Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Haruki POV
Ninsei és én ikrek vagyunk. Tökéletesen hasonlítunk egymásra, mégis olyanok vagyunk, mint a tûz és a víz. Én vagyok kettõnk közül a nyugodtabb, megfontoltabb, a ragaszkodóbb, na meg a kisebb. Azt hiszem, egész pontosan tíz perccel vagyok fiatalabb, mint drága bátyám. Õ sokkal vadabb, mint én. Úgy gondolom, az egyetlen dolog az életében, ami igazán fontos neki, az én vagyok.

Tizennégy éves korunkban kezdõdött minden…

Nii-san elém állt, és bevallotta nekem, hogy õ bizony meleg. Nem lepett meg különösen a dolog, hiszen nem kerülte el a figyelmemet, hogy akármerre mentünk, mindenhol a fiúkat bámulta, egyszer még meg is jegyezte, hogy a férfiak segge sokkal formásabb, mint a nõké. Akkor nem tudtam hova tenni a dolgot, de azonnal megértettem, mikor elmondta. Tanácsot kért tõlem: elmondja-e a szüleinknek, vagy ne. Én féltettem õt, tudtam, hogy anyu és apu is homofób, nem tartottam a legjobb dolognak, ha eléjük áll és elmondja õszintén. De hajthatatlan volt. Csak azt mondogatta, hogy mindenképpen meg kell tudniuk, így engedtem neki.

Egy nap korábban ment haza az iskolából, mint én. Azt mondta, hogy azért, mert anya ilyenkor egyedül van otthon, és külön szeretné velük megbeszélni a gondját. Én belementem, és az utolsó óra után mit sem sejtve sétáltam haza. Már az gyanús volt, hogy anya kocsija nem volt otthon, az ajtó pedig nyitva állt. De amikor beléptem, megfagyott bennem a vér. A szívemnek legkedvesebb ember ott feküdt a padlón. Anya csúnyán elverte. Napokig kórházban volt. De mikor azt hittem, hogy túl vagyunk rajta, apa fogadott minket otthon. Nem sejthettem, hogy mire készül, csak annyit láttam, hogy részeg, és követeli, hogy menjek el anyáért. Meg is tettem. Útban a pub felé furcsa érzésem volt, de nem fordulhattam vissza, tudtam, hogy ha ellenkezek, akkor nagyon meg fog verni. Odaérve rájöttem, hogy az út teljesen felesleges volt, anya talaj részegen aludt az egyik boxban, ha akartam volna, sem tudom elhozni onnan. Egy tizennégy éves gyerek nem bír el egy felnõttet.

Nem lehettem távol sokáig. De ami otthon fogadott… Arra kellett bemennem, hogy apa és Ninsei… Ledermedtem. Ninsei nem látott meg, csak sírt, segítségért kiabált, de nem tudtam mit tenni. Teljesen lefagytam. Kirohantam a mosdóba és hánytam. Mire visszaszaladtam, hogy valahogy segítsek, apa már nem volt ott. A testvérem a földön feküdt, hangosan zokogott, abban a pózban merevedett meg, ahogy a saját apánk otthagyta, miután beleélvezett. Vörös sperma folyt belõle, és mikor le akartam törölni, hangosan kiabálni kezdett. Megrémültem. Adtam neki egy nyugtatót, letörölgettem a testét, ahol hagyta, közben pedig arra figyeltem, hogy lefogjam a kezeit, mielõtt tovább marcangolná magát körmeivel. Szerencsénkre a kórház nem volt messze, nem is nagyon tudott volna sokat gyalogolni, mert apa valamivel felsértette a combját, amibõl folyt a vér. Bekötöztem azt a sebet is, majd finoman felöltöztettem, és mentünk is a szokásos orvosunkhoz, aki ellátott minket a verések után.

Hazatérve anyu megint nekiesett Ninseinek, amiért elment orvoshoz. Nekem ott pattant el a cérna, üvölteni kezdtem anyával, hogy értse már meg végre, hogy az a szemét megerõszakolta a saját fiát. Anyát nem érdekelte. Attól a naptól fogva állandó volt az esti program. Vacsora közben vita a félrészeg szülõkkel, aztán privátban folytatás anyával, majd mikor ketten maradtunk Ninsei-el, és próbáltunk aludni, ránk tört apa, és követelte, hogy takarodjak a szobából. Természetesen soha nem mentem ki. Elzavartam, még az sem érdekelt, amikor majdnem engem is megerõszakolt. A lényeg annyi volt számomra, hogy ne lássam megint sírni a testvéremet.

Akkor valahogy átalakult a kapcsolatunk. Nem értettem, mi történik körülöttem, csak annyit vettem észre, hogy ha nincs mellettem, nem tudok aludni. Amikor valahova el kellett mennem nélküle, szinte alig kaptam levegõt, annyira fojtogatott a magány. Nem telt bele sok idõ, és én is rájöttem, hogy a férfiak vonzanak, és nem a nõk. Eleinte lelkes voltam, minden reggel más mellett ébredtem fel. Hogy hogyan is tehettem meg ezt? Egyszerû. A legtöbb idióta nem tud ellenállni egy hátközépig érõ, ébenfekete hajú, törékeny testû srácnak, akinek ráadásul annyira kék szemei vannak, mint nekem, az meg csak a bónusz volt, hogy ekkor tájt kb. 17 éves lehettem. Ahogy teltek az évek, mondhatni profi uke lett belõlem. Ninsei sem tétlenkedett sokat. Õ is a helyes pofijával szerzett egyéjszakás szeretõket, bár õ volt kettõnk közül a férfiasabb. Sosem értettem, hogy tette magát túl olyan gyorsan az apával történteken, de rá egy évre már szeretõket tartott. 15 évesen aktív szexuális életet élt. Néhányszor követtem õt, és meglestem: mindig õ volt a seme. Gyakran álltam akkoriban tükör elé, és kerestem, hogy miben lehet más, mint én…?

Az õ teste izmosabb, ez nem is kérdés, hiszen sportol. Ha ideje engedi úszni és futni jár, én ennél sokkal lustább vagyok. Ha testnevelés órán el kellett dobni egy labdát, már attól rosszul voltam, hiszen soha nem szerettem a sportokat. Nekem többet jelentett egy könyv, egy jó film. Ebben is mások vagyunk. Neki valamivel hosszabb a haja, mint nekem, de az övé nem teljesen fekete. Valami betegség miatt, amit kiskorában elkapott, pigment hiánya van, így a hajában sok hófehér tincs van, és a szemei is világosabb kékek, mint az enyémek. Arca karakteresebb, gyorsan kinõtte azokat a gyerekes vonásokat, amiket rajtam még így, huszonegy évesen sem lehet nem észrevenni. Ezen is gondolkoztam már, de valószínûleg a sok rossz miatt, amit átélt. Megszámolni sem tudom, hány alkalommal védett meg engem apáék verésétõl, szidásától. Ahogy teltek az évek, egyre többször kaptam magam azon, hogy csak bámulom õt. A hiánya rettenetes volt számomra, és amikor mással volt, úgy éreztem, mintha meghasadna a szívem.

Húsz évesek voltunk, mikor végre megszabadultunk
szüleinktõl, és ketten maradtunk. Onnantól bennem elszabadult a pokol. Tudat alatt igyekeztem magamra vonni Ninsei figyelmét, hiszen mindig magamon éreztem perzselõ tekintetét. Miközben öltöztem, a lehetõ legerotikusabb mûsort nyújtottam neki, és idõvel azt is észrevettem, hogy kiles, miközben fürdök. Gondoltam kedveskedem neki, így a szokásos, esti ’szórakozásomat’ a zuhany alatt végeztem, amikor nem volt egyikünknek sem partnere. Apropó partner… Érdekes, hogy miután a szüleink meghaltak, az alkalmi ágymelegítõk szépen, lassan elkoptak az életünkbõl. Talán ezért is esett iszonyatosan jól, amikor hallottam a nyögéseit és azt, ahogy a nevemet kiabálva élvez el. Eleinte mocskos dolognak tartottam, undorítónak, de idõvel valahogy megszerettem az érzést. Már nem tudat alatt próbáltam elcsábítani a tulajdon testvéremet, hanem teljesen akaratosan, azt akartam, hogy érezhessem õt magamban.

