 
Szerzői megjegyzés:
Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Viszont hajlamos vagyok az ellustulásra, szóval, hogyha nem kapok biztatást, akkor nem is írom tovább. Több részesnek terveztem, de ha senkit sem érdekel, akkor nem koptatom a billenytűzetet.
Előző rész tartalmából:
“Ez nem normális! Este még azt mondta, szeret; mostmeg kikerget a szobájából, mintha valami kutya lennék. Kutyáról jut eszembe, adjunk csak enni nekik is. Aludni már amúgy sem fogok tudni. Nem értem őt sem, meg magamat sem. Egyik percben még agyonütném egy kicsiszékkel, másikban meg legszívesebben rámásznék. Lehet, hogy beteg vagyok?”
3.rész tartalmából:
Gustav szerelmes? Egy váratlan csók és egy remek időzítés attól a tagtól, ki mindenhonnan elkésik, de akkor innen miért nem tudott elkésni? És hogy kerül a képbe Gustav? Olvad el és megtudod.
Már semmi sem a régi
3. rész
A doki szerint két hétig nem fogok versenyt futni, ugyanis sikeresen feldagadt a bokám és iszonyt fáj ha ráállok. Tom amiben tud “segít” és elviseli a hiszimet, ugyanis anya leszidta, hogy nem vigyázott rám, majd engem is, hogy folyton rohanok és nem figyelek. Georg és Gustav is mellettem van, hogy “megédesítsék” a gyógyulást. Gus most is itt ül és két tollal dobolja le a ritmust, ami épp eszébe jut. Georg és Tomi lent vannak és valami szilikonmellű szőke csajról vitatkoznak, ami egészen felhallszik. Ha letudnék valahogy bicegni, mindkettőt fejbeütném ezzel a magazinnal itt a kezemben.
- Bill… - szól hallkan a szöszi és mindent letesz a kezéből, miközben mellém mászik és hozzám hasonlóan hátát a falnak veti.
- Igen?
- Kérdek valamit, de ne olts le egyből. – mondja és kiveszi kezemből az újságot.
- Oké, mi a gond? – kérdem aggódva. Nem tehetek róla, folyton aggódok értük, hisz olyanok, mintha a bátyáim lennének. Georg is, meg ő is.
- Hát… ez kicsit kínos és másnak nem nagyon mondanám el, de szeretném, ha meghallgatnál és…
- Oké, Gus. Nyugi, bennem megbízhatsz. – fogom meg a kezét, mert nem nagyon figyel rám, csak a magáét fújja. Így legalább azt elérem, hogy rám emeli gesztenyebarna tekintetét. Flsóhajtott, majd belekezdett.
- Nem tudom mi van velem, ha a közelében vagyok, az egész testem azért kiált, hogy megérintsem, ha ránézek kiver a víz és meg akarom csókolni. A gyomrom is beleremeg, mikor mosolyog, vagy csillingelő kacagását hallom.
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy beleestél a csajba- - vigyorodom el és megsimogatom a kezét. Zavartan pillant arrébb.
- Ő nem… ő nem…
- Gus!
- Jó, jó! Ő nem… szóval… nem egy lány… - Szemeim szépen kikerekednek, de azt hiszem, hogy ha hirtelen elengedném a kezét, azzal vérig megsértődne. Végülis, ha tetszik neki, akkor örülnöm kellene és segíteni, nem pedig undorodni tőle. Végül bíztatóan rámosolygok és mivel ő még mindig nem hajlandó felhagyni a lepedőm bámulásával, ezért odafordulok pont az ágy és közé, mire kicsit hátrahökköl, de verge ismét rám figyel.
- Na és, ki a szerencsés? – kérdem még mindig mosolyogva. Élgondolkozik és ijedten mered rám. – Oké, ha nem akarod nem kell elárulnod, de bennem megbízhatsz. Örülök, hogy valaki ennyire elvette az eszed – mondom, mire sóhajt egy hatalmasat és hirtelen megölel. Kicsit megdermedek, de én is visszaölelem. Ez teljesen más, mint akkor este Tommal, most nem érzem azt, hogy szívem kiugrik ahelyéből és testem annyira remeg, mintha az Északi sarkról tértem volna vissza. Nem, ez csak baráti ölelés, az meg testvéri volt. Normális, hogy ilyet érzek? Asszem rosszul tettem, hogy nem mondtam el ezt a dokinak, mikor lehetőségem volt rá.
