- Tudod, hogy kell elcsábítani te szemtelen – dörmögöm, majd ajkaira tapadok. Fel se tudnám sorolni hány alkohol íze jut így át az én számba, de kivételesen nem bánom, így legalább mindkettõnknek jut belõle. Az asztalra ültetem, leügyeskedem róla a nadrágját és alsóját, majd a szinte kõkemény szerszámára markolok. Feszegetem a határokat, élvezem, ahogy szemeivel könyörög azért, hogy elmehessen. Én azonban nem vagyok ilyen kegyes, azt akarom, hogy mindenhogy szenvedjen azért, amit tett.

- Csinálsz még ilyet? Mit lehetett enni azon a csajon? Találkoztok még most is? – faggatom, míg kezemmel rajta dolgozom hol lassabban, hol gyorsabban. Õ meg csak remeg, nyög, könnyes szemmel bújik, de nem tud meghatni. Én is léptem félre, de legalább volt bennem annyi gerinc, hogy már az elején tisztáztam, hogy ez csak így fog menni. Talán eme gondolat az, ami megadja a kegyelemdöfést, s vesz rá arra, hogy vetkõzzek, majd mindenféle elõkészület nélkül beléhatoljak.

- Awghhh?!  Adam... én-én nem... – próbálna valami választ vagy akármit kinyögni magából, de olyan durván teszem magamévá, hogy elakad a lélegzete is, s egyedül pár kéjes hörgés hagyja el ajkait. Pár könnycsepp gyûlik össze szempilláin, de nem csodálom, olyan intenzív ez, hogy én is alig bírok magammal. Pár lökés és olyan hirtelen ér az orgazmus, hogy kihúzódni sincs idõm.

- Basszus… – pihegem, majd húzódom ki belõle. Ez jó volt? Nem. Gyors volt, megkaptam, amit akartam, de ezt bárkivel megtehetném, miért pont vele kéne? Felesleges egymást tönkre tennünk, így is beletapostunk már kellõ képen a másik lelkébe. Ez az érzelemmentes dugás pedig tökéletes volt arra, hogy erre ráébredjek…

Szavak nélkül kezdem el felrángatni rá a cuccait, amit õ hagy is. Tekintete nem olyan ködös már, bár még így is lerí róla, hogy részeg.

- Hazaviszlek… nem maradhatsz így itt – közlöm vele a nyilvánvalót, de õ mintha meg se hallaná a szavaimat, mellkasomnak dõl. Nagyot sóhajtok, majd valahogy kivonszolom, beültetem a kocsimba, s onnantól repesztek a lakásához. Végig úgy csüng rajtam, mint egy gyerek, akit elhagytak a szülei. Nem hat meg, már nem. Ennek véget kell vetnünk, s hiába taknyozza össze a nagy sírásában a pólómat, nem foglalkozom vele. Nem fogom megvetni, nem fogom gyûlölni, az utcán se fogom leköpni, de mint szeretõk, nem fog menni a dolog. Rob ajtót nyit, nem is kérdez semmit se, látja, hogy a kis szaros épp túlteszi magát rajtam. Bekísérem, az ágyra fektetem, majd mikor fordulnék el, hogy elinduljak kifelé, elkapja a pólóm alját, s nem ereszt.

- Maradj még, kérlek… - nyögi be lebiggyesztett ajkakkal, majd mint egy kisgyerek, prüttyögni kezd. Ne. Komolyan. Ne. utálom, ha sírnak. Fõleg, a férfiak. Ne csinálja. Komolyan, tényleg, ne.

- Részeg vagy, elmondtam már egyszer nem? – kérdezek rá összevont szemöldökkel. Soha nem láttam még ilyennek, akkor se, mikor be volt nyomva. Erre csak még jobban sírni kezd, de szerencsére már némán, nem bömböl se kérlel. Nem, ez nem fog menni. Fáj, nekem is, érzem, de ez van.

- Én úgy is csak erre vagyok jó, nem? Egy numerára, ha épp szükség van erre – hisztizik, mielõtt kiléphetnénk az ajtaján. Nem könnyíti meg egyikõnk dolgát se, az biztos. Csak bõg meg vergõdik, én pedig bezárom magam mögött az ajtót. Nem, nem fogom meggondolni magamat, mert ennek már annyi. Surrannék én ki a házból lelkesen, de Rob, a lakótárs, betotyog elém végbélkezelt képpel.

- Már négy napja iszik. Ha kijózanodik újra kezdi, a bátyja halálra aggódja magát. Olyan lesz, mint az apja, aki mellesleg a második legkeresettebb bûnözõ a városban – még szipog is, míg ajtót nyit nekem, hát egyem a tökét.– Féltem õt. Mindig is megkülönböztetés érte e miatt, arról a sok törött csontról nem is beszélve, amit édesapja okozott neki. De minek is mesélem ezt neked? Menj.

Nekem se kell ezt kétszer mondani, elindulok vissza a munkába. Egész úton zenét bömböltetek, hogy a gondolataimat se halljam. Vége lesz, az lesz a legjobb. Tényleg.

*~(¤)~*

Három hónapja nem hallottam semmit se tökmag felõl. Nem keresztezõdtek útjaink, nem jött be a bárba, én pedig szépen lassan túltettem magamat rajta. Nem voltam mérges, nem utáltam, nem vetettem meg. Ismerõs idegen lett számomra, nem több. Aztán Rob, fogalmam sincs milyen felindulásból, felkeres. Meghalt Ace-ék nagyija, a temetése pedig pár nap múlva lesz. Persze mikor rákérdezek, hogy ezért miért kellett bejönnie a bárba, s nekem errõl miért kellene tudnom, õ elkotyogja, hogy reméli, hogy helyre rázom a kölyköt, mert már így is úgy néz ki, mint egy zombi. Miután iszik pár pohárral, elég rámenõsen követeli, hogy toljam oda a seggemet, s hiába magyarázom neki, hogy ez nem oldana meg semmit se, õ csak folytatja, míg meg nem ígérem, hogy elmegyek.

Nem kellett volna. Sokan vannak, s az öltönyöm is alig jött fel rám, ugyanis sikerült hasra kicsit felszednem. Rob hamar megtalál, s végig kísér mindenen, leültet maga mellé.

- Ki az Ace bátyja mellett? – teszem fel a kérdést, de mielõtt válasz jöhetne, megszólalnak a harangok. Némán ülöm végig a ceremóniát, ami kicsit feszélyez. Egyedül az öreg temetésén voltam, aminek már jó pár éve. A család többi tagjáról nem tudok semmit, anyámról hallottam pár dolgot, úgy két éve, de azóta passz mi van vele.

Miután lemegy a ceremónia Rob odamegy az említett furcsa, õszes hajú fazonhoz, aki nagy döbbenetemre maga Ace. Aha, ezért mondta nekem Rob annyira, hogy jöjjek el. Azonban én ezen nem tudok javítani.

- Sziasztok, köszi hogy eljöttetek. – Ace rám se néz, csak Robot bámulja beesett szemeivel. Mivel nem szól semmit, csak elindul, Rob maga után ráncigál, hogy kövessük. Nem ellenkezem, azt is csendben végignézem, ahogy Ace próbálja a motorját beindítani, de nem megy neki.

- Majd én elviszlek. - teszem kezemet a vállára, de kibújik alóla.

- Nem kell, megyek gyalog – makacskodik.

- Ace! – szólok rá. – Gyere. – Rám néz, majd bólint. Sikerül beülni a kocsiba, én pedig beindítom a motort, s elindulunk. Magamhoz viszem, hogy legalább a macskát lássa, hogy jó gondját viselem. Nem nagyon akaródzik neki feljönnie, de nem hallatja hangját. Annyit emgérdemel, hogy ezt letudjuk normálisan.

- Hogy lerobbantál… - csodálok rá, nem jó értelemben, majd beletúrok a hajába. – Gondolom a sok aggodalom…

- Adam, ha megint csak a vágyaid kiéléséhez kellek akkor keress egy nõt magadnak. Talán jobban meg is érdemel, mint én. – motyogja, ami meglep. Na, most már önmarcangolás megy? Remek. Akkor ezt a beszélgetést folytassuk csak valahol ülve, ez az elsõ gondolatom. Szóval míg pislog rám értetlenül, megragadom a karját és megpróbálom a kanapé felé irányítani, õ azonban ellenkezik rögtön.

- Nem akarlak se megdugni, se más vágyamhoz használni – közlöm vele õszintén, majd folytatom, mert látom rajta, hogy ez se hatotta meg. – Beszélni akarok, rólunk.

- Van rólunk még mit beszélni? – kérdez rá grimaszolva, de miután kihúzza kezét a szorításomból, csak leül a kanapéra. – Essünk túl rajta. – Mivel nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, fogok egy széket, majd fordítva ráülök nem messze tõle. Ne legyünk túl közel, még a végén azt hiszi, csak dugaszolni akarok.

- Nos… - köszörülöm meg a torkomat, majd kezdem el a beesett szemeit nézni, meg a nyúzott képét. – Rosszul festesz.

- Ez csak rólam szól – sóhajtja.

- Biztos?

- Figyelj, most mondjad mit akarsz, különben megunom és hazasétálok – néz rám komolyan, míg én a szék háttámlájára fektetem kezemet, arra pedig az államat.

- Rob mondta, hogy szarul viseled a dolgokat.

- Meghalt a nagymamám, aki felnevelt, min kell ezen csodálkozni? – morogja. – Úgyse érted meg.

- Hát tudod, engem is két ember csinált – kezdek bele – meg fel is nevelt egy, de most nem fogok belemenni a gyerekkori horror történeteimbe. Emellett nem is errõl akartam veled beszélni, hanem arról, hogy nem haragszom a történtek miatt.

- A történtek miatt? – kérdez vissza.

- Amiért nem hagytam magamat megdugni, pedig megígértem, s betojtam miatta, aztán te meg emiatt félreléptél. Nem akarom, hogy emészd magad miatta – sóhajtom unottan. Nincs kedvem ilyenrõl beszélni, de ha már szakítok vele, akkor normálisan akarok, átbeszélve a dolgokat. Vele komolynak éreztem, normálisan le akarom zárni magamban is.

- Oh – tudja le ennyivel, majd inkább a házat kezdi el felmérni, minthogy a pofámat nézze. – Ennyi?

- Azt hiszem, igen.

- Szóval nem haragszol, de hagyjuk abba – tudja le röviden a dolgot. – Tudod ezt a kocsiban is kinyöghetted volna s akkor nem kellett volna ide feljönnöm – motyogja. – Kokó?

- Biztos az ágyon alszik – felelem egy kis hallgatás után. – Megtartom.

- Jó, én úgyse tudnék róla gondoskodni most – susogja, míg halvány mosollyal a szoba felé néz. – Szóval ez ennyi volt. – Nem is tudom magának mondja e vagy nekem, de mindegy is, nem tudnék rá ígyse-úgyse válaszolni. Szörnyen fest, s a gondolat, hogy miattam is, kicsit szarul esik. Szemétláda vagyok, ez tény, de szerettem ezt a hülyegyereket. Még mindig szeretem, de… nem. Nekünk ez nem menne. Jó volt, de ennyi volt.

Talán õ is erre gondolhat, mert feláll, majd egy furcsa s kibaszottul kellemetlen búcsúzkodás után elengedem útjára. Azt mondta sétálni akar, mert szüksége van erre egy ilyen nap után. Kicsit röstellem, hogy pont a temetés után kaptam el egy ilyen rövid, de kínos beszélgetésre, de máskor úgyse ment volna. Így legalább túl van két dolgon.

Figyelem, ahogy lesétál a lépcsõkön, majd lassan eltûnik a szemeim elõtt, csak ezután zárom be az ajtót, hogy aztán a hajamba túrva kezdjek el leöltözni. Nem tetszik ez az öltöny dolog, szóval átváltok valami kényelmesebbre, aztán levetõdök a kanapéra, ahol még elõbb õ volt, majd rágyújtok.

Basszus, pedig akartam, hogy menjen ez a dolog kettõnk között. Még hagytam volna magamat megdugni is, ha hagyott volna egy kis idõt, komolyan. Csak kellett volna pár nap, míg lenyeli a büszkeségem, komolyan. Miért kellett ennek így alakulnia? Basszus.

Bassza meg.

6 év múlva

Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy az elõttünk álló néni a nagy kocsival csoszog, pedig biztos vagyok benne, hogy két dolgot fog csak venni. Nem baj, el kell állnia az utat, bohóckodnia kell a nagy bevásárló kocsival, mert még a végén nem sajnálná meg senki se.

- Apa, kaphatok valami csokit? – kérdezi az elõttem ülõ, lassan öt éves lányom elgondolkozva, míg a polcokat nézi. – Csak egyet – emeli rám mélybarna tekintetét, amit az anyjától örökölt, a szép ajkaival és csinos pofikájával együtt.

- Csak egyet – ismételem. – Kakaót is vennünk kell.

- Ne hideget, attól fájt múltkor a pocim – csacsogja, míg én helyeslõen bólogatok, hogy értettem.

- Por alapú, tejben oldódót kapsz prücsök, meg egy csokit. Epres jó lesz?

- Azt már nem szeretem apa – hívja fel rá a figyelmemet, mire én grimaszolok. Oh, de jó! – Ahogy a pizzát se.

- Na, hékás – förmedek rá. – Tudod, hogy apád konyhai képessége kimerül a kész ételek melegítésében és a kakaód készítésében – emlékeztetem, míg a pisze orrát a mutatóujjammal megnyomom, õ pedig erre fülig érõ vigyorral pislog rám.

- A salátáid is finomak, apuci. Meg a grill husid.

- Áh, a varázsbecézés – sóhajtom lemondóan. - Tudod mit? – veszem ki a kocsiból, amit csendben tûr. – Te menj s válassz bármit, de csak egyet, addig én kérek ki húst, s csinálok valami salátás-grilles izét belõle.

- Rendben van – bólint helyeslõen, amitõl a két csurkába fogott vörös, loknis haja táncol arca mellett, majd miután megigazítja a felgyûrõdött szoknyácskáját, megindul az édességek felé. Tiszta anyja, jellemileg is. Szerencsére.

Mivel a hús pult ott van közel az édességeshez, s mivel a bolt se olyan nagy, nem félek attól, hogy elveszne a kisasszony. Amúgy is, a tájékozódó képességét és a probléma megoldásait tõlem örökölte, szóval feltalálná magát. Kikérem a húst, majd mikor becsomagolja a hentes, elveszem, s belerakom a kocsiba, amivel aztán sikerül neki is mennem egy nézelõdõ faszinak.

- Bocs haver, vaksi vagyok – kérek elnézést zavart vigyorral, ami hamar a képemre fagy, mikor az illetõ döbbent arca szembe kerül velem. – Szent szar…

- Adam? – néz rám döbbenten egy férfiasabb kiadású, de még mindig kicsi s kihívóan öltözködõ Ace. A haja most épp újra fekete, kicsit rövidebb, mint ahogy emlékeztem.

- Ja, hali – emelem fel az egyik mancsomat bamba mosollyal, amire az õ ajkaira is kúszik egy mosolycsonk. – Mi járatban?

- Vásárolok, mint te – teszi hozzá, majd a kocsim tartalmára néz. – A környéken laksz?

- Jaja, elköltöztem a régi putriból úgy öt éve… - kezdenék bele, de a felénk szaladó vörös kisördög megakadályoz benne. – Na, sikerült választanod? – kérdezem, míg Rebecca a lábamhoz szalad, s felnyújtja a csokis kekszét. - Oh, cseles, ebben több is van.

- De egy csomagolás – feleli okosan csillogó szemekkel, én pedig bólintok egy aprót és a kocsiba rakom az édességet, hogy aztán a lányomat is beleültessem.

- Õ a…? – kérdezne rá Ace, de láthatóan a torkán akad a szó.

- Nem nyilvánvaló? – fordítom a kocsit úgy, hogy rá lásson a lányomra. – Tõlem örökölte a szépségét! – mutatok magamra, mire Rebecca elmosolyodik.

