Karakter: Daniel Groundre Megjegyzés: Hatosukumnak~ xionoramnak~
Az ébresztő óra hangos fülsüketítő nyivákolással jelzi, hogy reggel 6 óra és ideje felkelni. Lecsapom a vekkert és morgolódva fordulok az oldalamra. Utálom a reggel és azt még jobban, hogy új suliba kell mennem. Latolgatom, hogy az első nap beteget jelentek, de ennek körülbelül a foghúzást elkerülni, ha a gyökér teljesen elsorvadt. Éppen gyűjtöm az erőt, hogy fel kelljek, amikor kivágódik szobám ajtaja és húgom nagy visítás közepette rám ugrik. Mondanom sem kell, úgy nyekkenek akár egy macska, akit kivágtak az ajtón a szabadba. Felnyöszörgök tiltakozóan mikor kissé gyomrozni kezd.
- Annabell szállj le rólaaam! – nyöszörgöm hisztisen, mint akinek meg van a havija, de húgom nagy örömmel kezdi piszkálni az arcomat mire nem tetszően nyüszögni kezdek. – Naaaa! – durcázom be.
- Ne hisztizz már Daniel! Tök érdekes hogy új suliba kerülünk most miért vagy ilyeeen? – nevet olyan akár egy energia bomba, ami rólam reggel nem mondható el. – Gyere már kész a reggeli anyáék is várnak ránk. – kuncog, azzal legurul a hátamról és elkezd kirángatni az ágyból aminek az eredménye hogy a francia ágyam egyik végén elegánsan a földel kerülök közelebbi viszonyba.
- Várjál csak majd én, ha felkeltelek azt visítva fogod észrevenni! – morgom és felülök. Képes felemet simogatom, ami csókolózott a földel. – Na, sicc, ki, mert a végén kiugrik valami seme a szekrényemből, aki téged is betámad.
- Ha-ha-ha-ha! Nagyon vicces vagy drágám. – mondja, nevetve majd felkászálódom és nyelvet öltök, mint, egy ötéves kisgyerek. Erre kapok egy puszit és Annabell már ki is reppen az ajtón.
Megrázom fejemet és elmosolyodom. Imádom a húgomat, de néha tényleg el kellene, fenekelni a drágát, csak hogy, érezze a törődést. Bezárom az ajtót és odabattyogok a szekrényemet. Előveszek egy fekete pólót, fekete farmert és persze bokszert meg zoknit. Besétálok a szobába, hogy arcot mossak, hisz ezzel kell kezdeni a napot. Megnézem nem-e vagyok, borostás mikor megbizonyosodom, nem kell borotválkozni, kisétálok a fürdőből. Gyorsan felkapom magamra a ruhadarabokat és kis sóhajjal lesétálok. Édesanyámék és húgom már az asztál ülnek, lehuppanok a szabadon maradt székre.
- Jó reggelt. – szusszanton édesanyáménak mire anya rám mosolyog és apa is. Na, ezeknek meg mi mosolyogni valójuk van?
- Jó reggelt fiam izgulsz a mai nap miatt? – néz, anya kérdőn mire elmosolyodom és bólintok. Húgomra sandítok ő is be van már sózva.
- Szerintem nem sokat fogok reggelizni, mert Annabell nagyon be van sózva. – sóhajtom és gyorsan megcsinálom a szendvicsemet. Majd gyorsan beleharapok és rágni kezdem a szerencsétlen falatot a számban.
- Most miért? Te nem vagy kíváncsi az új iskolára? – néz, kérdőn majd kisurran mellettem felvenni a cipőjét. Remek megrázom, a fejemet intek anyáéknak és kisuhanok, felhúzom a tornacipőmet és felkapom a táskát.
Elindulunk a jó madár húgommal és mosolygok egész szép az idő. Az is feldob, hogy új embereket ismerhetek meg hisz az mindig boldogító érzés. Bár kicsit félek is hisz ki tudja, kivel fogok összefutni így elsőnek bár biztos nem egy tömeggyilkossal. Felsóhajtok, magamban majd megérkezünk a suli elé és összenézzünk húgommal. Bökök a fejemmel, hogy menjen, előre majd mikor megindul, megyek utána. A rengeteg sok új arc nekem zavarba ejtő nagyon sokan megbámulnak minket, de inkább tudomást sem veszek róla. Bemegyünk az épületbe és megnézzük az órarendünket. Elkísérem húgomat a terméhez majd mosolyogva intek és elindulok a sajátomhoz. A folyosón egy széna szőke hajú, sötétkék szemű srác fixírozz végig, ami kissé fura, de csak nyelek nagyot és megyek tovább. Mikor belépek, minden szempár rám szegeződik, ami elég zavarba ejtő így el is pirulok egy kicsit. Majd az egyik leghátsó padba telepszem az ablak felőli oldalra. Felszusszanok és kiszedem a tankönyveket meg a füzetet. Nézelődök elég vegyes az osztály, de úgy látom több a fiú, mint a lány. Becsengetnek órára, ami történetesen magyar óra lesz. Hipp-hipp hurrá! Nagyon jó lesz körülbelül, mint egy foghúzás. Kipillantok az ablakon majd neszelésre leszek figyelmes. A széna szőke hajú srác dobta le magát mellém, ami igazán meglep hisz őt mondanám a suli nagymenőjének. Rám pillant és egy szívdöglesztő mosollyal ajándékoz, meg amibe bele is vörösödöm.
- Szia! A nevem Hatosuku Ryousuke. – nyújtja felém kezét, amit én el is fogadok és kezet rázok, vele miközben szemeibe nézek folyamatosan.
- Szia! Az én nevem Daniel Groundre. – mosolygok szinte gyermeteg arccal, amire megvillan tekintete vagy csak én képzeltem be magamnak? Megrázom fejemet talán túl élénk a fantáziám az a baj.
- Jó reggelt osztály! Mai óra magyar irodalommal kezdődik és az új diákunk bemutatkozásával. Daniel kérlek, állj fel és mutatkozz be vagy mesélj valamit magadról. – mosolyog, kedvesen mire zavartan felállok és szétnézek.
- Sziasztok! Daniel Groundre vagyok 22 éves és szüleimmel valamint húgommal élek. Nem rég költöztünk ide sok felfedezni való vár rám. A közeli étteremben fogok dolgozni, mint szakács, pék és cukrászként. – mondom, majd leülök és felszusszanok, mindenki kedvesen mosolyog, a szöszi pedig nagyon méregetni kezd. Azt hiszem szép kis iskolai és munkahelyi napoknak nézek elébe.
Elmosolyodva megyek fel boxeremért és pizsi nacimért. Meg dezodoromért persze majd ahogy bemegyek tanár úr lakásába becsukom ajtaját majd bemegyek a fürdőbe leteszem a mosógépre a boxert nacimat és a dezodort. Majd elkezdem a kádba engedni a vizet. Meg nézem hogy milyen meleg a víz pont jóra sikerült. Amíg töltödik a kádba a víz kimegyek tanár úrhoz egyik kedvenc sorozatom megy a tévében ahogy kanapé mellé állók ad kis helyet elmosolyodok és leülök a macskája rám néz megsimogatom gyengéden erre dorombolni kezd kissé a kis aranyos.
-Nem is gondoltam volna hogy ön is szereti ezt a sorozatot- mondom mosolyogva a tanár úrra
-Igazából nem rég kezdtem nézni nem rossz- mondja rám nézve egy pillanatra közben a cicája az ölembe mászik.
-Én már kétszer láttam-mondom mosolyogva- na mi van aranyos?- kérdem a cicára mosolyogva és simogatni kezdem majd megpuszilom
Még kicsit beszélgetünk és viccelődünk majd bemegyek a fürdőbe elzárom a csapot és becsukom a fürdő ajtaját majd beülök a fürdő kádba lassan lefürdök és megmosom a hajamat majd leengedem a vizet és megtörölközök és megszárítom hajamat majd felhúzom a boxert és a nacimat majd befújom magamat a dezodorral majd kimegyek megkérdezem hogy megnézhetném-e itt ezt a kis részt-e. Tök normális kedves mert mosolyogva megengedte sőt még egy sört is hozott nekem. Kinyitottam majd koccintottam vele és ittam vele majd letettem az asztalra a cicát kezdtem közben simogatni mikőzben nézem a sorozatot. A cica elnyullík kettönk ölében és dorombolva alszik el. Csillogó szemekkel nézek a cicára annyira aranyos a kicsike majd tovább nézem a sorozatot és beszélgetek közben a tanár úrral pár poént elsüt ezeken nevetek jókat. Majd mikor vége a sorozatnak még nem fogyott el a sör amig elfogy viccelődünk beszélgetünk. Tök jól elvagyunk nem hittem volna hogy egy tanárral ilyen jól ki fogok jönni. Majd elköszönök mosolyogva megköszönök neki, mindent és viszem mindenemet a lakásomba majd mikor felérek bemegyek és lepakolok bezárom az ajtómat majd ezután eszek kicsit majd lefekszek pihenni de még nem tudok. Így elkezdek tévét nézni találok egy billiárd mérkőzést azokat nagyon szeretem sosem értettem miért tetszik ez a sport. Mindig kikapcsolodtam tőle. Majd lassan lassan elalszok és reggel felöltözök majd rájövök hogy már nálam is van víz így fogat mosok és befújom magamat dezodorral parfűmmel majd bepakolok és elindulok a suliba közben veszek magamnak három liter energiaital. Egy litert már út közben megiszok. Ma nem a kocsimmal jöttem nem akartam feltünösködni a ferrarimmal. Átvészelem az unalmas órákat ahol a tanároknak be kell mutatkoznom . Ugyanaz a monoton szöveg már az osztály is unja látom. Legalább nem csak én unom ez jó jel… Ahogy az utolsó óra tesihez ér az idő lassan bemegyek az öltözőbe átöltözök és lemegyek a kondiba ahol bemelegítek és elkezdek sújzozni ezután a kis bemelegítés után elkezdek fekvő padon 90 kilóval szériázni. Ezután jön az evezőpad ott max súlyon szériázok ezután nyújtok és iszok pár korty buborék mentes ásvány vízet. A csajok jönnek be beszélgetni közben és bambán nézik hogy hány kilóval nyomom a fekvőpadon majd jön egy hívásom. A menedzserem az hogy Hitman nevű pankrátor kollégám szörnyű balesetet szenvedett. Ahogy vége az órának bemegyek a kórházba egy doboz csokit viszek magammal és ahogy bemehetek hozzá odaadom neki és elkezdünk beszélgetni még nincs nagyon magánál látom. Szerencsétlen…Eltört mindkét lába és jó pár bordája.
-Mitörtént?- kérdem ránézve és az ágy melleti székre ülök
-A sofőr elbambult és belénk jöttek a sofőr meghalt én nekem két lábam eltört és három bordám is eltört- mondja rám nézve
-Részvétem barátom jó bulást remélem hamar rendbe jösz- mondom ránézve látom bólint egyet- jött már be valaki?- kérdem ránézve
-Igen pár Diva pankrátor és a főirányítósági tagság- mondja rám nézve
-Értem…- mondom ránézve
Még kis ideig elbeszélgetünk majd elköszönünk és elindulok haza ahogy beérek lépcsőházba találkozok az osztályfőnökkel amik el nem érjük a lakásunkat beszélgetünk mosolyogva de ő hamar eléri az ő lakását sajnos. Ott még beszélgetünk szoba jönnek majd a dolgozatos témák is a tanterv is. Érdekes ember jól el lehet vele beszélgetni. Majd elköszönünk és felmegyek a lakásomba.
A nyári szünetnek nagyon gyorsan vége lett és mehetek vissza tanítani. Szeretem csinálni, de még jó lett volna egy hónap szabadság főleg, hogy idén nagy örömre még osztályfőnök is leszek aminek nagyon nem örülök, de hát nincs mit tenni. Igen morcosan megyek suliba, mert az évnyitókat még nagyobb faszságnak tartom, de így főleg muszáj ott lennem. Na meg nekem már egy hete értekezletek voltak, amit még inkább utálok. Beérve megkeresem az osztályom, akiket persze tanítottam eddig is csak az osztályfőnökük nem voltam egészen eddig. Odaérve nagyon örülnek nekem, azért ezen picit elmosolyodom. Köszönök nekik, és rögtön kiszúrom az új diákot Kazuyát. Az előző sulijából kirúgták. Nagyon ajánlom neki, hogy nálam ne balhézzon, mert megbánja. Az unalmas évnyitó után bemegyünk az osztályterembe. Felülök lazán az asztalra, amíg bemutatkozik az új kis jövevény. Igen jól nézz ki milyen kár, hogy a diákom. A csajok persze nem bírnak magukkal a fiúk meg már most féltékenykednek rá. Figyelmesen hallgatom, amiket mond, majd amikor közli, hogy pankrátor már a fiúk is őrjöngeni kezdenek, de én csak egy fintort vágok. Utálom ez a fajta sportokat. Leülök a székemre, innét nem érdekel túlzottan, amiket mond inkább az aktáját lapozgatom viszont arra felkapom a fejem, hogy bemutató lesz. Elég érdekesnek találom, hogy az igazgató csak úgy belement, de hát ő tudja.
Lemegyek én is, de csak úgy 5 percet maradok ez tényleg nem az én világom. Elmegyek cigizni meg kávézni addig, és egy könyvet olvasok, majd felmegyek a tanterembe. Hála a bemutatónak tényleg mindenki meg van örülve. Most komolyan csak engem hagyj ennyire hidegen?
- Jól van most már mindenki nyugodjon le. – szólok rájuk, mire azért nagy nehezen de befogják. Ismernek engem. Tudják, hogy laza vagyok és jófej, de csak akkor, ha viselkednek és velem nem jó ujjat húzni. Körbenézzek és látom a kis sztárocskánk nincs itt.
- Na jó akkor névsorolvasás. – el is kezdem, de most az jobban érdekel mikor is fog megérkezni ő. Már lassan az ő neve jönne, amikor befut.
- Elnézést, ha késtem- itt csak én késhetek.
- Elnézve, de máskor ne forduljon elő. Most ülj le majd nap vége után gyere hozzám. – leül, én meg folytatom a névsorolást. Ma csak osztályfőnöki órák vannak így elmondom mi lesz az évben meg hasonlók. Mindig nehéz visszarázódni mind a diákoknak, mind a tanároknak is, de most hogy itt vagy ez új kölyök még nehezebb és nem egyszer kell rájuk szólnom. Rohadtul nem bírom, ha nem figyelnek rám.
Szünetekbe persze engem is megrohamoznak, és pár szót váltok velük majd a dohányzóban kötök ki. Szerencsére ma csak 3 óra van ez bőven elég. Utána oda is jön hozzám Kazuya.
- Miről akar velem beszélni? A késésről? Ígérem máskor igyekezni fogok csak tudja a mérkőzés. Látta? – kérdezi kíváncsian.
- A késésről csak annyit, hogy nem bírom, de elnézzem ez még csak az első nap vissza kell rázódni. Amúgy meg nem láttam, vagyis voltam ott pár percet és kész. Tudod engem nem érdekel az ilyen. Szerintem semmi értelme nincs és nagyon remélem, azért ez nem lesz állandó. Nem igen díjaznám, ha emiatt késnél. Remélem világos voltam. – fejtem ki.
- Nem fog ezzel nem lesz gond. Szeretne még valamit? – hmm látom nem igen tetszett neki az amit mondtam.
