Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Már semmi sem a régi (5. rész)
Korhatár: 12+
Műfaj: Zenés
Kategória: Nem anime
Feltöltő: darkrukia
Feltöltve: 2011. 09. 22. 15:08:22
Módosítva: 2011. 09. 27. 17:29:37
Módosította: darkrukia
Megtekintve: 1081 db
Kritikák: 1 db
 
Szerzői megjegyzés:

 Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Több részesnek terveztem, viszont, ha nem kapok egynél több visszajelzést, akkor tényleg lemondok róla. Minek írjak, ha senki sem olvassa? Már nem vagyok a régi, aki mindent csak kierőltet magából. Hozzászoktam, az életem részévé vállt. Magamtól és lazán írok. De ha senkit sem érdekel nem foglalom tovább a helyet.

Előző rész tartalmából:

“Tekintetem ajkaira siklik és pc-jére, amit mosoly közben nyelvével szokott piszkálni. Akaratlanul is mosoly kúszik arcomra és egy lágy puszit adok sazájára. Milyen puha. Ez más, mint amilyen Gustav csókja volt. Ettől az ajkaim is bizseregnek és egész testem megremeg. Azt kívánom, bár örökre itt maradhatnék, a karjaiban. Biztonságban és nyugalomban. Még a bokám sem fáj már.”

5.rész tartalmából:

Boldog kacagás és testvéri féltés. Kell ennél több? Igen, de vajon kinek?

Már semmi sem a régi

5. rész

 Az élet visszatért a megszokott kerékvágásba. Riportok, fotózások, új dalok felvétele, próbák és természetesen próbák. Komolyan, minrek próbálunk annyit? Más bandáknál egy héten csak két próba van. Nem nálunk 5 kell, a munkanap minden perce. Nem is TH lenne, ha nem lenne benne a rabszolgahajcsár David is.

 Este fáradtan esünk haza. Tom egyből becélozza a fürdőt. Mintha mostanában kerülné azt, hogy velem legyen. Nagyon megorrolt Gustavra, akivel még mindig nem sikerült beszélnem arról az “aprócska” csókról.

 Lassan, kimérten megyek fel, nehogy ismét közelebbi ismeretséget kössek a padlóval, vagy csempével. Tomot a szobájában várom meg. Nyugodtan ülök le az ágy szélére és hátravetem magam. Ha nem jön hamarosan, itt fogok elaludni. Az ágynak és a szobának Tom illata van, ami minden levegővételkor elszédít engem. Már az álom kapuja előtt állok, mikor hallom a fürdőszoba ajtajának nyikorgását. Ikertestvérem egy pillantással nyugtatázza jelenlétem, majd a sekrényhez lép. Egy száll törölköző van rajta, remek rálátásom van szálkás, kevésbé izmos testére. Tom nyálcsorgató látvány azt meg kell hagyni, még a szám is tátva marad, de be is csukom  azonnal és pirultan nézek inkább másfele.

-         Tom… - válsz híján folytatom: - Beszélnünk kéne… - jegyzem meg óvatosn, mire felsóhajt és levágódik az ágyra, de úgy, hogy én följebb pumpálódok pár centivel.

-         Mégis miről? – hangja semmitmondó, de mégis jól esik hallani.

-         Arról, hogy kerülsz. Mintha nem is léteznék, komolyan…

-         Baromságokat beszélsz!

-         Nem kerüllek! – ül fel és a szemembe néz, mitől ugyan nem tudok kiolvasni semmit, de nyelnem kell egyet.

-         De igen! – próbálok határozott lenni és teljesen harci-durciba vágom magam, ahogy karjaimat keresztbefonom mellkasom előtt.

-         De nem!

-         De igen!

-         De nem!

-         Nem!

-         De!

-         Nem!

-         De!

-         Nem!

 Elég! Nem bírom és ahogy látom ő sem. Mindkettőnkből kitör a nevetés, már a hasunkat fogjuk, mikor Scotty beugrik közénk és hozzámsimul, mire ijedten ugrok hátra, amitől az lesz, hogy a fölfön heverek. Viszont fent maradt a lábam az ágyon.

-         Ki engedte meg, hogy leteperj?! – kérdem a nem is olyan kicsi kutyustól, miközben ő vidáman vakkant egyet Tom felé, amin ismét elnevetjük magunkat, megjátszva magam jelentőségteljesen nézek ikertestvéremre, aki vigyorogva teszi fel a kezeit, hogy ő aztán ártatlan.

-         Gyere ide, haver! – ütögeti meg a helyet maga mellett tesóm, mire Scotty egyből felugrik rólam az ágyra. Na szép, engem meg a földön felejtettek. Cccch… - Ugye nem ütötted meg magad? – kérdi, mikor kezet nyújt.

-         Csak egy kicsit a derekam, de semmiség. – Elfogadom jobbját és olyan könnyen húz fel magához, mintha valami pehelykönnyű lennék.

-         Öcsi, te aztán sovány vagy. – néz rám szúrós szemmel, miközben már az ágyon vagyok Mellette csücsükélve.

-         Tudom. – vonom meg a vállam, de nem bírom ki, hogy nem érintsem meg felkarján lévő izomszövetet. – Te meg megerősödtél. – Egymásravigyorgunk, mint gyererkkorunkban, csak akkor még egyformák voltunk és szinte magamat láttam mellettem, mikor ránéztem.

-         Még szép! – Húzza ki magát. – Azért lettem ilyen, hogy megvédjem az én esetlen Billie babámat. – Csak úgy árad szavaiból a diadalittas felsőbbrendűség. Elmosolyodom. Ez most jól esett, a mellkasom is felforrósodott tőle, de még az arcom is, ami most nemannyira zavar.

