________________________________________________________________________

 

Genma:

Nincs annál jobb, amikor egy nehéz küldetés után kiereszti az ember a fáradt gõzt. Nincs is jobb hely erre, mint a Tûzverem, Konoha legjobb klubja.

Mindenki ide jár, aki számít, a legszebb csajokat úgy akasztjuk le innen, mint más a szõlõfürtöt a zöldséges faláról. Úgy bizony... mert fürtökben lógnak.

Valami rejtélyes okból kifolyólag a jouninokat imádják a nõk. Ez nekem csak jó... hehe.

 

Lezserül zsebre vágott kezekkel battyogok végig a sötét utcákon. Nem félek, elvégre inkább tõlem félnek mások... Gonosz mosollyal szortyogtatom meg dobótûmet, és a klub bejárata mellett már meg is látom a haverokat. Oh csak nem rám vártatok?

 

Raido karba tett kezekkel, lehajtott fejjel dõl a falnak, míg Asuma szájában parázslik a cigaretta. Mint mindig, ha megérzem a dohányfüstöt, elönt a vágy. Kurva leszokás.

 

- Mi a pálya? - biccentek nekik melléjük lépve. - Csak nem rám vártatok?

Raido csak biccent, Asuma pedig eltapossa a cigijét.

- Menjünk.

 

*

 

Odabent a zene olyan hangosan dübörög, hogy szinte a gyomromban érzem minden basszusdobbanást.

A bár tömve, a táncparkett egy szardíniakonzervre emlékeztet, a sok lüktetve összesimuló test és a levegõben szálló érzéki illatok, izzadtság és parfüm keveréke szinte letaglóz. Imádom ezt a helyet.

Asuma robosztus testét követve vágunk keresztül rajtuk a bárpultig. Levetõdünk három székre, amely azonnal felszabadult amikor megláttak minket. Hiába... a tekintély.

Csak fel kell mutatnom három ujjamat a pultosnak, és már elõttünk a tömény ital. Elégedett mordulással hajtom fel, majd végigmérem fõ riválisomat, maga Raido-szexistent személyesen. Csak tudnám miért eszik õt jobban a csajok, mint engem. Jó persze... sármos nagyon, de nálam nem szebb. Talán a modora miatt van. Tud csajozni, az már egyszer biztos. De a teste egy dekával sem izmosabb vagy formásabb mint az enyém. Akkor mégis mi az, ami miatt izgalmasabb nálam?

Észreveszi hogy fürkészem, és rám vet egy oldalpillantást, fel is vonja egyik szemöldökét. A nagy zajban nem hallanánk egymást, így csak mimikával kommunikálunk. „Mi van?” - kérdezi szemöldökfelvonással. Halványan megrázva fejemet válaszolom. „Kibaszottul semmi, haver.”

A szokásos cuccban van. Fekete nadrág és ing, amelyet nem gombolt be egészen, így belátást engedélyez egészen hasának felsõ egyharmadáig. Látni lehet az arcán kezdõdõ hegek folytatását, egészen a válláig és mellkasáig. Szép látvány, meg kell hagyni, de nálam nem szebb, wehehe.

Elszakítom róla szemeimet, csak hogy kövessen tekintetét. Egy álomszép, bögyös szõke riszálja magát egy barátnõjével elõttünk. Oh...

- Hello - morgom egy vadmacska vigyorával, és lerántom magamról a pólómat. Szép testemen játszanak a színes lámpák fényei a félhomályban, úgy lépnék a csajhoz, de egy kéz kulcsolódik a csuklómra. Visszapillantok vállam felett Raidora, felvont szemöldökkel.

„Én láttam meg elõbb.” - villannak barna szemei. Megvonom a vállam és elvigyorodva kacsintok rá, dobótûmet kivéve számból és felé nyújtom. „Addig vigyázz erre.”

Elveszi, de csak hogy a plafonba hajítsa, és elsétál mellettem, egyenesen a csajhoz. Bakker.

Nehogy má’ lenyúlja a ma esti csajomat!

Figyelem ahogy a füléhez hajolva dörmög valamit a csajnak. A kék szemek csodálkozva pislognak fel rá, és azon a sármos csábító mosolyon amit ez a szemét dög az arcára varázsol, eltátom a számat.

Bazd meg.

Ez lenyúlta a csajt.

 

Nagyon gonosz vigyorra húzódik a szám, és összesimulva táncoló testükhöz lépek, és a kiscsaj állát megfogva fordítom magam felé a fejecskéjét, ujjaim hosszú szõke sörényébe fúrom.

- Szia kiscsillag - súgom a szájába, legszexisebb mosolyommal. Elolvad azonnal, pláne amikor a hátához simulok.

Hú az a tekintet amit kapok Raidotól, megér bármit. Wehehe...

Gonosz vigyorral nyalom végig a kiscsaj nyakát, tekintetem mindent elmond.

„Ma is én viszem el a legjobb csajt, haver. Kibaszottul nem tehetsz ellene semmit...”

 

Naná hogy sikerül elédesgetnem tõle, elvégre az én vonzerõm sokkal intenzívebb mint az övé. Deh...

Megcsókolom a kis kurva száját, aki élvezettel vonaglik közöttünk.

 

Felpillantok Raidora. Gonosz ötletem támad. Mosolyomat látva veszi a lapot... Helyes.

 

Még ilyet vele nem csináltam, másokkal igen, ezt õ is tudja. Hm... izgalmat látok azokban a barna szemekben?

 

*

 

Lakásom félhomályában elégedett mosollyal kapcsolom be a hifimet, halk háttérzenére állítom.

A csaj meztelenül fetreng az ágyamban. Figyelem ahogy Raido levetkõzik. Most elõször fogom látni, hogyan dug meg egy csajt. Lassan csúsztatja le magáról a ruháit, és bassza meg, nem csak a csaj lélegzete akadozik.

Uhh haver... te tudsz valamit. Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, de ilyennek még sosem láttam. Szinte ömlik belõle a szex. Minden mozdulata, légvétele... színtiszta csábítás.

Az ágyhoz lép meztelenül, az ablakon beszûrõdõ fények és árnyékok végigsimítják csodás testét.

Kevesen tudják rólam, de nem vetem meg a fiúkat sem. És lássuk be... legjobb haverom egy álompasi!

Kövezzenek meg érte, de úgy áll a farkam a látványától, mint a cövek.

Töltök magamnak egy italt, úgy figyelem õket ahogy nyalakodnak. Raido szakértõen simogatja a csajt, de túl gyengéd. Én a nyers vad dugást jobban szeretem.

Raido a hátára fekszik, és egyik szemöldökét felvonva pillant a csajra. Basszus... ez a tekintet egy kõszoborba is életet lehelne!

A kiscsaj már ül is rá, mélyen beleül Raido farkába, és kéjesen vonaglani kezd.

 

Halk sóhajok és nyögések töltik be az éjszaka sötétjét.

 

Raido int nekem a fejével, és a csaj fenekébe markol két kezével. Elvigyorodva dobálom le magamról a ruháimat, és meztelenül lépek melléjük. Haverom sötét szemei végigfutnak rajtam. Bár a fejébe láthatnék. Vállig érõ sötétszõke hajamba túrok, és érzéki mosollyal pillantok le rájuk. Remélem tetszik amit látsz, öcsi.

 

A csaj mögé mászom.

Álló farkammal végigsimítom fenekének hasadékát, majd mélyen Raido szemeibe nézve belévágom magam. Halk sikollyal feszül meg alattam a liba, majd lassan ismét mozogni kezd.

Megragadom a csípõjét, és határozottan irányítom minden mozdulatát. Képtelen vagyok eltépni szemeimet az alattam fekvõ férfiról. Egy pár perc múlva már homályosak a szemei, és gyorsítom az ütemet.

Amikor elõször hallom meg mély nyögését, felhördülök. Úristen de kurvára izgató!

Elõrébb hajolva szinte kettõnk közé préselem a szõkét, arcom Raidoétól alig néhány centire van. Érzem leheletének perzselését arcomon, látom barna szemeiben a kéj homályát, testközelbõl hallhatom nyögéseit, és szívhatom magamba finom illatát.

Behunyva szemeit feszül meg a nyaka, barna tincsei csatakosan hullnak arcába. Felnyögök én is a látványtól... a szenvedély bevadít totálisan.

Keményen mozgok, én diktálom hármasunk ütemét, és amikor érzem ahogy a csaj bensõjében farkam Radiohoz ér a hüvely és a végbél közötti vékony falon keresztül, vadul megremegek.

Mivel õt nem csókolhatom meg, pedig szívesen szétmarcangolnám, helyette a csaj nyakára vetem magam.

A csaj felsikolt és összerándul, ahogy elélvez, de ami a legnagyobb élmény, az Raido mély nyögése, rándulása és arckifejezése. Vonásai elmosódnak a gyönyör pillanatában, és igen! Az én szemembe néz közben!

Hhrrr... bassza meg...

Felmordulva élvezek el én is, kezemmel vadul belemarkolva Raido izmos combjába.

 

Zihálva rogyok le melléjük. Atyám...

 

- Ez kurva jó volt... - lihegem. Haverom csak morran egyet válaszul, és behunyt szemekkel pihen. Hát igen, sosem volt beszédes típus.

Kisétálok a fürdõszobába, és letusolok, majd felöltözve sétálok vissza hozzájuk.

- Kösz haver - kacsintok rá, miközben a csaj már a farkát szopja. Raido a hajába markolva irányítja az ütemet, ezt nevezem hehe... - Maradhattok nálam egész éjjel, én megyek csörögni még egy kicsit.

 

Félmosollyal mérem még végig õket egy utolsó pillantással. Ha maradok, akkor még a végén olyat teszek ami nem biztos hogy bejönne Raidonak. Inkább megyek és felszedek egy másik kurvát.

 

Na csõ.

 

Raido:

 

Hátam a szórakozóhely hátának támasztom, és ha eddig nem éreztem eléggé a basszust a mellkasomban, akkor most már mindenképpen érzem. Hol késik már? Mindig annyira ráérõsen tud érkezni. Lehet, hogy nem lett elõre megbeszélve a ma esti találka, de ha visszajön egy küldetésrõl idõben, - ami általában valószínû – mindig itt találkozunk együtt. Asuma már a harmadik cigijére gyújt rá, és nem tudom eldönteni, hogy melyik idegességtõl. Vagy csak ennyire aktív dohányos lenne? Sokszor nem is értem miért jár még velünk, hisz soha nem csajozik, csak elvan. De mindegy, nem ez a lényeg. Jól akarok ma szórakozni és kész. Kifáradtam a héten, valamin azaz valakin le kell már vezetnem a feszültséget.

Hamarosan lépteket hallok meg, de már minden homok ropogás is ismerõs nekem, tudom, hogy ki közeledik.

- Mi a pálya? – kérdezi halkan morogva – Csak nem rám vártatok?

Eltaláltad haver… Válaszként csap biccentek, Asuma végre eltapossa azt a büdös bagót is.

- Menjünk…

 

~*~

 

Azonnal megcsap a meleg, ahogy belépünk kedvenc szórakozóhelyünkre, éhesen futtatom végig szemem a tömör választékon. Hmm… vannak itt bõven, élvezet lesz válogatni belõlük. Leülünk egy ,ár szokásosnak mondható helyre, a zene olyan hangosan dobol a fejemben, hogy a saját gondolataim is zizegnek, alig hallom õket. Genma rendeli az italt, de a lehajtása után, máris elkezdem tekintetemmel a vadászatot. Milliónyi ma este is a csinos csaj, és olyan nehéz választani közülük… mégis sikerül.

Egy tekintetet érzek magamon, ekkor fordítom fejem felé. Felvont szemöldökkel kérdem mit néz rajtam, szinte már belém ívódtak a pillantások. Egyszerûen fejet ráz, majd eltereli figyelmét.

Ha semmi, hát semmi… Visszanézek a kis szõke démonra, akit az elõbb szemeltem ki magamnak. Igazi kis dög, mintha szeme sarkából mér akkor figyelt volna mikor csak beléptünk, és most is csak nekem rázná magát, a másik kis barna csajjal együtt. Vadító a jelenet, nem is tudok neki ellenállni. Motyogást hallok a hangos zenén keresztül áthallani, megint haverom felé tekintek, aki pont ugyan abba az irányba nézve vigyorodik el. Na nem… azt mér nem! Szúrós pillantást küldök felé, nem ronthatja el a sajátos kis vadászatomat. Csak az éltet téged, ha az én kiszemeltjeim viheted el? Na ebbõl most nem eszel barátom. Vállat vonva áll fel székébõl, mit sem törõdve rovásommal. Kezembe nyomná a mindig szájában lógó fémtût. Elveszem, de feldobom úgy, hogy a plafonba fúródik a fele. 

Teljesen hülyének nézel? Felállok ültõmbõl, áldozatom felé, mögötte állok meg, nem riad el, tudtam én már, hogy csak rám vár.

Nyakához hajolok, ajkammal gyengéden érintem a bõrt majd füle lesz a célpont.

- Szia cica, már egy ideje figyellek… - a másik oldalt már derekára simul kezem, elõre hajtott fejjel is látom, ahogy elégedett mosoly kúszik az arcára.

Nyertem…

Táncolni kezdek vele, felém fordulva simul minden mozdulatával teljesen hozzám, és szinte hidegzuhanyként ér a pillanat, amikor a csaj válla fölött átnézve Genma arcával találkozom, egész közelrõl.

Na ne… sosem adod fel? Láthatóan színes fényjátékoknak hála látom, hogy elég durván álláért kapva fordítja maga felé, és a maga módján még így is egész érzékien tud viselkedni. Úgy látszik, õ a másik típust választja… De nem érdekel… Nem hagyhatom magam. Most nem.

 

Akárhogy incselkedik közvetlen a szemem elõtt, és állja minden tüzes pillantásomat. Ahogy látom egyáltalán nem érdekli mi történik, akkor is küzdeni akar érte. Felé fordul a kis szõke, de még mindig nekem nyomakszik, mintha kínozni akarna. A villogó fények közepette látom csókjukat, belül épp dühöngve morgok, mikor találkozom azzal az ismerõs perverz vigyorral.

Ehh… értem már a kis terved, és ha jobban belegondolok… talán nem is lenne rossz ötlet, nem csináltam még ilyet, de a kíváncsiság nagyúr… biztos élvezetes lehet.

Szinte láthatatlanul hagyjuk el a szórakozóhelyet.

 

~*~

 

Már egy kis ideje Genma lakásán vagyunk, végig sötétben, szemünk már hozzászokott, így a félhomályban is tökéletesen látok mindent. Ez a csaj szebb mint ahogy gondolatban már levetkõztettem, de az élõkép mindenképp sokkal izgatóbb. Halk zene cseng fel, de alig hallani, épp tökéletes. Genma talán mögöttem lehet valahol, most nem is foglalkozom vele… én leszek az elsõ. A hosszú inget kínzóan lassan húzom le magamról, lecsúsztatom vállamról, mélyen a csaj ködös szemeibe nézve. Már csak az utolsó ruhadarab marad hátra, és a már útközben is keletkezett sátrat lebontom, teljes valómban állok már az ágy végében, párduc mozgását megszégyenítõ tempóval mászom felé. Már ahogyan felfelé haladok ajakimmal érintem egy-egy pontot fedetlen testét, végigsimítom oldalát, majd nyakát végül ajkait csókolom meg. Imádott elhaló sóhajokat csalok ki belõle, körmei vállamba mélyednek egy-egy erõsebb intenzívebb érintésnél. Már nem nagyon bírok magammal, és próbálom elõre lepörgetni az eseményeket, hogy vajon hogyan is folyik egy ilyen… A szõkeség mellé fekszem az ágyon, megragadom csuklóját, sokat sejtetõ, sõt utaló pillantást vetek rá.

Bizony, jól látod… te fogsz rajtam lovagolni. Nem is kell sokat várnom átveti felettem karcsú formás lábát, és ahogy rám ül, máris magába fogad…

Ahh ez igen, nem sokat váratott… Forrón ölel körül bensõje, lassú vonaglással mozog fellettem egy ideig, de nem sokáig bírja a kínzó tempót, saját kénye szerint gyorsít be. Derekára teszem kezeim, végig tapogatom minden porcikáját, olykor elidõzve mellein is. Genmát látom a közelben állni egy pohárral kezében, amit letesz, amikor újra figyel intek neki, hogy igyekezzen mielõtt kihagynám a buliból. Nem rest azonnal nekivetkõzni, ajkain széles vigyorral ahogy közelít fogy a ruha, végül teljesen mezteledül áll velem szemben az ágy végében. A holdfény játszik minden izmán, felsõteste szinte tükrözi a sugarakat, olyan sima. Félhosszú hajába túrva sóhajt fel, de alig hallom a kis szuka nyögdécselésétõl, bár el is terelõdött rendesen a figyelmem. Miért foglal le ennyire a macsó külseje? Kezdem azt hinni többre gondolok mint kéne.

Árgus szemekkel figyelem, ahogy hasonló kecsességgel mászik a már megtömött ágyra mint én, a rajtam vonagló mögé „oson”, Genma végig engem néz, még a lélegzetem is eláll hiába a heves mozgás, szinte megbabonáznak a szemek, majd a fülembe sikló sikoly ébreszt fel, mikor erõteljesen hatol belé, elszakítom szemem róla. Megáll a tempó, újra lassabban kezdenek együtt mozogni már, és hogy végre õ is benne, van, sokkal szûkebbnek érzem, sokkal jobban izgatja érzékeny farkam, mint eddig. Kezem a lány mellére siklik, innentõl már csak itt izgatom közben, Genma kezei a derekára csúsznak, õ veszi át az irányítást… És meg kell mondjam… szörnyen jól csinálja… Olyan hirtelen csap le rám a még vadabbul tomboló vágy, hogy mindjárt marcangolni kezdek, de tartom magam. Szemem ide-oda cikázik, nem tudom eldönteni, hogy mit akarok nézni… Mindketten felettem vannak, minden pillanat, látvány és érzés annyira izgató, még nem tapasztaltam ilyet, hamarabb is kipróbálhattam volna már. Annyira zavar, hogy Genma végig engem néz, mintha csak azt szeretné látni, ami eddig a személyes szférámba tartozott. Nem bírom már tovább hangom visszatartani, nyakamon az izmok kissé megfeszülnek, amikor teljesem rám fekszenek mind a ketten. Kibírom súlyukat, de a az az érzés, ami lent rabul ejt fojtogatóbb mint bármi. Érzem a forróságot, a szorítást és az õ hímtagját is hol ellentétesen, de inkább egyszerre mozogni, megrándulok az érzéstõl, összeszorítom szemeimet.

Miért kell ennyire közel hajolnia hozzám? Kezdem félreérteni mozdulatait, és ha nem lenne bennem egy apró kis vészcsengõ talán már száját marcangolnám… Mikre gondolok én? Bakker, meghülyít ez a szenvedély, már totál részegnek érzem magam tõle. Tisztán érzem arcom felhevült bõrén az õ leheletét, szinte perzsel még nálam is forróbb. Ahogy lassan újra felnyitom szemem, a sóhajok és nyögésekbe fulladt szobában látom, hogy hátulról a nyakára tapadva csókol mélyen bele, talán meg is szívja bõrét… nem látom tisztán, minden annyira ködös és homályos.

Már nem kell sok a beteljesülésemhez, ahogy a szendvicsbe préselt csajszi remeg felettem, rajta is ugyan ezt érzem. Még pár jól irányzott lökés, és akkorát robbanok mint még soha. Mélyen felettem térdelõ haverom szemébe nézek, akarva akaratlanul is. Pár pillanattal késõbb meghallom az õ mély nyögését is, belém ívódik a pillanat, és még plusz beleremegek hangjába, megõrülök. Erõs ujjak mélyednek combom izmaiba a hörgés pillanatában, elvesztem minden erõmet.

Lehanyatlik mellénk, a csaj még mindig rajtam fekszik, fejét vállamra hajtva.

- Ez kurva jó volt… - félmosolyra húzom számat, úgy morranok válaszként… Te és a csodás szóhasználatod… De ennek ellenére igazad van most… ez tényleg kurva jó volt. Egyik karom erõtlenül emelem fel, hogy a pihegõ kis csajszi oldalát cirógassam meg, Genma ekkor pattan fel az ágyról. Honnan van ennek még ennyi energiája? Fõként hogy õ mozgott most a legtöbbet.

Van benned erõ öcsém…

Kivonul a fürdõbe, a lányka ekkor emeli fel mosolyogva még mindig csillogó szemekkel a fejét, egyenesen az arcomra néz, lágyan és izgalommal simít végig az arcomon lévõ hegen, egészen mellkasomig, majd ujjaival mellbimbóm körül köröz vidáman.

- Elfáradtál? – dörmögöm nagyon halkan, ujjaim arcára simítom, majd hajába túrok érzékien. Félig lehunyt pillákkal néz rám, lassan megrázza fejecskéjét.

- Helyes… - dörmögöm tovább suttogva – akkor élessz fel, és folytathatjuk… - elvigyorodom, és kábultan õ is ezt teszi, ujjaim ki sem eresztem hajtincsei közül, máris kóstolgatásba kezd lemászva, pár pillanattal már késõbb szájának forró barlangjába vezeti hímvesszõmet.

Egy-két perc után kattan a zár, Genma már talpig felöltözve lép ki a fürdõbõl, - gondolom én – ide érzem a friss illatot.

- Kösz haver – sármosan rám kacsint az ajtóban állva – Maradhattok nálam egész éjjel, én megyek csörögni még egy kicsit.

Még vet felénk egy utolsó pillantást, végig õt nézem, ahogy szinte angolosan, észrevétlenül távozik, és még utána is az ajtóban hûlt helyét nézem.

Bármennyire is élvezetes az amit a csaj csinál, valahogy kezd lankadni az érdeklõdésem.

- Na… mi van már? – nyafogja, és kezd idegesíteni, de nem csak ez… mi a fene van velem?

- Csak csináld – mondom halk, negédes hangon, és vállat vonva folytatja, lehunyom szemem és arra az pillanatra emlékezem vissza, a csendes félhomályban… amit láttam... Ó igen, máris jobb…

Fejem a párnákba süllyesztem, oldalra fordítom, és megérzem az õ illatát benne… komolyan mindjárt meghülyülök, a csaj szájában meg is rándulok. Halkan felmorranva rántok egy kicsit magam felé haján, cuppanva válik el tõlem, majd felkarját megragadva rántom magam mellé az ágyra, azonnal felé kerekedek, és újult erõt nyerve teszem magamévá.

Felette támaszkodom, nyakamat karolja át, és felsikolt ahogy hirtelen hatolok belé, de inkább hangzik kéjes nyögésnek, majd ahogy egyre vadabbul mozgok benne körém kulcsolja lábait, élvezettel sikongat minden lökéstõl. Lehunyom szemeimet, nagyom hogy megcsókoljon, de egy idõ után elválok tõle, nyakába lihegek, képzeletemben homályos képek villannak fel elõttem. Egy verejtéktõl fényes, izmos válla félhomályban… Egy félszeg mosoly, amit csak én ismerek fel… Egy arcra tapadt hajtincs, amit kisimít egy kéz. Egy halk duruzsolás, felmorranás, ami újra csak fokozza izgalmamat, nem kell sok, hogy újra elélvezzek, mélyen felhördülve, minden izmom megfeszül. Pár sor lihegés után ébreszt fel a csalódott sóhaj… hmm… valamirõl megfeledkeztem…

Kinyitom szemem, lassan futtatom végig szemem az alattam pihegõ testen. Igazán kívánatos, sõt több mint izgató még mindig… kábán csillogó szemeibe nézek, eltátott ajkakkal kapkodja a levegõt…

Elmosolyogom halványan, kiveszem belõle férfiasságom, majd csókokkal haladva lefelé testén míg el nem érem szemérmét, gyakorlott mozdulatokkal simogatom szét lábait, vállamra teszem egyik combját, hogy a lehetõ legközelebb kerüljek, majd kényeztetni kezdem ajkaimmal.

Nyöszörög, meg-megfeszül, ujjai a lepedõbe markolnak. Lassan és hosszan nyalom, kóstolgatom, hogy nekem is legyen idõm eléggé kipihenni magam, hosszú még az éjszaka. Közben olykor magamon is segítek lassú mozdulatokkal, egyre halkabban vesz levegõt, megfeszül kis teste, majd egy hatalmas sikollyal élvez el nyelvem által, elégedettség árad szét testemben, mint mindig ilyen alkalommal. Ajkaim körbe megnyalom, majd letörlöm a felesleges nedvet, kezeim segítségével mászom felé, végigmérem már sokadszorra izzadt testét, dús kebleit ahogy szaporán fel-le mozognak. Kezei a feje mellett két oldalt pihennek, tincsek tapadtak arcára ahogy ide-oda vetette fejét. Lehajolok, és ajkaim közé veszem egyik mellbimbóját, összerándul alattam, mikor ismét belé hatolok. Már alig bírja tartani magát, úgy kapaszkodik vállaimba, de még mindig velem együtt mozog, még õt is hajtja valami. Mint engem.

Hirtelen gondolva egyet teljesen kihúzódom belõle, farkam úgy lüktet, hogy szinte fáj neki a hiány, ujjaimmal megcirógatom másik bejáratát, széjjelebb tárom lábait, apró nyögésekkel rándul össze, majd feljebb emelve térdhajlatánál, hatolok be másik, kissé már elhanyagolt részén, ahol legutoljára Genma járt.

Úr isten, hogy ez mennyire szûk, mindjárt megõrülök. Gondolatban teljesen máshol járok, és ha megvágom magam, akkor sem tudok másra gondolni, pedig legszívesebben hagynám az egészet, de hajt a vágy, és a fantáziám. Olyan gyorsan telik az idõ, és már az újabb orgazmus pillanata ér el, combom megrándul, ahol órákkal ezelõtt belém markolt.

Összerogyva fekszem a teljesen kifáradt csaj mellé, halkan lihegve vonom magam mellé, de nem alhatok el, akármilyen fáradt vagyok. Belecsókolok nyakába, fáradtan mosolyodik el.

- Elég, mert kipurcanok… - igazán kedves, ezt bóknak veszem.

Elõször nem válaszolok, csak morranok egyet, közelebb vonom magamhoz, igyekszem ébren tartani magam.

- Nyugi… - mondom egyszerûen, sosem voltam az a sokat beszélõ alak, mindig igyekszem tömör és célratörõ lenni. Megérti és elernyedve hunyja le szemeit, de felülök, magammal húzom õt is.

- Ha az én lakásom lenne, den szólnék… de öltözz… - összehúzza szemöldökeit, majd hosszú gondolkozás után, mikor már felvettem boxerem, felfogja, hogy annak a személynek a lakásán vagyunk, aki már rég eltûnt… Azt hiszem jobb ha nem beszélgetek vele sokat, a végén még csalódnék. Mire felöltözöm, addigra lassan õ is elkészül, kiterelem a lakásból, de én még maradok kicsit. Hogy miért?

Magam sem tudom, csak jól esik… egyedül… Genma lakásán… Hehh… Most úgy érzem magam mint egy régi diákcsíny közepén. Lépteket hallok meg, és az ablakba ugrom. Kinyitom halkan majd kiugrom rajta, lazán sétálok a sötét utcán tovább, mindjárt pirkadat van. Jól eltelt ez az éjszaka is.

 

~*~

 

Még délután is morgolódva fekszem az ágyban, majd felkelek, nincs értelme aludni. Amúgy sem szoktam sokat, és valamiért most amúgy nem tudok. Nem tudom elfelejteni azt az élményt… Bahh… Kikelek az ágyból, a fürdõbe vonulva hideg vízzel mosom meg arcomat, majd nedves ujjaimmal hajamba túrok, és sóhajtok egyet, érzem hogy csöpög rólam a víz, de kinyitom a szemem és megkeresem a törülközõt, hogy szárazabbra törölhessem magam. Belenézek a tükörbe, végig a hegen, amit már úgy megszoktam, teljesen a részemmé vált. És ha nagyon ritkán is, de felidézi az emléket ahogyan szereztem. Genma mentett ki majdnem az utolsó pillanatban, de még így is megégett az arcom. A kórház sem volt kellemes, de volt aki jobbá tegye… Akkor azt hittem, annyi a csajozós éveknek… elmosolyodom.

De volt aki segítsen újra meghozni az önbizalmam.

És most ennyi év barátság után ennyit képzelgek róla… nem vagyok én sem normális…

A héten szinte semmilyen parancsot nem kaptam, különös… Igaz van pár pakolni való Tsunadénél… de az semmi, elintézem pár óra alatt…

 

~*~

 

Este ugyan ott folyik a találka, és mint mindig… Genma megint csak utánunk érkezik, késõbb…

Oldalra sandítok karba tett kezekkel, látom ahogy felénk közeledik, többször is végigmérem, de mielõtt túl feltûnõ lenne, elszakítom róla tekintetem.

- Hehh… már megint rám vártok? – hallom a hangján hogy vigyorog, és ha nem nézek rá, a tegnapi sötétben látott vigyorgása jut eszembe.

- Mint mindig… – felelek egyszerû kis mosollyal, és most elsõnek indulok meg a kedvenc szórakozóhelyünkre.

A tömeg hasonló mennyiségû mint tegnap, a választék szintúgy… De valahogy most nem villanyoz fel annyira, mint tegnap. Leülünk szokásos helyünkre, minden a megszokott szerint halad, de én kérek magamnak egy újabb adag italt, valahogy úgy érzem most szükségem lesz rá. Genma közelebb hajol, hogy a nagy zenétõl halljam amit mond, bár ezt most szívesen elkerültem volna.

- Na mi van haver? Nélkülem nem jött össze a tegnap estéd? – hehh… micsoda egoista lett belõled haver…

Elvigyorodom, úgy teszem le a második üres poharat, most én fordulok füléhez, megcsap férfias illata.

- Dehogynem jött össze… sõt… - visszahajolok székembe, arcomon még mindig ugyan az a mosoly, sõt inkább vigyor. De ahogy szemébe nézek… Felidézek megint mindent, így inkább elfordulok, érzem a bõrömbe égni furcsálló pillantását. Tekintetem a táncoló tömegre vezetem. Nem nézek konkrét személyt, csak nézek ki a fejembõl… szó szerint. Egy kis idõ után pont elõttem, azaz mellettem halad el Genma, tekintetem irányát követve közelít meg egy csajt. Még így is inkább csak õt mérem végig, ahogy igazi vadász kisugárzással követi áldozatát…

Táncolni kezdenek, és gátlástalanul, már alig pár perc után ott fogdossa, ahol akarja, egyre érzékibbé válik táncuk, én pedig teljesen elbambulva nézem. A csaj most háttal áll neki, hátra veti fejét, fenekét hozzá dörgöli, míg Genma élvezettel mosolyog le rá érzékien, csípõjét fogja.

Nyelek egyet…

Nem lehet hogy ilyeneket gondolok a legjobb haveromról, képtelenség. Már szinte el is felejtem hogy õket bámulom, csak az zökkent ki amikor mélyen a szemembe néz, velõig látó hívogató pillantással.

Zavarodottan elfordítom fejem, majd sóhajtva felállok és a mosdó felé veszem az irányt, le kell nyugtatnom magam.

A nõi mosdó elõtt hatalmas a sor, a férfinál viszont csak úgy jönnek ki be az emberek… nem meglepõ… Benyitok senki nincs bent perpillanat, így a csaphoz lépek nyugodtan. A zene ide is bõven elhallatszik, de már csak tompán dübörög. Tisztán visszhangzik a víz csobogása ahogy megnyitom a csapot, majd arcomra sõt hajamra is locsolok egy kis vizet. Még jó hogy nekem ez is jól áll, így akár ebben a pillanatban kimehetnék a táncparkettre ha akarnék. De most inkább csak mély levegõ, és próbálok arra koncentrálni, hogy ne csináljon a kis haverom semmilyen sátrat a gatyámban. Megrázom fejem, ajtó nyikorgása töri meg a nyugalmat.

 

Genma:

Jóllakott farkasként imbolygok be lakásom ajtaján. Már nincs nálam senki, így az ágyamba ájulok ruhástól és felhorkanok.

Részeg? Én? Ugyan már... színjózan voltam egész éjjel, csak lazán buliztam. Hehe.

 

Délben pattannak fel a szemeim, és kurvára nem mentolos szájízzel battyogok a fürdõszobába. A fogkrémre inni a reggeli kávét a legkirályabb királyság. Másnaposoknak ideális, mert ha ettõl nem hánytad ki a semmit a gyomrodból, ettõl tutira ki fogod.

 

Taccsolás után ismét barátkozom a fogkefémmel, és a tükörbõl visszapislogó pacákra vicsorgok fogkrémtõl habzó szájjal.

- Mit bámulsz?

 

Kábé ezzel az érzelmi töltettel haladok a délután irányába. Egy kis edzés, aztán könnyû vacsora Kakashival. Elmeséli mi mindent csináltak a geninjeivel. Nemrég ért vissza velük egy küldetésrõl. Nagyon elégedett velük, úgy tûnik jólérzi magát. Nála ez nagy szó, mert folyton az orrát lógatja. Talán nekem is kéne pár tanítvány. Tök jó meló tanítani a kis pisiseket, csak az a gáz ha bajuk esik, mert nem csinálod jól a munkád. Túl nagy felelõsség, nem csoda hogy csak kevesen vállalják.

- Na és benevezed õket a chounin vizsgára? - kérdezem, miközben legyûrök a torkomon egy újabb falat rament.

- Igen - biccent, fél szemét arcomon pihentetve. - Te is benne leszel a vizsgáztató brigádban?

- Mint mindig, haver.

Befejezem az evést, és fizetünk. Zsebre vágott kezekkel, lassan sétálunk végig a fõutcán, ma õ is szabadnapos.

- Mit csinálsz ma este?

Elgondolkozva emeli tekintetét az égre.

- Hm. Semmit.

- Gyere velünk bulizni - invitálom már ezredszer. Amióta ismerem, mindig ez megy. Soha nem jön velünk, õ olyan magának való típus.

- Kösz, nem.

 

*

 

Végre beesteledik, és én szokott késési idõintervallumommal battyogok blazírt nyugalommal a Tûzgödör felé. Már az utcáról hallani a dübörgõ zenét, a bejáratnál a haverok.

- Hehh... már megint rám vártok? - vigyorgok rájuk, dobótûmmel a számban.

- Mint mindig... - válaszolja Raido, és az ajtóhoz lép elsõként. Észbontóan fest most is, a nadrágja úgy tapad izmos lábaira, mint egy második bõr. De hiszen az is. Woah.

Eltépem róla a szemem, és Asuma mindentudó vigyorát látva felé lövellek egy figyelmeztetõ szemvillanást. Nem kell teregetni a kártyákat öreg. Megnyugtatóan biccent, majd elhúz a terem egyik sarkába, ahol jól tudom ki vár rá. Nem tudom minek ez a nagy titkolózás, én nyíltan felvállalnám, ha végre rálelnék az igazira. Az a csaj pedig pont illik Asumához.

A bárpulthoz telepszünk, intek a csaposnak és már elõttünk is a pia. Raido arca igencsak kedvetlen, mondhatni unottan szemléli a tömeget.

- Na mi van haver? - hajolok a fülébe, túlkiabálva a dübörgõ zenét. - Nélkülem nem jött össze a tegnap estéd?

Vigyorogva hajol hozzám.

- Dehogynem jött össze... sõt...

Csodálkozva pislogok rá. Négy egész szó. Egy teljes mondat. Vagy kurva jó volt a kicsike, vagy valami gáz van.

Elfordul tõlem, és a táncolókat kezdi figyelni. Csak nem... zavarban van? A tegnap este miatt? Ugyan már...

Legszívesebben félrehívnám, hogy ezt megbeszéljük, de itt képtelenség. Nem baj, holnap éjjel küldetésre megyünk, majd ott lesz idõ lelkiéletet élni. De addig is...

Kaján kis csábító mosollyal lököm el magam a pulttól, és az engem stírölõ lángvörös hajú nõegyed felé indulok. A zene és a kipárolgott szexillat szinte simogatja érzékeimet. A csajnak egyszerûen gyönyörû mellei vannak, amelyek csak arra várnak, hogy a gonosz farkas bekebelezze õket. Mmm...  

- Hello cicusom... - dorombolom a fülébe, és derekát megfogva húzom magamhoz. Puha mellei mellkasomhoz nyomulnak, gyönyörû belátást engedve a dekoltázsba. Elégedetten elvigyorodva nyalom végig fülkagylójának peremét, csodásan dús haját félresöpörve az útból.

- A hajadnál csak a melleid szebbek kicsike... - dörmögöm lágyan.

- Tudom - válaszolja mosolyogva, érzéki oldalpillantással. - És neked van olyan testrészed, amivel elbûvölsz?

Felnevetek, a fenekébe markolva szorítom ágyékomhoz, hogy érezzen.

- Több is kiscsillag... több is...

Karjai nyakam köré fonódnak, a zene ütemére mozdulunk egyszerre, õrjítõen simulva egymáshoz.

Kezét megfogva perdítem meg, és igen... csodás segge van, és ez már hozzám is simul a zenére kavarva. Ahhw...

Szemem sarkából észreveszem, hogy Raido minket bámul. Oh... megismételhetjük a múlt éjszakát, én imádnám. Ránézek hívogatóan, de olyan fancsali képet vág, mint aki citromba harapott, és kirobog a mosdó irányába. Na mi az?

Elgondolkodva harapdálom végig a csaj puha nyakát. Mi a fene van? Nem szokott így viselkedni. A múlt éjszaka talán... hm. Tudom, hogy a csajokat szereti... lehet hogy megundorodott tõlem? Basszus, na ezért nem szabad barátokkal kavarni, csak haverokkal. Nekem csak egy pár igazi barátom van, és õ a legjobb közülük. Ha most emiatt elhidegül tõlem, kurvára bepöccenek. Késõ, már bepöccentem.

 

- Várj meg kiscsibe, mindjárt jövök.

 

Belököm a férfirötyi ajtaját, és meglepetten mérem végig a mosdóra támaszkodó Raidot. Vizes az arca és a haja, ingének a nyakrésze is elázott, a vízcseppek végigcsorognak mellkasán, aminél szexisebbet álmodni sem lehet.

Megnyugodva csukom be magam mögött az ajtót, és zsebre vágott kezekkel, lassan sétálok mögé. A tükrön keresztül nézek komoly szemeibe, egyik szemöldököm kérdõen felhúzom.

Itt is hallani a zenét, de szerencsére nem vészes, akár beszélgethetünk is. Azonban nem kenyerem a lelkizés, pláne nem a vécékben.

- Minden oké? - dörmögöm. Bólint.

- Meleg van. - válaszola vala Raido és az õ szókincse.

- És gondoltad megfürdesz? A rötyiben? - kérdezem, lazán a mellette lévõ mosdókagylónak támaszkodva.

- Ja.

Egy oldalpillantással jelzem neki, hogy nem gyõzött meg a fokozott higiénés szükségleteire hivatkozva, de ha nem akarja elmondani, hát nem mondja el. Sosem voltam erõszakos vagy nyomulós. Tudja õ is, hogyha van valami baja, hozzám mindig jöhet.

- És elég tisztának és lehûltnek érzed már magad egy kis bulihoz?

Ellöki magát a mosdókagylótól, és hajába túrva néz végig magán a tükörben. Nyelnem kell egyet, mert kurvára izgató így. Mázli, hogy most nem rám figyel. Egy dobótût veszek a számba, nikotin helyett ez is megteszi, mindegy csak csócsálhassak valamit kínomban. Persze arcom kifejezéstelen.

- Azt hiszem.

- Tetszett a kis vörös? - firtatom, az ajtón belépõ pasit követve tekintetemmel, csak hogy nézzek valamire, és ne lógassam kocsányon a szemeimet a haveromat bámulva. Ha nem nézek rá, nem látom. Zsír.

- Aha.

- Neked adom, ha monóban akarod ma este nyomni. - Vagyis ez annyit tesz, hogy ha nélkülem akarja megkefélni, akkor odaadom neki, de õ is érti a rejtett utalást, vagyis hogy szívesen benne vagyok ismét egy hármasban. Raido a kevés beszéde ellenére nagyon intelligens, ezt én (a legjobb barátja) tudom a legjobban.

Megrázza a fejét.

- Hazamegyek.

 

S lõn, már az ajtóban van. Bakker!

Na jó, ez már sok. Itt valami gáz van.

 

Az utcán érem utol.

- Raido.

Hangsúlyom és a megszólítás megállítja. Ritkán hívom a nevén, nekem mindenki haver meg hékás, satöbbi. Mellé sétálok, és lazán belépek elé. Egyforma magasak vagyunk, így vígan a szeme közé tudok nézni, amolyan keményen, komolyan.

Nem szokása csak úgy lefürdeni a mosdóban, aztán hazarobogni csaj nélkül az éjszaka elején.

De ezt akkor sem itt kell megbeszélni.

- Hozzám vagy hozzád? - szegezem neki a kérdést. Csodálkozva nyílnak ki szemei. - Beszélnünk kell, és ezt kibaszottul nem az utcán óhajtom lebonyolítani. - teszem hozzá.

Elgondolkodik, és pontosan tudom, hogy mit fog válaszolni. Már szinte biztos hogy a tegnapi buli a bibi, ergo nem az én lakásomat fogja választani ami emlékezteti rá.

- Hozzám.

Bingo.

- Oké.

 

Raido:

 

 

 

Nem nézek oldalra, csak hagyom hogy arcomról csöpögjenek a cseppek. Lépteket hallok, amik mögöttem állnak meg, felnézek a tükörbe és Genma látszik benne… Bahh… miért pont neki kellett bejönni?

- Minden oké? – kérdezi felvont szemöldökkel. Most mit mondjak neki?

- Meleg van – felelem egyszerûen, megpróbálom arcom megtörölni.

- És gondoltad megfürdesz? A rötyiben? – morogja halkan… na jó én sem vagyok ilyenkor a legnagyobb kamugéniusz.

- Ja – válaszolok, de ahogy felém néz látom, hogy nem gyõztem meg… Utálom hogy ennyire átlát rajtam…

- És elég tisztának és lehûltnek érzed már magad egy kis bulihoz? – most pont legkevésbé ehhez van kedvem… így mellette állva elég nehéz rendezni a gondolataimat. Hajamba túrok, hogy a vizes tincseket elrendezzem.

- Azt hiszem – sóhajtom.

- Tetszett a kis vörös?

- Aha – bár nem nagyon figyeltem meg… õt jobban néztem… sajnos…

- Neked adom, ha monóban akarod ma este nyomni – könyörgök, csak ne ezzel jöjjön megint. Értem én a célzást… Hogy ne érteném, hisz ismerem. Jobb lesz ha elhúzok innen.

- Hazamegyek – jelentem ki egyszerûen, majd el is indulok, átvágok a táncoló tömegen, ki a hûvösre. Végre friss levegõ…

- Raido – hallom a már oly ismerõs hangot, épp mögöttem trappol… Ajjaj basszus… azt hiszem… észrevett valamit. Soha nem hív a nevemen. Mellém lép, és morcosan néz rám… szokásos tekintet…

- Hozzád vagy hozzám? – mondja komolyan. Ha épp parti hangulatban lenne, nagyon is félreértettem volna a kérdését. De most tudom, hogy ha nem beszélek vele, akkor addig nem ráz le míg el nem mondom. Örülök hogy így számíthatok rá, de… most pont nem vele kéne ezt megbeszélnem. Viszont válaszolnom kéne.

- Hozzám – válaszolok végül.

- Oké – egyezik bele, és el is indulunk. A tegnapi miatt talán kényelmesebben érezném magam a saját lakásomban. Otthoniasabb, bár eléggé hasonlít az övéhez…

Minden agglegény lakás egyforma.

 

Némán egymás mellett haladva sétálunk, zsebre vágott kezekkel, és ezerszer is meg kell állnom, hogy szemem sarkából ne õt figyeljem. Észrevenné… Inkább figyelem a fákat… a házakat… Az eget… Csak hogy ne rá nézzek. Kezdem szánalmasnak érezni magam.

- Hm – mondja halkan, oda pillantok, mosoly ül ajkain, lehunyt szemekkel.

- Mi van? – kérdezem kíváncsian, lassan rám néz.

- Azt mondtam a kiscsajnak, hogy várjon meg… - jelenti ki, és ha kicsit lassan is, de leesik mondandója – Majd lehet Asuma elorozza – bök meg könyökével haverilag.

- Persze… - húzódik kis mosolyra szám. Megpróbál felvidítani valahogy? Kedves…

 

~*~

 

Beérünk lakásomra, felkapcsolom a villanyt, automatikusan le is veti magát a kanapéra.

Ha egyedül érek haza, már itt elkezdem szétdobálni a ruháim, hogy úgy menjek a zuhanyba, de lehet most… zavart lennék… Viszont elõtte ezt nem mutathatom ki. És amúgy sem mennék most a fürdõbe, nem táncoltam, nem izzadtam ahhoz… Mégis…

- Pillanat… - mondom halkan, a szobám felé lépkedek, közben gombolom ki az ingem, aj ajtóban már le is veszem majd eltûnök mögötte. Huh…

Felkapok egy kényelmesebb pólót, majd abban megyek vissza. De mi a fenét mondhatnék neki? Basszus…

Leülök a fotelba ami oldalt van a kanapénak, ahol már el is nyúlt. Ha tudná hogy mit gondolok, azt hinném direkt csinálja, hogy engem kínozzon, de nem… csak egyszerûen kényelembe helyezte magát, mint mindig… Nyelek egyet, majd csak a tût nézem a szájában, ami ide-oda mozog.

- Szóval? Miért siettél ennyire haza? – kérdez rá… Na jó… akkor most… próbáljuk terelni a szót.

- Nem volt kedvem bulizni – mondom fáradt sóhajjal, majd elnyúlok a fotelban… És ez még igaz is jelen esetben… valamelyest…

- Aha… ne etess – válaszol, majd kissé hátra majd oldalra nyújtva fejét néz rám. Kurva szemkontaktus… Miért ingerel még ez is? – Ismerlek már haver… ha neked nincs kedved csajozni, ott már gáz van – tudhattam volna, elõre, hogy már ismer annyira, hogy ne tudjam átvágni… Na jó… végsõ… te tényleg végsõ esetben… teljesen tálalok. Megérdemel ennyit, hisz legjobb haverom.

- Igaz… - mondom fél mosollyal. Szinte már dübörög a szívem, ahogy arra gondolok, hogy mindent elmondok neki. De valahogy nem jönnek a szavak a számra. Csendben is vagyok úgy gondolkodok. Egy ideig még engem néz, még ez is zavarba hoz, majd megint a plafonra szegezi tekintetét… Õ szólal meg ismét.

- A tegnapit… remélem nem bántad meg… - kezdi halkan dörmögve, de válaszolni sem tudok, folytatja – Tudod én már hozzá vagyok szokva, nem elsõször csinálom… és… - itt elakad a gondolatban. Most már én is kezdek nagyon kíváncsi lenni, hogy mit akar mondani, de nem sürgetem – A saját nemem is szeretem… ha érted mire gondolok – elkerekednek szemeim, de mire megint felém fordul, teljesen rendezem arcvonásaimat – Reméltem, tegnap nem undorodtál meg tõlem – böki ki végül saját gondolatát. Meghökkenek, majd nyugodtan rázom meg a fejem.

- Errõl szó nincs – mondom én is halkan, ellágyul az arca. Õ is izgult volna?

- Ennek örülök. Akkor elmondod miért hagytuk ott azt a bögyös vöröst? – kopp… franc… gondolkodni is kellett volna miközben mesélt… Most mi legyen? Na mindegy… Fõ az õszinteség.

- Csak… összezavarodtam… - na… ez is értelmes volt, gondolatban már az arcomat marom.

- Éspedig? – karjait felemeli, és tarkója alá teszi a párnára, újra csak nyelnem kell egyet ahogy a rá feszülõ ruha kiadja minden izma, porcikája mozdulatát. De az alapján amit elmondott, biztos megért majd, elmondhatnám neki. De nem akarok tõle többet vagy mást… Elrontanám azt a sok év barátságot ami volt köztünk, szar lenne mindent feldobni… Majd valahogy távolabb tartom magam tõle ilyen téren.

- Fantáziálni kezdtem… - fordulok oldalra, és bárszekrényem kezdem fixírozni, hiába ismerem úgy nézem mintha új vagy érdekes lenne. Nem tudok valamiért a szemébe nézni.

 

Genma:

Néma kuss meghittségében csattogunk nyugodt léptekkel hozzá. Ismerem a kéglijét, már ezerszer jártam nála, ahogy õ is nálam. Nagyon kis hangulatos legénylakása van, nem olyan funkcionális mint az enyém.

Igaz, csajokat együtt még nem vittünk oda. Apropó csajok.

