|
A baj babástól jön!
IV.fejezet
Shusei ismét arra kelt, hogy iszonyatos hányingere van. Basszus, mikor lesz már vége! – gondolta és amikor eszébe jutott az amit tegnap este mondott neki Takashiro, összeszorult a torka és a hideg padlón ülve kezdett eszeveszetten gondolkodni a helyes döntésen. Egy jó negyed óra múla kopogtatás hangja szakította őt félbe a gondolkodásban. Ekkor ébredt rá arra is, hogy meztelenül csücsükél a fürdőszoba hideg csempéjén.
- Shusei, hol vagy? – hallott kintről egy nagyon ismerős hangot. De most nem akart vele beszélni, elég volt.
- Francba, már megint! – és azzal ismét öklendezni kezdett. Már alig volt benne valami. Tegnap este is hányt. Reggelre már teljesen üres volt a gyomra. Éhes volt, de ha csak az ételre gondolt ismét elfogta a hányinger.
- Shusei, itt vagy? – kukucskált be egy szőke fiú az ajtón. – Te jó ég, jól vagy? – sietett oda és a vállára tette a kezét, de Shusei egy elegáns mozdulattal lelökte magáról.
- Csak reggeli rosszullét. – zárta le ennyivel és pár másodpercig várt, majd melegség ölelete körbe. Hotsuma látva, hogy a fiú meztelenül van kissé pirulva a fiúra terítette a székkarfán lévő jég-kék színű köntöst.
- Gyere, állj fel – mondta és már húzta is fel a földről az idő közben elmerengő barnát. – Fürödj le! – parancsolt rá és rámutatott a zuhanyfülkére. Shu nem vette a lapot és kíváncsian nézett a fiú szemébe. A szőke sóhajtott és inkább a kád felé vezette a fiút. Leültette annak szélére és teliereszetette a meleg vízet a kádba. –Shusei... – szólitotta meg gyengéden és habozva őt, mire a barna ránézett.
- Ha mégegyszer megkérded, hogy jól vagyok-e, esüszöm nem lesznek gyermekeid! – mondta dühösen és amikor rájött, hogy mit mondott kissé elpirult.
- Asszem már van egy. – motyogta maga elé és elzárta a csapot. Piros pírral az arcán levette a barna hajú fiú hátáról a köntösét és a törlközőtartóra tette. Visszafordult. A fiú már bemászott a kádba és becsukott szemmel élvezte az épp hogy forró víz símogatását. Hotsuma elkapta a habfürdőt és kicsit töltött a tenyerébe. Gyengéden előredöntötte Shuseit és lassú mozdulatokkal kezte mosni a hátát. – Hogyan döntöttél? – kérdezte meg halkan és félénken. Shu alig hallotta meg, de ismét elgondolkozva habozva válaszolt.
- Régen még nem hittem volna, hogy ez lehetséges és nevetségesnek is tartottam volna, de most... velem történik mindez és.... Mondtam már, hogy egy gyerek óriási felelőség és... és ... és meg akarom tartani, de félek attól, hogy elutastod. De tudom, hogy te nem tennéd és, hogy te is akarod, láttam hogy néztél akkor. Mégis úgy érzem, hogy az az éjszaka óriási hiba volt, pedig azt kívánom, bárcsak emlékeznék egy pillanatára is. Mindig is szerettelek, csak túl gyáva voltam elmondani és most mindent elfecsegek itt, még amit nem is akarok, és azt is tudom, hogy te Yukit.... – és Shusei végre elhallgatott, ugyanis egy csókot követelő száj rátapadt az ővére.
Hotsuma már nem volt hajlandó tovább hallgatni Shu „látszólagos” igazságait és ez tűnt a legjobb megoldásnak, ráadásul ez neki több élvezetet nyújt, mintha tovább vitatnák a dolgot. A szőke hajú kissé meglepődött, mikor Shusei visszacsókolt, de csak magában elmosolyodott, mert félt megszakítani ezt a pillanatot. Mikor már nagyon kellett neki az éltető oxigén, elválasztotta ajkaikat, de homlokát a barna hajúéhoz döntötte.