- Azt hittem, hogy majd utálni fogsz. – motyogja, mint egy kisgyerek.
- Jajj, dehogy utállak, főleg nem ezért. Téged vagy akár Georgot sosem tunám utálni. Egyébként én képesvagyok valakit utálni? – nevetek fel, mire kissé eltátja a száját, de aztán ő is elmosolyodik. – Nyugi, nekem bármit elmondhatsz és becs szó, hogy nem árulom el még Tomnak sem. – simogatom meg szőke tincsit.
- Köszi. Már csak azt kéne tudnom, hogy mondjam el neki – arca hirtelen gondterhelté változik.
- És ő hogyan viselkedik veled? Mármint, érted… - kezemmel teszek egy bonyolult mozdulatot.
- Hát épp ez az. Tudod, már régóta barátok vagyunk és nagyon jól kijövünk, de már ráébredtem, hogy én többet érzek iránta barátságnál.
- Szerintem légy egy kicsit bátrabb és rámenősebb.
- Hogy érted?
- Menj és smárold le, ha erre vágysz. Mutass neki olyan nyelvtechnikát, amitől beájul. Ha eltol magátol, akkor meg legalább megmutattad mit hagyhat ki. – döbbenten néz rám, elnyílt ajkakkal.
- Biztos? Ez bejön?
- Szerintem igen. Csak ne mindenki előtt csinálj bolondot magadból. – nevetek fel, mire kapok egy szúrós pillantást, de ajkai szélén huncut mosoly bújkál.
- Oké, te mondtad! – He?
Hirtelen tapaszza ajkait az enyémekre én meg felnyögök és a döbbenettől hirtelen még hagyom is magam hátradönteni az ágyon és ő tovább csókol. Mellkasára teszem kezem, hogy eltoljam magamtól, mikor nyílik az ajtó. Ijhedten tekintünk mindketten arra, nekem pedig megfagy az ereimben a vér, arcom forrni kezd és gyomrom összeugrik.
Extra:
Nya élvezted? Akkor írj majd a szerzőnek egy kritikát, biztos örülne neki. Jah, persze, de modortalan vagyok. Én vagyok az, Bill! És nyugi, nem mondok többet a kelletéről, hogy milesz majd a következő részben. Még én sem tudom, majd a szerző buksijában megszületik valami. Na de mit locsogok én ennyit? Azért jöttem, hogy elmeséljem az első csókot. Igazából az író küldött ide, még meg is fenyegettett… khm… Igaz, hogy még csak 5 évesek voltunk és nem tudtuk mi a jelentősége, de nekem minden pillanat tisztán él az elmékeimben.
Na szóval, anyáék és mi kimentünk a játszótérre. Akkor még az igazi apánk volt velünk és gondtalanok voltunk. Majd, ha a közönség kéri, azt is elmesélem, hogy mit éreztünk akkor, mikor elváltak. De ez egy másik történet.
Én épp hintáztam és hisztiztem, hogy Tom lökjön már nagyobbra, de akkor is nagyon féltett. Ikertesóm látta, ahogy szüleink megcsókolják egymást. Megállította a hintát és szembe fordult velem.
- Billie, tudod, akik szeretik egymást, azok szájon puszilják a másikat. – magyarázta komolyan én meg elmosolyodtam.
- Én szeretlek, bátyó!
- Én is szeretlek, Billie baba! – mosolyodott el és adott egy puszit a számra, ott tartotta kábé egy percig ajkait. Mikor elengedett, megragadta a kezem és anyáék elé hurcolt.
- Anya, apa! Én szeretem Billt, és ő lesz a feleségem. Megigérem, hogy mindig vigyázok rá és sosem hagyom egyedül.
Szüleink csak nevetve öleltek magukhoz. De ez már a múlt és az ígéretek lassan kezdnek elkopni. Most inkább megyek, mert kezd elszorulni a torkom. Ha majd gondoljátok, lehet ilyen “extra” a következő részekben is, csak szóljatok annak a lustaságnak.
Vajon mit hoz majd a jövő? |