- Hn - mosolyodom el.

- Mi van?

- Azt mondtam a kiscsajnak, hogy várjon meg... - villantom fel jellegzetes félmosolyomat. - Majd lehet Asuma elorozza.

Kuncogva bököm meg könyökömmel az oldalát, hiszen tudja õ is jól, hogy Asuma nem csajozik. Szerelmes.

- Persze... - mosolyodik végre el, amikor megérti a poént. Nah. A mosoly ezerszer jobban áll neki, és ami még csodásabb, hogy az örökké kifejezéstelen arcán csak én láthatom gyakran ezt. Ritka kincsként õrzöm az összes képet, amikor láttam õt mosolyogni, nevetni, és az orgazmus pillanatában. Egész kis Raido-album van a fejemben.

 

A lakás ajtaján belépve máris letámadom a kanapét. Ahh...

- Pillanat... - mondja mély, gyönyörû hangján, és a hálószoba felé indít. Követem útját szemeimmel, a dobótûmet megszortyogtatva. Ne nézd a seggét Genma. Nem illik.

Egy pólóban jön vissza, és a fotelba ül.

- Szóval? - támasztom fejemet a kanapé karfájára, sajnos nem látom így az arcát, de legalább nem hozom zavarba a pillantásaimmal. - Miért siettél ennyire haza?

- Nem volt kedvem bulizni - sóhajtja.

- Aha... ne etess - vetek rá egy figyelmeztetõ pillantást. Tudja jól, hogy velem nem játszhat esti mesét. - Ismerlek már haver... ha neked nincs kedved csajozni, ott már gáz van.

Beletörõdõ félmosollyal bólint.

- Igaz.

Kínos csend telepedik ránk, ezért fejemet visszaejtem a karfára, és a plafont bámulom. Kicsit ideges vagyok, a fenébe is.

- A tegnapit remélem nem bántad meg - dörmögöm komolyan. - Tudod én már hozzá vagyok szokva, nem elõször csinálom... és... - Naaaagy levegõ, és nyögd ki. A legjobb barátod, neki illik tudnia. Picsába. Muszáj bevállalnom a kockázatot, legfeljebb kidob a lakásból, de tudom hogy õ nem olyan.

- A saját nemem is szeretem, ha érted mire gondolok. - Hagyok egy egész másodpercet hogy feldolgozza, és utána pillantok rá. Zéró érzelem az arcán. Nemhiába jounin. - Remélem tegnap nem undorodtál meg tõlem.

Miért tartom vissza a levegõt, amíg a válaszát várom? Ja persze... mert fontos nekem.

- Errõl szó sincs - válaszolja azonnal, és elönt a szeretet. Igazi barát, nem is vitás. Életünket áldoznánk egymásért, nem is értem miért kételkedtem benne.

- Ennek örülök. Akkor elmeséled miért hagytuk ott azt a bögyös vöröst?

- Csak... összezavarodtam...

- Éspedig? - kérdezem látszólag érdektelenül, és elterülök mégjobban a kanapén. Na kiváncsi leszek mi lesz ebbõl.

- Fantáziálni kezdtem... - hallom, és döbbenten kapom fel a fejem, zavart arcát látva még a tû is kiesik a számból. Kitartóan fixírozza az egyik szekrényt, nem és nem néz rám.

Összekaparom megtépázott idegrostjaimat, és megköszörülve torkomat szegezem tekintetem ismét a plafonra.

- Khm - krákogok halkan. És mirõl? A múlt éjszaka ismétlésére vágysz vagy többre? Rám? Na persze, ezt nem kérdezhetem meg tõle, de jó lenne tudni mi merre hány méter. Raido nem szereti a férfiakat, ez tény. Akkor mi a szösz? Aham, értem már.

- Figyelj ide, Raido - szólalok meg halkan, de nem nézek rá. Inkább nem, mert így is elég nehéz neki, tudom. - Teljesen természetes, hogy tetszett neked a tegnapi. Sok pasi szereti így csinálni, nincs ebben semmi rossz. Ahogy abban sem, hogy meg szeretnéd ismételni. Csak szólnod kell nekem, és ne érezd emiatt zavarban magad, elõttem ne. Fõleg elõttem ne.

- Én... - kezdi, de nem folytatja. Hát akkor majd én.

- Ha ennyire zavar, akkor csinálhatjuk két csajjal, és legfeljebb váltogatjuk õket. Hozzád pedig egy ujjal sem nyúlok, ígérem. Érted bármit megtennék, hiszen tudod.

- Tudom.

Felülök, és rávigyorgok, tûmet ismét a számba véve.

- Ez a beszéd. Akkor mi legyen? Visszamegyünk?

 

Raido:

Raido:

 

Rá se nézek csak hallom a fém koppanását a parkettán… Ennyire meglepte volna?

- Khm – elég furcsa így a hangja… még nem hallottam meglepettnek – Figyel ide, Raido – úgy néz ki megint komoly mondat következik - Teljesen természetes, hogy tetszett neked a tegnapi. Sok pasi szereti így csinálni, nincs ebben semmi rossz. Ahogy abban sem, hogy meg szeretnéd ismételni. Csak szólnod kell nekem, és ne érezd emiatt zavarban magad, elõttem ne. Fõleg elõttem ne.

Bahh… Uhh… nem… teljesen félreértett… Persze hogy az nem zavart, nem is errõl van szó…

- Én… - próbálnám elmondani, de közbevág.

- Ha ennyire zavar, akkor csinálhatjuk két csajjal, és legfeljebb váltogatjuk õket. Hozzád pedig egy ujjal sem nyúlok, ígérem. Érted bármit megtennék, hiszen tudod.

- Tudom – válaszolom halkabban… ez nehéz eset lesz.

- Felül, felkapja tûjét és visszateszi szájába… Még jó hogy a leszokás alatt van, nagyon jól áll neki, csak kiemeli lazaságát. De most nem erre kéne figyelnem.

- Ez a beszéd. Akkor mi legyen? Visszamegyünk? – kérdi vigyorral ajkain. És ahogy az órát nézem, még elég „ korán” van.

- Fiatal még az este! – teszi hozzá, még mindig Genmás vigyorral. Tudok én ennek nemet mondani?

- Na jó! Menjünk… - állok fel a fotelbõl – visszaveszem az ingem – már épp indulnék is a szobám felé, mikor megállít.

- Á hagyd! Nem mindegy mit veszel majd le? – valamitõl nagyon vidám lehet, mert még mindig vigyorog.

- De – felelek egyszerû kis mosollyal, és elindulunk a bejárati ajtó felé.

 

~*~

 

Míg sétálok végig azon gondolkodom, hogy hogyan érthette félre. Persze folyik a szokásos bohóckodás közben, de azért elgondolkodom. Talán ilyen alkalmakkor rá kéne szoknom, hogy… bõvebben, érthetõbben magyarázom el amit gondolok. De úgy utálom azt a sok beszédet. Minek ennyit beszélni? Jó rejtõzködõ jounin nem dumál. Most elmondjam neki vagy sem? Talán jobb is ha nem tudja meg… De megérdemel ennyit, hisz most õ is bevallotta… Olyan nehéz. Sõt így még megfontolandóbb. Vonzódik a férfiakhoz is? Ki gondolta volna? Lehet mégsem kéne elmondani…

De elõbb vagy utóbb meg kell mondanom neki.

Épp visszaérünk kedvenc szórakozóhelyünkre.

- Na? Döntöttél? – könnyû kérdés, nehéz rá a válasz. Most mit mondjak? Hogy ebben a pillanatban legszívesebben otthon lennék? Ami mondjuk csak félig igaz, mert a fantáziám egyszerûen nem hagy békén. Jobb lesz ha hamar túlteszem magam a dolgon, s hogy megmutassam neki nem tûnt el a vetélytársa a csajozásban, valamint vagyok olyan vakmerõ mint õ, ezt válaszolom:

- Legyen egy… - mondom egyszerûen. Felvonja egyik szemöldökét.

- Biztos?

- Igen – olyan határozott vagyok, hogy még én is elhiszem – De most legyen fordítva – nézek rá pajzán mosollyal, és biztos vagyok benne, hogy tudja mire gondoltam.

- Felõlem mehet, neked bármit haver – válaszol egy vigyorral. Vajon õt is a kíváncsiság hajtja mint engem, vagy más? Bár nem hiszem hogy valami más…

Belépünk a tömegbe, még ital sem kell jól érezzük magunkat, bár szerintem a levegõben is nagy már az alkohol tartalom. Egy idõ után kiszúrjuk a kis vöröst, akit itt hagytunk, egy kis macsó chounin kölyök próbálja csábítgatni. Túl nagy falat ez neked öcsi. Összenézünk, rajta is látom az elhatározást, és így egyszerre közelítjük meg a kiscsajt, õ hátulról én pedig elölrõl. A kölyköt úgy elsöpörjük, mintha itt sem lett volna. A szemébe nézek látom már azt a kába ködöt ami dereng benne, sugárzik belõle a kéjes éhség, a tûz… pont eléggé elõfûtött a kicsike.

- Szia kiscsillag… - duruzsolja fülébe, majd nyakába csókol, közelebb hajolok úgy mozgunk tovább, de nem csókolom meg, csak ingerlem. Igen érzéki kis dög, profizmussal csinálja egyszerre kettõnk izgatását. Csípõjére teszem a kezem, õ a lában közé lép, Genma már rámenõsebb és elõre nyúlva a melleit markolássza, míg a csaj fenekével nyomul hozzá.

- Õ a barátod? – kérdezi haveromtól kissé hátra vetve fejét.

- Bevállalod õt is? Nagyon érti a dolgát…

- Igen? – pislog rám huncut mosollyal, vállamba kapaszkodva simul hozzám, szinte belém olvad, mellei nekem préselõdnek majd visszahajol haveromhoz hogy válaszoljon.

- Benne vagyok…

 

~*~

 

A kiscsaj nem kispályás, vagy csak „túl” azaz pont eléggé ittas, mert az utolsó pár méteren míg lakásom felé tartottunk a karjainkba vetette magát, pedig még ki sem nyitottam aj ajtót. Amint beérünk máris megragadja Genma felsõjét, és magára rántja egyenesen a kanapéra. Fel sem kapcsolom a villanyt, a félhomály teljesen tökéletes nekünk. Hallom az aprócska sóhajokat csók cuppogását.

Leveszem pólómat, eldobom valamerre és úgy figyelek rájuk. A necc harisnya szakadására figyelek fel, mire odanézek már csak a röppenõ ruhák látványa fogad, a csaj falatnyi szoknyában pucsít már csak felette. Ahogy fordul a helyzet, haverom kerül felülre, izmain megcsillan a tompa fény, és nyelnem kell egyet, míg megkerülöm õket, rájuk sem tudok nézni, csak hallom a fekete bõr kanapé susogását ahogy a testek ide oda csúsznak rajta recsegve. Levetem magam a kanapéba, és mire újra rájuk tekintek már Genma is ül, ölében a csaj, a melleit csókolja és nyalogatja, míg õ édes nyögésekkel hátra vetett fejjel túr hajába, és vonaglik az izmos testen.

Már csak a látványtól kezd melegem lenni, elkényelmesedek a fotelban, nem egyszer végigsimítok duzzadó nadrágomon, nagyokat nyelek. Egyszerre nyögnek fel, hogy egyesül ágyékuk, lecsúsztatom magamról a nadrágot, az alsót is, és arrébb rúgom, nem bírva magammal ingerlem tovább vágyamat, végig õket nézem. Annyiszor téved jobban tekintetem Genmára mint a csajra, hogy erõszakkal kell szemem leszakítanom róla, pedig sokkal jobban izgat. Idegesítõ mégis annyira izgató, megõrülök benne. Fenekét fogja meg, és megtartja a csajt, felém fordul, szemeivel hívogat. Nagyot sóhajtok, úgy állok fel, csak pár lépést kell tennem, hogy mögéjük érjek. Egyik lábammal fellépek a kanapéra, megragadom a csaj haját, majd farkam felé irányítom, hogy benedvesítse. Olyan jól csinálja halkan nyögök fel, de cuppanva húzom ki szájából és az ülõ részre térdelve simulok hátához. Megfogom csípõjét, haverom már segítve szét is rántja dús, formás farpofáit, oda illesztve magam hatolok lassan belé, és olyan mély nyögés tör fel belõlem az erõs szorító érzésre, hogy alig bírom magamban tartani. Még nem csináltam ilyet, de… valami õrjítõ…

Megtámaszkodom a háttámlában testük mellett, s érzem úgy mozognak õk is, ahogy én diktálom az ütemet. nehéz és fárasztó, hamar filmréteget képez testemen az izzadtság, összeszorítva szemem koncentrálok, hogy minden jól menjen, de megrészegít a forróság. Egyre gyorsabban mozgok ahogy elkap a hév, rádõlök a csajra aki már sikongat az élvezettõl, nyögéseim féktelenül törnek elõ, de Genmát alig hallom… Ennek ellenére érzem. Ahogy farkunk egyre jobban telik meg vérrel, egyre nagyobbá válik az intenzív mozgástól, megint érzem azt, amit a múltkor… mintha vastag nedves réteggel egymáshoz simulnának férfiasságaink, de ettõl még jobban beindulok, hirtelen gyorsabban kezdek mozogni, kinyitom a szemem, és mélységes vággyal teli barna szemeket találok, ajkai résnyire nyitva úgy kortyolja hevesen az éltetõ levegõt, én is hasonlóképp nézhetek ki. Ha lennék olyan hülye megcsókolnám, de nem teszem meg, mindent tönkretennék vele… Inkább izmos vállát kezdem el fixírozni, ahogy megrándul miközben a csajt tartja, olyan forró lüktetés vesz körbe, hogy ár nem kell sok…

Annyira ostoroz a vágy, hogy fantáziámban is tévképeket képezek, a vörös hajzuhatagba fúrom arcom, de még ez sem elég… Genma térdein, combjain támaszkodom már meg, hogy az utolsó lökésekkel a lehetõ legmélyebbre hatolhassak, ujjaim szinte bõrébe mélyednek.

Érzékien mégis erõsen a csaj vállába harapok, mélyen hördülök fel, ahogy robban bennem a vulkánszerû orgazmus, ég az egész testem tõle, ahogy hallom a másik mély nyögést a sikolyba övezve, csak még hosszítja a pillanatot, lassan csillapodik az érzés.

Nagyot sóhajtva dõlnék rájuk, de akkor lecsúsznék a földre, így utolsó csepp erõmmel talpra állok és a hosszú kanapé végébe vetem magam kinyúlva, zihálva veszem a levegõt, még jó hogy a tüdõm nem sípol… Jounin vagyok az istenért, ennél többet is bírnom kell. Lehunyva szemem szabályozom légzésem, majd ha gyûjtök elég erõt, felkelek innen…

 

Genma:

A faliórára pillant, és a látszólag kifejezéstelen maszkjáról csak én tudom hogy bizonytalan. Úgy ismerem mint a tenyeremet. Egy hajszálának rezdülésébõl tudom hogy épp ideges vagy dühös vagy vidám. Hogy miért? Évek rutinja kéremszépen, évek rutinja.

- Fiatal még az este - gyõzködöm tovább, mire végre beleegyezik és visszacsattogunk a klubba. A pólóját magán hagyta, mert rábeszéltem. Így kevésbé vonzza a tekintetem a kibukkanó mellkas. Önzõ dög vagyok, tudom, de inkább most nem akarnék ráizgulni. Az imént tisztáztuk a lapokat, nem fogok beleszarni a közepébe. Punktum.

 

Odafelé tisztázzuk is hogy egy csajt szedünk fel, és megismételjük a tegnapit.

- Biztos? - kérdezem óvatosan. Nekem nyolc, újra benne vagyok ha akarja, de... most Raidoról van szó.

- Igen - válaszolja határozottan. - De most legyen fordítva.

Vigyorát látva megnyugszom, és az én arcomon is széttrül a jókedv.

- Felõlem mehet, neked bármit haver.

 

A ringatózó táncolók közé vegyülünk, élvezettel simulok minden csajhoz pár pillanatra akik mellett elhaladok, majd sasszememmel levadászom a vöröskét. Egy kis kölyköt szédít, de ez nem ellenfél nekem. Félretolom a nem-ellenfelet, és magamhoz szorítom a boldogan felcsillanó szemû szépséget.

- Szia kiscsillag... - csókolok a nyakába elégedetten. Tiszta mázli, hogy nem nyúlta le eddig senki. Raido a hátához simul, arcán azzal a dögös kis félmosollyal, amitõl meg lehet veszni. A kiscsaj be is kapja azonnal a horgot, én már magasról le is vagyok szarva. Hát kösz.

- Õ a barátod?

Bevállalod õt is? Nagyon érti a dolgát... - kacsintok rá, ahogy végre elszíktja csodáló tekintetét Raidoról.

- Igen? Benne vagyok...

 

*

 

Kérdezés nélkül indulunk Raidohoz. Meg sem lep, és különösebben nem is zavar. Szeretek nála lenni, mert finom illata belengi az egész lakását, a bútorokból is árad, aminél izgatóbb vágykeltõt nehezebb lenne találni számomra.

Beleremegek a gondolatba, hogy megint olyan közel kerülhetek hozzá, ugyanakkor ott a keserû szájíz is, hogy nem csábíthatom el, mert az ember a legjobb barátjával nem tesz ilyet. Pláne én nem. Nem vagyok valami rendes a férfi partnereimmel. Túl domináns vagyok, szeretem a betonba döngölni, megalázni, szabályosan dominancia-kefélésbe vinni a dolgokat. Én ilyen vagyok. Bocs.

 

A kanapéra kerülünk a kiscsajjal, és már minden idegszálam az alattam feszülõ idomokra koncentrálnak. Meg kell veszni, olyan jó csöcsei vannak...

- Hogy is hívnak? - kérdezem a szájától.

- Kitana - válaszolja a mellbimbómnak.

- Genma - hördülök halkan. Ezzel ki is merült a kommunikáció.

Lecibáljuk egymásról a ruhákat, és én felülve rántom az ölembe. Amikor meglátom a szemem sarkában a fotelben terpeszkedõ Raidot, kishíján lenyelem a nyelvemet a rámtörõ képtõl. Ahogy ül ott, izmain játszadozik a halvány fény, és õ a meredezõ farkát fogva maszturbál, miközben minket néz...

Basszus majdnem elélveztem!

Felhördülve ragadom meg a csaj csípõjét, és mélyen a péniszembe ültetem. Ez az. Nyugi Genma, a csajt kell dugni. Csak a csajt. Rá koncentrálj... ez az.

Amikor lehiggadok, és elszáll a kényszer, miszerint felpattanok a csajt elhajítom és hörögve vetõdöm Raidora, már egész tûrhetõ is. Úgy pattog a csaj rajtam mint a gumilabda. Csúcs.

Intek a havernak, és nagyot nyelve figyelem ahogy fellép mellénk a kanapéra. Levegõért kapkodva követem mozdulatait. Belemarkol a csaj hajába, és a farkára húzza a fejét. Kishíján felnyögök a látványtól, és hirtelen szívbõl megutálom ezt a kis vörös kurvát, de elsöpröm az érzést, hiszen csak az irigység dolgozik bennem.

Amikor kihúzza a szájábaól a nyálasan csillogó kemény, nagy és szép hímvesszõjét, behunyom a szemem, mert túl nagy a késztetés. Inkább a csaj fenekének két partjába markolva emelem fel kissé a fenekét, hogy Raido behatolhasson.

Mohón csókolom meg... még érzem szájában Raido ízét, el is lopom minden molekuláját nyelvemmel, miközben õ számba sikoltja a behatolás fájdalmát.

Tapasztaltan kezd el mozogni, vadul és durván, mintha csak tõlem tanulta volna. Talán így is történt, de ki nem szarja le, amikor épp a szemeim készülnek fennakadni attól a gyönyörûséges arckifejezésétõl, izmos, nedvesen csillogó testének látványától?! Woah... bazdki...

Úgy basszuk ketten együtt a csajt, hogy közben végig csak egymás szemébe nézünk. Olyan nagyon közel van... látom benne a vágyat, ami sajnos nem nekem szól, de attól mégy álomszép és csodálatos.

Elszakítja tõlem a szemét, és a vállamat nézi inkább. Talán megérezte amit gondolok, de tudom hogy nem így van. Egyszerûen már megint csak zavarba hoztam... a francba.

De nem baj, mert beúsznak szemeim elé a csillagok, és felhördülök ahogy lábaimra, combjaimra nehezedik a combjával, és némelykor, egy-egy erõsebb lökéskor herezacskója az enyémhez csapódik, ujjai combomba markolnak... Úristen!

Már nem látok nem hallok... még Raido nyögése eljut az agyamig, az orgazmus pillanatában, de csak ennyi és kész.

 

K.O.

 

Lövésem sincs mennyi ideig kómázhattam, már csak arra térek magamhoz, hogy valahonnan vízcsobogást hallok. Felemelem a fejem, konstatálva hogy egyedül vagyok. A fürdõszoba ajtajára pillantok, és megfordul a fejemben hogy csatlakozom a pancsihoz, de azt már tutira nem venné be Raido gyomra. Ha nem hát nem.

Feltápászkodom a kanapéról, és izzadt, felhevült testemet lehûtendõ, kinyitom az ablakot. Hûs levegõ áramlik be, és a kerti virágok nehézkes pézsmaillata.

Bárcsak lenne nálam cigi. A lelkemet is eladnám érte. Mivel nincs, inkább a bárszekrénynél kárpótolom magam egy pohár Brandyvel. Mikor nyílik az ajtó és kijönnek a kiscsajjal, már a harmadik pohárral iszom. Az olkohol édes íze és a forróság amelyet a gyomromban áraszt szét, igazán mámorító.

- Jó volt a pancsi? - dörmögöm mosolyogva.

- De még milyen - mosolyog elégedetten a kiscsaj. Lehuppannak a kanapéra, és én nem és nem akarom meglátni, Raido milyen észbontóan fest vízcseppektõl nedvesen. Meg is szédülök a látványtól, de lehet hogy csak a pia az oka. Nem tudom, de már látom hogy hiba volt inni. Nehéz nagyon uralkodnom magamon...

Halk koppanással teszem le a poharat, és mélyen Raido szemeibe nézek, miközben szavaimat a csajhoz intézem.

- Nos Kitana, ha felfrissültél, akár folytathatjuk is...

Gõzöm sincs mit látok azokban a szép barna szemekben felvillanni, de perpillanat nem is izgat... a teste jobban. Már úgy áll a farkam, mint egy oszlop. Egy ragadozó lassú, kimért lépteivel, ruganyosan és lazán, mégis végtelenül erotikusan indulok meg feléjük. Szemeimet le sem veszem áldozatomról, és annak kifejezéstelen arcáról. Amikor eléjük érek, kezeim feje mellett csattannak a bõrkanapé háttámláján, ajkaitól alig pár centire a szám.

- Mit szólsz? - súgom végigperzselve arcát brandy-s leheletemmel. Csak egy alig észrevehetõ biccentést kapok, és kéjesen elvigyorodom. Ellököm magam tõle mielõtt lerántom a földre és megdugom ahogy szeretném, és a csaj mellé vetõdöm, a kanapé másik felébe.

A kisujjamat sem kell mozdítanom, már kapom is az elsõ csókot. Nyelvemet durván a szájába tolva falom fel szinte a száját, majd eltépem magam tõle, és hajába markolva nyomom fejét Raido ágaskodó szerszámára. Az elkerekedõ barna szemekbe nézek, és felvonom az egyik szemöldököm.

- Mi van? - kérdezem gonosz kis mosollyal nagyon halkan. - Én ilyen vagyok. Még nem láttad az igazi arcomat... hát nézz meg alaposan... haver.

Felrántom a csaj fejét, és ziháló ajkaira vetem magam. Durván csókolom meg, és felmordulok a gyönyörûségtõl. Raido illata... Raido íze...

Eltépem tõle ismét a számat, és visszanyomom a fejét. Egy kurva szóval sem ellenkezik, mert tisztán látom rajta hogy mennyire élvezi. Sok csaj imádja az ilyet, õ sem kivétel. Két domináns kemény hím, aki jól megrakja. Imádja, csak rá kell nézni, de az is jó bizonyíték, hogy a lábai közé nyúlva lucskos nedvesség fogad, hüvelyének izmai pedig rángatóznak a kéjtõl.

Elégedetten pillantok Raidora, aki a háttámlára ejtett fejjel, lihegve figyeli az arcomat. Szemeiben kavarognak az érzelmek és gondolatok. Valami õrjítõ a látvány. A soha semmit nem mutató arc szinte életre kell. Olyan hihetetlenül szép, és én annyira vágyok rá, hogy szinte fáj. Annyira de annyira meg akarom most csókolni, hogy szinte belesajdul a szám.

Felrántom ismét Kitana fejét, és forrón csókolom meg Raido helyett. Mindent beleadok, amíg már kocsonyaként nem remeg, és szinte elolvad karjaimban. Megfõztem. Már bármit megtehetnék vele, és meg is teszek.

Derekát átkarolva állok fel vele, és térdre kényszerítem Raido elõtt. A hátához simulva hajolok a füléhez és kezeimmel megmarkolom nehéz és kemény melleit. Arcunk alig pár centire Raido lüktetõ, remegõ péniszétõl.

- Kiscsillag... kapsz egy feladatot. Képes leszel végigcsinálni?

- Bármit... - nyöszörgi fenekével a farkamhoz pucsítva. - Mit tegyek? Nhh... mondd...

Mélyen Raido szemeibe adom meg a választ.

- Szopj.

Úgy bukik rá a hímvesszõjére, mintha az élete múlna rajta, én pedig elégedett vigyorral ragadom meg a csípõjét, és mélyen belevágom magam a nedves, tág vaginájába. Egyszerre hördülök fel Raidoval. Felnyitom a szemem, úgy kezdek keményen mozogni. Amikor már remegve, nyöszörögve esne össze a csaj, derekát átkarolom és elrántom Raidotól. Csak egyet kell intenem a fejemmel, és õ engedelmesen csusszan le a szõnyegre, hátát a kanapénak vetve. Kitana kényelmesebben bukhat így rá a szerszámára, és én is közelebb vagyok a kéjben fürdõ szép archoz. Szívhatom magamba minden centiméterének imádott látványát. Az arcán a forradása... legszívesebben végignyalnám egészen a köldökéig, és még tovább...

Egyik karomat a csaj derekára kulcsolva tartom, miközben kemény és jól irányzott döfésekkel jutalmazom, minden cuppogó hangért, és Raido nyögéseiért.

Másik kezemmel a földön támaszkodom, kínomban a szõnyeget markolva. Rohadtul nehéz... miközben érzem arcomon Raido forró zihálását, testének illatát... és az arca is alig tíz centire van az enyémtõl. Ez õrület.

 

Mély nyögését meghallom, és ezzel egyidõben rándul össze alattam és a péniszem körül Kitana is. Halvány mosollyal gyönyörködöm Raidoban. Ilyenkor lélegzetelállítóan fest... és egyszerûen kibaszottul szép. Aki mást mond, megfojtom.

Mire észbe kapok, kezem arcát simogatja és zihálva hajolok közelebb hozzá. Nem lehet a fenébe is!

Elhúzódok tõle, és ekkor egy erõs kéz markol a hajamba, elõre ránt...

 

Szánk úgy tapad össze, mintha vákuum lenne közöttünk, és abban a pillanatban, amikor nyelve a számba tör, rekedtesen felnyögve élvezek el én is. Minden egyes orgazmus-rángásba belemozdul a nyelvem is.

 

Életem legforróbb, legizgatóbb csókjába szinte belehalok.

 

Amikor elengedi a hajamat és felemelem a fejem, csak egy szót tudok nyögni.

 

- Raido...

 

Szemei tágra nyílnak, és arcára kiül a döbbenet. Az enyémnek a pontos mása.

 

Bakker... most mi lesz?

 

Raido:

 

Még mindig csak sóhajtozok, lehunyt szemekkel, ujjaimra támasztom homlokom, de még gondolkodni is nehéz hiába úgy nézek most ki. Duzzadt ajkak csókolgatására kapom fel megint a fejem, látom hogy a kiscsaj a mellkasom puszilgatja, négykézláb támaszkodva a kanapén Genmáról félig lemászva.

- A haverod kicsit ki lett ütve – vigyorog a bõrömbe, de látom rajta, hogy még nagyon elemében van… ha úgy vesszük, akkor én is… Bár egy kicsi pihenésre van még szükségem.

- Mi lenne ha addig lezuhanyoznánk? – kérdem mosollyal ajkaimon, bólint és fel is kapom vállamra, fenekére paskolok egyet és felállok a kanapéról míg õ hátamat karmolja csak ujjbegyeivel, felsóhajtva. Belépek vele a fürdõbe, a zuhany elõtt még leteszem õt magam elé és ajkaira tapadok… ez az… hátha lenyugszom kicsit, hogy ha csak vele foglalkozom majd. Genmát ismerve nem sokára feléled, és ha még itt marad akkor fáradhatatlan lesz… Belépek vele a zuhany alá, meg is nyitom a vizet, de nem szakadok el ajkaitól. Testét simítom végig sokszor, feltérképezve a terepet, majd megállapodok csiklójánál ujjaimmal körözve. Hajamba túrnak ujjai, belenyög ajkaimba, szinte remeg tõle nyelvem is, de csak mosolygok tovább… Imádom az ilyen estéket.

De látom õ sem tétlen, egy idõ után testemen simogatja el a vízcseppeket, farkamra kulcsolódnak ujjai, és ügyes kis mozdulatokkal próbálja éleszteni… Nem is rossz…

Mikor már nem bírok tovább magammal elválok ajkaitól, megpördítem egyenesen a csempébe passzírozom, és hátához nyomulok. A nyakát csókolgatom míg merevedésemmel feneke között csúszok fel le, de hirtelen pohárcsörömpölés üti meg fejem. Kimenjünk most vagy se? Várjunk még…

Hátulról hatolok hüvelyébe, fel is nyög halkan az érzésre, lassan mozgok de… valami nem az igazi… Keze a falnak támaszkodik, rá teszem kezeimet, de hiába hajolok nyakára is… valami nem megy.

Nem arról van szó, hogy nem élvezem csak…

Hirtelen összeszorítja magát, ezzel jobban rászorulva péniszemre… Meg is rándulok, egy kis nyögéssel… Ha észrevette tétovázásom akkor már baj van… Na jó, nem húzom az idõt, inkább kihúzom magam belõle.

- Gyere… - szólok vállára csókolva – Genma felébredt, szórakoztassuk el õt is – elzárom a kellemes zuhanyt, és kinyitom a fülke ajtaját.

- A te neved is megtudhatom szép fiú? – szemérmetlenül jön ki utánam, adok neki egy törülközõt, de csak kicsit áttörli magát vele.

- Raido – mondom egyszerûen, mosolyogva nézve rá.

- Kitana – dörzsöli át haját. Hmm…

Kimegyünk és haverom a bárpultnál találom tekintetemmel, hûvösebb szellõ csap meg és észre veszem, hogy az ablak is nyitva van.

- Jó volt a pancsi? – kérdi majdnem a pohárból morogva.

- De még milyen – válaszol helyettem Kitana, majd irányunkat a kanapém felé vesszük…

- Nos Kitana, ha felfrissültél, akár folytathatjuk is... – válaszol barátom nem kicsit „mámor” ittas hangon, végig az én szemembe néz… Nem tudom levenni tekintetem róla, képtelenség. Még szerencse, hogy el tudom ezt mind rejteni, mert már rég lebuktam volna.

Felénk közelít ,de ahogy jobban észre veszem felém, majd rám is hajol a szívem már tuti a torkomban dobog de egy nagy nyeléssel tolom vissza a helyére, ami csak sokadszorra megy.

- Mit szólsz? – kérdezi tõlem szokásos vigyorával, alkoholos lehelete még az én fejemet is megcsapja. Vajon mennyit ihatott míg mi bent voltunk? Még megszólalni sem tudok, csak biccenteni, és végre elhajol a bûvkörbõl, levágódik a kanapé másik végébe még alattam is hullámzik egyet a bõr alatti szivacs. A csaj nem rest azonnal rá mászni, talán a fürdõben történt miatt teljesen kiéhezettem… beizzítottam… hehe…

Hajába markol a durva csók közben, majd ágyékomra irányítja a kiscsajt. Mi a fasz?

Bár belsõ énem nem lepõdik meg úgy mint én valójûban, de ez akkor is meglepett genma csak tovább vigyorog.

- Mi van? – kérdi felém nézve – Én ilyen vagyok. Még nem láttad az igazi arcomat… hát nézz meg alaposan… haver.

Csak nyelni tudok egyet ismételten, majd felrántja magához, felmorranva csókolja meg, és fel sem tudom fogni a látványt… Mindjárt megveszek esküszöm.

Elcuppan tõle és rám nyomja vissza, hátra vetem fejem… annyira izgató, a karfát markolom kínomban, és ahogy rám néz még a remegés is elfog, ha így folytatja tovább perceken belül megyek el. Vissza rántja magához, majd testéhez szorítva állítja fel õt is mikor õ is felkel, és elém térdelnek. Mi a francra gondolhat vajon? Egyre jobban lepõdök meg sorra ötletein, még soha nem láttam ilyennek. Mikor együtt hajolnak ágyékom felé már attól félek darabokra cincálom a kanapé karfáját, annyira markolom, a kavargó forró leheletek egyre jobban felizgatják érzékeimet is,

- Kiscsillag... kapsz egy feladatot. Képes leszel végigcsinálni? – duruzsolja fülébe, én meg majd megõrülök.

- Bármit… - még ez a kis rekedtes hang is megborzongat, lassan hallani sem akarok.

Már attól mindjárt felmordulok mikor mélyen néz a szemembe haverom, legszívesebben mindent félredobnék hirtelen.

- Szopj… - közli, de mintha a csaj itt sem lenne úgy képzelem el az egészet, csak az „józanít” ki, hogy máris rám tapadnak a duzzadt, nedves ajkak, pedig már majdnem azon voltam, hogy vetõdöm… Ahh… Ahogy nyöszörög még jobban remegek én is mindenhol, le kell hunyom szemem, hogy ne folyton õt nézzem, inkább hagyatkozom fantáziámra. De miért? Miért izgat hirtelen ennyire? Mintha szöges ellenétet vett volna a beállítottságom, pedig én nem ez a fajta ember vagyok. Mikor lecuppan rólam lenézek rájuk, hátrébb csúsztak el tõlem, én is lejjebb kúszom már a földön ülök. A csaj újra szájával kényeztet, egyre jobban csinálja, ahogy Genma is egyre intenzívebben dugja, s ahogy izmos testét nézem végig a félhomályban, ahol megcsillan rajta a fény miközben mozog, mámorító látvány. Megáll bennem az ütõ, ahogy lehunyt szemmel arcom érinti, elkerekedett szemekkel nézek rá, felnyitja barna szemeit, és ha ajkai, arca vonása a kéjrõl, vágyról árulkodik, a szemében kis ijedtség lappang. Tudom… tudom hogy õ teljesen hozzá van szokva az egészhez, és most az sem érdekel, hogy engem is olyan ágypartnernek tekint mint bármelyik pasast akikkel eddig egyszerre vállalt be csajt, de nekem akkor is több… de ha ezt nem tudja, akkor is ösztönbõl így viselkedik velem. Csak azért húzta el a kezét, mert attól fél megundorodnék tõle… pedig ha tudná…

Nem… nem bírom tovább… hazudni sem akarok neki, másrészt… annyira vágyom rá, és ez nem csak a kíváncsiság. Felemelem karomat, nagyot nyögve ahogy a kiscsaj egy erõsebbet szív, hajába fúrva ujjaim rántom le magamhoz, erõszakosan csókolom meg, amit hirtelen viszonoz is. Ez is ösztön lenne? Biztosan.

Ebben a pillanatban élvezek a kiscsaj szájába, s egy másik szájba gyönyöröm nyögöm eközben.

Mikor eleresztem magamtól mindennél nagyobb feszültség hagy el, de amilyen hirtelen tûnt el olyan hirtelen csap rám a felismerés. Bakker megcsókoltam a legjobb haveromat… Basszus… mire gondoltam?

- Raido… - hallom meg mély meglepett hangját, és hatalmas szemekkel nézek rá, az övé is hasonlóképp néz ki. Hogyhogy ennyire meglepte? Miért csodálkozom? Nem vagyok normális. Valamit ki kell találnom… De furcsa… mintha rengeteg zavaró gondolat szállt volna el… Egy kis része mégis bennem maradt.

Lihegek még az átéltektõl, szívem hevesen ver, de én csak hátam a szintén felhevült kanapénak támasztom tovább, kezeimmel a földön tenyerelek. A lábam közé nézve a teljesen kába csajt látom meg. Úgy elfeküdt a földön, mint egy jó kis részeg ribi… Úgy is néz ki.

- Bocs… - nézek kissé oldalra biccentve fejem, de a szõnyeget pásztázva. Most komolyan… mit mondjak neki? Gõzöm sincs.

- Te… - mondja halkan, de hirtelen felé kapom a tekintetem.

- Csak kíváncsi voltam – mondom hirtelen, ahogy a bennem maradt szuszból telik.

- Nyugi értem… - teszi fel kezeit egy pillanatra. Na jó ennyire nem akartam agresszív lenni. Nagy sóhajjal hajtom arcom egyik tenyerembe… basszus… meddig hazudjak még? A végén már bele fogok õrülni.

- Na jó elmondom… - dörmögöm tenyerembe, utálok sokat beszélni, de most… csak is most az egyszer, és csak a legjobb haverom kedvéért megteszem… soha többet esküszöm…

- Mégis mit? – rá sem merek nézni, de a végén muszáj lesz. Megint csak sóhajtok hirtelen, nem tudok jobb feszültségoldót.

- Amikor azt mondtam… fantáziálni kezdtem… rólad beszéltem… - ekkor emelem fel csak fejem, és a szemébe nézek. Ha látná az arcát… tuti nagyot nevetne… - csak nem akartam… hogy a barátságunk menjen e miatt tönkre… - a tarkómra simítom tenyerem, és még mindig õt nézve biccentem elõre fejem, hogy hajam borzoljam meg. Ha most lenne tû a szájában, megint tuti kiesett volna belõle – jobb lesz ha elfelejtem az egészet… ezt sem kellett volna.

A csaj nyöszörögve kezd mocorogni a lábam között, megint éledezik… de már semmi kedvem az egészhez. Én tisztáztam magam… máris kevesebb a súly a vállamon. És hogy ezt most elmondtam neki, remélem nem kell magyarázkodnom, ha észreveszi minimálisan távolságtartóbb leszek. Feltornázom magam a kanapéra, majd inkább fel is állok.

- Érezzétek otthon magatokat… én elteszem magam… a holnapi küldetésre – szobám ajtaját közelítem meg, még mindig tarkómat dörzsölgetve. Valami nem stimmel… de most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ezen gondolkozni kezdjek. Ez a pár menet, és a hosszabb beszéd teljesen kimerített. Jobb lenne ha holnapra kipihentebb lennék, legalább hamarabb is végzünk a melóval…

 

Genma:

- Bocs - mondja kifejezéstelen arccal, csak épp a szemembe nem nézne semmi pénzért. Köpni nyelni nem tudok. Ez azért...

Lenézek, Kitana már a szõnyegen fetreng félájultan, nyugodtan beszélgethetünk, nem ugat bele.

Te most komolyan megcsókoltál engem?

- Te... - kezdeném eldadogni, de nem engedi.

- Csak kíváncsi voltam.

- Nyugi értem... - emelem fel a kezem békítõen. Kapkodja a levegõt, és idegesen fúrja ujjait a szõnyegbe. Ez az õ metakommunikációjában azt jelenti, hogy baszottul ideges, és menekülhetnéke van. Isten ments, hogy kérdõre vonjam, vagy bármit is tegyek amivel a lelkébe gázoljak. Kezébe temeti arcát. Na jó, ez már nekem is sok, õ soha nem mutatja ki ennyire az érzelmeit.

- Na jó elmondom... - motyogja a tenyerébe. Basszus meg sem merek moccanni, úgy iszom minden szavát, rezdülését.

- Mégis mit?

- Amikor azt mondtam... fantáziálni kezdtem... rólad beszéltem.

 

Paff.

 

Tátott szájjal hallgatom ahogy kifejti, tõle szokatlan összetett mondatban, hogy nem akarta a barátságunkat tönkre tenni, meg hogy jobb ha elfelejti, és hogy nem kellett volna.

 

Mire kettõt pislognék vagy egyáltalán levegõt vehetnék, már eltûnik a hálószoba ajtajában, felém vetve hogy érezzük jól magunkat a csajjal, õ lefekszik.

 

Becsukódik az ajtó, és én még mindig ugyanott térdelek egy szál farokban.

 

Na most...

 

Na most...

 

 

 

Bassza meg.

 

Ha nem a legjobb - hangsúlyozom: A LEGJOBB! - barátomról lenne szó, utána mennék és úgy megdugnám, ahogy mindig is vágytam, de... vele nem akarok játszadozni. Õ nem ezt érdemli. Nem engem.

 

Életemben elõször bánok meg egy numerát. Ha nem ragaszkodom ehhez, most nem ment volna tönkre a barátságunk, a fenébe is! Ha már ott a kimondatlan szexuális vonzalom, akkor minden más elveszett.

Jól tudom mi lesz a következõ lépése. El fog hidegülni tõlem, egyre távolságtartóbb lesz, amíg le nem koptat teljesen.

 

Ezt nem engedhetem meg.

 

De mégis mi a lófaszt tehetnék?!

 

- A kurva életbe - káromkodok egyet teljes átéléssel és érzelemmel.

- Mi van szivi? - duruzsolja egy nõi hang, és végigkarmolja álmatagon a mellkasomat. Jah, róla el is feledkeztem. Látom rajta, hogy szívesen folytatná, nyilván nagyon jó állóképessége van, de ha bírnám is erõvel, baromira nincs már kedvem hozzá.

- Hazakísérlek.

Ez a legjobb, hagyom Raidot egyedül gondolkozni, és csak remélhetem hogy több esze lesz annál, semhogy lekoptasson. Ha megteszi, nagyon dühös leszek.

 

 

***

 

Nesztelenül suhanunk a fák lombjai között, az éjszaka ismerõs neszei közé vegyülve. Kakashit kaptuk csapatvezetõnek.

 

Nem anbu küldetés, de a veszélyességét tekintve akár az is lehetett volna.

 

A rivális falu ninjáit a ninja-kutyáknak és Kakashi szimatának köszönhetõen viszonylag hamar megtaláljuk. Igen, Tsunade nem tévedett, valóban valami nagy dologra készülnek, hiszen a fûninják nem járnak ötösével, és nem ilyen bitang erõs harcosokat küldenek szimpla kis küldetésre.

Félrehúzódunk egy villámgyors megbeszélésre.

- És most? - kérdezem Kakashit. Szinte hallom ahogy kattognak a kerekek az okos fejében. Pár másodperc múlva bólint, ilyenkor tudni hogy kész a terv. Nagyon halkan, szinte csak mutogatva magyarázza el, hogy Raido hogyan terelje el a figyelmüket és csalja õket a csapdánkba. Jó ötlet, de nem szeretem ha õt dobjuk be csalinak. Nagyon nem. Ellent mondanék, de egy szigorú pillantással belém fojtja a szavakat. Nincs cicó, itt õ csapatkapitány most, de... ehh a jó büdös francba!

Még beszélni sem tudtam vele a tegnapiról...

 

Raido felé fordulok, tarkójára simítom a kezemet, és fejét magamhoz húzva nyomom homlokom az övéhez, úgy nézek komolyan a szemeibe.

- Ne nyírasd ki magad - morgom nagyon halkan.

- Te sem.

Elengedem és hátralépek, majd a fák között eltûnõ Kakashi után vetem magam.

 

***

 

Nem is kell sokat várnunk, épp elkészülünk a csapda utolsó részével, amikor jelzi az egyik ninjakutya, hogy közeledik valaki. Elrejtõzünk.

A fák közül egy alak rohan ki, azonnal felismerem Raidot. A megkönnyebbülés forró hulláma borít be, és a mögötte elõbukkanó ninjákra vetem magam, közvetlenül Kakashi után. Raido is megperdül, és már hárman kaszaboljuk õket. Erõs ellenfelek, de a robbanócédulák, valamint a láthatatlanul feszülõ acélhuzalok a barátaink.

 

Amikor az utolsó test is elterül a földön, zihálva rogyok térdre én is. Huh...

 

- Ez kemény volt mi? - lihegem elégedett vigyorral, egyik tûmet a számba véve. Raido csak kifejezéstelen arccal biccent egyet, majd leül, hátát egy fa törzsének támasztja és elkezd kotorászni a mellényzsebeiben. Elfordulok tõle, és Kakashit kezdem figyelni, ahogy egyenként a halottakhoz megy, és átkutatja õket. A náluk lévõ iratokat tekercseket alaposan átvizsgálva szeletál, és rakosgatja el a táskájába. Bakker ez még csak nem is liheg. Hát mibõl van ez? Feh...

Visszafordulok Raido felé, és belémreked a levegõ. Épp kötszerekkel bajlódik, a combjánál. Kiráz a hideg, és azonnal mellette termek.

- Megsérültél? Mutasd! - Nyúlnék hogy segítsek, de ellöki a kezem.

- Megoldom.

Bosszúsan húzom össze a szemöldököm, de aggodalmam sokkal nagyobb, semhogy fennakadjak ezen.

- Súlyos a seb? Hogy szerezted?

- Nem fontos.

Rideg hangja és viselkedése felér egy balegyenessel. Elönt a düh. Úgy tudtam, hogy ez lesz! Úgy tudtam! Dühösen hagyom faképnél, de pár lépés után meggondolom magam és visszalépek hozzá. Egy laza mozdulattal megragadom, és meglepettségét kihasználva a vállamra dobom akár egy zsák krumplit.

- Genma! Mégis mit... - mordul fel dühösen.

- Kuss - folytja belé lágy baritonom a szavakat. Kakashi lép mellénk.

- Mi a gond?

- Megsérült a lába. Kész vagy? Mehetünk vissza?

- Igen.

- Csúcs. Én majd viszem ezt a barmot.

 

Három órás út után megállunk, és letáborozunk egy kis tisztáson. A dühös hallgatásba burkolózott Raidot egy kis patak partjához viszem, és gyengéden leültetem a puha fûbe. Kakashi szerencsére hallótávolságon kívül van. Nem emberi fülnek való az, amit mindjárt kapok Raidotól. Felkészülök a minimum jobb horogra, és a bántó szavakra, de akkor is elkezdem lebontani a lábán lévõ kötést. Kurvára aggódom érte, de hát mindig is így volt ez kettõnk között. Ha egyikünk megsérült, a másik látta el õt és fordítva. Csak most épp õurasága olyannyira hûvösen távolságtartó óhajt lenni, hogy mindjárt lecsapom mint a taxiórát, csak hogy elláthassam végre a sebét.

 

Raido:

 

 

Már a küldetés közepébe kerülve állok meg haverommal szembe. Összehúzott szemekkel nézek rá, de inkább Kakashi tanácsait követem. Szóval én leszek, a csali... értem, megcsinálom.

Mikor már épp mennénk dolgunkra, egy rántást érzek tartómon, homloka enyémhez nyomul… El is felejtettem… a régi szokásokat hirtelen.

- Ne nyírasd ki magad – mondja komolyan.

- Te sem – válaszolok, majd kiszakadok kezébõl. Miért kellett ilyen közel rántania magához? Bakker…

 

~*~

 

 

 

Közel férkõzöm a kis bandához. Koncentrálok, s elõször arra figyelek, hogy engem se vegyenek észre… helyes, még nem éreznek. Arra figyelek, hogy vajon érzékelem e társaimat, mert ha én sem, akkor õk biztosan nem fogják észrevenni.

Sehol sem érzékelem a chakrájukat sem, biztosan jól elfedték. Helyes… akkor jöjjön a kis akció. Egy shurikent dobok közéjük és ebben a pillanatban engedem fel chakra palástom, majd sarkon fordulva az ágon már suhanok is tovább.

Hirtelen az egyik elõttem bukkan fel… Basszus de gyors. Elõkapok egy kunait, és kivédem támadását, ez meg egy ideig, de sajnos egyszer elvétem és elkapja a lábam. Felszisszenek és tovább haladok, most nem hõsködheted ezek bõven túlerõben vannak.

Átugrom, majd tovább ugrálok az ágakon meghúzva a lépést, de minden második léptemnél felszisszenek. Jó mélyre vághatott az a rohadék, ha még így is megérzem. Mindjárt ott vagyok…. még… még egy kicsit…

Kiérek a füves területre, Genma és kakashi máris besegítenek, és újult erõvel én is szembeszállok velük.