Tegnap meguntam a finom kis játszadozást. Bementem a fürdõbe, õ természetesen már jött is leskelõdni. Aztán szerintem minimum kétszer el is élvezett. Mit tagadjam, én is nagyon élveztem, amit akkor, a fürdõszobában csináltam magammal. Éreztem a tekintetét magamon, és ez annyira feltüzelt, hogy képtelen voltam kontrollálni, amit teszek. Csak nyögdécselni voltam képes, a testem magától mozgott, majd lassan elértem a korlátaimat. Régen élveztem ekkorát, de gondoltam, meglepem. Amennyire tudtam, kinyitottam a szemem, miközben magával repített a gyönyör, és a nevét kiabáltam. Láttam a döbbenetet az arcán, de a szemében ott csillogott valami nagyon vadállati ösztön, hogy most azonnal berohanjon, és a magáévá tegyen. Nos, ez legnagyobb bánatomra nem történt meg, de most elõvigyázatlan volt. Nem kapcsolt zenét, így egész éjszaka hallgathattam azt a hangot, amitõl azonnal merevedésem lesz. Annyira erotikusan képes nyögni és szólítani engem, hogy nem tudok ellenállni. Valamikor egyszerre fáradhattunk ki teljesen, mert már hajnalodott, mikor sikerült annyira megnyugodnom, hogy elaludjak.

Ma nem volt sem iskola, sem meló, így aludhattunk. Én délben keltem fel, Ninsei valamivel utánam. Igaz, nagyon viccesnek találtam, ahogy kerüli a tekintetemet és igyekszik a ház másik végébe menekülni elõlem, de egyszer azért csak meg kellene beszélnünk a dolgot, így gondoltam, majd én rávezetem.
- Te, Ninsei! Miért nem kapcsoltál zenét éjszaka? - kérdeztem tõle, mire úgy elpirult, ahogy még soha nem láttam. Azt hiszem, nem is jutott eszébe, hogy ezt kihagyta. Milyen édes…
- Oh, bocs, elfelejtettem. Zsúfolt napom volt, tudod, hogy ilyenkor szeretem kiengedni a gõzt - válaszolta a lehetõ legtermészetesebben. Én elérkezettnek láttam az idõt, hogy bevigyem utolsó, mindent eldöntõ ütésemet, így felöltöttem legperverzebb mosolyomat, elõszedtem a ’pasivadító’ nézésemet, leültem mellé a kanapéra, és …
- Mond csak, tesó, ennek az egész éjszakás önkielégítésnek volt valami köze a rögtönzött kis mûsorhoz, amit bemutattam neked este? - Tekintetünk égette egymást, mégis, amikor befejeztem, megfagyott a levegõ. Ninsei egyszerre vette fel a színskála összes létezõ, és nem létezõ árnyalatát, tüdejében rekedt a levegõ, és mintha a kezei is remegni kezdtek volna. Nem gondolkoztam sokáig, hogy mit tegyek, én valahogy nem jöttem zavarba, Már túltettem magam az elsõ sokkon, hogy a testvérem belém zúgott, és ezt én viszonzom is. Gondoltam, segítek neki egy kicsit.

Felálltam elé, egyik ujjammal hátradöntöttem a kanapén, majd az ölébe ültem. Megdöbbent, le sem tagadhatta volna, de úgy éreztem, elkezdett éledezni odalent, így nem teketóriáztam sokat, fejét oldalra döntöttem és elkezdtem csókolgatni a nyakát. Egyik kezemmel a tarkóját simogattam, a másikkal feje mellett támasztottam magam, így minden különösebb gond nélkül tudtam neki bemutatni, hogy miért is imádnak velem lenni a férfiak. Úgy mozgattam csípõmet, hogy ágyékunk összeérjen, és körkörös mozgással ingereltem tovább. Lassan, de biztosan végre õ is rádöbbent, hogy mi történik körülötte…
- Haruki! Te… Ahhh… Fejezd ezt… be! - Nehezen tudott beszélni, hiszen úgy simultam hozzá, mint egy macska. Úgy tettem, mint aki nem is hallja, amit mondanak neki, csak tovább folytattam kis játékomat, és õ egyre csak keményedett odalent. Egyre hangosabban nyögtünk mind a ketten, én személy szerint perceken belül elélveztem volna, ha…

- Elég legyen ebbõl, Haruki! - kiáltott fel dühösen és lelökött magáról, én pedig elestem. A hátamat bevertem a dohányzóasztalba, de ami a nagyobb baj volt, nem értettem, hogy mi a fene történt…
- Most meg mi bajod van? Eddig élvezted! Vagy ha szabad, akkor már nem is esik annyira jól?
- Idióta! A testvéred vagyok, nem érted? Ezt nekünk nem lenne szabad! - Hangja egyre dühösebb volt. Valahol, mélyen belül sejtettem, hogy igaza van, de nem tudtam bevallani magamnak.
- Lehet, hogy egy anyától születtünk, de ez engem kicsit sem érdekel! Évek óta nem tudok másra gondolni, hát nem érted? Vagy neked ennyire mindegy ez az egész? Akkor miért lestél ki majdnem minden este? Miért ordítod a nevem, mikor elélvezel?
- A fenébe is! Tudod nagyon jól, hogy… hogy…
- Szeretlek Ninsei! Nem érdekel, hogy ki vagy nekem, szeretlek! Veled akarok lenni! Melletted akarok elaludni és a karjaidban akarok felébredni! Kérlek, ne ijesszenek meg a saját érzéseid! Tudom, hogy te is ezt akarod! Ne csinálj hülyét belõlem… - Nem tudtam kordában tartani az érzéseimet. Arcomat tenyerembe temettem, de még így is tisztán kivehetõ volt, hogy sírok. Nem akarom õt elveszíteni. Nem kell, mint testvér. Nekem õ férfiként kell! Azt akarom, hogy a testem csak az övé legyen! Csak az õ csókjait akarom érezni… Azt a csókot, amit még soha nem éreztem! De most ez kevésbé sem érdekel. Egy dologra vágyom… hogy mellette lehessek! Hogy érezhessem az illatát, simogathassam a haját, hogy letöröljem a könnyeit, amikor rémálmai vannak, hogy én vihessek neki reggelente kávét, és én hallgathassam, hogy megint nem tudja, mit vegyen fel… Ha elveszítem, bele fogok õrülni!

