– Fejezd be amit elkezdtél bébi, különben nem nyallak ki! - morogja rekedt hangon és ellenkezésemmel mit sem törődve, tartja fejem. – Viccelődni ráérsz utána is.

Erősen tart, hiába is próbálok ellenállni, esélyem sincs vele szemben, pedig öklendeznék és fulladoznék, belsőm sikítva menekül. Mély hangján felmorranva élvez számba, és engedi el fejem, így köhögve köpöm ki élvezetét pólójára és villan dühösen tekintetem. 

– Te szemétláda! - már esnék is neki, mire vállára kap és elindul velem a kanapéról. Meglepődve, ijedten nyikkanok.

– Hé! Mit művelsz? - az esélytelenek kétségbeesésével csapkodom hátát és csak egyre inkább menekülni akarok.

– Kurvára kicsi a kanapé, az ágy kényelmesebb - közli vészjóslóan nyugodt hangon, majd levág az ágyára. A nadrágomat cibálja le rólam, hogy már csak melltartóban és bugyiban feküdjek alatta.

– Ó igen - nézek le rám ragadozó mosolyával, amitől a létező legrosszabb értelem vett hidegrázás fut végig. Hasra fordít, hogy fenekemre egy hatalmasat csapjon, amitől sajogni kezd a bőröm és felkiáltok fájdalmamban.

– Ah, ez fáj! 

– Ezt azért kapod, mert szex közben akartál szemétkedni - közli kioktatón, majd számhoz hajol. -  Ne félj, én elnyallak a mennyországig, nem fogom félbehagyni, habár megérdemelnéd, ugye tudod? - Menj a picsába. Próbálok valami kiutat találni. Túl sok. Túl ijesztő. Túl domináns. Ez nem szex, hanem leuralás.

Kikapcsolja melltartómat, és karcosan morranva adja tudomásomra, hogy elégedett a látvánnyal. Fullasztó csókot kapok, amit rohadtul nem akarok viszonozni, ezért erősen alsó ajkába harapok.

– Kis vadmacska - vigyorog rám azzal az eszelős tekintetével, és hiába próbálok védekezőleg karmolni, elnéző mosollyal fogja össze csuklóimat és emeli fejem fölé. Élvezi a szemét, látom rajta, hogy kurvára élvezi a félelmem. Melleim nyalogatja, karcolja fogaival, harap, ahogy éppen kedve tartja és istentelenül élvezném, ha épp nem egy lehetséges erőszak képei játszódnának le a szemeim előtt.

– Szállj le rólam, te szemét! - sziszegem összeszorított fogakkal, ficeregve, hogy legalább nehezebbé tegyem a dolgát, mert nem szándékozom könnyen adni magam. Valahogy sikerül a lábaimat felhúznom, és rugdosni kezdem térdét, reménykedve, hogy véletlenül tökön rúgom. Megjátszott sóhajtással enged el és én azonnal az ágy végébe kúszok előle.

– Most mi van? Nem tetszik az igazi szex? Pedig ez ilyen, Yona. – Félrehajtott fejjel, lesajnálóan tekint rám, mintha valami naiv szűz kislány lennék. Felmegy bennem a pumpa a feltételezésre. Nem, ez kurvára nem igazi szex, ez csak egy erődemonstráció, aminek semmi köze mindkét fél élvezetéhez, csakis az övéhez.  – Ugye nem gondoltad, hogy majd rózsaszirmok meg csupa romantika az igazi baszás?

Levetkőzik, végig rabul ejtve tekintetem. Farkasszemet nézve veszi le nadrágját és alsóját is, teljesen meztelenül térdel fel az ágyra, hogy az éjjeli utcafény játsszon izmain, még jobban kiemelve csodás testét.

– El akarok menni - közlöm vele, és sokkal határozottabbnak hangzott fejben ez a mondat, mint ahogy a szavak elhagyják a számat. Egyszerűen képtelen vagyok levenni a szemeim isteni testéről, a rajta kanyargó tetoválásokról és keményen álló farkáról. Ömlik belőle a vágy, a tömény kéj és basszus... tudja ez a szemét. Kurvára tudja.

– El fogsz menni, azt garantálom. Egész éjjel, akár egymás után többször is - gúnyolódik velem, ami csak megerősíti bennem a félelmet és pánikot... de ugyanakkor...

– Hazamegyek! - emelem fel hangom, de mire mozdulnék, tenyere arcom mellett csattan az ágytámlán. Mikor került egy szempillanatás alatt fölém?! Nem nehezedik rám, de tekintete és kisugárzása alatt úgy érzem, mintha egy háborgó tenger hatalmas hullámaiban vergődve fuldokolnék. Nem kapok levegőt. Félek.

– Az ágyadba rángattál egy fenevadat, kislány. Innen nincs menekvés, te is tudod. Az okos haverjaid nem mondták, hogy ez mivel jár? Hm?

Tekintetével foglyul ejt, és egy nagyon érdekes, korábban sosem érzett kettősség mocorog bennem. Menekülnék, rettegek és mégis...

– De igen…

Annyira zsibbasztóan félelmetes és szexis egyszerre, hogy csak suttogva tudok válaszolni neki. Ahogy ujjával bugyimba nyúl és izgatni kezd, visszafojtom nyögésem.

– Akkor miért csábítottál el? Nem vetted komolyan a figyelmeztetést? - oh, baszd meg, mintha nem tudnád a választ magadtól. 

