|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Levi-sama | 2009. 08. 01. 15:09:46 | #1349 |
Karakter: Taiga (étterem)
Taiga:
Lágy puszikkal élvezzük a meghitt pillanatot.
Mint egy véget nem érő gyönyörű álom... Soha ne is érjen véget. Soha...
Hanyatt fekszem, feje mellkasomon pihen, testének finom édes, gyümölcsös aromája keveredik a pezsgőével, és a kandallóban ropogó illatos fahasábok nehéz illatával.
Hátának finom, puha bőrén játszadoznak ujjaim, de megdermedek, ahogy megpuszilja mellkasomat. Istenem... imádom a srácot. Ez már végleges.
- El sem tudod képzelni milyen jó, hogy itt vagy velem... - súgom a fülébe, és ő édesen elpirul. Szeretkeztünk, és ő még mindig képes elpirulni ilyen apróságoktól. Édes.
- Ez kölcsönös - feleli visszafektetve buksiját az őt illető helyre. - Szeretek veled lenni.
Bújik hozzám, karcsú, hosszú lábát az enyémen pihenteti, karja hasamon nyugszik. Minden porcikám, amely érintkezik Vele, szinte zsizseg a boldogságtól.
Figyelem ahogy álomba szenderül, és szép arcában gyönyörködöm. Ajkai még duzzadtak a vad csókoktól, bőre fehér és szinte ragyog a kandalló halvány fényében. Sötét, hosszú szempillái árnyékot vetnek szép arcára... Finoman megpuszilom, és ahogy a lángok lassan kihunynak, kezd lehűlni a szoba.
Felnyalábolom és az ágyamba viszem. Csodásan mutat a lepedőmön...
*
Kellemes reggeli ébredés, a világ legédesebb hálótársával. Aki éppen keresztbe fekszik, egyik lába és karja átvetve rajtam. Tökéletesen birtokba vette az ágyam, ahogy a szívemet is.
Mosolyogva mászom ki alóla, és a fürdőszobában felfrissítem magam. Nem szívesen mosom le az illatát a testemről, de sebaj, majd újra és újra szeretkezni fogok vele, ameddig csak ki nem dőlök... és akkor ismét érezhetem őt.
A gondolattól, és a múlt éjszaka emlékeitől azonnal merevedésem lesz, de lehűtöm magam.
Ha most sikerült is, és megkaptam, még korántsem lehetek biztos abban, hogy lesz folytatása. Gyakorlatilag betörtem az ő kis nyugodt életébe, és elcsábítottam. Fogalmam sincs mit érez vagy gondol... De jó lenne gondolatolvasónak lenni.
Megtámaszkodom kezeimmel a csempén, és lehajtott fejjel hunyom be szemeimet. Folyatom magamra a simogató vízcseppeket.
Magamhoz akarom láncolni.
Soha többé nem akarom elereszteni őt, és ez megrémít. Ilyen erős érzelmek még nem ébredtek eddig bennem.
Ha ő olyan lenne mint a többi, most készítenék neki reggelit, hazavinném a kocsimmal, és majdfelhívlak-szöveggel búcsúznék tőle.
De ő nem olyan mint a többi. Különleges.
*
Egy törülközőt a derekamra csavarva lépek ki a fürdőszoba ajtaján, és őt már ébren találom. Kedves mosollyal ülök le mellé.
- Jó reggelt - köszön vissza édesen.
- Jól aludtál? - kérdezem, és pasis vigyorra húzódik a szám, amikor látom hogy elbambulva néz engem. Észreveszi magát, és zavart kis mosollyal borzol bele hajába.
- Ööö... igen, mint akit fejbe vertek. Te hoztál fel? Miért nem ébresztettél fel?
- Mélyen aludtál és nagyon aranyosan. Nem volt szívem...
Jaj de édes amikor így elpirul!
- Menj Kai, zuhanyozz le, addig csinálok reggelit.
Várom mit lép. Arca pirosabbá válik, és karcsú ujjaival a takaróba kapaszkodva bizonytalanul pislog rám.
- Nem mész reggelit csinálni? - kérdezi.
Hogy kihagyjam ezt a látványt? Nem ettem meszet.
- Még nem.
- De én hamar kész leszek a zuhanyzással.
- Majd akkor segítesz befejezni a reggelit - kontrázok rá. Látom, hogy kezd kétségbeesni. Hehe.
- De akkor nem fogunk elkésni?
- Korán keltünk. Van még időnk bőven.
