Nem mai darab... de gondoltam, felteszem ide is.:)
Zabuza-Haku
Shounen-ai/yaoi utalás.
_____
Feláldoztam az életem. Mindenemet feladtam, bár semmim sem volt igazán, és egyetlen álmom maradt: őt szolgálni. Mellette kell lennem, minden percben vele akarok lenni!
Tisztán emlékszem az első pillanatra, az első percre, tekintetünk első találkozására. Egyszerre rémített meg és varázsolt el. A szemeiben fénylő tűz felperzselt, elégetett, mégsem tudtam ellenállni. Csak mosolyogtam, pedig gyermek voltam még. Egy kisfiú, aki mindenét túl korán vesztette el. A szerető családnak már illúziója sem maradt, ahogy a gondtalan élet és az ártatlan gyermekkor is homokszemekként peregtek ki kis kezeim közül.
Azon az estén hópelyhek színezték az eget, tiszta, fehér pihék. A sötét semmiben villanó parányi pontocskák mintha engem tükröztek volna. Lelkem feketeségét úgy tépte szét Zabuza első pillantása, ahogy az éjjelt a fagyott vízcseppeken csillanó fények.
Attól a perctől kezdve kezdve csak ő létezett számomra. Lelkemet azonnal neki adtam, testemre azonban csak később tartott igényt. Egy esős estén rótta fel rám először hozzátartozásom jeleit.
Én nem vettem észre, ahogy mindenem felnőtté érik... a testem, a lelkem. Kitartóan edzettem, eltűrve minden kínt, hiszen érte tettem. Azért kellett erősebbé válnom, hogy méltó lehessek hozzá. Ez hajtott előre minden nap. Ott lehettem mellette, érezhettem a közelségét. Érintései nyomán néha fájdalmat éreztem, a vérem is kiserkent, de ha miatta volt, ha az ő keze okozta, akkor ez is édes semmiség volt.
Azon az esős estén is nézte, ahogy lemosom magamról az aznapi edzés mocskát: sarat, vért, izzadtságot. Ekkorra már hosszú hajam makacsul, vizesen tapadt vállaimra, hátamra. Ő csak nézett, egész testem megborzongott attól, ahogy méregetett. Addig ismeretlen érzések, gondolatok jártak fejemben, tudtam, hogy most valami megváltozott.
Ő volt az, aki először elfogadott szüleim halála után, ő volt az első, aki éreztette velem, hogy szüksége van rám, akkor is, ha csak egy fegyverként, céljai eléréséhez tökéletes eszközként tekintett rám. Neki adtam el először a lelkem és testem ártatlanságát is ő vette el. Csókjai, érintései, szavai beleégtek testem minden porcikájába. Örök emlékként kísértett életem során első szeretkezésünk.
Vad, követelőző kezek találtak utat testemen, általam csak néha láthatott ajkak tépték az enyéimet; immáron teljesen az övé voltam. A harcokban az életemet adtam érte, éjszakánként a testemet kapta meg. Mindennél fontosabb lett nekem, örökre mellette akartam maradni még akkor is, ha tudtam, hogy csak eszköz vagyok a kezében. Bármire hajlandó lettem volna érte, bárkit megöltem, akit szerinte meg kellett.
Most mégis mindennek vége. Felesküdtem már az elején: az életem árán is meg fogom védeni. Hát most beváltottam ígéretemet.
Meghalok, de érted, Zabuza!
Egyet akartam volna még…
Látni az arcod, hallani a hangod, ahogy az első éjszaka a nevemen szólítottál.
Érezni vérszaggal keveredett illatod…
De az én sorsom az volt, hogy a te eszközödként végezzem.
…és ez így volt jó. |