- Apuci, megint bohóckodsz? – kérdezi, ami láthatóan totál beteszi a dolgot Ace-nél.

- Gr… gratulálok – motyogja. – Hol a feleséged? – kérdezi, körbe nézve, mire én felsóhajtok, és felemelem a kezemet. – Nincs gyûrûd. Élettársad?

- Szingli apuka vagyok.

- Mi az a szingli? – kérdezi Rebecca belekotyogva.

- Olyan bácsi, aki a macskájával alszik, ha van neki – oktatom ki a lányomat, aki kicsit oldalra fordítja a fejét.

- Kokóval?

- Még meg van? – döbben meg újra a fiúnak már nem igen mondható kölyök… srác… ember, na.

- Naná – mosolygom. - Próbálom nem hizlalni, hogy olyan cuki macsek maradjon.

Olyan furcsa, azt hittem nehezebb lesz vele beszélgetnem, ha egyszer újra látom, erre, inkább õ nem tud se köpni se nyelni. Most mi legyen? Búcsúzzak el s menjek el, vagy érdeklõdjem felõle, hogy megy a sora, mizujs a bátyjával? Jó kérdés…

-          - Öhm… - kezdeném el a meg nem fogalmazott, fejemben szöszös gondolatok összefogalmazását egy tömör mondatba.

-         - Ja szevasz neked is – emeli velem szembe a tenyerét, ami igazán meglep, ugyan is elutasító mozdulatnak veszem, nem csak veszem, tudom.  – Elhoztam a nálam felejtett cuccaidat. Elsõnek ki akartam szórni, de gondoltam, hátha kellenek. A fogkeféd is benne van valahol. A használt alsóid között. Na hát ja, ennyi. - elszorul a szívem, és ez mind az én hülyeségem miatt van. .Azért ilyen hideg a viselkedése, kopár  a tekintete, és összezavarodott, tehetetlen feszengõ az én testem, és ez a nagy izomból formázott szervem.

       - Adam, figyelj, a tegnapi… - kezdek bele melankólikus hangvétellel.

       - Nehogy már bocsánatot kérj, hülye gyerek. – nagyot szusszanok zavartan, nem fogom fel a helyzetet, idehozta a cuccaimat, és így viselkedik velem, már el is döntötte hogy akkor szakítani akar velem? Milyen kegyetlen, mi mindketten.

- Nem is akartam! – vetem oda neki a szavakat nagy rikkantással. Õszintén? Fasz tudja mi van…ez a se veled se nélküled? Vagy tán a „ van helyetted egy szõke kurva akit kúrhatok „ õszinte mondat megfogalmazási ideje?

- Akkor jó – válik ismételten kemény kõszoboréhoz hasonlóvá az összes vonása, ami engem megijeszt, nagyon is, és felráz abból a hülyeségbõl amit tettem. – A macska marad nálam, ott jobb helye lesz, mint itt. Annyi, hogy a kulcsot nem kell visszaadnod, lecseréltetem a zárat, szal no problemo. – megfoszt mindentõl, és még ki is gúnyol azzal, hogy ilyen könnyelmûen vesz mindent?

- Várjál, te most kidobsz? – bököm ki végre a kínos tényt, ami miatt itt feszengek. – Még te dobsz ki? – rikkantom, Rob meg gyõz kimaradni az események hadából, mindenki feldúlt és ideges, zavarodott az egész légkör.

- Figyelj. Ha két vonalas cén akarsz vonyítani, kímélj meg tõle. Ha cirkuszt meg drámát akartam volna, egy nõt kefélek vígan. Világos? – csak nyelek g hatalmasat döbbent arccal  -  Igen. Kiraklak. De hívhatjuk a facebook szerint bonyolult kapcsolatnak, vagy világi nyelven nyílt kapcsolatnak. Csak jó lett volna ezt már az elején közölni, s akkor nem tartom a farkamat a gatyámban. – ámulok és bámulok, a vöröslõ ördög éppen a nevére akar hallgatni…

- Te most… most mirõl… mirõl beszélsz? – dadogom kissé megrázott fejjel, el sem hiszem, hogy ilyet mondott, nagyon ideges lehet, és ez mind miattam.

- Arról, te kis szemét, hogyha tudom, hogy félre dugósan jövünk össze, akkor nem tartanánk itt. – szóval ez is csak ilyen „ gyere dugjunk párszor majd elleszünk” kapcsolatot akart kihozni ebbõl? Nem tudhatja hogy melyik vén, szõrös ujjú faszi erõszakolt meg, s én ebbe majdnem belepusztultam lelkileg, mert történetesen anyámnak, és bátyusnak nem mesélhettem róla. Nem tehettem, bemocskolt volna mindenki elõtt ha nyomozásba, meg feljelentésbe torkollt volna az egész.

- Kis szemét? Én? – emelem meg  hangsúlyom a mondatom közepétõl kezdve, mert igen csak igazságtalannak tartom a helyzetet, még ha én is vagyok a ludas mindenben.

- Nem én rohantam el egy kudarc után hisztizve, majd kezeltettem le magamat valakivel, aki vevõ volt rá. Annyit mondtam, hogy várj egy kicsit, míg megdughatsz! – kész, itt nem ismerek ránk, azt hittem minden jobb lesz és nem fogjuk ezt tenni, fõleg én nem.

- Meg akartál erõszakolni! – hunyom le a szemeimet, és rikkantom hisztisen, feltûnik csukott szemeim elõtt az a sok kép, és cikázó hang.

- Akart téged a halál megerõszakolni, hülye gyerek! – Többször is dugtunk már, durvábban is, csak épp hisztis voltál, szóval ha már én voltam felül, bemagyaráztad magadnak, hogy megerõszakollak. Én nem folyamodok ilyenekhez. Tudom, hol a határ… s tudom, hogy kell elérni, hogy ne kelljen ilyet tennem. Amúgy meg mi a fenének magyarázkodom neked? Ha akarsz valamit, mondjuk dugni még, tudod a telefonszámomat. Másra úgyse vagy te se jó. Na léptem. – csak állok két lábbal a földnek ragadva, nézek magam elé, és azon tûnõdöm, lehet ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam életemben. Rob értetlenül vicceskedve lök a vállamon egyet, de a kigördülõ könnycsepp érteti meg velem mit is tettem. Most már akár meg is halhatok. Férfiasan bevallom, ettõl kezdve sokat sírtam, és úgy érzem még fogok is. 

*~*~*~*

Egyik este, éppen a harmadik szétcsúszott napom után, egy üveg Jägerrel, és pár üveg sörrel, egy fél üveg vodkával indulok el a sötétben a fõhadiszállásról magányos farkasként. Adamék bárja felé vesz az utam, csak a lábamra hagyatkozom, az agyam készenlétben, de teljesen elzsibbadva a sok italtól korrdinálja viccesre a mozgásom. Pár napja csak így tudom lekötni a figyelmem, és egy dologra koncentrálni. Amint beesem az ajtón a biztonsági õr a hónom alá nyúl.

-          - Jerry, ugye tudod, hogy szét lesz rúgva az a nagy valagad ha akár egy porszem is rám esik? – nagy sóhajjal támogat el a pultig, ahol az egyik hülye picsávál verem ki a biztosítékot, mondjuk õ új lehet, ekkora cickókkal nem kell törölgetõ rongy. Ilyen abszolút szippantókeblû nõszeméllyel is ritkán találkozik az ember, fõleg hogy ennyi eszük van. Nem ez a lényeges, addig viaskodom vele, hogy kiakad és az irodába megy. Pár perccel késõbb meglátom az elõrimánkodott személyt, nagy szemekkel figyel, én pedig riga lánc lazaságúra iszogatva magam botladozom közelebb hozzá.

-          - Na végre, bassza meg! – csettintek egyet a nyelvemmel megrovóan, és olyasfajta képpel állhatok elé, mint amikor a temperát jól elkenik egy papíron s nem adnak hozzá vizet, megragad a kezemnél fogva ahogy egy leszúrt rittbergert dobnék éppen dupla csavarral.

-          - Fuh, de mozog az a szaros bár… - állapítom meg a kevésbé kecsegtetõ tényt, nem igazán földrengés biztos ez a hely, kéne pár oszlop.

-           Nem, csak részeg vagy. – összemosódott számomra az arca, nem látom, csak egy bájos kuncogással felelek igen érdekes mondatára.

-           - Az is lehet ám, hmmm!

-          - Gyere… Nem tudom miért jöttél, de csak bajt hozol a fejemre, hülye gyerek.

-           - Na, ne légy erõszakos! – ciccegem ismént, és hisztisen húzom a kezemet kissé el tõle. Beráncigál a irodába, remek! Ez még úgy sem volt összehányvavetve általam! – Az alkalmazottaid bunkók! Ki akartak dobni! – dadogom végre leülve arra a nyomorult székre.

-          - Ha ilyen kõ részeg vagy, nem is csodálom. S mit akarsz itt? – az én agyamba pedig egetlen hatalmas gondolat kúszik. mondhatni ilyen részegen csak egy dolog józaníthat ki… az pedig nem más mint a …

-          - Mit is…?Oh, meg is van! – vigyrgok rá egy olyat, hogy önként a gatyáját is letolná ha folytatnám. – Azt akarom, hogy megdugj. Rendesen.– nyalok végig az alsó ajkamon, õ meg ott áll és les mi az istent akarok. Igen, jól hallottad, megdugni, engem, rendesen, menjen az a kis jel az agyadig, ohó, dudorodik az a gatya, szóval most nem vagy mérges, inkább éhes.

-          - De tök le vagy szedálva faszfej.. – szusszanja kissé lehunyt szemekkel, majd megrázza a fejét. Nagyot sóhajtva teszem szét a karjaimat, és kezdem bontogatni a gatyám, már szerencsétlenkednék az övvel mikor közelebb lép. – Tudod, hogy kell elcsábítani te szemtelen.  – és megcsókol, igaz hogy bûzlöm a piától, de megcsókol. Lassan felemel a hónom aljánál tartva, és az asztalra ültet, majd kissé felemelve bújtat ki a farmerembõl, és a gatyából egyszerre. Rámmarkol, majd addig játszik velem, még a végét nem járom, nem tetszik hogy nem adja magát nekem de  ez is több a semminél, vagy kevesebb? És bután viselkedem egyre jobban eltaszítva magamtól? Jó kérdés, ennyi idõm nincs gondolkodni rajta, mert a kicsi Ace tövére fog és nem enged a gyönyörömnek.

-          - Csinálsz még ilyet? Mit lehetett enni azon a csajon? Találkoztok még most is? – szórja felém a kérdéseket,én pedig egész testemben remegni kezdek, és a kezére fogva hajtom le a fejemet, majd kissé könnyes tekintettel nézek fel, vissza rá, és megrázom a fejem, nemet válaszolva. Összeszorongatott ajkakkal szuszogok nagyokat az orromon keresztül, nem tart tovább annyira sakkban, hanem lecibálja magáról a gatyáját és semmi elõkészítés nélkül vágja magát belém.

-          - Awghhh?!  Adam.. én-én nem.. – szabadkozom, és sikkantom el magam hangosan felakadó szemekkel mikor rákezd a tempójára, és rám borulva magához ölel. Vajon mi járhat a fejében? Édes istenem, mondd hogy csak egy álom, hogy itt kefélünk az irodaasztalán. Üssenek már fejbe és ébredjek már fel az istenért. Tovább potyognak a könnyeim, de lassan heves zihálás lesz rajtam urrá, és megfeszül alatta a testem ahogy belém élvez. Nem szokott ilyet tenni, mi van vele? Adam…

-          - Basszus…. – lihegi, még kihúzódik belõlem. Majd lenyugodott tekintettel , szinte már hidegen közeleg, felhúzza a cuccaimat. De elõtte még alaposan megnéz magának, az ital kissé kiszállt a fejembõl, és a karjaiban találom magam felöltöztetve. – Hazaviszlek… nem maradhatsz így itt.  – hidegül el a tekintete, de én erre fittyet sem hányva borulok lassan a mellkasához, majd tesz be a kocsiba hátra, és robogunk a fõhadiszálláshoz. Felcsörtet velem, én csendben vagyok, csak összekönnyezem nagy foltokban a felsõjét és  hallgatok. Mint ha tudnám mi jönne most. Dörömböl, Rob ajtót nyit, majd becipel. Az ágyra rak, lefektet, csak úgy ruhástól, és menni készül. Megragadom a pólóját és nyekeregve megszólalok.

-          - Maradj még, kérlek… - lebiggyed a szám, és hüppögni kezdek. Mekkora barom voltam, pánikbeteg, kapuzárási pánikos hülye barom bevallom. Kivár, rámnéz, és összehúzva a szemöldökét mér végig.

-          - Részeg vagy, elmondtam már egyszer nem? – még jobban elkeserít, már tudatomnál vagyok és felfogom mi történik, potyognak a könnyeim némán.Elindul az ajtó felé, elengedem a szorításomból  de az utolsó kinyekkent, teljes elkeseredésembe fulladt mondatomat még megvárja háttal nekem.

-         - Én úgy is csak erre vagyok jó, nem? Egy numerára, ha épp szükség van erre. – és tessék, végleg eltört a mécses, és keservesen bögni kezdek oldalamra dõlve, összekucorodva magzat pózba , még õ kilép az ajtón, és szembe találja magát ezzel a rakat szerencsétlenséggel, Robbal. Amég én hangoskodva kisírom magam pusmogás zajlik ezzel az információközlõ apró susmogással.

     Robert lehajtott fejjel mesél Adamnek.

-          - Már 4 napja iszik. Ha kijózanodik újra kezdi, a bátyja halálra aggódja magát. Olyan lesz mint az apja, aki mellesleg a második legkeresettebb bûnözõ a városban. – töröl egyet az orrán, majd nyitja az ajtót a vörösnek. – Féltem õt. Mindig is megkülönböztetés érte e miatt, arról a sok törött csontról nem is beszélve amit édesapja okozott neki. De minek is mesélem ezt neked? Menj. – tessékeli ki az ajtón.nem tudom mi történhetett ez után odakint, mert magammal foglalkoztam, kitotyogtam nem épp stabilan a mosdóba, szükséget elvégezni mikor letolt gatyával álldogállva megtámasztottam a csempéket.

*~*~*~*

Sok idõ telt el. 3 hónapja semmi. Ha azt hinné bárki is, hogy felhõtlenül telt ez a pár hónap csalódhat bennem, mint bárki más , bármikor, bármiért. Eme elválós eset után egy héttel kaptunk egy telefont, hogy a bennünket felnevelõ nagyink, Silvia kórházban van, és nem akármilyen betegséggel.  Agyi infaktust kapott, és képtelen mozogni. Amikor meghallottam forró zuhanyként ért  a felismerés. Bátyus viszi az üzletet nagy kínok közepette, én pedig járok látogatni, gondozni õt.

Utóbbi idõkben „ elhanyagoltam magam” .  Késõn fekszem , korán kelek, a munkába futok, utána nagymamámhoz. Ennyi éves vagyok, és lám mint egy gyerek. Valahogy nem érdekel mi van körülöttem. Még egy furcsa tény selylett a szemeim elé. Még aggódtam, a korom jóval elõbb utólért. A hajamat csak kis kontyba kötöm össze, ami már rémisztõen beleõszült az aggodalomba. Nincs kedvem vele foglalkozni.

Éppen a bátyámnál voltam mikor ismét idegremegtetõ üzenetet kapzunk a kórházból. Nagyi elaludt. Immár végleg. A sírás mindkettõnkön rendesen rajta volt, és nem ská erõt kellett vegyek magamon, mert intézkedni kellett. A temetésre mindenki eljött akit hívtunk, bátyussal megyünk elöl, hallgatózva Robot veszem észre hallás alapján meg még valakit, de nem is foglalkozom vele, eléggé leköt a gyász. A vonulgatások alatt fülöncsípek egy beszélgetést fél füllel.