 

Egy hosszabb csatározás után kifújhatjuk magunkat, az utolsó ellent Kakashi csapja le végül.

 

- Ez kemény volt mi? – Genma… és az õ szokásos vigyora… nem is õ lenne… Csak bólintok válaszként, majd megvárom míg elfordul addig elõveszem kötszereimet. Kér, hogy erre a küldetésre nem hozhattunk orvosi ninját, pedig szükségünk az volna rá. Ruhám most nem tépem fel, jobb ha az is segít egyelõre leszorítani a sebet. Lábam alatt átdugom a kötést, majd megszorítva folytatom tovább minden egyes körnél, míg majdnem végzek vele. Észbe sem kaptam még, már mellettem terem.

- Megsérültél? Mutasd! – normális esetben elnyúlnék lábamtól és szótlanul hagynám, hogy õ kösse be… De attól félek megint azok az emlékek és érzések törnének rám, amit nem szeretnék. A haverom kölyökkorom óta, nem normális, hogy ilyeneket gondoljak.

- Megoldom – lököm félre segédkezét. Rá sem nézek, így is erõsen érzem hogy közel van.

- Súlyos a seb? Hogy szerezted? – faggat tovább, de csak felmordulok.

- Nem fontos – itt harcoltunk egymás mögött-mellet… mégis hogyan szerezhettem volna?

Végre feláll közelembõl, és elfordul, vagy tovább áll, ekkor befejezem a kötözést. De épp hogy elengedem combom már csak azt veszem észre hogy fordult egyet a világ, és fejem felett a zöldellõ fû virít… Mi a…?

- Genma! Mégis mit…

- Kuss – morran rám. Bazmeg…

- Mi a gond? – hallom Kakashi hangját.

- Megsérült a lába. Kész vagy? Mehetünk vissza?

- Igen

- Csúcs. Én majd viszem ezt a barmot – chh…

 

~*~

Nem tudom mennyit utazhattunk, mert nem nagyon figyeltem az idõ múlását. Túlságosan elfoglalt a morgolódás, és két látvány. A visszafelé suhanó fák, és haverom segge. Miért kellett így felkapnia? De én sem akarok felesleges balhét csapni, így tûrök. Tûröm, hogy vigyen. Pedig a saját lábamon is tudtam volna haladni, még ha lassabban is.

 

Sötétedéskor egy tisztás mellett állunk meg és letelepszünk egy kis éjszakai pihenésre. Genma a patak pert mellet tesz le engem végre, Kakashitól távol. Egyre jobban ingerel közelsége, pedig anno mindig ezt csináltuk, ha megsérült a másik. Leápoltuk egymást és segítettünk a másiknak. Vajon neki mért megy ilyen könnyen ugyan úgy viselkedni, mint régebben? Mert nekem baromi nehéz. Talán õ nem érzi azt amit én, csak egy olyan alkalomnak tekintette, mint bármikor máskor? Lehet… De megérthetné, hogy nekem ez nem megy ilyen könnyen. Épphogy letesz, elém guggol és leszedi a kötést, még nem szólok, csak morgolódom… Fel sem néz rám, csak a fûbe támaszkodva figyelem. Egy gyors mozdulattal hasítja szét a nadrágom szárát egészen combom közepéig, ahol már teljesen látszik a mély seb. Összeszorított szemekkel hallgatom végig az anyag reccsenését, utána megint kényszert érzek arra, hogy ránézzek. Elókap saját kis felszerelésébõl egy rongyot, a mellettünk lévõ patakba mártja félig kicsavarja és azzal mossa le sebemet. Annyira megszoktam már, hogy mindig ezt tettük, nem tudok tiltakozni, pedig agyam már azt tenné. Inkább csak ujjaimmal a füvet markolom erõsen, kitépkedve fokozatosan a szálakat. Hogy hideg lenne a víz? Dehogy…  ültem már jegesebb kádban is ANBU edzés gyanánt. Nem. Ami a legjobban zavar, hogy combom mosása közben a hûvös kendõvel töröl le, de ujjai is néha hozzám érnek… És ha akaratlanul arra koncentrálok, arra gondolok amire nem kéne… A testem kezd beindulni az egészre. Nem akarok nadrágomban kis sátorral szembenézni vele… Amikor eldöntöttem magamban, hogy nem fogok ráizguli. Õ a legjobb haverom az istenért! Hirtelen markolok nyaka elõtt ruhájába, és felhúzom magamhoz szemmagasságba.

- Miért csinálod ezt? – kérdem morogva rá, mélyen szemébe nézve. Meginog szájában a szál, összeszûkülnek szemei.

- Mert aggódom érted te barom – mondja ugyan olyan morgással mint én.

Magamban kisebb sokkot kapok. Én idióta… Nem vagyok normális. Komolyan.

Azt akartam, hogy ne menjen tönkre egy évek óta tartó barátság, erre pont én játszom a hülyegyereket. Hehh… Most kicsit szánalmasnak érszem magam.

Lassan lazítom ujjaim szorítását, ezzel õt elengedve, szemeim ellágyultak tekintenek rá. Végül rendesen eleresztem, és inkább fejem támasztom meg.

- Bocs… én voltam a hülye… - csóválom meg fejem, hirtelen a szemébe sem tudok nézni.

- Örülök, hogy ilyen hamar beismerted haver – hallom a szál mögül feldörrenõ hangját, és amikor ránézek teljesen megbizonyosodom. Igen, ez a mosolygós hangja – Na mutasd a lábad – int fejével én pedig ahogy telik tõlem, megpróbálom térdem behajlítani, hogy feljebb emeljem lábam. Muszáj, hogy ha be akarja kötni, akkor alá kell férnie.

Lábara nézek, ahogy rutinos mozdulatokkal tekeri a fáslit, de magamban bármennyire is felismertem a hibát… Ez nem változtat semmin, még mindig vágyom… rá…

Érintései mentén melegség árad szét testemben, és… basszus… az ágyékomban kell gyülekezni…

Nyugi Raido, nyugi… Végsõ esetben beleveted magad a patakba, mielõtt észrevenne bármit is.

 

Genma:

- Miért csinálod ezt? - morogja a mellényembe markolva. Megnyugodva fújom ki a levegõt. Most nem hiányzott tõle egy balegyenes.

- Mert aggódom érted te barom - válaszolom õszintén. Mégis mit képzelt, miért töröm magam? Megnyugodva engedi el a ruhámat, szemeiben gyengéd melegséggel nézi arcomat. Istenem... most úgy megcsókolnám a fenébe is!

- Bocs... én voltam a hülye... - rázza meg a fejét, homlokpántja megcsillan a holdfényben. Kesernyés, finom illata és az avar édeskés aromájának keveréke... mélyen magamba szívom.

- Örülök, hogy ilyen hamar beismerted haver - mosolygok le rá, megnyugodva. - Na mutasd a lábad.

Felhúzza térdét, hogy le tudjam tekerni a gézt róla. Hallgatásba merül, ahogy õ már csak szokott. Sosem zavart, mert köztünk a csend is meghitt. Halkan, édesen veszi a levegõt minden fájdalmas mozdulatomra el-elakadva. Kitisztítom a sebét, és friss kötést teszek rá, ami nem lötyög úgy mint az elõzõ.

Befejezem, és elégedetten szemlélem meg a mûvemet. Azaz csak szemlélném, de a holdat ebben a pillanatban takarja el egy felhõ, és minden sötétbe borul.

- Fel tudsz állni? - kérdezem tõle, a vállát megszorítva kezemmel bátorítóan.

- Azt hiszem.

Felsegítem õt a földrõl, és derekát átölelve szorítom magamhoz, hogy segítsek neki. Talán véletlenül... de nekem dõl egy pillanatra, és egyszerre szisszenünk fel. Õ a fájdalomtól, én meg... az egyértelmû keménységtõl ami oldalamhoz nyomult egy másodpercre. Nem, nem tévedek. Kibaszottul nem.

Kitépi magát a karjaimból, és én elengedem. Baromira nem megy a tettetés, hogy nem vettem észre semmit, mert már ennyitõl felforrósodik az ágyékom, és szívem úgy kezd kalimpálni mint egy gép. A nehéz homályban csak azt látom, hogy egy fatörzsnek támaszkodik háttal, és arcát kezébe temeti. A fenébe is.

- Szédülsz? - kérdezem tõle, és felé lépek hogy... de kezét a mellkasomnak feszítve tol el.

- Hagyj magamra légszíves - kéri tõlem, olyan hangon amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mély, rekedt és mégis komoly.

- Nem - köpöm ki a dobótût és ráncolom szemöldököm. Enyhén bedühödve, csuklóját megfogva veszem el kezét az útból. Mielõtt bármit is mondhatna, egy lépéssel áthidalom a köztünk lévõ távolságot. Arcunk alig néhány centire van egymástól, a sötétben alig látom csillogó szemeit. Ágyékom hozzápréselõdik az övéhez, és õ felsóhajt, érzem ahogy megborzong. Én is megremegek a vad vágytól, ami erõsebb mindennél amit valaha is éreztem.

- Szexis vagy és álomszép - suttogom rekedten. - Ha nem lennél a legjobb barátom... de az vagy. Meggyûlölnél ha megtenném hidd el, azt pedig képtelen lennék elviselni.

- Miért mondod ezt? - súgja, lehelete arcomat cirógatja. Megborzongok az érzékiségétõl.

- Mert egy szentimentális seggfej vagyok, és mert te fontosabb vagy nekem egy kósza numeránál. Nem ismersz eléggé... egy mocsok szemét vagyok, aki nem érdemli meg hogy ágyba vigyen téged. Nekem a férfiakkal való szex csak a dominanciáról szól. Belealázom a férfit a földbe és megkefélem. Ennyi. Te nem ezt érdemled.

Megcirógatom ujjaimmal az arcát, és ebben a pillanatban ismét elõbukkan a hold, ezüst fénye ráfolyik Raido szép arcára. Szemeiben olyan forró vágyat és kusza érzelmeket látok, hogy legszívesebben felnyögnék. Ó édes istenem! Genma... légy észnél!

 

Raido:

Raido:

 

Hatalmas mázlim van, ahogy épp egy felhõ kúszik az égre, így minden teljesen sötétté vélik, kicsit kifújhatom magam. Ennek ellenére még mindig teljesen izgatott vagyok. Tõle…

- Fel tudsz állni? – kérdi vállamra téve kezét.

- Azt hiszem – felelem egyszerûen… Akár fél lábon elugrom Konoháig, csak ne vegye észre.

Felsegít, és tudom, hogy csak a jó szándéka teszi, de akaratlanul csusszanok meg a fûben oldalra fordulva, és már érzem is hogy nekinyomódtam. Basszameg…

Pedig már azt hittem sikerült megúsznom ezt a manõvert.

Azonnal kiszakadok segítõ karja alól, majd a legközelebbi fának vetem magam, hátamat nekitámasztva. Tenyereim mögé próbálom rejteni magam. Nem hiszem el, hogy sokadszorra is ez történik miért nem bírom a fejembõl kiverni?

- Szédülsz? – jönne közelebb, de egyik kezem magam elé nyújtom, és izmos mellkasára támasztom távolságtartón.

- Hagyj magamra légy szíves – mormolom neki kérlelõn. Most erre van igazán szükségem.

- Nem – vágja rá egyszerûen, ellöki maga elõl kezemet, és közvetlen közel lép hozzám. Nem.. nem hiszem el, hogy már az õ ágyéka is ilyen mereven feszül nekem. Teljesen összezavar, de mindenek elõtt még jobban feltüzel és egy sóhaj távozik ajkaim közül. Mi a fenéért csinálja ezt? Kínozni akar? Ha így folytatja… nem fogok tudni semminek ellenállni, a testem erõsebb mint a fejem ilyenkor .

- Szexis vagy és álomszép. Ha nem lennél a legjobb barátom... de az vagy. Meggyûlölnél ha megtenném hidd el, azt pedig képtelen lennék elviselni – lélegzet visszafojtva iszom szavait. Miért? Tényleg kezdem nem érteni.

- Miért mondod ezt? – kérdem halkan suttogva.

- Mert egy szentimentális seggfej vagyok, és mert te fontosabb vagy nekem egy kósza numeránál. Nem ismersz eléggé... egy mocsok szemét vagyok, aki nem érdemli meg hogy ágyba vigyen téged. Nekem a férfiakkal való szex csak a dominanciáról szól. Belealázom a férfit a földbe és megkefélem. Ennyi. Te nem ezt érdemled – ha józan lennék az érzés ellenére, azt mondanám igaza van, de már a gondolattól is nagyobbá válik erekcióm is… nem ismerek magamra. De úgy látszik tényleg nem ismerem eléggé ezen a téren. Viszont õ sem engem. Tapasztalatlan vagyok ugyan, de nem együgyû. Gondolkodjuk.

Ahogy ujjai arcom érintik, legszívesebben oldalra fordulva harapnám meg mindet lassan, de helyette csak arcát figyelem halk levegõvételek közepette. Félig lehunyt szemmel, ködösen nézek rá. Ha tényleg a barátom… ha tényleg nem akar nekem rosszat… Akkor…

összeszorítom ajkaim, halkan nyelek egyet. Csípõmet kicsit megemelem, és jobban nekinyomulok ágyékának, amitõl szemeit összeszorítva nyög fel, ujjai letérnek arcomról, és a fa kérgét kezdik el markolászni.

- Raido… - ahogy nevem ejti… Komolyan kezdem az eszem elveszteni. Újabbat moccanok, s vele együtt nyögök fel fojtottan. Mindjárt leég rólam a ruha is annyira melegem van a hévtõl – hagyd abba… - mondja kicsit elõre biccentve fejét, majd vissza hogy arcomra nézzen. Szemében a vágy és a düh keveredik.

- Ha velem is… azt tennéd amit mondtál… Már rég nem itt tartanánk – mondom akadozó lélegzettel. Kicsit elkerekednek szemei, talán nem érti – Ha a barátom vagy… velem nem tennéd meg. Akkor sem, ha itt helyben nekem esnél – feljebb csúszom megint csípõm felé nyomva, halkan sóhajtok fel – Ettõl már rég… - nem tudom mondatom befejezni, talán nem is akarom, hisz ahogy azonnal arcomra hajol, inkább nem beszélek többet. Amúgy sem az erõsségem. Nem bírom tovább, érezni akarom. Szinte már az sem érdekel amit mondott, csak tudni akarom értette e mire gondoltam. Eddig is megóvott magától, akkor amúgy miért ne tenné? Bármilyen helyzetben? De most már tudom, hogy õ mit gondol és miért teszi. Ugyan ott van ahol én… más érvekkel.

Nem elégszem meg ajkai érintésével, megint ízlelni akarom, érezni, így nyelvem végigfuttatva ajkaink között kényszerítem egy rendes csókra, amibe belefújtatok, õ felmorran. Már mellényének gallérját szorongatom félõrülten, hogy még jobban magamhoz húzhassam, nyelvének játéka számban teljesen feltüzel, már szívem lassan kiugrik mellkasomból, és enyhén remegõ tagokkal tartom meg magam. Fejem zúg az érzéstõl, és perpillanat kurvára nem érdekel semmi, viszont amikor a bokorban egy kis levélzörgést hallok meg, tartásomból engedve térdeim összecsuklanak, eleresztem Genmát, majd hátammal a fának támaszkodva csúszok ülõ helyzetbe azonnal. Bakker, remélem nem Kakashi az és nem látott meg minket. Egyik karomba, tuhám ujjába temetem arcom, mély levegõket véve, hogy az arcomon keletkezett érezhetõ égõ pirosságot eltûntessem.

- Megvagytok még? – hallom meg a mindig nyugodt lágy hangot. Szóval jól hallottam, remélem még idõben kapcsoltam.

- Ja… - vágja rá haverom, észre sem vettem mikor lépett el tõlem egy fél lépésnyit – Csak még nem tud rendesen lábra állni – int felém hüvelykujjával, lassan elõbukkanok karom mögül, és megtámaszkodom a földön. Nem tudok mit mondani… Tényleg. Csak fanyar arckifejezéssel fogadom el a két segítõ kezet, amit egyszerre nyújtanak nekem. Közre fognak, karom mindkettejük vállán pihen így segítenek vissza a táborhelyünkhöz.

 

Genma:

Tisztán érzem, hogy szavaimtól vagy nyögésemtõl még jobban megkeményedi a pénisze. Ajaj... ezt nem fogom kibírni...

Félig lehunyt szemei szexisen csillognak, lehelete arcomat cirógatja, ujjaim alatt puha bõre... grr...

Hozzám dörgölõzik, akár egy profi kis uke, és kis híján beleélvezek a gatyámba. Basszus! Felnyögve markolom meg a fatörzset, ujjam alatt ropog a fa.

- Raido... - Rekedt hangom alig hallható. Ismét hullámzik egy kicsit, és velem együtt nyög fel.

 

Te. Atya. Úr. Isten.

 

- Hah... - gyerünk, lélegezz Genma! - Hagyd abba...

Fortyog bennem a vágy, de a pipa is kezd felmenni bennem. Direkt szórakozik velem? Élvezi a hatalmát felettem? Vagy mi az anyjakínja?

- Ha velem is… azt tennéd amit mondtál… Már rég nem itt tartanánk - Hö? - Ha a barátom vagy… velem nem tennéd meg. Akkor sem, ha itt helyben nekem esnél. Ettõl már rég...

 

Nem tudja befejezni, mert valami belefojtja a szavakat. Jah, csak a szám. Nem tököl sokat, azonnal átdugja a nyelvét. Felmorranva birkózom le az enyémmel, és egy mohó, vad csókkal viszonzom kedvességét. Belepréselem a fatörzsbe, agyam pedig megszûnik létezni. Olyan éhesen vetõdnék rá, hogy nem is maradna belõle kis húscafaton kívül semmi, de hirtelen megzördül az avar tõlünk pár méternyire.

 

Raido ellök magától és közelebbi ismeretséget köt pompás segge a földdel, én meg vad hörgésemet lenyelve erõszakolok képemre valami emberi arckifejezést.

- Megvagytok még? - lép elõ Kakashi. Okosan csillogó szemeivel azonnal feltérképezi a látványt, és valahogy baromira tudom hogy a szexuális izgalmunk szagát is érzi. Elvégre érzékenyebb az orra mint egy kutyáé.

 - Ja - közlöm elmésen. - Csak még nem tud rendesen lábra állni.

- Segítek - dörmögi Kakashi, és szinte biztos vagyok benne, hogy vigyorog a szemétje! Jól szórakozol mi?

Felkanalazzuk majdnem-szexuális-áldozatomat, és visszarámoljuk a táborhelyre. A tûz mellett már jobban látszik mennyire kipirult jóképû arca, és szája duzzadt a csókomtól. Belegyömöszöljük egy hálózsákba, és leülünk. Faarccal ülök le Kakashi mellé, és figyelem ahogy egy kis fémedényben melegíti a vacsorát. Egy pohár teát megragadva állnék fel, de Kakashi keze a csuklómra kulcsolódik és visszahúz. Kiveszi kezembõl és õ viszi oda Raidonak némi kajával együtt. Mi az anyja kínja?

Visszaül mellém, és halkan megszólal:

- Ma éjjel te õrködsz.

- Nyugi, nem fogok rámászni, van önuralmam. Felesleges elszeparálnod tõle.

- Nem érdekel - morran halkan, sötét szeme szigorúan villan rám. Uhh basszus. Ha nem az lennék aki, barnamacival lenne tele a nacim ettõl a tekintettõl. Kevesen tudják, de õ kurvára ilyen is tud lenni. Fõleg ha anbu küldetésen van, akkor nem ismer kegyelmet, és kurvára nem csípi ha baszakodnak vele, úgyhogy most inkább ráülök a számra és jókisfiú leszek.

 

Felsóhajtok.

 

- Igazad van. Joggal félted tõlem, ahogy én is féltem õt magamtól... Na megyek.

 

***

 

Konohában nyílegyenesen a kórházba megyünk. Nem engedi hogy cipeljük, inkább biceg odáig. Igen, ez rávall. Makacs mint egy öszvér. Mindenben.

Kakashi búcsút int, és elsuhan Hokage-iránt, mi meg bebicebócázunk Raidoval egy takaros kis kórterembe, ahol egy tüncibünci ápolónõcske, nyálát csorgatva rajongja körbe õt. Amikor levetkõzteti, nem csak az õ szeme issza a látványt, hanem csekélyke személyem is, aki az ablakpárkányra ülve figyelem a mûsort. Dobótûm megcsillan az ablakon beszûrõdõ napfényben, amikor fejemet a kicsapódó ajtó felé fordítom.

- Had lássam! - dörren a cseppet sem nõies hang a behussanó szõke démon szájából. Illedelmesen talpra szökkenve hajtom meg felsõtestem neki, majd vissza csüccsenek. Õ csak egy csúnya oldalpillantással konstatálja üdvözlésemet, és az én - immáron alsónadrágban széplõ - Raidom mellé lép. Ajkába harapva néz végig rajta. Igen, szerintem is van rajta bõven néznivaló, de a seb nem a mellkasán a hasizmain és nem is az alsónadrágján van.

Megköszörülöm a torkom, és Tsunade visszazökken a valóságba.

Szerencse hogy nem látja milyen csúnyán nézek rá. Birtoklási ösztönöm kissé meglep, mert eddig sosem zavart ha vágyakozva vizslatják Raidot, elvégre ez a szexisten bámulásra és imádatra termett, az nyilvánvaló.

- Mi történt veled?

- Kunai kés - jön a tömör és egyszerû válasz, á lá Raido. Tsunade kezei felizzanak, és medi-jutsuja halk surrogásba kezd.

- Mázlid volt fiam, csak izmot ért és egy közepes eret.

 

Röpke húszperces kezelés után már semmi sem látszik a lábán.

- Azt javaslom, maradj még bent éjszakára.

- Nem. Hazamegyek - szóla vala õRaidósága, és úgy is tesz. Felül, sõt még fel is áll, és ezzel a lendülettel el is vágódik. Tsunade-sama kapja el és ülteti vissza az ágy szélére. Kapok egy hokagés pillantást.

- Kísérd haza és vigyázz rá - morran rám. Felém hajít egy kis bõrszütyõt. - Ezt add be neki. Ha kell, dugd le a torkán.

- Úgy lesz, Hokage-sama.

 

Õhokagésága kihussan, a nõvérke pedig rácuppan Raidora. Lassan, szinte vonakodva hajlandó csak segíteni neki az öltözködésben, és én gonosz vigyorral figyelem õket.

- Köszönöm - szólal meg lágyan Raido, és legelbûvölõbb mosolyát villantja az abban a pillanatban lángvörössé váló kis ápolónõre. Megfogja kezecskéjét, és egy apró puszit is kap, aztán már más dolgom nincs is, mint a valaha nõt formáló tócsát átlépve Raido derekát átkaroljam és kitámogassam a kórterembõl.

 

Szinte ég a tenyerem, érzem inge alatt bõrének forróságát, és még izzadtságszagától is szinte felhördülök. Baromira kívánom, nincs mese.

- Kösz, de megy egyedül is - dörmögi.

- Oké - lépek el tõle azonnal. Nem mintha nem vágynék rá, de Konoha forgalmas fõutcáján mégsem ölelgethetem, miközben õ fülig pirul. Baromira nem kéne. Fényes nappal meg pláne.

 

A lakása ajtaján bebiceg, és kifulladva rogy a kanapéra. A konyhájába sétálok, egy pohár vízzel térek vissza, másik kezemben a rám bízott szütyõbõl kihalászott kis fehér golyó. Elé tartom, gyanakodva nézi.

- Nem nézegetni kell, hanem bevenni. Baromira nem tetszene nekem sem a helyedben, de bizonyára a Hokage-sama nem ok nélkül adta. Beveszed, vagy erõszakot alkalmazok és azt nem fogod csípni - vigyorodom el nagyon gonoszan.

- Elõbb lezuhanyzom - tápászkodik fel, de elé állok. Így azt kockáztatja, hogy nekem ütközik ha feláll, így visszahuppan.

- Beveszed. Most.

- Büdös vagyok. - Beszarok! Hát vitatkozik is!

- Én is. Mégis beléd kerül ez a tabletta, tíz másodpercen belül. A módja nem számít.

 

Tekintetem hidegen, elszántan villan. Nincs tesze-toszázás, õ is tudja mit jelent nálam egy ilyen pillantás.

Elveszi a poharat és a bogyót, és bekapja gyorsan. Tudom hogy utálja a gyógyszereket, nem kell bemutatni nekem. Máskor is volt már hasonló, emlékszem egyszer sráckorunkban fél Konohán keresztül kellett üldöznöm õt, hogy vegye be a lázcsillapítót.

 

Elégedetten veszem el tõle a poharat, és hátralépek hogy felállhasson.

- Mi lehetett ez?

- Szerintem fájdalomcsillapító és antibiotikum keveréke. Hasonlót én is szedtem már párszor.

- Ja. - Bólint, és a fürdõszoba felé botorkál. Ellágyult tekintettel követem elcsigázott mozdulatait. Elfáradt, és biztosan éhes is.

Amíg a vízcsobogást hallgatom, a konyhában összeütök egy rántottát kettõnknek.

 

Már ki is szedtem két tányérba, sõt még gyümölcslevet is töltöttem, malmoztam pár percet, és még mindig csak a vízcsobogást hallom.

 

Lábaim automatikusan a fürdõajtóhoz visznek. Bekopogok. Semmi válasz. Azonnal berontok, és a zuhany alatt álló, remegõ férfit megpillantva azonnal beugrok mellé és elkapom. Már csak a szentlélek tartotta, hogy ne zuhanjon össze és üsse meg magát csúnyán.

- Jól van, semmi baj. Majd én segítek - mormogom derekát átölelve.

- Szédülök...

- Biztos a gyógyszer meg az éhség. Mindjárt eszünk valamit, bírd ki.

- Nem vagyok éhes.

Beszappanozom a testét. Azokat a gyönyörû izmokat... ó édes jó anyucikám... milyen szép látvány! Engedelmesen dönti hátát a mellkasomnak, és én képtelen vagyok ellenállni a kísértének és megmarkolom fényesen meredõ hímtagját. Felnyög rekedt, mély hangon, fejét a vállamra ejti. Morogva harapdálom meg a fülét, majd a szám után kutató ajkait sem kímélem.

Farkam majd szétrobban a gatyámban, és fenekéhez szorítva mutatom meg neki, mennyire is kívánom õt.

- Totál szarrá ázik a ruhám - dörmögöm a fülébe mély, karcos hangomon. Ah, beleremegett!

 

- Vetkõzz.

 

- Oké...

 

Raido:

 

 

A tûz már lassan ropog mire odaérünk, Kakashi nagyon felkészült. A nekem szánt hálózsákba tuszkolnak, én meg kényelmesen elfekszem. Elég kómás lehetek, nem nagyon figyelem a külvilágot, csak a tûz ropogását, majd kicsit felülök ahogy látom hogy Kakashi hozza nekem a kaját. Olyan szar érzés ilyen kiszolgáltatottnak érezni magam.

Genma felpattan, és már csak hûlt helyét látom. Ezek szerint Kakashi õt küldte el õrködni. Én is megtettem volna, de tudom hogy nem engednék. Másrészt… sejtem hogy miért pont õt küldte, de inkább nem akarok belegondolni. Jobb is lesz ha alszom egyet.

 

~*~

 

Nem… tényleg nem értem mi a fene folyik itt. Azt megértettem volna ha a nadrágot le kell venni… vagy a tisztaság kedvéért mindent, és adnak rám valamit. De… de miért kel egy szál feszes alsógatyában feszítenem a kórterem ágyán?

- Had lássam! – cseng fel a Hokage ismerõs hangja, fel sem fogom de máris felettem áll és vizslatón mér végig. Ez most a vizsgálat része? Vagy mire véljem?

- Mi történt veled? – kérdi kíváncsian.

- Kunai kés – válaszolok egyszerûen. Biztos gondolhatja, hogy nem egy faággal vágtak ilyen szép egyenes sebet. És az, hogy kikkel csatáztunk ,egyértelmû számára, hisz õ maga adta a feladatot. A seb felé helyezi tenyerét, érzem a langyos bizsergést, ahogy halványan látszik a fény is.

- Mázlid volt fiam, csak izmot ért és egy közepes eret.

Valahogy éreztem, hogy ha súlyosabb lenne a seb, akkor nem lenne ilyen nyugodt az arca, de örülök, hogy egyáltalán egy ilyen piti ügy miatt maga a Hokage jött kikúrálni, bár kezd gyanússá válni nekem a dolog.

- Azt javaslom maradj még bent éjszakára – még mit nem? Útálom az ilyen rikítóan fehér helyeket.

- Nem. Hazamegyek – jelentem ki, majd felállnék az ágyról, hogy ruháimért menjen, de összecsuklik lábam, egy gyors mozdulattal már megint az ágyon fekszem egy kis segítséggel.

- Kísérd haza és vigyázz rá. Ezt add be neki. Ha kell, dugd le a torkán – éreztem, hogy lesz itt valami sunyiság. Francba vele, hogy ennyire ismer. ha csak nekem adta volna egy nõvérke a dilibogyeszt, az elsõ sarkon dobta volna el, de így szörnyen nehéz lesz kijátszani a dolog gyógyszeres részét.

- Úgy lesz, Hokage-sama – csak most esik le… Genmának adta a cuccot? Mi lesz még itt?

Kisuhanva hagy minket magunkra, csak egy nõvérke marad bent, aki sorra adogatja ruháimat, és segít felvenni is. Ahogy végeztem mindennel, mosolyogva nézek rá.

- Köszönöm – hintek puszit kézfejére, és pirosságba boruló arcát csodálhatom meg. De nem kis örömömre el kell hagynom a kórházat. Nem mondom, nem lenne rossz ha ilyen kis nõvérkék ápolnának, de még ezért sem éri meg, hogy fehér falak között feküdjek egy kórteremben.

Ahogy kiérünk az épületbõl:

- Kösz, de megy egyedül is – mondom Genmának, aki eddig segített kibicegni, de bármennyire is csak segíteni szeretne, nem akarok másra utalva lenni, egyáltalán nem jó érzés.

- Oké – adja meg magát.

 

~*~

 

Végre beérünk a lakásomba, és kifáradva vetem magam a kanapéra. Kicsi pihi, aztán jöhet a zuhi. Már nem bírom a saját szagomat, pedig ez ritka. De hát egy ilyen küldetés után annyira nem is csodálom. Genma eltûnik, majd ugyan ilyen gyorsasággal elõ is bukkan, a sátáni bogyó pedig a kezében rikít… Blöe.

- nem nézegetni kell, hanem bevenni. Baromira nem tetszene nekem sem a helyedben, de bizonyára a Hokage-sama nem ok nélkül adta. Beveszed, vagy erõszakot alkalmazok és azt nem fogod csípni – bahh… de jó kedved van haver… nem neked kell pirulákkal tömnöd most magad, de ne félj egyszer még visszakapod tõlem.

- Elõbb lezuhanyozom – közlöm sóhajtva, majd állnék is fel, de azonnal elém lép és vissza is csapódom a bútorra.

- Beveszed. Most – parancsol rám.

- Büdös vagyok – játszhatjuk még ezt egy ideig, tudom fokozni.

- én is. Mégis beléd kerül ez a tabletta, tíz másodpercen belül. A módja nem számít – na jó, kezd elegem enni így inkább azonnal túlesem rajta, hogy leszálljon rólam.

Bahh… fuj… utálom ezt a mû ízt.

- Mi lehetett ez?

- Szerintem fájdalomcsillapító és antibiotikum keveréke. Hasonlót én is szedtem már párszor – aha… biztos.

- Ja – vakkantom, majd billegõ léptekkel közelítem meg saját fürdõszobámat. 

 

~*~

 

Basszus… mi volt ebben a bogyóban? Ló nyugtató? A faszomba…

Nem tudom mióta állhatok itt, de érzem, hogy ha megmoccanok, annak tuti zakkanás lesz a vége, és nem hiányzik rám még több lila folt, így is elég mintás vagyok a harctól. Ajtónyitódás hangja csapja meg fülemet.

- Jól vam, semmi baj. Majd én segítek – ebben a helyzetben még neki is örülök. Azonnal mögém pattan.

- Szédülök… - közlöm tényállásomat.

- Biztos a gyógyszer meg az éhség. Mindjárt eszünk valamit, bírd ki.

- Nem vagyok éhes – nem… én totálisan kába vagyok, és már csak arra vágyom, hogy az ágyamba zuhanhassak a csempe helyett.

De hogy mosni kezdi testemet… határozottan érzem, hogy testem másra is kezd vágyni. pontosabban arra, hogy több, érzékenyebb helyen is érintsen engem… és mikor végre vágyamra siklik keze, megadón sóhajtok fel, nem bírok magammal. Hátra vetve fejem keresem övét, de engedelmesen hajol hozzám, és megkapom amire tudatalattim vágyik. Egy csókra tõle.

Mindjárt teljesen eldobhatom agyam, úgy bekábultam, de próbálom tartani magam… szörnyen nehéz.

- Totál szarrá ázik a ruhám – mondja fülembe duruzsolva, érzéki hangja végigcikázik testemen.

- Vetkõzz – adom rá az egyszerû választ.

- Oké…

Nem lehunyom szemeim és felfelé nézek ahonnan a langyos vízcseppek zuhannak ránk, érzem ahogy engem tart hol egyik hol másik karjával vagy más testrészével, közben veszett tempóban igyekszik összes ruháját ledobálni magáról, ami már úgy is vizesek, de jó kifogás sosem árt… ugye?

De most nincs is ellenemre… nagyon nem. Talán csak a gyógyszer hatása, de nem érdekel. Érezni akarom. Egész testtel simul már hozzám, és tisztán érzékelem még teljes meztelenségét, fojtottan nyögök fel a gyönyörûségtõl. Valahogy a veszélyérzetem teljesen tovaszállt az elsõ alkalom óta, hogy így mertem gondolni rá. És most itt vagyok, vele egy zuhanyzóban totál pucéran, és sóvárogva, kómásan várom, hogy ott érintsen ahol csak akar. Míg egyik kezével elõre nyúlva, tenyerét szétterítve simít végig mellkasomon a habokat arrébb seperve, addig másik keze megint farkamra téved, iszonyú lassú mozdulatokkal kényeztetve engem. Hátra nyúlok kezeimmel, s reflexbõl fenekét markolom meg erõsen, ez az amit elõször elérek, fülembe morran amitõl megint összerezzenek. De nem bírom megint tartani magam sokáig, hiába neki is dõlök, ezért karjaim magam elé kapom, és tenyereim nekicsapva a vizes csempének dõlök elõre. Nem enged el továbbra sem, s szemeim lehunyva tátott szájjal sóhajtozok tovább ujjaim nekifeszülnek a falnak. Megint felnyögök ahogy az õ vágyát érzem fenekemhez dörgölõdni, beleremegek, végigperzseli bõröm a sóvár vágy, s olyan érzésem van, mintha a rám hulló cseppek amint rám esnek azonnal el is párolognak, füllednek, fullasztónak érzem a levegõt. Kába fejemmel lassan fogom csak fel a mozzanatokat, a gesztusokat, s azt, hogy kéjes nyögései közepette haverom mire is készül. Õ most… Õ most meg…

Utolsó erõmbõl megfeszülök, veszek egy gyors mély levegõt, azonnal sarkon fordulok, hátam nekicsapom a hideg kõnek. Érzem ahogy lihegõ arcomon folyik le a víz, hajam is teljesen rám tapad, s ahogy a ködfátyolon át tekintek rá, tincsei vizesen simulnak egész arcára, hol ajkai hol szeme

 

 

sarkába húzódva, szemei szerintem ugyan olyan ködösen és lángoló vággyal telik mint az enyémek, de most egy kis sötétség társul hozzá.

- Nem… - dörmögöm halkan, és fenyegetõen nézek rá, már amennyire tõlem telik ebben az állapotban. Félmosoly szerûséggel vicsorít rám halkan felmorranva, azonnal közelít felém ezzel átlépve azt a kicsi kis távolságot ami közöttünk keletkezett, teste teljesen nekem feszül és nincs akaratom tiltakozni ez ellen, csak kapkodom tovább levegõ után. Mélyre hatóan nézünk farkasszemet egymással, közelségétõl megint teljesen felhevül testem, ellágyultan remegek meg. Nem szól semmit, csak a vízcseppek koppanása tölti be hanggal a kis helyiséget. Ágyékunk egymásnak feszül, fészkelõdésre késztet a helyzet, de nincs elég energiám, hogy megmozduljak. Ám mikor kettõnk közé siklatja lassan kezét, érzem hogy készül valamire, s gyanúm be is következik, mélyrõl törõ nyögéssel konstatálom a helyzetet mi szerint nagy és erõs markával egyszerre fogta közre mindkettõnk erekcióját. Majdnem… majdnem összeestem.

Csúsznék is le hátammal ülõ helyzetbe, de erõsen nekifeszít a falnak, s továbbra is markol ezzel kötve egymáshoz minket. Most fogom elveszteni a fejem.

- Genmah… - sóhajtom ködösen, de többre nem is telik, kezét mozgatni kezdi, és az érzés ahogy a két lüktetõ tag egymáshoz szorítva ráng meg olykor, teljesen magával ragad, majdnem fennakadnak szemeim az elsõ mozzanattól is. A víz mindkettõnk testét teljesen síkossá tette, így a mozgás is könnyebb. Pár centire van már csak tõlem arca, leheletével végigperzsel a vízcseppeken át, s elszakítva az utolsó cérnát is esek neki ajkainak, amit azonnal viszonozni kezd. Egyre gyorsabb és gyorsabb kezének mozgása a vad csók közepette, szuszogva-nyögve próbálok belé is kapaszkodni és a falnak is támaszkodni, de mindig csak az egyik sikerül igazán. Pattanásig feszülnek idegszálaim, egyre nõ a feszültség. Elszakadok ajkától, visszafojtott lélegzettel, összeszorított szemekkel állok már csak alig, de azt is remegve, s ahogy a kitörõ orgazmus ereje végigsöpör rajtam egy mélyrõl törõ nyögéssel adom tudtára belé kapaszkodva, még távolról hallom ahogy õ is felhördül. Elment az eszem… komolyan… Erõmmel együtt.

Mert ahogy a forróság körbeölel, a sötétség ugyan úgy telepszik rám, és utoljára annyit észlelek, hogy a gravitáció erõsebb lesz nálam, de egy izmos testnek csapódok, s innentõl filmszakadás.

 

Genma:

Miközben õt tartom - fél kézzel, lábbal, vállal és ki tudja mivel -, megszabadulok ruháimtól. Amikor végre ismét hátához simulhatok, immár meztelenül, behunyom a szemem a kéjtõl. Csupasz bõrét érezni az enyémen... büntetlenül simogathatom és érinthetem. Fogalma sincs Raidonak, milyen sokat jelent ez nekem.

Dereka mellett csusszannak kezeim a hasára és mellkasára, hogy végigsimítsam izmait. A szappantól még síkos egy kicsit a teste, de a ránk zúduló víz lassan cirógatja le napcsókolta testérõl. Csípõmet finoman lököm fenekéhez, õ pedig fejét vállamra ejtve nyög fel kéjesen. Imádom ezt a hangot, és végre egyszer én váltom ki belõle. Merevedésére kulcsolódnak ujjaim, szakértõ mozdulatokkal simítom végig kínzóan lassan. Tudom mitõl döglik a légy, meg is mutatom neki. Hátranyúl, és belemarkol a fenekembe. Kéjes morranással szorítom meg a farkát. Szóval játszadozol velem?! Hhhrr... Megremegve és elgyengülve támasztja kezeit a falhoz, felvéve a tökéletes testtartást az igazán jó dugáshoz. Vágytól elvakultan nyomulnék pompás fenekébe, de hirtelen megperdülve csapódik háttal a csempéhez. Zihálva, vörös képpel néz rám. Meg kell õrülni ettõl a látványtól, pláne hogy farka is keményen, fényesen simul a hasához. Vágytól és haragtól elsötétült tekintettel nézem õt. Utálom ha az uke kéreti magát, és rendszerint olyankor igazán keményen meg is baszom õket.

- Nem... - dörmögi, fenyegetõen viszonozva pillantásomat. Egyik tenyerem mellette csattan a csempén, és szorosan hozzásimulok egy gonosz kis mosollyal. A legjobb haverom, imádom. Éppen ezért nem döngölöm most bele sem a csempébe, sem a betonba, csak játszom vele kicsit.

Rámarkolok kettõnk péniszére egyszerre, és masszírozni kezdem. Félig lehunyt szemekkel, vágytól kábán figyelem arcán a színtiszta kéjt. Valami észvesztõen szép...

- Genmah... - leheli olyan erotikusan, hogy felnyögök tõle. Szinte harapja a számat, olyan mohón csókol. Megõrülök, olyan jól csinálja. Talán még nálam is jobban.

Mohón faljuk egymás száját, nyelvünkkel csatát vívunk, igazi komoly harcot. Elég pár perc, és õ egy hosszú, reszketeg nyögéssel élvez a kezemre, farkamra. A hangja, látványa és mindene...

Hörögve követem, testem összes sejtje szinte egyszerre robban szét a gyönyörben.

Még idõben kapom el.

- Na most ilyen kurvajó voltam, vagy a gyógyszer ütött - morgom, és gyengéden karjaimba veszem õt. Naná hogy az utóbbi. Egy kis kézimunkától nem szokás elájulni.

Beviszem a hálószobába, és megtörlöm egy törülközõvel, betakarom és magára hagyom. Rendbe kell szednem magamat.

 

Két órával késõbb, az õ egyik nadrágjában, félmeztelenül kávézgatok a konyhában amikor kitámolyog az ajtón. Már nem meztelen, idõközben magára húzott egy kis boxeralsót.

- Hali - dörmögi, és egy laza mozdulattal levágódik velem szemben a székbe. Hasa hatalmasat kordul.

- Kiûzött az éhség? - vigyorgok rá, és elé tolom a kihûlt rántottáját. Csak biccent, tör egy falat kenyeret és jóízûen beleharap, majd a rántottát veszi célba.

- Ez hideg - morogja az orra alatt.

- Két órája készült - vonom meg a vállam, és a csészémbe mosolyogva nézem álmos arcát, kócosan meredõ haját. Imádom amikor ilyen. Belapátolja arcába a kaját, és sóhajtva dõl hátra.

- Kösz, haver.

- Szívesen - vigyorgok rá, majd leteszem a csészémet, és egy pólót kiveszek a nappali egyik szekrényébõl. Magamra húzom, fegyvertáskámat a derekamra csatolom és hátranézek rá a vállam felett. - Magadra hagyhatlak már? Rendben leszel?

- Aha.

- Jól van. Ma este maradj itthon és pihenj. Holnap a gyakorlópályán találkozunk. Csõ.

- Várj! - Megtorpanok az ajtóban, de nem fordulok meg. Néhány másodpercnyi hezitálás után megszólal végre: - Hová mész ma este?

- Szerinted? - kérdezek vissza flegmán, és megragadom a kilincset. - Talán zavar?

Nem válaszol, ezért hátrapillantok rá a vállam felett. Az asztalnál ül még mindig, haja ugyanolyan cukin mered a szélrózsa összes irányába, de arcán különös kifejezés ül.

- Ha azt mondom nem, akkor mi történik?

- Semmi. Elmegyek és megdugok egy nõt vagy egy pasit.

- És ha igen?

- Akkor is.

 

Raido:

 

Fülledt, száraz… de legalább nem büdös… igen, ez a szobám, hogy ha nem csapzottan fekszem le. De hogy a farkamba kerülök ide? Nyammogok párat, számban két íz kavarog… a tetves bogyóé és… Genmáé. Tenyereimbe temetem arcom, majd jó erõsen megdörzsölöm arcom… olyan vagyok mint egy nyúzott másnapos szardarab… bahh. Utálom a gyógyszereket. De várjunk… Hogy kerülök én az ágyba?

Hasizommal gyorsan ülõhelyzetbe vágom magam, de megszédülök és azonnal visszacsapódom. Kurva gyógyszer… remélem többet nem kel beszednem belõle. Nos… kanapé. Bogyó. Kád. Víz…

Bakker…

Most vagy lázam van vagy csak ég a pofám… szerintem a második… Ez a kretén majdnem szó szerint szétbaszta a seggemet… Még szerencse, hogy volt annyi lélekjelenlétem, hogy megállítsam.

Bár valahogy belül úgy rézem, nem lett volna nagy gond, csak túl váratlanul ért… nekem ez túl új, õ már gyakorlottabb benne. Nekem ez nem megy csak úgy…

De vajon most mi lesz? Teljesen odavetettem magam neki és mindent sutba dobva hagytam magam. Most ezzel azt hinné beadtam a derekam? Lehet hogy igen, de még én sem tudom, csak azt hogy bennem valami kurvára nincsen rendben. Talán az zavar ami a kádban történt. Akartam is, meg nem is, és ez lett az eredménye. Gyerünk Raido, kapard össze magad, ez nem te vagy. A tapasztaltak alapján lassabban ülök fel az ágyon, majd a szekrényhez lépve felkapok pár ruhát, ami a kezem alá esik. Tökmindegy mi, csak valami legyen rajtam.

Vajon még itt van? Álmosan túrok hajamba, és azon gondolkodom egy sanyarú ásítás közepette, hogy vajon meddig nyomhattam az ágyat. Az óra szerint kábé két órája, nem nagy idõ… hacsaknem egy egész nap tevõdik hozzá, de nem hiszem… túl kialvatlannak érzem magam. Kilépek a szobából, meglátom õt egy szál gatyában és végigfuttatom rajta lusta tekintetem. Teljesen mást látok benne mint régen.

Akkoriban csak egy mosolyt csaltam arcomra, hogy meglátom haverom, most meg inkább elsüllyednék miközben görögisten testalkatot asszociálok rá.

- Hali – mondom csak egyszerû rekedt hangon, mint mikor reggel még nem ittam meg a kávé adagomat… vagy bármit…

Most éhes vagyok. Levetõdöm a székre és hasam máris pofázni kezd elõttem… nem baj így legalább nekem nem kell megszólalnom.

. Kiûzött az éhség? kérdi arcán kaján vigyorral… Miért hoz ez zavarba? De mindegy, eltalálta így egy biccentéssel válaszolok és elém vág egy tányért.

- Ez hideg – konstatálom a keserû igazságot miközben félig már kenyér lapul a számban.

- Két órája készült – válaszol rá egyszerûen. na jó, nem válogatunk, azt esszük ami van. örülök hogy egyáltalán csinált nekem valamit.

- Kösz, haver – mondom jóllakottan.

- Szívesen – dörmög vissza a válasz egy gyöngyfogsoros vigyor kíséretében, és kivonul a nappali részre, majd felruházkodik minden cuccával – Magadra hagyhatlak már? Rendben leszel?

- Aha – persze…

- Jól van. Ma este maradj itthon és pihenj. Holnap a gyakorlópályán találkozunk. Csõ – és már indulna is ki, de…

- Várj! – szólok utána. Elmegy… én maradjak itthon… - Hová mész ma este? – kérdem, bár sejtem a választ.

- Szerinted? – kérdésre kérdéssel… akkor ma is a tûzgödörbe megy – talán zavar?

Most mit mondjak? Meg kell mondjak picit ütött szíven, akármennyire is nem akarnám elismerni így van. De még mindig itt a kérdés… Mi a faszt mondjak?

- Ha azt mondom nem, akkor mi történik? – újabb kérdés a kérdésre… szép kis beszélgetés…

- Semmi. Elmegyek és megdugok egy nõt vagy egy pasit – sejtettem, és ez még rosszabbul esik mint az elsõ kijelentés…

Ezért… ezért nem akartam ezt. Ezért akartam magam távol tartani tõle. Mert ismerem már, és nem akartam csalódni. Fasza, hogy ezekre mind csak most jövök rá, hamarabb is gondolkodhattam volna.

- És ha igen?

- Akkor is – vágja rá azonnal arcán rezzenéstelen izmokkal. Na jó… most vagy én vagyok a kómás hülye… vagy õ egy… na jó. Nem mondok semmit… Macsósan elé fogok állni, és simán nem fog érdekelni.

- Jó… - vágom rá unottan, és lecsapom magam a kanapéra és elnyúlok rajta kényelmesen, tenyeremmel még mindig arcom gyûrögetve… baromi nyúzottnak érzem magam – Ha jobban érzem magam, lehet én is lenézek.

- Inkább pihenned kéne.

- Majd én eldöntöm – morgok rá vissza és rá nézek, még mindig az ajtóban áll.

- Felõlem – vonja meg vállát, majd becsapva az ajtót távozik.

Esküszöm soha a büdös életbe nem szedek be ilyen szar bogyókat amit az a boszorka ír fel…

Tudom sok minden nem az õ hibájából van, de akkor is kiütött az a szar és a miatt sem tudtam tiltakozni… mondjuk nem is nagyon akartam, vagy nem tudom, de zavar… baromira zavar.

