Nem is tudom, mióta marjuk egymást, az időérzékem az elfogyasztott alkohol mennyiségének ismeretében veszítem el, és csak azt érzem, hogy soha nem akarom elengedni. Még pont kellemesen fájón harap alsó ajkamba, amikor elszakítja magát tőlem.
- Hé, táncolunk? - hajol fülemhez és kérdés nélkül markolja hatalmas tenyereivel fenekemet, ölébe emelve éhesen méri végig új felszerelésemet.
- Oké… - válaszolom, ahogy harapásától duzzadtra csókolt hajkamon nyalok végig. Lábaim engedelmesen derekára fonódnak és nyakába kapaszkodok, ajkaim azonnal megtalálják fülledtségtől izzadt, megfeszült nyakát… mmmmm…. nyelvemmel végignyalva érzem szívverésének szapora pulzálását ereiben és ez még jobban beindít, hát erősebben belemarok.
A zene szinte nem is számít. Csak a basszust és a dübögést érzem, és azt, hogy leül velem az egyik kanapéra. Eszem ágában sincs felállni róla, az ölében élvezem a ritmust és vonaglok kedvemre. Elmosódó alakokat látok körülöttünk, de nem érdekel, kik azok. Csak őt akarom érezni és a zenét.
- Kis tanárnéni, mi? - nevet fel azon az idegörlően szexis hangján, tenyereivel végigsimítva combomon és fenekemen, majd határozottan húz csípőmnél magához egy újabb szenvedélyes csókra, amit készségesen fogadok. Meg bármit is.
- Azt hittem, valami kis tapasztalatlan szűz csirke vagy, tancika - Újabb harapás a nyakán. - Ahh… - beleremegek a nyögésébe. - Yona… Tudod mit? Fuss! - búgja ajkaimba, majd hirtelen elenged és vigyorogva merülök el ismét a tömegben.
Jobb ötlet híján visszakanyarodok a pultos barátnőmhöz, aki már sokat sejtető vigyorral vár be.
- Na milyeeeen? - nyújta el a kérdést, miközben önt egyet nekem és magának is. A poharat fogó karjainkat keresztezzük, így közel tudok hozzá bújni.
- Készséges… - sóhajtom fülébe és vigyorodok el elismerő tekintetén. Fejünket felemelve isszuk a már nem is tudom hányadik töményt, és ahogy visszafordulok a tánctér felé, látom, felénk tart. Játékosan csuklik meg a hangom és jobb ötlet híján gyorsan a pult alá bújok. Nikka csak nevet.
- Szia, sziviii - kacarászik neki. - Nikka vagyok!
- Szia - hangjából érzem, hogy jól szórakozik. - A csajomat keresem, nem láttad? Yona a neve, dögös vörös és éppen előlem menekül.
- A csajod? Mióta? - Kuncogva tekint le rám, majd megpróbálja még szóval tartani.
- Pár perce kezdődött a kapcsolatunk, amikor a nyelvét a torkomba dugta - mintha egyébként olyan hevesen ellenkeztél volna…
- És ha a csajod, akkor miért menekül előled? - erre már Nikka sem tudja magát tartani és felkacag.
- Mert ha elkapom, azt megemlegeti - nevet fel karcos hangján. Ajánlom is neked. Kezemben forgatva egy üveget, állok fel a pult alól és töltök neki, de ő rögtön tovább is passzolja Nikkának.
- Bébi, nekem te kellesz. Gyere ide! - válasz nélkül kap fel a pultból és ültet fel rá. Lábaimat készségesen tárom szét, hogy közelebb léphessen hozzám. Így egy picit magasabban is ülök, teljesen más szögből láthatom arcát, két kezem vállaira csúszik, majd tovább nyakára, hogy az ott futó izmokat karmolhassam végig. Imádom a nyakát. Elégedetten dorombolok, nem bírom megállni, hogy ne érjek hozzá. - Akarsz még játszani?
Illata teljesen elbódít, hajába túrva veszek el ajkai fogságában. Csak őt akarom érezni. A bőrét, az izmait, a szorítását, a harapását…
Szájáról fülére térek, és erőteljesen harapom meg.
- Ha még egyszer meghallom, hogy becézel, esküszöm neked, hogy te is megemlegeted… - villan szemem egy pillanatra oldalról felé és, mintha mi sem történt volna, hajolok vissza nyakára és édesgetem tovább. Cinikusan morran egyet, mintha egyébként lenne bármi esélyem őt megleckéztetni. Valamit mintha válaszolna, de már nem igazán figyelek rá, csak bújom és csókolom…
~~~
Nem emlékszem, hogy jutottunk ki a Gödörből, csak foszlányok maradnak. Rémlik, mintha 1… vagy talán 2? kóbor kismacskát is örökbe akartam volna fogadni az utcáról, és, hogy egy idő után Kankuro megelégelhette világrengető ötleteimet, mert az ölébe kapva követelte vissza a neki kijáró teljes figyelmem. A következő tiszta kép, hogy egy sötét, csendes szobában egy kanapéra huppanunk, ő alattam, én pedig az ölében félig térdelve rángatom le róla olyan határozottsággal a felsőjét, ahogy ő az enyémet. Elégedetten nézek le rá és dorombolva vonaglok meg ölében, nyakára hajolva, ujjai végig szántanak oldalamon, amitől végigfut rajtam a libabőr.
- Oh, igen... ez az, bébi... - lehunyt szempilláim mögül villan tekintetem, de önelégült pillantásával jelzi, hogy nyeregben érzi magát, ahogy felnézek rá. Eszembe jut fenyegetésem a bárból, hát a legtökéletesebb alkalmam nyílik ezt most megbosszulni.
Kezeimmel válláról simítok lefelé mellkasára, hasizmán végigjáratva tenyerem, hogy minden porcikáját kiélvezzem és kéretlen lassúsággal bújtatom be kezem nadrágjába, hogy egy élégedett morranás kíséretében markoljak már fájón lüktető péniszére. Jobban szétterpeszkedik, hogy hozzáférhessek és szandékosan lassan kényeztetem kezemmel. Türelmetlen harapását érzem meg vállamban amitől felnyögök és értve a célzást, készségesen térdelek lábai közé, hogy ajkaimmal kezem útját követve mohón vegyem azonnal mélyre kemény farkát.
Meglepetten és hangosan nyög fel az intenzív érzésre, ahogy rögtön megszívom és hátravetett fejjel élvezi, amit művelek vele. Kezével hajamba túr és határozottan veszi át mozgásom irányítását, amit élvezettel hagyok neki és engedelmeskedek akaratának. Mmmmmm...
- Azt a kurva.... - dörmögi kéjtől rekedtes hangján, amivel engem is felhúz - Abba ne hagyd...
Érzem, ahogy férfiassága egyre keményedik, sóhajai sűrűsödnek, nyögései el-elakadnak, szemeit lehunyja és erősen tartja fejem... ahogy egyre örvénylenek benne a kitörő orgazmus hullámai... mindjárt... már csak egy kicsi kell, csak néhány szívás az ügyes kis számmal...
- Hhh... aahhhh... - igen, most jó lesz.
- Hogy is mondtad lent a gödörben? - szakítom el magam isteni farkáról. Kéjtől ködös tekintete egy pillanat alatt vált eszelős, dühös fenyegetésbe, és ennek ellenére elégedett vigyorral állom a farkasszemet, és rohadtul élvezem, hogy hatalmam van felette.
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 06. 06. 12:21:12
A pultnál iszunk egy keveset, és huncut mosollyal hajol közelebb, tökéletes rálátást engedve dekoltázsára.
– Benne vagy egy játékban? - kérdezi, és kezei barangolni kezdenek rajtam. Oh.
– Mit szeretnél játszani? - kérdem, egyik szemöldököm felemelem. Nocsak.
– Kapj el! - súgja a számba, forró lehelete, édes ibolya illata egészen felhúz, totál beindulok tőle.
Eltűnik a tömegben, és én lenézek a bilincselt csuklómra.
– Kapd el öreg - mondja mellettem egy konohai jounin. Könnyedén lepöccintem a bilincset magamról, egy ilyen magas szintű jounint nem lehet csak úgy kikötözni sehova egy ilyen kis játékszerrel, ezt nyilván Yona is jól tudja.
– Ki vagy?
– Raido jounin - emeli poharát felém, koccintok vele. - Yona lakótársa.
– Kankuro - biccentek neki. - Szegről-végről ismerjük mi egymást, talán küldetésünk is volt együtt, ha jól rémlik.
– Ja.
– Igen, akkor sem voltál valami beszédes - vigyorgok. - Szóval Yona lakótársa vagy? Hm. Azért vagy itt, mert vigyázol rá?
Biccent.
– Nem falom fel, ne féltsd. Már megtehettem volna, de nagyon bejön a kis tanárnő.
– Ne törd össze a szívét kis tigris - vigyorog rám. - Mert akkor kibelezlek.
Felnevetek, bírom a pasit! Semmi esélye nem lenne ellenem és ő is tudja.
– Nem akarok én a szívével játszani, ahogy ő sem pályázik az enyémre. Úgy látom Yona inkább játékszernek néz engem, és ez nem zavar, amíg fairplay. Vágod?
– Ja. Ott van - mutatja meg nekem.
– Kösz.
Átvágok a tömegen, és üldözni kezdem az élvezettel menekülő kis áldozatomat. Látom szereti az ilyen mókát.
Csapdába ejtem egy félreeső sarokban, és hozzásimulok. Ajkai édesek, puhák, kis nyelve forrón ficánkol amikor végre mohón megcsókolhatom.
Morogva nyomom hozzá ágyékomat, nagyon finom puha teste van… Mrr…
Hajamba markol kis kezével, meglepően forróvérű a csaj. Aztakurva… Karmolni is tud…
– Hé - hajolok füléhez. - Táncolunk?
Belemarkolok formás fenekébe, és megcsodálom a ruhát amit átvett.
– Oké… - mondja és megnyalja duzzadtra csókolt ajkait.
Nyakamba akaszkodik és hagyja magát a táncolók közé vinni. Jó ritmusos a zene, ráültetem a combomra és hagyom hogy élvezkedjen rajtam. Ki nem néztem volna belőle, hogy így tud vonaglani a zenére, basszus. Olyan szexi a csaj, hogy csak lesek, de a mellém sodródó két haverom is csak vigyorogni tud és füttyögni.
– Kis tanárnéni, mi? - nevetek lágyan, és végigsimítom riszáló fenekét és combját.
Megcsókolom újra, és ő teljesen elkábít mohó csókjával. Mmh… Nem semmi a kiscsaj!
– Azt hittem valami kis tapasztalatlan szűz csirke vagy, tancika.? Ahh, imádom mindkettő éned! Yona… Tudod mit? Fuss!
Hirtelen elengedem, és ő vigyorogva eltűnik ismét a tömegben.
Pár perc múlva ismét Raido mellett állok, és ő maga mögé bök hüvelykujjával. Látom, Yona épp italt tölt egy lánynak, aki nagyon hasonlít rá, vele beszélget. Amikor észrevesz, sikkantva bukik a pult alá. A másik csaj mellé lépek.
– Szia - pillázik rám csábosan. - Nikka vagyok!
– Szia - kacsintok rá. - A csajomat keresem, nem láttad? Yona a neve, dögös vörös, és éppen előlem menekül.
A pult alól kuncogást hallok, Nikka is felnevet.
– A csajod? Mióta?
– Pár perce kezdődött a kapcsolatunk, amikor a nyelvét a torkomba dugta.
– És ha a csajod, akkor miért menekül előled?
– Mert ha elkapom, azt megemlegeti - nevetek mély karcosan.