-          - Ki az Ace bátyja mellett? – és ennyi, nem hallok többet, mert kongnak a harangok, és jön a szívszorító szertartás, amit én komor arccal ülök végig. Ismerõs kölni szag, de annyira magába szippantott az érzés, hogy nem térek magamhoz. Mikor véget ért minden, lerendeztünk mindent, és oszolni kezdett a tömeg – mivel halotti tort a végrendeletében nem kért szegény megboldogult – Rob ér hozzám közelebb, és mellette egy régen nem látott személy. Hátrasimítok egy kiugróan fehér tincset a szemeimtõl, és köszönök nekik.

-          - Sziasztok, köszi hogy eljöttetek. – csak Robbal tartom a szemkontaktust, én, nem is tudom mit reagáljak. Eléggé szottyosra sírtam magam ahhoz, hogy ne tudjak sehogy sem reagálni.

Követnek engem, én pedig próbálnám beindítani a motorom, de nem megy, bedöglött. Hát igen, ez van ha valaki ritkán használja.

-         -  Majd én elviszlek. – teszi vállamra a kezeit , én pedig szabadkozva húzódom el tõle.

-          - Nem kell, megyek gyalog.

-          - Ace! – szól rám nyájasan, de még is parancsolóan. – Gyere. – érzelmek nélküli arcom rá tekint, és fejem bólint. Nem tudom miért megyek vele. A végén még kiderül, hogy felszedett egy csajt, és csak szánalomból visz haza, mert már eljegyezte, és õt gyömöszöli és… mit kezdek majd magammal? Fogalmam sincs.

Negyed órai csendes utazással érünk az õ lakásához. Most lesz az, hogy menjek fel, és az a nõ ki fog szolgálni teával, és nekem tûrnöm kell. El kell viselnem, hogy elbasztam, hogy én rontottam el mindent. Lassacskán nyitja az ajtót és beenged, én meg mint valami kuka, csak ott állok öltönyben, és mint egy öregember õsz hajjal, és köhhentéssel nyugtázom a helyzetet. Beljeb tesseget, én meg hagyom, csak letörten, bazilika kilincs orromat lógatva totyogokk. Megállít, és maga felé fordít.

-          - Hogy lerobbantál… - taglalja, még tenyerével az egészen õsz sörényembe túr, szétzilálva a hajamat. – Gondolom a sok aggodalom… - cirógat tovább, én-én nem tudom mire vélni ezt.

-          - Adam, ha megint csak a vágyaid kiéléséhez kellek – sóhajtok egyet – akkor keress egy nõt magadnak. Talán jobban meg is érdemel mint én. – hajtom le a fejem, és nem reagálom le.

Csak ne bánts, a szavaiddal, ne szidj meg.

Kérlek.

Tudom.

Nem tudom mi van most, mi lesz velem,  én, nekem senkim sincsen a bátyámon, és a sittes apámon kívül.

Nem tudom mit kell éreznem most.

Elkeseredtem.

- Van rá egy ötletem… - próbálkozom be egy kis enyhítéssel. Ha már mással nem szolgálhatok, akkor majd elintézem én, csak hát nem úgy, ahogy tervezte. Remélem nem akar lelkizni, végtére is azért jó a pasikkal, mert ott nincs annyi dráma. Már épp az ajkaira tapadnék mohón, hogy kicsókoljam belõle a csalódott dühöt, mikor nemes egyszerûséggel elfordítja a fejét.

- „Ó nem lehet, ma megjött!” – nyekergi, mintha valaki fogná a tökét, de becsszó, nekem nincs benne a kezem a dologban. Menekülne, de elkapom, s elkezdem a durcás képét nézegetni. Dráma. Dráma mindenhol.

- Mi van Ace? – kérdezem.

- Eressz. Hagyjááál Adaam.. – ellenkezik, míg én próbálom visszahúzni. Valahogy birkózni kezdünk, ami totál nem olyan, mint ahogy képzeltem. Végül én kerülök felülre, lefogom kezeit s széles vigyorral nézem a megszeppent pofiját.

- Naaa Pöttöm… –búgom neki, míg a nyakához próbálok hajolni. Erre õ olyan malacvisításba kezd,  hogy csengeni kezd a fülem. S ha ez még rohadtul nem lenne elég, lendíti a mancsát s pofán csap. Míg épp feldolgozom a dolgot, õ megszökik alólam. Jobb is, mert olyan méreg járja át a testemet, hogy majd felrobbanok… 

- Most hova menekülsz faszfej, csak nem az a baj, hogy állt a farkad és nem volt kit ráhúzni?! – ordítok s indulok utána. Õ eközben felszedegeti a ruhadarabjait, amit nagy reményekkel dobott le magáról. Persze nem fogom ezt ennyiben hagyni, csuklójára kulcsolom kezemet.– Mi van, talán eleged lett? Kicsit durvábban szereted, hm, Pöttöm? Válaszolj?!

- ÁÁ, nekem semmi bajom sincsen, „drága” Adam , csak az, hogy ekkora geci is csak egy van a városban, azt is sikerült kifognom!? – köpi a szavakat a képembe.

- Most ez? Ez a bajod? – faggatom mérgesen. – Talán nem bírod elviselni, hogy csak a seggedet tarthatod? He?

- Tudod nagyon unalmas már ez az egész, és… - kezdene bele, de nem hagyom, hogy õ mondja ki. Nem. Ez mindig is az én reszortom volt, még õ se fog tõle megfosztani, bassza meg.

- Ha nem tartod, majd más fogja, ne feledd biszex vagyok, tehát ha úgy tetszik, kúrogathatok mást is – közlöm vele, mire õ becsukja a száját, hümmög meg bólogat.

- Akkor baszogass mást, ne engem te fogyatékos – bújik ki a karjaim közül, de nem is olyan nehéz ezt most megtennie. Nem szorítom már, hagyom, menjen csak. Felkap pár dolgot, mint a telefonját meg a kulcsokat. Nos… hát akkor ez ennyi volt. Azt hiszem.

- Kurva élet… akkor takarítsunk – fújom ki szaggatottan a levegõt.

Nem várok csodát, nem várok semmit. Egyelõre csak ki akarom élvezni a csendet, az ürességet. Kokó is körülöttem sertepertél, mikor végzek a konyha kipucolásával, rá se ismerek. Szerintem õ se, azért nyávog rám úgy. Végül nagy sóhajjal felveszem fél karral s kedveskedve simogatom a füle tövét, amit úgy szeret.

- Ez kellett mi, te kis szörnyeteg? – duruzsolom neki, míg levetem magamat a kanapéra s bekapcsolom a tévét, hogy nézzek valamit. A kis dög az ölemben alszik, én meg váltogatom a csatornákat, egészen addig, míg a zsebemben lévõ telefon pittyegni nem kezd. Elsõnek azt hiszem, hogy Ace az, de nem, Jon.

Azonban amikor felveszem s beszélni kezd, arcomra fokozatosan ül ki a döbbenet. Nem beszélek sokat, csak megköszönöm a segítõkészségét és az információt, majd leteszem a telefont. Hát így állunk. Félrekúrált. Rendben van, én a szabadság híve vagyok, de nem errõl volt szó. S rohadtul utálom, ha valami olyan kerül a gépezetbe, amirõl nem volt szó.

Egy darabig rágom a számat, gondolkozom mi legyen. Rég volt komolyabb kapcsolatom, szóval fingom sincs ilyenkor mi a fostos teendõ. Végül összerakom a dolgokat, Kokót leteszem az ölembõl, majd nagy sóhajjal elõszedek egy kukás zacskót.

Lomtalanítok.

*~(¤)~*

Másnap reggel, egy szinte áttévézett éjszaka után, letusolok, eszem valamit, bedobok egy pohár vodkát jéggel, majd a kocsi kulcsomat megkeresve, a kis zsákot a hátamra téve elindulok a küldetésemre.

Nem tudom hol lehet az a kis pöcs, de nem is érdekel. Ha minden igaz, akkor visszamászott a szobatáráshoz, Robhoz. Ha nem, akkor majd a kis haver továbbítja a cuccait oda, ahol éppen van. Lehet, hogy durvábban bántam vele, de basszus, hányszor mentettem meg a cingár seggét? Aztán egy félresikerült dolog miatt rögtön megy s mással kezelteti le magát? Hol él ez?

Felcipelem a lépcsõn a zsákot, majd bekopogok az ajtón s várok. Motoszkálást hallok bentrõl, de ajtó nem nyílik, így újra bekopogok. Ekkor pisszegés s susmorgás üti meg a fülemet, vagyis jól tippeltem. Bárcsak a lottó számait is így összehoznám.

- Hé! Helló… Szia… - nyílik az ajtó s egy roppant zavart Rob néz rám. – Öhm… Szóval… szia.

- Figyelj, csinálhatjuk ezt két módon – kezdek bele, bunkó módon. – Egy: szólsz a kis pöcsnek, hogy elhoztam a cuccait. Kettõ, te átveszed és én lelépek. Ha egyik se, akkor patáliát csapok, és az összes szaros gatyáját kiakasztom a lépcsõházba.

- Szóval õ… egész éjszaka itt volt és… ittunk pár sört.

- Rob. Totál leszarom, hogy leszoptad e vagy õ szopott e le – közlöm vele nemes egyszerûséggel, mire zavarában csuklik egyet.

- P… pillanat – susogja halkan, de azért kinyitja az ajtót, hogy fáradjak beljebb. Na, ez ilyen vegyített megoldás lenne? Nekem mindegy. Nagyot sóhajtva bedobom az ajtón a zsákot, majd beljebb lépek. Kéne mondanom majd neki valamit, mi? Áh… fene vigye el. Raktam volna le az ajtó elé, írtam volna rá filccel, hogy hisztis picsa félre dugó ásznak, s nem kéne itt lennem.

- Öhm… - hallom meg az ismerõs hangot, s ennek hála felnézek a néma gondolkodásból.

- Ja, szevasz neked is – intek neki nyugodtan, ami látom, hogy meglepi. – Elhoztam a nálam felejtett cuccaidat. Elsõnek ki akartam górni, de gondoltam, hátha kellenek – intézem el. – A fogkeféd is benne van valahol. A használt alsóid között – teszem hozzá. – Na hát ja, ennyi.

- Adam, figyelj, a tegnapi…

- Nehogy már bocsánatot kérj, hülye gyerek – röhögöm.

- Nem is akartam! – rikkantja.

- Akkor jó – keményednek meg arcvonásaim. – A macska marad nálam, ott jobb helye lesz, mint itt. Annyi, hogy a kulcsot nem kell visszaadnod, lecseréltetem a zárat, szal no problemo.

- Várjál, te most kidobsz? – kérdez rá döbbenten. – Még te dobsz ki?

- Figyelj. Ha két vonalas cén akarsz vonyítani, kímélj meg tõle. Ha cirkuszt meg drámát akartam volna, egy nõt kefélek vígan. Világos? – állítom le. -  Igen. Kiraklak. De hívhatjuk a facebook szerint bonyolult kapcsolatnak, vagy világi nyelven nyílt kapcsolatnak. Csak jó lett volna ezt már az elején közölni, s akkor nem tartom a farkamat a gatyámban.

- Te most… most mirõl… mirõl beszélsz? – makogja, láthatóan vöröslõen.

- Arról, te kis szemét, hogyha tudom, hogy félre dugósan jövünk össze, akkor nem tartanánk itt.

- Kis szemét? Én? – kérdez vissza felháborodva.

- Nem én rohantam el egy kudarc után hisztizve, majd kezeltettem le magamat valakivel, aki vevõ volt rá. Annyit mondtam, hogy várj egy kicsit, míg megdughatsz! – emelem fel a hangomat, s szarok bele, hogy erre Rob újra zavarában egy hatalmasat csuklik.

- Meg akartál erõszakolni! – kiáltja, amin ledöbbenek. Mi van?

- Akart téged a halál megerõszakolni, hülye gyerek! – vágok vissza. – Többször is dugtunk már, durvábban is, csak épp hisztis voltál, szóval ha már én voltam felül, bemagyaráztad magadnak, hogy megerõszakollak. Én nem folyamodok ilyenekhez. Tudom, hol a határ… s tudom, hogy kell elérni, hogy ne kelljen ilyet tennem. Amúgy meg mi a fenének magyarázkodom neked? Ha akarsz valamit, mondjuk dugni még, tudod a telefonszámomat. Másra úgyse vagy te se jó. Na léptem.

Nem vártam választ, nem vártam semmit. Tényleg. Mégis, ahogy elindulok, s bezárom magam mögött az ajtót, a csend, a rohadt nagy csend, valamiért még jobban lelomboz. Igazából nem tudom mi lenne a jó… ha bocsánatot kérne, mit tennék? Hát, lehet megbocsátanék… s miért is? Hát…

Lehet, hogy még mindig szeretem. Azért.

*~(¤)~*

Négy napja temetkezem a munkába. A könyvelés még soha nem festett ilyen jól. Mondom, soha. Senki nem kérdez semmit se, bár szerintem mindenki tudja. A fõnököt lapátra tették az érzései. Nem mondom, hogy sírok esténként, de mikor a szaros macskával alszom, s azzal nyugtatom magamat, hogy õ szeret, hát… ott már gáz van, szerintem is. De legalább õ dorombol nekem. Már amikor.

Szóval most is bent ülök az irodában s épp a rendeléseket adom le a kiszállító cégnek. Aztán jöhet a beosztás is, a szabadságkérések teljesítése majd az adó átnézése. Eddig mindig húztam az ilyen munkákat, de most… leköt. Nem gondolok semmire. Senkire. Fõleg nem Ace-re.

Aztán megtörténik a baj, Missy csörtet be, hogy valami kis punk állat keres. Ránézek az órámra, este tíz óra van és én még nem ittam. Úristen!

- Várj… milyen punk állat? – kérdezek vissza felvont szemöldökkel.

- Hát mit tudom én! – Persze, újonc, nem ismerheti Ace-t. Már ha õ lenne…

- Nagyon be van állva – folytatja. – Már fél órája próbálkozunk, hogy elmenjen, de még Jerry a kidobó se tud vele mit kezdeni.

- Mert?

- Azt mondja, ha megüti s megtudod, megnyúzod. – Felnyögök erre. Hát az tuti, hogy Ace!

- Jó, megyek – sóhajtom, majd állok fel s megyek ki. A zene hangos, sokan táncolnak, mások az asztalnál ülnek s beszélgetnek. Tele vagyunk, ami nekem csak jó. Aztán kiszúrom azt a kis hülyét, s õ is meglát engem. A bárpulttól elindul felém bizonytalan lépésekkel, látni rajta, hogy ivott. Sokat.

- Na végre, bassza meg! – csettint a nyelvével, mikor elém ér, de valamit benéz, így el kell kapnom a kezénél fogva. – Fuh, de mozog az a szaros bár…

- Nem, csak részeg vagy – sóhajtom, mire felnevet.

- Az is lehet ám, hmmm!

- Gyere… - sóhajtom egy kis hezitálás után, ugyanis mindenki minket néz. – Nem tudom miért jöttél, de csak bajt hozol a fejemre, hülye gyerek.

- Na, ne légy erõszakos! – nyüszögi, míg behúzom az irodába. – Az alkalmazottaid bunkók! Ki akartak dobni!

- Ha ilyen kõ részeg vagy, nem is csodálom – tudom le ennyivel, míg a bent lévõ székre ültetem. – S mit akarsz itt?

- Mit is…? - sóhajtja elgondolkozva, míg körbenéz. – Oh, meg is van! – villant rám egy vigyort, amin dobban a szívem egy nagyot. – Azt akarom, hogy megdugj. Rendesen.

- A ruháddal mi lesz, ha? – rebegi reszketõ hangleejtésjtéssel, és kipiruló arccal, eskü nem láttam még így, de úgy érzem nem is fogom sokszor. Felhúzom az egyik szemöldököm a homlokom ráncolt közepéig, s így nézek le rá.

