|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| Levi-sama | 2026. 10. 03. 11:04:06 | #36799 |
 Karakter: Sabaku no Kankuro
Kankuro
Amikor belépek Sunnába, elfog a nosztalgikus érzés. Három hétig nem jártam itt, hátrahagytam a nőmet aki mással él. Vajon hogy van most? Lesz még valami közöttünk ebben a nyomorult életben vagy örökre az öcsém bűvöletében marad?
Amikor legutóbb elváltunk egymástól, éreztem hogy meginog. Nem szép dolog rámozdulni más nőjére, főleg ha az öcsédéről van szó, de igazából fordítva történt. Vagy olyasmi.
Belépek a Suna iskolába, ahol a három kis genin diákom lelkesen sietnek elém. A kollégákkal is beszélgetek. Nem, nem látták Yonát, nem jár be tanítani, betegszabadságot vett ki.
– Mióta? – kérdezem homlokom ráncolva.
– Pont amióta küldetésen vagy.
– És mi a baja?
– Senki nem tudja.
Kisietek az épületből és meg sem állok a Kazekage épületig. Öcsém az irodájában ül, amikor belépek csak felpillant rám hidegkék szemeivel, majd vissza a dokumentumra amit olvas.
– Mit akarsz?
– Yona miért nem tanít? Mi baja van?
– Pihenésre van szüksége.
– Miért? – hunyorgok gyanakodva.
– Lefárasztottam – mondja kéretlenül őszintén, amitől dühösen ökölbe szorítom a kezem.
– Nem bántottad, ugye?
Ridegen állja a tekintetem. Igaza van, ez goromba volt tőlem, ő sosem bántana egy ártatlan civilt.
– Bocs. Tudom hogy sosem tennéd, csak aggódom mert olyan gyenge ez a nő.
– A kertben pihen, meglátogathatod.
Meghajlok ls kisietek. Az épület közepén egy szép kert van, ahová délelőtt besüt a nap. Kellemes zöld rózsalugas és illatos növények töltik ki, kerti bútorokkal van komfortossá téve. Kint a reggeli napfényben fürdik Yona. Csinos kék ruhában van, haja leengedve, kezében egy pohár gyümölcslé van.
– Szia bébi – dörmögöm lágyan, és letérdelek elé. Gyenégeden mosolygok rá.
– Visszajöttél?
Halvány a mosolya, és nagyon sápadt a bőre. Leteszi a poharát a mellette lévő kovácsoltvas fehér asztalkára, ezért megfogom mindkét kezét és megpuszilom ujjait.
– Hogy vagy?
Hátratolja a csuklyám és belefúrja ujjait a hajamba. Erősen belemarkol, lehajol hozzám egy csókra. Édes illata, szájának finom puhasága és a rózsalugas meghittsége nagyon jólesik.
– Vigyél el innen – mondja mélyen a szemembe nézve. – Azonnal!
Összeszorul a szívem.
– Történt valami?
– Semmi, csak… el akarok menni! Haza… Konohába!
Kezeim közé veszem szép arcát.
– Összepakolod a cuccaid, vagy máris induljunk? – válaszolom higgadtan, határozottan. Könnyebb lábad a szeme.
– Most, Kankuro. Kérlek!
Felnyalábolom őt, és egy ugrással a tetőn vagyunk.
– Rendben, de magyarázattal tartozol nekem, amikor készen állsz rá elmondod, oké?
Vállamra ejti a fejét, és sóhajt.
***
Néhány óra múlva már Konoha főbejáratánál állunk. Egész úton faggattam, de csak kapaszkodott belém.
– Mi a fasz? – morogja Genma, és szájából kiveszi a dobótűt. – Yona? Mi történt?
– Sajnos nem mondja el. Megkért hogy azonnal hozzam haza.
Raido is megérkezik, fújtatva ugrik elénk, látszik hogy nagyon sietett amikor meghallotta hogy idehoztam Yonát.
– Add ide! – morogja komoran. – Ezért még számolunk seggfej!
Genma előránt két kunai kést, de Yona megszólal.
– Nem tett semmit, ő csak segített, tedd el a kurva késeket!
Kisgyerekként nyújtja kezeit Raido felé, és én gyengéden átadom neki. Olyan érzés, minta letépték volna a karomat, nagyon nem akaródzik elválni tőle.
– Yona, most már elmondod mi történt? – kérdezem komoran.
– Majd máskor, most… haza akarok menni.
– Hát jó. Meglátogathatlak holnap?
– Majd… üzenek.
Raido elindul vele, Genma komoran néz rám.
– Bántott téged Gaara? – szólok utána.
– Nem! Csak… elegem van belőletek! Mindenkiből! – hallom, hangja sírósan elcsuklik.
– Mi a franc? – dörmögöm. Genma felém hajít egy kunait de elkapom két ujjal.
– Vigyáznod kellett volna rá, seggfej! – int középső ujjával, mielőtt eltűnik Raidót követve. Dermedten bámul Konoha főkapuját, és a késre nézek, amin egy papírcetlit kötöttek. Egy telefonszám van rajta.
***
– Hogy van Yona? – mordulok a telefonba. Jó ez a vezetékes telefon, amióta bekötötték Sunába is, Gaara rendszeresen hívja Narutót, sokat egyeztetnek. Most az ő irodájából telefonálok, Genma mély rekedt hangját azonnal felismertem amikor beleszólt.
– Haver, alig pár órája hoztad haza. Bevittük a kórházba, de semmi baja, most otthon pihen.
– Oké – sóhajtom megnyugodva.
– Megtudtál valamit?
– Semmit. Gaara most tudta meg hogy Yona hazament.
– Nem jön utána, ugye? Semmi kedvem egy Kazekage torkát elvágni.
Elhúzom a számat. Előbb fulladna meg egy vödör homokban, minthogy a közelébe tudna jutni.
– Nem.
– Mondott valamit?
– Egy szót sem.
Genma sóhajtott.
– Yona egy kemény csaj. Ritkán szokott megborulni. Tudom hogy aggódsz érte, ezért felhívlak ha van valami.
– Szeretem.
Elhallgat a telefonban, majd hosszú másodpercek után megszólal.
– Mondj valami újat.
Kattan a készülék, csak a búgást hallom. Letette a kis pöcs.
|
| CsigaBiga | 2026. 10. 01. 14:30:18 | #36798 |
 Karakter: Yona Kawakami
Az öreg is összetöpörödik, ahogy meglátja. Szemei összeszűkülnek, valószínűleg a dugába dőlt tervét temeti épp. Vajon mi lehet közöttük, csak a hülyének nem tűnik fel, hogy nem puszipajtások…
– Távozz kérlek, Hando-san – szólítja meg halkan az öreget.
– Gaara-san… - biccent felé. - Kezd sötétedni, ifjú hölgy – fordul felém még, amikor feláll a padról. – Sunnában nem ajánlott sötétben kódorogni, sok veszély leselkedik az ilyen szép hölgyekre. Hiszel még a szörnyekben?
Szemforgatva rázom meg fejem.
– Nem vagyok már kislány.
– Attól még, hogy nem hiszel bennük, léteznek – tudom, idekint csak azok járnak…
Undorodva figyelem, ahogy sokat sejtetően elmosolyodik, majd eltogyog, egészen, amíg már csak kettőnkre esteledik, de nem értem, mire gondolt…
Homlokráncolva nézek utána, amíg teljesen eltűnik alakja és hármasban maradunk az éjszaka csendjével.
– Rám célzott – válaszolja Gaara mély hangján, karba font kézzel támaszkodik az éppen felkapcsolódó villany póznához. Olyan másnak látom, ahogy a lámpa fénye megvilágítja, olyan, mintha valami ősi sötétség rejtőzne benne…
– Hogy érted?
– Sokak szemében egy szörnyeteg vagyok, még akkor is, ha már nincs a testemben a démon. Az árnyékát hordozom – suttogja halkan, és árnyéka lassan elkezd kanyarogni körülötte, mint valami különélő entitás. Lefagyok a döbbenettől. Egy… szörnyeteg…
Tudom, hogy hallja, ahogy nagyot nyelek. Rettegve állok fel a padról, és lábaim automatikusan kezdenek hátrálni. Annyira… félek…
– Ez nem te vagy - suttogom, de valahol nem is értem, minek próbálkozok…
– Szerintem te is nagyon jól tudod, hogy az ember sokkal több annál, aminek látszik, Yona. Ki mered mondani, hogy jól ismersz engem?
– Nem. Ahogy te sem engem – suttogom lehajtott fejjel, blúzom szegélyét markolászom kényszerűen. Az éjszaka hideg levegőjét hangosan szívja magába. Mellkasom összeszorul, ahogy egész testemre rátelepszik a félelem. Sosem éreztem még ilyet… ennyire mélyen, ennyire elemi és ősi félelmet.
– Igen, az élet tele van meglepetésekkel. Ki gondolta volna, hogy a veszély ennyire felizgat téged? - árnyéka megint megmozdul, végig fut gerincemen egy villámcsapás szerű érzés.
Tessék?! Határozottan rázom meg fejem, de elbizonytalanodok cinikus mosolyán.
– Tévedsz… én csak…
– Érzem, Yona - vág közbe rögtön. - Tudod jól, hogy milyen szaglásom van, mint egy…
– …szörnynek - fejezem be suttogva. Basszus. Hát ezért… minden értelmet nyer, a miért “ne beszéljünk”, a “mindent hall…”
– Ezért vonzódsz hozzám.
– Nem, én… félreérted… - hiába kezdek bele, megint szavamba vág, egyszerűen nem tudom megvédeni magam.
– Szereted az izgalmat, szeretsz félni, imádod a veszélyt. - sorolja és minden egyes felismerés ostorként csapkodja a gerincem és menekülésért sikít. Ezt… nem… hogyan, honnan?! - Amikor ezt nem kaptad meg, máshol kerested. Igaz?
Hangosan nyelek egyet.
– Miből gondolod? - nem akar kijönni hang a torkomon, csak suttogásra futja, de még ezt sem érzem elégnek. - Nekem tetszik a figyelmes és kedves oldalad, az analizáló intelligenciád, Gaara-sama.
– Hn. Gaara.
– Gaara.
– Igen, de ez az oldalam jobban felizgat. Már folyik a combodon a nedved, annyira élvezed ezt.
– Én nem… - próbálok ellenkezni, zavartan zárom össze lábam, de nyilván őt nem lehet átverni.
– Az öntagadás nem vall rád, Yona - jegyzi meg olyan tanárbácsis megróvón. - Légy őszinte magadhoz, és mondd el, mire vágysz? Mit keresel a férfiakban, mi az, ami miatt senki mellett sem bírod sokáig? Mi hiányzik?
Elgondolkodok szavain. A felismeréstől kelletlenül hunyom le szemeimet, hogy ne kelljen a türkiz íriszekbe néznem, amikor elhagyják a szavak a számat.
– Az… izgalmat - sóhajtom beletörődve.
– Végre kezdesz őszinte lenni magadhoz, ez jó. Tehát az izgalmat keresed, az adrenalint, az újdonságot. Ez jó irány.
– Ne analizálj! – csattanok fel hirtelen.
– Miért ne tenném? Csupán kezdelek megérteni, összerakom a Yona-kirakóst.
– Miért?
Ellöki magát a póznától, de még nem mozdul.
– Hogy megkaphasd tőlem azt, amire szíved legmélyén vágysz. Nem azért, hogy megtartsalak magamnak, mert te nem vagy lehorgonyzó típus. Ez inkább arról szól, hogy elmondhassam magamról, én voltam az egyetlen, aki megadta neked azt, amire a szíved legsötétebb zugában vágysz. Ami teljesen kielégít.
A végére elmélyül hangja, és nagyon jól tudom, hogy ez mit jelent. Felizgult.
Ajkamba harapva hátrálok, mire eszelős kegyetlen mosoly terül arcára, ami lezsibbaszt, de... mi de? Elhalványul tudatom, összefolyik a környezet…
– Mire vágyom? – kérdem fuldokolva, nem érzem a magaménak a hangom, mintha távoli suttogás lenne…
– Hogy a prédám legyél.
Leereszti a kezét, lassan felém lép és azzal a hideg mosollyal tartja fogja tekintetem. Kipirulok, melegem van, szám kiszárad, hát nyelvemmel nedvesítem meg… – Ma éjjel én leszek a vadász. Kapsz tíz másodperc előnyt. Fuss!
Nyekkenve fordulok el és mint az őrült, menekülni kezdek. Nem tudom, hova, nem tudom, merre, csak előre. El.
Az első sarkon rögtön elfordulok, aztán egy másikon… nem tudom, hol van. Nem tudom, hol vagyok. Szívem szinte kiszakad a helyéről, agyam zúg, nem hallok semmit, csak a kétségbeesés üvölt bennem. Hátranézek, és amikor látom, ahogy közeledik, nyüszítve próbálok még gyorsabban futni… annyira nem akarom… el akarok menekülni… ez nem játék, ez… egy kibaszott vesszőfutás az életemért…
Nyakamnál fogva vág egy közeli fának, fulldokolva kapkodok levegő után.
– Megvagy – mosolyog hidegen arcomba hajolva. Érzem, ahogy kemény merevedését hozzám dörgöli, hiába próbálok rúgkapálni, esélye nincs, satuba fogva tartja nyakam. Ujjai szorosan tartják torkom, érzem ereim pulzálását ujjai alatt, lábaim nem érik el a földet, egy pillanatra elgyengülök, ahogy a vér nem tud áramolni…
Vállára vág és egyúttal újra érzem a keringésemet. Sikítva püfölöm kemény, izmos hátát.
– Hova viszel? Tegyél le!
– Az utcán basszalak meg mindenki előtt, Yona?
Lefagyok, ahogy megvilágosodik számomra helyzetem: meg fog erőszakolni. És kurvára egyedül maradtam.
A sötét házban keményen vág a szőnyegre. Sikítozok, kapálózok, rugdosom, de semmi. Semmi és senki nem állítja meg.
Patakokban folyik a könnyem, zokogva üvöltök és semmi…
Nem. Nem akarom. Engedj el.. engedj…
Kifordulok alóla és próbálok menekülni, de bokámnál fogva ránt vissza, és tépi le ruhámat rólam, rá sem ismerek, ki ez az ember…
~~
– Ó istenem… ó bassza meg… – nyöszörgöm a gyönyörtől hosszan rángatózva, arcomon folynak könnyeim… nehh…
Valami dörmögést hallok egészen közel a fülemben.
– És most megkapod azt a kemény baszást, amire csak legmocskosabb álmaidban mertél gondolni – súgja fülembe, majd erősen a vállamba mar és elszürkül a valóság…
~~
“Kitöltöm az egész tested. Minden lukad megbaszom, és te kurvára élvezed, Yona.”
~~
“Imádod a faszomat magadban, soha többé így senki sem fog téged kielégíteni, Yona.”
~~
“Halljam, mire vágysz?”
“A spermádra… ahh… “
Ez nem lehetek én…
Zúg a fülem, zsong az agyam, nem érzek mást… csak őt…
Elengedi hajam, csak a kábulatba zuhanok…
~~
“Ez életed legemlékezetesebb éjszakája, Yona. És még nincs vége.”
Ernyedten fekszek a földön, felnyalábol, lépcsőzés ütemes ritmusát érzem… a mellkasában szíve dobogását…
~~
“A te szörnyed. Legtitkosabb vágyálmod szörnyetege.”
~~
Gyengéd pofonok térítenek magamhoz.
“Hahó, ébresztő! Éppen téged baszlak, nem tűnt fel?”
~~
– Gaara… kérlek… kérlek, szállj le rólam… – suttogom teljesen megtörten.
Valamit mosolyogva dörmög, hideg… kegyetlen… fel se fogom szavait.
– És most áruld el, ki vagy te? Hm? – keze arcom simogatja, gyengéden… közel hajol hozzám, érzem izzadságának illatát. Érzem azt a dögöt benne, aminek már nem kellene ott lennie és az árnyéka mégis ott van vele…
– A te kurvád…
Eszelős vigyorra húzódik szája, puszit érzek homlokomon. Tekintetem a plafonra mered.
– A prédám – helyesbít. – Nos? Kielégült a kis pinád? Izgalmas volt a játékunk, hm?
Felnézek a szemeibe, megnyalom sebesre mart, számat és legnagyobb meglepetésére… elmosolyodok. Felszalad a szemöldöke.
– Anyád… - És a lehető legnőiesebben szemközt köpöm. Ahogy még apám tanította.
Majd sötétség.
