Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Család
Korhatár: 16+
Műfaj: Pszichológiai
Kategória: Nem anime
Feltöltő: Lorian
Feltöltve: 2011. 06. 08. 17:46:52
Módosítva: 2011. 06. 08. 17:47:45
Módosította: Lorian
Megtekintve: 820 db
Kritikák: 5 db
én
anyám
 
anyámpasija
 
testvérek
 
sok
 
 
 
 
 
 
kommunikációfoszlányok és naplórészletek 2006-ig
 
 
 
 
CSALÁD
 
 
 
 
„Idegenek maradtunk egymásnak. Nincs közös múltunk, bár együtt nőttünk fel. Nincs miért szeretnem őket, s ők sem tudják, mit szerethetnének bennem. Kétségbeesetten kapaszkodnánk, de nincs mibe. Egyedül állunk a semmi közepén.Meghalt a család,mielőtt megismerhettük volna „Istent”.... „
 
 
                       
 
- Komolyan bekattanok.
 
-          Mondd meg neki,hogy válasszon, ki a fontosabb. Akkor nem tud majd mit tenni, és elküldi.
-       Én ilyet sosem tennék. Nem lenne fair.


 
„Gyere. Gyere még. Adj még többet. Most még szorítom össze a fogaimat, tűrök. Adj még több kínt,magaláztatást. Pofozz a földbe, törjön meg az eszem, szakíts ki a lelkem. Gyere hát, tépd fel a sebeim, szaggasd szét a tudatom. Még, vegyél el mindent,amitől ember lennék... Hogy végül a korlátokon túl széttörjek, felgyújtsak,leromboljak mindent s mindenkit.”
 
 
 
           
 
-          Másnak bezzeg mindent szabad!!! Az uraknak!!! De csináni nem csinának semmit! De az ember nem kefélhet egy egészségeset, bazdmeg, mert hajnalig égeti a villanyt,mert tanúl! A faszt!A nagy faszt! Fogaggyunk,hogy nem tanúl! Nem lehet ijjen sokáig tanúni! Kurva annyát az ilyennek!!!!
 
-          Khm.
 
-          Mi van? He? Mit krákogsz? Kisasszony,mi?
 
-          Este 10 óra van, a lányok aludnának. És a szomszédok is.
 
-          És?És? Mi van akkó?! Nekem ne szóljá vissza!!!! Nem a haverod vagyok!
 
-          Hagyjad őt! Lorian, menj a szobádba tanulni.
 
-          Azt tenném,de már 3 órája üvöltözés megy, így nem tudok...
 
-          Mi van? Mi a bajod? Bunkókám!!! Asszed, neked mindent szabad,mi?!
 
-          légyszi,ne  kiabáljatok....
-          Kuss nektek ott bent! Alvás van! Döglés!!!



„Meddig lehet ezt elviselni? Undor és szégyen tölt el, mert mindenki azt hiszi,olyan vagyok,mint ők. Igénytelenek. Semmi sem köt hozzájuk, de róluk ítélnek meg. Egy „család” vagyunk, végtére is. Kitépném magam, menekülnék, elfutnék innen, de a lábaim használhatatlanok, és nincs is hova lépnem. Hiába próbálok megtisztulni, az ő szennyük hozzám tapad. Ebbe belefulladok.”
 
 
-          Nem tudom, mit csináljak. Éhes is vagyok, mindig. És fázok, az én szobámban nem csinálják meg a fűtést anyámék. Éjjel -2 fok volt bent.
 
-          Mondd meg neki, hogy dobja ki azt a férget. Válasszon! Akkor majd megijed, hogy elmész. A gyerekei vagy a pasija. Egyértelmű,mit dönt.
 
-          Hülyeség. Sokáig volt egyedül... Nem várhatom el tőle. Nemtom.
 
-          Akkor.. odamész, megöleled, és elmondod neki,hogy mit érzel...megérti majd.
-          Nem emlékszem, hogy anyám valaha is megölelt,megpuszilt volna minket... Irtózik az ilyesmitől.

