|
Satoshi POV.
Valamiért az első gondolatom rögtön az, amint elmerülök egy percre a hatalmas bogár szemüveg abnormálisan nagy lencséiben, amiben saját bugyuta vigyorom köszön vissza, hogy tulajdonképpen ő miért is nem lepődött meg azon, hogy nem vagyok nő... azért elég szembetűnően vagyok pasi, vagy legalábbis nagyon is remélem, hogy az olyakor hallatott szexi visításom nem ad téves feltételezésekre okot... pedig ez megmagyarázná, hogy Yukke miért próbál meg minden egyes alkalommal felvilágosítani arról, hogyan is kell férfiasan ordítani...
- Üdv – köszönt egy kedves mosollyal, amivel gyanítom gyakran szokott az arcán villogni, s ami percek alatt feloldja az eddig bennem letelepedő gyanú ködét, s mikor elveszi a majmomat, szinte repesek a boldogság rózsaszín kis vattapamacsai között önnön sikerélményeimben, ugyanis ez azt jelenti, hogy olyan profi vagyok az ajándékválasztásban, hogy még egy pasi is elfogadja! Bár elképzelni nem tudom, hogy mit fog kezdeni egy szívecskét szorongató majommal... egy biztos, hogy nála ezerszer nagyobb biztonságban lesz, mint egy féltékeny nőstény madár közelében, aki az első gonosz pillantás után megpróbálta magát átrágni a ketrecen, hogy kikaparhassa a maki kistányérméretű, számomra egy cseppet ijesztő szemeit...
Engedelmesen ülök le, mikor kitárt kezével sorompóként határol be az asztal másik felén lévő székhez, s szinte abban a percben megjelenik egy pingvin benyomású pincér, aki barátságos arckifejezéssel lebegteti meg kis jegyzetfüzetét, felkészülve rá, hogy kiegyem őket a meglévő édességkészletükből, amit kiszimatoltam átléptem a küszöböt és életbe lépett a kajakereső reflexem... - Két barackteát és egy extrakrémes süteményt – előz meg a rendelésben Aoi, én pedig ezer wattos szemekkel fürkészem fél arcát, amit a napszemüveg enged láttatni, s képzeletben már hajlongok is előtte, amiért ilyen jól kitalálta mire korog a gyomrom, amióta betettem a lábamat erre a sátáni helyre, amit kávézónak hívnak... több itt a kísértés, mint egy kéjbarlangban... bár olyan helyen még sosem jártam... vajon Aoi igen?
- Honnan tudtad? – szakad ki belőlem a lelkesedés első szikrája, ő pedig a legmagabiztosabb arcot vágva biztosít róla, hogy többet tud rólam, mint amennyit én az önsajnálat és a tükör segítségével valaha is képes lennék leszűrni egy magányos délutánon... Aoi ebben a megvilágításban és pózban valamiért nagyon is hasonlít egy szuper hősre, amit a már űrlényekre emlékeztető szemüveg megtold még eggyel, ezzel arra ösztönözve, hogy csodáljam... talán még a szűk cicanaci is jól állna neki! Vajon milyen jelzése lenne? Egy hegy? A Fuji? Elvégre az a neve... mi mást vetíthetnének ki ezzel a névvel az égre?
Remélem ő azért nem hallja a gondolataimat úgy, mint Ryo. Az a vadvirág gyalázó túlságosan és ijesztően gyakran fejti meg min jár az a fogyatékos eszem... kicsit ciki lenne ha bevillanna neki merő véletlenségből, hogy épp most fantáziálok róla és a szűk nadrágjáról, miközben épületekről ugrál le és ment meg ártatlan nagymamákat...
- Az interneten olvastam – jegyzi meg nemes egyszerűséggel, én pedig előre hajolva az asztal kétségbeesett markolása közben próbálom meg szemmel szétölelgetni, mert nem létezik, hogy a balfaszságom ilyen remek emberrel hozzon össze. Tudja, hogy bukom az édesre! Ez már egy határozottan jó pont! Egy Anna Tsuchiya mikor jött volna erre rá? Ez a pasi... egy zseni!
- Az érdekes... én is sokszor láttalak már a neten, de rólad ilyesmit nem tudtam meg... De azért nagyon örülök, hogy találkoztunk! Talán mégis megköszönöm majd Fukutarou-nak, hogy elmebetegnek hisznek miatta... Fukutarou a papagájom! Tündéri egy hárpia, de a többiek azt hiszik, kezdek belebolondulni. Lehet, hogy ezért éltem végig abban hitben, hogy csaj vagy... – akadok el hirtelen, majd hatalmas szemekkel erőszakolom kezem az épp a szófosás nagyon is egyértelmű tüneteit produkáló számra, abban reménykedve, hogy nem fogja a fejemet az asztallal plasztikáztatni, amiért esetleg nőneműnek néztem egyszer-kétszer...- Hopp... vagyis... ezt nem kellett volna elmondanom... nem mintha nőnek tűnnél amúgy! Nagyon izé... férfias vagy! De nem úgy! Mármint... mindegy... – habogom halkan kétségbeesetten nyugtázva, hogy azért ez elég szarul jött ki, bőszen próbálok tudomást sem venni az arcomon eluralkodó vörös színről, ami azért az ő figyelmét is igazán elkerülhetné... nem kell arról tudomást venni, hogy félméteres körzetben minden lángra lobban a képem égésétől... nem... ez nem az, aminek látszik...
- De miért adtál fel ilyen hirdetést, ha csajt keresel? – érdeklődik holt nyugodtan, miközben a pingvin pincér által időközben sikeresen elővarázsolt teáját szürcsölgeti, bennem pedig percek alatt rémlik fel a kellemetlen emlék arról a borzalmas napról, amikor Nii és Ryo együttesen formálták át a belső szerveim képét, miközben Shuu megcsillogtatta a gépírónői készségeit... meg kellene őket büntetnem ezért... de valahogy érzem, hogy ennek megint az lenne a vége, hogy ők röhögnek míg én a seggemet fájlalom valamelyik sarokban...
- Hát... Nem én adtam fel. Az idióta bandatársaim tették fel a netre, mert szerintük túlságosan imádom Fukutarout... – magyarázom két falat süti között, amiket a betámadásuk után sikeresen tömök a fejembe, ezzel ízlelőbimbóimat víg bulira hívva a számban... ez az! Magyarázd csak el neki Satoshi, hogy ez nem a te hibád, és hogy még véletlenül sem szereted, ha elfenekelnek, dugjad bárki orra alá is a hátsódat!
- Fukukit? – jön a meglepett kérdés Aoi-tól, én pedig leküzdve a torkomon akadt süti darabot pillázok fel rá rosszallóan, mert kezd az az érzésem lenni, hogy az iménti kis monológomból, amiben elecseteltem, hogy egy idióta vagyok, nem figyelt semmire... pedig az esetek 90%-ban csak ilyenkor figyel rám mindenki, hogy aztán jót röhöghessen azon, hogy egy balfék vagyok... nem vagyok az! Édesen és szexin szerencsétlen vagyok... az nem ugyan az! Ha én elbotlok valamiben, attól még egy kispárna is beindul!