Yona felkacag a pult mögött, barátnője is vihog mellettem. Végre felemelkedik és tölt nekem egy italt, de a Nikka nevűnek adom a poharat.
– Bébi, nekem te kellesz. Gyere ide! - és hónalja Yona alá nyúlva könnyedén kiemelem onnan hogy a pultra ültessem magam elé. – Akarsz még játszani?
Kezei hajamba markolnak, újabb mohó forró csókot kapok.
- Mit tehetek érted, Kankuro-sama? - teszem a sokat sejtető, alázatos "értetlent", és hagyom, hogy teljesen fölém magasodjon, reszketeg zselévé olvadva ölelésében, majd próbálok észrevétlenül nadrágzsebébe csúsztatni egy papírfecnit, hogy egy kicsit hozzáérhessek.
Elkapja kezemet, ahogy húzom el zsebétől és hint rá egy puszit, miközben derekamnál közelebb ránt magához, le sem véve rólam szemét. Ajkaival végigsimít arcomon és kínzó élvezettel fordítom el arcomat.
– Engedj el, kérlek - lehelem fülébe, és szeretném egy kicsit eltolni magamtól, amit csak úgy tudok lebonyolítani, hogy egy pillanatra szorosabban hozzá simulok, hogy lábon megtartsam a padról visszavett egyensúlyom, így viszont szabad kezemmel mellkasának kemény izmaira támaszkodva tartok ellent, amit egy könnyű rántással le is seper és már melleimmel érzem izmait. ÉS ÉN EZT AKARTAM ELTOLNI MAGAMTÓL? Uggyan… kérlek.
– Te is vágysz rám, kár tagadnod - súgja lágyan fülembe, izgatóan, a végén éppcsak megnyalintva. - Fogadni mernék, ha most a bugyidba nyúlnék, nedves lenne a kis puncid, Yona.
Borzongva rándulok meg szavaira és érzem merevedését, kezem már csúszna is szép lassan lefelé… de utolér a gondolat, hogy még mindig az iskolában vagyunk, és kicsivel határozottabban könyörgök neki, hogy fejezze be. Mintha egyébként bárki képes lenne _határozottabban_ könyörögni.
– Ne itt! - nyögöm halkan. – Engedj el, kérlek!
Hátralép és levegőért kapkodva nézek fel rá. Minden kétséget kizáróan sikerült felizgatnia, amire már szúrnám is szigorú tekintetem, de hárítón emeli kezeit és vigyorogva néz végig az izgalomtól csapzott testemen.
Előveszi a papírcetlit és elolvassa, megjátszott szomorússággal konyulnak le ajkai.
– Akkor nem vacsorázunk együtt? Pedig szerettem volna tejszínhabot nyalogatni rólad - oh, kérlek, azon már 18 évesen túl van az ember lánya. Sunyi mosolyomból sejti, hogy készülök valamire.
– Inkább táncolni szeretek, te nem?
– Ó én is szeretek táncolni, ha ez a szíved vágya, megkapod bébi - kacsint. A kellemetlen hideg futkos a hátamon az ilyen megnevezésektől, úgyhogy ezt gyorsan tudtára hozom az ajtóban, majd elsuhanok, hogy hazafelé sietve mindent eltervezzek…
– Akkor este találkozunk…és nem vagyok senki bébije, ne hívj így.
Ugyan a játék ötletét napközben rögtönöztem a fecnire, hazafelé elkapott a flow és záporoztak a jobbnál jobb ötletek, hogy tehetném istentelenül élvezetessé az egész estét. Cinkos félmosolyra húzom a számat és egy pultos barátnőt is beszervezek az estére. Nem terveztem eredetileg ekkora feneket keríteni a dolognak, de ez a hirtelen jött ötlet veszetten sikítozik, hogy a legtöbbet kihozzam belőle és úgy érzem, Kankuro profi partner lesz benne.
***
Ahogy hazaérek, csak egy hidegzuhanyra vágyom, hogy lehiggadjak. Az ajtóban azonban lakótársam fogad. Tekintete semmitmondó, de látom a szemén, hogy érzi az izgatottságom.
- Sokáig elvoltál.
- Nyomon vagy, Sherlock. Neked is szia, Raido! - kerülöm ki és már csukódna a fürdő ajtaja.
- Ki az?
- Wow. 2 értelmes mondat, 4 szóból. Ha így haladsz, még néhány évszázad és az ötéveseim szókincsének birtokában leszel képes kommunikálni.
- Őszintén csodálkozom, hogy a nagy szádba egyszerre csak egy fasznak jut elég hely - kiabál a szobából ki Genma. Oh, a kis árulkodó. Megjegyzésére felszakad a röhögés belőlem.
- Ugyan már… úgyis tudom, hogy Genma köpött neked… - forgatom meg szemeimet és nyitom is a zuhanyt.
- Fájni fog - megakad bennem a levegő, mert a hangsúlyból tudom, hogy ez bizony nem kérdés volt. Jövendölés.
- Valószínűleg - de ezt már nem hallja, csak suttogom magam elé, ahogy a hideg víz bőrömet éri és igyekszem kiüríteni zakatoló gondolataimat.
Raido az egyik legértelmesebb és legempatikusabb ember (a félelmetesen “gazdag” szókincse ellenére), akivel összehozhatott az élet és nem mellesleg Genma hivatalos-nemhivatalos? (majd ők eldöntik) partnere.
Miután folyamatosan kezdtek ostromolni a szomszédok és a falubeliek, hogy mikor alapítok családot, hiszen milyen jó tanár vagyok, megöregszek, jajj, hogy fogom beteljesíteni a legnagyobb női princípiumot á la ÁKOS (elnézést XD ), Raido bizonyult a legjobb kerítőnek és tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot: legyek a lakótársa, amolyan konszenzusos alapn, amivel mindenki jól jár. Engem nem baszogatnak többé, őt nem baszogatja más (khm), csak Genma és mindenki békében van. Az esetek többségében vagy küldetésen vannak úgyis, vagy Genma lakásán, ami nekem tökéletesen megfelel. Ők pedig teljesen elfogadtak, amit Konohában senkitől nem kaptam meg.
A délután folyamán összekészülődök a pultoslánnyal, hogy felállítsuk a játékot a Tűzgödörben és a benti fogyasztás előtt alapozni kezdjünk…
***
Este már a bejárat felé keresem Kankurot a tekintetemmel. A barátnőmmel külön érkezünk, ő hamarabb lemegy, hogy feltérképezze, milyen lehetőségeink maradnak a tömegben. Mivel nem egy jounin felszerelésben kell keresnem, csak a hatalmas termetet és borzas haj után pásztázok a tömegben. Szemem sarkából meglátom, hogy Raido és Genma is tiszteletüket tették megszokásból, és csak szemeimet forgatva húzom a sokat sejtető mosolyra számat. Úgy látszik, ma mindenki dugni fog…
– Szia Kankuro-sama - szólítom meg és hunyorítva nézek rajta végig. Sokkal jobban tetszik így, festék nélkül. A kockái tökéletesen kirajzolódnak a felsője alatt, nagyon hívogatóak. Nem csodálom, hogy a lányokat nem tudja levakarni magáról.
– Aztakurva - álmélkodik, ahogy végigfut rajtam tekintete. Egy egyszerű, virágmintás egyrészes ruhában vagyok, semmi extra. – Ezzel embert tudsz ölni, olyan jól nézel ki! Minden tanárnő ilyen itt Konohában, vagy csak nekem van szerencsém? - nem hinném, hogy sokan lennénk etikus nonmonogámok, de sose lehet tudni…
– Te sem panaszkodhatsz, festék nélkül sokkal jobban nézel ki - mosolygok és az eddig elfogyasztott alkohol ismeretében gátlás nélkül hagyom, hogy magához húzzon, és fülemhez hajoljon.
– Iszunk valamit, cicám? - hagyom neki, hogy vezessen, amikor is meglátom AZT A bárszéket. Kikérjük italainkat és kicsit félreállva, a pultnál le is húzzuk az első kört. Kiélvezem, ahogy az erős alkohol végigmarja torkomat és kellemesen átmelegít, ellazít, és látom elismerő tekintetét, hogy ezt ilyen könnyen sikerült abszolválnom.
- Benne vagy egy játékban? - kérdezem, rögtön a tárgyra térve, mielőtt újra magához venné az irányítást. Illata elbódít, csak érezni akarom bőrét…. az alkohol és a zene dübögésével testemben simulok hozzá és búgok fülébe, miközben kezeimet végighúzom oldalán, és farzsebébe kapaszkodva “pihentetem” meg. Észrevétlenül forgatom a bárszékre már rég kihelyezett bilincset, hogy pont a megfelelő időben kattanjon.
- Mit szeretnél játszani? - dörmögi tengermély hangján és hagyom hogy orrával végigcirógassa nyakam és a kifújt levegőtől végigborzongok. Mmmmm…
Finoman végiszaladok arcélén, majd szájánál megállva, ajkaiba suttogok:
- Kapj el - Katt.
Eltávolodok tőle, és lépegetek hátra a tömeg felé, látom, döbbent tekintettel néz utánam. Szája kaján mosolyra húzódik, ahogy a játék számára is keretet kap. Azért remélem a bárszéket nem hozza magával… a gondolatra felkacagva fordulok el a tömegban.
A zene egyre csak dübörög és utam a Gödör egy másik pultjához visz, ahol a pultos lánnyal lepacsizok és félreáll, hogy a bekészített csere felsőmet és rövidnadrágomat átvehessem a pult alatt, és immáron egy ismeretlen szettben emelkedjek fel, mintha én is csak egy pultos lennék.
- Elég aljas dolog így felhúzni egy férfit… - hallom meg mellettem Genma félreismerhetetlen hangját, kaján vigyorral tekint elismerően rám. Inkognítómat tartva, töltök neki egyet a kedvencéből.
- Nem vagyok, kislány, Genma. Tudok magamra vigyázni - vetek egy szúrós pillantást felé. Ne szóljatok bele, én sem szólok bele a ti dolgotokba…
- Abban nem kételkedek. Csak időt nyertem neki… - vigyorog fülig érő szájjal, és úgy érzem, most öntöttek le egy vödör hideg vízzel. Meglátom, ahogy Kankuro mellett Raido mutat a pult felé rám és Genmára és azzal az eszelős, kiméletlen tekintettel megindul felénk. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a bárszéket legalább nem hozza magával.
- Csesszétek meg - fancsalodik el arckifejezésem nevetve, bosszúból meghúzom előle a felesét és szaladok el.
- Jó szórakozást, csajszi - hallom Genma röhögését még a háttérből és visszafordulva csak egy olaszos középsőujjra futja tőlem.
Balett táncosokat megszégyenítő reflexszekkel igyekszek mindenkit kikerülve egy kevésbé zsúfolt helyre szökni, mert tudom, hogy Kankuro most nem fogja hagyni magát és minden további próbálkozáson átlát, így csak reménykedek, hogy elég gyors vagyok, hogy karnyújtáson kívül maradjak.
Nem nézek hátra, így nem tudom, mennyi időm maradt, teljesen elvette a “menekülés” az időérzékemet, így a hirtelen rántás meglepve érkezik, kezei mellettem csattannak a falon, testével szinte beleprésel, érzem mellkasának szapora légzését, hasizának kockáit, merevedését... mindenét. A dominanciáját is. Meglepődik, hogy nem hunyászkodok meg. Kezeim karistolva csúsznak fel nyakán, amire jólesőn beleremeg és tarkóját türelmetlenül marva egy szenvedélyes, alkoholtól fűtött csókot követelek végre.
