Szerzői megjegyzés:
Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Több részesnek terveztem, viszont, ha nem kapok egynél több visszajelzést, akkor tényleg lemondok róla. Minek írjak, ha senki sem olvassa? Már nem vagyok a régi, aki mindent csak kierőltet magából. Hozzászoktam, az életem részévé vállt. Magamtól és lazán írok. De ha senkit sem érdekel nem foglalom tovább a helyet.
Figyelmeztetés: durva szavak
Előző rész tartalmából:
“Kiesik a telefon a kezemből, ahogy emlékek sorozata játszódik le bennem. Tom…
Akkor, a konyhában, korán reggel. Ő is így ölelt és azt suttogta, hogy szeret. Jézusom, milyen vakk voltam/vagyok! Ő mindvégig szeretett engem, én meg… Úgy viselkedem, mint valami szűzkurva.”
16. rész tartalmából:
Kíváncsi vagy, mi történik Gustavval? Na és az ikrekkel? Mi történik magával a Tokio Hotellel? Hát akkor ne is pazarold erre az időd, olvass!
Már semmi sem a régi
16. rész
- Jesse vagyok, a keresőosztag kapitánya. Csak szeretném közölni, hogy a keresett személy…
- Mondja már! – morran fel Georg, mire bezsebel egy csúnya pillantást a nőtől.
- Sajnálom, de csak egy holttestre akadtunk rá. Amíg valaki nem azonosítja, addig nem tudjuk biztosan, hogy ő-e, akit kerestünk. Ha mégis, akkor… Eészvétem. – Ez az a pillanat, mikor úgy érzem, menten elsikoltom magam, ha tudnám, ugyanis a torkomban már óriásira nőtt az ott lévő gombóc, mellkasomba pedig hideg késként szúr a fájdalom. Az nem lehet, hogy… Érzem, hogy valami játékos könnyedséggel simít végig arcomon. Ajkaimhoz érve érzem a sós víz ízét. Nem is tudom, hogy sírok, csak érzem, ahogy apró könnycseppek követik az elsőt.
Görcsösen kapaszkodom Georg pólójába, aki meredten néz maga elé, vagyis az én mellkasomra. Lefagyok, ahogy az ő arcán nem látok semmi érzelmet. Fészkelődöm kicsit, hogy érszrevegye, én is itt vagyok, de semmi. Vállára csúsztatom kezem és kicsit megrázom.
- Georg… - Szólítom hallkan, mire üres tekintettel néz rám. Még sosem láttam ilyennek.
Azt hiszem az ijedség ismét kiül az arcomra, mert ülőalkalmatosságom próbál elmosolyodni. Átölelem a nyakát és hozzábújok. Abból tudom, hogy ezzel sikerrel jártam, hogy magáhozszorít és az arcát a nyakamba rejti.
Egy köhinttés zavarja meg a siralmas légkört.
- Elnézést, de szeretném tudni, hogy ki azonosítsa majd a holttestet.
- Majd én azonosítom, hölgyem. – Jelenik meg David is és ahogy rank néz az ő arcán is megjelenik a világfájdalom.
- Rendben, jöjjön velem.
A nő és Dave elmennek mi meg ottmaradunk Georggal, egymást szorítva, némán sírva.
- Bill Kaulitz! – szólít az egyik nővérke úgy egy negyed óra után.
- Én vagyok – hangom rekedt és halk, tekintetem megtört.
- Bemehet a testvéréhez. Pár hét és kutya baja sem lesz, csak egy kis heg marad utána. – Jelenti ki a maga nyávogós hangján én meg azonnal pelpattanok, hogy futamodnék meg.
Csakhogy nem számoltam a két engem ölelő karral, szóval mindenestől leköltözünk a folder. Én puhára estem, de a vállamnak borult szék kicsit – nagyot ütött.
Georg keserűen felnevet alattam és helyreállít mindent, engem is. Szóval szabad az út, amit ki is használva, rohanok bátyámhoz.
Kinyitom az ajtót és szembetalálom magam a világ legszebb mosolyával. Szó szerint elolvaszt ez a mosoly, annyira gyönyörű.
- Bill! Végre! Már azt hittem be sem jössz! – Mondja, mit mondja, egyenesen rikkantja itt nekem. Nem tudom, hogy azért-e, mert lát, vagy azért, mert később jöttem be hozzá.
- Az előbb szóltak. Jól vagy? – kérdem még kissé rekedtes hangon. Odamegyek hozzá és végigstírölöm a karján lévő kötést.
- Tök jól. Mi a baj? Miért vagy szomorú? – néz rám gyerekesen, mire mosolyogva simítom meg az arcát.
- Tudod, találtak egy hullát, ami – mindenki sejtése szerint – Gustav lehet. – Szavaimra kikerekednek csokibarna szemei és pislogni kezd, mire bólintok.
Újra elszorul a torkom, ismét sírok. Vajon még mennyi könnyem lehet? Van olyan, hogy egyszercsak elfogy?
- Sssh, na, ne sírj. – Húz magához Tom fél kézzel és hagyja, hogy odavackoljam magam nyakához és ott sírjam ki a most feltörő fájdalmam.
♫
♫
♫
♫
Másnap reggel több sokk is ért minket egy nap. Dave beazonosította a hullát, aki valóban Gustav volt. Behívták a szüleit és a tesóját, hogy eldöntsék mi legyen vele. Elhamvasszák… Hivatalosan is vége lesz a Tokio Hotelnek holnap, többé nem fogunk színpadra állni. Már a legelején eldöntöttük, hogyha egy tag is kiesik a négyből, akkor nem folytatjuk. De… így is mindenkiben egy világ dolt össze.
A turnék lemondva, az új dalok felvétele lemondva, a fotózások lemondva, az interjuk lemondva. VÉGE.
De vajon az én történetemnek is? I lesz velem? Szép volt, jó volt, eddig tartott? És Tom, és Gustav, és Georg, David, és anyáék, és a baba?
Egy ember halála az én történetem vége is lesz?
Csak pár szó zúg a fejemben. Mégpedig az, amit ő mondott nekem.
“Szeretlek, Bill, mindennél jobban!”
Akkor suttogta a fülembe, mielőtt Tom ránknyitott volna. Egy felhevült csók közben ez a halk suttogás volt az, amit sosem fogok elfelejteni. |