És amúgy is az nem kuki! Az más... neki is van, tudhatná, hogy nem egy papagáj károg a lábai között!
- A papagájom. Nem is figyeltél az előbb? - csücsörítek durcásan, villámmal sértődötten kapirgálva a tejszínhabot, ami érdekes alakzatokat produkálva szolgáltat még jobb hatást sértődöttségemnek. Ez nem volt kedves... Fukutarou igenis egy jelentős személy az életemben! Ő a lelki társam! A kalitkája előtt szoktam elpanaszolni, hogy aznap miképp látta el a lelkivilágom Ryo a beszólásaival! Az a gonosz kis törpe... mintha jobb lenne, mint én... jobb a testem, mint az övé... csak azért célozza mindig be, mert irigykedik rá, hogy jobb vagyok, mint valaha... irigy disznó! Ezért többet nem nézhetsz rám! Halj meg a szégyentől!
- Dehogynem. Csak Kantarout értettem, kicsit gyorsan beszélsz – világosít fel teljes lelki nyugalommal én pedig elszégyellem magam egy röpke másodpercre, amiért igaza van... lesütve szemeimet, immáron a komplett szántófölddé alakult kistányérom felé orientálva tekintetem kérek azonnal elnézést, amiért a nyelvem rendetlenkedik és nem hajlandó normál tempóban pörögni, de ahogy elnézem nem nagyon veszi zokon, hogy végig darálom a délutánt... - Bírom a zenéteket – szólal meg hirtelen, én pedig felkapva fejemet a sajnálkozásból csillantom meg legkiskutyább tekintetemet, s ebben a percben ettől a bóktól szinte pitizni is tudnék neki számat jutalom falat alakúra vigyorogva... ez... ez az elmúlt két hét alatt elhangzott legszebb bók, amit hallottam! És még normálisnak sem kell lennem érte! Aoi... ha nő lennél... feleségül vennélek!
- Én is a tiéteket. Egyszer láttunk live-ot is. És amit a csípőddel tudsz művelni... – kezdenék bele a lelkendezésbe, de kivételesen előbb észreveszem magam, minthogy a kompromittáló dolgok kicsúszhatnának a számon azzal kapcsolatban, hogy én igenis nagy élvezettel tanulmányoztam Aoi hastáncos képességeit, otthon szépen elutánozva a mozdulatait, mert azt hallottam, hogy ettől kerekebb lesz a seggem... csupán bölcsen habogva fojtatom ismét paradicsom színben való pompázást, hátha nem néz totális baromnak, ha eddig nem tette volna meg... most mégis mit mondjak? Hogy amit csinál a színpadon jobb, mint egy aerobik óra?- Mármint... én...
- Ugyan, semmi baj. Az évek, meg a rutin – nevetgél felszabadultan, időközben rejtélyes módon eltüntetett szemüvege alól rám kacsintva, amitől hirtelen egy host-ot is megszégyenítve ébreszt fel bennem kétes gondolatokat... miért lett hirtelen olyan érzésem, hogy Aoi többet kacsingat bugyi lecsalogatóan, mint ahányszor alsót cserél? De azért remélem azzal tisztában van, hogy én nem bugyit hordok...
- Egyébként, te hogyhogy egyedülálló vagy? Nem buknak rád a csajok? – érdeklődöm villámmal tejszínhab várat tornyozva a sütimre vidáman, és reménykedem benne, hogy nem veszi túl tolakodónak a kérdést... elvégre számomra végképp elképzelhetetlen, hogy Aoi-hoz hasonló, színpadon vonagló pasinak ne legyen valakije... mert ha nincs, akkor ez a világ egy nagyon fura hely... bár a live-on tapasztalt elvetemült „tégy magadévá és légy a gyermekeim apja, Aoi!” fangirl sikításból következtetve nem hiszem, hogy a Gazette gitárosának olyan sok problémája lenne bugyit kerítenie a trófeái közé... bezzeg nekem nem kiabálnak ilyet... csak a „kawaii” non-stop kántálása veri keresztül magát a hangszórók dübögésén...
- Én meleg vagyok, Satoshi – érkezik a gondolataimat véres brutalitással kettészelő válasz, amitől egyszerre érzek ingert a torta visszaköpése valamint az életben maradásra tett kétségbeesett küzdelemre, amit a torkomban hirtelen megakadt meggy darab okoz... óriásit csipázva pillantok fel komoly arcára, amiről valahogy a világért sem az szeretne lesülni, hogy viccel, így önkéntelenül is a szék hátának araszolva próbálok meg a lehető leghatározottabban magamnál maradni villámat szorongatva... ez most... komoly? Szóval erre célzott azzal Shuu, hogy „ráfogsz te még erre baszni, Satoshi”...
- Én hetero – szögezem le villámgyorsan, ahogy értelmet nyer az elmúlt fél óra minden gyanús mozzanata, amitől hirtelen egészen férfiatlanul fog el a lányos zavar és az ösztönzés, hogy menten süllyedjek el az asztal alatt, amiért egy ilyen kedves embert összetörök a rólam alkotott fura képzelgéseiben...
- Hát hogyne. Ha az lennél, már leléptél volna, mikor meglátod, hogy én vagyok az – villantja ki mind a harminckét fogát, miközben meglátásaim szerint túlontúl is szeretne átmászni hozzám az asztalon, amiért én a székbe mertem építeni magam az elmúlt fél percben... jogos lehetne a meglátás, ha nem rólam lenne szó... hogy magyarázzam el neki, hogy csak azért nem fakadtam sírva a vágyalmaim összetörése után, mert a legjobbat akartam kihozni ebből a kínos helyzetből és tele van a pocim? Nem jönne ki hülyén, ha a süti mámorra fognám a tehetetlenségem?
- De én csak... mármint... – avatnám be magyarázataim széles repertoárjaiba, amit nyílván egy óra hebegés után meg is tudnék vele osztani, de ő kezének egy elegáns és meglepően férfias mozzanatával elhallgattat, s kivert kiskutya pillantásokra ösztönözve kárhoztat nagyon mély bűntudatra... hogy miért nekem van bűntudatom, mikor az iménti fejlemények szerint ő szeretne tisztességtelen dolgokat a fenekemmel? Mert jó ideje ő az első, aki mosolyogva tolerálja, hogy tejszínhab várat építek egy kávézó kellős közepén... hát nem kedves tőle?
- Nyugi nagyfiú, nem akarlak bántani vagy megdugni, ismerkedni szeretnék – mosolyog nem zavartatva magát egyáltalán a mondata értelme miatt, ami egy másodperc alatt sokkolja le az agyamat... meg... megdugni? Hogyan? Mikor? Merre? - Meguntam, hogy minden pasit a farkamra húzok és otthagyom, már komolyan szeretnék valakit. De ha téged ez zavar... Akkor hagyjuk - tünteti el csészéjének tartalmát, hogy egy ismételt laza mosoly kíséretében felálljon, én pedig úgy nézek, mint a lézer, hogy ettől a rögtönzött monológtól jobban kezdjem-e félteni tőle a seggem, mint magamtól vagy gondolkodjak el a mondatai értelmén és hámozzam ki, hogy ő lenne az első az elmúlt pár évben, akinek nem csak a testem kell...