- Puszit se kapok? – kérdezgetem kissé búgó hangon, erre pedig ügyetlenül válaszolva csücsöríti az ajkait. Komolyan, ilyen mû mozdulatot akkor tudnék elképzelni, ha egy fatökû mûanyagból öntött folyton vigyorgó Ken baba lenne. De sebaj, lazításként a térdeimrõl lemancsolok a felkarjai mellé, és az ajkaira hajolok, néha megharapdálva, zsivány mosollyal az arcomon.

- Be ne csokizz már…  - jegyzi meg még leválok az ajkairól. Nagy szusszanással  nézek az arcára.

- Hülye vagy? Nem fogom elcseszni. – vigyorgom nagy bõszen, és a kicsi Ace a boxerben bátorságot is kap azonnal.

- Remélem is… - kezdem el a nyakát harapdosni, és térek át a mellkasa simogatására, majd puszilgatására. Nem tudom mit érezhet, nem is nagyon tudok gondolni semmire, mivel a vérem nem az agyamat látja el éppen kellõ képen.  Amint érzem, hogy teljesen ellazult, ö izé, szabad ilyet mondani? Nem látom nagyon rajta az érzelmeket… Áthúzom a fejemen a felsõmet, és lekapom a zoknijaimat is, utálok zokniban aludni, hát még szeretkezni. Visszatérdelek a lábai közé, és kissé kizökkentve az elernyedt állapotból mozgatom lassan a hasára, amit nem nagy örömmel fogad. Ha tehetné, látom a lelki szemeim elõtt, hogy megfojtana.

- Mit mûvelsz? – eme mondata elõtt valamelyik szobanövény levelére repül az alsóm, ami igen kecsegtetõ látvány lenne, ha nem lenne egy ilyen majrézó kis vörös elõttem. Leseget a vállai felett hátra, én meg nem tudom eldönteni mi legyen. Azért nem akarom, hogy megríkassam, ha az lenne, nem lenne neked több kolbász Ace, az biztos isten.

- Csak a lányos zavarban lévõ képedet kímélem, na – kuncogom, majd egyik ujjammal a bejáratánál körözök, kissé elõrébb dõlve beleszuszogva a fülébe, a nyakát nyaldosva, harapdosva.  Csak szuszogni tud, semmi mást, nagyon koncentrálhat.

- Nem vagyok zavarban… - dünnyögi, én pedig teljes bedobással hízelgek, kétségeim teljesen elpárologtak a felõl, hogy ellenkezne, szerintem csak zavarban van ennyi az egész.

- Akkor jó…  - csókolgatom végig a szép gerince ívét, leérve majdnem a kerek kis hátsójáig. Amég õ kissé eufórikus révületben leledzik, fogom a síkosítós tubust, és az ujjaimat alaposan bekenve térek át a fenekére, nem szeretném ha fájna neki, bár vegyes érzelmek vannak bennem most. Egyik ujjammal lassan beléhatolok, mire egy kisebb nyöszörgés keretében rándul meg felfelé a teste, és markol az alattunk gyûrõdõ ágynemûbe. Megkísérlem a második ujjat is, bent is van, de mikor hisztisen  amásik kezével is a takaróba mar végigmérem. Még nem is kemény… lassan leállok, és rákérdezek, kissé a kangörcstõl már rekedtesen.

- El kéne jobban lazulnod… - dörmögöm oda, majd figyelem azt a zavarban lévõ arcot, ahogy visszapillant rám. Csíkra húzott szemek, kissé nyitott ajkakkal szuszog maga elé, és ködös tekintete nagy nyelésre késztet.

- Nem szóltam semmit. Jövök is! – nyalok végig az ajkaimon, és észre sem veszem azt a pár kigördülõ könnycseppet a szeme sarkában. Kissé feljebb térdeltetem, hogy kutya pózban legyen elõttem és könnyebb dolgunk legyen. Nem szól egy ellenkezõ szót sem, így teszem a dolgom, egyik kezemmel odadörzsölve magam ingerlem kissé, majd fut végig a bal kezem a csípõjétõl le az ágyékáig. Hát, ez még nem az igazi. Rámarkolok, és már belé is hatolnék mikor megszólal, ugye nem…

- Várj! Ez nem fog menni… - nyöszörgi, még én próbálkozom. – ha most azt oda bedugod , én észvesztõ mozgásba kezdek és letörik…

- Mi-mi… ? – remegõ hanggal pislogok tök kanosan mögötte, és eltorzul kissé a hangom.

- Azt mondom, hogy nem megy, hogy te legyél az aktív! – néz hátra, én meg csak térdelek ott, és még öcsi fityeg kicsit olyan elégedetlen pofát vágok, hogy ha nem rí le azonnal a csalódottságom akkor semmi. Elengedem, és hagyom hogy oldalára fekve. – Most nem megy. Ace. Rohadtul nem megy… - kijózanodva a hévbõl vágok egyre cifrább pofákat és rámorranok.

- És ezzel mit kezdjek , hm? – tárom szét másik, szabad kezemet, és rázom meg kissé a fejemet. Na nehogy azt merje nekem beadni, hogy életében csak aktív fél volt. Szar ügy öcsém, nekem mind a kettõbõl jutott, és ha nem jöttél volna maradtam is volna aktív.

- Van rá egy ötletem… - búgja, és húzza csíkra azokat a csillogó szemeit, én meg ott térdelek, és látom ahogy õ is térdre kúszik, elém ér, és lehajolni készül. Kivárom még túlságosan is közel érnek az ajkaink, és nemes egyszerûséggel hajtom a fejem oldalra, majd figyelem a képét.

- „Ó nem lehet, ma megjött!” – nyünnyögöm lányos, irritáló beszédstílusban, és hátrálnék le az ágyról, de összefogja a vállaimat, és értetlen fejjel vizslat.

- Mi van Ace? – ráz meg egy kicsit, de egyre idegesebbé tesz a meg nem történt, de beígért dolog.

- Eressz. Hagyjááál Adaam.. – nyekergem, és fajul ez az egész egy hatalmas bírkózásba , ami során én kerülök alulra és nagy kaján vigyorral fog le egyik vállamnál fogva, a másikkal odaillesztve magát hozzám.

- Naaa Pöttöm… – hajolna a nyakamhoz, és amint igyekszik belém hatolni éktelen visításba kezdek. Elõúsznak azok a rémképek amik 17 éves koromban kergettek. Az elsõ hapsim sokkal öregebb volt nálam, és erõszakoskodott, nem egyszer kerültem az ügyeletre, kínos, mégis fájó sebbel. Nem akarom, gusztustalan, még is mit képzel, hagyjon békén… Hagyjon békén?! Már lendül is a kezem, és egy istenes pofonnal sikerül megdöbbentenem kicsit, majd  kicsúszom alóla.

- Most hova menekülsz faszfej, csak nem az a baj, hogy állt a farkad és nem volt kit ráhúzni?! – fakad ki, és idegesen csörtet utánam, de van még esélyem felkapni az alsógatyámat, és a gatyámat. A pólómat megragadom, de rámar a csuklómra és maga felé lódít, és idegesen, erõszakosan rám veti magát. – Mi van, talán eleged lett? Kicsit durvábban szereted, hm, Pöttöm? Válaszolj?! – idegesen rángatom magam a karjaiban, én pedig nemtetszésemet kifejezve ordítani kezdek.

- ÁÁ, nekem semmi bajom sincsen, „drága” Adam , csak az, hogy ekkora geci is csak egy van a városban, azt is sikerült kifognom!? – látom a dühöt az arcán, de én is olyan dühös vagyok, sõt mi több, lehet hogy ennél jobban is felhúztam magam.

- Most eez? Ez a bajod? – kérdezget, és közel jár hozzá, hogy még egyszer megüssem. – Talán nem bírod elviselni, hogy csak a seggedet tarthatod? He? – nagy levegõt véve gúvadnak ki a szemeim, és szisszenek nagyot.

- Tudod nagyon unalmas már ez az egész, és… - nem hagyja befejezni, és félbeszakítja a mondanivalómat.

- Ha nem tartod, majd más fogja, ne feledd biszex vagyok, tehát ha úgy tetszik, kúrogathatok mást is. – becsukom a számat, felszaladnak a szemöldökeim, és bólogatva hümmögök cinikusan.

- Akkor baszogass mást, ne engem te fogyatékos. – szakítom ki magamat a szorításából, és kicsörtetek a folyosóra nyíló ajtón, pont az orrára vágva. A cipõmet, telefonomat és kulcsomat felkapva csörtetek ki a bejárati ajtón a cipõmmel a kezemben. Tudok én máshol is éjszakázni, nem muszáj mellette aludnom, megint csak ugyan az a mûsor lesz mint minden este. Dühösen, parázsló gondolatokkal szelem az utca sötétjét, és feszített tempóban haladok. Azon gondolkodom hogy hova mehetnék, végül összetalálkozom a két igen okos motoros cimborámmal.

- Hali fõnök! Nah mi van ?Adam? – vigyorogva néznek le rám, én meg fapofával, kedvtelenül szólok vissza.

- Világi faszfej, srácok. – hunyorodom el hirtelen. – Srácok, tanítsatok meg kurvázni! – jelentem ki hetykén, õk meg nagy vigyorral visznek is. Mérgemben iszogatok kicsit, egy számunkra ismeretlen bárban, majd összeakadok egy szõke rövid hajú csajjal. Nem tudom, nõhöz még nem volt szerencsém, de irtó kezes, és irányít mit hogyan. A táncparketten tanítgat kicsit, háttal fordul, és úgy simul hozzám, imádom az ilyen stílust, kissé rocker, vagy  inkább punkos a kiscsaj, de nem az a világbánatos, de nem ám! Tud inni is, remek.. nos ha õ azért nyalogatja és harapdálja a szája szélét, amire én gondolok… akkor mehet. Eléggé elfutotta az agyamat a méreg, hogy ilyet tegyek. Egyébként is, ismét akciókész vagyok, szóval, nagyot sóhajtok, nincs mit tenni. Nekiesek a csajnak, és olyan mohón csókolom ahogy tudom. Kapok egy metszõ tekintetet, majd az agyamba villan, hogy ez Adam egyik haverja volt a bárból. Nem érdekel, hadd legyen egy szabad estém. Késõbb felmegyünk a csaj lakására, és mivel egyedül maradt otthon, nekieshettem. Két barátnõjével lakik itt albérletben. Nos, már az ágyon fekszem zihálva, mikor felém mászik, nagyon be vagyok nyomva, de gondoskodik arról, hogy ne legyen 9 hónap múlva érdekes meglepetésben részem.

- Hé, nekem ez az elsõ hé.. – nagy vigyor csúszik az arcára, majd egyik mellére vezeti a kezemet, nyelek is egy jó nagyot. Nem szól semmit, vagy legalább is nem értem a fejemben, és testemben lévõ zsibongástól, de pár pillanat és a lélegzetem is elakad. Magába vezet, én pedig hatalmasat nyögök, basszameg, basszameg csak el ne süljek…

Nos, egy átmulatott éjszaka után pucéran ébredek, valami melegíti a mellkasomat… Lenézek és, egy szõke fejet pillantok meg.

- Ó te kurva élet… - kapok a fejemhez, és nyúlok oldalra, majd érek egy olyan síkos valamihez, amitõl a hideg futkos a hátamon. E-ez…ez-ez-ez .. egy gumi?!  Lassan lehámozom magamról a kiscsajt, alszik mint a bunda, és gyorsan felkapom a cuccaimat és elhúzok. Egy cetlit sem hagyok hátra, ne legyen nyomom sehol. Belenézek még a bejáratnál lévõ tükörbe, még húzom fel  a pólóm, és látom, hogy pár nyomot hagyott rajtam. Hülyelány, édes istenem, most mi a picsa lesz velem. Jobb lesz ha Robhoz megyek vissza a fõhadiszállásra. Még megvan a szobám, meg a wifi jelszó. Gyors léptekkel haladok az utcán, karikás szemekkel és piaszaggal, ez a pólómból árad.. ajaj.. át kell vedlenem gyorsan. Fel is caplatok a lakásig egy kínos buszozás után. Majd dörömbölök az ajtón.

- Rob, Rob?! – mire hallom a talpak csattogását , és a zár kattanását azonnal magyarázkodni kezdek.

- Mi vaan?- vakarja a fejét nagy ráérõsen, én meg betiprom az ajtón, és becsörtetek a régi szobámba.

- Fedezz! – nagy szemekkel néz rám, és áll ott egy szál gatyában. Nagy szarban vagyok, hatalmasban, ha innen ezt nem tüntetem el, akkor baszhatom, istenem… de még mindig kissé mérges vagyok, bár nem tudom miért is… áá … megvan.

- Mii? Fedezzen a franc, mit hiszel rólam mi vagyok én? – rikoltozik ijedten, nem nem duggerpajtinak kell, nem akarom azt a szörnyeteget a gatyájában, csak húzzon ki a tegnap éjszakából.

- Azt kell mondanod mindenkinek aki kérdezi, hogy itt aludtam, érted? És sírtam, érted? – csak bólogat, na most van az hogy megrekedt a tudománya, de fix mást mond majd. – Rob?! – ordítom fel a bambulásból.

- Értettem na, itt voltál, söröztünk, és kisírtad magad, értem…- bólogat, megfenyegettem szép úriasan finoman, hogy szorul a hurok az õ nyaka körül is ha nem azt mondja amit megbeszélünk.. Én meg minden nyomot eltüntetve ledobom a koszos gönceimet, lefürdök, és az otthagyott alapozómmal lefedem azt a hótt’piros foltot amit kiszívott a kiscsaj tegnap, még a nevét se tudom. Egy szál gatyában visszafekszem az ágyamba, és kissé baljóslóan hunyom le a szemeimet. Elmondok legalább nyolc mi atyánkat, ha nem többet, most aztán, ugrott minden Ace. Ki fognak nyírni, letépik a farkadat és nõt csinálnak belõled. Kopog valaki.

 Jézus Krisztus, most segíts.   

- Ace… mondd már – faggatom, mire õ nagypapósan nyamnyog párat.

- Mit mondjak, hogy miért állt a farkam rád tegnap este? – kérdez vissza motyogva, mire én meglepõdve próbálom felvenni vele a szemkontaktust. Oké, vágom, állt rám, de ezt miért így kell mondania, s miért úgy kellett csinálnia? Emellett miért nem bír semmit se a képembe mondani, miért kell mindent úgy kirángatni belõle? Annyira zavarban van, hogy két kézzel takarja az arcát.

- Jaaj Adam ne kínozz már… - préseli ki magából a szavakat, amiket az eltakart szája ellenére is megértek valahogyan. Még helyezkedik is, hogy nehezebben férjek hozzá, de addig simogatom s mozgatom, míg végül sikerült a kezeit leszednem az arcáról. Minden rá van írva a képére. Minden.

Miért nem mondja ki, hogy érdekli, milyen lehet felül lenni? Olyan észvesztõen durva lenne? Kétlem. Neki mégis nehezére esik, s a nagy pofám ellenére, én se tudok rákérdezni. Persze, hogy is hangzana? ’Hé, akarsz ma te dugaszolni engem?’

- Csak tudni akartam mi volt az oka ennek a reggeli kis sumákságodnak, de már értem – közlöm vele, s mikor belegondolok, hogy a hátsóm miatt volt olyan kemény helyzetben, érzem, hogy a képembe szökik a vér. Ezt palástolván inkább elkezdem puszilgatni az arca élét. - Meglátom mit tehetek… - teszem még hozzá, majd szorosan mellé bújok.

Lesz min törnöm az agyamat, az hétszentségit.

*~(¤)~*

Nem akartam idõt szakítani arra, hogy a ciki beszélgetésen kattogjak. A munka is visszatért a képbe, így bõven volt, ami lefoglalt. Akire rábíztam a helyet, nem vezette a legjobban, s rengeteg papírmunkát nem csinált meg, vagy éppen rosszul teljesítette. Én pedig, hiába vagyok egy szétszórt, vad világot élõ idióta, erre mindig odafigyelek. Nagyapámtól örököltem a helyet, szeretném is megtartani, hisz nem egy törzsvendégünk van.