 
„Körülnézek a szobámban, végignézek magamon: ez vagyok, de nem akarok ilyen lenni.
Még a gondolataim is hazugok.
Istenem,ez nem lehet a valóság.
Gyermekmesével nyugtatom magam: még minden rendbe jöhet.”
 
 
 
-          Mi ez a nyakadon?
 
-          Leöntött forró kávéval... aztán fojtogatott...
 
-          Szép. Egy héten belül be kell fizetni a jelentkezési lapokat. Ja,és a nyelvvizsgát, hogy érettségi előtt meglegyen.
 
-          Nincs rá pénz.
 
-          De hát anya, ez nem... 12.-es vagyok, lazán 18 éve tudod,hogy lesznek ezek a kiadások! Tudod, hogy tovább akarok tanulni!
-          Oldd meg valahogy.


„Soha nem voltam gyerek,így soha nem lehetek felnőtt. Múlt nélkül nincs jövő.
Eladjuk magunkat, megerőszakolnak, és megerőszakolom magamat, és ez már mindig így lesz,mert az emlékek velem jönnek.”
 
 
 
-          Öööö.... tudod,amit kölcsönadtál pénzt a jelentkezésekre... tudom,hogy anyám azt mondta, hogy 2 hónapon belül visszaadjuk,de... most azt mondja, majd pár hónap múlva...
 
-          Nyugi, tudod mit? Nem  kell visszafizetned. Megoldjuk máshogy...  Csak legyél velem kedves. Kedveskedj egy kicsit nekem.



 „Látom a könnyeket és a kétségbeest a szemükben,és elönt a szorongás, mert tudom,hogy nem segíthetek.
 Nem vagyok jó ember.”
 
 
-          A mocskos rohadt fajtátokat nektek is! Majd én megtanítalak titeket! Itt fogtok ülni, és megtanítom,mi a rend!! Bunkó kis szarzsákok vagytok! Mit segítetek? SemmitT Nem értek ti semmit!!! Asziszitek, lesz belőletek valami?!! Egy nagy nulla! Kitti, te 10 éves vagy, Anna, te 13, a ti  korotokban én már dógóztam!!! Anyátok meg már hozzám tartozik,nem hozzátok! ! Kuss! Nem mész sehova! Majd tanúsz,ha befejeztem! Nem most kell tanúni! Eddig kellett volna! Nem kell utánozni a nagyokat, a nagyokosokat, a drága Loriant, bazdmeg, a gimnazistát!!

 
 
„Bármire képes lennék, s ez elszomorít..Mintha már nem lenne szívem. Közömbösség,ami mindent megöl. Bárcsak megölelne vagy megpofozna valaki....”
 
 
 
 
-          Ki van bőgve a szemed.
 
-          Attila...Nem hagyja, hogy elmenjek osztálykirándulásra....   és megint fogdosott.
-          Ha hozzátok nyúl,megölöm.


„Annyi gyűlölet van bennem,hogy szinte teljesen felemészt.Ha ölnék,sem tudnám kiadni mind magamból. Képes vagyok még egyáltalán a szeretetre? Mindent adnék érte,de semmim sincs.
A gyötrődés szétfeszíti a tudatom, az eszméletvesztésért küzdök – írtam pár éve. Az eszméletvesztésen túl?Nincs menekvés. Itt vagyok.”
 
 
 
 
-          Jól is jött, hogy meghaltak. Ideköltözhettünk a házukba, Jó lesz itten.
 
-          2 hete haltak meg mamáék. Benned semmi tisztelet nincs?
 
-          Nincs bazdmeg! És? Mi van? Alkohólisták voltak! Így jártak!
 
