Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Már semmi sem a régi (7. rész)
Korhatár: 12+
Műfaj: Zenés
Kategória: Nem anime
Feltöltő: darkrukia
Feltöltve: 2011. 09. 30. 13:03:18
Megtekintve: 1294 db
Kritikák: 3 db
 
Szerzői megjegyzés:

 Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Több részesnek terveztem, viszont, ha nem kapok egynél több visszajelzést, akkor tényleg lemondok róla. Minek írjak, ha senki sem olvassa? Már nem vagyok a régi, aki mindent csak kierőltet magából. Hozzászoktam, az életem részévé vállt. Magamtól és lazán írok. De ha senkit sem érdekel nem foglalom tovább a helyet.

Figyelmeztetés: Durva szavak.

Előző rész tartalmából:

“ - Na mesélj, mizu? – takargat be és szembefordul velem. Ahogy tudatosul bennem, hogy mit is kérdezett én fülig pirulok.

- Hát… izé… csak…

- Bill!

- Toméppegycsajtdugottésénrájuknyitottam. – Hadarom el egy szuszra a végén veszek egy mélyebb levegőt, most nevetni fog, tuti.

- És miért rohantál ide? Nem mintha nem örülnék. – mosolyodik el, amitől olyan angyali az arca.

-  Mert… mert… - felsóhajtok – egy idióta vagyok.”

7.rész tartalmából:

“- ... szeretlek!”

 Szerintetek ő tudja mi az a szerelem? És a számára legfontosabb ember vajon hol van ilyenkor?

 

Már semmi sem a régi

7. rész

 Reggel, mikor felébredek nyúzott és fáradt vagyok, mintha semmit sem aludtam volna. Szőke buksit pillantok meg magam mellett. Először meglepődök, majd elkezdem tanulmányozni az alvástól kisimult arcot. Milyen békés így? Mondjuk ő mindik békés, de így akkoris más. Kócos búzaszőke hajszálai meredeznek össze-vissza, ajkai elnyíltak egy kicsit, úgy lélegzik egyenletesen. Szíve egész lassan dobog. Érzem, hisz még mindig a karjaiban vagyok. Nem akarom felébreszteni őt mocorgásommal, szóval inkább elgondolkodok kicsit azon, amit még nemrég mondott, hogy szeret. Valmiért sikoltani tundnék, de nem teszem. Én… nekem ki a legfontosabb ezen a világon? Gondolkodnom sem kell, hogy ki, hiszen számomra természetesen Tom a lefontosabb, meg a zene és a fiúk, Gus és Geor, meg anyáék, meg a kutyusaim… Ha folytatnám akkor itt ülnék napestig. Igen, ezek közül nekem mindenki fontos. Tom az első, ő az ikertestvérem. Mindig vele voltam, még az anyaméhben is. Ennél mélyebb kapcsolat nem létezik. Ez a kérdés kipipálva. Csak egy maradt. Ki az, akit szerelmemként szeretek? Mi az a szerelem? Ki találta ki? Ha Gustav engem szeret, akkor nekem is kötelességem őt? Én mindig is azt hittem, hogy a szerelem valami jó érzés, de mindenki azt mondja, hogy rossz. Vannak akiknek még az agyuk is elhomályosodik a nagy hévben. Én nem akarom! Nem akarok szerelmes lenni, ha fáj. Én nem bírom a fájdalmat, ezt mindenki tudja. Azt sem akarom, hogy valaki más miatt elhanyagoljam Tomot.

-         Min gondolkodsz ennyire? – Ijedten kapom tekintetem egy meleg mogyoróbarna szempárba. Arcomra forró tenyér simul, mire a bőröm bizseregni kezd.

-         Gus? Én… Szerinted milyen a szerelem? – kérdem félrepillantva. Arcomat elönti a pír. Szemembecsúszik egy rakoncátlan fekete tincs, amit egy lassabb mozdulattal simítanék félre, de Gustav megteszi helyettem. Ujjával államat felemelve kényszerít gyengéd erőszakkal, hogy nézzek a szemébe. Mikor megteszem, valami számomra ismeretlent látok benne.