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 06. 02. 21:36:43
És ekkor besétál a képbe egy kiskölyök, és megzavar minket. Mogorván figyelem ahogy kedvesen beszélget vele, lehajol hozzá. Jó anyuka alapanyag, mint általában az ilyen édes kis tanárnők. Az én fejemben azonban inkább tizennyolcas karikás gondolatok bolyonganak, ahogy felnéz rám. Lehajolok hozzá, hogy a fülembe súghasson, közben mélyen beszívom bőrének finom illatát.
– Ez most nem fér bele. Tanítás után megbeszéljük, ígérem - súgja, lehelete forrón csiklandozza a fülem, a nadrágom kezd szűk lenni. Nem tudom a vigyoromat letörölni az arcomról, amikor utána bámulok. Ez az…
A nap hamar elmúlik, az iskolaigazgatóval ebédelek, majd néhány órát még tartunk más osztályoknak, és végül…
Iruka-sensei elkísér Yuna tanárnő tanterméhez, majd magamra hagy. Amikor belépek az üres tanterembe, ő éppen lehajol és meseszép gömbölyű feneke kirajzolódik a szoknya alatt. Vah…
Elkapom hátulról és a tenyerembe sikkant. Kis édes.
– Talán rossz a lelkiismereted, hogy ilyen kis ijedős vagy? - dörmögöm a fülébe, és amikor forró nedves nyelvecskéjével megnyalja ujjaimat, izgatottan felmordulva engedem el. Nocsak, a szolid külső egy kiscicát rejt? Mennyire cica a cica? Vajon vadmacska is? Uhh, tud karmolni is? A gondolattól még inkább felizgulok és az íróasztalhoz szorítva simulok hozzá.
– Mit tehetek érted Kankuro-sama? - kérdezi ártatlan kis szemekkel, de látom az arcpírt, az izgatottan elnyíló ajkakat és ahogy pihegve veszi a levegőt, mellei hozzám érnek. Hrr.
Érzem ahogy a zsebembe csúsztat egy papírt. Amikor kihúzza az ujjait, elkapom a szép kis kezecskét és belepuszilok tenyerébe, másik kezem a derekára csúszik és közelebb húzom.
Számmal megsimítom arcát, elcsábítva egy csókba, de ő elfordítja arcát.
– Engedj el kérlek - leheli, de szorosabban hozzám simul és szabad kezével megsimítja mellkasom kemény izmait. Talán el akart tolni magától, de elcsábult, tagadhatatlanul vágyik ő is rám.
– Te is vágysz rám, kár tagadnod - súgom lágyan, fülkagylóját megnyalintom lassan és izgatóan. - Fogadni mernék, ha most a bugyidba nyúlnék, nedves lenne a kis puncid, Yuna.
Borzongva összerándul, és kemény merevedésemet megérzi a hasának nyomódni.
– Ne itt! - nyögi halkan. – Engedj el kérlek!
Hátralépek és sóhajtva nézek le rá. Hú de felizgultam basszus! Békítőn emelem fel kezeimet és vigyorogva nézek végig rajta. Két másodpercebe telne ezt a hacukát lecibálni róla… Hm.
Előveszem a papírcetlit és elolvasom. Lekonyul a mosolyom.
– Akkor nem vacsorázunk együtt? - kérdezem megjátszott szomorúsággal. – Pedig szerettem volna tejszínhabot nyalogatni rólad.
Mosolyában van valami kis sunyiság, készül valamire.
– Inkább táncolni szeretek, te nem?
– Ó én is szeretek táncolni, ha ez a szíved vágya, megkapod bébi - kacsintok rá.
Elsuhan mellettem, és az ajtóból még visszanéz rám, édes az arcpírja és huncut a tekintete.
– Akkor este találkozunk…
Csak az illata marad utána.
***
A Tűzgödör menő hely Konohában. Hangos zene, sok ember, sok jó csaj…
Festetlenül, fekete farmerben és hálós pólóban vagyok. Izmaim gyönyörűen rajzolódnak ki a szövet alatt. Hajam lazán és szexisen áll. Sok csaj és pasi is rajtam felejti tekintetét, amikor két jounin társammal megérkezünk. Jönnek is a táncolni vágyó lányok, a kát haver el is illan velük, de én csak elhessegetek mindenkit és szememmel Yunát keresem. Az én kis cuki tanárnőmet…
– Szia Kankuro-sama - hallom meg végre a zajban, és az elém lépő szépséget meglátva elégedetten elvigyorodom.
– Aztakurva - mondom csodálattal, és végignézek rajta. – Ezzel embert tudsz ölni, olyan jól nézel ki bébi! Minden tanárnő ilyen itt Konohában, vagy csak nekem van szerencsém?
– Te sem panaszkodhatsz, festék nélkül sokkal jobban nézel ki - mosolyog rám, fülemhez hajol mert nagyon hangos hirtelen a zene. Elkapom a derekát és magamhoz húzom.
Egy pillanatra a levegő is megáll bennem, ahogy izmos kezével határozottan elvágja távozásom tervezett útját, és a bennem lévő óvatos megérzés bukfencezik kettőt. Újabb érv a "NEM HELYES!!!" elvekhez.
- Ki vagy te? - kérdezi tőlem félrebillentett fejjel. - A nevedet sem tudom. – Oh - lepődök meg őszintén. - Én Yona Kawakami tanárnő vagyok, az akadémián tanítok alsósokat - válaszolom kimérten, mintha valami jelentést tennék. Letaglózó az erős kisugárzása és őszintén... minden más helyzetben nagyon szívesen élvezném a társaságát, és egyéb testrészeit is, de – Az a kissrác akit bántottak a geninjeim, jól van? - tényleg azt hiszed, beveszem, hogy ennyire érdekel egy civil kisfiú sorsa? – Taki? Igen, szerencsére - bár már statisztikát vezetek magamnak arról, hogy Taki hányszor kerül akarva vagy inkább akaratlanul bajba, szegény kisfiú statjai eddig elég egyirányúak... – Holnap a te osztályod is ott lesz a bemutatón? Az ajtónak támaszkodik és karba tett kézzel igyekszik valamiféle beszélgetést kezdeményezni. Udvariasan viszonzom a beszélgetést, igyekszem belül magam nyugtatni, ahogy éhesen méricskél szemeivel, el nem engedve tekintetem. Finom az illata, és letaglozó a kisugárzása, ezért tudat alatt védekezőleg már össze is fűzöm karjaimat mellkasom előtt, hogy aztán vállamra és félrecsúszott blúzomra futó pillantásával "gratuláljak" magamnak fejben... Kislány, ez neked nála nem megy. Engedd el ezt a "NEM HELYES BASZDKIIIII!" elvet... - szól a "Kit érdekel?" hangocska a fejemben és előbbit valahova gondolataim egy mély és elzárt zugába tuszkolom. – Igen, nagyon várják már, mert Konohában nincs bábmester, nagyon ritka tudományág - válaszolom kimérten, színlelve a közönyös nyugalmat. Az ajtót támasztó vállai ragadják meg tekintetem és csak nézem, ahogy az izmok a csuklójától analitikus pontossággal futnak fel vállán keresztül nyakáig. – Sokat tudsz rólam? - zavartan félrenézek, mondjuk aaa... szoba felé, ahol a geninek épp egymást gyilkolják. Téged ez nem zavar?! – Mondjuk úgy, hogy felkészültünk belőled - khm... - és a ninjutsudból, hogy a gyerekeknek hasznos legyen az óra. Speciális képességű genint is hozol magaddal, Kankuro-sama? – Hm… Van két érdekes diákom, ha szeretnéd akkor tartanak ők is bemutatót - izgatott szemekkel pillantok fel rá, mert így legalább a gyerekek is több mindennel találkoznak, és új ismeretet elsajátására bármikor nyitott vagyok. – Szeretném, ha lehet. Megkérdezhetem milyen képességűek? Mosolyogva húzza hátra csuklyáját és borzolja meg haját előttem. Végignéz a srácain, látom, ahogy ebben a pillanatban találja ki, melyik kettő is legyen a holnapi “áldozat”. – Legyen meglepetés, jó? Az egyértelmű rögtönzésre csak felkacagok. Hát legyen. – Akkor majd meglepődök. Van még kérdése? – Nincs, köszönöm Yona kisasszony. Kedvesen meghajolva köszönöm el tőle és nem viszonzom pillantását, amit búcsúzóul kapok. Pont ekkor érkezik még hozzánk két homokrejteki jounin, nekik is szolidan biccentek és ellibbenek, és még sokáig a hátamban érzem azokat a tekinteteket… ***
Reggel mindenki időben érkezik a terembe, nem is vártam mást a gyerekektől. Tudják, hogy mikor vagyok elnéző és mikor nem ismerek kegyelmet.
Már az iskola bejáratánál állunk kint a gyerekekkel, kollégákkal, amikor Iruka-sensei fogadja vendégeinket néhány ninja-oktató társaságában. Össze se lehet téveszteni őt másokkal, annyira egyedi kisugárzása van és ahogy közelednek végig a szemeimbe fúrja tekintetét. Sokatmondóak ezek a szemek, pedig még csak reggel 9 óra van...
Iruka-sensei bemutat mindenkit, mosolyogva hajolok meg és fogok kezet vendégeinkkel, a végén pedig vele is. Hatalmas tenyeréhez képest pöttömnyinek tűnik a kezem, zavartan próbálnám elhúzni, mire ő enyhén szorít rajta. Nem, ezt nem fogjuk játszani - hidegül el tekintetem.
- Yona kisasszonyt ismerem, tegnap segített nekünk megtalálni a szálláshelyünket. Nagyon kedves tanárnő - mondja Iruka-senseinek, miközben farkasszemet nézünk. Engedd. El. A. Kezem. - Ha lehet ilyet mondani, ma szebb vagy mint tegnap. Ugye a te diákjaiddal kezdünk?
– Ha szeretnéd Kankuro-sama, akkor igen - válaszolom a megszokott tanári kimértséggel, hogy tudassam vele, nem vesz meg ezzel a bókkal az előbbi közjátékért.
– Akarom - vágja rá szemtelenül mosolyogva, szinte be sem fejeztem a mondatom. Maga mögé mutat két tanulójára - Hoztam két kis spéci genint, tetszeni fognak a lurkóknak!
– De jó, akkor mehetünk?
– Naná, csak utánad. Követlek és mögötted leszek Yona - dörmögi nevem mély hangján és felém kacsint. Vajon a homokrejtekiekben genetikailag van kódolva a flörtölés vagy csak ennyire nincs kínálat arra felé?
Udvariasan és előzékenyen kinyitja a tanterem ajtaját és szándékosan elállja annyira az utat, hogy a srácaim szaladgálvabújjanak át a lábam mellett, míg én választhatok, hogy mellkassal előre vagy a fenekemmel hozzáérve bújjak be a terembe. Előbbit választom és igyekszem a tanítványai idióta vigyorát figyelmen kívül hagyva arcomra futó pírt palástolni.
A gyakorló teremben leültetem a srácokat, feléjük fordulok és várom, hogy minden tekintet rám szegeződjön. Még Kankuroé is.
– Gyerekek, bemutatom nektek a mai vendégünket, akit már nagyon vártunk, Kankuro jounint Homokrejtekből. Ki emlékszik arra, milyen képessége van?
Kérdezgetem a srácokat, és nagyon lelkesen igyekeznek egymás szavába vágva bekiabálni a jó válaszokat és nagyon büszke vagyok rájuk. Kankuro-t annyira nem fogta meg láthatóan a gyerekek lelkesedése, bár a Kazekage legbizalmasabb testőréről azt sem gondoltam volna, hogy genineket vállal. Jobban belegondolva... egyre csak álmélkodok geninjei túlélőképességein...
A bemutató végén a kis geninek is megmutatják a magukét, amit én magam is érdeklődve figyelek.