– Mert az ilyen kaliberű pasik a legjobbak az ágyban, és én élvezni akarom a szexet, de... - meg se várva válaszomat, folytatja. Tuskó.

– Akkor élvezd ki, már nedves vagy teljesen, Yona. Látod? - ahogy ujjait felém tartja, majd élvezettel nyalja meg, nem tudok dönteni,  hogy jobban félek-e vagy jobban kívánom-e őt. Hihetetlen ez a kettősség, szinte szétszakít.– De tudod mit? Jóságos leszek veled, és ha még mindig el akarsz menni, megengedem, hogy távozz, de csak akkor, ha megkóstoltalak. Hatalmasat élveztem a szádban, ezért viszonzom a szívességet, hogy ne maradjak adósod… - nevet fel kéjesen. – Olcsón megúsztad, bébi. Máskor kétszer gondold meg, hogy magam fajtával kezdesz-e. Ha lesz legközelebb, akkor nem táncolhatsz ki innen.

Ez a kisugárzás teljesen lezsibbaszt. Egyszerre tudnám szétmaracngolni és sikítva menekülnék előle a szomszéd faluig. Próbálok felülni alóla, de határozott mozdulattal tépi le bugyimat rólam és dobja háta mögé a már szükségtelen ruhadarabot.

– Utállak... - "hogy ezt hozod ki belőlem" - nyögöm bele érzéki kacajába véleményem és gondolatomat már csak fejben vagyok képes befejezni, mert nyelvével azonnal munkának lát

Nem tudom eldönteni, hogy a profizmusa  vagy a már így is teljesen kifeszített idegeim az okai, pillanatokon belül élvezek el kényeztetése alatt.

- Hhhhhn....ahhhhh - nyögök fel hangosan, ahogy az orgazmus elsöprő hullámai végigszaladnak testemen és megremegek.

Emelném fel fejem, hogy a számomra még nem lezárt beszélgetést folytassam, de annyira érzékien kényeztet, hogy képtelen vagyok értelmes szavakat formálni. Vissza dőlve az ágyra nyögdécselek és sóhajtozok, míg hamarosan ostorszerű villámcsapásként hasít végig a második élvezet, amitől már kocsonyaként remegek alatta, minden ellenállásom megszűnik.

Hajába túrok, nyakát, vállait karmolom, és tudja tökéletesen tudja, hogyan és milyen erősen kényeztessen szájával, mintha ezt a testet mindig ismerte volna.

- Ahhhh... Kahhh... - próbálnék nyöszörögve szólni neki, hogy elég lesz, nem bírok már többet, de nem enged akkor sem. Már nem tudom, hányadán állok magammal. Annyira... forró és nedves... és profi...hhhh...

- Istenem, istenem... Ahh!

Nyögök fel hangosan harmadjára is. Ez képtelenség, ilyet még soha... senki sem....

– Na még egy negyedik orgazmus, és mehetsz - vigyorog a szemét és élvezi a látványt.

- Mhh… Menjhhh…. aaaahhhh… hhhhhh…

Csatakosan, zihálva, nyöszörögve "szenvedek" alatta és magamban csak imádkozok, hogy ne ájuljak el, mire megérzem ismét az orgazmus hullámait az előzőeknél sokkal erősebben és kezeimbe sikítva élvezetem, jutok el immár negyedjére a csúcsra.

Elégedetten mászik fölém, nem hagy levegőhöz jutni. Lábaimat összezárja és kemény péniszét combjaim között kezdi kényeztetni.

Hhhhhh, de forró... és kemény és... aahhhh.

Az előző orgazmusok utáni kéjes kábaságban hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

– Ha megint az ágyadba rángatsz, kegyetlenül meg foglak baszni. Szorítsd erősen össze a lábaid! - parancsolja  és ellenkezés nélkül engedelmeskedek. Jelenleg bármit.... akármit.

Lüktető farkának látványát kéjes nyögésekkel jutalmazom, és hagyom hogy hatalmas kezeivel csípőmbe markolva adja a ritmust. Bármit... akármit, csak ne hagyd abba...

Egyre hangosabban nyögdécsel fel-felmorranva, mélységes hangja még így is felizgat, minden idegszálam körülötte forog, az izzadtság vékony réteget képzett már bőrén, erősen markolja derekam, az illata, a vágya, a nyögései...

– Ez az, bébi - morogja, és összerándulva  mozog megállás nélkül, élvezete hasamra és melleimre terül.

Kábán hagyom, hogy pihentesse magát rajtam, próbálok levegőhöz jutni, visszatérni a valóságba. Basszus...

Szétnyitom combjaim, elégedetten szemléli "remekművét".

Leheveredik mellém, és egy megkönnyebbült sóhajjal lazul el. Nem ér hozzám. Belsőm sikítva követeli érintését, de nem akarom neki megadni ezt a gyönyört, így inkább az ürességbe menekülve a plafonnak szegezem tekintetem. Nem, ez nem lehet... hogyan képes?!

– Ha menni akarsz, ott az ajtó - mutat kifelé. – Ha maradsz, akkor folytatjuk. Te döntesz. 

Döbbenten fekszek mellette, amíg a szekrényében kotorászik, nem tudom, mihez kezdjek. Szavai idegennek tűnnek, mégis sikítok belül az érintéséért. A vadságáért.

