz?
Felnyög.
- Hmm...? - mosolyodom el, és végigkarmolom lágyan a hasát. Belemarkol a combjaimba.
- Ne kínozz... - zihálja. Ujjaim merevedésére kulcsolódnak, és ívbe hajlik gyönyörű izmos teste.
- Miért ne...? - Eleget teszek kérésének, és mellbimbóit rágcsálom még egy kicsit. Ahh ezek a nyögések! Lejjebb csusszanok, és megnyalintom péniszének tövében csillogó kis ékszerét. - Hiszen ez az amire vágysz... nem igaz?
Megremeg és felnyög.
- Ahh... igen!
Végignyalom vastag és kemény péniszét, lágyan megharapdálom a makk érzékeny peremét.
- Mi igen? - firtatom, miközben ajkaimmal finoman cirógatom össze-összeránduló herezacskóját. - Igen a tiéd vagyok, vagy igen, erre vágyom... hm...?
Felmorranva ragadja meg hasán végigsimító kezemet, és mellkasára szorítva simítja végig vele érzékeny mellbimbóit.
- Ahh édes... mindenem a tiéd... kérlek... kínozz még... az őrületig...
Válasz nélkül kapom be merevedését, és ő felkiált a kéjtől. Erősen szívom, nyelvemmel és fogaimmal is rásegítve.
Igazi vad és kemény szopás ez, és ő hörögve, morogva és gyönyörűeket nyögve élvezi.
Közel jár már, ezért halk cuppanással engedem ki a számból nedvesen csillogó gyönyörű hímtagját, hogy piercingjére vessem magam, és megadjam neki azt a gyönyört és kínt amit imád...
És élvezi. De még hogy!
Remeg alattam mint a kocsonya, nevemet nyögi és hörgi... követeli a folytatást...
Az érzékeny herezacskót is megszeretgetem, de azt csak finoman...
- Nem bírom tovább... - nyögi, és felül, hogy hónom alá nyúlva egy könnyed mozdulattal húzzon magára.
- Én sem... - zihálom a szájába, és hozzásimulva nyögök fel ahogy fenekembe markol keményen. Vágytól elködösült tudattal fogadnám magamba, de ő hirtelen felhördül.
- Várj... még nem lehet...
Megfordul a világ, és már hason is fekszem.
- Shu... - nyöszörgöm türelmetlenül, fenekemet feltolva követelőzöm. - Gyerünk már... nnhh...
- Szétszakadnál ha most neked esnék, ahogy szívem szerint tenném. Bírd ki még egy kicsit édes...
Végigcsókolja a hátamat, fenekembe beleharap és felsikkantok a fájdalom és a gyönyör elegyétől.
- Még... még... - zihálom. - Hagyd rajtam a jeleidet...
- Erre vágysz? Az enyém akarsz lenni teljesen? - markolja meg finoman fenekemet, forró nyelve hasadékomba csusszan.
- Ahh igen! - nyögöm kéjes gyönyörűséggel. - A tiéd...
Merevedésem tövére markolva akadályozza meg hogy elélvezzek, úgy folytatja tovább bejáratom felkészítését.
Évezredeknek tűnő pillanatok múlva végre felemelkedik, és rám nehezedve présel a szőrmébe. Mmm... imádom, amikor érzem testének súlyát, férfiasságának erejét, esszenciáját.
- Megkapod... mindened az enyém... - súgja.
Derekamat átöleli egyik karjával, másik izmos karja fejem mellett támaszkodik, és én felemelem fenekem. Egy határozott, erőteljes de lassú mozdulattal merül el bennem, és én nyöszörögve, remegek...
Ahogy teljesen, mélyen elmerül bennem, szinte egész súlyával rám hanyatlik, hogy levegőt sem kapok. Fogai nyakamba mélyednek, ahogy megjelöl magának, mint a vadmacskák párzáskor társaikat. De imádom ezt! Kéjesen felnyögve tartom a nyakam neki.
- Tomoa... istenem... Olyan forró vagy... olyan csodálatosan szorítasz... - hörgi bőrömbe.
Felemelkedik kissé, és lassan kezd mozogni. Vadul remegek, ahogy ő is. Azt hiszem... részemről ez egy rövid menet lesz, ha nem csinálok sürgősen valamit.
Elengedem egyik kezemmel a szorongatott szőrmét, és megmarkolom merevedésem. Még nem élvezhetek el... még nem...
Felveszem ritmusát, és minden ellenlökésemmel rásegítek, hogy minél mélyebbre hatolhasson belém újra és újra... Fejemet oldalra fordítva követelem vad csókját, egymás szájába nyögjük a kéjünket... Bánjuk is mi azt, hogy bárki meghalja... nem érdekel.
Minden egyes mozdulata, amellyel belül végigsimít és nyomja érzékeny belsőmet, gyönyörűséges forróságként hullámzik végig testemen.
Zihálása, vad morranásai szinte végigmarják gerincemet.
- Shu... nem bírom... - nyöszörgök.
- Tomoa... - nyögi, keze végigsimítja gerincemet, péniszét mélyen belém vágja. Tűzforró ostorként csap végig testemen az orgazmus, és felsikoltok a gyönyör lángjaiban.
Összerándulva élvezek el hosszan és álomszerűen gyönyörűséges kéj árad szét bennem.
Mint a nyári szellőbe fújt virágpor, úgy hinti be tudatomat teljesen a csodálatos kín...
Velem egy időben hallom ahogy felkiált ő is, és rám nehezedve rándul össze teste újra és újra...
Ujjaink összefűződnek a gyönyör pillanataiban, úgy kapaszkodunk egymásba...
Istenem... de csodálatos...
*
Mellém gördülve húz magához, és én kábán kapaszkodva belé simulok, bújok karjaiba. Csatakos, izzadt testünk egymáshoz tapad, nedveink csillognak rajtunk... Érzem ahogy spermája végigfolyik combomon, és még ez is olyan csodálatos érzés...
Mézédes, gyengéd csókokkal csillapítjuk a bennünk csituló vihart...
Összefonódva pihenünk a puha szőrmén, gyengéd simogatásaink és érintéseink, mosolyaink csak egymásnak szólnak.
Lassan álomba merülök, erős karjainak melegében..
Shu (Pub)
A tűz fénye felcsillantja szemeit miközben mágikus kezei vándorolnak a mellkasomon.
- Most én jövök édesem... és amit kapni fogsz tőlem ma éjjel, azt soha nem felejted el... - huh nem tudja milyen hatással van rám! Még sosem éreztem ezt a magasfeszültséget senkivel. Új értelmet adott a vágyakozásnak. Olyan éhesen kívánom, hogy komolyan félek nem elég a önuralmam.
Megcsókol, forog a világ velem, alaposan feltérképezi a számat, lehetetlenné téve, hogy bármi másra figyeljek. Elgyengülve engedem neki, hogy hátamra döntsön. Mikor merevedését érzem a sajátomhoz súrlódni mély nyögés tör ki belőlem. Körmei végigszántják a mellkasomat, hasfalamat és az enyhe fájdalom izgató remegéseket vált ki az izmaimból.
- Tomoa... hhh... - dörmögöm, próbálom a vágy siettetésére felhívni a figyelmét. Úgy érzem mintha egy emberöltő óta várnék arra, hogy a bársonyossága körbeöleljen!
- Sss... élvezd... - hát felfalom ezt az édest! Kényeztetni akar engem!! Imádom! Végig harapdálja a nyakamat...hmmm honnan veszi vajon hogy a fájdalom, és kéj elegye beindít? Mert beindít, a fájdalom éles késként hasít a mellbimbómba, amint meghúzkodja a fogaival a piercingeket, de elfedi az élét az édes kéj, amit kis kezeivel okoz a péniszemen. Elmém üres, mert folyamatosan támadják az érzéki és a fájdalmat súroló ingerek, harapások a mellkasomon, és a csípőjének varázslatos játéka ahogy hozzádörgölőzik a combomhoz és az ágyékomhoz... Nem tudom, honnan veszem a levegőt a nyögésekhez, amelyek megrengetik a mellkasomat. Mintha folyamatosan az elélvezés és a megfulladás határán állnék. Leírhatatlan érzés! Egy pillanatra felmerül bennem mennyire veszélyes ez a vadmacska, kiforgat önmagamból kivetkőztet az utolsó védőbástyámból is. Itt heverek előtte csupaszon - minden féle jelentésében a szónak - sebezhetően, kiszolgáltatva neki. És mégis élvezem! Ösztönösen tudom, hogy ő nem élne vissza ezzel a hatalommal, amit önként nyújtottam át neki.
Kicsit magamhoz térek, mikor megszűnik a kínzóan édes érzés a piercingemnél és Tomoa a hasam környékén siklik tehetséges nyelvével. De ez nem elég! Visszahúzom, és minden gyeplőmet félredobva könyörgök neki.
- Kérlek... még...hhhnn... - dörmögöm. Nem ismerek rá a hangomra, kiforgatott magamból ez a kis ördög. De azt hiszem erre vártam egész életemben, hogy egyszer ne én vezessek, hogy elég erős partnert találjak, akinek át tudom adni a vezetést is, ha úgy alakul. Elengedhessem magam, félelem, és kétségek nélkül.
Rajtam ül, és olyan szemekkel vizsgálja a testem, hogyha még lenne rajtam ruha, az biztosan lángra lobbanna a tekintetétől. A sárgás narancsos lángok megvilágítják vékony, mégis arányos alakját, beragyogják a profilját, szemeiben az éhes kifejezést.
Ráharap a számra és az oly ismert édeskés fémes íz szétárad a számban az ő egyedi izével keverve, amitől függővé váltam. Ujjai a hajamba bújnak, bontogatja a fonatot, segítek neki, hogy a tincseket szétterítse a szőrmén. Mint vörös vérpatakok... sokan mondták már.
Ismét felül és rám néz, szemei sötétzöldnek tűnnek, mint valami folyó mélye, magához delejezik a tekintetem és nem eresztik.
- Gyönyörű hímpéldány vagy... - Hangja csábító esszenciaként ömlik fülembe, a kéjen keresztül forró lávaként áramlik a vérembe - És az enyém minden porcikád... igaz?
Hosszú nyögés tör fel belőlem, ó igen, vezess, még mélyebbre az önfeladás útján! Szabadíts ki a folyamatos kézenállás börtönéből, a hideg fejjel gondolkodás magányából!
- Hmm...? - a válaszom várja, és megszűnik a csodás fájdalom-kéj elegy, amit eddig nyújtott, combjára markolok...
- Ne kínozz... - bukik ki belőlem. Merevedésem veszi kezelésbe, és a kéj szétfeszít, de még nem adom meg magam neki, még egy kicsit....
- Miért ne...? - ó igen végre, végre ismét érzem ajkait a mellbimbóimon, amint fogaival karcolja a borzasztóan érzékeny területet. Mintha pontosan tudná mi az, ami még élvezetes, mert sosem megy túl a határon, amit csinál, azzal sosem okoz igazán erős fájdalmat. Elvesztem az eszem, fejemet a puha prémbe préselem, mikor a merevedésem alján lévő kis - két végén apró gömbbel díszített rudacska - ékszeremet pöckölgeti meg a nyelvével. - Hiszen ez az, amire vágysz... nem igaz?
- Ahh... igen!
Csodákat művel a nyelvével és a fogaival, végignyalja, megrágcsálja az összes érzékeny területet. Hogy kéne így gondolkodnom?
- Mi igen? - a heréimen kalandozik, jaj az őrületbe kerget! - Igen a tiéd vagyok, vagy igen, erre vágyom... hm...?
Elveszi az eszemet és utána kérdezget? Imádom, imádom, hogy magabiztos, hogy szelíd erőszakkal terelgetni próbál. És csak azért sikerül neki, mert olyan ellenállhatatlan amilyen! Megragadom a kezeit és visszahúzom a mellkasomra, mert ismét megszűnt a vadító kontaktus a mellbimbóimon, és ő egyszerűen csodásan érzi, hogyan kell játszani velük, hogy a mennyekbe szálljak.
- Ahh édes... mindenem a tiéd... kérlek... kínozz még... az őrületig... - tudatos kontroll nélkül szöknek túl a szavak a torkomon.
Kikerekednek a szemeim, mikor rájövök a mozdulatából mire készül! Ó istenem most adj erőt hogy kibírjam, hogy vissza tudjam tartani!
Nem finomkodik, erősen szívja és néhol fogával is megkarcolja a hiperérzékeny bőrt a merevedésemen, ami újabb bugyrokat nyit meg a saját pokoli mennyországomban. Szenvedek, mert már ha fél órája benne lennék, az is túl késő lenne, viszont a világ minden kincséért sem siettetném, annyira istenien csinálja. A külvilág már rég megszűnt, csak remélni tudom, hogy nem vagyok túl hangos. Csak a szája létezik az az isteni tehetséges száj, és mágikus kezei.
Önuralmam megroppan és egész lényemet maga alá temeti.
- Nem bírom tovább... - felülök, az ölembe rántanám, és ő hozzám simul. - Én sem... - nyöszörgi a számba, miközben pozícióba helyezkedik. Elhomályosult tudatom ködén átszivárog fogadalmam, hogy nem okozok neki fájdalmat... -- Várj... még nem lehet... - hörgöm.
A mozdulatot megszakítom, hasra rántom a tőlem telhető legfinomabban, hogy agyam utolsó morzsáit a felkészítésére fordítsam.
- Shu... Gyerünk már... nnhh... - te is bébi? Mert én nagyon nagyon!
- Szétszakadnál, ha most neked esnék, ahogy szívem szerint tenném. Bírd ki még egy kicsit édes... - magyarázom neki összeszorított fogakkal, hiszen nem mindennapi látvány hátulnézetből sem!
Végig csókolom a hátát, adok időt mindkettőnknek, hogy a főmenü ne csak egy lökésig tartson....
Aztán megérkezem a két csodás félgömbhöz, hozzásimítom az arcomat, majd beleharapok az ingerlő húslabdába.
- Még... még... - Tomoa már teljesen a szakadék szélén egyensúlyoz, de én azt szeretném, ha velem együtt zuhanna a semmibe, együtt, együtt... - Hagyd rajtam a jeleidet... - na, abban nem lesz hiba! Mindenkinek látnia kell, hogy az enyém vagy!
- Erre vágysz? Az enyém akarsz lenni teljesen? - megízlelem a pulzáló csillagként remegő bejáratát, óvatosan - de a tőlem telhető lehető leggyorsabban - tágítom a szűk izomgyűrűket
- Ahh igen! - kéjes nyögdécselése ismét közel repít a csúcshoz, alig kapok levegőt, minden egyes rándulása, nyöszörgése belőlem is érzéki hangokat csal ki.
- A tiéd... - igen, igen, igen, teljesen az enyém! És még nem jártam a csodás tested mélységeiben... Hát még utána? Utána még inkább az enyém!
Bejáratának reszketése felerősödik. Most együtt kell a mennybe jussunk!
Enyhén elszorítom a merevedésének tövét, nyögéseibe enyhe fájdalmas felhang is vegyül, ennek ellenére még mindig kemény, mint a szikla. Most már biztos, hogy ugyanazt szeretjük... Az enyhe fájdalom neki is csak megfűszerezi a gyönyört.... De annak is eljön majd az ideje.
Már majdnem jó!
És végre, hozzásimulok, és míg saját zihálásomon keresztül hallgatom kéjes kis nyögéseit, péniszem fejét a bejáratához illesztem.
- Megkapod... mindened az enyém... - leheletem megborzongatja érzékeny bőrét.
Végre elmerülök benne és csodásan szorít. A mennyország....
A lehető legjobban hozzásimulok, legszívesebben körülfolynám, hogy minél nagyobb felületen érinthessem, addig is míg teste alkalmazkodik a méreteimhez. Remeg, reszket alattam, vadító illata ismét az orromba kúszik... Csodás kecses nyaka szemeim előtt reszket.
Megnyalogatom, megkóstolom a bőrét, majd fogaimat vigyázva beleeresztem, csak annyira hogy ott maradjon a nyoma, figyelmeztessen minden trónkövetelőt! Az enyém!
És az én édesem ellenkezés helyet csak az ajkaimhoz nyomja a nyakát, elfogadja a jelemet. Grrrr nem megvadulni, nem megvadulni!
Mozdulnom kell, mert önuralmamat felemésztette a forrósága.
- Tomoa... istenem... Olyan forró vagy... olyan csodálatosan szorítasz... - nem ismerek a hangomra, mély és karcos.
Megmozdítom a csípőmet és összeszorított fogakkal koncentrálok. Még nem érhet véget ez az érzés, túl jó! Szinte lusta tempót diktálok, kiélvezem a különleges élményt, a forróságát, a nyögéseit. Egyik kezével lemásolja előző mozdulatomat, elszorítja a merevedésének tövét... Én is elszorítanám, ha tehetném, hogy tovább élvezhessem ezt!
Azonnal rátalál a ritmusra, testünk összecsapódása együtt zenél a nyögéseivel, morranásaimmal. Oldalra fordítja a fejét és én megcsókolom, keményen, követelőn, és ő sem marad el mellőlem vadságban.
Aztán a ritmus megbomlik, igazítok a csípőmön, és hangja magasba ível, megtaláltam azt a hiperérzékeny pontot...
Hajszolom, űzöm kielégülésemet, és az ő gyönyörét, hangja ránt ki a ködből.
- Shu... nem bírom... - ohh ez a hang... elmetszi az utolsó szálat is ami visszatartott a zuhanástól.!
Nevét nyögve végig simítom gerincét, és olyan mélyre hatolok amilyen mélyre csak lehet. Ritmikus összehúzódásai kilobbantják tudatom, csak a sötétség marad, és az édes zuhanás. Alhasamból az elviselhetetlenségig felfokozódott feszültség kirobban a merevedésemen át, összerándulok újra és újra. Ujjaiba fűzöm ujjaim.
Magába ölel a sötétség, lebegek a boldogság tengerén...
*
Aztán érzékeim visszatérnek egyesével, kezének forrósága az enyémmel összefűzve, finom illata, hófehér testének látványa a fehér szőrmén, még mindig egyesülve velem. Azt hiszem, ezt a látványt sosem felejtem el.
Mielőtt súlyom összetörné, mellé hengeredek, szorosan magamhoz ölelem. Ez hát a boldogság....
Rebbenő ujjakkal simogatom, lassú érzéki csókokat váltunk, csak az érintés, érzékelés kedvéért. Mellkasomhoz simulva lassan elmélyülnek légvételei, és én óvón ölelem, a lehető legkényelmesebb fekvést biztosítva neki. Lassan elbóbiskolok én is.
Mozgás támad az ajtó előtt és érzékeim azonnal kinyúlnak, letapogatják a lehetséges veszélyforrást.
Női hang köszön Medvének. Óvatosan kihúzom a karomat Tomoa alól, aki megébred a mozdulatra. Hátat fordítanék az ajtónak, de az kinyílik, Shizune lép be rajta. Annyi időm van csak, hogy fejemet elfordítsam, vörös hajam eltakarja a lényeget.
- Jó napot Tomoa-sama, Teknős-san - mégiscsak visszakapom a fejemet. Hajam a hátam mögé csapódik.
Shizune a papírjaiba van temetkezve, fel sem néz.
- Gyógyszert hoztam Tomoa -samának - ez az a pillanat, mikor feltekint. Tekintete befogja a helyzetet, majd szemei a vállamra, a tetoválásomra rebbennek. Elpirul majd elsápad. Mi a baj ezzel a nővel? Még az is érthetőbb reakció lett volna, ha sikítozni kezd... Nem látott még meztelen férfit, vagy férfiakat együtt?
- De majd visszajövök később... - dadogja és kisiet az ajtón.
Szemöldökeim a homlokomra szaladnak. Tomoa enyhén elpirul.
- Végül is várható volt, hogy a Hokage előbb utóbb megtudja.... - nyugtatja magát.
- Légy nyugodt Tsunade azóta tudja, mióta először megkeményedtem miattad. Elvégre Ibiki rendszeresen jelent neki... - szemei elkerekednek.
- Elég szoros a rendszer akkor.... Ezért volt akkora felhördülés amiatt, hogy ide is bejutottak ezek szerint... - töpreng a szépségem hangosan.
- Ide még nem jutott be soha olyan, akit nem hívtak... eddig - teszem hozzá mérgesen. Hogy ez miért pont akkor kellett megtörténjen, mikor én védtem a helyet? Mérges vagyok magamra.
De a mérgelődésről azonnal elvonja a figyelmemet Tomoa, amint egy macska kecsességével felemelkedik a szőrméről, és a fürdő felé indul. Tekintetem elégedetten cirógatja az élénkvörös harapásnyomot a nyakán. Az enyém!
Sóhajtva felnyalábolom a szőrmét, és utána indulok. A fürdőben újabb festményre illő kép fogad. Tomoa háta ívbe hajlik, ahogy az arcát tartja a zuhanyrózsa felé. A vízcseppek, mint gyémántok szaladnak le a hát ívén, hogy végül kis kerek popsijáról vessék a mélybe magukat.
El is megy a kedvem a szőrme tisztogatatástól. Egy gyors kézjel sorozat és a szőrme a vízbörtön jutsuban veszti el minden nyomát együttlétünknek. Majd, egy gyors fagyasztás után csak le kell rázzam róla az apró jégkristályokat. Nincs időm ezzel vacakolni. Sajnos élvezetesebb dolgokra sincs időm, rövidesen mennem kell.
És ki tudja mikor látom újra...
Beállok én is a vízsugár alá. Magamhoz ragadom a tusfürdőt és lassú mozdulatokkal mosdatom tisztára minden négyzetcentiméterét. Tomoa először meglepődik, de aztán belesimul a simogatásnak is beillő mosdatásba. Hajam nedvesen tapad a hátamhoz, nehéz lehajtanom a fejemet, hogy arcomat feje tetejéhez simíthassam. De semmi sem lehetetlen. A víz lassan lemossa róla a habot. Kezei megindulnak a testemen, és elkenik rajtam is a tusfürdőt. Behunyt szemmel élvezem az érintését.
Mögém kerül, és másfajta illatot érzek. Sampon, az ő samponja, finom!
Magasra felnyúlva próbálja a hajamat megmosni, de így nem az igazi. Térdre ereszkedek, hogy jobban hozzáférjen. És milyen jól teszem! Csodás masszázst kap a fejbőröm, még a talpam is borsódzik tőle. Gyengéden, odafigyelve mossa végig a hosszan tekergőző tincseket, majdhogynem szeretettel.
- Tetszik a hajam, kicsim? - szólalok meg somolyogva. A zuhanyzóban visszhangzik mély hangom.
- Illik hozzád. Szenvedélyes, vad, vörös, kiemelkedik az átlagból, de a tapintása mégis selymes, simogató. - most, ha kamasz lennék elpirulnék, így csak hátra nyúlok, és finoman simogatom a vádliját és mindent amit csak hátranyújtott kezeimmel elérhetek.
- Lassan mennem kell, édes... - hozom fel a lelkemet sziklaként nyomasztó témát. Felállok és mégegyszer magamhoz vonom szorosan, mégegyszer megpróbálom a testembe integrálni, hátha vihetném mindenhová magammal. Most sem sikerül, mily meglepő...
- Tudom... - szomorú az ő hangja is.
Sóhajtva engedem el, hogy törölközőt borítsak a vállaira és megtörölgessem. Mikor már száraz, ő szárítgat engem, leheletfinom simogatásokkal.
Utoljára beiszom a látványát, és felöltözöm. Ő még mindig az ágyán térdel meztelen szépségében.
- Vegyél fel valamit édes, mert mikor én kimegyek, valaki más bejön. És ezt a csodát nem akarom, hogy más is lássa.
Csintalanul elmosolyodik és az ajkához illeszti az ujját.
- Hmm mit is vegyek fel? Talán a hálópólómat egy bőrnacival? Vagy csak egy nadrágot húzzak? Meleg van... - szemei csillognak, kihívóan. Grrrr!!! Ne játssz velem! Illetve dehogynem! Játssz csak velem!
Odasuhanok hozzá, immáron ninja sebességgel, és mielőtt még magához térhetne, az ágyhoz szegezem a testemmel.
- Azt hiszem, én öltöztetnélek legjobban. Így semmi sem látszik ki belőled.. elégedett vagyok az eredménnyel! - mondom ál-komolyan.
Csilingelően felkacag. De a közelsége megteszi a hatását, és hamar elveszek a rohamosan sötétülő tekintetében. Kezdetben gyengéd csókunk egyre szenvedélyesebb, vadabb. De semmi sem tart örökké, el kell eresztenem a száját, hogy levegőhöz jussak.
Megrázom a fejemet, és keserűen felemelkedek. Az ő arcán is ugyanazt látom.
Ez van, édes...
- Nem tart örökké, ígérem! Amint lehet kiszabadítalak innen. Bírd ki még egy kicsit.
- Visszajössz? - bizakodó tág gyönyörű szemekkel néz fel rám. Hat lóval sem tudnak távol tartani hidd el!
- Amint tehetem! - még egy utolsó ölelés, és az ajtóhoz indulok. Ő a fürdőköpenyt teríti magára. Két karjával átöleli magát.
Magányos vékony alakja megsajdítja a lelkemet.
Az ajtóban felteszem a maszkot, biccentek a belépő Teknősnek.
- Vigyázz rá. - csak bólint. Tudom, hogy vigyorog a maszk alatt a teljesen felesleges kérés hallatán, de nem zavar. Nem baj hogy tudja, hogy fontos nekem, ha ettől jobban vigyáz rá.
Sóhajtva Ibiki irodájába indulok, hogy megköszönjem ezt a pár órát, és hogy beleüssem az orromat, amibe csak lehet. Sürgős ennek a dolognak a megoldása.
Kakashi is ott van. Sötét tekintete láttán már tudom, mit akar mondani.
- Egy fa előtt eltűntek a nyomok. Valamilyen tekercs bázisú teleportációs jutsu lehetett, amivel bejutott, nem volt csakrajel, semmi.
- Ez olyan Orochimarus. - mondja Ibiki elgondolkodva. - Ő van ennyire tudatában a sharingan tudásának, hogy nem bízik a lemásolható jutsukban..... A tekercset még vizsgálják, nincs semmi, ami eltérne a megszokottól, kivéve, hogy hamis a parancs rajta....
Ekkor Veréb ront be az ajtón.
- Megtámadták a tekercset vivő jouninokat. Nagy volt a túlerő.... - szívem hevesen kalapál a mellkasomban. Azok a jouninok a barátaim, harcostársaim...
- És? - Ibiki mindenkinek higgadtnak tűnne, nem mozdul, arcizma sem rezdül, de csakrája egészen enyhén rezonál, ami jelzi mély felindultságát.
- Méreg... Még kezelik őket nem tudni mi lesz a sorsuk... Hála istennek volt náluk ellenméreg, de...
- A tekercs? - vág Ibiki a szavába.
- Elvitték, kinyitották. A kereső osztag 200 méterrel arrébb találta meg.
- Micsoda? - dörrenünk rá egyszerre Verébre.
Kakashi összehúzza a szemöldökét. Töpreng, használja a zsenijét.
- Nem volt benne, amit kerestek, ami miatt elvitték.... Holdfalu vezetőjének a sorsa nem aggasztotta őket - mondja halkan.
- Hold ninják voltak? - néz Ibiki Verébre.
- A halottakon nem volt jelzés...
- Pedig Hold falu bármit megtenne, hogy megmutassa mennyivel jobb mindenkinél... - jegyzi meg Kakashi.