- Nos csupán annyi, hogy azért nem harapók, és ha bármi kérdésed van csak fordulj hozzám. – kacsintok rá. – Amúgy azért remélem itt nem fogsz balhézni. Nem akarok bunyót, ha gondod van inkább szólj nekem rendben van? – vonom fel a szemöldököm.
- Kösz és én sem akarok balhézni. Nem én kezdtem, de nem tűrök el mindent, de azért igyekszem. – ígéri meg.
- Nagyon helyes. Nos akkor mehetsz. Holnap találkozunk. Szia. – intek és el is megyek haza.
Nem tudom még hova tenni a szöszit, de remélem tényleg jól kifogunk jönni. A nap további részében tovább írom a tantervem, majd később kajálok és lefürdök. Csak egy térdnacit veszek fel. Elterülök a kanapén és egy sör na meg a macskám társaságában tévézni kezdek egészen addig amíg nem kopognak. Felállok majd ajtót nyitok. Nagyon ledöbbenek, hiszen az új tanulómmal találom szembe magam.
- Hát te? – nézzek rá döbbenten, és persze most se vettem fel felülre semmit.
- Sensei? Huu nem is figyeltem, hogy a maga neve van kiírva. Ezt a meglepetést. – nevet fel. Szóval ő költözött be a harmadikra gondolom.
- Ez tényleg az. Te költöztél be a harmadikra akkor? – kérdezek azért rá.
- Igen én. – bólint.
- Nos és miben segíthetek? – kérdezek rá.
- Ez elég ciki. Szóval nincsen víz és az én szintemen nem találtam senkit. Érdekelne, hogy magánál van e és ha igen lefürödhetek e? – kérdezi kissé zavartan.
- Édes vagy. – nevetek fel. – Gyere be eddig volt víz, de mindjárt megnézzem. – be is megyünk én egyenesen a fürdőbe. – Nálam van víz. – szólok ki és ki is megyek. – Hozd a cuccod, és akkor fürödj le. – borzolom meg a haját.
- Nagyon szépen köszönöm. – mosolyog rám édesen. Hmm nem mondanám meg róla, hogy pankrátor olyan kis édes meg helyes. Mindig azt hittem rosszarcú kemény fickók szoktak lenni, de ő messze van attól.
- Ugyan semmiség. – villantok meg én is egy mosolyt. Nyitva hagyom az ajtót és elterülök a kanapén, amíg ő elmegy a cuccaiért. Milyen érdekes egy nap ez.
Szerkesztve Felicity által @ 2012. 03. 19. 18:11:57
Még év végén basztak ki az előző sulimból balhé miatt. Nyáron elég időm volt jelentkezni egy másik suliba tanév nyitás előtt meg is tudom hogy felvettek. Mikor tanév nyitás van egy öltönyben jelenek meg a suliban napszemüvegben és elég márkás parfümmel vagyok befújva. Már utánam néznek és kérdezgetik hogy Kazuya vagyok-e. Ahogy a felsorakozott osztályomhoz érek látom ott van az osztályfőnök is. Leveszem a napszemüveget és zsebre vágom. Köszönök valaki meg kocoktatja a vállamat hátra nézek egyik jó barátom az vigyorogva kezet fogok vele. Majd mikor az osztály terembe jutunk helyemre ülnék de be kell mutatkoznom ekkor felsóhajtok. Az osztályfőnök mellé állok és az osztályra nézek
-Kazuya Mishima vagyok…- nem tudom befejezni pár csaj már sikonyál hogy tényleg én vagyok az- na szóval…. Igen Kazuya vagyok 19 éves multam a WWE pankrátor szövetség szakképzett előadója vagyok. Előző sulimból azért rugtak ki mert anyámra olyat mondtak amit nem kellett volna és hát vascső landolt a fejét teljesen véletlenül- mondom majd elvigyorodok- Kérdés valami?- kérdem
-Milyen sérüléseid voltak eddig?- kérdi az egyik lány
-Kéz törés izom szakadás láb törés borda törés fejszét nyílás- mondom és látom a csaj teljesen elszörnyedt-egy óra mulva lesz egy mérkőzésem az igazgató tudja egész suli ott lesz első sor a tiétek- mondom rájuk nézve erre látom elvigyorodnak majd úgy egy óra mulva már a helyükön ülnek
-Kérem szépen fiúk lányok és tanárok!!!Ez egy harminc tagos royal rumble mérkőzés aki nem tudná mi az elmondom. A felső kötél felett kell kidobni az ellenfelet hogy érje a lába a talajt. Mult évben Kazuya nyerte meg úgy hogy elsőnek ment be. Lássuk most ki az első…- mondja erre megszólal a belépő zeném és elkezd futnia belépő videóm- Megnyitjuk önöknek hát akkor most az alvilág kapuit. Egy sötét árny közeleg…Veszélyes…sunyi gyere hát Lidércnyomás!- üvölti ki végül a nevemet a bemondó
Ekkor megjelenek a belépő részen egy fekete szegecses bőr ruhában. Vörös kontaktlencséket tettem szemeimbe és kifestettem szemeimet feketén így sokkal hatásosabb ijesztőbb képet tudok vágni. Lassan elindulok a ring felé majd elkezdek futni és a ring előtt felugrok majd egy előre szaltóval érkezek a ringbe állva és felüvöltök majd ütök egyet a levegőbe ekkor a ring korlátjaiból tűz nyelvek emelkednek magasba. Majd bejőn az első ellenfél. Elkezdjük ütni egymást a kötélnek lök mikor visszapattanok átugrik felettem a szembe levő kötélről visszapattanok és felemel a vállára ekkor a vállán végigpördülve rántom le a ringre majd felállok a csajok már sikonyálnak. Sunyi vigyort húzok arcomra.
-Rettegj tőlem!Félj tőlem!Menekülj előlem!A ringben csak egy Lidérc lehet én!!!Én vagyok a Lidércnyomás és…..ez király!!- üvöltöm
az ellenfél megfordít és megüt ekkor hasba rúgom majd kilököm a ringből és a kötélre támaszkodva üvöltözök neki vadul. Majd megszólal az újabb ellenfél belépő zenéje befut de azonnal ki is lököm ő a legbénább pankrátor. A diákok is jót röhögnek rajta. Úgy egy óra küzdelem után már csak ketten vagyunk a ringben az utolsónak bejőtt pankrátor és én. A Wrestelmania nevű kiírásra mutatok majd magamra. Elkezdjük püffölni egymást hatalmas adok kapok játék alakul ki több percen át ez megy elég gyorsan kezdtük de a végén már fáradtak lettünk. Földre küld ekkor a diákokat hallom ahogy buzdítanak azzal hogy a kivégzőm nevét üvöltözik egy emberként még pár tanár is. Nehezen állok fel az ellenfél nekem fut a nyakánál kaszálom fel felkarommal majd megfordulok újra nekem fut elkaszálom a nyakánál újra majd újra feláll majd egy erős válldobással kerítem le a ringre. Kivetítőn mutatják az arcomat teljesen örült arcot vágok. Sunyi vigyort ejtek arcomra és forgatom szemeimetés összeesek a ringen puffogni kezdek és csapkodom a ringet mikor az ellenfél feláll és felém fordul felugrok és tarkójánál elkapva rántom le a ringre. Felállok és felüvöltök majd mikor négykézlábra áll az ellenfél neki futok és fejbe rúgom. Felállítom és kidobom a ringből ekkor megszólal a belépő zeném. Kérek egy mikrofont mikor megkapom beleüvöltve kezdek beszélni.
- Mult évben is megnyertem a Royal rumblet tudjátok mit jelent ez?!- kérdem üvöltve- Azt hogy a Lidércnyomás zsinórban másodszorra indulhat a Wrestelmania fő meccsére. Bárkit kapok megverem!!!- üvöltöm a mikrofonba erre a diákok elkezdik a nevemet üvöltözni-Nyillik a kapu nem tudod mit érzel… Mély sötétség kezdi mardosni a lelkedet… Kezdesz félni egy sötét árnyat látsz a falakon…Ha ez történik vele számolj azzal hogy én ott vagyok…Mert Én vagyok a Lidércnyomás és ez Király!!!!!- üvöltöm a mikrofonba majd bele puffogok egyet és levágom a ringre és elkezdek kifelé menni később lezuhanyozva és átöltözve érek be a terembe- Elnézést ha késtem- mondom az osztály főnökre nézve
Sétálunk a tengerparton. A szél kicsit hűvös, a távolban viharfelhők takarják el a napot, de a tenger még így félelmetesen is gyönyörű. Olyan mint Akito. Félelmetesen szép.
Elered hirtelen az eső, ő megfogja a kezem és futni kezdünk együtt a puha homokban, az irányítótorony felé. Elkerekednek szemecskéim, amikor egy kulccsal kinyitja az ajtót. Oh...
- De...
Rám mosolyog.
- A torony az enyém. A nyaralóm odafent van. Innen belátni az egész partot..azért választottam ezt. Na de.. nyomás fel.. mert megfázol.
Boldog mosollyal vetődöm a csigalépcsőre, hogy felcsörtessek némi robajjal.
Hűű... milyen messzire ellátni... és ott egy szivárvány...
Az ablakra cuppanok, mint azok az autóüvegre tapasztható plüssállatjáj, és orromat is az üveghez nyomva figyelem a szivárványt és a tájat. Hűű...
- Olyan szép - mosolygok boldogan Akitora a vállam felett, de máris lefagy arcomról, mert el kell pirulnom. Ugyanis a pólója nedvesen tapad testére, mindene khm... átlátszik, haja pedig barnán tekergőzik...
Felkap egy pokrócot a kanapéről, és belecsavar. Amikor elkészül a palacsinta, Micuki töltelékkel, magamra hagy. Hallgatom ahogy csörömpöl valamivel, a hangok alapján a konyhában készít valamit, közben elmélázva kukucskálok ki a pokrócon meghagyott légzőnyíláson, ekkor megpillantok valamit. Mi az? Amikor felfogom, csapot papot otthagyva robogok le a partra, Akitoval.
Visszataszigáljuk a vízbe a delfint, majd Akito karjaiba esve figyelem ahogy úszik körülöttünk egy kicsit és eltűnik. Boldog elégedettség tölt el, miközben fázósan bújok hozzá jobban.
A vízből kievickélünk, az eső is eláll közben. Egy férfit pillantunk meg a parton, Akito elkomorul a látványától. Ó... hiszen ez a főnöke, emlékszem rá. Félelmetes férfi.
- Baj van... Akito-san...? - suttogom félénken az ingét meghúzogatva.
- Remélem nincsen.
Elénk ér végre a férfi, mély hangja keresztülhasít a levegőn.
- Szia..bocs. A kollegák mondták hogy valószínűleg itt vagy. Beszéltél róla hogy ki akarsz jönni.
- Baj van?
Nem válaszol, csak rám néz és én azonnal kapcsolok.
- Semmi baj. Erős vagyok.
Megnyugtatja a válaszom, mert folytatja.
- Emlékszel a késelős gyilkosra?
- Arra a koreai fickóra aki kinyírta a gyerekeit? - kérdezi, és én elsápadva kapaszkodom bele nagy és erős, meleg tenyerébe. - Mi van vele?
- Kiengedték.
- Mi van??? Az a pasas közveszélyes.. az meg hogy lehet?
- Gondolom jó ügyvédje volt. Vagy lefizette a bírót. Már ráállítottam a korrupcióellenes csoportot.. Akihiko-ék ki fogják deríteni ha a bíró a ludas. De nem ez a lényeg. A fickó szabadlábon van. És téged akar. Jobb lenne ha egy időre..
- Nem fogok elfutni - mordul fel Akito-san.
- Tudod hogy ismeri az arcod. Ha nem tépi le a maszkod nem lenne baj. De így.. Veszélyben vagytok.
Felém fordul Hide-san (eszembe jutott a neve), és megértem hogy miattam is aggódik. Bátran nagy levegőt veszek, de hangom cérnavékonyra sikeredik.
- Nem félek - cincogom elszántan.
- Micuki.. Talán mégis jobb lenne ha.. - kezdi Akito-san, de félbeszakítom.
- Nem akarok egyedül maradni. A nénikém elment..
- De szólhatok neki.
- Melletted biztonságban érzem magam.
- Mellettem vagy most a legkevésbé biztonságban - kontrázik rá halk sóhajjal.
- Nem érdekel - emelem fel állacskámat, komolyan viszonzom a pillantását. Tudom, hogy ez nem igaz, mert mellette csak biztonságban lehetek. Tudom.
- Nahát.. nahát... - dörmögi Hide-san egy sejtelmes mosollyal, amitől ha ez lehetséges, még félelmetesebb. - Beköltözhetnétek az egyik túszoknak fenntartott házba.
- Nem kösz.
- Ahogy gondolod. De légy készenlétben. A fiúkat már ráállítottam a fickóra.. egy rossz lépés és visszakerül a sittre.
Elindul, de Akito-san visszatartja.
- Még valamit. Te nem veszel részt az akcióban. Mert akkor.. neked kell vigyáznod rá.
Nem sokat értek ebből a párbeszédből, de nem is baj, hiszen az ő munkájuk nem tartozik rám. Csak remélhetem, hogy minden rendben lesz, és Akito-sannak nem esik baja... A félelem hideg vasmarokkal szorítja össze a torkomat. A homok is hideggé válik a talpam alatt, a szél rámfagyasztja a ruhát, pedig nincs hideg, csak... én érzem így.
- Akito-san... - dadogom félénken, és ő letérdel elém, komolyan és mégis gyengéden néz a szemembe, kezei vállaimra nehezednek.
- Ne félj Micuki.. nem engedem hogy bárki egy ujjal is hozzád érjen - ölel magához, hangja halk és selymes, akárcsak az ölelése amellyel körülfonja testemet.
Egy forró zuhany, finom vacsora és már összebújva szuszogunk a puha ágyban. Hamar elnyom az álom...
Arra ébredek, hogy Akito-san felkel mellőlem, és feszülten figyeli az ablakon túli sötétséget.
- Akito-san…
- Micuki.. maradj itt. El ne mozdulj érted?
- Jó... - cincogom a semminek, ugyanis ő szinte köddé válik, olyan gyorsan siet el. Kiugrom az ágyból, és már látom is, hogy odalent egy férfi ólálkodik. Az éjjeliszekrényen pihen Akito-san mobilja... gyorsan felkapom, és a névsorban hamar meg is találom a Főnök-cimkét. Első csöngetésre felveszik, felismerem Hide mély hangját.
- Akito-san... lement a partra, mert meglátott valakit... - hadarom - veszélyben van! Siessenek ide!
- Máris. Maradj ott, ne menj se...
Leejtem a telefont és leszaladok a lépcsőn, Akito-san után. Egész testemben eluralkodik a hideg rettegés, és a tudat, hogy neki valami baja esik... csak plusz energiákat pulzál a lábaimba.
- Akito-saaaan! - kiabálok, feléjük rohanva. Látom hogy dulakodnak... édes istenem, csak baja ne essen!
- Micuki maradj ott! - ordítja felém, és látom ahogy megvillan a sötétben egy kés. Jaj ne! - Micuki fuss!
Az idegen férfi megragad engem, de Akito azonnal mellettünk terem és ráveti magát így kiszabadulok. Ledermedve, számra szorított kezekkel, remegve figyelem őket. A férfi zavarodott szemeit, akito elszántan csillogó hideg tekintetét, és erős, vad mozdulatait. Kíméletlenül szorítja le, öklei pontos és erős ütéseket mérnek az immáron magatehetetlen férfira, szemei vad tűzben égnek...
Végre megérkeznek a kollégái és lerángatják a férfiról.