Perceknek tűnnek a másodpercek, amíg összeszedem gondolataimat és lábaimat váratlanul átvetve derekán, ráülök ágyékára és jólesőn megremegek, ahogy kemény farkával vénuszdombom izgatja. Elfojtok egy kéjes nyögést, megállítom a mozdulatát és mellkasára támaszkodva komolyan nézek szemeibe:

- Képes vagy arra, hogy megbeszéljük, mi mehet és mi nem, és azokat a határokat be is tartod?

- Persze bébi, és te? Megint elverem a szép seggedet, ha felbosszantasz, azt garantálom -  Rámarkol csípőmre és ringatni kezd magán. Hhhhhhh… - Imádom, hogy ilyen kis gömbölyű vagy mindenhol - simít végig combomon, de nevetéséből érzem, hogy nem vesz komolyan.

- Ezt sejtettem magamtól is - susogom szemeiben elmerülve. - Akkor szép álmokat, Kankuro-sama.

Válasz nélkül állok fel róla, törlöm le spermáját magamról és öltözök fel.

- Ezeket itt hagyom neked, hogy emlékezz, kivel van dolgod... - jegyzem meg cinikus mosollyal már az ajtóban állva, mutatóujjammal kitartom széttépett tangám és melltartóm, és ráakasztom őket a kilincsre.

Csatt.

Hát.... ezt a csatát ugyan elvesztettem, de legalább stílusosan távoztam.

Szedem a lábam hazáig, vissza se nézek. Talán valamelyik folyosón mintha lépéseket hallottam volna, de nem érdekel. Ahogy távolodok és egyedül sétálok a kivilágított utcákon, úgy nő bennem az önostorozás, a harag, hogy mi az istenért nem hallgatok soha arra a kis belső hangra vagy akár csak Raido-ra, basszus. Oh, Raido… még ez is… Testem és lelkem épségét ma kétség kívül Kankuro "nagyvonalúságának" köszönetem, mert senki és semmi nem tudna megvédeni tőle, ha bántani akarna. Mi az istenért nem tudok egészséges egzisztenciával rendelkező faszikat találni magamnak egy, csak egyetlen egy éjszakára?

"Mert az unalmaAAAAaas..." - csilingeli a kis hang a fejemben. Ahh, kuss.

Hazaérve gyorsan bezárkózok a szobámba, és eldőlök aludni, remélve, hogy álmaimban legalább valami nyugalomra lelek.

***

Szarul kelek. Ezek a másnapok 30 felett már nem mennek olyan könnyen, mint régen. Kómásan kisétálok a fürdő felé és a tükörben vizsgálom az este nyomait. Kikerekedett szemekkel veszem fel a fehér 50 árnyalatát, ahogy meglátom, milyen csúnya harapásnyomok díszítik nyakamat és vállaimat. Baszd meg, te pöcs… átnézve a sebeket, konstatálom, hogy annyira nem vészes… talán… 1 hét és begyógyulnak… talán.

A tükörben meglátom, ahogy Genma elégedett mosollyal és sokat sejtető szemöldök huzogatással támaszkodik az ajtófélfának és kelletlenül forgatom meg szemeimet válaszul neki. Ez a mi kommunikációnkban annyit jelent, hogy “hagyjuk és ne firtasd”.

Egy tégely kenőcsöt nyom a kezembe.

- Ezzel kezeld, ha szeretnéd, hogy gyorsabban gyógyuljon - vigyorog még mindig fülig érő szájjal. Remegő kezekkel elveszem tőle és fordulok vissza a tükörhöz, ő pedig visszasétál a szobájukba. A krémnek kellemes virágillata van és szinte azonnal zsibbasztva nyugtatja el izmaimat, sebeimet.

Genmát is tudom imádni a maga módján, hogy tudja, mikor fogja be a száját.

***

A kenőcs ugyan enyhítette valamelyest a csúnya harapásokat, de koránt sem tüntette el őket teljesen, úgyhogy kelletlenül iktatom be magamnak a “garbófelsőben megyünk tanítani” hetet.

A gyerekekkel teli teremben szerencsére nincs esélyem egyedül maradni a gondolataimmal, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Minden magányos pillanatomban Kankuro körül forognak a gondolataim, válaszokat keresek a viselkedésemre, az érzéseimre, miközben kínkeservesen szenvedek, ahogy folyton szemeim elé kúsznak az éjszaka pillanatképei és izgatottság fut végig gerincemen, ami alhasamban összpontosul kellemesen bizsergetőn...

A nap gyorsan eltelik, így délután természetesen ismét gondolataim csapdájában találom magam, ahogy a kijavított füzeteket elpakolom  hogy hazainduljak és... és fogalmam sincs  hogyan tovább.

Elmélyülésemből egy isteni karcos hang zökkent ki, az ajtó felől.

- Jól áll a garbó, Yona - remegek bele az ismerős hangba és lehunyom szemeimet. Nyelek egy nagyot.

- Köszönöm, Kankuro-sama - erőltetek magamra egy semleges választ, pedig szívem szerint felképelném. Hogy miért? Mindenért, az istenit. Mindenért. Az érzésekért, az éjszakáért, a viselkedéséért, a vágyáért… Mindenért.