- Beszélnem kell a tanácsossal, hogy ki lehet a másik erő, aki az életére tör, és miért... - gondolkodik hangosan Ibiki. Na persze nem véletlenül. Semmit sem csinál véletlenül... - Jó lenne, ha laza lenne a beszélgetés közben, úgy több minden jut az eszébe. Nem szeretnék durvább eszközöket alkalmazni, kétséges, megtehetném-e egyáltalán, hiába az élete a tét... - kitekint az ablakon.
- Elmehettek.
Elteleportálok, mert ilyenkor nem szerencsés Farkast zavarni.
Megdöbbentő, hogy miután Tomoa egyszer itt volt mennyire üres a lakásom...
Tomoa (PUB)
- Jó napot Tomoa-sama, Teknős-san.
Felpattannak a szemeim a női hangra.
- Gyógyszert hoztam Tomoa-samának...
Hoppá. Felemelem a fejem, és a fülig pirult Shizune arcát meglátva elfojtok egy mosolyt. Malőr.
- ...de majd visszajövök később... - hadarja zavartan, és már ki is hussant.
Elpirulva pillantok Shura.
- Végül is várható volt, hogy a Hokage előbb utóbb megtudja... - mondom halkan, ujjaimmal végigsimítva bordázott hasfalának izmait.
- Légy nyugodt, Tsunade azóta tudja, mióta először megkeményedtem miattad. Elvégre Ibiki rendszeresen jelent neki...
Elcsodálkozom. Ejha... mindent felügyelet alatt tartanak, nagyon szigorúan. Nem mintha nem tudnék róla, hisz ez a dolgom, de ezt nem kötöm Shu orrára, ahogy sok minden mást sem.
Viszont örülök ennek, mert ezek szerint tisztességesen vigyáznak rám, és...
- ...ezért volt akkora felhördülés amiatt, hogy ide is bejutottak ezek szerint - fejezem be hangosan a gondolatmenetet.
- Ide még nem jutott be soha olyan, akit nem hívtak... eddig.
Kihallom szavaiból az elfojtott haragot.
Jaj ugyan... minden rendszer kijátszható, ezt én tudom a legjobban.
Felemelkedem mellőle, és a fürdőszobába indulok. Halványan elmosolyodom, ahogy magamon érzem vágyakozó tekintetét.
Belibbenek a zuhany alá, végigsimogatják testemet a langyos vízsugarak. Pár perc múlva már mellém is lép az én szexistenem, és lágyan masszírozza bőrömbe a szappant. Először meglep, majd szinte feldorombolok a gyönyörűségtől... imádom ahogy megérint. Izmos testén csillognak a vízcseppek, haja nedvesen tapad bőrére... ahw...
Viszonzom a kedvességét, majd samponomat megragadva lépek mögé. Figyelmesen térdel le előttem, hogy hozzáférhessek. Elégedett mosollyal masszírozom hajába, fejbőrébe a sampon habját, majd hosszú, puha haját is a legvégéig. Gyönyörű...
- Tetszik a hajam, kicsim? - borzongat meg mély hangja.
- Illik hozzád - válaszolom, miközben ujjaimmal apró köröket rajzolok ismét fejbőrére, úgy masszírozom gyengéden. - Szenvedélyes, vad, vörös, kiemelkedik az átlagból, de a tapintása mégis selymes, simogató...
Mintha csak őt írnám le. Ő is ilyen. Vad, szenvedélyes, különleges... és gyönyörű férfi, azonban nincs elszállva magától, kedves, figyelmes és gyengéd. Túl tökéletes... túlságosan is az.
Megcirógatja lábamat, úgy hagyja, hogy a ránk folyó víz leöblítse testéről és hajáról a habot.
- Lassan mennem kell, édes... - dörmögi nem titkolt szomorúsággal, és felállva ölel magához szorosan. Szomorúan hunyom be szemeimet.
- Tudom...
Gyengéden törölgetjük meg egymást a törülközőkkel, és az ágyamon elheverve figyelem ahogy öltözködik. Minden egyes ruhadarabbal egyre távolabb és távolabb kerül tőlem, elérhetetlenné válva. Feltérdelek amikor az utolsó darabok is felkerülnek rá. Kék szemeinek vágyakozó pillantásával végigsimogatja meztelen testemet, önkéntelenül is felém lép egyet.
- Vegyél fel valamit édes, mert mikor én kimegyek, valaki más bejön. És ezt a csodát nem akarom, hogy más is lássa.
Elmosolyodom, kis szarvacskáim is kinőnek.
- Hmm... - dorombolom érzékien - ...mit is vegyek fel?
Látszólag elgondolkodva simogatom meg ujjammal ajkamat, és egy őrjítő oldalpillantást is vetek rá.
- Talán a hálópólómat egy bőrnacival? Vaaagy... csak egy nadrágot húzzak? Meleg van...
Halkan felhördül, és mire feleszmélek, már rajtam is fekszik, beleprésel az ágyba. Ezt nevezem gyorsaságnak! Nem hiába sötét harcos...
- Azt hiszem, én öltöztetnélek legjobban. Így semmi sem látszik ki belőled.. elégedett vagyok az eredménnyel - morran, komoly arccal. Felgyöngyöződik lágy nevetésem torkomból, és arcát megsimogatva komolyodom el. Csókolj meg... Szuggerálásom hatásának csapdájába belezuhanva fogad szót néma utasításomnak, és gyengéd csókja mohóvá válik. Szinte marcangoljuk egymást, de zihálva tépi el magát tőlem, és fejét megrázva szomorúan mászik le rólam. Nem titkolom én sem, mennyire lehangol a tudat: kénytelen vagyok eltűrni azt... hogy kisétáljon az ajtómon...
- Nem tart örökké, ígérem - nyugtat meg kedvesen. - Amint lehet kiszabadítalak innen. Bírd ki még egy kicsit.
- Visszajössz? - teszem fel a kérdést, amit még soha nem mondtam senkinek. Reménykedve nézek rá, lelkem szinte belesajdul. Már tudom mit érzett az a néhány férfi, akiknek szívét én törtem össze.
- Amint tehetem - válaszolja, és egy gyengéd öleléssel búcsúzik tőlem. Felveszem köntösömet, és fázósan ölelem át magányos testemet, de ez kevés hogy felmelegítsen... úgy figyelem őt ahogy kisétál az ajtómon, maszkjában, harcosként. Sehol nincs már az én szeretőm...
A rám vigyázó ANBU lép be, és én elfordulva tőle gömbölyödöm össze az ágyamban. Szomorúan fúrom arcomat a párnába.
Ha lesz legközelebb, akkor az ágyamban akarom csinálni... mert ha ő elmegy, az illatát még érezhetem utána is... így viszont még ez sem maradt nekem. Mintha meg sem történt volna, csak testem jóleső sajgása és a kimerültség a bizonyíték, hogy nem egy csodálatos álom volt csupán.
Shu...
***
- Mi olyan sürgős Tsunade-san? - kérdezem bosszúsan ahogy belépek az irodájába. Korán reggel idehívatni engem... több mint sértő.
- Azért hívtalak ide Tomoa-san, mert aggasztóak a jelentések, amelyeket kaptam. Az ANBU főkapitányom minél előbb szeretne fényt deríteni a te elrablásod ügyére. Ő itt...
- Ibiki vagyok - szólal meg az iroda ablaka előtt álló magas, izmos férfi. Előre lép, és végre nem hátsó megvilágításban van, így megnézhetem alaposabban az arcát. Aham, olvastam az aktáját. Kínzóspecialista jounin, borzalmas gyermekkorral a háta mögött. Mellesleg a jelenlegi ANBU főkapitány. Nem semmi a tag.
Biccentek neki.
- Tanácsos úr, szeretnék önnel négyszemközt beszélni.
Komolyan nézek rá, és hosszas mérlegelés után egyezem bele. Követem őt. Kisétálunk az épületből, és egy másik, jeltelen ház kapuján belépve megpillantok rögtön két ANBU őrt. Szóval ez a sötét harcosok központja... érdekes.
Egy irodába vezet, hellyel kínál. Leveszem tanácsosi kalapomat és arckendőmet, majd helyet foglalok.
- Hallgatom.
- Nem holdfalu-beli ninják voltak az ön elrablói - mondja komoran összefűzve ujjait. Szemei határozottan merülnek az enyémekben, úgy figyeli arcom minden rezzenését. - Nem a tekercs kellett nekik, legalábbis nem AZ a tekercs. Mi folyik itt tanácsos úr?
Kifejezéstelen arccal figyelem. Hamar kikockázta, hogy másik tekercsről van szó, nem ostoba a pasi.
- Megvizsgálták már a holttesteket? - kérdezem halkan.
- Igen, itt a jelentés.
Elém tol egy tekercset. Elveszem, és átfutom. A testeken semmi árulkodó jelzés, tetoválás vagy egyéb különleges megkülönböztető jelzés. A náluk talált tárgyak sem árulkodnak semmiről. Jól van.
Visszahajítom neki az asztalra, és felállok.
- Még nem végeztünk, uram - áll fel, fenyegetően az asztalra tenyerelve. Nocsak...
- Valóban? És ezt ki mondja? - firtatom félrehajtott fejjel. Egy kis ANBU kapitány nekem nem pattoghat.
Fagyos tekintetem az övébe fúrva tartok egy kis hatásszünetet. Nem mer válaszolni, hiszen tudja jól, hogy velem szemben nem engedhet meg magának olyan hangnemet.- Mindenről tájékoztattam önöket, amiről úgy gondoltam szükséges tudniuk. Azonban Tűzföld belügyeihez semmi közük.
Az ajtó felé indulok, de utánam szól.
- Mi ez az egész? Úgy érzem már túlnőtte ez az ügy az ön elrablását... Konohát is érinti a dolog.
Kezem megtorpan a kilincsen, de nem nézek hátra rá. Nem válaszolok.
- Tanácsos úr. Ne kényszerítsen arra, hogy...
Megperdülök, és szikrázó szemekkel nézek rá. Hogy merészel fenyegetni engem? ENGEM?
Van vér a pucájában, rezdületlenül állja tekintetem. Lassan, halkan beszélek hozzá.
- Néhány napon belül megérkezik két tagja a 12 ninjaőrségnek, ők veszik át a testőri feladataikat. Végeztem.
Csodálkozó arcát, őszinte döbbenetét figyelmen kívül hagyva lépek ki irodájából, és veszem fel a kalapomat. Odakint egy ANBU áll, majdnem beleütközöm. Maszkján farkas jelzés. Meghajtja a fejét tisztelettel, vonakodva áll félre az útból, és szegődik mellém.
Elhúzom a számat.
***
Visszasétálva a Hokage irodájába, a mellettem sétáló ANBU-ra pillantok. Mostantól minden holmimat át fogják kutatni, minden lépésemet, rezdülésemet figyelni fogják. Na nem mintha eddig is ez történt volna, de ez megnehezíti a dolgomat nagyon.
Remélem a tekercsemet a szolgám képes volt kézbesíteni. Speciális, különlegesen erős jouninként, valószínűleg nem okozott neki nehézséget. Mégis csak egyike a 12 ninjatestőrnek... Még ha csak egy egyszerű, ostoba öregembernek is álcázta magát, akkor is nagyon erős és intelligens. Ezért választottam.
A Hokage már vár, és azonnal el is kezdi a tanácskozást két tanácsosával. Homokfaluval kötött szövetségről van szó. Komoran hallgatom őket, és az asztalnál ülve erőszakolok magamra nyugalmat. Legszívesebben dobolnék az ujjaimmal, olyan ideges vagyok.
Amíg konohai ANBU-kra van bízva az életem, veszélyben vagyok. Talán van még elég időm. Ha pedig nem... hát akkor így jártam. Ezt a rizikót is felvállaltam. Csak én vagyok erre a feladatra képes, ezért bízott meg vele Tűzföld ura. Csak bennem bízik ennyire. Csak bennem.
Kettesben maradunk a Hokagéval.
- Tomoa-san... - kezdi komoran, mély hangján felmordulva. - Valójában milyen szándékkal jöttél Konohába?
- Ellenőrzöm a falu működését, ahogy Tűzföld ura óhajtja - válaszolom tárgyilagosan, udvarias és egyben semmitmondó mosollyal. Mélyen a szemembe néz a szigorú, barna szempár.
- Mit titkolsz?
- Nem értem miről beszélsz Tsunade-san.
Kimozdíthatatlan vagyok a derűs nyugalomból. Hidegvérem páratlan. Dühösen felmordulva csap az asztalra.
- Arról, hogy kockára teszem az embereim, ninjáim életét nap mint nap, és miattad máris elvesztettem néhány kitűnőt közülük.
- Sajnálatos veszteség, de ne engem okolj érte - húzom össze komoran szemöldökömet.
- Akkor kit okoljak, ha nem téged? Legalább adj valami támpontot, mégis miért akarnak téged vadidegen, jelzés nélküli ninják megölni?
- Nem akarnak megölni. Ha meg akarnának, már halott lennék - vágok közbe blazírtan. Összeszorítja száját a rejtett sértés miatt, mivel az imént vágtam a képébe, hogy nem tudtak az emberei vigyázni rám.
- Miért jöttél ide? Mik a terveid? Mit akarnak tőled? Mid van, ami ennyire kell nekik? És kinek kell? - szűri fogai között a kérdéseket. Halvány mosollyal arcomon hallgatok. Magyarázkodni nem érdemes.
- Csak megfigyelést végzek - zárom le a témát.
***
Beesteledik, és magányos éjszakám kezdetét veszi. Csak a kandallótüzet bámulom. Képtelen vagyok másra gondolni, csak Őrá... A jégkék szempár, a vérvörös hajtincsek, mély hangja... bőrének érintése és illata...
Olyan magányos vagyok... Hiányzik...
***
Eltelik két nap, és megérkezik a két őr is, Tűzföld urának leveleivel. Egyet nekem, egyet a Hokagénak írt. Egyértelmű utasítás áll bennük, hogy én továbbra is végezzem a „dolgomat”, és Tsunade pedig mindenben álljon a szolgálatomra. Ugyanakkor rejtett parancsok és információk is érkeztek, amelyeknek örülök is meg nem is. Tovább kell maradnom, ami jó hír Shu miatt, másrészt viszont rossz hír is. Minden egyes elvesztegetett nappal tovább tart amíg eljutok a végcélomhoz.
Véget ér a komoly őrizetem, és az ANBU-k eltűnnek. Megkönnyebbülés... már nagyon nyomasztó volt a jelenlétük. Két őröm szinte láthatatlanul vesznek körül, úgy vigyáznak rám a nap 24 órájában, hogy észre sem veszi őket senki, még én sem. Újra élhetem a szabad életemet, miközben nap mint nap Konoha főkönyveit bújom, tárgyalásaikon ülök és jelentéseiket olvasgatom.
És végre elérkezik az az időszak is, amiért megérte annyit várni türelmesen.
Az első szabad estém.
Szolgámra bízok egy levelet.
„Várlak a szokott helyen...”
Ha nem tud jönni, akkor így jártam.
***
Egy csíkos felsőt veszek fel, amely második bőrként tapad testemre, vállaimról érzékien lecsusszanva. Vékony csípőmet és derekamat egy széles fehér övvel hangsúlyozom. Ma nagyon szexis akarok lenni, csak Shu kedvéért.
Szolgám visszajön, és sajnálkozva rázza a fejét.
- Sajnálom, Tomoa-sama. Nem találtam otthon, így bedobtam a levelesládájába.
- Semmi baj - válaszolom elszontyolodva. - Bizonyára küldetésen van...
- Akkor nem is megyünk? - lép mellém Yugono, az egyik őröm.
- De igen. Legalább táncolok egy kicsit. Rám fér a lazítás...
Belépek a klubba, a lüktető zene máris átbizsergeti minden porcikámat. A bárpultnál iszom egy italt, és az engem ostromlókat figyelmen kívül hagyva libbenek a tánctérre, és behunyt szemekkel, élvezettel táncolok. Sötét érzéseim és gondolataim lassan elszivárognak belőlem... Néha elém táncol egy-egy bepróbálkozó, és résnyire nyitott szemekkel fagyosan mérem végig őket. Ha ez sem riasztja el, nemes egyszerűséggel elfordulok és táncolok tovább.
Erős karok fonódnak hirtelen körém, és összerezzenve pillantok fel. Shu!
Felragyog arcomon a boldog mosoly, és belesimulok ölelésébe, oldalt fordítva fejemet nyújtom felé ajkaimat. Késlekedés nélkül kapom meg a mohó csókot, amibe minden porcikám belesajdul. Igen...
- Szia kicsim... - dörmögi a fülembe harapva finoman.
- Azt hittem már sosem érsz ide - válaszolom tetetett duzzogással.
- Siettem ahogy csak tudtam, nehogy elvigyék előlem az én cicámat.
Kuncogva simítom érzékien a zene ütemére hozzá a fenekem, és ő elégedetten felmorran.
- Csak nem képzeled, hogy beérném rajtad kívül mással? - pillantok rá megróvón, és ő elmosolyodva hajol le hozzám, és harap a vállamba. Nem fájdalmasan, de eléggé erősen ahhoz, hogy fogainak nyoma rajta maradjon.
- Nem is hagynám... Ragaszkodom ahhoz, ami az enyém - morogja végignyalva a nyakamat, és felnyögve hajtom félre a fejem, hogy jobban hozzám férjen.
- Ahogy én is - sóhajtom, és felemelve karomat, hajfonatába markolva rántom fejét közelebb, hogy mohón megcsókolhassam. Hakan felnyögve engedelmeskedik nekem. Mmm...
Egy határozott mozdulattal ragadja meg csuklómat, és maga felé perdítve simul hozzám újra, ágyéka enyémhez simul, fenekembe markol erőteljesen. Ahh imádom hogy ennyire vad...
Mohó csók, fogaink is összekoccannak, és én vadmacskaként harapom, vérünk sós aromája fokozza szívem heves dübörgését, testemben zsibongó éhséget... Egyik lábam derekára fűzöm, úgy simulok hozzá, és ringunk együtt a zenére... ahh...
Hosszú vörös hajfonatát lassan kibontom, mosolyogva hagyja nekem, majd megrázza fejét, és a vérvörös tincsek szétáradva borítják be izmos felsőtestét, amin csak valami szakadozott kis semmi fekete hálómellény van.
Gonosz kis mosollyal akasztom ujjamat egy nagyobb hasadásba, és mélyen a kék szemekbe nézve lassan tovább szakítom.
Halkan felmorranva mosolyodik el... Kis nyelvecskémmel megnyalintom ajkaimat, és az anyag utolsó szála is megadja magát. Szétnyílik rajta a felső...
- Édes, ne folytassuk ezt nálam? Még egy perc, és itt foglak leteperni mindenki előtt... - duruzsolja. Mosolyogva simítom végig hosszú haját, és behunyt szemekkel hagyom hogy hátradöntsön, nyakamat végigcsókolva.
- Nem izgat... csak te... de te nagyon... - pihegem kipirulva.
Shu (Pub)
Újabb küldetés, beszivárgás. Na, ezeket nem nagyon csípem... Ki tudja meddig tart, az esetek többségében 80%-a várakozás... De ha ez Konoha érdeke...
Bármit a falumért....
Így itt ülök egy koszos büdös csehóban három napos borostával, koszos, szakadt ruhában, rövid barnahajúnak álcázva. Figyelem, ahogy Farkas szőke lepukkant punknak álcázva, másnak láthatatlanul feszeng a széken.
- Találkoztam a védencünkkel. - mondja halkan, unottan. Figyelmem rögtön ráirányul, még időben veszek vissza a reakcióból így csak ráemelem a szememet.
- Kedvenc főnökünktől jött ki, nem volt épp boldog. Különben sem áll ez össze nekem. Valahogy bármerről közelítem meg a történteket valami mindenképp sántít. - márpedig ha neki sántít, akkor az sántít.
Nem vezetjük tovább a témát, megjön a kapcsolatunk. Farkas - szerepéhez híven - nehézkesen feltápászkodik és odacsoszog a bárpulthoz, majd ledobja magát a hozzánk hasonlóan jól ápolt ürge mellé. Sehol sincsenek a megszokott folyékony, kecses mozdulatok, az a halálos pontossággal ötvözött légiesség ami oly jellemző rá. Tökéletesen alakítja a berozsdásodott alkoholistát.
Az információk szóban cserélnek gazdát, és az ürge csillogó szemmel teszi el a nagymennyiségű alkohol elfogyasztására feljogosító kupont.
Eltűnődök, nem először, vajon minek kéne történnie, hogy idáig jussak? Aztán elnapolom a parttalan töprengést, mert indulunk, immáron látszik a küldetés vége, és ez a hazamenés idejét is elérhető közelségbe helyezi.
Istenem, mit meg nem adnék egy zuhanyért most... De itt ez a szint, nem lóghatunk ki. Ha hazaérek, tutira elmegyek a folyóhoz és addig úszok míg már nem érzem a karjaimat!
Odaérünk az átlagból kilógó épület elé, és pár pillantással felmérem a terepet. Elit a maga nemében, megvannak az ablaktáblák, bár a zsalugáter itt is letörten, szomorúan hintázik. És bentről csakra jelek érezhetőek. Maszkoltak. Nem geninek őrzik azt a kártékony tekercset. Az épületkörül hordók színültig töltve vízzel, felhalmozott homok hegyek... Huh valaki fél a tűztől, látom....
Vannak olyan tekercsek, amelyeket szigorúan őriznek, mert a rajtuk található technika leírások túlságosan erősek az átlagnak. De vannak olyanok is, amelyeket el kell pusztítani, hogy soha többé ne árthassanak...
Általában ezeknek a tulajdonosai elfelejtik, hogy az értékes tekercs nem csak a tűzzel szemben védtelen. A víz épp úgy tönkreteheti.
És itt jövök én a képbe....
Egy-egy butéliával a kezünkben elhelyezkedünk egy közeli fa törzsénél.
Éjfél tájt felkeverednek a csakrák, őrségváltás. Egy hajszálvékony vízeret eresztek az alkoholista fickótól megtudott helyre és,... bingo!
Kioldom a tekercsből az utolsó molekulányi festéket is, megnedvesítem, épp csak annyira, hogy összegyűrődjön kicsi, hogy még az ecsetvonások nyoma se legyen kivehető.
Íme, a milliókat érő tekercs WC papírrá lényegülése.
Hazaút. Mindketten rohanunk, egyikőnk sem ütközik meg azon, hogy csak fele annyi pihenünk mint máskor szoktunk, és hogy a semmilyen ízű koncentrált ninja préselményt is út közben ropogtatjuk.
xXx
Ibiki elégedett az eredménnyel, de hiába fejezi be Farkas a jelentést, nem hangzik el az "elmehettek".
A medveszerű sebes arcú ninja elmélyülten vizsgálgatja egy másik papír tartalmát, míg mi arra várunk, hogy elbocsásson minket. Hosszúra nyúlik a csend. Így mikor Ibiki ismét beszélni kezd, hangsújt kap a mondandója.
- Farkas állíts össze egy csapatot, át kell kutatni a tanácsos holmiját, miliméterről miliméterre.
Szemeim összeszűkülnek. Értékelem, hogy nem a hátam mögött csinálja, na de akkor is. Nem Tomoa az ellenség! Mikor nyitnám a számat, hogy ezt kinyilvánítsam, Ibiki folytatja a beszédet.
- A tanácsos mindennemű együttműködést megtagadott, arra nézve, hogy kideríthessük, ki tör az életére, és ezáltal, annak a lehetősége is elveszett, hogy kiderüljön ki mészárolta le azokat az ANBU-kat akik a tekercset kísérték. Az a tekercs úgy tűnik nem is volt fontos. Négy bajtársatok feleslegesen adta életét... - Néz Ibiki szúrósan a szemembe. Bennem is bennem reked az ellenkezés. Csak a zavarodottság marad. - Már nem az ANbuk vigyáznak rá, megérkezett a 12 ninja őrség. - lélegzetvételnyi szünetet tart, mialatt keményen belenéz mindkettőnk szemébe
- Elmehettek - Ibiki mérges. Mióta Tomoa a városban van fenekestül fordult fel minden. Idegenek a Hokage rezidencián, lemészárolt AnBU-k, fals tekercs, zsong a fejem. Nem értem mi folyik, de nem is kell értsem. Elég, ha a felettesem szavaiban olvasok folyékonyan, no meg közöttük.
De nem tudom, hogy meg tudom-e tenni, képes leszek-e kémkedni a kedvesem után egyáltalán lesz-e bármi, amit jelentenem kéne.
Néha az ember beleéli magát,hogy az élet szép, és világos, a jók jók, őket kell szeretni, a rosszakat meg likvidálni, egyszerű mint az egyszeregy. Aztán porszem kerül a gépezetbe, és feltárul a rejtett mélye a rendszernek, az embereknek, és többé nem biztos semmi.
Vajon elég erős a szerelmem, hogy vakon hihessek Tomoában....Hogy elhiggyem, nem a falum ellen dolgozik.
Vajon a kötelességtudatom eléggé erős-e ahhoz, hogy jelentsem a szerelmemet, ha valami kétesnek látszót tesz?
Vajon melyik a helyes út? Létezik olyan egyáltalán?
Mindeközben végzem a szokásos teendőimet, bogárrá maszkolt csakrával, fegyvertisztogatás, élezés, olajozás, mint minden küldetés után. Mikor csengetnek nem is válaszolok. Aki ismer, nem csenget, bejön, hiszen az ajtó mindig nyitva. Aki nem ismer, most ne zavarjon. Valami belepottyan a levélládába, ráérek megnézni később is.
xXx
Mélán rágcsálom a vacsorám, mikor eszembe jut a levélláda és a tartalma. Kiballagok, de azonnal felélénkülök, mikor meglátom Tomoa pecsétjét rajta. A szívem ezerrel dobog, vajon mit ír? Türelmetlenül tépdesem a tekercs szélét....
Yes baby, oh yes!!!
Igen!
Látni akar!
Táncolni!
Mi lehet élvezetesebb mint azt a csodás hajlékony testét magamhoz szorítani a táncparketten?
Na jó, ezt nem kellett volna, mert némi fehér prém bevillan az emlékezetembe és mehetek a jeges zuhany alá. Agyam önkéntelenül is lejátssza utolsó együtt töltött perceinket, és ajkaim széles ragadozó vigyorra húzódnak, amint visszaemlékszem a kis húzására a hálópóló emlegetésével.... Grrr nagyon tudja az a kis ördög, mivel tud megőrjíteni!
Így most én veszek hálópólót... az enyém nem olyan kifinomult, mint az övé, nincs is annyi anyag benne, olyan mintha egy öreg pók szőtte volna. Itt-ott elfelejtette összekötni a szálakat, így az anyagon kisebb, nagyobb repedések szakadások éktelenkednek... Hát ezem-azom kilátszik, de kit zavar?
A Pubban - ami Tomoának köszönhetően kedvenc helyemmé lépett elő - végigpásztázom a táncparkettet.
És ott széplik az én drágám! Kivételesen nem látszik át a ruhái közül semmi, ami erősen elősegíti, hogy legalább pár percet a táncra is tudjak áldozni. De az a szoros felső ... vadító, bár szerintem felmosórongyba csavarva is szexi lenne, de ha még rá is tesz egy lapáttal?!
Hátulról karolom át illatos, kecses testét, és először összerezzen. De mihelyt felfogja, hogy én vagyok, felragyognak csodás zöld szemei. Következő mozdulatommal már birtoklom is a száját, alaposan feltérképezem, egyértelművé teszem, kihez tartozik, neki is, és bárkinek aki csak ránk néz. Nem eresztem, míg csak két reszkető idegvégződés gombóc marad mindkettőnkből.