Ninsei… Ninsei… Ninsei…

Ninsei POV
Nézem az arcát, csodálatos. Olyan, mint valami tündér. A teste az õrületbe kerget, a viselkedésétõl elvesztem a fejem, a hangja olyan, mint valami vágyfokozó. Az egész lénye… Akarom. De a testvérem! Hogy tegyem túl magam ezen? Vágyom rá, mindennél jobban szeretném ízlelni azokat a rózsaszín ajkakat, birtokba venni testének minden kis centijét, azt akarom, hogy nyögjön az érintéseimre, hogy olyan extázisba hajszoljam, amilyet még senki sem mutatott neki! Haruki… A neve is elveszi az eszem! Ahogy az elõbb itt ült az ölemben és a nyakamat csókolgatta, teljesen elvesztettem a fejem. Utolsó erõmmel lelöktem magamról, mert ha ezt tovább folytatta volna, az biztos, hogy egész nap ki sem szállok a testébõl. Nem akarom bántani. A baj csak az, hogy egyre kevesebb marad a józan eszem ellenállásából. Amiket mondott, és ahogy itt ül elõttem, és látom, hogy sír… A szívem, a testem azt mondja, hogy szerelmes vagyok, de az eszem csak azt hajtogatja, hogy a testvérem és nem tehetek ilyesmit. Meg kell beszélnem vele…

- Haruki, én… - Nem hagyta, hogy befejezzem. Felemelte könnyektõl áztatott arcát, rám szegezte a sírástól vörösen égõ, tengerkék szemeit és…

- Nem, Ninsei! Felejtsd el! Én nem akarlak mindenhogy elveszíteni! Ha nem lehetsz velem, mint férfi, akkor csak maradj a testvérem… Kérlek! Nem akarok nélküled élni! - Megesett rajta a szívem. A józan eszem egy pillanat alatt hagyott fel az ellenállással, ahogy láttam, mennyire megrémült. De ideges is voltam, nem hagyta, hogy elmondjam, amit akarok!

- Hagynád, hogy befejezzem? - kérdeztem ingerülten, mire megszeppent, majd láttam rajta, hogy azt várja, milyen formában fogom elküldeni. - Végre! Nos, Haru-chan. Nem kellene így kétsége esned. Egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretlek, vagy nem akarlak. Azt hiszem, felesleges lenne tagadnom, hogy minden egyes mozdulatod, minden szavad az õrületbe kerget. Nem azért löktelek el magamtól, mert nem akarlak. Azért tettem, mert ha nem teszem meg, akkor egész nap szerettelek volna, mostantól másnap reggelig ki sem szálltam volna abból a formás kis seggedbõl. Eddig is megbolondítottál a puszta létezéseddel, de a fürdõszobai akciód óta csak te jársz a fejemben. Menekültem, mert ha szemtõl szembe állsz velem, nagyon nehezen tudom visszatartani magam. - Nagyot sóhajtottam, jelezve, hogy ennyit akartam most mondani. Haruki nagyra kerekedett szemekkel nézett rám, de nem pirult el. Azt hiszem, nem tudok neki olyat mondani, hogy lássam azt az édes, vörös pírt. Milyen kemény uke lett az én kicsi, kis öcsikémbõl… Azt hiszem, sokkal jobban fogom élvezni azt, ha az enyém lehet, mint azt elõre gondolhattam volna!

- Ninsei, ezzel azt akarod mondani, hogy feleslegesen akadtam ki az elõbb? - Meglep a kérdése, de tudom, hogy van valami szándéka, így csak mosolyogva bólintok, hogy tényleg teljesen felesleges volt a hiszti. - Azt hiszed, ezt ennyiben hagyom? Félek, most meg kell, hogy büntesselek. - Itt elkezdett olyan vadmacska-szemekkel méregetni, hogy rögtön éledeztem odalent. Felém mászott, nekem pedig eszemben sem volt hátrálni. Perverz mosoly telepedett arcomra, õ pedig csak közeledett. Négykézláb mászott, közben úgy rázta magát, hogy féltem, ha nem ér ide gyorsan, én megyek oda.

- Na, nem akarsz menekülni? - kérdezte, mikor már elõttem volt. Én engedelmesen feküdtem végig a földön, hogy rám tudja vetni magát. A csípõmre ült, éreztem, hogy neki is éppen annyira szüksége lenne egy segítõ kézre, mint nekem. Ahogy elõször hozzám nyomta merevedését, mindketten felsóhajtottunk, õ lehunyta a szemeit, és hátravetette a fejét, de a dörgölõzést egy pillanatra sem hagyta abba. Én csak néztem tátott szájjal, nyögdécselve, hogy mennyire csodálatos. Nem mertem elhinni, hogy ez a valóság, nem akartam hinni a szemeimnek. Vágyaim tárgya, tulajdon testvérem itt vonaglik rajtam, mindkettõnket egyenesen sodorva a gyönyör felé. Meg akartam érinteni. Biztos akartam lenni benne, hogy tényleg itt van. Másrészrõl kezdett nagyon szorítani a nadrágom, így egy kicsit sem volt kellemes, hogy a textilhez kell simítanom az ekkorra már kõkeményen álló magamat.

A kezeim lassan mozdultak, nem akartam megszakítani a pillanatot. Olyan szép volt így. Pedig ez még csak a kezdet. Mi lesz itt, ha már ruha nélkül fog lovagolni rajtam? Gondolataim ködébe veszve fogtam meg derekát, és toltam meg egy kicsit. Szerintem érthette, hogy mit akarok, mert felpattant. Én viszont nem értettem. Leszállt rólam, és elindult a hifi felé. Na, most vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon elcsesztem.

Benyomta a gépet, valami egészen jó muzsika szólt. Behúzta a sötétítõt, így kellemes, piros árnyalatban úszott a szoba, hiszen a nap fénye tükrözte a textil vörös színeit. Én még mindig nem voltam biztos benne, hogy jól sejtem, mi történik körülöttem… Nem gyenge a felfogásom, csak ha álló farokkal ülsz, és figyeled azt, akit már évek óta magadénak akarsz tudni, amint készül neked vetkõzik, az eléggé hihetetlen. Pedig tudtam, hogy ez következik. A tökéletes látás érdekében feltornáztam magam, és hátamat nekidöntöttem a kanapénak. Haruki odébb tessékelte a kis dohányzóasztalt, majd visszalibbent közvetlenül elém. Csípõje mintha automatikusan kezdett volna el mozogni, felvéve a zene ritmusát. Már itt éreztem, hogy ebbõl bizony kézimunka lesz, amíg õ vetkõzik, mert már fáj a kielégületlenség. Határozott mozdulattal és derekam megemelésével szabadítottam meg testemet a felesleges ruháktól, de még nem értem magamhoz. Haru viszont láthatta, hogy mire készülök, mert odalépett elém, felkapta a nadrágomat, és kihúzta belõle a madzagot. Annyira meglepett, hogy ellenkezni is elfelejtettem, mikor megfogta a kezeimet, a hátam mögé irányította õket és ott kötötte össze. Egyrészt ugye nem számítottam erre, másrészt az illata, amit akkor éreztem, mikor áthajolt felettem, valami csodálatos volt. Nem parfüm, az õ természetes illata. Mikor végre eljutott a tudatomig, hogy most bizony nem tudok magamnak örömet okozni, felhorkantam, hogy ez így nem lesz jó, mire õ csak nevetett. Az a mosoly… Akarom! Most azonnal magamévá akarom tenni, de azt hiszem, most kapom meg azt a bizonyos büntetést.