Még egy valami zavar… de ez nem a gyógyszer… Dehogy.

Hanem az, hogy nem bírom felfogni, hogy miért esik ki a szívem majdnem a helyérõl, és miért értem azt hogy meg vagyok közben gyötörve… bahh. Nem ismerek magamra. Rosszabb vagyok mint egy hisztis genin lány… A mondatra még magam is kiröhögöm. Ez nem én vagyok, és nem is akarok megváltozni. Összekaparom magam, és levonulok este, majd összeszedek detto egy csajt, és elfelejtem ezt az egészet.

Nah… tök jó terv, már csak fel kéne kelnem a kanapéról, hogy összedobjak egy jó kis Raido féle turmixot.

 

~*~

 

Kicsit késõbb érek le mint a megszokott találkozópont így nem sem lepõdöm amikor az ajtóhoz érek, és nincs lent senki. Nos, kicsit idõbe tellett összekaparni magam, de legalább már jól vagyok… úgy érzem.

Bevetem magam az ajtón, majd áttáncolva a tömegen megkeresem a szokásos helyünket, furcsálló pillantásokat vetnek rám.

- Mi van? – kérdem ledobva magam egy székbe. A megszokott hangos zene már csak alig tûnik fel.

- Kicsit fehér vagy – jegyzi meg Asuma, de legyintek. Semmi bajom, csak melegem van. De ki ne mondaná ezt nyáron? Pólómat nyakánál megragadom és bár elég szûk, minimálisan legyezni próbálom magam. Fullasztó az idõ idebent, de már megszoktam. Genmára csak tétova pillantást vetek, majd kéretek magamnak is inni valamit. Ez majd felpörget. Gyorsan legördítem és az asztalra csapom a poharat. Kifújom magam, majd a szokásos módon szememmel már vadászom is. Nem is kell sokat keresgélnem a sok jó nõ között, megtalálom az én esetemet, s tekintettel máris bûvölni kezdem, ugyan úgy szemmel õ is táncolni hív.

- Nos… ha nem zavar titeket megyek is tovább, nem ücsörögni jöttem – és már el is húzok köreikbõl, a szõke maca felé.

- Helló bébi – máris csavarom karjaim derekára és kezdek együtt ringani testével. Õrjítõ ahogy riszálja nekem a fenekét. Pontosan ezért imádok nem csak én ide lejárni… Itt lehet befogni a legjobb csajokat. Táncolunk egy jó ideig egymás idegeit húzva a leg erotikusabb mozzanatokkal, és… nem kis örömmel tapasztalom, hozzám hasonló szenvedéllyel rendelkezik. Ez tetszik… Hátulról simulok testéhez elõre nyújtva karjaim és simítom ahol csak érem, kurvajó teste van.

- Mit szólnál egy kis friss levegõhöz? – duruzsolom fülébe, amibe utána bele is harapok.

Oldalra fordítja fejét, látom szép mosolyát.

- Nem kell kétszer mondanod – kezeit enyémre teszi, és még szemérmetlenebbül vezeti végig saját testén mancsaimat… tud kicsike.

Mellé lépek, majd vállam felett nézek hátra, Genmát nem látom biztos õ is épp becserkész valakit, Asuma pedig… õ meg elvan. Megeresztek egy vigyort, belemarkolok a cica fenekébe, amin úgy feszül a fehér miniruci mint egy második bõr, és máris kifelé vesszük az irányt a dizsibõl.

 

Genma:

Kifejezéstelen arcom meg sem rezzen, amikor az övén egy pillanatra megbántottság suhan keresztül, majd mintha mi sem történt volna, azonnal zárkózottá válik ismét.

A kanapéra dobja magát, szemei hidegek mint a jégcsap.

- Jó... - vonja meg a vállát, álmos arcát dörzsölgetve. - Ha jobban érzem magam, lehet én is lenézek.

- Inkább pihenned kéne.

- Majd én eldöntöm - morran rám.

- Felõlem...

Paccs. Csak kicsit vágom be erõsebben az ajtót magam mögött a szokásosnál.

 

Komoran sétálok haza, és próbálom kipihenni magam estig, de képtelen vagyok aludni. A franc essen bele! Nyilvánvaló, hogy Raidoból csak a hirtelen indulat beszélt amikor felkínálkozott nekem az erdõben. A zuhany alatt történtek a bizonyíték rá. Szóval nem is érdemes veszõdni többet, és csak remélhetem hogy a barátság ami köztünk van... az megmarad. Ez a kis taplóság csöppnyi ízelítõ volt belõlem, talán ennyitõl észhez tért végre.

Ki akarna egy ilyen szeméttel viszonyba keveredni? Õ az egyéjszakás vagy egyórás kalandnál többet ér, én azonban nem.

 

 

***

 

 

Pofán vág a dübörgõ zene, amikor morcosan betoppanok a Tûzgödörbe Asuma társaságában. Levágódunk a bárpulthoz, és én rögtön töménnyel indítok.

- Raido hogy van? - kérdezi Asuma, komótosan füstölögve. Hú de elszívnék most én is egy szállal.

- Él.

Felvonja egyik szemöldökét, és vet rám egy oldalpillantást, de nem szólal meg. Tudom én hogy mire gondol, üvölt rólam a szar kedv. Épp ezért csak egymás után rendelem az italokat, és magamban puffogok a saját hülyeségemen. Pocsék ötlet volt belemenni ebbe az egészbe, egyszerûen meg kellett volna tartani a három lépés távolságot. De neeem, én voltam akkora barom állat, hogy...

- Itt jön Raido. Nincs valami jó bõrben.

Asuma hangjától magamhoz térve a bejárat felé fordítom a fejem. Felénk lépked, és észbontóan fest, mint mindig. Haja szexisen borzas, bõre aranylik a félhomályban. A szemei alatt sötétlõ kis karikák és enyhe sápadtsága is jól áll neki a kurva nénikéjét.

- Mi van? - kérdezi lezserül levágódva mellénk.

- Kicsit fehér vagy - dörmögi Asuma rosszallóan. Õ csak legyint, iszik valamit és elhussan egy csajt becserkészni, és nekem csak most tûnik fel, hogy meg sem mozdultam amíg itt volt, sõt levegõt se nagyon vettem.

- Még egyet - intek a pultosnak.

- Nem lesz ez sok mára?

- Merev részeg akarok lenni - közlöm a méltatlankodó Asumával, majd szemeimmel a táncoló-csábító-igézõ Raidot figyelve hajtom le, mintha pohárnyi víz lenne és nem savként maró erõs pia.

- Egymáshoz sem szóltatok, most meg ez. Mi történt? Összevesztetek valamin? Nem szokásotok.

Csak vállat vonok.

- Adj egy cigit - mondom lassan forgó nyelvvel. - Kimegyek rágyújtani.

Nem szól semmit, csak felém nyújtja az öngyújtóval együtt. Vetek egy búcsúpillantást Raidora, akinek épp a seggén simít végig a csaj, lilára lakkozott körmeivel. Elfojtok egy káromkodást és a kijárat felé támolygok. A faszom sem marad itt. Picsába.

- Szia Genma - köszön rám valaki, és csöpp fókuszálás után felismerem az elõttem állót. Egy cuki kis meleg fiú, párszor már megvolt nekem. Igazi kis kéjenc és nagyon perverz. Csinos arca van, vállig érõ göndör haja, sápadt bõr és karcsú, formás test.

- Szi-szia - válaszolom, és hogy ne dõljek el mint a zsák, vállát átkarolva támaszkodom rá. Õ automatikusan táncolni kezd, és a lábaim ösztönösen mozdulni kezdenek a lágy zeneütemre.

- Mi járatban erre? - kérdezi százkarátos mosollyal, és szétgombolt ingem alá csusszannak ujjai, végigkarmolva mellkasomat és hasamat lassan és vadítóan. Elmosolyodom.

- Nem is tudom - dorombolom. - Hát te?

- Hol van az a félisten haverod?

- Ott táncol azzal a kis ribanccal - intek fejemmel Raido felé, aki épp engem figyel, komolyan. Elvigyorodva ölelem magamhoz kis zsákmányomat, és a kijárat felé fordítom.

- Na gyere.

Az ajtóhoz érünk, amikor meghallom Raido hangját.

- Genma!

Csak kilépek az utcára, mintha meg sem hallottam volna, de Taki megáll, így vállam felett hátrapillantok. Egyedül áll mögöttünk, szemei sötéten csillognak.

- Hazaviszlek. Teljesen eláztál.

- Kösz de már van aki hazavigyen, nem igaz? - vigyorgok le a kis édesre. Õ csak mosolyogva biccent, majd Raido felé fordul.

- Ha van kedved, csatlakozhatsz - kacsint rá. Felnevetek, és ettõl kis híján elvágódom de Raido elkap és visszatámaszt függõlegesbe.

- Taki... menjünk már, mert kezdek fázni - mondom lassan forgó nyelvvel, elkent beszéddel, de õ rám sem hederít, csak mohón csillogó szemekkel méregeti Raidot.

- Szóval? Jössz velünk? 

 

Raido:

 

Már majdnem a kijárat felé járunk a kicsikével, mikor meglátom Genmát, aki szintén az ajtó felé támolyog egy fürtöske társaságában, nem enyhén illuminált állapotban. Kegyetlen szarul fest a látvány, fõleg ahogy a kicsire támaszkodik, és megszólal bennem a kis belsõ hang, hogy talán jobb ha én segítek neki. Bármi történt, õ még mindig a legjobb haverom, és nem akarom hogy bármi baja legyen. Lehet hogy erõs, de részegen ki tudja mi meg nem eshet.

- Bocsi picinyem – fordulok oldalra, egy aprót paskolok fenekére, majd eltávolodom – Dolgom van, majd legközelebb – kacsintok rá, és már flegma reakciója sem érdekel, megyek a páros után.

- Genma! – kiáltok utána, hogy a zene mellett is hallani lehessen hangomat, de úgy néz ki nem sokat értem el vele, mert még mindig nem álltak meg.

Folyamatosan szólongatom, de csak nem torpan, viszont már a sötét utcán végre megállnak, és lustán fordulnak felém.

De hát ez egy fiú…

Mindegy, most ez sem érdekel. Úgy néz ki mint a mosott szar, és lehet én sem vagyok a legjobb állapotomban, de jóval tisztább a fejem mint az övé.

- Hazaviszlek. Teljesen eláztál – dörmögöm felé.

- Kösz, de már van aki hazavigyen, nem igaz? – néz le a fiúra védjegyes, Genmás vigyorával.

- Ha van kedved, csatlakozhatsz – kacsint rám. Hogy mi? Ezt most komolyan gondolja? Genma nem kicsit röhögni kezd a kijelentésen, mintha engem gúnyolna ezzel… Azt gondolja nem merném megtenni? Dehogynem… csak valahogy most ez egyáltalán nem érdekel. Látom épp dõlne el, de utána kapok mielõtt eltaknyol a földön.

- Taki… menjünk már, mert kezdek fázni – ujjaim tõle ragadnak most, és teljesen átvette az illatát. Haverom olyan lomhán beszél, amit egy lajhár is megirigyelne, ez is csak egy lapáttal tesz a feltételezésemre, hogy nem kéne egyedül hagyni. Szóval Takinak hívják. Épp hogy megtörlöm ruhámba kezem, felpillantok, és a fiúcska csillogó szemeivel találkozom. Mi a fene?

- Szóval? Jössz velünk? – miért kérdezi ennyire? Ráadásul lelkesen. Nem láttam még ilyet, komolyan. Felsóhajtok, hisz úgy sincs más választásom. Akkor is haza fogom vinni, és mivel látszólag Takit nem lehet levakarni, így õ is jön… mindegy, ha ketten visszük, akkor biztos nem fog eldõlni.

- Megyek… te tartsd balról – lelkesen biccent, miközben én Genma jobbjára állok, karját átvetem vállam felett és úgy tartom meg, és érzem ahogy a fiúval keresztben pedig a derekánál tartjuk. Még szerencse, hogy nem kell õt húzni.

Genma dünnyög néha valamit, de nem mindig értem, bár lehet csak magában bosszankodik és kihallatszik, nem tudom. Ebben az állapotban bármi lehetséges. Viszont megcsap egy furcsa mégis jellegzetes szag.

- Te bagóztál – morranok fel, kicsit sem kedvesen. Baromi nehezen tudtam rávenni arra, hogy kezdjen el leszokni, kurvára nem kéne, hogy visszavegye ezt a szokását. Elõre biccenti fejét, tudja mennyire utálom ezt, sejthette volna, hogy elsõre észreveszem – Nem ütlek meg. Részeg vagy – mondom tömören, majd komoran elõre figyelek. Ezért még számolni fogok vele.

- Nagyon jó barátja vagy, ha ennyit foglalkozol vele – szólal meg a fiúcska.

- Ja… - válaszolom egyszerûen. Nem szeretek beszélni, pláne nem számomra idegenekkel.

- Nekem a bajtársaim nem ilyen kedvesek velem – veszi le rólam végre a szemét, ekkor merek kicsit jobban felé fordulni. Helyes arca van, de… Engem valahogy nem fog meg.

Hirtelen kis ujjak markolnak hátsómba, és megugrom egy kicsit, kikerekedett szemekkel. Mi a…?

Genma kuncogni kezd magában, arcán megint azaz ismerõs és elégedett vigyor. Bahh… Gondolom õ fel sem fogná, de engem ez valahogy váratlanul érintett. Taki is rákezd a kuncogásra és már csak én bosszankodom magamban… Remek… nagyon összejátszanak, ahogy látom, de nem érdekel. Hazaviszem, ágyba kötözöm, onnantól mindenki megy ahova bír.

 

~*~

 

Elérjük végre a lakását, zsebébõl én veszem elõ a kulcsokat, és nyitom ki az ajtót. Betámolygunk, és Genma szinte reflexszerûen szakítja ki magát tartásunkból.

- Üdv itthon… ki kér valamit inni? – kérdi fellelkesült hangon, de utána lépek, vállánál ragadom meg, és ülõ helyzetben lenyomom a kanapéra.

- Itt maradsz! – morranok rá.

- Most mi van? – néz rám kába szemekkel és mosolyogva persze, mint a kisangyal, már ez így becsiccsentve inkább egy krampuszvigyorrá torzul nála. Hozok neki egy pohár vizet, hogy legalább az tisztítsa egy picit a fejét, állánál megfogva nyomom belé, és majdnem megfullad, de azért vigyázok rá, hogy mégse. Már csak kicsit haragszom rá.

- Innentõl boldogulsz vele? – kérdezem a fiú felé fordulva, aki csak biccent, de mikor indulnék ki, becsapja az ajtót és elém áll, csillogón kérlelõ szemekkel.

- Maradj itt! Kérleek! – nyávog vékonyodó hangon, de csak felvonom egyik szemöldököm, majd kikerekedett szemekkel konstatálom, hogy mellkasomnak nyomva tenyereit kezd el hátrafelé tolni, míg végül nem haverom mellett csattanok ülõ helyzetben. Genma eddig hátravetett fejjel foto szintetizált, majd erre felkapja a fejét, és mintha két fokkal józanabb lenne úgy néz rám, kábán csillogó szemekkel. Kezeim magam mellett feszítem a kanapéra, és még jobban elkerekedett szemekkel nézem, ahogy a fiúcska lovagló ülésben csüccsen az ölembe, arcán széles és elégedett vigyorral. Kis kezei megint mellkasomra tapadnak, és mohón simítanak végig, én meg mint a riadt állat feszítem hátam a bõr ülés háttámlájára. Még felfogni sincs idõm a dolgokat, teljesen lesokkolok, és meredten nézek rá, figyelem kuncogó alakját. Genma hajol a fülemhez és halkan morog bele, amitõl teljesen kiráz kellemesen a hideg.

- Nyugi, érti a dolgát… - a hangján is hallom, hogy megint szélesen vigyorog, oda sem kell néznem, de mégis felé kapom tekintetem, miközben a fiúcska már ingek gombjait pedzegeti.

- Nem érdekel… - mondom halkan, de mindketten eleresztik a fülük mellett, haverom még a karom is lefogja, hogy menekülni se tudjak, és teljesen csapdában érzem magam. Lehet mégsem gondoltam komolyan, amikor azt mondtam, beszállnék ha akarnék? Bakker…

 

 

Genma:

Bárgyú mosollyal élvezem, hogy két igazi szépség kétoldalról ölel engem és támogat a lakásomig. Menet közben Taki incselkedik Raidoval, aki igazi kisasszonyként viseli. Hehe...

Kapok a fejemre a cigiszagomért is.

 

A lakásomba lépve szorgos házigazdagént fordulok feléjük.

- Üdv itthon… ki kér valamit inni? - Raido nem cicázik, odalök a kanapéra.

- Itt maradsz!

- Most mi van? - pislogok rá ártatlan anygalka-szemekkel, de nem hatom meg vele. Hát jó. Békítõen vigyorgok fel rá, de nem hatm térül-fordul és egy pohár vízzel támad rám. Mákomra nem a képembe kerül, csak szimplán megitatja velem. Vagy inkább lenyomja a torkomon, ha finoman fogalmaznék.

 

Végre megszabadulok erõs mancsaitól, és a háttámlára ejtve fejemet bekómázok. Szép az éleeeet...

 

Tompán puffan mellettem valami, és felkapom a fejemet. Csak egyet fordul a világ, de aztán ráfókuszálok a meglepetten pislogó Raidora. Óh szia édes. Nem rám figyel, az ölébe ülõ fiúcskát figyeli, ledermedve. Szakadtra röhögném magam ettõl az arckifejezéstõl, ha épp nem foglalna le eszméletem megtartása. Asszem kibaszottul berúgtam, de így is látom hogy Raido tökre odafagyott. Füléhez hajolok, és halkan beledörmögök mielõtt leborítja magáról a srácot.

- Nyugi, érti a dolgát...

- Nem érdekel... - válaszolja halkan, de nem hat meg vele. Máskor talán érdekelne, de most nem. Karját csak figyelmeztetõen fogom le.

- Pedig te kínálkoztál nekem - mélyül el hangom, és megnyalintom fülét. Érzem ahogy megremeg, Taki is felnyög, végigkarmolja Raido mellkasát kéjesen. - Most bebizonyíthatod mennyire gondoltad komolyan... Nyugi, én egy ujjal sem érek hozzád, csak kapsz egy kis ízelítõt a világomból.

 

Tudom, hogy kibaszottul nem kéne ezt tennem, mert õ nem érdemli meg hogy ezt tegyem vele... nem vagyok méltó arra sem hogy ránézzek, mégis... magától mozdul a kezem, belemarkolok abba a sûrû, selymes hajába, és forró nyelves csókkal bódítom el. Teljesen bezsongat, belemorgok kéjesen a csókba, de ígéretemhez híven nem megyek tovább, inkább elengedem. Mikor felemelem a fejem, még épp látom ahogy Taki kigombolja Raido nadrágját és elégedett mosollyal simítja végig a merev péniszt. Jól van... Kis rózsaszín nyelvével végignyalja, és amíg lassan és kiváló szakértelemmel szopni kezdi, én inkább felállok. Ha ott maradok mellettük, lelököm róla, annyira elönt a birtoklási vágy. Ilyet még nem éreztem... furi.

Talpra állok, és viszonylag stabilan sikerül meg is tartanom a helyzetem. Lecibálom magamról a ruháimat, szemeimmel falva a látványt. Van is mit nézni, Raido kéjesen elmosódott arca, engem figyelõ vágytól sötéten parázsló szemei õrjítõek.

- Taki - dörmögöm tengermély, érzéki hangomon. Arcom rideg és kifejezéstelen. Õ azonnal elszakad Raidotól, és izgatottan ajkába harapva fordul felém, négykézláb lassan kúszik közelebb. Izgatottan kipirulva piheg. Imádja ezt a játékot, igazi kis passzív fiú, nem veti meg a durva játékokat sem, de az nem az én asztalom. Állát megfogva állítom fel cseppet sem gyengéden, szinte lenyomom a torkán a nyelvemet. Raido íze... ahhrgg... Szinte letépem róla a ruháit, reccsen is a ruhaanyag ujjaim alatt.

- Mire vágysz? - dörmögöm a nyakába harapva, miközben seggét markolom meg keményen.

- Kefélj meg... - dörgölõzik hozzám, hátamat végigkarmolva.

- Még nem - vigyorgok rá gonoszan, és õ már tudja mi a dolga. Szintre térdre esik, és áhítattal hagyja hogy hajába markolva rántsam farkamra.

- Ez az... szopj erõsebben... - morgom lágyan. - Jó fiú...

Szemem sarkából látom hogy Raido zihálva kapaszkodik a kanapéba, másik kezével saját merevedését masszírozza. Látom tetszik a mûsor... hehe.

Amikor megunom, hajánál fogva rántom el farkamtól, és a lendülettõl a hátára esik. Kiterül a szõnyegen, és gyönyörût nyögve tárja szét lábait, feltárva szép kis ékességét. Aranyos kis farka van...

Fölé térdelek, és a földön heverõ nadrágom zsebében kezdek túrkálni.

- Hasra - morranok rá közben, és õ szót fogadva térdel fel, fenekét kéjesen kitolva nekem. Elõkerül végre az óvszer, és fogammal tépem le róla a fóliát, majd egy határozott mozdulattal felhúzom magamra. Mögé térdelek, fejét a padlóra nyomom durván, és egy hangos morranással mélyen belévágom a farkam. Kéjes sikollyal rándul össze, és abba sem hagyja a remegést és rángatózást, amíg én újra és újra mélyen és keményen elmerülök benne.

Imádja a fájdalmat és a gyönyört, tõlem pedig a tökéletes egyveleget kapja.

Lassú, lustán lassú, mégis erõs lökésekkel kefélem, majd mielõtt elmenne, kivonulok belõle.

Raido felé fordulok, mintha csak most venném észre, pedig végig magamon éreztem tekintetének súlyát, hallgattam sóhajait. Minden idegszálam õrá van kihegyezve, és mindennél jobban vágyok rá.

Magamat és hülye lelkiismeretes természetemet átkozva lököm oda hozzá Takit, és nyomom fejét a farkára, miközben ismét mélyen belényomulok.

- Ismerõs a helyzet igaz? - nézek mélyen Raido szemeibe, miközben a fiú csípõjét keményen fogva dugom. Hangom mély és karcos, amit imádnak a partnereim, Taki is beleremeg. - Csak épp ezúttal egy fiú szájába fogsz elélvezni. Finom ugye?

Csal ziháló biccentésre telik tõle.

- Tudod mi a gáz? - folytatom tovább, egy pillanatra sem szakítom meg közben a szemkontaktust vele. Gyönyörû így... a fenébe is.

- Mi?

- Te sosem viselnéd el hogy így bánjak veled... pedig ilyen a homokos szex. Én a domináns fél uralom a passzívat. Nincs egyenlõség...

 

Akkor sem, ha megveszek érte.

 

- Nem bánnál így velem - feleli határozottan. Felmegy bennem a pumpa. Elsötétül a szemem a haragtól, és rávicsorgok.

- Had ismerjem már magam jobban, oké? - morranok, és Taki derekát magamhoz ölelve olyan keményen kezdem baszni ahogy csak bírom. Taki felsikolt az orgazmus pillanatában. És amíg én hörögve élvezek belé, arcába fröccsen Raido spermája is.

Használt rongydarabként hajítom törékeny testét a földre, és felállok.

- Elmentem fürdeni. Mire végzek, ne találjalak itt titeket.

 

Raido:

 

- Pedig te kínálkoztál nekem – mondja, fülembe dörmögve, majd ahogy bele is nyal, egy sóhaj szakad fel belõlem - Most bebizonyíthatod mennyire gondoltad komolyan... Nyugi, én egy ujjal sem érek hozzád, csak kapsz egy kis ízelítõt a világomból – épp hogy kimondja kéjes bizsergés fut végig testemen ahogy gyengéd karmolást érzek mellkasomon, majd hosszú ujjak durván markolnak hajamba, s Genma csábít egy forró csók felé. Francba… nem akartam ebbe a helyzetbe kerülni, most mégsem akarok szabadulni belõle.

Kurvajól megástam magamnak a vermet, most temethetem is be magam. Legszívesebben azt tenném ebben a pillanatban, ahogy csókját viszonzom, a pillekönnyû testet ami rajtam van alig érzem meg mikor vált helyzetet, csak arra eszmélek fel a fullasztó nyelvbirkózás után, hogy merevedésem a nadrágomból kandikál ki, kicsi ujjak cirógatják végig, és ettõl megrándulok. Még ez is felizgat.

Olyan gyorsan kezdi el ajkaival a kényeztetést, olyan érzés mintha részegen be lennék állva és nem érzékelném az idõt, de most nem így van… szín józan vagyok, csak az agyamra telepedett egy szürke köd. Hova cseppentem? Ahh…

Míg a fiúcska rajtam játszik, haverom felpattan, s csak éhes tekintettel nézem végig, ahogy az óráknak tûnõ másodpercek alatt lecsúsztatja magáról ruháit. Minden egyes felbukkanó négyzetcentimétert tekintetemmel nyaldosok végig, már teljesen szemérmetlenül. Mióta beismertem a nagy igazságot, teljesen ösztönösen viselkedem és nem is zavar… Semmi…

- Taki – szólal meg felénk fordulva, s már csak majdnem teljes valójának látványától a fiú szájába élvezek. De ezt a gyönyört elszakítja tõlem, és szólítója felé mászik négykézláb, szakértõ mozdulatokkal riszálva fenekét. Felemeli magához, de szinte úgyis csak az õ alakját látom. Már nem menekülhetek ki, vicces is lenne álló farokkal kiszaladnék, inkább… élvezem a látványát. Õ akart ízelítõt adni… Lássuk.

Merevedésemre markolva figyelem, ahogy õt durván magára rántja, és szó szerint szoptatni kezdi, szertelenül és mocskosul kiejtve a szavakat. Nõkkel soha nem volt ilyen, mármint. Amit én láttam belõle az elmúlt alkalmak során. Talán csak a jó nevelésünk az oka, hogy a nõkkel tisztelettudóan bánunk, míg a nemünkbeliekkel nem. Itt az élõ példa rá.

Egy cuppanás, majd puffanás után látom a kis Taki hanyatt fekve terül el a földön, s kéjes nyögéssel tárja szét lábait, teljesen átadva magát. Hát én ilyenre soha nem lennék képes. Brr… Igazi ragadozó mozdulatokkal mászik felé Genma, nadrágjából elõkapja a kis jellegzetes zacsit.

- Hasra – mély és dörmögõ kijelentéseitõl, mindig a hideg cikázik a hátamon, és höröghetnékem támad. Szinte riadt szemekkel nézem végig, ahogy durván, semmit sem kímélve, minden elõkészítés nélkül úgy teszi magáévá szerencsétlent – aki még élvezi is – hogy elsõ pillantásra azt hinném épp megerõszakolja. De igen… itt a lényeg az élvezeten van, és mivel Taki szemmel és füllel tapasztalhatóan szörnyen is élvezi ezt, nem nevezem erõszaknak. Csak durva játéknak. Soha nem tudtam volna Genmát így elképzelni, és most teljesen láthatom, hogy is csinálja.

Hiába akar ezzel elriasztani, tudom, hogy velem erre nem lenne képes. Miért nem hisz nekem? Ismerem már mint a tenyeremet. Magam kényeztetve figyelem alakjukat, egész testem bizsereg tõle, a lényétõl, az aurájától. Érzem az kisugárzását, ami igaz most kicsit zavaros az alkoholtól, de akkor is érzem. Felém fordul – végre – szemeiben megannyi köd és vágy csillan, hajánál fogva tolja felém a fejét és kényszeríti megint kényeztetésemre, majd újra elkezdi õt közben hátulról megrakni. De ja vu érzésem támad, nem is kicsit, csak érzem az egész iróniáját.

- Ismerõs a helyzet igaz? – persze hogy az, van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül -  Csak épp ezúttal egy fiú szájába fogsz elélvezni. Finom ugye? - mélyen a szemébe nézek, és látom a változást. Mintha nem is õ lenne. Ez nem szenvedély, ez nyers vadság, mint az állatoknál . De akkor sem tudok neki ellenállni, igaza volt, tényleg nagyon érti a dolgát. Rábólintok sóhajtozva, azóta már rég lejjebb csúsztam egy kicsit, kényelmesebben elhelyezkedve az ülésen.

- Tudod mi a gáz? – kérdez tovább, nem látom mást, csak fagyos barna tekintetét.

- Mi? – kérdezek vissza.

- Te sosem viselnéd el hogy így bánjak veled... pedig ilyen a homokos szex. Én a domináns fél uralom a passzívat. Nincs egyenlõség... – megmondtam… nem ijeszt el.

- Nem bánnál így velem – adom válaszom, mire felmordul.

- Had ismerjem már magam jobban, oké? – ráhagyom… majd egyszer õ is rá fog jönni, de lehet akkor már késõ lesz.

Még pár mozdulat, érzem… Szétfeszít az érzés, fülledt meleg vesz körül, valamint egy forró nedves száj, ami elélvezve nyög fel, s remegõ torkától belõlem is ezt váltja ki, kissé hátravetve fejem hördülök fel, majd elernyedve nyúlok el a kanapén.

- Elmentem fürdeni. Mire végzek, ne találjalak itt titeket – és PAFF… becsapódik a zuhanyajtó. A kis Taki máris gyorsan kezdi kapkodni ruháit, amint felnyalábolta magát a földrõl, arca teljesen kipirult, de vonásai olyan józanak, amilyet még nem láttam. Mintha nem is történt volna semmi úgy mozog, csak a bõrén látszanak a nyomok. Már majdnem kész, de én még csak sliccem húztam fel, az ingem még hátra van.

- Nem jössz? Jobb ha sietsz… ha kijön és meglát, mérges lesz – látom már szakértõ a dologban, biztos vagyok benne, hogy nem elõször találkozott már így vele. Furcsa érzés ezt így megtapasztalni.

- Menj csak… megleszek… - biccent, majd el is megy, én pedig hót fáradtan egy csigát megszégyenítõ tempóval gombolom össze ingemet. Felállok, és ebben a pillanatban hallom a zuhanyt elzáródni. Talán tényleg jobb, ha gyorsan eltûnök, mielõtt kiér, de… lusta vagyok én most a sietséghez. Elindulok az ajtó felé, kezem a kilincsre teszem, ekkor hallom az ajtó nyikorgását, és hátrafordulok. Derekán egy ferdén feltett törülközõ pihen, de szerintem az is mindjárt lecsusszan, haja csurom víz, intenzíven csepegnek belõle a cseppek, néhány tincs arcába csapódott. Egész testét ilyen cseppek borítják lustán lefolydogálva és végighaladva minden izmon… Észveszejtõ egy látvány, az már biztos.

Rám néz meredten, és egy fintorral felmorran. Mintha csak egy vérebet látnék.

Fáradt, kissé bágyadt tekintettel nézek utoljára szemébe, majd kinyitom az ajtót, és becsapom magam után.

 

~*~

 

Na jó.

Talán az a gyógyszer mégis jó volt valamire, mert már kurvajól érzem magam a tegnapihoz képest. Persze csak egészségügyileg.

Tanulság: ha kanos vagy és egy másik kanos haveroddal egymásra gerjedtek, ne vedd be a gyógyszert addig míg a közeledben van és pláne ne zuhanyozz utána… Esetleg bogyó bevétel elõtt. Ilyeneket miért nem írnak rá a használati utasításokra? Bár Hokage-sama szerintem nem is készít ilyeneket, pedig jó lenne. Kíváncsi vagyok õ miket firkantana egy ilyen papírra.

A megbeszéltek alapján, pontban délután kettõkor, ebédelés után itt vagyok a kinti gyakorlóterepen, és… várok.

Hát persze… Mi mást is tennék? Edzenék? Hogyne. Rég kinõttem a genin szintet, egy rönköt kettéütni nekem már a gyerekmesénél is könnyebb. Mivel elõle elrejtõzni nem tudok, így felesleges. Kilométerekrõl felismerjük egymás chakráját, ééés már érzem is, hogy közeledik. Helyes.

Akkor már csak annyit kell tennem, hogy zsebre vágott kezekkel megállok a pálya közepén, és várom hogy megérkezzen.

 

Egy turista gyorsaságával halad felém a fák között még szét is néz közben ,mintha az erdõ neki látványosság lenne. Szájában egy szalmaszál lóg, és errõl eszembe is jut a tegnap este. Na igen… a kis eltévelyedés. De már nem matt részeg így talán érteni fogja.

- Csá – lép elém õ is zsebre dugott kezekkel, szemébõl olyan lustaság árad mint még soha, szemei alatt fekete karikák. Hehe… nem kicsit másnapos ahogy látom. Viszont hiába a kis kedves üdvözlése, én nem leszek vele ilyen finom. Ki kell használom a figyelmetlenségét, amíg van.

Durr… jobb öklöm találkozik bal orcájával, és hirtelenjében még oldalra is billen egyet, a szalmaszál pedig a földön landol. Felbõszült, igazi bika tekintetével figyel újra rám, arcára téve kezét.

- Mi a faszom bajod van? – kérdi rám rivallva.

- Bagóztál – jelentem ki egyszerûen. Mondtam, hogy ezért még számolni fogok vele, és ez nekem egy megfelelõ elégtétel volt. Bal öklömmel is suhintanék neki egyet, csak úgy ébresztés céljából, de úgy látom nincs rá szükség, ügyesen hajol ki ütésem elõl. El is mosolyodom, de az õ arca még mindig komor. Micsoda fanyarság. De most már teljesen ébernek kell lennem. Ez a jobb horgom felért egy küzdés kezdését jelzõ gonggal, innentõl jön az edzõ üzemmód.

- Látom te már elemedben vagy – ropogtatja meg ökleit – Rendben… akkor eddzünk! – vigyorodik el, és pecséteket kezd formálni.

 

Genma:

Kurva másnaposság.

 

Felemelem fejemet a teleokádott vécécsésze felett, és tekintetemmel a fehér csempére meredek. Emlékeim között kutatok, miközben kiver a víz és ismét rám tör a rosszullét. Raido... a fene essen belém... Raido! Ugye nem?! Mondd hogy nem!

 

Lüktetõ halántékomra szorítom kezeimet, és összeszorított szemekkel töröm a fejem. Talán ha a vécécsészébe beleverném, eszembe jutna mit is mûveltem tegnap. Aztán bevillannak a képek. A szõnyegen dugtam meg Takit, aztán Raidoval beszélgettem... láttam elélvezni, és aztán hazasétálni. Nem, nem emlékszem hogy hozzáértem volna.

 

Megkönnyebbülten hányom a következõ adagot a vécébe.

 

 

***

 

Három fogmosás, két feketekávé és egy zuhanyzás múlva már szalonképes állapotban hagyom el a lakásomat.

 

A gyakorlópályán vár rám Raido. Istenien fest mint mindig, és a vészjósló aura ami körülveszi azt jelenti, hogy tegnap többet pofáztam a kelleténél. Isten a megmondhatója miket szövegeltem részegen.

- Csá.

 

Durr.

 

Csillagok.

 

Ez most komolyan bemosott nekem? Miért?

- Mi a faszom bajod van? - mordulok rá, pipától enyhén lila fejjel.

- Bagóztál - jön az egyszerû, tömör és mindent megmagyarázó válasz. Felém lendül a másik ökle is, de azt már kicselezem. Jah, hogy a cigi miatt? Az más, megérdemeltem. Megropogtatom ökleimet, és elvigyorodom.

- Látom te már elemedben vagy. Rendben... akkor eddzünk!

Igen, ez most jót fog tenni. Levezetjük a feszkót egy kis csihi-puhival.

 

Két klónommal támadok rá egyszerre, ütések záporoznak rá és rám. Gyors és halálosan pontos mozdulatokkal módszeresen kezd kikészíteni. Mindig is kitartóbb volt nálam, de nem erõsebb.

 

Egy óvatlan pillanatban a földre teperem, és cseppet sem gyengéden térdelek mellkasára, fölényes vigyorral pillantva le rá.

- Tetszel így alattam.

- Anyád.

- Õ nem tetszene.

Durr.

Hátamra esek, de azonnal talpra szökkenek, és letörlöm szám sarkából a vért. Szemeim megvillannak, és máris újra támadásba lendülök. Sikeresen beleszaladva a jobbhorgába. Ahh abba a híres jobbhorogba! Csillagokat látok a nap körül táncolni, de megrázom a fejem, és viszonzom a kedvességet. Raido halkan szitkozódva tápászkodik fel, szemei úgy szikráznak mint két barna drágakõ a haragtól. Gyanítom sajog rendesen az álla.

- Na mi van? Elpuhultunk? - szívom a vérét, majd fogadom támadását és hárítom is.

 

Amikor már izzadtan, koszosan és szakadtan zihálunk egymással szemben néhány órával késõbb, felemelem a kezem.

- Béke. - Ami annyit tesz a mi szókincsünkben, hogy oké, ennyi volt mára. Ne rúgd szét a seggem, és én sem fogok a tiéd. - Ebéd?

Elfintorodva rázza meg a fejét, kezét a hasára szorítja ahol nemrégiben beakasztottam neki egy gyomrost a térdemmel. Elõkapja kis vizes kulacsát, és hangos kortyokkal issza. Néhány csepp szája mellett végigcsordul az állán, és a nyakán. Csak egy kicsit nehéz visszafognom magam. De tényleg. Felém nyújtja, de megrázom a fejem, és zsebrevágott kezekkel fordulok el tõle.

- Hazamegyek. Este jössz a gödörbe? - vetem hátra a vállam felett.

- Ja.

- Akkor ott találkozunk. Csõ.

- Genma. - Azonnal megtorpanok, és visszafordítom a fejemet felé. Komolyan néz rám. Mit akar?

- Hm?

- Tegnap este...

Fejemet megvakarva fordulok teljesen felé, arcomon zavart vigyorral.

- Ne is folytasd. Öhm egy farok voltam, bocs haver. Igazából nem sokra emlékszem, de remélem nem bántottalak... meg.

Megrázza a fejét és közelebb lép hozzám. A levegõ is belém reked, mint mindig ha ennyire közel kerülünk egymáshoz.

- Hagyjuk ezt. A ma esti bulizás helyett mit szólnál egy Onsenhez?

Nagyot nyelek a rám törõ vízióktól. Raido meztelenül, vizesen... pompás teste csillog a fáklyák fényében. Elsötétül tekintetem a vágytól, ahogy a szemeibe nézek.

- Ne kísértsd az ördögöt, Raido - dörmögöm halkan, komoran megrágcsálva a dobótûmet. Most kurvára szeretnék kiszenvedni nikotinmérgezésben, vagy bármi másban, így legalább nem kínoz a gatyámban növekvõ Moby Dick.

- Fogd be. Nyolckor ott.

Nyakába hajítja törülközõjét és elsétál, mintha mi sem történt volna. Leforrázva meredek lassan távolodó alakjára.

 

Bakker.

 

Raido:

 

Már jó ideje harcolunk kölcsönösen oda-visszakapott ütésektõl, végül mégiscsak lihegve állunk meg egymástól nem messze.

- Béke – teszi fel kezét, elsõre is értem – Ebéd? – válaszként csak megrázom fejem. Én már ettem, nekem az bõven elég volt. Inkább elõkapom kulacson, és mohón inni kezdek, hisz teljesen kiszáradtam a nagy csihi-puhiban. Ahogy elkapom számtól, rögtön haverom kínálom meg vele, de õ is hasonlóképp válaszol, mint én az elõzõ kérdésére. Ha nem, hát nem, így több marad nekem. Edzett elõéletünknek hála könnyen és hamar tudjuk légzésünk újra a normálisra szabályozni. Felegyenesedik, majd egy laza mozdulattal zsebébe vágja kezeit.

- Hazamegyek. Este jössz a gödörbe?

- Ja – vágom rá azonnal, bár ma este semmi kedvem oda lemenni. Egy bizonyos szemszögbõl az is kikapcsolódás, de én most valami másra vágyom.

- Akkor ott találkozunk. Csõ.

- Genma – szólok után mielõtt elhúzna, meg is áll, és szokásos fintorával néz rám.

- Hm?

- Tegnap este… - térek rá azonnal a tárgyra, de hirtelen azt sem tudom, hogy mit mondjak.

Teljesen felém fordul arcát teljesen zavart félvigyorral. Nem értem…

- Ne is folytasd. Öhm egy farok voltam, bocs haver. Igazából nem sokra emlékszem, de remélem nem bántottalak... meg – hehh… ezt valahogy sejtettem, teljesen láttam rajta, hogy nincs magánál, épp ezért akarom elmondani a javaslatomat, meg is rázom fejem.

- Hagyjuk ezt. A ma esti bulizás helyett mit szólnál egy Onsenhez? – vetem fel a kérdést, és a táj zaja mellett meghallom apró nyelését. Hehh…

- Ne kísértsd az ördögöt, Raido – teljesen elkomorul hangja, majd szájában megbillen dobótûje is.

Ezzel „sajnos” nem tud rám ijeszteni, kevés dolog van amitõl tud, ez pedig csak lepereg. Majd meglátjuk ki kísérti az ördögöt.

- Fogd be. Nyolckor ott – vállamra csapom a törülközõt, majd utamra indulok, mellette elhaladva. Nem szólok vissza, hogy jön-e, inkább hagyom egy kicsit gondolkodni.

 

~*~

 

Talán még sem kéne ezt tennem. Normális vagyok én? Eddig én ódzkodtam attól, hogy ne romoljon meg a barátságunk, most meg teljesen a közepébe akarok vágni. De egyszerûen idegesít az, hogy magának sem tudja bevallani… hogy velem nem tudna úgy viselkedni. Én ebben hiszek, és igaz ezt az oldalát még nem láttam, de ismerem annyira, hogy tudjam így van.

Meg akarom neki mutatni, hogy így van…

Meglátjuk meddig bírja majd, vagy hogy én meddig bírom. Mert olykor én is el tudom veszteni az eszem, ha róla van szó, ilyen értelemben. De eltökélt vagyok, és ha rászánom magam, akkor megteszem. Ha kell én magam kezdem majd el csábítgatni ami kibaszott nehéz lesz, mert ilyet még soha a büdös életben nem csináltam. Mindig csak nõkkel foglalkoztam, rájuk voltam hangolódva, gõzöm nincs mit kéne ilyenkor tenni. Majd meglátjuk…

 

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy eljön-e, mert be kell valljam magamnak, bennem van egy kis sejtés, hogy talán mégsem és inkább otthon marad vagy lemegy a gödörbe. Hiába ismerem már Genmát, az elmúlt napokban megismertem egy másik oldalát is. Ettõl függetlenül még mindig a legjobb haverom és nem gondolok mást róla. megnyugodott sóhajjal könnyebbülök meg, ahogy egy kisebb késés után látom a távolban közeledõ alakját. Lassan, de biztosan végül elém ér, és most is zsebre dugott kezekkel, kicsit laza testtartással néz velem szembe.

- Biztos vagy te ebben? – von kérdõre félig felvont szemöldökkel, tekintetébõl pedig a lebeszélés árad, de nem tud megtántorítani, nem tudom miért kell ennyire félni egy egyszerû fürdõtõl.

- Persze… na menjünk – terelem be, amit kezemmel is mutatok és elõre engedem, majd követem.

 

Ahogy belépünk az ajtón azonnal erõsebben csap meg az a nagyon enyhén kénes illat, ami a fürdõ természetes része. Kellemes lágy zene fogad, mintha csak egy relaxációs hét lenne az egész fürdõben. Megkapjuk törülközõnket, s már haladunk is tovább az öltözõk felé. Direkt… direkt nem fordulok felé, miközben ruháinkat vesszük le, mert ismerve új magamat, valami már megindulna bennem, aminek csak késõbb kéne.

Mert persze nem egyszerû kikapcsolódás a tervem. Dehogy. Akkor egyszerûen mondhattam volna, hogy otthon maradok, õt meg arra nem is tudtam volna rávenni, csinál azt amit akar.

Örülök, hogy el tudtam csalni, legalább egy estére távol maradunk attól a kis „bûnbarlangtól”.

Hallom még magam mögött, hogy kicsörtet, és ahogy felegyenesedem a magamra csavart törülközõben, vállam felett utána nézek.

Így a kendõként felkötött fejpántja nélkül sokkal jobban tetszik nekem. Félmosolyra húzom szám, majd megrázom fejem. Nyugi Raido, majd lesz még idõd nyálcsorgatni a fürdõben. Utána megyek, mezítláb léptekkel némán követem, óvatosan haladok a csúszós kövön, mert nem akarok zakkanni egy nagyot. Kiválasztjuk a nekünk megfelelõ kis fürdõrészt, majd egyetértõen bólintva azt vesszük célba. Még nincs itt senki más, és a többitõl is el van kerítve, fõleg a hölgyrésztõl, de ez most egy cseppet sem zavar. Elfojtott vigyorral nézem, ahogy lekapja magáról a törülközõt és ledobva a kõre elkezd fokozatosan a vízbe menni. Végignézem ahogy megtalálja a kényelmes ülõhelyet, a gõztõl ás párától nehezebben látok, de még így is tisztán ki tudom venni alakját.

- Na mi van? Nem jössz? – int egyet fejével, de csak egy mosollyal válaszolok. Lassan kioldom takaró anyagom csomóját, majd összehajtom kezemben, és leteszem az övé mellé a földre. Felegyenesedve már csak a lábam elé figyelek, és én is tempósan ereszkedem csak a meleg vízbe, szoktatva magam a körülölelõ forrósághoz. A fülledt levegõt már megszokta légzésem, már csak ehhez kell alkalmazkodnom.

Derékig és csak a víz mikor már teljesen beérek, halkan csobogó léptekkel közelítek felé, majd tõle egy jó nagy kartávolságnyira ülök le, kellemesen felsóhajtva. Mellkasom egy részét és vállamat már nem éri víz, így kicsit meglocsolom, elnyújtózkodom a víz alatt, majd kitárom karjaim és feltámasztom a párkányra, majd hátradöntöm fejem, és lehunyom szemeim.

Milyen kellemes…

Elégedettségem jeleként egy halk dorombolás féle dörmögõ hangok adok ki sóhajjal keretezve.

- Nem jobb most itt? – kérdem még mindig lehunyt szemmel, de választ nem hallok csak a víz folyamatos csobogását. Nah… gyerünk Raido, csináld most, vagy inkább hagyd a picsába az egészet.

Még mindig nem válaszol, így oldalra fordítom fejemet felé és fél szemmel kacsintok rá, de azonnal el is kerekedik tekintetem, hisz azt látom, hogy sokkal közelebb ül mint az elõbb.

 

Genma

Francba. Komolyan nem hiszem el, hogy sikerült rávennie erre. Látszólag lazán, zsebre vágott kezekkel sétálok elé, valójában mindjárt szétrobbanok. Istenien fest, mint mindig. Selymesbarna szemeit le sem veszi rólam, nekem meg nagyot kell nyelnem mielõtt megszólalok.

- Biztos vagy te ebben? - kérdezem tõle, majd inkább elszakítom tõle tekintetem és az onsen bejáratát kezdem fixírozni.

- Persze... na menjünk.

 

Odabent persze minden a szokásos. Az öltözõben letépem magamról a cuccaimat, és kirobogok. Nem merek ránézni sem, így is a tudat hogy ott pucérkodik, az összes vért a lenti régiókba küldi.

A vízbe becsápozok, és ledobom magam egy távoli sarokban, messze a többi fürdõzõtõl. Amúgy sincsenek sokan, csak két-három öregember pancsizik bent.

Raido már utolért, de csak álldogál ott a medence szélén a maga dögös, észveszejtõ valójában.

- Na mi van? Nem jössz? - intek fejemmel. Inadba szállt a bátorság, Raido-baba? Hehe... Szeme sarkából vet rám egy pillantást, és egy szexis mosollyal ledobja törülközõjét. Na ha most lenne dobótû a számban, lenyeltem volna. Elindul felém, a vízben... én meg lefagyva falom szemeimmel a látványt. Baszki... ez már... ezt direkt csin...

Leül mellém, okosan karnyújtásnyi távolságon kívül, és behunyt szemekkel támasztja fejét a medence szélére, és halkan feldorombol.

- Nem jobb most itt? - kérdezi, majd miután nem válaszolok, felém pillant és kacsint egyet. Aztán csodálkozva kerekednek el szemei ahogy konstatálja, igencsak közel mentem hozzá.