Minden bizonnyal látja a kedves mosolyom mögött szemeim dühös csillogását, mert elégedetten mosolyog. Zavartan nézek félre és lépnék ki a teremből mellőle, de kezét felém emeli, ijedten fagyok le. Eltűri fülem mögé a kontyomból kiszökött hajtincsemet, majd ujjaival lejjebb halad, hogy garbóm nyakát lehúzva elismerő tekintettel gratuláljon magának a “szép munkáért”.

Dühösen fújtatva, kipirulva hagyom, hogy végig vezesse ujjait bőrömön, és imádkozok belül, hogy ne remegjek meg alatta, de még ígyis végigfut a kellemes libabőr. Éget, ahol végigsimít és belsőm sikítva nyüszög, hogy többet akar.

- Mit tehetek érted, Kankuro-sama? - teszem fel a számára is ismerős kérdést, de ezúttal nem játszom az értetlent. Suttogva, remegő hangon, a közöny álarca mögé bújva veszem fel a kesztyűt vele szemben.

- Van kedved együtt vacsorázni velem? Ma este? Folytathatnánk... - búgja negédesen, mutatóujja a nyakam cirógatja... - az ismerkedést...

- Nem veszel komolyan, és nekem erre így nincs szükségem - suttogom, mert attól félek, ha normális hangerővel kellene beszélnem, csak gyenge sóhajtozásra futná. - Inkább beérem kevesebbel, vagy inkább senkivel, mint hogy tönkre tegyem magam.

- Ch... Ki az, aki alatt szívesebben sikítoznál, hm?- sötétül el tekintete és fölém magasodva próbál elhallgattatni. Valószínűleg most tapostam bele a büszkeségébe, de akkor is végig fogom mondani és végig fogja hallgatni.

- Nem erről van szó. Lehetsz Te a világ legnagyobb szexistene akár, - szívesen a bókot... - ha nem tiszteled a határaimat, azzal a baromi egyszerű kéréssel kezdve,  hogy “ne becézgess”, akkor nincs miről beszélni. Te nem egyenlő partnert keresel, csak egy játékszert, amivel szintén nincs baj és legalább ebben az egy dologban egyetértünk. Ha eljutsz odáig, hogy ezt normális keretek között megbeszéljük, lehet szó folytatásról, de a saját testem felett ÉN rendelkezek, ÉN döntöm el, kit engedek a lábaim közé és a világ legnagyobb bábmesterének sem leszek a játékszere, mert a határaimat konzekvensen semmibe veszed azért, hogy így gyakorolj hatalmat felettem - Pipacspiros fejjel ragad magával a hév és csak azt érzem, hogy szétrobbanok a rengeteg érzéstől, amik napok óta nyomasztanak. Észre sem veszem, mennyire közel állok hozzá, szinte már az arcába sziszegek és monológom végén dühösen pihegek előtte.

- Gyönyörű vagy dühösen... - búgja azon a szexis hangján és a köztünk lévő távolságot egy csókban egyesíti, amit kikerekedett szemekkel, meglepett nyögéssel fogadok. Megadóan hagyom magam, amíg meg nem érzem, hogy csókunkba fölényesen belevigyorog és kipattannak szemeim a felismeréstől, hogy ő ezzel szándékozta lezárni vitánkat.
Tenyerem akkorát csattan arcán, hogy a folyosó is visszhangzik tőle.

- Mit tehetek érted, Kankuro-sama? - teszem a sokat sejtető, alázatos "értetlent", és hagyom, hogy teljesen fölém magasodjon, reszketeg zselévé olvadva ölelésében, majd próbálok észrevétlenül nadrágzsebébe csúsztatni egy papírfecnit, hogy egy kicsit hozzáérhessek.

Elkapja kezemet, ahogy húzom el zsebétől és hint rá egy puszit, miközben derekamnál közelebb ránt magához, le sem véve rólam szemét. Ajkaival végigsimít arcomon és kínzó élvezettel fordítom el arcomat.

– Engedj el, kérlek - lehelem fülébe, és szeretném egy kicsit eltolni magamtól, amit csak úgy tudok lebonyolítani, hogy egy pillanatra szorosabban hozzá simulok, hogy lábon megtartsam a padról visszavett egyensúlyom, így viszont szabad kezemmel mellkasának kemény izmaira támaszkodva tartok ellent, amit egy könnyű rántással le is seper és már melleimmel érzem izmait. ÉS ÉN EZT AKARTAM ELTOLNI MAGAMTÓL? Uggyan… kérlek.

– Te is vágysz rám, kár tagadnod - súgja lágyan fülembe, izgatóan, a végén éppcsak megnyalintva. - Fogadni mernék, ha most a bugyidba nyúlnék, nedves lenne a kis puncid, Yona. 

Borzongva rándulok meg szavaira és érzem merevedését,  kezem már csúszna is szép lassan lefelé… de utolér a gondolat, hogy még mindig az iskolában vagyunk, és kicsivel határozottabban könyörgök neki, hogy fejezze be. Mintha egyébként bárki képes lenne _határozottabban_ könyörögni.

– Ne itt! - nyögöm halkan. – Engedj el, kérlek!

Hátralép és levegőért kapkodva nézek fel rá. Minden kétséget kizáróan sikerült felizgatnia, amire már szúrnám is szigorú tekintetem, de hárítón emeli kezeit és vigyorogva néz végig az izgalomtól csapzott testemen.

Előveszi a papírcetlit és elolvassa, megjátszott szomorússággal konyulnak le ajkai.