Éééésss kiütéssel nyertem. Kifogyott az érvekből. Nem tud innen hat lóval sem elvonszolni senki, amíg meg nem csodáltam őt újra meztelenül. Ha már előrébb haladnánk a kapcsolatunkban, most épp a hetedik reggeli meneten lennénk túl. Jaj.
Széles vigyorral figyelem, ahogy a pipacsokat is megszégyenítő arcszínnel mászik ki az ágyból, és hussan ki imádnivaló kis fenekével a fürdőszobába.
Mielőtt utána mennék és a csempéhez szorítva erőszakolnám meg, inkább felkapok némi ruhát és a konyhába sietek.
Hamar csatlakozik, és vidám reggelizés után elviszem a suliba.
Minden piros lámpa áldásos másodperceit kiélvezem... mmm... imádom ajkainak finom ízét és puhaságát.
- Délután érted jöhetek? - kérdezem két forró csók között.
- Ih...mfff...genhh... - válaszolja, de ennél többre nem futja, mert nyelvem már a szájában éhes sirályként köröz. Teljesen bezsongok tőle, de el kell engednem. Muszáj.
Erőnek erejével szakítom el tőle a számat, és zihálva figyelem ahogy kipirultan kapkod levegőért.
Eddig jól ment. Most engedd is el.
Engedd el.
- Ööö... - mondja édes kis hangján.
- Hm?
- Ha nem engedsz el... nem tudok kiszállni - kuncogja. Elmosolyodom.
- És ha nem tudlak? - vigyorodom el.
- Pedig muszáj... engem a tanárok várnak, téged pedig a bűnözők...
Lelankad széles jókedvem, és sóhajtva támasztom fejemet a buksijára. Behunyom szemeimet.
Szeretnék mondani neki valamit... de inkább magamba fojtom azokat a szavakat.
- Hányra jöhetek érted? - kérdezem lágyan, selymes haját megsimogatva.
- Ma sokáig leszek bent, de remélhetőleg hatra végzek.
- Rendben... megpróbálok elszabadulni. Elviszlek vacsorázni egy szép helyre... jó?
- Igen - suttogja, ujjaival megcirógatva karomat, mellyel még mindig magamhoz szorítom. Értem a célzást... Vonakodva engedem el.
*
Az idő csak vánszorog, lassan, percről percre.
Szörnyen rossz lenne a kedvem, ha éppen nem járnék a föld felett a boldogságtól. Ha csak eszembe jut Kai és a múlt éjszaka, elszáll a rosszkedvem. Titkárnőm a hirtelen hangulatváltozásomat csak mindentudó mosollyal nyugtázza, és nem teszi szóvá azt sem, amikor levéldiktálás közben néha hosszú másodpercekre elhallgatok, és az ablakon kifelé bámulva figyelem a repkedő galambokat.
Ma az ég is kékebb.
- Ma félhatkor elmegyek, véletlenül se tervezzenek nekem semmit - mondom halkan. - Nagyon fontos, halaszthatatlan programom van.
- Értem uram.
*
Az iskola elé állok be kocsimmal, és nem is kell sokat várnom, már jön is ki az ajtón, két másik fiúval. Az egyik a vállát öleli, és kedélyesen mosolyogva beszélgetnek.
Elfehérednek ujjaim a kormányon...
|
| Kawaii | 2009. 07. 13. 01:00:45 | #1166 |
Karakter: Kai
Kai
- És mi jót fogunk enni? – kérdezem felé fordulva a kocsiban.
- Majd meglátod. De előbb… - kapom az elterelő választ és mielőtt rákérdezhetnék, hogy mi lesz előbb, egy puha érzéki száj érinti ingerlően az enyémet, hogy aztán ketten édesen összekapcsolódva ízlelgessék egymást.
Örömmel engedem el és adom át magam a Taiga által gerjesztett érzéki játéknak. Behunyt szemekkel karolom át nyakát, hogy még közelebb legyen hozzám, miközben ajkainak íze elbódít. Lassan elválunk egymástól és ő beindítja a autóját.
~~~~~~~~~~
Kis kuktájává fogad miután már a konyhában mindent előkészített. Nagy lelkesen vetem bele magam a krumpli hámozás örömeibe, miközben Taiga túszejtéses esetről mesél. Szeretem hallgatni, hisz egy teljesen más szemszögből látja az ilyen típusú eseményeket. Örülök, hogy elmondja, hogy mit érez ilyenkor, hogy mi megy végbe benne, szeretem, hogy ilyen nyílt velem.