Mélyen belenézek azokba a kávébarna szemekbe, amelyek bárkinek a bugyiját képesek leolvasztani, és szájához hajolok. Nem ellenkezik, így finoman végignyalom, és alsóajkát fogaim közé veszem, finoman megharapva a puha húsdarabot. Ez a sóhaj... ettõl meg kell veszni. Kezem a víz alatt végigsiklik izmos, kemény combján. Megremeg de nem húzódik el, hanem végigsimít õ is az én combomon. Felmorranva dugom nyelvemet a szájába, kíméletlenül behajtva tõle egy vad csókot. Igen, mindig is erre vágytam... õrjítõ az illata. Észbe kapva keményen megmarkolom a combját, és amikor beleszisszen a fájdalomtól a számba, elhúzom a fejemet tõle és elengedem.

- Ha elcsábítasz, attól nem jársz jobban Raido-baba. - Elõször csak néz rám azokkal a kába, szexis szemeivel, majd amikor felfogja szavaimat, kihûl tekintete és száját összeszorítja. Annyira ismerem már, hogy tudjam: most dühös.

- Ne hívj így - morogja halkan, és õ is erõsen megszorítja a combomat. Megborzongok, mert én imádom a vadságot, még ha õ ezt annyira nem is tudja. A fenébe is.

Számat elhúzva, gonoszan mosolygok rá.

- Ha megdöntelek, akkor babám leszel. Ha mindenáron el akarsz csábítani, akkor jobb ha megbarátkozol ezzel, ugyanis még egy ilyen és megraklak úgy, hogy utána anyád sem ismer rád.

- Megraksz? - kérdezi, homlokát ráncolva. Oh... de aranyos. Nem tudja, mit jelent. Kuncogva hajolok a fülébe, és elmagyarázom neki a magam nyers módján.

- Megkeféllek, Raido-baba. Méghozzá nem is akárhogy. Te ezt nem akarod, garantálom. Ami még fontosabb, én sem akarom, úgyhogy én most mentem. Csõ.

Felállok, és úgy ahogy vagyok, álló fasszal pillantok le rá. Gyanítom a víz alatt õ sem fest különbül, de most jobb ha nem akarok errõl meggyõzõdni.

Az öltözõben magamra kapom a ruháimat, alig tíz perc leforgása alatt már otthon is vagyok.

 

Utálom, hogy mostanában naponta többször is ki kell vernem magamnak. Kezdem unni. 

 

Raido:

 

Tekintete szinte a vesémbe lát, s vizeletembõl ki tudja olvasni mire is gondolok… Egyre közelebb hajol, már-már érzem azt a perzselõ leheletet ami mindig árad belõle. Nyelvét kicsit kinyújtva nyalja végig ajkaim, majd érzékien harap rá, s akarva-akaratlanul is egy sóhaj hagyja el torkomat. Annyira tudja, hogy mi az amitõl teljesen felborzolódnak az érzékeim, hogy hihetetlen. Egy hirtelen mély csókkal bódít tovább, keze a víz alatt simul lábamra, de mikor ujjait szinte belém vájja, halk szisszenõ morgással nyögök a csókba. Síkosan válik el tõlem , majd érzéki tekintettel lágyítja tovább így is kába fejemet.

- Ha elcsábítasz, attól nem jársz jobban Raido-baba – úgy néz ki már most rögtön rájött mit akarok. De mit is vártam? Ismer mint én a saját tenyeremet, és ez kifejezetten bosszantó.

- Ne hívj így – morgom durcásan, akár egy idióta kölyök, de most nem tudok máshogy viselkedni. Egy hosszú gondolatmenet tervét pár pillanat alatt széttiporta, persze hogy felhúzott vele, s ingerültségemben viszonzom is azt a szorítást, amit az elõbb õ mûvelt a combomon.

- Ha megdöntelek, akkor babám leszel. Ha mindenáron el akarsz csábítani, akkor jobb ha megbarátkozol ezzel, ugyanis még egy ilyen és megraklak úgy, hogy utána anyád sem ismer rád – dörmögõ hangja úgy csúszik hallójárataimba akár kés a puha vajon, s csak fokozatosan fogom is fel mondatának értelmét, amit csak részben tudok feldolgozni.

- Megraksz? – vonom össze szemöldökeim. Engem? Megrakni?

Csak kuncog fintoromon, majd közelebb hajol, s minden érzékem folytatásért sikolt, de tudom, hogy nem ezt fogom megkapni.

- Megkeféllek, Raido-baba. Méghozzá nem is akárhogy. Te ezt nem akarod, garantálom. Ami még fontosabb, én sem akarok errõl meggyõzõdni – duruzsolja fülembe, érzékeim borzolva vele, majd csak egyszerûen feláll a vízbõl, és kivonul, én pedig mint óvodás a mikulásra úgy pislogok utána.

Na jó azt hiszem kaptam egy kis agymosást… vagy mit… bár szerintem csak el akar riasztani magától. Biztos vagyok benne, hogy ezért csinálja.

Csak dermedten ülök továbbra is a vízben, s üveges tekintettel meredek elõre a vízfelszínt figyelve, ahogy gõzölög és minden ködbe borul. Arcot mosok a kellemesen meleg vízzel, majd hajamba túrok. Szó mi szó, múltkor amikor kábán majdnem letámadott, akkor is ellent mondtam, szinte ösztönbõl. De lehet hogy az csak a férfiúi büszkeségem hatása volt.

Nem tudom. De érzem, hogy mennyire vágyom rá, ha csak hozzám ér, már azonnal többért sóvárgok. Ha a jó pár nappal ezelõtti énem lenne még, azt mondanám nem vagyok normális, de már egészen más a helyzet, és ezen már nem tudok változtatni, de nem is akarok.

Most döntenem kell… Vagy totál eltávolodok tõle, és tönkre megy a barátságunk, vagy tovább folytatjuk a rejtett nyáladzósdit és késõbb megy majd tönkre a barátságunk, vagy feldöntök minden elvet és feltételezést, utána megyek és tönkre megy a barátságunk, inaz az utolsó verziónál inkább csak átalakulna.

Hosszú kalkulálás után úgy döntök, nélküle nem tudnék normálisan élni. Nem azért mert képtelen vagyok rá, hanem mert már olyan kicsi korom óta megszoktam, hogy haverom, hogy megpusztulnék. Akkor már csak két verzió maradt…

És a faszom fog sóvárogni utána csak úgy… Eldöntöttem mit akarok, és rendíthetetlenül belevágok…

Kipattanok a vízbõl, hangos csobbanással, s az öltözõben felkapom ruháim, majd utána eredek. Biztos vagyok benne, hogy haza ment, hova máshova?

 

~*~

 

Kopogás nélkül csak úgy berontok a házába, s a látvány ami fogad, egyszerûen nem fogom fel azonnal, csak meredek elõre. El van nyúlva a kanapén, tenyere magán van szétterítve, még számomra is jól látható, hogy ugyan abban az állapotban van.

- Na mi van haver? meguntad a pancsizást? – kérdi kaján vigyorával, látszólagos higgadtságot öltve magára. Oldalazva felül a kanapén, majd egy dobótût vesz a szájába, és úgy néz fel rám, félig felvont szemöldökkel, s én csak nyelek egyet – Minek jöttél utánam? – kérdi kíváncsi szemekkel. Közelebb lépek hozzá, majd lenézek rá, tekintetében még mindig ott a kérdés.

- Úgy döntöttem… - kezdem mondatom egy kis hatásszünettel, igyekszem a megfelelõ szavakat összeszedni – Leszarom mit mondasz – majd egy hirtelen mozdulattal fél lábbal feltérdelek a kanapéra, pólóját megmarkolva két kézzel rántom magam fejéhez, kirántom majd eldobom szájából a tût és egy követelõzõ csókot teremtek vele. Egy pillanatra érzem elgyengülését a meglepettséggel keverve, de amilyen gyorsan jött olyan sebességgel illan is el, s ugyan úgy markol ruhámba, és szinte beleharapva számba rántja el fejét tõlem.

- Jól meggondoltad te ezt haver? Biztos vagy benne? – dörmögi megint azon az érzéki hangon, amivel elkábítja halló érzékeimet. Bólintok egyet határozottan, félig lehunyt pilláim alól tekintve rá, majd rámarkolva a pólója nyakára, egy határozott rántással ketté szakítom mellkasán az anyagot, ami hangos reccsenéssel adja meg magát, elillanóan gyönyörködöm a felszabaduló testfelületen, majd lelököm a kanapéra, s utána vetem magam én is, még mindig a cincált ruhát szorongatva.

- Biztos – susogom egyszerûen. Alsó ajkára harapok, és kicsit meghúzom, finoman ajkaim közé véve, majd megmoccantom csípõmet, hogy ágyékunk összedörgölõzzön, s szinte egyszerre szakad fel belõlünk a kikívánkozó halk nyögés. Nem érdekel semmi, akarom.

 

Genma:

Bamm.

 

Bevágódik lakásom ajtaja, és egy szikrázó szemû álomszép pasi toppan be rajta. Nem, nem álmodom. Elvigyorodom. Tudtam hogy nem bírod ki, és lesz második menet a csatában.

- Na mi van haver? Meguntad a pancsizást? - Feltápászkodom , és egy kurva cigire vágyva ráharapok inkább a dobótûmre. Szemem sarkából ránézek, foghegyrõl felé vetve a kérdést: - Minek jöttél utánam?

Felém lép, szemei lángolnak. Olyan kibaszottul szép... a fenébe is. Arcát a hegek csak még szexisebbé teszik, inge mellkasáig ki van gombolva, mellkasának izmai észbontóan villannak ki ahogy lehajol kissé felém.

- Úgy döntöttem... - mondja, majd csönd. Mielõtt azonban tojásokat rakna a sarokban élõ pók, végre kiböki: - Leszarom mit mondasz.

Nyekkenek a kanapén, és õ már rajtam is fekszik, ruhám anyaga reccsen, dobótûm huss, nyelve a számba tör, fogai pedig ajkaimba marnak. Ahh... édes jézus... ne... nem szab...

- Jól meggondoltad te ezt haver? - zihálom eltolva õt magamtól egy pillanatra. Hangom úgy recseg a vágytól akár egy ócska régi rádió. - Biztos vagy benne?

Ezt a bólintást határozott igennek vehetem. Tovább szakítja pólómat, aranylóan barna tekintete végigperzseli mellkasomat és hasamat, és én ettõl a pillantástól képes lennék hörögve beleélvezni a nadrágomba... de hülye lennék, mikor benne is elmehetek!

- Biztos - súgja a számba, és még meg is harap, a kép pedig akkor válik teljessé, amikor ágyékát enyémhez dörgölve bizonyítja be nekem, mennyire biztos. Na jó... eddig bírtam. Felnyögve feszülök ívbe, és kemény seggébe markolva nyomom még jobban ágyékát az enyémhez.

- Raido... - sóhajtom behunyt szemekkel. Szent Hokagék... adjatok erõt, hogy képes legyek visszafogni a sötét oldalamat... Nem bánthatom õt... nem szabad...!

Hajába markolva vezetem száját a nyakamhoz, arcomat puha hajához simítom behunyt szemekkel. Kibaszott kangörcs.

Mintha csak tudná, hogy itt nem úgy kell viselkednie ahogy a nõkkel szokás, nem cicázik puszikkal meg nyalakodással. Szimplán beleharap a nyakamba és fájdalmasan megszívja, amitõl egy hangos nyögéssel gyengülök el teljesen. Oké, kész... azt tesz velem amit akar... mert teljesen elvarázsolt. Hagyom hogy lecibáljon rólam minden ruhát, és fölöttem feltérdelve pillantson le rám. Lassú, rohadtul szexis mozdulatokkal dobja le magáról ruháit, egyiket a másik után. Egyre nagyobb bõrfelület szabadul fel, izmainak mozgása, hajladozása úgy vonzza a tekintetemet, mint kicsi vasszöget a bazi mágnes. Végigsimítom egyik vállát, izmos karját, és õ megtorpan a mozdulatban, szemeit résnyire szûkíti. Gyönyörû így.

- Nem áltatlak, fájni fog - szólalok meg halkan, rekedten. Bólint. Ez olyan Raidós volt, meg sem lep, csak elmosolyodom. Kemény ninja, bírni fogja a teste. És a lelke? Még ha totálisan is visszafogom magam, nem vagyok egy kibaszott angyal. Gondolataimba merülve futtatom végig ujjaimat izmos mellkasán, majd hasának kockáit rajzolom körbe hüvelykujjammal, másik kezem csupasz combjába markol. Keményen meredezõ farkam az övéhez ér ahogy elõre hajol hogy megcsókolhasson.

Hirtelen emelkedem fel hozzá, fogaink összekoccannak. Gördülünk, és paff. A földön nyekken alattam, meglepetten fel is nyög.

- Igen... - morgom a szájába, majd nyelvemmel betörök oda, és az õ némi ellenkezéssel de átadja a vezetõ szerepet a csókban. Helyes. Itt én vagyok aki. És nem az, akit. Pont.

Olyan finom... annyira finom... Csak csókolom és csókolom, nem tudok betelni vele. Kezeim bebarangolják, keményen markolásszák pompás testének minden centijét. Még olyan helyeken is megérintem, amelyeknek kibaszottul semmi közük a szexhez, de amikor olyan jó megérinteni... tök mindegy hol. Még a füleit is imádom.

Zihálva szívom, csókolom és harapdálom nyakát, vállait és mellkasát, majd rámarkolok meredõ péniszére. Ahogy alattam nyög és zihál... észbontó. Térdem egy mozdulatával szétrúgom combjait, széles terpeszbe kényszerítve õt. Kezeim térdhajlataiba marnak és még szélesebbre tárom.

Felhördülve mérem végig ahogy alattam fekszik.

- Ó bassza meg! - hördülök fel.

- Mi az?

Hallgatok néhány másodpercig, és nézem ahogy fekszik a földön elõttem, lábai terpeszben, merevedése hasához simul, ánusza rózsaszínen csillog, izmain a verejtékcseppek fénylenek, sötét szemei ragyognak... ujjai a puha szõnyeget kaparásszák. Ajkába harap izgatottan, szemeiben olyan csodálatos sebezhetõség tükrözõdik amirõl tudom hogy csak én láthatom. Csak én.

Teljesen elsötétül tekintetem a vágytól, de kényszerítem magam hogy szemeibe nézzek, ne a testét bámuljam. Elmosolyodom, mert látom mennyire izgatott, hogy mi a fene bajom lehet.

- Gyönyörû vagy. Kibaszottul szép, a fene essen beléd.

 

Raido:

 

Belenyög a csókba, erõs kezei hátsómra markolnak, amitõl végigcikázik testemen egy túlságosan is jólesõ érzés.

- Raido… - nyögi halkan, majd ujjai hajamba túrnak, s összeszorítva õket markol bele, hogy kedvére irányítson. Hagyom magam, s megadóan hajolok nyaka fölé.

Emlékszem ám arra amit mondott, így minden féle visszafogás nélkül csak azt adom neki, ami a tömény vágyamból árad… vadságot.

Beleharapok nyakába, majd megszívva a finom bõrt, zsebelem be a jólesõ nyögést. Megfeszül majd elernyed teste, ujjaim végigfutnak rajta, s a rajta lévõ összes ruhát avagy darabjait ledobálom róla.

Hogy én se maradjak ki levetem magamról a ruhát, be rögzött lassú, hívogató mozdulatokkal, s végig õt figyelem, ahogy éhes tekintettel mér végig, viszonozva az én pillantásaimat.

Miért van olyan különös érzésem?

Talán mert ez teljesen más, mint eddig valaha, bármi is történt velem.

Fejem zúg, mintha ezer harang kongna benne, riasztva engem, de nem törõdve vele folytatom mozdulatsoromat. Már nem érdekel semmi, hisz vágyam mindennél nagyobb, még józan eszemet is felülmúlja. Amikor már mezítelen vállamra simul keze, lefagy minden izmom, s csak hagyom hogy ezzel az egyszerû, mégis annál varázslatosabb érzéssel egy pillanat alatt elgyengítsen.

- Nem áltatlak, fájni fog – mondja halkan. Valahogy már vártam, hogy ezt mondja, hisz nem tölt el nagy meglepettséggel, mégis mikor rábólintok nyelnem kell egyet. Lehajolok, hogy egy csókot követeljek, de hirtelen ekkor emelkedik fel õ is, és a következõ pillanat amikor feleszmélek, már háttal fekszem a földön, hatalmas szemekkel pislogva rám, hogy közel hajol.

- Igen… - duruzsolja olyan lágysággal, hogy szinte még a nememet is elfelejtem egy pillanatra. Hagyom hogy mohó módon csókoljon, viszonzom ahogy bírom, de kezének simításai folyamatosan gyengítnek. Hogy tudja elérni nálam ezt a hatást?

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen… hogy valaha ez fog történni. De persze soha semmit nem tudhatunk elõre. Élvezem ahogy határozottan kényeztet, hosszan mégis érzékien. Szívem a mellkasomban dübörög veszettül, lassan már torkomba kezd csúszni ahogy lefelé halad testemen, s sóhajaimat nyelésekkel fojtogatom el. Ujjaim a szõnyegbe markolnak.

Múltkor a zuhanyban azonnal visszariadtam ettõl, és ha nem kívánnám ilyen kibaszottul ezt marhát, talán most is megtenném, de most mégis hagyni fogom magam neki… Mert erre vágyom.

- Ó bassza meg! – hörög mélyen, amitõl azonnal kipattannak szemeim.

- Mi az? – kérdezem azonnal riadtan zihálva, de nem szólal meg, csak látom és érzem ahogy tekintetével végignyaldossa minden porcikámat. Egyik lába már a karján pihen, erõsen tartja, s ahogy én is figyelem a felém tornyosuló testet, arakatlanul harapok ajkamba.

- Gyönyörû vagy. Kibaszottul szép, a fene essen beléd – dörmögi még mélyebben hangon, teljesen elkábítva érzékeimet, s csak meglepetten pislogni vagyok képes.

Jól érzem? Ég az arcom? Mi a fene van velem? Hogy tudott egy ilyet ilyen egyszerûen kimondani?

Megmosolyogja meglepettségemet, majd lassan lehajol és én már nyújtom is saját arcom, hogy nyakába kapaszkodva meggyorsítsam mozgását. Belülrõl tép a vágy, én pedig ajkait marcangolva buzdítom arra, hogy folytassa amit elkezdett. A lábam még mindig tartja, másik keze bebarangolja ismét testemet, majd óvatos mozdulatokkal közelíti meg fenekemet.

Megremegek már a gondolattól is, hogy mi következik, mert szinte pontosan tudom… sejtem…

Lágyan cirógatnak ujjai, de én sem maradhatok tétlen, így felemelem egyik kezem.

Hasától kezdve felfelé simítok végig, hogy felhajol tõlem, feltérképezek minden egyes izomkockát. Forró bõrén égetõn siklanak végig ujjbegyeim, s szemeimmel vággyal telve követem kezem a mozgásban. Testét több helyen egyszerû sebhelyek „ékesítik”. Mind harci sebek, amiket küldetéseken szerzett. Begyógyítható, mégis lassan beforró sebek, amit a férfi büszkeség tiltott meg a medi-nineknek a begyógyítására. Felérek egészen mellkasáig, nyakát érintem, s ekkor érzem meg, hogy õ is hasonlóan kezd tenni. Égési sebemet kezdi egészen az aljától cirógatni, s akadozó lélegzettel kezdek sóhajtozni. Lábaim között térdel, teljes terpeszre kényszerítve ezzel engem.

Végig úgy érint, mintha tudná megyek ezen testrészem legérzékenyebb pontjai, úgy simítja végig sebhelyem, egyre több nyögõs sóhajt kicsalva belõlem.   Teste helyett újra szemére téved tekintetem, s amit benne látok, a végletekig meglep. Töménytelen vágy, sóvár lángok tükrözõdnek benne, s olyan melegség, amit talán még soha nem láttam tõle. Arcára simulnak ujjaim, ahogy az övé is, de õ tovább merészkedve, számat kezdi cirógatni, amit ösztönösen nyitok résnyire, s végig a szemébe nézve nyalintom meg enyhén. Felhördülve hajol le hozzám, és olyan erõvel markol a fenekembe, hogy csak most is érzem meg igazán, hogy hol jár.

Szívem majd’ kiszakad mellkasomból, ahogy érzem, már csak pár milliméter választja el ujjait bensõmtõl. Felkarjával támaszkodik meg fejem mellett, közvetlen közelrõl néz a szemembe.

- Hogy lehetsz ilyen kurva érzéki? – morogja halkan, lehelete ajkaim perzseli, s ha el is lágyítanak a szavak, mégis elmosolyodom.

- Tapasztalat – adom az egyszerû választ, mire belõle is egy mosolyt csalok ki.  Lefagy arcomról a mosoly, ahogyan körkörös mozdulatokkal izgat tovább, végtagjaim enyhe remegését igyekszem visszafogni, de végül mégis csak teljesen elgyengülök. Vállaiba kapaszkodom, összeszorítom szemem, de végül mégiscsak újra rá nézek. Sokkal jobb hatással van rám.

 

 

 

 

 

Egymás szájába lihegünk, résnyire nyílt ajkakkal, és hogy alig van tõlem pár milliméterre, teljesen bezsongat, elkábulok tõle.

- Ahh! - egy határozott mégis gyengéd mozdulattal hirtelen tolja be egyik ujját, és én megfeszülve csapom fejem a szõnyegbe. Basszus…

Türelmesen vár, lassan kezdi kifelé húzni, de a forróság, ami mindent felülmúlón keletkezik testem azon kis részén, sejtelmes félelemmel tölt még el, amit igaz a ninja oktatások során rég kiküszöböltek belõlem, is, mégis ott lakozik.

- Csak lazulj el – duruzsolja nyakamba, s érzéki nyalogatással próbál lazítani, de nehezen megy. Teljesen kihúzta ujját, de ezen akcióját már enne kétszerese követi, és még hangosabban felnyögve markolok úgy a vállába, hogy körmeim biztosan mély nyomot hagytak benne. Lazuljak el? Az édes k** nénikéjét.

- AHH…! Bazd meg! – morgom ingerültem, majd nyakára csúsztatom azonnal kezem és erõsen rántom magamhoz egy durva csókra, hogy ezzel csillapítsam azt a még enyhe fájdalmat, amit a sorvasztó forróság ölel még körbe. Teljesen ledermedt a mozgásban, s csak vad csókomat viszonozza halkan morogva – Csináld! – morgom halkan, mikor egy pillanatra elválok tõle, de nem szakítom meg a csókot, s amikor mozgatni kezdi ujjait, egyre tépelõdõbbé, mohóbbá válok. Tudom ez még a csekély része a dolognak, de épp elég, hogy felkészítsen. Bármennyire is tudom, hogy fájdalom fogja követni számomra ezt az alkalmat, mégis olyan vágy vezérel, amit nem tudok csillapítani. Mintha tudnám, hogy késõbb teljesen más lesz, vagy mintha elmém azt remélné, hogy nem minden olyan szörnyû ahogy képzelem.

És bármire fel vagyok készülve… bármire.

Mikor már nem hasít annyira a tompa nyilallás, egyre ellazultabban tudom õt is csókolni, mintha csak ezzel jelezném testi állapotomat neki. Teljesen kihúzódik, mire egy megkönnyebbült sóhajt engedek meg magamnak, s hevesen kapkodva levegõ után árgus szemekkel figyelem minden mozdulatát.

Elhelyezkedik felettem, újra kezébe veszi egyik lábam, hogy szabadabb teret nyerjen, elhelyezkedik, de közben felém is görnyed kissé. Most is vállaiba kapaszkodom, olykor megcirógatva a verejtéktõl csillogó bõrt. Teljesen felém hajol, s lábamat úgy felhúzza, hogy érzem azon támaszkodik meg karjával, hogy felém tudjon hajolni. Merevedése szorul hátsómhoz, mely már forrón lüktetve szinte várja, s én csak kába szemekkel figyelem.

- Felkészültél? – teszi fel a nagy költõi kérdést, amire értelmes választ sem tudok igazán adni. Ha nemet mondanék mit tenne? Végül egyetlen szó nélkül hagyom, s szokásomhoz híven biccentésemmel felelek neki, amibõl mindent ért… mindig is értette.

Karjai alatt hátára simulnak kezeim, hogy gerincét végigsimítva erõsen ujjammal megfeszítsem testét, halk nyögéssel fejezi ki tetszését, s még ez is segít ellazítani. Végül felkészülési idõm lejár, lassú, határozott mozdulattal hatol belém, s én összeszorított szemekkel feszítem fejem a földnek, de amikor körmeim végighúzom hátán, hirtelen teljesen tövig merül el bennem, ami egy hangos, fájdalmas nyögést csal ki testembõl, érzem, hogy arcomon egy-egy könnycsík fut végig. Basszus!

Azonnal kipattannak szemeim, s oldalra fordítva fejem, azonnal a szõnyegbe törlöm õket, nem akarom, hogy lássa.

 

Genma

 

Életemben elõször látom õt így elpirulni. Zabélnivaló, de ami még ennél is jobb: irtó szexis így. Nagyon is. Mosolyogva csókolom meg, és felnyögök ahogy fogaival ajkamba mar. Ahhww... basszus...

Nagyot nyelve simítom végig combját egészen a fenekéig, majd lassan és óvatosan kezdek körözni ujjaimmal bejárata körül. Ahogy õ is simogat, feltérképezi testem minden centiméterét közben, az valami észbontóan jó. Mintha forró parázzsal kenne be, lázasan ég a bõröm ujjai nyomán, szinte fájdalmasan. Másik kezemmel hasát simítom végig, és a forradást követem felfelé a mellkasáig, nyakáig és arcáig. Elcsúfítaná csodaszép testét, ha nem állna még ez is olyan dögösen neki. Amikor megmentettem a biztos haláltól és az égéshaláltól, és megláttam rajta az égési sebeket, sírtam. Senki nem tudja, nem látta... de én emlékszem rá. Sírva rohantam vele végig az erdõben, és a konohai kórházig meg sem álltam. Soha nem felejtem el, mennyire aggódtam érte akkor. Szeretem õt a fenébe is, olyan nekem mint a legdrágább testvér... erre mit mûvelek most?!

Gyönyörködöm szép testében, arcában és szemeiben. Mint a sötéten aranyló méz... forró méz. Nem, nem szabad bántanom õt. Ha beledöglök is, vele sosem fogok úgy bánni ahogy más férfiakkal.

Kiülhetett valami az arcomra a gondolataimból, mert csodálkozva figyel, és arcomat megsimogatja ahogy én neki. Hüvelykujjammal ajkait simítom végig, és õ megnyalintja... ó basszus! Felhördülve markolok fenekébe, de lehûtöm magam gyorsan. Öcsém, nem igaz mennyire... wahh...

- Hogy lehetsz ilyen kurva érzéki? - dörmögöm amikor megtalálom emberi hangomat.

- Tapasztalat. - Válasz, á la Raido. Elmosolyodom, mert ez annyira jellemzõ rá. Na de most... ujjaim amelyek eddig csak lágyan köröztek, ezúttal erõsebb simogatásba kezdenek. Finoman harapdálom a száját, miközben egy egyszerû és gyors de óvatos mozdulattal belévezetem egyik ujjamat. A kínok kínját élem át, de kibírom és nem vetem rá magam.

- Csak lazulj el - búgom a nyakába, és folytatom tovább a tágítást.

- Ahh... Bazd meg! - morogja dühösen, de nem taszít el magától ami jó jel. Mi több, úgy ránt magához egy vad és durva csókra, mint dühös kiskacsa a salátát hogy ledarálja. - Csináld! - utasít engem morogva, majd vérmesen nekiesik ismét a számnak. Oké. Lassan mozgatni kezdem ujjaimat benne, de csak nagyon lassan tágul. A teljesen szûz hátsók már csak ilyenek.

Örökkévalóságnak tûnik mire ellazul végre és tûrhetõen kitágul. Addigra a szám is elzsibbad a sok csóktól, a farkam meg már fáj is. Annyira felizgultam már, hogy esélyes a korai elsülés is ha nem vigyázok. Lassan kihúzom ujjaimat, és lábai közé helyezkedem, egyiket a vállamra dobva hajolok fölé. A kisasztalról egy kis tégelyt elveszek és vastagon bekenem síkosítóval lüktetõ, sajgó farkamat és a bejáratához illesztem.

- Felkészültél? - nézek komolyan a szemeibe. Arca kipirult, verejtékcseppek csillognak bõrén, haja csapzottan hullik homlokába. Gyönyörû így. Bólint és a hátamban megkapaszkodik, felkészülve mindenre. Lassan de határozottan hatolok belé, és meg sem állok a végéig. Hangos nyögése az enyémhez csapódik, és önkéntelenül is összeszorítom szemeimet egy pillanatra, és remegve fúrom ujjaimat a padlószõnyegbe, szinte fájdalmasan. Nagyon közel járok az orgazmushoz... a fenébe is annyira forró és szûk... ez elviselhetetlen...

Mély levegõt veszek, és testem minden izmát megfeszítve uralkodom magamon. Ez az... mély levegõ. Fújd ki. Zen.

Kinyitom a szemeimet, és még épp látom hogy könnyes arcát a szõnyegbe dörzsöli.

- Nagyon... fáj...? - suttogom és lehajolok hozzá, apró puszikat hintve szemeire. - Sajnálom... ha akarod azonnal...

- Nem. Folytasd... - zihálja.

- Biztos?

- Hn - bólint. Megszólalnék, de befogja számat a sajátjával amitõl csak egy mély, morgó nyögés tör ki belõlem, és csípõm magától mozdul. Egyszerre nyögünk fel, majd lassan visszahúzódom. Újabb lökés... zihálva, hörögve lassan kezdek mozogni benne, közben õt figyelem. Elmerülünk egymás szemében, csókoljuk egymást... simogatom ahogy õ is engem. Semmi vad és durva... magamra sem ismerek. Komolyan.

Elengedem a lábát, és csípõjét megragadom miközben feltérdelek, úgy emelem feljebb, majd fenekénél fogva megtartom. Ívbe feszül a teste alattam, combjai derekamra fonódnak. Õrület mennyire szexi látványban részesít így... Mozgatni kezdem õt, miközben az én csípõm is ütemesen csapódik hozzá.

- Mozgasd egy kicsit a feneked... - utasítom halkan. Szót fogad, és ahogy irányítom kezeimmel, ráérez egy pár másodperc után a lényegre. Elengedem és õ magától folytatja. Fejemet hátravetve nyögök fel, fogaimat összeszorítva.

- Raido... kurva jól csinálod... - sziszegem, combjaiba markolva. Válaszol valamit, de nem érthetõ a nyögéseitõl. Amikor már csípõkörzésekkel is variálja, megragadom csípõjét és visszanyomom a padlóra, mielõtt beleélvezek idõ elõtt. Ujjaim fényesen meredõ szép péniszére szorítom, a dugás ütemére kezdem kiverni neki.

- Genm... mmmhhh... ahhhh... - kiáltja rekedtesen, teste megfeszül, farkamat csodás satuba zárja bensõjével... meleg spermája ujjaimra csurran.

- Raido! - kiáltom, és fejemet hátravetem, mámorosan hörögve a nevét újra és újra a hosszú és kibaszott erõs orgazmus hullámaiban hánykolódva. - Raido... Raido...

Egész testem megfeszül ahogy karjaimmal a szõnyegen megtámaszkodva újra és újra meg-megránduló testtel hosszan élvezek.

 

Sípoló tüdõvel rogyok le rá, arcomat mellkasára ejtve. Érzem ahogy kicsusszanok belõle, és tudom hogy a folt örökké megmarad a szõnyegemen, de kibaszottul nem bánom. Imádom ezt a szõnyeget. Mától.

 

Lassacskán ismét kapok levegõt, de nincs kedvem megmoccanni. Nedvességtõl síkos testünk úgy tapad össze, mintha egymásba akarnánk olvadni, de nem bánom. Mocskosak vagyunk a szextõl, de nincs ennél jobb. Egyáltalán nem érzek undort, csak boldog elégedettséget amilyet még soha. Keze végigsiklik karomon, fel a vállamra és a nedves hajamban fejezi be útját.

- Genma.

- Hm?

- Nehéz vagy.

Morgolódva gördülök le róla, és hanyatt dõlök a szõnyegen. A plafonra meredek.

 

Megdugtam. A. Legjobb. Barátomat.

 

Kezembe temetem arcomat, és legszívesebben felordítanék kínomban. Egy akkora seggfej vagyok! Egy barom! Egy állat!

 

- Raido... - szólalok meg rekedten végül, de nem nézek rá. Behunyt szemekkel ejtem kezemet magam mellé. - Ugye nem voltam nagyon... - nyelek egyet - durva?

- Hülye. - Tudtam! Felkapom a fejem, és felkészülök a legrosszabbra. A minimum egy kurva nagy pofon lesz, de azt sem bánom ha laposra ver, nem fogok ellenkezni. Megérdemlem. De... amit látok, az nem egy dühös tekintet vagy egy villanó ököl, hanem az õ mosolygó arca. Mosolyog... Raido mosolyog.

- Hö? - Gyanítom baromi értelmes arcot vágok.

 

Raido:

 

- Nagyon… fáj…? – ez az a kérdés, amit nem akartam hallani… semmiképp – Sajnálom… ha akarod azonnal…

- Nem. Folytasd… - vágok szavába, miközben szomjasan kapkodom a levegõt. Nincs visszaút, innentõl már nincs menekvésem.

- Biztos? – kérdez rá újra. Hágyszor mondjam el neki?

Határozottan bólintok, majd hogy segítsem magam is az ellazulásban, ajkai után kapok egy csókra, ettõl felbuzdulva folytatja mozgását, Egyszerre nyögünk fel, ajkaink szinte csak ettõl bizseregnek. Kibaszottul fáj, de ellenállok neki, s elvonatkoztatva a nyilallástól, a fájón égetõ érzéstõl, ami még a feszítést is eltörpíti, s a fel-felsejlõ jó érzésre koncentrálva mélyülök a forró csókba.

Tekintete annyi érzelmet sugároz, amibe belefulladnék, s hagynám is magam. Melegség, gyengédség, mérhetetlen szenvedély.

Tudtam, hogy velem nem tud olyan kegyetlen lenni, mint másokkal. Lassan már csak azt veszem észre, hogy gyönyörhullámok hada bombáz, a fájdalom múlni kezd, s ha nem is tûnik el, már csak alig érzem.

Felhajol tõlem, csípõm megragadva emelkedik fel, még engem is megemel úgy folytatja tovább.

Hogy bírja vajon? Engem is irányít, s saját tempóját is tartja, meg-megrándulok, ha már csak rá is nézek.

- Mozgasd egy kicsit a feneked… - mondja szinte morogva, duruzsoló hangon. Eleget téve kérésének, az ütemre figyelve mozogni kezdek, s ezzel magamnak is olyan érzést okozok, amire nem számítottam volna. Elenged, s hátra vetett fejjel folytatja, míg én lábaimat köré fonom, teljesen beleélve magam folytatom, hisz újra és újra érezni akarom azt, amint minden egyes lökésénél érzek.

- Raido… kurva jól csinálod… - mondanám, hogy tudom, csak a szokásokhoz híven, de nyögéseimen át semmi sem szûrõdik ki, csak az elcsuklott hangok. Tovább folytatom, ösztönösen hajtva magam, de mikor már túlságosan beleélem magam, visszanyom a földre, felém kerekedik, teljesen átveszi az irányítást, s még rásegítve közeledõ gyönyörömre, markol rá ágyékom ékére.

Nevét nyögöm hosszan, mikor lecsap az orgazmus rám, nem fogom vissza hangom, csak megfeszülök, s az eddiginél sokkal nagyobb gyönyörhullámoktól kezd rángani testem.

Nevemet hallom szájából hördülni, sokszor, és folyamatosan egymás után, mintha szólongatna, mintha utánam kiáltana, hogy várjam meg, s együtt lebegjünk a gyönyörfelhõkben.

Résnyire nyitom szemem, felettem görnyed, néha megrándul teste, végül vadul lihegve, zihálva hanyatlik rám, minden erejét elvesztve.

Türelmesen hagyom, hogy kipihenje magát, de hosszú idõ után kezd kellemetlenebbé válni, bármennyire is élvezem közelségét.

Lassú utat bejárva testén, végül hajára simítom kezem.

- Genma – szólítom meg halkan.

- Hm?

- Nehéz vagy – adom a választ azonnal, mire morogva fekszik mellém hátra, kihûlt szemekkel meredve a plafon semmilyen mintázatára.

- Raido… - szólít most halkan. Teljesen más a hangszíne, mint pár perccel ezelõtt, de ezt nem is csodálom – Ugye nem voltam nagyon… durva?

- Hülye! – vágom rá azonnal. Elégedett mosolyt kanyarintok arcomra, oldalra könyökölve mellé figyelem, ahogy felkapja fejét, és rám réved, de hirtelen szörnyen értetlen arcot vág.

- Hö? – néz ledöbbenten, s nem bírok megállni pár halk kuncogást.

Ez tényleg nem érti… akkor felvilágosítom.

- Megmondtam… emlékszel? – morgom halkan, még mindig lágyan nézve rá. Õszintén szólva, sokkal szörnyûbbre számítottam, de a végeredményt tekintve… jóval túlszárnyalta minden képzeletemet ez az egész. Zavartan kezdi vakargatni tarkóját, s legszívesebben megráznám a fejem, de még ehhez is túl fáradt vagyok. Sóhajtok egyet, majd erõt veszek magamon. Tudja, hogy utálok sokat beszélni, mégis kihozza belõlem.

- Megmondtam, hogy velem nem fogsz olyan durván bánni, mint mással – mondom végül a képébe vágva, s remélem ez felér egy igazi pofonnal nála. Annyira ellenállt, s annyira próbált magától védeni engem, hogy nem figyelte meg, hogy bármiben tud ilyen figyelmes lenni… velem szemben.

Nem hiába, örök haver, sosem vész el. De féltésével már többnek tûnik. Még gondoltban sem merem kimondani.

Én magam adtam oda neki, de még ekkor is miattam aggódik… mi ez, ha nem több…?

- Én azt hittem… - és itt el is akad, még én sem tudnám folytatni helyette, de azért megpróbálom.

- Ha ennyire hiányzik egy pofon, adhatok egyet – mondom mosolyogva, s már ökleimet ropogtatva elevenedek fel. Végre õ is megnyugszik, mosolyt látok szép metszésû arcán, s hosszú pihenés után végül felülve kutat ruhái után.

Elgondolkodva tekintek egy ablak felé. Olyan jól végiggondoltam ezt az egészet, s végül annyira beleszaladtam önfejûen a saját érzéseimbe, hogy az igazi ész érvek teljesen kiszaladtak a fejembõl. Most mi lesz ez után?

Magamtól hiába kérdezem, a választ nem fogom rá tudni.

Lefeküdtem a legjobb haverommal, aki a földön létezik. Ez után hogyan tekintsek rá?

Gatyám csapódik arcomba, teljesen kizökkentve gondolataimból, s ahogy irányába tekintek, látom a vigyorgó Genmát, aki újonnan elõszedett ingét gombolgatja be, szájában már megint lóg az a bizonyos dobótû, és szokásos tekintetével néz le rám, mintha mi sem történt volna.

Ez nem is baj, hisz ezt akartam látni. Ebbõl tudom, hogy semmi baj. Megpróbálom sziszenéseimet visszafojtani amikor teljesen felülök, hisz altájékon tropának érzem magam, habár a mozgásomat nem nehezíti meg. Remélem nem veszi észre aprócska szenvedésemet.

- Kapd össze magad haver – morog rám a tû mögül, megigazítva ruházatát, s ekkor kezdek bele én is az öltözködésbe, végül befejezi mondatát – Ma este még le akarok menni a Tûzgödörbe.

 

Genma:

 

- Megmondtam… emlékszel? - Ööö... mit is? Zavart vigyorral vakarom meg a fejem, és õ folytatja, tõle szokatlanul hosszan. - Megmondtam, hogy velem nem fogsz olyan durván bánni, mint mással.

- Én azt hittem... - dörmögöm bizonytalanul.

- Ha ennyire hiányzik egy pofon, adhatok egyet - mondja, és mosolygó arcát, csillogó szemeit, cinkos kis vigyorát látva hatalmas kõ gördül le a szívemrõl. Ha baja esett volna a lelkének, akkor nem ökörködne velem ahogy mindig is szoktuk.

Kifújom a levegõt, és hozzávágom a ruháját.

- Kapd össze magad haver - morgom öltözés közben. - Ma este még le akarok menni a Tûzgödörbe.

- Minek?

Vállat vonok. Kell hogy levezessem a túlpörgést, amit a szex okozott. Különben is jót tesz ha visszatérünk a régi kerékvágásba. Mielõtt teljesen begombolom az ingemet, homlokon csapom magam.

- De elõbb fürdés.

 

***

 

Két, tesztoreontól és szexuális energiától duzzadó isten.

 

Ezek vagyunk mi.

 

Ahogy belépünk a klub ajtaján, a hangos zene és a nagy tömeg ellenére minden fej felénk fordul. Naná, úgy ragyogunk mint két kibaszott villanykörte. Elégedett félmosolyra húzódik a szám, és elindulok a bárpulthoz, õ pedig tudom hogy követ engem. Ledobjuk magunkat Asuma mellé.

- Yo.

- Mizujs? - dörmögi, cigarettájának vékony füstcsíkja felett végigmérve minket. Szemei kifejezéstelenek, de tudom hogy nyilvánvaló mit mûveltünk. Intek a csaposnak, és két tömény érkezik elénk. Raido szó nélkül hajtja fel az övét, és körülpillant, én is legurítom a keserû és erõs mérget, végig is marja a nyelõcsövemet. Huh.

- Semmi - vetem oda foghegyrõl a választ Asumának. - Veled?

- Semmi. - Na akkor ezt túldumáltuk.

Két bögyös maca kezd vonaglani nekünk, egymást simogatva kelletik magukat, mindketten Raidora pályáznak, szinte letépik pillantásukkal róla a ruhát.

A zene dübörög, érzéki és izgató, de nem a csajokat figyelem. Raidot figyelem, ahogy a lányokat nézi. Szemei csábítóan ragyognak a félhomályban, hátát a pulthoz támasztja, könyökeivel együtt. Ebben a pózban mellkasán az ing teljesen szétnyílik rajta, napbarnított bõre alatt az izmok árnyákot vetve domborodnak. Nagyot nyelek.

Amikor elrugaszkodik a pulttól hogy a csajokhoz menjen, oda sem nézve kapom el a levegõben a csuklóját. Válla felett pillant rám, kérdõen felvont szemöldökkel. Mi van? - kérdezi tekintete. Megrázom a fejem és elengedem. Semmi.

Odalép a két csajhoz, és a zene ütemét felvéve simul közéjük egy csábos mosollyal. A francba.

- Jobb ha nem nézed, Genma.

Asuma felé fordítom a fejem, és komoran viszonzom tekintetét. Kurvára igaza van. Tudtam hogy ez lesz, de akkor is rohadtul szar érzés. Felhajtok egy újabb pohárral, majd egy mellém libbenõ szép lány derekát megragadva vonulok én is a tánctérre. Forró és puha teste hozzám simul, mellei mellkasomhoz préselõdik. Észbontóan ügyesen rázza a kis seggét, izgatóan táncol. Láthatóan nagyon bejövök neki, gátlástalanul fogdos engem mindenhol, és mi tagadás, jól fel is húz vele. Amikor felpillantok és tekintetemmel Raidot keresem, egyenesen belenézhetek sötéten ragyogó szemeibe. Miközben hozzásimulva vonaglik a két csaj, õ engem figyel. Heh... marhajó. Csajokkal táncolunk, közben majd meghalunk hogy együtt lehessünk. Na jó, elég volt ennyi.

 

Faképnél hagyom a csajt, és lassan de határozott léptekkel elindulok Raido felé. Nincs cécó, a dobótût kiveszem a számból, ingem alsó gombjait pedig kigombolom, és elhajítom egy laza de szexis mozdulattal. Egyik szemöldököm felvonom amikor elindul õ is felém. Lassan, biztos léptekkel. Minden mozdulatára táncolnak hasának bõre alatt az izmok. Szétnyílt inge libben lépteire, sötét szemei még sötétebbé válnak. Uhh bakker... Raido... Hogy lehet valaki ilyen álomszép és szexi?!

A zene pulzál az egész testemben, izmaimban és egész koponyámban, légvételeim felgyorsulnak, vérem száguldozik az ereimben. Õrület milyen erõs hatással van rám, még soha nem éreztem ilyet senki iránt.

Megállok és bevárom, õ pedig alig karnyújtásnyira tõlem megtorpan, pillantása végigégeti egész testem, amitõl már levegõt is alig kapok. Arcát megsimítom, nyakára csúsznak ujjaim, majd tarkójára. Hajába markolok és egy egyszerû mozdulattal rántom magamhoz. Mellkasa enyémhez csapódik, fogai számba marnak egy vad csókban, kezei pedig fenekembe markolnak. Ágyékomhoz simul, és érzem hogy már õ is betonkemény. Ez az... Másik kezemmel én is belemarkolok a fenekébe, még szorosabban belepréselem a testembe õt, a zene ütemére pedig lassan mozogni kezdek. Elõször megmerevedik, majd felveszi az ütemet. Kurva jól táncol, tudom hisz ezerszer láttam már, de most elõször velem táncol... rohadt jó érzés.

Eltépem tõle a számat, és arcomat az övéhez simítom behunyt szemekkel. Raido... teljesen megõrülök érte a fene essen belé. Kibontakozom karjaiból, és mögé lépve simulok a hátához, kezeim végigsimítják mellkasát, hasát és combjait, miközben csípõmmel körözve simulok újra és újra kerek és formás seggéhez. Nehezemre esik a gondolkozás, de még észnél vagyok. Még.

Fejét hátrahajtva támasztja vállamra, és ajkai résnyire nyílnak ahogy felsóhajt. Fülét finoman megharapom, miközben lágyan végigkarmolom a hasát. A fenébe...

- Szexis kis ribanc... - dörmögöm együtt az énekessel a szám refrénjét, és õ felnyögve markol a combomba. Végigvág testemen egy erõs és forró hullám, ágyékomat elõre lököm akaratomon kívül és felmordulok. Elengedem fogaim közül a fülét mielõtt még leharapom kínomban, és inkább a nyakára vetem magam. Éhes vércseként harapdálom meg csókolom végig, hangosan zihálva a vágytól. Úgy érzem lángra gyúlt a testem, és úgy sugárzom a hõt mint egy kibaszott atomerõmû.

Felemeli egyik karját, és hajamba markolva rántja le fejemet magához, ajkai mohón kutatják az enyémet, de nem kell egy másodpercet sem várnia, durván tolom nyelvemet szájába. Ahogy belenyög a számba... attól meg kell veszni...

A falon csattannak tenyerei ahogy nekilököm, szánk egy pillanatra sem szakad el. Mellkasával teljesen a hûvös téglákra tapad, nem érem el ágyékát sem, csak a hátához tudok simulni. Szinte belepréselem a fugák közé, de nem bánja, látom és hallom rajta.

- Raido... - zihálom önkívületben. - Nem... nem tudom elteleportálni magunkat... annyira felizgattál...

- Én sem. Na és? - kérdezi, és hátranyúl kettõnk közé. Halk zizzenés, ahogy a sliccemet lerántja. Mi...? Hangos nyögéssel, vadul remegve esnék össze ha nem kapaszkodnék teste mellett a falban, miközben ujjai farkamra fonódnak.

- Raido... R...Ra... - nyögöm teljesen kikészülve. Ez õrület! Nem tudom hogyan csúszott le csodás fenekérõl a nadrág pont annyira amennyire kell, arra sem hogyan történt az egész, már csak arra eszmélek, hogy mélyen benne vagyok, és a zene ütemére egyenletesen döngölöm õt, miközben egymás szájába nyögjük a gyönyörünket. Nem érékelem a körülöttünk vonagló nagy tömeget, a hangosan dübörgõ zenét sem... csak a fülemben fülsüketítõen doboló szívverésemet hallom...

 

Raido:

 

Együtt lépünk be a törzshelyünk ajtaján, s a küszöböt átlépve azonnal megcsap a tömeg illata, a zsibongás, a pulzáló zene. Rengetegszer jártunk már itt, de folyton új érzésnek tûnik az egész, soha nem tudom megszokni.

A kéjsóvár emberek szaga, akik majd’ minden éjjel azért jönnek le, hogy szórakozzanak, hogy jól érezzék magukat, hogy vadásszanak… Hogy eldobják a hétköznap bajait, és itt mindent elfelejtve, sõt önfeledten tudjanak szórakozni.

Talán nekem is most ez lesz a tökéletes megoldás.

 

Lehuppanunk Asuma mellé, aki szokásos unott arckifejezéssel, s egy szál cigivel támasztja a bárpultot. Régóta nem tudom már megérteni, hogy õ miért jár ide, hisz nem gyarapítja azokat, akiket nem rég említettem. Csak ül és a hétköznapjaiba van merülve.