Valaki engem kap fel és szaladni kezd velem. Bénultan hagyom, majd csodálkozva pillantok körül a járőrautó belsejében. Valaki bepottyantott a hátsó ülésre... Hosszú percekig csak rohangálás és rohangálás, Akito-sant sem látom sehol...
Kimászom a kocsiból, és a keresésére indulok, de előkerül egy járőr és megállít.
- Hol van Akito-san?
- A mentőkocsiban. Épp kezelik a sebeit, ne aggódj. Jól van. És most feltennék neked pár kérdést.
És felteszi. Válaszolgatok amennyire képes vagyok rá, de amikor végre Akito-san megjelenik, elveszítem a fonalat. A karjaiba vetném magam legszívesebben, de nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a kollégái előtt, így csak hozzá sietek. Na jó, mégsem bírom ki. A becsapódáskor térek észhez, és mellkasába fúrom könnyes arcomat, hogy ne lássák mennyire féltem... féltettem őt. Egy férfi nem sír. Nem...
- Micuki… - dörmögi azon a mély hangján amit úgy imádok.
- Úgy féltem…
- Sajnálom.
- Úgy féltem hogy bajod esik.
- Sajnálom.. ez hozzátartozik.. ahhoz ami vagyok... Ezért mondtam hogy.. féltelek.. magamtól.. és attól ami velem jár. Nem ezt érdemled…
- Akito-san.. én..
- Cssss ne mondj semmit. Tudom... - súgja halkan, mielőtt ajkai az enyémekre tapadnak. Behunyom a szemem, és elkábulva kapaszkodom az előttem térdelő testbe. Vizesek vagyunk és mocskosak, mégis olyan csodálatos érzés így összeölelkezni. Forró nyelve végigsimítja a hidegtől kihűlt ajkaimat, és ahogy számba csusszan, halkan felnyögve kapaszkodom meg meztelen vállaiban, körmeim bőrébe vájnak. Borzongva, minden idegszálammal figyelem nyelvének mozdulatait. Uhh ez.. nagyon.. finom... Fázom és mégis forrónak érzem magamat, a szívem úgy kalimpál, mint aki maratonit futott, lábaimból elszáll az erő... Még szorosabban ölel magához, feláll velem lassan, és lábaimat dereka köré fonom, lépteinek lassú ringásait érzem... Elszakadok tőle, és nyakába fúrom piros képemet.
- Hova lesz a séta? - dörmögi Hide-san a háttérből valahonnan, de fülzúgásomon keresztül alig hallom. Akito-san megköszörüli a torkát, majd rekedtesen válaszol neki.
- Szerintem innen már boldogultok nélkülünk is. Majd hívlak.
Ringatózunk tovább, léptei nesztelennek hatnak a tenger morajlásában. Remegve bújok hozzá még jobban.
- Micuki - dörmögi a fülembe, lehelete bőrömet perzseli. Megborzongok, farkincám pedig lüktetni kezd majd sajogni. - Fázol?
- Egy... egyh kicsit... - Hosszú, nedves és homoktól sáros haját megsimogatom kezecskémmel. A fürdőszobába lépünk. Ruhástul lép be velem, leül, ölében elrendez és megnyitja a csapot. A kis zuhanyrózsából meleg és simogató víz zúdul ránk. Igaza van, a ruháinknak már úgyis mindegy... Ajkait érzem arcomon, azonnal felé fordítom fejemet hogy megcsókolhassam... ujjai pedig lassan lehámozzák rólam a vizes és homokos pizsamámat. Már másodszor áztunk el ma... Csak csókolózunk és csókolózunk, majd beszappanozza a bőrömet. Kissé magamhoz térek, és lepillantok a mellkasán lévő fehér kötszerre.
- Elázik a kötésed... - motyogom, remegő ujjaimmal végigsimítva izmos karjait. Tekintetem felkúszik az arcára, szemei egészen sötétnek, szinte feketének tűnnek.
- Nem baj, ez csak egy kis karcolás, pár csepp víztől nem lesz bajom - nyugtat meg, és pizsinacimat kezdi finoman lehúzni rólam. Ijedten, tulipiros arccal kapok utána, és gyorsan hátat fordítok neki, lehajtott fejecskével. Hátamat önkéntelenül is mellkasának döntöm, de attól még nagyon szégyellem magam. Már megint... már megint felállt... ez a gonosz... pedig nem helyénvaló most ezzel fárasztanom őt, biztosan nagyon kimerült és... és...
- Mi a baj? Micuki...
Megrázom fejecskémet, majd én magam húzom le a pizsinacimat, csupasz popsival visszacsüccsenve ölébe. Ő még alsónadrágban van, abban amiben kiszaladt a tengerpartra. Kezecskéimet a második szívként dobogó farkincámra szorítom, hogy ne lássa, arcom lángol. Halk kattanást hallok, ahogy kinyitja a folyékony szappan flakonját, és a hátamra simogatja a finom illatú habot. Minden érintése bizsergető hullámokban áramlik szét bennem, és egyik kezemet a számra szorítom inkább, nehogy felnyögjek hangosan. Úgy szégyellem magam! Saját magát is bekeni szappannal, és a víz a kád aljában egyre sötétebbé válik a sok homoktól ami leázik rólunk. Mi meg csak ülünk a kádban közben, mint két gomba. Egy kisebb meg egy nagyobb.
- Megmosod a hajam? - dörmögi lágyan. Élénken bólogatni kezdek, de nem merek megszólalni, félek hogy valami nagyon érdekes hangot produkálnék... érzem derekamnál alsónadrágjában, hogy az ő... szóval hogy az ő... Mocorgok kicsit, és felnyikkanva szorítom össze szemecskéimet. Az én farkincám már nagyon lüktet... egy rossz mozdulat, és... és...
- Tessék.
Kinyitom szemeimet, és erős kezét pillantom meg, benne egy kék samponos flakon. Néhány másodpercig gondolkodom, melyik kezemet tegyem szabaddá, végül a számat fogó mellett döntök, és halkan pihegve veszem el tőle. Na és most? Most...
- Fordulj velem szembe, mert így nehéz lesz.
- J-jó... - bólintok, de nem merek megmozdulni. Ha... ha megfordulok... meg... meglátja... Nem szeretnék neki csalódást vagy bosszúságot okozni... azt nem élném túl... Talán dühös is lesz... Jaj az én gonosz, gonosz, gonosz... bigyóm.
Nem tudok aludni.. mégha megnyugtat is a tudat.. hogy mellettem van.. és nyugodtan szuszog.. arcát a mellkasomba temetve.
A világítótorony fénye.. ahogy végigvonul a parton.. a sekély vízben halak ugrálnak.. és kagylók csillognak. Elmélázva figyelem a vizet az üvegen át.. miközben a haját simogatom.
Aztán egyszercsak.. ahogy a fénypászma elsüvít a parton.. egy árnyékot látok.. egy alak a sötétben.
Csak nem..?
Megvárom amíg újra körbefordul a prizma és a fény újra megvilágítja.. akkor már pár méterrel előbb jár. Lassan oson.. akár a vadállatok. Sötét.. fekete ruháját elnyeli az éjszaka.
Máris megtalált volna? Az lehetetlen.
Óvatosan csusszanok ki mellőle. A táskámban kotorászva jövök rá.. hogy nem hoztam magammal fegyvert.
Hát ez remek.
Az ablakhoz lapulok.. figyelem ahogy elér a kocsiig.. majd körbejárja. Kezem ökölbe szorul.. ha arra gondolok mire készül.
Az a szemét.
Micuki felriad a zajra.. és álmosan pisligva fordul felém.
- Akito-san…
- Micuki.. maradj itt. El ne mozdulj érted? – kötöm a lelkére, és már rohanok is lefelé a lécspőn.
Ha kell puszta kézzel szedem darabokra azt a szemetet. Nem elég hogy a két gyerekét és a feleségét megölte.. most rám fáj a foga.. és Micukira.
Honnan tudhat róla? Hide szerint.. tudja. De honnan?
Futok a parton.. ő pedig mikor meglát nekiiramodik.
Biztosan azt hiszi van nálam pisztoly, de az összes dolog ami rajtam van az az alsónadrág amiben alszom.. és ez az elemi düh bennem.
Nagyon gyors a szemét.. van jópár méter előnye.. mégis csökken közöttünk a távolság.
A tenger morajlik.. mintha zúgolódna a látottak miatt.
Aztán mikor már csak pár méterre vagyok tőle.. egyszer csak megáll.
Rávetem magam.. ütésem pont az állát találja el.. amitől a földre esik. Megvillan a kezében valami.
Egy kés. Naigen.. ő azt szereti.
Hangokat hallok.. Micuki közeledik kiáltozva.
- Micuki.. maradj ott. – ordítom. Egy pillanatra fordulok csak félre.. ő pedig ellök.. kése végigvágja a mellkasomat. Sziszegve vágódom el.. még reflexből elkapom a bokáját.
Ütném ha tudnám.. de kapálózik. Gyomrom találom.. ő pedig belém rúg.
Tovább fut.. nem tud elmenekülni előle.. Micuki.. neee…
Elkapja a karját.. kezében megvillan a kés.. de valahogy sikerül kiszabadulnia.
- Micukiii.. fuss… - kiáltom neki.. miközben mellette termek és igyekszem kicsavarni a kezéből a kést.
Vér cseppen a homokra.. ahogy a kezem megvágja a kés.. de akkorsem eresztem.
Hogy az a rohadt.
- Kiscica.. – vigyorogja felé pillantva.. én pedig hátharúgom. De újra felkel. Utánakap..de nem éri el, mert a ruhájába csimpaszkodom.
Megragadja a hajam és annál fogva ránt rajtam egyet, én pedig olyan erővel ragadom meg a kezét hogy az reccsen egyet, és kiejti a kezéből a kést.
Vérben forgó szemekkel mászik felém.. én pedig a földre teperem és ütni kezdem. Azt hiszem betörhetett az orra.. mert a kezem csupa vér.
Te szemét.. hogy dögölnél meg.. te állat.. te rohadék.. – morgom, minden szavamnak egy ütéssel adva hangot.
Közben látom hogy többen szaladnak felénk.. karok ragadnak meg és lerántanak róla.
~ZENE VÉGE~
Még akkoris kapálózom mikor Hide parancsnok int hogy szedjék össze.. már ami maradt belőle.
- Micuki felhívott minket. – magyarázza miközben a mentősök nekemesnek.
Őt keresem a szememmel de sehol sem találom. Nem csoda.. rémes lehetett. És aztán aztis végignézni.. mekkora vadállat vagyok. Most aztán.. még tőlem is rettegni fog.
***
Nemsokkal később néhány ragtapasszal felszerelkezve (szerencsére csak megkarcolt a penge), sétálok a járőrkocsihoz. Ő ott áll.. épp az egyik kollegának diktál valamit.. aki szorgosan írja.
Hihetetlen.
- Hogy lehettél ennyire felelőtlen? Mikor eljöttem hozzád figyelmeztettelek de te fegyvertelenül mentél neki. Hívnod kellett volna minket.. nem hősködni.
- Kirándulásra készültem.. – motyogom. - .. nem késelésre. Nem alszom fegyverrel..hacsak nem muszáj.
- Legalább a fiúnak volt lélekjelenléte felhívni minket. – torkoll le. Tudom megérdemlem. És aztis.. ahogy rám fog nézni...ezek után.
Egy örjöngő gyilkos.. épp elég egy embernek egy életre.. neki kettő is jutott.. hála nekem. És akkor még.. énis…
Hahh..
Őszintén csodálkozom.. mikor hozzám sétál. De azon mégjobban hogy a következő pillanatban nekem vágódik.. és hüppögve fúrja arcát a mellkasomba.
- Micuki…
- Úgy féltem…
- Sajnálom.
- Úgy féltem hogy bajod esik.
Na erre aztán végképp nem tudok mit mondani. Engem.. miattam…
Engem féltett? Mikor az a szemét.. akár őtis megölhette volna. Óh istenem..
- Sajnálom.. ez hozzátartozik.. ahhoz ami vagyok… - simogatom meg a fejét.
Miközben a technikusok a helyszínt biztosítják mi leülünk a vízpartra. Messziről még idelátszik a villogó piros-kék fény.. a járőrkocsik tetejéről.
- Ezért mondtam hogy.. féltelek.. magamtól.. és attól ami velem jár. Nem ezt érdemled… - sóhajtok halkan.
- Akito-san.. én..
- Cssss ne mondj semmit. – teszem a szájára az ujjam, majd a következő pillanatban.. már az ajkam van a helyén.
Igyekszem zaklatott álomba üldözni magam, a történtek után aligha hiszem hogy tudnék aludni hogy itt van mellettem, mégis sikerül.
Aztán már csak érzésekre emlékszem.. ahogy szorosan hozzámbújik az éjszaka közepén.
- Micuki…
***
Reggel aztán korán felébredek.. és figyelem ahogy alszik.. békésen.. a virágmintás takarón. Mosolyra húzódnak az ajkaim.. és már szinte sajnálom hogy fel kell keltenem. Elnézném még így.. nagyon sokáig.
Viszont mielőtt kísértésbe esnék inkább kikelek mellőle… és a konyhába vonulok reggelit készíteni. Hajamat egy copfba fogom, és átdobom a vállam felett, mikor végigsimítok rajta veszem csak észre a belefont apró fonatokat.
Szóval akkor..mégsem aludt.. azaz nem sokat.
Sóhajtva csóválom meg a fejem, majd folytatom a pakolászást.
***
- Ébresztő álomszuszék.. – súgom a fülébe, ő pedig édesen grimaszol egyet, és magára húzza a takarót.
- Mrrwrhmm..
Hogy mondod? Jólesően kuncogok rajta, majd azért megkérdezem: - Hasadra süt a nap, Micuki. Meddig óhajtasz még aludni?
- Sokáig... – jön a válasz folytottan a párnából.
Mosolyogva húzom le róla a takarót, majd nekiállok csikizni, mire ő kacsagva rándul össze.
- Jó reggelt. – mosolyodom el mikor látom hogy a szemeit dörzsölgeti.
- Jó reggelt... – feleli, majd felágaskodik hozzám, és egy futó puszit ad.. a számra. Egy pillanatra úgy maradok, majd megrázom magam és kiterelem reggelizni.
***
Már a tejeskávénál tart.. vagy még..?
Elmélázva kenegetem a zsömléket vajjal, majd vékony sonkaszeletek teszek rá, és egy-egy paradicsom szeletet.
- Na és miért nem tudtál aludni éjjel? Horkolok talán? – kérdezem mosolyogva, a kérdés mégis komoly. Talán rémálma volt.. megint?
- Miből gondolod, hogy nem aludtam? – pislog rám ártatlan szemekkel.
Felemelem az egyik hajfonatot kibontott hajamból, majd elengedem mire az visszahullik a mellkasomra.
- Nem kevés idődbe telhetett ezeket megalkotni. Szóval? Nyomaszt valami? – kérdezem.
Lehet hogy.. elrontottam mindent.. azzal hogy..
Hahhh.. – sóhajtok egy hatalmasat. Remélem azért nem. Igazán sajnálnám ha azért mert..
Lehajtja a fejét és bögrében barnálló tejeskávét fixírozza. Hmm nem lesz így jó.
- Micuki.. – kezem az övéire kulcsolom, együtt fogjuk a bögrét. - Nézz rám. Mi a baj?
Az ajkába harap, mintha mondani akarna valamit.. de aztán.. mégsem.
- Megijesztettelek azzal amit tegnap veled csináltam...? Ugye...? – teszem fel a kérdést.. ami nyomaszt.