A vacsora ínycsiklandozó és nagyon guszta. Éhenkórászként vetem rá magam, miközben még mindig hallgatom Taigát, mikor elmeséli, hogy nem mindig volt ilyen barátkozós típus, inkább az iskolával és a jövőjével foglalkozott, hisz az árvaházban egyébként sem lehet túl nagy és igazbarátságokat kötni. Amolyan átmeneti hely az, ahol az ember vagy jó élet reményéhez juthat vagy nem, köztes út nincs. Az egyedüllét őt is körül vette, ahogy engem, bár én szerencsére csak egy igazán rövid ideig részesültem benne, már ha ez szerencse. Pontosan tudom miről beszél, tökéletesen megértem. Én is mesélek neki valamennyit, bát nem értem mért hozom fel, nem szeretek ezekről beszélni, nem túl vidám dolog.
- Köszönöm… - azt hiszem az emlékek feltörő képei elkábítottak, mert most nem igazán értem miről beszél.
- Mit köszönsz…?
Hogy elmondtad nekem. Beavattál az életedbe, ez különleges dolog… - oh, értem. De én ezt olyan természetesnek veszem. Én szívesen elmondok magamról mindent.
- Hozom a desszertet. – tényleg? Nem is láttam mikor készült. Elámulok, amikor meglátom az emeletes különlegességet és számban egyből összefut a nyál. Ha eddig csak egy kicsit is úgy éreztem, hogy jól vagyok lakva, akkor most már bizton tudom, hogy nem így volt. Farkas éhes vagyok
~~~~~~~~~~~~~~~~
Most már jól lakott óvodásként állok fel az asztaltól miután elfogyasztottuk az édességet, bár a pontosabb meghatározás igazából az lenne, hogy én ettem meg ő meg csak kóstolgatta, ízlelgette.
A kandalló elé ül két pezsgős pohárral és egy vödör jégkockában hűsülő édes pezsgővel. Hmm, mintha ez a buborékos ital is az alkohol kategóriájába tartozna.
- Nem azt mondtad, hogy nem ihatok alkoholt? – kérdezem tőle érdeklődve, miközben otthonosan mozogva ülök le elé, lábai közé fúrva magam, kényelmesen mellkasának dőlve.
- Ez nem árt meg… különben is csak pár kortyot engedélyezek… - suttogja, és kezembe kapom a csillogó italt. Koccintunk. Az elsőre eszembe jutó szót kimondva nézek rá félig megfordulva.
- Ránk.
- Ránk. – feleli, és én mosolyogva ízlelem meg az ismeretlen nedűt.
Nagyon finom, egyáltalán nem alkoholos az íze, kellemesen átjárja számat, apró buborékjai szinte adják magukat, hogy tovább ízleljem őket. Romantikusan elkábulva figyelem a tűz élénk táncát, miközben Taiga karjai teljesen átölelnek.
Mély érzéki hangja suttogva tekergőzik fel hallójáratomba.
- Sablonosnak fog tűnni, pedig még soha nem mondtam senkinek. – behunyt szemekkel hallgatom, hangjára koncentrálva, a pezsgő buborékjai bizseregni kezdenek a számban. – Amikor először megláttalak, azonnal elvarázsoltál. Kivittelek az étteremből a mentősökhöz, te felnéztél rám, és azt mondtad: Köszönöm… - igen, emlékszem… tisztán, mindenre… Zavarba jövök attól, hogy ez Taigának is ilyen sokat jelent.
Államnál fogva csókol meg finoman és én azonnal engedek és csókolok vissza örömmel.
- A lélegzetem is elállt akkor… Kai… - zavarom még mélyebb lesz, csak hebegni tudok.
- Én… nem is tudom… mit mondjak…
- Ne mondj semmit… csak fogadj el engem… engedd, hogy szeresselek. – eddig is engedtem. Megint nem tudom mit válaszoljak neki. Nem is tett fel kérdést. Próbálom összeszedni gondolataimat, de gyengéd szája lágy masszírozása közepette ez igen nehéz.
- A hallgatás igent jelent kicsim… - szóval igen a megfelelő válasz.
Szembe fordít magával és továbbra is csókolva óvatosan dönt hanyatt a puha szőrme szőnyegen. Minden egyes érintése bizserget. Végig fut rajtam a libabőr, amikor nyakam bizonyos pontjait érinti meleg szájával. Megremegek a gondolatra, hogy mi jön ez után. Megérezhette hezitálásomat, mert búgó hangján fülembe súg.
- Bízz bennem… Soha nem okoznék neked fájdalmat. – kiszáradt számmal képtelen vagyok válaszolni, csak egy bólintásra futja. Keze végig fut testemen, majd forrón szemembe nézve csúsztatja pólóm alá. Perzseli bőrömet kezének nyoma, egy sóhajtást kiváltva ezzel.