Hát magamat nem szeretném így látni.

Legördítem a kikért italunkat, hagyom, hogy forró, maró hatásával végigszántsa torkomat. Hiába van behûtve, mégis felhevít. Tökéletes. Elsõ löket megadva az estére.

Hátat fordítok a pultnak, hátam neki támasztom, és felkönyökölök rá, így pásztázom végig a tömeget vadászó tekintetemmel.

Természetesen ahogy szokott lenni, nem kell sokat várni, máris megtalálom a nekem megfelelõt, ráadásul most egyszerre kettõt.

Szeretem az ilyet. Elmosolyodom, s egy ideig nézem a nekem szánt mûsorukat, amíg erõt gyûjtök. Igen… ez kell most nekem.

Hogy folytassam azt, ami a kis affér elõtt volt.

Felkelek a pulttól, s megindulnék feléjük, amikor csuklómat fogva haverom ránt vissza.

Mi van?

Nézek rá értetlenül, de csak megrázza fejét.

Semmi.

Hehh… nem értem… Mindegy.

Újra nekiveselkedem a tömegnek, s könnyedén csusszanok be a két csaj közé, akik azonnal vonaglani kezdenek körülöttem, elégedett arckifejezéssel.

Azonnal az elõttem riszáló csak csípõjére siklatom kezeimet, s magamhoz irányítva, felvéve a zene irányító ütemét kezdek én is mozogni. Fejemben dübörög a ritmus, összeszorítom szemeimet, s a taperoló kis kezekre koncentrálva mosolyodom el. Valakiknek nagyon sietõs a dolog. Szinte semmit sem kell tennem, csak egy helyben táncolnom, õs engem körbejárva mozognak, kicsit sem visszafogottan, sõt annál inkább hívogatóan.

Élvezem, hisz hogy ne élvezném. Már itt vetkõztetni kezdenek finoman, azaz érzem, hogy az ing teljesen széttárva libben körülöttem tánc közben, hosszú körmös kezecskékkel élvezettel simít végig izmaimon. 

Kurva mázlistának kéne éreznem magam, hisz melyik pali ne álmodna két ilyen csajról, akik maguk másznak rá.

Hát én most ezen kivételek egyike vagyok. Hiába izgató, hiába kívánatos mindkettõ…

Valami másra vágyom. Teljesen másra.

Tekintetemmel Genmát kezdem el keresni, már õ sem ül a pultnál, nyilván belevetette magát az éjszakába. Már fel kéne adnom, de remény telve a tömegbe vetem izzó tekintetem, s kis idõ után meg is találom. Hasonló helyzetben mint én, csak egy csajjal.

Arcán látom, hogy élvezi a szemérmetlenségét, de amint meglátja, hogy egy ideje figyelem már, egyszerûen rám ragad tekintete mint légy a légypapírra.

Én sem akarok másfelé nézni, mert sokkal jobban foglalkoztat Õ, mint ez a két démon itt körülöttem.

Hirtelen semmivel sem törõdve elszakad a csajtól, s végig engem figyelve, felém veszi az irányt, inge a földön landol, ahogy a szájában figyelõ tû is ott végzi. Felém jön…

Felém jön…

Mindent magam mögött hagyva kilépek a két csaj közül, s azonnal felé lépkedek. testem jobban izzik mint az elõbb már csak a képzelettõl is, hogy a közelében lehetek.

Megtorpanok elõtte alig fél méterre, s végigmérem isteni testalkatát, ahogy a villódzó fények az izmokon játszanak, s nyelnem kell egyet, hogy rendesen tudjak levegõt is kapni. Megveszek…

Amikor még csak megérinti ujjaival arcom már végtelen elégedettség tölt el, mintha egy ûrt töltene ki, s amikor majdnem hajamnál fogva ránt magához, nem vártatva magam sem egy vad csókra hajolok, azonnal meg is kapom.

Érdekel valakinek a véleménye is? Ha érdekelne nem tenném ezt. Csak magammal törõdöm, sõt inkább vele, s azt teszem, amit akarok, amit igazán élvezek, amire vágyom. Ott fogom ahol akarom, s persze kutakodó kezem azonnal hátsójára siklik, s kölcsönösen az övé is, de amikor táncolni kezd a lüktetõ számra, csak lassan kapcsolok. Felveszem a ritmust, vele ringok a tömeg közepén, akik mintha nem is léteztek volna az elõzõ pár percben. Elszakad tõlem, majd mögém lép, s karjaim alatt át nyúlva szertelenül taperol, karmol, amitõl olyan kéjsóvár remegés fut végig testemen, mint még soha. Nem elég a maró pia hatása, nem elég a zene lüktetése, a fülledt levegõ.

Sokkal perzselõbb az, ahogy õ simít végig, ahogy erõs ujjai bõröm szántják végig, majd nadrágon keresztül mar bele lábamba.

- Ahh… - hátra vetem fejem, ahogy ezt még megspékeli csípõjének sokat sejtetõ rángásával, s ahogy viszonozva érintéseit én is a combjába marok, mire erõsebbet lök. Fülembe harap, majd nyakamra siklanak ajkai, egyre jobban ébreszti eddig is tomboló vágyamat, sõt inkább felerõsíti. Ágyékom lüktet már, s alig bírok magammal. Már nagyon akarom.

Még a zene is eltörpül a lihegés mellett ami közvetlen a fülembe szuszog. Nem bírom…

Karjára simítom egyik kezem, és felfelé haladok míg haját egy biztos ponton el nem érem, és fejét elõre rántom magamhoz, csókjával hevítsen tovább. Táncoló lépésekkel egyre a tömeg szélére csalogatom magunkat, míg végül a falnak nem csapódom.

Tudom, hisz nem egyszer csináltuk ezt mér csajokkal is.

Senki nem fog figyelni ránk itt, hisz mindenki magával, vagy épp mással van elfoglalva. Túlságosan vágyom már rá, és ahogy éreztem õ sem érez másként. Forró testemnek hatalmas kontraszt a jéghideg fal, szinte mardossa bõrömet, de nem érdekel, egyáltalán nem.

- Raido… - szinte hörög a fülembe, nyakamba hajolva, mikor elválik tõlem – Nem… nem tudom elteleportálni magunkat… annyira felizgattál – tudom, hisz nálam is ugyan ez a helyzet. Elõre van fejem fordítva, picit oldalra biccentve, s szemeimmel figyelem arcát.

- Én sem. Na és? – Kioldom övem, lecsúsztatom nadrágom, majd hátra nyúlok, hogy õt is kiszabadítsam.

Ahogy hátamnak feszül teste érzem vad remegését, fülemben hallom reszketõ nevemet, s egy pillanatra elmosolyodom. Hogy én mennyire évezem ezt. Kezemben forrón lüktet kemény vágya, amitõl felnyögök egy pillanatra.

Önkívületi állapotba taszít a helyzet, szerintem õt is, mégis amikor hirtelen hatol belém, a hatalmas nyilalló fájdalom kijózanít, és az összes adrenalint eltünteti testembõl.

Felfogom a körülöttünk tomboló heves zsibongást, a zenét ami pont úgy lüktet, ahogy el-elmerül bennem.

Ahogyan folyamatosan eléri Azt a pontot, újra tér vissza a bizsergés testembe, és mindent elfeledve átadom magam az érzésnek. Hátra fordítom felé fejemet, közel van hajolva hozzám. Vadul ziháljuk egymás ajkába gyönyörünket.

Vele ellentétesen kezdek el mozogni, mire egy hangosabbat nyög a fülembe, és erõsen a vállamba harap. Eltolom altestem a faltól, hogy még jobban belém tudjon merülni, sokkal intenzívebben érzem így azt a pontot, amelyet egyre többször, egyre gyorsabban ér el. Ahogy ezt észreveszi elõre nyúl vad simításai közben egyik kezével, és rásegít az élvezetekre, ahogyan rámarkol a lényegre. Ahh istenem…

- Raido… - nyögi ajkaimtól pár milliméterre, és felnyitom a szemem. Elveszek tekintetében, mardosnak a benne lobogó lángok. A vágy, a szenvedély. Még sohasem láttam ilyennek, akkor sem amikor együtt vittünk valakit ágyba.

- Genma… - válaszolom nevét ugyan olyan hatás alatt, s alig bírom már szemem is nyitva tartani, érzem, hogy közeledik…

- Mindjárt… - nyögi újra elcsukló hangon, abba nem hagyva a ritmusos, gyors mozgást. nyelek egyet, és megnyalom ajkaim.

- Én is – hörgöm a választ, és azonnal letámadom ajkait, vadul tépelõdve viszonozza, felmordul, és jobban megszorít, ugyan olyan ritmusban ráng keze, mint ahogyan lökdös a gyönyör felé. Mintha megállna a pillanat, s utána többszörös sebességgel indulna meg a jelenet úgy tör rám a hatalmas orgazmus, kiáltásom nyögéssé csillapodik ajkaiba fojtódva, rezonál ajkunk a kölcsönös hangtól, megfeszült testem remeg vadul, ahogy a falra lövellem magomat, érzem ahogyan õ is belém ereszti, a lüktetésbõl érzem, hogy hosszan élvez.

Soha… Ahh… nem éreztem még ilyet.  De csodálatos…

Ahogy hosszú ideig lebegek a kielégültség fátyolos felhõiben, kinyitom szemem, izzadt forró arcomat a falnak nyomom, és õt figyelem. Ahogy arca kezd kitisztulni, egy ragadozó mosoly terül el rajta. Ujjai lesiklanak farkamról, ami mér mindig elég határozottan mered, kómás tudattal igyekszem helyére tenni, de nehezen megy, végül sikerül.

Látom, ahogy ajkaihoz emeli kezét, és az én nedvemet nyalogatja le róla, mélyen a szemembe nézve.

Istenem mennyire dögös látvány…

Elmosolyodom, lehunyom szemem, s ekkor mint derült égbõl a villámcsapás, elmúlik az összes jó ami eddig egyben tartott, elfancsalodik arcom is, szuszogásom abbamarad. Kihúzódik belõlem, ekkor megint a fájdalmat érzem, felszisszenek, de rendezem arcvonásaimat.

Hányinger… zúg a fejem, kibaszottul fáj… Izmaim elernyednek, s a következõ pillanatban már a térdre rogyok, elõre hajtom lüktetõ fejem, és a falnak támasztom, ahogy kezeimet is.

- Hé haver, jól vagy…? Raido! – guggol le hozzám, de nem tudok válaszolni sem, mert félek szavak helyett más jönne ki, így válaszként csak megrázom fejem. Nem… nem vagyok jól, mint látod nem vagyok táncolós kedvemben.

Mond valamit, de a zenétõl nem hallom, nem beszélve fejem ékelõdésérõl. Megfogja egyik kezem és karomat átdobja a válla felett, felemel, és derekamba karol.

- Hazaviszlek – jelenti ki egyszerûen, majd hagyom, hogy a kijárat felé vonszoljon.

 

Kiérünk a hûvösre, ami azonnal megcsapja arcomat, kigombolt ingemen keresztül is élesen karcolja izzadt testem a hûvös szél. De ekkor jövök csak rá, hogy õ még odabent ledobálta magáról a felsõt. Félszegen felemelem fejem, de csak addig tudom, míg megrögzülve nem tudom nézni mozgó has-kockáit.

- Meg fogsz fázni – mondom nyekergõ hanggal, de csak erõsebben fog meg.

- Kuss, nem érdekel – morogja vissza. Nem látom arcát, és nem is sejtem, hogy vajon milyen képet vághat, pedig nagyon érdekel. Nem tudom mi bajom lehet, de baromira idegesít.

 

 

~*~

 

Hamarost megérkezünk lakásomra, még mindig nagyokat nyelek, hogy véletlenül se adjak ki magamból váratlanul valamit. Sorra felkapcsolja a villanyokat ahol elhaladunk, míg el nem jutunk szobámig.

Lelököm magamról kezeit, amikor az ágy mellé érünk. Tudok egyedül is mozogni… Azt hiszem.

Szörnyen izzadtnak és mocskosnak érzem magam, de most ez sem zavar, majd reggel lefürdök. A helyett, hogy jólesõn hasra vetném magam az ágynemûbe, óvatosnak mondható mozzanatokkal mászom rá, és bármennyire is fáj a seggem, a hátamra fekszem.

Puha matrac elõnye… hehe…

- Vegyél fel valamit – mondom halkan, miközben lehunyt szemmel a homlokomra teszem kézfejem, kissé szétterpesztett lábakkal még mindig lüktetõ ágyékkal.

Nos igen… elõl még sóváran lüktet, hátul meg fájón… idióta ellentét.

Olyan kábának érzem magam, mintha túl sokat ittam volna, vagy mintha valaki a piámba csempészett volna valamit. Nem lepõdnék meg, megesett már, de azóta mindig figyelek mit iszom. talán most kihagyott a figyelmem, vagy nem tudom. Nem válaszol, vagy ha mégis, nem hallottam hangját.

Ring egy kicsit a matrac, érzem hogy leült az ágy szélére. Nem nézek rá, mert mindjárt elalszom, s errõl jut eszembe.

- Kösz, hogy hazacipeltél – morgom még mindig ugyan úgy, majd lassan lecsúsztatom kezem a fejemrõl, és magam mellé fektetem karomat. Válasz helyett egy érintést kapok… lágyan simítja kezét combomra, amit csak késõbb veszek észre, mikor már hasamon és mellkasomon kalandozik.

Hogy mi? Felpattannak szemeim, ekkor már azt látom, hogy épp felettem veti át lábát, ráül lábszáraimra, tenyerei szimmetrikusan simulnak le mellkasomról hasamra, végül ágyékomra, feltérképezve a helyzetet.

Hátra vetem fejem, felsóhajtva, de valahogy le kéne löknöm…

- Ne… - mondanám halkan, de nem éreztem még én sem, hogy kicsusszant volna e a szó a számon, vagy legalább az ajkam formálódott e… nem érzem…

Egyre intenzívebben simogatja farkamat a nadrágon keresztül, megveszek ha így folytatja tovább. Ajkát érzem meg bõrömön, az inget már rég szétsimította rajtam.

- Úgy látom te még bírod – duruzsolja bõrömbe, sliccem már csusszan is le… Ne…

 

Genma:

Raido... benne vagyok... A testem úgy lángol, mintha egy óriás csecsemõ egy nagytóval játszana a tûzõ napon, és én lennék a hangya akit meggyújtani készül. Egyre mélyebbre és mélyebbre kerülök, ezzel arányosabban veszítem el józan eszem utolsó foszlányait is. Hátranyomja fenekét, és én hangosan nyögve harapok izmos vállába a vad vágytól. Ezt... nem bírom... Rámarkolok farkára, és miközben õt dugom, segítek neki is...

 

- Raido... - nyögöm csodálattal. Felém fordítja arcát, szemei elmerülnek az enyémben. Ugyanazt a tüzet látom tekintetében, ami engem is emészt belülrõl.

 

- Genma...

 

- Mindjárt...

 

- Én is... - hörög az ajkaimba harapva. Vad csókját érezve belemorgok szájába és erõsebben markolom meg farkát. Összerándul, spermája ujjaimra csurran, és ebben a pillanatban vákuumként szippantja ki belõlem a gyönyört, amely szétrobban bennem. Hosszan, csodálatosan élvezek, miközben újra és újra mélyen belélököm magam. Nem szokásom beleélvezni senkibe, csak nála vesztem így el az eszem...

 

A szívem olyan hangosan dübörög... száguldozik...

 

Még az átéltek hatása alatt simogatom õt, nem akarok kiszállni belõle... nem. Ujjaimról lenyalom spermáját, és sós Raido íz szétterjed érzékeimben. Imádom õt.

 

Lassan, óvatosan húzódom ki belõle, elõször felrántom õrá a nadrágját, majd a saját ruhámat is rendezem. Mikor visszafordítom fejemet felé, õ már a földön térdel, fejét és kezeit a falnak támasztva. Letérdelek mellé.

 

- Hé haver, jól vagy...? Raido! - Csak a fejét rázza válaszul, ami semmi jót nem jelent.

 

- Sokat ittál? - kérdezem de mintha nem is hallaná. - Hazaviszlek.

 

S lõn.

 

Basszus. Lehet hogy nem is volt magánál? Ha igen, akkor kurva pipa lesz holnap reggel.

 

 

 

Hazafelé úton megnyugszom, mert nem tûnik öntudatlannak, csak szimplán végelgyengültnek. Na igen, nem semmi mûsort csaptunk a klubban, ráadásul elõtte is... Az emléktõl elmosolyodom és az ágyára fektetem.

 

- Vegyél fel valamit - morogja halkan, kezét homlokára szorítva, lábai terpeszben. Már csak a ruha nem kéne és tökéletes lenne a póz. Leülök mellé és sóváran mérem végig. Alig férek a nadrágomba.

 

- Kösz hogy hazacipeltél - mondja, karját lefektetve az ágyra. Behunyt szemekkel fekszik, és fogadok lila gõze sincs milyen szívdöglesztõen fest így.

 

Lábára fektetem tenyeremet, végigsimítom combját, hasának és mellkasának szép izmait. Gyönyörû teste van.

 

Fölé mászom, és combjaira ülve két kézzel tapizom tovább. Hrr... épp ésszel ki sem lehet bírni pár percnél tovább vele anélkül egy helyiségben, hogy ne vessem rá magam.

 

Pénisze kemény, érzem a nadrágján keresztül. Ujjaim a szövettel együtt rásimulnak és masszírozni kezdem, közben vágytól csillogó szemeit figyelem. Megcsókolom hasát, köldökét majd lassan végignyalom alulról felfelé, egészen a mellbimbójáig.

 

- Úgy látom te még bírod - súgom gonosz mosollyal. Lerántom a cipzárját, merev farka pedig úgy pattan ki, mint a keljfeljancsi. Mmrrr...

 

- Ne... - nyögi vállamba kapaszkodva.

 

- Ez nem volt valami meggyõzõ.

 

Ujjaimat farkára fonom, lassan masszírozni kezdem, másik kezemmel megtámaszkodom az ágyon, térdeimmel szétfeszítem lábait és közéjük fészkelõdöm. Következõ pillanatban pedig olyat teszek amit még soha. Lassan végignyalom sós, Raido ízû farkát és mélyen a számba veszem. Hangos nyögéssel feszül meg alattam. Engem számtalanszor leszoptak már, így pontosan tudom milyen egy jó szopás. Raido? Õ épp hangos kiáltással élvez bele a számba. Ez gyors volt. Lenyalintom a kicsordult cseppeket szám szélérõl és perverz mosollyal pillantok le rá.

 

Felemelkedem róla, nadrágját lerántom és... megtorpanok. Ahogy végigsimítottam ánuszát, véresek lettek az ujjaim. Ez azonnal kijózanított.

 

- Basszus... - zihálom, mert a lila köd még agyamon van de már foszladozik. - Miért nem szóltál?

 

- Próh... próhbáltahm...

 

- Vérzel, Raido. A francba! - olyan szar alaknak érzem most magam, hogy legszívesebben felüvöltenék és behúznék magamnak egyet. Lemászom róla és alsónadrágomat magamra rántom, majd felé fordulok. Egy könnyed mozdulattal, mégis gyengéden emelem fel õt az ágyról, és mint egy királylányt a herceg, becipelem a fürdõbe. A kádba ültetem és megnyitom a csapot. Amíg csorog a víz, karjaimmal a kád szélére támaszkodom és ráejtem a fejem. Egyre méllyebbre süllyedek a lelkiismeret furdalásban.

 

- Nyugi. Okoztál durvább sebeket is már nekem, edzés közben - mormolja õ. Felemelem a fejem, komoly arcába nézek.

 

- Ez nem ugyanaz. A fenébe is... mondtam. Megmondtam igaz? Bassza meg... - keserûen elvicsorodva szorítom kezeimet a tarkómra.

 

- Kuss. Add ide a szappant.

 

Mintha varázsszót hallottam volna, felocsúdom és kábán szót fogadva nyúlok a kis flakonért. Segítenék neki fürdeni is, de csak a felálláshoz kellek, majd a törülközéshez.

 

Az ágyba már magától mászik be, és felpillant rám.

 

- Menj fürdeni, és siess vissza.

 

- Miért kezdem úgy érezni magam, mintha az anyukámmal beszélnék? - morgolódok, de azért indulok a fürdõbe én is. Keserûségem és aggodalmam már lecsillapodott, de nem múlt el. Szörnyen érzem magam és kész.

 

Egy törülközõt tekerek derekamra és visszacsattogok hozzá. A kislámpa fényében is látom a takaró alatt domborodó testét és nagyot nyelek.

 

- Meddig állsz ott és nézel ki a fejedbõl? - kérdezi könyökére támaszkodva. Az oldalán fekszik, és a mozdulattól lecsúszik mellkasáról a takaró. Még nagyobbat nyelek, végül fújtatva egyet ledobom a türcsit mellé dobom magam. Hátához simulok, egyik karomat fejem alá gyûröm, másikkal derekát karolom át. Aludtunk már együtt párszor, küldetéseken is... de így még soha. Meleg bõrének érintése és finom illata elkábít teljesen. Befészkelõdik karjaim közé.

 

Megcirógatom tenyeremmel a hasát és még szorosabban ölelem magamhoz.

 

- Sajnálom, Raido...

 

Raido:

 

- Ez nem volt valami meggyõzõ – morogja a választ, majd lassan kiszabadult merevedésemre fonja ujjait, s lassú mozgással masszírozni kezdek. Elfúlva kapkodok levegõ után, még az agyam is zsibbadni kezd a hiánytól, s attól, amit mûvel velem. Megfeszül testem, ahogy forró és nedves nyelve végigível lüktetõ vágyamon, s azonnal teljes valóját ajkai közé veszi. Még nyögésem is könnyedén csusszan ki torkomon, s remegni kezdek. Annyira jól csinálja, hogy pár mozdulat után ki is tör belõlem a gyönyör, végigsöpör testemen, és érzem, hogy ennyi volt, nincs tovább…

Ahogy a lebegés után lassan csúszok le a megkönnyebbülés csúszdáján, a levegõhiány tovább fojtogat és zihálni kezdek…

Ahogy kinyitom szemem haverom látványa fogad, már a nadrágomtól teljesen megszabadított, és mereven figyel elõre.

- Basszus… - csúszik ki ajkán, s egyre ijedtebbé váló arccal néz a szemembe végül – Miért nem szóltál? – szinte csak sóhajtja a szavakat.

-  Próh... próhbáltahm...

- Vérzel, Raido. A francba! – mordul fel, felkapja nadrágját, és engem felnyalábolva siet a fürdõbe.

- Nyugi. Okoztál durvább sebeket is már nekem, edzés közben – mondom mikor már a kádban csücsülök, a víz frissítõen csobog rám, õ pedig a kád szélére kapaszkodva borult elõre.

Látom rajta, hogy szörnyen bánja, pedig nem kéne… én vállaltam el ezt.

- Ez nem ugyan az – mondja fejét felemelve - A fenébe is... mondtam. Megmondtam igaz? Bassza meg... – nem hittem, volna hogy ez lesz.

- Kuss. Add ide a szappant – mordulok rá és azonnal meg is kapom.

Visszatámogat az ágyba, immáron frissen és ugyan nem fitten, de legalább nem bûzlöm…

- Menj fürdeni, és siess vissza – pillantok rá az ágyról, és felsóhajtok.

- Miért kezdem úgy érezni magam, mintha az anyukámmal beszélnék? – bosszankodik, de még választ sem várva már eltûnik az ajtó mögött. Csak elmosolyodom és megcsóválom a fejem…

 

Mire visszatér már csak egy kis asztali lámpa ég, az ajtó kattanása figyelmeztet arra, hogy már bezárta, de õ még mindig ott áll.

Oldalamra fordulok, és végigmérem alakját. A félhomály csak még tökéletesebbé teszi rajta az izmokat, simább a bõre, szinte ragyog a gyér fényben…

- Meddig állsz ott és nézel ki a fejedbõl? – vonom kérdõre, kissé felhúzott szemöldökkel. Nem válaszol, csak az utolsó õt takaró anyagot is leveti magáról, s mögém fekszik az ágyban, lassan átkarol, és pedig elkényelmesedem karjai között… Milyen furcsa érzés. Fõleg mintha közben nyugtatásképpen cirógatna.

- Sajnálom, Raido… - susogja fülembe, majd halkan a nyakamba szuszog.

- Rád sem ismerek. Mi van veled? - kérdem tõle hasonló hangon, lehunyva szemem és a párnára téve.

- Nem akartalak bántani, összetörni, és látod mégis sikerült. Ettõl akartalak megóvni – elmosolyodom, majd kinyitom szemem, és egy tettetett bosszús sóhajjal fordulok felé, amit ellágyulsz szemekkel figyel.

- Idióta – öklözök finoman mellkasába, majd szíve fölé simítom tenyeremet szétterítve ujjaimat – Észre sem veszed, de törõdsz velem. Vagy ezt még észrevetted? – felfelé simítom kezemet kínzó lassúsággal – Vajon hány pasit sebeztél már így meg? Aggódtál valamelyikért is? – elérem nyakát, majd ujjaim begyével arcát cirógatom meg. Ajkai résnyire nyitva, de nem szólal meg, csak szakadozottan veszi a levegõt, végül belenézek a szemébe. Gyönyörû szép így.

Ujjaim ajkaira simítom – te szeretsz engem? – ha ez igaz… bajban vagyok…

 

Genma

- Rád sem ismerek. Mi van veled? - kérdezi halkan. Keserûen elhúzom a számat.

 

- Nem akartalak bántani, összetörni, és látod mégis sikerült. Ettõl akartalak megóvni. Nagy sóhajjal fordul felém, feje a párnára támaszkodik, orrunk alig néhány centire van egymástól. Gyermekkorunkat juttatja eszembe, amikor a fûben heverésztünk egymás mellett, és gyerekes titkainkat fecsegtük ki egymásnak.

 

- Idióta - morran lágyan, gyengéden a mellkasomba boxol és rajta is hagyja a tenyerét. - Észre sem veszed, de törõdsz velem. Vagy ezt még észrevetted?

 

Hogy észre vettem? Naná! Hiszen másra sem tudok gondolni, csak rá. Minden percben attól félek... nem is: rettegek, hogy bántom õt és ezért elveszítem.

 

- Vajon hány pasit sebeztél már így meg? Aggódtál valamelyikért is?

 

Ujjai felsiklanak mellkasomon át a nyakamra, szívem pedig õrült ütemben kezd száguldozni, mégis, gondolataim cikáznak a fejemben. Igen, Raidoért õrülten aggódom, de ez nem jelenti azt, hogy jó ember vagyok. Szégyellnem kellene magam, mert csak õérte aggódom, és azt megszámlálhatatlanul sok nõt és férfit lelkiismeret furdalás nélkül gyötörtem. Vajon ez meddig tart? Mikor érkezik el az a pillanat, amikor õt is bántani fogom? Örökké nem tart semmi. A türelmem is véges, arról nem is beszélve, hogy a...

 

- Te szeretsz engem?

 

 

 

...

 

 

 

Paff.

 

Tágra nyílnak a szemeim, és a szám is ezt tenné, ha az õ ujja nem lenne rajta.

 

- Hát hogy a halál faszába ne szeretnélek? - rántom el a kezét számról. - Együtt nõttünk fel, bazdki!

 

Fáradt sóhajjal tapasztja tenyerét ismét a számra, és mire feleszmélek, már hanyatt fekszem és õ rajtam nyaral.

 

- Mindig is tudtam, hogy nehéz felfogású vagy - dörmögi elnézõ mosollyal. - De nem is te lennél, ha értenéd a kérdést.

 

Értetlenül pislogok fel rá, majd egy egyszerû mozdulattal ismét fölé kerekedek, és törzse mellett megtámaszkodom két kezemmel, úgy nézek a sötét szobában halványan csillogó szemeibe. Még mindig a számat fogja, de lassan lecsúsztatja ujjait, és arcomat kezdi cirógatni. Megborzongok ettõl a gyengéd, intim érintéstõl. Olyan szokatlan ez nekem.

 

Lehajolok hozzá, számat mohón tapasztom az övére, halkan szusszantva egyet. Vágyom rá, akarom õt. Nem csak kefélni akarok vele, hanem mindent. Ugyanazt a mély barátságot akarom folytatni, csak ezentúl rengeteg szexszel megspékelve. És még ilyen baromságokat kérdez, hogy szeretem-e.

 

Nyelvemet a szájába dugom, lágyan végigsimítom fogait, rátalálok nyelvére, átcsábítom magamhoz és finoman megcsócsálom. Micsoda hülye kérdés. Még hogy szeretem-e.

 

Halk morgással térek rá a nyakára, végignyalom, bõrének ízétõl pedig felgyorsulnak légvételeim. Ahogy hallom neki sem megy a légzés valami rendezetten. Hehe.

 

Farkam keményen meredezik, ujjai hamar rá is találnak és én felnyögök rekedtesen.

 

- Úristen... megveszek érted... - zihálom - de nem csinálhatjuk... még nem vagy jól...

 

- Akkora barom vagy - suttogja mosolyogva, végtelenül gyengéden. Elvigyorodom, és végignyalom a száját.

 

- Ezért vagy oda értem, nem? - nevetek halkan. Csak egy rántást érzek a farkamon, és egy erõsebb szorítást, és felnyögve hajítom el szürkeállományom maradékát is. Zihálva marok a szájába, és õ ugyanazzal a vad hévvel harap vissza. Kezeim útra kelnek, markolnak és simogatnak minden útjukba kerülõ testrészt, bõrfelületet, izmot... hallom magam ahogy zihálok és nyögök... és hallom õt is. Sóhajait, morranásait amikor olyan helyen érek hozzá ami jól esik neki, és ez végtelen örömmel tölt el. Munkálkodom hát azon, hogy minél több ilyet kicsalhassak belõle, ugyanakkor egy pillanatra sem megy ki a fejembõl, hogy kíméljem a fájó hátsóját.

 

Amikor megharapdálom egyik mellbimbóját, lábai derekamra fonódnak, és végigkarmolja a hátamat. Felkiáltok a kéjtõl, és zihálva hajolok a szájához.

 

- Ha így folytatod tovább... - hörgöm, de nem hagyja hogy befejezzem, máris újra végigszánt körmeivel a bõrömön. Vadul remegve temetem arcomat a nyakába, szédülök... nem... nem bírom...

 

- Raido... - ha már ott vagyok, puha és finom bõrébe harapok vadul, és õ olyan szép hangon nyög fel, ami felér egy vad orgazmussal hallójárataimnak.

 

Kész. Eddig bírtam.

 

Kitépem magam a karjaiból, combjainak forró fogságából, és feljebb mászom rajta, feje mellett térdelek az ágyon, domináns magasságból nézek le rá. Hajába markolok durván, fejét az ágyékomhoz rántom, hangomban nincs már semmi emberi ahogy hörögve ráparancsolok...

 

- Szopj!

 

Raido:

 

 

 

Ledöbbenve néz rám kerek szemekkel úgy, hogy majdnem ki is esnek a golyók… ennyire meglepte a kérdés?

- Hát hogy a halál faszába ne szeretnélek? Együtt nõttünk fel, bazdki! – a meglepõdés sora most rajtam van, s ahogy felfogom reakcióját, csalódottan sóhajtok egyet.

Betapasztom száját, majd egy könnyed mozdulattal felé kerekedem, és rácsüccsenek csípõjére.

- Mindig is tudtam, hogy nehéz felfogású vagy. De nem is te lennél, ha értenéd a kérdést – mondom kis mosollyal. Egyszerre nyugszom meg, és mégis fájdalmas csalódással ér a válasz.

Ha nem is értette a kérdést, az azt jelenti, hogy nem gondolkodik rajta… Tehát…

Puff…

Fordul velem a világ, és már én fekszem alatta. Szájára tapasztott kezem arcára simítom, hosszan hunyja le szemét érintésemre, látom hogy enyhén meg is remeg.

 

Egy pillanat mûve ismét az egész, s már egy fullasztó csókba fulladva viszonzom nyelvének mohó csapásait.

Izgatóan kóstolgatja végig nyakam, egész testemet felhevíti vele. Lefelé simítom kezeimet, s apró tapogatások után kényelmesen markolhatok rá kemény vágyára, mire hangosan nyög fel.

- Úristen... megveszek érted... de nem csinálhatjuk... még nem vagy jól... – az idiótája még mindig nem veszi észre magát.

- Akkora barom vagy – mosolyodom el, mire õ csak élveteg vigyorral nyalja meg ajkaimat.

- Ezért vagy oda értem, nem? – kérdezi öntelten, majd ahogy rántok egyet kezemben meredezõ farkán, olyan állatias morgással veti magát ajkaimra, amit ritkán tapasztaltam eddig.

 

Lefelé halad testemen, eljátszadozva apró részleteivel, lábammal ösztönösen kapaszkodom köré, izzó testemet lihegéssel próbálom hûteni, de vajmi esély van rá, hogy ádáz nyelvcsapásai alatt kicsit is meg tudjak nyugodni.

 

Fuldokolva nyelem a levegõt, nyögések és morranások csusszannak ki torkomon, s ne bírom tovább, hagyom hogy bármit tegyen rajtam, én is átadom magam ösztöneimnek.

 

Érzékien karmolok végig hátán, mire reszketve feszül meg egy nyögéssel, és feje visszatalál hozzám, hogy közvetlen közelrõl nézzen a szemembe.

- Ha így folytatod tovább… - próbálna figyelmeztetni, de figyelmen kívül hagyva szavait megismétlem az elõzõ karmolást – Raido – nyögi a vállamra borulva, majd erõsen beleharap, szinte csillagokat látok a felerõsödõ kéjtõl.

 

Vadul felhördülve szakítja ki magát körbefonó kapaszkodásomból és ölelésembõl, szinte ráül mellkasomra úgy térdel fejemre, majd arcomat meredezõ farkához rántja, hajamba markolva.

- Szopj! – morogja olyan állatias hörgéssel, amit akkor láttam… amikor azt a kis fiú is velünk volt…

Összeráncolom homlokomat, majd komoran nézek fel rá.

- Nem – válaszolom, farkára lehelve. Engem ne kezeljen úgy, mint mást, azt hittem nem lesz pont olyan durva – Kérd szebben.

- Már hogy a faszomba lehet ezt szépen kérni? – mordul fel, majd hajamnál fogva rántaná oda fejemet, de elfordítom az arcomat- Ugye most csak szívatsz? – dörmögi hitetlenkedve.

- Nem – válaszolom határozottan, és felsandítok rá. Mikor felfogja, hogy komolyan gondolom, bosszúsan sóhajt fel egyet, de még nem tesz semmit. Na jó, akkor kicsikarom belõle.

Felé fordítom fejem, és rálehelek merevségére finoman, amitõl enyhén megremeg. Ajkaimat közel emelem hozzá, de nem érintem meg, csak alig pár milliméterre tõle egy kis csíkot húzok, és fojtottan nyög fel, végül visszaejtem a fejem a párnára, és diadalittasan mosolygok fel rá.

Kinyitja szemeit, és lenéz rám, megforgatja a ködös íriszeket, majd félrehúzza száját.

- Kérlek… - olyan halkan morogja, hogy még a légy zümmögése is felülmúlja, de nekem most ez is teljesen elég… egyelõre…

- Így már mindjárt más – csúsztatom fel kezeimet, hogy kényelmesen mozogjanak, végigsimítom combját, majd érzékien karmolok bele, kicsit felhúzom magam, és úgy hajolok hozzá, teljesen alulról kezdve nyalok végig ágyékán, felnyög az elsõ pillanatban, ahogy nyelvem hozzáér, vastag nyálcsíkot húzok végig, még ujjain keresztül is, majd hegyénél körözök egy kicsit. Látom mennyire elgyengült, így kihasználva a lehetõséget csípõjébe kapaszkodom, ülõ helyzetbe húzom magam, majd egy laza mozdulattal hátára lököm, és felé térdelek. Combjai közé hajolva belsõ felét megharapdálom, majd visszatérek merevedéséhez. Élvezettel csinálom, hisz a kíváncsiság nagyon hajt, hogy vajon milyen lehet. Nekem már sokszor csinálták, de én még soha. Vajon tudok tapasztalatot meríteni abból, amit átéltem? Remélem igen.

Végignyalom hosszát, benedvesítem, majd kezembe veszem, és elõször csak azzal kezdem masszírozni, szememmel végig õt figyelem, látni szeretném. Mikor elég gondolatot gyûjtöttem össze, rávetem magam, s kóstolgatva, végül teljesen, gyorsan számba engedve az egészet kezdem el kényeztetni. Elõször kicsit furcsának érzem. Majd mikor egyszer nyög fel kicsit fájdalmasan, rájövök, hogy egy valamit elrontottam.

- Bocs – nyalom meg ajkaim, majd újra nekiveselkedem. Elõször csak csendben van, mintha tûrné, majd egyre mélyebb levegõket vesz, sóhajokat, s fokozatosan apró nyögések fûszerezik mindezt. Ahogy kezdek belejönni, egyre gyorsabban mozgok, kezemmel is rásegítek. Belül nyelvemmel körözök, kívül szájammal szoros gyûrût formálva feszítem rá ajkaimat, érzem a lüktetõ forróságot, ami belõle ráad.

- Ah… Raido… - nyögi mély, állatias hangon, majd ujjai hajamba túrnak, néha gyengéden belemarkol, majd egy mélyebb nyögéssel folyamatosan egyre jobban nyomja le fejemet, irányítani kezd, torkomból meglepett nyögések szakadnak fel, majd az õ hörgése tölti be a szobát, erõsen rászorítja fejemet farkára, magja nyelvemre, torkomra is folyik, furcsa, szokatlan ízt érzek, de ahelyett, hogy visszaköpném, rutinosan nyelem le. Hahh… De legalább tudom, hogy jól csináltam.

 

Ahogy körbenyalom számat, érzem, hogy mennyire síkos, így oldalra hajolva a takaróba törlöm arcomat, majd lassan felé mászom, féloldalasan ráfekszem.

Mindkettõnk tekintetében ott van az örvénylõ vágy még, ugyanakkor a fáradtság is, ami egyre jobban uralkodik el rajtunk. Látom, hogy még kicsit piheg, de nem tart sokba neki, hogy szabályozza légzését. Ahogy a szemembe néz, úgy érzem szinte ugyan arra gondolunk, s meg sem szólalva, csak egymás képébe vigyorgunk fáradtan, kényelmese helyezkedünk vissza a takaró alá, majd lekapcsolom az éjjeli lápmát.

- Jó éjt…

 

Genma:

- Nem - jelenti ki kurva egyszerûen, halk szavaitól és leheletétõl péniszem megrándul ahogy egész testem is. - Kérd szebben.

 

- Már hogy a faszomba lehet ezt szépen kérni? - morgom, kezdem elveszíteni a türelmem, hajába markolok de elfordul. - Ugye most csak szívatsz?

 

- Nem. - Oldalról villantja rám barna szemeit figyelmeztetõen, amely után már nincs több, csak a kemény ökle. Ismerem, tudom hogy nem hagyja magát elnyomni. Na ezért sem illünk össze mint szexpartnerek. Lepillantok rá és nyelnem kell egyet. Lehet hogy nem illünk össze, de neki van a legszebb teste egész Konohában... ráadásul imádom. Kell ennél több? Nem. Ahogy incselkedve felmosolyog rám, ennek képtelen vagyok ellenállni és ezt tudja is ez a mocsok. Elhúzom a szám. Eh legyen ahogy akarja.

 

- Kérlek... - dörmögöm.

 

- Így már mindjárt más - suttogja, ujjai végigcsusszannak combjaimon, szétmázolva az izzadtságcseppeket bõrömön, és már meg is érzem forró, nedves nyelvét a herém tövében, a legérzékenyebb területen, egyenesen végig a herezacskómon, fel a péniszemre, a makkomig. Úristen... a látvány sem utolsó... de ez az érzés leírhatatlan. Raido... Raido szájában vagyok...

 

Hátamra érkezem a puha ágyon, de fel sem fogom, csak iszom a látványát magamba, az érintéseit, ajkainak édes játékát.

 

Erõsen megszív, nyögve fogom vissza magam mielõtt elélveznék. Túl gyors lenne. Élvezni akarom amíg csak tart.

 

- Ah... Raido... - nyögöm kéjesen a hajába markolva. Mélyebbre nyomom a fejét, visszafojtott nyögéseit elfojtja állatias hörgésem. - Nem... nem bírom... tovább...

 

Némán, a gyönyörtõl teljesen elveszítve öntudatom, hangom, erõm... hosszan és csodásan élvezel. Életem második legerõsebb orgazmusa, és az elsõ is vele volt... benne volt.

 

 

 

Raido...

 

 

 

Raido...

 

 

 

Álomba ájulok õt ölelve.

 

 

 

 

 

***

 

 

 

Halk sóhajjal nyitom ki szemeimet. Halvány szél cirógatja arcomat. Az ablak függönye ringatózik, a napsugár keresztültör rajta, csipkemintával telerajzolva a szobát. Hm. Az oldalamon fekszem, és szorosan ölelek valakit, még az egyik lábam is rácsavarodott éjjel. Szuszogását hallgatva felidézem magamban mit is mûveltem múlt éjjel, majd ahogy az álom köde feloszlik, végre tudom kit ölelek ennyire. Mivel senkit nem tûrtem meg egész éjjel az ágyamban eddig, csak egy logikus magyarázat létezik. Kizárásos alapon Raido fekszik mellettem. Arcomat cirógató barna hajtincsei és finom illata a bizonyíték.

 

- Mmm... - dorombolok elégedetten, nyakába fúrom arcomat és mélyen magamba szívom, csípõmmel finoman ringatózva dörgölõzöm fenekéhez. A mozgástól lecsúszik róla a takaró, napbarnított bõre és szép izmai táplálják éhes szemeimet. Perverz mosollyal takarnám ki mégjobban, de azonnal elkapja és visszarántja magára.

 

- Nyugi - morogja. Csalódott sóhajjal mérem végig az ismét fülig betakart de még így is étvágygerjesztõ csomagot. Raido nagyon nehezen ébred reggel, kialvatlanul pedig nagyon morcos tud lenni. Ha küldetésen vagyunk, akkor sem bír kávé nélkül életre kelni. De én más vagyok, nekem nála jobb ajzó szer nem is kell.

 

Finoman beleharapok a fülébe, kezem a takaró alatt útra kel, lágyan végigjárva mellkasának és hasának ívét, majd merevedésére kulcsolódnak ujjaim. Eltolja és hasra fordul.

 

- Hagyj aludni - dörmögi félálomban.

 

- Eszem ágában sincs - súgom a fülébe, végig is nyalva a karimáját.

 

 

 

***

 

 

 

- Ezt most miért kellett? - morgom csúnyán nézve rá. Megrántom az ágykerethez kötözött csuklóimat, de nem hatja meg.

 

- Megmondtam hogy hagyj aludni - vonja meg a vállát, majd visszatakarózik, elfordul tõlem és alszik tovább.

 

 Sóhajtva ejtem fejemet a párnára, elharapva néhány szitokszót.

 

 

 

Kikötözött bakker. Mert nem hagytam aludni.

 

 

 

Felnevetek. Ez Raido.

 

 

 

Mégis milyen legyen a legjobb haverom?!

 

Raido:

 

A jótékony sötétbe süppedve, kényelembe helyezve magam épp az álmok tengerében lebegnék, ha… valaki nem taperolna, teljesen körém csavarodva. Nem mondom, hogy nem kellemes maga az ölelés… vagy mi… de hogy basztatja a seggemet egy árboccal, már nem annyira nyugtató.

A kellemes langymeleg is egyre oszlik körülem, a szemem résnyire nyílik, és oldalra sandítok. Mikor már a puha anyag túl gyorsan csúszna, azonnal utána kapok, szinte reflex szerûen és magamra húzom, teljesen nyakig.

 

- Nyugi – morgom ingerülten, és belegubózva a takarómba próbálok visszamerülni a sötétségbe.

De úgy tûnik nem hagyja magát, erõs mégis puha keze hasamra csúszik, egyre lejjebb haladva.

- Hagyj aludni – figyelmeztetem megint halk morgással.

- Eszem ágában sincs – válaszol a fülembe nyalva. majd a másodperc tört része alatt megfordulok, begyógyult szemekkel az elsõ kis anyagcafatot elõkapva felrántom karjait, és a támlához kötözöm, majd visszazuhanok mellé, még mindig õt nézve.

- Ezt most miért kellett? – rángatja magát, de csak zsibbadt arccal hunyorgok.

- Megmondtam hogy hagyj aludni – felelem egyszerûen, majd visszabújok… Én szóltam…

 

~*~

 

Félkómásan, mikor már erõsen süt a nap felkelek, és automatikusan a konyhába csoszogok egy adag kávéért. Az elsõ kortyot fintorogva fogadom, majd még egy kanál cukrot belenyomok, és visszacsoszogok a szobámba.

Amikor az ágyamra pillantok, azonnal kipattannak csipáim, és kiesik kezembõl a csésze, amiben már alig csak egy fél korty fekete lötty volt.

- Te meg…? – kérdem elakadva, amikor meglátom haveromat kikötözve az ágyhoz.

- Nekem is hozhattál volna egy kávét – veti felém egy kaján vigyorral, majd a párnára csapja a fejét – Ja, amúgy kábé másfél órája kötöztél ki ide – morogja kicsit kedvetlenebbül, egyik lábát átvetve a másik felett.

Elõször egyik tenyeremmel jól meggyûröm arcomat, hogy éberebbre masszírozzam magam, majd egy kelletlen sóhajjal lépkedek felé. Tudom, hogy szoktam érdekes dolgokat csinálni félálomban, de ilyenre még nem volt példa… Fõleg, hogy soha nem ébredtem még senkivel ilyen éjszaka után.

 

- Várj… - térdelek fel az ágyra lassan, hisz a gyors mozgás még nem az erõsségem ilyenkor… nem hatott a kávé.

- Hidd el, nem megyek sehova – valamitõl baromi jó kedve lehet, ha így piszkálódik, annak ellenére, hogy kikötöztem. Hm…

Felé mászok, és épp a csomóra siklanak ujjaim amikor hirtelen vállamba harap. Nagyot felnyögve gyengülök el, végigborzong a testem. Mellkasunk összesimul, combom a dereka körül támaszkodnak.

- Legalább addig maradj nyugton, míg kioldalak.

- De nem bírok – dörmögi rekedtes hangon, majd végig is nyal nyakívemen, én pedig teljesen rá nehezedem, de azonnal megtámaszkodom tenyereimen.

- Na jó… - válaszolom elmosolyodva, fõleg hogy a reggeli fáradtság mellé kezd a vágy is társulni, és felajzva simulok hozzá. Azt hiszem, ez már teljesen elkerülhetetlen, tekintve hogy mind a ketten meztelenek vagyunk, hisz így feküdtünk le… Ha mellé kerülök, egyszerûen… nem lehet visszafogni magunkat… nemde? – Így maradsz – reagálom le egyszerûen forró kitöréseit, és felé hajolva egy hatalmas vigyorral figyelem értetlen arcát, örvénylõ szemeit ami szinte lángol, égeti bõrömet a vágy.

Azonnal egy csókra hajolok hozzá, és a lassúból rögtön egy tépelõdõ marcangolás alakul, teljesen térdeimre nehezedve görnyedek felé, tenyereimmel bejárom egész testét… vajon milyen lehet? Kíváncsi vagyok…

Végigsimítom combját, oldalát, majd vissza haladok egészen erekciójáig. Belenyög a mohó csókba, de amikor mellette kicsit lejjebb csusszanna kezem erõsebben harap ajkamba, és felszisszenve hajolok el tõle.

- Meg ne próbáld! – olyan szúrósan néz, és az arca is teljesen agresszív, hogy ha szemmel ölni lehetne, már tuti halott lennék. Csak elvigyorodom, majd hümmögéssel nyugtázom reakcióját.

- Sejtettem… - suttogom halkan.

- Mit…? – kérdezné , de félbeszakítom egy újabb csókkal, ágyékomat az övéhez dörgölve. Alig érezhetõen remegni kezdek, karjaim gyengébbekké válnak, így felkapaszkodom az ágy háttámlájába. Felé hajolok és elõrébb csúszom rajta, így már egyre jobban ingerlem…

- Neh… még nem vagy jól – nyögve nyeli a levegõt, arca és hangja mégis arra utal, hogy semmi másra nem vágyik most jobban, mint erre… ahogyan én is…

- Fogd be – nyögöm halkan, kipirult arccal, majd lassan, fokozatosan beleülök.