- Szia kicsim... - megkóstolom finom fülcimpáját.
- Azt hittem már sosem érsz ide - durcázós enyhén lebiggyesztett ajkai nem eresztik a szememet. Nekem sem elég belőled semennyi, édes!
- Siettem, ahogy csak tudtam, nehogy elvigyék előlem az én cicámat. - csábosan elmosolyodik, most inkább vadmacska, mint cica... Karmolós, veszélyes, de ellenállhatatlanul gyönyörű.
Hozzám dörgölőzik, és eddig figyelmen kívül hagyott testrészem teljesen életre kel.
- Csak nem képzeled, hogy beérném rajtad kívül mással? - igen, fényezd csak az egómat, picim. De akkor aztán nem lesz tánc ma este! A póló lecsúszik, gömbölyű vállán kivillan a fehér bőre. Ellenállhatatlanul vonz az a sima, hibátlan bőrfelület, rajta kell hagynom a jelemet... Mikor fogaim a húsába mélyednek elégedetten felnyög, még szorosabban ölelem magamhoz.
- Nem is hagynám... Ragaszkodom ahhoz, ami az enyém - jegyzem meg, miközben megízlelem a bőrét a nyakán és behódoló mozdulatától tovább keményedek, egyre vékonyul a lánc, ami a bennem lakó vadállatot féken tartja.
- Ahogy én is - leheli a számba, és erőszakosan hajamnál fogva ránt közelebb magához. Grrrr az édes gyönyör elkeveredik a fájdalommal, és elbódít. Iszom, harapom a csókját, és már nem elég ez a kontaktus több kell, sokkal több.
Magam felé penderítem, testét az enyémhez, enyémbe préselem, csípőnket összetapasztom.
Nem is csókolom, hanem harapom a száját, nyelvemet erőszakosan döföm ajkai közé, hogy ott az övé körbe táncolja az enyémet, csitítva, és szítva a szenvedélyt egyben... Lába a derekamra fonódik, tökéletes irányítást adva teste felett. A zene ritmusa átitat, élvezettel ringok vele a habjain. Kibontja a hajamat, és belefúrja ujjait, végig folyatja a tincseket közöttük.
Arra eszmélek, hogy az amúgy is szakadásos pólómat rongálja a kis ravasz! Ujját az egyik szakadásba dugva szakítja tovább. Halkan felmorranok a kellemes simogató érzéstől. Mikor kis rózsaszín nyelve kibukkan az ajkai közül fordul velem a világ, mostmár nagyon szűk a nadrágom...
- Édes, ne folytassuk ezt nálam? Még egy perc, és itt foglak leteperni mindenki előtt... - dörmögöm a fülébe. Csak elmosolyodik, és mikor hátradöntöm, hófehér kecses nyakát kínálja. Nem kell kétszer kínálni, élvezettel csókolom végig, ajkaimmal meg-meg csippentve a hátra hajlástól megfeszült finom bőrt.
- Nem izgat... csak te... de te nagyon... - leheli, egyszerűen gyönyörű a félhomályban duzzadtra csókolt nedves ajakival, és kipirult arcával, szemében az a távoli kifejezés... A pub fényei visszaverődnek szivárványhártyájáról, és ez egy másik képet idéz az elmémbe. A folyón tükröződő utolsó napsugarakét.
Így mikor el teleportálunk, nem a lakásomat veszem célba. Halványan elönt lelkiismeret-furdalás, hogy a testőröknek legalább pár percükbe bele fog kerülni, mire megtalálnak, de aztán félresöpröm a gondolatot, mint nem eléggé fontosat.
Mikor eloszlik a füst halvány mosollyal figyelem, ahogyan a kiscica felméri a környezetünket. Felettünk ősöreg fák hajladoznak, a folyó lágy csobbanásaival összevegyül ágaiknak halk reccsenése, lombkoronájuk susogása. Mintha beszélnének hozzánk. A vízre pár hatalmas dús fűzfa vet holdárnyékot, szomorú ágaik alját a víz mossa. A kis tisztást félkörben a vén fák szegélyezik, egy oldaláról folyó. Igazi mesebeli hely, itt az ember egy percig sem kételkedik a legendás lények, koboldok, tündérek létezésében. A felkar vastagságú ágakra mohaszakállt növesztett az erdő, a furcsa alakú ágak között minden mozogni, élni látszik.
Tomoa tekintete ezernyi érzelemtől fénylik, kíváncsian nézeget körbe-körbe. Imponál, hogy mindeközben ugyan olyan szorosan ölel, mint eddig.
- Shu, ez álomszép - leheli áhítatosan. Igen, csodálatos helyek vannak, ez csak egy közülük...
Boldogan mosolygok, féltem, hogy a vad természet nem lesz számára olyan vonzó, mint nekem.
Finoman fektetem a puha fűbe. Gyorsan összekapkodom a tisztás széléről a lehullott ágakat, gyors tűzgolyó jutsu és már ropog is a tűz. Narancssárga fénye Tomoa arcára vetül, varázsos emlékeket idézve. Felül, az ég felé nyújtja karjait, nyújtózkodik mint egy csodaszép nagymacska.
Mögé térdelek, combjaim oldalról érintik derekát, fejét teljesen hátrahajtva fejjel lefelé kínálja duzzadt ajkait. Gyors csókot nyomok rá,és magamhoz húzom, magam felé fordítom.
Újabb csókot lopok, gyorsan elvesztjük fejünket mindketten, egyre szenvedélyesebben falom ajkait, kezem részegen kalandozik tökéletes testén, és ő is felfedezi újra mellkasomat.
Nyakán szántanak végig fogaim dühös vörös karcolásokat hagyva maguk után, hangosan nyögdécsel, illata betölti az orromat, mikor odakapja fejét a vállamhoz és ezúttal én leszek gazdagabb egy fogsornyommal.
Másodpercek alatt forgatom ki ruháiból, és én is követem, meztelen bőröm szinte felsistereg, mikor az oly intenzíven kívánt testhez ér.
Őrültként csókolom a testét, megcsókolom, harapom mellbimbóit, és csodásan reagál minden egyes érintésemre.
- Baby a hangod az angyaloké, annyira szexi! Ereszd ki, mutasd meg mennyire jót teszek veled! - kezemet a merevedése köré kulcsolom, teste ívbe feszül.
- Hmmmm tiszta nedves vagy, - ajkaimat a makkjához érintem, miközben morgok, a rezgés hangos nyögést csal elő belőle. Majd hirtelen vezetem egész mélyre a számban. A hangjától néhány madár megriadva reppen fel, de nekem zene hallanom milyen hangokat tudok kicsalni belőle. Visszafelé fogaimmal finoman megkarcolom az érzékeny bőrt a tövénél.
- Ahh Shu, én mindjárt... - még pár ilyen nyögés, és komoly bajban leszek!
- Ó nem, édesem! Könyörögj, kérj, hogy engedjelek elmenni! - mérgesen villan a szeme, hogy én mennyire imádom ezt a gyönyörűt a temperamentumával együtt!
Nem győzködöm, a szavak feleslegesek. Inkább munkához látok, az őrületbe kell kergetnem előbb, hogy az édes kérő hangját hallhassam!
Lábai közé helyezkedem, és herezacskójára záporoztatom minden figyelmemet, csókolom, és enyhén szívom őket, közben szomjasan iszom be gyönyörének hangjait. Áttérek a fő attrakcióra, vigyázva érintgetem fogaimat a szépséges merevedéséhez, majd nyelvemmel hűsítem a felbolygatott területet, közben kezeim sem tétlenkednek, mikor épp nem masszírozom a zacskócskáját, akkor mellbimbóját izgatom.
- Annyira szexi, csodálatos vagy a kéjtől vergődve, gyönyörűm! - nyitott szájjal lélegzik, de láthatólag semennyi levegő nem elég, hogy a légcserére, és a sóhajokra, nyögésekre is elég legyen.
Szemei homályosak, már nagyon közel van, kezemmel elszorítom merevedésének tövét, ami helytelenítő morgást vált ki belőle, de nem akadályozza meg abban, hogy teljes erejével visszacsókoljon. Harc ez a javából, végül győztesen kerülök ki belőle, mivel nekem több a levegőm. Ismét simogatom, csókolom ahol érem, néha váratlanul megcsípem-csavarom mellbimbóját, mire egész mellkasát a kezemhez nyomja, édes nyögések kíséretében. Ujjaimat megnedvesítem ajkaim között, és bejáratát simogatom, készítem fel velük.
- Mondd ki édesem, mondd ki és a tiéd, és miden más is, esküszöm, az életem, ha kell...
Tomoa (PUB)
Beszippant a teleportáció ismerős vákuumja.
Csodálkozva pillantok körül az aprócska tisztáson. Éjszaka van ugyan, de a hold ezüst fénye keresztülfolyik a fák lombjain, csipkés mintát rajzolva a szélben lágyan hajladozó, szinte feketének tűnő fűszálakra.
Egy folyócska partján állunk, a víz halkan csobog, felszínén szikrázik, játszadozik a holdsugár, akár egy incselkedő tündér.
Hallom a kabócák halk nászénekét... Varázslatos...
- Shu, ez álomszép - suttogom ellágyulva, karjaimmal szorosabban ölelem őt. Válaszul csak mosolyog, és gyengéden lefektet engem a puha fűbe, amelynek szálait szinte külön-külön érzem érzékeny, felhevült bőrömön. Puhán megcsókol, és elszakad tőlem. Oldalamra fordulva, könyökömre támaszkodva figyelem őt, ahogy néhány ágat összegyűjt, és egy ninjutsuval ki tábortüzet csinál kettőnknek.
Ennél romantikusabbat elképzelni sem tudok... azt hiszem kezdek meggárgyulni a szerelemtől. Pedig mindennél jobban tudom, mekkora hibát követek el...
Most nem akarok ezzel foglalkozni, csak kiélvezni azt a cseppnyi boldogságot, amit ajándékba kaptam a sorsomtól.
Kéjesen nyújtózkodom egyet, amikor a lángok kellemes melegét megérzem. Mmm... nem szeretek fázni.
Mögém térdel, és én bebizonyítom mennyire hajlékony vagyok, amikor hátrahajtom fejemet, és ívbe feszült testtel követelem finom csókját...
Ő bizonyára díjazza, de nem érdekli különösebben, mert már maga felé is fordít, mohón falva ajkaimat, akár egy éhező, és én viszonzom, ugyanazzal a hévvel... hiszen én is éheztem idáig. Rá.
Szenvedélyünk úgy nő és dagad, akár a tengeri dagály... mozdulataink vadulnak, érzem fogait nyakam bőrén, és borzongva nyögök fel. Ahh istenem...
Bevadulva harapok vállába, megjelölve őt magamnak, hogy mindenki lássa: Shu az enyém.
Repkednek körülöttünk a ledobált ruhadarabok, megborzongok a kissé hűvös levegőtől, de csak én érzem annak, mert oly forrón izzik testem, hogy szinte elégek... elemészt valami... valami láng, amely úgy lobog bennem, mintha fáklya lennék.
Hátamra dönt, egész testével hozzám simul, préselődik, farka mint az acél, olyan keményen nyomódik hasamhoz. Vad csókja, harapásai ajkaimon, nyakamon és mellkasom érzékeny bőrén szédítő...
A vad, nyers vágy úgy árad belőle, hogy szinte megfulladok... Csodálatos...
És én csak nyöszörgök és sóhajtozom... Testem ívbe feszül alatta, körmeim karjának bőrébe vájnak...
- Baby, a hangod az angyaloké, annyira szexi! Ereszd ki, mutasd meg mennyire jót teszek veled!
Mély hangjától összehúzódik a herezacskóm, és egész altestem úgy lüktet, ami már önmagában felér egy orgazmussal... ahh és ez csak a hangja!
Kissé felemelkedik, és közénk préselve kezét, megfogja péniszemet. Felnyögök...
- Hmmmm tiszta nedves vagy - dörmögi hihetetlen mély, szexisen rekedt hangján, a köldököm körül körözve nyelvével. Ekkor eszmélek rá, mire készül, és még időben szorítom össze fogaimat, és nem élvezek el, pedig ahogy megérzem ajkait és fogait, ahogy végigsúrolja tövétől a makkig, mindezt mély, állatias hangon morogva.... Shu.... mit művelsz velem...?
- Ahh... Shu... én mindjárt... - nyöszörgöm.
- Ó nem édesem! Könyörögj, kérj, hogy engedjelek elmenni!
Szavai kirángatnak a kábultságból, és dühösen pillantok le rá. Micsoda vad szenvedély, és birtoklási vágy...
Még soha senkinek nem hódoltam be ennyire, mint neki legutóbb, és ő még többet akar!
Pofátlannak nevezném, ha nem imádnám annyira érte...
Felkiáltok, amikor hirtelen bekapja teljesen a péniszem, és erőteljesen, kíméletlenül, mégis csodálatosan szopja... jaj nekem...
Amikor már nagyon közel járok, olyankor pihentetően, gyengéden simogatja remegő heréimet, és bókokat susog. Szexinek, csodálatosnak hív... gyönyörűnek...
Mondanám neki, hogy imádom, ne hagyja abba, soha többé ne eresszen el és... de csak zihálni vagyok képes, az orgazmus feszültsége nő és árad bennem... kitörne, de erősen megszorítja péniszemet. Elégedetlenül mordulok fel, mint egy vadmacska, és sziszegve csókolom meg ahogy fölém hajol. Amíg én marcangolom mosolygó száját, ujjai már fenekem rését simogatják lágyan.
- Mondd ki édesem... mondd ki és a tiéd, és minden más is... esküszöm az életem, ha kell... - zihálja.
Felnyögve dörgölőzöm hozzá, dacosan.
Nem kell kérnem, könyörögnöm semmiért, hiszen úgyis megkapom. Én mindent megkapok.
Megnyalintom a száját, karcsú lábaimat a derekára fonva sóhajtok fel, félig lezárt szemhéjaim alól pillantva fel rá, a legerotikusabban, amire csak képes vagyok. Felmordul mély hangján, egyik ujja pedig belém csusszan.
- Te szexi kis vadmacska... őrületbe kergetsz... - zihálja. - ...de akkor is behódolsz nekem... ha belepusztulok is a vágyba... mert az enyém vagy. Az enyém...
Felnyögök, és dühösen kapok fogaimmal szája után. Ugyanilyen hévvel viszonozza, ez már szinte nem is szex... vad dominancia harc és párosodás...
Végigszántom hátát körmeimmel, rekedt nyögést kiváltva belőle.
- Soha, senkinek nem hódoltam be még... - zihálom. - Miből gondolod, hogy te majd sikerrel jársz?
Ismét megszorítja péniszemet, és állatias hangon felmordulva harap a nyakamba. Kéjesen felsikkantva remegek meg. Ha nem szorítaná úgy, már ettől is elélveztem volna.
- Addig foglak kínozni, amíg bele nem őrülsz a vágyba... - hörgi. Vad csókját készségesen fogadom, ujjai bennem mozognak, szinte őrületbe kergetve, de nem tudok elélvezni... nem engedi...
Nyöszörögve, sikoltozva vergődöm alatta, verejtékben úszom, nem látok és nem hallok...
Nem... ahh... nem hódolok be... senkinek... soha....
Miről beszélsz? Hiszen megőrülsz érte... egész életedben rá vártál. Itt van, a tiéd, nem kell többé erősnek lenned. Nem kell többé harcolnod.
- Tomoa... - hallom mély hangját, mintha nem is az övé lenne. Testének fűszeres illata, izzadtságának sós aromája a számban... forrósága és vágya...
Elgyengülök... végzetesen.
- Kérlek... könyörgöm... - nyöszörögöm, és kezeimet elveszem véresre karmolt hátáról, hogy karjaimat nyaka köré fonva csókoljam meg.
Vérvörös haja arcomat simogatja puhán, és én ajkaiba zihálva fogadom erőszakosan a számba törő nyelvét.
- Kié vagy? - morogja, számba harapva.
- Ahh... ah tiéd... kérlek... kérlek...
- Fordulj... meg... - hörög, és kezeivel mellettem megtámaszkodva tolja magát feljebb, hogy elég helyet hagyjon. Kék szemei villognak, szikráznak, testéből árad a dominancia ereje...
- Nem! - nyögöm dacosan mégis, és ő morogni kezd halkan. A tűz lángjai megvilágítják a felettem morgó fenevadat, vicsorogva kivillanó fogait, kristálykék, villogó szemeit, amúgy is erős testét, amin dagadoznak az izmok. Érzem chakrájának bizsergetését bőrömön...
- Fordulj... meg... és tedd a karodat... a fejed fölé.
Mély hangja akár egy vadállaté, úgy hörög... és testem minden szavára remegve reagál, sejtjeim sikoltoznak, de nem a menekülésért. Olyan hatással van rám, mint még soha semmi...
Az övé vagyok.
Engedelmeskedem, mintha nem is én lennék. Kéjsóvár testem magától mozdul, hasra fordulok, kezeimet kinyújtva magam előtt. Érzem kemény péniszét a combomhoz és fenekemhez érni... nagy és nehéz... ahh istenem...
Szédülve szorítom arcomat és mellkasomat a puha fűre, fenekemet pedig égnek meresztve kínálom fel, alávetetten, behódolva neki. Shu elégedett hörgését hallva nyöszörögve markolok a fűcsomókba...
Térdével szétfeszíti lábaimat, és már ettől az ősi mozdulattól is felnyögve remegek, sajog minden porcikám a vágytól... Kéjesen dörgölőzöm hozzá, izgatva ezzel őt a végletekig. Még most is dacolok vele, amikor a totális őrület határán vergődöm...
Eltávolodik tőlem, és én felsikoltok a csalódástól. A következő pillanatban pedig a kéjtől, amikor megérzem nyelvét a bejáratomon körözni. Istenem... szakad rólam a víz... ezt... nem bírom...
- Ó istenem...! - kiáltom hátravetett fejjel. - Kérlek Shu... kérlek! Kérlek...
- Kérsz? És mire? - morogja.
- Shu! - sikoltom, és végre érzem ahogy mögém térdel, fenekembe markolva húzza szét azt, makkja bejáratomnak nyomódik...
Belém hatol. A lelkemig.
- Tomoa... - suttogja lágyan, egyik karja derekam köré fonódik, hátamhoz simul izmos mellkasa, mély hangja teljesen elveszi eszemet, hát még amit mond...
- És most magamévá teszlek, az enyém vagy és leszel... örökké...
Kéjes kiáltásunk egyszerre száll a magasba, hosszan táncolva a fák lombjai között...
Zihálva szorít magához, és én nyöszörögve élvezem. Olyan mélyen bennem van, mint még soha semmi... mintha teljesen eggyé váltunk volna... teljesen eggyé...
- Ó istenem... - zihálja a fülembe - Annyira szűk vagy... teljesen magadba szívsz...
- Shu... - nyöszörgöm - ...kérlek... kérlek...
Megmozdul bennem, én pedig vadul sikoltozva élvezem minden egyes mozdulatát, és minden alkalommal, amikor bőre újra és újra az enyémhez csattan, csak nyöszörögve kérlelem, hogy soha ne hagyja abba... csinálja, akarom... még... még... még...
Egyre mélyebben és mélyebben jár bennem, úgy érzem a szívemig hatol...
Szétárad bennem a gyönyör, amely oly erős és elemi... ismeretlen... hatalmas...
Extázisban sikoltva fogadom be, lovagolom meg és élvezem... élvezem...
Shu felordítva harap a vállamba.
Remegve zuhan rám, úgy nyöszörgünk együtt kábán...
*
- Shu... - lehelem erőtlenül, és ő észbe kapva gördül le rólam, de nem ereszt. Szorosan magához présel, és én reszketve az imént átéltektől bújok hozzá.
Zihálva támasztom nehéz fejemet mellkasára...
Szeretlek... - mondanám, de nyelvembe harapok. Irracionálisak az érzelmeim, hiszen alig ismerem.
Lehet valaki szerelmes ilyen könnyen, gyorsan és hihetetlenül mélyen? Nem... lehetetlen...
Mégis, ha csak rá gondolok, hozzáérek elveszítem önmagam.
Az övé vagyok.
De ez nem helyes...
Álomba merülök.
*
A saját ágyamban ébredek. Hallgatom a madarak halk énekét, és a boldogságtól borzongva élvezem erős karjának súlyát derekamon, testének melegségét hátamon és fenekemen, leheletének finom cirógatását nyakam bőrén. Lúdbőrözöm, annyira jó...
Szemeimből lassan pislogom ki a csodálatos álmot, és a múlt éjjel nem csupán egy álomszerű emlék, hanem valóságosan, nyersen és bódítóan telepszik rám, ahogy íz ő nehéz, férfias és mégis finoman fűszeres illata. Fenekem még mindig sajog, de olyan gyönyörűséggel...
Mmm...
Jóllakott macskaként nyújtózkodom egy kicsit, úgy fordulok felé. Mosolyogva cirógatom meg szép arcát, puha, finom puszit adok szájára, és ijedten felsikkantva fogadom ahogy hirtelen vadul megcsókol. Csilingelő kacagásba fullad ijedtségem, és nyakát átölelve hagyom hogy fölém hengeredjen, mély hangján nevetve.
- Jó reggelt édes - duruzsolja.
- Jó reggelt - mosolygok fel rá, boldogan ragyogó szemekkel.
- Farkas éhes vagyok - dörmögi. - Azt hiszem előétel gyanánt felfallak téged - húzódik elégedett, pasis vigyorra a szája.
Műrémülettel pislogok fel rá, legédesebb, legártatlanabb pillantásommal.
- Engem? - csipogom, és hiteles is lenne, ha szám sarkában nem lenne ott az a buja kis mosoly... de ott van.
Felnevetve ölel magához, és én behunyt szemekkel fúrom arcomat nyakába, és illatos hajába. Mmm...
Csodálatos...
Boldog vagyok...
Kopogtatnak.
Shu felszisszenve mered az ajtóra, dühétől talán el is menekülne az ártalmatlan berendezési tárgy. De nem teszi, így csalódott sóhajjal fordul le rólam, én pedig piros arcomat kezeimmel lehűtve mászom ki az ágyból, mohó pillantásainak kereszttüzében magamra öltve köntösömet.
Rápillantok, és elakad a lélegzetem. Gyönyörű, izmos testével kéjesen elnyújtózva hever... és tudja a dög, hogy milyen szép és mennyire erős hatással van rám. Ajkamba harapva nézek végig rajta, hasának barázdáit, ágaskodó férfiasságát, combjain megfeszülő izomkötegeket...
Érzékien felnevet.
- Élvezed mi? - sziszegem halkan, szemeim dühösen villannak, de a bennük izzó vad vágyat képtelen vagyok palástolni. Csak mosolyog. Imádom.
Ellágyulok, fölé hajolva csókolom meg, és ő hajamba túr ujjaival... mmm...
Ismét kopogtatnak, ezúttal türelmetlenebbül.
Eltépem tőle a számat, és a takarót rádobva sietek az ajtóhoz.
Kinyitom, és egy Anbu áll ott, farkas maszkban. Udvariasan meghajolva nyújt át egy tekercset, de nem mozdul. Hm.
Kibontom és átfutom.
Dühösen villannak a szemeim. Már megint ez az Ibiki. Még hogy azonnal kövessem a küldöncöt hozzá. Még mit nem.
- Elutasítom - válaszolom, komolyan és hidegen. Jól tudom mit akar, de abból nem eszik.
- Ez a végeleges válasza, Tanácsos úr? - kérdezi mély hangján, és érzem a vibráló feszültséget. Valami nagyon nem stimmel. Összehúzom szemeimet.
Az Anbu vezető ezúttal túllépni készül a hatáskörét. Ez nem jó jel. Valamit megtudhatott.
Villámgyorsan átgondolom, mit tegyek.
- Anadi! Filen! - kiáltom a két testőröm nevét, de semmi.
- Jól vannak - válaszolja Farkas. - Éppen pihennek.
Ez Anbu szakzsargonban annyit tesz, hogy elintézte őket. Mi van??? Ő képes volt elintézni a 12 ninjatestőr két tagját?
Elsápadok, és kihullik kezemből a tekercs.
- Mi folyik itt? - hallom hátam mögött Shu hangját. Farkas felé fordul.
- Parancsot hajtok végre - válaszolja neki. - Ibiki hívatja őt.
Hátrapillantok Shura. Tőle nem várhatom hogy segítsen, hiszen ő is Anbu. Az életét áldozná értem, de ha felettesei parancsolnák... istenem... vajon képes lenne bántani engem?
Kisöpröm fejemből a buta gondolatokat, és beindul a gépezet. Alaposan átgondolom, mi a helyes lépés.
- Ha beszélni akar velem, miért nem jön el ő maga hozzám? - fordulok újra Farkas felé. - Én vagyok a legmagasabb rangú személy a faluban. Ez sértés.
- Sajnálom.
Rövid és tömör, érzelemmentes válasz, de ez a pár másodperc is időt jelent. Időt, ami nagyon fontos. Ezer és ezer gondolat suhan keresztül agyamon, végül meghozom a reálisan legmegfelelőbb döntést.
Nyilvánvaló, hogy ha nem megyek magamtól, ez az Anbu nem fog teketóriázni hogy magával vigyen. Az pedig sem a Hokagének, sem nekem nem lenne jó. Tsunade bizonyára pontosan tudja mi történik, valószínűleg ő adta Ibikinek a beleegyezését. És talán az ötletgazda is ő.
Hm. Nem. Ő nem ennyire intelligens. Ibiki magától kockázta ki a dolgokat. Vagy...
Farkas felém nyújtja a kezét. Nyilván teleportálni akar.
Ah fenébe is!
- Felöltözöm - vetem oda neki, és az ágyhoz lépek.
Shu már felöltözve áll, elsétálok mellette, de nem nézek rá. Nem akarom látni a szemeiben csillogó kételyt.
Magamra cibálok egy pólót nadrággal, fölé pedig csak a tanácsosi köpenyt. Mást nem kell.
Megfordulok, és pont látom ahogy Farkas elindul felém, de Shu elé áll. Halkan váltanak pár szót, de nem hallom mit, végül szerelmem félre áll az útból, szemeivel őszinte aggodalommal néz rám.
Igazi félelem. Félt engem.
Pedig ha tudná... hogy én pontosan tudom mit vállaltam fel, amikor Tűzföld ura megbízott. Tudtam jól, hogy ez is bekövetkezhet, sőt... sokkal rosszabb is.
Vallatni fognak, amíg csak tehetik. Mindezt a falu érdekében, mert azt hiszik, veszélyt jelentek Konohára. A Hokage megteheti, hiszen Tűzföld ura nem uralkodik a kagékon. A Kagék rejtett falvaikkal különálló, szinte független országokat képviselnek tűzföldön.
Megteheti, hogy felvállalva a kockázatot, amely Tűzföld urának haragját jelenti... akár meg is ölethet, megkínozhat.
De ezzel hozza csak igazán a veszélyt Konohára.
És ezt Tsunade is tudja. Mégis bevállalja, ami azt jelenti, hogy valamit megtudott. Valamit, ami kevés, és mohón akar még többet... Szomjazza a tudást, amely bennem van.
Meg fognak kínozni, ha muszáj. Tudom.
- Készülj fel, Shu - szólítom meg halkan, komolyan. Úgy, ahogy még soha azelőtt. - Talán téged is bevetnek ellenem... Beszélni akkor sem fogok. Csak bízz bennem és légy erős.
Megfogom Farkas felém nyújtott kezét és beszippant a teleportáció abban a pillanatban. Már nem hallom Shu válaszát, nem látom szemeiben azt...
Shu...