– Akkor nem vacsorázunk együtt? Pedig szerettem volna tejszínhabot nyalogatni rólad - oh, kérlek, azon már 18 évesen túl van az ember lánya. Sunyi mosolyomból sejti, hogy készülök valamire.

– Inkább táncolni szeretek, te nem? 

– Ó én is szeretek táncolni, ha ez a szíved vágya, megkapod bébi - kacsint. A kellemetlen hideg futkos a hátamon az ilyen megnevezésektől, úgyhogy ezt gyorsan tudtára hozom az ajtóban, majd elsuhanok, hogy hazafelé sietve mindent eltervezzek… 

– Akkor este találkozunk…és nem vagyok senki bébije, ne hívj így.

Ugyan a játék ötletét napközben rögtönöztem a fecnire, hazafelé elkapott a flow és záporoztak a jobbnál jobb ötletek, hogy tehetném istentelenül élvezetessé az egész estét. Cinkos félmosolyra húzom a számat és egy pultos barátnőt is beszervezek az estére. Nem terveztem eredetileg ekkora feneket keríteni a dolognak, de ez a hirtelen jött ötlet veszetten sikítozik, hogy a legtöbbet kihozzam belőle és úgy érzem, Kankuro profi partner lesz benne.

***

Ahogy hazaérek, csak egy hidegzuhanyra vágyom, hogy lehiggadjak. Az ajtóban azonban lakótársam fogad. Tekintete semmitmondó, de látom a szemén, hogy érzi az izgatottságom.

- Sokáig elvoltál.

- Nyomon vagy, Sherlock. Neked is szia, Raido! - kerülöm ki és már csukódna a fürdő ajtaja.

- Ki az?

- Wow. 2 értelmes mondat, 4 szóból. Ha így haladsz, még néhány évszázad és az ötéveseim szókincsének birtokában leszel képes kommunikálni.

- Őszintén csodálkozom, hogy a nagy szádba egyszerre csak egy fasznak jut elég hely - kiabál a szobából ki Genma. Oh, a kis árulkodó. Megjegyzésére felszakad a röhögés belőlem.

- Ugyan már… úgyis tudom, hogy Genma köpött neked… - forgatom meg szemeimet és nyitom is a zuhanyt.

- Fájni fog - megakad bennem a levegő, mert a hangsúlyból tudom, hogy ez bizony nem kérdés volt. Jövendölés.

- Valószínűleg - de ezt már nem hallja, csak suttogom magam elé, ahogy a hideg víz bőrömet éri és igyekszem kiüríteni zakatoló gondolataimat.

Raido az egyik legértelmesebb és legempatikusabb ember (a félelmetesen “gazdag” szókincse ellenére), akivel összehozhatott az élet és nem mellesleg Genma hivatalos-nemhivatalos? (majd ők eldöntik) partnere.

Miután folyamatosan kezdtek ostromolni a szomszédok és a falubeliek, hogy mikor alapítok családot, hiszen milyen jó tanár vagyok, megöregszek, jajj, hogy fogom beteljesíteni a legnagyobb női princípiumot á la ÁKOS (elnézést XD ), Raido bizonyult a legjobb kerítőnek és tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot: legyek a lakótársa, amolyan konszenzusos alapn, amivel mindenki jól jár. Engem nem baszogatnak többé, őt nem baszogatja más (khm), csak Genma és mindenki békében van. Az esetek többségében vagy küldetésen vannak úgyis, vagy Genma lakásán, ami nekem tökéletesen megfelel. Ők pedig teljesen elfogadtak, amit Konohában senkitől nem kaptam meg.

A délután folyamán összekészülődök a pultoslánnyal, hogy felállítsuk a játékot a Tűzgödörben és a benti fogyasztás előtt alapozni kezdjünk…

***

Este már a bejárat felé keresem Kankurot a tekintetemmel. A barátnőmmel külön érkezünk, ő hamarabb lemegy, hogy feltérképezze, milyen lehetőségeink maradnak a tömegben. Mivel nem egy jounin felszerelésben kell keresnem, csak a hatalmas termetet és borzas haj után pásztázok a tömegben. Szemem sarkából meglátom, hogy Raido és Genma is tiszteletüket tették megszokásból, és csak szemeimet forgatva húzom a sokat sejtető mosolyra számat. Úgy látszik, ma mindenki dugni fog…

– Szia Kankuro-sama - szólítom meg és hunyorítva nézek rajta végig. Sokkal jobban tetszik így, festék nélkül. A kockái tökéletesen kirajzolódnak a felsője alatt, nagyon hívogatóak. Nem csodálom, hogy a lányokat nem tudja levakarni magáról.

– Aztakurva - álmélkodik, ahogy végigfut rajtam tekintete. Egy egyszerű, virágmintás egyrészes ruhában vagyok, semmi extra. – Ezzel embert tudsz ölni, olyan jól nézel ki! Minden tanárnő ilyen itt Konohában, vagy csak nekem van szerencsém? - nem hinném, hogy sokan lennénk etikus nonmonogámok, de sose lehet tudni…

– Te sem panaszkodhatsz, festék nélkül sokkal jobban nézel ki - mosolygok és az eddig elfogyasztott alkohol ismeretében gátlás nélkül hagyom, hogy magához húzzon, és fülemhez hajoljon.