×××
Puha, illatos ágyban ébredek. Lassan nyitogatom ólomnehéz szemhéjaim, de a verőfényes napsugarak kíméletlenül tamadják retinámat, így összerándulva takarom el kezemmel szemeimet. Érzem a végtagjaimat, ahogy mozdítom… és nem fáj.
Analizálom magam és ernyedten magam mellé ejtve kezem veszem tudomásul, hogy bár rohadtul kellene, de semmim nem fáj.
Mi a…
Nem, nincs olyan szerencsém, sajnos még élek. Kitapintom a pulzusom és csalódottan fújom ki a levegőt.
Az ajtó felé fordítom a fejem, kintről veszekedés zaját hallom, de nem értem, miről beszélnek. A hangokból ítélve a csendesebb bariton Gaara-hoz tartozik, a hevesebb, mérgesebb talán Kankuro… de néhány szóváltás után el is csendesedik a zaj.
Kankuro…
Ne, őt ne. Nem akarom, hogy ezt lássa.
Annyira szégyellem magam, megindulnak könnyeim, szapora, szaggatott légzésem igyekszem elnémítani. Ne jöjjön be senki. Hagyjon mindenki békén…
Nyitódik az ajtó, perifériámból érzékelem a vörös tincseket, amiket talán még kevésbé akarok látni, mint Kankurot.
– Kifelé… – suttogom megtörve. Takarodj a közelemből, te szemét.
Megtorpan az ajtóban egy pillanatra, de becsukja maga mögött.
– Gyógyszert hoztam – közli gyengéden. Baszd meg a gyógyszereid.
Gondolataim dühöngve verik elmém ketrecének rácsait, kifelé csak megsemmisülten sóhajtok.
– HOZZÁM NE ÉRJ! – hörögnék rá, amikor leteszi a tálcát a kis asztalra és arcom felé nyúl, de csak rekedtes nyekergésre futja.
Elfordulok az ablak felé. Hozzám ne merj érni, te szemét…
Nem hallom, hogy kiment volna, gyanítom, leülhetett valahol, így maradok az ablak felé fordulva, amíg újra elnyom az álom…
Hasam éhes korgására ébredek fel. Kelletlenül nyöszörögve ülök fel az ágyban, és azzal a mozdulattal vissza is zuhanok. Kurva migrén… ez rosszabb, mint egy egész éjszakás bulizás után másnaposan ébredni.
– Ne olyan gyorsan.
Gaara hangja az ágy eleje felől jön. Nyugodt, simogató és talán… aggódó?
Orrnyergem masszírozom, és próbálom figyelmen kívül hagyni a beszűrődő fény játékát arcomon. Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő. Talán este fele járhat.
Oldalra fordítom tekintetem, a gyógyszeres tálca már üres, ami azt jelenti, hogy Gaara vagy visszavitte vagy beadta nekem valahogy. Utóbbira tippelek.
Lassan végig vezetem tekintetem a szobán, és megállapodik a zöld szempárban, amik össze-vissza futnak arcomon. Analizál, de már bosszankodni sincs erőm ezen.
– Mit…
– Olyat kérdezz, amit készen állsz hallani is – vág rögtön közbe komolyan, mielőtt még feltenném automatikusan a “Mit műveltél velem?” keresztkérdést, de agyam azonnal blokkol, hogy kiejtsem a számon.
Komoran bólintok.
– Mennyit aludtam?
– Közel 14 órát.
– Miért fáj a fejem?
Elnézően elmosolyodik.
– Komolyan ez a legnagyobb bajod?
Csend telepszik ránk. Egyszerűen nem jut eszembe semmi, amivel jelen állapotomban képes lennék szembesülni. Nem akarom.
Kimegy a fürdőbe, megkönnyebbülten sóhajtok fel, ahogy eltűnik, de nem tart sokáig. Enyhe fintorral arcán fordul vissza, gondolom hallotta. Egy tégellyel kezében leül mellém az ágyra. Elfordítom a tekintetem tőle. Felszisszenek, ahogy nyakam izmai fájdalmasan feszülnek meg.
– Lekezelem – suttogja, és csak azután nyúl felém, hogy erre bólintok.
Ismerős a krém illata: kámfor és eukaliptusz. Égeti a bőröm, majd jóleső zsibbadás terül el rajta.
– Borogatást teszek rá.
Nem fordulok felé, ennek ellenére minden mozdulatáról tájékoztat. Figyel rá, hogy amikor összerezzenek tőle, vagy automatikusan eltávolodok, megáll a mozdulatban.
Ez… ez ugyanaz az ember lenne?
– Miért csinálod ezt?
– Mert támogatásra van szükséged, hogy átlendülj.
– Igeeeen, mert miután egész éjjel megállás nélkül kvázi megerőszakolsz, azon csak úgy csettintésre átlendülök.
– Őszintén válaszolj, Yona: valóban úgy érzed, hogy ez erőszak volt?
– MÉGIS MI A…
Sikítva őrjöngve fordulok felé, de elnémulok, ahogy komoly szemei várnak rám.
Nincs benne semmi állati, vagy ártó… egyszerűen csak… szomorú?
– Folytasd…
Újult erővel hasít belém a harag, düh, félelem, keserűség. Ahogy bemocskolt… zokogva verem mellkasát és hagyja, hogy kidühöngjem magam.
Nem tudom, mennyi ideje püfölöm ruháját, de alábbhagy a haragom, ahogy minden erőm elszáll belőlem és átölelve fektet vissza az ágyba. Vörösre sírt szemeim már csípnek.
– Utállak, hogy ezt tetted velem… Mégis mire volt ez jó, mi a francot vársz tőlem?
- Légy őszinte velem és legfőképpen önmagaddal. Azt akarom, hogy képes legyél kimondani, mire vágysz, Yona.
Újból visszadőlök az ágyra. Nem erre számítottam. Tulajdonképpen mire számítottam?
– Tényleg leköptelek? – kérdem tőle karommal eltakarva szemeimet.
– Tényleg – Vakuljak meg, az valóban egy mosoly??
– És még élek.
Egyetértően biccent.
– Hát… legalább valamiben én voltam neked az első… – egy fájdalmas grimaszt erőltetek magamra cinikus mosoly gyanánt és lehunyom fáradt szemeimet. – Elfáradtam, aludni szeretnék…
– Ezen nem csodálkozok, hoztam fel neked egy levest, azt még edd meg.
Erőtlenül bólintok neki.
Meghallom, ahogy nyitja az ajtót. Eszembe jut, az a homályos veszekedés, de boncolgatni már nincs erőm.
– Kérlek, ne bántsd Kankurot.
– Kankuro a bátyám, Yona. A te érzéki vágyálmod szörnyetege vagyok, nem egy gyilkos.
Ezzel a mondattal búcsúzik és rám csukja az ajtót.
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 10. 01. 20:15:32
|
| Levi-sama | 2026. 09. 29. 11:43:35 | #36797 |
 Karakter: Sabaku no Gaara
Egy tudatlan civilt megtéveszteni a legkönnyebb a világon. Kémeim jelentették, hogy Yona és Kankuro összemelegedtek a távollétemben. Ellenőrizni akarom a mértékét, és amikor bátyám külsejével megjelenek, azt a reakciót kapom amit feltételeztem.
Elengedem a genjutsut, és ő szégyentől dühösen mered rám szép barna szemével. Még gesztenye színű hajtincsei is mérgesen ringatóznak csinos arca körül.
– HOL VAN KANKURO?! – kiáltja.
– Járőrözni osztottam be.
Megragadom állkapcsát, vigyázva nehogy baja essen, mert az én brutális erőmmel egy óvatlan pillanatban komoly kárt tudok okozni, ezért megtanultam fegyelmezetten visszafogni a mozdulataimat.
– Miért?
– Elég okos vagy, hogy tudd a választ magadtól is, Yona.
– Tőled akarom hallani!
– Hogy mindketten tudjátok, hol a helyetek és hogy senki sem szórakozhat a Kazekage-val.
– Nem, nem ez az igazi válasz, az istenit neki! – csap a mellkasomra. – Ez a felszín! Mi az, ami mögötte van?! Az irigység, Gaara… Irigységet érzel, de mégis mire? Mi az, ami Kankuronak megvan és mégis olyan kétségbeesetten vágyik rá a Kazekage, hogy ilyen aljas trükkhöz folyamodik?!
– Azt kérdezed, mije van Kankuro-nak, ami nekem nincs. Te, Yona. Magamnak akarlak. Csak magamnak.
– És úgy érzed, hogy ezzel eléred a célod? Mi történt veled?!
– Ezt én is kérdezhetném – válaszolom halkan. – Meséld el nekem szépen, mi történt ebben a három napban…
– És melyik részére vagy kíváncsi? Arra, hogy hol és hányszor vagy inkább arra, hogy milyen pózban élveztem a legjobban?!
A falhoz szorítom és halkan morog bennem belül valami ősi, valami vad.
– Ezt a hangnemet nem engedheted meg magadnak velem szemben.
– Valóban, veled szemben nem lenne erre szükség. Ez a viselkedés nem Kazekagehoz és nem is hozzád méltó, hanem egy taknyos kamaszhoz, úgyhogy pontosan azzal a hozzáállással reagálok rá!
Érzem nedves puncijának édes pézsmaillatát, és a gyilkos dühöm forró vággyá alakul. Már nem megfolytani akarom, hanem megbaszni, úgy ahogy nekem tetszik.
– Ne játszd meg magad, Yona. Nedves vagy – morgom, amikor kezem a bugyijába dugom. Pofon csattan arcomon, ami csak olaj a tűzre, és elszaladna a meglepetés erejét kihasználva, de semmi esélye.
– Ha azt akarod, hogy ebben az életben még hozzád szóljak, engedj el… - a könnyei megállítanak, és csak ezért engedem el. Mindig elgyengülök ha egy nő vagy gyermek sír, ezt az empátiát Naruto mellett növesztettem.
Hagyom elmenni, kap egy kis időt tőlem. A falut úgysem hagyhatja el, de nem is fogja, Yona nem hülye.
***
Egy idős tanácstaggal üldögél, akit én jól ismerek, és pontosan tudom mennyire szereti beleártani magát a közügyekbe. Be akarja szervezni, nyilvánvalóbb mint a nap az égen.
– Távozz kérlek, Hando-san – szólítom fel halkan.
– Gaara-san – nyekergi vén rekedt hangján, és ráncos arcán számító hunyorgással néz rám. Feltápászkodik a padról. Sosem kedvelt engem, apám idején regnált a tanácsban. Kidobtam a többiekkel együtt, és liberálisabb gondolkodású haladó szellemű tanácstagokat kerestem.
– Kezd sötétedni ifjú hölgy – fordul megint Yona felé. – Sunnában nem ajánlott sötétben kódorogni, sok veszély leselkedik az ilyen szép hölgyekre. Hiszel még a szörnyekben?
Yona gúnyosan megrázza a fejét.
– Nem vagyok már kislány.
– Attól még, hogy nem hiszel bennük, léteznek – kacsint rá az öreg, és kuncogva elcsoszog. Yona homlokát ráncolva bámul utána. Szinte kérdőjel alakú a felhúzott szemöldöke.
– Rám célzott – mondom mély bariton hangomon, és karba font kézzel témaszkodom a felkapcsolódó villany póznához. A gyenge fényben Yona a padon egészen aprónak látszik.
– Hogy érted?
– Mert sokak szemében egy szörnyeteg vagyok, még akkor is, ha már nincs a testemben a démon. Az árnyékát hordozom – válaszolom halkan, sötét árnyékok kanyarognak körülöttem.
Yona nagyot nyelve néz rám, feláll a padról de nem lép közelebb hozzám, inkább hátrál egy lépést lassan, óvatosan.
– Ez nem te vagy.
– Szerintem te is nagyon jól tudod, hogy az ember sokkal több annál, aminek látszik, Yona. Ki mered mondani, hogy jól ismersz engem?
– Nem. Ahogy te sem engem – mondja, és csinos virágos blúzának alsó szegélyét babrálja idegesen. Mélyen beszívom a levegőt, és felmordulok.
– Igen, az élet tele van meglepetésekkel. Ki gondolta volna, hogy a veszély ennyire felizgat téged?
Megrázza a fejét, de elbizonytalanodik.
– Tévedsz… én csak… – ajkába harap, amikor elmosolyodom.
– Érzem, Yona. Tudod jól, hogy milyen szaglásom van, mint egy…
– …szörnynek - suttogja. Karba fonom kezeimet, és nem mozdulok a villanypóznától.
– Ezért vonzódsz hozzám.
– Nem, én… félreérted…
– Szereted az izgalmat, szeretsz félni, imádod a veszélyt. Amikor ezt nem kaptad meg, máshol kerested. Igaz?
Hangosan nyel, ajkát harapdálva néz rám.
– Miből gondolod? Nekem tetszik a figyelmes és kedves oldalad, az analizáló intelligenciád, Gaara-sama.
– Hn. Gaara.
– Gaara.
– Igen, de ez az oldalam jobban felizgat. Már folyik a combodon a nedved, annyira élvezed ezt – hideg mosollyal nézek rá, ahogy zavartan összedörzsöli a combját.
– Én nem…
– Az öntagadás nem vall rád, Yona. Légy őszinte magadhoz, és mondd el mire vágysz? Mit keresel a férfiakban, mi az ami miatt senki mellett sem bírod sokáig? Mi hiányzik?
Hosszan pislogva néz rám.
– Az… izgalmat.
Biccentek.
– Végre kezdesz őszinte lenni magadhoz, ez jó. Tehát az izgalmat keresed, az adrenalint, az újdonságot. Ez jó irány.
– Ne analizálj! – fortyan fel.
– Miért ne tenném? Csupán kezdelek megérteni, összerakom a Yona kirakóst.
– Miért?
– Hogy megkaphasd tőlem azt, amire szíved legmélyén vágysz. Nem azért hogy megtartsalak magamnak, mert te nem vagy lehorgonyzó típus. Ez inkább arról szól, hogy elmondhassam magamról, én voltam az egyetlen, aki megadta neked azt, amire a szíved legsötétebb zugában vágysz. Ami teljesen kielégít – mélyül el a hangom.
Yona ajkába harapva hátrál egy lépést, erős izgalmának illatát érezve ismét hűvös kegyetlenséggel elmosolyodom.
– Mire vágyom? – kérdezi elfúló hangon.
– Hogy a prédám legyél – válaszolom, és leeresztem kezem. Lassan felé lépek, hidegen mosolygok le rá, nedvesen csillogó ajkára, kipirult arcára. Lehajolok füléhez. – Ma éjjel én leszek a vadász. Kapsz tíz másodperc előnyt. Fuss!
Felsikkantva megfordul és teljes erőből rohanni kezd. Muszáj halkan nevetnem, élvezem.
Néhány perc után szélsebesen utolérem, és egy fatörzshöz szorítom nyakánál fogva.
– Megvagy – mosolygok rá hidegen. Ujjaim alatt hevesen lüktet nyakán az ér, levegőért kapkodva, zihálva, nyöszörögve karmolja a kezem, rugdalózó lábai megnyílnak nekem, és nadrágomon keresztül a merevedésem hozzádörzsölöm. Vadul küzd ellenem, de semmi esélye, vasmarokkal tartom. Vállamra hajítom, és kényelmesen hazasétálok, amíg ő sikítva püföli kis ökleivel a hátam kemény izmait.
– Hova viszel? Tegyél le!
– Az utcán basszalak meg mindenki előtt, Yona?
Keményen nyekken a nappali szőnyegén a sötét házban. Az ablakon besütő sápadt holdfényben könnyes arca egészen megkapó látvány. Menekülne ismét ahogy letérdelek, de bokájánál fogva húzom vissza magamhoz. Artikulálatlanul sikít és kiabál, rugdalózik, kapálózik, könnye és nyála kicsordul, körmeivel a szőnyegbe kapaszkodik, próbál ellenállni a vadász erejének, de hasztalan minden. Nem adja fel, kapálózik akkor is, amikor letépem róla a ruháit. Kapaszkodik a cafatokká szakadt blúzba, könnyei záporoznak, de abba a pillanatban, amikor két ujjam a hüvelyébe csúszik, mély torokhangon megfeszül és sikoltva, hangosan elélvez. Hosszan rángatózik a teste.
– Ó istenem… ó bassza meg… – nyöszörgi miközben a gyönyörtől rángatózik, és zokog tiszta szívéből.
– Lásd be hogy imádod ezt, prédának születtél.
Ránehezedik a testem, ő felemeli a csípőjét, hogy nedvesen kéjes gyönyörűséggel fogadjon magába. Még rángatózik hüvelye az orgazmustól.