– Ez hihetetlen. Eddig csak könyvben olvastam erről, ez egy vérvonal képesség? - kérdezem őszinte érdeklődéssel, még mindig a fiúkat nézve, de őt tökre nem érdekli, hogy mit csinálnak a geninjei. Magamon érzem tekintetét és zavaromban hátra simítok egy hajtincset.
– Kankuro-sama - pillantok fel rá hirtelen és szigorúan, szinte összeér az arcunk. - Kérlek ne hozz zavarba, ha ennyire bámulsz, a gyerekek észreveszik…
– Sajnálom, túl szép vagy Yona kisasszony - búgja mély tigrismorgással fülembe. Lehelete végigfut a fülemen és beleborzongok.
– Köszönöm, de inkább a műsorra figyeljünk, jó? - Jól esik, persze, hogy jól esik, de ennek nem most és nem itt van az ideje. Ezt komolyan egy felnőtt férfival kell megbeszélnem, aki a Kazekage legbizalmasabb embere? Kellemetlen lenne. - Nagyon jók a fiúk, mégegyszer köszönöm, hogy elhoztad őket.
– Velem ebédelsz? Hálából engedd, hogy meghívjalak valami finomra. Van kedvenc éttermed? - búgja mély hangján, nagyon közel hozzám. Karom és vállam a mellkasához ér és érzem, ahogy illata orromba kúszik... olyan kívánatos, szép nyaka van...
- Yona-sensei... - totyog bele szégyenlősen idilli pillanatunkba Taki, én pedig kezembe prüszkölve igyekszem visszafogni kitörő nevetésem, miközben Kankuro szemei elsötétülnek. Majd ne felejtsem el elmesélni neki a Taki-statisztikámat, mert ez bizony +1 az "akaratlanul bajba kerülök" statba. - Ugye nem fognak bántani? - cincogja vékony kis hangján. Igen, ez nem meglepő, hiszen előző nap pont ezek a fiúk csesztették szegényt.
Elnézően guggolok le a kisfiúhoz szemmagasságba.
- Minden rendben van, kicsim. Szeretnél mellettem maradni? - kérdezem kedvesen, és elpirulva bólint. Vissza egyenesedek, miközben a kisfiú kezét fogom. Szemem sarkából látom, ahogy minden erejét összeszedve "csúnyán" próbál nézni Kankurora és megszorítja a kezem. Gondolatban jót nevetek a helyzeten, mert nem úgy tűnt, hogy vetélytársra számított volna egy 5 éves személyében.
Érzem Kankuro-n, hogy megfeszül karja, mert nem akarja, hogy válasz nélkül hagyjam, így szabad kezem alkarjára téve jelzem, hogy ebből most nem engedek. Most tanárnő vagyok, aki a gyerekeké, hiába a magával ragadó kisugárzása.
- Ez most nem fér bele. Tanítás után megbeszéljük, ígérem - suttogom, és hagyom nyitva a lehetőséget, bízva benne, hogy veszi a lapot.
A vitát lezárva fordulok a gyerekek felé és teljes figyelmemet nekik szentelem.
Kankuro és a két genin a bemutató után maradnak a gyakorlóban, szemmel láthatóan kevesebb kedvvel, hiszen további osztályok érkeznek utánunk, mi pedig visszamegyünk a termünkbe. Átbeszélve az élményeket, a gyerekeknek a nap további részében csoportfeladatot osztok ki, amiben feldolgozzák a bemutató elemeit, én pedig körbe-körbe járok, közben jegyzetelek a teljesítményükről. Nagyon szép projektmunkákat hoznak össze, amiket a nap végén büszkén a falra helyeznek. Lezárásként egy könnyed meditációs gyakorlattal búcsúzok tőlük a hétvégére.
Megkönnyebbülten veszek mély levegőt és sóhajtok egy nagyot, hogy véééééééégre egy kis pihenés jön és elengedve magam pakolok kicsit össze a teremben.
Épp lehajolok egy gazdátlan fecniért, amikor felegyenesedve megérzem, hogy egy idegen test mögém lép és sikítva ugranék ki bőrömből, mire óvatosan befogja a számat. Talán nem kéne ijesztgetni és akkor nem sikítanám át az egész akadémiát…
- Talán rossz a lelkiismereted? - Kérdezi kaján vigyorral arcán, kezét ajkaimon felejti, mire alattomosan csillan fel szemem és megnyalintom ujját, ahogy felé fordulok. Meglepve húzza fel szemét és ujjai levándorolnak államra, hogy már csak hüvelykujjával csippentsen bele alsó ajkamba, én pedig a legközelebbi padban kapaszkodok meg. Pásztázó tekintete blúzomra és gombjaimra téved és közelebb lép hozzám, engem enyhén beszorítva az asztal és teste közé. Ügyesen játszik…
- Mit tehetek érted, Kankuro-sama? - teszem a sokat sejtető, alázatos "értetlent", és hagyom, hogy teljesen fölém magasodjon, reszketeg zselévé olvadva ölelésében, majd próbálok észrevétlenül nadrágzsebébe csúsztatni egy papírfecnit, hogy egy kicsit hozzáérhessek.
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 06. 02. 09:53:59
Minden alkalommal amikor sikerül ide eljutnom (ami sajnos nagyon ritka), rácsodálkozom hogy mennyire más mint Suna. A mi falunkban szinte csak ninják élnek, civilek legfeljebb azok akik nekünk dolgoznak az éttermekben, boltokban, de itt teljesen más. Kakashi és Naruto áldásos tevékenységének köszönhetően ez a miénkhez hasonló kis falu egy komplex nagyvárossá fejlődött, még vasútvonalak, gyárak is vannak, rengeteg civillel. Döbbenetes. Le a kalappal!
Szinte kuriózum egy utcán sétáló jounin látványa, az emberek alaposan meg is bámulnak engem és a genineket akiket többedmagammal elkísértem. Tesómat Temarit is meg kell még látogatnom, ne felejtsem el, de előbb elkísérem a genineket a kijelölt apartmanjukhoz de mindezek előtt legfontosabb hogy a Hokagéhoz be kell jelentkezzünk és a vizsgára jelentkezésekről szóló papírokat leadnunk.
Nincsenek sokan, összesen tizenkét genint hoztunk, négy háromfős csapat. Az egyik csapat az enyém, én vagyok a csapatvezető oktató jounin, de amint levizsgáztak, az véget is ér. Remélem sikerül nekik, mert a szart is kitaposom belőlük, ha elbuknak.
Bemegyek a többi jouninnal a Hokagéhoz, addig a genineket szélnek eresztjük.
Amikor visszaérek, a zsúfolt utcán megkeresem a kis nyavalyásokat. Hát persze hogy éppen bajt okoznak!
– Ezt befejezni, most azonnal! - hallom és gyorsítok lépteimen, de amikor a megszeppent diákjaimat meglátom egy civil nővel szembenállni, meglepetten elvigyorodom. - Taki indulás haza! - mutat egy kisgyerekre, majd ismét a Homok geninekhez fordul - Önöket a fogadójuk várja, kövessenek!
Hehe, egy civil parancsolgat, beszarok. Elvigyorodom és háta mögé lépve várakozóan nézem a kis szarosokat. Persze hogy kutyába sem veszik, csak az erős ninjáknak van tekintélyük ott ahonnan mi jövünk. Mielőtt valami sértőt mondanának, megszólalok mély bariton hangomon a hölgy füle mellett, amitől ő megrándul és felém fordul. Finom illata van, a friss teára és ibolyára emlékeztet, hú tényleg nagyon kellemes.
– Hallottátok, kövessétek - mondom és a hölgy felsikkantva ugrik félre, szegény jól megijedt tőlem. Nagy szemekkel, pihegve néz rám. Nem hibáztatom, egy nagy izomkolosszus vagyok, talpig feketében, lila festékcsíkokkal arcomon, és árad belőlem a dominancia. Ő viszont…
– Ó? - nézek végig rajta elégedetten. Imádom Konohát, mondtam már? Itt a nők sokkal szebbek. Sunában csak ninja nők vannak, úgynevezett kunoichik, harcosok, izmosak, férfiasak, pedig az én zsánerem a szép puha, formás nőies nő, akire jó ránézni. És ő itt pont olyan. Gömbölyű mellek, kerek csípő, hosszú lábak, az arca nagyon szép, szeplős édes, bőre halvány, ajkai duzzadtak és rózsaszínek, szemei akár az olvadt csokoládé. Milyen szép haja van! Vörös és barna között valahol félúton, selymesen fénylő tincsek kunkorodnak arca körül és hátul a karcsú nyakában. Mrr. Legszívesebben elégedetten dorombolnék. Konzervatív ruhában van, nem mutogatja a szerencsés alkatát.
– Köszönöm Kankuro-sama - mondja kis fejbiccentéssel üdvözölve engem. - Velünk tart?
– Csak ha egyenesen a szobámig kísér… - és be is jön, teszem hozzá fejben és muszáj vigyorognom a reakcióján ahogy uralkodik magán, de így is megfeszül az arca, és dühösen csillan a szeme. Tetszik. Az a szép szeme azokkal a hosszú szempillákkal… Mmm.
– Akkor bizony rossz ajtón kopogtat… - mondja és elbizonytalanodik, látom a szemén ahogy végigpillant rajtam. Van mit nézni, és még nem is látott meztelenül. Majd fog. Megszámolhatja a kockákat a hasamon, neki megengedem majd.
– Azok a fránya elvek… - dörmögöm kis félmosollyal, és intek a srácoknak a fejemmel, hogy kövessenek minket.
Az apartmann amit kapunk szép nagy és felszerelt, ő maga nyitja nekünk az ajtót is. Előre rongyolnak a geninek, hogy összevesszenek az ágyakon. Megtorpanok a szépség előtt.
– Holnap találkozunk. Szép estét Kankuro-sama.
Távozna, de elállom az útját.
– Ki vagy te? - kérdezem félrebillentett fejjel. - A nevedet sem tudom.
– Ó, én Yona Kawakami tanárnő vagyok, az akadémián tanítok alsósokat - válaszolja türelmesen.
– Az a kissrác akit bántottak a geninjeim jól van?
– Taki? Ó igen, szerencsére.
– Holnap a te osztályod is ott lesz a bemutatón?
Az ajtónak támaszkodva, karba tett kézzel beszélgetek a kis tanárnővel, nagyon édes ahogy felnéz rám. Karjait ő is összefűzi maga előtt, amitől a mellei jobban domborodnak, és ahogy a blúza kissé félrecsúszik, a vállán a csipkepánt látszik. Szép nő fehér csipke melltartóban, imádom.
– Igen, nagyon várják már, mert Konohában nincs bábmester, nagyon ritka tudományág.
– Sokat tudsz rólam?
– Mondjuk úgy, hogy felkészültünk belőled és a ninjutsudból, hogy a gyerekeknek hasznos legyen az óra. Speciális képességű genint is hozol magaddal, Kankuro-sama?
– Hm… Van két érdekes diákom, ha szeretnéd akkor tartanak ők is bemutatót - biccentek.
– Szeretném ha lehet. Megkérdezhetem milyen képességűek?
Mosolyogva hátrahúzom a csuklyám és megborzolom a hajam.
– Legyen meglepetés, jó?
Végre visszamosolyog rám, és elbűvölően szép. Nagyon tetszik.
– Akkor majd meglepődök. Van még kérdése?
– Nincs, köszönöm Yona kisasszony.
Forrón végig pillantok szép testén, és ő kedvesen elköszön tőlem, pont ekkor érkeznek jounin társaim, és ahogy távozik, kölcsönösen biccentenek egymásnak. Milyen formás popsi.