Mégse maradok este a bárban, nincs hangulatom mindenki nyakára járni s ellenõrizni õket. Látják ám rajtam, ha meghallom, hogy bakiztak, rohadt nagy bajban lesznek. Így indulok haza egy rakat papírral, amit le akarok majd rendezni az elkövetkezõ napokban. Akad közöttük tájékoztató levél is, de szeretek mindent magam átolvasni.

Már hat óra is elmúlik, azonban Ace sehol se. Mivel tudom, hogy nem kell a bárpult mögött állnia, hanem csak titkárt játszik, nem tetszik a késése. Õt ismerve tuti valami bajba keveredett, s erre csak hevesen kezd el verni a szívem. Talán öt perc telik el a gondolat s a tett között. Nem bírok tovább a seggemen ülni, felkapok egy cipõt majd a kulcsaimat s lesietek a kocsihoz. Körbe járom a környéket, hátha megtalálom.

Az elsõ fél órában nem találom meg, s kezdek egyre idegesebb lenni. Beugrom a bátyjához is, aki közli, hogy már rég hazaindult, bár gyalog. Ez egyáltalán nem tetszik, Ace tipikus az a fajta gyerek, akit ha megtalál a baj, akkor keményen pofán is vágja. Visszaszállok hát a kocsiba, s a járdákat figyelem, megállok a sikátoroknál és benézek. Rohadtul féltem… ha megtalálom, elfenekelem. Csak ne legyen semmi baja, még azt is megengedem neki, hogy õ legyen felül!

Pont eme gondolatom közepette tûnik fel a hülye képe, sértetlenül. Csak néz rám kérdõen, hogy most mi a fenét mûvelek ott az utcán, a kocsimmal magam mögött. Ha sejtené, miket kellett miatta átélnem…!

- Törpe hol az istenbe mászkáltál már? Halálra aggódom magam… - sietek felé, majd ahogy odaérek hozzá, a karjaimba zárom.

- Hjajj nyugalom... Pumukli… – szól rám, de azért hozzám bújik. Annyira hülye, nem is értem, hogy lehet ennyi hülyeséggel még élni… mégis szeretem, s ez ellen nem tudok tenni. Emellett megbeszéltem magammal valamit.

- Végiggondoltam… van valami amit mutatnék neked... – duruzsolom a fülébe. Nem kérdez semmit se, csak sejtelmes pofával követ a kocsiba. Hazavezetek, majd felsietünk a lakásba. Igaz, már vetkõzés közben kevesebb önbizalmam van ezzel kapcsolatban, nem hagyom abba a ruháim levételét.

- Na mi van, elvitte Mr. Kokó a nyelved? – kérdezi viccesen. Komolyan mondom, olyan élményromboló tud lenni néha! Én itt töröm magamat, hogy betörjön, erre…! Ahogy megérint s maga felé fordít, elgondolkozom azon, mi a fene ütött belém. Inkább átviharzom a lakáson, be a szobába. Jó lesz ott, csak essünk túl rajta.

- A-adam? – jön utánam értetlenül, majd áll meg az ajtóban. A hátamon fekszem, úgy nézek fel rá. Mit szólongat? Nem látja, hogy épp megadtam magamat?

- De ha fájni fog letöröm a … - Nem fejezem be a mondatot, látom rajta, hogy nagyon is érti mijét töröm le minek az esetén.

Nyel egy nagyot, majd óvatosan becserkészik, s úgy mászik rá az ágyra. Szinte becserkész, lassan közelít, de határozott tekintettel. õ már eldöntötte a dolgot, remek, legalább kettõnk közül az egyik biztos a dolgában. Bár az nem én vagyok…

- A ruháddal mi lesz, ha? – kérdezek rá, mire õ felvonja a szemöldökét.

- Puszit se kapok? – kérdez vissza, mire õ horkantva csücsörítem a számat. Odahajol s megpuszil, majd nagyot szusszanva dorombolva befészkeli magát a lábaim közé. Nem kell sok idõ, máris az ajkaimra tapad s mohón falja õket.

- Be ne csokizz már most… - sóhajtom, míg egy kicsit eltávolodik az ajkaimtól s nem falja már õket úgy.

- Hülye vagy? – kérdez vissza elégedett pofával. – Nem fogom elcseszni.

- Remélem is… - morgom az orrom alatt, míg õ nekiesik a mellkasomat csókolgatni. Nagyokat szusszanok, ahogy figyelem. El kéne lazulnom, ha nem akarom, hogy fájjon. S rohadtul nem akarok napokig könnyes szemmel leülni!

Elkezd vetkõzni, lekerül a felsõje, lerúgja a zokniját is, majd úgy mászik vissza rám, hogy megcsókoljon. Ez még okés is, be tudom magamnak adni, hogy lovaglás lesz, s én leszek a ló. Azonban amikor átfordít a hasamra, elégedetlenül morranok fel.

- Mit mûvelsz? – kérdezem, míg próbálok hátranézni a vállam felett. Nadrág le, alsó dettó, s voálá, ott a megtestesült kis bestia. Máris szar ötletnek tûnik az egész, az én seggem nem erre lett kiképezve…

- Csak a lányos zavarban lévõ képedet kímélem, na – feleli szórakozottan, majd nagy meglepetésemre így simul nekem. Így még oké, nem olyan rossz, sõt, ahogy cirókázó ujjai a fenekemet kényeztetik, ajkai pedig a nyakamat csókolgatják, lehunyt szemekkel szuszogni is tudok.

- Nem vagyok zavarban… - felelem, pedig nem így van. Egyetlen egy pasi dugott még csak meg s pontosan azért nem voltam hajlandó többet ezt engedni. Na nem azért, mert annyira jó volt, s az emlékét akartam megõrizni, épp ellenkezõleg. Régen volt, de a mai napig fel tudom idézni a napokig tartó kínt, ami utána végigkísért. Persze, Ace más… legalábbis remélem.

- Akkor jó… - duruzsolja lelkesen, míg már a fenekem felett puszilgat nem sokkal.

 Nem rossz, tényleg, élvezném is, ha nem lebegne közöttünk a tudat, hogy õ most be akarja tenni oda, ami rohadt rég óta egyirányú utca. Fõleg, mikor a sikosítós ujjával a farpofáim közé nyúl… a hideg ráz ki tõle, amit õ biztosan betud kellemes bizsergésnek. Ha nem tudom ellazítani az izmaimat, gáz lesz. Rohadt nagy gáz… Már a külsõ izmokat ingerli, nagyokat szusszanok, próbálok valami kellemesre gondolni… mint például a pizzára. Egy ujj bent. Legszívesebben ordítva közölném vele, hogy húzza ki, mert én erre nem vagyok képes.

Azonban érte meg kell tennem. Szeretem, bízom benne, ez nem is az õ hibája, az én hülyeségem… túl kell rajta esni, oszt jól van. Még akkor is így állok hozzá, mikor a második ujját csúsztatja belém, pedig már két kézzel kapaszkodom a takaróba. Nem tudom, mennyire lehetek kemény, de nem durranásig, az tuti. Ace is érzi, hogy valami nem stimmel, ugyanis nem mozgatja tovább az ujjait.

- El kéne jobban lazulnod… - szólal meg, mire én nagyokat szusszanva, kipirulva, vegyes érzelmekkel a tekintetemben hátra nézek rá. Csak néz rám nagy szemekkel, majd  odahajol s megcsókol.

- Nem szóltam semmit… - szusszanja. – Jövök is! - Hé, félreértelmezte volna a kétségbeesett képemet? Úgy néztem én ki, mint aki farokért pityereg? Hát, ez eléggé elkeserítõ az arcizmaim számára…

Csak elõre nézek, hátha az majd segít, azonban mikor feltornázza a seggemet, s kutyapózban ott terpesztek elõtte, úristen, a hajam szinte már sápadtnak tûnhet a képemhez képest. Kéne neki szólnom arról, hogy ez nem jó ötlet? Legalábbis, annak tûnt úgy tíz perccel ezelõttig, de már nem az. Esetleg legközelebb, úgy negyven év múlva, mikor már minden izmom ilyen laza lesz, mint ahogy az illik…

Érzem, ahogy keresi az utat, a keze pedig a nem feltûnõ, de számomra érezhetõ kétségbeesett hímtagomra siklik. Oké. Nagy levegõ… nagy levegõ… kemény legény vagyok, megteszem érte, szeretem, bízok benne, jó lesz ez.

- Várj! Ez nem fog menni… - nyögöm be végül, mikor megérzem a nyomást hátul. – Ha most te azt oda bedugod, én észvesztõ mozgásba kezdek és letörik…

- M-mi..? – kérdez rá értetlenül. Hallom a hangján, hogy már piszkosul beleélte magát.

- Azt mondom, hogy nem megy, hogy te legyél az aktív! – nézek hátra rá, míg elhúzódom tõle. Az ujjai ugyanis elengedik az addig fogott derekamat. Csak térdel ott, fogja a saját tagját, nem igen fogta fel a dolgot. – Most nem megy, Ace. Rohadtul nem megy…

Az egyik nagy tenyerével tart a kézmosótól pár centire. Bár a csípõm másik fele már karcolja a hideg porcelánt, de még is melegség fut át a testemen. Rám nyitott, olyan konok és erõszakos, tudhattam volna, hogy ez lesz. Lassan azonban a gatyám szélébe akasztja az ujjait, és igyekszik a bokám felé tolni a textildarabot szép halkan. Próbálom megtartani, hogy ne engedjem tovább kicsit kivörösödött arccal, de végül õ nyer ismét.

- Adam… khérlek... – mozgatom meg a derekam, és a hidegséghez érek amitõl minden kis szõrszál feláll a hátamon, mocskos egy fickó. De az én mocskos kis fickóm. – Ne khínozz!

- Szóval a tegnap estével kapcsolatban, ha már ilyen meghitt környezetet találtunk a beszélgetésre , elmondanád nekem mi volt az a esti seggmasszírozás? – gyurmászolja a gatyámat tovább kisvártatva, hogy kimondom azt, hogy talán úgy beakasztottam volna neki… de nem teszem mert kapok a seggemre, így is de mindegy. Micsoda furfangos gondolatmenet, ugye?

- Shemmiiii! – szusszanom hangosan a szót, de leáll az ottani cirógatással és a derekam kezdi érdekelni egybõl. Fuu de utálom mikor nem kapom meg amit szeretnék. Nagyon!

- Oh, nekem nem úgy tûnt…

- Shemmiség volt… thényleg! Kérlek… szétrobbanok… - nyüsszögöm neki, még egy élénk barna szempár rám nem villan a tükörbõl. Alaposan végigfixírozza mindenemet, az éledezõ tagomtól elkezdve a remegõ kezeimen át a vörösödõ arcomig mindent.

- Látom…No, egye-fene, lásd kivel van dolgod!- táncoltatja meg a hosszú ujjait a combom külsõ oldalán és hámozza le rólam az alsógatyát miközben finom duruzsoló utasításokat ad. - Nyisd ki a szekrény ajtaját. Úgy… Add ide azt a tégelyt kicsim… - rebegi, és elõveteti velem az egyik dugi tégely síkosítót, és átfogja a derekam az egyik kezével. Olyan masszázst kapok öcsém, lemegyek alfába és csak a kagyló szélét vagyok képes szorongatni nyögdécselve. A kék csempék csak úgy zúgnak a vízhangtól, úgyhogy úgy döntök, hogy kicsit lehalkítom magam. Ne mindegyik szomszéd a pszihiátrián kössön ki már habzó szájjal az ajtóverõ komplexussal karöltve.

- Ne hallgass el, add csak ki magadból! – lassan játszadozik a hosszú ujjaival teljesen ellazítva, de annyira zsibong a fejem, hogy figyelni sincs idõm és már magamban érzem. A fejem hátrahõköl, kicsit elcsukló hangomon fulladozok az örömittas hangocskákban.

- Kibaszott szexi vagy -

Gyorsan rám fog, és egy kicsit lassabb ütemre kapcsol, amikor is már nem kell sok és a testem megfeszül, az ujjaim fájdalmasan szorulnak neki az átmelegedett porcelánnak és az igyekezetem ellenére nem sikerül elfojtanom azt a sikkantást amit annyira kéne.  Valami meleg áraszt el belülrõl, ha ez az amire gondolok.. erre mennyire vágytam, de sosem mertem neki mondani, mert olyan tisztelettudó. Kicsit kipihenem magam, majd kiegyenesítem a gerincem és érzem, hogy kicsusszan belõlem, ahogy utána a vele járó anyagok is.

- Ne haragudj… - sóhajtja el magát, majd elõkerül valahonnan és elkezdeni letörölgetni a combjaim belsõ részét. Tehetetlenül állok ott és csak azt érzem, hogy ha nem vigyázok még össze is csúszhatok.

- Kéne? Élveztem… - bazsalygom kicsit reszelõs hangomon neki. Kicsit meglepõdött fejet vág, mint ha valami fõben járó bûnt tett volna.

- De a gumi… - immár felegyenesedve nyúlok hátra a kezéhez, és kezdem el simogatni, nem mondtam én, hogy nem esett jól, de az viszont érdekes, hogy milyen gondoskodó, vagy minek is nevezhetnénk ezt.

- Már szerettem volna felhozni. Csak takaríts ki rendesen, jó? – rendszerezem a lélegzeteimet, és kettõt lépve figyelem ahogy az ajkai egy hatalmas kunkort leírva gyûrõdnek mosollyá. Fene ezt a férfit, úgy beleszerettem azt sem tudom hogyan kezdõdött már. Na de még jobban izgat az a gondolat, hogy a tegnapi felindulásomat hogyan takargassam elõle. Mondjuk itt az élõ példája annak, hogy nem tudok elõle semmit sem tehát. Na jó, mindegy fürödjünk le. – Kellett nekem mondanom…

Néhány tusfürdõtõl habzó adoniszi test és egy pár törülközõ után a mellkasához paszírozom magam és hallgatom a halk szuszogását. Korán reggel van, nem is tudom mit csinálhatnánk. Kínos csend honol az egész szobában mint valami kibaszott szellemvárosban, egy kis hideg reggeli levegõ lebegteti a függönynek nevezhetõ nehéz anyagot.

- A tegnap estével kapcsolatban… - és pont ennél a témánál kötünk ki, gyorsan terelnem kéne mielõtt kifaggatna arról, hogy miért indultam rá ennyire. Az oké, hogy engem intéz el mindig de én is hapsi vagyok, néha kell az a bizonyos… tudjuk mi azt. – Komolyan beszéljük meg.

- Nem akarom. – nyüsszögöm kényesen, valahogy nem fûlik hozzá a fogam, hogy az én kínjaimat ecseteljem.

- Én viszont igen.

- Nyávogni fogok, mert elfelejtetted a gumit… - szisszen egyet a mondat jelentésére, és végre sikerül elhallgattatnom. Vagy legalább is azt hiszem. Olyan akaratos, hogy nem hagyja nyugodni a gondolat, csak elkapott a hév könyörgöm… zavarba jövök ha ezt kell neki ecsetelnem, pedig milyen fasza kis fickó vagyok nagy pofával nem? Aztán fülem farkam behúzom mikor ilyen témáról van szó. Az elõzõ kapcsolatomban én voltam az aki irányított, szóval furcsa megszokni, hogy nem én dugdosok olyat ahova, akármikor, akármiért, akármikor. és hiányzik nah, nem tudom meddig kell még ezt feszegetnie.

- Nem haltál bele, szóval! Mi a fene volt este? Miért estél neki úgy a seggemnek? S ne akard beadni nekem, hogy csak álmodtam!  - jelenti ki merészen, mire én a másik oldalamra hengeredem és átfonom a mellkasom elõtt a mancsaimat. Vörösödõ fejemmel bambulok a szoba semmijébe és hallgatok. Õ meg hátulról szépen áthajol a vállam felett és finom kis ajkaival megcirógatja a fülem szélét és belemormogja. – Ace… mondd már. – nyammogok egy sort mielõtt válaszolnék neki.