– És most megkapod azt a kemény baszást, amire csak legmocskosabb álmaidban mertél gondolni – súgom a fülébe, és erősen a vállába harapok, ujjaim mellbimbójába csípnek. Vérét lenyalogatom, miközben durva lökésekkel szinte beledöngölöm a szőnyegbe. Nyögve sikoltva remeg alattam, egy véget nem érő orgazmushullámban vergődik a gyönyör és a fájdalom elviselhetetlen határán. Sikítozik, hörög és nyög alattam a heves ütemtől levegőért küzdve. Szájába dugom ujjaim, keményen ráharap, de csak halkan a fülébe nevetek.
– Küzdj csak magad ellen – morgom. Nyáltól és vértől nedves ujjaimat a fenekébe tolom egymás után. Sikoltozva vergődik, karmol és ordít, majd másik kezem ujjait megkapja a szájába. Vadul harapja és szopja.
– Kitöltöm az egész tested – lököm magam legmélyebb pontjáig, méhszáját döngetem keményen. – Minden lukad megbaszom, és te kurvára élvezed, Yona.
Hörögve rángatózik ismét, olyan erősen lüktet és szorít orgazmusa a hímtagom körül, mint egy satu.
– Imádod a faszomat magadban, soha többé így senki sem fog téged kielégíteni, Yona.
Kiveszem véresre rágott ujjaim a szájából, és állkapcsát fogva oldalra fordítom a fejét egy durva csókra. A fémes íztől csak felkorbácsolódik bennem a tomboló vágy.
– Könyörögj nekem – morgom szájába. – Halljam!
– Hhhahhh… Kérlek, kérlek…!
Döngetem tovább, vörös, könnyes és nyálas arcában gyönyörködöm. Szájából a vérem csorog, taknyos nyálas, könnyes, véres… Teljesen bemocskoltam.
– Halljam, mire vágysz?
– A spermádra… ahh…
– Hova szeretnéd? – döngetem hevesen, fújtatok és izzadok, ujjaim a szőnyeget szaggatják, már közel járok én is.
– Élvezz a pinámba! Kérlek! Ahh… ahh…!
Kihúzom belőle és feltérdelek. Csalódottan sikoltva hagyja, hogy hajánál fogva rántsam magamhoz. Durván megcsókolom.
– Nyújtsd ki a nyelved! – morgom, és azonnal engedelmeskedik parancsomnak. Letolom a fejét, nyelve hasizmaimon végigcsúszik és amikor beletolom farkam a szájába, cuppogva szopni kezd. Hangos, mély nyögéssel pumpálom tele a száját, miközben élvezek megbaszom puha torkát, ujjaim pedig lucskos vaginájában mozognak. Négy ujjam dolgozik benne. Hüvelykujjam a csiklóján köröz, és miközben nyeldekel és öklendezik a nagy fasztól, csak nyöszörög és rángatózik alteste az orgazmustól.
Elengedem a haját, és ő kiterül a szőnyegen. Testén horzsolások és már liluló foltok, verejtékben úszik. Haja nedvesen és kócosan kiterül, arcán látszik a teljes önkívület, hörögve zihál. Zavarodott tekintete arcomra siklik, ahogy fölé hajolok. Megnyalom a számat, némán csodálom a remekművem. Meseszép.
– Mocskosul gyönyörű vagy – mosolygok. – Ez életed legemlékezetesebb éjszakája, Yona. És még nincs vége.
Elkerekednek szemei, és ernyedten csüng karjaimban, amikor felsétálok vele a hálószobámba.
– Mit… – rekedt a hangja a sok sikítástól. – Mit csinálsz…?
– Természetesen megbaszlak a zuhany alatt, a kádban, az ágyban, az ablakban, a falon… mindenhol. A pinád a segged és a szád is ki lesz teljesen elégítve. Reggelig újra és újra telepumpállak majd a spermámmal, ájulásig foglak baszni. Holnap pedig visszamehetsz Kankuróhoz vagy akár Konohába is.
– Te szörnyeteg! – kiáltja rekedten, próbál küzdeni ellenem, de teljesen elfáradt az elmúlt két óra kemény küzdelmében.
– A te szörnyed. Legtitkosabb vágyálmod szörnyetege.
A meleg zuhanyvíz ránk zúdul, lemossa Yonáról a vért, és minden mocskot. Remegve kapaszkodik a nyakamba, miközben a csempézett falhoz szorítom és folytatom a kemény baszást. Vállamat és mellkasomat harapja vadul, körmei hátamra, delta izmaimra vájnak véres csíkokat.
– Hova kéred a spermám? – hörgöm a fülébe, amikor már ki tudja hányadszor rándul össze a farkamon lovagolva. – Pinádba, a szádba vagy az arcodra?
– Ahh nhh… – nem tud már beszélni sem, felnevetek és ő dühösen a vállamba harap, de a vért lemossa a víz. – Pih… nnn…
– Rendben, a pinádat fogom telepumpálni – morgom, és nyakába harapva méhszáját döngölöm, majd hangos morgással teleküldöm. Sikoltva élvez el, ég a hátamon a sebesre karmolt bőröm.
Kisétálok vele a zuhany alól, még mindig kemény vagyok, és benne van a farkam. Félájultan csüng rajtam, mint egy kis rongybaba.
– Ne aludj el, Yona!
Lefektetem a puha ágyba, és ő már teljesen elhajította a tudatát. Előveszem a síkosítót. Ánusza lassan tágul, de azt is betöröm, és telepumpálom spermával, hörögve élvezi hogy közben ujjaim a vaginájának és csiklójának nyújtanak örömet. Szinte nincs magánál, csak élvez és rángatózik, időnként eszméletét veszíti, mert az állóképessége meg sem közelíti egy ninjáét.
– Hahó, ébresztő! Éppen téged baszlak, nem tűnt fel? – dörmögöm neki, gyengéden pofozom, az arcára nagyon vigyázok. Valamit nyöszörög válaszul.
Reggelig le sem mászom róla, amikor hajnalban magához tér, feljajdul a gyönyörtől. Nedves pinája cuppog a spermámtól, ki és becsúszik hatalmas farkam, ami már annyira kitágította, hogy szinte lötyögök benne.
– Gaara… kérlek… kérlek szállj le rólam… – suttogja, mert minden hangját elvesztette már. Tocsog a spermámban. Minden lyukából folyik.
– Rendben, de csak mert ilyen szépen kérted. Hova szeretnéd az utolsó adagot? A szádba vagy a seggedbe? – mosolygok le rá. Csak kábán néz rám, képtelen megszólalni. Amikor hüvelykujjammal a csiklóját megmasszírozom, farkammal a g-pontját megdöngetem, újra élvez a farkamra, néma sikollyal rángatózik alattam.
Feltérdelek, arcára és szép melleire spriccelem a spermám. Teljesen nedves a lepedő alatta, számtalan orgazmusai között többször be is pisilt az éjjel.
Élvezettel nézek végig rajta.
– És most áruld el, ki vagy te? – kérdezem gyengéden simogatva arcát, lehajolok hogy közelről nézzek szép szemébe. – Hm?
– A te kurvád…
Széles vigyorral megpuszilom a homlokát, ott még tiszta. Szétkenem testén homlokára is jut. Beborítom, megjelölöm a véremmel és spermámmal. Remegő orrcimpával szívom be összekeveredő szagunkat. Mmrrr.
– A prédám – javítom ki. – Nos? Kielégült a kis pinád? Izgalmas volt a játékunk, hm?
Felnéz a szemembe, megnyalja kisebesedett duzzadt száját.
|
| CsigaBiga | 2026. 09. 28. 18:08:31 | #36796 |
Karakter: Yona Kawakami
– Yona, kicsikém, bébi – sóhajtja, ahogy a köntöst lesimítva magához húz. Annyira magaménak érzem, ahogy rám figyel, ahogy érint… – Mitől félsz édesem? Itt vagyok neked. Mondtam, egy szavadba kerül és segítek.
Arcomra simulnak hatalmas tenyerei. Komolyan nézek rá és belül egy kicsit megszakad a szívem. Miért vagyok ennyire oda érte, ez nem jellemző rám… ez nem én vagyok… és mégis.
– Nem tudsz – suttogom.
– Miért nem? Gaara rendes ember, megérti ha már nem akarsz a szeretője lenni, és itt vagyok én is. Megvédelek akár tőle is, de tudom hogy nem kellene, mert sosem aljasodna odáig hogy egy civil nőt bántson vagy bárhogy ártson neki.
– Valahogy… - próbálom összeszedni a gondolataimat és elönt a kétségbeesés érzése, hadarni és pánikolni kezdek. - csapdában érzem magam. Rossz döntéseket hoztam, és a következmények…
Áradna belőlem minden, de puha ajkai belém fojtják a szót. Héééééé… ez nem ér. Lassan megnyugszok tőle, olyan magabiztos nyugalmat áraszt, hogy rám is rám telepszik az érzés. Oké, piros pont a csóknak. Meg neki…
– Na ez az, kurvára nem figyelsz bébi - dorombol lágyan. - Hegyezd a cuki füled: minden helyrehozható. Jogod van meggondolni magad, jogod van nemet mondani. Választhatsz, mert már olyan világot élünk, és én itt vagyok, segítek mindenben.
Annyira szeretnék reménykedni. Nem akartam ennyire bántani őt, nem így akartam az egészet, a fenébe is…
– Minden helyrehozható? – kérdem félrebillentett fejjel, előkandikáló hajtincseimmel játszik.
– Kettőnkkel kapcsolatban biztosan - megkönnyebbülten szusszanok. - Én is hoztam rossz döntéseket, volt hogy nem gondolkodtam, nem figyeltem, elbasztam sok mindent, és ez a mi kapcsolatunkban is így volt. Sajnálom. Ha visszamehetnék az időben, azt hiszem a bugyuta utalgatások helyett őszintén és nyersen elmondanám mennyire oda vagyok érted, bébi.
Igaza van, ezt az egy dolgot nagyon elcsesztük: nem beszéltünk nyíltan, mert annyira egyértelműnek tűnt minden, pedig mégsem volt az.
– És aztán?
Most ő vigyorodik el, kacéran magához ránt, mosolygva hallgatom, ahogy ajkaimba dörmög szexi hangján.
– Nyilván elküldtél volna a francba - lágy mosoly és egy enyhe grimasz kúszik arcomra, szemeim előtt játszódik a jelenet, most ez szinte idillinek tűnik. - de legalább tudod, mit érzek és talán nem ejtesz. Talán meglátogattál volna Sunában, nálam csöveztél volna… Még a helyi iskola is megtetszett volna és talán magadtól döntöttél volna úgy, hogy itt tanítasz. Vagy hazamentél volna, és időről időre meglátogattuk volna egymást… – Ahh… na jól van, mostmár elég lesz ám. Kérem a csókomat! Lágyan közre fogom arcát, de kitér, nem hagyja magát és szemtelen vigyorral folytatja – …és orbitálisakat keféltünk volna.
Fenekembe markol a végén és állkapcsomat nyalintja, hahh, na vééééégre… fullasztó, akaratos csókot követelek, testébe bújok, nem eresztem…
– Vaaaaaaagy? – kérdem levegő után kapkodva, mélyen szemeibe nézve.
– Vagy bármi - orrával cirógatja nyakam, egy puha puszit is kapok. - Ha hirtelen perverz vágyat éreznél a szaros pelenkák és egy jegygyűrű után, felőlem azt is kaphatsz, Yona. Nekem mindegy, mert te vagy a fontos, minden más mellékes.
Hosszú idő után először őszintén felkacagok az elképzelésre, és hagyom, hogy államat harapdálja. Összerándulok a csiklandozó érzéstől, és hozzá bújok, nyakába fúrom arcom és mélyet szippantok illatából. De egy fontos kérdés nem hagy nyugtot:
– Hmm… Nem azt mondtad még tegnap, hogy a néped és a királyod szolgálata fontosabb bármi másnál? – kérdem kekeckedve, közben fülét és vékony bőrét harapom meg. Belebizsereg, kezeivel csípőmre tér és ölébe nyom. Sok a ruha. Zavaróan sok.
– Az még azelőtt volt, hogy a konyhapultra vágtalak volna – vigyorog vissza fölényesen.
– Jó is, hogy említed… – tettetett gondolkodással hajolok el tőle, az államra mutatok ujjammal és “nagyon” elgondolkodok. – Kijár már egy bünti, hogy a harmadik tangámat téped szét… – szemöldökét cinikusan felhúzva pislog rám egy grimasszal arcán.
– És ez lesz a negyedik… – egy pillanat alatt maga alá gyűr a kanapén, fölém magasodik, a csuklóimat fejem fölött fogja össze egyik kezével, másikkal a nyakamat szorítja meg enyhén… hahh, de imádom… szatén hálóruhám alá nyúl és reccsenve húzza le bugyimat, mire csak forgatom a szemeimet. – Látom, mennyire bánt a dolog…
Fájdalmasan harap belém, ahogy nyelvemet nyújtom neki és egy domináns csókot kapok, készségesen engedem át magam irányításának. Érzem benne minden vágyát, csípőjével keményen nyomja magát hozzám, felnyögök, ahogy kemény farka izgat, lábaim önálló életre kelve kulcsolják át derekát.
– Mi lesz így az alvással? - suttogja ajkaimba szarkasztikusan, mire bosszúsan szuszogok.
– Milyen alvással? - kérdem alsóajkába harapva. Szinte beleprésel a kanapéba, de egyáltalán nem bánom, imádom minden porcikáját, ami hozzám ér. – Meggondoltam magam… - hadarom gyorsan és ahogy kezeimet végre elengedi, gyorsan végigfuttatom ujjaimat felsőtestén, egészen le a nadrágjához, hogy határozottan rántsak merevedésére a nadrágján belül. Ajkamba harapok, ahogy élvezettel felmordul. - A helyedben én is ezt tenném…
Hörögve esik nekem, lenge felsőmet könnyedén feltűri, hogy melleimet izgassa, elgyengült nyögésekkel adom tudtára, milyen gátlástalanul élvezem minden érintését.
- Gyere… - kezemmel péniszét hüvelyemhez igazítom, tétovázás nélkül vezeti magát belém kínzóan lassan, húzza az agyam. Nyöszörögve vergődök, nyögéseimet fullasztó csókkal fojtja el, és megremegek alatta, ahogy morzsolgatni kezdi mellbimbóimat.
- Nehh… így nem biii… - lihegem szájába, befejezni sincs időm a mondatomat, hirtelen belém vágja magát és csukott szemmel, öblös nyögéssel élvezek el kemény farkán.
Nem várja meg, hogy alábbhagyjon a hullám, felül velem a kanapén, így még mélyebben érezhetem magamban, amitől szinte csillagokat látok, és elveszítem a valóságot. Remegő térdekkel betámasztok, hogy mozogni tudjak, csípőmmel is körözök rajta, amire hirtelen csak hátravetett fejjel élvezkedik. Elégedetten mosolyodok el, fogaimmal nyakába, körmeimmel mellkasába marok, és vadul hajszoljuk egymás gyönyörét…
– Kurvára az enyém vagy… – dörmögi fülembe, olyan ellenkezést nem tűrő hangon, amit csak ő tud produkálni, és csak neki nézek el, hogy ne érezzem elnyomásnak, mégis minden kétséget kizáróan elfogadjam.
– Nem volth… elégh… egyértelmű… ah… konyhábanh? – lihegem ajkába és inkább befogom a száját, érzem ahogy ajkai mosolyra húzódnak és kéjtől karcos hangján morog elégedetten. Hajamba markol és hátra rántja a fejem, hogy torkomra harapjon, és milyen meglepő… piszkosul élvezem, ahogy egy utolsó erős lökéssel szinte egyszerre nyögünk fel az orgazmustól.
×××
A másnap reggel lényegesen kellemesebb hangulatban telik. Álmosan ébredezik mellettem és természetesen nem bírja ki, reggel is rám mászna, de fáradtan és nyűgösen rúgom le magamról (és a kanapéról), hogy még azt az öt perc alvást visszakapjam, amiből természetesen az lesz, hogy felkap a vállára és végül a fürdőszoba csempéjének háttal végzem egy telivigyor Kankuroval a számban. Felszisszenek, ahogy a hideg csempe bőrömet csípi, de hirtelen már nem is olyan fontos az a plusz öt perc alvás…
A suli már csak a hab a tortán a napirendben… Yodo és Araya jelentését végre leadom Baki-senseinek, aki meglepődik jegyzeteim alaposságán. Elismerően bólint, majd utamra enged.
Nap végén várom, hogy még benézzen hozzám Kankuro, hogy erőt vegyek magamon és Gaara elé állhassak. Izgulok, de őszintén úgy érzem helyesnek, ha elmondom neki.
