Szerzői megjegyzés:
Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Több részesnek terveztem, viszont, ha nem kapok egynél több visszajelzést, akkor tényleg lemondok róla. Minek írjak, ha senki sem olvassa? Már nem vagyok a régi, aki mindent csak kierőltet magából. Hozzászoktam, az életem részévé vállt. Magamtól és lazán írok. De ha senkit sem érdekel nem foglalom tovább a helyet.
Figyelmeztetés: durva szavak
Előző rész tartalmából:
“- Na, Billie baba, jól csókol a szöszi? – kérdem mézes-mázos hangon, amiből kihallszik a düh.
Tekintetem találkozik egy ijedt csokibarna szempárral, amit annyira szeretek nézegetni, mikor vidáman csillog, de most a féltékenység eluralta az agyamat. Billt rajtam kívül nem csókolhatja, tapizhatja senki az égvilágon! Ő az enyém!”
11. rész tartalmából:
"Életemben kétszer sírtam, és Bill ott volt."
Már semi sem a régi
11. rész
- Tom… -sóhajtom a nevét, mikor felfogom, hogy tényleg őt látom. Elkapom kezem és lemászom Gusról azonnal.
- Mi a faszt csináltok? – kérdez ingerülten és az istenért sem engedné szabadjára tekintetem. Szeméből szinte mindent kiolvasok.
- Minek látszik, Kaulitz? – szól Gus és ülő helyzetbe erőlteti magát, így én nem is látszom, eltakar a testével.
- Schäfer, kurvára ne szórakozz velem és főleg Billel ne! Menjünk, öcsi, mielőtt teljesen felfogom, mit is láttam az előbb! – morran fel szinterideg nyugodtsággal én meg fel is pattanok és lerohanok az előszobába. Nagyon remélem, hogy nem törénik semi fenn. Lassan kezdem felhúzni magassarkú csizmám, ami gondolatban nem passzol, de szemmel láthatóan remekül összeillik farmerommal. Szívem hevesebb ütemre kapcsol. Ideges és riadt vagyok. Na meg…, még mindig nem akarok összeveszni Tommal.
Eközben az emeleten, Gustav szobájában:
Tom vigyorogva fonja ujjait a szőke fiú nyakára, aki tűr és nyugodt, mivel csak jobban ingerli a másikat.
- Azt ajánlom, hogy húzz az öcsém közeléből!
- Miért? Ő nem érdemli meg, hogy boldog legyen?!
- Boldog? Veled? Ne nevetess!
- És ha ez az igazság? A saját szájával mondta, hogy szeret. Ezután is eltiltanál tőle?!
Egy perc döbbent csend töltötte be a szobát. Háború előtti csend.
A rasztás srác csak úgy bambán nézett a saját kezére. Megfotsa, vagy ne? Gondolatai a szöszi egyetlen mondatára összpontosultak. Abban a pillanatban, mikor Gustav kimondta, valami megszúrta a mellkasát, mintha hirtelen eltűnt volna onnan valami és egy darabkája fúródna testébe.
Teste elernyed és zakatoló fejében csek egy szót, egy nevet üvöltözött kétségbeesetten. Fel sem fogta, ahogy lendül a keze és találkozik bandatársa arcával, aki a hirtelen csappástól elterült az ágyon.
Tom kifutott, szinte menekült. Lent megragadta egyetlen és első szerelme kewzét és magávalhúzta. A fekete hajú fiú döbbenten és értetlenül követte. Mostmár ketten futottak az utcákon nemtörődve az őket figyelő szempárokkal. Kézenfogva, összezavarodva, keserves fájdalommal mellkasukban.