- Mit mondjak, hogy miért állt a farkam rád tegnap este? – motyogom mire meglepõdötten tenyerel át mellém a hasam elé, és keresné a tekintetem. Két kezemmel takarom  a pofám, rendesen vörösödik már, ki is melegedtem rendesen ahhoz képest, hogy kicsit hûvöskés volt a zuhany is.

- Jaaj Adam ne kínozz már… - motyogom kicsit elfojtott hangon, és fordulok még inkább a kezeimre, hogy nehogy elkapja õket onnan. Cselesen végigsimít a csípõszögletemig, és a vállamat kicsit elmozdítva fordít hátra, elsöpri a kezeimet az útból és így már  a szemein akad meg a tekintetem. Félig felettem támaszkodva mosolyog meggyõzõen.

- Csak tudni akartam mi volt az oka ennek a reggeli kis sumákságodnak, de már értem. – pirul bele õ is kissé a mondandóba, majd puszilgatja végig az arcom élét. – Meglátom mit tehetek… - duruzsolja és fekszik kicsit közelebb, hogy felmelegítsen.

*~*~*~*

Azt a napot is ugyan úgy folytattuk akár a többit. Én is elmentem dolgozni, és õ is visszament végre rendet rakni a bárban, nem ártott mert az a kis gyerek akire bízta szerencsétlen nyomorult módjára vezette a helyet. Ahogy hallottam a szomszédos helyek dolgozóitól, rendesen megkapta a magáét, sõt ha nem vigyáz magára akár a bokáját is megütheti. na jó, mi a bátyámmal nem vagyunk ilyen gonoszak, csak levonunk a fizetésbõl, ennyi. Egészen sikerült megszokni az irodát, most már nem is fáj annyira a szemem a folyamatos monitorbámulástól, ámbár beújítottam egy kockaszemüveget. Tudom mindenkinek ilyen van, de ekkora szélvédõ kell, hogy kilássak. Lassan haza kéne totyognom, de még mindig szorongok kicsit attól, hogy milyen baromságot csináltam. Biztos nem adja meg nekem, miért is tenné, hiszen én vagyok az aki engedi magát ebben a szituációban mindig.

- Szevasz! Én mentem. – motyogom a bátyámnak aki a pult mögött törölgetve azt néz vissza rám. Kicsit üres fejjel hagyom el a helységet, és baktatok az utcán, ma nincs kedvem motorral menni, így itt hagyom a bár melletti zárt magánparkolóban, hogy ne essen semmi baja. Kiszellõztetem a fejem kicsit, nem ártana. Közben gyorsan elõkapok egy szál cigit a tartóból és a következõ sarkon meggyújtom. Egy fénylõ, rózsaszín neonokkal megvilágított szórakozóhely sejlik a szemeim elé. Na pont ez nem kellett, nem hiányzott, így nagy ívben kezdem el megkerülni a helyet. Pár kiscsaj meg megnéz magának, de rájuk se hederítek, ám mikor elhagynám már a környéket az egyik utánam szalad és ráfog az alkaromra.

- Héé, kissrác van tüzed? – hát ennél angyaliabban nem is kérhetted volna te hülye picsa. Szemez velem, de fapofával gyújtom meg a cigijét és fordulok is sarkon mikor utánam szól, nem akar ez leakadni rólam? – Nem jössz be egy kicsit? – pillog elõttem édes szemekkel. Okádhatnékom van a sok csillámtól meg póthajtól.

- Nem.

- De most miért? Olyan jól nézel ki…. – suttogja és lépne is közelebb, alacsonyabb nálam, így szükséges a pofájába közölnöm.

- Na idefigyelj, - szegezem a mellkasomnak a mutatóujjam – én talpig homokos vagyok, értem? – azt a meglepettséget az arcán istenem. – Még ha ingerem is lenne a nõkhöz akkor sem téged választanálak mert ritka rusnya vagy így felcicomázva. – fordulok sarkon és szívom tovább a cigim, e miatt a kis liba miatt a negyede elfüstölgött. A másik háztömb végénél elkap a kacagás, elképzeltem ahogy láthatták volna ezt kívülrõl az emberek. Valaki száguldozik, ilyenkor este? Még egy alany a dokinak akit összerakhat. Ám ismerõs a tûzpiros autó, és  a vezetõje is. Járó motorral hagyja hátra a kocsit, és nézeget körbe kétségbeesetten. Hülye értetlen fejjel figyelem és már szólnék is hozzá, mikor meglát és nagyot szusszanva közeledik. Most… mi van?

- Törpe hol az istenbe mászkáltál már? Halálra aggódom magam… - meglepõdött arckifejezéssel állok ott mikor átölel. Talán attól félt, hogy elkapnak azok a semmirekellõk megint? Hiszen õrizetben vannak… vagy a haverjaik, de most viseljek lábon hordható nyomkövetõt?

- Hjajj nyugalom.. Pumukli.. – röhögcsélek kedvesen és borulok a nyakába, majd hallgatom mit súg nekem.

- Végiggondoltam… van valami amit mutatnék neked.. – micsoda sejtelmes beszéd ez. Követem hát a kocsiba, majd fela lakásra. Kicsit sem néz rám, és háttal állva nekem kezd vetkõzni.

- Na mi van, elvitte Mr. Kokó a nyelved? – fogom meg a vállát és próbálom magam felé fordítani a magas testét. Elvörösödve, kerüli a tekintetem a padlót fixírozva és beviharzik a szobába az ágyra dobva magát.

- A-adam? – megyek utána és figyelem ahogy szuszogva elnyúlik az ágyon. Majd lassan remegõ hangon megszólal…

- De ha fájni fog letöröm a … - morogja, én meg állok ott a dudorommal az ajtóban. Mi a fene.

- Ace, merre vagy? – érdeklõdöm, majd benézek a hûtõbe is… Nem, nem kajáért. Amilyen kicsi és amilyen kibaszott meleg van, lehet beült a puding és a paradicsom közé. Kinézem belõle! Azonban nincs itt, így a szemöldökömet ráncolva s a meztelen fájós derekamat masszírozva indulok el egy másik lehetséges hely felé. Lehet épp barnamacizik.

- Ace, hol a francban kujtorogsz… - nyekergem, míg a fürdõ felé igyekszem. Ha tolja is, tudna felelni, nem? – Á szóval itt vagy –vágnám ki az ajtót, hogy kiröhöghessem ahogy a budin trónol, azonban beakasztotta a kis mocsok a láncot. – Miért zárkóztál be ha? Pöttöm!? – emelem meg kicsit a hangomat, bár az elõzõ gondolataimból kiindulva jogosan zárta magára szarás közben az ajtót.

- Ööö… - Ez nem kezdõdik túl jól. - A dolgomat végzem éppen. – Lószart! Még erõlködni se erõlködik, rég voltunk együtt, hogy ilyen lazán menjen. Nem is csurog, nem is puffan ez hazudik!

- És ehhez miért kell bezárkózni? – érdeklõdöm kitartóan, míg próbálok benézni a kicsi résen. Oké. A budin trónol. Ha épp a seggét borotválja azt is látnom kell! Miért akar engem megfosztani egy reggeli röhögéstõl? A tegnap estiek után jár is. Apropó… a tegnap este… 

- Annyira zsibbad a fejem majd befosok hagyjál már! – nyekergi, azonban ekkor feltûnik hogy nincs is felhajtva a budi ülõke. Ez valamiben sántikál… és kihagy belõle!

- Na jó elég… - erõltetem meg magamat egy kicsit, hogy a régi faajtóból kiszakadjon a lánc ottani fele. Mikor kinyílik az ajtó, szemet szúr a lehúzott gatya s ahogy az ágyékát takargatja. Mi a szar…? – Mi ez a hangnem, mi a … - Minden tiszta. Kis hülye! Odalépdelek hozzá, majd a hóna alá nyúlva könnyedén felállítom. Áll mint a zászló.

- Mi a francot csinálsz, hm? – kérne számon, mikor már a tükör elõtt áll, azonban a nyaka csókolgatásával belé fojtom a szót.

- Szóval errõl lenne szó hm? Ezért serénykedtél itt mi? Na várj csak segítek – duruzsolom a fülecskéjébe, míg óvatosan lehámozom a kezét a farkáról. Most rajtam a sor.

- Guhh, Adam, nehh… - ellenkezik, míg én a tükörben figyelem kiéhezett tekintetét, piruló orcáját. Nem állíthat meg, a kezem már a gatyájában s õt kényeztetem teljes erõbedobással. Tudom mitõl remeg meg, mitõl akad a levegõ a torkán, nyög fel vagy sikít.

- Tegnap este, rám izgultál nemde? – érdeklõdöm a fülébe lihegve, míg a saját éledezõ tagomat a fenekéhez simítom. Érezze ki az úr! A hangjából azonban úgy tûnik érzi ám… mocskosul.– Meg akartál… kedved lett volna engem… - ecsetelem, de ennyitõl már készen is van. Úgy kell tartanom, mert a lábai nem bírják el.

Kuncogva engedem el picit, mire nagyot szusszan, nem tetszik neki a kényeztetés szünet. Nagyot nyelve néz engem a tükörben, ahogy én is õt. Nem is gondoltam, hogy ez milyen jónak ígérkezik… látni, ahogy elmegy, ahogy kényeztetem, méghozzá így… széles vigyorral a képemen tolom le róla a nadrágot, amit pironkodva próbál megakadályozni. Sikertelenül. Ha én akarok valamit, azt megszerzem: akarom õt, nincs menekvés.

- Adam… khérlek... – nyüszíti, míg csípõjét kicsit elõre löki. – Ne khínozz!

- Én? Eszem ágában sincs! – pislogok ártatlanul, míg a kezemmel a vágya közelében simogatom, de szigorúan nem hozzáérve. Már pipiskedik s mocorog a kezem alatt, szuszog és köröz a csípõjével, de nem hat meg. Amiért képes lett volna reggel kihagyni egy kis buliból, megbüntetem. Egy hirtelen mozdulattal alásimítok, amitõl benne reked a levegõ, meg a bõrömben a körmei. Felszisszenek, de ennyi belefér. Vaduljunk!

- Szóval a tegnap estével kapcsolatban, ha már ilyen meghitt környezetet találtunk a beszélgetésre – kezdek bele, míg lent a gátját masszírozom -, elmondanád nekem mi volt az a esti seggmasszírozás?

- Shemmiiii! – nyüszíti az élvezettõl. Ez azonban nem válasz, így abbahagyom az ottani kényeztetését, s inkább csípõcsontját kezdem el cirógatni.

- Oh, nekem nem úgy tûnt…

- Shemmiség volt… thényleg! – esküdözik. – Kérlek… szétrobbanok… - susogja, míg én vetek egy pillantást a tükörben a férfiasságára.

- Látom… - vigyorgom elégedetten. – No, egye-fene, lásd kivel van dolgod! – sóhajtok fel, míg fél kézzel átkarolom a derekát, a másikkal meg letornázom a seggemrõl az alsót. – Nyisd ki a szekrény ajtaját. Úgy… Add ide azt a tégelyt kicsim… - bökök a fejemmel a síkosító felé, amit õ remegõ kézzel le is vesz. Rögtön segítek is neki, elveszem tõle, majd átölelve két oldalról, kinyitom a tégelyt. Alaposan elõkészítem, amit a mosdókagylóba kapaszkodva hagy. Tõle hangos az egész lakás, amit úgy imádok, majd bele bolondulok.

- Ne hallgass el, add csak ki magadból! – biztatom, míg magamat is bekenem, nehogy fájdalmat okozzak neki. Miután eléggé tágnak érzem, óvatosan a bejáratához illesztem magamat, majd egy határozott lökéssel elmerülök benne. Felkapja a fejét, ajka kéjes sikolyra nyílik, én pedig a tükörbõl gyönyörködöm benne.

- Kibaszott szexi vagy – morgom a fülébe, míg mozogni kezdek benne. Direkt nem simítok rá, lerí róla, hogy mindjárt repül, én pedig ki akarom élvezni a helyzetet. Mikor már én is a végemet járom, rámarkolok s ellenkezõ ütemre kezdem el simogatni. Hamar megfeszül a kezem alatt, így körülöttem is, aminek hála szinte egyszerre megyünk el.

Ace szinte a mosdókagylóra borul, én pedig belékapaszkodva, remegõ lábakkal próbálok nem összeesni. Elfelejtettem a gumit a nagy hévben...piszok jó volt, de ezért meg fog ölni. Mikor már rendesen szuszog s lassan kiegyenesedik, óvatosan csúszom ki belõle. Felszisszen az ismeretlen érzéstõl, én pedig rögtön törölközõért nyúlok.

- Ne haragudj… - motyogom, míg a bevizezett sarokkal törölgetem a belsõcombját. Remegnek a térdei, s nagy meglepetésemre fel-felsóhajt. Nem tudom ezt hova tenni, most vagy nyugtatja magát, hogy ne heréljen ki vagy… jól esõen fújja ki a levegõt.

- Kéne? – kérdezi rekedtesen. – Élveztem… - vallja be egy halvány, fáradt mosollyal az ajkán.

- De a gumi… - kezdenék bele, mire õ hátranyúl, hogy a bõrömet cirázza.

- Már szerettem volna felhozni – feleli. – Csak takaríts ki rendesen, jó? – Széles vigyor jelenik meg a számon, mire õ zavartan felnevet. – Kellett nekem mondanom…

Pár perccel késõbb, miután mindketten alaposan letusoltunk, az ágyban fekszünk újra, összebújva. Jólesõen bizsergem mindenhol, jól esett ez a reggeli kis testmozgás. Azonban van valami, ami nem hagy nyugodni, s addig nem tudok elaludni.

- A tegnap estével kapcsolatban… - kezdek bele újra, mire Ace felsóhajt. – Komolyan beszéljük meg.

- Nem akarom.

- Én viszont igen.

- Nyávogni fogok, mert elfelejtetted a gumit… - figyelmeztet, mire én durcásan elhallgatok egy pár percre, de aztán újra elkezdem.

- Nem haltál bele, szóval! Mi a fene volt este? Miért estél neki úgy a seggemnek? S ne akard beadni nekem, hogy csak álmodtam! 

Miután a kigúvadt szemecskéi eljutatták az agyáig a történteket sikerül kicsit még közelebb férkõznöm, így körülölelhetem az egyik karját. Csillogó szemekkel mérem végig az én emberemet, tudja mire gondolok vagy nem? Riogassunk egy kis népet, gyerünk! Ha már ott virít a visszajátszás a nagy kivetítõn miért is ne? Hiszen úgy sincs még egy ilyen jóképû és sármos meleg párocska… na jó Adam biszex de teszek én róla. He-e-he. És végre azok a kissé csoki barna szemek rám pillantanak. Igen itt a pillanat…

Igyekezve magához édesget, majd azonnal le is kap, és jó hosszú nyelvesnek leszek kisgazdája. Egyszerûen imádom, fõleg azt a kunkori mosolyt ami a szája szélén fut ez után és az a hév, áh. Hatalmas éljenezés, néhol fujjogás de ki a tökömet érdekli. Ami meg a tömeget illeti? Basszák meg. Mindenki. Oxigénhiányos állapotban válunk le egymás ajkairól, végre levegõhöz jutva érzem meg az arcomba futó vér melegségét. Pimasz kis Pumukli õ, és tudja mitõl pirul a tökmag. Na jó, ezt a hasonlatot hagyjuk inkább másra.

Jó, hogy itt van nekem. Nagyon is.

*~*~*~*

Pár nap és hét, nem hosszú idõ. Legalább is ezek mellett. Imádom hallgatni ahogy Kokó a kis bajszos mindig megbotránkoztatja Adamet azzal, hogy az ánuszát villogtatja emberem képébe. Ugyan akkor kicsit gusztustalan is, egy bizonyos idõkorláton belül le szoktam róla szedni azt a kis kélyenc dögöt és hagyom levegõzni kicsit. Most már tiszta ügyes ez a kismacska, bár minden tele van az almával legalább kialakult a célzó képessége. Remek.