– Iszunk valamit, cicám? - hagyom neki, hogy vezessen, amikor is meglátom AZT A bárszéket. Kikérjük italainkat és kicsit félreállva, a pultnál le is húzzuk az első kört. Kiélvezem, ahogy az erős alkohol végigmarja torkomat és kellemesen átmelegít, ellazít, és látom elismerő tekintetét, hogy ezt ilyen könnyen sikerült abszolválnom.

- Benne vagy egy játékban? - kérdezem, rögtön a tárgyra térve, mielőtt újra magához venné az irányítást. Illata elbódít, csak érezni akarom bőrét…. az alkohol és a zene dübögésével testemben simulok hozzá és búgok fülébe, miközben kezeimet végighúzom oldalán, és farzsebébe kapaszkodva “pihentetem” meg. Észrevétlenül forgatom a bárszékre már rég kihelyezett bilincset, hogy pont a megfelelő időben kattanjon.

- Mit szeretnél játszani? - dörmögi tengermély hangján és hagyom hogy orrával végigcirógassa nyakam és a kifújt levegőtől végigborzongok. Mmmmm…

Finoman végiszaladok arcélén, majd szájánál megállva, ajkaiba suttogok:

- Kapj el - Katt.

Eltávolodok tőle, és lépegetek hátra a tömeg felé, látom, döbbent tekintettel néz utánam. Szája kaján mosolyra húzódik, ahogy a játék számára is keretet kap. Azért remélem a bárszéket nem hozza magával… a gondolatra felkacagva fordulok el a tömegban.

A zene egyre csak dübörög és utam a Gödör egy másik pultjához visz, ahol a pultos lánnyal lepacsizok és félreáll, hogy a bekészített csere felsőmet és rövidnadrágomat átvehessem a pult alatt, és immáron egy ismeretlen szettben emelkedjek fel, mintha én is csak egy pultos lennék.

- Elég aljas dolog így felhúzni egy férfit… - hallom meg mellettem Genma félreismerhetetlen hangját, kaján vigyorral tekint elismerően rám. Inkognítómat tartva, töltök neki egyet a kedvencéből.

- Nem vagyok, kislány, Genma. Tudok magamra vigyázni - vetek egy szúrós pillantást felé. Ne szóljatok bele, én sem szólok bele a ti dolgotokba…

- Abban nem kételkedek. Csak időt nyertem neki… - vigyorog fülig érő szájjal, és úgy érzem, most öntöttek le egy vödör hideg vízzel. Meglátom, ahogy Kankuro mellett Raido mutat a pult felé rám és Genmára és azzal az eszelős, kiméletlen tekintettel megindul felénk. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a bárszéket legalább nem hozza magával.

- Csesszétek meg - fancsalodik el arckifejezésem nevetve, bosszúból meghúzom előle a felesét és szaladok el.

- Jó szórakozást, csajszi - hallom Genma röhögését még a háttérből és visszafordulva csak egy olaszos középsőujjra futja tőlem.

Balett táncosokat megszégyenítő reflexszekkel igyekszek mindenkit kikerülve egy kevésbé zsúfolt helyre szökni, mert tudom, hogy Kankuro most nem fogja hagyni magát és minden további próbálkozáson átlát, így csak reménykedek, hogy elég gyors vagyok, hogy karnyújtáson kívül maradjak.

Nem nézek hátra, így nem tudom, mennyi időm maradt, teljesen elvette a “menekülés” az időérzékemet, így a hirtelen rántás meglepve érkezik, kezei mellettem csattannak a falon, testével szinte beleprésel, érzem mellkasának szapora légzését, hasizának kockáit, merevedését... mindenét. A dominanciáját is. Meglepődik, hogy nem hunyászkodok meg. Kezeim karistolva csúsznak fel nyakán, amire jólesőn beleremeg és tarkóját türelmetlenül marva egy szenvedélyes, alkoholtól fűtött csókot követelek végre.

Egy pillanatra a levegő is megáll bennem, ahogy izmos kezével határozottan elvágja távozásom tervezett útját, és a bennem lévő óvatos megérzés bukfencezik kettőt. Újabb érv a "NEM HELYES!!!" elvekhez.

- Ki vagy te? - kérdezi tőlem félrebillentett fejjel. - A nevedet sem tudom.
– Oh - lepődök meg őszintén. - Én Yona Kawakami tanárnő vagyok, az akadémián tanítok alsósokat - válaszolom kimérten, mintha valami jelentést tennék.
Letaglózó az erős kisugárzása és őszintén... minden más helyzetben nagyon szívesen élvezném a társaságát, és egyéb testrészeit is, de
– Az a kissrác akit bántottak a geninjeim, jól van? - tényleg azt hiszed, beveszem, hogy ennyire érdekel egy civil kisfiú sorsa?
– Taki? Igen, szerencsére - bár már statisztikát vezetek magamnak arról, hogy Taki hányszor kerül akarva vagy inkább akaratlanul bajba, szegény kisfiú statjai eddig elég egyirányúak...
– Holnap a te osztályod is ott lesz a bemutatón?
Az ajtónak támaszkodik és karba tett kézzel igyekszik valamiféle beszélgetést kezdeményezni. Udvariasan viszonzom a beszélgetést, igyekszem belül magam nyugtatni, ahogy éhesen méricskél szemeivel, el nem engedve tekintetem.
Finom az illata, és letaglozó a kisugárzása, ezért tudat alatt védekezőleg már össze is fűzöm karjaimat mellkasom előtt, hogy aztán vállamra és félrecsúszott blúzomra futó pillantásával "gratuláljak" magamnak fejben...
Kislány, ez neked nála nem megy. Engedd el ezt a "NEM HELYES BASZDKIIIII!" elvet... - szól a "Kit érdekel?" hangocska a fejemben és előbbit valahova gondolataim egy mély és elzárt zugába tuszkolom.