Mikor végzett a kikötözésemmel, felpattant és újra elkezdett mozogni. Csípõjével körözött, közben ruhán keresztül simogatta magát, végig a szemembe nézett és mosolygott. Én már majd’ felrobbantam odalent, de igyekeztem magamra némi nyugalmat erõltetni, mert bizony hosszú mûsor lesz. Viszont nagyon fogom élvezni, az biztos. Az meg száz százalék, hogy nem fog tudni felkelni reggel, ha egyszer kiszabadítom a kezeimet és rávetem magam. Miközben ezeken kotyogott az agyam, õ már a pólója alá nyúlt. Elõször csak a hasát simogatta, majd egyre csak felfelé csúszott az anyag, így a kezei már a mellbimbói körül köröztek. Csípõje egy pillanatra sem állt le, és miközben én azon legeltettem szemeimet, lekerült a póló. Mellbimbóit ujjai közé fogta, így kezei le voltak foglalva, de csípõje még mindig nem állt le. Ahogy simogatta magát, egyre hangosabban nyögött, és abban is biztos voltam, hogy már iszonyatosan szoríthatja a nadrág. Egyik keze hirtelen abbahagyta a játékot a mellkasán. Úgy követtem végig tekintetemmel útját, mintha isteni csodát mutatna, mikor célhoz ér. De így is történt. Vékony keze becsúszott a nadrágjába és megmarkolta férfiasságát. Egyszerre nyögtünk fel. Én lassan már a fájdalomtól, õ meg az élvezettõl. Láthatta, hogy egyre nehezebben bírom, ugyanis hirtelen lehúzta nadrágját és alsóját, elém lépett, de nekem háttal. Én vettem az adást és lefeküdtem, igaz, kezeimre kellett, mert a kis gonosz még mindig nem oldozott el. Ahogy egész hátammal a földön feküdtem, õ felém térdelt. Nem mertem hinni a szememnek. Most komolyan megízlelhetem, hogy milyen is odalent? Istenem, már ettõl azonnal el tudnék élvezni, és még nem is nyúlt hozzám. Nem emlékszem, mikor izgultam fel ennyire legutóbb, de tartok tõle, hogy még soha. Bár miért is tartok tõle? Isteni menet elé nézünk mindketten…

Ajkai közé fogadott, miközben egyik kezével is segített magának. Én amennyire tudtam, feltornáztam magam, és követtem a példáját. Megint egyszerre nyögtünk fel. Az élvezet, amit nyújtottunk egymásnak, nem volt új, de mégis… Tiltott gyümölcs, de hogy ennyivel édesebb, azt senki sem mondta eddig. Nyelvével simogatott, kezét lassan mozgatva. Én szabad kéz hiányában csak ajkaimmal kényeztethettem, de abban igyekeztem nagyon jó lenni. Igaz, nem sok embert szoptam le eddig, de neki bármit. Ha azt kérné, hogy én legyek az uke, neki még azt is megtenném, de ahogy eddig produkálta magát, azt hiszem, jobban szeretheti a passzív szerepet, minthogy átengedje nekem. Minden lehetséges eszközt megragadott, hogy elélvezzek, és én is igyekeztem, bár azt hiszem, neki is nehéz lehetett rám koncentrálni, mert néha kiengedett szájából és hangosan nyögött, gyorsan kapkodva levegõ után. Gondoltam nem kínzom tovább, így kicsit aktívabban tevékenykedtem. Õ lassan remegni kezdett, csípõjét mozgatva. Szabályszerûen megdugta a számat, de nem zavart. Fejemmel úgy mozogtam, hogy ne tudja magát túl mélyre nyomni, de nem tartott sokáig, hogy fejét hátraszegezve, hatalmas sóhaj kíséretében elélvezzen. Nekem olyan örömöt jelentett, hogy kielégíthettem, hogy kezének mozgására elélveztem. Az íze annyira más volt, mint ahogy gondoltam. Édes volt, vagy csak én éreztem volna úgy? Mindegy, de ilyen fantasztikus dolgot még nem ízleltem, az biztos. Miközben én is élveztem, a szájába vett, így õ is megkóstolhatta, amit én belõle. Nem telt sok idõbe, hogy leszálljon rólam. Felhúzott, eloldozta a kezeimet, így azonnal ajkai után kaptam. Azt hiszem, ez a csók többet jelentett nekem, mint az elõbbi élmény. Az ajkai olyanok voltak, mintha egy istenét ízlelgetném, földöntúli élményt nyújtva nekem. Finoman nyaltam végig alsó ajkán, mire lehunyta szemeit és utat engedett nekem. Én igyekeztem a lehetõ legérzékibben csókolni, hiszen ez az elsõ. Szájának minden részét szerettem volna megismerni, minél többet és többet. Amikor megtaláltam nyelvét, szeretett volna vad tempót diktálni, na de én vagyok a seme, kérem szépen. Ha én érzékien akarom csókolni, akkor neki nem sok választása van. Még jobban magamhoz húztam, õ átölelte a nyakam, én pedig a derekát, így vontam az ölembe, a pillanatot nem megszakítva. Éreztem rajta, hogy mennyire tetszik neki az a lassú és érzéki tempó, amit mutatok.

Egyszerûen nem tudtam betelni vele. Végül mégis elváltak ajkaink, õ kinyitotta a szemeit, amiben most könnycseppek csillantak fel. Nagyon megrémültem, hiszen ilyenkor mindig csak a legrosszabbra tud gondolni az ember, így nekem az futott végig a gondolataimon, hogy megbánta. Arcát a tenyerembe temette, miközben simogattam, de nem kezdett keservesebb sírásba, inkább csak remegõ hangon megszólalt.

- Ninsei… Én még soha nem éreztem magam ennyire jól. Soha, senki sem csókolt meg így. Nem is reméltem, hogy ennyire fantasztikus lesz. De ez… utánozhatatlan volt! Köszönöm! - Hangja megint elcsuklott, így szorosan magamhoz öleltem. Fejét a vállamra hajtotta, és õ is megölelt.

- Én köszönöm! Én bolond, majdnem kihagytam egy ilyen lehetõséget! Ne haragudj, többé nem leszek bizonytalan! Te kellesz nekem, senki más, csak te! Szeretlek Haru-chan… És azt hiszem, nem csak, mint testvéremet. - Nem voltam biztos benne, hogy ezt jól tettem-e, de õszinte akartam lenni vele. Tényleg beleszerettem. Már régen nem az öcsém. Vágyaim tárgya, és most már a szeretõm. Kellhet ennél több? Igen… Nem nézett fel rám, csak jobban hozzám bújt. Hangja remegett, sírt, de éreztem, hogy az örömtõl.

- Nem is sejted, mennyit jelent ez nekem! Én is szeretlek! Veled akarok lenni! - súgta fülembe. Beleremegtem a szavai által keltett lágy fuvallatba, és semmit sem segített a helyzeten, hogy mondandója befejeztével belecsókolt nyakamba. - Nem akarod folytatni? Tartogatok még neked izgalmas dolgokat! - jegyezte meg végül, hangja már nevetett. Eltoltam magamtól, és a szemébe néztem. Tudtam, feleslegesen kérdezném meg, hogy biztos-e benne, mert igent mondana, de reméltem, hogy ha nem így van, akkor a szemei majd elárulják. A csodálatos kékségek azonban szinte égtek a vágytól. Nem akartam visszatartani, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen kielégített egy orgazmus. Nem. Többet akarok. Visszahúztam magamhoz, újra megcsókoltam, de most vadul és szenvedélyesen. Mikor érezte ezt, belemosolygott kis akciómba, majd elszakadt tõlem. Felkelt, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne paskoljam meg azt a kívánatos fenekét. Álharagos arccal nézett hátra, majd visszalibbent elõzõleg saját maga által kialakított kis táncparkettjére, és már teljesen meztelenül folytatta.

Nem kellett sok, hogy megint felálljak az izgalomtól. Ki sem hevertem az elõzõt, ez a kis piszok meg már megint felizgatott. Nem akartam újra a fájdalmasig felizgulni, hiszen akkor nagyon hamar elélvezek. Intettem neki ujjammal, hogy most már ideje lenne idejönnie. Felnevetett. Hangja megint megsimogatta a szívemet, most már biztos voltam benne, hogy jól döntöttem. Térdre ereszkedett és elkezdett felém mászni. Újra ragadozó szemek és vadmacska-mozgás. Újra elvesztettem a fejem. Meg sem vártam, hogy elérjen hozzám, elkaptam a kezeit és magamra rántottam. Ahogy feje a mellkasomnak ütközött, kicsit meglepõdött, de hamar elnevette magát a türelmetlenségemen. Egész testével hozzám simult, így ágyékunk megint összeért. Felnyögtünk, de végig egymást néztük. Én nem tudtam betelni a látvánnyal, õ meg szerintem élvezte, hogy ennyire falom a szemeimmel. Kezemmel végigsimítottam gerincének vonalát, de nem haladtam tovább. Ezt megtettem párszor, mire lökött egyet csípõjével, így kezem lecsúszott az általa kívánt helyre, merevedésünk pedig megint összeért.