Megrázza a fejét.
- Én csak...
- Hm?
- Semmi...
- Micuki... Hallani szeretném, mi a baj. Látom rajtad, hogy van valami... Tudod jól, hogy nekem mindent elmondhatsz. – bíztatom halkan.
- Az öledbe ülhetek? – kérdezi rám pislogva.
Elmosolyodom. Hogy lehet még ilyenkor is.. ennyire.. édes…?
- Hát persze.
Átül az ölembe, fejét a mellkasomnak támasztva kezd el beszélni.. miközben ujjaival a hajamat babrálja.
- Nem tudom elmagyarázni Akito-san... mert nem értem én sem. Csak annyit tudok, hogy nem akarok mást, csak veled lenni. Túlságosan is...
Megcirógatom a haját. Oh te.. butus.. ha tudnád… énis mennyire.. ezt akarom.
Sokáig nem szól semmit. Én sem. Mit is mondhatnék.. hogy a vonzalom amit iránta érzek.. kezd túlnőni azon a barátságon amit kezdetben elképzeltem? Hogy féltem őt.. magamtól.. az élettől amit élek.. a csalódástól.. az aggodalomtól? Hogy félek azok után amin keresztülment.. sok lenne még neki.. mindaz amit iránta érzek? Ezt így nem mondhatom ki… nem…
A csöndet végül mégis én töröm meg, mikor látom hogy nem tud mit mondani.
- Én is így érzek. – felelem halkan, hiszen igaz.. csak.. a valóság ennél sokkal de sokkal bonyolultabb.
Óvastosn nyúlok az álla alá.. azt akarom hogy rám nézzen.. lássam a szemében hogy valóban így gondolja.. és igen.. sőt még több is…
Mikor lehajolok hozzá ő az aki elébe siet a csóknak.. bátortalanul és sután.. mégis már ettől az apró mozdulattól olyan elemi erővel tör rám a vágy hogy alig tudom türtőztetni magam.
Micukii.. hrr…
Ezt a mohó.. édes csókot.. ami miatt úgy remeg a karjaimban.. valahogy nem akaródzik megtörni. Majd mikor egy pillanatra elengedem hogy levegőt kapjon.. keze végigsimít a nyakamon.. érzem hogy elvesztem. Mohón vetem magam az ajkaira.. felmordulok ahogy beleremeg a mozdulatba..
Ahh jézusom.. hihetetlen.
Kis kezei nekem feszülnek.. én pedig kezem a tarkójára csúsztatva tartom meg a fejét.. miközben nyelvem vadul kergeti az övét. Felmorranva harapok gyengéden az ajkába. Olyan puhák.. olyan finomak..
Aztán észbe kapok.. ez talán.. a nemtetszését akarta kifejezni.. – jut eszembe ahogy a mellkasomnak feszülő kezeire pillantok. Megint a frászt hozom rá.. fenébe!
Sóhajtva engedem el.. kipirult arcában gyönyörködve. Viszont arcom most egészen komoly. Azt hiszem.. kicsit elragadtattam magam. Nem szabadna.. Micuki nem érdemli meg..
Valószínűleg amúgysem tudna mit kezdeni azzal a vad vággyal amit iránta érzek.. csak megrémíteném. Hahh..
Megköszörülöm a torkom és felállok, visszaültetve őt a székre.
- Khm... Fejezd be a reggelit, mindjárt jövök, csak összepakolok néhány dolgot még az útra.
Huss. Akito el.
***
Sóhajtva csukom be magam mögött az ajtót. Édes istenem.. még mostis szinte égnek az ajkaim ahol hozzáértem.
Nem.. nem tehetem ezt. Nem akarom halálra rémíteni. Na.. nyugi… nyugalom..
***
Mikor kicsit lenyugodtam a konyhába veszem az irányt. Az én cuccaim ígyis be vannak csomagolva, csak be kell dobnom a táskát a csomagtartóba.. viszont ahogy látom… nem evett egy falatot sem.
Becsomagolok hát pár szendvicset.. hátha azért később megjön az étvágya.
Lassan megérkezik őis.. finom szappan és fogkrém illat lengi körbe, én pedig lopha szívom be az illatát ahogy a zacsi fölé hajol hogy megnézze mit csomagoltam.
***
Nemsokára már a kocsiban is ülünk.. ő pedig izgatottan faggatna.. hová megyünk.. hogy néz ki az a hely.
- Majd meglátod. –felelem titokzatosan mosolyogva.
- Jaj olyan vaaagy...
Nevetve borzolok fél kézzel a hajába, miközben másik kezemmel tekerem a kormányt.
- Talán két óra és ott vagyunk.
Egy órával később már hallom is.. úúúgy tudtam.
- Akito-san...
- Hm?
- Éhes vagyok.
Hehe.. lottóznom kellene.
Kikotrok a táskából egy szendvicset és átnyújtom neki.
- Mivel hozzá sem nyúltál a reggelidhez, gondoltam hogy erre szükség lesz. – felelem kacsintva, mikor megállok a pirosnál.
Fél órát vezetek még.. mire feltűnik az autóút mellett az óceán. A hullámok fehér tajtékot vetnek a fövenyre.. most egész sötétkék a víz.. szürke felhők úsznak az égen. Ez a látvány.. valahogy mindig megnyugtat.
- Nézd, nézd! Egy világítótorony! Nézd! – kapaszkodik a karomba mikor leparkolom a kocsit egy, a parttól nem messze lévő parkolóban. - Ugye megnézzük? Légyszi!
- Hát persze. – mosolyodom el, majd meglepődöm.. mikor hozzám hajol és boldogan lehell puszit a számra. Mmm.. eperlekvár..
Évezkedve nyalom végig a száját. Nemcsak az eper.. őis csodálatos.. mmmm..
Ujjai a ruhámba markolnak.. érzem ahogy megremeg ahogy végigcirógatom ajkait a nyelvemmel.
- Micukih.. – sóhajtom halkan, majd felkapom a hatalmas sporttáskát a csomagtartóból. – Khm… menjünk.
***
Végigsétálunk a tengerparton.
Úgy érzem a hűs tengeri szellő kifújja belőlem a gondokat.. a bevetések szörnyűségeit, a bűntudatot.. és a többi rossz érzést.
Csak ez a jó érzés marad.. hogy élvezem.. minden percét.. amit vele tölthetek. Ez már nem kötelességtudat.. nem segíteni akarás.. rég nem „segíteni akarom”.. hanem.. hihetetlen módon már attól boldog vagyok ha a közelében vagyok. Mi ez ha nem az.. ami sz-el kezdődik és m a vége.
Aztán mikor elered az eső.. derült égből.. ahogy az a tenger mellett szokott.. gyorsan kézenfogom és magam után cibálom a világítótorony felé.
Csodálkozik, mikor kulccsal kinyitom az ajtót.. és megpillantja a lépcsőt.
- De…
- A torony az enyém. A nyaralóm odafent van. Innen belátni az egész partot..azért választottam ezt. – magyarázom mosolyogva. – Na de.. nyomás fel.. mert megfázol.
Becsukom az ajtót.. és a táskával birkózva követem őt fel a toronyba.
A hatalmas prizma ami szórja szét a fényt éjjel a parton.. legfelül van.. a tetőtérben.. alatta egy kör alakú helység.. ami úgy van megcsinálva hogy körben ablakokkal.. és egy beépített körkanapéval amire összevissza rengeteg párnát dobáltam mikor utoljára jártam itt.
Az üvegen most az esőcseppek folynak lefelé.. a nap átsüt a felhők között.. és a tenger fölött szivárvány jelenik meg.
Ő az üveghez tapadva csodálja a kilátást…míg én lepakolom a cuccokat, majd mellé telepedek.
- Olyan szép… - mondja mosolyogva, majd elpirul ahogy rámnéz. Hát izé.. kissé eláztam. De te is.
Kerítek egy takarót és bebugyolálom vele.. hogy csak a feje látszik ki, majd lemegyek egy fél szintet a lécspőn.. a miniatűr konyhába.
Azt hiszem hagytam itt.. mit is.. jah igen.. forrócsokit. Megtalálom a zacskót.. és míg a tejet melegítem, eszembe jut.. milyen rég jártam itt.. úgy, hogy nem lelkileg összetörve.. megnyugvásra használtam ezt a helyet. Általában a nehezebb bevetések után.. kell egy-két nap mire összeszedem magam. Ugyan megszoktam már.. hogy a munkám során.. emberek halnak meg.. de ez olyan amin az ember sosem tud csak úgy átlépni. És ez a táj.. ez a hely mindig megnyugtatott.
- Akito-san.. Akito-san.. – hallom a hangját. Kétségbeesetten kiáltozik.
Csapot-patot eldobva rohanok hozzá, és rettenetesen megkönnyebülök mikor látom hogy semmi baja.
- Mi a baj?
- Nézd. – nyomja az ujját az üveghez.
Odalent a parton.. nem messze innen. Egy hatalmas testet sodort partra a víz. Egy delfin?
- Segítenünk kell neki. – mondja, és már szalad is lefelé.
- Micuki.. – kiáltok utána.. de hiába. Így rohanok énis utána.
Mire odaérek már ott térdel a sárra avanzsált homokban.. és simogatja. Igen az.. fehérdelfin. Talán az egyik áramlás sordorhatta partra. Azt gondolná az ember hogy a bajbajutott állatok veszélyesek lehetnek..de ez.. úgy tartja oda a fejét neki.. mintha egy kiskutya volna.
Fél tonnás kiskutya.
***
A víz az arcunkba folyik.. míg erőlködve próbáljuk visszanyomni a vízbe. Karomon megfeszülnek az izmok ahogy lökök rajta egyet, már térdig a vízben állok, de még mindig túl sekély a víz.
- Ne félj.. – kiabálja neki.. túlkiabálva az esőt.. és a szél süvítését, miközben teljes erejéből nekifeszül hogy kiszabadítsuk a homokból. Centiméterenként csúszik előre.. már alig látok a szemembe folyó esőtől.. hajam az arcomba tapad.. a víz felcsap a mellkasomig.
Aztán egyszer hirtelen csap egyet a farkával és beljebb löki magát.
Micuki boldogan neveti el magát.. és hátraesik a lendülettől. Illetve csak esne.. de én megfogom.
A delfin csettint egyet azon az éles hangon amivel ők kommunikálnak.. majd közelebb úszik.. amennyire a víz sekélysége engedi. Feje már szinte a lábát érinti.
- Szívesen. – felelem mosolyogva, hiszen.. tényleg olyan mintha megköszönné.
Mosolyogva figyelem ahogy elúszik.
Mire kiérünk a vízből az eső is eláll.. és kisüt a nap a felhők közül. Csurom vizes a ruhánk.. de jókedvűen sétálunk a világítótorony felé.. amikor egy fekete autót látok lefékezni az enyém mellett a parkolóban.
Hófehér inges alak csapja be a kocsiajtót.. hunyorog a fényben, miközben a partot pásztázza. Na ne…
Remélem nincs baj. Mert elméletileg szabadságon vagyok. És ő nem szokott csak úgy felkeresni.
Micuki meghúzogatja a ruhám ujját.. miközben azt figyelem ahogy közelebb sétál.
- Baj van.. Akito-san..?
- Remélem nincsen. – felelem, miközben Hide átverekszik a homokon.
- Szia..bocs. A kollegák mondták hogy valószínűleg itt vagy. Beszéltél róla hogy ki akarsz jönni.
Bólintok.
- Baj van? –kérdezem komolyan.
Ránéz Micuki-ra mintha nem előtte akarná mondani. Ha munkával kapcsolatos akkor talán nem is kéne.. ám ő közbeszól:
- Semmi baj. Erős vagyok.
Bólint, mosolyogva. Szemüvegén megcsillan a napfény.
- Emlékszel a késelős gyilkosra?
- Arra a koreai fickóra aki kinyírta a gyerekeit? – kérdezem, miközben érzem hogy Micuki keze a tenyerembe csúszik.
A főnök lassan bólint.
- Mi van vele?
- Kiengedték.
- Mi van??? – kérdezem megrökönyödve. – Az a pasas közveszélyes.. az meg hogy lehet?
- Gondolom jó ügyvédje volt. Vagy lefizette a bírót. Már ráállítottam a korrupcióellenes csoportot.. Akihiko-ék ki fogják deríteni ha a bíró a ludas. De nem ez a lényeg. A fickó szabadlábon van. És téged akar. Jobb lenne ha egy időre..
- Nem fogok elfutni. – felelem morogva.
- Tudod hogy ismeri az arcod. Ha nem tépi le a maszkod nem lenne baj. De így.. – Micukira pillant. – Veszélyben vagytok.
- Nem félek. – feleli vékony hangon mellőlem..olyan eltökélten amilyennek még nem hallottam.
- Micuki.. –pillantok rá aggódva. Ebbe talán.. nem kéne belekevernem. – Talán mégis jobb lenne ha..
- Nem akarok egyedül maradni. – néz rám szomorúan. – A nénikém elment..
- De szólhatok neki.
- Melletted biztonságban érzem magam.
- Mellettem vagy most a legkevésbé biztonságban. – sóhajtok.
- Nem érdekel. – feleli megszorítva a kezem.
- Nahát.. nahát. – mosolyodik el Hide. Váltunk egy sokatmondó pillantást, majd folytatja amibe belekezdett:
- Beköltözhetnétek az egyik túszoknak fenntartott házba.
- Nem kösz. – felelem.
- Ahogy gondolod. – sóhajt gondterhelten. – De légy készenlétben. A fiúkat már ráállítottam a fickóra.. egy rossz lépés és visszakerül a sittre.
- Még valamit. – állítom meg mikor meg menni készülne. Visszafordul és rámpillant a válla fölött.
- Te nem veszel részt az akcióban.
Felvont szemöldökkel sandít rám. Neki mint rendőrfőnöknek..amúgysem szabadna.. de nekem jobb okom van rá.
- Mert akkor.. neked kell vigyáznod rá.
Végignéz rajtunk.. majd bólint.
Sóhajtva tartom arcom a hűvös szélbe.
- Akito-san.. – hallom a hangját magam mellől. Kezem a vállára teszem.. és letérdelek hozzá.. hogy egy magasságban legyen a fejünk.
- Ne félj Micuki.. nem engedem hogy bárki egy ujjal is hozzádérjen. – suttogom, miközben arcom puha hajába temetve ölelem át. Érzem testének alig érezhető remegését. Jó volna azt gondolni hogy csak fázik.. és nem a félelem miatt remeg.
Remek Akito.. megint tönkreteszel mindenkit magad körül.
- Semmi baj...én csak... azt hiszem túlságosan is féltelek - dörmögi mély hangján.
- De...én...én nem... miért...? - dadogom értetlenül. Mitől félt? Én is szeretném ha megcsókolna... Nem értem.
Magához ölel, szívecském hevesen vergődik bordáim között, ahogy hozzábújok, arcomat a mellkasán tekeredő szőke hajtincsekbe fúrom.
Ujjai tarkómat és nyakamat cirógatják finoman, minden mozdulatára bizsergető hullámok csorognak végig gerincemen, egészen az ágyékomig.
- Túlságosan fontos vagy nekem ahhoz, hogy megrémítselek és elveszítselek miatta... - suttogja.
- Nem értem... - miért ijednék meg egy csóktól?
- Nem baj - zárja le témát. Hát jó...
Aztán tévézünk. Nincs is ennél jobb, így összebújva bámulni a zajládát. Elkezdődik egy film, amit már láttam, de tök jó. Akito-sannal csevegek közben, próbálom elterelni a figyelmemet finom illatáról, és bőrének melegségéről, de áááá a fenébe, hát nem megint arra figyeltem?
