|
- És íme a harmadik találat! Szép, tiszta rúgás, Thomas kiesett, és a győztes Riley, aki így a döntőbe is bekerült! – harsogja a bemondó lelkes hévvel, én pedig szédelegve meghajtom magam az ellenfelem felé, és lebaktatok a szőnyegről.
Talán enyém volt az utolsó találat, de előtte kaptam tőle két orbitálist, és most kell egy kis idő, hogy a dolgok visszakerüljenek a megfelelő helyre. Szóval, megyek és kidőlök kicsit az öltözőben, és…
- Riiiileeeeyyy!! – Nah, ennyit a pihenésről! Mike csapódik nekem, olyan széles vigyorral, hogy már csak azt várom, mikor éri át a fejét. Habár ennél extrémebb, még úgy se nagyon lehetne…
Felnevetve bököm homlokon, és pöckölök meg egy sötétkék, és újabban világoskékben is pompázó tincset. Már megjegyzést se kell tennem, röhögő görcs közeli állapotomból, így is rögtön tudja a véleményem.
- Hé! Ne röhögj, ez most kivételesen nem volt szándékos! – húzza el a száját, mire megpróbálom visszatartani a vigyorom.
- lefejelted anyud festményét? – kérdezem fojtott kuncogással. Az anyja festő, minden bizonnyal tőle örökölte a művészlelkületét, és nem a realista, könyvelő apjától.
- Nem éppen… A fodrász félidőben új adagot kevert a festékből, de abba nem tett valami fixáló lötyit, így egy hajmosás után lejött a nagy része – sóhajt fel drámaian, én pedig a helyzet komolyságához mérten elkomorulok. Pontosabban halkan fuldoklani kezdek a röhögéstől.
Fejbe csap, én pedig nevetve görnyedek össze, és ekkor megpillantom a másik kezében szorongatott zacskót. Felcsillan a szemem, és hízelgő kiskutya tekintettel pillantok fel rá.
- Felejtsd el! – adja a sértődött királylányt. Közelebb csusszanok, és már közvetlenül az arcából pislogok rá ártatlanul. Végül felsóhajt, és a kezembe nyomja az Édes Szenvedélyek emblémával ellátott csomagot.
- Yeah! – kiáltok fel lelkesen, és szerzeményemmel a kezemben, na meg sóhajtozó haverommal a nyomomban, megcélzom az öltözőket. Olyannyira leköti a figyelmemet, hogy ha kell, az életem árán is megvédjem legújabb kincsemet, hogy nem igazán figyelek az orrom elé, lazán nekisétálok valakinek, és lendületből vissza is pattanok. Hála Mike-nak, nem a földön kötök ki, szerencsére a sütim se.
- Nocsak, Riley! – nevet fel az útakadály, én pedig nagyokat pislogva nézek fel Luke-ra.
- Öh… hali! – túrok a hajamba zavartan, majd végig pillantva rajta, meglepetten állapítom meg, hogy ő is versenyhez van öltözve. – Azta! – tátom el a számat, mikor övére siklik a tekintetem. – Már hat dan…
- Te se panaszkodhatsz – mutat mosolyogva az egy danomra, de csak megrázom a fejem. Az még elég messze van tőle. Ő viszont pont Selton szintjén áll.
- Nem hittem volna, hogy pont itt futunk majd össze – folytatja lágy hangon, és valamiért olyan érzésem támad, mintha igenis számított volna rá. Mike felciccen mögöttem, ebből azt szűrve le, hogy ő is hasonló véleményen van. Bár mondjuk nem értem miért.
Elhúzódok tőle, ugyanis eddig a mellkasára voltam felkenődve, és kérdőn hátrafordulok. Majd leesik az állam, mikor rájövök, hogy dühös, gyűlölködő tekintettel mered Luke-ra, akinek ez fel se tűnik, vagy nem akar tudomást venni róla.
- Ismeritek egymást? – vágok bele kíméletlenül a kínos csendbe. Mike összerezzen, és olyan hevesen rázza meg a fejét, hogy rögtön felkelti a gyanúmat. Luke pedig csak halványan elmosolyodik, és a szemembe nézve nemet int. Elbizonytalanodok, és már nyitnám a szám, hogy azért mégiscsak számon kérjem a viselkedésük, mikor a hangszóró keresztbe tesz a tervemnek.