A mai nap én cuccolok Adamhez, semmi dolgom nem akadt így ottmaradtam a kis macsekommal a lakásán. Alszom egy hatalmasat, azt hiszem 3 órát – igen, ami nálam hatalmas idõnek számít, és amióta Adammel vagyok a huncutkodás idõn kívül sikerül pihennem. Vajon pont a  kellõ lefárasztás miatt? – majd kicsit nyammogva megyek lefürdeni. Igaz, hogy kicsit hidegebb az idõ, de jól esik egy kis hideg zuhany a kabinban is mert a seggemhez gyógyult a takaró is. Nagy nehezen lehámozom magamról, aztán keresni kezdem ezt a szõrös csodát. A padlón fekszik, az ugráló figurák fehér fénye elõtt terül el és mélyen horpaszt a hûvös parkettán. Okos kis állatka. Na de irány a zuhanyzó, fel is kapom a törölközõmet és azt lóbálva tûnök el  a fürdõ ajtajában. Pár szappanbuborék, és halk vízcsepp után kicsit elmerengek. Már estefelé járhatunk. Olyan kilenc óra felé, hamarosan hazaér. Megtörölközve csavarom a textilt a derekam köré, és  a hajamat az ujjaimmal hátrafésülve megyek a hálóba. Ahol is az elfüggönyözött balkonajtót nyitom ki és hagyom elõtte  a nehéz anyagú takarást, hogy azért szabaduljon be abból a jó szmogos levegõbõl. Ám furcsán tiszta és kellemesen hûvös is ami csak elõny, a lég kondi amúgy is szart sem ér mostanság.

Kicsit leheveredem, hûvös testtel az ágyhoz simulva a helyemre. A macsek ismét közeledik, és picit sötétebb területre telepszik az egyik bútor árnyékába. Elege volt ebbõl a sor realiti sorozatból, amúgy nekem is, szóval inkább meghallgatom a késõ esti híreket. Ezt elütötték, az felakasztotta magát, emez lottómilliárdos lett. De a lényeg, hogy kis pandák születtek az egyik állatkertben. Most értékelem igazán, hogy mi átlagosnak mondhatjuk magunkat, szuper átlagosnak. Nemsokára, olyan fél órán belül caplatásra nyitom ki a szemem teljesen. Eddig csíkra húzva figyelték a tv-t, de most lehalkítom, s figyelek.

- Úgy csattogsz, mint egy öregember… - jegyzem meg neki halkan, majd kelek fel a helyemrõl, de csak szép lassan mert átmelegszem és megint ragadni fogok. Kilépek a fényforrás felé, és mint ahogy a rendes emberek teszik, beállok az ajtó kellõs közepére.

– Te mi a fészkes fenét csinálsz? – háborodom fel a seggét sasoló vörös ürgén. Nem mondom, hogy nem néz ki jól, na de mi a bánatos fenét akar magával? Hm, ne csinálja ezt sokáig, mert…

- Csak meg akartam arról bizonyosodni, hogy a nagy melegben nem e olvadtak e le a szõrszálak a seggemrõl. – odatipegek, majd fogom magam és végigmérem a második legszebb felét, és olyan pacsit mérek rá, hogy a kezem vöröslõ nyoma díszeleg rajta. Nekem sem ártana már valamit kezdeni a khm, szóval na. Érthetõ a dolog, az elõzõ partnerem hagyta magát, de Adam áhh kötve hiszem. Szóval ki kell bírnom, nem, nem bírom ki valahogy muszáj lesz megkapnom, ha nem most, majd kicsivel késõbb talán.

- Eléggé – duruzsolom, majd fujtok el egy halk kacajt az ajkaimmal. Belõle meg olyan magas hang szökik ki, hogy a barna szemeim csak úgy meredeznek az arcára. Hú, mit kapok én ezért. vagy is.. mit kaphatok.

 - Fááááááj.Ne nyúlj hozzám te hálátlan! Elrondítottad a gyönyörû seggemet! – nyüsszögi, és amint felé nyúlnék ismét, hogy megsimogassam azokat az isteni dombocskákat már szökik is elõlem a víz alá. Olyan kegyetlen. Pedig igazán ráindulnom látszik. – Maradj csak ott és a szemedet legeltesd ezen a görögfélisten testen!

- Inkább skandináv… vörös vagy. – sóhajtom a szájhõst hallgatva. – De siess, aztán bújjunk be az ágyba. Ne csak én izzadjak bele. – és e mondatom után lelépek mint kurva a sezlonyról. Lassan csapatni kezdem magam alsógatyában az ablakból feltörõ széllel, és huppanok gyorsan az ágyra még hûs a bõröm. Mr. Kokó pedig éppen  a kettõnk közti párnák vágatába fészkelte a szép kis testét.  Amásik szép kis testû pedig itt szuszog mellettem elégedetten, még vízcsepptõl tarkítottan.

- Fáj még az a csinos hátsód? – kezdem szépen három ujjamat végigfuttatni a gerince mentén, huu itt olyan szép a bõre, pedig ez a gondolat még sosem jutott eszembe.

- Erõs húsból van, kibírja. Bár... – mocorog egy kicsit elcsúsztatva a kezemet magán. – Áldozhatsz a Seggisteneknek… fõleg annak, amit Adamnek kereszteltek. – felhúzom a szemöldököm, és teszek ide illõ megjegyzést számára, amit mindig is tudtunk, hol egymásról, hol pedig külön- külön személyünkrõl.

- Hülye. – simogatom meg a jó hûvös hátát és figyelem ahogy mosolyogva taglalja az egészet, majd lassan az az érzelem is lepereg az arcáról és átmegy szendergésbe. Itt lenne az alkalom, lassan illetem az oldalát, majd  csúsztatom finoman lejjebb a kezem és érek be a feneke partjai közé. Mire észbe kapom gyorsan átfut az agyamon, fordítva kellene lennie basszameg?! Muszáj lesz lelohasztanom a kishavert, ami sikerül is egy kis idõ múlva, és én is édesen szenderegni kezdek mellette, így alszunk el végre.

Reggel aztán én kelek fel elõbb, milyen ironikus, nem tudok aludni és még is én kelek fel elõször, Hehh,  és milyen jó hûvös lett. Kicsit elhúzom a sötétítõfüggönyt, de csak annyira, hogy ne zavarjam vele ezt az éjjeli lepkét. Húha… a kishaver meg még mindig nem lankad, akut gatyaszûkületben szenvedek jó, hogy tovább nem mentem tegnap este, egek, ezt le kellolohasztani. Kiigyekszem a mosdóba halkan, és a láncot, ami az ajtó belsõ felén van ráakasztom, olyan be nem kukucskálhatsz de mégis nyílik érzést ad. Még alszik, remélem jó mélyen, legalább le tudom ezt rendezni. Mit ad isten kézbe veszem a dolgot, és a wc tetejét lehajtva üldögélek rajta, mikor is sikerülne már a dolog de csattogást hallok. És ez nem innen jön, huhú de nem ám!

- Ace, merre vagy? – hangzik a kicsit álmos hang, majd elhalkul a hang a konyha irányába, nyílik a hûtõ majd biztos visszafekszik én pedig ártatlanul visszasomfordálok a helyemre mellé. Nem szólok semmit, csupán serényen dolgozom a kis kezemmel amin kell, és már elég szépen khm, áll a dolog.

- Ace, hol a francban kujtorogsz… - hallom a kicsit zsörtölõdõ hangját ahogy csattog tovább mezítláb a padlón. Fuh, már csak egy kicsi kellene, ó Fortuna te buja kurva. – Á szóval itt vagy – nyit be de megakad az ajtó a lánc végett – miért zárkóztál be ha? Pöttöm!? – emeli meg kicsit a hangját, amire az ajtóra tekintek de folytatom tovább nagy lihegve, de persze csak halkan nehogy kisüljön, hogy miben mesterkedem.

- Ööö… a dolgomat végzem éppen. – válaszolok hezitálva, de még inkább gyanakvóan rám kérdez. Ember, menj már el innen hadd verjem ki az ég áldjon meg. Ha már tegnap olyan kangörcsöt hoztál rám, hogy falat tudtam volna bontani.

- És ehhez miért kell bezárkózni? – semmi válasz nem adok, így még egy kicsit megnyitja az ajtót és szuszogva be akar kémlelni én pedig kénytelen vagyok abbahagyni az olyan jól esõ mozdulatsort.

- Annyira zsibbad a fejem majd befosok hagyjál már! – ripakodom rá, és próbálom magam visszafogni nehogy összekenjek mindent.

- Na jó elég… - tépi fel az ajtót, én pedig gyorsan eltüntetve fordulok el kicsit takargatva magam. Vörösödõ képemmel és csillogó szemeimmel pillantok kicsit vissza rá. – Mi ez a hangnem, mi a … - tágulnak hatalmasra a szemei, majd pirul egy kicsit gunyoros arccal rám bámulva. Hangtalanul közeledni kezd, majd a hónom alá nyúlva vesz fel a helyemrõl, és állít a tükör elé, én pedig mint egy kiskatona ott állok látva mit tesz a tükörben.

- Mi a francot csinálsz, hm? – csuklik el hirtelen a hangom mikor végigcsókolgatja a nyakamat ahol is a forró nyomokat végig érzem amint elválik a bõrömtõl.

- Szóval errõl lenne szó hm? Ezért serénykedtél itt mi? Na várj csak segítek. – duruzsolja a fülembe, majd hajtja hátra az egyik kezemet, hogy hozzám férjen, és finoman  rásimít a kicsit már átfoltosodott gatyámra.

- Guhh, Adam, nehh… - motyogom teljesen végtelenül irulva pirulva elõtte. Sunyi sötét szemei pedig a vállam fölött villognak meg és figyelik az arcomat. Mikor a gatya alatt matat s kezd rá, lehunyom a szemem és nyögdécselve ráncolódik össze a szemöldököm. Piszok jól tudja, hogy mitõl leszek kenyérre kenhetõ komolyan.

Döglünk még egy kicsit, majd a konyhába megyünk, hogy együnk valamit a cicussal együtt. Aztán jöhet egy kis pakolás – párszor csillagokat látok, annyira fáj még mindenem -, hogy Ace lehessen a boldog fosos Kokain tulajdonos. Tuti nem komplett a macska, mert olyan boldogan ül a kocsim kalaptartóján, mintha oda fialta volna az anyja. Szerencsére, hogy nem! Lelkesen a vezetésre koncentrálok, ugyanis fáj még pár foltom és végtagom, kell valami, ami eltereli a figyelmemet. Pontosan ezért szúrok ki az út mentén egy plakátot.

- Uhh azz uhh!?  Monster Truck show lesz a pályán! – lelkesedem, míg a piros lámpánál állunk. Azért próbálok én lelkiismeretes sofõr lenni, nem menet közben nézegetek jobbra meg balra. - Már akartam kérdezni, hogy… - ugrik be hirtelen valami nagyon nyálas szar, de szerencsére a lámpa vált. Nem szerencsére meg Ace is szájalni kezd, a gondolataimat pedig összekuszálja a szívem.

- Most mondd azt, hogy megyünk az ugráló tíz tonnás kocsik… - makogja, mire belõlem szinte kitör az utolsó három szó.

- Megyünk randizni tökmag! – rikkantom el magamat ijesztõen lelkesen. Életemben nem randiztam még… vagy de… általános utolsó évében, fülig szerelmesen egy lányba. Mi lett belõle? Szájra puszi, majd egy hét múlva szakítás. Szívás volt, az öregem jól helyrerakott, utána pedig semmi kedvem nem volt a felesleges nyálaskodáshoz.

Ace nem szól semmit, s utána is csak a szokásos dumákat toljuk le. A kis fosost kirakom a kocsiból, de azért kedves is vagyok, szóval felviszem az új otthonába. Míg megmutatom neki hova kell majd bepiszkítania, hogy Ace apuci boldog legyen – íróasztal mögé, kanapé alá, ágy és az éjjeliszekrény közé -, az említett elvonul. Én pedig, mint aki olyan piszok jól végezte a dolgát, beállok a ventilátor elé, hogy kicsit jobban elviseljem a meleget, ami a lakásban uralkodik. Fél szemmel látom, hogy a kis tökmag végül elõmászik, új ruhában. Biztosan belepállott a hátsója az elõzõbe.

- Szép vagy díszpinty mehetünk, elõbb még felhívok valakit – teszem még hozzá, majd hátat fordítok neki s elõszedem a mobilomat. Felhívom a bárban már csak „helyettesként” emlegetett srácomat, hogy ma este vegye át a dolgokat, de okosan, különben baj lesz. Miután letudom a telefont, sietek is vissza a várakozó Ace-hez, aki közben felfogta a haját. Így is nagyon dögös, szeretem. Piszkosul.

- Mehetünk is – villantok rá egy széles mosolyt, majd meg is indulok a bejárati ajtó felé, hogy most kijáratinak használhassam. A lépcsõházban még kap egy alapos csókot a szájára, majd beülünk a kocsimba. Nagyjából tudom az utat, nem kell se térkép, se GPS se járókelõ random leszólítása. Leparkolok, veszek olcsón parkolójegyet, majd sietek a tökmaggal a kasszához, hogy belépõdíjat is perkáljak. Randi, én vagyok a férfi a kapcsolatban, szóval nekem kell mindent állni.

Imádom a karszalagokat, s lehet leszek olyan elvetemült, hogy elrakjam emlékbe. Ha netán szétmegyünk, legyen már mit kivágnom a kukába. Azonban errõl még szó sincsen, szóval inkább élvezem a meleget, a kocsik zaját: a motor dorombolását és a kerekek jellegzetes hangját, ahogy a homokon csikorognak. Ahogy Ace-re nézek, látom rajta, hogy hiába volt a nagy szájalás, õt is ugyan úgy leköti a dolog.

- Ace, Ace gyere ide! – emelem fel a hangomat, ugyanis a nagy szájtátása közepette az se tûnt fel neki, hogy én befoglaltam már a helyünket. Kell neki egy kis idõ, míg reagál, de utána egy kis keresgélés után kiszúr, s megindul felém. Odatipeg hozzám, majd leül mellém. Egész jó helyet kaptunk, potom pénzért. Látszik, hogy nem rég nyílt, még alacsonyabbak az árak, hogy rákapjanak az emberek. Értek én ehhez, nagyon is.

- Woahh! Azt a pics! – kiáltja döbbenten Ace, míg feláll a többiekkel együtt. Én már láttam ezer meg egy autós bukást, s ez biza eléggé hétköznapi. Látszik a kölykön, hogy életében nem volt még ilyen bulin, ez pedig remekül esik. Ezt a szüzességét is elvettem, s alig várom hogy még jó párat el is vehessek.

Pont eme gondolatomra fordítja felém csillogó tekintetét. Mindentudó mosollyal viszonzom a tekintetet, mire õ lassan visszaül mellém. Szeretem. Érzem a mellkasomban verõ húscafatomban, ami mindig olyan hevesen ver a közelében. Most se bírom ki, érintenem kell. Érzem a tenyerem alatt a formás vállait, amitõl még több kell.

 El is felejtem egy pillanatra hol vagyunk. Egyszerûen csak kívánom az ajkait. Ráhajolok, óvatosan kóstolom s a harsány hangok tárháza sem érdekel. Csak õ és én vagyunk ott, a kocsink poros alvázával s benzingõzös kipufogójával. Õ az én ajkamon, én pedig az övén.

Mikor elválnak ajkaink, Ace nézelõdni kezd, valamin jókat mosolyog és viháncol. A távolba mutat én pedig követem tekintetemmel, ahol aztán kiszúrom magunkat az egyik kivetítõn. Volt pofájuk ezt a csodás pillanatot mindenki orrára kötni? Nem vagyok én szégyenlõs, se prûd. A gatyámat is lehúzom és a fehér seggemet is kivetíthetik, nem errõl van szó. Egyszerûen ez egy meghitt pillanat volt, egy jól elkapott randis pillanat. Szóval basszék meg!