Shu (Pub)
Az édes ki vadmacska nem szereti a láncot, amit saját vágya teker köré egyre jobban és jobban. Már csak abba gondolatba vagyok képes kapaszkodni, hogy az enyém, enyém kell legyen, mert vele válok teljessé. Neki is éreznie kell.... addig nem hagyom, míg nem érzi ő is, hogy ez valami speciális, valami földöntúli kötelék kettőnk között.
Olyan oldalaimat egészíti ki gömbbé, amikről nem is tudtam, hogy hiányosak... De most, hogy tudom milyen érzés teljesnek lenni a kevesebb már nem elég, soha nem lesz elég... Ezért vágytól zúgó fejjel is ki kell tartsak, míg rá nem döbbentem....
Ujjammal bejárata körül kőrözök, majd óvatosan behatolok. Ívbe feszül teste és a legerotikusabb hangokat adja ki, amik tovább növelik a nyomást altestemben. Pókfonal vastagságú a kötél, ami visszatart a megvadulástól....
- Te szexi kis vadmacska... őrületbe kergetsz... - alig van levegőm.. - ...de akkor is behódolsz nekem... ha belepusztulok is a vágyba... mert az enyém vagy. Az enyém...
Nem is csókolom, harapom a száját, vérének fémes íze tovább szítja a bozóttűzként lobogó vágyam. Mikor körmei hátamba marnak az enyhe fájdalom állatias hörgést vált ki belőlem.
- Soha, senkinek nem hódoltam be még... - harc ez a javából, és míg fizikai téren teljesen esélytelen, megkockáztatom, akaratereje vetekszik az enyémmel, ha túl nem szárnyalja... méltó hozzám, minden téren. - Miből gondolod, hogy te majd sikerrel jársz?
Ó még nem tudod, édesem... Egy ANBU-nak a vereség nem opció, aki veszít: meghal, és én még élni akarok, hogy jó sokáig érezhessem a lávaforró kéjt végiggörögni a testeden...
Vad morgással vetem magam a nyakára és a csodás fehér bőrbe mélyesztem a fogaimat, ügyelve, hogy a merevedésének tövét erősen tartsam, hiszen, tudom hogy a fájdalom őt is feljebb hajszolja a mennyek felé, akárcsak engem...
Vergődik és nyöszörög, testét vékony izzadtságréteg fedi, csillog a tűz fényében...
- Addig foglak kínozni, amíg bele nem őrülsz a vágyba... - egy pillanatnyi pihenést sem engedek, hiszen tudom milyen makacs, folyamatosan támadom az érzékszerveit, megállás nélkül tágítom, az ajkait falom - amit hasonló vadsággal viszonoz - hangos sikolyai, nyögései csak ilyenkor csendesednek el, egyébként elkeverednek az én fájdalmas nyögéseimmel, hiszen nekem nincs, aki a merevedésem tövét szorítsa, csak az önuralmamra hagyatkozhatok, ami rohamosan fogyatkozik.
Figyelem a szemét, hiszen minden ott van benne, érzelmei most kendőzetlenül ülnek ki a csodás zöld tavakba.
Nem bírom tovább, merevedésemet hozzádörgölöm combjához.
- Tomoa - nyögöm kétségbeesetten. Nem, nem adhatom fel....
Szemei ellágyulnak, elködösödnek, lassan lehunyja őket. Mikor kinyitja, szépséges kifejezés ül bennük, valami nagyon gyengéd, kedves....
- Kérlek... könyörgöm... - és már nem karmol, nyakamat karolja, úgy húz le egy csókra.
Ó igen, igen, édesem.... Erőszakosan hatolok a szájába, felfedezem, birtoklom a száját, hogy utánam már senkinek az érintése ne legyen helyes, hogy érezze, ez nem az igazi, hogy mindig rám vágyjon, ahogyan én csakis őrá....
- Kié vagy? - mondd ki, mondd ki szerelmem!.
- Ahh... ah tiéd... kérlek... kérlek...
- Fordulj... meg... - felemelkedem, hogy legyen helye megfordulni, pedig a teste, mint erős mágnes vonzz, legszívesebben, szorosan hozzátapadnék örökre.
- Nem! - türelmem a végéhez kezd közeledni, kétségbeesetten vágyom arra, hogy végre egyesüljünk, hogy elmerülhessek a forróságában, vadul morogva ismétlem meg a mondandómat.
- Fordulj... meg... és tedd a karodat... a fejed fölé. - látom a szemében mennyire izgatja, hogy vadállatias énem fölötte térdel. Mintha a vágy nem lenne elég önmagában, a veszély még rátesz a kéjre, ismeretlen magasságokba emelve azt.
És igen, mozdul a teste, engedelmeskedik nekem. Most, most érzem, hogy az enyém, testestől-lelkestől, mindenestől birtoklom őt, tökéletesen. Ahogyan ő is engem, szerelmem, vágyam széttéphetetlen kötelékkel kapcsol hozzá, amit nem tudok, nem is akarok széttépni. Pont annyira vagyok tulajdonos, mint tulajdon.
Mellkasa a földhöz simul csodás feneke a magasban, forog velem a világ. Megnedvesítem nyelvemmel bejáratát, és hallom csodás kérő hangját, - kérlek, kérlek - már csak az elnyomhatatlan késztetés van, hogy száguldjak a beteljesedés felé....
Hozzám dörgölőzik, tisztán tudva, mit tesz velem, én gyönyörű makacs kedvesem.
- Kérsz? És mire? - halljam, még, még!
- Shu! - összerázkódom sikolyára, egyenesen a gerincem árkába döfi kését a gyönyör, mögé térdelek hát reszkető tagokkal.
Belehatolok, és egyesülünk végre.
Az érzés kiszorítja tüdőmből a levegőt, leírhatatlan az érzés, ahogyan magába fogad, és körém szorul.
- Tomoa... - átkarolom, hozzásimulok, még, még közelebb hozzá. - És most magamévá teszlek, az enyém vagy és leszel... örökké...
Megremeg belsője, és érzéki kiáltásunk együtt száll a fák koronájánál is magasabbra. Egyenlőre még nem mozdulok, élvezem a különleges élményt, a lelkeink is egyesültek. Elkeveredtek, összeolvadtak, spirituális síkon is szeretkezem vele.
- Ó istenem... - súgom a fülébe - Annyira szűk vagy... teljesen magadba szívsz...
- Shu... - csak nyögni tud - ...kérlek... kérlek... - ó igen, ez az, kérj még édes!!
Mozogni kezdek, és a soha nem érzett intenzitású kéj szinte hasogat. A fájdalommal határos érzés egyre vadabb ütemre késztet, párzás ez, vadállatias, ösztön vezérelte szent őrjöngés.
Végig nyalom a nyakát, és sós-fűszeres íze betölti érzékeimet, megbomlik az eddigi ritmus, az orgazmus tsunamiként csap le rám, kiragadja a talajt alólam, kiszorítja tüdőmből a levegőt, szemem előtt fekete pontok táncolnak. Tomoa kiáltása felível, forró magja a kezemre ömlik. Torkomból ordítás szakad fel. Ösztönösen harapok a nyakába, ahol a vállával találkozik, hagyom rajta a jelemet, megjelölöm magamnak.
Pár másodpercre belém sűrűsödik a világegyetem, lebegek, körülöttem csillagok.....
Aztán levegőtlen nyögése áthatol a csodás ködön.
- Shu - bocsánatkérően gördülök le róla, hogy ne préseljem tovább a fűbe, de még nem tudom elengedni, szorosan magamhoz húzom.
Kérdés valaha el tudom-e engedni?
Zúgó fejemben szavak villódznak, amiket nemrég olvastam....
"A szerelem
lerombol és felépít,
Kisebbre, szebbre..."*
Mire megemésztem saját gondolataimat, és leküzdöm a 'valakihez ilyen szorosan tartozás' pánikját, ő már édesen alszik.
Sóhajtva eltépem a szememet róla és a szobájába teleportálok. Közvetlenül utánunk két apró csakra felvillanás is érkezik a folyosóra. Széles vigyorba húzódik a szám....
Nem tudom milyen a viszonya a testőreivel, mindenesetre nem akármilyen műsort adtunk nekik... Nem vagyok híve a nyilvános performance-nak, már csak azért sem, mert így más is megláthatja a csodás idomait, de most nem bánom.... Legalább tudják, mihez tartsák magukat...
Teljesség ritka élményével a szívemben merülök álomba finom illatú testét szorosan magamhoz ölelve
xXx
Első ébredező rezdülésére magamhoz térek, de nem mozdulok, élvezem a közelséget, és a lehetőséget, hogy ébredés után nem kell két percen belül egyenruhában harcra készen állnom.
Érzékien nyújtózkodik, jóllakott macskaként fordul meg a karjaimban finoman, megsimítja arcomat - minden erőmre szükségem van, hogy ne mosolyodjak el - majd finom puszit nyom a számra.
Ezt már nem hagyhatom szó nélkül! Éhesen csókolok vissza, mire rémült sikkantással válaszol, mielőtt elolvadna a karjaimba, és viszonozná a csókot, majd csilingelően felkacag. Vele nevetek én is, jókedve ragadós. Hátára döntöm, fölé könyökölök. Feltöltődök rámragyogó pillantásának melegével.
- Jó reggelt édes - mormogom a nyakába.
- Jó reggelt - hangja lusta vágy hullámokat indukál a gerincem mentén...
- Farkas éhes vagyok. Azt hiszem, előétel gyanánt felfallak téged - képek villódznak elmémben, miket is akarok csinálni vele... Hmmmm fincsi!
Korának megfelelő ártatlan pillantással néz rám, egy másodpercre be is dőlök neki, míg észre nem veszem a huncut csillanást a szemeiben, és a visszatartott vigyorra utaló enyhe reszketést a szája sarkában. Hogyan lehet valaki ennyire ... imádnivaló?
- Engem? - hangja vékonyka, megilletődött, színésznek is elmehetne...
Beiszom látványát, illatát, és felkészülök az alapos összezilálására, meggyűrésére, kipirosítására....
Ekkor kopognak....
Hát nem szakítottak már elégszer félbe? El kell költözzünk a planétáról, hogy egy kis magánéletünk lehessen??
Pillantásommal próbálom az ajtó mögött álló akárkit meghátrálásra bírni.... Talán egy vízbörtön jutsu hallgatásra bírná.. nem is a vízpókfonál hatásosabb, kevesebb vizet is fogyaszt, de minden hiába, az ismeretlen nem adja fel, így sóhajtva emelem le súlyomat Tomoáról, hogy kinyithassa az ajtót. Szemeim szabadon barangolnak csodás testén, élvezettel nézegetem a tegnap este keletkezett nyomokat, itt egy harapásnyom színesedik, másutt négy ujjam nyoma kezd meglátszani, fantasztikus milyen finom a bőre, minden kis érintés nyomot hagy rajta, és én nem finomkodtam tegnap éppen... Hmmm arra a harapásra a fenekén nem is emlékszem.... Érzi a tekintetem súlyát, vörös arcát tenyerével próbálja lehűteni, még ez a mozdulata is annyira édes....
Azért még egy kísérlet nem árthat, hogy Tomoa határozottan küldje el a zavargó valakit. Kinyújtóztatom tagjaimat szégyentelenül az ágyán, teszek róla, hogy hasizmaim is megfeszüljenek, hangsúlyosabbá téve a kockákat.
Nem is tévesztek célt, Tomoa visszafordul, és összeszaladnak a szemöldökei. Ám ez sem képes elrejteni, ahogyan beissza a látványomat. Elégedetten nevetek fel.
- Élvezed mi? - hangja halk sziszegés, és ott van az-az ellenállhatatlan haragos szikra, ami sötétebb zöldre színezi a szeme színét. Imádom.... Imádom, mikor haragszik, mikor mérges, mikor.... mindig!
Sikerült, visszadelejeztem magamhoz! Ráhajol a számra, én pedig magamhoz húzom a száját... Épp elmerülnénk a csókban, mikor a kopogás megújult erővel tör be külön kis világunkba.
Megszakítja a csókot és rám dob egy takarót. Csak rendületlenül vigyorgok tovább.
Egészen addig, míg ki nem nyitja az ajtót és meg nem pillantom a tekercset benyújtó valaki ruházatát. Szabványos ANBU karvédő....
Villámgyorsan beleugrok ruháimba. Pedig milyen jól indult ez a reggel....
Majd a csakra jelet is felismerem. Kakashi... Valami nagyon nem jól van, ő nem nagyon szokott tekercseket hurcolászni....
- Elutasítom - hallom Tomoa jeges hanghordozását.
- Ez a végeleges válasza, Tanácsos úr? - Kakashi hangja szinte vág, olyan éles. Elfojtott agresszió rezeg benne...
Tétovázok, hiszen nem avatkozhatok közbe, nem akadályozhatom Farkast, és Tomoával is tiszteletlenség lenne azt éreztetni, hogy egymaga nem képes rendezni a dolgokat, márpedig én tudom, hogy képes rá. Tehát csak állok feszes izmokkal, és ketté tépegetett lélekkel. Ha gond lesz, hová álljak? Kinek segítsek? Hagyjam magára Tomoát? Nem létezik....
Harcoljak Farkas ellen, aki mintha a testvérem lenne?
- Anadi! Filen! - kiáltja Tomoa és pillanatnyi csend után sem történik semmi.
- Jól vannak - válaszolja Farkas árnyalatnyi önelégültséggel a hangjában. - Éppen pihennek.
Na mostmár mindenképp tudnom kell mi zajlik itt?
- Mi folyik itt? - közelebb megyek hozzájuk. Farkas cseppet sincs meglepve, hogy itt talál.
- Parancsot hajtok végre. Ibiki hívatja őt.
- Ha beszélni akar velem, miért nem jön el ő maga hozzám? - Tomoa valamiért nem akar menni. Vajon miért? Konohában nem szokás az ártatlanokat bántani! Vagy.... - Én vagyok a legmagasabb rangú személy a faluban. Ez sértés.- folytatja.
- Sajnálom.
Farkas nem hátrál meg, egyre jobban idegesít, hogy nem tudok semmit!
- Felöltözöm - Tomoa az ágy felé menet elhalad mellettem, nem néz rám, nem tudok a szeméből sem olvasni. Össze vagyok zavarodva. Erről nem volt szó! Elvégre egy oldalon állunk!
Tomoa öltözik, és Farkas türelmetlenül elindul felé. Mire észbe kapok már közöttük állok.
Farkas keményen mered a szemembe, én sem hátrálok meg, nem, míg legalább valamit nem tudok....
- Ne őrülj meg, Shu! Tudod, hogy bárki más már a lábamnál vergődne, ha az utamba áll. - mondja Kakashi halkan. Tudom, hogy igaza van, mégis .... valami az eszemnél nagyobb erő uralkodik most rajtam. Csak állok előtte rendíthetetlenül.
- Mi folyik itt? Válaszolj, mert különben megőrülök... - Farkas lehajtja a fejét, meg is csóválja kicsit, hiszen ki vagyok én, hogy kérdezzek, és ő milyen jogon válaszolhatna?
- Gondolkozz... Ha valóban komoly lenne a dolog, nem tekercset küldenének, hanem két Anbut, és vinnék, bármit mond is, ez a standard eljárás. - hangjának hipnotikus hatására beindulnak az agytekervények, és valóban igaza van, ez még nem a végső fázis, de....
- Akkor miért Te? - teszem fel a nagy kérdést...
- Csak a két őr miatt, közepesen kemény diók voltak... - az az önelégültség a hangjában, szinte látom féloldalas, szinte kisfiús, mégis nagyképű mosolyát.
Hezitálva állok arrébb, mert igaza van Farkasnak, nem harcolhatok egy falunyi ninja ellen, pláne hogy fogalmam sincs, mi zajlik a háttérben...
De mondhat az eszem bármit, féltem a kincsemet, féltem, mert indulatos, és hirtelen haragú. És erős, túl erős, félek, a teste előbb megtörik, mint a szelleme....
Tomoa rámpillant komolyan, mielőtt Farkas felé indulna.
- Készülj fel, Shu - komoly a hangja, most a tanácsos beszél - Talán téged is bevetnek ellenem... Beszélni akkor sem fogok. Csak bízz bennem és légy erős.
- Örökké - mondom a füstfelhőnek, tudván már nem hallhatta.
xXx
Feszülten rovom az apartmanom padlóját, és próbálok a legrosszabbra felkészülni legalább lelkileg.
Mit fogok csinálni, ha hívatnak? Ha azt akarják, hogy segítsek? Képes leszek rá? Kétlem....
És ha bizonyíték lesz rá, hogy áruló, hogy ... nem is tudom, a falu vesztét akarja? Akkor... akkor mit teszek?
De nem lehet, azt mondta bízzak benne. És én bízok. Nem tehetek mást konkrét tudás hiján.
Mikor aztán megérkezik a sólyom, szinte meg sem lepődök, csak a pulzusom gyorsul fel, és a torkom szorul össze.
Most légy észnél Shu, a te reakciódat is finom mérlegre teszik, legalább annyira mint az övét...
xXx
Mikor bevezetnek az egyik cellába, felszisszenek. A szerelmem ott lóg felszíjazva az egyik függőleges asztal előtt, feje le lekókad, bedrogozták. És nem beszélt. Különben minek kellenék én? Ezt nevezem....
Nem tudom sokáig nézni, mert minden egyes pillanattal erősödik a késztetés, hogy leszaggassam a kötelékeit, és messzire vigyem innen....
De nem adom ki az érzelmeimet. Minél inkább látszik rajtam, hogy a látvány hatással van rám, annál kevesebbet ér majd a szavam. Most az objektivitásom látszatára van szükség.
Ibiki intenzív szemekkel figyeli minden mozdulatomat, lecsapásra készülő sólyomra hasonlít. De most nem tartok tőle. Túl fontos, hogy higgyen nekem, hogy befolyásolhassam az értékítéletét. Valahogy hidegen hagy a saját bőröm sorsa per pillanat.
Megállok Ibiki előtt és várom, mit akar.
- Nem beszél.... Biztos vagyok benne, hogy neked elmondaná, amit tud... Azt akarom, hogy elmondjon mindent.
Felemelem a kezemet, megállítom, az instrukciói közepén. Szívem helyén jeges kő, hiszem, tudom, hogy mi a helyes út. Ibiki meglepetten hallgat el.
Odalépek most éppen ébren lévő kedvesem elé. Látom a szemén, hogy ki és bejárkál az öntudatlanságba.
De megismer, pupillái kitágulnak, és nem a félelemtől. Mosolyog... igazságszérum, több mint valószínűleg...
Halkan, lassan, türelmesen beszélek hozzá, hogy ebben a valóságon túli állapotban is megértse pontosan mit akarok.
- Tomoa. Most azt szeretném, ha nagyon figyelnél arra, amit mondani szeretnék. Értesz engem? Bólints, ha igen.
Bólint és szerelmesen mosolyog tovább. Olyan szívesen visszamosolyognék, de most nem tehetem, most nem ennek van az ideje...
- Azt szeretném, ha a következő kérdésre teljesen őszintén válaszolnál. Ha szeretsz, akkor őszinte leszel. Megígéred ezt nekem?
Újabb gondolkodás nélküli bólintás, szívem megmelegszik tőle.
Ibiki előre lép, hogy feltegye a kérdést, de előtte vizszintesen keresztbe kinyújtott karommal visszatartom, nem engedem közelebb. Kis habozás után hátra lép, kivár. Erre számítottam!
- Mondd meg nekem ígaz lelkedre és a szerelmünkre őszintén, szándékodban áll-e a legkisebb mértékben is akár, hogy árts Konohának, vagy a lakóinak?
Azonnali, heves fejrázás. És kiszáradt torokból szóló reszelős hang, amire szinte rá sem ismerek:
- Nem! - kiáltja.
- Az első válasz két órája - jegyzi meg Farkas, akit eddig észre sem vettem. Maszkja mögött lustán forog a sharingan.
- Hazudik? - ugatja Ibiki. Ingerült.
- Nem - mondja Farkas a legkisebb hezitálás nélkül a hangjában - nem is tudna.... - Ibiki komor pillantása elhallgatja, és sziluettje visszaolvad a szoba sarkának árnyékai közé.
- Egy gonddal kevesebb, akkor lépjünk tovább....
- Nem, nem lépünk sehová - mondom acélos elhatározással a hangomban. - A tanácsos nem jelent veszélyt a falunak, viszont a további vallatása annál inkább az előbb elhangzott válasz után. - csakrát gyűjtök az ujjhegyembe, és Ibiki alakja megfeszül, Farkas ismét előtérbe lép.
Megállok, a jutsut is lassan csinálom, hagy ismerjék fel, mire készülök. Halotti csend van, most az életemmel játszok. De meg kell mutatnom nekik, hogy az elhatározásom végleges.
Miniatűr jégszike jelentik meg az ujjam hegyén. Nehézség nélkül egy mozdulattal vágom át vele a vastag bőrszíjakat, amik szerelmem testét tartják.
Alakja összeroskadna, de elkapom, és ölembe veszem. Gyermeki ártatlansággal hálásan mosolyog rám, majd visszacsúszik az öntudatlanságba.
- Mi most távozunk - jelentem be és az ajtó felé lépkedek. Nem teleportálok, időt adok, hogy megállítsanak, hogy lássák, nem szándékozom elárulni a falumat, de felesleges fájdalomnak sem vagyok hajlandó kitenni egy ártatlan embert.
Ibiki is csapdában van, bizonyára sejt valamit, amiről nekem fogalmam sincs, de ANBU vagy nem, az alapszabályokat még ő sem hághatja át.
Valószínűleg most bánja meg ezredszerre, hogy ide hivatott. És ezután csak undorító munkákat kapok majd életem végéig, ha egyáltalán.... Akkor is megérte.
És nem csak azért mert Tomoa az.
Csak addig tudok gyilkolni ezért a faluért, ezekért az emberekért, ameddig hiszem, hogy a rendszer működik... hogy a jó ügy érdekében cselekszem. Idealizmus? Lehet. De ha nem így van, akkor semmivel sem vagyok különb azoknál, akiket levadászok. És akkor a nem kevés pénzért kiképzett precíziós Shu nevű eszköz eltörik végleg, megszűnik funkcionálni.
Fekete és fehér. De legalábbis nagyon világos szürke... Hinnem kell, hogy mi a világos oldalon állunk....
Tomoa (PUB)
Komoran pillantok körül. Egy rideg cella? Hát miféle merészség ez velem szemben?
Egy ócska íróasztal középen, mögötte ül Ibiki. Kemény tekintetünk összesistereg.
Valamit tud... de mit? Mennyit? Honnan?
Összekulcsolt kezeit szája elé téve mér végig, Farkas pedig elereszti a kezemet.
- Tanácsos Úr - biccent, mély hangja visszhangzik a helyiségben. Kínzó specialista... minden mozdulata, pillantása előre kiszámított, és a megfélemlítésre játszik. Elfintorodom, és megvetően mérem végig a helyiséget, látszólag szórakozottan vetem oda neki.
- Maga a vesztét akarja ennek a falunak, Ibiki?
- Ellenkezőleg Tanácsos.
Felé fordítom jéghideg tekintetem.
- A velem szemben elkövetett sértések negyede is elég indok lenne, hogy Tűzföld urának engedélye nélkül is kiadjam a megsemmisítő parancsot Konoha ellen. Tisztában van vele, hogy pengeélen táncolnak a Hokagéval?
Megfagy a levegő. Érzem ahogy fellángol a chakrája és nem csak az övé. A mellettem álló Anbu is hasonlóan reagál, felém is lép. Bizonyára arra gondol, amire bárki a helyében. Ha megöl, elmúlik a veszély is. Nem lenne okos húzás.
- Állj! - dörren Ibiki hangja, és én rezdületlenül állom az Anbu gyilkos erejének hatását. Nagyon égeti a bőröm... Ibiki szólal meg hosszas hallgatás után:
- Tanácsos... nem volt más választásom, kérem bocsásson meg.
Biccentek. A céljaim ellentétesek Konoha elpusztításával, ezért nincs értelme ezen a vonalon gondolkoznom, a feladatom végrehajtása a legfontosabb. Mindennél fontosabb. Nálam is.
- Megbocsátok - válaszolom higgadtan.
- Azonban... - teszi hozzá, és felkapom a fejem, gyanakodva pillantva rá. - Alaposan megvizsgáltuk, milyen főkönyveket és iratokat tanulmányozott.
- Na és? - Kizárt hogy rájött valamire, hiszen szinte észrevehetetlenül tanulmányoztam a szükséges iratokat, látszólag többet foglalkozva a gazdasági és egyéb témájúakkal. Ezért tart olyan sokáig egy falu felmérése, mert körültekintően, nagyon óvatosan csinálom.
Ibiki felállva tenyerel az asztalra, arcomat pedig olyan érdeklődően tanulmányozza, hogy rájövök: csak tippelget, lövése sincs semmiről. Reakcióimból akar olvasni, és sikerült is valamit megneszelnie, mert idáig érzem mennyire ideges.
- Ön csak a munkáját végzi, tudom - szólalok meg elkomorodva. Most először mutatva ki igazi érzelmeket. - Tudnia kell, hogy Tűzföld belügyeiről nem beszélhetek. Konohát nem fenyegeti semmilyen veszély, legyen ennyi elég.
Lehajtja a fejét. Nem értem ezt a reakciót.
- Nekem elég lenne... de a Hokage többet akar tudni... Bocsásson meg.
Csak egy villanást látok, és ahogy a falhoz szorít az Anbu, és kattan csuklóimon a bilincs, felnyögök halkan. Annyira meglep ez a fejlemény, hogy eltart két egész másodpercig amíg felfogom.
Komoran emelem tekintetem Ibikire.
- Ezzel a Hokagéval a falujuk nagyobb veszélyben van, mint sejtik - mondom komoran. - Ha minden komoly és fontos ügyben ennyire elhamarkodott döntéseket hoz, Konohára sötét jövő vár.
Minden szavam vág mint a borotva, Ibiki arca pedig megrándul. Tudja, hogy igazam van.
- Parancsot teljesítek... - válaszolja nagyon halkan, látszólag mintha nem is nekem mondaná. - Nem fogok fájdalmat okozni Tanácsos Úr.
Közelebb lép, és ő maga döfi belém az injekciós fecskendőt.
- Bocsásson meg - mondja nagyon halkan.
Behunyom a szemem, és érzem ahogy testem lassan elernyed, könnyűvé válik... lebegek a föld felett, akár egy léggömb...
- Ah... igazság... szérum.... - konstatálom, és felnyíló szemeim előtt Ibiki arca és az Anbu maszkja táncot járnak, körülöttem színes virágok röpködnek ritmikus táncot lejtve...
- Mi állt a jelentésben, amelyet Tűzföld Urának küldött? - hallom.
A jelentés? Ó igen... a jelentés... Nyitnám a számat, hogy világgá kiáltsam boldogan a színtiszta igazságot, de a felelősség súlya beúszik tudatomba, kissé kitisztítva azt. Ha beszélek... annak nagyon komoly következményei lesznek. Hallgatnom kell. Dacosan összeszorítom a számat, és lehajtom szédelgő fejemet. Olybá tűnik, mintha különválna a testemtől, és felettem lebegne... Nevetni szeretnék...
- Miért tanulmányozta Konoha katonai, stratégiai főkönyveit is?
Halkan felkuncogok, és megrázom a fejem, a további kérdések pedig záporozni kezdenek rám.
Talán órák vagy napok telnek el... ki tudja...
Shu! Itt van!
Szívem hatalmasat dobban, úgy szívom magamba szép arcának minden centiméterét. Imádom a pasit. Szeretem, ez végleges.