Összezavarodottan, ugyanakkor a két lehetséges opció között vacillálva pillázok fel rá ártatlanul, abban reménykedve, hogy nem sértettem meg nagyon a nemi identitásommal, miközben ő elgaloppozik a pulthoz, hogy párpercnyi babrálás után egy cetlivel visszatérve búcsúzhasson el döbbent személyemtől, aki még mindig egy értelmes hangot sem tud kinyögni...
- Hívj, ha meggondolod magad – nyújtja át a kis papaírt, amit én megmarkolva kezdek el tanulmányozni, s mire átrágom magam a bonyolult számsoron, ő már el is szelel szemüvegét magára kapva, még mindig felfelé görbülő szájjal, amit ebben a helyzetben képtelen vagyok megérteni...
Percekig bámulom az üvegajtót, ahol eltűnt, mikor végre sikerül rávennem magam, hogy a felismerhetetlenségig összetúrt süti maradéknak neki essek és elmélázva toljam be képembe abban a reményben, hogy megfulladok... mert azért, akárhogy nézem az, hogy képtelen vagyok az őrült vágyképzeteimtől még egy nemet leíró kis valamit sem megnézni, most összetörte Aoi terveit arra, hogy... összeházasodjon és gyerekei legyenek... izé... hogy komoly kapcsolata legyen...
És az elejétől fogva tudta, hogy nem azért vagyok itt, hogy a fenekem hamvasságával kecsegtessek neki, mégis türelmesen végi ülte az egy órányi agymenéssel és disznólkodással teli randinkat... és még bókolt is! Milyen jófej ember már!
Azt viszont nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy eddigi tapasztalatim alapján én a nőket szeretem, és ha jól emlékszem még csak egyszer sem keveredtem semmilyen félreérthető helyzetbe férfiakkal... így egészen furán venné ki magát, ha vele kezdenék... mit is? Ismerkedni? Ez vajon most mit takar? Lehet, hogy csak barátra vágyik?
Amúgy meg... mit értett azon, hogy a farkára húzni? Addig eljutottam, hogy a hátsóm is szóba kerülhet egy ilyen kapcsoltnál, és az is tiszta, hogy akkor oda ezek szerint dolgokat rakna be... de hogy ráhúzni?
És itt fogy el a sütemény, s számomra az ok, hogy maradjak de azért egy laza fél órán keresztül még töröm a fejemet, azon erőlködve hogy ne a villa sercegésére figyeljek a tányéron, hanem kivételesen arra ami jelenleg a lelkivilágomban bunyózni készül a figyelemért, azon, hogy vajon mihez is kezdhetnék a telefonszámával... mit is kéne tennem? Most őszintén... képes lennék én egy meleg pasival ismerkedni?
Satoshi... te egy ritka szerencsétlen ember vagy... de ez már nem áll jól...
*
Elkeseredetten követem Ryo-t a büfé felé, mintha épp pórázón húzna, amit az elmúlt napok tanulsága után meg kéne ejtenie, és a nyakamba aggatva kéne irányítgatnia, mielőtt még egy újabb kaktusz kiskertbe esek bele... az ominózus eset óta átálltam agy halott üzemmódra, a kis banda pedig egyre jobban szórakozik az általam elregélt kis történeten, aztán nem győznek gonoszkodni azon, hogy ők megmondták, és tulajdonképpen csak magamnak köszönhetem, ha svédasztalnak nézik a seggemet... ez nem igaz! Határozottan nem igaz! Na jó... talán tényleg van abban valami, hogy önként viszem vásárral a farom...
Miután Ryo sikeresen elszenvedi magát a sorban a pultig pár embert agresszívan eltántorítva ama szándékától, hogy vásároljon és vesz magának egy zacskó chipset, egy doboz cigivel megtoldva, mellém lép, s kedvesen tarkón vágva ébreszt fel mélyen gyökerező önsajnálatomból, hogy az egyik szabad asztal felé igazítva határozott tockosaival segítsen letenni csini popóm, hogy a napok óta esedékes lelki beszédére tudjon koncentrálni... persze mikor hátra dől és rám függeszti szadista, sunyi kis szemeit ismét elér az reflex, hogy a földre vágjam magam és kúszva közelítsem meg a vészkijáratot, mielőtt ismét lesóz egyet random testtájamra, de azért nyugton maradok, hátha lesz valami hasznom abból, hogy ismét ledarálja a véleményét...
Nagyon megfontoltan bontja ki a chipses zacskót, s egy jó kora adagot kimarkolva belőle tömi azonnal szájába, hogy bölcsen csámcsogva tekinthesse meg mekkora rakás szerencsétlenséget kell neki most emberi tudatra emelni...
- Tudod Satoshi, azért mégsem volt ez a találkozás véletlen – jelenti ki hosszas nyammogás után, pár morzsával azért még így is beterítve az asztalt és a cigis dobozt, amit épp magához véve foszt meg a celofántól a napi nikotin adagjáért... én pedig felvont szemöldökkel érdeklődve várom, hogy folytassa, mert számomra azért mégsem olyan egyértelmű, hogy miért is jó, hogy egy meleg pasi a legújabb céltáblájának nézett ki... még akkor is, ha leszögezte, hogy nem erőszakolna meg, vagy hasonlók... nem lehet tudni! A pasik olyanok, mint a halak! Van fejük is, de a farkuk irányítja őket! Mindnek csak a testem kell... hol maradnak az érzelmek!? – ez is okkal történt.
- Okkal? Milyennel? – nyúlok a zacsi után óvatosan, villámgyors reflexszel kikerülve, hogy rácsaphasson tolvaj kacsómra, amiért az ő ebédjéből nyúlok le, ezzel kivívva gyilkos tekintetét, miközben az ő kezében amúgy is veszélyes öngyújtóval fenyegetően int felém... de végül is meggondolja magát és mégsem gyújt fel, hogy végre égjek már, hátha normálisabb leszek tőle, hanem kényelmesen elterpeszkedik, s behunyt szemekkel szív egyet cigijéből a füstöt jókora jelentőségteljességgel az arcomba fújva megtorlásként, én pedig ennek megfelelően fulladok meg szinte azonnal... bekönnyezett szemekkel mormolok el pár válogatott káromkodást, ahol a kedves embernek, aki feltalálta ezt a borzalmat, a mamáját elküldöm melegebb helyekre, de Ryo nem úgy tervezi, hogy hagyja kibontakozni újonnan megtapasztalt mocskos számat, hanem nyugodt arckifejezéssel tüdőz le ismételten egy adag füstöt, hogy az indián jelek leadása után végre érdemleges csevegésbe kezdjen velem... csak tudnám, hogy ilyenkor kiknek jelez... merthogy a pöfékelése után minimum egy ember véletlenszerűen feltűnik az tuti...
- Jó időzítésű nyomóssal – fejti ki nagyon okosan, amitől én aztán egy kicsivel sem lettem túlinformáltabb, és talán ez az oka, amiért a homlokom komplett hullámzásba kezd, függően attól, hogy a mondat melyik felét fogom fel és esek kétségbe a felfedezéstől... ezzel most akkor mire is céloz? Aoi meg akar nyomni? – Tudod, egy ideje már sejtjük, hogy azért még sem vagy te egészen csajoknak teremtve.
