- Na végre, hogy itt vagy – lesek ki az ajtó mögül, miután sikerül feltornáznom magamat álló helyzetbe. Ace éppen a konyhában pakolászik, mint valami háziasszony. ekkor szúrok ki nála valamit, valamit ami eddig nem volt jellemzõ se rá, se rám, se semmire…  – Hát az meg mi? Nem kell minden szemetet összeszedni az utcáról! – szólok oda neki, míg a kezében tartott apró szõrös dögöt a földre teszi.

- Hogy, õ szemét? Hát nézd meg milyen cuki! – vág vissza, míg a szemei szeretetet teljesen csillognak, ahogy lenéz a csetlõ-botló macskára. A kis alattomos közben szaglászik és bambázik, hamarosan a hátsóján ül egy apróbb baki miatt. Attól tartok Ace-nek igaza van. Aranyos.

- Na, végül is nem zavar sok vizet – vallom be. -  Hadd nézzelek – lépek oda a macskához, majd óvatosan felemelem. Vigyázok arra is, hogy ne lógjon olyan szerencsétlenül a hátsója a levegõben. – Jéé, hát neked bajszod van öregem – állapítom meg. S milyen csinos bajuszka tulajdonosa!

- Na jó, maradhat, de a te felelõsséged! – jelentem ki végül, míg magamhoz ölelem a kis drágát, mert annyira pihepuha. Ez egészen addig okés, míg meg támad szeretetbõl. A kis körmei, a mini tappancs és az elõzõ napi sebeim, nos, nem barátok. Egy fájdalmas felhörrenés után inkább lerakom, s segítek neki a megindulásban.

- Azért okosan, mindjárt jövök hozok neki pár cuccot – figyelmeztet Ace, de azért odalép s ad egy kedveskedõ csókot is. S tényleg újra lelép, kettesben hagyva a kis szörnyeteggel. Egy darabig követem ide meg oda, de mikor bemászik az asztal alá, én meg vén szatyorként lehajolni se tudok, úgy fáj mindenem, úgy döntök hagyom az egészet a búsba. Kárt nem tud csinálni, legalábbis ekkor úgy gondolom. Bebicegek a szobába, belövöm a tévét majd figyelem a menõ motorokat, amikre még bõven gyûjthetnék, nyugdíj után is.

- Ó szerbusz –köszönök Ace-re. Valahogy ott termett az ajtóban, nem is hallottam, hogy jött. Intek neki, hogy jöjjön oda hozzám, rég érintettem meg. Nem kell mondanom se, mellém ül, én pedig átkarolom a derekát. – Nos bekensz? Hm? – érdeklõdöm, hisz mindenem sajog már a fájdalomtól s nem, nem élvezem. Ace nem felel semmit, csak a konyhában lebzselõ szõrösre figyel. Jó, akkor majd én intézkedem ez ügyben. Felállok, s elindulok a konyha asztalon lévõ zacskó felé, amin a tekergõzõ kígyó van, vagyis patikás termék. Elõtte azonban betámadom a hûtõt, szomjas vagyok ebben a nagy melegben. Épp mikor indulok az asztal felé, akkor szúrok ki egy barna pacát a csempén aminek nem kéne ott lennie. Nagyon nem. Kibaszottul nem.

- Ace! Aceeee?! Ez befosooooottt?! – adok hangott cseppet sem férfiasan a felháborodásomnak. Mi a szar? Ebbe a házba még senki be nem hugyozott se fosott! Én se, csutka részegen se! Ez meg… ez meg… jesszusom! Rohanok is kifelé, már csak a gondolattól is buckázik a gyomrom. Az a hülye meg ott vonyít a röhögéstõl az ágyamon. Van képe…!

- Ne visítson apuka?! A gyereke becsinált, takarítsa fel?! – szólok rá, de mivel rögtön pattan nem teszem hozzá, hogy õ hozta, rá lett bízva. Rötyög még egy kicsit, aztán mikor neki kell kezdenie felnyalni, na, akkor befogja a lepénylesõjét és maximum a szagtól grimaszolva húzza a száját. Ezt már nekem is néznem kell, de csakis olyan messzirõl, hogy a szagot ne érezzem.  Négykézláb csúszik és mászik, vigyorgom is rendesen a kezdõ apukát. Õ hozta haza, most takaríthat utána.

- Ha végeztél… bekened a hátamat, ugye? – puhatolózom, mire õ felegyenesedik s rám néz. – Csak kérdeztem.

- Ha tudsz utána várni öt percet, igen – feleli, majd nagyot sóhajtva befejezi. – S ne aggódj, nem marad nyoma.

- Reméltem is! Ebben a házban még senki nem szarta magát össze – jelentem ki büszkén, mire felröhög.

- Eddig. – Nem látja a mérges tekintetemet, de nem is baj. Hamar végigszalad rajtam eme kis düh, s felváltja a várakozás.  Miután feltakarít elõszedi a macskaalomnak való tálcát, s berakja a mellékhelyiségbe a vizes s tápos tálkával együtt. Követem, de mivel nem bírok úgy hajolgatni, nem segítek neki. Annyit azért igen, hogy elkapom az ágyamon a kis fosost s megmutatom neki, hova csináljon legközelebb.

- Remélem szobatiszta – jegyzi meg Ace.

- Ezt én is nagyon remélem! Ha nem és mindenhova fog szarni, csak ide nem – mutatok az alomba – ne akard tudni mit mûvelek veletek. Emellett, miért nem magadhoz viszed, ha? Miért nálam kell keresztbe fosnia a lakást? – kezdenék bele, mire õ csitítóan rásimít az épnek mondható vállamra, majd pipiskedve ad az ajkamra egy puszit. – Igen? – kérdezek rá felvont szemöldökkel, mire megismétli a pipiskedést. – Mit szeretnél? – kérdezek rá, miután adok én is neki egy csókot.

- Bekenem a hátadat, na gyere.

- Csak a hátamat? – kérdezek rögtön vissza, mire õ kuncogva megrázza a fejét, s maga után kezd húzni a szoba felé. Reméltem is, mindenem fáj, szerintem egyedül a seggemen nincs lila folt.

Megvárja, míg nehezen a hasamra tornázom magamat, majd elõszedi a patikából hozott krémeket. Nézegeti õket, majd kiválaszt egyet s azzal esik nekem. Egyedül a piros, zúzott felületeket kezdi el bekenni, de a hasamon fekve is ez tart vagy tíz percig. Kapok ide meg oda gyógypuszikat, amiktõl máris jobb a lelkem. Félidõnél még a macska is kapar, mindketten lelkesen figyelünk, hogy mi történik még.

- Nézd már meg, hogy mellé csinált e – szólok oda neki, mire õ sóhajtva rám néz. – Ha én nézem meg, tíz percig itt ülhetsz, ha pedig mellé csinált meg is ölöm. Lehúzom a budin.

- Te szadista! Inkább megnézem, különben kicsinálod. Addig fordulj át a hátadra, bekenem azt a gyönyörû szivárvány mellkasodat is – adja ki az utasítást, amit én nagy nehezen teljesítik is. Addigra pedig pont visszaér, széles vigyorral a száján.

- Mond, hogy… - kezdenék bele, de mellém huppan s közbevág.

- Ügyes cica, tudja hova kell. A bekaparással gondok vannak, de majd megtanulja – teszi hozzá, majd ad egy puszit, s újra krémet nyom a kezére, hogy aztán bekenjen vele.

- Várj!  Ugye kezet mostál… meg mivel kapartad be és…? – kezdek bele. – Ugye nem cuccos kézzel fogsz kenegetni vidáman? – szélesen vigyorog, majd elkezd kenegetni. – Ugye nem?!

- Le is pisiltem a kedvedért – kacsint rám, mire én nagyot sóhajtva hajtom inkább vissza a fejemet. Beken alaposan, újabb puszikat kapok, majd mikor végez mellém fekszik. Megsimogatom az arcát, majd intek neki, hogy bújjon oda hozzám. Máris minden jobb, vele jobb. Csakis vele. Lomhán simogatom a kezét, egészen addig, míg el nem nyom az álom. Délután siesta ez, melyet mindketten megérdemelünk.

Ace kel fel hamarabb, én pedig a mozgolódására riadok fel. Dög meleg van, de komolyan, a seggemrõl is folyik a víz. Ragadok a krémtõl s az izzadságtól, de legalább nem fáj már úgy mindenem. A macska lent fekszik a konyha kövén, biztos õ is megsül.

- Mi lesz a kis dögnek a neve? – kérdezek rá, míg Ace legyezgeti magát felülve, félig kómásan.

- Nem tudom… nem gondolkoztam még rajta – vallja be, majd lenéz rám. – Neked van ötleted?

- Tudod - kezdek bele egy kis hallgatás után -, mivel fekete a pofája, viszont az orra s szája körül fehér a szõre… olyan, minta kokaint szívott volna! Hívjuk Kokainnak – jelentem ki, míg ö döbbenten néz le rám.

- Nem tejfölös a képe, nem joghurtos, nem, dehogy! Kokainos! Ez annyira tipikus… - sóhajtja, majd széles vigyorral beletûr a kócos hajamba. – Akkor Mr. Kokó lesz.

- Örülök, hogy tetszik. Ugyanis a második névötletem a Fosos volt – közlöm, mire felnevet.

- Maradjunk a Kokainnál akkor már. 

Hatalmas levegõket véve fújtat, és erre még rá is segítek az egyik kis kezecskémmel, egy idejig jólesõen tûri de a végén eltol valamiért. Kicsit remeg az egész teste, ez most vagy a munkám miatt van, vagy a verés miatt amit szintén miattam van. Hatalmas boci szemeimmel pillogok fel az övéibe, majd kicsit elválok tõle.

- Ülj… ülj rám… - nyekergi kicsit fátyolos mély hangján, egy két másodpercnek el kell telnie ahhoz, hogy cselekvésbe kezdjek. Lassan és kimérten végignyalok az ajkaimon, majd a bokszeremet varázslom le éppen olyan ügyességgel és gyorsasággal mint az övét.

- Így? – játszadozom vele kicsit, majd négykézlábasan felé közelítek a puha ágyban. Megmarkolja a csontos kis vállaimat, és vágyakozóan engem méreget, most éppen azon filózom, hogy hogyan kéne meglovagolnom a nélkül, hogy rátenyereljek a foltjaira.

- Anélkül… - hm, ezt meg, hogy érti? Úgy látszik lesz még egy kis dolgom ez után visszamegyek a lezárt helyszínre és megkeresem azt a kiesett szervet ami hiányzik a fejébõl, mert kiverték, huh de szurkoltam, hogy csak úgy és ne így. Kis kuncogásra késztet, majd rácuppanok az ajkaira és falom õket egy kicsit, amit elterülve hagy, meg sem mozdul, ám egy végtagja még is ágaskodik.. na mindjárt, de türelmetlen.

 - Gumi és síkosító a szokásos helyen, ugye? – kérdezek rá, és felette térdelve matatni kezdek a kisszekrényben ahol ezek az ügyeletes dolgok vannak eldugva. Lassan – mivel még mozogni sem bír szegénykém, vagy ha képes rá hasonlít egy királykobrához – így én vagyok olyan ügyes, hogy felgörgessem rá a gumit, mindent elõkészítve szokásosan, s az ölébe ülök egy nagy sóhaj kíséretében. Pár mozdulat után kicsit elvesztem a kontrollt, és rámancsolok a mellkasára mire kapok egy csúnya rossz bácsis nézést, így értem már mi a csízió és próbálom ott fogdosni ahol nem lila. Egy kis tornázás után nagy hördüléssel könnyebbül meg, majd finoman mellé kutyorodom kismacskásan és pár puszival jutalmazom a kitartását. Már már szokásos lehetne ez a jelenet, de az a kis érzelmi szál megédesít mindent így – remélem – nem lesz unalmas ez újból-és újból. Magához ölel és cirógatja a kicsit még csatakos bõröm.

Egy szusszanás idejéig maradok csupán mellette, aztán kivánszorgok és felkapom a kis seggemre a lenge öltözékem ebben a melegben. Körbenézek a lakásban, eszméletlen mekkora a kupi, a pancsolás után sem raktuk össze a holmikat, minden habban úszik így leengedem a vizet meg felmosok, hogy több sérülés ne essék senkin. Majd visszabattyogok az ágyig, ahol is megtalálom az én vöröskémet. Teljes félhomály uralkodik a szobán, az elterülõ hatalmas hunyorgató alakja pedig hívogat magához.

 - A hõsök megérdemelt a pihenése… - duruzsolom a fülébe, még én is lassan a matracra helyezkedem. Halk nyöszörgéssel tûrik a köztes szövetek a súlyomat, Adam pedig csak bazsalyog a bevert képével.