Már megint fáj a farkincám... ez így nem lesz jó. Próbálok másképp ülni, de már mindenhogy fáj.
- Mi a baj...? Micuki... - hallom meg hirtelen a mély hangot, és mozdulatlanná dermedek. Hű ha észreveszi, az nagyon ciki lenne.
- Semmi - vágom rá azonnal, és próbálok megnyugtatóan rámosolyogni, remélem sikerült. A jelek szerint nem.
- Nyugodtan elmondhatod - ül közelebb, ágyékom, mint egy második szív, dobban egyet és még fájdalmasabban kezdi feszíteni nadrágomat.
- Nem érzed magad hogy itt vagyok? Szeretnéd ha inkább hazamennék?
Halálra rémülve kezdek hadonászni kezeimmel.
- N...neem, nem dehogy! - majd felszisszenve görnyedek meg egy kicsit.
- Micuki, fáj valamid? - Na tessék, most megrémítettem. Olyan szerencsétlen vagyok! Nem hiszem el! Ő valamit magyaráz az edzésről, én pedig legszívesebben az öklömbe harapnék kínomban, amikor közelebb hajol és szőke haja előrehullik egy végtelenül izgató és lassú pillanatban.
- Nem...ööö... Nem, semmi komoly - rázom meg buksimat, arcom szinte ég a szégyentől. Komolyan, hogy lehetek ennyire...?!
- Azért mégis az, ha fáj. - Megfogja a kezemet, újabb kíntengert kiváltva ezzel. Na jó, ebből elég. Kirobogok a fürdőszobába, a csodálkozva pislogó Akito-sant faképnél hagyva.
Megnyitom a hidegzuhanyt, lecibálom magamról a ruháimat. Felszisszenve pillantok le péniszemre. Még soha nem volt ennyire kemény...
A hidegvíz végigmarja egész testemet, és felszisszenek.
- Micuki jól vagy? - hallom az ajtón túlról. Kimakogok valamit.- Micuki nyisd ki az ajtót!
Azt... azt nem lehet.
- Micuki mi a baj? Ugye tudod, hogy engem egy ajtó nem tart vissza?
- ...nem ér... - nyögök fel csalódottan. - A hidegvíztől eddig mindig...
De most nem hatott. Úgy áll mint a cövek, és egyre jobban fáj.
- Micuki...
Felkapom a fejem.
- AKito-san.. kérlek ne gyere be...!
- De mi a baj Micuki? Rosszul érzed magad?
- Ööö... én nem...
- Kérlek.
Hát ennek már nem mondhatok ellent, ezt a hangsúlyt még nem hallottam tőle. Magamra kapok egy köntöst, és óvatosan kinyitom az ajtót. Ahogy megpillantom őt, az ajtófélfénak támaszkodva, karba tett kezekkel... és hosszú szőke haja előre hullik... szemei csillognak... Összerándul az altestem, ismét fájdalmas lüktetésbe kezd farkincám. Legszívesebben feljajdulnék... és a testem összes maradék vére az arcomba tódul ráadásul...
Letérdel elém, közel, túl közel... ajaj...
- Micuki... Mitől vagy csurom víz? - Hangjában hallható aggodalomtól összeszorul a torkom. Nem akarom hogy így nézzen, én csak mosolyogni szeretném látni, és most miattam kénytelen aggódni. Jaj olyan szerencsétlen vagyok! Muszáj neki elmondanom, mielőtt még jobban megijesztem. Mindjárt elbőgöm magam, komolyan...
- Én... én...csak... - görbül sírásra szám. - Ígérd meg hogy nem nevetsz...
- Bármit megígérek, csak mondd már. Mi a baj?
Én nem tudom ezt szavakba önteni, képtelen vagyok rá, úgyhogy inkább megfogom nagy és erős kezét, és merevedésemre vezetem a tenyerét. Jobban nem tudnám elmondani, még ha az érintéstől már csillagokat is látok...
Figyelem ahogy égkék szemei csodálkozva kikerekednek, majd kirobban belőle egy jóízű, hangos nevetés.
- De megígérted! - ugrok rá durcásan, és mellkasát püfölöm (nem erősen), majd lebirkózom az ajtón túli szoba szőnyegére.
Lecsillapodunk, és ő ismét felmosolyog rám, hogy újabb fájdalomhullámot indukáljon altestembe, pláne amikor megsimogatja buksimat is.
- Semmi baj. Nem rajtad nevetek, csak annyira örülök hogy nincsen semmi komolyabb bajod...
- Hát ez nem elég baj? Valami baj van velem...azt hiszem...
- Dehogy van. Ez teljesen természetes. Velem is előfordul.
Csodálkozva pillantok le rá.
- Tényleg? - Biccent. - De ez... olyan...kellemetlen. És fáj is... - szipogom, és gyönyörű hajára terelem zavartan tekintetem. Már a látvány is, ahogy az aranyszőke hajzuhatag a szőnyegen szétterül... aú. Megcirógatja az arcomat, és felül. Légzéstől emelkedő és süllyedő mellkasa az enyémhez ér, amitől az alsó gonosz dobban egy fájdalmasat ismét.
- De van annál sokkal jobb módszer mint hogy hidegvízben áztatod magad. Ezzel csak annyit érsz el hogy még össze is szedsz egy jó kis tüdőgyulladást.
- Mit... mit csinálsz olyankor?
Felkanalaz a földről és megnyugtatóan mosolyog rám.
- Megmutatom, ha te megmutatod a szobádat.
Megkönnyebbülten vezetem oda, és ajkamat rágcsálva figyelem ahogy körbepillant. Megcsodálja a serlegeimet és az érmeimet is, büszkén elmosolyodom. Alapos megvizsgálásra kerül a berendezés, a könyveim, a fényképek...
Barátaim láttán elszomorodom, de ő mellém lép és kiveszi a kezemből az egyik képkeretet. Nem is emlékszem mikor vettem a kezembe, de hát mostanában gyakran veszem észre, hogy olyan dolgokat művelek, amiket észre sem veszek. A pszichiáter szerint ez normális, nem kell aggódnom miatta, majd elmúlik. Az érzelmek vezérelte mozdulatok ezek.
Elterelem gondolataimat, és felpillantok rá. Tekintetétől, mosolyától és illatától mindent szinte félresöpör egyetlen egy érzés...
Végigsimítja karomat, és bizsergető borzongás fut végig rajtam. Olyan komolyan néz le rám, tekintete szinte égeti a bőrömet...
- Tudod... Mamó a macim... az a régi ott az ágyamon... nagyon öreg már - hadarom mélyen elpirulva, magam sem tudom miért jött rám ez a szómenés... de valahogy olyan kínosan érzem magam... - Még pici voltam, amikor lenyeltem az egyik szemét...
Nevetve dől az ágyamra, és én óvatosan mellé ülve hajolok fölé.
- Most biztosan kis ostobának hiszel... - biggyed le ajkam. Szörnyen gyerekes vagyok, ha zavarba hoznak...
Felmosolyog rám, gyengéden félresimítva egy hajtincset a homlokomból.
- Miből gondolod? Sosem hittelek ostobának.
Ujjai tarkómra siklanak, apró körökkel cirógatva érzékeny fejbőrömet, újabb borzongáshullámot kiváltva vele. Lehúz magához egy újabb finom csókra, és én erőtelnül zuhanok rá, szinte ráolvadok erős, izmos testére, akár a cukormáz a süteményre, annyira élvezem. Fogaival megharapdálja alsóajkam, és egy sóhajjal válik el tőlem. Mélyen elpirulva fúrom finom illatú nyakába arcomat, és szédelegve kapkodok levegőért. Istenkém... szétrobban az altestem, annyira fáj már, és én buta, még hozzá is dörgölöm, amivel csak tovább fokozódik az egész az elviselhetetlenség határait súrolva.
Vállamról lesimogatja a köntöst, ujjai szinte égetik a bőrömet. Lassan dönt a hátamra, és fölém kerekedve néz le rám. Világoskék szemei most egészen sötétek... mint két zafír...
Gyönyörű haja arcomba hullik, szaggatott légvételei már az enyémekhez hasonlatosak.
- Micuki... - hallom, és ahogy mondja... egy hatalmas lökéshullám árad szét altestemben. Majdnem felnyögök az édes kíntól.
Arra kér halkan, hogy csukjam be a szemem. Szót fogadok neki, és már érzem mellkasomon ujjait és hajának érintését, lélegzetének csiklandozását. Forró szája bőrömhöz ér, hajába markolva remegek meg. Ez... ahh ez csodálatos!
- Ahh... Ahhkito-sahhn... ez... ahh... - pihegem hangtalanul, próbálkozva azzal hogy neki is elmondjam, de belém reked a levegő, amikor ujjait megérzem fájdalmasan izzó péniszemen. Lassan, óvatosan simogatja, aminek örülök, mert már borzasztóan érzékeny.
Remegve élvezem amit csinál, és ijesztő feszültség kezd dagadni és nőni bennem. Félni kezdek... mégis... bízom benne. Tudom, hogy segít...
Kétségbeesetten kapaszkodom a takaróba, legszívesebben felsírnék, annyira feszít már belülről valami furcsa érzés... úgy érzem meghalok, ha nem történik valami velem... most azonnal...
Lábaim között egy forró, lüktető csomó hirtelen nagyra nő, és szétárad bennem, akár egy univerzum robbanása, elárasztva engem teljesen... a nagy feszültség pedig egy halk nyögéssel és különös de mégis csodálatos érzéssel árad ki belőlem...
Mintha a tejúton lebegnék a csillagok között...
Szívem olyan hevesen ver, mintha egy komolyabb versenyemen lennék, izmaim pedig még annál is jobban remegnek... Harapom szinte a levegőt, amely hirtelen olyan ritkává vált nekem...
Csak rácsodálkozva a világra és az újonnan megnyílt dimenziókra... felpillantok. Egyenesen Akito gyönyörű szemeibe, amelyekben gyengédség és még valamilyen más kifejezést vélek látni, de nem tudom felfogni... most nem... lebegek...
Sokáig pihenek az ölelésében. Nagyon jó érzés... szeretném ha örökre így maradnánk, de ő nem így gondolja.
- Kimegyek a ruháimért - dörmögi mély hangján, fejemet megsimogatva. Kelletlenül engedem el a vékonyka hajfonatot amit én fontam szép hajába.
- Rendben...
- Addig öltözz fel nehogy megfázz.
- Oké... - mégis csak a köntösben követem őt, mert nem akarok távol kerülni tőle egy percre sem. - Itt a szobád - mutatom neki az ajtót, majd kelletlenül csoszogok vissza a szobámba amikor kimegy a kocsihoz.
A fürdőben megmosakszom alulról, mert összemaszatoltam magam, és felkapok egy pizsit.
Mire Akito-san visszatér, én már az ágyán hasalok egy tányér nasival, és a vendégszoba kis tévéjén nézek valami vetélkedőt.
- Itt alszol? - kérdezi. Megilletődötten bólintok. Ez csak természetes nem? Elvégre együtt szoktunk. - Oké, mindjárt jövök csak megfürdök.
A vetélkedő véget ér, és ő még mindig bent van. Az ajtóhoz csattogva kopogok be halkan.
- Akito-san...
- Mindjárt megyek - szól ki, és én megnyugodva tipegek vissza az ágyba, fázósan dugva csülkeimet a takaró alá.
Pár perc múlva már jön is, finom friss illatot és némi párát hozva magával.
Elcseni a csokis meggyemet, és mosolyogva dől mellém.
- Arra gondoltam.. hogy nem kell itt töltenünk az egész hétvégét. Ha gondolod elmehetünk a nyaralómba. Az északi parton van.
- Olyanod is van? - pislogok rá felélénkülve.
- Igen. Szeretnéd megnézni? Bár hideg lesz holnap... de majd jól felöltözünk.
- Oké - biccentek. A meleg pulcsin ne múljon, van egy rakás a szekrényemben. Mellé bújok a jó melegbe, kihűlt lábaimat is hozzá szorítom, de nem veszi zokon. Sóhajtva lazulok el. Amióta Akito-san segített nekem, olyan bágyadt vagyok... kellemes zsibongás és fáradtság honol minden porcikámban... Neki köszönhetem.
- Köszönöm Akito-san... - motyogom félálomban, és ő megpuszilja a fülemet, amitől megremegek.
- Nincs mit - dörmögi. - Ahhoz képest ez semmiség amit te adtál nekem...
Mosolyogva simítom végig a derekamon pihenő alkarját, és kézfején hagyom kezemet. Valami forróságot érzek a torkomban...
*
- Most te jössz!
- Ne... kérlek ne...!
Felriadok, zihálva ülök fel hirtelen. A szokásos rémálom, de már nem sikoltozom legalább.
- Micuki... - mormolja egy álmos hang mellettem. Felé pillantok megriadva. Remélem nem ébresztettem fel... de szerencsére úgy fest mélyen alszik. Egyik karja még mindig a derekamon van, súlya hasamat nyomja, így visszahúzódom inkább hozzá, és még mindig enyhén remegve bújok szinte teljesen belé. El akarok veszni, felolvadni ezekben az erős karokban...
Elfelejteni mindent... mindent.
Még álmában is erősen ölel magához, mintha önkéntelenül is tudná, mire van szükségem. Boldog sóhajjal hunyom be szemeimet, és gondolataimba merülök. Végigveszek minden együtt töltött percet, felidézem mosolyát, mély hangját, csókjait. Ami közöttünk történik, több a barátságnál, és bár sok mindent nem értek, abban biztos vagyok, hogy még többre vágyom. Istenem, ha tehetném, örökre vele maradnék! De az biztosan sok lenne... Mégis, alig várom, hogy végre reggel legyen, és újra láthassam a szemeit ahogy rám néz, hallhassam mély hangját és mosolyában, törődésében sütkérezzek.
Ez a férfi... megmentette az életemet, de ez már mellékes. Nem hálát érzek, hanem igazi mély... ragaszkodást. Igen. Akito-függés. Létezik ilyen? A suliban, amikor a kábítószerezésről oktattak minket, mindig szóba került, hogy a függőknek sosem elég az anyagból. Nekem sem elég Akito-sanból sohasem. Több és több kell...
Nem vagyok normális... teljesen rátelepszem... pedig ez nem helyes. És ő...? Vajon mikor fogja megelégelni a pesztonka-szerepet? Hiszen van neki saját élete... és mégis olyan jó és kedves, hogy magára vállalt egy nagy gond-csomót, amit Micukinak hívnak.
Dörmög valamit álmában, és a hátára fordul. Oldalához simulva fektetem fejemet a vállgödrébe, ujjaim hajtincseivel játszadoznak. Aludni kéne, későre jár már, de nem megy... zúg a fejem a sok gondolattól.
*
- Ébresztő álomszuszék - hallom a mély, mosolygós hangot. Fejemre húzom a kispárnát. Álmos vagyok még... aludni akarok...
Kuncogást hallok, a takarót pedig egy határozott erő lehúzza rólam.
- Hasadra süt a nap, Micuki. Meddig óhajtasz még aludni?
- Sokáig... - motyogom a párnába, majd felkacagok ahogy csiklandozni kezd. Miután könnyesre nevettem magam, kidörzsölöm az álmot szemeimből és felmosolygok rá. Ez a tekintet és mosoly a legszebb ébresztő azt hiszem.
- Jó reggelt - dörmögi. Haját végigsimogatom, és azt a néhány vékonyka hajfonatot, amit éjszaka unalmamban gyártottam tincseiből.