– Igen, nagyon várják már, mert Konohában nincs bábmester, nagyon ritka tudományág - válaszolom kimérten, színlelve a közönyös nyugalmat. Az ajtót támasztó vállai ragadják meg tekintetem és csak nézem, ahogy az izmok a csuklójától analitikus pontossággal futnak fel vállán keresztül nyakáig.
– Sokat tudsz rólam? - zavartan félrenézek, mondjuk aaa... szoba felé, ahol a geninek épp egymást gyilkolják. Téged ez nem zavar?!
– Mondjuk úgy, hogy felkészültünk belőled - khm... - és a ninjutsudból, hogy a gyerekeknek hasznos legyen az óra. Speciális képességű genint is hozol magaddal, Kankuro-sama?
– Hm… Van két érdekes diákom, ha szeretnéd akkor tartanak ők is bemutatót - izgatott szemekkel pillantok fel rá, mert így legalább a gyerekek is több mindennel találkoznak, és új ismeretet elsajátására bármikor nyitott vagyok.
– Szeretném, ha lehet. Megkérdezhetem milyen képességűek?
Mosolyogva húzza hátra csuklyáját és borzolja meg haját előttem. Végignéz a srácain, látom, ahogy ebben a pillanatban találja ki, melyik kettő is legyen a holnapi “áldozat”.
– Legyen meglepetés, jó?
Az egyértelmű rögtönzésre csak felkacagok. Hát legyen.
– Akkor majd meglepődök. Van még kérdése?
– Nincs, köszönöm Yona kisasszony.
Kedvesen meghajolva köszönöm el tőle és nem viszonzom pillantását, amit búcsúzóul kapok. Pont ekkor érkezik még hozzánk két homokrejteki jounin, nekik is szolidan biccentek és ellibbenek, és még sokáig a hátamban érzem azokat a tekinteteket…

***

Reggel mindenki időben érkezik a terembe, nem is vártam mást a gyerekektől. Tudják, hogy mikor vagyok elnéző és mikor nem ismerek kegyelmet.

Már az iskola bejáratánál állunk kint a gyerekekkel, kollégákkal, amikor Iruka-sensei fogadja vendégeinket néhány ninja-oktató társaságában. Össze se lehet téveszteni őt másokkal, annyira egyedi kisugárzása van és ahogy közelednek végig a szemeimbe fúrja tekintetét. Sokatmondóak ezek a szemek, pedig még csak reggel 9 óra van...

Iruka-sensei bemutat mindenkit, mosolyogva hajolok meg és fogok kezet vendégeinkkel, a végén pedig vele is. Hatalmas tenyeréhez képest pöttömnyinek tűnik a kezem, zavartan próbálnám elhúzni, mire ő enyhén szorít rajta. Nem, ezt nem fogjuk játszani - hidegül el tekintetem.

- Yona kisasszonyt ismerem, tegnap segített nekünk megtalálni a szálláshelyünket. Nagyon kedves tanárnő - mondja Iruka-senseinek, miközben farkasszemet nézünk. Engedd. El. A. Kezem. - Ha lehet ilyet mondani, ma szebb vagy mint tegnap. Ugye a te diákjaiddal kezdünk? 

– Ha szeretnéd Kankuro-sama, akkor igen - válaszolom a megszokott tanári kimértséggel, hogy tudassam vele, nem vesz meg ezzel a bókkal az előbbi közjátékért.

– Akarom - vágja rá szemtelenül mosolyogva, szinte be sem fejeztem a mondatom. Maga mögé mutat két tanulójára - Hoztam két kis spéci genint, tetszeni fognak a lurkóknak! 

– De jó, akkor mehetünk? 

– Naná, csak utánad. Követlek és mögötted leszek Yona - dörmögi nevem mély hangján és felém kacsint. Vajon a homokrejtekiekben genetikailag van kódolva a flörtölés vagy csak ennyire nincs kínálat arra felé?

Udvariasan és előzékenyen kinyitja a tanterem ajtaját és szándékosan elállja annyira az utat, hogy a srácaim szaladgálvabújjanak át a lábam mellett, míg én választhatok, hogy mellkassal előre vagy a fenekemmel hozzáérve bújjak be a terembe. Előbbit választom és igyekszem a tanítványai idióta vigyorát figyelmen kívül hagyva arcomra futó pírt palástolni.

A gyakorló teremben leültetem a srácokat, feléjük fordulok és várom, hogy minden tekintet rám szegeződjön. Még Kankuroé is.

– Gyerekek, bemutatom nektek a mai vendégünket, akit már nagyon vártunk, Kankuro jounint Homokrejtekből. Ki emlékszik arra, milyen képessége van?

Kérdezgetem a srácokat, és nagyon lelkesen igyekeznek egymás szavába vágva bekiabálni a jó válaszokat és nagyon büszke vagyok rájuk. Kankuro-t annyira nem fogta meg láthatóan a gyerekek lelkesedése, bár a Kazekage legbizalmasabb testőréről azt sem gondoltam volna, hogy genineket vállal. Jobban belegondolva... egyre csak álmélkodok geninjei túlélőképességein...