-          Ezt a házat ők építették fel.
-          Hát most meg mi lakunk benne! És? És? A ti házatok,mi?!  Mer nekem nincs semmim,mi?! És akkó?! Sokkal többet érek így is,mint ti! Meg aki érettségizik! Nagy dolog, én kisegítő iskolával is többet érek,mint ti!
Te meg annyuk,mit gyászósz? Szüleid voltak, meghaltak,és? Az élet nem áll meg,nehogymá ez miatt ne keféljünk!!!


 
 
„Ha anyám most meghalna, csak annyit mondanék: viszlát. S ha én halnék meg, nem köszönnék el tőle.Mosolyogj,s hidd: mártír vagy.”
 
 
 
 
-          Mit hülyéskedsz,mi? Miért nem jössz velünk sehova?  Mi ez a depresszió?  Bár a te korodban,én is...
 
-          Nem depresszió. Tököm teli van.  Mentem.
 
-          Előtte ezt beveszed.
 
-          Mi van? Mi ez?  Nem vagy te gyógyszerész, ne...
 
-          Nyugtató.
 
-          Minek?  Megold valamit? A kicsiknek is beadod, hogy ne legyenek rámálmaik, ne bőgjenek egész éjjel?
 
-          Vedd már be! Lenyelted? Nyisd ki a szád!
 
-          Bazd meg anya, ahelyett, hogy megbeszélnénk,hogy vajon miért is vagyok kiakadva...
 
-          Bazd meg te! Majd meglátom, te hogyan alakítod az életed!
 
-          Már alakítjátok.  Amikor Gergelyt elvitték,azt mondtad...
 
-          Ne mondd, hogy nem jobb most, mint Gergellyel volt 10 évig! Akkor 20 órákat dolgoztam egy nap. 
 
-          És épp ezért én meg 7 évesen egyedül neveltem a kicsiket. Szerinted mennyire volt vicces éjszaka menekülni velük, ha Gergelyre rájött a roham? Szerinted mennyire hiányzott nekünk egy másik pszichopata?
 
-          Ezt a nyugtatót most minden nap szedni fogod. Lássam,ahogy beveszed.
 
 
 
 
„Függőnek kéne lenni.Függeni akarok egy szertől,amit bevehetek,ha kiakadok, ha ennyire „fáj a lelkem”.Amiről tudom,hogy ha beveszem,jobb lesz, Ehelyett edzésfüggő vagyok. Csak shaolin edzésen érzem jól magam, kiszakítva... ebből.”
 
 
 
-          Kell valami.... valami fájdalomcsillapító,gyorsan... mert nagyon fáj... széttép már....és kell valami nyugtató... mert szétrobbanok....

-          Jó reggelt! Akkor ezt a csövet most szépen ledugjuk a torkán. Öntünk bele folyadékot,ami szépen kihoz mindent.Aztán elbeszélget a doktor úrral. Fogjátok le.... Ez kellemetlen lesz....Így.... Na,ezután kétszer is meggondolja, mit csinál...


 
Nincs hova lépnem. Kapkodok ide-oda, lelkesednék, aztán látom: semerre sem mozdultam. Szeretnék, gondoskodnék,de csak a levegőt markolja a kezem.Megnémultam.
Néha féktelen düh önt el ettől a helyzettől, törnék-zúznék magam körül, hogy változzon valami..
Kétségbeesetten vágyom arra,hogy érezzem ahogy átölel valaki, de rettegek a közelségtől. Leráznám a félelmeimet, de a szorongás behálóz. Képtelen vagyok rá.
 
 
 
 
-          Na, fiatalság... a te korodban én is próbálkoztam. Ja, meg bátyád is gyógyszerre ivott pár napja. Családi örökség?:)
 
-          Anya.... ezt most vicc.... válassz: Attila vagy én?
 
-          Hahaha.... Ugyan... Hova tudnál menni? Híd alá? Hehehe.
 
 
 
 
 
„Szabadesésre készülök. Így kiderül, vannak-e szárnyaim. Vagy tudok repülni,vagy lezuhanok.
Jól tűröm a fájdalmat. Mindent kibírok. Ezt is ki fogom.”






© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).