Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Szerelem
Korhatár: 12+
Műfaj: Pszichológiai
Kategória: Nem anime
Feltöltő: Silvery
Feltöltve: 2011. 09. 04. 12:47:50
Megtekintve: 828 db
Kritikák: 2 db

Azt mondják, egy embernek megszámlálhatatlan féle mosolya van.
Hiába próbálnám rendszerezni, kategóriákba sorolni az ajkak puha, gyengéd vonalának apró rezzenéseit, felesleges erőlködés lenne.
Bárcsak tudtam volna…
Az ujjaim cirógató érintésekkel siklanak végig bőrödön, elmosolyodom, ahogy finoman megrándulnak nyugodt, mozdulatlan arcvonásaid.
Mosoly… vajon nekem is millió féle van? Nem hinném.
Én csak akkor mosolygok… csak akkor mosolyogtam, mikor mellettem voltál.
Bárcsak hamarabb tudtam volna, hogy nem minden mosoly őszinte…

Elmentél.
A talpaim halk neszt ébresztve érintik a talajt, a kora őszi száraz, meggyilkolt falevelek fájdalmas sikollyal törnek össze a lábam alatt. Simogat, kényeztet, megnyugtat a fájdalmuk.
Itt hagytál.
A mellkasom összeszorul, egy láthatatlan kísértetet követve teszek újabb és újabb gyötrelmes lépéseket. Mintha a darabokra hullott lelkem apró, éles szilánkjai ropognának a talpam alatt.
Mi voltam én neked?
Kiérek a fák közül, a lenyugvó Nap fénye bearanyozza az előttem elterülő óceán némán zúgolódó végtelenségét, a habokon édes, vidám táncot járnak a szemtelen napsugarak, miközben ragyogó, tömény csillámport hintenek maguk után.
A gyász orrfacsaró aromája megtölti a levegőt, csípős pollenként csal könnyeket a szemembe.
Nem sírok, csak az érzékeim játszadoznak velem kegyetlen játékokat.
A homok kedveskedő csiklandozással folyik a lábujjaim közé, egészen elmerülök a kellemes forróságában.
Halk, elmélyült dúdolással adok hangot a szívemben lüktető szomorú dallamnak.
~ Üstökös csillan, lángja megvillan, a mosolyom elillan… ~
A talpamat simogató hideg víz megnyugtat, de nem csitítja, nem törli le a fájdalom könnycseppjeit arcomról.
~ Fénye még ragyog, olvadok, fagyok… szerelmes vagyok… ~
A szoknyám lágyan hullámzik a csillogó habokon, az ajkaim puhán mozdulnak. Fojtogat a magány…
~ Rettegve várom, leszel e párom… táncodat járom. ~
A szél velem együtt dúdol hangtalan süvítéssel, vigasztalón tépi rendezetlen tincseimet. Miért mentél el?
~ Terhes lánc csattan, kéjszikra pattan elhagyatottan. ~
A Nap aranykorongját elnyelik a távoli habok, a szürke égbolt megjósolja a csillagok beköszöntét. Gyűlöllek…
~ Véget ér a kűr, a forróság kihűl… a szívem már nem tűr… ~
Reszket a testem, az esti hideg belemar nedves bőrömbe. Már nem kell sok…
~ Kötelék szakad, de nem leszek szabad… nem leszek szabad…~
Már csak pár lépés…
Kinyílnak a szemeim.
Mellettem vagy.
A belőled áradó meleg elűzi az álmaim fagyos magányát. Nem nyugtat meg.
Még mindig könnyezem, a szívemben feléledő boldogság halálra rémiszt. Itt vagy.
Még álmodban is mosolyogsz. Igen, ez az a mosoly, ami örök rabságba ejtette a szívemet. Nem… az összes mosolyod olyan. Minden hazug, megjátszott rezzenése azoknak a puha, édes ajkaknak. Mindegyik.
Miért teszed ezt velem? Meddig akarsz még akaratlanul is irányítani?
Bárcsak elmennél…
Bárcsak ne lennél ennyire őszinte.
Felkelek, az éjszakai égbolt tágas végtelensége szinte magába szippant. A csillagok hívogatnak, nem létező szabadságot ígérnek.
Felrémlik, felizzik bennem a szívem gyászos éneke, az ajkaim maguktól suttogják a szavakat.
~ Kötelék szakad, de nem leszek szabad… nem leszek szabad… ~
Lehunyom a szemeimet, forró könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Gyűlölöm, hogy ennyire szeretsz. Gyűlölöm, hogy fogságba ejtettél a szerelmeddel.
Túl jó vagy hozzám. Nem tudok kitörni, nincs menekvés.
Elmosolyodom. A hűvös éjszakai szellő szerelmesen simogat. Talán ha egy másik szerető karjaiba vetem magam, el tudlak felejteni. A lábaim alatt tátongó mélység halálos ölelése csábít, kísért, csalogat.
Még soha nem éreztem ilyen könnyűnek magamat…
~ Kötelék szakad, de nem leszek szabad… nem leszek szabad…
Élettelen báb, lassú tánca már a vége felé jár… ~

© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).