- Ó igen… egyszerűen gyönyörű ez az arckifejezés… - még jobban zavarba jövök szavai hallatán, de finom kezének gyengéd simogatása feledteti ezt velem.
Felhúzza pólómat és ugyanazt, amit a nyakamon tett, most hasamon és mellkasomon is megismétli. Sóhajok sora, szakad fel belőlem, testem remegve kívánja a folytatást. Láncreakció indul meg, mikor mellbimbómat ízleli. Felnyögve kapok selymes hajához, melynek finom tapintásába is csak beleborzongani tudok. Vállába kapaszkodva próbálok csitítani magamon. Teste még nagyobb felületen ér hozzám, amikor hevesebben csókolva simul az enyémhez. Felemelt karokkal engedem, hogy levegye felsőmet. Pillanatokkal később ő is megszabadul a sajátjától. Forró mellkasa égeti bőrömet. Nadrágom gombjával kezd el bíbelődni és én azt sem tudom hova nézek. Mire észbe kapok, már meztelenül fekszem alatta, arcom ég, lefogadom, hogy a piros paprikával egyszínű, ha nem pirosabb annál. Kezemet oda emelve próbálom takarni magam, de nem engedi. Egy mutogatós Kai.
- Ne szégyelld előttem a tested… imádlak nézni… - nem tudom, hogy tisztában van-e azzal, hogy minden egyes szavával zavarba hoz, mégis olyan jó, hogy beszél hozzám. Megnyugtat és elkábít hangja. Lágyan megcsókolnak gyöngéd ajkai, én pedig nevét kiejtve sóhajtok fel.
- Taiga… - ennyire vagyok csak képes, mégis ezt az egy nevet százszor el tudnám ismételni.
- Igen ez jó… ez tetszik nagyon… mondd még… - kéri suttogva, hangja vággyal teljes.
Felnyögök, mikor megérzem az aranyosan csillogó ital hűs cseppjeit mellkasomtól kezdve egészen odáig. Jézusom…
Elakad a lélegzetem és jobb híján a szőrmét szorítva feszítem meg testem, mikor nyelve ingerlő játéka a pezsgő ízű merevedésemen kezd el körözni. Ugyan olyan illetve még annál is jobb, mint ami az első közös estén történt.
Megrészegülve várom, hogy bekövetkezzen és felajzott testem végre megpihenhessen. Szinte már csak hangfoszlányok hagyják el számat és légszomj kísért, amikor eltávolodik tőlem és térdeim közé fészkeli magát. Mire készül? Mit akar csinálni? Futnak át agyamban a kérdések…
- Kai… mit mondtam az előbb neked? – kérdezi halkan és türelmesen várja, hogy gondolataim közt kutatva megkeressem a megfelelőt. „Ez tetszik nagyon”, „Ne szégyelld előttem a tested” rémlenek fel bennem a nem rég kimondott arcpirító mondatok.
- Hogy… soha nem okoznál nekem fájdalmat… - felelem az igazat, és tudom, hogy tényleg így van.
Nyelve combom belső felét nyalogatja és még beljebb. Eddig még nem éreztem ilyet, olyan fura. Felemelkedik hozzám, és pezsgőt csókol számba miközben megérzem merev férfiasságát lábaim között.
- Érints meg… szeretném, ha először éreznéd mekkora vagyok, hogy felkészülj rám… - oda vezeti kezemet és én kitapogatom erektől duzzadó, érintésemre megfeszülő tagját.
- Félsz még?
- Nem…
- Akkor jó…
Kellemetlen, feszítő érzést érzek és automatikusan próbálom minden izmomat megfeszíteni, hogy elkerüljem, de Taiga az ellentétjét kéri tőlem. Lazítani próbálok és nem az enyhe fájdalomra összpontosítani.
- Annyira forró vagy… és olyan selymesen puha…
- Taiga… nnhhh…
- Mit érzel? Mondd el kérlek… ugye nem fáj? – kérdezi aggodalommal a szemében. Gyorsan biztosítanom kell az ellenkezőjéről, hiszen tényleg nem fáj, csak szokatlan.
- Nem… ahh… csak olyan furcsa…
- Most eggyé váltunk – boldogan mosolyogva nézi arcom és ettől minden kételyem elszáll. – Igazán eggyé. Érzed?
- Igen… - felelem mosolyogva. Szinte hallom, ahogy egyszerre lélegzünk, érzem, ahogy szívünk együtt dobban, ahogy testünket átjárja a meleg vággyal teli boldogság.