Ha ezt az őrületet túléljük, túléli... magamhoz veszem majd. Kiemelem innen... Pazarlás lenne őt egy ilyen kis faluban hagyni.
- Nem beszél... - dörmögi egy mély hang. - Biztos vagyok benne, hogy neked elmondaná, amit tud... Azt akarom, hogy elmondjon mindent.
Közelebb jön hozzám szívem egyetlen királya, és már a koronát is látom a fején...
Szia kedvesem...
- Tomoa. Most azt szeretném, ha nagyon figyelnél arra, amit mondani szeretnék. Értesz engem? Bólints, ha igen.
Mosolyogva bólintok. Imádlak.
- Azt szeretném, ha a következő kérdésre teljesen őszintén válaszolnál. Ha szeretsz, akkor őszinte leszel. Megígéred ezt nekem?
Naná. Bólintok.
- Mondd meg nekem igaz lelkedre és a szerelmünkre őszintén, szándékodban áll-e a legkisebb mértékben is akár, hogy árts Konohának, vagy a lakóinak?
Megrázom a fejem, arcomba hullnak hajtincseim is. Ahh milyen könnyű a fejem...
- Nem! - Kiáltom világgá a színtiszta igazságot. Ha akarnék ártani, ezerszer megtehettem volna...
Hangokat hallok magam körül, szavaikat csak félig értem. Azt kérdezik hazudok-e, és egy mély, karcos hang válaszol, hogy nem is tudnék...
- Egy gonddal kevesebb, akkor lépjünk tovább...
Csodálkozva emelem fel fejem. Hiszen erre a kérdésre már kaptak választ... miért tették fel újból?
- Nem, nem lépünk sehová - dörren Shu mély hangja. - A tanácsos nem jelent veszélyt a falunak, viszont a további vallatása annál inkább, az előbb elhangzott válasz után.
Shu int a varázspálcájával, virágszirmok robbannak szét, és lehullnak bilincseim. Felröppennék a magasba gyönyörű szárnyaimmal, de erős karjaiba szorít, és mielőtt elszállnék elindul velem kifelé.
- Mi most távozunk - hallom.
Kábaságom ködén keresztül pillantok fel, és figyelem a tengervíz felszínén ringatózó Ibikit és az Anbut. Felnevetek csilingelően.
Hagynak kisétálni... Hahaha...
Súlytalan karjaimat szerelmem nyaka köré fonom, és megpuszilom száját.
- Látod a szárnyaimat? - suttogom. - Zöld, mint a hegyi tündéreknek... Láttál már tündért? Egyszer olvastam egy mesekönyvet, és képzeld! Egy tündér nem kapott szárnyat, és ezért a többiek kiközösítették. Szerinted örülne, ha neki ajándékoznám? Segítesz megkeresni?
Puha ágyra fektet, és mosolyogva hajol fölém, arcomat cirógatja, hallgatja mesémet. Már a törpéknél tartok, úgy húzom be magam mellé, és bújok bele karjaiba, arcomat nyakába fúrva.
- Szeretlek... - súgom neki, és minden betű kiejtésével újabb és újabb csillag ragyog fel körülöttünk... Milyen szép... Kinyújtom a kezem, és egyik ragyogó csillagot megfogom, de amikor pislogok egyet, a kezét látom az enyémben, ujjaink összefonódnak. Oh ez sokkal szebb látvány...
Mosolygó arccal hajol fölém... Milyen szép...
- Ha túléljük majd... velem jössz? - kérdezem tőle suttogva, lassan érzem ahogy csúszom az álomvilágba.
- Túlélni? Mit...?
- Milyen puha ez az ágy... - sóhajtom behunyt szemekkel, és már csak a távolból hallom szavait.
- Tomoa ébredj! - kiabálja. - Mit élünk túl?! Miről beszélsz?! Tomoa....!!!!
Hideg mar a karjaimba, és felszisszenve nyitom ki szemeimet. Forog a világ...
- Mit élünk túl...? - ismétli meg a kérdést. Megcirógatom az arcát, kissé kitisztul a tudatom is.
- Shu... Azért engedték, hogy elhozz magaddal, mert tudják, hogy neked elmondanám... De minden erőmmel... megpróbálom... megőrizni ezt... A te érdeked és a falu érdekeit is... szem előtt tartva...
- Tomoa...
- Ha... ha tovább beszéltetsz, mind... meghaltok... Ez hatalmas titok... - súgom az igazságot.
Fáradtan hunyom be a szemeimet, fejem kezd megfájdulni. Még látom, ahogy nyílik az ajtó, és sárga szárnyakon berepül rajta két pillangó... pislogok egyet, és felismerem bennük Ibikit és Farkast.
Hallom ahogy beszélgetnek, de már nem értem miről...
***
Mély sóhaj...
Azonnal éberré válok, és felpattanó szemekkel ülök fel. Egy üres kórházi szoba. Egyedül vagyok...
Kitámolygom az ágyból.
Shu... hol van Shu...?
Egy egyszerű kórházi hálóing van rajtam, de nem érdekel ez sem. Kinyitom a kórterem ajtaját, és gyenge lábaimon kiszaladnék de nem bírom a lendületet. Elesnék, de valaki elkap.
- Jól van uram?
- Anadi - pillantok fel rá. Mellette áll Filen is. - Hol a pokolban voltatok? Mi az, hogy egy Anbu csak úgy elintéz kettőtöket?
- Sajnáljuk uram, nagyon erős volt. Észre sem vettük, és már a földön hevertünk összekötözve.
Lüktető fejemre szorítom kezeimet.
- Mi történt? - nyögöm.
- Nem tudom, egyszer csak elengedtek minket, és azonnal az ön keresésére indultunk. Egy órája állunk itt, és várunk. Örülök, hogy jól van. Mik a további parancsok?
- Segíts felöltözni. Utána beszélek a Hokagéval. Írtatok már jelentést Tűzföld urának?
- Igen, de még nem küldtük el, az ön utasítását várjuk.
- Helyes.
Félórányi szédelgés után végre eléggé jó állapotba kerülök, hogy Tsunadét felkeressem. Menni még nem tudok rendesen, ezért egyik testőröm támogat be az iroda ajtaján.
Ahogy megpillantom őt, szemeim összeszűkülnek. A szobája tele van tanácsosaival, Ibiki is ott van és néhány Anbu. Leülök egy székre, és felcsattan a hangom.
- Mindenki kifelé, négyszemközt akarok a Hokagével beszélni!
Tsunade biccent, és amikor kettesben maradunk, hosszan nézünk farkasszemet.
- Aláírtad a falu halálos ítéletét. Már csak az én bólintásom kéne, és földdel tennék egyenlővé Konohát. Miért tetted?
- Tudom, hogy nem tennéd meg Tomoa-san. Intelligens vagy, tudod miért tettem, ahogy azt is, hogy nem volt más választásom.
Megrázom a fejem.
- Nem ártani jöttem, ezt tudtad nagyon jól, mégis mohón több tudásra vágytál. Elégedett vagy az információval?
- Nem! - morran fel, és felpattanva nehezedik az asztalra. - Mit tervez Tűzföld Ura? Azért méred fel az összes falut, mert a gyengéinket kutatod? Besokallt a Nagy Tanács, és a felesleges vagy túl erős rejtett falvakat el akarja pusztítani? Válaszolj!
Először meglepődöm, aztán kis híján elmosolyodom, de mégis kifejezéstelen marad az arcom.
- Már megmondtam. Tűzföld belügyeihez semmi közötök. Ülj le Tsunade-san.
Nagyot szusszanva fogad szót.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy minden ütőkártya az én kezemben van?
Hű de csúnyán nézel. Pedig így igaz.
- Amíg itt tartózkodom, a továbbiakban semmilyen zaklatást nem tűrök el. Elvégzem a feladatom és továbbmegyek.
- Rendben.
- Mit csináltatok Shu-val? - kérdezem hirtelen. Nem válaszol. - Halljam! - kiáltok rá, és bevágódik az ajtó. Ibiki és Farkas jön be, mögöttük már ott az én két testőröm.
- Nem volt hajlandó tovább vallatni téged, ezért büntetést kapott. Egy hosszú küldetésen van. Amíg itt tartózkodsz a faluban, nem találkozhattok.
Összeszűkülnek a szemeim. Ez egy kicsinyes bosszú volt. Kicsinyes de fájdalmas. Nagyon is.
***
Elmúlik lassan vánszorogva a két hét. Befejezem a vizsgálatot, és az utolsó estémet töltöm ismét magányosan a kandallótűz mellett.
Alig aludtam az elmúlt időszakban... Csendben, szomorúan tettem a dolgom.
Felelevenedik előttem az a két szó, amit néhány napja mondott halkan nekem Farkas, amikor elsétált mellettem a folyosón. Először azt hittem hallucinálok, hogy pont ő mond nekem ilyet, de ez a két szó a világot jelenti immár számomra:
- Még él.
Na tessék, megint könnyezem. Soha nem sírok...
Halk pukkanást hallok a hátam mögött, és reménykedve kapom fel fejemet, de könnyes szemeimmel csalódottan kell látnom, hogy nem ő az. Farkas.
Először megrémülök, de aztán nyugalmat erőszakolva magamra letörlöm arcomat, és felállva nézek szemeibe.
Meghajol tisztelettel. Biccentek neki.
- Hallgatlak.
- Privát minőségemben jöttem el Önhöz.
Nocsak. Csodálkozva nézem őt. Mit akarhat? Folytatja:
- Ha ír egy búcsúlevelet Shu-nak, én átadom neki. Olvasatlanul. Ígérem.
Még a szám is tátva maradna, ha nem rögzült volna belém erős önfegyelem. Már nyelvemen van a kérdés, de megelőzve közbe vág.
- Mert a barátom.
Összeszorult torokkal ülök az íróasztalomhoz, és remegő kezekkel írom a levelet.
Felpillantok a szoba közepén váró Anbura. Tanácstalan vagyok... mennyit árulhatok el. Végül folytatom.
Kedvesem
Sok mindenen fogunk keresztülmenni, mikor újra találkoznak majd útjaink.
Talán meggyűlölsz majd, de én akkor is szeretni foglak.
Várj rám.
Tomoa
Összetekerem a papírt, rányomom a pecsétemet, és Farkas felé nyújtom.
- Köszönöm - suttogom lehajtott fejjel, hogy elrejtsem könnyes arcomat.
***
Mélyen magamba szívom a hideg, párás hajnali levegőt, és testőreimmel, szolgámmal elindulok a következő, és egyben utolsó faluba.
Shu...
********************************************************************
A háború véget ért. Tűzföld diadalmaskodott a szomszédos Vízföld felett.
Mindez a körülményes felmérés, és gondos tervezés, stratégiai trükkök eredménye volt. Ami az én specialitásom. Egész életemben erre készítettek fel, és sikerrel jártam.
Egészen a támadás előtti napokig nem szivárgott ki a nagy titok, amelyet összesen két ember ismert. Tűzföld ura és én.
Amikor kihirdettük a háborút, és az összes kagét, faluvezetőt a palotába hívtunk, találkoztam Tsunadéval is. Most, hogy már mindent megértett, bocsánatot kért tőlem, és én megbocsátottam. Egyetlen feltétellel.
- Vigyázz Shu-ra - kértem tőle halkan. - Ne engedd meghalni...
Ennek már egy éve.
És most itt állok Konoha kapujában, minden tisztem és befolyásom ellenére magam jöttem el ide.
Rettegve várom a találkozást...
Vajon hogyan érez? Mit gondol?
Amikor a harcmezőn sorra hulltak el mellőle társai... meggyűlölt érte?
Túl fogom élni, ha igen?
Shu (Pub)
Nem jönnek utánam, felesleges is lenne. De szinte érzem a titokban figyelő szemeket.
Az én édesem mosolyogva öleli a nyakamat és tündérekről mesél. Istenem de jó lenne, ha ezt hallgathatnám, míg csak élek, ez való neki, hiszen alig élt még és lám súlyos titkot kell őrizzen, ahelyett, hogy pillangókról mesélhetne a karjaimban. Ágyamba viszem, mosolyogva hever ott, és elmeséli a mesekönyvet, amit réges-rég olvasott. Megfájdul a szívem, annyira hihetetlenül gyönyörű.
És bújik, törleszkedik hozzám, mit egy édes szexi kiscica, ez az igazi valója, a korlátok, maszkok nélküli Tomoa. Megilletődötten szívom magamba minden arcrezdülését, minden pillantását. Ujjaimmal is feltérképezem kecses állát, szép ívű száját. Hatalmas ajándék, hogy ilyennek is láthatom.
- Szeretlek - súgja, és keze a levegőbe emelkedik, megmarkolni valamit, amit csak ő láthat. Kezemmel fogva tartom az övét, ujjainkat összefűzöm. Keserédes ez a pillanat, mit nem adtam volna még pár órával ezelőtt is hogy hallhassam ezt a szájából, de most.... Együtt töltött időnk véges, órák, talán csak percek. És ez a gondolat jeges tőrként mar a lelkembe. Megkísért a gondolat hogy én is azon szerencsés szerencsétlenek közé fogok tartozni, akik csak egy embert tudnak szeretni életük során.
- Ha túléljük majd... velem jössz? - susogja szinte nem is hallhatóan.
- Túlélni? Mit...?
- Milyen puha ez az ágy... - behunyja szemeit, és bármenyire megfogadtam, hogy nem kérdezek tőle semmit, legalább én nem élek vissza az állapotával nem tudom megállni.
- Tomoa ébredj! - emelem meg a hangomat. - Mit élünk túl?! Miről beszélsz?! Tomoa....!!!!
Vízgyűrűt zárok a karja köré, hátha a nedves hideg érintés magához téríti egy kicsit...
- Mit élünk túl...? - ismétlem kétségbeesetten. Nem akarom, hogy veszélyben legyen, nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy nem él. Annál még az is jobb, ha tudom, hogy valahol életben van, ha nem is találkozhatok vele.
- Shu... Azért engedték, hogy elhozz magaddal, mert tudják, hogy neked elmondanám... De minden erőmmel... megpróbálom... megőrizni ezt... A te érdeked és a falu érdekeit is... szem előtt tartva...
- Tomoa... - most ki tudnám tekerni a nyakát annak, aki ezt a terhet a vállára rakta.
- Ha... ha tovább beszéltetsz, mind... meghaltok... Ez hatalmas titok... - egyre jobban belesüpped az álomba, meg sem lepődök, mikor Farkas és Ibiki érkezik, a bezárt ajtó megadóan tárul ki előttük.
- Miért nem kérdezted a részletekről? - Ibiki hangja számonkérő.
- Uram, bízom benne, biztos vagyok benne, hogy igazat mondott, mikor azt mondta, hogy a mi érdekünk, hogy ne tudjuk. Azt mondta hatalmas titok. És az a titok, amit többen tudnak nem titok többé.
- Nekem nincs problémám a titoktartással - veti oda Ibiki mérgesen, és elfordul. Ő sem tud veszíteni.
Azért látom, hogy ott a tétovázás benne, most megtehetné, hogy visszaviszi Tomoát, és fizikailag is kezelésbe veszi. De nem fogja.
- Uram mi lesz most vele? - kérdezem, mint számomra legfontosabb információt.
Ibiki megcsóválja a fejét és elhúzza a száját. No igen, egy érzelmes ANBU... Oximoron. Igaz.
- Megtarthatja azt, amit tud. Nem esik bántódása, ígérem. Ellenben te....
A feketeleves ... mégis megérte.
Fél óra múlva jelentkezel a főhadiszálláson, hosszú távú küldetésre pakolj.
Eltávolítanak a közeléből.
Végignézem békésen alvó alakját. Emlékezetembe maratom a kecses karcsú testét, békés arckifejezését, a lelki fotóalbumhoz hozzácsapok még ezt-azt, a kihívó, csábító pillantását a klubból, mikor találkoztunk, meg a vágytól elsötétült szemeinek képét is.
Farkas mozdul, de én gyorsabb vagyok, jah, a szerelem szárnyakat ad... Csókot lehelek még utoljára az ajkaira. Élj boldogul kedvesem.... Vagy szomorúan, csak élj!
Két hónap megfigyelés, aztán a második napon feltűnik, hogy észrevettek. Van némi csetepaté, de nem adhatom fel.... Jelentést küldök minden fontosabb eseményről. Micsoda egy disznó az a pasi...
Fél szememet nyitva tartva alszom, ki tudja mióta. Átlag két naponta csapom le azokat, akiket ellenem uszít a maffiavezér. Ó nem, nem találnak meg könnyen, de a folyamatos rejtőzködés felőrli az energiáimat.
Aztán a visszatérés előhozza az emlékeket, a csodás bőr érintését, mindent. Újra vérezni kezd a seb a lelkemen.
Kimenő. Bezárkózok az apartmanomba, nincs kedvem menni sehová. A harmadik napon bevonszolom magam a fürdőbe és szélesre tárom az ablakokat, mert már az én nem túl kifinomult szaglásomat is bántja a bűz.
A fürdőből kijövet egy irritált Kakashit találok az ablakomban.
Nem szól, csak összehúzott szemöldökkel vizsgálgat. Magamra húzok valamit a szekrényből oda sem pillantva és leülök a gyűrött ágyra. Fejemet a kezeimre támasztom, és várom mit akar mondani.
- Nézz magadra te agyatlan! Csont és bőr vagy! Mikor ettél utoljára?
- Nem tudom, nem emlékszem, nem is érdekel, van még ninja préselmény...
Kakashi a levegőbe bámul, és láthatólag igyekszik elnyomni a haragját.
- Nem fogok prédikálni, de szerinted ebbe a karikás szemű, szürkebőrű pasiba szeretett bele a tanácsos? Mert szerintem az alfahímbe, aki voltál...
- Nem mindegy? Úgyse látom többet, más meg nem kell.
- Mire jó a Sharingan? - kérdezi váratlanul - Ha túléljük majd... velem jössz? - idézi Tomoát még a hangsúly is stimmel, fáj, nem akarok emlékezni...
- Két alapvető információ, hogy a kővé aszott agyad is megértse! - már kiabál - Azt akarja hogy túléld, márpedig ilyen kondícióban egy genin is elintéz, kettő ha te nem is találod, majd keres ő.
- És három itt a levele, remélem, visszatérsz tőle az életbe. - hozzám vágja a tekercset és én éhesen kapok utána. Kisüvít az ablakon, és szerencsés vagyok, hogy nem agyabugyált el alaposan.
Utána sem pillantok, a tekercset bontogatom reszkető kezekkel.
Elolvasom, és hosszan meredek a semmibe utána. Kakashinak igaza van, nem méltó hozzám, hogy feladjam. És nem vagyok méltó hozzá, ha nem tudok ezen túljutni.
És bár a szívem még mindig kicsire van facsarodva, felállok és végigtekintek a vastag téli nadrágon, és ujjatlan pólón, ami rajtam van. Átöltözök, és enni indulok.
Igen. Túl kell élnem. Először a távollétét, utána azt, amiről beszélt.
xXx
Por, vér, és füst mindenütt. Már hónapok óta... Szürke arcú bizonytalan léptű gyógyítók adják csakrájuk végét a szenvedőknek. Sakura haja szürkének látszik. Arcán a könnyek sötétszürke patakokat képeznek, ahogy Kakashi fölött térdel. Kezemet az oldalamhoz szorítva próbálok közelebb csúszni. A hülye barom! Kellett neki beleállni abba a shurikenbe, amit nekem szántak! Ha túléli, jár egy alapos verés neki tőlem!
- Gyűlöllek Shu! És ha nem jön helyre nem tudom mit teszek veled! Mitől értékesebb a te életed az övénél? - Sakura testét rázza a zokogás.
- Már alig van csakrám, mi lesz ha nem lesz elég? Istenem, sensei, tarts ki! - kétségbeesése rám is átragad, de nem tehetek semmit, nehézkesen a hátamra fordulok, és a füstös eget bámulom. Valami elpattant, talán az emberségem húrja, talán a szívem.
Mennyien, mennyien haltak meg már? Csak az üresség nő bennem, már nem is fáj, tökéletesen érzéketlen a lelkem.
Meg kell gyógyulnom, holnap is nap lesz, és harc....
- Sakura elég volt a nyivákolásból. Gyógyítsd őt, de küldj ide is valaki mást. - a nő csak reszkető ajkakkal bámul rám, és nem tudom érezni a fájdalmát. Agyam feldolgozza a jeleket, a hisztéria szélén áll, de érezni, azt nem tudom.
Ugyan az, nap nap után. Húzódó, frissen gyógyított sérülések mindenütt, szédelgés az elvesztett csakrától.
Aztán Tsunade azt mondja győzelem....
Gondolom ez azt jelenti, hogy nem kell tovább harcolni. Eleinte furcsa, nem kell ébernek lenni, vigyázni a hátadra....
Ki vagyunk rendelve a helyreállítási munkákhoz. Kakashi időről időre mellém sodródik, de nincs mit mondanom neki... se. Teszem, amit mondanak, és alkonyatkor hazamegyek, készítek valamit, ami visszaállítja az erőmet és álomtalan álomba merülök. Amiből legtöbbször verejtékezve ezres szívveréssel ébredek.
Aztán egyik nap Genma szólít meg.
- Rég lógtunk együtt haver, menjünk el valahová este! - Csak nézek rá, hová akar menni? Aztán beugrik, biztosan inni...
- Még nem tudom, kapok-e küldetést holnap, nem megy, készen kell állnom - elfordulok, és a következő teendőmhöz látok. Érzem a hátamban furcsálló tekintetét, de nem érdekel.
Inkább ő is foglalkozna az eszközeivel, sosem árt még egyszer megolajozni a kunai késeket....
Aztán eljön az első küldetés is, legalábbis Tsunade hívat.
Benyitok az iroda ajtaján.
- Készen állok Lady Hokage...
- Nem erről van szó, két hét pihenőre küldelek... - Mi? Miért? Teljesen készen állok!
- Erre nincs szükség, felkészültem mindenre, tökéletesen gyógyult vagyok!
Összehúzza a szemeit Tsunade és átható pillantása a vesémbe próbál látni. Állom a tekintetét, tudom, hogy tökéletes az állapotom.
- A döntésem végleges, elmehetsz.
Nagyot sóhajtok. Két hét semmittevés. Nem baj majd edzek.
A kapu előtt vezet el az utam, és egy vékony alak áll ott hezitálva.
Aztán megismerem. Tomoa az. Várom, hogy valami megmozduljon bennem, hogy örüljek, vagy ordítsak, vagy valami, de nem mozdul semmi. A múlt emlékei megvannak, csak a hozzájuk tartozó érzelmek hamvadtak el valahol...
Tisztelettudóan fejet hajtok és tovább megyek. Várnak a késeim.
Tomoa (PUB)
- Tanácsos úr... Mire várunk? - kérdezi halkan egyik mögöttem álló testőröm. Fel sem fogom szavait, csak a közeledő alakot figyelem, szívem kiugrik szinte a helyéről, zihálva veszem a levegőt. Magas, minden léptére táncot járnak izmai, akár egy párducé. Hosszú vörös haja egy vastag fonatban hever bal vállán, a napfényben bronzosan csillog. Szép arcának lélegzetelállító látványán nem rontanak a keserű arcvonások sem, mégis látom mennyit változott. Ez a tekintet...
Szemei üresek és élettelenek mint a kő. Rám tekint, megtorpan.
Kezeimmel mellkasom előtt markolok idegesen a ruhám anyagába, remegek minden porcikámban...
Meghajol előttem, és én felé lépnek, de olyan gyengék a lábaim... hiszen még a térdeim is citeráznak!
Mindent felfokozottan érzékelek ebben a másodpercben. A nap égető sugarait, a homokszemeket, elyeket a szél felkavarva fúj arcomba, a falvakra jellemző illatot, amely az ételek és egyéb ismeretlen aromák keveréke... Shu haja előrelibben arca körül ahogy meghajol előttem. Szívem olyan hangosan dübörög a füleimben, hogy nem hallom a falu zsivaját és a madarak halk énekét sem...
El... elfordul tőlem... Elfordul!
Ahogy hátat fordítva nekem elindul... minden elhomályosul körülöttem.
***
Medi-jutsu hűvösségét érzem homlokomon, és egy ismerős arc hajol fölém.
- Tomoa-san - mosolyog rám kedvesen. - A kórházban vagy. Kimerített az utazás, és összeestél, a testőreid hoztak ide.
Csak biccenteni van erőm, majd feltápászkodom, némi segítséggel sikerül is.
- Üdv, Tsunade-san - krákogom halkan.
- Minek köszönhetem a váratlan látogatásodat?
Kezeimbe temetem arcomat. Most... most nem megy a beszélgetés. Túl nagy megrázkódtatás ért.
- Anikai - pillantok fel testőreim kapitányára. - Vigyetek a szállásomra.
A szólított bólintva lép mellém, és karjaiba vesz. Tsunade felé fordítom fejemet.
- Bocsáss meg, holnap felkereslek és beszélünk majd...
Beszippant a teleportáció.
Egy átsírt éjszaka és nappal után végre elég erőt gyűjtök, hogy felölthessem kifejezéstelen maszkomat és felkeressem a protokollnak megfelelően a falu vezetőjét. Tsunade kedvesen fogad, mellette egy feketemaszkos, szürke hajú férfi áll, egyik szeme is letakarva fejpántjával. Még nem találkoztam vele.
Udvarias köszönés, formulák után helyet foglalok Tsunadéval szemben, és várom is nekem címzett kérdéseket. De nem kapom. Csak komor, sötét pillantást a melegbarna szemekből.
- Tájékozódtam a történtekről - szólal meg halkan a Hokage, kezeit összefűzve. Szórakozottan figyelem az előtte gőzölgő teáscsészét.
- Ó igen? - jé, gőzölög. Bizonyára jó forró lehet, hiszen nyári meleg van. Legalább negyven fok. Különös szokás ebben a hőségben forró italt inni, de hát Tsunade-san mindig is különc volt.
- Nagyon sajnálom Tomoa-san.
Biccentek.
- Ibikivel szeretnék beszélni, ha lehet.
- Sajnálom, ő meghalt a háború alatt. Ő itt az új Anbu főkapitányom, Kakashi.
Felpillantok a sötét félszembe. Biccentek neki, ő pedig udvariasan fejet hajt.
- Akkor vele.
Pár másodperc múlva már kattan mögöttünk egy iroda ajtaja, és ő íróasztalának támaszkodva fűzi karba kezeit. Kár, hogy nem láthatom az arcát. Kíváncsi lennék mit gondol.
Kipillant az ablakon, mély hangja halk, és piszkosul ismerős.
- Tudom, mit szeretne kérdezni, de sajnos nem szolgálhatok jó hírekkel.
- Erre magamtól is rájöttem - válaszolom keserű mosollyal. Már tudom ki ő. Farkas. Aki egymaga elintézte egykor a ninja testőreimet. - Azt árulja el, hogy menthető-e a helyzet, vagy sem.
Megrázza a fejét.
- Nem tudom. Shu régebben is problémákkal küzdött, még a megismerkedésük előtt is. Minden Anbu-t utoléri ez a probléma, aki magányos és nincs kire támaszkodjon. Ezért olyan erős a társas, csapatszellem közöttünk. Azonban sokszor ez is kevés. Jó magam már számtalan hasonló esettel találkoztam, és tudom...
Elakadnak a szavai, ahogy lerogyok egy székre.
- Folytassa...
Megrázza a fejét.
- Sajnálom... saját magam voltam szemtanúja a harctéren, ahogy kihunyt szemeiből a fény. Ő már csak egy harcos, aki teszi amire utasítják. Semmi több. Egy eszköz.