Ahogy belemarkoltam fenekébe, türelmetlenül nyögött fel. Tudtam, hogy mire vágyik, hiszen én is remegtem, hogy végre érezhessem testének forróságát. Haru sejtette, mit akarok, így leszállt rólam, felszaladt a szobájába és a síkosítóval tért vissza, majd újra rám telepedett. Nem vártam sokáig, nyomtam egy kis anyagot az ujjaimra és a testébe vezettem az egyiket. Már ettõl megõrültem. Szinte égetett. Tudtam, hogy kicsit fáj neki, hiszen egy ideje nem volt senkivel, így igyekeztem lassan és türelmesen mozogni benne ujjammal. Õ nyakamat ölelte, fejét a vállamba temette és sóhajtozott. Tudtam, hogy kellemetlen neki, ezért is lepett meg, hogy elkezdte felvenni a kezem által diktált ütemet. Ezzel nem is lett volna baj, de mivel még mindig rajtam feküdt, folyamatosan összesimultunk odalent is, így én sem tudtam visszatartani sóhajaimat. Gondoltam itt a remek alkalom, hogy társítsam a következõ ujjamat, hiszen most el van foglalva, és be is jöttem számításaim. Megremegett ugyan, de nem fájdalom tükrözõdött az arcán. Az arca… Ahogy néztem, a fejembe megint idióta gondolatok kezdtek férkõzni. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg…

- Haru-chan! Most… Mi lesz most velünk? - kérdeztem gyenge hangon, és abbahagytam kezem mozgását is, de õ nem állította le csípõjét.

- Ninseihh! Ha most fogod magad és ahh… és visszahh-visszafordulsz, soha többé nem ahh… állok veled szóba! Mindenthh megbeszélünk késõbb, rendbenh? - Szegény, nehéz lehetett így beszélni. De megoldotta és már nem akartam visszafordulni. Kicsit még tágítottam, majd kihúztam belõle ujjaimat és letessékeltem magamról. Értette a célzást, felvette a megfelelõ pózt, én mögé térdeltem, tenyerembe nyomtam egy kis síkosítót, szétkentem férfiasságomon és bejáratához illesztettem magam. Tiszta kezemmel megérintettem a hátát és a haját. A haja… hogy ez eddig nem jutott el a tudatomig! Olyan csodálatosan libbent a haja minden alkalommal, mikor hátravetette fejét az élvezettõl. Újra felmerengett elõttem a kis mûsor a fürdõben, a sztriptíz, ahogy simogatta magát, majd amikor fölöttem térdepelt és haja a hasamat csiklandozta. Mielõtt belehatoltam volna…

- Haruki! Én Harukim! Gyönyörû vagy… - De válaszra már nem vártam. Hátrapillantott, de akkor már benne voltam, így felsóhajtott. Tudtam, hogy a még a fájdalomtól, így nem mozdultam. Vártam a jelre, amit néhány pillanat múlva meg is kaptam. Csípõjével jelezte nekem, hogy már elkezdhetem. Én pedig nekilendültem. Kezeimmel karcsú derekát fogtam. Lassan mozogtam benne, õ pedig ellentétes ritmust diktált. Lassan már az élvezettõl nyögdécselt, ez pedig isteni muzsika volt a füleimnek. Már nem is hallottam a hangfalakból szóló zenét, csak õ létezett nekem. Minden mást kizártam, a helyet, az idõt. Semmi sem érdekelt, csak az, hogy örömet szerezhessek neki. Már az sem számított, amikor felötlött fejemben, hogy épp az öcsémet dugom. Nem érdekelt. Csak mozogtam, egyre mélyebbre hatolva szûk testében, de egy dolog zavart. Miért nem láthatom az arcát? Nézni akarom, miközben elélvez! Kihúztam magam testébõl, mire egy igencsak elégedetlen morranás volt a válasz.

- Nyugi cica, ne izgulj, folytatjuk! De azt akarom, hogy meglovagolj. Látni akarom az arcodat - mondtam neki, miközben megfordult. Nem szólt, csak lenyomott a földre. Fölém állt, leereszkedett, majd ráfogott farkamra és magába vezette. Csodálatos volt. Szebb, mint azt eddig gondoltam. Soha nem éreztem így elõtte, pedig voltam már együtt férfiakkal, nem is kevéssel. De ennyire egyik sem vette el az eszem. Az érzés, hogy benne lehettem, a látvány, ahogy kiült arcára a gyönyör, a hangja, ami betöltötte a szobát… Mélyre hatoltam benne, így el is értem testének legélvezetesebb pontját. Rendellenesen magas hangon sikoltott fel, de nekem most ez is szép volt. Egyik kezemmel megfogtam derekát, a másikkal pedig végigsimítottam merevedésén. Ijedten nyitotta ki a szemeit és nézett le rám, haja csapzottan terült el vállain és hátán. Szólni szeretett volna, de nem akartam. Úgyis azt mondaná, hogy sok lesz ez így neki, és hamar el fog élvezni. Én is. Már most képes lennék a mennyekbe repülni, de azt akarom, hogy velem tartson õ is. Próbáltam én is mozogni alatta, de az általa diktált vad iram most sok volt nekem, így csak néha tudtam bekapcsolódni, de cserébe andalítóan lassú játékba kezdett kezem. A kettõs érzés hamar elvette az eszét, és már kicsit sem fogta vissza hangját. Összefüggéstelenül és hangosan nyögött, sóhajtozott, nevemet próbálta kimondani, teste néha meg-megremegett. Kiverte a víz, hajába túrt kezeivel, mintha így bármit is változna a helyzet. Tudtam, hogy ez õrjítõ gyönyör, én is hasonlót éreztem. Testének remegése összehúzta minden izmát, így még szorosabban fogott közre, nehezen tudtam mozogni benne, hiszen nem akartam, hogy fájdalmat okozzak neki. Arcát tenyerébe temette, haja elõrebukott. Zavart, hogy nem látom az arcát, ezért elvettem kezemet derekáról, és megsimogattam karját. Erre újra szabaddá vált arca, amin ott ült az az édes, vörös pír, amire annyira vágytam már. Szóval ez a vadmacska is el tud pirulni a gyönyör kapujában? Ezt az arcot szeretném nézni életem végig! Igen…

Egyre jobban remegett, hangját sem tudta már visszafogni. Éreztem, hogy el fog élvezni, hiszen izmai szinte fájóan szorítottak engem is. Kezemmel gyorsabban masszíroztam, aminek az lett az eredménye, hogy hátravette a fejét, vadul hajába túrt újra, a nevemet próbálta mondani, de hangosan kapkodta a levegõt. Izmai egyszerre feszültek meg, miközben kezemet elárasztotta élvezetének gyümölcse. A látvány és az érzés engem is magával ragadott, de én sem tudtam kimondani az õ nevét. Nem akartam a testébe élvezni, de olyan erõvel fogott rám, hogy képtelen lettem volna anélkül kirántani magam, hogy ne tegyek kárt benne, így nem is próbálkoztam. Remegtem én is, hajam arcomba tapadt, de éreztem, hogy húzom, ahogy ráfeküdtem, viszont most nem érdekelt. A gyönyör mellett, amit adott nekem, ez a kis fájdalom eltörpül.