*~*~*~*

Én ébredtem elõször, így volt idõm lemosakodni jó kis hideg vízzel, mert majdnem, hogy eggyé váltam már az ágynemûvel. Friss ruha, térd fölé érõ menõ kis falatnyi gatya, atléta, meg flip-flop papucs, meg a hajamat is összeszedtem egy csomóba mert meg lehet dögölni olyan meleg van. Éppen próbálok hasra esni a küszöbben, mikor hallom a huzat susogását, na meg azt a rekedt baritont aki utánam kiáltozik.

 - Ace! Gyere ide! Ace! – nem kell két másodpercet várnia, odasuhanok és lesem minden kívánságát. Teljesen beállok immár az ajtóba, és figyelem a vergõdését, szegénykém, kicsit ég a pofám a miatt mert mindig õ járja meg miattam.

- Mi baj? – informálom le kicsit zaklatottan, nem kell sokat értelmezni ezen, magához hivat a nagyságos úr.

- Segíts felülni – beszarik a dereka, utána õ, aztán a végén kék bogyókkal kell tömjem, hogy meglegyenek azok a kis sziporkák az életünkben, akkor aztán szaporázva tökön bököm magam. Felcibálom, nem törõdve a pattanásig feszült izmain, se a jaj szavain, de még azokon a megrovó barna szemecskéin  sem. – Köszönöm. Innen megy egyedül is. – kecmereg talpra igen fájdalmas képpel. Ezért vagyok itt, hogy megveressem aztán gyógyítgassam.

- Rendben. Akkor a reggeli az asztalon, én meg leugrok a gyógyszertárba. – motyogom tök komoly pofával, kisétál a fürdõ ajtóig, ahonnan is már  a szemeivel meg tudna csapkodni, hogy még is miért volt ez a kijelentésem. – Terhességi tesztet kell vennem…Meg alkalmi utáni tabit… - még mindig pókerarccal meredek a képébe, de már alig tudom szabályozni azt a huncut kacajt ami kikívánkozna.

- Mi bajod van? – húzódik az arca egy eszméletlen pofába amitõl végre kijön az a sok elfolytott levegõ meg hangocska, és hangos kacagásban török ki.

- Olyan képet vágtál…! – sikítozom, és lehet le kell stoppolnom a budit, nehogy röjtögessem’ itt azt a mackót.

- Atyaég, te kis farok. Menj, a terhességi tesztet meg feldughatod a seggedbe. – be akarna lépni azon a nyamvadt tárva nyitva hagyott ajtón, de még mindig zaklatom egy kicsit a témával.

- Ki mondta, hogy nekem kell? – vinnyogom kicsit megilletve a könyökömmel az egyik vállát, ám úgy látszik itt látszik meg az a pár év korkülönbség. Nem bánom, kicsit azért piszkálom, hogy ne legyünk annyira unalmasak.

 - Vicces, vicces! Tudom, hogy csutka meleg vagy. – ó, azért megpróbál fogást találni rajtam amivel mosolyt csal az arcomra és érdeklõdve követem. – Nem aggódom esetleges kis Ace támadás miatt. Én azonban – mutat a hatalmas és széles mellkasára elégedett fejjel - bisexuális vagyok, szóval aggódhatsz! – végül is beérünk a nyakig csempe helységbe, és mielõtt még helikoptereset játszana a havercsávóval adok neki pipiskedve egy cuppanósat.

- Jó reggelt. – édesgetem magamhoz megint egyre, kellemes hangnemben mormogva. – Tud le a nagymacit is, én tényleg leugrok a gyógyszertárba. Viszont zúzódásra való krémek hadáért, hogy aztán bekenhessem a hõsömet, mindenhol. – csak torokköszörülés szerû elégedett hangokat kapok, amivel megint egy kaján vigyort csal az ábrázatomra. – Ott is, ahol nem fáj…

- Oh. Még mindig itt vagy? Menjél. – terel ki csupán egy idegbetegére hajazó fejrándítással. Ájvééé.

- Megyek csupaszfar. – nem bírom nem levenni  a szemeimet a foghagyma kis seggérõl amin most nincs semmi sem és szabad préda, persze ha én lennék az aktív, de hát így is jó. Naaagyon jó.

- Este még tetszett. A farral kezdõdõ is. – fanyal képpel nyújtogatom rá a nyelvem és leszaladok a boltba, na meg a patikába pár kencéért. Azért a kulcs nálam van, hát ha történik valami. Bár nem bánnám ha kicsit nyugalmasabb napok jönnének ezek után, ránk férne. Út közben egy csomó emberrel találkozom, ki gondolta volna, hiszen lábbusszal tekergek a sorok között mindenfélét keresve. Azért az említett tabikat véletlenül ott felejtem, de kárpótlom egy csomó finomsággal. Utána pedig betérek a patikába és egy csomó kencével megpakolt szatyorral térek vissza a meleg macskakõre, amin szinte olvadozik a papucsom talpa. Csoda, hogy oda nem ragadok, vagy, hogy le nem veszem itt helyben. A nagy hazazörgés közben megint figyelmes leszek az egyik párkányon hencsergõ kismacskára, igazán aranyos bírom ezeket a kisállatokat, csak sose volt még egy sem. Biztos, hogy a gazdája után jöhetett ki, nem annyira forgalmas környék ez de azért tartani kell attól, hogy elüthetik. Megnézem magamnak egy kicsit, csini ez a bajuszka, micsoda érdekes minta egy ilyen cicuson. Leveszem a tekintetem róla, majd haza igyekszem a sok motyót cibálva s lóbálva. Feltotyogok és már nyitnám az ajtót mikor egy harsány nyavvantás csap fül tövön, a kis bakfis fekete-fehér kicsit hosszabb szõrû bajszos követett idáig. Hogy engem mindenki csíp, eszméletlen, viszont megesett rajta a szívem, ha nem jön érte a gazdája, vagy nem keresteti baszhatja mert befogadom. Izé, befogadjuk, kíváncsi leszek mi lesz Adam véleménye errõl.

Érdekes lehettem, hiszen a kezeim, hú hányszor taglaljam, tele voltak és alkaromat átfontam még a cica pocakja alatt is amit hagyott a kis mihaszna, majd úgy csaptam be magam után az ajtót.

- Na végre, hogy itt vagy. – les ki az ajtó mögül a lovagom még én a konyhában bíbelõdnék, ha nem szólna megint közbe. – Hát az meg mi? Nem kell minden szemetet összeszedni az utcáról! – jegyzi meg cinikusan, még lerakom a csöppséget.

- Hogy, õ szemét? Hát nézd meg milyen cuki! – olvadozok még a cicus szépen körbesasszéz a fénylõ, csúszós padlón, majd úgy heccbõl kicsusszan az egyik hátsó mancsa és dob egy seggest. Hát, ha õ nem aranyos akkor mi?

- Na, végül is nem zavar sok vizet. Hadd nézzelek. – veszi fel a két mellsõ mancsa alá benyúlva, a hátsóját pedig a másik kezében tartogatva, kezdek irigy lenni esküszöm. – Jéé, hát neked bajszod van öregem. – nézegeti hatalmas szemekkel még kölcsönösen megszaglásszák egymást, és kiegyeznek döntetlenben. . Na jó, maradhat, de a te felelõsséged! – jelenti ki még a mellkasához fogja picit, ám a macsek olyan ragaszkodó, hogy azonnal cipzárrá változtatja magát és öntapadós leszt a mancsainál fogva. Emberünk pedig egy hatalmas ’wááá?!’ után fejti le magáról, és teszi le, majd ad neki lábfejjel egy kis löketet.

- Azért okosan, mindjárt jövök hozok neki pár cuccot. – köpöm oda neki, persze egy sunyi csókot odadobva az ajkaira és megint irány a bolt. Gyors vagyok mint a villám és dolgozok a témán, macskaalom, ilyen tálka olyan alutasakos kaja, meg cicakefe. Nem árt neki hiszen hatalmas bundája van, csoda, hogy nem purcant ki ilyen melegben ez az állat. Megint zörög a kulcs, és macska, meg Adam sehol. Lepakolom az egyik kisasztalra a motyókat, és bemegyek a hálóba ahol Adam döglik valami motorokról szóló mûsort bámulva a tévében.

- Ó szerbusz. – köszönt kicsit lustán, majd közelebb hív, így az invitálás hatására lecsüccsenek mellé még a derekamra fonja az egyik mancsát. – Nos bekensz? Hm? – duruzsolja a fülemhez, de el kell, hogy váljak tõle mert bajusz úr’ elõtekereg a konyhából. Adam lassan feltápászkodik, majd  a szomjúságát oltandó, elmegy valami löttyért a konyhába. Addig én a tévébe meredek, amég ez a kis aranyos az ágyra fészkel.

- Fagyi vagy fürdés, melyik legyen elõbb? Ace? – Nyávogom szinte a végét, mert nem ad választ. Motoszkál újra, aztán kiszúrok valami kibaszottul nem hátköznapit: a felmosó nyelén lógatja a bokszerét. S mi ugrik be? Na mi? Pont az! Sietek is a fürdõ felé, majd óvatosan benézek, nem e szedett rá már megint. Nem. Ott pislog, mintha olyan szende kis drágaság lenne, pedig nagyon is jól tudom, hogy nem az. Emellett ott virít a pucér seggén a törölközõ, ami csak jobban birizgálja a fantáziámat. Nos, nekem se fáj bizonyos helyeken…

- Elõnyösebb lenne megmosdani – veti oda lazán, míg odasétál a mosdókagylóhoz. Én csak figyelem, ahogy nekiesik lemosni a sminkjét. Még ez is szexi…

- Na krisztusom most segíts… - rikkantja, mikor meglátja micsoda mocsok jön le a képérõl. Csak mosolygom, hasonlít egy pandára, vagy ha úgy nézzük mint a behúztak volna neki… Erre kicsit elkomorodom, majd inkább kádhoz lépek, hogy vizet engedjek. Hisz a törölközõnek le kell kerülnie, ha belemászik a kádba. Mondom le kell. Le ám.

Rám néz, én pedig csak sokat sejtetõen vigyorgok rá. Közelebb lépek, átkarolom derekát, majd óvatosan s piszok dög módon becsúsztatom a nagy tenyeremet a törölközõ alá. Hamar megszabadítom tõle, a földön landol, pontosan ott, ahol a helye.

- Hmm egész csinos ez így, nem kell ide az a rongy – mérem végig jó alaposan, apró bólintásokkal jelezvén, hogy mennyire elégedett vagyok még mindig a látvánnyal. Felkapom két kézzel, jó helyeken érintve s markolva.

- Hogy fogunk mi ebbe beleférni? – töri a kis buksiját, míg én a kádba nem emelem s állítom. Máris tudja a dolgát, elõszed egy habfürdõt, én addig ledobálom a ruháimat – a vodka s Ace makipucér teste máris elfelejteti velem az összes sebemet –, majd mászok is be a másik oldalra. A pólómat nem veszem le, mert… jó, nem teljesen tünetmentes minden. A hasam fáj, a hátam is, egyszerûen nem akarok vele veszõdni.

Közelebb csúszik, majd Ace-es óvatossággal elkezdi a képemet mosni. Mosolygom, ahogy letörli a koszt s a vért róla, élvezem az érintését. Hiába fáj kicsit, õ érint… s ez rengeteget számít.

- Úgy megijedtem basszameg?! – teszi fel a kérdést valami földöntúli hangon, míg én csak nézem az ujjnyomokat a nyakán. én is ezt kérdezem magamtól mindig… hogy lehet egy ilyen kicsi emberrel ennyi baj.  

- Mit csináltál már megint? Hogyan találnak ezek meg mindig téged? – kérdezem tõle, s hogy kicsit oszlassam a fürdõszobába bekúszó feszültséget, csinos habcsokornyakkendõt varázsolok a meztelen nyakára.

- Én aztán nem kerestem õket, csak egy ártatlan szál kis cigi volt – intézi el egy vállrándítással, majd nagy örömömre odahajol s szájon cuppant. Fittyet hányok a fájdalom, rámarok a derekára s odahúzom magamhoz. Kell nekem, a közelsége megnyugtat, a bolondságai nevetésre ösztökélnek, a hangja pedig gyógyír a lelkemnek. Bújik cicásan, sõt, a fülembe szuszog, majd meg is szólal:

- Akkor fagyizunk is? – Nem elég a hangsúly, míg félreérthetetlenül a combomra is simít. Aztán leesik, hogy lehet nem egy fagyira gondoltunk, ahogy elhajol tõlem.

- Te kis mitugrász… - morgom, míg õ ajkát harapva próbál nem kiröhögni. A farkam sajdult bele ebbe! Felkapunk egy tiszta alsót – én nem csináltam össze, de Ace biztosan, nem néztem meg – s miután leveszem magamról a vizes pólót, elõszedem a mentás fagyit a fagyóból. Számban a kanál szára, mert nekem ez is jól áll, õ pedig mellém ül, kissé diszkrétebben.