- Folytathatom? – biccentek egyszerű kérdésére és lábaimat derekára kulcsolom. Sokkal kényelmesebb így.
Kezeimmel nyakát fogom, ujjaim hajába túrnak. Megmozdul, sokkal beljebb érzem magamban. A feszítő érzés teljesen elmúlik és már csak az élvezetet érzem. Lökései finomak és óvatosak, a tenger lágy ringatózásának tűnnek. Mindig csókol, kezei folyamatosan kényeztetnek. Tempója egyre gyorsabb, a vágy pedig ezzel arányban nő, érzem, nem sokára kiteljesedik. Egy fantasztikus férfi szeret engem, és ad neme egy mámorítóan gyönyörű estét, hív elő előlem eddig ismeretlen érzéseket.
- Kai… csodálatos vagy… - vallomása elindít bennem egy lavinát, mely végső mély lökésével tör ki bennem.
Nevét kiáltva rándulok össze, görcsösen vállába kapaszkodva, ívbe feszült testtel. Érzem, ahogy őt is eléri a beteljesülés hulláma, és felkiáltva hagyja, hogy elsodorja, magával rántsa. Arcán csodálatos arckifejezéssel, acél kék szemei arannyá olvadnak, ahogy a lobogó tűz megvilágítja. Örökké emlékezni fogok erre a pillanatra. Fejét nyakamhoz hajtva szuszog pihéimet borzolva. Átölelve puszilom meg, fejem az övéhez döntöm. Pár perc még így maradunk, legalább míg légzésünk rendeződik. Fejemben még mindig zúgnak az átélt pillanatok képei boldogsággal eltöltve lelkemet. Lassan húzódik ki belőlem és oldalára fordulva egy előre készített törölközővel törli le nedveimet rólam és magáról. Elpirulok teste látványától, de nem a zavartság miatt. Nem bírom tovább, hogy ne érjen hozzám, hogy bőrünk ne érintkezzen. Oldalán átkarolva fészekelem magam mellkasához, szívverését hallgatom. Úgy érzem átszakadt bennem egy gát mely eddig visszatartott, hogy magamtól kezdeményezzek. Magam sem tudom meg magyarázni, hogy mi zavart eddig és az hova tűnt, de valami megváltozott, vagy inkább átalakult, sokkal jobb lett. Megmosolygom gondolat menetemet, azt hiszem megint csak bolondságokat képzelek. Megpuszilom kulcscsontját. Az eddig hátamat simogató keze megtorpan egy pillanatra, szíve hangosabban ver, de ezt lehet csak én fantáziálom.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen jó, hogy itt vagy velem… - suttogja lágyan a fülembe, érzéki hangja végig simogatja hallójáratomon keresztül bensőmet. Pirult arcomat felé emelem és csillogó kék szemeit fürkészem.
- Ez kölcsönös, szeretek veled lenni. – hangom kissé rekedtes még, de nem akarom megköszörülni, rontaná a helyzet idilli képét. Mosolyogva karolom át a felém hajoló vonzó férfit és miközben hosszan csókoljuk egymást, én mélyen magamba szívom kissé kesernyés illatát. Laposakat pislogva nyitom fel a szemem, pár pillanattal később, mikor már ajka elvált az enyémtől. Odadörgölődzöm, és kiscica módjára bevackolom magam vállgödréhez. Felásítok, és szomorúan konstatálom, hogy a közelgő álomvilág, igen csak cirógatja már lábujjamat. Bocsánat kérően nézek fel rá, majd a mellkasához hajtom fejem és még valami számomra is érthetetlent motyogok neki.
~~~~~~~~~~~
A következő pillanatban már az ágyban ébredek. Hirtelen nem is tudom hol vagyok. Felülök és még mindig álmos szemeimet körbe futatom a szobán. Ez nem az én szobám, állapítom meg magamban, és mikor levonom az ebből adódó második észre vételemet, Taiga lép be az ajtón félmeztelenül egy törölközővel a derekán.
- Jó reggelt! – mosolyog rám kedvesen. – Látom most ébredtél.
- Jó reggelt. Igen, ebben a percben.
- Jól aludtál? – kérdezi, miközben leül az ágy szélére. Hajából csöpögő vízcseppek vállára folynak. Hát egy pillanatra elbambultam, azt hiszem…
- ööö… igen, mint akit fejbe vertek. – felelem miközben zavartan megvakarom a fejem búbját. – Te hoztál fel? Mért nem ébresztettél fel?