Ahogy az ajtó felé tekintek, a szívem kihagy egy dobbanást. Kankuro áll az ajtóban. Annyira hiányzott. Az illata, az érintése…
Nem szól semmit, csak kinyújtja felém kezét. Pirulva fogadom el és húz magához közel, olyan meleg a teste… szabad kezével végigsimít vállamról karom felé, hogy aztán fenekembe markoljon. Gaara illatát érzem rajta, biztos hamarabb hazaért és tanácskozásról jött…
Kedvesen elmosolyodok, csillogó szemekkel nézek fel rá, annyira boldog vagyok. Kezeimmel arcát fogom közre, mosolyogva hajolok egy csókra, kezeim nyakára kúsznak fel, lehunyom a szemeimet… annyira hiányzott…
Ahogy megérzem nyelve simogatását, kipattannak szemeim a felismeréstől, és elhúznám magam, de nem enged, ujjaival keményen tartja államat. A meleg barna szemek a jellegzetes türkiz íriszben világítanak, zsibbasztó félelem nehezedik végtagjaimra, pánikolni kezdek. Rángatózva próbálok kiszabadulni, de a falhoz szorít és nem enged. Jobb ötlet híján tenyeremet lendítem felé, ami annyit segít, hogy elkapja tőlem arcát, hogy kezeimet lefogja.
– Azonnal oldd fel a genjutsut, Gaara! – sziszegem dühösen. – Magyarázatot várok!
Volt Kankuro, nincs Kankuro, helyén Gaara áll, rideg tekintettel pillant le rám. Nem szól. Türkiz szemeit enyéimbe fúrja és analizál, majd simogató nyugalommal válaszol.
– Volt egy hipotézisem… és leellenőriztem.
Lefagyok a torkomba nőtt jeges gombóctól. Gaara bármennyire is nehezen birkózik az érzésekkel, hibátlanul olvassa az embereket. Próbálok úrrá lenni érzéseimen, hogy ne sírjam el magam, mert pont oda szúrt, ahol a legsebezhetőbb vagyok.
Cikáznak a fejemben a gondolatok, de tudom, teljesen felesleges kifogásokat keresni, tudja, mikor hazudnak neki és nem is érzem fairnek. Sem felé, sem Kankuro felé…
Kankuro… BASZKI.
– HOL VAN KANKURO?!
– Járőrözni osztottam be…
Kezével gyengéden simítja arcom élét, maga felé fordít, amikor kirántanám arcom tőle. Nézi a rezdüléseimet, ahogy a haragot felváltja a pánik, majd a megsemmisülés, végül a beletörődés.
– Miért?
– Elég okos vagy, hogy tudd a választ magadtól is, Yona.
– Tőled akarom hallani - vetem vissza elszántan.
– Hogy mindketten tudjátok, hol a helyetek és hogy senki sem szórakozhat a Kazekage-val.
– Nem, nem ez az igazi válasz, az istenit neki! – emelem fel a hangom dühömben és mellkasára csapok kezeimmel. – Ez a felszín! Mi az, ami mögötte van?!
Némán néz rám, nem válaszol, ami olajként lobbantja bennem lángra a dühöt. A francba már…
– Az irigység, Gaara… Irigységet érzel, de mégis mire? Mi az, ami Kankuronak megvan és mégis olyan kétségbeesetten vágyik rá a Kazekage, hogy ilyen aljas trükkhöz folyamodik?!
– Azt kérdezed, mije van Kankuro-nak, ami nekem nincs. Te, Yona. Magamnak akarlak. Csak magamnak.
– És úgy érzed, hogy ezzel eléred a célod? Mi történt veled?!
– Ezt én is kérdezhetném - zavartan félrenézek. - Meséld el nekem szépen, mi történt ebben a 3 napban…
Már-már kedélyesen cseveg, de érzem szavai mögött az egyre ébredő féltékenységet és zabolázatlan haragot. Most először nem vagyok biztos benne, hogy nem bántana.
– És melyik részére vagy kíváncsi? Arra, hogy hol és hányszor vagy inkább arra, hogy milyen pózban élveztem a legjobban?!
Erélyesen szorít a falhoz, mire köhögve kapkodok levegő után, chakrája vibrálni kezd, fájdalmasan égeti bőrömet, szinte megfojt, a homok hömpölyög körülöttünk.
– Ezt a hangnemet nem engedheted meg magadnak velem szemben.
– Valóban, veled szemben nem lenne erre szükség. Ez a viselkedés nem Kazekagehoz és nem is hozzád méltó, hanem egy taknyos kamaszhoz, úgyhogy pontosan azzal a hozzáállással reagálok rá!
Keményen ragadja meg állam, hogy tekintetével törje meg az ellenállásom. Oh, nagyon tévúton jársz, Gaara, ha azt hiszed, hagyom magam. Bármennyire is vérfagyasztó, állom a tekintetét és értem már, mások miért nem tudják vele tartani a szemkontaktust.
Meglepődök, amikor ajkaimra hajol és ÚGY csókol meg. Nyögve hunyom le egy pillanatra szemeimet és kapok is rögtön észbe, de már késő. Hiába ellenkezek, próbálok kapálózni, testével szorít a falnak, ledermedek a fájdalomtól, ahogy ujjait határozottan hüvelyembe vezeti. Felszisszenek és inkább mozdulatlan maradok.
– Ne játszd meg magad, Yona. Nedves vagy.
Kezem arcán csattan. Feldúltan, paprika piros fejjel nézek rá, meglepődve húzza ki ujjait végre belőlem. Kikerülve viharzanék ki a teremből, de megragadja felkaromat.
– Ha azt akarod, hogy ebben az életben még hozzád szóljak, engedj el… - suttogom lehunyt szemekkel és folynak a könnyeim.
Nem tudom, mire gondolhat, nem látom az arcát, de szorítása enyhül és az ajtót hangosan bevágva magam után rongyolok ki az iskolából.
Fogalmam sincs, hova visz a lábam, csak megyek előre. Úgyis tudom, hogy bármikor meg tud találni, különösebben megerőltetnie sem kell magát. Nem elrejtőzni akarok, csak egyedül lenni.
Egy padra ülök le, távol a háztól, nem is jártam még a város ezen részén. Tekintetemmel fürkészem a negyedet, a házakat, az utcákat. Ismerkedek ezzel az idegen környékkel, ezzel megnyugodva annyira, hogy könnyeim elapadjanak, szipogásom is elcsendeseik. Néhány sétáló jounin épp a városfalak felé tart, gyanítom, ez egy bejáratott útvonal lehet, csak a központtól esik messzebbre.
Ahogy gondolataimba (és életem legszarabb döntéseibe) merülök, arra kapom fel a fejem, hogy egy idősebb, hosszú fehér ruhás férfi ül mellém a padra.
– Segíthetek, Ojii-sama? - kérlek, csak ne most akarjon velem beszélgetni…
– Én is épp ezt akartam kérdezni, kisasszony. Elveszettnek tűnik.
– Köszönöm, megleszek.
Nem tágít az öreg, bosszantóan kitartó.
– Akkor engedje meg, hogy haza kísérjem. Nem idevalósi, ha jól sejtem. Csak nem a Kazekage rezidenciáján vendégeskedik?
Najó, ez egészen para. A hideg futkos a hátamon az öregtől, aki ráadásul még kukkoló is ezek szerint.
– Ne haragudjon meg, Ojii-sama, de mégis miből…
– Ne aggódjon, kisasszony, mindenről tudok… – Hanglejtéséből árad az arrogancia és megvetés. – Ugyanis közvetlenül a Kazekagenak dolgozom.
Mosolya hideg, számító. Félrefordított fejjel húzom el cinikus mosolyra ajkam.
– Nagyon kétségbe lehet esve a Tanács, ha egy mezei tanárnő segítségére szorulnak és azt hiszik, segíteni is fogok… - Meglepődve kerekednek el szemei. Nem kell ám hülyének nézni, öreg. Az idős férfi arcvonásai megkeményednek, a negédeskedés eltűnik, feszült légkör ereszkedik ránk. - Mit akarnak tőlem? - szegezem neki nyíltan a kérdést.
– Azt én is szeretném tudni… - Dörren mögülünk Gaara hangja.
Ha azt hittem, hogy dühös volt rám a suliban, akkor tévedtem. Most látom, milyen is a Kazekage VALÓDI haragja. Elfakulok a félelemtől.
|
| Levi-sama | 2026. 09. 24. 18:40:15 | #36793 |
Karakter: Sabaku no Kankuro
– Hogy lehetsz ennyire szemtelen és ellenállhatatlan egyszerre? – leheli az orgazmus ködében a számba. Mosolyogva nézem. Hogy én mennyire oda vagyok érte… Csak neki én nem voltam elég, kevés voltam.
– Nem elég ellenállhatatlan, ha másik faszra mentél rá… – dörmögöm rosszkedvűen.
– Ha nem bánod, én közben lezuhanyoznék…
Biccentek, és elkísérem a fürdőhöz, mert nem tudok elszakadni tőle.
– Ugye te is úgy érzed, hogy ami köztünk történt, több volt kalandnál? – kérdezem, amíg a zuhany alá áll.
– Igen.
– Akkor miért mentél el mégis vacsorázni Gaara-val?
– Dacból. A páholyban leművelt húzásodért, mert úgy minősítettél a barátnődnek, hogy még választási lehetőséget sem kaptam ezt eldönteni – mondja, miközben gyorsan letusol és kijön meztelenül.
– És ezt nem kellett volna ESETLEG megosztanod velem, ha zavart? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.
– Neked pedig nem kellett volna ESETLEG előre szólni, hogy ne jussunk el idáig?
– Nem így akartam, hogy vége legyen…
– Miért jöttél Gaarával?
Hátához simulok, beszívom illatát. Úgy kitekerném azt a szép karcsú nyakát.
– A kérdésed alapból egy hibás feltételezésen alapul. Azt feltételezed, volt választási lehetőségem. A vacsorán egy olyan oldalával ismerkedtem meg, amivel senki másnál nem találkoztam, és ne értsd félre, légyszi. Nem ÚGY szeretem. Benne azt a tanácstalan, elesett vágyat szeretem, hogy valaki megértse őt valójában. Megértse azt, amit senkinek sem mutatott eddig…
Kisminkeli magàt, csendben hallgatom.
Oké, hozott egy rossz döntést, áldozatul esett a kazekage kéjvágyának, és nincs aki segítsen rajta. Okos, erős nő. Pontosan tudja milyen helyzetbe került, és csak túlélni próbál.
– Bébi, valamit tudnod kell: hozzám bármikor fordulhatsz. Egy szavadba kerül és hazaviszlek Konohába, az otthonodba.
Szinte tapintható a megkönnyebbülése. Bánt hogy nem azonnal fordult hozzám segítségért, de jobb később mint soha.
– Menjünk, légyszi. Hamarosan kezdődik az órám…
***
Éjszaka kijön hozzám, a kanapén pihenek. Előbb érzem az illatát, mint testének puha melegét. Ölembe mászik, így nem tettetem tovább hogy alszom.
– Rosszat álmodtam. Veled alhatok?
Cirógatom válláról a köntöst, puha fehér bőre akár a legdrágább selyem.
– Yona, kicsikém, bébi – sóhajtom magamhoz ölelve őt. – Mitől félsz édesem? Itt vagyok neked. Mondtam, egy szavadba kerül és segítek.
Kezeim közé veszem szép arcát. Komoly a tekintete, már nem mosolyog.
– Nem tudsz – mondja halkan.
– Miért nem? Gaara rendes ember, megérti ha már nem akarsz a szeretője lenni, és itt vagyok én is. Megvédelek akár tőle is, de tudom hogy nem kellene, mert sosem aljasodna odáig hogy egy civil nőt bántson vagy bárhogy ártson neki.
– Valahogy… csapdában érzem magam. Rossz döntéseket hoztam, és a következmények…
Puha csókkal befogom szép kis száját.
– Na ez az, kurvára nem figyelsz bébi. Hegyezd a cuki füled: minden helyrehozható. Jogod van meggondolni magad, jogod van nemet mondani. Választhatsz, mert már olyan világot élünk, és én itt vagyok, segítek mindenben.
– Minden helyrehozható? – kérdezi félrebillentett fejjel, hajtincsei vállára omlanak, muszáj ujjaimat belefúrnom a selymes puhaságukba.
– Kettőnkkel kapcsolatban biztosan. Én is hoztam rossz döntéseket, volt hogy nem gondolkodtam, nem figyeltem, elbasztam sok mindent, és ez a mi kapcsolatunkban is így volt. Sajnálom. Ha visszamehetnék az időben, azt hiszem a bugyuta utalgatások helyett őszintén és nyersen elmondanám mennyire oda vagyok érted, bébi.
Elmosolyodik.
– És aztán?
Elvigyorodom.
– Nyilván elküldtél volna a francba, de legalább tudod mit érzek és talán nem ejtesz. Talán meglátogattál volna Sunában, nálam csöveztél volna… Még a helyi iskola is megtetszett volna, és talán magadtól döntöttél volna úgy, hogy itt tanítasz. Vagy hazamentél volna, és időről időre meglátogattuk volna egymást… – Megcsókol de nem tud elhallgattatni. – …és orbitálisakat keféltünk volna.
Fenekébe markolva megnyalom állkapcsát, és kidugja nyelvét, hogy bekaphassam egy kemény nyelves csókra.
– Vagy? – kérdezi, amikor végre kifulladunk a forró csókban.
– Vagy bármi. Ha hirtelen perverz vágyat éreznél a szaros pelenkák és egy jegygyűrű után, felőlem azt is kaphatsz, Yona. Nekem mindegy, mert te vagy a fontos, minden más mellékes.
Édesen felkacag, és én mosolyogva megrágcsálom állcsúcsát.
|
| CsigaBiga | 2026. 09. 02. 21:48:49 | #36791 |
Karakter: Yona Kawakami
Olyan gyorsan történik minden, hogy pislogni sincs időm. Szinte egyszerre vág a konyhapultra, hogy csak úgy nyekkenek, feltűri szoknyámat és tépi le rólam tangámat. Bahh… hogy nem tud leszokni róla…
– Ki tudna erre nemet mondani? – morogja karcos, érzéki hangján, hátamhoz simulva leszorít a pulthoz. Mindenféle előkészítés nélkül vezeti magát belém. Arról az apróságról igyekszek nem tudomást venni, hogy ez milyen simán, fájdalom nélkül történik, ahogy könnyedén siklik és kitölt… hahhh…
– Ahh, te rohadék… – nyögöm elégedetten, csípőmet mozdítom vele együtt. Ismerős érzés, ismerős ritmus, a karmolása, a tenyere, az illata… minden olyan kiszámíthatóan, megnyugtatóan ismerős…
Kéjesen nyögök fel, ahogy tövig vágja magát belém, csípőjével azonnal vad iramot diktál, hahh… Megőrülök.
– A szádat! – parancsolja, és nincs kérdés, nincs ellenkezés, nincs semmi, amit most ne tennék meg neki… ettől a hangtól, a morgásától, a lökéseitől… végigbizserget csókja, ami mohó és akaratos. Dühös, érzem rajta, szinte serceg a bőrömön kisugárzása… a harapásain, a csípőmozgásán és bár kemény és vad, mégis annyira imádom…
Kezemmel hátranyúlok és hajába marok, hogy még jobban magamban érezzem. Mmm…
A konyha csendjében bőrünk csattogása, csókjaiba nyögött kéjes sóhajaim visszhangoznak, érzem, ahogy remeg a teste, izzik a vágytól, ami afrodiziákumként fokozza bennem a gyönyört.
A konyhapultban támaszkodok meg, amikor hatalmas kezeivel csípőmbe markol és az eddiginél is keményebb lökésekkel vágtat az orgazmusba.
– Ngh… hhaaaa… – Hosszan elnyújtva a gyönyört, taszít a mélybe, néma sikollyal, összeszorított szemekkel élvezek el, és végigremegek, ahogy farka körül rángatózva egy végső tengermély dörmögéssel elmegy bennem.
Ezzzz… kurva jó volt… basszus.
Hátamnak hajtva pihenteti fejét, én is igyekszem légzésemet szabályozni.
– Utállak – nyöszörgöm kielégülve, de minden egyes kiejtett hang üvölt bennem az ellenkezőjéről.
– Hidd el, nekem is ugyanolyan szar volt – bármennyire is iróniába próbálja csomagolni, tisztán érzem a cinizmusa mögötti keserűséget.
– Szállj le rólam!