Lehajtom a fejem, de ő kíméletlenül folytatja:
- Azért jött, hogy elvigye magával. Vajon így is igényt tart rá? Megérné? Ha rám hallgat, elfelejti őt.
Megrázom a fejem. Soha! Megígértem neki, hogy visszajövök érte. És ha már csak egy üres vázat is találok belőle... akkor is az enyém.
Felállok, és határozottan nézek sötét szemébe.
- Holnap elutazom, és őt is viszem magammal.
Az ajtóhoz lépek, de megállít a hangja.
- Meg sem kérdezi, hogy Shu vajon menni akar-e önnel?
- Ő már csak egy harcos, aki teszi amire utasítják. Semmi több. Egy eszköz - idézem a szavait halkan. - Bizonyára ha ön utasítja, hogy legyen a testőreim egyike, végrehajtja a feladatot.
- Csak kínozni fogod magad ezzel - mondja, hirtelen letegezve engem. Nem veszem zokon, elvégre ő segített nekem a legtöbbet. - Magad mellé kényszeríted és tűröd a hidegségét? Szeretsz talán szenvedni?
Válasz nélkül hagyom magára.
***
A hajnali napsugarakat az ablakban állva köszöntöm. Tanácsosi köpenyem már rajtam van.
Érintetlen ágyam felé pillantok. Képtelen voltam aludni, nincs is értelme ilyenkor próbálkozni az alvással.
Kopogtatnak.
- Szabad!
- Jó reggelt uram. Megérkezett a testőrség új tagja is. Indulhatunk?
- Igen.
A kapuban áll, a másik kettő mellett, úgy várnak ránk. Fejet hajtanak, ahogy Shu is. Arca, tekintete kifejezéstelen. Minden másodperc éles tőrként szúr a szívembe...
Testőrkapitányom int nekik, és felsorakoznak. Kettő előttem, kettő mögöttem halad.
Még szerencse, hogy tanácsosi kalapom és maszkom elrejtik könnyes szemeimet. Még szerencse...
***
Megtehetném, hogy egyenesen a fővárosba megyünk, haza... de nem akarom. Megtehetem, hogy akár hónapokon át távol legyek... és ezúttal meg is teszem.
- Mik a tervei uram? - kérdezi Anikai, mellém lépve. Felpillantok az előttünk magasodó épületre. Ránk esteledett, és egy szálloda felé tartunk éppen. Egy átlagos falu közepén állunk, igencsak feltűnő jelenségként.
Körülpillantok.
Nagyon szép épületek, kellemes légkör... és a falu körül csodaszép zöld erdők, hegyek és tájak.
- Ma éjjel megszállunk itt, aztán eldöntöm. Mindenesetre holnap reggel elmegyünk ruhát venni nekem. Nem óhajtom utunk során végig a tanácsosi köpenyt viselni.
- Biztos benne, uram? Hiszen a szabályok...
- Nos... - szakítom félbe halkan. - Elsőszámú tanácsosként talán megengedhetem magamnak ezt a luxust.
- Bocsásson meg uram - hajt fejet. Na azért. Shu kifejezéstelen arccal nézelődik, alaposan szemmel tartva mindent. Tökéletes testőr...
A szobámba érve elküldöm a testőröket.
- Shu-san... - tartom őt vissza halkan.
Végre kettesben maradunk. Remegő kezekkel veszem le a kalapot és az arckendőt, úgy fordulok szembe vele. Ajkaim reszketnek a felindultságtól, de nem ugrok a nyakába, és nem kezdek el sírni. Nagyfiú vagyok már... bármennyire is aprócska, szürke egérkének érzem most magam.
- Mit óhajt? - töri meg a csendet mély hangján.
- Látom épségben megúsztad a háborút... Én... én örülök, hogy látlak, és itt vagy velem... - válaszolom reszkető hangomon, tétován kapaszkodva egy szék háttámlájába. Kifejezéstelen tekintettel mered rám, talán fogalma sincs miért mondom ezt.
Csend telepszik ránk, nem mond semmit...
- És?
Felkapom a fejem, és belém reked a levegő. És? És? Nagy levegőt véve fordulok el tőle, az ablak felé. Az utcán égő lámpák erős fénye bántja szememet...
Fogalmam sincs mit mondhatnék. Nyilván ő már nem törődik velem, nem számítok neki.
Akkor...
Kínzom magam egy kicsit. Miért ne tehetném?! Elvégre úgy cseszem el az életemet és teszem tönkre a lelkemet, ahogy én akarom... nem?!
- Felejtse el - mondom látszólag határozottan. - Kérem jöjjön ide, és nézzen ki az ablakon. Ott mintha látnék valami gyanúsat.
Szófogadóan lép mögém, és pillant ki az ablakon.
- Ott - mutatok egy árnyékos sarokra, amely esetleg hihetően tűnik valami gyanúsnak. Közben remegve hajtom le fejemet, mert finom illata orromba kúszik, és teste pont mögöttem... alig néhány centire. Emlékszem... emlékszem az ölelésére... milyen erősen szorított magához, és a csókjaira...
- Nem hiszem, de leellenőrzöm - dörmögi mély hangján, nem messze fülemtől, és én beleborzongok egész testemben.
- Jó... - lehelem halkan. Halk pukkanással teleportál el.
A függönybe kapaszkodva csusszanok le a földre, lehajtott fejjel.
Csak vállaim rázkódnak a visszafojtott sírástól...
Már csak lopott pillanatokkal kelthetem életre a boldog emlékek fájdalmas szikráit.
Magamnak.
Shu (Pub)
Aztán Tsunade szíve mégis csak megesik rajtam, mert nem hagy tespedni csak pár napot. Totális készenlétben lépek az irodájába.
- Új küldetést kapsz a felettesedtől. - igen, ismét hasznos lehetek a falunak! Valami, ami kitölti az edzések közötti üres órákat.
- De előtte még mondanom kell valamit. Küldetésünk sikere nagyban függ attól mennyire tudjuk objektíven megítélni a helyzetet. Márpedig ha valaki elszakad a valóságtól, annak az értékítélete sem objektív többé. Ezért olyan fontos a shinobik mentális egészsége a fizikai mellett. - feszülten figyelek, eddig még semmi életbevágó nem hangzott el. Most miért mondja ezt? - A folytonos készenlét jó dolog, de hamis következtetésekre vezethet, ami legalább olyan veszélyes, mintha nem lennél felkészült egyáltalán. Figyelj erre, vedd figyelembe a körülötted élők értékítéletét is, nehogy bajba kerülj. Mert az új küldetésed nem csak mint küldetés fontos... Most lehet, hogy nem így látod, de később rá fogsz jönni, neked személyesen is életbevágó... - mióta beszél Tsunade rejtvényekben? Nem értem. Mindenesetre megjegyzem, amit mond hátha később kell.
Farkas int és én követem. Arca komoly, hivatalos, pont ahogy szeretem.
- Testőr feladat, az első tanácsos testőre leszel, nem kell mondanom milyen fontos személy. Tűzföldnek, és neked is. - mélyen a szemembe néz. Mi van ma mindenkivel? Igen tudom, Tomoa... igen együtt voltunk, de mintha ezer éve lett volna.
- Visszavonásig érvényes parancs. - hosszú távú... no nem baj.
Farkas áll és talán most látom először habozni. Majd elém lép és megölel. Csak állok a talajhoz fagyottan, majd tétován megpaskolom a hátát. Nem akarom megbántani...
- Hiányozni fogsz. - mondja és kisiet a szobából.
Összepakolok egy viszonylag terjedelmesebb pakkot, hiszen nem tudhatom ilyen fegyverek fognak kelleni, ruhából csak a minimumot viszem.
Jelentkezek az új felettesemnél. Nincs elragadtatva tőlem, én se tőle! Tartása laza, elengedett, semmi készenlét... jó lesz résen lenni, helyette is.
Az út eseménytelen. Csak... nagy a csend. Sehol egy ellenséges csakrajel, egy furcsaság. Semmi.
Végül egy csendes kis faluba érünk. Csend mindenütt. Gyanús!!!
- Mik a tervei uram? - kérdezi Anikai tisztelettel a tanácsost.
- Ma éjjel megszállunk itt, aztán eldöntöm. Mindenesetre holnap reggel elmegyünk ruhát venni nekem. Nem óhajtom utunk során végig a tanácsosi köpenyt viselni.
- Biztos benne, uram? - míg vitáznak körül pillantok. Mintha halott lenne a város, sehol senki. Hát nem Konoha, de akkor is...
- Bocsásson meg uram - hajt fejet végül Anikai. Megtörténik a beosztás, és a tanácsos utánam szól, mikor kimennék.
- Shu-san... - hangja halk.
Megint az ismerős érzés. Jól képzett agyam fogja a jeleket, idegesség, felindultság, bizonytalanság, csak a hozzátartozó érzések vesztek el. De ez semmiben sem befolyásolja a működőképességemet, bármit is mond Tsunade. Ugyan olyan hatékonyan olvasom az embereket most is, mint eddig. Akkor meg mi baj lehetne? Tomoa csak áll, és habozni látszik.
- Mit óhajt? - kérdezem végül. Körül kéne még nézzek, nem tetszik nekem ez a nagy csend!
- Látom épségben megúsztad a háborút... Én... én örülök, hogy látlak, és itt vagy velem... - mondja reszkető hangon. És nem folytatja. Mostanában gyakran érzem ezt. Nem értem mit akarnak tőlem...
- És?
- Felejtse el - már megnyugodott, jól van. Így ha valami történik nem fog pánikolni. - Kérem, jöjjön ide, és nézzen ki az ablakon. Ott mintha látnék valami gyanúsat.
Lám-lám neki is gyanús a csend. Egy okkal több hogy körbe nézzek.
- Ott - mögé lépek, hogy pontosan lássam, merre mutat.
- Nem hiszem, de leellenőrzöm - ott pont nem látok semmit, de ha ő mondja...
- Jó... - Oda teleportálok, és a poros földön nyoma sincs, hogy valami is állt volna itt.
Feltekintek az ablakra, és a tanácsos alakja már eltűnt. Helyes.
Órákon át járom a várost. Mindenütt bezárt ablakok, becsukott boltok, üres utcák... Mintha ostromra készülnének.
Egyenesen Ankaihoz megyek.
- Uram! Gyanús a csend, minden túlságosan csendes, minden zárva....
- Hétvége van, és ez egy kis hely, mit vársz? - veti oda a válla felett. De nem bírom ezt a hozzáállást! Teljesen nem professzionális!!
- Akkor is legalább a notórius iszákosoknak kéne legyen nyitva legalább egy hely...
- Mondták, hogy túlliheged egy kicsit ezt a dolgot, de nem gondoltam, hogy ennyire...
Nem vitázok, nincs értelme, elfordulok, és lightos alvásra szánok három órát. Bármi is jön valószínűleg hajnalra időzítik, mikor az őrök a legkevésbé éberek.
Hajnalban ébredek. Minden csendes.
És nem érzékelem a faluőrség csakráját. Kíméletlenül rázom életre Anikait.
- Nincs csakrajel a faluőrségtől! Azonnal el kell vinni innen a tanácsost!
Iszonyatosat kapok a gyomromba. Aztán a következő ütést már védem. A hely is szűkös, de nem hiába vagyok top-formában, nem egészen két percig tart míg a testőrök vezetője vízbörtön-jutsuban üldögél.
- Melyikkőtök van még az árulókkal?- ordítok a többiekre.
Egyikőjük előre lép. Kezeit maga előtt tartja nyugtatólag.
- Shu, csak őrségváltás volt! Nyugodj meg! - utána kutatok a csakrámmal, és valóban az őrök a helyükön....
A tanácsos is kilép a szobából, és most nem tudom mire gondol. Csak a karomra teszi a kezét, és én feloldom a jutsut.
- Mi volt ez Anikai? - kérdezi az átázott disznót.
- Őrült ez, csak a gondot okozza! - az unszimpi pasi csak csepeg és tajtékzik. - Elegen voltunk hárman. - a tanácsosnak villan a szeme.
- Nem hiszem, hogy az a tiszted, hogy kétségbe vond a döntéseimet, vagy hogy ítélkezz. Mellesleg ennek az őrültnek a kollegája nem egészen két perc alatt tett harcképtelenné kettőt az embereid közül egy hang nélkül. Szóval az én dolgom megítélni ki jön, ki marad.
- Shu... - és int hogy kövessem. Össze vagyok zavarodva. Eszembe jutnak Tsunade szavai: " A folytonos készenlét jó dolog, de hamis következtetésekre vezethet, ami legalább olyan veszélyes, mintha nem lennél felkészült egyáltalán."
- Tanácsos sajnálom, nem tudom mi történt, de kiderítem.... - megcsóválja a fejét és elönt a pánik. Mi van, ha már nem tudom megítélni a helyzetet? Akkor már semmire nem vagyok jó! Csak veszélyforrás vagyok, nem testőr.
- Semmi baj Shu, mindenkivel előfordul. Mi lenne, ha neked is vennénk pár ruhát? Talán attól ellazulnál egy kicsit - nem érti? Ellazulni annyit jelent, mint védtelennek lenni... és a háborúban aki védtelen az halott, és nekem túl kell élnem. Már nem egészen emlékszem miért, de valamiért nagyon túl kell élnem...
Elmegy fürdeni, magamra hagy a szobájában. Csak leroskadok az ágyra és a tenyerembe hajtom a homlokomat.
Össze vagyok zavarodva. Hirtelen eltűntek a határok, meginogtak az alapok...
Anikai nyit a szobába.
- Feküdj le még van egy óra míg a tanácsos reggelizik. Mi már mindannyian fenn vagyunk...
Ez csak félig felajánlás, félig parancs tehát engedelmeskedek.
Mikor felébredek és álmosan kilépkedek, kis híján átesek valamin. Anikai teste az!
Mindhárman ott hevernek, pici dobótű áll ki a nyakukból. Iszonyatos erejű kétségbeesés söpör át rajtam. Megszédülök, és a földre esek minden kecs nélkül.
Istenem, istenem, Tomoa, mi van Tomoával?! Mintha évek érzelmei egyszerre söpörnének át rajtam, szememből könnyek potyognak, és majd elájulok, annyira fáj a mellkasom, valami elementáris erővel szorítja össze. Kúszva próbálok az ajtó közelébe jutni. A szoba feldúlva, láthatóan nem adta könnyen magát... Agyamat megrohanják a képek, amint mosolyog, amint komoly, amint sír... Ó istenem, ilyen újra érezni? Akkor inkább a fagyos szív.... A mellkasomat annyira összeszorítja a félelem, hogy szinte nem kapok levegőt!
Meg kell nyugodjak.... Anélkül nem tudok tenni Érte semmit.
Tehát nyugtatásképpen életre öklözöm Anikait, illetve öklözném, mindenesetre az a pár ütés segít megnyugodnom valamennyire... De nem ébred meg. Ha így nem megy, majd próbálom másképp...
A standard felszerelésből beledöfök egy lórúgásnyi adrenalint a mellkasába, ettől még egy medve is felébredne.
Becsületemre legyen mondva ezúttal megvárom, míg legalább nagyjából magához tér.
De utána úgy elverem, mint a záporeső, no jutsu, no csakra, csak úgy zsiványosan, tiszta izomerővel.
Mikor úgy érzem már akár gondolkodni is tudnék, eleresztem.
Duzzogva dajkálja felrepedt száját.
- És most mesélj, mi jó történt míg aludtam, édes? - elhúzza a száját a gúnyos hangra, de az ő vállát is nyomja a felelősség, nem ugat vissza.
Tomoa (PUB)
Egy zaklatott, átsírt éjszaka után úgy ébredek, mint akit kétszer megrágtak és kiköptek. A frissítő zuhany sem sokat segít...
Tétován öltözöm, és felkapom a fejemet. Az ajtón túl küzdelem és kiabálás zajai... ez Shu hangja és a testőrkapitányomé!Kisietek, és az elém táruló látvány a földhöz szegez. Shu jutsut formálva kezeivel áll, előtte pedig az összes testőröm vízbuborékban, harcképtelenné téve.
Shu nagyon zaklatottnak tűnik, ezért megnyugtatóan teszem kezemet a karjára. Érzem ahogy a feszültség oldódik, és ellazulnak izmai. Feloldja a jutsuját, testőreim vizesen koppannak a padlón.
- Mi volt ez Anikai? - kérdezem a kapitányt. Összekülönböztek valamin, de min?
- Őrült ez, csak a gondot okozza! - dühöng a máskor mindig nyugodt férfi. - Elegen voltunk hárman.
Dühösen nézek rá.
- Nem hiszem, hogy az a tiszted, hogy kétségbe vond a döntéseimet, vagy hogy ítélkezz. Mellesleg ennek az őrültnek a kollegája nem egészen két perc alatt tett harcképtelenné kettőt az embereid közül egy hang nélkül. Szóval az én dolgom megítélni ki jön, ki marad.
Észrevéve magát, tisztelettel hajt előttem fejet. Megnyugodva fordulok Shu felé, és a szobámba hívom.
- Tanácsos sajnálom, nem tudom mi történt, de kiderítem.... - mondja. Megrázom a fejem. Tudom, hogy ideges, tudom hogy ki van készülve, hogy folyton készenlétben áll, görcsösen.
Megnyugtatóan nézek rá, még ha a szívem majdnem beleszakad amiért Tanácsosnak hívott, akkor is.
- Semmi baj Shu, mindenkivel előfordul. Mi lenne, ha neked is vennénk pár ruhát? Talán attól ellazulnál egy kicsit.
Arckifejezéséből ítélve rossz ötletnek tartja. Nem tudom mit mondjak vagy tegyek, én a legokosabb tanácsos tűzföldén...
Inkább a fürdőszobába menekülök pár percre, hogy ne sírjam el magam előtte.
A pár percből egy óra is lesz, mire kisírt arccal visszatámolygok.
- Shu? - kérdezem halkan, de már nincs itt. Jobb is... csak rosszabb lenne. Őbenne vigaszt már úgysem találnék, gyakorlatilag Shu nekem már csak egy vezeklés. A büntetésem a múltamért, a háborúért, és mert gyenge voltam. Az egyetlen ember, akit mélyen, teljes szívemből szeretek, egy hideg kődarab. Milyen szánalmas vagyok...
Kivágódik az ajtó, és döbbenten figyelem a berohanó ninjákat. Mind talpig feketében vannak, arcukat maszkok fedik. Sikoltva hadakozom az engem lefogó erős kezek ellen, menekülnék de képtelen vagyok rá, majd egy büdös kendőt szorítanak a szám elé. Éter! - ismerem fel, és tágra nyílt szemeim előtt elhomályosul minden.
*
- Ébredezik.
Kábán nyitom fel szemeimet, és a fölém hajoló idegen arcokat látva eszembe jut, miért is vagyok megkötözve, és a számban miért van egy rongydarab. Elraboltak. De kik és miért?
- Üdv Tanácsos - vigyorodik el az egyik. - Emlékszik rám?
Összeszűkülnek szemeim, ahogy alaposan megvizsgálom arcvonásait, majd ahogy felismerem, tágra nyílnak. Kuncogva szedi ki a rongyot a számból. Ismerős, jóképű arcán a vonások megkeményedtek, de szemei még mindig világoskékek, hosszú ezüstszőke haja pedig kibontva omlik széles vállaira.
- Yumino? - krákogom döbbenten. Megsimogatja arcomat, és hajamba bújnak ujjai.
- Rég nem láttalak Tomoa. Hallom jól megy a sorod.
Felülök, és felé nyújtom összekötözött kezeimet. Egy kis késsel nyisszantja el a kötelet. Közben felmérem a terepet. Egy kis faházban vagyunk, az ablakon kipillantva pedig láthatom, hogy már beesteledett.
- Megmagyaráznád mi ez az egész? - vonom kérdőre.
- Ugyan, hisz tudhatnád... Amióta elhagytam tűzfölde tanácsát, azóta folyamatosan kémked utánam az uralkodó. Nem igaz?
Biccentek.
Igen, egykor ő volt a legbefolyásosabb tanácsos. Röpke viszonyunk is volt, mondhatni ő vezetett be engem a kis zöldfülűt, a szexuális élet rejtelmeibe. Aztán egyik napról a másikra eltűnt. Kiderült, hogy Vízföld ura, országunk ellensége mellé állt. Az én elméletem szerint mindig is mellette állt, mint kém. De a többi tanácsos nem értett egyet velem.
- Kémkedni jöttél vissza?
- Nem. Érted jöttem. - Döbbent arcomat látva felnevet. - Ó nem, ne aggódj, nem szerelmes vagyok beléd, és még csak nem is a tested kell. Nem...
Homlokomra bök mutatóujjával.
- Az kell nekem, ami itt bent van. - Gyanakodva pillantok rá.
- Konkrétabban?
- Az uralkodó palotájának minden szeglete, beleértve az őrhelyeket és a gyengepontokat.
Levegőért kapkodva pillantok rá. Nem vagyok ostoba, pontosan tudom miért kellenek neki ezek az információk. Merényletet akar szervezni tűzföld ura ellen!
- Természetesen nem várom el, hogy önként és dalolva áruld el nekem az uralkodódat, ezért gondoskodtam egy kis meglepetésről neked - int nagylelkűen. Nyílik az ajtó, és két hatalmas férfi lép be rajta. Értetlenül figyelem őket, majd Yumino felé fordulok, aki hajamba túrva hajol le hozzám, érzékien végignyalva a számat, majd durván ajkaim közé erőltetve nyelvét, megcsókol. Nem viszonzom, csak értetlenül hagyom magam. Ellenkezni nem érdemes. Most hideg fejjel kell gondolkoznom.
- Mire készülsz? - kérdezem halkan amikor elszakítja tőlem a száját végre.
- Ők itt két hűséges emberem. Mellesleg nagyon szeretik a csinos fiúkat - kacsint rám. Kiráz a hideg és elsápadok. - Látom az eszed a régi. Helyes... Akkor most halljam az adatokat, különben Masamo és Kitana rojtosra keféli azt a csinos kis segged.
*
Sikoltva szorítom össze szemeimet, amikor letépik rólam a ruhát...
Arcom izzik az erős pofontól, érzem vérem ízét a számban...
Durva röhögésük a fülemben...
- Shu... - sírom, amikor hasra dobnak az ágyon. Próbálom lélekben felkészíteni magam arra mi most következik, de képtelen vagyok rá... Meg fognak erőszakolni...
- Halljam, Tomoa - lép az ágy mellé Yumino. Megrázom a fejem.
- Soha nem árulnám el őt, ezt te tudod a legjobban! - kiáltom sírva, és felnyögök a fájdalomtól, amikor a két benga állat egyike hátracsavarja kezeimet.
Kuncogva pillant végig rajtam.
- Kár érted kicsi Tomoa.
Matató ujjakat érzek bejáratomnál, és szerelmem nevét kiáltva zokogok fel.
Bumm.
Hatalmas dörrenés rázza meg a falakat, és még látom ahogy a vízsárkány berobban az ajtón, magával sodorva az engem lefogó két férfit, és szájával lecsap Yuminora.
Vízbe fúló halálsikolyok... és hirtelen ránk szakadó néma csend.
A sárkány széthullik, és mindent beborít a víz. Zokogva görnyedek össze, meztelen, vizes testem remeg a hidegtől és az átéltektől...
Valaki mellém lép és a karjaiba venne de ellököm a kezeit.
- Hagyj... hagyj békén... - temetem arcomat tenyerembe. - Ne érj hozzám...
Shu (Pub)
Anikai nem veszik el a részletekben, sok mindent nem is látott. Miután elmentem aludni - és biztosra ment, a legtávolabbi szobába küldött - fekete ruhás villanás, és már ki is voltak fektetve. A fogamat csikorgatom idegességemben. Még mindig lehengerlő az a rengeteg érzelem, ami dúl bennem, főleg Tomoa iránt.
Szerelem, aggódás, védelmezési vágy - és félelem. El sem hiszem, hogy az a barom én voltam, aki nem figyelt rá, nem értette a felém küldött pillantásokat. De... én voltam, hiszen emlékszem. Arra is emlékszem, hogy ott és akkor ez tűnt a legteljesebben megfelelő viselkedésnek. De most visszanézve.... Csodálkozom, hogy elhozott magával! Inkább veszélyt jelentettem, mint védelmet!
És itt fogaimat összeszorítva be kell ismernem, hogy Anikainak is volt igaza. Bár az életemet adtam volna, hogy megvédjem Tomoát, attól még veszélyes lehettem volna rá, a nem megfelelő reakcióim miatt.
Megenyhülök a testőr iránt, az ellene érzett dühöm immár magam ellen irányul, teljesen feleslegesen, hiszen nem tehettem az érzelmeim - illetve a hiányuk - ellen semmit. De most nem feszegetem ezt a témát, mert ha csak arra gondolok mitől éghettem ki mint egy fatörzs, amibe villám csapott, az visszavisz a csatatérre, és.... túl fájdalmas. Nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, mikor Tomoa bajban van.
- Mit nem adnék most Farkas orráért, vagy Akamaruéért, vagy.... - sóhajtok letörten.
- Bármilyen hihetetlen, közöttünk is van, aki képes nyomot keresni, és követni. - Anikai hallat magáról. Megtorlatlanul hagyom a hangnemet.
- Akkor talán kezdjük életre pofozni az illetőt! - hatalmas kedvvel látnék a munkához, hiszen rajtam röhögtek, nem is olyan régen, viszket az öklöm, egy kis visszavágóért!
- Inkább mosd fel őket, talán már annyi is elég lesz. - ellenállok egy újabb vízbörtön jutsunak, és egy moderáltabb hullámot kreálok csak. Bár megnéztem volna a fejüket újra a fulladozás közben.
Ez már csak a gőz vége. Együtt kell dolgoznunk, mert Tomoa fontosabb mint a sértett önérzetem. Fogunk mi még "edzeni" együtt...
Némi értetlenkedés, bűnbánat, és ordítozás után Tomoa nyomába eredünk. Csakrajelet követünk. Nem is tudtam, hogy hasonlót hagy maga után, mint a szagnyom. Jó lesz figyelni erre legközelebb...
Egyre idegesebb vagyok, de nem engedem hogy elhatalmasodjon rajtam. Idő, egyre több idő telik el, és Tomoa azoknak a kezében van! Nem, nem gondolok bele mit tehetnek vele, mert akkor ordítva vetném magam előre!
Sötétedik, és az elöl haladó testőr lelassít. Végre! Már én is érzem, két apró csakrajel, egyértelműen elkendőzött.
Pár másodperccel később kis erdei ház bontakozik ki az esti félhomályból.
Szinte reszketek a visszafojtott indulattól. Le kell hűtenem a fejemet, mert a hiba nem megengedhető, túlságosan drága, értékes, ami a kezükben van!
Aztán a lehűlésre vonatkozó gondolatok messze szállnak, mikor másodpercekkel azután, hogy két nagy termetű férfi lép be az ajtón, a röhögésüket hallom és Tomoa fájdalmas kiáltását:Shu!
Itt a vége fuss el véle, csak Anikaira villantom a szememet, és lemondó arckifejezését már nem várom meg. Kezeim repülnek a jutsu idézése közben, és nem mérlegelek, ami az alkalmazandó erőt illeti. Brutálisan erős jutsut használok, a vízsárkány szemein át látom mit próbáltak tenni és ez megpecsételi a sorsukat. Minden csontjuk miszlikbe törik, mire a haragos víz elereszti őket
Tomoa haja csepeg a víztől, reszket, gyönyörű fehér teste még sápadtabbnak tűnik, szinte kékes fényben játszik a holdfényben. Nagy léptekkel hozzá sietek és átölelném. Annyira vágyom a közelségére, hogy szinte nem kapok levegőt!