A bemutató végén a kis geninek is megmutatják a magukét, amit én magam is érdeklődve figyelek.

– Ez hihetetlen. Eddig csak könyvben olvastam erről, ez egy vérvonal képesség? - kérdezem őszinte érdeklődéssel, még mindig a fiúkat nézve, de őt tökre nem érdekli, hogy mit csinálnak a geninjei. Magamon érzem tekintetét és zavaromban hátra simítok egy hajtincset.

– Kankuro-sama - pillantok fel rá hirtelen és szigorúan, szinte összeér az arcunk. - Kérlek ne hozz zavarba, ha ennyire bámulsz, a gyerekek észreveszik… 

– Sajnálom, túl szép vagy Yona kisasszony - búgja mély tigrismorgással fülembe. Lehelete végigfut a fülemen és beleborzongok. 

– Köszönöm, de inkább a műsorra figyeljünk, jó? - Jól esik, persze, hogy jól esik, de ennek nem most és nem itt van az ideje. Ezt komolyan egy felnőtt férfival kell megbeszélnem, aki a Kazekage legbizalmasabb embere? Kellemetlen lenne. - Nagyon jók a fiúk, mégegyszer köszönöm, hogy elhoztad őket. 

– Velem ebédelsz? Hálából engedd, hogy meghívjalak valami finomra. Van kedvenc éttermed? - búgja mély hangján, nagyon közel hozzám. Karom és vállam a mellkasához ér és érzem, ahogy illata orromba kúszik... olyan kívánatos, szép nyaka van...

- Yona-sensei... - totyog bele szégyenlősen idilli pillanatunkba Taki, én pedig kezembe prüszkölve igyekszem visszafogni kitörő nevetésem, miközben Kankuro szemei elsötétülnek. Majd ne felejtsem el elmesélni neki a Taki-statisztikámat, mert ez bizony +1 az "akaratlanul bajba kerülök" statba. - Ugye nem fognak bántani? - cincogja vékony kis hangján. Igen, ez nem meglepő, hiszen előző nap pont ezek a fiúk csesztették szegényt.

Elnézően guggolok le a kisfiúhoz szemmagasságba.

- Minden rendben van, kicsim. Szeretnél mellettem maradni? - kérdezem kedvesen, és elpirulva bólint. Vissza egyenesedek, miközben a kisfiú kezét fogom. Szemem sarkából látom, ahogy minden erejét összeszedve "csúnyán" próbál nézni Kankurora és megszorítja a kezem. Gondolatban jót nevetek a helyzeten, mert nem úgy tűnt, hogy vetélytársra számított volna egy 5 éves személyében.

Érzem Kankuro-n, hogy megfeszül karja, mert nem akarja, hogy válasz nélkül hagyjam, így szabad kezem alkarjára téve jelzem, hogy ebből most nem engedek. Most tanárnő vagyok, aki a gyerekeké, hiába a magával ragadó kisugárzása.

- Ez most nem fér bele. Tanítás után megbeszéljük, ígérem - suttogom, és hagyom nyitva a lehetőséget, bízva benne, hogy veszi a lapot.

A vitát lezárva fordulok a gyerekek felé és teljes figyelmemet nekik szentelem.

Kankuro és a két genin a bemutató után maradnak a gyakorlóban, szemmel láthatóan kevesebb kedvvel, hiszen további osztályok érkeznek utánunk, mi pedig visszamegyünk a termünkbe. Átbeszélve az élményeket, a gyerekeknek a nap további részében csoportfeladatot osztok ki, amiben feldolgozzák a bemutató elemeit, én pedig körbe-körbe járok, közben jegyzetelek a teljesítményükről. Nagyon szép projektmunkákat hoznak össze, amiket a nap végén büszkén a falra helyeznek. Lezárásként egy könnyed meditációs gyakorlattal búcsúzok tőlük a hétvégére.

Megkönnyebbülten veszek mély levegőt és sóhajtok egy nagyot, hogy véééééééégre egy kis pihenés jön és elengedve magam pakolok kicsit össze a teremben.

Épp lehajolok egy gazdátlan fecniért, amikor felegyenesedve megérzem, hogy egy idegen test mögém lép és sikítva ugranék ki bőrömből, mire óvatosan befogja a számat. Talán nem kéne ijesztgetni és akkor nem sikítanám át az egész akadémiát…

- Talán rossz a lelkiismereted? - Kérdezi kaján vigyorral arcán, kezét ajkaimon felejti, mire alattomosan csillan fel szemem és megnyalintom ujját, ahogy felé fordulok. Meglepve húzza fel szemét és ujjai levándorolnak államra, hogy már csak hüvelykujjával csippentsen bele alsó ajkamba, én pedig a legközelebbi padban kapaszkodok meg. Pásztázó tekintete blúzomra és gombjaimra téved és közelebb lép hozzám, engem enyhén beszorítva az asztal és teste közé. Ügyesen játszik…

- Mit tehetek érted, Kankuro-sama? - teszem a sokat sejtető, alázatos "értetlent", és hagyom, hogy teljesen fölém magasodjon, reszketeg zselévé olvadva ölelésében, majd próbálok észrevétlenül nadrágzsebébe csúsztatni egy papírfecnit, hogy egy kicsit hozzáérhessek.