Szerzői megjegyzés:
Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Több részesnek terveztem, viszont, ha nem kapok egynél több visszajelzést, akkor tényleg lemondok róla. Minek írjak, ha senki sem olvassa? Már nem vagyok a régi, aki mindent csak kierőltet magából. Hozzászoktam, az életem részévé vállt. Magamtól és lazán írok. De ha senkit sem érdekel nem foglalom tovább a helyet.
Figyelmeztetés: durva szavak
Előző rész tartalmából:
“Hol van Tom? Miért nem húzták már fel? Mi lett Gussal? Kérlek, Tom, légy itt minnél hamarabb! A mellkasodhoz akartok bújni, míg te karjaidban tartassz. Éreznki akarom az illatod. Félek… Mi van, ha… NEM, AZT SOHA!
Tom…”
15. rész tartalmából:
“- Jesse vagyok, a keresőosztag csapatkapitánya. Csak szeretném közölni, hogy a keresett személy…”
Már semmi sem a régi
15. rész
Két perc múlva megpillantjuk Tomot. Amint leültették én máris ott termek előtte és nyakától fogva magamhozölelem. Istenem, de örülök, hogy látom. Egy szisszenés akadályoz meg abban, hogy hozzábújjak. Ijedten nézek rá.
- Megsérültél? – kérdem sírós hangon és elengedve őt, végigstírölöm at egész testét.
- Kiment a vállam, mikor magamhozhúztalak, ráadásul a mentőkötél kilengett és azzal a férfival együtt nekiütköztünk a szilkának. Pont a vállamra estem, de nyugi, semmi komoly. Te jól vagy?
- Hogy-hogy semmi komoly? Tom ez igenis komoly és… Jesszus, te vérzel! – kiáltom el magam és odafordulok a mentőshöz, aki már intézkedik is.
Lekapcsolja a már felesleges dolgokat bátyámról, majd levetteti vele a pólóját. Szívesen gyönyörködnék benne, de most másra irányúl a tekintetem. Tom felkarján óriási horzsolás van, ráadásul elmondása szerint még ki is ugrott. Jajj, bátyó!
- Dan, indíts keresőosztagot ezen a környéken. A lány azt mondta, hogy valamelyikük leesett.
Lány? Hogy én lány? Ez… fúú… meg sem tudok szólalni. Tátott szájjal, döbbenten nézek a férfira.
- Vettem, Koike! – halljuk a pilóta hangját is. Tehát japán. Faja. De… dehogy én lány?!
Bátyám ép kezével arcomra simít és becsulja szám.
- Kedves, Koike! Az öcsém szerencsére nem lány. – Vigyorodik el, mire a férfi elpirulva felémfordul.
- Bocsánat, de a kinézete hasonlít a lányokéhoz és mikor még fennt voltam, akkor már gondoltam, hogy előre a kisasszonyt mentem ki. Nagyon sajnálom!
Bátyó jót nevet, nekem pedig egy fintorra futja.
- Oké. Mikor érünk a… hova is? – kérdem immár kedvesebben és szemem le sem veszem Tom felkarjáról. Most épp valamivel kenegetik.
- A hegy lábánál lévő táborba. Ezt a fiatalembert pedig a helyi korházba szállítjuk.
- Tom nélkülem nem megy sehová! – jelentem ki ijedten és nagyokat pislogok tesómra, aki észveszejtően mosolyog. Azt hiszem, elpirultam.
- Rendben, ezesetben akkor… Uram, maga is velünk tart?
- Igen – bólint Georg.
- Jó. Dan, megváltozott az irány. A korházva megyünk. Északi irány.
- Vettem.
Mikor a korházba érünk én azonnal elfoglalom a telefont, hogy felhívjam Davidet.
- Hallo?
- Dave, én vagyok.
- Bill… Ugye jól vagytok? Itt kellene lennetek már a táborba.
- Tom megsérült, ezért a korházba jöttünk.
- Komoly?
- Felépül, de Gus lezuhant és azóta sem hallottunk felőle. Már keresőosztagot is indítottak érte.
- Bassza meg! Azonnal ott vagyok. Ti Georggal ugye nem sérültetek meg? Minden okés?
- Nem. Dave, nagyon félek. Tom is, meg Gus is… - Egy könnycsepp játszi könnyedséggel hagyja el szemem fogságát, aztán követi a többi. Remegni kezdek ismét.
- Minden rendben lesz, nyugi. Biztosra veszem, hogy megtalálják Gustavot. – Hangja valamiért most nem annyira nyugtat meg. Hogy miért? Mert az övében is félelem bújkál. Georg észrevehette, hogy remegek, mert a várotermi székről feltápászkodva idejön és átölelei a derekam, fejét a vállamra ejti.
Kiesik a telefon a kezemből, ahogy emlékek sorozata játszódik le bennem. Tom…
Akkor, a konyhában, korán reggel. Ő is így ölelt és azt suttogta, hogy szeret. Jézusom, milyen vakk voltam/vagyok! Ő mindvégig szeretett engem, én meg… Úgy viselkedem, mint valami szűzkurva.
Hallom, ahogy David a telefonba, tompa hangon a nevemet ismételgeti. Szám elé emelem a tenyerem és a folder csuklom. Georg felnyalából és az egyik várótermi székre szállít az ölében, ahol leültet, de én még mindig görcsösen kapaszkodom belé, ezért magáhozhúz és csitítva simogatja a hátam.
Egy mentőrühás nő lép elénk.
- Maga az a Bill?
- Igen, miért? – hüppögöm felé.
- Jesse vagyok, a keresőosztag kapitánya. Csak szeretném közölni, hogy a keresett személy… |