- Hagyj... hagyj békén... - összekucorodik, kezeivel takarja el az arcát. - Ne érj hozzám...
Szavai tőrként szúrnak keresztül. Annak ellenére, hogy mi érte, és hogy én hogy viselkedtem vele előtte, valahogy természetesnek tűnt, hogy mikor közelítek hozzá tárt karokkal fogad majd.
Értem én, hogyne érteném, de ettől nem fáj kevésbé!
Óvatosan, hogy ne érjek hozzá ráterítem a pólómat, és szomorúan mosolyogva nyugtázom, hogy bőven túlér rajta.
Mikor csitul kicsit a reszketése Anikai visszateleportálja a szobájába. Én is megyek utánuk, és legszívesebben a küszöbön aludnék! Na jó, a küszöb a második választás, természetesen az ágya az első, de erre most zéró esély!
Zaklatottan mászkálok az előtérben, ismét a jó testőrök idegeire menve. De fütyülök rájuk!
Mikor Toki megjelenik a vacsorájával felcsillan a szemem.
- Majd én.... - mondom, de oldalirányba elhúzza a tálcát.
- Mi a varázsszó? - kérdezi gonoszul vigyorogva.
- Megüsselek? - idézem a viccet a férj és feleség beszélgetéséről fülig érő szájjal. Vigyorogva nyomja a kezembe a tálcát, ő is ismeri a viccet ezek szerint!
Feltekintve látom, hogy a maradék két testőr is szélesen vigyorog, és ez kiszívja az idegesség egy részét a gyomromból.
Toki még az ajtót is kitárja.
Mikor belépek a szobába a gyomromat szorongató félszhez a látványa okozta boldogság is társul. És egy rég elfeledett érzés kamaszkoromból. Bizonytalanság.
Leteszem a tálcát az asztalra, és kétségbeesetten kutatok az elmémben, mit is tehetnék, mondhatnék, amivel helyrehozhatnám kettőnk kapcsolatát - ha van még olyan egyáltalán.
Tomoa az ágyon ül törökülésben, két keze a bokáit kulcsolja. Maga elé mered, mintha észre sem vette volna, hogy beléptem.
- Tomoa... - szólitom meg halkan, kedvesen. Felemeli a fejét és rám néz, megcsillannak a csodás zöld szemek. De most fájdalom van bennük, és ez az elevenembe vág. Tevékenykedésbe menekülök, kirakom az asztalra a tálcáról a vacsorát. Megpróbáljak újra szólni hozzá? Vagy hagyjam, hagy pihenjen, higgadjon egy kicsit?
Végül nem állom meg, kimondom, ami a szívemet nyomja, bár nem teljesen az, amit igazán mondani szeretnék, de azok után, ami ma történt, azzal nem merem terhelni, pedig minden sejtemben ott lüktet, hogy 'szeretlek'!
- Sajnálom, hogy nem voltam ott, hogy nem tudtalak megvédeni. Bocsáss meg! - csak lehajtja a fejét, és valamiért érzem, hogy nem ez volt, amit hallani szeretett volna. Hiába, egy ökör vagyok!
Eddig tiszta volt minden, egyértelmű volt, hogy nekem van igazam. De most? Egyfolytában Tsunade szavai járnak a fejemben, a dolgok megítéléséről. Folyamatosan kétségbe vonom az értékítéletemet. Lopva odapillantok, de semmit nem tudok leolvasni az arcáról. Vajon szeret még, vagy nem? Képes leszek visszahódítani? Mert hogy megpróbálom, ahhoz késég sem férhet!
Szomorú arcára nézve elfacsarodik a szívem.
Már nincs mit csináljak, mennem kell, mert nem tartóztat. Mélyen meghajolok előtte, és halkan szólok hozzá.
- Jóéjt Tomoa! - nem merek többet mondani, nem bírnám ki ha eltávolítana maga mellől! Ez a legnagyobb félelmem.
- Jóéjt Shu. - kicsit megcsuklik a hangja, és én visszakapom a fejemet, de mire megfordulok arcán már nem látszik semmi. istenem, minek találtad ki a beszédet? Mennyivel egyszerűbb az állatoknak? Ösztönök, és cselekszenek ennyi. Ha én ezt megtehetném... Kifulladásig csókolnám a száját, addig míg vissza nem tér a régi játékos fény a szemeibe! Olyan szorosan ölelném, hogy egybeolvadjon a testünk.
Ehelyett kimegyek.
- Ez gyors volt! - próbál tréfálni Toki, de egy késdobáló pillantás után zavartan elhallgat. Ebből már tudom, hogy nem bántani akart. Akkor csak rátett volna egy lapáttal még, hogy elég mélyre hatoljon a seb.
- Hiába elcsesztem. Ezt is, mást is. - lehajtott fejjel zöttyenek Anikai mellé. Most valahogy nem tudnám elviselni az egyedüllétet.
- Mindenkinek vannak rossz pillanatai. Mit gondolsz én hogy éltem meg, mikor a főnököd lenyomott? Engem? A legjobbat? ráadásul úgy mint egy kezdőt! - erre még nem gondoltam.
- Ha ez megnyugtat a főnököm csak azért nem Hokage, emrt utálja a papírmunkát, és senki nem tudná kivárni míg elvégzi! - vigyorgok Anikaira. - Mellesleg mindig van egy első alkalom. Konoha híres a harcosairól! - húzom ki magam.
- Remélem hamarosan valami elhagyatottabb helyre érünk, mert alig várom, hogy feltörölhessem veled az út porát! - csak szeretnéd haver!
- Az érzés kölcsönös! Nem hiába edzettem annyit! - egyetértésben vigyorgunk egymásra. Hirtelen eszembe villan egy ötlet, hogy mi vidítaná fel Tomoát - esetleg.
- Mi lenne ha holnap elmennénk vásárolni, ahogy Tomoa akarta? Hátha felvidulna tőle? - remélem belemegy!
- Meg lehet próbálni, de ő dönt... - nem fog ellenkezni biztos vagyok!!
Kicsit kevésbé nyomott hangulatban hajtom a fejemet álomra.
xXx
Aztán reggel a reményeim java tovaszáll, mikor szürke arcát, szomorú szemeit meglátom. Ott tartok, hogy szinte bármit megadnék, hogy mosolyogjon. Még csak nem is kell rám, csak mosolyogjon!
Megérkezünk a ruhaboltba, ami - számomra teljesen szokatlan módon - a ruhák színe alapján van elrendezve. Szoknyák és nadrágok, női- és férfiruhák vegyesen. Mint egy pici labirintus.
Tomoa kedvetlenül válogat a zöld ruhák közt nekünk háttal, testőrei a szokásos ellenőrzések után unottan támasztják az oszlopokat. Az üzletben rajtunk kívül nincs senki, az eladó hölgyek osztatlan figyelmét élvezzük. Egyikőjük középkorú, gyanakodva nézi amint ennyi szélesvállú, magas férfi sétál a boltba. Látható az arcán a szilárd elhatározás, hogy megvédi az árukészletet, bármi áron. Ezzel szemben kolleganője aki max 20 éves lehet, fekete hajában középkék melírt, jobb szemöldökében pedig három piercinget visel, egyszerűen csak élvezi a látványt.
Ekkor érkezik a frenetikus ötlet: Mosolyogni szeretném látni? Ha velem nem mosolyog hát nevessen rajtam!
Kiválasztok egy világoskék extra fényes anyagú inget, amit Tomoa alkatára terveztek. Egyértelműen nem a machok stílusa. Pontosan ezért fog megfelelő kontrasztot alkotni a testfelépítésemmel!
- Mondd édeske, van ebből egy számmal nagyobb? - kérdezem a fiatalabb eladót, csak hogy Tomoa hátranézzen. Sikerül is, talán figyelni fog. - Meggondoltam, hagyd csak ez is jó lesz - és azonnal ledobom amgamról a felsőmet, és magamra öltöm az inget. Meglehetősen feszes. A lányka vigyora kiszélesedik, nyitott szájjal emészti tovább a rágóját.
Az ujja és a dereka még csak-csak, bár a bi- és tricepszem veszélyesen feszíti az anyagot, óvakodok a hirtelen mozdulatoktól. Már csak azért is, mert a középkorú hölgy minden egyes mozdulatra felszisszen, és úgy néz ki, hogy csak egy hajszál választja el attól, hogy odarohanjon, és lehámozza rólam az inget.
Ennek ellenére begombolom a mellkasomon is, ahol a gombok nem képesek zárva tartani az anyagot, és úgy nézek ki, mint Hulk átalakulás előtt. Anikai és a többiek diszkréten köhögésnek álcázzák a vigyorgást, míg én elégedeten forgolódok a tükör előtt. Tudom, hogy a kék kivállóan kiemeli égővörös hajamat. Végre Tomoa is hátrapillant, és egy másodperccel tovább érzem a tekintetét magamon, mint az előbb. Jóóóó!
De még mindig nem mosolyog! Kétségbeesetten nézek körbe, hogy mivel tudnám ezt felülmúlni. Megpillantok egy világostürkiz lakkbőr pántos passzentos felsőt, olyan Xena szabásút. Egy gond van csak: női. Pár másodpercig győzködöm magam. De nem érdekel, mekkora marhát csinálok magamból, ha Tomoa felderül tőle!
Mély levegőt veszek, és leakasztom a vállfáról. Hátrapillantok a tükörből. Anikai szemében horror, és a kérdés 'Normális vagy?' Enyhén megrántom a vállamat, és Tomoa felé pillantok. Anikai követi a tekintetemet.
Ismét mellőzöm a próbafülke használatát az átöltözéshez, ami a kislányból ábrándos sóhajt vált ki, de ami a fontosabb Tomoa is hátra fordul. Enyhén felemelkednek a sezmöldökei, és a kislány nyálcsorgatását is szemügyreveszi. De aztán visszafordul a ruhákhoz. Na megállj! Akkor is mosolyogni fogsz, innen már nincs vissazút!
- Azt hiszem ez nem lesz olyan szűkös mellben, mit gondoltok? - forgolódok ismét. Immáron nyilvánosan röhögnek. Tomoa is hátrafordul és kezeit karba teszi. Egy pillanatig nem szabadulok a pillantásától, nem tudok félrenézni, csak bámulom csodás zöld szemeit, de aztán észbe kapok, elvégre még mindig nem mosolyog!
A kislány úgy látszik belejött az öltöztető babás játékba, mert egy tülszerű szoknyát tart a kezében, millió egy keményített rétegből áll, amitől a szoknya eláll a testtől. Ennél lejjebb már nem súlyedhetek, tehát felveszem azt is. Tomoa még mindig bírja, Anikai és a többiek már az oldalukat tapogatják. A lányka elmélyülten igazgatja rajtam a ruhákat.
Mikor Tomoa mozdul, hogy vissazforduljon a ruhák felé, kétségbeesett lépésre szánom el magam.
Előhalászok egy csónak szerű - szintén türkiz - magassarkú topánt a ruhák alól.
- Lám lám mit talátam itt, mostmár teljes a kimenőrucim, nem gondoljátok? - Újabb röhögés hullám söpör végig a nézőközönségen, de Tomoa még mindig nem fordul vissza. Párszor megingok, mert ninja ide, vagy oda, nem könnyű járni ezekben a kínzóeszközökben.
Ez adja a következő ötletet. Hatalmas robajjal zuhanok a hátamra, félig sem véletlenül. A fejemet azonnal felelmelem, hogy lássam szívem választottjának reakcióját. Megpördül, és aggódást látok a szemében, aztán megenyhül a maszk az arcán, és egy egészen enyhe mosoly ragyog fel rajta. Ettől nekem is intenzív vigyoroghatnékom támad. Érdekes látvány lehetek a hátamon fekve, a fejemet merev szögben megemelve, amint őt fixírozom, és teljes erővel vigyorgok. Lassan halnak el a röhögés hullámai, és a kis leányka is odarohan, hogy felsegítsen. Elfogadom a kezét és felállok, köszönetképp rá mosolygok, aztán még épp látom, amint Tomoa nagy lendülettel a zöld ruhák felé fordul. Most mi van? Az előbb nem megtört a jég?
- Micsoda nívótlan bolt ez? Nincs semmi! Anikai! Indulunk! - ez nem jó, nagyon nem jó, valami nem tetszik neki, az tuti, de mi? Mindenesetre, mentemben leemelek egy hálópólót, egy bőrmellényt és egy gatyót a grafitszürke szinből magamnak, és egy göngyházszínú trükkösen átlátszó inget Tomoa méretében, csak hogy fájdítsam a szívemet. Megdöbbentően hasonlít ahhoz a bizonyos inghez...
Tomoa
Amikor az ember lelke megsérül, akkor érzi igazán a magányt. Nincs kihez hozzábújnia, nincs kitől simogatást, törődést követelnie...
Összekuporodva ringatom magam az ágyamban, ahogy magányos kisgyermekként tettem régen. Akkor is magamat ringattam és öleltem...
Vissza a gyermekkorhoz.
A sok tanulás és tanulás... szigorú nevelés...
Anyám soha nem ölelt meg engem. Mikor is láttam utoljára? Rég.
Az ajtó nyílására nyugalmat erőszakolok magamra, ahogy mindig is tettem, és törökülésben, higgadtság maszkját magamra öltve tűröm hogy megzavarják nyugalmamat.
- Tomoa... - mondja egyik emberem kedvesen. Felpillantok rá, és nem teszem szóvá a bizalmas megszólítást. Nincs kedvem ehhez sem. Hiszen ez Shu. Azt hiszem meggyűrődött a takaróm. Elsimítom egy kis félmozdulattal, szavait hallgatva.
- Sajnálom, hogy nem voltam ott, hogy nem tudtalak megvédeni. Bocsáss meg!
Lehajtom a fejem, és megigazítom a ruhámat is. Nocsak, összegyűrtem... Pedig nem is aludtam benne még. Ejnye.
- Jó éjt Tomoa.
- Jó éjt Shu - válaszolom, és megrebben a hangom. Valamiért most nagyon fáj... valami a mellkasomban. Talán majd... elgondolkodom ezen... hogy miért akarok sírni amiért ő kimegy az ajtómon és nem jön vissza.
*
Figyelem a hajnal ébredését.
A nap sugarai először óvatosan simítanak végig az ablakom keretén, megtorpannak egy pillanatra az ablaküvegnél, mintha tétováznának, el merjék-e űzni az éjszaka árnyait. Hajamat félresimítom szememből, és már be is oson a halvány, sápadt fény a szobámba. Ágyamra is lassan felkúsznak, és takaró alatt senyvedő, fázós lábaim üdvözlik az édes melegséget amit hoznak.
Kopogtatnak.
Anikai hozza a reggelimet, és halkan beszél hozzám, mély dörmögő hangján. Szerinte jót tenne nekem, ha kimozdulnék, és megvenném azt a néhány utcára való ruhát, amit akartam.
Lábaimat a napfényben megmozgatva, elmélázva kortyolok a teámba, és csak biccentek válaszul. Nekem mindegy, felőlem mehetünk.
Egy órával később végre csigatempómban lezuhanyzom, fogat mosok és tiszta ruhát veszek fel. Tanácsosi köpenyem hosszú ujja most kapóra is jön, a véraláfutásokat a karomon szépen elrejti, és a nyakamon lévőket a gallér cselezi ki.
Egész partiképesen lépek ki az ajtón, és sóhajtva indulok el, körülöttem néma árnyékként viselkedő testőreimmel. Akik mellől nem először rabolnak el. Talán ideje lecserélnem mindet... Majd ha hazaérek, elküldöm őket. Shu-t is azt hiszem. Nincs értelme hogy magam mellett aszaljam.
A boltban unottan válogatok a ruhák között.
- Mondd édeske, van ebből egy számmal nagyobb? - hallom meg Shu hangját. Hátrapillantok, a kezében lévő ruhát megcsodálva. Most komolyan az tetszik neki?! - Meggondoltam magam, hagyd csak, ez is jó lesz.
Mire újra rátekintek, már rajta is van. Fura egy ízlés.
Egy zöld nadrágot félretéve hallok némi nevetgélést, és hátratekintek ismét. Shu már valamiféle lakkbőr női ruhát feszeget magára, és a vele szemben nyáladzó kis libát is meglátva felhúzom szemöldököm. Érdekes csajozási technika. Mellesleg a lány nem éri meg ezt az energiabedobást, mert ahogy elnézem, mindegy lenne neki hol szorítják a falhoz és cserkészik be neki a... ehh.
- Azt hiszem ez nem lesz olyan szűkös mellben, mit gondoltok?
Felé fordulok, és érdeklődve figyelem a fejleményt. Kíváncsi vagyok mit eszelt ki, és miért. Az eladólány ráad egy szoknyát is.
- Lám lám mit találtam itt, mostmár teljes a kimenőrucim, nem gondoljátok? - dörmögi, amikor visszafordulok az ingek felé.
Nagy robajt hallok, és rémülten perdülök meg. Csak nem esett baja? Amikor meglátom félszeg vigyorral a földön ülni, abban a maskarában, elmosolyodom. Nagyon hülyén fest...
Az eladólány felsegíti és ő rámosolyog. Aha... hát megfűzted őt, ha ez volt a cél.
Dühösen fordulok vissza a ruhák felé, majd egy goromba megjegyzést téve a bolt kínálatára testőrkapitányom felé fordulok.
- Anikai! Indulunk!
Shu még bent marad, így megvárjuk. Pár perc múlva jelenik meg, kezében egy papírzacskóval. Majdnem beszólok neki, hogy gyorsan lerendezte, de azért remélem diszkréten a próbafülkében, és nem a pultra hajította fel... De lenyelem, és tovább indulok. Másik bolt. Majd újabb és újabb. Nem veszek semmit, ellenben egyre jobban felhergelem magam. De miért? Csak.
Annyit szenvedett szegény... tényleg nem ezt érdemli tőlem, de... a fenébe is, nekem legalább ugyanolyan szörnyű volt az elválás. És amikor visszatértem, ő már nem ugyanaz az ember volt. És most nézzem nyugodtan végig ahogy csajozik?
Grrrr....
Shu...
Shu...
Ahhrrg...
Egy kis étteremben ebédelünk, és magamban duzzogva, kifelé kifejezéstelenség maszkját mutatva majszolom a gyümölcsöket.
Valahogy úgy érzem... jogosan akarom őt birtokolni, és megbüntetni azért, mert már nem kellek neki.
Bántani akarnám? Nem... csak...
Szeretnék végre önző lenni, hiszen a boldogságomat kellett feláldoznom, a hazámért. A legkevesebb, hogy legalább az illúziójának egy darabkáját birtokolhassam, nem?
Annyi idő után visszatértem, csak érte, és ő le sem tojta a fejemet, ellenben egy sehonnai kis butikos csajra rámosolyog!
A pincérnő, egy bögyös kis maca, hosszú, lángvörös hajjal illegeti magát a szomszédos asztalnál ülő harcosaimnak, főleg Shunak. Amikor már a melleit is a képébe nyomja, nem várom meg a további fejleményt, egy dühös mozdulattal söpröm le az asztalom tartalmát.
Éktelen csörömpölésre minden harcosom azonnal talpra ugrik, és körém gyűlnek.
- Mi volt ez? - dörmögi Anikai furcsállva. Nem szoktam soha ilyeneket művelni, de nem érdekel. Magas rangomnak köszönhetően a tulajdonos azonnal mellettünk terem, és mélyen hajlongva kezd hadarni.
- Bocsásson meg Tanácsos úr, máris hozunk másikat... nagyon restelljük... borzasztóan...
Kifejezéstelen tekintettel figyelem, magamban pedig elszégyellem magam. Mi a fene ütött belém? Nem szoktam így viselkedni.
Felemelem a kezem, és ő azonnal elhallgat.
Magas rangú személy vagyok, tévedhetetlennek minősülök, de ha hibázom, azt belátom és elismerem.
- Nem. Én kérek elnézést, sok probléma nyomaszt és nem tudtam parancsolni az indulataimnak.
Kifizetem a kárt és jéghidegen fordulok embereim felé. Haragszom. Fortyognak bennem az érzelmek...
- Vissza megyünk.
*
A szállodában velük szembe fordulok.
- Mondandóm van számotokra.
Féltérdre ereszkednek velem szemben, komolyan figyelnek. Helyes. Karba teszem kezeimet, és elszámolok magamban tízig. Csak nyugodtan, Shu.
- Elégedetlen vagyok veletek - jelentem ki halkan, kíméletlenül. - Ezért úgy döntöttem, hogy két nap múlva haza indulunk a palotába, és megválok tőletek. Visszatérhettek Tűzföld urának szolgálataiba, Shu pedig hazamehet Konohába, mihelyt az új testőrök átveszik a feladataitokat.
Döbbent csend fogadja szavaimat.
- Távozhattok.
Némán vonulnak ki mind, én pedig az ágyamra vetem magam és dühödten esek neki a kispárnámnak. Csépelem és ütöm, szemeim homályosak a könnyektől.
Mi a fene van velem...?
Azt hiszem... túl sok minden történt velem mostanában, és az idegeim egyszerűen már nem bírják. Igen... De ettől most nem jobb, csak mostmár mentséget is kreáltam magamnak. Remek.
Lemegy a nap, és megint jön a rideg éjszaka. A vacsorámat ezúttal Shu hozza be nekem, és amikor turkálni kezdem a villámmal, tudatosul bennem, hogy még mindig nem ment ki.
- Mire vársz? Elmehetsz - mondom halkan.
- Ne küldj el.
- Talán a szoba közepén akarsz állni egész éjjel? - jegyzem meg pikírten.
- Jól tudod miről beszélek - dörmögi. Ó hogyne tudnám, nem vagyok ostoba. Annyira.
- Miért akarnál maradni? Nyilvánvalóan nem érzed jól magad velem, csak szívességet teszek neked - válaszolom kifejezéstelen maszkot magamra öltve, csak az rontja az összképet, hogy a halat már apró cafatokra cincáltam gyilkos villámmal.
- Ez nem igaz! - vágja rá. Elhúzom a számat ahogy felidézem magam előtt, hogyan mosolygott az eladólányra.
- Ne áltasd magad Shu, és főleg engem ne áltass. Menj szépen vissza Konohába, és felejtsd el szépen a Tanácsost, aki csupán egy ígéretét betartva jött vissza érted.
Kíméletlen szavaim célba találnak, mert nem vitatkozik tovább.
- Nem áll jól neked, ha hazudsz - jegyzi meg halkan, és közelebb lép hozzám.
- Válogasd meg a szavaidat, ne feledd kivel beszélsz! - Ledobom a villámat, és felpattanok az asztaltól.
- Tomoa... - nyúl az arcom felé, de összerándulok. Nem akarom, hogy megérintsen bárki is... hiszen nincs még egy napja sem, hogy majdnem megerőszakolt két drabális állat. Leejti a kezét, és hátralép. Szemeiben szomorúságot látok, amitől összeszorul a szívem és a torkomban egy gombóc nő... nem tudok tőle rendesen nyelni...
Olyan gyengéd a tekintete... pont mint régen... akkor amikor...
- Megértem, hogy most össze vagy zavarodva... Pihend ki magad, és aztán gondold át újra. Csak ennyit kérek tőled.
Magamra hagy. Már megint magamra hagy!
Lehajtott fejjel tűröm megint, hogy kisétáljon az ajtómon.
Dühösen söpröm le az asztalomat, és a hangos csörömpölés valahogy jól esik. A falhoz vágom a székemet is, majd repülnek a vázák, borul az asztal...
Az ágyneműm reccsenve szakad, a tollpihék mindent beborítanak...
Az üres ágyamon összekucorodva talál a hajnal.
Amikor belép az ajtómon Shu a reggelimmel, meg sem lepődik a szoba látványától. Nyilván végighallgatta a többiekkel együtt tegnap este az ajtón túl.
Leteszi elém a tálcát.
Mintha nem is lenne ott, felkelek az ágyból és a fürdőbe megyek. Mikor visszatérek, lezuhanyozva és felöltözve, ő még mindig ott van, és a romokat próbálja rendezni.
- Ma délután az Onsenbe akarok menni - jelentem ki, mint egy kisgyermek. Akarok. Akarom. Ezt a szót nagyon-nagyon rég ejtettem ki a számon. Önzés... Milyen furcsa íze van tőle a számnak... olyan különleges. Finom.
- Rendben... - biccent engedelmesen.
- Csak te jössz velem.
- Biztonságos ez? - kérdezi halkan.
- Nem mindegy? Ha mind velem vagytok, akkor is el tudnak engem rabolni. Akkor már egy is elég. - Döföm belé a kést csípős szavaimmal. Elszégyellem magam amikor összeszorítja a száját és lehajtja a fejét, de aztán lerázom magamról az érzést. Elvégre igazam van.
- Most sétálni megyek a többiekkel. Ezt takaríttasd fel. Délután jövök vissza.
Magára hagyom, és amikor kilépek a folyosóra, embereim szeme láttára rúgok dühösen a falba.
- Menjünk.
Shu Naruto Pub)
Nagy a baj, szinte magam elé vízionálom, ahogy tűz csap ki szerelmem szájából, és diszkréten füstölög a füle... Boltról boltra járunk, de a pillantásaival titokban felém küldött shurikenek és Kunaiok láttán inkább felhagyok a figyelemfelkeltéssel. Ici-pici Shu nyuszivá húzom össze magam. Talán megenyhül.
Eközben persze nem tudom nem észrevenni hogyan ring a csípője, rugóznak a fürtjei, ahogy ingerülten hátraveti a haját. Hmmmm de imádom, mikor fel van paprikázva!!! Tudom, hogy mérges de nem tudom nem csodálni még ilyenkor sem!
Végül feladjuk a vásárlás látszatát, és egy étterembe ülünk be, Tomoa gyümölcssalátát majszol előételként, mi a finom vastag szelet husika megsülésére várunk.
Lopva figyelem a szomszédos asztalnál ülő édest, egy másik gyümölcssaláta dereng fel az emlékeimben, mikor még nem engedhettem meg magamnak, hogy kimutassam, mit érzek.
Most is ugyan azzal az éhséggel figyelem a gyümölcsdarabok útját az ajkaihoz. Hmm de szeretnék én is közéjük siklani.
Nagyot nyelve tépem el a pillantásomat tőle.
Egy idegesítő vöröske erőlködik az asztalunk mellet, nyílván sok neki a kibocsátott tesztoszteron, megszédül tőle. Szerencsétlenül pont akkor kerülnek a mellei túl közel hozzám, mikor Tomoa is odapillant.
Hatalmas csörömpöléssel zuhan asztalának tartalma a földre. Már körbe is vettük, de csak dühtől pirosló arccal ül ott. Immáron ismét tökéletes a kontrollja.
De már tudom, amit tudok! És nagyon közel állok hozzá, hogy teljes erőből vigyorogjak. Ó igen édes leleplezted magad, most már tudom, hogy van esélyem, - ha csak egy morzsányi is - és átkozott legyek, ha nem használom ki!
A tulaj persze ott nyüzsög egyből, de én Tomoa szemét figyelem. Azt a csodás dühösen örvénylő zöldet.
Aztán jegesre vált a forró zöld tó. Ajaj! Ki kell találnom, hogyan mutathatnám meg neki, hogy visszatértem, hogy a szerelmem forrón éget belülről!
Legszívesebben leteperném, és addig csókolnám, míg már nem ellenkezik, de ez - az egy napja történtek fényében - nem lenne túl fényes ötlet. Várnom kell, míg elhalványulnak ezek az emlékek, és utána alaposan elbűvölöm a testét, kihozok minden csodás érzéki nyögést, sóhajt és ó igen sikolyt is belőle! A testem életre kel a gondolattól. Istenem, ezer éve nem öleltem!