- Én még életemben nem ettem mentásat – jegyzi meg, míg a zöld fagyott maszlagot nézegeti a dobozban. Nagyot sóhajtok, tudom én, hogy marha sok mindent nem kóstolt még életében, s sok mindenben én voltam neki az elsõ, így a lehetõ legnyugodtabban dugom le a torkán a kanalat, persze mentás fagyival díszítve.

- Nos? Milyen? – kérdezem, miután nyamnyogva hümmögött párat.

- Finom csak kicsit hirtelen ért a mélytorkos – feleli. Ez van, lesz még itt mélytorkos fagyizás meg nyalókázás meg mit tudom én mi még. Ha rajtam múlik, tuti. Imádom a mentás fagyit. Meg Ace mentás fagyit száját, amit annyira bámulok, hogy leeszem magam.

Tökmag pedig odahajol s óvatosan, ajkával finoman a bõrömre csókolva megtisztít a mentás fagyitól. Bennem reked minden levegõ. Annyira… annyira piszok jól csinálta, hogy még fájni se fájt. Nagyon nem, csak végigfutott a bizsergés a gerincem mentén. Falja a mellkasomat, kerülve a piros foltokat. Remekül csinálja, fel se szisszenek egészen addig, míg le nem nyom az ágyra. Hamar megbocsátok neki, amint megszabadít az alsómtól, s egy határozott bólintással a szájába fogad.

Kész. Ha a nagydarab állatok nem verték ki belõlem a szuszt, majd Ace a szájába kicsinál. Óvatosan a hajába túrok, szuszogva nézem, még izgatóbb. S lám, ott tényleg nem fáj, az a tagom egyben s sértetlenül megúszta az egészet. Mielõtt azonban nagy durranás lenne, szuszogva eltolom. Nem érti, nem is csodálom, más pasi, sõt még én is, gondolkodás nélkül hagytam volna még nyalókázni.

- Ülj… ülj rám… - hörgöm rekedt hangon. Mikor eljut a tudatáig a dolog, felcsillannak a szemei, majd beleakasztja a bokszerébe az ujját. Elõre tudom, hogy a lehetõ legjobban ki fog készíteni, de nem érdekel, nem bánom… akarom.

- Így? – incselkedik, majd mikor elkezd felém mászni, elkapom a vállainál fogva s nagy szusszanások után megszólalok.

- Anélkül… - Felkuncog a válaszra, majd mohón megnyalja az ajkaimat. Jól összenyálaz, én pedig pihegve hagyom neki.

- Gumi és síkosító a szokásos helyen, ugye? – érdeklõdik, míg én válaszként csak siettetõsen bólogatok. Ugye nem várja el, hogy ezek után én még összetett mondatokat is kinyögjek, mint hogy: „A fiókban az ágy mellett” vagy „ott ahol mindig”. Igenis, ezek összetett mondatok lüktetõ taggal!

Mindent elõszed, elõkészít engem is magát is, s máris nyeregbe pattan, de úgy, hogy azt se tudom mibe kapaszkodjak. Elégedett képpel figyeli a vergõdésemet alatta, bár az õ szemeiben is ott csillog a kéj. Nem tagadhatná, hogy élvezi a lovaglást, de nem is úgy tûnik, hogy akarná. Édes kis nyögések, néha rossz helyre támaszkodik, akkor sziszegek és megrovóan nézek rá. Olyankor engesztelésül rám szorít… s máris elfelejtek mindent. Hagyom kibontakozni, ugyanis mindenem fáj annyira, hogy ne gyûrjem magam alá. S azon a tényen se tudok átsiklani, hogy remekül csinálja. Az én tanítványom…!

Az élvezet után óvatosan mellém kuporodik, fejét a nyakamhoz fúrja s lusta csókokkal kedveskedik. Én átkarolom izzadt derekát, s gyengéden cirógatom. Ezért érdemes volt lefürödni…

Kicsit lustálkodunk, majd végül õ aktivizálja magát, takarít s pakol, én addig bemászom az ágyba. Fáradt vagyok, a repülés csak kivett belõlem egy újabb adag erõt, a pia is hat, s a meleg is… annyit még érzékelek, hogy mintha nagy villanás lenne a szobában, meg Ace kuncog, s aztán befurakszik mellém.

- A hõsök megérdemelt a pihenése… - susogja a fülembe, én pedig csak mosolygom a fájós képemmel.

*~(¤)~*

Reggel arra kelek, hogy mindenem fáj, mintha jól elvertek volna. Ja… várjunk csak. Tényleg jól elvertek, piszkosul. Sziszegve próbálok valahogy felkelni, de végül abban egyezem ki magammal, hogy nagyon is jó nekem az ágyban. Megtapogatom magam mellett is, ahol Ace aludt. Már nem meleg, s csak remélem, hogy nem lépett még le. Pisilnem kell, segítenie kell kimászni…! Kicsit hallgatózom, s mikor egy kis motoszkálást hallok, nagy levegõt véve, belekezdek.

- Ace! Gyere ide! Ace! – ordibálom, s nem kell két szempillantás, s máris az ajtóban áll felkötött hajjal, az egyik atlétámban s egy bokszerben.

- Mi baj? – néz rám kissé ijedten, mire én intek az egyik kezemmel, hogy jöjjön oda. Mikor az ágy mellett áll, pontosan mellettem, megfogom az egyik kezét.

- Segíts felülni – közlöm vele, mire õ nagyot sóhajtva felhúz, fittyet hányva a sziszegésemre s jajgatásomra. – Köszönöm – szusszanok. –Innen megy egyedül is.

- Rendben. Akkor a reggeli az asztalon, én meg leugrok a gyógyszertárba – jegyzi meg, míg felállok s elindulok a fürdõ felé. Erre azonban megállok s visszanézek rá értetlenül. – Terhességi tesztet kell vennem… - feleli fapofával, mire én értetlenül összevonom a szemöldökömet. – Meg alkalmi utáni tabit…

- Mi bajod van? – kérdezek rá, mire hirtelen felröhög.

- Olyan képet vágtál…! – röhögi, sõt, szinte visítja. Fuh, ha nem lenne kicsi, a pasim, s nem vertek volna össze, most rányomnám az ágyra és kitekerném a nyakát!

- Atyaég, te kis farok – fújom ki durcásan a levegõt. Korán van még ehhez, emellett a húgyhólyagom is szétszakad. – Menj, a terhességi tesztet meg feldughatod a seggedbe.

- Ki mondta, hogy nekem kell? – incselkedik, s azt hiszi olyan vagány gyerek. Gondoltam, hogy nem neki kellene…! Bassza meg, az agyam nem vérzett be, s hülye se vagyok.

- Vicces, vicces! Tudom, hogy csutka meleg vagy – botorkálok a fürdõ felé, míg õ vigyorogva követ. – Nem aggódom esetleges kis Ace támadás miatt. Én azonban – mutatok a mellkasomra, vigyázva, nehogy megérintsem azt a kibaszott nagy lila foltot, ami éktelenkedik rajta. -, bisexuális vagyok, szóval aggódhatsz! – közlöm vele, mire õ kuncogva odalép, s mielõtt felemelhetném a budi tetejét az ajkamra tapad.

- Jó reggelt – duruzsolja, mire én nagyot szusszanva újra az ajkára hajolok. – Tud le a nagymacit is, én tényleg leugrok a gyógyszertárba. Viszont zúzódásra való krémek hadáért, hogy aztán bekenhessem a hõsömet, mindenhol. – Érdeklõdve hümmögök, mire õ elmosolyodik huncutul. – Ott is, ahol nem fáj…

- Oh – vigyorgom. – Még mindig itt vagy? Menjél – intek a fejemmel, míg felemelem a budi ülõkét.

- Megyek csupaszfar – vihogja.

- Este még tetszett. A farral kezdõdõ is – vágok vissza, mire kinyújtja a nyelvét s rám zárja az ajtót. Most rajtam van a röhöghetnék.   

- Te meg…? – lepõdik meg ez a nagy darab melák állat Adam pofin pattintásának eredményétõl. Elengedi a nyakamat, én pedig inogva állok egyhelyben míg Betty felém siet, majd kérdezgetni kezd hogy élek e még.

- Jaj Ace! Úr istennn! Megvagy? – pillog felém, és végigvizslatja a nyakamon éktelenkedõ vörös nyomokat. Az édesanyjuk mosdatlan hátsófelét!? Ennek nyoma marad. Nincs sok idõm ezzel a kis riasztógéppel foglalkozni mert megüti a fülemet a dulakodás hangja. Csak úgy röpködnek a pofonok, recsegnek a csontok meg az ízületek. Mi lesz ebbõl, nem akarok megint belekeveredni mert én is kaphatok pár kokit, így Adamre bízom a többit. Elvégre is engem véd, nekem pedig kicsit még észhez kéne térnem ebbõl a sokkból amit ez a benga idióta okozott. Adam is bemos egyet kettõt az illetõnek de ez a vadállat sem kíméli, itt  a végén még csont törik, könyörgöm, még a Pumuklinál is nagyobb. Egek…  E közben az egyik szöszi a mûkörmözött kacsójába csavarja a mobilját és hívja a zsarukat. Nem telik el öt perc és már meg is halljuk az utcasarkon beforduló autó szirénáját, azonban a verekedés sem eseménytelen a melák pajtás szökni kíván, de az én vöröském leteríti mint valami nyomozós, bûnüldözõs filmben.

- Itt… maradsz…! – terül el végig rajta, most igazán nem erre kéne gondolnom de a feszülõ gatyája láttán pont rosszkor jön rám a pöcök állíthatnék. Gyorsan kipattognak a kocsikból, kettõ gyorsan a másik kis szökött után erednek, ezek ketten pedig leszerelik ezt a fajankót. A kis colos töröl egyet az arcán, de mindenhonnan patakzik a vére az orrából, mega szájából is.

- Ne haragudj… - mondogatódom az orrom alatt kicsit, és felnézek a sebekkel tarkított arcára. – Tiszta vér a szád… meg az orrod is… ugye nem törte el? – nyúlok az orra felé, de úgy látom nem kapott akkorát hogy eltört volna. – Jó, nem…  nyugszom meg végre, most egy csók jól esne de elõbb el kéne látni a sebeinket.

- Miért kell neked mindig mindenbe belekeveredned, ha? – kommentálja szép hangokat formázva a vére ajkaival, és derekamnál fogva ölel közelebb magához, Betty pedig leszûrve a lényeget indul vissza valamiféle anyagért, ami felitatja ezt a sok pirosságot innen.

 - Szerintem most jött rá, hogy nem csak dugsz. – hajolok feljebb és közeleg az egyetlen ép érzékszervéhez a szemein kívül. Huncutul röhögcsélek egy kicsit, amit hamar mormogva konstatál.

 - Most fojtogattak meg, belõlem meg kiverték a szuszt és ilyeneken élvezkedel? – na tényleg, most nem az öve alatti részemmel  kéne gondolkodnom való igaz. – Te kis dög… - duruzsolja ismét amitõl kicsit visszatér az eszem, de a kedvemet nem szegi ez a kis vér. A szõkeség visszatipeg egy nagy frottír törölközõvel, amibe a képét törli míg én elbeszélgetek a rendõrökkel arról hogy ezek képesek akkor is képesek lettek volna megdugni ha nem élek és mozgok. Adam csak megsimogatta  a búbomat, õ is tudja jól hogy meg kéne mosakodnunk, és utána… és utána? Most ezt komolyan kérdezem magamtól? Adamet is alaposan kikérdezik, hogy milyen magasak lehettek körülbelül a támadóim, meg hogy hogy néztek ki és hogy milyen akcentusuk volt, meg ilyenek. Nem telik bele sok idõ és a vendégcsürhe visszatolong a bárba, és most mi legyen? Álljunk vissza monoklisan kiszolgálni?

- Gyere, hazamegyünk. Beülünk egy kádnyi forró vízbe, megmossuk a másikat, eszünk egy kis fagyit és lefekszünk aludni. – bököd egy kicsit a piros kocsi irányába, de én csak értetlenkedve fordulok újra és újra hátra hogy az arcára nézhessek.

- És mi lesz a bárral? – nagy csoki barna szemeim még mindig a sebeit vizslatják, és azon gondolkodom hogy hogyan kéne mindezt letakarítanunk magunkról. És aztán jöhet egy kis ilyen fagyizás olyan fagyizás nyilem nyalom, minden. Huhú már elõre várom, de mi az Istent képzelgek én itt?