- Akarlak. Akarlak téges és a babát is, nem érdekel mekkora felelőség, vagy hogy mit mondanak a többiek. Szeretlek, te barom és akkor is szeretni foglak, mikor már elviselhetetlen leszel a terhességtől. – mondta ki végül Hotsuma is azt, ami már nagyon rég nyomja a szívét, és mosolyogva nézett a kábult Shuseire, aztán, mikor a fiú észhez kapott dühösen nézegette a másikat, de végül csak sikkantott egyet, Hotsuma nyakába ugrott és ledöntve őt a földre megcsókolta. A szőkének nem volt ellenérea csók és keze azonnal Shu derekára is kulcsolódott. Hotsuma felnézve egy boldog mogyoróbarna szempárt és egy fülig érő, csóktól duzzadt ajkat látott maga előtt, majd végül ő is elmosolyodott és felkuncogott, mikor Shusei még egy csókkal tapasztotta be száját. A barna hajú fiú magához ölelte és ugyanolyan hevességgel csókolt vissza. P ár perc múlva valahogy feltápászkodtak a fürdőből és Shusei kanapéján foglaltak helyet. Néhány pillanatig csak hallgattak, majd Shu megunva a hallgatást a szőszi ölébe mászott és a vállára döntötte a fejét.
- Én is akarom, Hotsuma – suttogta lágyan, majd élvezettel behunyta a szemét és kezét a szőke mellkasára téve hallgatta annak gyors dobbanásait.
Hotsu átölele Shuseit és még szorosabban magához húzta. Kezét a meztelen hasra simítva a hasára fektette.
- Pár perccel ezelőtt, még azon gondolkodtam, hogy lemegyek Isuzuhoz és elvetetem a babát, de most valahogy még kimondani is nehezemre esik. – suttogta reszketeg hangon a barna.
- Ha gyermekem lesz, én nem akarom elvetetni, ez megse forduljon a fejedben – mondta a szőke határozott hangon és simogatni kezdte a fiú hasát.
- Most már nem fog. – motyogta Hotsuma nyakába.
Halk kopogás hallattszott és Shusei már készült is elrepülni párja öléből, de a szőke derekára kulcsolt kezeivel nem tudott mit kezdeni, így csak visszadőlt oda, ahol volt.
- Gyere – szólt ki Hotsuma szórakozottan. Az ajtón egy csillogó szemű, barna hajú fiú dugta be a fejét és mikor nem látott senkit, beljebb ment.
- Én vagyok az – rikkantotta, de mikor meglátta a két fiút, ahogy ölelik egymást, elpirult, mint egy paradicsom és zavartan kezdett motyogni. – Bo-Bocsánat, nem akartam zavarni, csak... csak már rég kész a reggeli és nem voltatok ott, go-gondoltam szólok, hogy gyertek le – mondta el gyorsan, kezeivel hadonászva. Hotsu rámosolygott és megpaskolta Shusei combját, amitől a fiú rá figyelt.
- Oké, Yuki. Mindjárt megyünk – mondta és abban a pillnatban Yuki kimenekült a szobából. Shu felkuncogott és megcsókolta párját, majd mikor rájött, hogy rajta csak egy törölköző van, elpirult és a szekrény elé futva felkapott egy pólót és egy farmert, majd még mindig enyhe pírral az arcán odament Hotsumához.
- Mehetünk – mondta és a szőke nevetve hajolt oda egy csókért. Lementek az étkezőbe, ahol kábé olyan hangulat volt, mintha ötszörös gyilkos járkálna a házban. Síri csend és kellemetlen hangulat.
- Mi az? Ki halt meg? – viccelődött Hotsuma, de Yuki és Tachibana komoly arccal néztek rá.
- Kokuchik, egyre több. Félő, hogy ez most kimerítő csata lesz.
A két fiúnak lehervadt a mosoly az arcáról.
|