A fejemhez kapok, nem kéne felpattannom és megkeresnem a kamerás csávót, hogy anális kezelést biztosítsak neki a tartóállvánnyal. Azonban ahogy Ace közelebb bújik hozzám, szemében az ismerõs lánggal, széles vigyorra húzom a számat. Botránkoztatni akarja a népet? Szeretné, ha azt bámulnák, ahogy a nyelvemmel a fogait számolom… belülrõl? Nem vagyok semmi jó elrontója!

Az álla alá nyúlok, majd úgy húzom oda magamhoz, hogy alaposan megcsókolhassam. Olyan hangos fütyülés és ujjongás tör ki, hogy legszívesebben felnevetnék. Nekem is új ez, ennyire nyilvánosan és tömeg elõtt még nõt se csókoltam, nem hogy pasit. Azonban élvezem – nem is én lennék, ha nem – s ez a lényeg. Csakis azért válunk el egymástól, mert mindkettõnknek elfogy a levegõje. Taps, füttyszó és minden mi jó. Azt hiszem pár gusztustalan hurrogást is hallok, de nem foglalkozom vele. Ace fülig pirulva, vigyorogva, csillogó szemekkel néz rám, az ajkai nyáltól csillognak. Az én tökmagom. Csak az enyém. Nevetve karolom át a vállát, majd húzom magamhoz közelebb.

Ez a mi napunk. S innentõl mindegyik a mi napunk is lesz, bárki bármit mond.

*~(¤)~*

Napok, sõt hetek is eltelnek úgy, hogy büszke macskatulajdonosok vagyunk. Kokó egész jó fej macsek, s plusz pont, hogy bele tud csinálni az almába. Ha én megyek Ace-hez alap, hogy ott tanyázik. Mindig úgy kelek, hogy a képemben van a segge. Imád köztem és tökmag között dorombolni, mintha ez lenne élete értelme. Igen, a kis szõröst is megkedveltem. De! Ha megint befosna, szívtelenül kivágnám.

Ha Ace jön hozzám, hozza a kis dögöt. Bepakoljuk a kocsiba a dolgait, mintha egy közös poronty lenne. Ma is pont ilyen alkalom van, melóból hazafelé, hajnalban tartok hazafelé. A kis tökösöm már otthon vár a szõrös kölykünkkel, az ágyamban. Próbálok csendesen beesni az ajtón, majd hasonlóan lerúgni magamról a cipõt és a ruhát is, hogy aztán letusolhassak. Van a bárban légkondi, de kéne még egy, hogy jobb legyen. Majd beruházok rá a napokban, halál ez a meleg. Itthonra is kéne… itt is leég a seggemrõl is a szõr. Vörös szõrszállakkal tarkítva szeretem. Csakis úgy!

- Úgy csattogsz, mint egy öregember… - hallom meg a fürdõ ajtajában Ace hangját, míg a tükörben épp a hátsómat próbálom lecsekkolni, hogy még férfias e. – Te mi a fészkes fenét csinálsz?

- Csak meg akartam arról bizonyosodni, hogy a nagy melegben nem e olvadtak e le a szõrszálak a seggemrõl – felelem halálosan komolyan, mire az elaludt fejû, félig még alvó kicsi párocskám odajön, jó alaposan és izgatóan végigméri a seggemet aztán egy határozott – túl határozott – mozdulattal akkorát vág a seggemre, hogy ott maradnak az ujjlenyomatai, míg bennem a levegõ.

- Eléggé – teszi hozzá nyugodtan, míg belõlem sípolós játékhoz hasonlóan távozik a levegõ.

- Fááááááj – nyekergem, mire Ace nagyot sóhajtva megint felém nyúl. – Ne nyúlj hozzám te hálátlan! Elrondítottad a gyönyörû seggemet! – szusszantum, míg gyorsan a hideg vízsugár alá lépek. – Maradj csak ott és a szemedet legeltesd ezen a görögfélisten testen!

- Inkább skandináv… vörös vagy – feleli, míg egy nagyot sóhajt hozzá. – De siess, aztán bújjunk be az ágyba. Ne csak én izzadjak bele – majd nemes egyszerûséggel otthagy a fenébe. Ezt az egyedül töltött idõt arra használom, hogy a sajgó jobb farpofámat simogathassam engesztelõen, közben pedig egy visszavágáson töröm a fejemet.

Miután áttörlöm magamat egy cseppet, de csakis egy cseppet, hogy még kicsit vizes legyek, felhúzom magamra az alsót és megindulok a szobánk felé. A kis csámpás ott döglik a két párnánk, egyik fele az enyémen, a másik fele Ace felén. Nagyot sóhajtva vetõdöm a szépen összehajtott takarómra, nem is kell, meleg van.

- Fáj még az a csinos hátsód? – szól oda Ace, míg felém fordul. Fel se nézek rá, fõleg miután kedveskedve cirázni kezdi az éppen még vizes hátamat.

- Erõs húsból van, kibírja. Bár... – ficergek a hasamon egy kicsit, majd folytatom. – Áldozhatsz a Seggisteneknek… fõleg annak, amit Adamnek kereszteltek.

- Hülye – neveti, de azért kapok pár kedveskedõ simit. Kis ujjacskái mentén jólesõen bizsergek meg. Imádom, mikor érint. Egyszerûen megnyugtat és teljesen feldob. Most azonban a hosszú éjszakai meló után arra biztat, hogy lecsukjam a szemeimet, s nagyokat szusszanva kezdjek el átlépni az álomvilágba.

Azonban eme igen fontos cselekedetem közepette, mikor a testem már alszik, az agyam azonban még érzékel mindent, igen furcsaságra leszek figyelmes. Ace keze újra a hátsómon van, azonban oly izgatóan simogatja s markolássza, mint még soha. Hangosan szuszog, ujjai a farpofáim közötti rés tetejénél állnak meg.

Nem reagálok rá, õ pedig nagyot nyögve inkább az ágy másik felébe megy fetrengeni. Az agyam mégis felfogja mi is volt ez, azonban kibaszott mélyen elnyomja a kérésemre.

Nem. Én vagyok a dugó Jenõ. Senki nem dughatja meg ezt a segget. Senki.

- Ha végeztél… bekened a hátamat, ugye?- kérdezgeti, míg én felállok és lépek párat bizonytalanul közben õt figyelve. – Csak kérdeztem.

- Ha tudsz utána várni öt percet, igen. – sóhajtok egy hatalmasat . – S ne aggódj, nem marad nyoma. – ígérgetem neki a macskapiramis feltakarításának következményeit. Csillogni villogni fog az a folt kérem!

- Reméltem is! Ebben a házban még senki nem szarta magát össze. – dörgöli az orrom alá, nekem pedig nem sok hiányzik ahhoz, hogy elvisítsam magam. Na jó muszáj engedni ennek a kuncogásnak, így kiszalad a torkomon.

 - Eddig. – fuldoklom a könnyeim között, de a szikrázó szempárt kerülve takarítom fel a macska mocskát, és kirakosgatom a kis kellékeit ami létszükséglet lesz ha nem akarunk folyton szerencsét. A konyhába elhelyezem a tálkáit, de olyan helyre, hogy ne akadályozzon semmit és senkit. Adam csak kövez mint egy félholt és nézi mit mûvelek, néhányszor behajolok neki csak, hogy kedvét lelhesse és jobb legyen a vérnyomása. Majd eltûnik, megkereste a macskát s a legnyugodtabban belerakta a macskaalmos tálca közepére. Majd megszokják egymást, ha meg nem szétcsapok köztük.

- Remélem szobatiszta. – jegyzem meg finoman, és nézek a hõsöm arcára. Hát azokra a lila foltokra tényleg nem ártana valami kencét felkenni hamarosan.

- Ezt én is nagyon remélem! Ha nem és mindenhova fog szarni, csak ide nem. – vetül az egyik ujja az alomban üldögélõ kis puffancsra aki érdeklõdve figyeli a társalgásunk. Ha macska lennék én fix, hogy azt gondolnám milyen hülyék az új gazdáim. Na de mindegy is, most ez a másik állat van a soron. – ne akard tudni mit mûvelek veletek. Emellett, miért nem magadhoz viszed, ha? Miért nálam kell keresztbe fosnia a lakást? – kezdené a morcoskodást, de pajkos tekintetemmel közelebb csalom rásimítva az épen maradt vállára és lecsókolom. – Igen? – megismétlem a vádlimat feszítõ mozdulatot amire még inkább kérdezni kezd. – Mit szeretnél? – a talpamra érkezem, s halk duruzsoló hangon válaszolok neki.

- Bekenem a hátadat, na gyere. – ráérõsen kézen fogva vizslatom még tovább egy kicsit.

- Csak a hátamat?- biggyednek le az ajkai, mire csak fejrázást kap össze meg vissza, végtagját pedig finoman magam után vonom.

A hasára fekszik elsõként, hiszen a védekezés közben azért ide kapott több pacsit az ellenfelektõl, nagyokat szusszanva várja, hogy a kencéket rásimogassam és adjak pár puszit a hátára megbánás képen. Éppen mikor  a krémes kezemet törölgetném lefelé meghallok egy morzsásan kaparósan csengõ hangocskát amit az a kis bestia okozhat. Odahajtja Adam is a fejét, s én is értelmes képet vágva figyelem a hang irányát.

- Nézd már meg, hogy mellé csinált e – háklissága már-már elgondolkoztat mostanában – Ha én nézem meg, tíz percig itt ülhetsz, ha pedig mellé csinált meg is ölöm. Lehúzom a budin.

- Te szadista! Inkább megnézem, különben kicsinálod. Addig fordulj át a hátadra, bekenem azt a gyönyörû szivárvány mellkasodat is. – próbálom terelni a témát a fájó testére, kicsit leugrom a matracról és megnézem mit csinált. Kinézek erre a kis vagányra, egy hatalmas… szóval sikerült becélozni a pontos koordinátákat. Lassan visszasétálok ehhez a kiterült mackószerû lényhez és elmosolyodom.

- Mond, hogy… - folytatná a mondatát, de közbevágok megrekesztve a tüdejében a levegõt.

- Ügyes cica, tudja hova kell. A bekaparással gondok vannak, de majd megtanulja. – csókolom le ismét azokat a kívánatos ajkakat, majd nyomok egy pamacsnyi hûs krémet a kezemre és kezdeném már a hátán lévõ lilás foltokat maszatolni.

- Várj!  Ugye kezet mostál… meg mivel kapartad be és…? Ugye nem cuccos kézzel fogsz kenegetni vidáman? – nem érdekel különösebben ez a kibontakozott macska kaki iszonya, csak jót mosolygok a visításán és kezdem el kenni azt a böszme nagy vállát. – Ugye nem?!

- Le is pisiltem a kedvedért. – kacsintok rá merészet, majd végre a fejét a párnába fúrva élvezi a kényeztetésem. Apró puszikkal illetem, és mikor végeztem a bekenésével  frissen kezet mosva fekszem vissza mellé. Maga mellé csal, és hozzám simul még a krémtõl izzó bõre, kis simogatás itt ott, és el is szenderedik azon nyomban, én is félálomban döglõdöm mellette, közben a kismacska is akkurátusan a lábamhoz fekszik aminek örülök. Legalább tudom hol van.

Nem tart sokáig a nyugalmam, ugyan is felemelkedik a matrac megkönnyebbülve a macska súlyát vesztve. Ha megint valami csintalanságot csinál, én aztán… Megpróbálok finoman kikászálódni a karjai közül de sikerül felkeltenem. Dög meleg van, olyannyira krémes lettem én is, hogy kezdeni kellett már ezzel valamit. Felültem mellette és

 - Mi lesz a kis dögnek a neve? – törölgetem, meg legyezgetem a fejemet a kezeimmel, majd lenézek a teljesen bebugyolálódott Adamre. – Neked van ötleted?

- Tudod mivel fekete a pofája, viszont az orra s szája körül fehér a szõre… olyan, minta kokaint szívott volna! Hívjuk Kokainnak. – jelenti ki szégyent nem tûrõ arckifejezéssel, én meg mint akit villanypásztorral tekertek körbe nézek rá le villogó szemekkel.

- Nem tejfölös a képe, nem joghurtos, nem, dehogy! Kokainos! Ez annyira tipikus… - sóhajtok, mint most már tipikusan, majd fonom az ujjaimat a kicsit kócos vörös hajzuhatagba. – Akkor Mr. Kokó lesz.

- Örülök, hogy tetszik. Ugyanis a második névötletem a Fosos volt. – dünnyögi, mire megint felnevetek.

- Maradjunk a Kokainnál akkor már. - bazsalygok neki még feljebb nem tornássza magát õ is ülõ helyzetbe. Még mindig látszanak azok a tenyérnyi foltok, és már hajtja is az ujjait az álam alá, majd fordítja oda a fejem egy csókra. Hosszú ideig nem enged magától, de nem is bánom, jó, hogy van kit ölelni és ilyen baromságokban benne lenni. Jó, hogy féltenek, jó, hogy ölelnek és még jobb az, hogy mellette lehetek.

*~*~*~*

Kis idõ elteltével kimászunk a konyhába, eszünk valamit, no meg adok MR. Kokónak is egy kis harapnivalót és felpakoljuk a cuccait a kocsiba, hogy hozzám költözhessen. Egy kisebb forgalmi dugóban meglátunk egy plakátot, legalább is Adam akinek most arra a kibebaszott  lámpára kéne figyelnie.

- Uhh azz uhh!?  Monster Truck show lesz a pályán! – nézegeti a roppant frappáns pirosas kékes, festett stílusú kartont ami az egyik oszlophoz van rögzítve gyorskötözõvel. – Már akartam kérdezni, hogy… - nem tudja befejezni a mondatát, egyrészt mert vált a lámpa, és le kell vennie a szemét a tábláról, másrészt a szavába vágok már-már szabályosan.

- Most mondd azt, hogy megyünk az ugráló tíz tonnás kocsik… - mit ad isten folytatja a félbehagyott mondatom, úgy látszik ez már a védjegyünk lesz!

- Megyünk randizni tökmag! – kiált fel és veszi fel azt a tipikus buzis hangnemet amit annyira nem csípek. Hisz én sem selyem fiúskodom itt, meg nem járok rózsaszín tollas cuccokban és nem húzok nercharisnyát sem. Én vagyok az a faxa meleg csávesz teleböködött füllel meg kígyóval a karján. Iggen… ez Ace.

- Szép vagy díszpinty mehetünk, elõbb még felhívok valakit. – halkul el a hangja és fordul nekem háttal. Itt állok harci felszerelésben és tököljük az idõt. Bele fogok izzadni ebbe a cuccba éa vehetek másikat. Amég elrendezi az ügyeit, addig én fogok egy hajgumit és felfésülöm a tincseket a fejem tetejére egy copfba. Így villogtathatom a kis aranyos ékszereket a fülemben.

Megyünk is jegyet fizetni, fent van a karszalag, és már hallhatjuk is  a motorok izzítását na meg a vad csikorgást és brummogást. Majdhogynem tátott szájjal  nézem a hatalmas füstöt köpõ szörnyetegeket.

- Ace, Ace gyere ide! – üvöltözi túlharsogva a zörejeket Adam, majd maga mellé ültet, lehet annyira elbambultam, hogy eltévedtem a sorok között. Opsz. Na de mindegy is.

- Woahh! Azt a pics!- állok fel a tömeggel együtt mikor egy hatalmas ugrásnál majdnem fejre áll a sofõr a hatalmas sárga autóval. Csillogó szemeimet most Adamre meresztem, akinek egy bárgyú mosoly húzódik az ajkain, de gyorsan el is tûnik majd leülök szépen. Nem bírja megállni, hogy ne csókoljon meg megint, de valamiért most az ember harsogás és füttyögés hallatszik. Na nem az az utálatos fajta de muszáj oldalra pillantanom. Az egyik hatalmas kivetítõn mit látok? Magunkat?! Mosolyogva kezdek el röhögcsélni és szinte mutogatással hívom fel Adam figyelmét a hatalmas képünkre. A fejéhez kap aranyosan, majd közelebb férkõzöm, adjunk nekik egy kis ráadást?!