– Még van egy percem… – morogja fölényesen, én pedig döbbenve fogadom, ahogy újabb vad menetbe kezd velem a pulton, amire csak sikkantgatok, gondolkodni sincs időm, megint érzem, ahogy magával ragad a gyönyör, mindjárt…
Kankuro kéjesen morogva nyög fel, ahogy ismét elélvez és lelassít. Nehh…
– Ngh… - nyögök fel kielégületlenül és várom… várom, hogy befejezze velem.. hogy tovább basszon keményen, már csak egy pici…
Nyakamba markol és magához ránt, hahh… ajkai enyémbe marnak, minden idegszálam remeg alatta. Egy pillanatra mintha érezném, hogy szivatni fog, hogy nem fogja…
- Ngh.. Kérlek… Khérlek…
Újra begyorsít és néhány apró sikkantással adom tudtára, hogy piszkosul élvezem, amit művel. Az orgazmus nem sokat várat magára, elhúzódó nyöszörgésem egy csókkal fojtja el, vadul megremegek alatta.
– Hogy lehetsz ennyire szemtelen és ellenállhatatlan egyszerre? – suttogom vissza szájába a kielégüléstől megkönnyebbülten, amikor már alábbhagy az orgazmus hulláma. Lassan lehunyom szemem, kiélvezi az utolsó rángatózásomat is farkán, csak azután húzza ki magát belőlem és rendezi ruháját. Hitetlenkedve nézek rá, hogy képes volt ilyen pofátlanul felhúzni, és még mosolyogva élvezi is.
– Nem elég ellenállhatatlan, ha másik faszra mentél rá…
Azért szépen tud váltani, hogy ne érezzem olyan kurva jól magam. Bosszúsan villan szemem.
– Ha nem bánod, én közben lezuhanyoznék…
Elkísér a fürdőig, betámaszt az ajtófélfánál, lezseren nézi, ahogy lassan levetkőzök előtte és a zuhany alá állok. Éget a tekintete, ahogy elmerengve néz végig rajtam.
– Ugye te is úgy érzed, hogy ami köztünk történt, több volt kalandnál?
Elnehezedik a sóhajom, ahogy magamra nyitom a zuhanyt. Eldöntendő a kérdés, nem kifejtős.
– Igen.
Elgondolkodok, miközben a nehéz csend ránk telepszik, a zuhany csobogása a háttérzene.
Hogy hol volt, ahol tudnunk KELLETT VOLNA, nem tudom biztosra. Mindig utólag okos az ember. Talán, miután elmentek a srácai a vacsora után… Hogy mikor voltam benne biztos - arra tudok válaszolni: amikor üvöltve zokogtam Raido ölelésében az onsen után.
– Akkor miért mentél el mégis vacsorázni Gaara-val?
– Dacból – elzárom a csapot, kilépek a fürdőszőnyegre. Közelebb áll, egy törcsit nyújt felém, amit szolid mosollyal fogadok el és magamra tekerem, a tükörhöz sétálok előtte, látom rajta, hogy további magyarázatot vár. – A páholyban leművelt húzásodért, mert úgy minősítettél a barátnődnek, hogy még választási lehetőséget sem kaptam ezt eldönteni.
– És ezt nem kellett volna ESETLEG megosztanod velem, ha zavart?
– Neked pedig nem kellett volna ESETLEG előre szólni, hogy ne jussunk el idáig?!
Dacosan elfordulok tőle.
– Nem így akartam, hogy vége legyen… – a mi esetünkben mondhatjuk egyáltalán, hogy vége van? Hiszen nem volt alkalmunk ezt méltó módon lezárni.
“Le akartad egyáltalán?”
Halkan suttogom a szavakat, de nincsenek kétségeim, hogy kristálytisztán hallotta. Szuperhallása van.
– Miért jöttél Gaarával?
Hátamhoz bújik. Annyira megnyugtató az illata és a szuszogása. A törölközőn át is érzem teste melegét.
– A kérdésed alapból egy hibás feltételezésen alapul. Azt feltételezed, volt választási lehetőségem – Remélem, ezzel levágja, hogy semmi közöm nem volt ahhoz, hogy most itt vagyok.
– A vacsorán egy olyan oldalával ismerkedtem meg, amivel senki másnál nem találkoztam, és ne értsd félre, légyszi – vágok közbe komolyan, mert látom, hogy felfújja magát. – nem ÚGY szeretem. Benne azt a tanácstalan, elesett vágyat szeretem, hogy valaki megértse őt valójában. Megértse azt, amit senkinek sem mutatott eddig…
“Benned pedig mindent, ami nem ő.”
Beszélgetés közben sminkelek, újraigazítom a hajam. A tükörben látom, ahogy mögém lép szorosan. Érzem az illatát, teste melegét, jól esik őt így közel tudni, bőröm megnyugodva simul bele ruhájába. Hosszan sóhajtok és egy picit beledőlök mellkasába.
– Bébi, valamit tudnod kell: hozzám bármikor fordulhatsz. Egy szavadba kerül és hazaviszlek Konohába, az otthonodba.
Szavai dunyhaként nehezednek rám. Ó, bárcsak tudná, hogy ez mennyire nincs így. Hiába vinne haza, mert nincs otthonom. A munkámat, az egyetlen dolgot, amit igazán szerettem, elveszíteném, mert az akadémiára szégyent hoztam és különben is, nőként igazán örülnöm kellene a lehetőségnek, még hálátlan is vagyok. A jó kis társadalmi hierarchia…
Kifújom a bent rekedt levegőm és ellépek tőle.
– Menjünk, légyszi. Hamarosan kezdődik az órám…
***
Éjszaka egy rémálomból ébredek meg, remegek és vacogok a félelemtől, megint valami képtelenséget sikerült összeálmodnom. Zaklatottan felkelek és szatén köntösömbe bújva lépek ki az ajtón. Félek és meg akarok nyugodni…
A szobámmal szemben lévő kanapén pihen lehunyt szemekkel. Nem tudom, mennyire hallotta, hogy kiléptem az ajtón.
Sosem láttam igazán mélyen aludni, de most olyan kisimultak az arcvonásai, egyenletes a szuszogása… fáradt, hiszen most már 48 órája van szinte készenlétben, minimális, felületes alvással, ami egy normális ember szervezetét már rég megviselné, ő pedig csak szuszog…
Először csak mellé akartam ülni, de a gondolatra, hogy így hátradőlve alszik előttem… csiklandozva izgatja a fantáziámat.
Félmeztelenül pihen, egy laza melegítőnadrágot visel, mellbimbói is kisimultan pihennek, látványuktól úgy érzem, hogy zubog a vérem, hogy azok a puha, ártatlan mellbimbók sikítanak egy forró, nedves nyelvért… Valahogy az előbbi jeges félelmet messzire fújta a szél…
Ölébe ülök, érzem, hogy már ennyitől kemény merevedése van. Kezeivel combomba markol és magához ránt, álmos szemekkel néz rám.
Olyan megmagyarázhatatlanul izgató még az az egyszerű érintés is, ahogy bőrömbe markol…
Némán nézek farkasszemet vele, majd lassan ajkára hajolok egy olyan igazi, szenvedélyes csókra, amit nyögve mélyítek el forró nyelvét megérezve.
Nyöszörögve vonaglok meg az érzésre, szorosan hozzá bújok, hogy mellkasának forrósága, hasának hibátlan kockái bőrömet simogassák. Körmeim maguktól találják meg nyakának izmait és enyhén marok bele, kellemesen dorombolni kezd.
Lejjebb csúszik a kanapén, hogy jobban érezhessem. Megadóan nyögök csókjába, amikor már elengedném ajkait, de újból utánam kap, nem eresztve fogságából.
Birtokol, elvesz… nem... visszaveszi, ami az övé… az övé vagyok… és gátlástalanul élvezem minden érintését.
– Rosszat álmodtam. Veled alhatok? – nyöszörgöm elgyengülve, teljesen a hatása alá kerültem… ő pedig kis szünet után bólint, majd újra rabul ejti számat és lesimítja szatén köntösömet a vállaimról.
Megőrülök tőle.
“Érte.”
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 09. 12. 03:14:09
|
| Levi-sama | 2026. 08. 30. 22:37:05 | #36790 |
Karakter: Sabaku no Kankuro
– Nem, nem zsarolt meg és igen, szeretem… de nem úgy! – összefacsarodik a szívem. – Én akartam, én mondtam ki a végső döntést.
– Szarul hazudsz – húzom el a szám. Tehát vastagon sáros a kisöcsém.
– Lehet. De nem különösebben motivál, hogy valami jó kifogással álljak elő neked.
– Te tudod… nincs jogom véleményt formálni. Egy kazekage szíve mindig izgalmasabb zsákmány, nem igaz?
– Soha! Nem tekintettem sem rád, sem Gaara-ra trófeaként és őszintén sajnálom, hogy ezt pont tőled kell hallanom, mert rólad hittem el a leginkább, hogy képes vagy teljes mértékben elfogadni engem.
– Na, legalább egy dolog közös bennünk: mindketten csalódtunk a másikban… – felelem ridegen.
Belesóhajt a tányérjába.
– Még két nap, amíg Gaara hazaér. Van bármi esély arra, hogy úgy töltsük el egymás társaságában ezt az időt, hogy közben nem szedjük szét a házat és egymás idegeit?
– Zabos vagy, bébi? Az csak rajtad áll. Ha együttműködsz és követed az utasításaimat, akkor nem lesz gond. De ha folyamatosan hadakozol velem és ellenszegülsz, erőszakot fogok alkalmazni…
– A-aaaaa… rémlik, hogy egyben kell Gaaranak visszaadnod?
Elvigyorodom. Szeretek vele évődni.
Hirtelen hozzá hajolok, alig pár centire az arcom, és ő elpirulva sóbálvánnyá dermed.
– A kínzás nem egyenlő a fizikai erőszakkal. Még csak hozzád sem kell, érjek… – morgom, és megnyalom a kanalát, ami a szájában van. Leesik és fémesen koppan.
Kipirulva piheg, őrjítően szexi. Felállok.
– Tudod… – mondja, és ismerem ezt a tekintetet, elkapom a csuklóját, mielőtt tökönragadna. – Szar érzés lehet egész nap álló fasszal dolgozni, ezért megkíméllek és kapsz öt percet indulás előtt… annyi elég lesz?
A pulton nyekken, felrántom a szoknyáját, letépem róla a bugyit.
– Ki tudna erre nemet mondani? – morgom mély hangon, miközben lucskos puncijába vezetem farkamat.
– Ahh te rohadék… – nyögi kéjesen, és én tövig bevágom neki. Fölé hajolok, hátához simulok, csípőm vadul pumpálni kezd.
– A szádat! – parancsolom, és készségesen nyújtja. Mohó harapós csókkal jutalmazom.
Hevesen baszunk, mert ez már nem dugás. Minden elfojtott dühös hév kitör, hangosan csattog bőr a bőrhöz, cuppogó kéjes hangok. Olyan nedves, szinte folyik a combján, úgy felizgult ő is. Csípőjét megragadom, és amikor néma sikollyal megfeszül, rángatózni kezd hüvelye a farkam körül… orbitálisat élvezek.
Homlokom hátának támasztva fújtatok.
– Utállak – mondja nyöszörögve, és behunyom a szemem.
– Hidd el, nekem is ugyanolyan szar volt.
– Szállj le rólam!
– Még van egy percem… – morgom, és nedveinktől tocsogó puncija hangosan cuppogva fogadja az újabb vad rohamot. Ahhh imádom ezt! Kíméletlenül megsorozom, és felnyögve durranok el újra benne. Istenekre de imádom ezt! Őt!
|
| CsigaBiga | 2026. 08. 21. 22:47:16 | #36788 |
Karakter: Yona Kawakami
Egy ártatlan puszi… és agyam minden szegletét, minden másodpercét kibérelte magának az estére. Hidegzuhannyal próbálok úrrá lenni sóvárgásomon, az ágyban dühösen nyomom a párnát fejemre.
Egy nagyon hosszú, álmokkal teli éjszaka. Kankuroval. Izzadtan, kéjsóváran ébredek hajnalban, egy piszok erotikus álomból, csak attól majdnem elélvezek megint, ahogy arra gondolok, hogy lovagoltam álmomban Kankuro isteni farkán és fájdalmasan nyögök fel a kielégületlenségtől.
Tompa lépéseket hallok meg a folyosóról, ördögi vigyorral harapok alsóajkamba. Hát most megkapod, remélem, minden perce olyan kínkeservesen lesz neked is, mint nekem volt.
Ujjaim könnyedén siklanak hüvelyembe, az álmoktól felizgult testem azonnal élvezi a neki kijáró törődést, hangosan nyögdécselem élvezetemet. Csak reménykedek benne, hogy “testőröm” minden egyes nyögésemet, sóhajomat, sikkantásomat tökéletesen hallja és legalább úgy szenved, mint én éjjel…
– Ahn… mmm… – szorgalmasan járnak bennem ujjaim, de nem igazi… kurvára hiányzik a világ legistenibb pénisze a lábaim közül…
Az ajtó túloldaláról hallom a kopogást és Kankuro önelégült hangját. “Gyere beee…” – válaszolná a kis hang a fejemben…
– Ha végeztél, lent várlak.
Bahh. Most tuti büszke magára, hogy képes volt uralkodnia magán. Bosszús sóhajjal veszem tudomásul, hogy bizony, nem lesz segítségem, így gyorsan könnyítek magamon és szemeim előtt a Kankuroval töltött éjszakák képei pörögnek ahogy reszketeg sóhajjal élvezek el.
A hidegzuhany csodákra képes. Nem csak felfrissít reggel, de le is nyugtatja felborzolt idegeimet annyira, hogy kiegyensúlyozottan (legalább is annak tűnve) jelenjek meg előtte. Kedvesen rámosolygok.
Rakoncátlan tincsei mindenfelé ágaskodnak. Most veszem csak észre, hogy se tegnap, se ma nincs rajta a csuklyája. Nem is bánom, sokkal helyesebb így. És a nyakaaa.. Hrr.
“ Na, látod… menni fog eeez…”. Bahh.
Látom tekintetén, hogy morcos. Helyes. Élveteg mosollyal libbenek el előtte a konyha felé.
– Jó reggelt! Kávét? Reggelit?
– Van még elég időnk rá? – kérdezi.
– Igen, az első órám ma elmarad.
Egy nehéz sóhajt elengedve követ, majd lehuppan a konyhapultnál, amíg összeszedem a reggelinek valómat és mindkettőnknek készítek kávét.
– Még mindig három cukorral, feketén? – biccent. Ilyenekre miért emlékszek?! Miért annyira egyértelmű, miért annyira zsigerből jövő?! Miért annyira…
Szembe ülök vele, amíg elkortyolgatja a magáét, addig nekiesek a kis müzlimnek. Ha ilyen csendesen kibírjuk egymás mellett, akkor nem lesz baj…
– Miért hagytad ott Konohát? – de hát a baj nem jár egyedül… – Mivel vett rá Gaara?
– Miért kérdezed? – kérdem az asztalra könyökölve. Nem hülye, sejti, hogy valami nem klappol.
– Eszembe sem jutott volna tőled ilyen komoly áldozatot kérni, mert tudom mennyire szereted a munkádat Konohában. Lényegében emiatt is ért véget a kapcsolatunk, és most itt vagy, az öcsém szeretője vagy és követted őt ide. Ez annyira nem rád vall. Erőszakkal vett rá téged? Megzsarolt? Vagy… szereted?
– Nem, nem zsarolt meg és igen, szeretem… de nem úgy! – gondolkodás nélkül magyarázom ki magam, ahogy meglátom szemeiben azt a végtelen szomorúságot egy pillanatra. Ajj, basszus… – Én akartam, én mondtam ki a végső döntést.
Eeeeeeez mondjuk nem teljesen igaz, de nem kell róla tudnod… kifújom a bent rekedt levegőm és inkább félrenézek.
– Szarul hazudsz.
– Lehet – nyalintom meg a kiskanalat látványosan előtte, farkasszemet nézek vele. – De nem különösebben motivál, hogy valami jó kifogással álljak elő neked.
– Te tudod… nincs jogom véleményt formálni. Egy kazekage szíve mindig izgalmasabb zsákmány, nem igaz? – fú, csak ne hallanám ki olyan kristálytisztán a maró gúnyt hangjából.
– Soha! – emelem fel hangom határozottan. – Nem tekintettem sem rád, sem Gaara-ra trófeaként és őszintén sajnálom, hogy ezt pont tőled kell hallanom, mert rólad hittem el a leginkább, hogy képes vagy teljes mértékben elfogadni engem.