- Ezzel mire is célzol? – kérdezem halkan, de vészjóslóan fogyó türelemmel, ami úgy tűnik nagyon is szórakoztatja, mert undok kis törpe vigyort villantva hajol előre, s egy újabb adag chipset arcába tömve röhög fel halkan az ördögi kis fejében felmerülő gondolatokon... én mindig is tudtam, hogy aljas kis anyaszomorító, na de hogy ilyen gusztustalanul ördögi legyen... szemétség, hogy még jól is áll neki!
- Arra, hogy minimum biszexuális vagy, haver. De a legjobb lenne, ha ezentúl csak virslit csalogatnál a seggeddel – tűnik fel Tatsuro a semmiből, ezzel komplett módon rám hozva a szívbajt, pedig azért számítanom kellett volna arra, hogy Ryo indián sms-étől valaki biztosan fel fog tűnni, hogy becsatlakozzon a magasröptű eszmecserébe, amitől én egy ideje már csak az asztalt tudom művészi körömkaparással díszíteni... majdnem letanyálok a székről, olyan gyorsasággal bújik ki a hátam mögül, s huppan le közvetlen mellém, de azon már meg sem lepődöm, hogy a végtagjai a létező össze teret beborítják, mint valami polip... - Mondjuk az enyémet.
- Tessék!? – tör rám egyszerre a felháborodás és a meglepettség egyvelege, amitől igen érdekes mimikákat csalok az arcomra, s egy külső szemlélőnek joggal tűnhet úgy, mintha épp elektrosokk kezelés alatt állna a pofázmányom... persze ez a kettő engem nagyon is sértegetni vágyó egyént nem érdekli, figyelmen kívül hagyva duzzogó személyem Tatsuro könnyedén átnyúlva a fél asztalon kezel le Ryo-val, aki ezek után az erősítésével szeretne nekivágni a megtérítésemnek... amiből én még mindig nem tudok semmi sem kihozni...
- Satoshi, tudom, hogy te magad nem veszed észre, de azért nem teljesen természetes, mikor egy pasi seggét taperolod – jegyzi meg hirtelen Ryo cigijével határozottan egy hátsófertály alakját leírva, én pedig egészen értetetlen arccal bámulok rá, és talán elég bután ahhoz, hogy a magyarázat első két perc után elfáradjon agyilag, s homlokát masszírozva kezdjen el azon filózni, vajon hogyan tudná úgy elmagyarázni, hogy nekem is egyértelmű legyen az, hogy nem vagyok normális...- Ne mondd nekem, hogy sosem szándékosan fogdosod Shuu-t vagy tepered le Nii-t.
- Az csak birkózás... egyáltalán nem azért csinálom, mert piszkos gondolataim vannak... – mormogom sértetten csücsörítve, mire a két jómadár összenéz, s szinte teljes szinkronban jelenik meg az arcukon egy olyan mosoly, amitől legszívesebben az asztal alá bújva várnám meg míg eltüntetik onnan... én tudom mi ez! Ez az a görcs, ami akkor áll az arcukba, amikor már fizikai fájdalmat okoz szentléleknek tűnniük...
Ennek megfelelően húzom meg magam, s újabb pár darab chipset lopva fegyver gyanánt húzódok hátra, s gyanakvóan összehúzott szemekkel vizslatom őket, hátha a hatásos őrült tekintettel ki tudom silabizálni, mire készül a sátáni nyakigláb és a sunyi törpe...
- Akkor meg a tested már születésed óta pasira áll – legyint Tatsuro, s hátra dőlve, hatalmas szemüvegét megigazgatva kezd el úgy méregetni, mint egy gyakorlott pszichológus, és valamiért ettől az eszelősen átható tekintettől, amit határozottan látok az ufó lencsék mögül, inkább érzem magam egy kanapén egy rendelőben, mint egy büfében, ahol Ryo csámcsogása nyújtja többek között a kellemes déli háttérzajt... ez a pasi... nem evilági... a teste egészen biztosan nem... hogy létezik az, hogy az asztal túloldalán lóbálja a lábát? Gumiból van? Vagy Sadako fiú testvére? Rejtély... de egyszer majd kilesem... de nem úgy! Vagy hát... akár úgy is... – A lényeg az, hogy teljesen mindegy mikor térek be a termetekbe, te mindig lógsz valakin, valahol, de mindenképpen ott, ahol normál férfi nem tenné.
- Kifejtenéd? – pillantok rá meglehetősen zavartan, mert az ő kifacsart fogalmazás módja most valahogy nem fekszik az önsajnálattól és a hajnali háromig tartó videó játékkal való zombulástól lefulladt agyamnak, így próbálok minél bugyutábban nézni, hogy legalább valamelyiknek megessen annyira a szíve, hogy ezt kétszer és lassabban is elmagyarázza...
- Arra akarunk kilyukadni, te szerencse csoki, hogy olyan egyértelmű, hogy inkább vagy meleg, mint hetero, hogy azt már csak TE nem veszed észre – hajol előre Tatsuro most már egy kicsit ingerülten, amitől bennem megindul a menekülési reflex, de mielőtt még kommandós mozdulatokkal vetődhetnék ki a természetellenesen hosszú karjai elől, azok hirtelen vállaimon teremnek, s megértően átkulcsolva azt húznak közel szerény személyéhez, amitől menten több irányból is fulladni kezdek... a haja a számba tódul, a cigi szaga az orromba, és ezektől valamiért nem érzem úgy, hogy ott szeretnék maradni... – erre persze van megoldás, de ha téged kezelne egy agykurkász, az első kezelés bezárná a boltot.
- Már egy ideje beszélgettünk a fiúkkal, hogy megemlítsük-e neked, hogy először poén, de másodszorra már véresen komoly, ha random helyeken kísérelsz meg minket leteperni – sóhajtja Ryo teljes egyetértésben Tatsuro nagy örömére, amitől a két aljas sötét alak egymásra vigyorog, s összekacsintva kezdenek el azon tanakodni, hogy azért mégsem vagyok rossz falat, és ha esetleg ilyesmire kéne fanyalodniuk, akkor tuti az én seggem találják meg vigaszként... ez persze engem nem dob fel, sőt inkább megijeszt, így szinte észrevétlen reflexszel csúsztatom mancsaimat a fenekem és a szék közé, hogyha nagyon nem férnek már a nacijukba, és esetleges menekülésre adnám a fejem, akkor a hátulról jövő döfésektől meg tudja védeni a hamvasságát... ez a kettő... mocskos perverz disznók! Hogy bánhatnak így egy olyan érzékeny lelkű emberrel, mint én? Ez felháborító! A testem és én nem hallgatjuk ezt tovább! – Komolyan Satoshi, úton-útfélen a fenekeddel találkozik valaki. A természet és a sors törvényeivel ellenkezne, ha legalább egyszer nem próbálna meg valaki belebújni.
