Szerzői megjegyzés:
Twincest love, ami annyit tesz, hogy ikrek közti szerelem. Akinek az ilyesmi nincs ínyére, az forduljon meg és távozzon! Tokio Hoteles történet, azon belül Tom és Bill párosítás. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyesek számára undorító, és hogy a valóságban ilyen nincs, de én ezt szeretem, sőt imádom. Viszont hajlamos vagyok az ellustulásra, szóval, hogyha nem kapok biztatást, akkor nem is írom tovább. Több részesnek terveztem, de ha senkit sem érdekel, akkor nem koptatom a billenytűzetet.
Figyelmeztetés:
Durva szavak.
Előző rész tartalmából:
“- Szeretlek – mosolyog álomittasan, majd elenged és vissza csoszog a szobájába.
Mi volt ez? Napokig hozzám sem szól, ha mégis akkor szavai durván hangzanak, mostmeg azt mondja, hogy szeret. Ki érti ezt?”
2.rész tartalmából:
Tom testvére nevét kiáltja, aki csapot-papot hagyva rohan hozzá. Majd egy kis baleset, melynek következtében Bill besértődik. Mondjak többet? Igen? Hát nem fogok, olvasd el és meglátod.
Már semmi sem a régi
2. rész
Arra ébredek, hogy a másik szobából valaki a nevemet kiabálja. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ki. Azonnal felpattanok és úgy ahogy vagyok – egy pólóban és boxerben -, átrohanok ikertestvérem szobájába.
- Tom?! – kiáltom én is ijedten.
- Bill? – kérdi immár értetlenül az ágyban ülve és szinte harapva a levegőt. Odatrappolok mellé és kíváncsian, mégis aggódva nézek rá.
- Mi történt? Jól va...
- Jesszus! Ugye, jól vagy? – vág szavamba és szemével minden apró porcikámat végigméri, amitől érzem, hogy felforrósodik az arcom.
- Ezt én akartam kérdezni. Minden okés? – jobban megnézem és látszik, hogy valami nagyon felháborította, teljesen leizzadt és zihál. Tekintetéből meg merő ijedtség tükröződik.
- Jah, ezek szerint csak álmodtam – sóhajt egyet, majd csokibarna szemeivel az enyémbe tekint.
- Mit álmodtál? – kérdem mostmár lágyabban és gyengéd erőszakkal visszanyomom az ágyba, miközben kezébe adom az éjjeliszekrényen lévő pohár vizet. Tenyerem homlokára simítom, mire kapok egy sóhajt.
- Semmi lényegeset. Jobb, ha visszaméssz aludni, öcsi – int fejével az ajtó felé én meg mereven nézek rá. Most mi van?
- Mi bajod?
- Semmi. Menj ki, egyedül akarok lenni! – fordít hátat és ledobálja magáról a takarót, így kivillan formás szállkás teste és eszméletlen szexi fekete boxere, ami jól kihangsúlyozza méreteit. Te jó ég, Kaluitz! Miker nem gondolsz?!
- Jól van, várhatod, mikor fogok majd megint átrohanni hozzád! – kiáltom és becsapom magam után szobája ajtaját.
Ez nem normális! Este még azt mondta, szeret; mostmeg kikerget a szobájából, mintha valami kutya lennék. Kutyáról jut eszembe, adjunk csak enni nekik is. Aludni már amúgy sem fogok tudni. Nem értem őt sem, meg magamat sem. Egyik percben még agyonütném egy kicsiszékkel, másikban meg legszívesebben rámásznék. Lehet, hogy beteg vagyok?
~*~
A reggel úgy ér utol, hogy a konyhai aszalon ébredek. Nyúzott és fáradt vagyok, úgy érzem, mintha nem is aludtam volna. A hűtő tetején lévő óára tekintek, ami már fél hetet mutat.
Basszus! David kiherél, ha elkésünk!
Felpattanok, de fáradtságtól megszédülve landolok a földön.
- Áucs! – kiáltok fel, mikor lábamat is sikeresen beleütöm az asztal lábába. Azt is minek tették oda!?
- Bill! Az istenért, öltözz már! David agyonvág, ha késünk! –órdít a lefele csörtető Tom, aki már fel is vette a rajongók elleni álcáját. Én meg még itt csücsülök a földön.
- Megvársz? – kérdem, miközben próbálok feltápászkodni, de úgy látszik, hogy a lábam ellenszegül parancsaimnak.
- Szedd már össze magad! Két perc és megyek!
- Jól van, ne óbégass már!
- Mi bajod, mit ülsz ott? – kukkant be a konyhába, majd máris az orrom előtt van egycentivel. – Mi a faszt csináltál? – kérdi írtó kedvesen én meg szkeptikusan elmosolyodok.
- Épp hozzád készültem volna, de útban volt az asztal lába. – magyarázom, mire csak a fejét ingatja.
- Minek pattogsz annyit? – kérdi, de hangjából aggódalom hallasztszik ki. Tom aggódik? Miattam? Kiváncsian, csöppnyi pírral az arcomon pillantok fel rá. – Mi van? Azt kérdem mid fáj?
- A bokám... – nyögöm ki, de még mindig jóvágású arcát bámulom, hihetetlen mennyire megférfiasodott pár év alatt. Úgy nézi a lábam, mintha valami kibaszott orvos lenne, aki az Oxfordban végzett volna.
- Ebből ma doki lesz, és nincs apelláta! – tanulmányozza bokám, majd megfogja a dewrekam és felültet az asztalra.
- De... de... mit mondunk Davidnek?
- Azt, hogy belebasztad a lábad az asztalba, amilyen szerencsétlen vagy. – Ezt nem kellett volna. Érzem, hogy a gyomrom borsó méretűre ugrik és szemembe egyből könnyek szöknek. |