– Na, legalább egy dolog közös bennünk: mindketten csalódtunk a másikban…
Hidegen metszik a levegőt szavai a konyha falain. Megakad bennem egy lélegzetvétel, összeszorítom ajkaim, hogy azt a fura fájdalmat elrejtsem, ami facsarja a szívemet.
Inkább a reggelimbe feledkezek, nem szólok semmit, mert ebből csak még jobban elmérgesedne a helyzet és ezt nem akarom. Nem akarok és nem is tudok rá haragudni.
Megadóan sóhajtok egyet.
– Még két nap, amíg Gaara hazaér. Van bármi esély arra, hogy úgy töltsük el egymás társaságában ezt az időt, hogy közben nem szedjük szét a házat és egymás idegeit? – kérdem komolyan.
– Zabos vagy, bébi? – a fene vigye el azt a bugyihuzogató, szemtelen mosolyod… – Az csak rajtad áll. Ha együttműködsz és követed az utasításaimat, akkor nem lesz gond – kis szünetet tart, elgondolkodik. – De ha folyamatosan hadakozol velem és ellenszegülsz, erőszakot fogok alkalmazni…
– A-aaaaa… rémlik, hogy egyben kell Gaaranak visszaadnod? - húzom fel a szemöldököm öntelten.
Szemtelen vigyorát megvillantja és az asztalon áthalajol. Egyenesen a számhoz. Nem ér hozzám, ó, azt nem meri. Ledöbbenve nyekkenek, számban marad a kiskanalam, ajkai megállnak előttem. Túl közel van… kipirulok, levegőért kapkodok, érzem, ahogy minden érzékem körülötte feszül, csak ajkaira figyelek… nehh…
– A kínzás nem egyenlő a fizikai erőszakkal. Még csak hozzád sem kell, érjek… – megnyalintja nyelve hegyével a kanalat, ami ezzel a mozdulattal ki is esik számból.
Reszketeg sóhajjal pihegek, ajkaim enyhén szétnyíltak, basszus… nem lesz ez így jó…
Elégedett mosollyal áll fel az asztaltól, míg én kábán térek magamhoz iménti döbbenetemből.
Nem. Nem megyek bele. Felelősségteljes, konzekvens, érett nő vagyok az isten szerelmére!
– Tudod… – állok meg vele szemben az ajtóban. Hirtelen markolnék ágyékára, de azonnal elkapja a csuklómat, mérgesen harapok ajkamra. – szar érzés lehet egész nap álló fasszal dolgozni, ezért megkíméllek és kapsz öt percet indulás előtt… annyi elég lesz?
Hupszika. Ennyit a felelősségteljes, konzekvens, érett nőről…
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 08. 22. 10:51:37
|
| Levi-sama | 2026. 08. 20. 15:44:42 | #36786 |
Karakter: Sabaku no Kankuro
Kankuro
Amikor először meghallottam, hogy öcsém a faluba hozza a szeretőjét, nem akartam elhinni. Hogy a búsba tudta ezt keresztülvinni? Yona bébi tutira nem lelkesedett ezért, mert imádja a diákjait, az iskoláját. Álmomban sem jutott volna eszembe őt onnan kiragadni, az öcsém pedig elintézte.
Nem hittem a szememnek, amikor a tornaterembe besétált, épp az új kis geninjeimet figyeltem edzés közben, amikor megéreztem őt. Ezer mérföldről is felismerem az illatát. Ó nem a parfümöt, hanem a testének igazi finom illatát, ami senkihez sem hasonlít, az ő sajátja. Beleégett az agyamba, a bőrömbe, és ha tehetném minden nap hozzádörgölőznék, hogy egész nap érezhessem magamon.
Csak biccentett felém és kiment, én pedig azt is elfelejtettem hol vagyok, kiesett vagy fél óra az életemből, az emlékek elárasztottak, és csak moziztam amit az agyam elém vetített. Merevedésemet a bő nadrág és ing jótékonyan elrejtette.
És most nem hiszem el, hogy itt állok vele szemben, mert Gaara megkért hogy én vigyázzak rá.
– Nincs szükségem kíséretre, köszönöm. Egyedül is eltalálok az iskolába…
– Csak benned bízom bátyám, mondta - morgom orrom alatt, miközben a karcsú nyakát nézem, amit legszívesebben megszorongatnék. - Vigyázz a szeretőmre, mondta.
Yona szemöldöke felemelkedik, gyönyörű szemei összeszűkülnek, rózsaszín ajkai makacsul összeszorulnak. Úristen milyen szexi ebben a göncben! Hogy lehet valaki ilyen… hrr. Sóhajtok és megvakarom arcomat. Csuklyám most nincs a fejemen, jó ideje nem hordom már, szeretem hogy a hajam szabadon van.
– Jelen pillanatban te vagy Homokrejtek legnagyobb nemzetbiztonsági kockázata, és ez mindenki számára egyértelmű, csak neked nem. Azt az utasítást kaptam a Kagemtól, hogy legyek a testőröd és bizony, tetszik vagy sem, teljesíteni fogom, mert sokkal fontosabb a népem és a királyom szolgálata, mint bárki más. Külön engedélyt kaptam, hogy ellenkezés esetén erőszakot alkalmazzak, ha úgy látom hatékonynak, úgyhogy Yona… viselkedj. Nem otthon vagy!
Koppan a rideg hangom, a köztünk lévő nehéz csendben. Arcpírját látva muszáj mély levegőt vennem.
– Értettem - mondja reszkető hangon, de nem düh csillog a szép barna szemében. Pupillái tágulnak, és érzem vágyának finom pézsmaillatát.
Elengedem a karját, amit gőzöm sincs mikor fogtam meg, de a ruhán keresztül is égeti tenyeremet a forró és puha bőre.
xXx
Oké, most van elegem. Végignéztem ahogy dolgozik a suliban a könyvtárban, hazarángattam a hálószobájáig, és még ő áll neki feljebb!
– Ilyet soha többet… - nyögi dühösen.
– akkor legközelebb fogadj szót elsőre és engedelmeskedj - mondom ridegen.
– Nem félsz attól, hogy kiszökök az ablakon át, ha egyedül hagysz a szobában? - mosolyog gúnyosan.
– Akkor elutasítod a Kazekage által kijelölt védelmet, megszeged a csereprogramban foglaltakat, ráadásul Homokrejtek legmagasabb rangú jouninjának is ellenszegülve magánakcióba kezdesz… ez eddig három diplomáciai bűncselekmény és még tudnám sorolni... szarul járnál, hidd el.
Felemeli kis mutatóujját, hogy kioktasson mint a diákjait, de gyengéden megfogom, mielőtt még óvatlanul a számba venném.
- Cc-cc-cc… Viselkedj, Yona. Ez nem Konoha, rád is Homokrejtek törvényei vonatkoznak… Jó éjszakát.
Megpuszilom kézfejét és magára hagyom.
xXx
Korán reggel megyek érte, mielőtt bekopognék az ajtaján megtorpan a kezem a levegőben, mert rendkivüli hallásomnak köszönhetően azonnal meghallom félreérthetetlen hangjait.
– Ahn.. mm… - és cuppogó hangok, amikor egy nedves hüvelyből ki-be csúszkálnak az ujjak. Jól ismerem ezeket a sóhajokat, és a fantáziám azonnal beindul, forróság árad szét testemben, ágyékomban összpontosul és összegörnyedek a kangörcstől.
– Basszus - suttogom, és fájdalmasan lüktető farkamra markolok nadrágon keresztül. Ez most komoly? Bassza meg…
Yona… nem hiszem el, hogy nem direkt csinálja!
Végig csordul arcomon egy verejtékcsepp és kaján vigyorra húzódik a szám. Bekopogok.
– Ha végeztél, lent várlak - mondom jó hangosan, és lesétálok a nappaliba. Odalent a fürdőszobában pedig fújtatva könnyítek magamon, szinte épp csak magamhoz nyúlok és máris eldurranok, annyira felizgatott ez a kis perszóna. Ezt még megkeserüli… Ahh, muszáj mégegyszer, annyira beindultam!
Fél órával később már kifejezéstelen arccal állok a nappaliban, és morcosan figyelem ahogy lesétál a lépcsőn. Nagyon csinos a szolid szoknyában és blúzban, haja feltűzve, néhány tincs a nyaka körül kunkorodik, csinos arcán szép mosoly. Ragyog a csaj, muszáj bámulni!
– Jó reggelt - mosolyog kedvesen. - Kávét? Reggelit?
– Van még elég időnk rá? - kérdezem. Ránéz a faliórára és biccent.
– Igen, az első órám ma elmarad.
Sóhajtva követem a konyhába, és a pult mögé ülve figyelem ahogy sündörög.
– Még mindig három cukorral feketén? - kérdezi, és biccentek. Elém kerül a kávém, és felszippantom amíg ő velem szemben ülve megeszi a reggelijét.
– Miért hagytad ott Konohát? Mivel vett rá Gaara?
– Miért kérdezed?
Az asztalra könyököl, szép ujjain csillognak ápolt körmei. Minden porcikája szép, ez nem fair.
– Eszembe sem jutott volna tőled ilyen komoly áldozatot kérni, mert tudom mennyire szereted a munkádat Konohában. Lényegében emiatt is ért véget a kapcsolatunk, és most itt vagy, az öcsém szeretője vagy és követted őt ide. Ez annyira nem rád vall. Erőszakkal vett rá téged? Megzsarolt? Vagy… szereted?
|
| CsigaBiga | 2026. 08. 17. 14:33:53 | #36784 |
Karakter: Yona Kawakami
Az elmúlt hetek tennivalói minden kapacitásomat lefoglalják, levegőt venni sincs időm. Teljesítményértékelés, évzárás, dolgozatok, értekezletek, a chunnin-vizsga tesztek ellenőrzésében is kivettem a részem, napok óta csak vizsgalapokkal kelek és fekszek, lassan vizsgalap-szexuális leszek, komolyan…
Az egyik szünetben a gyerekeket kísérem ki az udvarra, és meglátom, ahogy egyik folyosón Iruka-sensei egy jellegzetes talpig fekete ruhába öltözött shinobival beszélget. Kankuro az. Összeszorul a szívem, és nő az a bizonyos gombóc a torkomban, ahogy eszembe jut, mennyire elbasztam az egészet… és láthatóan ennek nem lesz folytatása.
Iruka-senseinek biccentek udvariasan, ő szerencsémre háttal áll nekem, így marad elég időm, amíg újra összeszedem magam, hogy ismét a gyerekekhez forduljak. Csak reménykedek, hogy nem látszott rajtam semmi…
Genma lép be a terembe egy dolgozatírás közben, meglepve fogadom, mert nem szokása csak úgy óra közepén zavarni.
– Iruka-sensei hívat. Az ügyeletet én látom el, amíg visszajössz.
Na… most vajon mit kaptam a tanáriba?!
Csak szavak maradnak meg a beszélgetésből, ahogy belépek az igazgatóiba, teljesen kikapcsol az agyam. Nem hiszem el. Ezt… nem… hiszem… el.
“Kazekage-sama… csereprogram… kekkei genkai felismerés… egy év…”
Amikor Iruka sensei megkérdezi, kívánom-e megnevezni a kísérőimet, Genma és Raido nevét tudom kinyögni. Holnap indulunk. Iruka-sensei búcsúzóul a csereprogram teljes dokumentációját nyomja a kezembe, majd büszkén meghajolva enged utamra. Üveges tekintettel távozok az igazgatóiból.
Annyi időm sem marad, hogy a gyerekektől méltó módon búcsúzhassak el.
Ezt nem hiszem el.
×××
Otthon összepakolom a legfontosabb dolgaimat. Genma és Raido már ezer éve összekészültek, nekik ez már rutinból megy, én viszont teljesen elveszettnek érzem magam. Pakolom a kencéimet, ruháimat, a gyerekek utolsó üzeneteit.
Ahogy útra kelünk a fiúk felváltva biztosítják a személyes kíséretet, így legalább csak Genmától hallgathatom az “atyai” fejmosást a vonat úton. Hosszú lesz ez…
– Ne nézz rám ilyen szemekkel, kislány, figyelmeztettelek, hogy a Kazekage nem játék – jegyzi meg, ahogy fájdalmasan tekintek vissza Konohára a vonat ablakából. Egyik pillanatról a másikra vesztettem el a mindennapi biztonságom és úton vagyok egy kiszámíthatatlan ismeretlen felé. Amennyire izgatott vagyok a lehetőségtől, annyira sajnálom mindazt, ami Konohához húzott.
– Szerinted elcsesztem? – kérdem halkan.
– Nem. Ilyen lehetőség ritkán adatik, valóban van érzéked felismerni a rejtett képességeket, jól döntöttél – Megkönnyebbülten sóhajtok fel. – Ha fel kellene sorolnom, hány dolgot csesztél el az életedben, egy jutna eszembe – elmosolyodik, mire kíváncsian kapom fel fejem, hogy milyen anekdota jut eszébe, hátha jobb kedvre derülök. – Kankurot. Őt, cicám, bizony elcseszted.
Keserűen húzom el a számat. Inkább nincs kedvem vele beszélgetni. Hosszú csend telepszik ránk, nézem az ablakon át a vidék változását, ahogy elhagyjuk Konohát és erdőkön, völgyeken át siklik a vonat.
– Nem vagyok normális…
– 2 elit shinobival élsz együtt évek óta, és homokrejtek első és második embere is odavan érted… – felkapom a fejem, hogy nem múlt időben beszél… oda VAN… – és erre csak most jössz rá?
×××
Ahogy belépünk a Kazekage irodájához egy társalgóba kísérnek minket, a homokrejteki kísérőnk egy hatalmas kétszárnyú ajtót nyit ki.
– Kazekage-sama, megérkezett a konohai küldöttség!
Illedelmesen meghajolunk, ahogy kilép az irodából. Eszméletlenül néz ki még mindig. Tűzvörös haja egyenletesen hátrafésülve, öltözete visszafogott, elegáns, de mégis kényelmesen laza.
– Üdvözöljük Kazekage-sama – veszi át a beszélgetést Genma. – Én Shiranui Genma jounin vagyok, ő pedig Namiashi Raido jounin, minket jelölt ki a Hokage-sama kísérőnek Yona kisasszony mellé.
Szolidan biccent feléjük.
– Üdvözöllek Sunnában. Meddig maradtok?
– Sajnos azonnal vissza kell mennünk, csak az értékes csomagot hoztuk el – mosolyodik el. Látom ám a sunyi vigyorooood…
– Köszönöm, igen értékes a küldemény.
Felém fordulnak a fiúk, búcsúzóul kapok egy-egy ölelést tőlük.
– Csak okosan, kislány – súgja Genma szemtelenül – Óvszert ne feledd, nehogy kis kazekagék legyenek…
– Hülye, mindent hall! – suttogom ideges zavaromban.
– Bocsi – vajon mennyire sajnálhatja, ha szemernyi megbánást sem látok tükröződni szemeiben?
Raido is megölel, de nem szól semmit, a szemei beszélnek helyette. “Tudom, mit csinálok” - nézek vissza rá. “Nem, nem tudod…” – válaszol a melegbarna szempár.
Amikor végre távoznak és kettesben maradunk Gaaraval, huncutul rámosolygok, de meglepődök, ahogy határozottan elém lép és megcsókol. Illata elbódít, nyelve kellemesen nedves. Kezeim öntudatlanul siklanak fel nyakára és bújok bele ölelésébe.
– Mmm… Hiányoztam, Kazekage-sama?
Kapok egy meleg, lágy csókot nyakamra, kezei fenekemre siklanak fel, közelebb húz magához, megérzem kemény férfiasságát.
– Megmutassam mennyire?
– Már meg is mutattad - kuncogok, ahogy merevedését simítom és enyhén megszorítom. Morogva bizsereg bele. – Én is megmutatom…
Csuklójánál fogva vezetem kezét fenekemről combomra, kínzó lassúsággal, minden porcikám kiélvezi érintését. Ujjai készségesen azonnal szaladnak tangám alá, és ahogy egyszerre megérzem ujját magamban, nyelvét számban, megadóan hódolok be akaratának, elégedetten morran fel, amitől most az én hátamon fut végig a bizsergés.
– Gaara-san… ahh… Lángol a testem, annyira kívánlak – suttogom nyögdécselve, kezeimmel szabaddá teszem férfiasságát, éhesen nyalom meg ajkaimat.
Hirtelen történik minden. Hátamat a falnak veti és minden előkészítés nélkül hatol belém, kíméletlenül kezd mozogni, csak sikkantásokra és nyögésekre futja tőlem, egyik lábam a derekán tartva markolja kezével.