- Meg lesz, itt marad. – nyugtat meg, majd egy kába mosollyal néz egyenesen a szemeimbe. Nem szokásom ilyen kis homo baconosnek lenni de egészen szép így, persze számítsuk le a leendõ hegeket. De akkor is helyes na, és örülök hogy mellettem marad. – Te fontosabb vagy. – búgja egész közel az egyik hallókámhoz, mire a tüdejébõl kifújt levegõ melegségére megborzongok, majd megint  felnézek arra a kis csupa vöri fejére. A szívembõl egészen elkúszik ez a meleg érzés a végtagjaimig, olyan mint ha a forró kávé a vérkeringésemben lenne egybõl miután sikerült lenyelnem.

- Köszönöm… - fontos vagyok neki, valakinek fontos vagyok. El is felejtettem már milyen jó érzés ez, mindig ez hiányzott az életembõl, nyálas szöveg igen, nem volt már párom régóta.

- Akkor megmoshatod a hátamat. És kérek minden sebemre puszit! – nyögdécseli amíg be nem huppanunk az ülésekre, nem bírom megállni hogy ne csókoljam meg, egyszerûen annyira szerethetõ, pedig nem hinni róla. Így hát adok egy finom csókot adok az arcára, ahol még nem kente el a törölközõvel a kiserkent vérét.

- Mindenhol végig foglak csókolgatni, ígérem.

- Mindenhol fáj ám… - a motor már felhördül elõttünk, én pedig bekötöm magamat, nehogy aztán ma még röpködnöm is kelljen mert megõrülök! – Bár… egy helyen nem… - teljesen elbambulok, mire rám kacsint erre aztán egy színt ölt az arcom a kocsiéval, de végül lökök egyet a vállán szóval már õ is ilyen gondolatokat fontolgat. Hmmm.  – Oh! Két helyen! – rikkantja magas hangot adva, majd elindulunk a lakásom, izé – lakása? – felé. Egy piros lámpa az utunkban áll, addig is megtapogatom a nyakamat és felszisszenek, mert kipróbáltam hogy ha esetleg jobban fáj-e mint gondoltam. Hát igen. Rövid idõn belül hozzá érünk, és gyorsan kipattanunk a kocsiból. A vér az arcán már egy ideje megalvad, és most olyan mint ha száradt sáros képpel járkálna, hát mossuk már le kérem! Kinyitja az ajtót, elsõ dolgom rácsapni a villanykapcsolóra és feltornászni a kabátomat az akasztóra. Valamiért bemegy a konyhába, szerintem iszik egyet amíg én a fürdõbe somfordálok a cipõmet az annak megfelelõ helyre dobva.

- Fagyi vagy fürdés, melyik legyen elõbb? Ace? – viszi fel a hang sújt a nevemnél, én pedig leráncigálom magamról a gatyát, meg a zoknit no meg a félisten jómagamat takaró pólót, és a derekam köré tekerek egy törölközõt. Aztán a nyitott fürdõajtóban meglóbálom a felmosó nyélen a boxeremet, mire közelegnek a léptei. Mikor bekukucskál egy óriási fülig érõ az a tipikus „ valamin rajtakaptak „ mosollyal fogadom.

- Elõnyösebb lenne megmosdani. – jegyzem meg a kézmosó kagylójához lépkedve egy szál törölközõben.  –Na krisztusom most segíts… - rémülök meg a testápolós vattán feketéllõ szemceruza nyomán. Úgy festhetek mint egy pandagyerek, de ha nem szeretném hogy összekeverjenek egy goth-al akkor muszáj lesz leszedni magamról. Mikor végre eszemhez kapok, már hallom is a víz csobogását a kádban, és egy kajánul vigyorgó pofát veszek észre amit felhúzott szemöldökkel nézek egy ideig. Egyszer csak a derekamra fog  és lejjebb csúsztatja a kezeit az éppen elõl összetûzött ruhadarabnál, majd szépen lehúzza rólam azt a kis aranyost én pedig hátrébb tolatok és kuncogni kezdek.

- Hmm egész csinos ez így, nem kell ide az a rongy. – bólogat aprókat, majd a derekamnál emelve tart a levegõbe, és persze hol akad meg pont a keze. Na nem lényeg hagyjuk, úgy is tudni lehet azt.

- Hogy fogunk mi ebbe beleférni? – morfondírozok, amíg bele nem állít a kádba. Elkapom a habfürdõs flakont és szlalomozó kis csíkokat öntök a vízbe, és letelepedek a kád egyik sarkába. Míg a gél habzik bepattan és helyet foglal egy szál pélóban elõttem, vagy is hát egyenesen velem szemben. Kicsit közelebb húzódom és az egyik kezemmel elkezdem szépen lemosni az arcár, elõször is a szájáról meg az álláról a száradt cuccost. Az orrát majd megmossa maga, rajtam szerencsére nincs vér nyom de még mindig fáj ez a szar a nyakamon.

- Úgy megijedtem basszameg?!- visítom el magam, mire csak egy nyugodt arcot kapok válaszul. Kicsit hápogva kapom a lecseszést.

- Mit csináltál már megint? Hogyan találnak ezek meg mindig téged?- csap hozzám egy kis habot és képez rajtam egy csokornyakkendõt. Ilyen mûvészt én még nem pipáltam emberek.

- Én aztán nem kerestem õket, csak egy ártatlan szál kis cigi volt. – rántok vállat, majd adok egy cuppanósat a már szép tiszta ajkaira. Magához húz szinte úgy hogy kitekeri a csípõmet a helyérõl, de azért nagyon is jól esik. S amíg a füle mellett szuszogok belesúgok egy valamit.

- Akkor fagyizunk is? – a víz alatt az egyik combjára rakom a kezem és csúsztatom lefelé, kicsit eltávolodunk egymástól és megállapítja amit már régen tud.

- Te kis mitugrász… - elkap a röhöghetnék, ezek után pedig szárazra törölt hátsóval kutatunk alsó után, bár tény és való hogy szabadabb lenne úgy ha nem lenne rajtunk, de végül is lehúzni nem kerül három másodpercbe. Lehengeredik az ágyra fagyis dobozzal a kezében meg a kanál szárával a szájában, és mellé ülök én is egy kanállal meg fagyival a kezemben.

- Én még életemben nem ettem mentásat. – meredek az éppen felpattanó doboztetõre. nagyot sóhajt, majd belemeríti a kanalat a kicsit zöldes finomságba és a számba tuszkolja. A kanalát. Huh. Csak hümmögök meg elfojtva sikítozok, mert picit majdnem megfojtott az evõeszközével.

- Nos? Milyen?

- Tényleg? Velem? – rebegi. Nos, ahogy így rákérdez felvillannak elõttem a kételyt jelentõ kis felkiáltójelek, de már megkérdeztem. Végül bólintok, s csak nézek rá mit lép. Ajkára vigyor ül ki, az én szívem pedig hevesebben kezd el verni. Ez talán… igen? Örülök neki, azt hiszem… Ahogy karjai végül körém fonódnak, gyengéden, s borzos hajába fúrhatom a fejemet, biztos vagyok benne, hogy ez igent jelent s én marhára örülök neki. Nem visszük túlzásba, végül csak elengedem, õ felhúz arra a harapnivaló seggére egy alsót, majd a közösen elkészített pizzának esünk.

Kora délutánig együtt vagyunk, akkor viszont csörög a telefonja, hogy mennie kell, õ pedig megy. Nehezen, mert nem engedem, ölembe ültetem, cirógatom, csókolgatom, de végül otthon hagy a lakásomban. Egyedül. A gondolataimmal. Szörnyû duó, mondhatom.

*~(¤)~*

Szerdára van megbeszélve egy melóhelyi randi. Pontosabban Ace szabad, én nem, de velem akar lenni, így bejön. Az biztos, hogy még a kezdetleges kis raktárt fel kell avatnunk… múltkor nem jött össze. Eme tervezésbõl gondolataim fõ tárgya zökkent ki, ahogy a kedvenc kis testrészét feltornázza a bárszékre. Odahajolok hozzá, adok neki egy gyors cuppanósat, majd folytatom a dolgomat. Õ is besegít, még a végén unatkozna.

- Megyek rágyújtok egyet – szól oda az este folyamán, míg én csak mosolyt küldök felé, s csapolom tovább a sört. Így is sikerül megcsodálnom hátulról, s elfojtanom egy sóhajt. Tökéletesen gömbölyödõ farpofák. Hrr, de imádom!

Ennyit Tökmagról, folytatom a melót. Igazán forgalmas esténk van, csak úgy döntik magukba a vendégek a piát meg a földimogyorót, csak vigyorogni van idõm, nincs semmi frappáns trükk, se kacsintás. Így is megy ez, nem sokáig, vagy tíz percig, mikor Betty éktelen sikítozására nem leszek figyelmes. Rögtön abbahagyom a csapolást, aztán mikor a szavakat is megértem, már futok.

- Fõnök! Ace! – rikkantja még utoljára a hátsó ajtónál. Cigizni ment, ahogy Pöttöm is. Nem tudom mi a gond, míg ki nem teszem a lábamat az ajtón. Azt a…! Nem számolom hányan vannak, csak azt látom, hogy Ace körül tömörülnek. Nem látok senki és semmit, csak õt. Hogy van képük bántani, a mocskos kezüket rá emelni?!

- Ti rohadt kis patkányok! – ordítom oda torkom szakadtából, s a legközelebb lévõnek esem. Hirtelen éri a veséjét ért térd, a földre rogy. A biztonság kedvéért azért még egyszer belerúgok, hogy egy darabig ott is maradjon. Sajnos pont azt kaptam el, amelyik nem Acet fogja.

- Te meg…? – háborodik fel, míg elengedi a szerencsétlen kölyköt, s nos, rám köszön. Ököllel. Olyan hirtelen ér, hogy nos… célba talál. Érzem, ahogy az állkapcsom reccsen az ütés erejétõl, de annyira fent van a vérnyomásom, no meg az adrenalin szintem a picsában, hogy nem érdekel. Megtántorodom, de rögvest vissza is ütök, gyomorszájon vágom. Vagyis, a hat réteg izom alatt valahol arra paskolgatom, s úgy tûnik kellemetlenül érinti. Elkapja a kezemet, mire én megpróbálom kigáncsolni. Nos, legalább jól megrúgom.

Egy darabig elviaskodunk, külön sikerélmény, ha igazán be tudok neki húzni, vagy jó helyre rúgni. A nagydarab állat már vagy három helyen olyat csavart rajtam, hogy biztos vagyok benne, hogy a bõrt is lenyúzta. A zúzódásokról, felrepedt ajakról pedig ne is essék szó. Felcsendül a rendõrautó, s a nagydarab erre menekülõre fogja. vagyis csak fogná, utána lendülök, s rávetem magam.

- Itt… maradsz…! – lihegem rajta. A társát is itt hagyná, csak mentse a bõrét… szép!

Zsaruk jönnek, cimbik mennek. Ekkor mászok csak oda Ace-hez, akit Betty vett a kezeibe. Odabotorkálok, s próbálok egy mosolyt erõltetni a kölyök felé, aki csak sóhajtva odalép és átölel. Felszisszenek, az egyik kényes helyet is megnyomja.

- Ne haragudj… - motyogja, s kicsit áthelyezkedik,s felnéz rám. – Tiszta vér a szád… meg az orrod is… ugye nem törte el? – nyúl az említett részemhez. – Jó, nem… - nyugtázza, miután nem szólalok meg.

- Miért kell neked mindig mindenbe belekeveredned, ha? – kérdezem tõle, míg jobban odahúzom magamhoz.

- Fõnök, hozok egy törlõt. Tényleg tiszta vér a képe – nyugtázza Betty, majd elsiet.

- Szerintem most jött rá, hogy nem csak dugsz – suttogja oda Ace pajkosan csillogó szemekkel.

- Most fojtogattak meg, belõlem meg kiverték a szuszt és ilyeneken élvezkedel? – morgom, mire õ egy pillanatra komolyan is veszi. – Te kis dög… - vigyorgom, majd megsimogatom a buksiját. Csókot nem kap, én is érzem a vas ízét a számban…

Betty hoz tényleg egy rongyot, megtörlöm a képemet, addig Acet kikérdezik a rendõrök, majd engem is. Nem fog ellenem eljárás indulni, legalábbis ha a patkány fel nem jelent. Azt javasolják mindketten tegyünk feljelentést, s így a gond letudva. Nos, megtesszük, gondolkodás nélkül. Miután leül a felhajtás, a vendégek is visszasorakoznak a bárba, Ace és én viszont nem. Átadom a stafétát a többieknek.

- Gyere, hazamegyünk. Beülünk egy kádnyi forró vízbe, megmossuk a másikat, eszünk egy kis fagyit és lefekszünk aludni – terelgetem a srácot a kocsi felé.

- És mi lesz a bárral? – kérdi nagy szemekkel. Õt mintha kevésbé viselte volna meg a dolog, mint engem… az egész kibaszott életem lepörgött elõttem, ahogy a falra felkenve fojtogatta az a szemét…

- Meg lesz, itt marad – mosolygom, attól függetlenül is, hogy fáj a szám. – Te fontosabb vagy – suttogom a fülecskéjébe, mire õ megborzong, s nagy, csillogó szemeit rám emeli.