Magdeburg délutáni fényben sugrzó itcái szinte végelátatatlannak tűntek a két fiúnak. Mintha sosem érnék el, azt amit akarnak. Hosszú és fájdalmas út áll előttünk és a múlt teljes káosszá vált. A jövő pedig…
Tom:
Úgy érzem, mintha öldöznének, mintha el kéne bújjak, magam és a világ elől is. Tenyeremben Bill teljesen elhűlt, hideg keze. Igen, Bill hozzám tartozik. Majd én megvédem őt mindentől és mindenkitől. Majd én megadok neki mindent, amit akar. Majd én szeretni fogom, ha az kell. Boldognak akarom látni. Hallani akarom azt a vidám, élettelteli nevetését. Nincs olyan, amit ne tennék meg érte, mégis szenvedek és fáj. Ha előre tudom, hogy ilyen érzés, nem is szerettem volna belé. De már megtörtént.
- Tom, süket vagy?! Engedj el! Nagyon szorítod a kezem, fáj! – hallom meg testvérem szinte zokogó hangját.
Azonnal megállok és hátraforulva csak nézem a sminktől feketekönnyes arcát. Szemeit összeszorítja és teste szinte remeg. Magamhozölelem, mire úgy bújik hozzám, mint egy ijedt kiscica. Istenem, én nem ezt akartam. Kérlek, ne sírj! Nekem is elszorúl a torkom, ha így látlak. Ez jobban fáj, mintha missal lennél.
- Ssss… - csitítom és ringatom karjaimban, mint egy gyereket, de nem nyugszik, csak közelebb férkőzik hozzám és a szívemhez. Illatától megrészegülve ölelem szorosan magamhoz.
Nevemet hüppögi és kapaszkodik pólómba. Felkapom az ölömbe. Nem érdekel ki lássa, vagy ki nem, utálom, ha tehetetlen vagyok. Úgy lépkedek hazáig, hogy karjaimban királykisasszony módjára viszem, míg ő arcát nyakambafúja és sír, mit sír, zokog.
Házunk kertjében lévő hintára ülök le és magamhozhúzom. Addig adok neki támaszt, míg el nem fogynak a könnyei. Hiába kavarognak bennem zavarodott és dühös érzések, most nem számít. Csak mellette akarok lenni, csak meg akarom vígasztalni, bármi áron.
- Kérlek, ne sírj… sss… - le kell nyelnem egy gombócot, hogy tovább nyugtassam. Hátát kezdem simogatni, míg másik kezemmel hajábatúrva cirogatom tarkóját.
Nem tudom mennyi idő telt el. Nem tudom, hogy mikoűr kezdett szürkülni az ég. A világ szinte megszűnik, ahogy őt a karjaimban tartom. Hiába fáj, hiába vagyok dühös, most mindent megtennék azért, hogy megnyugod…
Bill testének remegése alábbhagy és elernyedten fekszik karjaimban. Ijedten nézek rá, de látom, hogy mellkasa zaklatott, mégis kissé nyugodtabb ütemben emelkedik és süllyed. Még álmában is szipog. Istenem, add, hogy soha többé ne sírjon, hogy goha többé nevegye el senki tőlem. Add, hogy boldogak legyünk ketten és ne kelljen szembenéznünk a világgal.
Sósvíz cirogatja arcomat, lehullva öcsém testére. Milyen vices. Életemben kétszer sírtam, és Bill ott volt. Ez a harmadik és ő itt van.
Először egy semmiség miatt, mert leestem a biciklimmel, mikor Bill azt mondta, hogy én vagyok a legjobb bicajos, akit látott. Büszke voltam, hogy felnéz rám, de aztán mégis elestem. Ott volt és kicsi karjaival átölelte nyakamat, majd azt mondta, hogy neki még az esés is nagyszerű volt, amire nevetni kezdtünk.
Másodszor pedig miatta. Ő nem tudta, hogy miért sírok, de ott volt és magáhozölelt. Akkor jöttem rá, mit érzek iránta, és akkor jöttem rá, hogy ez egy lehetetlen ésbolond ábránd.
Mosmeg itt vagyok, tartom karjaimban azt az embert, akit a világon mindennél jobban szeretek. Ismét érte ejtek könnyeket.
Milyen messze van még a boldogság? |