– Ki ez? - kérdi egyikük amikor hallótávolságon kívül kerül, ő Santaro jounin. Ő is nagy nőcsábász, csak azért jött ő is, mert itt Konohában van esély csajozni.
– Enyém. Rá se nézz, haver! - Addig bámulom a távozó női alakot, amíg el nem tűnik a szemem elől. - Édes kis tanárnéni. Nagyon cuki.
– Szép mellei vannak - szól közbe a harmadik jounin társunk.
– Hagyd Mizaki, Kankuro már lestoppolta! - legyint Santaro. - Na, vacsi és kocsma?
Bólintok.
***
Az iskola ajtajában több tanár is fogad minket, elsősorban Iruka-sensei az iskolaigazgató, de mellette még jónéhány ninja oktató is áll, és ott van az én kis drágám is.
Iruka-sensei bemutat mindenkinek, neki is. Mosolyogva fog velem kezet ő is.
– Yuna kisasszonyt ismerem, tegnap segített nekünk megtalálni a szálláshelyünket. Nagyon kedves tanárnő - mondom az igazgatónak, de nem tudom levenni a szemem a csajról. - Ha lehet ilyet mondani, ma szebb vagy mint tegnap. Ugye a te diákjaiddal kezdünk?
– Ha szeretnéd Kankuro-sama, akkor igen.
– Akarom - vigyorgok pofátlanul. Hátam mögé bökök hüvelykujjammal. - Hoztam két kis spéci genint, tetszeni fognak a lurkóknak!
– De jó, akkor mehetünk?
– Naná, csak utánad. Követlek és mögötted leszek Yuna - mondom a nevét mélyen és élvezettel és rákacsintok. Ó? Elpirult?
Kinyitom neki a tanterem ajtaját és szándékosan úgy állok, hogy nagyon közel kell elmennie mellettem. Válla a mellkasomhoz ér, finom ibolya illata teljesen felizgat.
A geninek idiótán vigyorognak a háttérben, amíg rájuk nem villantom a tekintetem, akkor azonnal megdermednek.
Követem Yunát, nézem ahogy a sok kisgyerek előtt megáll. Egy oktató gyakorló teremben vagyunk, ahol szalmabábuk, bordásfal és szivacs matracok vannak. A diákok a földön ülnek és izgatottan figyelnek minket.
– Gyerekek, bemutatom nektek a mai vendéget, akit már nagyon vártunk, Kankuro jounint a Homokrejtekből. Ki emlékszik arra, milyen képessége van?
Elkezdi kérdezgetni a diákokat rólam, akik meglepően jól értesültek.
Leteszem a hátizsákom, és várakozón nézek a tanárnőre. Amikor már azt is kitárgyalták hogy milyen a szemem színe és a chakrám és blabla, végre felém fordul a kis édes.
Világoskék blúzán átsejlik a csipke melltartó, bézs szoknyája rásimul gömbölyű csípőjére, és ma valahogy extra fogékony vagyok a látványra.
A bemutató óra végén a geninek következnek. Oldalra lépek a tanárnő mellé, és vele együtt nézem a két diákom, ahogy egymáson bemutatják spéci tudásukat.
– Ez hihetetlen - suttogja Yuna. - Eddig csak könyvben olvastam erről, ez egy vérvonal képesség?
Nem figyelem a genineket, benne gyönyörködöm. Szép szemében, arcának aranyos szeplőiben. Egy hajtincs elszabadul, ezért karcsú kis ujjaival a füle mögé simítja, ami végtelenül izgató látvány, legszívesebben megrágcsálnám a pici fülkagylóját.
– Kankuro-sama - pillant rám, és ahogy felém fordítja fejét, nagyon közel kerül az arca hozzám. - Kérlek ne hozz zavarba, ha ennyire bámulsz a gyerekek észreveszik…
– Sajnálom, túl szép vagy Yuna kisasszony - súgom a füléhez hajolva. Leheletem a szép fülét súrolja és látom ahogy megborzong. Apám, mingyárt rámozdulok ha így folytatja!
– Köszönöm, de inkább a műsorra figyeljünk, jó? - súgja vissza. Tündéri! - Nagyon jók a fiúk, mégegyszer köszönöm hogy elhoztad őket.
– Velem ebédelsz? Hálából engedd hogy meghívjalak valami finomra. Van kedvenc éttermed? - súgom ismét. Ahogy suttogva beszélgetünk, nagyon közel kerülünk egymáshoz, mellkasomhoz ér a karja és válla. Kár hogy nem a padon ülünk, akkor még közelebb tudnám magamhoz csábítani, de így sem rossz…
Sok év után végre megint Konohában került megrendezésre a chunnin vizsga. Az egész város készülődik, helyükre kerülnek az állomásozó jouninok, a szállások lassacskán megtelnek külföldi vendégekkel és a vizsgára jelentkezett idegen ninjákkal. Mindenkit magával ragad az a félelemmel vegyült pozitív izgatottság, ami ilyenkor leereszkedik a településre.
Az elemi iskola udvaráról figyelem a változást. A gyerekek egyre-másra utánozzák példaképeiket, előkerülnek a szokásos mesék, szerepjátékok a Nagy Háborúról és Naruto és Sasuka-sama hőstetteiről. Fáradtan fordítom tekintetem a plafonra, masszírozom meg orrnyergem, ahogy felrémlik, mennyit is könyörögtek az elmúlt hetekben nekem, hogy a Kazekage érkezésére engedjem el a ma délutáni óráinkat és csak elmosolyodok rajtuk. A napok óta tartó nógatásra beadtam a derekam persze, de cserébe a héten jóval tovább tartottam az órákat.
- Az óra hamarosan véget ér, tegyétek le a tollakat. Mindenki érezze jól magát ma, és ne feledjétek, hogy holnap vendégeket fogadunk, mindenki időben itt legyen!
Ahogy megszólal az óra végét jelző kolomp, a srácok, mint a veszett vadak (mintha nem azok lennének amúgy is!) rohannak ki a teremből.
A terem elcsendesedésével kieresztem a bent rekedt világfájdalmas sóhajom és összeszedem a gyerekek füzeteit. Becsukom az ajtót, hogy végre egyedül lehessek és gyorsan nekiálokt a füzeteket átnézni, hogy aztán én is csatlakozhassak a rendezvényhez.
***
A nyitóünnepség parádés volt, mint mindig…. és Sunagakure hozta a formáját, mint mindig. Régi szokásukhoz híven, Sunagakure geninjei kötekedni kezdtek a helyi gyerekekkel, de ezt már inkább valamiféle szokatlan hagyománynak éreztem részükről, mintsem komoly erődemonstrációnak.
Észreveszem, amint a homok geninek egy helyi kisfiút kezdenek lökdösni, és gondolatban már fogom a fejem... csodálatos, pont ők lesznek a holnapi vendégeink...
- Ezt befejezni, most azonnal! - szólok ki a tömegből szigorúan, mindenkit meglepve a hangerőmmel. Az emberek utánam fordulnak, a homok ninják csak flegmán húzogatják szemöldökeiket, míg a csoportosuláshoz érek. Meglátom, hogy az egyik legelesettebb kis tanulómat kezdték piszkálni, egyből elsötétedik a tekintetem. - Taki, indulás haza! Uraim, Önöket a fogadójuk várja, kövessenek - Sunagakure vendég körletét nem is messze tőlünk helyezték el, lévén, hogy a civil gyerekeket a vizsga ideje alatt mi hostoljuk néhány hónapig.
A kisfiú lehajtott fejjel távozik, de az utasítás láthatóan csak hozzá jut el, a homok ninjáknak eszük ágában nincs megindulni. Elbizonytalanodva dagad meg torkomban a félelem gombóca, egyáltalán nem játékos kis magamutogatást érzek meg a levegőben, hanem valóságos vérszomj és dominancia csillan meg tekintetükben.
Elindulok hát, mintha nem érzékeltem volna semmit ebből, de elállják utamat a geninek. A félelem minden bizonnyal kiülhetett az arcomra, mert a harcosok elégedett élvezettel itták magukba a látványt. - Hallottátok, kövessétek - hallok meg egy mély orgánumot közvetlen a hátam mögött és belebizsergek, majd ugyanabban a pillanatban ijedtemben sikkantva ugrok el előle, és kezemet mellkasomhoz kapva próbálok az ijedtségtől megnyugodni. Mikor került ez ide?!
A csapatvezetőjük lehet, mert mint a kisangyal röppennek szét a gyerekek (rajtam nevetve, természetesen) és húzzák meg magukat hang nélkül.
Az idegen magas volt és termetes, lenge, kényelmes ruhája mögött azonban így is ki lehetett venni, hogy ezt a termetet kemény munkával és edzéssel tartja karban. A félreismerhetetlen arcfestés és fejkendő egyértelművé teszi, hogy Sunagakure bábmesterének köszönhetem a kis fenekem épségét. Inkább bele sem gondolok, hogyan végződhetett volna az egész... - Köszönöm, Kankuro-sama - hajolok meg udvariasan és megkönnyebbülve veszem fel a host szerepét. - Ön is velünk tart? - kérdezem szelíden, csak udvariasságból, nem is várok rá őszinte választ, vagy egyáltalán bárminemű választ. - Csak, ha egyenesen a szobámig kísér... - gúnyolódik velem és meglepődve kapom fel fejem a célzás hallatán. - Akkor bizony rossz ajtón kopogtat... - vágok vissza némi hezitálás után és állom tekintetét. Látom azt az őrült csillogást, oh, hogyne látnám... és fejben már el is döntöttem, hogy NEM. De lelki szemeim előtt testem épp kettészakadni készül az "Ez nem helyes!" és a "Kit érdekel?" elvek mentén. - Oh, azok a fránya elvek, pedig milyen jól ment fejben, ugye…- kuncogja tengermély hangján Kankuro, mintha a gondolataimban olvasna. Erre inkább gyorsan elfordulok az út irányába, mielőtt meglátná,ahogy elvörösdök.
Útközben igyekszem a légzésem szabályozni, eleresztek magamban egy keserédes sóhajt. Faszikámról süt a tengernyi redflag, így az a kellemetlen gyomorideg is úrrá lesz rajtam, ami általában azt sikítja, hogy "fuss, csajszi!". Mert tudom, ó mennyire is tudom, hogy baj lesz belőle... Valahogy az ilyen bajok mindig megtalálnak...
Emellett mostmár bűntudatom is van, csodás. Az, hogy még egyben vagyok, Kankuro közbelépésének köszönhetem. Érzem, ahogy egyszerre mardos a bűntudat hálátlanságomért és a harag, amiért nem jutott eszembe valami frappánsat visszavágni.
Azon kapom magam, hogy a vendégház ajtaját elhúzva tessékelem be az idegeneket a helyiségbe, és csuknám vissza, amikor Kankuro megáll mellettem az ajtó vonalában. - Vedd úgy, hogy ezt a kört én álltam. A következőt te fizeted, ha meglátlak - és cinkos mosolyra húzza száját. Hangja búgásába beleremegek és bizsergés fut végig a tarkómon.
Játszani akar. Sötét mosolyra villan a szám sarka. Kettőnk közül én biztosan tudom, hogy holnap ki fogja várni a homokrejteki diákokat az iskolában...
- Holnap találkozunk. Szép estét, Kankuro-sama - mosolygok rá kedvesen és elegánsan hátralépve fordulok immár az otthonom irányába.
Szerkesztve CsigaBiga által @ 2026. 06. 01. 09:32:13
Bassza meg... bassza meg....bassza meg.... és menjenek a picsába!
Meg basszák meg!
Illetve ne! Baby-chan-t ne! Főleg ne az a seggfej Genya-senpai! Bár most nem lehetnek kinn sokáig szóval most tuti, nem csinálhatják, de akkor is! De az is tuti, hogy dugnak!
