Szerzői megjegyzés:
Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Több részesnek terveztem, viszont, ha nem kapok egynél több visszajelzést, akkor tényleg lemondok róla. Minek írjak, ha senki sem olvassa? Már nem vagyok a régi, aki mindent csak kierőltet magából. Hozzászoktam, az életem részévé vállt. Magamtól és lazán írok. De ha senkit sem érdekel nem foglalom tovább a helyet.
Figyelmeztetés: durva szavak
Előző rész tartalmából:
“- Tom, süket vagy?! Engedj el! Nagyon szorítod a kezem, fáj! – hallom meg testvérem szinte zokogó hangját.
Azonnal megállok és hátraforulva csak nézem a sminktől feketekönnyes arcát. Szemeit összeszorítja és teste szinte remeg. Magamhozölelem, mire úgy bújik hozzám, mint egy ijedt kiscica. Istenem, én nem ezt akartam. Kérlek, ne sírj! Nekem is elszorúl a torkom, ha így látlak. Ez jobban fáj, mintha mással lennél.”
12.rész tartalmából:
“- Oké, ez a nap a tiétek, de hétfőn beleadunk apait-anyait az egészbe.”
Már semi sem a régi
12. rész
Ott ébredek, ahol álombasírtam magam. Tom karjaiban. Csak az a külömbség, hogy most az ágyban fekszünk, gondosan betakarózva, egymásbafonódva. Felnézek bátyám arcára és keserűen mosolyodom el. Ujjaimmal gyengéden törlöm le a könnyek által kivájt ösvényt arcáról. Sírt. Miattam. Kissé groteszk, de valahogy örülök ennek. Álmában nyugodt arcán a világ összes keserűsége tükröződik. Miattam. Hibásnak érzem magam.
Ruhában van, így farzsebéből könnyen kicsempészem mobilját. Mocorog kicsit és szorít ölelésén. Édes, mégis keseű.
Kissé elfészkelődök tőle, mire megfordul, hátát mutatva nekem, kispárnáját ölelve hortyog tovább. Magamban kuncogok fel. Beütöm a számot és hívom akit kell.
- Hallo?
- Szia, Dave! Bill vagyok. – suttogom álomtól még kissé rekedtes hangon.
- Jobban vagy?
- Nem igazán, sőt rosszabbul. Ne haragudj, de ma sem megyek be.
- Schäfer sem jön be, ő neki is nyavajája van.
- Figyu, nem lehetne ma szabadnapunk? Úgy értem mindenkinek. Tom se néz ki nálam jobban, akkormeg mit csináljon szegény Georg egyedül?
- Oké, ez anap a tiétek, de hétfőn beleadunk apait-anyait az egészbe.
- Rendben, Dave, köszönöm.
- Nincs mit. Legyetek jól! Szia!
- Szia! – búcsúzik el, majd az éjjeliszekrényre teszem a telefont. David mindigis engedékenyebb volt velem. Biztosra veszem, hogy most Geroggal beszél, majd ő is nyugodtan hazaindul.
- Szabadnapot kaptunk? – hallok meg egy dömögő hangot. Gazdájának szeme még mindig csukva, de felém van fordulva. Tudom, hogy ébren van.
- Aham. – bólintok és hirtelen feszültté válik a csend köztünk. Ritkán van ilyen. Mikor hallgatunk is nyugodtak vagyunk egymás közelében, de ez most más. Ő töri meg a már szinte zavaró csendet.
- Nem akarok veszekedni. – Ezért jó, hogy az ikrem. Belelát a gondolataimba.
- Én sem. De tudom, hogy az lesz belőle.
- Schä… Gustav azt mondta, hogy te…
- Azt mondta, szeretem? Igen, mert szeretem.
- Értem. – csönd, amit most én kényszerítek megszólalásra.
- Tom, én mindenkit szeretek. Téged, Gustavot, Georgot, Davidet, anyát és Gordont, sőt apát is. Hiába hagyott el, mégsem tudom utálni őt. Azt hiszem túl nagy a szívem. – mosolyodok el, mire ő is megereszt egy apró mosolyfélét.
- Bill… - arca hirtelen komollyá válik. – Szeretsz valakit szerelemből is? – kicsit elgondolkozok a kérdésén.
- Azt hiszem – bólintok.
- E-elárulod nekem, hogy kit? – elmosolyodom.
- Igen. De nem fogsz örülni, sőt hülyének fogsz nézni. – Behunyom a szemem és úgy mosolyodom el, majd azt a nevet mondom, amit maga a szívem üteme suttog nekem.
Arcán döbbenet látszik, majd, hogy ne is nézzek szemébe, összeszorítom az enyémet. Azt érzem, hogy egy test borul rám. Vidám nevetést hallok. |