- Mélyen aludtál és nagyon aranyosan, nem volt szívem… - oh, pirulok. – Menj Kai, zuhanyozz le, addig csinálok reggelit. – mennék én, ha nem lennék meztelen és ez nem hozna annyira zavarba, hogy még a takarót se merjem felemelni. Taiga csak ül az ágy szélén és lemerem fogadni, hogy pontosan tudja mi jár a fejemben és azért vigyorog úgy mint a tejbe tök. Hogy milyen egy galád!
- Nm mész reggelit csinálni?
- Még nem. – tudtam.
- De én hamar kész leszek a zuhanyzással. – próbálkozás 1.
- Majd akkor segítesz befejezni a reggelit. – nyüff.
- De akkor nem fogunk elkésni? – próbálkozás 2.
- Korán keltünk. Van még időnk bőven. – teljes csőd. Szája még szélesebbre húzódik. Hogy te milyen egy kajánvigyort tudsz produkálni…
Totális piros fejjel, mint az erős paprika, morgok az orrom alatt, miközben kínszenvedéssel, mindenféleképpen a takarót magamon tartva fordulok ki az ágyból. Lábaimat összeszorítva leteszem a földre és kezeimet magam elé kapva, mély lélegzetet véve állok fel és slisszolok el mellette, amilyen gyorsan csak lehet. Rá se merek nézni, de lemerem fogadni, hogy a legperverzebb vigyorral az arcán mustrál végig, míg el nem érek a fürdőszobáig. Hallod, még a hátam és a fenekem is tiszta vörös.
Az ajtónak támaszkodva kezdek el újra lélegezni, olyan hangosan fújom ki a levegőt, hogy azt szerintem kint is lehet hallani. Gyors zuhany enyhén hűs vízben, szerintem életemben nem tusoltam le ilyen gyorsan.
Kommandós módjára, lapítva lesek ki az ajtón, majd egy ismeretlen nagy levegő kifújás után kilépek az üres szobába. Az ágyra elő készített ruhákat felvéve indulok el a konyhába. Taiga nekem háttal állva csinálja a rántottát, melyet már egy szaglásból is simán felismerek.
- Gyors voltál. – hangjából kihallatszik, hogy még mindig mulat reggeli akciómon.
- Élvezted, mi? – kérdezek vissza, tettetett duzzogással.
- - Hát hogyne. – nevet fel hangosan és itt már én sem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam.
Jó kedvűen, nevetve fogyasztjuk el a reggelit. Büszkén konstatálom, hogy most már ő is, saját magától tesz egy adag rántottát a tányérjára. Helyeslően bólintok és bár még be kell segítenem az elfogyasztásába, májam rendesen hízik, miközben dicsérgetem magam, hogy milyen jó hatással vagyok Taigára. Személy szerint egyre vidámabban szállok be a kocsiba. Vigyorgó képpel nézek kedvenc, és egyben egyetlen imádott sofőrömre és megállapítom, hogy bizony az ő személye szerint is nő a vidámsága merőfoka.
Egyszerűen jó ez nap!
|
| Levi-sama | 2009. 06. 20. 01:09:40 | #913 |
Karakter: Taiga
Taiga
Keményen hajtós délelőtt.
Túszdráma, két halott, szerencsére csak a bankrablók, de ez sem jött jól most, hogy a sajtó ennyire felfújja.
Végre egy kis lélegzetvételnyi szünet, és én azonnal fegyvert rántok. Illetve mobilt. Csőre töltöm és tűz. Már hallom is ahogy kicseng...
- Igen? - szól bele az én kis angyalbögyörőm, kissé álmoskás hangján.
- Szia, Taiga vagyok. Felébresztettelek?
- Sziaa! Én akartalak téged hívni. Sajnálom a tegnapit, hogy úgy elrontottam az estét. Olyan kellemetlen...
Hát megeszem olyan édes. Ha lenne rá okom, akkor sem tudnék ennek az angyali hangnak ellenállni. Azt hiszem totál odavagyok a kiscsákóért.
- Ugyan, nem haragszom. Aranyos voltál. De ma nem engedem, hogy igyál - vigyorodom el.
- Ma?
- Igen. Ma én főzök, és rendes vacsorát fogsz kapni. - Vigyorom letörölhetetlen a képemről.
- Nem is tudtam, hogy vacsorameghívásom van. Azért nehogy azt hidd, hogy nem tudok főzni. - Szinte látom ahogy duzzogva lebiggyeszti ajkacskáját, és kezdek cseppfolyós állagú lenni. Ez a fiú bármit is tesz, képlékennyé főz... ajaj... mi lesz ebből...?!