Mindig is meg akarta jó sokszor dönteni Genya-senpai az én drágámat!
A mindenemet!
Basszus és ő tényleg az, mármint az igazi. Kölyök korunk óta együtt voltunk, mindig. Minden apró vagy épp nagy balhéba. Együtt aludtunk, ettünk és fürödtünk minden szégyenkezés nélkül már akkor is. Igenis én voltam ott mikor eltört először a lába, én ültem mellette minden nap a padban, én verekedtem érte először és igen is én, hoztam össze az első barátnőjével.
Az már teljesen más téma, hogy én loptam el az első csókját.
Végtére is nem engedhettem, hogy az másé legyen. Ő a legjobb barátom, a testvérem a lelki társam és szeretőm egy személyben. Ő a minden.
És a Mindenhez hozzá ér valaki más!
Jó... Itt most nem arról van szó, hogy eddig Izumo nem járt másokkal is de azok nem voltak ennyire veszélyesek és ezért leszartam.
Pontosan tudom, hogy Izumo mindig is leste a senpai mozdulatait. Ó banyek és én milyen ideges voltam akkor. Viszont azt is tudom, hogy bármennyire is teper Izumo sose fog belé szeretni. Nem szeret belé, mert ő belém van zúgva és nem másba.
Az ilyen mély érzéseknél az ember nem kételkedik. Tulajdonképpen nem is lennék ennyire rohadt ideges, ha valami kis lúzer szarjankót fogott volna ki magának. Nem ő belecsapott a ramenbe és ott szúrt meg ahol a legjobban fáj. Genya-senpai-nál.
Na jól van... jól van... Kíváncsi vagyok, hogy bírsz el ezzel Baby-chan.
Hanna Reiko.
Igen ez egy tökéletes terv a részemről. Tudom ám Izumo, hogy azért nem féltékenykedsz az egy éjszakás csajokra meg pasikra, mert tisztában vagy vele, hogy engem se érdekelnek.
De egy ilyen nőre, mint Hanna már teljesen máshogy fogsz reagálni te is. Na meg én is. Mivel már csak képről is lehetne zsebhokizni rá.
Még ha nem is kaplak vissza Baby-chan akkor is, jól járok már amennyire, hisz veszíteni valóm már nincs. Arról tettél mikor egyik napról a másikra, megléptél.
Le kell nyugodnom...
Igen mire visszaérsz, meg kell nyugodnom, nem látszódhat rólam semmi. De ha egyszer nem bírom levakarni a képemről ezt a tenyérbe mászó vigyort!!!
-Itt vagyok – kommentálod az ajtóból érkezésed és próbálom nem észrevenni, hogy félregomboltad magad illetve, hogy rákvörös vagy. Csak nyugi Kotetsu. Csak nyugi.
A délután kettő is elérkezett mi meg helyet foglaltunka vizsgáztató székeinkbe. Izumot nagy örömömre mellém ültették, mire ő meg húzta a száját.
Természetesen, ahogy ez ilyenkor lenni szokott csak a fővizsga biztos hiányzott a teremből. A hangulatot a 7-es csapat férfi tagjai alapozták kik, úgy veszekedtek, mint a harmincéves házasok. Vajon a szőke uke-kunt ki fogja először megrakni? Nagyon csini kis pofija van, szinte felfalni való.
Hirtelen lett néma csönd és léptek be az ajtón a hang ninják. Élükön a mai nap pornófőszereplőével Hanna Reiko-channal.
Akit bárhogyan is nézzük, egyszóval fogalmazva: gyönyörű.
Vanillia illata az egész termet elkábította, csábítóan mosolyogva néz körbe, és szürke gyöngyszemei megvillannak a tekintetek tükrében. Hosszú selymes haja lágyan libben utána, míg csípő mozgása az erotikus definícióját teljesíti meg.
Ez a nő tündéri.
Egy egész termet bűvölt el azzal, hogy belépett és a helyére sétált. Ő tényleg tökéletesen megmutatja a női test szépségét. Rohadt mód élvezni fogom ezt a kis...hadműveletet.
Ibiki-sama is befutott majd pár perc múlva már csak a ceruzák sercegését lehetet hallani.
A Nagy Könyvben leírt flörtölést vágok le a tündérkével, ki igencsak vágja a lapokat.
Izumo erre szó szerint fészkelődni kezd mikor, kicsit előrébb csúszok a széken, lábaimat lazán terpeszbe dobom és szimplán az ölembe állítom strigulázó lapjaimat.
A Kawaii-chanom és Baby-chanom egy időben rezzent meg. Ez utóbbiról pontosan tudom mennyire is tetszett neki. Hisz hányszor is ült itt? Mikor volt az első hét vagy nyolc évesen? Már én sem emlékszem.
De egyvalamire tisztán. Mégpedig, hogy soha senki másnak nem engedtem meg, hogy rajtam tehénkedjen.
Ez a hely mindig csak számodra volt fenntartva, hiába voltam már rengeteg nővel vagy férfival.
Ugye ezt nem tudod igaz?
Vizsga után Kawaii – chantól mondjuk úgy, hogy randit kértem és nem követeltem. Amit ő ha nem is fogadott el én igen és majd megyek.
Konoha utcái mindig is szerettem. A maga hangzavaros, pletykálkodós, zűrzavaros módján ahol az emberek néha még kedvesek is. Végtére is ez az én otthonom.
-Kotetsu – hallom meg nevem egyenesen az Ő szájából, nem kell megfordulnom, hogy ezt tudjam. Lihegve áll meg mellettem.
-Elvehetnék pár percet az életedből – kérdi még mindig kicsit zihálva, na meg pont azt a vigyorát benyomva, ami után általában veszekszünk és azt követően nagyon szexelünk. Ez utóbbi a jelenlegi állás szerint nem megvalósítható.
-Neked bármikor megengedek ilyet – nézek barna bogár szemeibe, amik kicsit megcsillantak.
-Követnél – kérdi, de a válasz már nem izgatja és elindul egy szűk és kiesett sikátor felé. Neki dőltem az egyik ház falának ő előttem állt meg ökölbe szorított kezekkel és az utca felé nézhetett, amit innen már nem nagyon láthatott.
-Rögtön a tárgyra térek – kezdi – azonnal hagyd abba, amit teszel – néz feketéimbe – ennek súlyosabb következményei is lesznek.
-Mégis mit – kérdem vállat vonva.
-Ne idegelj – emeli fel a hangját – ne kezdj ki azzal a csajjal.
-Hülye lennék, ha nem tenném – tárom szét a karjaimat őszintén. – Bomba nő, kivételesen gyönyörű testtel megáldva és én is bejövök neki, minden adott ezek után arra, hogy sírig tartó szerelmet vallhassunk egymásnak – vigyorgok akár egy tejbe tök.
-Ne szórakozz már te idióta – kiabálja de én hallom a hangján, hogy csak aggódik – Ő még gyerek! Térj már észhez!
-Nem te leszel, aki ebben megállít. Hidd el – morgom.
-Akkor is az egy hangninja! Nem látod, hogy úgy védik, mintha maga a földesúr lánya lenne! – hihetetlen milyen szép, amikor dühös.
-Szerintem ezt a beszélgetést most fogjuk befejezni – a hatás kedvéért a faltól is ellököm magam és elindulok. – Tudom, mit teszek Baby-chan és neked ehhez már nincs közöd – vágom hozzá durván visszanézve felé, majd veszem az irányt haza fele.
-De igen is van közöm – hallom meg sziszegését – majd hirtelen megfogja csuklóm, és maga fele pördít - de... – mondja szinte remegve – de igen is van közöm.
-Már miért is lenne – kérdem a költőit közben kiélvezve azt, hogy elfelejtette elvenni kezét rólam.
-Azért mert a barátom vagy – mondja teljesen szikla szilárdan én, pedig abban minutumba érezem, hogy elönt a düh. Hogy mi? Most akkor szívatni akar? Valami kiülhetett az arcomra vagy valómra, mert ő hátrálni kezdett. Legnagyobb szerencsémre a sikátor belseje felé.
-Szóval mi, barátok vagyunk – lépek felé egy öleset ő meg hátra még egyet.– Aha, értem – „mosolygok” rá. Majd egyetlen mozdulattal kaptam el és préseltem falhoz és magam közé ölelni való testét.
Egyik kezemmel derekát fogtam, míg másik kezem álla alá kapott, hogy egy pici erőszakkal magam felé fordíthassam helyes pofiját és láthassam rajta azt a mélyvörös szint, amit felvett. Ajjj ezt úgy de úgy hiányoltam már.
Még szabadulni is elfelejtett annyira meglepődött.
-Baby – chan – lesek bele barnáiba – mi nem vagyunk csak barátok – világosítom föl mire ő, megrezzen. Olyan rég volt már ilyen közel hozzám. – Te is tudod, ne tagadd – Csak hozzám.
-Bazd meg Kotetsu... rohadtul bazd meg – kezdi. – Én is pontosan tudom, hogy ami köztünk van kötelék az nem olyan dolog, amit így le lehetne egyszerűsíteni. De neked meg azzal kéne tisztában lenni, hogy kurvára elcseszted a dolgokat! És azt is mondtam már, hogy ne hívj így!
-Sssh – pisszegem le, két ujjammal ajkait érintve és szinte éreztem, hogy benne reked a levegő. Ösztönösen veszített kezem a magasságából és indult meg a nagyon gömbölyű és nagyon feszes fenék felé.
-Ne... ezt most ne – néz rám szinte már könyörgően.
-A te hibád – válaszolom, neki meg kikerekednek szemei – hisz itt vagy velem. Annyi idő után, csak mi ketten egy olyan helyen ahol nem lát senki. Óriási hiba volt ez tőled – villannak meg szemeim. - Ha akarnám, sem tudnám vissza fogni magam szerelmem.
-Eressz – próbálkozik ellökni magától.
-Tudod – kezdem teljesen elcsábítva szépségétől – az ajkaid pont olyan puháknak tűnnek, mint mikor először értem hozzájuk – lassan végig húzom ajkain az ujjaimat és hajolok közelebb hozzá. Ő teljesen leblokkolt, annyira aranyos ilyenkor.
-Azt hiszem tizenhárom évesek voltunk – suttogom ajkaihoz, és egy puszit lehellek rájuk. Mindjárt megleszel Baby-chan... mindjárt... hisz ismerlek, tudom, mit szeretsz.
-Ott... annál a fa árnyékában. akkor is így álltunk – nyalintok végig a felületen.
-Ugye megengeded – kérdem de, a válasz már csak lebeg, mivel óvatosan értem hozzá és kezdtem harapdálni nagyon- nagyon puhán. Résnyire nyitott szájától nem vártam viszonzást, csak azt, hogy hadd csókolhassam őt. Nem akartam vad csatát csak azt, hogy érezhessem közelségét.
-Kote – szakítja el magát tőlem, de már rég késő.
-Ssh Baby-chan – suttogom újra – már késő- két ujjamat ajkaimhoz emel miközben én is nyelek egy nagyot – már akkor késő volt mikor meghallottam aggódó hangodat – végül szelíd erőszakkal dugtam be őket szájába, amiket ösztönösen kezdett egyből nyálazni.
-Légy jó fiú – kértem miközben kendőjét lekaptam róla, hogy hajába túrhassak – Légy most jó fiú – suttogtam újra miközben fül cimpájába, haraptam – és ígérem, hogy nem megyek messzire.
Választ nem várva kezdtem szétválasztani róla szabad kezemmel félregombolt ingjét, míg ő csak megadóan hagyta, sőt mikor nyelveimmel bimbóit kezdtem izgatni már belenyögött ujjaimba. Nem kellett sokáig harapdálnom és nyalogatnom, hogy keményre edződjenek, meg aztán nem csak ott keményedett már jó ideje.