– Ahh az óvszer… – agyam valahogy még figyelmeztet, vállába és hátába karmolok, nyögdécselve vergődök csípő mozgásától. Jelentőségteljes szemeivel belassul, mozgását egy pillanatra abbahagyja és farkasszemet nézünk. Nehh.. ne hagyd abbahhh… – Mindegy… – zihálom és összerándulva sikoltok fel az orgazmustól, ahogy ismét tempósan löki magát bennem. Érzem, ahogy hatalmas péniszén hüvelyem rángatózik, ahogy kitölt…
feszít és mégis, mintha nem lenne elég…
– A számba… kérlek… – nyögöm ajkába harapva a sokadik orgazmusom után.
Elenged, hagyja, hogy elé térdeljek és üveges tekintettel, a gátlástalan élvezetet hajszolva kezdem el szopni, végig a szemébe nézek, ahogy kényeztetem. Rohadtul izgatóak türkiz szemei, meg-megremeg, mielőtt egy öblös, mély nyögéssel számba élvezne.
Élvezettel nyelem gyönyörét, de még így is bőven jut ruhámra. Ezt egész biztosan csak nekem gyűjtögette… felizgulok a gondolatra, hogy ezt mind én váltom ki magából a Kazekageból.
Vad remegése alábbhagy, elégedetten egyenesedek fel előtte, és veszem el a nekem nyújtott zsepiket, hogy összeszedjem magam.
– Mindenkit ilyen különleges bánásmódban részesít, Kazekage-sama? – viccelődök, mire halványan elmosolyodik. Még a mosolya is szolid, de milyen jól áll neki…
A rezidencián szállásol el, egészen közel a lakosztályához. Egy gyönyörű vendégszobát kapok, hatalmas hálószobával. Pakolom ki a ruháimat a bőröndből a szekrénybe, ő addig karba font kézzel támaszkodik az ablakpárkánynak, csendesen figyeli, ahogy otthonossá teszem magam számára a szobát.
– Tényleg szép ez a város – nézek ki az ablakon mellette egyenesen Sunára. Magamhoz veszem kencéimet, hogy a fürdőszobában is berendezkedjek. A szám is tátva marad, milyen csodaszép fürdőszoba vár rám. Kékes-zöldes mozaikkal kirakott, padlóba épített kád. Mintha egy ókori fürdőbe léptem volna be. Gyönyörű!
– Azta! Ez hű, de hű! Micsoda menő fürdőszoba! Komolyan… ez mozaik?
– Az enyém nagyobb - jegyzi meg a jakuzzira, ahogy utolér, mire felkuncogok.
– Senkié sem lehet nagyobb - kacsintok felé ajkába suttogva, majd a mosdó pultra pakolok ki egy kisebb bőröndre való kozmetikumot.
– Este kipróbálnám… – nézek fel rá kacéran, mire bólint.
– Ki fogod.
Vetkőzni kezdek előtte, tekintetemmel hívogatom, hogy esetleg csatlakozhatna hozzám a zuhany alatt, de nem veszi a lapot. Lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy most egyedül fogok tusolni.
Csak nézi, ahogy zuhanyzok, de nem jön közelebb. Tekintete végigfut melleimen, fenekemen, lábaimon… minden porcikámat szkenneli azokkal a szép szemeivel.
Megtörülközök, majd a törcsit félretéve meztelenül ellibbenek mellette a ruhásszekrény felé. Mint akit elbűvöltem, követ tekintetével. Tetszik…
– Élvezed a műsort?
– Igen.
Egy barackszínű fehérneműre esik a választásom, le sem veszi rólam szemeit, ahogy öltözködök. Kecsesen visszasétálok a fürdőbe, hogy bekenjem arcom és sminkeljek. Addig ő a parfümjeimet bontogatja és mindegyikbe beleszippant. Vajon milyennek érezheti őket az ő kifinomult szaglásával?
– Légyszíves ezt fújd magadra, nagyon tetszik az illata! – nyújtja felém egy üvegcsémet és felhúzott szemmel lepődök meg… ez ugyanaz, mint amit akkor éjjel fújtam magamra, amikor… megrázom magam fejben, elhessegetem a gondolataimat.
A levegőbe spriccelek vele és keresztülsétálok az illatfelhőn, hogy bőröm minél nagyobb területen vegye fel az illatmolekulákat. Hallom, ahogy mélyet szippant a levegőből, szemeit lehunyja. Megáll mögöttem, és ahogy beakasztom fülbevalómat, mögöttem áll, enyhén mellkasának dőlök, és hagyom, hogy melege nyugtassa meg kavargó gondolataimat… Felé fordulok, kezem füle alatti vékony bőrét cirógatja, puhán bújok ajkaiba egy csókra.
– Gyere, segíts kiválasztani a ruhámat is.
Követ a hálóba, ahol kitárom a szekrényajtót.
– Hova megyünk ma?
– Ebédelünk, utána elkísérlek az iskolába és bemutatlak a tanároknak.
Kiválasztok három ruhát, felé fordítom.
– A bordót.
– Jó választás, összeöltözünk – kacsintok rá, a ruhát pedig felakasztom a szekrény oldalára. Előveszek egy pár combharisnyát és az ágy szélére ülve lassan felhúzom.
Ragadozó tekintettel issza magába a látványt, letérdel elém. Szemeiben elveszve helyezem lábfejem vallára, enyhén beleharap, amitől összeszorított ajkakkal fojtom vissza nyögésemet. Rohadtul izgató már ez is…
Sóhajának forró lehelete égeti bőrömet, ahogy a harisnyát felhúzom combomra és megigazítom.
– Tetszik ahogy rám nézel – búgom lágyan, lábfejemmel ágyékára térek és megcirógatom. Már ennyitől keményen áll, ajkamba harapok és megnyalintom ajkam.
Hátradőlök az ágyon alkaromra és lassan széttárom lábaim neki. Gyereee….
Ajkai bokámtól felszaladnak harisnyámon, combomnál beleharap a csipke részbe, ami bőrömet is izgatja. Hahhh…
Mélyen néz szemeimbe, ahogy félrehúzza bugyimat, teljesen elveszi az eszem.
– Gaara… – lehelem és ajkamba harapva csúszok az ágy szélére, nyelvével kinzóan lassan végignyal nagyajkaim között. – Hnnn…
Hátradőlök, ahogy vadul nyalni kezd, remeg az egész testem, ahogy a vágy eluralkodik rsjtsm, kezemet ernyedten fektetem magam mellé, nyögéseim egyre csak szaporodnak, hangosabbak, hahhh…
– Hahh… Haaaaa… - nyögök fel, ahogy elélvezek nyelvcsapásai alatt.
Azonnal fölém mászik, lábaim készségesen kulcsolom derekára és azonnal belém vágja magát. Ahogy kitölt, feszít… hahh… vad lökéseitől nyikorog az ágy alattunk, én pedig ajkába nyöszörögve zihálom élvezetem…
Az időérzékem elhagy, nem tudom, mióta hajszoljuk egymás gyönyörét, lovagolok rajta, a nedves, cuppogó hangok csak még jobban korbácsolják az érzékeimet, spermájától még könnyebben csusszanok rajta, a gondolatba is beleremegek…
Lehajolok hozzá, ajkába harapok kéjesen.
– El fogunk késni… – lihegem, de eszem ágában sincs abbahagyni a mozgást. Keményen ránt tarkómnál magához, és fogja be a számat nyelvével, nhhhh…
Válaszul határozottan döfi magát mélyebbre és sikkantva remegek bele egy újabb orgazmusba, lehunyt szemekkel élvezem ki minden pillanatát.
– A Kazekage nem késik – közli, mintegy megleckéztetésnek, tetszik ez a fajta “büntetés”.
– És ha este érünk az iskolába? – kérdem, körmeimmel végigszántom mellkasát, fenekem még mindig vadul követi le csípőmozgását, amitől türelmetlenül morran fel.
– Megvárnak.
– Uhh… – de kurva izgatóóóó…
Maga alá fordít, lábaimat vállára vágja, hogy minden eddiginél mélyebbre hatoljon. Hosszan nyöszörögve élvezem, bármit tegyen velem… Méhszájamat is eléri, ritmusosan vágja belém magát, hangosan nyögve vergődök alatta.
– Fáj? – áll meg egy pillanatra. NE MERÉSZELD! Hajába markolok, körmeim bőrébe is belevájnak, érzékien nyög ajkaimba, csípőmet ringatom neki.
– Igen és imádom! Ne hagyd abba! – ne merészeld abba hagyni, basszki…. Ne most.
Feltérdelve ragad meg csípőmnél és újra vadul nekem esik. Imááádoooooom…
– Haaaa…. – Sikoltva élvezek egy hatalmasat, mire lelassít es elnyújtja gyönyöröm, mintha soha nem akarna véget érni… végül ő is egy mély nyögéssel magára rántva élvez el, rángatózva járja át testét az orgazmus. Szemeit enyhén lehunyja, ahogy kiélvezi minden pillanatát, olyan szép ilyenkor…
×××
– Az micsoda? - kérdi hason fekve az ágyról. Ú, de tetszik a látvány. Izmos hátának minden izma megfeszül, ahogy feltámaszkodik alkarjára.
– Esemény utáni tabletta - egy kis vízzel nyelem le életem megmentőjét, majd fel-le mászkálok a szobában, hogy rendbe szedjem magam.
Elégedetten mosolygok, ahogy visszaemlékszek a néhány perccel korábbi frissitő zuhanyra. Ott még elkaptam egy gyors menetre, hátát a csempének vetve élvezte, hogy leszopjam. Iszonyatosan élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rá…
Hajamat kontyba kötöm, sminkelek és öltözök.
– Éhes vagyok, kérlek menjünk, Gaara-san.
Kérem tőle és hátát simítom végig mutatóujjammal, ahogy elsétálok az ágy mellett a fülbevalómért.
Ebédidő helyett késő délután érünk csak az iskolába.
Az itteni épületek kevésbé változatosak, mint Konohában. Valóban minden kőből épült, és ennek is megvan a maga varázsa. Az iskola egy bunkerre emlékeztet inkább, mint egy iskolára, nagyon katonás rend van. Még az oktatók is mereven, szigorúan köszöntenek minket. Emlékszem, a chunnin-vizsgán is a homokfalvi csapatvezetők voltak a legijesztőbbek, legmorcosabbak…
“...és a legszexibbek iiiiiiiis…”
Kuss.
– Bemutatom Yona tanárnőt, aki vendég oktatóként fog itt dolgozni ebben a tanévben.
Három tanár áll a bejáratnál, udvariasan biccentenek felénk. Kettőnek olyan ismerős az arca, mintha láttam volna őket korábban már, de nem most kezdek el ezen agyalni. Viszonzom az üdvözlést.
– Fél óra múlva visszajövök érted - mondja, majd magunkra is hagy minket.
– Isten hozta, tanárnő. Én Baki jounin vagyok, ők pedig Santarou és Mizaki.
Bemutatkoznak egyesével, kedvesen mosolygok rájuk, de távolságtartók. Gondolom, Gaara a lelkükre kötötte, hogy óvatosak legyenek…
– Yona Kawakami, köszönöm a lehetőséget!
– A tanév során elsődlegesen Santarouval és Mizakival fog együtt dolgozni, így, bocsásson meg, de én megyek is tovább - udvariasan biccentek felé. – Santarou, Mizaki! – vigyázzba áll a két férfi az utasításra. – Vezessétek körbe a senseit!
Csendben kísérnek körbe az épületben, egy erőnléti edzésbe is bepillantást nyerek, amik teljesen más szinten vannak Konohához képest. Sokkal erőszakosabb, brutálisabb, kegyetlenebb. Már értem, mire mondta Kankuro, hogy nem “kispályás, konohai óvodás”... Ahogy végig pásztázom a termet, észreveszem ŐT is. Talpig feketében, lila festékcsíkok az arcán. Egy bordásfalnak támaszkodik, mellkasa előtt összefont karokkal unottan nézi, ahogy a tanítványok gyakorolnak és ahogy ránézek, egy pillanatra a szemembe fúrja tekintetét, hangosan nyelek egyet.
– Mehetünk, uraim – közlöm hidegen a két férfival és tovább sétálunk az épületben.
Megmutatják a tantermet is, ahol az akadémiára előkészítő foglalkozásokat fogom tartani. Kicsike terem, de legalább hangulatos. Egyeztetünk, hogy melyik nap is kezdek, azért örülök neki, hogy kapok néhány napot még akklimatizálódni a városban, kicsit kiismerni magam.
Santarou és Mizaki nagyon kedvesek, látják a zavaromat, hogy nem igazán találom még a helyem, ezért igyekeznek oldani a feszültséget, de nem olyan lazán viccesek, mint mondjuk Genma vagy Raido. Ajjj, hogy még ők is mennyire fognak hiányozni…
Mire végzünk, már felkapcsolódtak az utcalámpák is, hamar besötétedett. Gaara percre pontosan érkezik, így mosolyogva hajolok meg a két oktató előtt és sietek hozzá.
– Hogy ment?
– Jól, megbeszéltük a fontos dolgokat – szemeim előtt felvillan, ahogy Kankuro állt a bordásfalnál és egy pillanatra végigfut rajtam egy kellemetlen hideglelés. Gaara szolidan bólint.
– Mikor kezdesz?
– Azt mondták, hogy hétfőn reggel, az még négy nap. Nem tudom mihez kezdek addig magammal, illetve… Akad néhány tippem – kuncogok kacéran és karjához bújok. Az emberek körülöttünk kicsit meglepődnek. Valóban fura látvány vagyok a sunnai viselethez képest, itt egy kicsit máshogy öltöznek az emberek, kitűnök közülük.
– Akkor megmutatom neked a legjobb látnivalókat.
– Alig várom – “bár a legjobbat már úgyis láttam…”
×××
Ahogy visszaérünk a rezidenciára, elvonulok az estéhez készülődni. Egy bordó csipkés hálóinget készítettem ki magamnak a fürdés utánra, hozzáillő köntössel.
Ahogy belépek a szobájába, elégedetten mosolyodok el. Alsónadrágban fogad, testén még gyöngyöznek a friss fürdőtől vett vízcseppek. Imádom.
– Óh, ezért megérte ideutazni. Mesés látvány – jegyzem meg huncut mosollyal.
– Igen, innen belátni egész Sunnát.
Az ablakhoz lépek, végigsimítok az üvegen.
– Aha, szép a város is – kacéran kacsintok felé. – Belátnak ide? – ugyanis nekem zseniális ötletem támadt…
– Nem – nagyszerű.
Mögém lép, belecsókol nyakamba, közben átölel. Sóhajtva engedem el magam karjaiban.
– Yona, szeretnék adni neked valamit.
Felé fordulok és kiváncsian szökik fel a szemöldököm, de van egy rossz megérzésem is közben… egy kis doboz van a kezében, amit átveszek tőle és óvatosan felnyitom, remegnek az ujjaim, kimarad egy levegővétel a látványtól. Ezt nem. Nem.
– Gaara-san… – suttogom. – Ez…gyönyörű! Ugye nem az, amire gondolok? Gyémánt…?
Egy nagyon elegáns fülbevalót rejt a kis ajándék, ami szemmel láthatóan is nagyon értékes. Értékelem a szándékát, hogy igyekszik, de ez… ez… túl sok.
– Az.
– De miért? De ez nagyon drága… Én nem fogadhatom el…
– Egy köszönöm elég, és szeretném, ha hordanád, Yona.
– Ne haragudj, de nem. Ezt nem fogadhatom el. Nekem ez túl nagy értékű ajándék, és nem érzem helyénvalónak – közlöm kedvesen, de határozottan. Nem. Határt állítunk. Visszacsukom a dobozka tetejét. Nem úgy tűnik, mint aki látványosan megsértődött volna, de a kisugárzása érezhetően megváltozott.
– De miért? Hiszen ezt most kettőnk között ajándékozom neked...
Oh. Hogy innen fúj a szél…
– Valóban és örülök, hogy ezt most kettesben osztottad meg velem - kellemetlenebb lenne ezt nagy nyilvánosság előtt visszautasítani… - De ez egy olyan érték, amitől úgy érzem, valamiféle kötelezettségem keletkezne feléd. Úgyhogy, Gaara-san, válaszolj őszintén a kérdésemre: mit vársz tőlem?
Eltávolodik. Most már biztos vagyok benne, hogy nem erre számított és hiába igyekszik leplezni arcával érzéseit és közömbösnek mutatkozni, a visszafogott, nyugodt kisugárzása zaklatottá vált.