- Igen, igen - zárom rövidre az értekezést. Elhiszem, hogy tud főzni, elvégre sok mindent tudok róla. - Mit szólnál, ha hétre érted mennék?
- Jó, rendben. Vigyek valamit?
- Nem, nem kell. Bízzunk benne, hogy ez most sikeresen elkészül majd - mosolyodom el. Imádom húzni az agyát. Olyan aranyos amikor dühös.
- Jól vanna... - csilingel fel nevetése, és behunyom a szemem ahogy magam elé képzelem. Mielőtt azt hinné, hogy rossz vendéglátó volt, megnyugtatom háborgó lelkecskéjét.
- Jól éreztem magam, emiatt nem kell aggódnod.
- Akkor jó...
- Este találkozunk. Szia...
- Szia...
*
- ...és senki nem merészeljen ma estétől kezdve holnap délig zavarni! - fejezem be a mondandómat, szigorúan végigpillantva helyettesemen, az alosztályok vezetőin és a titkárnőmön. Egyszerre biccentenek.
Ezer éve nem vettem ki egy szabadnapot sem, úgyhogy most, hogy egy árva napot végre szabaddá teszek, hogy együtt lehessek új szeretőmmel, nem tűröm a háborgatást.
Nah jól van.
Ideje elindulni Kai-ért. A vacsora alapanyagai otthon figyelnek a hűtőben, már csak kicsikémet kell felkanalaznom és kezdődhet a csodás este.
*
Kiszállva a kocsiból azonnal meglátom őt. Egy elképesztően duci cicát etet a ház udvarán. Melléjük lépek, és leguggolva Kai mellé, belepuszilok a nyakába.
- Szia. Nem is tudtam hogy van egy macskád...
Halk kuncogás a válasz.
- Mert nincs is. Ő a felvágott lopó Debu.
Aha, akkor már tudom. Róla mesélt. Megcirógatom a fejét, majd a kocsihoz kísérem az én saját cicámat.
- Mi jót fogunk enni? - kérdezi édes kíváncsisággal a kocsiban.
- Majd meglátod - hunyorítok rá jókedvűen. - De előbb...
És már csókolom is. Olyan nincs, hogy öt percnél tovább egy légtérben tartózkodjak vele, és ne érhessek hozzá. Az már kínzás lenne. Halkan felnyögve fonja karjait a nyakam köré, és elkábulok teljesen. Szájának finom forrósága, testének kábító, finom vanília illata... ahhww...
*
Kellemes beszélgetéssel telik az idő hazáig. Utána egy gyors zuhanyt veszek, és a konyhában nekiállok előkészíteni az alapanyagokat.
- Segíthetek? - csüccsen le mellém a konyhapulthoz egy bárszékre.
- Leszel a kis kuktám? - vigyorgok le rá.
- Aham - villant egy pimasz kis mosolyt. Meg is kapja a krumplipucolást, amit alapból ki nem állhatok. Ő készségesen kezd hámozgatni, miközben engem hallgat. Mesélek neki a túszdrámáról, a szerencsés végkifejletről is.
Olyan jó érzés, hagy van valaki akinek elmondhatom a gondolataimat...
Ő is mesélni kezd, és vacsorázás közben valahogy a családjára terelődik a szó. Talán mert elkezdtem neki mesélni az enyémről... hogy nincs. Árvaházi éveimről, szorgalmas tanulói korszakomról, és igazságszeretetemről... Magányomról nem beszélek neki, de biztos látja rajtam.
Megfogja a kezem, úgy néz gyönyörű sötét szemeivel az enyémbe. Mesélni kezd. Kissé akadozva, de nagyjából elmeséli a történetét, amiről már régen tudok.
Szüleinek halála... magány... árvaház... saját lakás... főiskola... Nem mond újat nekem, de akkor is különleges élmény ezt tőle hallani, hiszen beavat az életébe.
Szomorú kis arcocskáját megcirógatom, és megpuszilom puha ajkait.
- Köszönöm...
Értetlenül pislog rám. Türelmesen túrok selymes, sötét tincseibe.
- Mit köszönsz...?
- Hogy elmondtad nekem. Beavattál az életedbe, ez különleges dolog...
Félénk mosollyal pirul el édesen. Jaj de imádom ilyenkor! Olyan szép!
- Hozom a desszertet - szakítom el magam tőle, de megéri, mert amikor meglátja a csokoládés fagylalttorta szeleteket, felragyog az arcocskája.