-Kote – adta meg magát egy nyögéssel végre és kapott ismét rá ujjaimra.
Egyik keze a gerincemet simogatta, míg a másik tarkómat. Amiért jutalmul lágy csókot kapott nyakhajlatába az egyik legérzékenyebb erogén zónájába. Ahol most nem hagyhattam foltokat, szép lilás pacnikat, mely azt mutatnák, hogy ő márpedig csakis az enyém, és a kíváncsi szemeket egyből elüldözné. Saját maga lazította meg nadrágját, és ő maga hagyta, hogy a földre hulljon majd lépett ki belőle. Tudtam én, hogy kezes bárány lesz. Bár azon, hogy ki csábított el most kit lehetne vitatkozni. Megszabadulva toltam le alsóját is róla, majd combját derekam köré tettem. Még jó, hogy ninjak vagyunk és lazák mi?
Lassan emelte el ajkait ujjaimról én meg azzal a mozdulattal raktam bejáratához.
-Baby-chan – suttogtam - tartsad maga – ő pedig csak bólintott majd másik combját is derekam köré csavarta.
-Siess Kote – nyöszörögte.
-Csak add előbb egyik kezedet – vigyorogtam majd egy furcsa pillantást követően egy praclija kezembe került, amire nyugtató csókot leheltem. Végül kezét saját farkára helyeztem én, pedig az övére kulcsoltam sajátom.
-Kote – suttogta ismét sürgetően, de én csak egy mély csók kíséretét vártam, amit megadott. Végig jártam egész szájpadlását és fogsorát nyelvemmel teljes dominanciát diktálva és belé helyeztem középső ujjam. Míg megérezhettem, hogy csókomba nyögjön.
-Áh ezt imádom – mosolygom majd ő teljes vörös valójába, nyakamba fúrta fejecskéjét. Az élvezetért irányítani kezdtem kezeit így húzva hím tagján a felületet. Kicsi halk nyöszörgéseket kaptam válaszul így mutató ujjam is, lassan beléhelyeztem. Hajamat már csak néha-néha simogatta és nyakamban is, éreztem egy kis nyál csíkot. Hát ennyire élvezed Szerelmem?
Kotetsu pont úgy nyög, mint 4 hónappal ezelőtt mintha semmi nem történt volna, úgy csókolgatta a nyakamat vagy harapdálta a vállamat. Fokoztuk a tempót és újabb ujjam csatlakozott társaihoz.
-Három ujj – szólok izgatottan – lenyűgöző – vigyorgom. – Mond csak, milyen érzés? – teljesen ködös tekintettel néz fel rám, áh... de gyönyörű. – Hadd, halljam – kértem még egyszer – mit érzel Baby-chan?
-Nedves - suttogja ki magából, majd ismét visszabújik nyakamba. Olyan aranyos egyszerűen imádom!
-És még mit érzel – kérdem fél mosollyal az arcomon.
-Hogy... hogy forró – nyögi, meg érzem, hogy nyála már folyik le a nyakamon. – Kote...én...én...
-Tudom Baby-chan – csillannak meg szemeim – mindjárt igaz? – Ő pedig bólint.
-Nézz rám - parancsolom, de így is eleget tesz nekem.
Igen, látni akarom.
Majd hangos nyögése közepette megláthattam legszebb valóját. Ilyenkor a legszebb. A Csúcson mikor tükröződik a szemeiben a szerelem.
De a kijáró pofonomat így is, úgy is meg fogom kapni pár perc múlva.
- Szerintem tudod te… - válaszol sejtelmes mosollyal. – Tudod, mit szeretnék? – Kérdi susogva, és ajkamba harap finoman. Olyan érzéki…
- Na mit? – kérdezem kíváncsian, kacéran felnevetve.
- Festeni… - válaszol, és hirtelen mintha hidegzuhanyt kaptam volna.
- Festeni – ismételem meg, enyhe gúnnyal szemöldököm felvonva. Ez mos komoly?
Felpattan velem a karjaiban, majd újabb csókot kapok. Már kezdem azt hinni, hogy komolyan gondolja.
- Igen…- sóhajt fel – és, te leszel a vászon… - fejezi be, és arcán élveteg vigyor terül el, olyat, amit még soha nem láttam.
- Hogy mi? – kapok észbe. Most tényleg rám akar festeni? Nem válaszol, csak berontunk a hálómba, finoman tesz az ágyra, majd felém kerekedve biccent érzéki csókokkal. Karjaim nyaka köré tekerednek, így vonom magamhoz közelebb. Mosoly bujkál ajkain, és úgy hajol nyakamhoz, hogy tovább kényeztessen, hogy a varázslatos félhomályba taszítson engem. Felsőmet kezdi oldani, ahogy én is az övét. Egy pillanat alatt kapja le magáról, végül engem is teljesen levetkőztet, csak a bugyimat hagyja meg. Táskájából előkap egy ecsetet. Na ne… még egyszer nem kötözöl ki.
- Nyugi picim…a kezeidre még szükségem lesz…- susogja füleimbe, és megborzongat vele. Felém hajol, egy puha csókért, de közben egy apró hideg csíkot érzek végigtekergőzni bőrömön, szinte mindenhol végigfut. A varázsos csókot megszakítva hajol felém, és testemet nézi. Észhez térek, majd lepillantok magamra. Hát ez meg? Össze vagyok festve, tényleg nem viccelt. Halkan felnevetek. Olyan szép, mégis…különös.
- Jól áll – mosolyog rám, a szememmel hívogatom le édes testfestőmet. A kívánt csókot ismét megkapom, majd mikor különös cirógatást érzek meg, újra lepillantok, s bűvölve nézem, ahogy a fekete mintás tinta lepke szárnyait rebbentve röppen rajtam lassú mozdulatokkal egyre feljebb, végül ajkaim mellet pihen meg, bizsergetve vele bőrömet. Sai a lepke mellé hint ajkaimra csókot, majd a lepke erőt gyűjtve repül el. Kissé kijózanodva a varázslatból tekintek kezére, amiben még az ecset van. Azt hiszem, kölcsön vászon visszafest. Hihihi, kikapom kezéből, és mire észbe kapna, én már fedetlen felsőtestére kezdek kacarászva mázolni, akár egy kisgyermek. Mikor befejezem „művem” leteszem ecsetét az éjjeliszekrényre. Egy sóhajtással néz le magára.
- Nincs olyan tehetségem, mint neked, de valld be, hogy nem rossz – mondom mosolyogva a szemébe nézve. Karjaim ismét nyaka köré tekergőznek pihenőre, majd mosolyogva, fejét enyhén megrázva hajol hozzám, és megcsókol. Lehúzom vissza a párnák közé, végig simítom testét, és lekönyörgöm róla a nadrágot is, igaz szerencsére nem kell sokat győzködni. Mint két bársonyos vászon, úgy simul egymáshoz felhevült bőrünk. Művészi kezei óvatosan simítanak végig rajtam, vigyázva, hogy művét ne kenje el rajtam. Kényeztető forró nyelve nyakamra tér, apró köröket, és mintákat égetve vele bőrömbe. Keze, melleim kényeztetik, s én sóhajtozva kéjesen vonaglok alatta, szemérmem ágyékának dörzsölve. Édes kábulatba ejt minden érintése, s én csak élvezettel hagyom, hogy testemet az éhes vágy eméssze fel, és minden porcikám egyre többért könyörögjön minden mozdulatommal. Lassan simítok fel-le izmos hátán, egyik térdem feljebb csúsztatva emelem meg csípőmet, hogy még jobban hozzá dörgölőzhessek, akár egy doromboló macska.
2009.01.22 23:00 Idézet
Ruki
Sai:
Karjaim elgyengülnek, és valósággal az alattam heverő kis testre borulok, esésemet az utolsó pillanatban fékezem meg, hogy óvatosan simuljak hozzá.
Ez csodálatos volt…
Kellemes harmónia fogad magába, meleg hullámok simogatják a testemet. Hm, de jó érzés…
- Sai!
- Mi? - hirtelen térek vissza a valóságba, az álom pihentető mezsgyéjéről és fejem felkapva fogom fel magam körül a helyzetet. Sakurára pislogok, aki mérgesen pillant rám. Valami rosszat csináltam?
- Oldozz el! – emlékeztet eléggé morcosan. Ja, hogy az! Gyorsan feloldom a jutsut, és mikor látom, hogy megnyugszik én is elengedem magam. Olyan kis harcias tud lenni, hogy néha komolyan félek attól, hogy nyakonvág…
Viszont látva, hogy mosolyogva fonja karjait a nyakam köré, én is elmosolyodom, és hozzásimulva ölelem magamhoz. Magunkra húzom a takarót, és szám sarkában kis mosollyal figyelem ahogy hozzám kucorodva elszenderedik. Végül én is lehunyom álmos szemeimet, s szorosabban magamhoz vonva törékeny kis testét merülök én is álomba.
***
Kipihenten ébredek, és amit rögtön észreveszek, hogy nincs mellettem. Pedig szeretek mellette ébredni, ahogy kiscicaként gömbölyödik hozzám, esetleg finom csókkal ébreszt. Jó dolog.
Miközben nagyot nyújtózom egy kis papírdarabra figyelek fel a párnáján. Kezembe veszem a cetlit, és ahogy elolvasom a rövid üzenetet elmosolyodom.
Akkor majd este Sakura-chan…
***
Késő délután teleportálok vissza a lakására, s ahogy meghallom, hogy a konyhában ténykedik, odamegyek hozzá. Mosolyogva ölelem át karcsú derekát, és lágy puszit hintek hamvas arcocskájára.
- Szia – susogom fülébe.
- Szia. Mindjárt kész a vacsora – fordul meg mosolyogva. Végigpillantok arcán. Kedves mosolyába kis zavar vegyül, s bár sejtem miért, arcomra nem ülnek ki gondolataim.
- Valami baj van? – kérdezem meg halkan, finoman megsimogatva arcát.
- Semmi – biccenti kicsit oldalra a fejét aranyosan, majd felnyújtózva hozzám csókol meg édesen.
- Rendben – hagyom rá elmosolyodva.
A finom vacsora után letelepszünk a nappaliban a kanapéra, s ő mint egy kismadár reppen az ölembe, átkarolva nyakamat. Mosolyogva pillantok le rá. Pont idepasszolsz édes kis Sakura.
- Mit szeretnél? – kérdem lágy hangon.
- Nem is tudom – húzza incselkedő mosolyra száját és finoman megcirógatja mellkasomat, majd orromat játékos piszézésben részesíti.
Elmosolyodva csókolom meg érzékien. Kecses kis ujjaival a hajamba túr, és kellemesen masszírozza meg fejbőrömet.
- Szerintem tudod te… - mosolygom ajkaiba. – Én tudod mit szeretnék? – kérdezem megharapdálva mézédes ajkacskáját.
- Na mit? – kérdez rá kuncogva.
- Festeni… - jelentem ki egyszerűen, mire meglepetten pillant rám.
- Festeni – vonja fel egyik szemöldökét grimaszolva. Olyan édes. Szeretem meglepni, hehe.
Hirtelen mozdulattal állok fel vele a karjaimban és éhesen vetem magam ajkaira. Felsóhajtva viszonozza a fülledt csókot.
- Igen… és te leszel a vászon… - vigyorodom el, ahogy eltépem magamat ajkaitól.
- Hogy mi?? – pislog fel rám kerek szemecskékkel.