-         Bill… - Olyan gyengéden ejti ki anevem. Ez most jól esik. Mi ez az érzés? – Tudod én még sosem voltam igazán szerelmes, de te egyszerűen el vetted az eszem. Elég meghallanom a csillingelő kacagásod, látom gyönyörű alakod, máris melegség önt el és úgy érzem muszáj, hogy hozzádérjek, megcsókoljalak, vagy egyszerűen csak a közeledben legyek. Muszáj, hogy érezzelek, mert akkor úgy érzem, hogy az égvilágon nincs olyan, amitől ne védnélek meg. – Símogató hangjára és ujjaira ott az oldalamon, meg sem tudok szólalni. Arcom kipirul és testem bizseregni kezd, pont mikor Tom mellett vagyok. Nyikkannék meg, mikor közelebb hajol. Arcunk között, ha van egy centi távolság, megeszem a kalapom. Ha lenne. Majd kérek Gustól egyet. – Figyelj, nem akarom ráderőltetni az egészet. Csak nekem fontos volt verge lépnem, mert megbolondultam volna, ha nem. Rossz érzés volt látni, ahogy Tomra mosolyogsz úgy, ahogy rám sosem tennéd. Én csak annyit szeretnék, hogy mosolyogj, mindig, hogy sose történjen veled rossz. Legyél boldog. Ne félj, én majd mindentől megvédelek. Még akkoris, ha te nem így érzel irántam.

-         Gus… - sóhajtom és akaratlanul is mosoly kúszik arcomra, mire ő magáhozszorít. – Ngh… - nyögök meglepődve ő meg csillogó tekintettel, ezer wattos mosollyal néz rám.

-         Ne haragudj, de annyira édes vagy így kócos hajjal és smink nélkül reggel, hogy legszívesebben halálra ölelgetnélek – nevet fel. Arcomon havány pír jelenik meg és inkább belefúrom mellkasába, hogy ne is vegye észre.

-         Képzelem… - motyogom, de mosolyra húzódnak ajkaim. – Gustav, szertelk! – elmelem fel a fejem. Behunyt szemmel, őszintén mosolygok rá.

 Mikor felnyitom pilláim azt látom, hogy arcán legördül egy könnycsepp, amit én készségesen simítok le ujjaimmal.

-         T-tényleg? Bill… kérlek, ne játsz velem! – lehunyja szemeit és ujabb gyönyggycseppek jellennek meg, amit ismét eltüntetek.

-         Nem játszom. Bár fogalmam nincs, hogy mi az a szerelem, de te egészen furcsa érzést keltessz bennem. Megnyugtatsz és mégis olyan, mintha a maratoni versenyt nyerném meg. Nyugtató és örült egyben.

-         Nagy baj lenne, ha most megcsókolnálak? – kérdi, mire kissé elgondolkozom, majd nemet intek fejemmel.

 Ajkai az enyémre simulnak, karja átölel és szilárdan, biztonságban tartja testem. Ez most nem egy szenvedélyes, hanem egy gyengéd csók. Szájával becézgeti az enyémet, majd nyelvével puhatolózva simít végig alsóajkaimon. Behunyom szemeim és átadom magam neki, tudom, hogy biztonságban vagyok és, hogy valaki szeret. Kell ennél több? Csak ne éreznék valami rosszatt ebben az egészben.

 Megnyitom ajkaimat, mire egy nyelv csússzan közéjük. Nedves és forró, annyira gyengéd. Pár percig még kergetőzik az enyémmel, majd visszahúzódik. Mindketten pihegünk, hisz levegőnk már teljesen elfogyott. Kipirult pofimat hirtelen nem tudom hová rejtsem, így belebújok nyakába.