Fáradtan omlott rám egész testével. Nem akartam kihúzni magam belõle, egyrészt mert nagyon jól éreztem magam így, másrészt meg még mindig nem engedtek annyit az izmai, hogy ezt fájdalom nélkül megtehessem. Haja szétterült mindkettõnkön, arcát nyakamba fúrta, én pedig hátát simogattam. Igyekeztünk a lehetõ legtöbb levegõt magunkba szívni, a másik illatával együtt. Mikor megnyugodtunk kicsit, és éreztem, hogy gond nélkül távozhatok testébõl, meg is tettem. Fáradtan gördült le mellém. Megtámasztotta magát, majd közelebb hajolt. Szemei csukva voltak, ajkai pedig az enyémhez közeledtek. Nem tiltakoztam, mindennél jobban vágytam most a csókjára. Megint lassú volt, benne minden szerelmünkkel, amit éreztünk, mintha így akarnánk elnyomni azt a kettõs érzést, hogy iszonyatosan jó volt a másikkal, de az, hogy testvérek vagyunk, mindig viharfelhõként fog lebegni felettünk. Tudtam, hogy õ is ezt érzi, éreztem a csókjában. Keserédes volt. De én már nem akartam visszafordulni. Több ilyen alkalmat szerettem volna. Eltoltam magamtól, megsimogattam hátát és haját, majd a szemébe néztem.

- Azt hiszem, most beszélnünk kellene… Neked mi a véleményed?

- Én tudom, hogy mit akarok. Semmi sem érdekel, az sem, hogy ez mennyire beteges, vagy mások mit mondanának, ha tudnák. Veled akarok lenni. Ez nekem sokkal több volt, mint szex! Szeretkeztem, és ilyen elõtte még nem volt velem. Szeretném, ha szeretõk lehetnénk.

- Képesek leszünk rá? - kérdeztem kicsit elbizonytalanodva. Imádom õt, a testét és a lelkét, de tartok a fájdalomtól, amit okozhatunk egymásnak.

- Én igen! De a döntés a tiéd. - Ahogy mélyen belenéztem szemeibe, minden kétségem elszállt. Biztosabb voltam magamban, mint elõtte bármikor. Közelebb húztam és újra megcsókoltam.

- Akkor ezt most vehetem beleegyezésnek? - kérdezte csókunk végén mosolyogva.

- Ha leszel a szeretõm, akkor igen! - válaszoltam. Nem szólt, csak hozzám bújt, én pedig átöleltem. Úgy szorítottam magamhoz, mintha a pillanat múlása elragadna mindent, mintha félnék, hogy álom volt és felébredek. De nem volt álom. Õ már az enyém. Csak az enyém…

Haruki POV
Itt állok az ablakban. Az imént azt mondták be a híradóban, hogy nagy vihar közeledik, így aki csak tud, maradjon ott, ahol van. Igazuk volt. A szél már tombol, az est sötétjében villámok fénye csap át az égbolton, magukkal hozva a hangos mennydörgéseket. Egyre jobban félek. Mit félek, rettegek! Soha nem voltam még egyedül ilyen viharban, Ninsei mindig itt volt velem. Mindig megölelt, hozzábújhattam. Most még jobban hiányzik, mint akkor, hiszen már büntetlenül csókolhatom meg, nem kell kilesnünk egymást, egyszerûen csak együtt lehetünk. Az elsõ csodás volt vele… Próbálom magamban visszatekerni annak az alkalomnak a képeit, de nem megy. A villámok, a vihar, a szél… A szoba egyik sarkába húzódok, kezembe veszem a telefonomat, és az elmúlt tíz percben körülbelül huszadik alkalommal próbálom hívni Ninseit. A szöveg ugyanaz, nem kapcsolható. Mi a fene lehet?! Soha nem történt még ilyen… Kami-sama, inkább leszek egyedül most, de neki ne essen baja!

Beszélnem kell valakivel! De mennyi az idõ? Kilenc múlt. Megpróbálom, aztán maximum nem veszi fel, vagy elutasítja a hívást. Szerencsémre azonban kicsöng, majd meghallom azt a mindig vidám, mosolygós hangot.
- Moshi-moshi!
- Meiji… Haruki vagyok! - A hangom már remeg, sírni kezdek. Nem tehetek róla, nagyon félek! Mi lehet vele…? Miért nincs itt velem?
- Haru-chan! Édes! Mi a baj? Miért hívsz?
- Nincs itt… Meiji! Ninsei… Még nem jött haza! - Itt már keservesen zokogok, barátom pedig belesóhajt a telefonba. Tudja, hogy ilyenkor eleve ideges vagyok, most, ebben az ítéletidõben meg pláne.
- Egyedül vagy, édes? Ne félj! Meiji itt van, beszél hozzád, így nem hallod a vihart! Csak rám figyelj! Mesélek neked egy vicces történetet, rendben? - Nem, Meiji nem a párom. Õ a legjobb barátom. Mindig becézget, Ninsei elõtt is, soha nem zavartatta magát.
- Mi-milyen történetet? - kérdezem szipogva. Remélem, tényleg meg tud nyugtatni.
- Na, figyelj! Ma, ugye bejöttem rendesen hétre, ahogy azt kell. Erre Yamato elém áll, hogy mit keresek itt. Mondom neki, hogy dolgozni jöttem. Erre rám néz azzal az idióta ’fogalmam-sincs-mirõl-beszélsz’ arckifejezéssel, és közli, hogy szabados vagyok. Na, mondom, fantasztikus. Akkor minek kellett bejönnöm? De itt ugye már kiabáltam, mert hát lett volna jobb dolgom, minthogy feleslegesen bemászok. Erre odalép Seiji és közli, hogy neki kellett volna szólnia, de kiment a fejébõl. A kezében ugye ott volt egy tálca, épp rendelést vitt volna ki. Mondom neki, hogy semmi baj, de cserébe kérek valamit. Elkezdett olyan édesen hátrálni, hogy nem tudtam megállni… Rácsaptam a fenekére, erre õ visítva elejtette a tálcát, majd ránézett Yamatóra, aki közölte, hogy ezt bizony levonja a bérébõl, mert öt pohár darabokra tört. - Felnevettem. Yamato arckifejezése eleve mosolyt csalt az arcomra, hiszen tudom, hogy milyen vicces, ha nem ért valamit. Seiji meg mindig ilyen. Õ is a fiúkat szereti, de Meijire mindig így reagál. Szerintem szerelmes.
- Mei-chan, ez nagyon vicces volt! - mondom neki nevetve. Hallom, hogy megkönnyebbültem felsóhajt, de ekkor megint mennydörög. Én annyira megrémülök, hogy belesikítok a telefonba, mire Mei is megrémül.
- Édes! Hallassz?! Ne félj! Figyelsz rám? Nem lesz baj! A vihar kint van, te meg a szobában! A fenébe is, hol van az az idióta testvéred ilyenkor?! - Dühös, hiszen mindenki tudja, hogy mennyire rettegek a mennydörgéstõl, a széltõl és a villámlástól. Ninsei pedig mindig mellettem volt eddig.
- Nem tudom, de félek. Nem hagyna egyedül, tudom! Mi lehet vele?! Mei, mi van, ha balesete volt? Nem, nem akarom, hogy… - Nem hagyja befejezni.
- Ne legyél hülye, édes! Semmi baja! Biztos csak elakadt valahol, tudod, hogy mennyien vannak az utcán ilyenkor! Figyelj, itt van mindenki körülöttem! Nem akarsz beszélni valakivel?
- Ho-hogy ott vannak? Miért? Senkinek nincs ma kuncsaftja? - kérdezem szipogva.
- Tudod, ilyen viharban az emberek nem szeretnek szexelni! - nevet fel. Megnyugtat. Aranyos a nevetése, az meg külön jól esik, hogy a többiek is ott vannak. - Figyelj, cica! Kihangosítalak!
- Szi-sziasztok! - Nehezen megy a beszéd, mert sírok, szipogok, alig kapok levegõt. Nagyon félek…
- Haru-chan! Életem legszebb ukéja! Mi a baj? - Ez Yamato volt.
- A vihar… és Ninsei…
- Jahj Haru! Nincs semmi baj! Itt vagyunk, hallod? Nem lesz gond! Ninsei is biztosan hamarosan hazaér! Biztos beszaladt valahova és elkapta a vihar! Figyeld meg, amint kicsit enyhül az idõ, már ott fog kuncsorogni, hogy ne haragudj rá! - Megint Yamato. Szeretek vele beszélgetni, megnyugtat a hangja.
- Hallottam, hogy Meiji elmesélte a kis kalandomat… - Ez már Seiji hangja. Szeretné elterelni a figyelmemet. Én olyan görcsösen kapaszkodom a telefonba, mintha az életem függne tõle, de amikor mindannyian felnevetnek a háttérben, kicsit megint sikerül megnyugodnom!
- Na, jobban vagy, cica? - Mielõtt válaszolnék, hallom, hogy csörög egy telefon. A csengõhang alapján ez bizony Matsuo. Hallom, hogy beszél valakivel, majd leteszi, aztán hirtelen, izgatott hangon szólal meg.
- Haru-chan! Ninsei hívott az elõbb! Téged nem tudott elérni, mert beszélsz valakivel, meg Meijit sem, így hívott engem! - A neve hallatára megint elkezdek keservesen zokogni. Miért nincs itt? Tudja, hogy mennyire félek! Kicsi korom óta az egyetlen dolog, amitõl rettegek, az a vihar, most meg ráadásul egyedül vagyok itthon. Ha nem lennének a többiek, azt hiszem azóta gyalog indultam volna el, hogy megkeressem.
- Mit mondott? - kérdezi Meiji.
- Nem messze van a lakásotoktól, csak a vihar miatt leállították a forgalmat, viszont most fog indulni. Azt kéri, hogy ne félj, azonnal otthon lesz.
- Eddig miért nem hívott valakit? - A hangom kicsit ideges, de nem vagyok az. Biztos jó oka volt rá, hogy nem jött haza egyenesen az egyetemrõl.
- Mert Ninsei barom. Egy ilyen kincset hagyni egyedül remegni a viharban? - Új hang. Nekem nem, én ismerem Shuichi hangját. - Ha én laknék veled, tuti találnék valami jobb elfoglaltságot neked…
- Jajj, Shuichi, te javíthatatlan vagy… - sóhajtok bele a telefonba. Már egy ideje lejárunk Ninsei-el a Black Rose-ba, Shui-kun meg azóta meg akar fektetni.
- Igaza van Harukinak! Ez nem alkalmas idõpont a vadászatra, Shuichi! - Yamato. Megint megvédett. Persze, mintha õ nem akarná a seggemet. Chh… De legalább kicsit megnyugodtam.