- Köszönöm… - motyogja.

- Akkor megmoshatod a hátamat. És kérek minden sebemre puszit! – nyávogom, míg beülök a volán mögé, õ pedig bevetõdik mellém. Rögvest odahajol hozzám s óvatosan arcon csókol.

- Mindenhol végig foglak csókolgatni, ígérem.

- Mindenhol fáj ám… - sóhajtom, míg beindítom a kocsit. – Bár… egy helyen nem… - kacsintok rá, mire õ picit zavarba jõve meglök a vállamnál fogva. – Oh! Két helyen! – rikkantom, míg rálépek a gázpedálra. Irány a lakásom. 

Egy alapos kézmosás után rádobálunk mindent a pizza lapra szépen, és már kerül is vissza a forró sütõbe. Kicsit rendet rakok a konyhapulton, mert a késtõl elkezdve mindent találunk rajta, szerintem még egy halott német katona is stíröl minket a pult alól. A Pumukli valahol mögöttem lehet, és el is kap hamar, hogy nehogy megszökjem a szemei elõl. Hatalmas karjai hátulról ölelnek át, még az a szép vörös feje az állánál fogva a fejem tetején pihenteti. Olyan jól esik hogy valaki ölelget, sosem ölelgettek ennyire, ujjaim jólesõen becézgetik az alkarjait. Olyan nyugodt ez így, hogy fõzõcskézgetünk így együtt, én besírok a közepén, de õ jön és ellátja a kis szerencsétlen idiótát. Szuszogását az egyik fülem közelében hallom, lassú mély lélegzetvétellel , és kapok egy cuppanósat az arcomra. Jujj de imádom.

- A seggemet csókolgassad így –mosolygom,mire megint feltûnik a szemeiben az a sejtelmes csillogás, oooké…  – De ne most! – szólok gyorsan mert itt kicsit érdekes lenne a szépséges felemet csókolgatnia. Késõ bánat, ugyan is megforgat a karjai között és azonnal ajkaimra tapad.

- Adam…! A pizza…! – kicsit riadtan szólok r, mert ha már megcsináltuk, akkor együnk is belõle, de úgy látom nem csak a pizzázni fogunk ma. Mancsai a gatyám körül matatnak, és végül is lehámozzák rólam még az alsógatyát is amit magamra szuszakoltam kb. egy órával ezelõtt. De szerintem ez a ksi textil sem bánja hogy lekerült rólam, még a lábával is rásegít a gatyák lecibálására, szó szerint letaposva rólam. Mikor már csupasz vagyok már mint Tarzan, akkor az egyik lapát kezét a fenekemre simítja, és közelebb húz magához.

- A segged jobban érdekel – sejtettem, így legyen ötösöm a lottón. Ölét nekem dörzsöli, és folytatja a mély dörmögését. – Meg van itt egy kis gondom…

- Konyhapult…? – vigyorog, amitõl olyan kangörcs jön rám hogy vissza kel fogjam magamat, és e közben kicsit megreszketek az ölelésében.

- Asztal…Több a… hely… - mormogom halkan, tiszta vörös fejjel, és muszáj nyelnem egyet mert a Pavlov reflex asszem mûködésbe lépett. Kuncog egy kicsit a zavaromon, és seggemnél fogva emel meg, én meg átkarolom a lábaimmal akár csak egy kis maki. Odaérve leültet a hatalmas faasztalra, én pedig teljesen felfedem magam elõtte, lábaimat szétnyitom, õ pedig végigvezeti rajtam a kicsit homályos tekintetét. Megérint amitõl mély levegõt kell vegyek, mert az izgalom fojtogatja a torkomat. Ha felizgatott akkor ne csak bámuljon , hanem lépjen már  a tettek mezejére! Kívánom már, annyira hogy menten idehalok! Futómûvemet köré fonom, õ meg csak tovább szélesítve azt a piszkosul tetszõ mosolyt tolja le a gatyáját, és kalamolni kezd az egyik fiókban. Még jó hogy nem ebbe a fiókba rakosgatja a késeit… elõhúz egy gumit, és miközben magára görgeti , és tágít rajtam egy csöppet, amit türelmetlenül fogadok, és hátrahajtva fejemet nyögök egyet.

- Tedd. Be! – hörgöm türelmetlenül, és nem várat tovább, azonnal magamban érzem. Lassan mozog, fogja azt az a nekünk áldozatul esett bútordarabot, én pedig még több utat adok neki a gyömöszöléshez .  Bele is jött ám ! Huhúú de mennyire! Csókra éhes szánk már megint összeakad, és nagyokat nyögve folytatjuk a mozgást, vörös hajába túrok, és figyelem ahogy a tincsek táncot lejtenek az ujjaim között. Szemei minden apró kis mozdulatomat figyelik, még azt is hogy szemtelenül hozzá dörgölõzöm, és ficánkolok kicsit. Arcán kicsi pírt látok, és szemeiben teljes zavartságot, kicsit feljebb húz mancsaival, én meg mint egy jó kisfiú még jobban beterpesztek neki, mert na. Szinte észre sem veszem a nagy szuszogásban a sütõ visítását, a miatt hogy a kajánk már kész is volna. De szorgalmas ez az emberke, és lassan utól is ér aminek jönnie kell. Piheg rajtam még egy kicsit, miközben én még mindig a sörényével bíbelõdöm. És egy Ace féle idióta megnyilvánulás, már megint…

- Eredeti szín, ugye? – látszik az arcán hogy ez annyira érdekli mint öregasszonyt az okos telefon , de na, nem futotta többre, azt a fejemben kavargó dolgot mondom ki a mi érdekelt. Csak nagyot sóhajt ezen a bugyutaságon.

- Egy ilyen kettyintés után a hajam színe érdekel? – kapok egy puszit, majd meg is magyarázza. -Az. Láthatnád odalent is, hogy az.

- Bocsááánnnat. – kacarászom, majd kicsusszan belõlem, é lerendezi amit le kell. Felhúzza kicsit a gatyáját, én pedig felé nyújtom a kezemet, annyira sikerült beleélni magunkat, hogy a gerincem az asztal minden kis hupliának alakját felvette. Felhúz, így immár ülök az asztalon, bevizez egy konyharuhát, és letörölget vele, de muszáj nevetgélnem, mert hideg is meg csikiz is.

- Ez hideg, Adam! És csikiz is!- muszáj kalimpálnom kicsit a lábaimmal meg a kezeimmel, mert tudom hogy nem szabadulhatok a mosdatástól, de még is vigyorgásra és nevetésre késztet a helyzet. Melegség önti el a szívemet, szeretek vele baromkodni, bagózni, na meg „ tornázni „ is . Arca kicsit élettelenné válik, és maga elé mered.

  - Mi van, Pumukli? – kérdezek rá a haját kicsit kijjebb túrva az arcából, mire nagy sóhajok közepette hajol ajkaimra, és tõle nem megszokott módon kényeztet. Követem, hiszen most a gyengédsége gondolkodóba ejt.

- Járjunk, Ace. Remekül megvagyunk. Próbáljuk meg. – fel sem fogom elsõre a szavait, de mikor eljut abba a bagófüsttel átitatott kis agyamig, hirtelen az egész fejem vörösödni kezd, talán még a füleim is. Mutató ujjamat saját magamnak szegezem, és résnyire nyílt ajkakkal nézek Adam szemeibe.

- Tényleg? Velem? – kérdem hitetlenkedve. Ezt pont Adam említi meg, és velem akar járni? Sosem hittem hogy idáig jutunk. De rohadtul örülök neki. Bólint egy aprót, várakozó tekintettel, én pedig egy hatalmas vigyorral és csillogó szemekkel ölelem meg. Nem azzal a beszívott fejjel, sem a vinnyogásos módszerrel, egyszerûen jelzem neki hogy benne vagyok a dologban. Amit úgy látom hogy boldogan fogad. Én is magamra kapok legalább az alsómat, és kiszedjük közös erõvel a kajánkat a sütõbõl. Szeletelés és tuszkolás a pofiba. Utána pedig egy majdhogy nem közös nap. Ugyan is hívnak a bárból hogy pár könyvelési munka még vár rám, és jó lenne ha odatolnám a  harmatos kis seggemet. Nehezen enged el magától, de végül sikerül eljutnom a kitûzött úti célig. Kedden is úgy tartanak mint egy rabszolgát, alig várom hogy hazaérhessek, vagy este hétig bent voltam, mert nélkülem a papírmunka nincs megcsinálva, és az a dög bátyám nem nyúl ilyenekhez, meg hogy ezért alkalmaz engem itt. Jah meg felszolgálok netán tán, mikor az a szerencsétlen picsa nincs itt. Nem szokásunk szidni az alkalmazottakat, de én csak az igazat mondtam , tényleg egy szerencsétlen nõállat. És folyton vigyorog, meg bekuncsorogja magát az én kis irodaszerûségembe hogy hát neki ott dolga van. Meg hízeleg nekem, a-a ezt nem így játsszuk kérem. Nem kezdek nálam öregebb nénikkel nöm’ nöm’ . Már rohadtul várom a Szerdát, Adamnél leszek a bárban, besegítek kicsit talán. Meg egy kicsit iszom, nem batár módra, de iszom.

*~*~*~*

- Szerdaaa baszkiiii!!- rúgom rá az ajtót az éppen fogat mosó Robra. Majdnem letorkolja a fogkeféjét, én meg hátbaveregetem, hogy rásegítsek kicsit.

- Majdnem megfulladtam te állat!? – könyököl a mosdókagylóra, én meg megnézem magamnak a körös körül fogkrémes száját.

- A technikád jó , de így körös körül nézd? – mutogatok neki, és mozdulataim iszonyatos vihogásba fulladnak , kirázza a hideg , mire én csak vigyorgok mint a vadalma. A csajához készül nem kétséges. – Pettyhez mész? – kapom fel a gönceimet, mert lassan nekem is indulnom kéne.

- Nem Christinhez. – érdekes szemeket gúvasztva hajolok vissza az ajtófélfa mögül felhúzott szemöldökkel . Hogy mi?

- Hát az meg ki te kis  Casanova? – most kicsit kisfiúsan sikerült öltözködni, Aces kisfiúsan. Sötétkék póló, aminek a hátulján egy gránát feszül, szürke gatyó, meg valami szegecses tornacsuka, vagy mi a lópöcörõ.

- Az új barátnõm. – hogy ez lyukat lát azonnal betömné, öcsém. Ilyen nincs. Pedig fiatalabb nálam a töki. Nahh mindegy is. A kulcs és bõrkabátot felkapva indulok meg a bejárati ajtó felé, és közben még van idõm a mobilomat is a zsebembe szuszakolni. Gyalogosan közelítek a már jól ismert bár felé. Hátrafésült hajamba néha belekap a szél, és a profilomba söpör pár kósza hajszálat, amit nagy köpködve de sikerül kimûteni a neki nem megfelelõ helyekrõl. Beérek, és azonnal puszit kapok, amint felügyeskedtem magam a bárpulthoz, majd telik az este szép szokásosan. Hol a pultban segítek, hol a rendeléseket viszem ki, és olykor még pihenni is jut egy kis idõm.

- Megyek rágyújtok egyet. – szólok oda Pumuklimnak, aki egy pillantással nyugtázza , és járnak a kezei, mert sorra jönnek a rendelések, helyettem a kis pöcsös áll be. A tüdõm már sikítozik anikotin után, így a kocsma elé ugrom ki most kivételesen, nem lézengnek ott sokan, így nyugodtan pöfékelhetek.

Már majdnem az egész szál hamuvá vált, amikor a látóterembe akad két férfi alak, két nálam jóval magasabb férfié. Amint kicsit világosabb helyhez érnek derengeni kezd a pofájuk, ezeket én ismerem valahonnan.

- Héé, nézd csak ki van itt! – öklözi vállba az egyik kopasz a másikat, a kokit kapott tükörfejû is rám néz, és lassú léptekkel indulnak meg felém, gyorsan elnyomom a cigimet, és rájuk sem hederítve az engem már ismert dolgozók furán nézik a szinte már futó lépteimet, de nem voltam elég gyors, vagy nem tudtam tovább furakodni a tömegen magamat, de valamelyik nyakon csíp, és maga felé fordítva fog meg a pólómnál fogva, és fötri velem arrébb a kicsit már leülepedet tömeget. A lábaim rükvercben, jómagam pedig tehetetlen ez ellen a két fenevad ellen.