 Hátrapördít és fölémhajol, csak nagyokat pislogok rá, mire elmosolyodik és újabb kissé szenvedélyesebb csókot ad, amit odaadóan viszonzok.

 A takaró már istentudja hová tűnt rólunk, teljesen egymásbafeledkeztünk, mikoris egy sikolyt hallunk meg. Azonnal szétröppenünk, mint a madárkák és szembe találjuk magunkat Rebekával [kitalált karakter], Gus tesójával. Egyszerre fújjuk ki a bennünk rekedt levegőt.

- Bátyó, te komolyan a pasikat szereted? Billről eddig is sejtettem, szóval az nem új, de hogy te, Gustav?!

- Ne nyávogj már! Nem a pasikat szeretem, csak egyet, és az Bill. – Na jó, erre muszáj elpirulnom.

- Hú, ha ezt elmondom anyának…

- Mondod egy frászt! Akkor én is beárullak, hogy szombaton részegen jöttél haza. – Tiszta zestvérek. Jó tudni, hogy kijönnek egymással.

- Úgy sem tennéd!

- Fogadunk?

- Oké, de következőkor ne nálunk hemperegjetek. Papírvékonyak a falak, még a végén meghallanék olyat, amit egy gyereknek nem szabadna. – Nyüszögve, teljesen vörösen bújok oda Gustav nyakához.

- Majd az orrod előtt csináljuk, mit szólsz hozzá?! Menj és tartsd a szád, az enyém is csukva. – Csak akkor emelem fel a fejem, mikor meghallom az ajtócsattanást.

- Tényleg nem árul be? – kérdem, mire nyugtatóan a hátamat kezdi simogatni.

- Nyugi, nem fog. Viszont nekünk próbára kéne mennünk. Jesszus! Már fél 8, David kiherél. – Kapja elő telefonját az éjjeliszekrényről és szemei elkerekednek.

- Nem akarok menni. Szólnál Davenek, hogy nem érzem jól magam? – motyogok nyakába, ahol jó kis vackot találtam, el sem megyek innen.

- Oké, de akkor itt maradsz? Majd megmondom, hogy én ápollak. – vigyorog, hallom a hangján. – David? Bill nem érzi jól magát, velemaradok. Nem hiszem, hogy ma bemegyünk próbára. Jó-jó tudom, hogy jövő héten koncert. Az neked mióta kell? Csak nem becsajoztál? Nem kurvára mindegy az? Okés, csá! – Ennyit hallottam a beszélgetésből, majd érzem, ahogy karok fonnak körbe és beleszimatol hajamba, ahová egy puszit is nyom. – Aludjunk még, mit szólsz hozzá? Eljössz velem Álomföldre?

- Mehetünk. – mosolyodom el és elfészkelődöm vackomban. Hiányérzetem támad, de most nem törődök vele.

Extra:

 Tetszett a történet? Írd meg, hogy kiderüljön mit rejt még a jövő számunkra. Tom Kaluitz vagyok és szó szerint iderúgdostak. A szerző ragaszkodott hozzá, hogy most ne Billie, hanem én meséljek valamit. Arról bezzeg egy baszott szót sem mondott, hogy miről pofázzak, ezért inkább kényelembehyejezem magam és szabadjára eresztelek titeket.

Darkrukia: - Tom Kaluitz! Vedd le a lábad az asztalról, azon írni szoktam! Elmondtam már, hogy miről beszélj, nem?

Tom: - Nem.

Darkrukia: - De én úgy emlékszem, hogy igen.

Tom: - Én meg úgy, hogy nem!

Darkrukia: - Most komolyan ezen vitatkozunk?! Elmondtam és kész! Csak te nem jegyezted meg!

Tom: - Egy fenét! Neked van rövidtávú memóriád, nem nekem.

Darkrukia: - De én tényleg elmondtam!

Tom: - Oké-oké! Akkor mit is kéne most mondjak?

Darkrukia: *gondolkodik*

Tom: - Javíthatatlan vagy, na gyere, csinálok egy teát. 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).