- Jó reggelt... - Felemelkedem egy kicsit, és puszit adok mosolygó ajkaira.
- Mozgás reggelizni.
A széken ülve, lábaimmal dobolva a rádióból szűrődő kellemes zenét szürcsölgetem a tejeskávét, és őt figyelem közben. Lassú, kimért mozdulattal keni a zsömlét vajjal.
- Na és miért nem tudtál aludni éjjel? Horkolok talán? - kérdezi mosolyogva.
- Miből gondolod, hogy nem aludtam? - csodálkozok rá ártatlan szemecskékkel. Félmosollyal fogja meg a hosszú vékony fonatokat és meglebegteti.
- Nem kevés idődbe telhetett ezeket megalkotni. Szóval? Nyomaszt valami? - komolyodik el az arca, és leteszi a kezéből a zsömlét amikor lehajtom fejemet és a bögrémbe pislogok.
- Micuki... - Bögrére kulcsolódó kezeimet öleli körül nagy tenyereivel. - Nézz rám. Mi a baj?
Ajkamba harapva idegesen pillantok rá. Elkomorulva kérdezget tovább.
- Megijesztettelek azzal amit tegnap veled csináltam...? Ugye...?
Megrázom fejemet.
- Én csak...
- Hm?
- Semmi...
- Micuki... Hallani szeretném, mi a baj. Látom rajtad, hogy van valami... Tudod jól, hogy nekem mindent elmondhatsz.
Ajkamat rágcsálva biccentek.
- Az öledbe ülhetek? - kérdezem félénken és elpirulok. Olyan gyerekes vagyok, de én most akkor is erre vágyom, és mellette szörnyen önző tudok lenni.
- Hát persze - mosolyog rám kedvesen. Elengedjük együtt a bögrémet, és az ölébe helyezkedem, széles, izmos mellkasára fektetve fejemet, ujjaimmal zavartan babrálom hajtincseit és a fonatokat amiket én csináltam. Magához ölel.
- Szóval? - sürget halkan.
- Nem tudom elmagyarázni Akito-san... mert nem értem én sem. Csak annyit tudok, hogy nem akarok mást, csak veled lenni. Túlságosan is...
Megcirógatja a hajamat, de nem szólal meg, türelmesen várja a folytatást. De hát ez a baj! Hogy nem tudom folytatni, mert nem tudom mit mondjak!
A hosszúra nyúlt hallgatást végül ő töri meg.
- Én is így érzek - súgja halkan, államat felemelve. Mosolyog... még a lélegzetem is akadozik tőle, és ahogy lehajol hozzám, elébe sietek a csóknak. Karjaimat nyaka köré fonva, bénácskán, de bátran viszonzom a kis harapdálásokat és nyelvének simogatását.
Amit mondott, most olyan boldoggá tett... mintha kis pillangók röpködnének a mellkasomban, úgy csiklandoz belülről a boldog nevetés.
Felemeli a fejét, és arcomat cirógatja, de én mohón kapok ismét a szája után, folytatva a csókot. Nem elég belőle sohasem... semennyi... Mély morgással szorít erősebben magához, nyelve pedig határozottabban tör be a számba, szinte vadul. Forróság robban szét a testemben, gyomrom remegni kezd, péniszem pedig lüktetni. Ijedten rándulok össze, kezeimet mellkasának feszítve... Mi ez? Mi történik? Tarkómat megfogva szorítja jobban száját az enyémre, a következő pillanatban azonban hirtelen megszűnik minden, és zihálva válik el tőlem. Kipirultan, lihegve nézek rá értetlenül. Most nem mosolyog... Megköszörüli a torkát, és gyengéden visszaültet a székemre.
- Khm... Fejezd be a reggelit, mindjárt jövök, csak összepakolok néhány dolgot még az útra.
Magamra hagy.
Belekapaszkodom a bögrémbe, és uralkodom a kényszeren, hogy utána siessek. Amitől félek, úgy tűnik beigazolódni látszik... Már a gondolattól is görcsbe rándul a gyomrom.
Érintetlenül hagyva a tányéromat a szobámba sietek. Megtorpanok a vendégszoba ajtaja előtt, de erőt veszek magamon és inkább öltözni megyek.
Mire a fogmosást is befejezem és tiszta ruhában, pulcsiban megjelenek, ő már a konyhában csomagolja az ételt.
Melléállva figyelem, majd segédkezem is. Pár perc múlva már az autóban ülünk. Az előbbi jelenet már olyan távolinak tűnik, így ellazulva kezdem faggatni őt a nyaralóról.
- Majd meglátod - mosolyog sejtelmesen.
- Jaj olyan vaaagy... - dünnyögöm duzzogva. Mély nevetéssel borzol a hajamba.
- Talán két óra és ott vagyunk.
*
Egy órával később.
- Akito-san...
- Hm?
- Éhes vagyok.
Hátrakotor a táskák egyikében, és elővesz egy szendvicset.
- Mivel hozzá sem nyúltál a reggelidhez, gondoltam hogy erre szükség lesz - kacsint rám a piros lámpánál. Felragyog az arcom, és jókedvűen vetem rá magam a szendvicsre.
Csendben majszolok, és a tengerpartot meglátva fellelkesülök.
- Nézd, nézd! Egy világítótorony! Nézd! - teljesen bezsongva kapaszkodom a karjába. Nevetve parkol le, és én már tűkön ülök, vagy ezren. - Ugye megnézzük? Légyszi!
- Hát persze - válaszolja, és én már nyaka köré fonom karocskáimat, és adok neki egy lekváros puszit örömömben... Amiből csók kerekedik, ahogy lágyan végignyalja ajkaimat, és nyelvével megcirógatja az enyémet. Halk sóhajjal olvadok el a karjaiban... Jaj nekem...
A kocsinak dőlve várom, mikor nemsokára kisiet az ajtón. A haja még nedves, meg is jegyzem hogy meg fog fázni, de csak legyint és rám mosolyog.
Mosolyog.. megint.. én pedig azon kapom magam hogy jó volna az utat is nézni végre.. elvégre vezetek vagy mi.
Nemsokára haza is érünk, és a konyhaasztalon két cetli vár minket, az egyik nekem címezve. Instrukciók az ételekhez, hogy találok bizonyos dolgokat a házban, és hogy vigyázzak Micukira amíg ő távol van.
Hát azt hiszem.. ennél mi sem természetesebb.
A hűtőhöz lépek, hogy megnézzem az odakészített életeleket, amikről a papíron azt írta fel vannak cetlizve, és külön süteményt és készített.. nekem. Hát ez kedves.
Aztán kinyitva a hűtőajtót harsány kacagásban török ki.
Hát ez.. rengeteg..
- Ez egy hadseregnek is elég. - jegyzem meg nevetve, ő pedig vállat vonva feleli:
- Mindig ezt csinálja.
Hát..legalább a főzéssel nem kell vacakolnom. Úgysem főzök annyira jól.
Micuki elmegy elrakni az edzőscuccait, én nemsokára visszatér egy farmerben és pólóban. Még ebben is olyan karcsúnak tűnik, hogy alig tudom elkapni róla a tekintetem. Naa. Nem mágnes az.. csak egy karcsú derék.. csípő.. fenék..
Arggh fejezd már be!
Legszívesebben jól fejbevágnám magam.
Nekilátok a terítésnek hogy addig se őt nézzem. Segít, amivel megint közelebb merészkedik hozzám. Óh egek.
Hmm.. ennek nagyon finom illata van.. akármi is ez.
Leülünk enni. Mmm tényleg nagyon fincsi.
- Itt is alszol ugye? - kérdezi hirtelen, szemecskéivel rám pislogva, aminek ha nem akartam volna is az lenne a vége, hogy mostmár itt alszom, mert ennek aztán nem lehet nemet mondani.
- Ühüm. A cuccaim a kocsiban vannak még, majd behozom. - felelem lenyalva a kanálról az utolsó falatot.
Látom ahogy megörül neki, de nem szól semmit. Nem is baj.. beszélnek helyette a szemei.
A vacsora után tv-t nézünk. Csupa rombolás.. robbantás, tömegkatasztrófa, sikkasztás, politikusok, adótörvény.. áhh..
Micukit figyelem aki a szőnyegre telepszik.
- Nyújtanod kell? - kérdezem érdeklődve, de hülye kérdés, hiszen látom hogy azt csinálja.
- Kezdenek bemerevedni az izmaim. Hosszú kihagyás után sajnos előfordul. - feleli, a lábára hajolva szinte teljesen.
- Értem.
Figyelem ahogy csinálja.. a tv szinte nem is érdekel.. mégcsak nem is hallom.
Sporthírek közben, figyelem ahogy az égnek nyújtózva a karjait nyújtóztatja. Hát.. azok után a mutatványok után nem csodálom ha merevek kicsit az izmai.
- Segítsek? - kérdezem egy idő után, mikor látom hogy a végére el is fárad benne.
Bólint, én pedig a háta mögé térdelek és megpróbálom a földig nyomni. Hihetetlen milyen hajlékony.. milyen könnyedén lemegy spárgába.. és még most ez is.
Viszont most csak erőlködik.. ha nem lazítja az izmait még a végén megsebzi ez a nagy erőkifejtés.
- Erősebben.. - nyögi halkan.. orra már a szőnyeget érinti.
- Lazíts Micuki, különben semmit sem ér... - felelem nyugodtan.
- Tudom... csak eltunyultam, és a sok kihagyás miatt merevek még az izületeim... -feleli és.. csodák csodájára sikerül végre. Teste a szőnyeghez simul, majd könnyedén emelkedik fel, mosolyogva. Jókedvűen simítom végig a hátát.
Ahogy felnéz rám.... mosolyogva. Édes Istenem..
Legszívesebben itt helyben leteperném hogy aztán...
Észre sem veszem hogy nemcsak gondolom ám a dolgot, hanem cselekszem is, ő pedig úgy hagyja magát, mintha csak erre várt volna eddig.
Hihetetlen...
Végigsimítok az arcán.. puha hajába bújnak az ujjaim.. kezemet a tarkójára csúsztatva döntöm el a szőnyegen. Érzem karcsú testét magam alatt ahogy hozzá simulok... szemei tágra nyílva pillanatanak rám, de nem akar elmenekülni.. vagy ellenkezni.. valószínűleg fogalma sincs mit akarok tenni.
Akito.. nem tehetsz tönkre egy ilyen ártatlan.. gyönyörű fiút.. nem.. nem lehetsz ilyen..
Sóhajtva emelkedek fel róla, majd kézenfogva húzom fel.. azzal a mondattal hogy: - Gyere, kezdődik a film.
Ahh.. Akito te szerencsétlen..
Próbáloka tv-re koncentrálni..de érzem hogy engem figyel. Valószínűleg rájött hogy mit akartam tenni.. és most..
Érzem ahogy keze megérinti az enyémet. Ránézek mosolyogva.
Vagy mégsem?
Kis édes..
Mosolyogva ragadom meg a kezét, és húzom közelebb magamhoz. Jön is azonnal, bújik hozzám mint egy édes kiscica. Fejét a vállamnak támasztva nézi a tv-t őis.
- Sajnálom... nem tudom mivel bántottalak meg, ne haragudj... - szólal meg idő után. Csodálkozva pillantok rá. Mivan??
- Micuki... te azt hitted haragszom rád? - kérdezem értetlenül.
Apró bólintás.
Édes Istenem.. pedig dehogy.
- Dehogy haragszom - ölelem magamhoz, arcom a hajába fúrva. - Soha nem tudnék rád haragudni...
- Akkor miért nem...? - motyogja halkan.
Hát ez hitetetlenül édes. Azt hiszi haragszom rá azért nem csókoltam meg.. pedig csak meg akarom őt óvni..
- Semmi...
Figyelem ahogy elfordítja a fejét, bizonyára zavarban van, azért nem akar rámnézni. Hát ez édes..
Finoman az álla alá nyúlva fordítom magam felé a fejét, és rámosolygok.
- Semmi baj.. éncsak.. azt hiszem túlságosan is féltelek.
- De.. én.....én nem... miért..?
Miért? Hát ez bonyolult kérdés. Ha te azt tudnád.
Magamhoz húzom, állam a feje búbjára támasztva ölelem át szorosan. Nem mondhatom el neki.. nem árulhatom el ilyen nyíltan hogy belészerettem... hiszen..valószínűleg nem tudna vele mit kezdeni.. és csak megijeszteném.
Mélyet sóhajtok, ujjaim a selymes tincseket cirógatják hátul a nyakán. Érzem ahogy beleborzong. Milyen kis érzékeny...
- Túlságosan fontos vagy nekem ahhoz.. hogy megrémítselek és elveszítselek miatta.. - sóhajtom halkan.
- Nem értem.. - pillant fel rám.
- Nem baj. - felelem és visszatemetem arcom a hajába. Addig jó, amíg nem érted. Addig nem fogsz eltaszítani magadtól. Már az is elég volna, hacsak így melletted lehetnék. De persze.. én ennél sokkal többre vágyom.
Sokkal..de sokkal többre.
***
Nézzük a tv-t. Azaz.. ő a tv-t, és folyamatosan csicsereg róla.. magyaráz valamit arról hogy ezt a filmet látta a moziban, és hogy a végén ki fog derülni hogy a lány nem is a főhőst szereti, hanem annak a testvérét.
Én közben őt figyelem, de amikor észreveszi hogy nézem, zavartan ficeregni kezd. Nem húzódik el, csak nem tud nyugton maradni.
- Mi a baj.. ? Micuki.. - kérdezem, a reklám alatt, miközben épp a teáscsészéket helyezem el az asztalon.
- Semmi. - feleli gyorsan és rámmosolyog azzal „a nyugi minden rendben” mosollyal, amiről azonnal tudom, hogy épp az ellenkezője.
- Nyugodtan elmondhatod. - mosolygok rá, és leülök mellé. - Nem érzed jól magad hogy itt vagyok? Szeretnéd ha inkább hazamennék?
- N..neem. Nem dehogy. - kezd el zavartan hadonászni. Hallom ahogy halkan felszisszen.
- Nem..öö.. - kezd el mentegetőzni. - Nem.. semmi komoly.
- Azért mégis az ha fáj. - nézek rá kissé rosszallóan, mégis kedvesen.
Olyan vörös az arca mint a paradicsom. Vajon miért? Nem kell azt szégyellni ha valami fáj.
Megfogom a kezét, mire ő elhúzódik tőlem, majd a következő pillanatban felpattan és eltűnik a fürdőszobaajtó mögött.
Sietek utána, de magára zárta az ajtót. Odabentről vízcsobogást hallok.
- Micuki.. jól vagy..? - kérdezem bekopogva.
- Öh.. per..szehh.. - hallom odabentről.
- Micuki.. nyisd ki az ajtót!
Semmi válasz.
- Micuki.. mi a baj?
Még mindig csak a vízcsobogás. Mi a fenét csinálhat odabent? És ha rosszul van? Ha újabb pánikroham.. vagy valami szörnyű..
- Micuki.. ugye tudod hogy engem egy ajtó nem tart vissza? - kérdezem mostmár komolyan. Naná.. egy kommandóst egy acélajtó sem.. pláne nem egy ilyen vékony fa.
- ...nem ér.. a hideg víztől eddig mindig.. - hallom folytott hangú bosszankodását az ajtó mögül.
- Micuki..
Ijedt hangon válaszol. Csak tudnám mitől fél ennyire.
- Akito-san.. kérlek ne gyere be..!
- De mi a baj Micuki.. ? Rosszul érzed magad?