 

Genma:

Az én kómás haverom kábé másfél óra múlva felkel, kitámolyog a konyhába, majd kávésbögréjével visszaimbolyog. Amikor észrevesz, és némileg kipislogta az álomport a szemeibõl, néhány másodpercig csak néz, a nagy mozizásban a bögréjét is elfelejti tartani, amely lazán lezúg a földre, barnás lé folyik a szõnyegre. Csak kevéske, nyilván a többi már az ereiben kering, gondolkodásra késztetve nehezen csikorgó agytekervényeit.

 

- Te meg…? – kérdezi bambán. Visszavonom amit gondoltam, pontosítva az agytekervények mûködésérõl szóló asszót.

- Nekem is hozhattál volna egy kávét – vigyorgok rá. – Ja, amúgy kábé másfél órája kötöztél ki ide.

 

Álmosan gyûri meg arcát, haját amíg én rajta legeltetem szemeimet. Imádom meztelenül látni õt, whhhrrr...

 

- Várj… - mondja miközben fölém térdel hogy kioldozzon. Heh, édes kis bamba Raidom. Hát azt gondolod elszaladok?

 

- Hidd el, nem megyek sehova – nevetek fel vidáman, és ahogy fölém hajol, elégedetten felmordulva harapok a vállába. Nyögve nehezedik rám, szemeit félig lehunyva. Kócosan a legédesebb, de az arcpírja mindent visz.

 

- Legalább addig maradj nyugton, míg kioldalak - mondja, de tudom már min jár a kis agya, hisz ismerem mint a tenyeremet.

- De nem bírok – suttogom rekedten a nyakába, lassan végignyalva azt. Eddig nem sokszor dugtam meg, de tudom hogy ezt szereti. Gyakran láttam amikor a lányok megnyalták a nyakát, õ mindig behunyta a szemeit. Megrándul máris merev péniszem a feltörõ sóhajától.

 

 - Na jó… - dörmögi, szemem sarkából felpillantok rá. Mosolyog. Szexisen. Állati énemet ébresztõsen. Teljesen hozzám simul, merevedése combomnak feszül és felmorranok. - Így maradsz.

 

 

 

Hö?

 

 

 

Csókjától eldobom agyam, amely csak pislákolva tér vissza belém amikor ágyékomat simogató keze fenekem felé indul. Ajkába harapok és kap egy csúnya pillantást.

 

- Meg ne próbáld!

 

- Sejtettem… - leheli vigyorogva.

- Mit…? - csók. Forró és szexi. Feltérdel, ráül a csípõmre, fejem mellett az ágytámlába kapaszkodik. Gyönyörû izmos teste premier plán a szemeim elé tárul, nyálcsorgatós bámulásra késztetve engem. Dörgölõzik hozzám, ingerelve a végtelenségig... Ó te jó ég... micsoda mûsor, és csak nekem!

 

 - Neh… még nem vagy jól – dadogom kevés józanságomat még utoljára megcsillogtatva.

 

- Fogd be – szóla vala a rajtam vonagló szexisten, és magába fogad. Forró és szûk... nagyon óvatosan ül belém, de még így is felszisszen. Kipirult arcával, behunyt szemeivel és megvonagló testével szebb nem is lehetne.

 

A délelõtti napsugarak játszadoznak izmos testén, mintha még a nap is szerelmes lenne belé, szinte simogatja a bõrét. Finom illata, érzékeimet bódító izzadtságszaga a legszebb parfüm számomra. Nem lendítem fel a csípõm ahogy másokkal tenném hogy alulról keményen megbasszam, csak pihenek és hagyom õt élvezkedni. Így is pompásan élvezem, mi több, már azt sem tudom hol vagyok, csak a gyönyört érzem minden porcikámban zsizsegni. Gyomrom apró görcsbe szorul, a hideg és a forróság váltakozik testemben hullámozva, a kéj zsibog csontjaimban. Annyira csodálatos az orgazmus ami egy kiáltással tör ki belõlem... hogy szinte fáj.

 

Teljesen rám rogyva rángatózik és remeg a kéjtõl, arca néhány centire az enyémtõl. Zihálva, izzadtan és szétcsúszó szemekkel gyönyörködöm benne. Nem tudom megunni, legszívesebben folyton õt bámulnám. Most büntetlenül megtehetem, úgy fest kiütötte magát teljesen.

 

- Raido-cica... - dörmögöm halkan. - Valamirõl megfeledkeztél.

 

Keze automatikusan emelkedik a csuklóimat összekötõ béklyó felé, de megtorpan.

 

- Raido-cica? - kérdezi vészjósló hangsúllyal. Ezt ismerem. Jaj nekem. Hát visszaszívni nem tudom, így csak elvigyorodom. Kezét leejti és mellém hengeredve elterül. - Így maradsz.

 

Nagyot sóhajtva hunyom be szemeimet, majd chakrát koncentrálok a csuklóimba és egyszerûen eltépem a fejpántot. Megrázom elzsibbadt végtagjaimat és fölé mászom, vigyorogva simulok hozzá. Hagyja nekem, behunyt szemekkel felsóhajtva. Szex után mindig ilyen. Ellágyulnak az arcvonásai, és egyszerûen csodaszép. A forradásával együtt, amelyen végigfuttatom nyelvem hegyét gyengéden.

 

- Jó reggelt - mormolom lágyan, ajkaira csusszanva. Új még nekem az ilyen kis évõdés, de élvezem. Felemelkednek azok a hosszú-hosszú szempillák, az aranybarna szemek feltekintenek rám.

 

- Neked is. - Nocsak. Semmi barom, seggfej vagy egyéb gyengéd jelzõk? - Genma-baba.

 

Bekancsalítok.

 

- ...baba...? - tátogom némán, és az õ arcán szétterülõ vigyort látva összeszûkülnek a szemeim. Durva csókkal esek neki, õ hajamba markol és nyelve áttör a számba. Néhány másodperc után visszaveszem az irányítást, durva csókháborúnk sokáig eltart, bevetünk mindent, ki tudja meddig tart. Órákon át elvagyunk ezzel, végül hasunk korgása kerget ki az ágyból minket. Két rosszcsontként dugjuk össze fejünket a hûtõajtóban.

 

- Te Raido. Tudtam hogy szereted a biokaját, de sosem gondoltam volna, hogy az algát házilag termeszted a hûtõ falán...

 

- Hülye. Öltözz, elmegyünk ebédelni.

 

Meztelen, formás seggét követve visszacsattogok utána a hálószobába.

 

- Ebédelni? És a reggeli?

 

Válasz nélkül hagy, eltûnik a fürdõszobában. Paff, felkenõdök az ajtóra. Jók a reflexei.

 

- Ne csináld ezt Raido-cica... - kapirgálom meg az ajtót vigyorogva. - Kismalac-kismalac engedj be...

 

- Barom - közli velem az ajtó, Raido hangján. Hallom ám hogy vigyorog. Sóhajtva túrok hajamba és pár perc múlva a frissre és üdére sikált haverom trappol ki. Megszállom én is a vízgõzös fürdõt, majd felkapok pár tiszta göncöt Raido szekrényébõl. Csak kicsit feszül a pólója, pont szexisen. Kár hogy a mellény eltakarja.

 

- Húzzunk.

 

Raido:

 

Felszisszenek, de a fájdalom elsõre még így sem tûnik el. Tudom én, hogy mindjárt jobb lesz. Ha nem tudnám, el sem kezdtem volna. Még pár csípõ mozdulat, és kezdi felváltani a bizsergés, a kellemes vágyak fokozódása. Nem mozdul, csak kába szemekkel figyel, hagyja, hogy azt tegyek, amit szeretnék.

 

Meglepõ, milyen gyorsan telik ilyenkor az idõ, felpezsdül a vérem is. Sokkal jobb ébresztõ, mint a kávé, bár fáradtságosabb is. De a lényeg az élvezet.

 

Ujjaim erõsen feszülnek a háttámlára, sõt minden izmom kezd teljesen megfeszülni, amikor közeledik az orgazmus, és hátra csapott fejjel nyögök fel. Ez… sokkal intenzívebb, mint eddig valaha éreztem. Elvesztem maradék kis erõmet is, ami általában reggel szokott lenni, rá zuhanok és igyekszem megtámaszkodni, hogy ne nyomakodjak testére. Zihálva kapkodom a levegõt, érzem ahogy a hûvös levegõ felhevült bõrömet mardossa.

 

- Raido-cica… Valamirõl megfeledkeztél – dörmögi haverom, és már épp nyúlnék a béklyója felé, amikor lassan eljut agyamig a szólítása.

- Raido-cica? – hülye ez? Nem vagyok csaj, engem ne becézgessen. De persze hiába a vészjósló hang, csak a képembe vigyorog. Na jó haver, te akartad – Így maradsz – morgom vissza és, visszafekszem az ágyba.

 

Tudom, hogy úgyis ki tud szabadulni, de hát… hm. Akkor eddig miért nem oldozta ki magát? Megtehette volna. Lehet pont erre várt? Fehh… na várj csak.

 

Nem is kell sokat várnom, felém kerekedik hamar, érzem még behunyt szemmel is, fõleg amikor örök sebemen ível végig nyelve.

 

- Jó reggelt – duruzsolja a számra, én pedig visszafojtok egy sóhajt.

 

- Neked is… Genma-baba.

 

- …baba…? – viszonzom elõzõ vigyorát, amikor meglátom bamba képét. Haláli. Persze a többi reakció, teljesen váratlan, és már csak azon kapom magam, hogy egy fullasztó csókban vívok harcot nyelvével.

 

Nem is tudom meddig játsszuk ezt az egész kis csatát, de amikor szinte egyszerre kordul fel gyomrunk, minden abbamarad. Igen, talán jó lenne burkolni is valamit.

 

Pár pillanattal késõbb már a hûtõmbe hajolva vadászunk, persze csak tekintettel.

- Te Raido. Tudtam hogy szereted a biokaját, de sosem gondoltam volna, hogy az algát házilag termeszted a hûtõ falán...

- Hülye. Öltözz, elmegyünk ebédelni.

Visszatotyogok a hálóba, majd onnan a fürdõbe.

- Ebédelni? És a reggeli?

Mindjárt dél, és azt kérdezi reggeli? Heh. Becsapom az ajtót magam mögött, most nem hiányzik, hogy itt is „lefoglaljon” mert akkor az ebédbõl is vacsora lesz, és tuti éhenhalunk.

- Ne csináld ezt Raido-cica... Kismalac-kismalac engedj be... – hehe… ez se normális ilyenkor.

 

- Barom – morgom az ajtó felé, és végre elhallgat még a kapirgálás is. Végre nyugodtan fürödhetek.

 

 

Egy kis idõ, míg elkészülünk, és adok neki ruhát.

 

- Húzzunk.

 

Céltalanul lépünk ki a házból, hét ágra süt a nap, és még mindig kómásnak érzem magam. Szerencsére már csak egy kicsit.

 

- Hol kajáljunk? – kérdi zsebre vágott kezekkel, és csak most látom, hogy szájában megint ott van az a jól ismert dobótû. Mikor tette oda? Észre sem vettem.

 

- Ramen – mondom egyszerûen, úgyis tudom, hogy ennyibõl is érti.

 

~*~

 

Pár perc séta után el is érjük, nincsenek sokan csak Asuma csücsül ott.

 

- Sziasztok – mosolyodik el és felkönyököl a pultra.

 

- Csá – int vissza haverom, és szinte egyszerre dörmögjük a választ, majd leülünk mellé.

 

Épp hogy kérünk, hamar meg is kapjuk a teli tálakat.

 

- Tegnap jól eltûntetek – teszi még hozzá.

 

Most erre mi a fenét mondjunk?

 

- Á, csak Raido-cica rosszul lett – amint meghallom megint a becézést, visszaköpöm a levest „ijedtemben” a tálba. Hülye ez?

 

Nem mondok elõször semmit, csak hallgatom a kuncogást.

 

- Fejezd be – nyögöm ki végül, és folytatom az evést. Kezd az agyamra menni, bár… mégis olyan furcsa…

- Értem – mondja végül Asuma is mindent tudó vigyorral. Ennyire nyilvánvaló lenne? Furcsa nekem ez az egész. Sõt több mint furcsa – Jöttök ma este?

 

- Naná.

 

- Még nem tudom – persze megint egyszerre hangzik el a válasz, haverom azonnal felém kapja fejét. Nem fogom kifejteni. Még nem tudom, hogy estére mennyi kedvem lesz. Vagy lehet csak nem akarom „megint” mással látni?

 

Mert sejtem elõre, hogy egy ideig velem is elszórakozik aztán tovább lép. De nekem akkor is a haverom marad. Örökre, ahogy kölyökkorunkban megígértük egymásnak.

 

Genma:

Csípõbõl megegyezünk hogy rament eszünk. Ebben a faluban más variáció nem is nagyon létezik, ha csak nincs otthon az ember konyhájában egy kis tündérke aki fõzõ-fan.

Asumával is összeszaladunk a kajáló-kecóban.

- Csá - intek a havernak, finoman megrágcsálva dobótûmet.

- Tegnap jól eltûntetek – dörmögi Asuma.

- Á, csak Raido-cica rosszul lett – legyintek lazán, mire hallom hogy az említett visszaköpi levesét a döbbenettõl. Halkan felnevetek, mert kibaszott jó a kedvem. Lehetetlen elrontani.

Asuma is elvigyorodik, mert hát érti õ mi az ábra, csak a hülyét tetteti tapintatból.

- Fejezd be - morran rám halkan szívem rózsaszála.

– Jöttök ma este?

- Naná - vágom rá.

- Még nem tudom - hallom balról. Mi a...? Felé fordulok és komolyan nézek rá. Nem szólok semmit, csak megeszem a ramenem, megvárom amíg õ is komótosan befejezi, majd a magában füstölgõ, elégedetten mosolygó nikotin-fannak búcsút intünk és magam után húzom Raidot. Nagy léptekkel haladok elõre, gõzöm sincs hová, csak megyek.

- Tudok egyedül is menni - dörmögi mögöttem.

- Fogd be.

Találok is végre egy félreesõ kisutcát, ami totál üres, és magam elé penderítve belököm oda. Falhoz szorítom, és kezdetnek ledugom torkáig a nyelvem, majd amikor végre zihálva faljuk egymást és lecsillapodnak felborzolt idegeim, felemelem a fejem és a szemeibe nézek.

- Gyere el ma este táncolni - kérem tõle rekedten.

- Nincs kedvem - válaszolja elfordítva tõlem az arcát. Finoman belecsókolok az elém táruló nyakába.

- Miért? 

 

Raido:

 

Épp hogy befejezzük a kaját, máris elrángat maga után, és azt sem tudom merre megyünk. nem is mondott semmit, hogy hova akar menni, és nem is beszéltünk meg semmit. De zavar, hogy így ráncigál maga után.

 

- Tudok egyedül is menni –nyögöm ki nagy nehezen, de két szóval lerendez.

 

- Fogd be – micsoda szépen csengõ szavak, és még ismerõsek is.

 

Becsap egy néptelen utca falára engem, majd nekem feszülve olyan heves csókkal taglóz le, hogy levegõt venni sincs idõm, nyelve már a számban ficánkol.

 

Ösztönösen viszonzom, hisz szörnyen jól esik akkor is, ha ezt tagadni akarom. Mikor végre elhajol tõlem, elõször csak pihegni tudok.

 

- Gyere el ma este táncolni – vág azonnal a közepébe. Miért ennyire fontos neki?

 

- Nincs kedvem – nem tudok a szemébe nézni. Ha a szemébe nézek, nem tudok ferdíteni. Mert hazudni sohasem hazudnék neki.

 

- Miért? – sejtettem, hogy ez lesz a következõ kérdés. Hogy is remélhettem, hogy kikerülöm? Valamit ki kéne találni. Vagy inkább vágjam a szemébe? Kezdek becsavarodni.

 

- Miért ilyen fontos ez? – morgom még mindig oldalra nézve, de durván ujjai közé veszi állam, és visszafordít magához, kínzó közelbe hajolva hozzám.

 

- Mert fontos vagy nekem – összeszûkülnek szemei, ahogy ajkaimra morogja a szavakat, már épp sütném le szemeim elgyengülve, de nem csókol meg… Miért ingerel? – Válaszolj – hangja teljesen nyugodt, a szavak mégis követelõzõek.

 

Összeszorítom ajkaim, és lecsapom magamról kezét. Jól van… te akartad, megkapod.

 

- Lehet, hogy neked egyszerû, de nekem szar érzés, ha mással látlak – nyögöm ki végül, és szeretném ellökni magamtól, mégsem teszem. Az érintése jobban vonz.

 

- Raido… - nevem hallom halkan, de csak az utca porát nézem. Miért kell kínos helyzetbe hoznia?

 

Genma:

- Miért ilyen fontos ez? – morogja orra alatt, kerülve tekintetem. Na nem. Állát megragadva fordítom magam felé, mélyen elmerülve aranybarna szemeiben.

 

- Mert fontos vagy nekem - válaszolom rekedtes hangomon halkan. Õrülten vonz a szája, de nem adom meg magam neki, amíg nem sikáltuk el a bajt. - Válaszolj.

 

Feszülten sodorja le kezemet álláról és nagy levegõt vesz. Na végre.

 

- Lehet, hogy neked egyszerû, de nekem szar érzés, ha mással látlak.

 

Szóval innen fúj a szél. Heh...

 

- Raido… -  kezdem, de nem és nem néz rám. Ellépek tõle, és vele szemben egy falnak támaszkodom, karjaimat összefonom mellkasom elõtt, komoran nézve az arcát.

 

- Múlt éjjel ki volt az, aki a másikat faképnél hagyta egy nõ kedvéért a Tûzgödörben? - kérdezem halkan, fenyegetõen. - Ha jól emlékszem, nem én voltam. Még az istenverte ingedbe is belekapaszkodtam én barom, de te nem foglalkoztál velem. Szóval azt mondod szar érzés engem mással látni? Nekem eszembe sem jut becsajozni vagy épp bepasizni ha téged megkaphatlak te barom!

 

Csodálkozva néz engem, ajkai megrebbennek hogy megszólaljon...

 

- Yo! - szólal meg egy mély hang mellettünk, és egyszerre kapjuk oda a fejünket. Még mindig zihálok a felindultságtól, de az ismerõst meglátva elrejtem arcomon kavargó érzéseimet.

 

- Szeva Kakashi - vigyorodom el, feltartott tenyerébe csapva lazán. - Mi az ábra?

 

- Téged kerestelek idáig - válaszolja lassú, vontatott hangon, szürke üstökét elgondolkodva megvakarja, és szeme sarkából felméri a felindultan álló Raidot. - Remélem nem zavarok.

 

- Nem - válaszolom halkan, és Raido felé pillantok. Még mindig áll ott, mint egy sóbálvány és engem bámul.

 

- Nagyszerû. Akkor vinnélek is magammal, ugyanis Tsunade téged hivat.

 

- Mit akarhat? Mondott valamit?

 

Kakashi zsebre vágja kezeit, felveszi szokásos görnyedt testtartását és a kéken ragyogó égre pillant.

 

- Ki tudja... - Mintha ott sem lennék, elindul én pedig még visszalépek Raido elé. Mélyen a szemeibe nézek, és mielõtt megszólalhatna, forrón megcsókolom.

 

- Innen folytatjuk majd... - súgom szájába és huss.

 

 

 

 

 

***

 

 

 

zene

 

 

 

 

Mély lélegzet. Mélyen és hosszan. Tiszta fej, nyugodt idegek. Kezem nem remeg, egy izmom sem rezdül. Saját lélegzetem sem hallom, olyan mély és halálos csendben várok. Mozdulatlanul. Maszkos fejemet csak egy kicsit kell megmozdítanom, hogy a szomszédos fa lombkoronájában, hasonlóképpen gubbasztó társaimat láthassam. Kakashi feltartott kezekkel vár, az õ intése a jel. Nem is kell sokat várnunk, megjelennek a várt személyek. Fekete éjszakában fekete lepellel borított testükön csak a kis vörös felhõk ütnek el valamennyire. Egy magas és egy alacsony. Halkan beszélgetnek, mit sem sejtve sétálnak csapdánkba.

 

Kakashi keze ökölbe szorul, és abban a pillanatban elhajítjuk a robbanó cédulákat, támadásba lendülünk. Kilencen vagyunk. Kakashi a magasat vállalja be, én a kissebbet, a többi anbu pedig felezõdik és minket segítenek. Kakashi könnyen boldogul, elvégre nem piskóta a pasi. Nekem viszont jól jön a többiek segítsége, ellenfelem piszok gyors. Dobótûim csak lelassítják, közelharcba bonyolódunk. Késem villan a sötétben, fémes csattanás ahogy kivédi kardjával. Mély hangján felnevet, és támadásba lendül. Két társam holtan esik a földre, szaggatott zihálással pillantok rrájuk, majd ismét ellenfelemre koncentrálom minden figyelmemet. Fekete szemei hidegen és okosan csillognak, sûrû, rövid barna haja borzolódik a szélben. Ajkai körül mosoly játszadozik.

 

- Gyere kicsi anbu, mutasd mit tudsz... - dörmögi véres kardját felemelve. Mindkét kezemben késsel lendülök támadásba, barna szemeimben elszánt csillogással. Gyorsan, keményen és pontosan kiszámított mozdulatokkal védekezem, támadok, hárítok és újra támadok. Taktikám egyszerû, kifárasztásra játszok. Esélyem ellene csak akkor van, ha hibázik, de nem fest úgy mintha fáradna... még hosszú percek múlva is csak zihálásunk, fémes koppanások és tompa  puffanások zaja tölti be az erdõt. Kezdek fáradni... a fenébe...

 

 

 

Egy hirtelen mozdulat, hibás lépés és felém lendül a halálos penge...

 

 

 

Csatt.

 

 

 

Behunyt szemeimet óvatosan kinyitom, és dermedten meredek az elõttem álló Kakashira. Anbu pengéjével védte ki a csapást! Hangos nyögéssel könnyebbülök meg, hirtelen talpra állok és támadásba lendülnék de mély hangja felcsattan.

 

- Maradj ott, Genma! Én majd elintézem, te a többiekkel foglalkozz!

 

Õ a kapitány, szót kell fogadnom, ez nem az a helyzet amikor baszakodunk. A többiekhez sietek. Néhány másodperc múlva Kakashi befejezi a harcot, és talpig véresen lép mellém. Végigfuttatom rajta tekintetem, de nem látok sérülést, ez nem az õ vére. Megnyugodva folytatom a sebesültek kötözését, és õ segít nekem.

 

- Helyzet? - kérdezi mély hangján. Ilyenkor teljesen máshogyan viselkedik, mondjuk én is.

 

- Két halott - bökök maszkos fejemmel egy fa felé, melynek tövében hevernek. - A többi könnyebben sebesült.

 

Halkan káromkodik, majd feláll.

 

- Vigyük haza õket.

 

 

 

***

 

 

 

Csendben suhanunk az éjszakában, az õrség szó nélkül enged át minket a kapun, a faluban pedig a sérülteket a kórház speciális részlegébe visszük. Kakashi megveregeti a vállam és faképnél hagy, hogy jelentést tegyen. És én? Hát állok mint egy rakás szar, és próbálom eldönteni, hogy itt rogyjak össze vagy esetleg félúton.

 

Úgy döntök, inkább hazavonszolom magam. Nem megy könnyen, de sikerül. Amikor belépek az ajtómon, meglepetten nyögök fel a nekem csapódó testtõl. Mielõtt hárítanám és lecsapnám, azonnal kapcsolok és inkább én is magamhoz ölelem õt. Már két napja nem láttam.

 

- A fenébe... - suttogom reszelõs hangon. - Kurvára hiányoztál...

 

Raido:

 

Ellép tõlem, és szinte mardos a hûvössé vált levegõ, hogy nincs a közelemben.

 

- Múlt éjjel ki volt az, aki a másikat faképnél hagyta egy nõ kedvéért a Tûzgödörben? – egy pillanatra kikerekednek szemeim, és nem csak a hangnem hallatán - Ha jól emlékszem, nem én voltam. Még az istenverte ingedbe is belekapaszkodtam én barom, de te nem foglalkoztál velem. Szóval azt mondod szar érzés engem mással látni? Nekem eszembe sem jut becsajozni vagy épp bepasizni ha téged megkaphatlak te barom!

 

Szívem a torkomban dobog, végigfut rajtam a hideg és a meleg, lassan ráemelem tekintetem. Nekem… nekem tényleg nem jutott eszembe. De hát… nekem… nem tûnt fel… nem úgy viselkedett, mintha így lenne. Miért nem vettem észre? Lehet, hogy sötétebb vagyok, mint hittem… Genma…

 

- Yo! – szakít félbe egy ismerõs hang, és azonnal felé nézünk. Kakashi… most nem tudom, hogy jó vagy rossz-e, hogy közbevágott. Össze vagyok zavarodva.

 

- Szeva Kakashi – csak ennyit hallok felõlük, majd magam elé meredek. Ez… erre a reakcióra nem számítottam tõle. Igaza van, de mégsem. Honnan tudhattam volna? Régóta haverok vagyunk, és ismerem. Nem hittem volna, hogy valaha is elõtérbe helyezne engem másokkal szemben, ilyen helyzetben is. Ezek szerint nem csak haver vagyok neki, hanem…

 

Hirtelen egy fullasztó csókban találom magam, és még felnyögni sincs erõm, máris elhajol tõlem.

 

- Innen folytatjuk majd… - duruzsolja ajkaimra, és meg is remegnek, lehunyt szemmel felsóhajtok, de a következõ légvételnél már sehol nincs.

 

Észre sem vettem… Vak voltam. Miért kellenek nekem szavak, ha minden látok? Nem csak úgy szeret, ahogy eddig hittem…

 

Lassan hûlt helye után nézek, ujjaimmal puhán érintem meg ajkaimat.

 

Küldetésre ment.

 

~*~

 

Este a Tûzgödör felé sétálva gondolkodom. Remélem nem egy hosszabb küldetésre ment, mert akkor tuti, hogy nem megyek be.

 

Mire odaérek, Asuma természetesen ott áll, és pöfögtet, Genma sehol.

 

- Genma? – sejtettem, hogy ez lesz az elsõ kérdése. Válrándítással rendezem le.

 

- Küldetésre ment… aszem… - morgom halkan – még várok kicsit. Ha nem jön, én megyek – szinte csak vakkantom az erõltetett szavakat. Mindig Genma beszélt vele, én általában csak rábólintottam, vagy hozzászóltam a témához.

 

- Rendben – sóhajtja egy utolsó füstöt kifújva, majd a falon elnyomja a csikket – Én bemegyek – kacsint rám, és eltûnik. Gondolom már itt van a várva várt személye, akihez mindig lejön. Tudjuk, hogy nem úgy jár le bulizni, ahogy mi… régebben.

 

A falnak támasztom hátam, hallgatom a bentrõl kiszûrõdõ zenét, de egy idõ után megunom, és hazamegyek.

 

~*~

 

Próbáltam nem sietni, de a lábam mégis mindig egyre nagyobb fokozatra kapcsolt. Délelõtt van, sõt szinte reggel. Lassan tíz óra. Most az egyszer nem tudtam normálisan aludni.

 

Karikás szemekkel lépek a házához. Vajon itthon van már?

 

Kopogok, de semmi válasz. Lehet kimerült és alszik?

 

- Genma! – benyitok, de még mindig semmi válasz. Mélyet szívok az illatból. Genma…

 

Összefacsarodik a szívem, és csendben bezárom magam mögött az ajtót, majd a hálószoba felé megyek, de hiába nyitok be, sehol nincs. Lassan az ágyához battyogok, nyitva hagyva az ajtót, és lerogyok rá.

 

Elõször hasra érkezem, arcomat a párnába fúrva. Az illata… Hátamra fordulok, húzva magammal a párnát. Bocs haver… Egyre laposabbakat pislogok, ahogy a párnát szaglászva, fekve a plafont figyelem. Ne haragudj… Hülye voltam…

 

Megnyugtat már csak az is, hogy az illatát érzem, pedig baromira aggódok, hogy vajon merre lehet.

 

Genma…

 

~*~

 

Mire felkelek már félhomály van a szobában. Nem csak a függöny miatt, hanem már… délután van, pontosabban napnyugta. Ennyire elaludtam volna? Az tény, hogy fáradt voltam. Ülõ helyzetbe tornázom magam, és körbenézek. Még mindig sehol, kezdek aggódni. Ha ma sem jön elõ, elsõ dolgom az lesz, hogy a Hokagénál érdeklõdöm.

 

Végszóra nyikordul az ajtó, és mintha ágyúból lõttek volna ki, akkora lendülettel indulok meg a hang felé.

 

Genma… Genma… végre hazaért.

 

Szó nélkül csapódom neki, és bár kicsit lassan kapcsol, de visszaölel…

 

- A fenébe… Kurvára hiányoztál… - morogja fáradtan, de nem moccanok, csak ölelem, majd elkerekednek szemeim, ahogy rám nehezedik, sõt szinte zuhan.

 

- Genma – suttogom elhûlve, kinyitom szemem, és az elsõ amit látok, hogy csupa vér. A kanapéra fektetem, és végigmérem, a ruháján egy karcolás sincs. – Megsérültél? – kérdezem halkan, mire egy nemet nyöszörög nagy nehezen. Felsóhajtok.

 

Leveszem a nehezebb ruhákat róla, majd átdobom karját a vállamon, és betámogatom a fürdõbe, fogadok, hogy jól fog esni egy ilyen küldetés után. Fél kézzel õt tartom, fél kézzel pedig megnyitom a zuhanyt, de csak nagyokat pislogok, amikor belök, és utánam vetõdik Õ is. Csak nem új erõre kapott volna?

 

- Ge… mff… - mohón csókol meg, közben becsapja a zuhany ajtaját.

 

- Kuss – morogja egy pillanatra elválva, majd résnyire nyitva ajkaimat hagyom, hogy nyelve könnyedén befurakodjon. Jólesõn nyögök fel, ruháját szorongatom, és érzem ahogy mindkettõnkön végigfutnak a vízcseppek. Ruha tépõdik tompa szakadással, élvezettel simít végig mellkasomon, szétkenve a langyos vizet. Nem követem példáját, én csak felfelé húzva lerántom róla, hogy addig is levegõhöz juthassak, majd kidobom fent a vizes pólót. Megbabonázva figyelem, ahogy összetapadt hajtincseibõl csepeg a pirosas, áttetszõ víz, szemei olyan kábán csillognak, mintha nem is Õ lenne. Ajkaival újra támad, megadóan hagyom magam, és elkezdem kioldani nadrágját.

 

Genma:

 

Asszem én most kikapcs.

 

Még hallom elmosódva, ahogy a nevemet suttogja ijedten, majd a kanapéra kerülök. – Megsérültél? – kérdezi.

 

- Nem... – sóhajtom félálomban. Fürge kezek szabadítanak meg az anbu páncéltól, a ruháimtól, majd felkanalaznak, és a fürdõbe támogatnak. Felemelem nehéz szemhéjaimat és konstatálom: fürdõ, Raido. Ó igen, imáim meghallgattattak! Belököm a víz alá õt is, és szájára vetõdöm, nyelvemet a torkáig ledugva. Egyszerre nyögünk egymásba.

 

- Ge.. mff... – kezdené.

 

- Kuss – morgom, majd ismét elveszek forró és puha, nedves szájában. Rajtam már nincs ruha, hát rajta se legyen. Letépem róla mohón és izgatottan az átázott, vizes rongyokat. Végre egymáshoz csapódhatunk meztelenül, és fojtottan felnyögve passzírozom õt még jobban a csempéhez. Megõrülök, szinte sistereg a vérem, úgy felhevültem. A csata izgalma, a még ereimben zubogó adrenalin... és õ. Raidonak ellenállni képtelenség, és végre megtehetem azt, hogy egy kibaszott halálos küldetés után rávethessem magam, nem kell pótszerekhez nyúlnom vagy helyettesítõhöz.

 

Végignyalom állkapcsát, nyakát, a bõrét erõsebben megszívom itt-ott. Õ az enyém, lássa más is. Mellkasát végigcsókolom, a lapos hasáig, majd a köldökében felgyûlt vízcseppeket kikanyarítom nyelvemmel és felpillantok rá. Szemeimben örvénylik a vad vágy, az övé is elhomályosult. Államhoz ér keményen ágaskodó farka, amit erõsen meg is markolok, kiváltva belõle egy igazi szexnyögést. Ez az.

 

Hm. Õ már szopott le engem, de én még nem csináltam neki. Nem szokásom, de neki bármit, mellesleg õt imádnám a számban érezni. Mindenét. Legszívesebben felfalnám szõröstül bõröstül, de akkor kit dugok meg?!

 

Elvigyorodom, neki pedig elkerekednek a szemei, látszólag fogalma sincs hova tegye ezt a gonosz mosolyt és sokat ígérõ tekintetet. Amikor hirtelen bekapom, leesik neki és felkiáltva kapaszkodik meg azon amit hirtelen talál. Térdei is elgyengülnek, meg is roggyan, de csípõjét keményen megfogva szorítom õt a falhoz. Szorgalmasan szívom mélyen magamba, majd kiengedem és vissza, klasszikus szopástechnikával. Nyelvemmel lágyan körözök a makkján és vigyorogva figyelem kába arcán a vegytiszta gyönyört. Imádom õt ilyenkor. Gyönyörû, szexi és észbontóan vonzó. Ha lehetne ezt szavakkal tovább fokozni, megtenném. Teljesen oda vagyok érte. Kiengedem a számból, megnyalintom kerek és kemény herezacskóját is, számba veszem és finoman megmasszírozom a nyelvemmel. Õ olyan hangokkal ajándékoz meg engem, amitõl berezonál a farkam és legszívesebben azonnal elélveznék tõle, de tartom magam. Csak térdelek elõtte és visszatérek szépséges farkára, amely már remeg és vöröslik, amitõl tudom, hogy hamarosan eljut a csúcsra. Ívbe feszül a teste, és én elszorítom ujjaimmal a tövét.

 

- Genma! – kiáltja csalódottan. – Engedj el! Ahh... hagyd...!

 

Felállok és durván megcsókolom.

 

- Nem – válaszolom kurva egyszerûen. – Azt akarom, hogy velem együtt élvezz. Fordulj meg!

 

Szó nélkül fogad szót kemény parancsomnak, és magától tartja ki nekem édes fenekét. Ujjaim azonnal lecsapnak a kényes részre, de nem kell sokat tágítanom.

 

- Genma... gyerünk... nyhh... – zihálja szívem virágszála.

 

Oké, felõlem is mehet a menet. Mélyen beléhatolok, visszafogom magam és nem durván. Pedig legszívesebben úgy nekiesnék hogy semmi sem maradna belõle, de nem teszem, hiszen õ itt Raido. Az én Raidom. A mindenem.

 

Lassan mozogni kezdek benne, fél kézzel még mindig a lüktetõ péniszét szorítom, a másikkal pedig mellkasát, hasát simogatom. Arcomat nyakába temetve zihálom a nevét újra és újra.

 

- Raido... Raido... Raido... – nyögöm újra és újra, minden csípõlökéssel.

 

- Genma...! – nyögi hangosan, körmei karomba vájnak, és abban a pillanatban elengedem.

 

Robbanás.

 

Szinte szétesek a forró gyönyörben, molekuláimra. Nem érzékelek mást, csak hogy õt szorosan ölelem magamhoz, képtelen vagyok elengedni.  

 

Raido:

 

Lassan lehalad testemen, a víz csak még sikamlósabbá teszi ajkait. Harap, csókol és szív, és pedig teljesen elgyengülve hagyom neki. Most mit is tehetnék? Lökjem el, amikor én is erre vágyom. Még az agyam is tiltakozna, nem csak testem.

 

Rámarkol farkamra, és ekkor érzem azt, hogy teljesen elvesztem.

 

Lenézek rá, de csak vigyorog, amit nem értek. Miért élvezkedik ennyire? Amikor hirtelen, szinte egy pillanat alatt veszi szájába vágyamat, erõsen karmolnék a falba, de nem megy, éles hang csúszik ki torkomon, és elgyengült térdekkel hagyom magam. Csípõmnél támaszt meg, és olyan élményben részesít, amilyet még nem tapasztaltam.

 

Kiereszt szájából, majd lentebb tovább nyaldos és kényeztet, már nem kell sok, és érzem, kirobbanok. Lassan, fokozatosan emelkedik a feszültség, már lassan elérem a kaput, ahol kitörhetnék, de pont elõtte megáll minden, és erõsen szorít meg.

 

Bassza meg… Ha tehetném, most dühösen rángatnék egy rácsot.

 

- Genma! Engedj el! Ahh... hagyd...! – Basszus, basszus, basszus… Ahh, mindjárt felrobbanok…

 

Felemelkedik térdeirõl, és a szavakad egy mohó csókkal folytja belém.

- Nem. Azt akarom, hogy velem együtt élvezz. Fordulj meg! – bassza meg! Ahh… Nem bírom…

Megfordulok nagy nehezen, Õ még mindig szorít, szabad kezével bejáratom kezdi masszírozni. Mit játszadozik még?

 

- Genma... gyerünk... nyhh... – mi lesz már?

 

Hangosabban nyögök fel a kelleténél, mikor egy gyors mozdulattal csusszan be, s mintha a nagykapu, sokkal magasabbra kúszna, újra elkezdek közelíteni felé, elpárolognak testemrõl a cseppek, összeszorítom szemem, megszûnik minden, és csak a sötét, fullasztó zihálás marad. Nevemet hallom, és keresztben ezt viszonzom saját elhaló hangommal az Õ nevének kiejtését.

 

Nem bírom… Genma… Nem bírom…

 

Mikor végre elereszt, olyan hatalmas erõvel csap le az orgazmus hogy szinte elnyom, ordítanék, ha tudnék, de csak nevének elhaló nyögése jut.

 

Térdre csúszom, a köd lassan tisztul, szinte ki sem tudok jutni belõle, csak szörnyen lassan. Alkaromat a csempére támasztom, és arra hajtom felem, érzem, hogy testemet erõs karja fonja körbe. Sõt még azt is tisztán hallom, hogy hortyog. Szörnyen kiüthette magát, de a végérõl már csakis Õ tehet. Én csak segíteni akartam lefürdeni.

 

Elmosolyodom, és felemelem fejem, meg sem lepõdöm, hogy karomon sûrû lé folyik végig. Elõre hajtom fejem, rózsaszín-vöröses víz csobog le a lefolyón. Összeszorítom ajkaimat, majd megint felemelem fejem. Kibírom… Nem lesz semmi bajom, könnyen gyógyulok, a fájdalom pedig csekély bármihez képest.

 

Lemosom magunkat, a falat, majd kivonszolom, marunkra dobok egy törülközõt, és az ágyba viszem.

 

Nem törölgetem sokat, csak betakarom, és ahogy vagyok, mellé fekszem. Azt hittem haragudni fog rám, bár sosem lehet tudni, hogy mikor mit gondol. Remélem elfelejtette… jó lenne.

 

De teljesen megnyugodtam, hogy itt van. Nélkülem ment küldetésre, ami ritka, meg is lepõdtem, hogy Tsunade-sama nem együtt küldött el… Furcsa ez nekem.

 

Fáradt vagyok, hamar el is alszom mellette.

 

~*~

 

A kipihentség egyik átka, hogy kevesebbet alszol a kelleténél, és korábban kelsz, mint szeretnél. Bahh… miért kell az elsõ napsugaraknak pont az én pofámba világítania?

 

Morcosan morogva nyitom ki szemem, de ahogy oldalra fordulok, haveromba ütközök.

 

Mire kipislogom minden csipámat, rájövök mindenre, és csak elmosolyodom. Hiányzott… lehet nem is tudja mennyire. Vagy még is? Akkor tegnap nem mondta volna, hogy én is neki.

 

Talán tényleg többet érez, csak nem ismeri fel. Hm…

 

Végigmérem horkoló alakját, óvatosan a hátára gördítem, és természetesen azonnal megakad a szemem a sátorkezdeményen. Hmm… Vajon valami érdekeset álmodik? Esetleg a szokásos? Bár a tegnapi után nem kéne… Használjuk ki.

 

Vigyorogva felé mászom, de meg sem rezzen, csal oldalra hajtott fejjel, majdnem a nyálát folyatja a párnára. Mélyen alhat, ha az ágy mozgását és recsegését nem érzékeli.

 

Szabadok hagyott nyakára hintek csókot, majd egyre lejjebb, miközben lesimogatom róla a takarót. Csak morog és mocorog néha, de még mindig horkol mellé, néha a nevem is becsusszan torzan, és ez csak egyre jobban ösztönöz.

 

Végül már lerántom róla az egész takarót, ami fedi, vágyának nyilvánvaló látszata is feltárul elõttem, s lassan én is teljesen izgalomba jövök. Sokkal egyszerûbb lenne, ha nem aludna, bár lehet, ha nem aludna, akkor ezt nem is tudnám mind megtenni, sõt nem is nagyon hagyna rá lehetõséget. Most viszont kiélvezhetek minden pillanatot és ízt.

 

Finoman harapok combjába, ajkaimat lágyan vezetem végig heréin és farkán, alhasán, hasán, mellkasán, majd nyakán keresztül egészen álláig, ahogy puszit hintek lusta ajkaira.

 

Még mindig semmi reakció, de szerintem már nem kell sok.

 

Mikor felette görnyedve markolok vesszõjére, elhalóan felnyög, és pár apró rántás után kipattannak szemei, de szabad tenyeremmel azonnal eltakarom õket, közel hajolva arcához.

 

- Csak álmodsz – duruzsolom halkan, tovább folytatva a masszírozást, ajkaira lihegve izgalmamat.

 

- Mh… Raido – nyögi rekedtesen, kezeivel azonnal tapogatózni kezd, végigsimítja vakon testemet, és halkan sóhajtozom. Kellemes, nagyon is. Belemarkol fenekembe, combjaimba, ujjait lassan felvezeti oldalamon, rácsúszik hasamra, és lefelé haladva megtalálja merevedésemet.

 

Mint a héja a zsákmányra, úgy vetõdnek ujjai rám, és elnyelve egy nyögést rezzenek meg, egy pillanatra megállok a mozdulatban, de rendíthetetlenül folytatom tovább. Elõször szinte össze-vissza, gondolom, álmosan mozgatja kezét, de ahogy érintésének hatására gyorsulni kezd kezem, az övé is megtalálja ugyan azt a ritmust. Ahh… nem igaz, hogy mindent jobban tud, mint én… hogy tudja ilyen gyorsan fellángoltatni testemet is.

 

Erõm fokozatosan vesztem el, de nem hagyom magam, viszont homlokomat a rajta tartott kezemre támasztom, egyre vadabbul lihegve morgom a nevét, és újra visszahallom sajátomat, ami csak növeli hevességemet. Tagom egyre jobban lüktetni kezd kezében, érzem markomban az övét is, és szinte egyszerre csap le a gyönyör, felnyögve eresztem ki rá mindenem, ahogy Õ is a tenyerembe folyik. Lihegve nehezedem rá, lecsúsztatom szemérõl kezemet, és csak félig támaszkodom meg teste mellett, hogy ne nyomjam teljesen össze.

 

- Ilyen ébresztõt minden nap el tudnék viselni – morogja halkan, és persze hallom a hangján, hogy szélesen vigyorog. Sejtem… hehe… Örülök, így én is elmosolyodom, és tovább pihegek. Nincs kedvem felkelni, pedig muszáj lesz.

 

- Hiányoztál… - suttogom halkan, lehunyva szemem. Hülye vagyok, de ez már csak ezzel jár… Nem kellett volna beleszeretnem… Nagyon nem…

 

Genma:

Csodás érzésre nyílnak ki szemeim. Forró lehelet csiklandozza arcomat, számat, keményen meredõ farkamat egy kéz masszírozza olyan szakértelemmel, mintha én magam csinálnám.

- Csak álmodsz – dörmögi számba egy mély hang. Ahh... igen, biztos csak álmodom, a szokásos nedves vágyálmaim egyikének közepében lehetek. Soha nem akarok felébredni... Mmhh... Raido... Ki is mondom talán hangosan, fene tudja.

Már rajta kóvályognak mohó mancsaim, izmos és rugalmas testének minden centijét újra és újra végigtapogatva, simogatva. Tudom hol szereti és hol nem, és lám, már nyög és remeg is felettem. Pláne amikor viszonzom kedves szívességét, és én is farkát masszírozom, egy ütemre vele.

Hangos nyögéssel rándul össze, ahogy én is alatta. Igen... ahh igeeen...

Rám rogyva zihál, ahogy én is kortyolom a levegõt. Nem zavar a súlya, egész nap szívesen elviselném magamon.

- Ilyen ébresztõt minden nap el tudnék viselni – dörmögöm elégedett vigyorral. Csak visszamosolyog rám és behunyja csokoládébarna szemeit.

- Hiányoztál…

- Te is nekem, angyalbögyörõ - búgom megcsókolva döbbenten elnyíló száját. - Ezt a reggeli ébresztõt pedig rendszeresítjük.

 

Csak morran egyet, legördül rólam és sértett királykisasszonyként kivonul a fürdõbe. Az ajtóban még visszafordul, mondana valamit, nyitja a száját, de én csak elégedetten elterülök és rávigyorgok, meztelen testének látványától máris újra merev farokkal.

- Siess vissza mókuskám... - szólalok meg, mert látom hogy odafagyott a küszöbre a kis édes.

 

Raido:

 

 

- Te is nekem, angyalbögyörõ. Ezt a reggeli ébresztõt pedig rendszeresítjük. – Minek nevezett engem az elõbb? Bahh…

 

Lefordulok izzadt testérõl, majd kikászálódva az ágyból, a fürdõ felé veszem az irányt.

 

Még az ajtóban állva visszafordulok hozzá, de látom, ahogy teljesen kiterülve, teljesen felelenevedve figyel engem, és elõször szóhoz sem jutok a látványtól.

 

- Siess vissza mókuskám… - Az idióta szavakra újra észbe kapok, kissé megrázom fejem, és fenyegetõn felé tartom mutató ujjamat.

 

- Még egy becézés, és kiheréllek – morgom halkan, majd visszafordulok, és becsapom magam mögött az ajtót.

 

- Én is szeretlek – hallom még tompán az ajtó falapján át, és csak elmosolyodom. Idióta…

 

Belépek a zuhany alá, megnyitom egyszerre a hideget és meleget, majd hagyom, hogy a váltakozó víz mardossa testemet, és megtisztítson… az egyéb nedvektõl.

 

„Mókuskám”… Nem normális, az már biztos. Viszont… minden másban teljesen… nehéz megfogalmazni úgy, hogy ne tûnjek nyálasnak.

 

Kilépek a zuhany alól, egy törülközõt megragadva dörgölöm meg hajam, majd végig egész testemet, de nem csavarom magamra, hanem összetekerem kissé, és halkan, szinte nesztelenül nyitom ki az ajtót, és lépek ki.

 

Király, pont háttal van, hason fekszik!

 

Teszek még egy lépést felé, majd a kissé nedves, összetekert törülközõvel, egy nagyot csapok a seggére, mire azonnal megfdordul szitkozódva, a legcifrább szavakkal illetve.

 

Csak vigyorogva csapom vállamra a törülközõt, és figyelem, ahogy a fenekét dörzsöli.

 

- Menj te is fürödni, Rómeó – arcába csapom a törülközõt, majd az ajtó felé veszem az irányt, hogy kávét szerezzek. Az az elemem.

 

Genma:

- Még egy becézés és kiheréllek – ígéri a golyóimnak, a nyomaték kedvéért rájuk is mutatva. Ha képesek lennének rá, sikítva menekülnének.

 

Kimegy a fürdõszobába, mint egy sértett királylány én pedig csalódottan fordulok hasra.

 

- Én is szeretlek – kiáltom utána, de csak az ajtó néz vissza rám. Bah... Pedig amikor dühös, akkor a legszenvedélyesebb... Kár.

 

 

 

Csatt.

 

 

 

Égõ fájdalom hasít a seggembe, és én káromkodva fordulok meg. Ez a sunyi mögém osont és odavágott a nedves törülközõvel! Hogy az a...!

 

- Menj te is fürödni, Rómeó – dörmögi széles vigyorral, akár egy jóllakott óvodás. Elkapom a felém hajított törülközõt és morogva kivonszolom magam. Jól esik a fürdõ, tagadhatatlanul. Felfrissülök, és amikor visszatépek a hálómba, Raido sehol. A konyhában találom meg két csésze kávé társaságában. Amikor meglát, felém nyújtja az egyiket, majd végig svenkel tekintete pucérságomon. Csak a falatnyi törülközõ rejti véka alá amit kell. Õ már felöltözött.

 

- Mi ez a gálaviselet? – emelintem meg egyik szemöldököm kérdõen. – Küldetésre megyünk, amirõl én nem tudok?

 

- Csak én.

 

Várom hogy folytassa, de hát békák sosem fognak az égbõl hullani, és Raido sem lesz bõbeszédû sosem.

 

- És mifélére?

 

- Kíséret.