-         Nem mintha nem tudnám megvédeni magam. – gúnyolódok vele, holott tudom, hogy képtelen vagyok megvédeni magam.

-         Én vagyok a batty, nekem kell megvédenem téged. – vigyorog rám.

-         Azt ne feledd, hogy csak 10 perccel vagy idősebb. – jegyzem meg azért neki egy oldalsó pillantással.

-         Ez nem változtat semmin. – vigyorodik el és hátrazuhan a párnák közé. Nekem meg mintha álomból ébredtem volna, eszembe jut az, hogy miért jöttem. De az a baj, hogy ezzel a stratégiával sokra nem megyek, így újabb ötletem támad. Kecsesen, négykézláb mászok mellé és vele szembe fordulva fekszem el. Figyeli minden mozdulatomat, de még most sem jelenik meg az arcán semi érzelem, egy kis vigyoron kívül, amitől, gondolom én, a lányok bugyija egyből nedves lesz.

-         Gustav azt mondta, hogy nagyon megtetszett neki valaki, csak nem tudja, hogyan adja ezt tudtára. – szavaimra megmerevedik és kíváncsian fürkészi tekintetem, mitől egy csepp pír kúszik arcomra, de folytatom, amibe belekezdtem: - Azt javasoltam neki, hogy legyen bátrabb és csókolja meg a csajt, mire kinyögte, hogy nem nő az illető. Nem éreztem, hogy emiatt baj lenne, ezért tovább bátorítottam, mikor egyszercsak fölémhajolt és… Úgy lehidaltam, hogy szólni se tudtam. – magyarázom, aztán rákvörös arcomat belefúrom a párnába, aminek az illata elbódít.

-         Mikor megláttalak, én nagyon merges lettem arra a köcsögre. Úgy méregetett és csókolt téged, hogy azt hittem mentem megkefél. – szavaitól még vörösebb árnyalatot veszek fel.

-         Tom… ez azt jelenti, hogy én is… én is… olyan vagyok? – szemeimet mereven mellkasára vezetem.

-         Miért gondolod? – hangja meglepettséget rejt.

-         Mert minden fiú engem akar megdönteni, mintha valami trófea lennék nekik.

-         Hülyeség – legyinti le. – Azért, mert rád akarnak mászni az azért van, mert szép és aranyos vagy, vagánynak mutated magad, miközben tök ártatlan vagy. Nem csoda, hogy mindenki téged akar, bolond, aki nem veszi észre, hogy milyen gyönyörű vagy. – Minden egyes szónál egyre nagyobbat dobban a szívem és úgy érzem a mennyben vagyok. – Másrészt meg voltak ott lányok is, Angelie, Lizzy, Vanessa, Ashley, Monica és még az a lófarkas csak, akinek a nevét nem tudom.

-         Bezzeg, akiket megdöntötted, azoknak nem tudod a nevét. – mondom kicsit cinikusan.

-         Az más, nem lényeg. De ők rád nyomultak én meg kötelességemnek éreztem mindent tudni az öcsémről és leendő menyasszonyáról. – vigyorodik el újra, én meg kihúzom fejem alól a párnát és azzal kezdem püfölni, ő meg azt nem hagyja annyiban és csikizni kezd.

 Mindketten annyira felszabadultan nevettünk, mint régen, mikor gondtalanok és gyerek voltunk. Hiányzik az a Tom és Bill, akik egykor voltunk…

Extra:

 Ha elnyerte a tetszésed, szólj hozzá. Ha meg abban a hitben élsz, hogy a TH egy emos banda, aki csak a halálról és ilyesmiról tud énekelni, akkor gondolkozz egy kcsit és nem ártana az, mielőtt bármit is mondassz. Bill Kaluitz vagyok és nem emos! Nem tudom hol láttátok, vagy kaptatok olyan híreket, hogy vagdosom az ereimet, meg meg akarok hallni, de megmutathatnák nekem is azt a weboldalt, vagy magazint, mert szívesen szólnék egy-két keresetlen szót. Még 2006-ban, ha jól emlékszem akkor, voltunk koncerten Magyarországon a VIVA-nak és készítettünk egy kisebb riportot, miből sokminden kiderül a viselkedésünkról, meg a zeneszámainkról. Mai napig úgy írom a dalokat, hogy meghallgatok valami story-t másoktól, vagy esetleg ha egy ely nyomasztó érzést kellt bben és minden gerenda, betondarab, meg márvány, ha járunk rajta mesél, akkor onnan jön egy hasonló ének. Az, hogy erről énekelek tényleg nem azt jelenti, hogy emo lennék. A stílusom igaz, hogy egyedi, de mint tudjátok, nemnagyon van beleszólásunk ebbe a staylistokkal szemben.

 Szóval összefoglalva, ne ítélkezz a bandáról, mielőtt többet nem tudsz róla. Igaz az én számat most az író  tolla mozgatja, de ő és még vagy több ezer Tokio Hotel rajongó így van vele. A rajongókól meg annyit, hogy nem számít, hogy emo, sátánista, vámpírimádó, vagy csak egy kis faluban élő lány, csak szeresse a zenénk és ne fikázzon minket.

Szerző megjegyzése:

 Az extrában lévő szöveget nem reklámnak vagy ilyesminek szántam, csupán közöltem az emberekkel az én véleményemet is. Másrészt meg, akinek nem inge ne vegye magára. 


© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).