Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Már semmi sem a régi (14. rész)
Korhatár: 12+
Műfaj: Zenés
Kategória: Nem anime
Feltöltő: darkrukia
Feltöltve: 2011. 10. 30. 20:57:47
Megtekintve: 682 db
Kritikák: 1 db

 Szerzői megjegyzés:

 Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Több részesnek terveztem, viszont, ha nem kapok egynél több visszajelzést, akkor tényleg lemondok róla. Minek írjak, ha senki sem olvassa? Már nem vagyok a régi, aki mindent csak kierőltet magából. Hozzászoktam, az életem részévé vállt. Magamtól és lazán írok. De ha senkit sem érdekel nem foglalom tovább a helyet.

Figyelmeztetés: durva szavak

 Előző rész tartalmából:

 “A rózsaszín a menő? No problem. Tomra adok valami rózsaszínt én meg hordok feketét, ahogy mindig. Kész, divatos öltözködés kipipálva.”

14. rész tartalmából:

“- Tom, Bill! Ott egy helikopter! – kiált fel lelkesen Georg, de megbillen.

- Kapaszokdj már rendesen! – kiáltunk tesómmal egyszerre.”

 

Már semmi sem a régi

14. rész

 Másnap a turnébusz egészen a hegyekig vitt minket, ahol kaptunk pár védőfelszerelést és rögzítettük magunkat, majd elindult fel a hegyre, amelynek a csúcsa lentről, mitha az eget simogatná.

 Nehezen, de valahogy eljutunk egy olyan részhez, ahol csak sétálni kell, majd egy keskenyebb rész jön, ahol egymást követve libasorba kell átkelnünk. Tom megy elől, én utána, majd Georg és végül Gustav. Óvatosan és nagyon lassan haladunk, aztán fel sem fogtuk hogyan, de a biztonsági kötél elszakadt, s csak saját erőnkből tartottuk fenn magunkat.

-         Mindenki egyben van? – kérdezte Tom, de a hangját mintha elnyelte volna a kissé hűvös szellő.

-         Igen.

-         Ja.

-         Nem. – Ez ki volt? Arra nézek és látom, ahogy Gus alig bír kapaszkodni, épp a legkeskenyebb részen áll.

-         Tom, próbáljunk meg valahogy sietni – jön a remek ötlet Georgtól.

-         Hogy siessek, mikor én is alig bírok kapaszkodni? – morran fel bátyám és kapaszkodója –egy kisebb kiálló szikladarabka-, már a mélybe is zuhan.

-         Tom… - suttogom ijedten, mire felém néz.

-         Nyugi, öcsi, nincs baj.

-         Méghogy nincs?! Elég bajban vagyunk épp! – dörmögi orra alatt Georg, én meg csak felnézek az orrom előtt magasodó hegyre. Most mi lesz? Szívem hevesebben zakatol mellkasomban és érzem, ahogy az adrenalin szintem szinte az egekbe szökik.

-         Csak egy kiállást hallok és mikor lenézek Gust látom, ahogy egyre gyorsabban zuhan lefelé. Ijedten kapnék utána, de megcsúszom és van egy olyan érzésem, hogy én is Gustav után zuhantam volna, ha egy kar a derekamon, nem húzott volna fel és nem ütköztem volna egy mellkasnak. Rögtön oda is bújok, mint valami ijedt kiscica.

-         Tom, Bill! Ott egy helicopter! – kiált fel lelkesen Georg, de megbillen.

-         Kapaszkodj már rendesen! – kiáltunk tesómmal egyszerre.

 Mindhármunk nagyon ideges és fél, ráadásul nem tudjuk mi történt Dustavval. A mentőhelikopterből leereszkedő ember elsőre engem vett karjaiba, mire rápillantok Tomra. Nélküle én biza nem megyek sehová!

-         Bill bagy, ugye? Kérlek gyere, nyugi, minden rendben lesz. – mondja lágy és mégis férfias hangján az a férfi, aki engem tart.

-         Gus… lezuhant… - motyogom és a végén már elszorul a torkom.

-         Kimentünk titeket és indítunk érte egy keresőosztagot, mit szólsz? Dan, húzhatsz! – ezzel mi már úton is vagyunk a helicopter belsejébe. Mellkasomban dobogó szívem, mintha ki akarna ugrani.

 Akkor ijedek meg, mikor Tom helyett Georgot látom meg. “Odafutok” a helicopter “ajtajához” és lenézek. Na ezt nem kellett volna… Megszédülve zuhannék ismét, de Georg átöleli a derekam és szorít magához. Valahogy most nem nyugtat meg, ha hozzábújok. Végső elkeseredettségembe sírni kezdek.

 Hol van Tom? Miért nem húzták már fel? Mi lett Gussal? Kérlek, Tom, légy itt minnél hamarabb! A mellkasodhoz akartok bújni, míg te karjaidban tartassz. Éreznki akarom az illatod. Félek… Mi van, ha… NEM, AZT SOHA!

 Tom…


© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).