- A döntősöket kérjük, hogy fáradjanak a küzdőszőnyeghez, kezdődik az utolsó, mindent eldöntő meccs!
Felkapom a fejem, és megfeledkezve aggodalmaimról, kétségbeesett pillantást vetek a kezemben szorongatott csomagra. Lebiggyesztem az alsóajkam, és sóhajtva adom át Mike-nak, majd elbattyogok a mondott irányba.
- Riy, ha nyersz, nem kell osztoznod velem! – hallom meg barátom kiáltását magam mögül.
- Ki mondta, hogy tervezem egyáltalán az osztozkodást? – nevetek rá, és nyelvet öltve begyorsítok.
Megszólal a gong, és a velem szemben álló srác, rögtön támad. Félreugrom, és fordulásból lendületet véve kirúgok felé. Blokkol, és a lendülettől majdnem a földön kötök ki, de még időben találom meg az egyensúlyom.
Jó darabig kerülgetjük egymást, látszik, hogy egy szinten vagyunk. Végül az állás már 2-2, csak egy pont kell a győzelemhez.
Lihegve készülök neki, hogy pár cselt bevetve, bevigyem a végső rúgást, mikor a szemem sarkából, Mike-ot és Luke-ot pillantom meg. Ezzel még nem is lenne semmi baj, de az már kevésbé kedves esemény, hogy legjobb haverom, épp a falnak nyomja viszonylag új ismerősöm, és a felsőjét megragadva, dühös képpel beszél hozzá.
Döbbenten blokkolok le, és ez remek alkalom az ellenfelemnek, hogy minden nemű aljas, lehetőség kihasználás nélkül kiüssön. Nyögve terülök el, és a gong jelzi, hogy vége a meccsnek. A fenébe!
Ellenfelem elém lép, és a kezét nyújtva felsegít. Halványan rámosolygok, majd meghajolunk egymás felé, és gratulálok neki. Nem rá vagyok dühös, végül is, csak élt a lehetőséggel, a hibás én vagyok, na meg…
- Riley… minden rendben? – lép elém Mike, de dühösen izzó szemeimből, valószínűleg nemleges választ szűr le. Ahogy kiütöttek, elengedte Luke-ot, de akár hogy is nézzük, ez már eső után köpönyeg.
- Nem! – toppantok dühösen. – Semmi sincs rendben! Mi a fene folyik köztetek? Még hogy nem ismeritek egymást!
Mike oldalra szegi a fejét, és nem néz a szemembe. Luke ellenben mellé lép, és a vállát átkarolva rám vigyorog.
- Ugyan, csak kicsit összekaptunk, hogy ki is adja oda neked a sütit – jelenti ki, de csak lesújtó pillantást kap tőlem. Ne nézzen már csonthülyének!
- Kérjük a felnőtt kategóriás döntősöket, hogy fáradjanak a küzdőszőnyeghez, a meccs mindjárt kezdődik! – Összerezzenek, és komolyan mondom, ha a hangosbemondó még egyszer keresztbetesz nekem, leállok vitázni a kis fémdobozzal. Megtenném, higgyétek el!
- Bocsi, ez nekem szólt! – engedi el Luke Mike-ot, aki még mindi nem hajlandó rám nézni.
Mr. Szőkeherceg elém sétál, és talán kissé túl közel hajolva, megveregeti a vállam.
- Ne duzzogj Riley, szép meccs volt! Még látjuk egymást! – Arrébb lép, és közben keze az oldalam mellett siklik le, borzongást váltva ki belőlem. Nagy szemekkel nézek utána, és nem igazán tudom hova tenni a viselkedését.
- Riy… Sajnálom! – zökkent ki gondolataim közül Mike hangja, és rögtön eszembe jut, hogy voltaképpen mindkettőjükre ki akartam bukni. Nem lenne tisztességes, ha a legjobb haveromnak, egyedül kéne elviselnie a tomboló énem, így csak morogva megfordulok, és becélzom az öltözőket.
Tétován toporog mögöttem, nem igazán tudja, hogy kövessen e. Nekem azonban hirtelen eszembe jut valami, és olyan hirtelen penderülök vissza hozzá, hogy meglepetten hátrahőköl.
- Ezt – kapom ki a kezéből a szatyrot. -, inkább a galambokkal osztom meg a parkban!
- De te félsz a galamboktól – mosolyodik el halványan. Bennem reked a visszavágás, hisz ott a pont, a dolog stimmel.