- Ööö.. én nem..
- Kérlek. - sóhajtom halkan, az ajtófélfának támasztva a homlokomat. Úgy néz ki ez működik, mert nemsokára nagyon lassan kinyílik az ajtó, és megjelenik benne ő.. egy szál köntösben.
Arca pipacspiros.. és mintha...
- Micuki.. - térdelek le elé. - Mitől vagy csurom víz? - kérdezem aggódva és köntöse hosszú ujjával letörlök egy kósza vízcseppet hófehér kulcscsontjáról. Istenem.. milyen gyönyörű...
- Én.. én.. csak.. - hüppögi. Édes istenem.. nehogy sírni kezdj nekem.. annyira nagy baj nem lehet. - Ígérd meg hogy nem nevetsz.. - mondja halkan, és szörnyen komolyan néz rám.
- Bármit megígérek.. csak mondd már. Mi a baj?
Óvatosan fogja meg a kezem, és a köntösére csúsztatja elöl. Lesüti a szemét... és még a száját is összeszorítja. A puha anyag alatt.. valami keményet érzek az ujjaimmal.
Először csodálkozva nyitom el a számat, majd a megkönnyebüléstől hangosan kacagni kezdek.
- De megígérted! - veti rám magát és kezd el játékosan ütögetni, én pedig fetrengek a nevetéstől.. miután hátralökött a szőnyegen.
- Semmi baj. - túrok a hajába mosolyogva. - Nem rajtad nevetek. Csak annyira örülök hogy nincsen semmi komolyabb bajod..
- Hát ez nem elég baj? - sóhajt halkan. - Valami baj van velem.. azt hiszem..
- Dehogy van. - vigyorodom el jókedvűen. Hajam szétterül a szőnyegen.. ő pedig kíváncsian pillant le rám. - Ez teljesen természetes. Velem is előfordul.
- Tényleg? - néz rám nagy szemekkel.
Bólintok.
- De ez.. olyan.. kellemetlen. És fáj is.. - szüttyögi halkan, és zavartan süti le a szemeit. Megtámaszkodom a kezeimen és felemelkedem hozzá, tenyeremet az arcára simítva.
- De van annál sokkal jobb módszer mint hogy hidegvízben áztatod magad. Ezzel csak annyit érsz el hogy még össze is szedsz egy jókis tüdőgyulladást.
Figyelem ahogy rám pislog. Arcáról kezd eltűnni a zavar pírja, viszont még mostis érzem keménységét hozzám simulni. El sem hiszem.. ezek szerint nemcsak engem izgat fel a közelsége. A kis édes.. és még nem tudja miért.
- Mit.. mit csinálsz olyankor? - kérdezi kíváncsian, rám pislogva. Hihetetlen milyen kis ártatlan. Most komolyan arra kíváncsi hogy..?
Hát rád gondolok és..
Najó.. azt hiszem.. jobb lesz ha lenyugszom. Ígyis elégé kényes neki a téma. De legalább kiderült hogy semmi komoly.
Felkászálódom a földről.. felsegítem őt is és kézenfogom.
- Megmutatom ha te megmutatod a szobádat.
Mosolyogva bólint és már húz is a megfelelő irányba. Már nyitja is az ajtót.. kellemes hangulatú.. halványzöld és bézs színű szobába toppanok, köröskörül rengeteg serleg és aranyérem.
- Hűű.. ezeket mind te nyerted? - simítom végig az egyik serleg szélét.
Büszkén mosolyog.
- Igen.
A széles ágyon egy egyszemű, rongyos plüssmaci trónol.. a tömérdek párna közt. Párna gyűjteménye lehet, ugyanis a szoba több pontját is párnahalom borítja, nem csak ágyat.. a sarkokat is.. a szoba egyéb szabad tereit.
A könyvespolcon a könyvek előtt, képek. Fotók a versenyekről, róla és a nénikéjéről.. és.. a barátairól. Mosolyogva figyelem ahogy odalép, és a kezébe veszi a képet. A mosoly lehercad az arcáról és szomorú, vágyakozó kifejezésbe megy át. Elveszem tőle, és visszateszem a polcra.
Ne.. most ne szomorkodj.. Micuki...
***
Ahogy rám néz.. várakozva.. mégis már egyetlen érintésemtől megborzong.. érzem. Zavarában a macija történetét kezdi el mesélni.. hogy ő egy nagyon régi maci, és amikor még kicsi volt lenyelte az egyik szemét.
Hangosan kacagva dőlök hátra az ágyon, ő pedig mosolyogva hajol fölém.
- Most biztosan kis ostobának hiszel.. - mondja elszontyolodva.
- Miből gondolod? - kérdezem mosolyogva, kisimítva az arcából egy hoszabb tincset. - Sosem hittelek ostobának.
Kezemet a tarkójára csúsztatva húzom le magamhoz. Érzem testének alig érezhető remegését ahogy ajkaim az övéit érintik. Kezeivel a vállamnak támaszkodik... ezek szerint még mindig zavarja a közelségem amikor.. hmm..amikor felizgatja valami.
Másik kezem a hátára téve húzom le magamhoz, ő pedig rámzuhan... közelségébe pedig én magam is beleborzongok. Legvadabb álmaimban sem képzeltem hogy a mai nap.. az ő ágyában fogok kikötni.. karcsú testével az enyémen. Viszont ez a csók.. annyira jó hogy alig tudom abbahagyni. Ahogy kis nyelve simogatja az enyémet.. ajkainak íze.. és a tudat hogy ő.. csakis ő hat rám így.. hogy egyszerűen megbolondulok..
Sóhajtva válok el tőle.. figyelve ahogy pihegve hanyatlik rám, és a nyakamba temeti az arcát. Meztelen bőrömön érzem minden egyes kapkodó lélegzetvételét. Ez viszont már rám sem hatástalan..
Zavartan süti le a szemét, én pedig elmosolyodom rajta. A köntös lecsúszott a válláról.. én pedig végigsimítok hófehér.. csodásan sima bőrén.. amit már olyan rég vágytam így érinteni. Érzem ahogy megborzong. Hanyatt döntöm az ágyon, úgy hajolok fölé.. hosszú hajam az arcát érinti.. szemei engem fürkésznek.
- Micuki.. - súgom halkan a nevét. - Hunyd be a szemed..
Bólint és meg is teszi, én pedig csodálkozva mosolyognék .- hogy mennyire megbízik bennem.. azok után ami vele történt - ha nem lennék ennyire izgatott.
Óvatosan simítok végig a mellkasán, szétcsúsztatva rajta a puha köntöst. Bőrén még ott fénylenek a vízcseppek, érzem ahogy a hajamba túr ahogy lehajolok hozzá, és kínzóan lassan lecsókolom róla a vizet. A hajamat simogatja, megborzongok ahogy a tarkómra csúzik a keze.
Elmosolyodom ahogy felsóhajt halk hangon, nem veszem ki a szavait, csak a nevemet.. ahogy kimondja...reszketeg hangon.. pont akkor.. mikor végigsimítok az ágyékán.
Figyelem ahogy megmarkolja a takarót, arcán verejtékcseppek gyöngyöznek.. mégis .. olyan szép ilyenkor.
Magamba iszom a látványt.. minden egyes pillanatát.. ahogy gyönyörtől részegülten vergődik alattam. Hahh istenem..
Elég neki pár apró simogatás, majd mikor kicsit erősebben megszorítom.. teste ívbe feszül a gyönyörtől.
Figyelem ahogy kinyílnak a szemei.. most egészen világosszürkék és ködösek... még mindig levegő után kapkod.
Magamhoz húzom, ő pedig bújik hozzám, fejét a vállamba fúrva, érzem ahogy piheg, mint aki kilométereket futott.
***
Várom hogy megnyugodjon.
Később jövök csak rá.. azt ígértem megmutatom.. közben ő ebből aztán nem látott semmit.
Na annyi baj legyen.
- Kimegyek a ruháimért. - simogatom meg a fejét.. mikor már egy ideje nyugton fekszik mellettem és éppen a hajam egy tincsét fonja be. - Addig öltözz fel nehogy megfázz.
Mielőtt kimennék a kocsihoz megmutatja a vendégszobát, ahová bepakolhatom a cuccaimat.
Mikor azonban visszajövök már a vendégszoba hatalmas ágyán fekszik. Felvont szemöldökkel nézek végig rajta, miközben lerakom a sportáskámat és kiveszek belőle egy tiszta alsót meg egy fekete pólót.
- Itt alszol? - kérdezem, bár nyilvánvaló. Huh Akito.. akkor viszont vissza kell fognod magad. - sóhajtok, ő pedig zavartan bólogat. Előtte egy tányérban mindenféle csokis édesség.
- Oké, mindjárt jövök csak megfürdök. - bökök fejemmel a fürdőszobaajtó felé, ő pedig bólint. A hátam közepén érzem a tekintetét.. miközben besétálok az ajtón.
Kissé csöndes.. mióta..
De nem baj. Nem csodálom hogy az.
***
Olyan sokáig maradok benn a fürdőszobában hogy már aggódni kezd, de megnyugtatom hogy mindjárt megyek. Meg velem együtt a gőz is.. kitódul az ajtón.
Leülök mellé az ágy szélére, és elorzom az éppen bekapni készült csokis meggydarabot.
Rosszallóan néz rám, majd elvesz egyet és felém nyújtja. Elmosolyodom és ledőlök mellé.
- Arra gondoltam.. hogy nem kell itt töltenünk az egész hétvégét. Ha gondolod elmehetünk a nyaralómba. Az északi parton van.
Felcsillan a szeme.
- Olyanod is van?
- Igen. - mosolyodom el.
- Szeretnéd megnézni? Bár hideg lesz holnap.. de majd jól felöltözünk. - simogatom meg a fejét.
- Oké.
Befészkeli magát mellém.. én pedig betakarom. Olyan jó érzés.. amitől nem szeretnék megválni.. pedig ha így folytatom.. vagy halálra rémítem.. vagy..
Nem, ebbe belegondolni sem akarok.
Hallom ahogy félálomban azt motyogja..
- Köszönöm Akito-san..
- Nincsmit. - puszilok bele a fülébe. Összeborzong. - Ahhoz képest ez semmiség amit te adtál nekem.. - teszem hozzá egészen halkan.
Igen.. végre érzem hogy ember vagyok, nem pedig egy gép aki parancsot teljesít.. és aki miatt emberek halnak meg.
Figyelem ahogy beljebb úszik. Óvatosan bebattyogok én is, és amíg szoktatom érzékeny bőrömet a hűvös vízhez, őt figyelem. Előttem bukkan fel ismét, és minden hé-eressz-el-nagyon-hideg-jaj-au ellenére bevonszol, és feldobva engem a levegőbe, nagyot placcsanok.
Brrr.... ez hideeeeeg!
- Ez nem ér... - morgom bosszúsan, és sértetten fújom fel pofimat. - Te erősebb vaaagy!
Bosszúból alaposan összefröcskölöm, és ő csak nevet.
- Ez nem fair!
Amíg ő szemeiből pislogja a tengervizet, én alattomosan mögé osonok. Banzáááj!
Hátára vetem magam, és nyakába csimpaszkodom. Háhááá!
Forgolódik, nevetve küzd ellenem, de szívós vagyok. Azért nem feltűnő, de én is izmos vagyok ám. Nem hiába vagyok többszörös ifi-aranyérmes jazzbalettező! Hihi...
Zihálva támolygok ki utána a partra, és ő elterül a puha homokban. Izmos testén a vízcseppek szikráznak, és én önkéntelenül is nyelek egyet. Képtelen vagyok elszakítani tekintetem a hasáról... Egy vízcsepp lassan végigsiklik a barázdák között, és a köldökében lando...
Egy rántás, és felsikkantva terülök ki mellette. Nah... ezt most mért kellett?! Duzzogva csücsörítek, de ő csak kinevet és megcirógatja arcomat. Hát... ha így néz rám, nem tudok haragudni rá...
Kényelmesen elvackolódom, és felé fordítva pofimat teszem fel neki azt a kérdést, ami foglalkoztat.
- Mit beszéltél vele amíg én kint voltam?
Felhúzza egyik szemöldökét, amiről tudom, hogy nála ez a meglepettség jele.
- Csak aggódik miattad. Viszont nem is mondtad hogy versenyzel. Mikor mész edzésre?
- Hát izé... holnap délután - pillantok a felhőkre. Összeszorul a szívem. Legutóbbi versenyemen a fél osztály ott volt, mert meghívtam őket. A barátaim... akik meghaltak...
- Olyan mint egy hatalmas bárány - mondja vidáman Akito-san, és már csak a hangjától is elhussannak a rémképek, és enyhül a belső görcsöm. Megfogja kezemet, és arra mutat amelyiket éppen néztem, de nem láttam.
- Látod? - kérdezi lágyan.
- Nem is... vattacukor... - kacagok fel.
- Szerintem meg tejszínhab.
Rámosolygok.
- De a felhő vízből van - jegyzem meg nagy okosan, mint Einstein, aki megmondta a tutit.
Nevetve túr a hajamba, és ismét összekócol. Nyááá a hajaaaam!
- Igen. - bólint helyeselve. - És mikor sír... esik az eső.
- És mikor jég esik? - firtatom pofátlanul. Elgondolkodik, a frappáns válaszát várva mosolyodom el. Nagyon jó humora van.
- Hát akkor biztosan buliznak - nevet fel mély hangján. Hehehe ez jó! Rámutatok egy másikra.
- És látod azt ott? Az olyan mint Momoka. Jaj tényleg! Nem is adtam neki enni! - sikkantom, és felállnék, de Akito-san megfogja a karomat hogy visszatartson.
- Maradj még egy kicsit - kéri halkan, és vissza csüccsenek mellé, figyelmesen tanulmányozva arcát és tekintetét. Nem tudom értelmezni, de érzem hogy... érzek valamit... Torkomban dobog a szívem...
Mosolygó arca fölé hajolok, és ő megcirógatja ujjaival pofimat.
- Na nézd csak... még glóriát is font köréd a nap - sóhajtja lágyan, és felkönyököl. Kuncogva nézek fel, igen a nap elég erősen is süt... ráadásul a víz is már annyira kijött, hogy lábunkig ér.
Akito-san egy sóhajjal áll fel.
- Igazad van. Menjünk be.
Odabent megkeresem gyorsan a Momoka-hamit, és a vízbe szórom a dobozon lévő adagolási útmutatót követve. Figyelem ahogy eszegeti.
- Szerinted ízlik neki? - kérdezem a mögöttem álló Akito-sant. Mellém lép, és az asztalra könyökölve figyeli ő is Momokát. Karja olyan közel van az enyémhez, hogy érzem a bőréből áradó meleget...
Mond valamit, de nem fogom fel, inkább kiszaladok a fürdőszobába, mert... khm... hát amúgyis le kell mosni magamról a homokot meg a sós vizet. Mellesleg altájékon is szükség van egy kis hűtésre. Már megint. Kezdek aggódni emiatt, mert ha Akito-san meglátná, az nagyon ciki lenne... Ki tudja mit gondolna.
A szájra puszikról még most sincs fogalmam sem, hogy mit gondoljak... Már jó ideje rágódom ezen, és nem sokra jutottam. Nem hiszem, hogy úgy érez irántam, egyszerűen csak... bizonyára ő ennyire közvetlen és barátságos. A gondolat, hogy ezt másokkal is megteszi azonban olyan szorongást vált ki belőlem, hogy meglepetten nézek zuhany után a tükörbe.
Nem értem... nem értek semmit...