- Csak ki akarom emelni az előnyös oldalam... – morgom valahonnan Tatsuro vihogó hajtömege mögül, amiket perceken belül dühösen kapkodva legyezek el az orrom előtt, mielőtt a szutyok makikat beléjük ültetem két fulladásos tüsszentés után... úgy érzem, hogy kezdek egyre pipább lenni, és ha ezt így fogják folytatni, veszem az összes játékból tanult képességem, és halálra kamehame-zom őket, vagy rájuk küldök egy olyan baltát, amit Moster Hunter-ben használok, mikor sárkányokat gyilkolok... persze láthatólag semelyik kocka gondolatom nem jut el gyilkos tekintetemen keresztül hozzájuk, így tovább röhögnek tehetetlenül, amíg én látványosan füstölgök Tatsuro polip karja alatt... ez nem fair...
- A segged? Ha a fejeden lenne még meg is érteném – könyököl az asztalra Ryo szemtelen kunkorokra görbítve szája sarkait, s nekem most az egyszer hatásorozott a gyanúm, hogy arra célozgat, hogy egy seggfej vagyok, mikor az inkább ő maga... most mi a baj azzal, ha ajánlgatom a hátsóm? Ha azt megnézik imádni fognak! A legjobb alakú testrészem! Mi baj van azzal, ha azt akarom, hogy erről mások is tudjanak? Mondjuk az, hogy ettől némelyek kényszert éreznek, hogy a botjukkal piszkálják meg...
- Tehát összegezve, jobb, ha megbarátkozol a farkakra orientált hajlamaiddal, Satoshi, mert a jövőbeli barátnőd nyilván kíváncsi lesz, miért izgulsz rá a saját hátsódra az övé helyett – állapítja meg nagy bölcsen a végkifejletet a sátáni nyakigláb énekes, aki ezzel befejezettnek látja a hegyi beszédben való közreműködését, és egy marék chipset az arcába tömve kezd el csámcsogni, ezzel hirtelen morzsaesővel meglepve duzzogó képemet, amitől én elhúzódva esek kis híján hanyatt a székről, mert valahogy nem vágyom arra, hogy madár mamiként tevékenykedjen és én egyem azt, ami az ő szájába már egyszer beköszönt...
- Úgyhogy légy jó, és holnap azonnal vesd rá magad Aoi-ra, és könyörögj neki, tegyen meg mindent azért, hogy leápolja az előnyösebbik oldaladat – ajánlja fel ezt az inkább parancsnak hangzott opciót Ryo, én pedig nagyon hatalmas szemekkel pillázva rá kezdem felfogni, hogy ők tulajdonképpen mire és célozgatnak... tényleg igaza lehet Aoi-nak? Ha nem lenne leheletnyi vágyam arra, hogy molesztáljon, akkor már akkor leléptem volna, mikor felfedezem, hogy köze sincs egy nőnemű élőlényhez? Ezek szerint... nem is bánnám, ha megismerkednénk? Abba inkább bele se gondolok, hogy ő mit tenne velem, de... végül is... kedves volt... az a minimum, hogy legalább megpróbálok vele... öhm... beszélgetni?
- Aoi bepróbálkozott nálad? Ejha, Satoshi, minden elismerésem a tiéd. Az ágyban főnyeremény a srác. Legalábbis Pon-tól így tudom – hinti el a nyakigláb csak úgy mellékesen, két rágás között, közben a morzsákkal leigázza az asztal eddig makulátlan tisztaságát, de valahogy az én fejem nem a nyálas kaja maradéktól lesz vörös, akár a paradicsom... égek, és egyre inkább érzem, hogy ezt a színt előbb szeretném egy tál spagetti tetején látni, mint a képemen, de azért ez a két tökfilkót nagyon is mulattatja... ördögi kacajok közepette meresztik rám sunyi kis tekintetük, én pedig az asztalra feküdve igyekszem elrejteni arcomat annak kényelmesen kemény anyagába, minden erőmmel azon igyekezve, hogy ne verjem bele erősebben kobakom, hogy a csábító amnézia meglátogasson...
- Hallod ezt? Szakértő kezek között leszel! – hinti el Ryo, az az aljadék kis padlónyaló, én pedig elkeseredetett nyöszörgéssel igyekszek meg nem engedni azoknak az apró kis fantáziaképeknek, amik aljasul tolakodnak lelki szemeim elé és mutatják meg, vajon Aoi milyen módokon tudná rajtam kamatoztatni azt a temérdek tapasztalatát...
Azt már meg sem merem kockáztatni, hogy elmerengjek azon, miért az ágyhoz bilincselős elfenekelés az első ilyen képzelet szüleményem...
*
A lehető leginkább feltűnés mentesebben próbálok meg erőt gyűjteni Shuu mögött kommandózva, fél percenként azon igyekezve, hogy a nagy folyamat közben ne essek bele egy random szobanövénybe, amit galád módon raktak ki a folyosókra, hogy az ember komplett szlalom pályán galoppozzon végig... persze mindez nem jelente problémát, ha egy kicsit is kilátnék a fejemből a kómásság teljes állapota helyett, ami talán annak köszönhető, hogy a fél éjszakát hol magammal, hol pedig Fukutarou-val vitatkozva töltöttem... nagyon, nagyon mély vitát kezdtem magammal azon, hogy tulajdonképpen mit is kéne kezdenem magammal, ha oda trappolok Aoi elé... mert ugye Ryo tanácsa szerint, nekem egyenesen a fenekemet kell a képébe tolnom azzal a célzattal, hogy pár huncut nyelvcsapás erejéig segítsen neki a magány oldásában... de minek? Eleget simogatom én azt ahhoz, hogy ne érezze magát egyedül.. a francba! Távol kell magamat tartanom a seggemtől...
Az emlegetett dobos csupán sunyi kis szemeinek sarkából mér fel, s ahogy nyugtázza, hogy két perc és összecsinálom magam a stressztől, vigyorogva mutatja fel hüvelykujját azt tátogva, hogy „most aztán megkapod a hidratáló seggmasszázsod, cukorbogyó”... ezzel persze közel sem dob fel, és ismét eszembe juttatja az esti kis csevejemet azzal az aljas nőszemély madárral, aki mikor kiengedtem, hogy az ágyam meghittségében adhasson tanácsot, ahelyett hogy beavatott volna a pasik kezelésének titkaiba, elegánsan körbe repült és pár nem éppen kedves csípéssel ajándékozta meg a faromat... először arra gondoltam feljelentem testi bántalmazás miatt, de mikor felmerült bennem, hogy igazából egy madár terrorizál, az ügyletes rendőr helyett is kiröhögtem magamat... ha az nem is szánalmas, hogy egy tollseprűtől kérek magánéleti tanácsokat, az azért már igen, hogy egy nőstény ellátja a bajom... egy madár. Satoshi... temesd már el magad!
Amikor Nii gonosz kis mosollyal fűszerezve kacsint hátra haját lóbálva, már tudom, hogy én itt ki fogok nyiffanni, de mikor már Ryo és Shuu is úgy érzi, hogy betársul a sátáni terv megvalósításba és egy jól irányzott lökéssel pakolnak maguk elé, de úgy, hogy kis híján arccal könnyítem meg a takarítók munkáját a padló fényesítésében, kissé kétségbeesek... hirtelen azt sem tudom fiú vagyok-e vagy csak egy elfuserált transzvesztita, mikor megpillantom Aoi-t a pöttöm énekesüket ölelgetni, és nem azért mert valamiért egészen más szemmel nézek a sötét hajú férfira, hanem azért is mert elkap az az érzés, amit úgy hívnak és féltékenység, és ettől valamiért rekord sebességgel verném agyon Ruki-t a mellettem lévő miniatűr pálmafával... de a másodperc töredéke alatt észreveszem magam, s azonnal tagadni kezdem az iménti gyilkos ösztöneimet és betudom annak, hogy akkora marha vagyok, hogy egy éjszaka alatt nővé avanzsált az agyam és megtanultam szappanoperát csinálni a reggelből...
