Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Music is essential to me (My first CP)
Korhatár: 12+
Műfaj: Őrültség
Kategória: Nem anime
Feltöltő: Dorcee
Feltöltve: 2011. 10. 12. 20:20:37
Megtekintve: 761 db
Kritikák: 2 db
 A zene létfontosságú számomra

Azt hiheted, hogy ez lehetetlen, de a zene életben tart. Sőt, mi több, a zene már megmentette az életemet. Hadd magyarázzam el.
Amikor gyerek voltam, nem tudtam, mit is jelent a zene, és miről szól. Tanultam hangszeren játszani néhány évig, de nem tudtam a zene jelentését, mondhatni, lélektelenül játszottam. 2003ban, 11 évesen szerelemes lettem egy énekes, Amy Lee hangjába. Igaz, az angoltudásom elég gyatra volt, és még ha értettem volna is a szöveget, az üzenetet akkor sem érthettem volna meg. Habár a tudásom gyarapodott, és le tudtam fordítani a szöveget, nem láttam értelmét. 12 éves koromban - majdnem 13 -, kitisztultak a dolgok. Most, 19 éves fejjel különös szemléletem van az életről és az emberekről, úgy hiszem, minden ember gyerek, amíg fel nem teszi a kérdést. " Miért élünk?" vagy "Miért halnak meg a jó emberek?" vagy akár " Ha Isten létezik, miért hagyja, hogy az emberek meghaljanak?". Amikor elvesztettem egy jóbarátomat, minden tisztábbá vált, mint valaha. Egyes egyedül voltam a fájdalmammal. Nagyon sokszor az öngyilkosságot találtam az egyetlen megoldásnak, hogy enyhítsem a fájdalmamat.
De végre megértettem Amy Lee üzeneteit. Olyan volt, mintha nekem énekelne. Mintha meg akarta volna mutatni, hogy túl kell élnem és nem vagyok egyedül a fájdalmammal, alármennyire is úgy érzem. De őszintén szólva, senki sem volt mellettem. Nem értettem, miért kéne élnem.
Nos, az évek teltek, és még mindig életben voltam. De igazából még mindig egyedül voltam. Nem teljesen egyedül, volt egy barátom, de messze lakott tőlem. Nem mintha számított volna, amikor szükségem volt rá, eljött hozzám.  Próbáltam beilleszkedni az iskolában és a "barátaim" köreibe. Ez eléggé nehéznek bizonyult, mivel senki sem értette meg a nézeteimet. Végre úgy éreztem, mintha tartoznék valahova, de ez nem volt igaz. Együtt ittunk és biliardoztunk, de ez ennyiben ki is merült. Depressziós voltam, mert az emberek folyton sztereotípizáltak egész életemben. De amit láthattak, csak a maszkjaim voltak, amik mögé elrejtőztem. Nem tudták, miért hallgatok rock zenét, miért viselek sötét ruhákat, ingeket, vagy buggyos nadrágokat. Gyakran hallottam olyan jelzőket, mint alkoholista, művész - és sajnos manapság a kortárs művészeket lenézik -, gruftie, emo. "Jól van emberek, sztereotípizáljatok, nem érdekel!" Ezt mondtam, de belül össze voltam törve. Úgy döntöttem, különb leszek náluk.  De az igazat megvallva, hiába mondtam ezt, zene nélkül nem éltem volna túl. Az üzenetek segítettek abban, hogy jobb emberré váljak. Valahányszor megpróbáltam öngyilkos lenni, vagy akár csak eszembe jutott, volt egy üzenet, ami nem hagyta, hogy megtegyem. Ahogy az idő telt, már csak akkor voltam nyugodt, amikor tudtam zenét hallgatni, máskülönben agresszívvé váltam.Olyankor nem érdekelt, kivel hogyan viselkedtem, lehetett az egy kortársam, felnőtt, tanár, vagy akár a szüleim. Az igazi támaszom a zene volt. Az egyetlen dolog, ami azt mondta, éljem túl, az egyetlen, ami nem aázott meg, amikor csak szeretetre és törődésre lett volna szükségem. De akkor mindenki azt hitte, elmebeteg vagyok. Az egyetlen barátom, aki messze lakott tőlem sem tudta enyhíteni a fájdalmam. Senki sem tudta volna.
Elkezdtem klasszikus gitáron tanulni. Zene... Hogyan lehetnek érzéseim egy dolog iránt, ami mégcsak nem is kézzel fogható? Nos, a zene az egyik legjobb módja az önkifejezésnek. És hamarosan rájöttem, hogy ez nem csupán az énekesek esetében áll fenn, habár Amy Lee segített megérteni az élet értelmét - legalábbis akkor ezt hittem. Hallottam egy gitárosról, aki nem más, mint Andy McKee. Első hallás után megértettem, hogy nem kellenek szavak az érzelmek kifejezéséhez. De hamar 15 lettem, és a legnagyobb rémálmom valóra vált.
A barátom, aki messze lakott tőlem elmondta, hogy beteg. Nagyon beteg. Leukámiás volt 23 évesen. Nem akartam elhinni. Már tudtam, hogy egyedül maradok. 2007 december 26-án halt meg. Azt hiszem, fölösleges mondanom, hogy életem legszomorúbb karácsonya volt. Azt hiszem, megölt volna a bánat, vagy önmagam, ha nem éreztem volna azt, hogy Amy Lee nekem akar énekelni. Úgy éreztem, átérzi a fájdalmam. Mintha mindig tudná, mit érzek, akármikor, legyen szó akármilyen albumról, dalról, úgy éreztem, mintha nekem írta volna őket. De még az ő segítségével is nehezen tettem túl magam a barátom halálán. De el kell ismernem, Amy az, aki ismét megmentett, a zenéjén keresztül. Valószínőleg most nem lennék itt, ha nem hallgattam volna a számait. Azt hiszem, ő az őrangyalom, nem számít mit mond, úgy érzem, hihetek neki.
Az idő telik, már felnőttem, nem csupán mentálisan. Ha a felnőtté válás azt jelentené, hogy mentálisan megérni, akkor már évek óta nem vagyok gyerek. A nézeteim többé kevésbe megváltoztak, de egyetlen dolog nem és az sosem fog. A zene létfontosságú számomra. Tudom, hogy nélküle már halott lennék. Egy nap elég zene nélkül, és azzá az "agesszív elmebeteggé" válok, akinek az emberek tinédzserkoromban tartottak. Őszintén szólva, már vannak barátaim, nem vagyok egyedül, de odabent még mindig össze vagyok törve, más okból kifolyólag. Azt hiszem, ez a második dolog, ami sosem fog változni. De itt ülve, Amy Lee új albumát hallgatva, amire közel 5 évet vártam, azt hiszem, még van remény. Tudom, hogy tud rajtam segíteni a zenéjén keresztül. Már megtette, mivel itt vagyok, és élek. De azt is tudom, hogy ki fog segíteni a depresszióból.
Hát ezért létfontosságú számomra a zene. Szükségem van rá, hogy ne törjek össze teljesen lelkileg, hogy ne veszítsem el a fejem, hogy ne legyek öngyilkos, hogy ne legyek levert és ne érezzem magam teljesen egyedül. Azt hiszem, egy zene nélküli világ monoton lenne, számomra értelmetlen, és sokan másoknak is, akik a zenéért élnek. Hadd kérdezzek valamit. Hogy éreznéd magad egy olyan világban, ahol a zene nem létezik?
 
 

© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).