*
Pizsimben sasszézok ki a konyhába, és hangosan korgó hassal figyelem ahogy tányérokra szedi nénikém főztjét. Mohón tömöm magamba, hiszen ki ne reagálna így ettől a mennyei csodától, amit nagynéném „csak étel”-nek hív. Nála nincs jobb szakács a világon!
Igazán kellemesen, nyugodtan telik az este. Megesszük a vacsorát, én megágyazok amíg Akito-san fürdik... igazán nyugisan és elégedetten érzem magam. Az ágyra hasalok egy könyvvel, amit az éjjeli szekrényen találtam. Nocsak... miket olvas, nahát. Történelmi regény... lovagok és keresztes háború... hű...
Felsikkantok, majd kacagva, fulladozva hajítok el mindent amikor Akito-san lecsap rám.
Kegyetlenül megcsikiz!
- Neee... Akito-san..engedj el!! Hahahaha... - nevetem teli torokból, és visítva vonaglok, alaposan összetúrva az ágyat.
- Nem mondtad a varázsszót - vigyorog le rám aljasul, kíméletlenül csikizve engem tovább.
Persze nem hagyja abba, és amikor már elfogy minden levegőm és hasizmaim is megfájdulnak a nevetéstől végre befejezi.
Pihegve, kimerülten nyúlok el mellette, hozzábújva, utolsó kuncogási rohamommal.
Lassan lecsillapodom, és fokozódó érdeklődéssel nézegetem a mellkasán tekergőző hosszú, kissé még nedves haját. Aranyszőke... Nagyon szép. Először tétován, aztán már felbátorodva simítom végig a tincseket, ujjaimra tekergetem és csodálom.
- Olyan szép a hajad - suttogom, majd fejemre teszek egy vastagabb tincset. - Szerinted nekem hogy állna?
Elmosolyodik, szemei melegen pillantanak le rám.
- Te így vagy szép - válaszolja egy halk sóhajjal. Nagyot dobban a szívecském. Azt... azt mondta szép vagyok... Akito-san szépnek nevezett! Levegőért kapkodnék, mert olyan hatással van rám ez a kis bók, mint amikor legutóbb édesnek nevezett. Még senki nem beszélt velem ilyen gyengéden és kedvesen...
Persze kaptam már a suliban szerelmes leveleket lányoktól, de ez más...
- Micuki...
Jaj nekem... ez a tekintet... szinte elveszek benne... és a szája... Emlékszem mennyire forró és puha...
Elakadó lélegzettel figyelem egyre közeledő arcát. Megint kapok puszit... Úgy érzem lüktet a szám, annyira vágyom már hogy hozzám érjen.
...és amikor megtörténik, ezúttal máshogy csinálja. Nyelvével megcirógatja ajkaimat, ami annyira új és mégis sokkal jobb érzés a szimpla érintésnél... felsóhajtok, majd meglepetten kapaszkodom meg puha hajtincseiben, mikor megérzem számba csusszanni nyelvét. Forróság árad szét arcomon, végigömlik nyakamon és elárasztja egész testem... Mintha belepirulnék a kisujjamig...
Nyelve az enyémet simogatja, apró köröket rajzol az érzékeny hegyére, majd óvatosan beljebb és beljebb...
Bizsergek és lüktetek...
Soha... soha nem éreztem még ilyet...
Remegek... Fázom és melegem van... Akito-san...
Mi ez... mih történik velem...?
Felemeli a fejét, és mire felnyitom kábán szemeimet, már ismét mellettem fekszik, a nevemet súgva.
Lángoló arcom elé kapom a kezemet... jaj de ciki!
- Ne...! - húzza el kezemet - Ne takard el magad.
Kedvesen mosolyog, és zavarom enyhülni kezd. Hozzá bújok, mellkasába fúrva radioaktívan izzó pofimat.
Na erre varjak gombot.
Megcsókolt. Ez csók volt. Nem barátságos szájra puszi...
Nem értek semmit!
***
- Most te jössz!
- Ne... kérlek ne...!
Sikoltva ébredek, és a mellettem fekvő Akito-sanhoz bújok remegve. Szorosan átölel...
Mélyeket lélegezve szívom be illatát. Megnyugtat... mint még eddig semmi.
Mielőtt újra elalszom, még eszembe jut valami... most nem sírtam...
***
Reggel már egyedül ébredek. Szerencsére.
A fájdalomtól összegörnyedve zihálok. Néha előfordul velem reggelente, de soha nem ennyire intenzíven!
Sziszegve szorítom kezeimet szemérmecskémre, amire a kicsinyítő képző most nem a legmegfelelőbb... Inkább fájdalmacskának hívnám.
Kisántikálok a fürdőszobába, és dermedten pillantok pizsinadrágomba.
- Ajaj... most mit csináljak? - suttogom. Ásítva tottyanok le egy székre, és fél órán át bűvölöm, mire hajlandó ismét normálisan kinézni.
Kitámolygok a hálószobába, Akito-san köntösét felveszem és körülnézek a házban. Nincs sehol. Kilépve a verandára azonnal meglátom.
Fürdőnadrágban, kezében egy fából készült katanával áll a vízben és gyakorol. Haja összekötve, markáns arcvonásai komolyak, bőre csillog a nedvességtől, és minden izma harmonikusan ráng mozdulataira.
Még jó hogy a köntösöm ilyen bő. Fogalmam sincs, miért reagál így a testem, de ez nagyon ciki...
Mély levegő... ásításba fullad.
Akito-san észrevesz, és elindul kifelé a vízből. Felé battyogok én is, és mosolyogva üdvözöljük egymást.
- Menjünk be, mert reggeli után haza kell vigyelek - teszi hozzá. Hát már nincs kedvem mosolyogni...
***
Amikor hazaérek, nagynéném örömmel fogad. Jó itthon, de még jobb Akito-sannál...
- Kicsikém, délután edzésre kell menned. Menni fog?
- Persze - biccentek. - Rám fér egy kis mozgás, egészen eltunyultam már.
- És a pszichológus...? - kérdezi nagyon óvatosan. Megrázom buksimat.
- Most nincs kedvem, talán majd holnap.
***
Edzés.
...egy plié, egy relevé, grand battement jeté... Developpé 90 fokosan...
Majd az utolsó zenei taktus egy plisé fejezi be, és kész. A földön ülve, látványos pózban állok meg.
Minden izmom fáj, érzem hogy kijöttem a gyakorlatból, de ez csak edzés kérdése.
Zihálva törlöm le homlokomról a verejtéket, és tapsra figyelek fel.
Akito-san!
Karjaiba reppenek boldog mosollyal, úgy fogadom Yumiko-san, az edzőm dicséretét, de nem foglalkozom vele, csak az acélkék szempárt látom.
- Mikor jöttél? - kérdezem torkomban dobogó szívvel. Vajon mióta áll itt?
- Gyönyörű voltál - válaszolja halkan sóhajtva, és elpirulok. Mindig zavarba hoz a bókjaival... - Öhm... most az előbb.
Yumiko-san elköszön, és magunkra hagy.
- Nem kell dolgoznod? - kérdezem ellépve tőle, és törülközőmmel megtörlöm nedves arcomat.
- Nem csak beugrottam a jelentésekhez szükséges dokumentumokért. De ma szabad napom van.
- Nem is mondtad - nézek rá duzzogva.
- Meg akartalak lepni.
Jah az más...
- Sikerült - mosolygok fel rá boldogan. Nagyobb örömet nem is szerezhetne.
- Neked is. Sosem láttam még ilyen szépet.
Jaj megint piros lettem! Miért csinálja? Ezt tutira direkt műveli!
- Megvársz amíg átöltözöm? - kezdem zavartan összeszedegetni cuccaimat.
- Persze. Hiszen érted jöttem.
- Hova megyünk?
- Hozzátok.
Szomorúan sóhajtok fel, és vállamra dobom a táskámat. Hát nem is tudom mit vártam...
- A nagynénédnek el kellett utaznia. Biztosan téged is hívott csak..
- Az öltözőben van a telefon! - Jut eszembe.
- Szóval megkért hogy maradjak veled amíg ő hazajön vidékről.
Ohh....
Felvidulok, de leplezem. Nem illendő így örülni annak, hogy nénikém elutazik...
- Biztos megint az unokatestvéréhez ment. Gyakran beteg.
- Megvárlak a kocsiban.
Lerobogok az öltözőbe. Villámgyors zuhany, tiszta póló, nadrág, belehányom cuccaimat a táskámba és már röppenek is fel a lépcsőn a kijárathoz. Izmaim csikorogva ellenkeznek a megerőltető edzés után, de teszek rá. Akito-san fontosabb. Eljött értem, és együtt töltjük a napot! És ha minden igaz, többet is... Persze biztosan el kell majd mennie dolgozni, de aztán jön is vissza...
Odakint vár rám, acélkék Alfa Romeo motorháztetején üldögélve. Fekete ingében és nadrágjában, kibomlott szőke hajával olyan, mintha egy magazin címlapját látnám. Valami eszméletlen jól néz ki.
Ezt én gondoltam?!
Jézusom...
Elpirulva sietek oda, és ő már mosolyogva is nyitja nekem a kocsiajtót.
Beszáll mellém, és megsimogatja hajamat.
- Micuki... még vizes a hajad. Meg fogsz fázni - mondja rosszallóan, arca pedig olyan de olyan közel van...
- Nem volt kedvem ezzel is szórakozni, és különben sincs olyan hideg... - válaszolom, és ő hátradőlve csóválja meg rosszallóan a fejét.
Sóhajtva indítja be a motort.
Hazaérünk, és beparkol a garázsunkba, ami most üresen áll.
Odabent a konyhaasztalon két levél fogad. Részletes instrukciók nekem, és Akito-sannak. Sóhajtva futom végig az enyémet. Egyel rendesen, mossak fogat, több napra megfőzött, mindent a hűtőben találok, felírva rá kis cetliken melyiket mikor.
Akito-san kíváncsian pillant be a hűtőbe, és mögé lépve kukkantom én is meg.
- Ez egy hadseregnek is elég - nevet fel.
- Mindig ezt csinálja - kuncogok én is. Megérinti az egyik cetlit a sok közül. Hétfő, Kedd, Szerda... Gyorsan végigpillantok rajta. Hm. Egy hétre előre készítette el a kajákat, de ez nem jelent semmit, volt már olyan, hogy csak egy-két napra ment el és egy hétre főzött. Ezt el is mesélem Akito-sannak, majd táskámat kiviszem, hogy a szennyesbe pakoljak.
Amikor visszatérek átöltözve kényelmes pólóban és rövidnadrágban, ő már tálal az étkezőben, egy doboznyi étel pedig a mikróban melegszik, finom illattal betöltve a házat.
A szekrényhez lépek, és segítek neki.
- Itt is alszol ugye? - kérdezem békésen kanalazva a főzeléket, izgatottan figyelve válaszát.
- Ühüm. A cuccaim a kocsiban vannak még, majd behozom.
Nem válaszolok, csak felragyogó pofival folytatom a nyammogást.
Éljen! Éljen!
Vacsora után együtt nézzük a híreket, Akito-san kényelmesen elterülve a kanapén, akár egy jóllakott oroszlán. Haja a karfára folyik... Izmos felsőteste pucér, és nekem megint megfájdul a kis gonosz az alsónadrágomban. De nincs időm erre, izmaim kezdenek bemerevedni. Ha nem teszek valamit, holnap fel sem tudok kelni.
A nagy szőnyegre telepszem a tévé elé, úgy, hogy ne zavarjam őt a nyugodt tévézésben, és spárgába helyezkedem.
- Nyújtanod kell? - kérdezi mély hangján. Mosolyogva nézek rá és biccentek. Sportember ő is, tudja mi merre hány méter.
- Kezdenek bemerevedni az izmaim. Hosszú kihagyás után sajnos előfordul.
- Értem.
Hallgatjuk a híreket. Megint hoztak egy hülye adótörvényt, és miközben bal lábamra ráhajolva fogom meg lábfejemet és feszítem meg vádlimat és combomat, hallom hogy az elnök megint tárgyalt a francia elnökkel egy új hadseregek közötti egyezményről. A jobb lábam nyújtására már a Forma1-es futam eredményei jutnak, és az időjárásra már a karjaim jutnak. Már csak az izületek meglazítása kéne...
- Segítsek?
A mély dörmögő hangra felkapom fejem, és pihegve biccentek. Egyrészt jól jönne, elvégre tudja miről van szó, másrészt pedig... szeretem ha foglalkozik velem és hozzám ér.
Mögém térdel, megfogja felé nyújtott karomat és hátrafeszíti, pont ahogy kell. Néhány másodperc múlva a másikat is.
- Huhh... most jön a neheze - figyelmeztetem, és spárgát felvéve hajolok előre. Hátamat lenyomja, és mellkasom eléri a földet, de derekam homorít még. Jobb időszakomban teljesen leér a hasam is. Eltunyultam...
- Erősebben - nyögöm halkan, és ahogy derekamra nehezedik tenyerével, a szőnyegbe markolok. Lazíts lazíts lazíts...
- Lazíts Micuki, különben semmit sem ér... - dörmögi mögöttem Akito-san.
- Tudom... csak eltunyultam, és a sok kihagyás miatt merevek még az izületeim...
Végre sikerül, és teljesen ellazulnak a combizületeim is.
Akito-san megnyugtatóan simítja végig a hátamat, és én sóhajtva emelkedek fel ülő helyzetbe, lábaimat is kényelmesen felhúzva.
- Köszönöm - mosolygok fel rá a vállam felett, de elakad a lélegzetem arckifejezésétől, attól meg pláne, hogy arcomat megsimogatva túr a hajamba, és fejemet megtartva dönt hátra óvatosan a szőnyegre. Zihálva nézek fel rá, tágra nyílt szemekkel.
Meg fog csókolni... meg fog...
Ingébe kapaszkodom kezecskéimmel, úgy figyelem közeledő arcát... remegek az izgatottságtól, és ahogy egész testével hozzám simul és kissé rám nehezedik, összerezzenek.
Halk sóhajjal emelkedik fel rólam, és kezemet megfogva húz fel.
Kipirulva, pihegve figyelem őt.
- Gyere, kezdődik a film - mondja kedvesen, és elengedve engem a kanapéra ül. Félénken követem. Nem értem mi a baja... Miért nem csókolt meg? Pedig úgy szerettem volna...
Mellé csüccsenek, és szorongva figyelem kifejezéstelen arcát, ahogy a tévét figyeli.
Valami... valami rosszat tettem...? Most... most haragszik rám?
Elszakítom tőle tekintetem, és a filmet nézem én is. Fél órányi tépelődés után a kanapén nyugvó kezéhez csúsztatom az enyémet, és ahogy ujjaim az övéhez érnek, rápillantok. Engem néz, és... elmosolyodik. Nagyot dobban szívecském, pláne amikor megfogja a kezem, és közelebb húz magához. Oldalához simulók egy boldog sóhajjal, és vállgödrébe támasztom buksimat kényelmesen.
- Sajnálom... nem tudom mivel bántottalak meg, ne haragudj... - suttogom. Csodálkozva pillant le rám.
- Micuki... te azt hitted haragszom rád?
Biccentek.
- Dehogy haragszom - ölel magához, arcát a hajamba fúrva. - Soha nem tudnék rád haragudni...
- Akkor miért nem...? - kérdezem mélyen elpirulva.
- Hm?
- Semmi... - vágom rám zavartan, és a tévé felé fordulok, kényelmesen elvackolódva ölelésében és a kanapén.
Torkomban dobogó szívecskémet talán még a szomszéd házban is hallják...