Ekkor hallom, hogy nyílik lent az ajtó. Annyira örülök, hogy elfelejtem letenni a telefont, így nem is hallva a többieket, rohanok lefelé, a kis készülék meg a kezemben. Fel sem nézek, hogy ki lehet az, az illatáról megismerem.
- Ninsei! Hol voltál? Aggódtam, és én… féltem! Soha nem hagytál még magamra! - Úgy bújok hozzá, mint egy macska.
- Ne haragudj, Haru-chan! - Az állam alá nyúl, így megemeli a fejem. A szemeimet nem nyitom ki, tudom, mi következik. És nem is tévedek. Szenvedélyesen csókol meg, bár ekkor már valami gyanús, de nem tulajdonítok nagyobb jelentõséget annak, hogy nem érzem a hosszú haját, biztosan összefogta vagy valami. Ahogy jobban hozzásimulok, váratlanul összeér az ágyékunk. Megszakítjuk a csókot és mindketten felnyögünk. Ekkor jut eszembe, hogy a telefont még nem tettem le.
- Ti meg mi a jó édes francot csináltok?! - Meiji ideges. Hihetõ. Õk nem tudják, hogy már szeretõk vagyunk, a testvérek meg nem szoktak csókolózáshoz hasonló hangokat hallatni a telefonban, és nem is nyögdécselnek. Ijedten pillantok Ninseire. Ekkor látom meg… A haja… De nincs idõm ezen elmélkedni, kikapja a telefont a kezembõl.
- Mei-chan! Nincs dolgod? Nekem lenne.
- Perverz állat! Ugye ti… Ugye nem?! - Mei hangja egyre kétségbeesettebb.
- Figyelj, holnap lemegyünk és mindent megbeszélünk! De ha nem haragszol, most szeretnék kettesben maradni a cicámmal - mondja Ninsei teljesen nyugodt hangon. A fenébe, ez nem természetes, a fiúknak nem kellene tudniuk rólunk. De már mindegy, meg fogják érteni, ebben biztos vagyok, csak azért mégsem így kellene…
- Ninsei! Ha egy ujjal is…
- Azzal már elkéstél, te ukék gyöngye! Na páá! - Letette, és kikapcsolta a telefonomat. Szinte látom a többiek döbbent arcát, ezen fel is nevetek. De több dolog is aggaszt egyszerre.
- Nem kellett volna… Azt mondtad, nem lenne jó, ha mások is megtudnák - mondom neki lehajtott fejjel.
- Ugyan, ha már hallotta, felesleges titkolni. Nem tudtuk volna kimagyarázni. Host, felismeri egy csók hangját, a nyögés meg mindent eldöntött.
- Igaz lehet. De… A hajad…
- Nem tetszik? - Hogyne tetszene! Levágatta, illetve nem teljesen. A válla fölöttig ér, elöl egy tincs direkt úgy van vágva, hogy a szemébe lóg. A fehér tincsek hosszabbak, így különösen jól néz ki. Divatos, szexi. És az enyém!
- Nem tudom… Sok rajtad a ruha, így nem látszik túl jól - mosolyodom el kacérkodva. A vihar ugyan még mindig tombol, de nem érdekel. Itt van, ölelem, csókol, simogatom, beszél hozzám. Szeretem. Nekem ez elég, hogy mindent feledtessen velem.
- Nahát! Igazán nem értem, hogy a kettõnek mi köze egymáshoz, de ezt akarod… - Mélyet sóhajtok, amikor nyakamba csókol. Kezei derekamon pihennek, én közben nyakát ölelem, egyik kezemmel tarkóját simogatom és hajába túrok hátul, a másikkal hátát simítom végig. Õ eközben töretlenül simogatja ajkaival nyakamat, néhány helyen megszívja a bõrt, mire én felnyögök.
- A hangod az õrületbe kerget… Akarlak! Itt és most! - Idõm sincs semmit reagálni, a ruháim a szélrózsa minden irányába repülnek el, de mielõtt elkezdené magáról is leszaggatni, lefogom a kezét. Én akarom megszabadítani, az meg csak természetes, hogy ha már így felizgult, akkor lassan csinálom. Készségesen tûri, hogy érzékien kihámozzam testét a textilrengetegbõl, közben megérintve a bõrét mellkasán, hasán, belsõ combján. Sóhajtozik, a nevemen szólongat, de eszemben sincs gyorsítani.
- Figyelj! Ha nem sietsz, nem ígérek semmi jót, csak azt, hogy nem fogsz tudni felkelni reggel. - Hangja az én vágyamat is felkorbácsolja, de nem akarom, hogy elsiessük a dolgokat. Szeretem, amikor vad és nem fékezi magát.
- Sietsz valahová?- kérdezem tõle mosolyogva. Szemei szinte világítanak a vágytól, tudom, hogy legszívesebben itt és most leteperne. Nem is bánnám, ezért húzom az idegeit.
- Sietek bizony! Sürgõs találkozóm van azzal a formás seggeddel! - Felnyögök, ahogy belemarkol az említett területbe. Meztelen vagyok, így még kellemesebb, engem már nem szorít a nadrág. Õt sem sokáig, mert itt elfogy az én türelmem is, és lerántom róla. Õ készségesen ki is lép belõle, és immár teljesen csupaszon állunk - a szó legszorosabb értelmében - egymással szemben. Megint megölel, megcsókol, majd letol a földre. Puha a szõnyeg, bár csak most jut eszembe, hogy ágyban még nem is csináltuk. Valahogy mindig máshol kap el a hév mindkettõnket. Vagy a szõnyegen, miután hazaértünk, vagy a kanapén egy idióta film közben, vagy a fürdõben zuhanyzás, esetleg fürdés alkalmával. Mire lefekszünk aludni, általában fáradtak vagyunk, felkelés után meg nincs szex. Igaz, még csak néhány napja vagyunk szeretõk, de már kialakult szokásaink vannak. Jó, mi?
Fekszem, nyögdécselek, élvezem a keze munkáját odalent és édes ajkait a mellkasomon, nyakamon, ahol épp kényeztet. Én igyekszem valami egyenletes tempóban masszírozni férfiasságát, de valahogy annyira kiéheztem a félelemtõl, hogy már az elõjátéktól el tudnék menni. Remegek, sóhajtozok, gyorsabb iramot követelek tõle, õ csak becézget, édes szavakat suttog a fülembe, majd bele is nyal, megszívja a nyakam, simogat, egyszerûen elveszi az eszem.
- Ne tartsd vissza, édes! - Ahogy meghallom hangját, nem tudok parancsolni magamnak, elengedem büszkeségét, mindkét kezemmel nyakát ölelem, hátát karmolom, fülébe suttogom, hogy mindennél jobban szeretem, és elélvezek.
Nem hagy sok idõt, hogy kifújjam magam. A táskájában kezd el matatni, majd kivesz egy tubus síkosítót. Gondolom vett, fogyóban volt mostanában. Lefekszik, ken egy kis anyagot ujjaira, majd azokkal int, hogy mehetek. Én engedelmesen mászok oda, felé állok, majd ráereszkedem az egyik ujjára. Ezt, ilyen formában még nem csináltuk, meg úgy egyébként sem tágítottak még így, de tetszik. Szerencse, hogy erõsek a lábaim, különben nem tudnám tartani magam. Persze kezeimmel mellkasán is támaszkodom, meg õ is tart egyik kezével, de ez azért így mégis furcsa. De mire felfogom a helyzetet, már két ujja van bennem, és így tágít. Közben persze rég merev vagyok megint, iszonyatosan fel tud izgatni a puszta jelenlétével. Akárki akármit is gondol rólunk, nekem szükségem van Ninseire. Nem csak a testemnek, a lelkemnek is! Egyszerûen nem tudnék nélküle létezni. Most is… Ahogy néz, a mosolya, az illata, az érintése, mindene megbolondít. Ez az új haj meg egyenesen fantasztikus! Mekkorát néznek holnap a fiúk!