- Szóval te ezt így értelmezed? A romantikus regényekben a férfi mindig ajándékkal kedveskedik, én miért ne tehetném? Te egy gyönyörű, igényes és okos nő vagy, aki megérdemel mindent, amit egy férfi nyújtani képes. Kedveskedem neked, nem várok el cserébe semmit, legfeljebb annyit, hogy viseld a kedvemért.
- Értelek, de ahogy te is mondtad korábban, a romantikus regények elnagyoltak, nem realisztikusak. Lehet, másnak valóban imponálna egy ilyen ajándék, én kellemetlenül érzem magam tőle, mert úgy érzem, ez nem nekem vagy kettőnknek szól, hanem másoknak, kifelé. Nem szeretném elfogadni.
- Rendben, akkor nem kell elfogadnod. Akkor segíts abban, hogy neked hogyan kedveskedhetnék?
- Komolyan kérded? - bólint.
Őszintének tűnik és látom benne a szándékot, hogy tanuljon. S bár láthatóan hadilábon áll az érzésekkel, sokkal jobban becsülöm az igyekezetét, mert látszik, hogy olyan elveszettnek érzi magát és egyedül van.
Hümmögve gondolkodok, mert ezen én magam még sosem gondolkodtam el… de aztán mosolyogva csillan fel a szemem, ugyanis a legtökéletesebb válasz jut eszembe, amivel még meg is vigasztalthatom.
- Azt hiszem… az, aminek a legjobban örülnék értékesebb mindennél, véges, és mégis tengernyi van belőle. Legalábbis, azt hisszük.
Érdeklődve néz rám, felhúzza szemöldökét. Kezemmel megcirógatom arcát, ajkához hajolok közel, lágyan végigsimítok rajta nyelvemmel. Lehunyja a szemét, kéri és élvezi a törődést. Szabad kezemmel kiengedem köntösömet, testéhez bújok, ami annak ellenére is éget, hogy csak alsónadrágban áll előttem. Kezei szelíden siklanak végig fenekemen, majd hátamon és karjaimon.
- Az idődet kérem, Gaara. - suttogom ajkaiba. - Hogy tartalmasan együtt töltsük azt az időt, amit mindketten szeretnénk.
×××
Telnek a napok, hetek. A várost egészen kiismertem, vannak kedvenc bejáratott útvonalaim, a helyiekkel is szerencsére elkezdtem barátkozni. A gyerekek mindenhol gyerekek, a szülők pedig ugyanolyan szülők, de a kulturális különbségek meglátszanak. Amíg Konohában sokkal közvetlenebb társalgási szabályokat követünk, itt az emberek kicsit távolságtartóbbak, amit eleinte furcsának találtam, de hamar megszoktam.
Gaara nagyon igyekszik, hogy kedvemben járjon és társaságom legyen, de szó, mi szó, nagyon hiányoznak a barátaim, legjobban Genma csipkelődései… szinte éhezem az ilyen szóváltásokat és nagyon észnél kell lennem, hogy Gaaranak csuklóból ilyeneket ne vágja vissza, mert ő nem az a fajta ember, aki ezt igazán értékelné. Hahh… az egyetlen, amit igazán, igazán hiányolok…
Gaara kötelességeit szem előtt tartva alkalmanként bezárkózik éjszakára is az irodájába.
- Milyen napod volt? - kérdezem, amikor vacsorához ülünk. Egy ilyen többnapos munka után vagyunk, mostanában gyakran előfordul. Besötétedett, már átöltöztem hálóruhába és köntösbe.
- Nem túl izgalmas. Holnap egy többnapos diplomáciai kiküldetésre megyek a Tsutchikage-hoz, protokoll írja elő - morogja, semmi kedve hozzá, a diplomáciához mégis kiválóan ért. Valószínűleg pont azért, mert minden gesztusnak, minden megnyilvánulásnak pontos jelentése van a protokollban és tudja, mihez társítani ezeket a jeleket. Van egy kézzelfogható szabálykönyve.
- Oh, akkor ezek szerint a ma estét még veled tölthetem? - kérdem mosolyogva.
- Arra gondoltam, hogy velem jöhetnél.
Megáll a kezemben a villa egy pillanatra. Óvatosan leteszem a tányérra.
- Ne haragudj, de ezt nem vállalhatom - közlöm határozottan. - Nekem kötelességeim vannak, és holnap tanítás van.
Elkomorodik. Nem szereti, amikor határokat húzok meg vele szemben. Mostanában az ilyen határ húzásaimra általában néma komorságba burkolózik és inkább a munkájába feledkezik.
- Nem biodíszletnek hozattál el Konohából magad mellé, hanem azért, hogy tanítsak és figyeljek.
Jól hallhatón fújja ki a levegőt, ilyet nem szokott csinálni.
- Ez esetben akkor még van elintéznivalóm a vacsora után. Testőröket állítok melléd, amíg távol vagyok.
- Nem túlzás ez egy kicsit? - kérdem értetlen szemekkel.
- Ez a te érdeked is.
De nem szeretem az ilyen mondatokat. Elfintorodok, mert tudom, hogy ebből nem fog engedni. A birtoklási ösztöne jóval erősebb, mint amivel eddig találkoztam, nagyon nehéz ebben a helyzetben az önállóságomat megőrizni.
Felállok az asztaltól és amíg megkerülöm, hogy elé sétáljak, szemeim kihívóan villannak, ahogy ölébe ülök. Hátradől a széken, úgy néz fel rám.
- Legyen. De kérlek, ne szervezz le egy egész hadsereget. Egy ember is bőven elég lesz… - Fejemet enyhén oldalra fordítva hajolok ajkaira, kezeim nyakára kúsznak fel, félig lehunyt szemmel állom tekintetét. Biccent, mire enyhén ajkába harapok, felsóhajtok, ahogy megérzem vágyát ébredezni. Mmmm…
- Nem eszünk?
- De igen… de én most a desszerttel kezdeném… - susogom ajkaiba, ingét gombolom ki, hogy ujjaim végre mellkasán szántsanak végig, megvonaglok ölében. Lassan csókolom ajkait, ráérősen, kezei combomat, fenekemet markolják.
- Hiába csábítasz el, nem fogok engedni a testőrségből.
- Hupsz, lebuktam - kuncogok fülébe és kéjesen belenyalintok. Morranva remeg bele. - De azért megpróbálnálak meggyőzni, ha nem bánod… - s mintegy bizonyítandó, kiszabadítom már merev férfiasságát nadrágjából és kényeztetni kezdem kezemmel. Szabad kezemmel hajába markolok, nyakát szabaddá teszem és végignyalom kifeszített izmait, hogy aztán hümmögve harapjak a vékony bőrbe. Kezemmel gyorsabb ütemet diktálok, ezzel ellentétben továbbra is kínzó lassúsággal kóstolgatom ajkát, állát. A várt hatás nem marad el, érzem rajta, ahogy lassan meg-megreked benne a levegő, ahogy közeledik az orgazmus felé. Szépséges hangja felszakad belőle, ahogy combjain ülve csípőmet ringatom ölében és ahogy hangja erősödik, hirtelen szorítom le merevédését, nem hagyom elmenni. Meglepetten néz fel rám, nem érti…
- Egy testőr, Gaara… különben kénytelen leszel ezt egyedül befejezni, én pedig magamra maradok… - egy puszi az arcára - egyedül… - egy az állára - magányosan… - a szája sarkára - a sötét szobában… - megállok ajkai előtt, már várja csókomat - és azt nem szeretném.
Elégedetten állok fel róla és lépek hátra tőle.
Dühösen villannak szemei, csak a tányérok, evőeszközök csörömpölését hallom, ahogy félresöpör mindent és vadul ránt fel az asztalra. Elégedetten vigyorogva fogadom mohó nyelvét, tarkójába kapok körmeimmel, ahogy végigharap és kezével belemar derekamba. Hahh… Valahol hallom még morgását, kioktatását is, de őszintén nem érdekel mit mond, csak arra tudok figyelni, ahogy érzékien, vadul tesz magáéva az asztalon és sorozatban sikítok alatta a gyönyörtől...
×××
Az esti kis közjátékunk után reggel természetesen egyedül ébredek, korán elindult a küldöttséggel.
Elkészülök a suliba, felöltözök, sminkelek. Kilépve a szobából még keresem egy órai jegyzetemet a táskámban, és az ajtóban figyelmetlenségem miatt egy hatalmas testbe fordulok.
- Uhm, elné… - nézel fel a legcsodálatosabb barna szemekbe, amik hidegen mérnek végig. - zést…
Suttogva fejezem be a végét, nagy szemekkel nézek fel rá. Komoran biccent.
- Meglepettnek tűnsz. Gaara küldött.
Bólintok és próbálom elrejteni elégedetlenségem. Ez tuti, hogy egy odaszúrós bosszú Gaara részéről… Hogy pont Kankurot…
- Hogyhogy nem mentél vele? Azt hittem, Te vagy a legfontosabb bizalmasa.
- Éppen ezért ragaszkodott hozzá, hogy én biztosítsam a testőrséged. Hiába mondtam neki, hogy már a cipődet is egyedül kötöd meg… - húzza el válaszul száját, felhorkanok a megjegyzésre.
- Örömmel hallom, hogy a humorérzéked nem hagyott el - jegyzem meg kihívóan.
- Indulhatunk?
- Nincs szükségem kíséretre, köszönöm. Egyedül is eltalálok az iskolába… - már kerülném ki, de elkapja a felkarom.
- Jelen pillanatban te vagy Homokrejtek legnagyobb nemzetbiztonsági kockázata, és ez mindenki számára egyértelmű, csak neked nem. Azt az utasítást kaptam a Kagemtól, hogy legyek a testőröd és bizony, tetszik vagy sem, teljesíteni fogom, mert sokkal fontosabb a népem és a királyom szolgálata, mint bárki más. Külön engedélyt kaptam, hogy ellenkezés esetén erőszakot alkalmazzak, ha úgy látom hatékonynak, úgyhogy Yona… viselkedj. Nem otthon vagy.
Elpirulva hallgatom, annyira közel van, érzem az illatát, nagyot nyelek.
- Értettem - remeg a hangom.
Lassan elengedi karomat, végig a szemembe néz. Annyira más, mint Konohában volt. Annyira nem ismerem ezt az oldalát. Felelősségteljes, logikus, racionális. Nyoma sincs azoknak a tulajdonságoknak, amiktől odáig voltam tőle… “és még mindig oda vagy…” KUSS.
×××
Nem tágít mellőlem, tanítás közben ugyan legalább termen kívül van, de nem túl messze. Ebédidőben kiszaladok egy gyors bento boxért ebédre, természetesen követ. Ahogy válogatok a szebbnél szebb kínálatban, eszembe jut, hogy nem is láttam őt enni vagy inni egész nap…
- Ebédelsz velem? - szegezem neki a kérdést, szép szemeivel egy pillanatra összeakadok. Már visszaértünk a tanterembe, megáll az ajtóban. Kezébe nyomok egy boxot és elfordulok inkább, hogy ne lássa zavaromat.
A nap végén egy fáradt sóhajt eresztek meg, kezembe temetem arcom, megmasszírozom orrnyergem.
Ezek a gyerekek fárasztóbbak a konohaiaknál, lényegesen több lemozgatásra van szükségük, ugyanakkor sokkal jobban tudnak koncentrálni az elméleti feladatokra. Szeretem őket.
Mindenkiről saját listát vezetek, természetesen keresem a rejtett képességeket, de most nem Konohában vagyok. Otthon csak átsétáltam Genmához a tanáriban, mindig meghallgatott, kérdezett, faggatott. Ezt itt senkivel sem tudom megtenni. Rohadtul magamra maradtam a feladattal és nem engedhetem meg, hogy Baku-samától megmagyarázhatatlan intuíciókra hivatkozva kérjek további engedélyt, pedig… pedig már van két tanuló… Araya és Yodo nagyon mások, de amíg nincs bizonyítékom, nem szólhatok.
Összeszedem jegyzeteimet róluk, kiterítem az asztalra. Semmi kézzelfogható nincs nálam, amire támaszkodhatnék, bosszúsan szusszanok a tehetetlenségtől.
- Khm… - hirtelen pördülök meg, ahogy az ajtó felőli köhécselést meghallom. Az ajtóban áll a szokásos karba font kezekkel.
- Még kicsit maradok, utána indulhatunk. Rendben?
Bólint, nem mozdul. Visszabújok a jegyzeteimbe, hogy milyen részletet nem veszek észre, ami esetleg árulkodhat a képességeikről…
Hirtelen bevillan egy rendszeresen ismétlődő tünet-szerűség. Ha Araya és Yodo veszekednek és már majdnem tettlegességig fajulna a vitájuk, általában megszédülök és egy kellemetlen migrénes fejfájás hasít a koponyámba, ahogy szétválasztom őket. Ez szinte mindig előjön, de csak akkor, ha ők ketten veszekednek.
- Kankuro… - szólítom meg halkan. Érdeklődve néz az ajtóból. - Létezik olyan ninjutsu technika, ami az ember mentális képességeit manipulálja?
- Mire gondolsz pontosan? - belép a terembe. Kezébe nyomom jegyzeteimet Arayaról és Yodoról, átfutja őket.
- Koordináció, egyensúly érzékelés csökkenése, migrén…
- A hang-technikák alkalmasak rá, miért?
- Mert ilyen technikával még nem találkoztam, és nem tudom, milyen tünetekben nyilvánul meg.
Elhallgat és újra végigolvassa alaposan a jegyzeteimet a gyerekekről. Megvonja a vállát.
- Ez még nem bizonyít semmit - Tudom, cseszd meg, szerinted miért vet szét az ideg? Jó, tőled is…
- Létezhet, hogy a kekkei genkai úgy öröklődik, hogy több generáció kimarad az öröklési vonalban?
- Nem jellemző - tehát nem is kizárt... hirtelen izgatottság lesz úrrá rajtam, elszántan nézek a szemeibe.
- Vigyél el a levéltárba, kérlek!
×××
Kikerekedett szemekkel néz rám, hogy az éjszaka közepén én bizony a könyvtárba zárkózok és komplett családfa-kutatásba kezdek Yodo oldalán. Több kötetnyi anyakönyvi-kivonat, ágrajz és családfa-anyag tornyosul körém az asztalon, még az orvosi és halotti anyakönyvi jelentéseket is kikérem az archívumból.
Kankuro az egyik fotelbe kényelmesedik el, néha felnéz egy könyvből, hogy épp ki jár erre, mit hoznak nekem, vagy amikor épp térülök-fordulok egy nagy adag már átfutott irattal a kezemben.
Hiába rágom órák óta az anyagokat, egyszerűen nem találok semmi hasonló technikára mutató megjegyzést sehol. Már a halotti anyakönyvi kivonatokat olvasom át és az utolsó oldal után dühösen csukom vissza a dokumentumot és öklömmel az asztalra csapok.
Kankuro ezen a ponton áll fel a fotelből.
- Hazakísérlek. Aludnod kell. Kimerült vagy és már csak dühödsz. Holnap folytatod.
- De válaszokat akarok… miért nem találok semmit, az isten szerelmére?!
- Ha most nem indulsz meg magadtól, én foglak haza rángatni.
- Azt próbáld meg…
×××
A szobám előtt letesz az ajtóban és megáll, nem lép beljebb. Nem kellett kétszer mondania, valóban haza rángatott. Teleportációs jutsuval. Hányingerem van az érzéstől és szédülve kapaszkodok meg a kilincsben.
- Ilyet soha többet… - nyögöm émelyegve.
- Akkor legközelebb fogadj szót elsőre és engedelmeskedj.
Dühösen villantom rá szemeimet.
- Nem félsz attól, hogy kiszökök az ablakon át, ha egyedül hagysz a szobában? - Szemöldökömet felhúzva cinikus mosolyra húzom a számat.
Nem veszi fel a megjegyzésem, közömbös tekintettel néz vissza rám.
- Akkor elutasítod a Kazekage által kijelölt védelmet, megszeged a csereprogramban foglaltakat, ráadásul Homokrejtek legmagasabb rangú jouninjának is ellenszegülve magánakcióba kezdesz… ez eddig három diplomáciai bűncselekmény és még tudnám sorolni... szarul járnál, hidd el.
Már emelném fel ujjam neki, hogy engem ne fenyegessen, de ciccenve kapja el kezem.
- Cc-cc-cc… Viselkedj, Yona. Ez nem Konoha, rád is Homokrejtek törvényei vonatkoznak… Jó éjszakát.
Tátott szájjal, kipirulva döbbenek le, ahogy egy puszit hint kézfejemre, majd kifordul az ajtón és becsukja.
Ez bizony rohadt hosszú 3 nap lesz…
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 08. 17. 14:56:42
|
|