Azt azért mégsem értem, miért szeretne hirtelen leölni a tekintetével Aoi, mikor a talajpolírozó barátjával elindulnak felénk, de valahogy a hirtelen ezerrel verő szívem miatt nem is érek rá ezzel foglalkozni, mert jelenpillanatban sokkal nagyobb erőfeszítést okoz két lábon állni, mint bármikor... hatalmas szemekkel pillázok rá, mikor megáll előttünk, s próbálok nagyon óvatosan köddé válni, de Ryo szemfüles módon masszírozza a könyökét hátulról a vesémbe, ami egy érdekes grimasz kíséretében megállít abban, hogy módszeresen tűnjek el a világ szeme elől... aljas kis dög... ezért még megverlek... vagy... valami ahhoz hasonló...
- Üdv fiúk – köszön nekünk, én meg csak állok, mint kaki a gazban és várom, hogy ne szegeződjön minden szem rám, mert ettől nagyon gyorsan kap el a lányos zavar, és öli ki belőlem azt a bátorságot, amit laza egy órája próbálok meg összegyűjteni pici buksimban... nem gáz. Nyugi Satoshi. Köszönj neki, például. Az nem lehet egy rossz dolog. Másoknak is szoktál, attól még nem erőszakolnak meg. Ha nem számítjuk az új portást, akinek mikor először villantottam ki a kómás reggeli vigyorom, valamiért a normálisnál kedvesebben üdvözölt... a mai napig nem értem miért kellett hozzá kacsintania és csókot dobva integetnie...
- Hello – nyögöm ki határozottan, s ettől a hirtelen sikerérzettől nagyon boldogan kihúzva magam, miközben Nii és Ryo valami olyat kommentál a fülembe, hogy „ez az, feszülj csak, mint szar a lapáton, azt szeretik!”... valahogy nem tudom hova tenni ezt a kijelentést, de jelenleg, mikor már egy kikotyogott szótól is eufórikus érzések környékeznek, nem is izgat, hogy ismét a lelkivilágommal játszanak... csupán hatalmas barna szemekkel pislogok rá, számat elszántan összeszorítva, ő pedig érdeklődve tanulmányozza pofázmányom, így kisbarátja a létező össze kérdő tekintetformát beveti, hogy kiderítse, mi a halál folyik a magaslati levegő táján... – Én... hát...öhm... örülök, hogy látlak... meg ilyesmi... és...
- Dugni akar veled. Vagy ha nem akar, akkor majd fog akarni – szúrja közbe nagyon gyorsan Ryo, amire Nii vihogva veregeti meg a vállamat, és pedig olyan rekordidő alatt váltogatom az arcszínem a holt sápadt és a mélyvörös között, hogy az maga a megtestesült művészet... de láthatólag ez segít feloldani a feszült csendet, mert Aoi halványan elmosolyodva túr bele a fodrászok által hajszálra pontosan tökéletes hajába, hogy aztán egy sokkal balsejtelmesebb vigyort produkálva lépjen közelebb, s vállamat megkaparintva segítsen eloldalazni egy üres kis sarok felé, ahol én nagyon nem érzem magam biztonságban... óvatosan csúsztatom mancsaimat hátam mögé, seggvédő pozícióba, miközben a gitáros szembefordulva velem lövell felém nagyon is számon kérő pillantásokat...
Nem is értem, hogy ettől miért támad hirtelen szófosásos magyarázhatnékom...
- Én... sajnálom, ami történt! Fel is akartalak hívni, de az a hülye némber ellopta a cetlim és meg kellett vele verekednem érte... szétcsipkedte a fenekem, semmi esélyem nem volt ellene! – mentegetőzök, s ő egyre inkább élvezve a kis előadásomat támaszkodik a falnak, sötét szemeivel úgy tanulmányozva, mint egy komplett hülyét... és én valamiért nagyon is kínosan érzem magam, így hirtelen nagyon izgalmasnak találva a linóleum liba fos színű mintáját kezdem el a tarkómat nagyon serényen vakargatni, azt a benyomást keltve, hogy legalább egy hete nem fürödtem és még bolhás is vagyok...
- Inkább azt mondd el nekem, hogy mit szeretnél tőlem – szakít ki a padló nagyon érdekfeszítő tanulmányozásából, és én felkapva fejemet bámulok rá, mint kutya a porszívóra, mivel én ezen még eddig nem nagyon filozofáltam... lássuk csak, mit is akarna egy látens hajlamait felfedező pasi, egy már régóta a saját pályáján játszó férfitól... hmm... jó kérdés.
Elgondolkodva kezdek ficergésbe, s valahogy nagyon jó sportnak tűnik egyik lábamról a másikra állni, vagy épp a pólóm szélét tépdelni, s tördelni az ujjaimat, de érzem a rám nehezedő tekintet súlyából, hogy azért ennyire nem nézhetem madárnak, és jobb lesz, ha beszélek, mielőtt feldob valahova és kérés nélkül kiszedi belőlem a választ, nagyon is kérdéses módokon...
- Én... ismerkedni szeretnék... az hiszem. Vagyis... hát... randizgatni? – tapogatózom a vaksötétben, de azt valahogy diploma nélkül is sejteni vélem, hogy ez a válasz valamiért nagyon is feldobta a napját, s ez lehet a kiváltó oka az arcán villámgyorsan szétfutó vigyornak, amitől úgy száll el a bátorságom és a beszédre való kényszerem, mint lepkefing a tavaszi szélen... miért érzem én azt, hogy ez nem egy két méterre egymástól lerendezett kérdezz-felelek lesz? Pedig én olyan boldog lennék, ha minimum egy asztal lenne közöttünk, amit tetszés szerint használhatok, ha menekülni kell... egész jól tudnék vele dobálózni. Komolyan.
A közérzetemen persze az sem segít, hogy a hátam mögött élesen vinnyogó hármas, a barátoknak nevezett sátáni teremtmények olyan bőszen igyekeznek visszatartani a röhögés első szikráit, hogy kis híján bepisilve görnyedeznek az értetlenül pillázó Ruki mögött, aki jól belőtt haja alól nem igazán vágja, miért is játszok Piroskát, akit az Aoi nevű farkas tesz menüre a szemeivel... próbálok nagyon, és határozottan NAGYON gyilkosan hátra lövellni a késeket szóró pillantásom, de a könnyeiktől alig látó trió szinte már a földön fetrengve szórakozik még jobban a kétségbeesett toporgásomon, miközben random arckifejezések közepette tátognak bátorító szavakat... ez kedves... de ezért még megverem őket a kabáttartóval...