- Eressz el te rohadék! Eressz! – sikítozom szinte hisztisen, eszembe jutott hogy õk voltak azok akik bedrogoztak anno a sikátorban, aki pedig most ráncigál az kezdett el vetkõztetni, valami keményet érzek a hátam mögött, a bár falába ütköztünk. Most már a nyakamra markol, és a levegõbe emel a falhoz vetve . Két kezemmel próbálom magamról lefeszegetni , de mind hiába, csak mondja a szövegét.

- A múltkor nem jött össze de ha gondolod pótolhatjuk, akár itt is. – ez gusztustalan. Milyen beteg állat ez?!  Ordítok egyet szinte egy kislányéhoz hasonló hangon, mindenki odakapja a szemét a személyzet közül is , én meg kapálózom a lábaimmal, a kezeik közöt lógva, a hangok miatt a másik kopasz mellém tenyerel a falra, és hatalmas testével eltakar hogy ne legyünk annyira feltûnõek. Az egyik pultos Barbie elkiáltja magát, riasztónak pont hogy tökéletes.

- Fõnök!! Ace!! – szól rá a még mindig gondtól terhelt , most már mondhatjuk így „ pasimra” . Nagy sebbel lobbal megindul a két ökör felé, amíg én fuldoklom, és már patakzanak a könnyeim, mert lassan nem kapok levegõt. Csak annyit látok hogy az amelyik takar már nincs ott, mert összecsuklott.   

- Mi csináljunk?- érdeklõdöm, ugyanis éhes vagyok. Rá is nyomom a mancsomat a gyomromra, mert épp közli, hogy zabás.

- Pizza? Az könnyen megvan – fordul felém s mér végig. Átgondolom, általában mindig akad hozzávalóm. Azt szeretem, piszkosul.

- Jó lesz – bólintok lelkesen, mire õ készülõdni kezd, ahogy én is. A szekrényben matatok, ahol a pizza tésztalapokat szoktam tárolni – mert igen, egyszerre többet is veszek – azonban úgy tûnik pont kifogytam belõlük. - Basszus tésztalapom nincs – hörgöm a tényt.

- Csinálhatok, ha kell. Állítólag jó szakács vagyok vagy mi a fene. – Intézi el egy vállrándítással, s már fel is tûri a felsõjének az ujjait. Mögé lépek, és a nyakába szuszogok. Micsoda meglepetés! Nem döglünk éhen. Nekem dõl, élvezi a közelségemet, végül nekilát ellátni az emberét – igen, engem – a leendõ pizzával.

Úgy gyúrja azt az istenverte tésztát, mintha olyan élvezet lenne…! Kikészít vele. Csak arra tudok gondolni, hogy ÉN mit gyûrnék bele… igen… a farkamat. Keményen. Kínomban már az ajkamat rágom, s figyelem minden gyürkészõ mozdulatát. Már pörgeti, én pedig eddig bírom. Õ a tésztát gyúrta: én a seggét. Erre picit meginog, amit élvezettel figyelek. Szarok a pizzára! Jó, nem szó szerint.  Tészta a sütõben landol, csak tudnám miért, feltéttel mi lesz?

- Segítesz a feltéttel? – mossa le a kezeit. Bólintok, s megyek is elõszedni a babámat – a késemet. Neki kisebbet adok, én vagyok az úr a háznál, szóval nekem jár a nagyobb. Mindenbõl.  Õ hagymát pucol, én paradicsomot vagdosok. Õ vállalta fel, szal hagyom, had szenvedjen. Nem is kell sok, hamar felvonyít.

- De elegem van ebbõl a sok kis tajnigger köcsögbõl!? – Ránézek, õ meg csak szipog és a szemeit törölgeti a pólójának ujjával. Jól kiröhögöm, bár tény, hogy szörnyen édes.

- Na lássuk csak, ilyen bõgõmasina vagy?- vigyorgom, majd odalépek hozzá, elõszedek egy kevésbé viseltes zsepit a zsebembõl, majd óvatosan letörlöm a könnycseppeket.

- Ez kényszer miatt volt kérem! Én erõs vagyok – szorítja ökölbe a mancsát – ez csak véletlen volt! – Nem nevetem ki, csak figyelem, ahogy megmossa a kezét. Nem szólok hozzá, pedig nagyon kéne. Összeütjük a pizzát, visszarakjuk a sütõbe, én pedig elkapom a grabancát, s odahúzom magamhoz.

A konyhapultnak támaszkodom, háttal áll nekem, úgy ölelem magamhoz. Alacsony, az államat a feje búbján pihentetem, míg õ az ölelõ karjaimat simogatja ujjbegyeivel. Tetszik… nagyon tetszik ez az egész helyzet. Ahogy együtt fõzõcskézünk a konyhában, baromkodunk, s utána meghitten egymás karjaiban vagyunk. Elõrébb hajolok, nyomok egy cuppanósat az arcára, mire felkuncog.

- A seggemet csókolgassad így – vigyorogja, mire felcsillannak a szemeim. – De ne most! –szól rám, de már késõ. Magam felé pördítem, mire nyekken egyet. Az ajkaira tapadok, s mohón megcsókolom.

- Adam…! A pizza…! – nyekergi, miközben letolom róla a nadrágját az alsójával együtt. A lábammal segítem lentebb, s mikor alul pucér, a seggébe markolok s odahúzom magamhoz.

- A segged jobban érdekel – dörmögöm, majd nekilököm a csípõmet. – Meg van itt egy kis gondom…- vigyorgom az ajkaira. Határozottan kemény vagyok, már lent is.

- Éhrzem… - sóhajtja, ahogy nekisimítom az éledezõ tagomat. Nos, õ se tünetmentes. Határozottan kemény. A nyakát csókolgatom, a fogammal karcolom a vékony bõrt, amitõl libabõrös lesz. Fél kezemmel az éledezõ kishaverját cirázom – szigorúan két ujjal, ujjbeggyel, hogy megbolonduljon -, a másik kezemmel pedig tartom. Mindent hagy. Mindent.

- Konyhapult…? – dörmögöm csábító mosollyal, mire megremeg a karjaim között.

- Asztal… - suttogja. – Több a… hely… - nyel egy nagyot, mire én kuncogva marok a seggébe, s emelem fel. Átkarol a lábaival, én pedig megindulok vele az asztalhoz. Gyengéden ráfektetem, mire nagyot sóhajtva tárulkozik ki elõttem szégyen nélkül. Végigmérem, elidõzök a szerszámjánál, s a fenekénél… Gyengéden megérintem a bejárata közelét, mire felszusszan. Szép. Még itt is. Mindjárt megzabálom!

- Gyors menetet, ember…! Odaég a kaja! – Karol át a lábaival, s húz közelebb magához. Meglep… én szoktam türelmetlen lenni. Széles vigyorral tolom lentebb a gatyámat, a konyhafiókból elõszedek egy gumit – nálam mindenhol van! -, felgörgetem, a nyálas ujjammal kicsit tágítok rajta, míg õ szûkülve veti hátra a fejét.

- Tedd. Be! – hörgi türelmetlenül, mire kuncogva igazítom magam hozzá. Egy nagy lökés, és el is merülök a szûk, meleg részben. Szorít. Jaj, de szorít. Kurvára imádom!

Lassan kezdek el mozogni, megtámaszkodom fél kézzel mellette, a másikkal pedig az asztalt fogom. Õ a vállaimba kapaszkodik, pihegve húzza fel még jobban a lábait, hogy teljesen kitölthessem. Ajkai után kapok, vadul csókolom, õ pedig nyöszörögve viszonozza. Ringatózom, nem viszem túlzásba. Nagyokat nyög, velem együtt, hajamba túr, élvezettel figyeli, ahogy a vörös tincsek az ujjai között simulnak.

Türelmetlenül ficánkol, hozzám dörgöli még jobban a kemény felét, belsõ izmaival rám szorít. Tekintete ködös, ajkai csóktól duzzadtak, nyáltól csillognak. A felsõje felgyûrve, alul makipucér, kemény és én benne mozgom… hörögve nyúlok a feneke alá, s megmarkolom a két szép farpofáját. Felnyüszít, még jobban széttárja a lábait, én pedig nem vagyok rest, adom neki az inputot, ahogy csak a csípõm s derekam bírja.

A sütõ pittyeg, mi pedig még élvezzük a vastag faasztal adottságait, bár már nem sokáig. Ace megy el hamarabb, s ahogy rám szorít nekem is végem van. Imádom, imádom, imáááádom! Nagyokat szuszogok rajta, míg õ a hajamat birizgálja nagy érdeklõdéssel.

- Eredeti szín, ugye? –kérdezi, mire én felsóhajtok.

- Egy ilyen kettyintés után a hajam színe érdekel? – nyomok egy csókot az ajkaira. – Az. Láthatnád odalent is, hogy az.

- Bocsááánnnat – kuncogja, mag kicsúszok belõle, felhúzom a seggemre a gatyámat s a használt gumit kidobom a kukába. Felém nyújtja a kezeit, mire én nagyot sóhajtva húzom fel ülõ helyzetbe. Egy konyharuhát bevizezek, s letörölöm magunkat. Határozottan élvezi a dolgot, végig ficereg és nevetgél.

- Ez hideg, Adam! És csikiz is! – kapálózik lábaival az asztal szélén. Ránézek, õ pedig csak huncutul mosolyog, csillognak a szemei. Megdobban a szívem. Szeretek vele lenni. Minden téren. Elkomorodom, ami neki is feltûnik.

- Mi van, Pumukli? – túr a hajamba, mire én nagyot sóhajtava az ajkaira hajolok. Gyengéden csókolom, lassan hívom táncba a nyelvét. Tetszik neki, hasonló módon viszonozza.

- Járjunk, Ace – nem kérdezem, közlöm. Tény. Ennek ténynek kell lennie. – Remekül megvagyunk. Próbáljuk meg. – Teszem még hozzá, s várom a válaszát.

És ugye milyen kiváló látásom van? Ismerõs szín, és az a motorhang… most már fix hogy a Cukros bácsi börrögteti azt a fenevadját. Kicsit felé gördülök az én fekete kis szépségemmel, de a szemei már sejtelmesen csillognak a visszapillantó tükrében. Elérek a már elõre lehúzott ablakhoz, felpattintom a bukó plexi részét, és már nézegethetem is a vigyorgó vörös fejet. Akarom, nem akarom, de inkább maradjon az elsõ, mindig összefutunk.

 - Szia Pöttöm. Rég láttalak. - veszi fel a raj gyerek pózt, és himbálja a szájában a cigijét, ha nem lenne a fejemen ez a szar, én is rágyújtanék .Vigyorgok egy sort azon hogyan próbál revansot venni a múltkori „ Pumuklis” elszólásomon, Pöttöm…hmmm… nem is rossz .

- Provokálsz? Mindjárt vége a gyalogos zöldnek…- ránt vállat, valóban, mindjárt indulni kéne, de én valahogy tovább kívánom stírölni a képét.

- Ugyan, nem értem mire célzol. – fél szemmel figyeli a lámpát, és közben engem is . Igen, rám lehet nézni , de a napra nem. Hmmm, kíváncsi vagyok melyikünk gyorsabb, az õ kocsija, vagy az én motorom, ezért felajánlok neki valamit.

- Ha nyerek, te tartod. – hmmm, milyen is lenne hallani ahogy Adam alattam visítozik, áhhh, Ace azt a piszkos fantáziádat! Akkorát szisszen mint egy eresztõ focilabda, én pedig ez alatt visszahajtom a mûanyagot.

- Ha pedig én, beöltözöl lánynak és úgy duglak meg. – jó, az elõbbi kijelentésemet visszaszívom, még én lennék a perverz. Én, rózsaszín tangában. Elég bizarr.  Meglóbálom elõtte a középsõ ujjamat, és már az indításhoz szükséges pózban vagyok. Kipörög a hátsó kerék, és az aszfalt már zabálja is a gumit. Olyan füst van, hogy ehhez képest Auswitz kis por felhõcske.

Van amikor õ vezet pár méterrel, van amikor én elõzöm be, meglóbálja mancsát, én pedig a visszapillantóból látva hogy lekanyarodik. Azon tûnõdöm a felcsapódó bogarakat figyelve, hogy most akkor nekem fogja tartani? vagy éppenséggel én fogok majd bugyikában meg szoknyában flangálni neki?

*~*~*~*

Két héten át meg sem szakítjuk a kapcsolatot egymással, hol nálam hol nála lézengünk, filmezünk, ha mondhatni így randizgatni megyünk. Utána pedig rosszalkodunk, ami az Adam elõtti tapasztalatok alapján a legjobb a kis vöröskével. Nem tudom, az eddigi faszikkal az volt a baj hogy az orruknál fogva vezethettem õket, Adam pedig még rajtam is képes uralkodni, és nem egy agyatlan benga kigyúrt állat. És imádni való az a sunyi kis feje. Meg tudok nyílni elõtte, és sokat dumálunk meg visítunk fetrengve. Néha ugyan van egy két csípõs beszólása de jófej, és nem bunkózik. Úgy érzem sokkal több lesz itt, mint valami dugi pajti viszony…

Hétfõ van, szombaton, és vasárnap is keményen nyomtuk az ipart, én is a bátyus bárjában, és õ is az övében. Persze összeröffentünk, azért nehogy ne úgy legyen ám ! Éppen az ágyában henyélek, ölemet az ölébe hajtva, valami horrort nézünk. Látszik rajta hogy öregecske a felvétel, mert elég gagyi megoldások vannak benne. Látszanak a zsinegek, atya ég.