 

- Egyedül? – húzom ki belõle harapófogóval. Csak bólint. Felhajtom a kávét és koppan a csésze az asztalon.

 

- Veled megyek. Úgyis szabadnapos vagyok.

 

- Itthon maradsz és pihensz – válaszolja blazírt nyugalommal, majd elmosogatja a csészéket. Döbbenten nézem a hátát a mosogatómnál. Szinte soha nem vállal nélkülem küldetést, igaz hogy mindig én erõsködök és vele tartok, a mai sem lenne kivétel. Nem értem miért nem akarja most, hogy vele menjek.

 

- Raido. Kezdek zabos lenni – dörmögöm homlokráncolva.

 

- Nyugi. A Hokagét kísérem el homokfaluba. Azt kérte, csak én menjek.

 

Lassan kifújom a levegõt és mögé lépek. Már nem mosogat, csak nézi az üres tálcát. Hátához simulok és átölelem, nyakába fúrom arcomat. Mély szippantás.

 

- Mennyi idõre mész el?

 

- Nem tudom, ismered Tsunadét. Akár egy hét is lehet vagy több.

 

- Bassza meg – közlöm.

 

- Máskor is volt már ilyen.

 

Na igen, volt hogy hónapokig nem találkoztunk, de...

 

- Akkor még nem voltunk szeretõk.

 

- Szeretõk? – pillant rám a válla felett. Komoly az arca, szemeiben megint ott van az a sebezhetõség, amivel teljesen le tud venni a lábamról.

 

- Zavar? – kérdezek vissza nem túl elmésen. Lehet hogy neki ez nem tetszik... de szerintem teljesen rendjén van ez így. Elvégre õ az egyetlen, akivel bármit el tudnék képzelni, még azt is hogy hozzábútorozok, vagy õ hozzám. Felém fordul és mélyen a szemembe néz. Imádom amikor ennyire figyel rám, igazság szerint azt is imádom hogy épp a merevedésünk egymáshoz préselõdik, hehe.

 

- Genma... én... – kezdené, de nem hagyom hogy befejezze. Nyilvánvalóan el akar küldeni a búsba és meg is értem, a magamfajta csávók nem valóak komoly kapcsolatra, senkinek nem kellünk egy éjszakánál többre. Nyilván õ is így van ezzel. Inkább elterelem a témát, semhogy megsebezze kõkemény szívemet, acélpenge szavaival.

 

 

 

- Raido – búgom perverz vigyorral – a fegyvered nyomja a csípõmet.

- Hülye – nevet fel aranyosan, én pedig mosolyogva csókolom meg. Olyan szép amikor nevet, és eddig csak nekem jutott az öröm, hogy így láthatom.

 

Raido:

 

 

Mire végez már a konyhában töltöm a kávét a csészébe, teljes ruházatban. Talán ideje lenne elmondani neki.

 

Mikor kilép nyelnem kell egyet, és megerõszakolnom szemeimet, hogy ne méregessem folyamatosan, végül csak felé nyújtom a kávét, de furcsálló tekintetét nem kerülöm el.

 

- Mi ez a gálaviselet? Küldetésre megyünk, amirõl én nem tudok? – sejthettem volna, hogy beletrafál a közepébe, ha véletlenül is.

 

- Csak én – vallom be egyszerûen.

 

Egy kis csend telepszik kettõnk közé, iszogatva nézek rá, de kizárólag csak a szemébe, bár abban is könnyen el tudok veszni.

 

- És mifélére?

 

- Kíséret.

 

- Egyedül? – csak bólintok, hisz pont ekkor kortyolok egy újat a csészébõl. - Veled megyek. Úgyis szabadnapos vagyok.

 

- Itthon maradsz, és pihensz – nem gondolhatja, hogy épp visszatér egy halálos küldetésbõl, és máris egy újra megy. Kemény figura, de nem ennyire.

 

- Raido. Kezdek zabos lenni – morogja mögöttem, míg elmosom a csészéket, majd megtámaszkodom a csap szélén.

 

- Nyugi. A Hokagét kísérem el homokfaluba. Azt kérte, csak én menjek. – bár azt én sem értettem, hogy miért.

 

Végre lenyugszik, hallom sóhaján. Hát igen, a Hokage parancsával nem ajánlatos szembeszállni, ezt én is jól tudom ezért is tartatom itthon, pedig valahol örülnék, ha õ is jönne. De az elsõ, most a pihenés.

 

- Mennyi idõre mész el? – jön az újabb kérdés.

 

- Nem tudom, ismered Tsunadét. Akár egy hét is lehet vagy több. – sajnos tényleg így van.

- Bassza meg – én is hasonló véleményen vagyok, de ezt persze nem közöltem senkivel.

- Máskor is volt már ilyen. – próbálom õt is és magamat is nyugtatni egyszerre, ami nem könnyû.

- Akkor még nem voltunk szeretõk. – a mondat olyan hirtelen hideg zuhanyként ér, amit még soha nem éreztem. Totálisan leblokkolok, és csak megismételni tudom szavát.

 

- Szeretõk? – vállam felett nézek rá, hogy arcáról tudjam meg, vajon viccelõdik-e, de nem… Ez… ez egy õszinte szó volt. El sem hiszem…

 

Szívem ideges zakatolásba kezd, izgatott leszek, és azt sem tudom mire gondoljak hirtelen. Komolyan hihetetlen.

 

- Zavar? – kérdez vissza, és nem tudok megszólalni. Zavar? Nem tudom. Olyan mintha rég erre vágytam volna, de most annyira hihetetlen, hogy furcsa érzéseket kelt. Azt hittem… pont õ fog a legkevésbé ragaszkodni bármihez is.

 

Teljes testtel fordulok végre felé, közelebb lép, és mélyen nézhetek szemébe. Amúgy sem vagyok nagy beszédes, de ilyenkor még nehezebb szóhoz jutni.

 

- Genma… én… - szavaim csókjába fulladnak, de nem bánom, inkább élvezem. Egy pillanatra eltûnik minden gond, és mégis megnyugszom, hiába tudom késõbb újra elõjön a téma.

 

- Raido – dörmögi elhajolva, majd kaján vigyor húzódik ajkaira – a fegyvered nyomja a csípõmet.

 

- Hülye – vigyorodom el én is, sõt felnevetek, és újabb csókot kapok, finomat és mélyet. Közben kezem tevékennyé válik, karját, oldalát végigsimítom, és lebûvölöm róla a törülközõt. Vigyorogva hajol el, már õ is pontosan tudja a folytatást.

 

~*~

 

Hajnalban indulunk, hogy kényelmes idõpontban érhessünk oda, ezzel nyerve egy fél napot, és csak egy éjszakát kell az erdõben töltenünk, másnap estére a rejtett homokba érünk.

 

Minden komolyabb búcsúszó nélkül hagytam Genmát tovább aludni, bár nem kis bûvészet volt felkelni úgy mellõle, hogy folyton visszaránt, de végül sikerült kicserélnem magam egy nagy párnával.

 

- Indulhatunk? – kérdi a Hokage mellém lépve, mire biccentek, majd elhagyjuk a falut.

 

 

 

Habár lehet csak paranoia, de mindig olyan érzésem van, mintha figyelnének. Én haladok elöl, Tsunade jön mögöttem, és ez így meg egész estig, míg le nem táborozunk valahol.

 

Ha nem muszáj, nem beszélek, sosem szerettem társalogni, és ez így is marad. Furcsa ez nekem, hogy csak én jöttem kísérõként, pedig általában legalább hárman szoktuk kísérni Õt.

 

~*~

 

Végre másnap megérkezünk, és lepihenhetünk, majd az egész hét azzal telik, hogy felette állok, vagy ha kell, kivonulok a tanácsterembõl, és hallgatom a zajokat. Nem tudom, mi történhet odabent, csak veszekedést hallok sokszor, azt is csak addig, míg egy kolléga el nem hív kávézni.

 

Este az ablakban ülve figyelem az eget sóhajtozva. Soha a életben nem hittem volna, hogy leszek ilyen érzelgõs marha, és azt végképp nem gondoltam volna, hogy pont legjobb haverom miatt.

 

Szeretõk…

 

Tényleg azok lennénk? Olyan furcsa nekem ez az egész. Nem ezt akartam? Akkor miért nem mertem neki semmit mondani? Azt sem tudom mit akartam akkor mondani. Hogy boldog vagyok? Nem… Nem tudom… De ha visszamegyünk végre, akkor valamit muszáj lesz és addigra magamban is el kéne dönteni.

 

Állítólag még egy hetet leszünk itt, de már ez is tiszta szenvedés volt nekem. Annyira hiányzik. Az illata… Vagy csak hogy a közelben érezzem. Erõs ajkai… Teljesen megbolondultam, remélem nem az itteni levegõ tett belõlem ilyen hülyét.

 

Felsóhajtok, majd az ágy felé veszem az irányt, és hanyagul elnyúlok rajta, a plafont bámulva.

 

Aludni kéne, de semmi kedvem. Pedig jó lenne, ha holnapra kipihent lennék, sosem lehet tudni, hogy mi üt be, bármi megtörténhet.

 

Hirtelen, szinte nesztelenül nyílik az ajtó, kezem már nyúlna a párna alá a kunaiért, de megállok a mozdulatban, amikor meglátom „vendégemet” a szomszéd szobából.

 

Állam leesik és akkorát koppan, mint még soha, szemeim kidüllednek, és még az agyam is kisül. Ugye ez most egy vicc, vagy csak egy torz álom?

 

Tsunade áll az ajtóban kis fehérnemûben, és fátyolban, én meg azt sem tudom, hova nézzek.

 

- Ho-hokage-sama… - nyögöm ki nagy nehezen a szavakat, és még nem is lépett felém egyet sem, már hátrálni kezdek észrevétlenül, mint a sarokba szorított vad.

 

- Nem alszol, remek – mondja halkan, kuncogva, és bezárja maga mögött az ajtót, majd felém lépked, és pulzusom az egekig szökik.

 

- Ts-tsunade-sama… szerintem nem kéne… én nem tudok…

 

- Ó nem kell semmit sem tenned – menten lepetézek… komolyan rám akar mászni? Bassza meg… hogy vágom magam ki ez alól? Esélytelen a nélkül, hogy ne bántsam meg.

 

Mire az ágyhoz ér én addig hátrálok, hogy lepottyanok róla, végül felállva a falhoz tapadok és az ablak felé kezdek el araszolni.

 

- Nekem… dolgom van – makogom zavartan, majd kivetem magam az ablakon. Hah… megmenekültem.

 

A nagy épület oldalához sétálok egy sötétebb utcába. Azt hiszem az éjszakát inkább ide kint töltöm, majd holnap kimagyarázom magam, és talán még lefokozásra is számíthatok, de nem érdekel… Vajon mit tettek ennek a nõnek a kajájába?

 

- Hé – morran mögöttem egy hang, és reflexszerûen suhintom öklömet, de elkapja, és erõsen szorítja csuklómat, én csak felciccenve összeszorítom ajkaimat.

 

A falhoz présel, majd ekkor meglátom arcát.

 

- Genma – olyan lelkesen rikkantom, hogy vissza kell fognom magam. Ezt már tényleg nem hiszem el. Komolyan utánam szökött? Az idiótája. Ezért még kapni fog… egy kiadós verést.

 

- Hova siettél így éjszaka? – arca komor, szeme mégis mosolyog. Úgy örülök hogy láthatom.

 

- Én… csak… - most mondjam azt, hogy a Hokage majdnem megerõszakolt?

 

- Mindegy, nem is érdekel… - kezei közé fogja arcomat, mohó fullasztó csókkal üdvözöl, és elfelejtek minden kérdést, pedig baromira érdekel, hogy miért jött utánam, és hogyan.

 

- Hiányoztál… - nyögöm erõtlenül karjaiban, mikor hagy egy pillanatra levegõhöz jutni. Egy hét hosszú idõ, nem beszélve kettõrõl, nehezen bírtam volna ki nélküle.

 

- Te is – jön a válasz, és hirtelen azt sem tudom hol kapaszkodjak belé, mit fogdossak rajta, mert mindent akarok egyszerre, mintha már több éve nem láttam volna. Belebolondultam, ez már biztos.

 

- Genma – sóhajtom, ahogy nyakamra tér, és forró lehelete lúdbõrössé tesz ebben a nyári, sivatagi hideg éjben. – Genma… én… - elcsuklik hangom, ahogy erõsen megszívja a bõrt, és felnyögök, mikor kezével pólóm alá kalandozik. – Én sze… - basszus… majdnem kicsúszott… De miért nem mondtam ki? Miért akartam kimondani? Tényleg ennyire hülye vagyok? Meglehet.

 

Megáll a mozdulatban, majd visszahajol arcomhoz.

 

- Mit mondtál? – susogja ajkaimra, és teljesen velõmig megborzongok érzéki hangjától.

 

- Semmit – sóhajtom válaszként. Kimondani még tényleg nem mondtam ki semmit.

 

Genma:

Bassza meg. Miért rohanok úgy mint egy idióta, eszemet hátrahagyva utána, csak azért, mert kibaszottul hiányzik?

Este érkezem. Fáradt vagyok, büdös és poros. Ahogy a szállodához közeledem, sikeresen belerohanok és meglepem hátulról. Egy bájos jobbhoroggal fogad, de blokkolom és csuklójánál fogva egy épület falához penderítem, hozzápréselem magam és megnyugodva sóhajtok fel.

- Genma! – vidul fel, tetszik ez a reakció, de a legfontosabb: miért oson éjszaka a fal mellett, nyilvánvalóan tilosban járva az éjszaka közepén egy idegen faluban?

- Hova siettél így éjszaka?

- Én csak...

- Mindegy, nem is érdekel... – szakítom félbe, hiszen ha küldetésrõl van szó, akkor inkább jobb is ha hallgat. Inkább megcsókolom, nyelvemmel szinte megerõszakolva õt. Ahh basszus, de hiányzott! A szívem majd kiugrik mellkasomból, úgy dübörög a boldogságtól. Raido íze...

- Hiányoztál... – nyögi a számba.

- Te is – súgom vissza, fenekébe markolok ahogy õ is az enyémbe, merevedésünk egymáshoz feszül nadrágjainkon keresztül, jelezve hogy bizony ám, baromira hiányoztunk egymásnak.

Nyakát harapdálom, és õ olyan hangon és ÚGY mondja a nevem, amitõl kis híján beleélvezek a nadrágomba. – Genma én... én sze...

Hm? Felemelem a fejem, és szemeibe nézek. Suna feletti csillagos égbolt tükrözõdik vissza tekintetében. Az sz-betûs szót akarta kimondani, vagy csak hallucináltam?

- Mit mondtál?

- Semmit.

Akkor tévedtem. Van ilyen.

- Hol a szállásod? Le kell fürödnöm.

Elengedem és hátralépek.

- Nem ártana – bólint, majd valami eszébe jut, ugyanis beletúr a hajába, ami nála az idegesség jele. – De...

Elindulok a szálloda felé, tétovázva csatlakozik hozzám.

- De mi?

- Tsunade a szobámban lehet még.

Döbbenten állok meg, arcát fürkészem. Igen, igazat mond.

- Nem mondod...? Te meghúztad a hokagét...?

Megrázza a fejét és idegesen matatni kezd a mellényével.

- Megléptem elõle.

Felröhögök, és a vállára csapom kezemet. Imádom õt, mondtam már?

- Gyere menjünk, majd én megvédelek tõle – folytatom még mindig vigyorogva, és a szállodába menet még párszor halkan elnevetem magam. Vizuális típus vagyok, szinte látom ahogy Tsunade egy szál csöcsben vonaglik neki, õ meg fülét farkát behúzva elszelel. 

 

A folyosón Raido megtorpan, és kezemet megfogva akadályozza meg, hogy benyissak a szobájába.

- Genma...

- Nyugi – fordulok felé mosolyogva, homlokomat az övéhez szorítva mosolygok rá, kezeimet derekára teszem. – Ha bent van, meghúzzuk és kész. Nekem már megvolt néhányszor, és ha valóban faképnél hagytad, morcos lesz, ráadásul kiéhezett is.

Behunyja a szemeit és felsóhajt.

- Sejtettem...

- Neked talán nem tetszik? Szép szõke nõ, nagy dudákkal és nedves p...

- Kuss. Benne vagyok. Menjünk. 

 

Természetesen ott találjuk a hokagét, szexi kis fehérnemûben fekszik az ágyon, szemöldökét komoran összehúzza ahogy megpillant, barna szemei ölni tudnának.

- Te meg mit keresel itt? – morran rám, felül és nagy mellei ringanak a fátyolszerû hálóing alatt. Nagyot nyelek. Uhh...

- Gondoltam beugrok, hátha segítség kell – vigyorgok vissza rá. – De elõbb lemosom magamról az út porát. Raido...

Visszafordulok a mögöttem állóhoz, és egy hosszú, nyelves csókkal érem el hogy elolvadjon karjaimban. Felemelem arcomat és levigyorgok rá.

- Melegítsd fel amíg vissza nem térek.

Szexisen csillannak szemei, megnyalja száját és viszonozza a vigyort. Igen, ez már az én Raidom. A magabiztos, velejéig szexis dög. Az egyetlen, aki még nálam is jobban ért a nõkhöz Konohában.

Eltûnök a fürdõszoba ajtajában.

 

Raido:

 

- Hol a szállásod? Le kell fürödnöm. – kifújok egy mély levegõt a szavak hallatán, úgy néz ki nem vette észre.

Elereszt, bár érzem, hogy kissé ragad. Hehh… vajon mikor indult el otthonról?

 

- Nem ártana – már épp indulnánk el, amikor eszembe jut… Tsunade még a szobában lehet. – De…

 

- De mi? – na jó, jobb lesz ha elmondom.

 

- Tsunade a szobámban lehet még. – sóhajtom.

 

- Nem mondod...? Te meghúztad a hokagét...? – idegesen csóválom a fejem. Bahh… néha tényleg jobb lenne, ha részletesebben tudnék beszélni.

 

- Megléptem tõle – vázolom fel a nagy helyzetet, mire jóízûen röhögni kezd. Sejthettem volna.

 

Mikor végre lenyugszik, már vállamra sem támaszkodik, hogy ne essen össze a nagy nevetésben.

 

- Gyere, menjünk, majd én megvédelek tõle. – Kösz… tényleg…

 

 

 

Odafent tök lazán lépne be a szobába, minden gondolat nélkül, de egy pillanatra megállítom. Õt nem is zavarja?

 

- Genma…

 

- Nyugi – fordul még vissza, halkan - Ha bent van, meghúzzuk és kész. Nekem már megvolt néhányszor, és ha valóban faképnél hagytad, morcos lesz, ráadásul kiéhezett is.

 

Miért nem lepõdöm meg? Túl jól ismerem õt, biztosan azért. Hiába kerülget furcsa érzés, amikor átkarol, azonnal elszáll minden.

 

- Sejtettem…

 

- Neked talán nem tetszik? Szép szõke nõ, nagy dudákkal és nedves p...

 

 

- Kuss. Benne vagyok. Menjünk.  – nem szeretem ha részletezéssel húzza az idõt, gondolom sokáig tudna áradozni, és nem szeretném hallani.

 

- Te meg mit keresel itt? – dörren a nagy Hokage morcos hangja a szoba levegõjén keresztül, majd felül az ágyon.

 

- Gondoltam beugrok, hátha segítség kell. De elõbb lemosom magamról az út porát. Raido... – felém fordul, egy hosszú mély csókkal nyugtat meg, és lassan feloldódom – Melegítsd fel amíg vissza nem térek – dörmögi számra. Jól van… Benne vagyok. Csináltuk már együtt, menni fog, nem utolsó sorban nem csak Õ van kiéhezve.

 

Még utána pillantok, míg háta mögött nem csapódik az ajtó, aztán tekintetem visszaterelem az ágyon elterülõ nõre. Lassan felé lépek párat, közben leveszem köpenyem, ami a földön koppan, pólóm alját, és nadrágom szélét matatva. Ha jobban megnézem, igaza van Genmának, csak attól kell elvonatkoztatnom, hogy õ a fõnököm és a falu vezére.

 

- Így már sokkal jobban tetszel – búgja buján, mire csak elvigyorodom. Igen… sikerült kellõen kikapcsolni az agyam, és aktiválni azt, ami minden kannál a második agy. Hehe…

 

Feltérdel az ágyon, és szinte lekarmolja rólam a pólót, hagyom, hogy vetkõztessen, szinte semmit nem kell tennem. Tetszik a passzív oldal is, sokkal kényelmesebb.

 

Mikor hátralököm az ágyon, magával ránt, így az adott lendületbõl azonnal letámadhatom ajkait, és nyakát. Felém kerekedik, érzem mellkasomnak nyomódni hatalmas kebleit, s míg marcangolva csókol, levarázsolom róla a falatnyi csipkéket.

 

Nem hittem volna, hogy ennyire vad tud lenni, bár… kinéztem belõle, de tapasztalni teljesen más. Keze megtalálja feléledt farkamat, aprót nyögök szájába, majd Õ kuncogva halad le testemen, mellei végigsimítják forró bõrömet, sõt leérve azzal vesz kezelésbe. Ó anyám… és én még ki akartam ezt hagyni.

 

Hallom, hogy nyikordul az ajtó, ködös szemeimet kinyitom, és kényelmesen ülve az ágyon élvezem, hogy kényeztetnek, közben figyelem, ahogy Genma lép ki a fürdõbõl csöpögve, törülközõ sincs rajta, úgy látszik ahogy volt kilépett a zuhany alól, és sietett ki.

 

Fojtottan nyögök fel, ahogy forró száj öleli körbe vágyamat, hátam mögött megtámaszkodva kényelmesedek el még jobban. Az ágyhoz sétál, látom, hogy egyik keze a nagy, fehér kerek fenéken simul végig, majd ahogy a nõ felnyög, én is beleborzongok.

 

Genma mellém áll, majd fejemre simítja kezét hátul, megragadja hajamat, és maga felé fordít. Férfiassága fénylik a víztõl, felfelé meredve simít végig rajtam és már a látványtól is nyögnöm kell. Résnyire nyitom ajkaim, lihegve gyönyörködöm alakjában, lassan számat kezdi el simítani makkjával, majd durván számba löki. Ah, bakker…

 

Szemem bekönnyezik a gyönyörtõl, hagyom, hogy irányítsa fejem, miközben másik kezével Tsunadet is kényezteti. Ha így folytatja, nem fogom sokáig bírni.

 

Genma:

Genma

 

 

Szinte lemaratom bõrömet a forró zuhannyal, lesikálom bõrömrõl a koszt és leöblítem a szappanhabot, felületesen végigfuttatom testemen a törülközõt és már rontok is be a szobába. Elfolytok egy hördülést amikor életem egyik legizgatóbb látványában részesülök. Raido az õ gyönyörû testével, napbarnított bõrével pihen a fehér lepedõn, hímvesszõje épp eltûnik két vastag és vörös ajak között. Ha Raido látványától majdnem elélvezek, hát a Hokage csupasz mellei és nagy fehér segge aztán totálisan megkoronázza a látványt, rá is kell markolnom keményen meredõ farkamra. Úúú a kurva élet... majdnem elmentem...

Melléjük lépek és hirtelen sajnálom hogy csak két kezem és egy farkam van. Jobb híján végigsimítom Raido szépséges mellkasát, Tsunade kerek fenekét aztán nem bírom tovább: cseppet sem gyengédem lököm péniszemet szívszerelmem szájába... és itt nem Tsunadera gondoltam, ahh basszushhh nhh... Raido mikor tanult meg ilyen jól szopni?!

Az izzadtság lassan gurul alá bõrömrõl, fogaimat összeszorítva tartom vissza a gyönyört. Nem, még nem lehet... nem sülhetek el így szégyenszemre, oda lenne a jó hírem. Zihálva figyelem nyáltól fénylõ hímtagomat, ahogy ki-be csúszkál Raido szájában, majd lejjebb siklik tekintetem, és szívom magamba a látványt. Tsunade fürge nyelvét, ahogy dolgozik... nagy melleit, kemény és kerek fenekét, amelyre tenyeremmel rácsapok, és végigsimítom. Jó csaj. Pedig az öreganyámmal egyidõs állítólag, de gyógyerejét testének fiatalítására használja. Hiú kismacska... mindig is az volt. És amilyen vad és domináns vezetõ, épp annyira imádja ha az ágyban teljesen alávetettként bánnak vele, de nem ám mindenkinek... csak az igazán kemény hímeknek engedi. Ujjaim lejjebb csusszannak, és õ készségesen tolja ki a fenekét nekem, így ujjaim akadálytalanul rálelnek nedves hüvelyére. Jól felizgult, ami nem is csoda. Raido igencsak különleges és ízletes fogás, még neki is.

Elengedem Raido haját amivel eddig irányítottam szopásának ritmusát, és kihúzódom a szájából. Tsunade azonnal felemelkedik, hátravágódik az ágyon és szélesre tárja lábait. Sápadt bõre világít a félhomályban, nagy mellei ringanak mozdulataitól, és lábai között nedvesen csillognak a szõke pihék. Hrr...

- Raido – halkam halk, szinte kifejezéstelen. A Hokage fejére mutatok, és õ azonnal megérti, egyem azt a formás fenekét. Tsunade feje fölé térdel, nekem háttal, és ismét elmerül a szájában, fenekén az izmok összehúzódnak ahogy ütemesen pumpálni kezd. Ó igen... Vigyorogva markolom meg a farkam, és tövig belenyomom a falu vezetõjébe. Belesikoltja gyönyörét Raido ölébe, szerencsére tompítja hangját a szájában serénykedõ farok. Hehe.

Keményen megdugom, és õ annyira élvezi, hogy teljesen eláztatja az ágyat maga alatt. Nem számolom hányszor van orgazmusa, tök mindegy. Az elõttem mozgó gyönyörûen izmolt férfitestet figyelem, ahogy fejét hátraejti, behunyja szemeit, kezeivel megkapaszkodik az ágytámlában, majd feltérdel, csípõje ring elõre és hátra, kezei pedig mellkasát, hasát simítják végig. Teljesen belefelejtkezett a kéjbe, én meg mint egy kukkoló, úgy szívom magamba a látványt.

Amikor Tsunade már túl tág és semmi élvezetemet nem lelem benne, elszórakoztatom magam és lassan végignyalom Raido izzadtságtól síkos bõrét, fenekétõl a nyakáig... lassan... ahh imádom az izzadtság sós ízét. Az övét különösen.

Mélyebbre löki magát Tsunade szájában, aki összerándul alattam és ismét elélvez. Belemarkolok Tsunade egyik mellébe, a másik kezemmel pedig Raido hajába és hátrafeszítem. Szexisebb látvány nincs is, ahogy izmos teste ívbe hajlik. Engedelmesen nyújtja felém a száját, forró és nedves a csókja. Zihál és remeg, rohadtul élvezi.

- Keményebben, úgy szereti... – súgom a fülébe, majd újabb csókkal elengedem. Lihegve, kemény csípõmozdulatokkal dugom tovább a Hokagét, és figyelem õt, ahogy szót fogadva nekem, mélyen és keményen szájba dugja a banyát. Széles vigyorral hallgatom az elfojtott nyögéseket és öklendezõ hangot, majd amikor ismét orgazmustól feszül meg alattam, újra végignyalom Raido hátát.

- Látod? - súgom lágyan, mély hangom hihetetlenül mély, leheletem a gerincét cirógatja. Megborzong és felnyög. Ez az...

- Ihgen...

Tsunade hüvelyébe csúsztatom ujjaimat, alaposan benedvesítem és Raido édes kis ánuszát megcirógatom vele.

- Hajolj elõre egy kicsit... még jobban... így...

Imádom amikor ennyire készséges. Nyelvemmel megcirógatom a hátul kilátszó herezacskóját, és találkozom Tsunade nyelvével is. Egy rövid smárolás után õ visszatér a hímvesszõre, én meg tovább lakmározom a puha kis bõrzacskót és a benne duzzadó golyócskákat. Raidot még soha nem hallottam ilyen hangosan nyögdécselni. Hû. Nyelvem feljebb csúszik, lusta körökkel tágítom bejáratát, kezeim remegõ, izzadó combjait simogatják, gyúrják, miközben még mindig Tsunadét dugom egyenletes és kemény tempóban. Kevés élvezetet lelek már benne, hisz úgy kitágult már, hogy akár a fejem is beleférne. Kihúzódom belõle, feljebb csúszok, széles terpeszben térdelek fölé, hogy hozzáférjek Raido fenekéhez. Ez az...

Kezeim elõrecsusszannak, mellkasát és hasát simítom végig, és amikor megérzi hímvesszõmet, hagyom hogy saját magától nyársalja fel magát rám. Apró és szexis csípõringásokkal fogad magába centirõl centire, én pedig rámarkolok péniszének tövére. Gyönyörûen tud nyögni...

- Ez az... – zihálom a fülébe harapva, majd csípõjét megragadom és egy durva mozdulattal hátrarántom magam felé. Felkiált, és összerándul, de megakadályozom hogy elélvezzen, ujjaim erõsebben szorítják péniszét, néha elér a Hokage szája is, aki szorgalmasan szopja még mindig. – Mozogj.

- Ge... Gen... mahh...

Nyakába harapva hördülök fel. Olyan könnyedén csúszik ki és be a farkam belõle, hála Tsunade nedveinek, hogy teljesen ellazulva mozoghatunk.

- Raido... – súgom a fülébe elégedett vigyorral. Fújtatok és zihálok, de nem bírom visszafogni magam. – Jó érzés...? Hm?

- Genma... mit...

Nem érti a kis drága, egyem a szívét.

- Szájba... baszni... a hokagét...? – zihálom és felnevetek amikor megremeg egész testében.

- Hü-hülye...

- Mint mindig... – hagyom rá, magamhoz szorítom erõsebben, és keményebb tempót diktálok. Nem sok hiányzik, ezért elengedem a farkát, õ pedig felordítva élvezi tele Tsunade száját. Fejét a vállamra ejtve emelkedik fel térdeltében, ahogy a gyönyör ívbe feszíti testét. Vállamra ejti a fejét, szemeit behunyja, hosszú és sötét szempillái árnyékot rajzolnak jóképû arcára. Istenem de szép... Gõze sincs, mennyire imádok benne lenni, vele lenni...

Hangosan felnyögve rándulok össze én is, amikor pedig megérzem herémen Tsunade forró nyelvét, újra végigfut testemen az orgazmus. Úhhh.... basszus...

 

 ***

 

 

Amikor magamhoz térek, még mindig a karjaimban szorongatom az ájultan alvó Raidot, és a Hokage épp kimászik az ágyból. Arca, nyaka fényesen csillog a spermától, de nem tûnik bosszúsnak. Felkapja a ruháit és visszapillant ránk.

- Máris mész? – mosolygok rá lustán, kezem végigsiklik Raido combján.

- Totál leszívtátok az erõmet, srácok – dörmögi, és Raido pólójával letörli az arcát. – Mellesleg nem tudtam, hogy ti egy pár vagytok.

- Semmi gond, most már tudod – vonom meg a vállam. Raido keze megmozdul mellkasomon, és én megfogom, majd ujjaira puszit hintek. Ellágyulva nézek le mellkasomon pihenõ arcára. Olyan édesen alszik szex után. Halk horkantást hallok, és felpillantok a meztelen nõre, aki csípõre tett kezekkel áll, szemei vészjóslóan csillognak.

- Szereted? Mert nem tûröm, hogy...

- Igen – szakítom félbe határozottan a monológját. – Nekem õ a legkülönlegesebb és a legfontosabb. Szóval szállj le róla.

- Akkor jó. Megyek aludni, holnap nehéz napunk lesz, srácok. Jó éjt.

Puff. Hokage volt, nincs. Csak egy kis füstfelhõ jelzi az elõzõ helyét.

- Nem illik hallgatózni – súgom bazsalyogva, és megharapdálom picit Raido orra hegyét. Bosszús sóhajjal emeli fel szemhéjait, meleg csokoládébarna szemeiben mosoly bujkál.

 

Raido:

 

 

Ahogy hirtelen húzódik ki belõlem, rekedten sóhajtok fel, hosszú pillanatig egy nyálcsík tart még össze farkával, s pont ekkor marad abba az én kényeztetésem is.

- Raido – szólít halkan, Genmára nézve látom, hogy int fejével, s a már hátán fekvõ Tsunadéra pillantok. Azt hiszem, sejtem mire gondol. Felé mászom, és szinte abban a pillanatban folytatja a heves szopást. Ahh… csípõm magától mozdul, hogy egyre mélyebben és mélyebben merüljek el benne, s elfojtok egy nyögést, amikor az õ sikolyától remegek meg.

Megtámaszkodom az ágy háttámlájában, s lehunyt szemmel, halkan hörögve hajtom hátra fejem. Nem csak ajkai, nyelve is ficánkolva simít végig vágyamon, és el sem hiszem, hogy ennyire jól csinálja. Bár… tapasztalata, az biztos, hogy rengeteg van.

Egy pillanatra megrezzenek, ahogy egy forró nyelv vándorol végig hátul testemen, ujjaim megszorulnak a fa háttámláján, s egyre erõsebb mozgásra ösztönöz. Fejemet határozottan mégsem durván rántja hátra, hajamba markolva, ajkaimat résnyire nyitva várom azt a forró csókot, amit hamarosan meg is kapok.

- Keményebben, úgy szereti... – dörmögi ajkaimra, beleborzongok a vágyba, és hangjába, követve utasítását, egyre mélyebbre vágom magam szájában, hangosan nyög fel, szemei könnyesek, de nyelvével õ sem hagyja abba az apró mozgást.

Megint végignyal rajtam Genma, lehelete csiklandozza bõrömet.

- Látod? – mh… és érzem is.

- Ihgen… - lihegem válaszként, többre már nem nagyon futja, és nem is érzem, hogy õ hogy bírhatja még.

keze fenekemre simul, vágyakozva remegek meg, majd újra halk duruzsolásba kezd.

- Hajolj elõre egy kicsit... még jobban... így... – továbbra is a háttámlára támaszkodva döntöm testem elõre, izmaim megfeszülnek, ahogy õ is lent kezd kényeztetni, összeszorítom szemeimet. A nyögések reszketegen távoznak torkomból, fõleg ahogy nyelvével kényeztet, a következõ pillanatokban hátamhoz simul, tenyerei mellkasomon barangolnak, s amint megérzem fenekemnél a síkos, égetõen forró farkat, kikerekednek szemeim, ösztönösen dörgölõzöm hátra, majd lassacskán magamba vezetem. Elöl Tsunadéba irányítom mozgásom, hátul pedig rá figyelek, hogy egyre mélyebben tudjam magamba fogadni.

Rámarkol farkam tövére, egyszerre nyögök fel hangosan a gyönyörtõl és csalódottságtól. Mh… ha megint ezt csinálja, meg fogok õrülni… komolyan…

 

- Ez az… - érzékien harap fülembe, halk felkiáltásomat nem tudom visszatartani, ahogy erõsen tartja vissza az orgazmust… én… nem… bírom… - Mozogj.

- Ge... Gen... mahh... – nyakamba harap hörögve, csípõmet egyre nehezebben, de mégis meg tudom mozdítani, s ki-be csúszkálok, miközben õ hátulról tart sakkban.

- Raido... – hörgi mély hangon - Jó érzés...? Hm? – mi? Mirõl beszél?

- Genma... mit...

- Szájba... baszni... a hokagét...? – szakít félbe akadozva, liheg és nevet felváltva, közben kipréseli a szavakat. Ez… nem… hiszem… el…

- Hü-hülye...

- Mint mindig... – egyre gyorsabban mozog, s ahogy az én csípõmozgásommal ellentétesen, sokkal erõsebb hatást ér el vele. Mindjárt felrobbanok, az õrületbe kerget minden mozzanattal, de fõleg azzal, hogy elszorít.

Mikor már pattanásig feszülnek idegeim, bõrömön lassan filmréteget képzett az izzadtság, elereszt, s abban a pillanatban olyan kitörésként ér el az orgazmus, hogy minden érzékemet elveszítve feszülök meg, hangom szabadjára engedem, szinte kimarok az ágytámla fájából egy-egy darabot. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan illan el minden, s a sötét magában ránt, de éber ájultságba merülök, kábán pihegek hátra dõlve mellkasának.

 

~*~

 

Félálomba ébredek, testem egy másikhoz kuporodik, s ahogy kezem mellkasán simítom végig, heves szívdobogással konstatálom, hogy Genma karjai közt fekszem. Kellemes, sõt… hozzá tudnék szokni.

- Máris mész? – dörmögi halkan, hallásom kiélezõdik egy pillanat alatt, nem rezdülök, csak egyenletesen szuszogok tovább.

- Totál leszívtátok az erõmet, srácok… Mellesleg nem tudtam, hogy ti egy pár vagytok. – a kijelentésre félrever egyet szívem, ujjaim majdnem megrezdülnek, de tartom magam.

- Semmi gond, most már tudod – pulzusom egyre magasabbra szökik, felcsillan a remény, és minden pillanatban egyre csak erõsödik ez a kis sugár. Ujjam mozgását most már nem tudom visszafogni, viszont ezt azonnal megérzi, megfogja kezem, majd ujjaim végéhez érinti ajkait, forróság jár át.

- Szereted? Mert nem tûröm, hogy...

- Igen – hangja kicsit hangosabban dörren a szobában, mint eddig - Nekem õ a legkülönlegesebb és a legfontosabb. Szóval szállj le róla. – minden porcikám megrezzen, mellkasomban olyan gyorsan lüktet szívem, hogy mindjárt kiszakad börtönébõl. Ezt most mind csak álmodtam? Az nem lehet… az álomhoz képek is kellenek.

- Akkor jó. Megyek aludni, holnap nehéz napunk lesz, srácok. Jó éjt. – épp hogy kimondja, egy halk puffanás és már nem is érzékelem õt a közelben.

- Nem illik hallgatózni – orromra harap, szusszanva nyitom fel szemeimet. Nem… nem álmodtam, tényleg õ maga mondta.

Arcát kémlelem, apró mosoly bujkál vonásain, iszom magamba látványát.

- Nem hallgatóztam – suttogom rekedtesen, majd kicsit megköszörülöm torkom. Azt hiszem kiszáradtam – Ti beszéltetek elõttem. – magyarázom ki magam röviden, majd még közelebb kucorodom hozzá, apró mozdulatokkal.

- Jogos… - súgja halkan, karja megmozdul, amivel ölel, s ujjaival felkaromat simítja végig, sokszor egymás után, a halk cirógatástól lassan álomba merülnék, de nem hagyom magam.

- Mondd még egyszer – dünnyögöm lehunyt szemekkel.

- Mit? Hogy jogos?

- Nem.

- Hogy nem illik hallgatózni?

- Nem – bosszúsan sóhajtva nyitom fel szemem, s csak ekkor látom, hogy harminckét fogas vigyorral figyeli minden mozzanatomat. Rászedett, azaz… próbált. Tudja jól, mit akarok hallani, ugye?

- Akkor… azt, hogy igen? – arcomhoz hajol, de megint csak orromat éri el, így azt veszi fogai közé egy pillanatra, mintha megcsócsálná, akaratlanul is elmosolyodom.

- Tényleg szeretsz? – olyan halkan suttogom, hogy szinte csak én hallom, persze tudom, hogy az õ hallása is több mint tökéletes.

Elõször sóhajt egyet, értetlenül nézek fel rá, a következõ pillanatban pedig mér felém is kerekedik, szó szerint maga alá teper.

Elõre bukó tincsei arcomat simítják, orrunk összeér, vállaim mellett támaszkodik meg.

- Már múltkor is elmondtam. Persze, hogy szeretlek, hisz ezer éve vagyunk haverok, és…

- Nem úgy értettem… - támasztom tenyereimet izmos mellkasára – hanem ahogy Tsunade kérdezte – kimondtam… vagyis csak utaltam rá, de a lényeg az, hogy elmondtam. Izgatottság jár át, majd meleg tekintete barangol végig rajtam. Komoly arcának vonásai ellágyulnak, mosolyra húzódnak ajkai. Ez most mit jelent?

- Már értem, min járt a fejed… - alteste hozzám simul, egy pillanatra megremegek, majd észre sem veszem, de vészes közelségbe hajol. – minden porcikádért oda vagyok – susogja ajkaimra, de itt még nem áll meg. Felemeli egyik kezét, és karomon, mellkasomon simít végig. – Szeretem a puha, illatos bõröd, ezeket a csoki szemeket… ezeket az ajkakat – testem simítva tapad ajkaimra, vad csókra hív, szusszanva hagyom magam, s hogy nyelvével beljebb férkõzzön számban. Keze olyan határozottan mégis gyengéden simogat, hogy lassacskán újra felébred bennem a szenvedélyes kis láng, megmozdul testem, hogy neki feszüljek.

- És… - sóhajtja két csók között, majd olyan hirtelen markol ágyékomra, hogy elkerekedett szemekkel nyögök a csókba.

- Genmah… - sóhajtom, de nem hagy tovább szóhoz jutni, testének minden részlete mozgásba kezd, keze, ajkai, én pedig fokozatosan vesztem el józan eszem, érzékeimmel együtt. Hihetetlen, milyen hatással van rám.

Lábaim közé térdel, elhajol ajkaimtól, majd lassan nyakamra tér, ködös szemekkel bámulom a plafont, ujjaimmal láthatatlan csíkot húzva mellkasán végig.

- Mh… Neh mondd, hogy még… bírod – nehezen préselem ki magamból a szavakat, de épp hogy kinyögöm a mondatot fogaival erõsebben mar nyakamba, és kissé megszívva, puccanva válik le rólam. Ujja megmozdul, immáron merevedésemen, és megremegek.

- Veled bármikor – duruzsolja bõrömre, ahogy lesandítok rá, látom csillogó szemeit. – De ahogy látom, te is eléggé készen állsz. – Látnom sem kell, hangjából kihallom élveteg vigyorát, s én sem bírom, legalább egy mosoly nélkül.

- Csodálkozol? – dörmögöm halkan, felhúzom kicsit egyik térdem, így akarva akaratlanul nagyobb teret hagyok neki, azonnal kihasználja, és ujjai lesiklanak merevedésemrõl a megfeszült zacskóra, akadozva remegek meg, ahogy masszírozni kezdi.

Nem igaz, hogy ilyen tétlen vagyok, de ha õ érint, alig bírok mindig megmozdulni. nem megy. Ráadásul sóvár testem sokkal nagyobb akaraterejû, és inkább élvezi a kényeztetést.

Kezeim hátára vándorolnak, minden érzékenyebb pontnál erõsebben marok hátába, pedig nem akarok nyomot hagyni rajta. Ujja lassan lecsusszan, még mindig nedves bejáratomra, ajkaimra harapva fojtok el egy nyögést.

Belenyal fülembe, majd halkan dörmög bele.

 

 

 

- A hangodat is szeretem… ereszd csak ki – belém vezeti egyik ujját, s egy nyögés csúszik ki számon, testének feszül testem. Az egy ujjat máris követi egy másik, majd harmadik, és mozgatni kezdi, de kínzóan lassan, és nem is sokáig. Egyik lábam felemelem, gömbölyû fenekére simítom, és alig jelezve húzom magam felé, kuncogva tesz eleget kimondatlan kérésemnek, és felhördülve hatol belém. Erõsen szorítom magamhoz, jólesõ nyögésem halkan töri meg a szoba csendjét, a forróság belülrõl fût, s már körülöttünk is újra füllettebb a levegõ.

- Genma… - nyöszörgöm halkan nevét, felhajol nyakamról, és közvetlen közelrõl nézhetek sötét, vágytól izzó szemeibe – Szeretlek.

 

Genma:

 

- Nem hallgatóztam.Ti beszéltetek elõttem.

- Jogos… - biccentek.

- Mondd még egyszer - kéri halkan. Behunyt szemei alatt a hosszú szempillák árnyékot rajzolnak. Bambulok mint valami szerelmes hülyegyerek. Jaj nekem.

- Mit? Hogy jogos? - kérdezek vissza hamis mosollyal.

- Nem.

- Hogy nem illik hallgatózni?

- Nem - szusszant bosszúsan, felpillant rám, és szembe találja magát vigyorommal. Imádtam mindig is szívózni vele.

- Akkor… azt, hogy igen? - dorombolom, finoman megrágcsálom bosszúsan ráncolódó orrát.

- Tényleg szeretsz? - súgja mosolyogva. Hjajh. Sóhajtva ejtem vissza fejemet a párnára, majd egy hirtelen, váratlanmozdulattal fölé hengeredek. Mmmrrr... Mélyen a csodás szemeikbe nézek.

- Már múltkor is elmondtam. Persze, hogy szeretlek, hisz ezer éve vagyunk haverok, és…

- Nem úgy értettem… hanem ahogy Tsunade kérdezte.

Asszem kapizsgálom már. Raido-Raido... ejnye. Hát semmi önbizalmad? Kissé csajosan viselkedsz, de így is imádlak.

- Már értem, min járt a fejed…

Teljesen hozzásimulok, szájához vészesen közel sorolom felmindazt, amire vágyik, és színigaz az összes betû. - Minden porcikádért oda vagyok. Szeretem a puha, illatos bõröd, ezeket a csoki szemeket… ezeket az ajkakat.

Csók. Ó jeah. Ujjaim pompás testén csúsznak végig, majd a kedvenc játékomba markolok.

- És… - búgom forrón, de nem kell folytatnom, a nevemet nyögve rándul össze. Éhes vadmacskaként vetem rá magam a kedvenc nasimra. Rá.

Lábai közé helyezkedem.

- Mh… Neh mondd, hogy még… bírod - zihálja aranyosan. Nyakába szívok kéjesen.

- Veled bármikor. De ahogy látom, te is eléggé készen állsz.

- Csodálkozol? – mosolyodik el csábítóan. Ahh mami, mindjárt megdugom! Ja, amúgyis ezt fogom tenni mindjárt... hehe.

Széttárja nekema lábait. Jófiú.

Lassan és türelmesen készítem fel ismét, mert tudom hogy hamar újra összemegy a bejárata. Nem baj, idõvel majd hozászokik a tortúrákhoz. Visszafojtott nyöszörgéssel remeg alattam.

- A hangodat is szeretem… ereszd csak ki – dörmögöm, és belévezetem ujjamat, majd a többit is, lassan. Követelõzõ nyögéssel kezd el húzni vonnimaga felé kézzel-lábbal, kéjsóvár testének minden centije értem nyüszög. Hrrr... Már benne is vagyok. Mélyen, forrón... ahh...

- Genma… - zihálja, hangja borzongatóan cirógatja hallójárataimat. Felemem a fejem, mélyen a szemeibe nézek. – Szeretlek.

Megtorpanok a mozdulat közben. Ahogy elnézem komoly tekintetét, ez egy végtelenül ritka és különleges pillanat. Nem mutatom ki, de most kibaszottul boldog vagyok. Mosolyogva csókolom meg, nyakam köré fonja karjait. Megkukultam.

- Ilyenkor azt kell mondani, hogy te is engem. Barom - dörmögi lágyan. Jaaa...

Puszi az orrára.

- Én is szeretlek. - Felmosolyog rám, azoknak a ritka mosolyoknak azegyikét kapom, amiért belezúgtam anno, még sráckorunkban. - Mióta ismerlek, azóta imádom minden centidet, és ez nem változott sohasem.

Lefagy a mosoly az arcáról, én pedig lassan újra mozogni kezdek benne.

- Tessék? - pislog értetlenül, combjai figyelmeztetõen szorulnak derekamkörül. Megállok, komolyan nézek le rá. Türelmesen simogatom meg arcát, harcoktól érdes tenyeremmel.

- Gondoltam, ha már õszinteségi roham, akkor elmondom. Mindig szerelmes voltam beléd, te tulok.

- Genma, mi óvodás korunk óta haverok voltunk... - suttogja csodálkozva.

- Aha, abban a pillanatban zúgtam beléd, amikor fejen találtál a kis pöttyös labdáddal - mosolygok le rá szomorkásan. Könnybe lábadnak a szemei, olyan gyönyörû most. Emlékek villannak el szemeim elõtt, amikor verekdtünk, együttnevettünk, játszottunk, gyakoroltunk... Majd amikor szárnyait bontogatva lányokat kezdett megkörnyékezni, és én magányosan hintáztam, messzirõl, féltékenyen figyelve õt. Mindig szerettem õt, de sosem mondtam neki. Talán kellett volna... ki tudja.

- Jaj Genma... olyan hülye vagy... - suttogja gyengéden.

- És ez a hülye imád téged - vigyorodom el szélesen. - Szóval ne kérdezgesd folyton, hogy szeretlek-e, tök fölösleges. Nincs nálad fontosabb nekem. Stimt?

Bólint, és forrón, gyengéden csókol meg.

 

Nagyon boldog vagyok...

 

VÉGE