Nincs idõm több felesleges gondolatra, mert letol az ujjairól, így lentebb csúszom. Spontán ötlettõl vezérelve kapom ajkaim közé merevedését, mire hangosan felnyög. Nem hagyja, hogy sokáig játszadozzam vele, bár igaza is van, hiszen így bizony nem fogom magamban érezni. Még egy utolsó csók az általam oly’ nagyon megkedvelt testrészének, és már kapja is elõ a síkosítót. Tenyerébe nyom egy adagot, bekeni magát, majd rám emeli szemeit. Azon a szemek… El fogok olvadni… Miközben fentebb tornázom magam testén, odakúszok egy csókért. Vadul tépjük egymást, majd elszakadok tõle, és lassan ráengedem magam. Mikor teljes hosszával bennem van, lehunyom a szemem, várok egy kicsit, hogy múljon a fájdalom, majd mozogni kezdek. Õ azonnal kezébe veszi férfiasságomat, és így kényeztet. Szavak helyett csak összefüggéstelen sóhajok, nyögések, artikulálatlan hangok hagyják el ajkaimat, miközben szemem még mindig lehunyva, hátravetett fejjel tekergetem csípõmet. Õ is sóhajtozik, néha segít nekem, ellentétes ritmust diktál, így még mélyebbre merül bennem, én pedig már alig kapok levegõt a gyönyörtõl. Ahogy érzem magamban, a keze közben elöl kényeztet, illata vadító, hangja õrjítõ.

Kint tombol a vihar, fúj a szél, zuhog az esõ, de ez engem most nem zavar. Csak arra koncentrálok, hogy mindkettõnket a mennyekig repítsem. Igaza volt Shuichinek, ez tényleg ezerszer jobb program, pláne, hogy azzal csinálom, akit szeretek!

Egyre közelebb kerülök a határaimhoz. Remegek, lassan hangom sincs, amit kiereszthetnék, kezeimmel mellkasát simogatom, õ erre felsóhajt. Még egy utolsót ránt rám odalent, bennem pedig elszabadul a pokol. Belemélyesztem ujjaimat mellkasába, szemem egy pillanatra kinyitom, tekintetébe fúrom az enyémet, így még jobban felizgatjuk egymást. Testem minden porcikája remeg, izmaim összehúzódnak, amire õ is felnyög, hiszen érzem, hogy iszonyatos erõvel szorítom magamban. Kezébe élvezek, õ pedig követ engem, és mélyen belém élvez. Nem zavar, neki ezt elnézem, sõt, tõle elvárom. Magamban akarom érezni beteljesülésének minden cseppjét.

Csak fekszem mellette, fejem a mellkasán, ujjaim simogatják hasát, õ pedig a hátamat. Meg kellene szólalni…
- Merre voltál? - kérdezem.
- A fodrásznál. Aztán elkapott a vihar. Siettem, de közben leállították a forgalmat és a telefonom is lemerült. Annyira tudtam bekapcsolni, míg elértem Matsuót, hogy szóljon neked.
- Ja, rendben. - Megnyugodtam. Nem feltételeztem, hogy mással van, de jó hallani, hogy nem így volt.
- Min jár a buksid? Félsz, hogy félrekefélek? - Ijedten emelem rá a tekintetemet, de õ csak mosolyog. Még szorosabban bújok hozzá, õ pedig megölel, és belecsókol a hajamba. - Nekem csak rád van szükségem. Veled megkaptam mindent, amire vágytam.
- Ezt szerettem volna hallani! Szeretlek!
- Én is szeretlek, te buta!
- Viszont holnap lesz mit magyaráznunk a fiúknak… - mondom elmélázva.
- Miért kellene mindenkinek elmagyarázni? Majd félrehívjuk Mei-chant és elmagyarázzuk neki.
- Ninsei… Ki voltunk hangosítva. Elõtte az egész Black Rose engem vigasztalt. Mindenki hallott mindent. - Kedvesem szemei nagyra nyílnak, de nem szólal meg, csak elneveti magát. Én kicsit értetlen fejet vághatok, mert amikor rám néz, még nagyobb nevetésben tör ki.
- Hát, cica, ennek is van jó oldala! Legalább Shuichi és Yamato leakadnak arról, hogy megdugjanak téged. Nem? - kérdezi. Én csak bólogatok, de közben már a holnap estén jár az agyam. Meiji szét fog szedni… A saját testvérem szeretõje vagyok, félek, ezt nehezen értik majd meg. De bízom bennük, és holnap egyébként is kiderül minden!