- Vissza megyünk.
Az út jeges csendben telik, és mondanom sem kell, egynél többször dühös tekintetek kereszttüzében találom magam. Én csak ártatlan arccal vonom a vállamat, de persze nem veszik be. Anikaiék régebben ismerik, mint én, és a reakciójukból egyértelmű, hogy nem ez a standard viselkedési mintája!
xXx
A szállodában már nagyon erős a rosszérzésem.
- Mondandóm van számotokra.
Fél térden hallgatjuk mondanivalóját.
- Elégedetlen vagyok veletek - hangja halk, jegesen cseng. - Ezért úgy döntöttem, hogy két nap múlva haza indulunk a palotába, és megválok tőletek. Visszatérhettek Tűzföld urának szolgálataiba, Shu pedig hazamehet Konohába, mihelyt az új testőrök átveszik a feladataitokat.
Nem, nem, nem neeeem! De egy izmom sem mozdul, mert ha most egy morzsányit is feladok a kontrollomból, akkor a hónom alá vágom, és csak az erdő mélyén állok meg vele, hogy kiszeressem ebből a hangulatából!
- Távozhattok.
Kimegyünk és Anikai csak hátrapillant a válla felett sötéten, és odalöki
- A hátsóudvarra, most! - igen, ez jó, ez most jól fog esni!
Engem okol. Hozzáteszem joggal. De ez nem fog visszatartani, hogy teljes erőbedobással küzdjek! Nekem is kell valaki, akin levezethetem az idegességemet, és a fájdalmamat.
Küzdőállásba helyezkedünk és a többiek is körénk szivárognak. Érzem a zsigereimben, irigylik Anikait. Ő szabadjára engedheti az indulatait, élő boxzsákon vezetheti le őket.
Szavak nélkül is tudom, hogy az első harcunk szabályai érvényesek. Anikai támad először és ökle a bordáimon csattan. Kifordulok előle, jobbra cselezek, de balról ütök egy horgot. Az utolsó másodpercben hajol hátrább, így csak szimplán betalál az ütés, csont nem törik.
Ütök, és ütéseket kapok, egyre nehezebben tápászkodok fel a földről, ezzel egyenes arányban múlik a pánik és a félelem a zsigereimből.
Aztán eljön az a pont is, hogy nem tudok felkelni. Könyökre küzdöm magam, de nagy nyögéssel mégis visszaesek. Hulla fáradtan vizsgálom az eget, már vége a délutánnak, lassan esteledik.
Lobo, a csapat leghallgatagabb tagja hajol fölém. Érzem amint a gyógyító csakra a testembe áramlik, így az arcom már teljesen partyképes ismét.
- Ha csak fele ennyi energiát fektetnél abba, hogy megbeszéljétek a dolgokat... - dünnyögi.
Fejemet oldalra fordítva látom, hogy Anikai is a földön részesül némi gyógyításban. Arra elég lesz, hogy mozogni tudjunk, a többi majd idővel elmúlik. Elvégre egyikünk sem gyógyító.
Lassan feltápászkodok, és Lobora támaszkodva bevonulok. Mire elkészül Tomoa vacsorája magamhoz térek, és a hangulat is helyre áll a csapatban.
Igaza van Lobonak. El kell mondanom neki mit érzek. Elkapom a többiek leplezett pillantásait, nekik is sok múlik ezen.
Nagy levegőt veszek és beviszem neki az ízlésesen tálalt citromos vajas mártásban úszkáló halat. Rám sem pillant, csak az ételt turkálja. Nem mozdulok, próbálom elkapni a megfelelő pillanatot, mert még mindig mérgesnek tűnik.
- Mire vársz? Elmehetsz - fel sem pillant. Ó istenem, mondd hogy nem játszottam el nála az utolsó esélyemet!
- Ne küldj el.
- Talán a szoba közepén akarsz állni egész éjjel? - dühösen döfködi szerencsétlen vétlen halat.
- Jól tudod, miről beszélek - egyre kevésbé tetszik ez a beszélgetés. Még csak véletlenül sem arra tart, amerre szeretném!
- Miért akarnál maradni? Nyilvánvalóan nem érzed jól magad velem, csak szívességet teszek neked - nem érti, nem érzi! Annyira nem én vagyok, aki könyörög.... Nem hiszem el hogy ezt gondolja!!
- Ez nem igaz! - azonnali a válaszom, és egy cseppet hevesebb, mint szeretném. Tekintettel akarok rá lenni, össze van zavarodva!
- Ne áltasd magad Shu, és főleg engem ne áltass. Menj szépen vissza Konohába, és felejtsd el szépen a Tanácsost, aki csupán egy ígéretét betartva jött vissza érted. - bántani akar, és... sikerül neki. Minden sejtem az ordítja, hogy legalább annyira akar engem, mint én őt, és mégis lelkem legmélyén egy kis hang bizonytalanul kérdezi, mi van, ha mégis igazat mond?
- Nem áll jól neked, ha hazudsz - csak hogy tudja, hogy tudom....
- Válogasd meg a szavaidat, ne feledd, kivel beszélsz! - Felhagy a vacsorázás látszatával, és feláll az asztaltól. Csak úgy röppen a haja és én meg szeretném érinteni...
- Tomoa... - de összerezzen a közelítő kezemet nézve, és én nem érek hozzá, megértem, hogy friss még az élmény, kezem lehanyatlik a törzsem mellé.
Hogyan adjak neki időt, mikor ő nem ad nekem? Valamit ki kell találnom, de gyorsan!!!
- Megértem, hogy most össze vagy zavarodva... Pihend ki magad, és aztán gondold át újra. Csak ennyit kérek tőled. -
Még be sem csuktam magam mögött az ajtót, de már hallom amint gyászos véget ér a vacsora, a tányérok, poharak, és végül egy bútordarab is. Kérdően nézek Anikaira, és megrázza a fejét. Bármennyire is bánt, hogy szenved, mégis vigyorogni van kedvem.
A szerelem ellentéte nem a harag, vagy a gyűlölet - hanem a közöny. És ez minden, csak nem közöny!!!
Igen, igen igen! Bármi lesz is, nem engedem kicsúszni a kezeim közül. Ha kell, én rabolom el, és...
Egy ökör vagy, Shu! Magától kell, hogy visszajöjjön hozzád, vagy az egész nem ér semmit!
A reggel hamar eljön, alig várom, hogy láthassam.
Mikor belépek az ajtón a reggelivel, csak rá van szemem, nem aludt jól, a szívem hasad meg a hamuszínű arca láttán. Rám se néz, zuhanyozni vonul. Idegesen pakolászok, lekötöm a kezeimet, mielőtt magamhoz rántanám...
- Ma délután az Onsenbe akarok menni - bármit, édes!! Hmm rengeteg fedetlen bőrfelület, már előre csorog a nyálam! Lassan a vén perverz remete szintjére süllyedek! Alig várom, hogy legalább kukkolhassak!
- Rendben...
- Csak te jössz velem.
- Biztonságos ez? - magam alatt vágom a fát, de.... túl értékes nekem, hogy a saját vágyaimat a biztonsága elé helyezzem!
- Nem mindegy? Ha mind velem vagytok, akkor is el tudnak engem rabolni. Akkor már egy is elég. - belém vágnak az emlékek a tehetetlen düh, és a kétségbeesés... Soha többé nem akarom azt a félelmet érezni, nem tudnám elveszteni!
- Most sétálni megyek a többiekkel. Ezt takaríttasd fel. Délután jövök vissza. - csak kisétál az ajtón.
intézkedek, és utána egy hosszú eseménytelen napnak nézek elébe. Átpakolom a cuccomat, a tekercseimet, tekercsbe jutsuzom a felesleges harceszközöket, valóban nem voltam magamnál, mikor pakoltam, a fél fegyvertárat elhoztam Konohából!
Kicsi összegyűrt levélke esik ki a dolgaim közül. Már majdnem elhajítom, mikor megismerem rajta Tomoa írását.
A levele.
A háború előttről.
"Ha túléljük majd... velem jössz?" - még most is a fülembe cseng a hangja. A mondat, ami tudtomon kívül életben tartott, ami végig ott motoszkált a tudatalattim szélén, még amikor a háború pokoltüze szét is égette a lelkemet, akkor is...
Nem, ezt nem tudom elfelejteni! Feladni!
Tornádóként száguldok a kis település vásárlóutcájába, több mint rizikós ötletemtől vezetve. Ez egy kis hely, furcsállva nézeget a bolti eladó, de rövid egyeztetés után megkapom, amit szeretnék.
A délutáni onsenig már csak a gyötrelmes várakozás van hátra.
xXx
Tomoa hangulata a megérkezése után is ugyan olyan puskaporos, mint reggel.
Talán azzal, meggyőzhetem, hogy szeretem.
Nem néz rám, csak rövid vakkantásokkal utasít az indulásra. Feszes gerincének látványa elbizonytalanít, nem először.
Az onsen csodaszép, a kinti medencébe megyünk, a gőzölgő vizet különböző nagyságú sziklák keretezik, jó pár természetes platót ad, ahonnan kellemesen lehet lábat lógatni a vízbe. A kissé távolabb álló, ősöregnek tűnő fák intim hangulatot teremtenek.
Sietek az öltözéssel, hiszen nem szeretnék lemondani a látványról ahogy az öltözőből egy szál törölközőben a vízhez sétál. És igen. Megjelenése háttérbe taszítja a minket körülvevő szépséget, csak rá van szemem, a gyönyörűen fénylő hajára, villogó zöld szemeire - hogy a többiről ne is beszéljek! Vállamig merülök a vízbe, és éhesen követem minden mozdulatát, mint egy ragadozó, aki a prédájára les. Az is vagyok, csak másképp akarom felfalni...
Még mindig mérges. Odajön ugyan a közelembe, de tüntetően elfordítja a fejét.
Nem bírom tovább, szinte reszketek a vágytól, hogy nedves bőrére simulhasson a tenyerem. Mikor a vállára teszem a kezemet összerezzen, és elmenekülne. Magam felé fordítom, és szíven üt a páni félelem a szemében!
Magamhoz húzom, mert nem bírom a gondolatot elviselni, hogy tőlem fél, hogy az én érintésem is ezt váltja ki belőle. Meg kell nyugtatnom, vigasztalnom, és ez a késztetés még a vágyamnál is erősebb.
A mellkasomhoz húzom, és lassú mozdulatokkal simogatom a haját.
- Shhh, semmi baj, biztonságban vagy, itt vagyok. Ne félj! - egy másodpercig még küzd, de aztán lassan elernyed a karomban, és csak hallgatom halk szaggatott légvételeit. Nem tudom, hogy sír-e, de abban biztos vagyok, hogy nem szeretné, ha látnám, ebben a sebezhető pillanatban.
Így csak ölelem. A mellkasomig ér, tökéletesen belepasszol az ölelésembe, mint még senki.
Lassan megnyugszik, már egyenletesen lélegzik. Lassan engedek a szorításból, és ő feltekint az arcomra. Mintha először látna, egyesével vizsgálja az arcvonásaimat. Én is kihasználom az alkalmat, hogy ilyen közelről csodálhatom a szépségét.
Elhúzódna, de nem engedhetem, ha most megtörik a varázs, talán soha többé nem lesz alkalmam arra, hogy bebizonyítsam mennyit jelent nekem.
- Shu.. Engedj.. Már nem tudom ki vagy, hogy mit akarsz. - gombóc nő a torkomba, pillanatokig csak a csend zúg a fülemben...
- Vagy hogy én mit akarok tőled... - fejezi be, és ez talán még jobban fáj, mint az előző mondata. És még csak azt sem mondhatom, hogy nem érdemlem meg.
- Semmit nem akarok... és mindent! - suttogom a fülébe halkan, még mindig képtelenül arra, hogy kiengedjem a karjaim közül.
- Semmit, amit nem adnál szabadon, és mindent, ami te vagy! - megdöbbenést látok a szemében. Talán nem erre számított. Ezek szerint nem. Itt az ideje, hogy megmutassam, mennyire függök tőle, mennyire csak ő képes a mennybe emelni, vagy a pokolra taszítani.
- De tegnap... a pincérnő.... meg az eladólány... - próbálja szavakba önteni a kétségeit, de nem engedem. Ujjamat a szájára teszem, és habozva elhallgat.
A szavak túl sokszor siklanak félre. Itt az ideje hogy a tettek beszéljenek!
Kiszállok a vízből és hátrafordulva elégedetten veszem tudomásul, hogy a fenekemet nézi. Az arcán megjelenő pír a vágy hullámát borítja rám.
Ragadozó vigyorral várom meg, míg a szeme összekapcsolódik az enyémmel.
Az egyik nagyobb szikla mögé nyúlok és előveszem a bilincset, amit ma vettem. Ráérősen az egyik fához sétálok és odabilincselem magam hozzá.
Felém tart, láthatóan nem érti, mit akarok. A lába elé hajítom a kulcsokat.
- Többé nem próbálok célozgatni, eddig minden kísérletem balul sült el. Megmondom egyenesen. A tiéd vagyok. Tégy, amit jónak látsz, büntess, vagy szeress, bármit, amitől jobban érzed magad. Bármire kész vagyok, hogy az árnyék és a fájdalom eltűnjön a pillantásodból. Szeretlek Tomoa, és bármit elviselek, amit rám rósz, csak ne hagyj el, ne küldj el magad mellől.
- Ha úgy érzed méltatlan lettem a szerelmedre, akkor ne bocsáss meg, de add meg az esélyt, hogy bebizonyítsam mit érzek, hogy visszanyerjem a szíved.
- Kérlek! - hevesen dobogó szívvel figyelem a szemét, próbálok olvasni a tekintetéből.
Ennél jobban sosem szolgáltattam ki magam, nem voltam védtelenebb. De az életem mit sem ér nélküle. A bilincs nélkül is a kezében a sorsom, csak így talán rájön, hogy milyen mértékben függök tőle. Túléltem azt, hogy elment, a háborút, de nem hiszem, hogy túlélem, ha eltaszít. Épp ésszel biztosan nem.
- Mutasd meg, mit szeretnél édes! - búgom.
Tomoa (Mmartininek)
Változatlan hangulatban telik az egész napom. Anikai és a többiek csodálkozva fogadnak szót szeszélyes parancsolgatásaimnak, és én kihasználom őket úgy, ahogy azelőtt soha nem tettem. Mindig is lenéztem és megvetettem azokat a tanácsosokat és hatalommal rendelkezőket, akik így viselkednek... és tessék, én is ezt teszem. Mégsem látok neheztelést az arcukon, inkább... aggodalmat? Dühösen toppantok egyet. Miattam csak ne aggódjon senki!
Visszatérünk a szállóba. Azonnal őt keresem, de nem szükséges mert már vár rám a szobám előtt állva. Keresztülnézek rajta, és a bennem fortyogó dühöt lenyelve lépek mellé.
- Induljunk - parancsolom neki olyan hangnemben, amiért bárki megbántódna. Ő egy szót sem szólva követ engem egészen az Onsenig. Most biztosan utál engem... igen biztosan. Ökölbe szorulnak kezecskéim, és összeszorítom a fogaimat. Nem... nem érdekel mit gondol... nem és nem és nem...! Senki sem!
Az onsen nagyon szép. Nyíltvizű medencéjét magas és karcsú fák ölelik körül, sziklák teszik meghitté és a víz párája pedig különlegesen egzotikussá. Békés és nyugodt hely, ráadásul nincs itt senki, aminek örülök is meg nem is.
A víz finom meleg, de nem ettől akad el a lélegzetem. Shu lángvörös haja vérfolyóként tekereg a víz felszínén, kék szemei szinte ragyognak. Istenem... olyan gyönyörű...! Hogy a fene essen belé.
Elkapom róla bámész tekintetem, és puffogva ülök le tőle nem messze. Érzem magamon tekintetét, de nem és nem vagyok hajlandó tudomásul venni. Nem, a fenébe is!
Összerándulok, amikor hozzáér a vállamhoz. Már mögöttem áll, és én képtelen vagyok elviselni ezt az intim közelséget vele. Mielőtt elveszíteném önmagam, és beleájulnék a karjaiba, inkább elszaladnék, de nem bírok. Nem! Nem akarom! Nem...
Maga felé fordít és szorosan átölel, halkan mormolva fülembe, miközben hajamat cirógatja. Nem... nem vágyat érzek, amit kellene... félek... zavar az érintés, a simogatás, pedig tőle kapom.
- Shhh, semmi baj - nyugtat lágyan. - Biztonságban vagy, itt vagyok. Ne félj!
Pattanásig feszül az egész testem, minden mozdulatát, rezdülését élénken érzékelem... Miért viselkedek így? Miért teszem ezt? Miért félek tőle? Mindenkitől? Mert igen, ez a bajom. Félek... mindentől. A férfiaktól, tőle... az érzelmektől... saját magamtól... istenem, még a félelemtől is félek!
Összeszorítom szemeimet, és elkábulva lazítom el a testem. Mint egy tetszhalott... vagy ki tudja mi.
Csak nagyon lassan lazul fel a bennem lévő görcs. A buta, kusza gondolataim rendeződni kezdenek és végre felfogom azt, amit eddig nem voltam hajlandó figyelembe venni.
Shu... megváltozott.
Felpillantok rá, és szép arcát figyelem. Szemeiben már semmi üresség nincs, nagyon is élénken kavarognak benne az érzelmek. Mi történt vele? Talán az elrablásom térítette észhez... vagy valami más? Egyáltalán észhez tért? Vagy ez is csak valamiféle ninja-trükk? Teszi a kötelességét, mint jó testőr...? Egyáltalán érez még valamit? Hiszen idáig mást sem kaptam tőle, csak hideg pillantásokat, hűvös távolságtartást... sok-sok tüskét, pofont és kést a szívembe. Ettől a férfitől, akiért végigcsináltam és kibírtam azt a borzalmat, mert csak az lebegett a szemeim előtt, hogy vár engem... és szeret. Na persze. Hülye Tomoa.
Megrázom a fejem. Már megint kusza gondolatok zavarnak össze...
Elhúzódnék tőle, de nem engedi.
-Shu... engedj... Már nem tudom ki vagy, hogy mit akarsz... - dadogom küszködve erős karjai ellen. - ...vagy hogy én mit akarok tőled...
Szoborrá merevedik, és én lehajtom a fejem. Még mindig csak ölelkezve állunk, mintha szerelmesek lennénk, pedig még csak közel sem vagyunk a valóságban a szép érzelmekhez.
- Semmit nem akarok... és mindent... - súgja a fülembe, szorosabban magához préselve engem. - Semmit, amit nem adnál szabadon, és mindent ami te vagy...
Csodálkozva pislogok fel rá. Mindenre számítottam, de erre azért mégsem... És mi az hogy mindent ami én vagyok? Nem kellek neki, ezt világosan kimutatta abban a pillanatban amikor Konohában keresztülnézett rajtam és elsétált mellettem, majd amikor magammal vittem... akkor is. A bolti eladólány és a pincérnő is több figyelmet kapott mint én!
- De tegnap... a pincérnő... meg az eladólány... - dadogom, de finoman rászorítja ujját a számra. Elenged, elfordul tőlem és kimászik a vízből. Ó édes jó istenem, köszönöm hogy megajándékoztál a szemekkel való látás képességével! Ezt a látványt... Észreveszi hogy meztelen testén legeltetem szemeimet, és elpirulva hajtom le buksimat. Elrablásom óta most először érzek testi vágyat... Ne vigyorogj. Tudod jól, hogy még egy élettelen kőben is képes vagy vágyat ébreszteni szépségeddel te... te... ehh.
Mi az ott a kezében? Hova megy? Miért megy a fához? Mit csinál?
Figyelem ahogy hátát a fának támasztva leül a fa tövébe, és hátrabilincseli a kezeit, a kulcsok pedig a lábam előtt koppannak a földön. Jé, már én is kimásztam a vízből, és pucéran állok előtte. A saját vagy mások meztelensége sosem zavart, hiszen szép vagyok, mások meg nem számítanak. De Shu... olyan kiszolgáltatott így... Mit művel?
- Többé nem próbálok célozgatni, eddig minden kísérletem balul sült el. Megmondom egyenesen. A tiéd vagyok. Tégy, amit jónak látsz, büntess, vagy szeress, bármit, amitől jobban érzed magad. Bármire kész vagyok, hogy az árnyék és a fájdalom eltűnjön a pillantásodból. Szeretlek Tomoa, és bármit elviselek, amit rám rósz, csak ne hagyj el, ne küldj el magad mellől. Ha úgy érzed méltatlan lettem a szerelmedre, akkor ne bocsáss meg, de add meg az esélyt, hogy bebizonyítsam mit érzek, hogy visszanyerjem a szíved.
- Kérlek! Mutasd meg, mit szeretnél édes! - teszi hozzá. Kék szemeivel gyengéden, kedvesen néz fel rám, és én lassan lehajolok és felveszem a puha fűben csillogó kis kulcsot. Csak nézem a tenyeremben, a hűvös fém érintése nedves bőrömön kellemetlen. Megborzongok, de nem csak a hidegtől.
Szerelmet vallott nekem... ó édes istenem...
Könnybe lábadnak a szemeim, és öklöcskémbe szorítom a kulcsot. Lenézek rá, de nem látom csak homályos ködön keresztül. Kipislogom szemeimből a könnyeket, szaggatott sóhajjal térdelek le elé.
- Szeretsz? - kérdezem suttogva.
- Igen, Szeretlek.
Óvatosan közelebb csusszanok hozzá.
- Csak engem?
- Csak téged, édes!
Ölébe ülök nagyon óvatosan, és félénken simítom meg a vállát.
- Biztosan...? - suttogom még halkabban.
- Halálosan.
Arcán a kedves, gyengéd mosolya igazán megnyugtató. Megmoccan, és én összerezzenek, amitől mozdulatlanná merevedik. Megnyugodva hajtom fejemet a vállára, arcomat a nyakába temetem, könnyeim lassan folynak végig arcomon.
- Kegyetlen vagy... - suttogom a hajába markolva. - Azt mondod szeretsz? Miféle szerelem ez? Keresztülnéztél rajtam... hagytad hogy szenvedjek... Olyan voltál velem, mintha egy fadarab lennék... Mi ez a hirtelen pálfordulás?
Felemelem a fejemet, és szemeibe nézek. Szomorú a tekintete. Fájnak neki az emlékek és a szavaim? Ki tudja... azt hittem, ismertem őt, de tévedtem.
- Tomoa... a háború...
- Ne! - emelem fel a kezem, de aztán visszaejtem az ölembe és lehajtom fejemet. - Tudom mivel jár a háború. Kakashi elmondta, hogy attól vagy ilyen, és hogy ne vigyelek magammal, mert szenvedni fogok melletted...
Igen, ezt mondta. És milyen igaza volt.
- El tudod képzelni milyen érzés volt ez nekem?! - kiáltok fel hirtelen, és dühösen fúrom szemeimet az övébe. - És aztán amikor elraboltak és te megmentettél... hogy aztán végignézzem ahogy játszadozol azokkal a nőkkel... Mindenki más kapott a törődésedből, csak én nem! Magamra hagytál! Újra és újra! Fogalmad... fogalmad sincs, hogy mennyire magányos voltam... nélküled!
Megszeppenve ugrok fel, és borzalomtól kitágult szemekkel nézem... Mit tettem?! Véresre karmoltam a mellkasát dühömben. Bántottam...
Ő csak nyugodtan ül ott, és semmit sem tesz... pedig kiabálnia kéne, dühöngenie vagy bármit. De csak néz engem azokkal a gyönyörű szemekkel - amelyeket úgy imádok -, türelmesen.
Remegő kezemet a számra szorítva fogom vissza a felcsukló sírást, és mély levegőt véve térdelek vissza elé.
- Szeretlek - mondja mély hangján. Csodálkozva nézem arcát, kedves mosolyát és lágy tekintetét. - Csak téged. Veled maradok örökre, és minden nap bebizonyítom, ha ez kell, hogy el hidd. Nem kell senki más, csak te. Nélküled meghalnék.
Milyen egyszerű szavak, és mégis mennyi tartalom van mögöttük... Édes istenem.
- Esküszöl? - suttogom közelebb csusszanva hozzá.
- Esküszöm.
- Örökre...?
- Halálomig, és azon is túl - bólint komolyan. Lepillantok vérző mellkasára, és finoman végigsimítom ujjaimmal. Bűntudatot kéne éreznem, de mégis boldog melegség árad szét bennem, hiszen immáron biztos vagyok benne hogy szeret és csak ez számít.
Átölelem a nyakát, és szorosan hozzá bújva fúrom arcomat nyakába, mélyen magamba szívom finom illatát.
- Majdnem elrontottunk mindent... - szipogom remegve a felindultságtól. Erős karjaival átölel szorosan, lágyan ringatva engem. Olyan jó így...
Múlik az idő... a csillagok is vándorolnak a sötét égbolton. Hosszú-hosszú ideig csak öleljük egymást... vagy inkább ő engem, amíg én kapaszkodom belé.
Tétován keresem ajkaimmal a száját, és ő megadja nekem amire vágyom. Puha, gyengéd csók... Nyelve finoman cirógatja enyémet, és én felsóhajtok a testemen végigcsorduló vágytól.
- Olyan rég éreztem a csókodat... - suttogom, vágyakozva simulva hozzá szorosabban. Ujjaimat puha hajába fúrva dörgölőzöm hozzá, és kábán vetem hátra fejemet. Ő azonnal lecsap a felkínált nyakamra. - ...a bőröd melegségét és az illatodat...
- Tomoa...
- Ölelj erősen Shu... azt akarom, hogy most nagyon szeress... mert félek.
- Mitől félsz?
- Az idő múlásától. Attól a pillanattól, amikor fel kell innen állnunk, és ha majd elmegyünk innen, hátrahagyunk valamit... valami nagyon fontos dolgot.
Puhán csókol meg, és homlokát az enyémhez simítva néz a szemembe közelről.
- Csak a fájdalmat hagyjuk itt. Ide láncoljuk a fához, és megszabadulunk tőle, jó?
- Jó - biccentek mint egy kisgyermek, és nyakába csimpaszkodva bújok hozzá. - Akkor vigyél el innen... Shu.
- Rendben...
Felsóhajtok, amikor a levegőbe emel, és lassan ringatózó léptekkel halad velem valahova.
Kábán nyitom fel szemeimet és elmosolyodom ahogy elmerülünk együtt lassan a finom meleg vízben.
Belékapaszkodom, és akaratosan követelem tőle a törődését, ami csak nekem jár. Szívom magamba a csókokat, érintéseket... mohón. Szenvedélyem lángra kap, úgy érzem elégek teljesen...
Egy sziklapadkán ül, én pedig az ölében. Merevedése az enyémhez ér, amitől egyszerre nyögünk bele a csókba. Ő gyengéd és kedves, én vad vagyok és mohó. Karmolom bőrét, marcangolom ajkait, mint egy vadmacska, ő pedig csak óvatosan ér hozzám, mintha tudná, hogy ezt kell tennie. Egy erősebb érintés, és darabokra hullanék... ezt ő is tudja.
Körmeim végigszántanak hátán, ő pedig vadul megremeg.
- Kívánsz engem? - suttogom ajkába harapva.
- Igen, nagyon... - feleli akadozó légvétellel. Elégedett mosollyal simítom végig véresre karmolt mellkasát, érzem izmainak remegését ujjaim alatt.
- Én is téged... szerelmem...
VÉGE
|