A szívroham környékez, mikor az előttem jól mulató gitáros a vállamra teszi a kezét, hogy ismét magára vonja durcás személyem figyelmét, s én egy nyuszikat is megszégyenítő ugrással kapom vissza fejem, s pillantok rá készen a támadásra... tapogat! TAPOGAT! Megfogta a vállam! Annak már majdnem olyan alakja van, mint a seggemnek... PERVERZ! MEGFOGTA A FENEKEM!
- Megbocsátok... - kezd bele én pedig gyanakodva fonom keresztbe kezeimet, azt kutatva, hogy melyik szemében villan meg baljósabban a fény, de mikor arra a következtetésre jutok, hogy Aoi tekintete egy perverz mutogatós bácsiénál is rosszabb, inkább megkímélem a naiv lelkivilágom a buta kis képzelgésektől... egészen meglepődök a gonosz kis kunkortól a szája szélén, ami kétségbeejtően hasonlít arra a vigyor kezdeményre, amit általában Ryo villant rám a legújabb pornófilm szerzeményeinek bemutatása előtt... vagy Nii-ére, amikor Shuu haján éli ki a fétiseit... –, ha eljössz velem valahova. Mondjuk ma este.
- Ma este? Hova? – szökik meg egyik huncut szemöldököm homlokom kíváncsi redői közé, miközben szemeim érdeklődve próbálnak meg információt kiszedni belőle, de mikor vagy két percig mozdulatlan mimikával bámul, és kezd egyre zavarba ejtőbb közelségbe sunnyogni hozzám, úgy döntök inkább beleegyezek, mielőtt még erotikusan a kukába segít hátrálni... amúgy is. Lehet hogy nem szeretném, azt tudni, hogy egy meleg férfi hova tudna vinni engem az sötét éjszakában... kettesben... összemelegedve... igazán abbahagyhatnám az önkínzást. – Rendben... de öhm... én most megyek... izé... oda be, hogy lefényképezzen az a kopasz pasi, aki idegbeteg módon szokott üvölteni... megyek... – habogom, s olyan gyorsasággal szelelek be a fotó stúdióba, hogy azt egy forma 1-es versenyző is bőven megirigyelhetné. Beérve megtorpanok, mert azzal én persze egyáltalán nem számoltam, hogy kapásból egy tucat ember esik nekem, amitől majdnem megfontolom, hogy ismét kiszaladok hadd röhögjön rajtam a fél előcsarnok, de nem kevésbé csinálok a nacimba, mikor egy hatalmas karmokkal megáldott nőszemély szalad elém, s rikkant valami olyasmit, hogy gyorsan helyrepofozza az arcom, mielőtt még egy tulipán is sírva fakad a rajta lévő kifejezéstől... először azért felötlik bennem, hogy a körmeivel szeretne átplasztikázni, vagy minimum újraszabni az orromat, de megnyugszom mikor csak egy sminkes ecsettel esik az képemnek...
Így kezdik meg a módszeres kikészítésemet, én pedig a szék karfáját kaparva várom, hogy abba hagyják a fejem megmunkálását, miközben azon imádkozom, hogy az időközben nagyon is sokszor feltűnő Aoi meg ne lásson ebben a bőrnaciban, mert rekordidő alatt olvadok bele az vörös ülésbe a zavartól... soha ennyire meztelennek még nem éreztem magam, és valahogy kedvem lenne beleburkolózni az egyik csicsás, lepkemintás függönybe, mikor teljes, fotózásra kész hadifelszerelésben pattanok ki a fodrász székből, s pirulva takargatva ágyékomat próbálom elrejteni azt, amit a perverz második bőrként rám simuló naci szinte az ember arcába dob... a hátsómra is igazán keríthetnék valami leplet, mielőtt valaki beleharap... a sors különösön humoros fintorának tartom, hogy a furcsa és megfejthetetlen nemű stylist épp a mai napot választotta arra, hogy rájöjjön arra, hogy milyen jó is lenne dominát csinálni belőlem, és hogy ennek mindenki nagyon örül, csak én érzem magam egy pornó film leforgatása előtti másodpercekben...
Shuu az első, aki egészen érdekes szoknya és gatya kombinációjában mellém tipegve elismerően bólogatva mér végig, s mikor az indiánnak is beillő Nii és a kakasnak tűnő Ryo is megjelenik, kedvem lenni elrejtőzni az italautomata mögött, s életem végégi kólán éldegélni... egy idő után csak hozzá szokok az apró evéshez, igaz?
- Satoshi... ebben a nadrágban akármikor megerőszakolhatsz – ejti el Shuu kopasz állát simogatva okosan, feljebb tolva gigantikus szemüvegét, hogy ezzel különleges vezér kisugárzását emelje, bennem valamiért nagyon is ellenkező érzéseket kiváltva, és valamiért erős ingert érzek arra, hogy arcon vágjam egy péklapáttal... egészen ártatlannak érzem magam, mikor az először bokszolok bele a vállába, s ide-oda ugrándozva provokálom ki, hogy utánam eredve kísérelje meg honorálni a verekedési hajlamom, orángután üvöltések közepette, s mikor Nii elkapva fordít vezérünk felé, s Shuu egy övvel olyat vág a seggemre egy meglepően elegáns mozdulattal, hogy attól férfiatlanul felnyikkanva vihogok egy sort, és élvezem, hogy azért piciny lelkivilágom kezd visszatérni az életbe... persze, mikor már Ryo is betársul, s lesóz egy gigantikus tockost a faromra, már inkább visítok, mint nevetek, de tudom, hogy azért nekem ez a magas hangfekvés is nagyon jól áll...
Még akkor sem érzem magam kellemetlenül, mikor több tucat érdeklődő szempárral találom magam szemben, én pedig kihúzva magamat illegetem magam a díszletbe, nem is törődve azzal, hogy Aoi előtt szinte tökéletes bizonyságot nyert a bemutatkozásban leírt elfenekelési vágyam... nem probléma. Ha nem pucsítok, akkor nem vagyok sebezhető...
Hirtelen ugrik elő a gépével a kopasz fényképész, és elfog a gyanú, hogy a szemüveg mögött ülő szűk kis szemeiben, nem épp az én elképzeléseimnek megfelelő pózok vetülnek ki rám... gyanakodva hátrálok az egyik random képkeretnek, s megkarolva azt készülök fel, hogy az öreghez vágjam, ha vetkőztetni támad kedve... csak ne most. Máskor úgy bepózolok, hogy leszakad a plafon, de akkor nem, mikor az egyik falnak támaszkodó, megfejthetetlen tekintetű Aoi ragasztja rám a szemeit... arról nem is beszélve, milyen kárörvendést és bugyuta pantomimes mutatványokat művel a trió a fotós mögött, ötleteket adva, milyen tizennyolc karikás kámaszutra pózokat nyomhatnék be a lencse kedvéért...
De azért bátran helytállok, s elővéve szexi rosszfiú énemet feszítek be, teret hagyva hátsóm érvényesülésének, ami mostanában külön életet élve tolakszik előtérbe, de nem számít... egy idő után persze már feszélyez a sok tekintet, legfőképp egy bizonyos szempár, ami számomra érthetetlenül fixíroz egyfolytában... Aoi nem pislog? Nem szárad ki a szeme? Aoi.... tényleg egy szuperhős.