Nem válaszolok, csak berúgva az ajtót megyek vele a hálóba, s lefektetem az ágyra. Éhes ragadozóként mászok fölé, erotikus csókkal kényeztetve ajkait. Felsóhajtva fonja nyakam köré karjait, hogy lejjebb húzzon magához, és én ezer örömmel simulok hozzá. Ruhán keresztül is érzem testének forróságát, és ahogy virágillata orromba kúszik, szinte megrészegít.
De nem esszük azt olyan forrón… nekem még terveim vannak…
Elmosolyodva hajolok nyakához, végignyalintva érzékeny bőrét, s közben ujjaim már ruhája patentjaival birkóznak meg. Gyors kezecskéjével felsőm cipzárjánál matat, és egy hirtelen mozdulattal húzza le.
Feltérdelek és hanyag mozdulattal dobom le magamról felsőmet, majd vissza is nehezedek rá, hogy folytassam eddigi tevékenységemet, történetesen kedves párom vetkőztetését és csókolgatását. Imádom a bőre ízét, illatát, tapintását, mindenét. Lázba hoz, és a közelében hevesebben ver a szívem.
Megszabadítom ruháitól, és egy szál tangácskában mosolyog fel, hívogatón villogtatva rám smaragdzöld macskaszemeit. Mosolyogva pillantok le rá, majd táskámhoz nyúlok és előkapom belőle ecsetemet. Gyanakodva pillant az eszközre, de leheletnyi, nyugtató csókot nyomok szájára.
- Nyugi picim… a kezeidre még szükségem lesz… - duruzsolom élvetegen fülébe, majd visszahajolok hozzá. Ajakira tapadok, és megmozdítom a kezem. Miközben csókolom, ecsetemmel lassan cirógatom testét, vakon festve rá mintákat.
Levegőhiány miatt elszakítom magam ajkaitól, és mosolyogva pillantok le a pihegő kis szépségre. Lassan végigmérem testét. Megkapó látvány. Vékony vonalak követik teste kecses ívét, egyik oldalát virágtengerbe öltöztetve.
Ahogy újra kissé levegőhöz jut, lepillant magára, és először meglepetten pislog, majd halkan elkuncogja magát.
- Jól áll – állapítom meg mosolyogva, mire huncutul felsandít rám. Lehajolok, hogy megcsókoljam, s közben leheletnyien végigsimítok egy tenyérnyi pillangót a hasán. Amaz megrebegteti szárnyait, és mintha csak életre kelne vándorol végig a kecses testen.
Kedvesem megérzi, s újból lepillantva magára figyeli elbűvölve az életre kelt lepkét, amely szárnyának minden egyes csapásával megsimogatja bőrét. Végigvándorol keblein, mellkasán, nyakának érzékeny bőrén, és arcán, a szája sarkánál állapodik meg.
Mosolyogva teszem mellé csókomat.
Sakura:
Iszonyatosan kínzó lassúsággal csókolgatja hasam, nyelvével apró köröket rajzolva. Ahh, nem bírom. de hiába emelem meg a csípőm, hogy célozzak arra, hogy már mennyire kínoz, nem érdekli, sőt, mintha még lassabban csinálná. Ajh... Na várj csak. Ezt még kamatostul fogod visszakapni, de még hogy!
Végre lassan az utolsó kis ruhaanyag is lekerül rólam.
Combom belső felén simít végig, és arrébb tolja, és már a vágytól elvakultan magam teszem arrébb, mert már nagyon vágyom rá! És megint sokat kell várnom, mire...ahh...
Ezt..márh olyanh... réghóta... vhártham...
Forró nyelve fürgén izgat, kezei combom simogatják, de én csak nyöszörögni, mocorogni tudok, , még azt is alig.
Mikor már nem bírom tovább, egy hangos nyögéssel feszülök meg, szemem összeszorítom.
Csak lebegek, és szaporán veszem a levegőt... ez... leírhatatlan volt...
Már csak azt veszem észre, hogy ruha nélkül felettem terem.
- Jólesett? . kérdi mosolyogva. Eh... Ez is csak Sai lehet, más nem kérdezne ilyet.
Elmosolyodom, és mivel a beszéd is nehezemre esik, így csak erőtlenül biccentek.
Karjaim nyaka köré fonnám, de... nem mozdul... Még mindig le vagyok kötözve? Értetlenül nézek fel rá, hogy emlékeztessem, talán, hogy elfelejtett valamit.
De csak gonoszul elmosolyodik. Ez nem nagyon tetszik nekem.
- Még nem végeztünk... – mondja halkan, és megcsókol.
- Sai... – nyögöm ajkaiba, ahogy megérzem hozzám simulni.
Lassan hatol belém, és felnyögök a kéjes feszítő érzéstől. Látom, hogy már nehezére esik visszafognia magát, és a nyakamba borul. Lassan mozogni kezd, és én csak tehetetlenül ringok vele tovább, hol ajkaiba, hogy vállába sóhajtozva.
Már érzem nem kell sok, és újra átélem, sokkal intenzívebben azt a gyönyört, amit az előbb, és...
Hallom ahogy nevem nyögi, és én is így teszek. Egymáshoz simulva élvezzük a hosszú perceket.
Kimerülten majdnem rám esik, de utolsó erejéből még megtámaszkodik, és finomam fekszik rám. Mellkasomon érzem övét, és hogy mindketten gyorsan vesszük a levegőt, szívünk hevesen dobban egyszerre. Már majdnem elaludnék, szemhéjam ólom súlyú, és már épp ölelném át, amikor... a kezem még mindig nem mozdul... Szemem azonnal kipattan, és némán mérgelődök. Ez nem lehet igaz.
- Sai... – szólongatom halkan, de semmi. Kezd felmenni az agyvizem.
- Sai! – szólok erélyesebben, majd térdemmel finoman „meglököm”, mire felriad.
- Mi? – kap fejéhez álmosan, mire mérgesen a szemébe nézek.
- Oldoz el! – mérgelődök vöröslő fejjel, mire zavart fejjel, de végre feloldja a jutsut, és én ebben a pillanatban nyugszom meg, mosolyogva hajtom előre karjaim.
Ő is megnyugszik, hogy nem kap nagyobb ütést tőlem, és hozzám simul, közben megkeresi a takaró végét, és betakar minket. Olyan jó a közelsége. Hogy itt vagyunk egymás karjaiban, és... alszunk…
hajnalban ébredek, úgy érzem már sokkal jobban vagyok. Sai mér mindig szorosan mellettem, de már csak gyengén ölel. Pár ujjammal végigsimítom arcát, mire megrezzen és elkapom kezem. Olyan édesen alszik. Elmosolyodom, és finoman kikecmergek az ágyból. Nem akarom felkelteni.
Halkan felöltözöm, majd előveszek egy cetlit.
„El kellett mennem, majd este találkozunk. Puszi. Saku”
A cetlit leteszem a párnámra, és elindulok ki a házból. Megígértem Tsunade-nak, hogy ma beszélek vele.
Mikor beérek, szerencsére már bent van, ahogy Shizune is.
- Itt vagyok Tsunade-sama – zárom be magam mögött az ajtót, és az asztala elé lépek.
- Látom Sakura. És azt is, hogy sokkal jobban vagy.
- Igen, köszönöm – válaszolom mosolyogva.
- Tudod, hogy miért mondtam, hogy gyere ugye? – néz komolyan.
- Igen, emlékszem... – sötétül el kicsit tekintetem – nem lehetne...
- Nem... Most azonnal kell. Próbáltuk visszahozni az emlékezetét, de semmi. Te és Naruto vagytok az utolsó esély. Valamit tennetek kell.
- És hol van Naruto? – kérdem érdeklődve, de mint az emlegetett szamár, már be is lép álmosan.
Mérgesen mellém áll.
- Haragszom rád. Csak úgy otthagyni.
- Naruto! Most fontosabb dolgunk van.
- Igaz...
Tsunade neki is felvázolja a dolgokat, majd mutat a falra, ahol egy szekrény elmozdul, és egy lépcső vezet lefelé. Én persze erről én nem is tudtam. Naruto is csak furcsáll, majd érdeklődőn körbenézve megyünk lefelé. Igaz Naruto sokkal aktívabban néz körbe, de lenyugtatom. A rövidke folyosó végén ott egy elsötétített szoba, és középen Sasuke ül egy székhez kötözve, néhol pecsétek vannak rajta, és sok sebe nincs begyógyítva, hogy nem tudjon felkelni. Szörnyű látvány.
Utat engednek nekünk... igaz még mi sem tudjuk, hogy mit csináljunk, de Naruto aktívan tevékenykedik minden félével. Megszólítással, kedvesen... de ő is bepöccen, a sok fagyosságtól, ellenszenvtől. Én csak komoran nézem... néha körbepillantok a teremben. Jó pár ANBU is van itt a többi jounin mellett. Különösen sokan vannak. Nem aggódom, hogy talán Sai köztük van, hisz tudom, hogy otthon alszik, vagy lehet azóta felkelt már, de nem hiszem, hogy itt van.
Mikor már Naruto eleget szenvedett, és kellően ideges lett, elhúzom onnan.
- Naruto... – szólítom meg halkan, vállára téve a kezem – menjetek ki kérlek – mindenki furcsán néz rám, de én csak fagyosan, komolyan és magabiztosan nézek Naruto szemébe.
- De Sakura-chan... – nem kell csak egy kicsit még erősebben néznem, és biccentve beleegyezik.
A többi ember is, igaz nehezen, de kimennek. Ha jól látom és érzem, akkor már senki nincs bent. Remek.
Odalépdelek Sasuke elé, aki előre hullott fejét picit felemeli rám... fekete szemeiben furcsa fény csillan.
Előre hajolok, egész közel arcához.
- Sasuke-kun... – ejtem ki nevét lágyan. Remélem csak pár dolog kell, és sikerrel járok.
Hamarabb végeztem, mint gondoltam. De ez akkor is sok volt. Ahogy kilépek, mindenki nagy szemekkel néz.
- Sikerült... – válaszolok fáradtan, és tovább sétálok, szomorú szemekkel. Naruto visszamegy a szobába, ahogy a többiek is, velem már nem is foglalkoznak. Nem baj... Úgyis csak az értetlen kérdezősködés menne.
Tsunade elismerőn biccent, tudom, hogy rám számított, de neki se akarok semmit mondani. Fáj... igaz másoknak jelentéktelennek tűnhet az egész, de nekem akkor is rossz volt. hazamegyek, kipihenem magam.
A délután alszok egy kicsit, majd megnyugszom, és lelkiekben felkészülök arra, hogy Sasuke talán mostantól újra a faluban fog élni. Igaz nincs túlontúl sok jelentősége, de jobb ha mindenre felkészülök.
Épp a konyhában készítek vacsorát, mikor valaki finoman átölel. Közelsége azonnal megnyugtat...
- Szia – suttogja fülembe, majd puszit hint arcomra.
- Szia – válaszolok mosolyogva, és megfordulok – mindjárt kész a vacsora...
Úgy érzem, hogy sokkal jobb kedvem van, igaz a mai nap nyomai még mindig zavarnak kicsit. De majd kiheverem.
- Valami baj van? – kérdi érdeklődve. Ah. Ennyire látszana?
- Semmi – válaszolok széles mosollyal, és megcsókolom.
- Rendben – mosolyog vissza rám és megnyugszom.
Megvacsorázunk, néha kérdezget, hogy mit is csináltam a mai nap, de egyszerűen csak annyit mondok, hogy Tsunadenak segítettem. Néha látom, hogy talán nem hisz nekem, de amit rá mond, mégis arra utal, hogy igen. Kicsit zavar...
Leülünk a kanapéra, és az ölébe bújok.
- Mit szeretnél? – kérdi kedvesen.
- Nem is tudom – mosolyodok el kacéran, és végig simítom mellkasát, és finomat az orrát egy ujjal, mire ő is elmosolyodik.