Kezével becézgeti hátamat, és néha lesimít az általa imádott felemhez, esküszöm egy személyes  Fanklubbja lesz a seggemnek. Egy ideje már csak a fenekemet simogatja, én pedig ezt meg is jegyzem .

- Hé, már egy ideje egy helyen körözöl. Simogass máshol is.- mormogom neki, és készségesen válaszol.

- Értem, értem!- egy csöppöt meglepett hogy a combjaim közé kalandozik az a drága kis kacsója, és túlfûtött hangot adok.

- Ahdam…! – vigyorgó pofával tekint le rám.

- Máshol is simogatlak.- jó kifogás, igazán jó kifogás. Nahh jó,  mi van a seggemben? Mágnes? Kicsit rápirítok, de nem haragszom igazából érte, minek fogta már nem? Hát akkor ?

- Tévét nézek ember!- fújom ki a levegõt, õ pedig csak felesel.

- Én meg simogatlak.

- Rendesen csináld…- motyogom, a tévén tartva a tekintetem. Egy puszi cuppan az arcomon, azonnal odafordulok, és egy kis csókocskát kunyermálok a Pumuklitól. És meg is adja nekem amire vágyom, majd visszahanyatlom az ölébe, és tovább nézem ezt az agyment filmet. Milyen kellemes ez így itt feküdni… nahh ez úgy hangzott mint ha valami Brazil gépsorok szövege. Ezekben a hetekben csak egymással töltöttük az idõt szinte, na meg a munkával. Olyan mint ha…

- Ugye ma csak a házban döglünk?- töröm meg a csendet, és nézek fel a kispárnámra.

- Nos, ez a terv… nincs kedvem sehová se menni. – akkor teljesen egyetértünk, ha kimennék ropogósra sülnék az fix.

- Fõzünk együtt valamit?- kicsit éhes a pocakom, és szerintem neki sem ártana valamit burkolnia. Felnézek rá, miközben õ az arcomon simít végig. Olyan finom gesztus ez amit az elején mikor játszotta a kemény gyereket ki se néztem volna belõle .

- Aha. Persze. Ezer örömmel. – és engedelmes?! Ace te mit csináltál ezzel az embörkével’ ? Megvadítottam höhööö~

Felülök az ágyban , és egy szál alsóban elindulok a konyhába, amit Adam kuncogva figyel , én pedig bebillegetek neki egy kicsit, majd elröhögöm magam. menet közben magamra imádkozom a pólómat, majd a laza edzõs gatyám is jöhet . Olyan tíz perc után nagy ásítással tarkított pofával kitotyog õ is , és az egyik konyhai székre vetõdik.

- Mi csináljunk?- szegezi felém a kérdést, és hasára szorítja a kezét elfojtva a korgó hangot.

- Pizza? Az könnyen megvan. – fordulok felé, és végigmérem a kicsit borostás arcot. Egészen jól áll neki.

- Jó lesz. – bólint rá az ötletre, én pedig már készülõdni is kezdek, de ez meg a hátam mögötti szekrényben matat.

- Basszus tésztalapom nincs. – hörgi kicsit idegesen, én pedig megnyugtatóan közlök vele egy tényt.

- Csinálhatok ha kell. Állítólag jó szakács vagyok vagy mi a fene. – rántok vállat, és feltûröm a felsõm ujjait. A csiklandós nyakamba liheg, én pedig felé döntöm a fejem, de már ott áldogáll mögöttem.

Végül nekiállok , és összedolgozom az anyagot, õ meg a száját harapdálva méregeti a mozdulatokat. Megfogok egy kis darabot majd nyújtani kezdem , meg pörgetek rajta párat a levegõben . Valaki taperássza az alfelemet. Kicsit megingok, ha leejtem akkor a feltét én leszek! Beledobom a tepsibe, hát, ez kicsit nagy lett…a sütõben landol , majd  a vörös fejre nézek .

- Segítesz a feltéttel? – ingatom meg lisztes mancsaimat, és azonnal le is mosom róluk a fehér port.

- De elegem van ebbõl a sok kis tajnigger köcsögbõl !?- rikkantom el magam, mire odakapja a tekintetét, én meg szipogok meg törölgetem a szememet a pólóm ujjába. Kómásan pislogok, és sziszegek. Nagyot röhög , most biztos úgy nézhetek ki mint másnaposan.

- Na lássuk csak, ilyen bõgõmasina vagy?- vigyorog, és elõ bányász egy zsepit a zsebébõl, majd meggyûrve megtörli a lepotyogó cseppeket.

Boldog Születésnapot! :D

Rám nyitja a langyos vizet: pont annyira meleg, amennyire kell. Az ajkát nyalogatja, láthatóan bejön neki a dolog. Höhö, hát még nekem! Végigsimít a hasfalamon, majd határozottan rám markol. Szép csuklómozdulatokkal kényeztet, míg a másik mancsával a felsõtestemnek támaszkodik. Pipiskedik is, s a nyakamat nyalogatja kiscicásan. Rámarkolok a seggére, s közelebb húzom magamhoz. Köröz egyet a csípõjével, az egész kemény alsó felét szemtelenül nekem löki, amitõl kiszalad a torkomon egy nyögés. Imádom… olyan mocskos. Hamar elmegyek, nem tartogatom az élvezetet a végletekig. Amúgy is… én jövök.

Az egész haja eltakarja a képét, úgy néz fel rám. Vigyorogva simítom ki a vizes tincseket a pofijából, majd hirtelen megperdítem, de elkapom, mielõtt eldõlne vagy elesne. Bár nem tudom: azt hiszem a karjaimba pottyan. Mindegy, meg van a kicsike, s csak ez számít.

- Hát nézz oda – húzom magamhoz gyengéden.

- Szabad érdeklõdni, hogy mit tervezel? – kérdezi, míg én a nyakához hajolok.

- Mondtam hogy viszonzom, Pöttöm… - dörmögöm, majd rögvest a farkára kulcsolom jobbomat. Egyre keményebb a kis harcos, aminek nagyon örülök. Nyöszörög, nagyokat nyög, majd végül õ is elmegy. Lihegve fordul velem szembe, pajkos tekintettel. Imádom, hogy kielégülés után is így ég a tûz a szemeiben!

- Huh, akkor én csutakoljalak le téged?- érdeklõdik, míg én elzárom a vizet. Helyeslõen bólintok, mire õ nyom egy adagnyi krémet a kezébe s szétkeni rajtam, habbá. Eleinte csak figyelem, majd én is becsatlakozom, s én is végigmosom habtestét.  

- Úgy nézek ki, mintha felhõbe estem volna. – Csak vigyorgom a megjegyzését, nekem ugyanis bejön az új rucija.

- Shhh! Habcsókot csinálok belõled! – pisszegem le, s folytatom tovább a munkát. Én sem panaszkodhatok, nyakig habos vagyok. Nagyon beletemetkezem a munkába, mikor megszólal.

- Kisebbség érzetem van, el sem hinnéd. Az múltban én voltam felül – csapja magát fejbe a habos mancsával röhögve. Mire felfogom mit mondott, már jön is a röhögés. Ezt õ sem mondta komolyan, ugye?

- Hogy teehh? – Vinnyogom, mire õ sértõdötten csücsörít rám.

- Én hát. – Fonja össze habos mancsait a habos mellkasán. Roppant vicces látvány ám! Még a szemöldökeivel is próbál rám hatni, de végül csak elröhögi magát. Na azért! Lemossuk magunkról a sok habot, majd megyünk törölközni. S ha már száraz a popsi, jöhet az alsó is, ne egy szál farokban flangáljunk egész nap. Fõleg nem reggeli közben…

Ace egy hatalmas nagy habos – ha tudtam volna hogy ennyire szereti, nem engedem, hogy lemossa magáról – muffinnal csókolózgat elõttem. Roppant erotikus látvány… az egész képe krémes-habos, én pedig túl messze ülök, hogy lenyalhassam. Kicseszés! Magáról szedegeti le, ujjait nyalogatja, én pedig beledöglök a látványba. Mocsok!

- Te kis disznó – közlöm vele, mire megáll cicamosdásban.

- Hátt ez most így sikerült, általában tetõtõl talpig olyan szoktam lenni. – Eddig bírtam, átnyúlok s egy kisebb habmaradványt szedek le az arcáról, s nyalom le az ujjamról. Hm, de finom!

- Nem rossz – jegyzem meg, mire õ feláll s elmegy megmosni a képét. De jó, hogy elõbb zuhanyoztunk! Megeszem a saját adagomat, majd egy cuppanós puszival elbúcsúzom a tökmagtól. Dolgom van, s neki is. Biztos vagyok benne, hogy hamarabb összefutunk, mint gondolnánk…

*~(¤)~*

A melóhelyre robogok a kis drága vörös kocsimmal. Kissé félek, hogy egy halom követ fogok ott találni, hisz nem épp a legmegfelelõbb kezekre lett bízva a hagyatékom, de nagyot csalódok, jó értelemben. Még áll, szép tiszta s láthatóan minden a helyén van. Tökéletes! Délutánig motoszkálok a bárban, szétnézek, beszélgetek majd elzúzok. Haza kéne menni váltás ruháért, mert már én érzem magam kényelmetlenül az elõzõ napiban.

Épp egy piros lámpánál állok s várok a soromra, mikor motordübörgésre leszek figyelmes a halkan szóló rock mellett. Nem nagyon csípem a kétkerekûeket, fõleg mert a vezetõjük általában pofátlan. Rühellem, mikor a kocsisor között robognak, aztán fel vannak háborodva, ha nem férnek el. No mindegy is.

Ahogy a visszapillantó tükörbõl figyelem a közeledõ jármûveket, feltûnik az ismerõs kígyó szimbólum. Széles vigyor terül el az ajkamon, s szabad kezemmel a kissé borostás államat simítgatom. Hajaj… Csak nem a Tökmag? Ha nem is, remek kis szórakozás jut az eszembe. Még piros a lámpa, elõkotorok egy szál cigit, a képembe gyûröm s meggyújtom. Eközben végig turbóztatom a motort, s láthatóan ezzel felkeltem a motorosok figyelmét. No nézzük csak, ki gurul közelebb? Megáll az ablakom mellett, majd a bukósisakja szemellenzõ részét felpattintja. Ismerõs huncut szempár néz rám.

- Szia Pöttöm – dörmögöm neki, míg lazán fél kézzel a lehúzott ablakban van bal kezem, a jobbal pedig a kormányon támaszkodom. A cigi ott libeg a számban. – Rég láttalak.

- Provokálsz? – kérdezi, mire én vállat húzok. – Mindjárt vége a gyalogos zöldnek…

- Ugyan, nem értem mire célzol – sóhajtom, de azért fél szemmel figyelem az említett lámpát, s inkább bepózolok az indításhoz.

- Ha nyerek, te tartod – vigyorogja, s pattintja vissza a bukósisakját. Felszisszenek, ugyanis ez teljes mértékben lehetetlen.

- Ha pedig én, beöltözöl lánynak és úgy duglak meg – vigyorgom. Kecsesen beint, s még épp idõben nyúl vissza a motorjához, hogy gázt adjon. Nekem elég a lábfejemmel rányomni a pedálra s gyorsul is a kicsike. Gumi szag csapja meg az orromat a cigim mellett. Ha, ez aztán szép! Tartjuk az iramot, hol én hol õ vezet. A szél a hajamba kap, de piszkosul élvezem. A cigit foggal tartom, a menetszél majd kiviszi a pofámból.

Egy a gond, nekem le kell kanyarodnom hamarosan, ha haza akarok menni. Bár… úgy tûnik egyikünk se bír a másikkal, így nem nagy szám. Rendes dugás lesz és kész: ha hisztizek meg elpicsázom. Intek neki, majd satufék s lefordulok a fõútról, õ pedig csak robog tovább. Lassítok, nem akarok senki sem elcsapni, s folytatom az utat hazafelé, széles vigyorral a képemen.