Mikor végzünk, rekordidő alatt sprintelek le a díszletről, s villámgyorsan elszelelve kerítek egy békés sarkot, ahol a hirtelen arcomra szökő pipacs színű gyönyörű árnyalattal megküzdhetek egy menet erejéig, hátha van esély ara, hogy én nyerjek... persze drága bandatársaim nem igen szeretnének segíteni, főleg Nii, aki ősember módjára ismét nem tud lakatot tenni arra a fétismániás testére, és száját kinyitva rögtön valami olyasmit kiált utánam, hogy „ Jó hímpillangó lenne belőled, cukorbogyó!”... visszaszívod te még ezt, mikor eltüntetem az összes hajápoló szered, te... te mocskos disznó! Sírj és rimánkodj, mikor törik a majd hajad és kihullik, mind egy szálig!
Kezd egyre inkább elfajulni ez a helyzet. És ha belegondolok abba, hogy azzal az Aoi-val, aki percekig csont szárazra bámult szemekkel mustrált fogok randizni, vagy valami ahhoz hasonlót csinálni, ez a feladat, hogy visszanyerjem az életerőm és az agyi kapacitásom, nagyon nehéznek tűnik... te jó isten... összekellettem volna házasodnom Fukutarou-val... akkor lenne kifogásom, miért nem mehetek el Aoi-val eltölteni, egy huncut kis éjszakát...
*
Meglehetősen értetetlenül állok a hatalmas neonfénnyel kivilágolt épület előtt, ahova egy perccel ezelőtt egy picsa nacis srác viharzott be, egy lila boát lóbálva nyaka körül, miközben a nem kevésbé túlöltözött barátjával vihogott azon, hogy Gackt milyen jól néz már az új videóklipjében...
Ahogy oldalra pillantok, az elejétől fogva kérdésesen itt lévő Ruki-ra, valahogy átérzem, hogy az ő fejében is ahhoz hasonló kérdések merülnek fel, hogy „mit keresek én itt” vagy épp „hova dugta az srác a tökét abban a szűk naciban”... az utóbbi engem is érdekelne, mert nekem kifejezetten nagy csatát jelent a csőnadrág reggeli felvétele, főleg mikor a kis barátomnak próbálom elmagyarázni, hogy neki most igencsak oldalra kéne kukacolnia, hogy kényelmesen élje túl a napot...
- Miért is vagyunk mi itt? – tör ki belőlem rögtön a kérdés, miután sikerül elszakítanom a vakítóan rózsaszín neonfénytől a szemeimet, s rá tudok fókuszálni Aoi-ra, aki körülbelül úgy kicsípte magát, mintha át akart volna avanzsálni a stricinkké egy éjszakára... Ruki is hasonlóan értetlenül pillázik a gitárosra hatalmas szemüvege mögül, aki lazán beleszívva cigijébe fújja ki a füstöt, amit én bőszen próbálok meg mátrixos mozdulatokkal kikerülni, mielőtt megölne vele... miután végzett a bonyolult gyárkémény alakítással, kényelmes vigyorral túr bele sötét tincseibe, bennem nem kevés zavaró tényezőt felébresztve, amitől most az egyszer hálát adok az égnek, hogy a lámpa a képembe világít és kiégeti a retinám, mert legalább az arcpírom elvegyül benne... én ezt nem értem. Miért érzem égető szükségét annak, hogy tini lány legyek a közelében? Kéne szednem valamit erre...
- Ruki azért, mert érdekli mi is lehet a nemi identitása. Te pedig velem vagy. Tudod, itt fogunk randizni – magyarázza teljes lelki nyugalommal, én pedig hirtelen azt sem tudom, hogy köpjek vagy nyeljek, vagy most azonnal csokizzam le a bokámat, merthogy nem erre számítottam az tuti... bár kezdhettem volna gyanakodni, mikor leparkolva ide szinte kierőszakolt minket a kocsiból, de azért... hogy lehet itt randizni? Lehet, hogy rá akar venni, hogy én is felvegyek egy olyan lila boát? Szerintem figyelmeztetnem kéne arra, hogy esetleg meg is fojthatom vele... – Mire vártok? Sokkal feltűnőbbek vagytok, ha itt kint szobroztok, mintha ott bent riszáljátok a seggetek.
- Tudod, lehetnél kicsit kedvesebb is... mert igazából itt csak mi ketten tesszük kockára a hátsónkat... – sopánkodik Ruki, szőke haját igazgatva teljesesen belelovallva magát mérgébe, amit Aoi csupán egy szórakozottan gonosz pillantással jutalmaz, s közelebb araszolva hozzám, karolja át vállam s hajol át rajtam a törpéhez, aki a bandatársa pillantására nem éppen lesz nyugodtabb... nekem ez kezd egyre zavarosabb lenni. Aoi pedig egyre inkább kezd hasonlítani Ryo és Tatsuro valami elvetemült keverékére, amitől egy pillanat alatt szeretnék elmenekülni bármelyik kétes kinézetű sikátorba...
- Helyesbítek. Csak Satoshi-t fenyegeti ez a veszély. Ha jól tudom, te már túl vagy ezen a részen – jegyzi meg sátáni kis kunkorral szája szélében Aoi, amire énekesük nem éppen örömmel reagál, s már készülve arra, hogy bemutatva különleges harctudását vetődhessen Aoi-nak, ma éjszakára szolgáló vezetőnk kiegyenesedve kezd minket beirányítani a kis klubba, mielőtt itt kint rendeznének ingyen műsort a sok furán melegnek tűnő srácnak...
S amint belépünk én meg is értem, miért szerettem volna villámsebességgel elzakózni, amíg még esély volt rá... egy kicsit hozza csak rám a frászt, a sok egymáshoz zavarba ejtően közel vonagló pasas, és jelenleg azt sem érzem elég védelemnek, hogy a bogárszemüveges gitáros terelget a biztonságos ösvényen a táncoló tömeg között, mert a dübörgő koreai pop zenétől ritmusra botlok meg, és esek neki kísérőmnek, aki látszólag egyáltalán nem veszi zokon azt, hogy másodpercenként az intimszférájába taknyolok... és talán ez a sok nagyon idegen és ijesztően fura dolog lehet az oka, hogy rám nem jellemző gyorsasággal hörpintem fel az első érdekes nevű koktélt, amit elém rendeltek, hogy jól fejbe verjen...
Halványan még felmerül bennem, hogy meg kéne említenem nekik, hogy nem bírom az alkoholt, mert nem szoktam vedelni, de mikor már a harmadik pohárral húzok le egy másik színes löttyöt, egyre inkább tűnik jó ötletnek keresni egy lila boát, hogy a nyakamba csavarjam. Ez kezd... eldurvulni. Talán jobb lenne, ha minél előbb a szék alá ájulnék... akkor talán nem feszélyezne, ahogy a pultos rám vigyorog, és az sem, ahogy Aoi centiről-centire férkőzik közelebb az aurámba...
De akkor nem vihognék ilyen jót azon, ahogy Ruki-t egy nagydarab, Gorilla-san pasi tanítja meg hastáncolni... mibe keveredtem? Remélem, hogy legalább emlékezni nem fogok erre... |