- Akkor majd a mókusokkal – vágom rá villogó szemekkel, és faképnél hagyva a kékfejűt, elviharzok átvedleni utcai ruhába.
Először a zuhanyt támadom be, és fejemet a hűvös csempének vetve, próbálok rendet teremteni a fejemben örvénylő kavalkádban. Csak azért nem maradtam megnézni Luke-ot, hogy lássa, rá is haragszom. Nem tudom ez a tény mennyire izgatja, hisz alig ismer pár napja, de az én gyermeki lelkivilágomnak jót tesz a piti bosszúféleség.
Miért hazudott nekem a legjobb barátom? Kiskorunk óta, mindent elmondunk egymásnak, most mégis egyértelmű, hogy rejteget előlem valamit. Luke-nak pedig köze van a dologhoz.
Sóhajtva zárom el a vizet, majd kicaplatok a cuccaimhoz, és felületes törölközés után, gyorsan magamra kapom őket.
Második lettem, tehát elvileg a végén átadják az ezüstérmet. Nekem azonban nincs most kedvem maradni, majd a csapatom egyik tagja behozza a következő edzésre.
Összepakolom a cuccaim, és tekintetem a cukorkákkal díszített zacskóra siklik. Lehuppanok mellé a padra, és az ölembe húzva, bámulni kezdem.
Mike mindig eltalálja, éppen mihez lenne kedvem, és bátyáimon kívül, ő a legnagyobb drukkerem a versenyeken. Biztos nem ok nélkül tette amit. Beszélnem kell vele, de előbb… a terrorhercegek!
Kioldalgok a parkolóba, még mielőtt mesterem el találna kapni, hogy visszacipeljen az eredményhirdetésre. De hiába minden reményem, vannak, akiket képtelen vagyok átverni.
- Riy! Nem fáj semmid? Szép nagyot estél! – toppan elém Matt, megbökdösve egy lilafoltot a karomon.
- Hé! Az fáj, ne rajtam tanulj zongorázni! – szisszenek fel, de következőnek a fejemre kapok egy méretes barackot Seltontól.
- Nem megmondtam, hogy ne lankadjon a figyelmed? – fed meg, mire a keze alól, morgok valamit válaszként. Tudom jól, hogy nem az zavarja őket, hogy nem lettem első. Szimplán, érzik, hogy valami nem stimmelt. Nyíltan rá fognak kérdezni, nagyon jól tudom. Jelenleg mennyire örülnék, ha nem leledzettek volna a közönség soraiban…
- Megmondta, hogy semmi bajom, egyszerűen csak elbambultam! – jelentem ki, vagy századszorra. Bátyáim persze kétkedve néznek rám, így hamar megunom a dolgot, és a Mike-tól kapott sütis dobozzal felszerelkezve, eloldalgok a szobámba. Ez a nap túl fura volt, jobb lenne minél hamarabb elfelejteni.
Naná! Meg ahogy a kis nyuszi elképzeli…
- Riley! Mike van itt, beszélni szeretne veled! – ordít fel a földszintről Matt, én pedig ismét magára hagyom drága édességem, és letrappolok a lépcsőn.
- Kaptam sütit, úgyhogy nem haragszom, és nem, csak azért se fogok még egyszer rákérdezni. Nem tudom milyen ügyetek van, de mondjuk, hogy rátok tartozik – hadarom el egy szuszra, lesokkolódott haveromnak.
Zavartan túr a hajába, látszik, hogy nem éppen erre számított. Felsóhajtok, és bökdösve elindítom a szobám felé. A legjobb barátom, mégis mire számított? Kivégzésre?
A szombat délutánt, és a vasárnap nagy részét is Mike-al töltöm, egyikünk se hozza szóba a meccsen történteket. Így hétfőn úgy megyünk iskolába, mintha mi sem történt volna. Néhány órán majd bealszom, és ha nem lenne tesi, a nap végére, az egyik pad alól kaparnának össze. Nekem kell a mozgás, hogy ébren maradjak.
Végül kábán vánszorgok el az édességboltba, ott viszont hamar felélénkülök. Hát igen, minek tagadni, édesszájú vagyok.
A délután viszonylag eseménymentesen telik, én pedig azon kapom magam, hogy túl sűrűn tekintgetek a bejárat felé, egy szőke üstököt keresve.
|