*~(¤)~*

Két hét telt el, szinte mindennap összejárunk Ace-szel. Hol nála, hol nálam, esetleg elmegyünk valami randi félére egy bárba, hogy egymáshoz dörgölõzve táncoljunk majd kikössünk a lakáson, s rosszalkodjunk. Jó együtt lenni a kölyökkel a hancúrozáson kívül is. Beszélgetünk, marhulunk. Erõsen gondolkodom azon, hogy nem lenne rossz, ha magamhoz tudnám láncolni valahogy. Én és az ilyen gondolatok…

Épp az ölembe döntött fejjel nézi a tévét az ágyamból. Hétfõ van, mindketten pihenünk a hosszú, végigbulizott s dolgozott hétvége után. Önkéntelenül is cirógatom a hátát, néha lejjebb simítok a fenekére, vagy fel a nyakára. Belegondolva… szeretek vele lenni. El tudnám képzelni az életemet nélküle? Elképzelni el, de… el akarom?

- Hé, már egy ideje egy helyen körözöl – dünnyögi. – Simogass máshol is.

- Értem, értem! – vigyorgom, majd benyúlok elõl a lába közé.

- Ahdam…! – nyögi meglepetten.

- Máshol is simogatlak.

- Tévét nézek ember! – háborodik fel, de csak a látvány kedvéért.

- Én meg simogatlak.

- Rendesen csináld… - dünnyögi, míg én széles mosollyal az ajkamon hajolok le hozzá s nyomok egy cuppanósat az arcára. Rögvest tartja a száját egy csókra, s hát na, kedves vagyok meg is kapja. Egyelõre nem hozom még fel neki azt, amin jár az agyam. Át kell még gondolnom.

- Ugye ma csak a házban döglünk? – kérdezi hirtelen.

- Nos, ez a terv… nincs kedvem sehová se menni.

- Fõzünk együtt valamit? – kérdezi felnézve rám, míg én az orcáját simogatom.

- Aha. Persze. Ezer örömmel – mosolygom.

- Az meg kicsoda? Nem ismerek semmi féle Betty-t.- kisöpri a hajat a fejembõl, és lecsókol. Azonban Ace nem szereti ha csak így itt hagyják, így kezecskéimet a nyaka köré fonom, és tovább csókolom. A vörös fürtökkel játszadozom, és próbálok észrevehetetlenül gyûrve  a takarót, arrébkalimpálni, és dörgölõzöm picit.

- Most mentél el… - hagyok neki csöppnyi szabadságot. Az lehet Pumukli, de én egy csökönyös dög vagyok.

- Nem minden arról szól! Itt maradsz még egy kicsit?- harapdálom össze ajkait, és egy kis láthatatlan hiszti jön ki rajtam. Úgy is itt foglak ropi király!

- Dolgoznom is kéne… - jó kifogás, még jobban magammal rántom, és lábaimat összekulcsolom a derekánál. Nem menekülsz höhöö~

- Egy napot kibírnak nélküled!- biggyesztem a bagólesõmet, de apró puszikat nyomok a borostás arcára, ez még a szebbik formája volt az itt marasztalásnak, utána következik a masszív hisztizés! - Csak ma… na… - nyögdécselem fülébe, és arcomat kicsit az övének dörgölöm. Fene a jó dolgodat, ilyen sem voltam még senkivel rajtad kívül. Ötletem sincs hogy miért engedem magam ennek a perverznek, na… de azért én sem vagyok az a szentlélek! Szörnyet halnék ha olyannak születtem volna.

 - Egy délelõttre meghalnak nélkülem. – és még mindig fogadkozik, ez hihetetlen. Tovább csüngve rajta, és bõrét becézgetve. Csak meggyõzöm, vagy ha nem fogok egy kötelet és odakötözöm. Milyen jól nézne már ki…

- Megmosnám a hátadat…- búgom a fülébe a legmeggyõzõbb hangvitelemben.

- A farkamat is… - kérlel szépen, és orrával végigszánt a képes felemen. – Olyan kedvesen. – röhögcsélek , és beleegyezek, megráncigálom a takarót és végre magunkra rántom.

- elõtte rosszalkodjunk kicsit. – igaz hogy megrakott rendesen, kétszer is, de most nem ezt szeretném, egészen más a tervem ezzel a kis bíborkával.

- Megint dugunk?- szétkúrhattad a seggem, plusz még ráadást is adtam, tagadóan megrázom a rakoncátlan loboncomat, mire visszakérdez. – Akkor?

- Falakodunk. – mormogom, és nyelvem végigível az álla alatti területen. Jaj, az ég áldjon meg, vedd már végre észre mit szeretnék, vagy talán olyan zavarban van hogy képtelen gondolkodni? Adam? Áhh…

- Mit ? – én ezt már nem bírom királyi felére markolok, imádom ezeket a formákat, esküszöm meg tudnék értük halni. Végre , úgy látszik leesik neki a tényállás. – Tudod mit? Szarok rá, csináljuk ! – kezd el mohón csókolni, és teljes súlyával belemázol a matracba. Majdnem sikeresen bezúzta a mellkasomat, nagyot nyögve , õ pedig keresgél valamit  a takaró alatt. Végül összekulcsolja lapát kezeit az enyéimmel, és fejem fölé hajtja õket. Ace teljesen leszerelve, és ellazulva. Hát, az idõérzékem teljesen oda van, meg vissza, fogalmam nincs arról hogy meddig nyaljuk faljuk egymást, néha egymáshoz dörgölõzünk, meg kapok néhány ártatlan lökdösést a hátsómhoz. Semmi mozgás nincs, lelépett ez a porba fingó ordító kis dzsigoló. Így végre kikecmergünk a takaró alól, és  mögém állva lépdelünk a fürdõ felé véve az irányt, közben végig csiklandozza hátamat, és végül nyakamat. Kicsit elszabadulok karjaiból, és az egyik szekrényhez megyek elõvenni valami törölközõfélét, de mint egy kiskutya követ, én pedig behajolok, neki is ilyen van, hát kuncogva hagyom neki hogy legeltesse a szemét. Hol van mááár? Próbálom úgy kiszedni azt a két textildarabot, hogy ne húzzam ki a többit is. Két mancsa a csípõmet markolja, és lök rajtam egyet, ó Uram mondd hogy nem.

- Megint?- ezt nem hiszem el, megint kanos? Eszméletlen, ez, ez mindig gyurmászolna …

 - Mit megint? Csak élvezkedem. - dörmögi, miközben hozzám dörgölõzik. Eszméletlen ez a faszi, nem hittem hogy nálam nagyobb kéjenc létezik, de úgy látszik igen.

 - Mekkora kan vagy. – nézek vissza arra a vigyorgó pofára, ami éppen készül megerõszakolni. Az én kis bájos testemet…

- Köszönöm. – elenged, és egy hatalmas pacsi landol a farpofáimon. Jézuska, ez csípett . Talpainak csattogása hallatszik, én még mindig azokkal a törölközõkkel bíbelõdöm, majd megnézem magamat a tükörben. Sármos, fiatal , és most már pénzes. Áhh igeen , gyönyörûséges, mondogatom magamban ezeket az ego növelõ szavakat. Utána nézek ennek az adonisznak, még is hol kujtorog, s lám, ott támaszkodik a zuhanyfülkében, az a rogyasztó póz. Inkább ne hasonlítsuk semmihez, mert rögtön vitorlát bontok. Hívogat a mutató ujjával, és egy perverz fejjel lépek be  a zuhanyfülkébe, de nem gyõzök betelni a látvánnyal.

- Mivel kezdjük? – kérdem tõle huncut hangon, õ pedig lekukkant és félreérthetetlen jelet ad. – Adam, Adam, Adam… - cöccögök, és a vigyor nem szûnik a buksimról.

- Viszonzom. – kacsint rám azzal a csábos szempárral. Keresgélem a csapot, és már zuhog is a langyos víz. Végignyalok számon, lesz itt mit mosni, lesz ám. Kezeimet végigcsúsztatom a hasfalán, és rátérek a lényegre. Még az egyik kezem dolgozik, addig az egyik a mellkasára támaszkodik, és lábujjhegyre állva néha néha lenyalogatom a vízcseppeket a nyakáról. Egyik kezét a seggemre tapasztja, és közelebb húz. Nem is rossz ötlet , hozzádörgölõzöm, õ pedig nyög egyet. Elég férfiasnak hangzott, még sose sikerült ekkora, ügyes vagyok? Ugyan. Hamar elélvez kezeim között, nekem pedig már az orromon folyik már a víz, és fújkodni kezdem a gördülõ vízcseppeket. Felnézek Adamre. Vagyis fel NÉZNÉK, ha a loboncom miatt nem úgy néznék ki mint egy pulikutya. Segítségemre siet, és kikotorja a hajamat onnan, majd megperdít, én pedig a csúszós tálca miatt karjaiba esek.

- Szabad érdeklõdni , hogy mit tervezel? – nyakamba hajol, és már kezdi is a mondanivalóját, róla a víz rám csorog, én pedig egyik kezemmel megtámasztom a fülkeajtót.

- Mondtam hogy viszonzom, Pöttöm… - hogy mi, hee? Pöttöm? Nem kellett tíz másodperc, és a kishaverom kényeztetést kap, lassan vitorlát is bonthatnánk, kapitány!  Én meg csak élvezkedem, de nekem sem kell sok, és lihegve fordulok vele vissza szembe.

- Huh, akkor én csutakoljalak le téged?- veszem elõ a tusfürdõmet, amíg õ elzárja a vizet. Csak biccent fejével, én pedig azonnal a kezembe nyomok egy kicsit, és a mellkasára kenem. Csak nézi ahogy minden egyes porcikáját alaposan átdörzsölök, és õ is a hátamat kezdi el mosni, és sikeresen végigmossuk egymást.

- Úgy nézek ki mint ha felhõbe estem volna. – már teljesen felhabosította ezt a vacakot, és lassan õ is eltûnik benne.

- Shhh! Habcsókot csinálok belõled! – lepisszeg, és munkálódik is tovább. Hát, ha szereti az édességet, azzal tudok szolgálni… Már mindenhol habos egészen a nyakáig .

- Kisebbség érzetem van, el sem hinnéd. Az múltban én voltam felül. – fejbe csapom magam röhögve, ez kurva kínos, szerintem el sem lehetne engem úgy képzelni. Egy éleset belekacag a fülembe, de nem bírja abbahagyni, már a könnyei folynak.

- Hogy teehh ?- sóhajtja el a mondat végét, én pedig megalázott fejjel feleselek neki.

- Én hát. – teszem karba a kezeimet, és szemöldököm fel le hintázik a fejemen. De végül én sem bírom ki hogy ne röhögjek . Leáztatjuk magunkat, és már törölközünk is. Felkapkodja a ruháit, majd kap tõlem egy kis ellátmányt, és egy cuppanósat reggelire. Ott ül velem szemben, én pedig az elõttem csücsülõ habos muffinra nézek. Leszedegetem nagy nehezen róla a papírját, végül nagyra tátva a számat beleharapok. Szó se róla összekentem az egész fejemet, egészen orrtól állig habos voltam. Feltûnés nélkül eszegetem le magamról a maradványokat, Adam pedig egy érdekes fejet vágva nézi a táplálkozásom maradványait.

- Te kis disznó. – éppen az ujjaimat nyalogatnám a sütike után, de megállok, és nyammogva felelek.

- Hátt ez most így sikerült, általában tetõtõl talpig olyan szoktam lenni. – átnyúl hozzám, és egy kis habmaradványt kanyarint le, és megkóstolja.

- Nem rossz. – megyek és kimosakodom, mert így még sem mehetek be a bátyámhoz. Dolgozni, mi másért ? Délután pedig meghozzák a fiúk az új motoromat, wáááhhh~ Adam elköszön, és visszavigyorogva indul lefelé.

*~*~*~*

Felöltözöm, rendbe rakom a lakást egy csöppöt, és indulok is az új munkahelyemre. Tesókám azonnal belemárt  a mély vízbe, mert rám bízza a telefonálgatásokat bízza rám. Egyik értetlen a másik után. Vagy háromszor elregélem azt a forgatókönyvet amit a lelkemre kötöttek, és végre felfogja, remek. Letettem. Elterülök azon a babzsákon ami a saját kijelölt „irodámban” . Már lehúztam három órát itt, de az az egy dolog bíztat hogy az én kis mocim már közeledik felém . A meleg ellenére elkezdem felhúzni a ruhámra a motoros cuccot, Protektoros bõrkabát, meg minden faszomfitty.

- Itt vagytok? Hehehee?? – üvöltöm  a telefonba torkom szakadtból, és meghallom a jellegzetes motorhangot. Azonnal kitöröm az ajtókat, és a bukósisakkal együtt isteníteni kezdem azt a fekete szépséget. Lezavarom róla Phill-t, és azonnal kipróbálom. Õk is jönnek utánam motorral, és felhúzom a kígyós sisakot. Marha jól megy a drága, így meghúzom egy kicsit a bajszát, ám egy keresztezõdésbe érve le kell hogy támaszkodjak, mondhatni belerohadok a fekete hacukába. Elnézek jobbra, ballra, és egy vörös kocsi  kerül a látóterembe.