*
Már sötét van odakint, és az ablakokon halkan kopog az eső. Mi a kandalló előtt üldögélünk a puha prémen, és a ropogó tűznél melengetjük lábainkat. Mellettünk a földön pezsgős poharak, és egy fémvödörben jégbe hűtött pezsgő.
- Nem azt mondtad, hogy nem ihatok alkoholt? - ül a lábaim közé, és hátát mellkasomnak támasztva vackolódik el kényelmesen. Jóllakott kis mosollyal, álmosan pislogva nézi a lángokat.
- Ez nem árt meg... különben is csak pár kortyot engedélyezek... - súgom mosolyogva a fülébe, és magamhoz ölelem fél karommal, másikkal pedig könnyedén töltök magunknak a poharakba. Kezébe adom, és finoman koccintunk.
- Ránk... - mondja kedves mosollyal, és válla felett felhunyorít rám édesen. Biccentek.
- Ránk.
Kellemes, gyümölcsös aromájú. Könnyű és kellemes... szinte gyöngyözik a számban, és csak érzéki gondolatokat képes kiváltani belőlem. Figyelem ahogy Kai kortyolgatja, és ahogy elnézem, neki is ízlik.
Leteszem a poharamat, és két karommal ölelem magamhoz gyengéden. Az eső halk neszezése, és a hangfalakból halkan szivárgó zene, Kai testének melege és finom vanília illata teljesen elvarázsol...
Leteszi a poharát, s a gyöngyöző, halványszínű folyadékon táncot járnak a kandallótűz fényei. Hajába temetem arcomat, és mélyen beszívom magamba, lényéből áradó csodás aromáját.
- Sablonosnak fog tűnni, pedig még soha nem mondtam hasonlót senkinek... - suttogom neki halkan, számmal megcirógatva fülét. - Amikor először megláttalak, azonnal elvarázsoltál. Kivittelek az étteremből a mentősökhöz, te felnéztél rám, és azt mondtad: köszönöm...
Elpirulva hajtja le fejecskéjét, de állát megfogva finoman magam felé fordítom. Lehajolok hozzá egy édes csókra... puha ajkai készségesen nyílnak meg, elfogadva csókomat, és nekem ajándékozva a viszonzást. Ujjaim hajtincseit cirógatják, majd sóhajtva emelem fel a fejem. Gyönyörű szemeiben táncot járnak a kandalló tükröződő lángjai.
- A lélegzetem is elállt akkor... Kai...
Mélyen elpirul. Imádom ilyenkor.
- Én... nem is tudom... mit mondjak...
- Ne mondj semmit... csak fogadj el engem... engedd, hogy szeresselek.
Gyengéd csók... és mélyen a szemeibe nézek, úgy várom a választ, de ő csak zavartan pislog, legbájosabb arckifejezésével. Elmosolyodva cirógatom végig állát ujjaimmal.
- A hallgatás igent jelent kicsim...
Magam felé fordítom, és elbűvölve őt egy forró, szenvedélyes csókkal, hanyatt döntöm a puha szőrmén. Arcának minden szépséges pontját telehintem apró puszikkal, majd nyakára hajolva, a legérzékenyebb, legfinomabb területet csókolgatom tovább. Remeg alattam... érzem a remegését. Felemelem a fejét, és szép szemeibe nézek gyengéd mosollyal.
- Bízz bennem... - súgom. - Soha nem okoznék neked fájdalmat.
Apró biccentéssel harap alsóajkába. Jól van. Visszahajolok puha nyakára, miközben egyik kezemmel finoman végigsimítom mellkasát, oldalát és combját a ruháin keresztül.
Óvatosnak kell lennem. Egy hiba, és örökre elveszítem...
Föléhengeredem teljesen, de nem nehezedek rá. Feje mellett megtámaszkodva nézek szemeibe, úgy bújtatom kezemet pólója alá, ujjaimat végigfuttatva lapos hasán. Megborzong az érintésemtől, és szemei résnyire szűkülnek. Mellbimbóinál tartok már, amikor felsóhajt.
- Ó igen... egyszerűen gyönyörű ez az arckifejezés... - suttogom ajkaiba, miközben lassan felfelé húzom a pólót. Fehér, bársonyos hasán a láng fényei játszadoznak, majd az én nyelvem is. Minden csókra, nyelvem cirógatására megrándul. Mennyire érzékeny... és ezek a sóhajok... mmmhhh...
Megszívom mellbimbóját, és ő lágyan felnyögve ereszti el a szőrmét amit idáig szorongatott, hogy ujjait a hajamba bújtassa. Megremeg ebbe az érintésbe is... Észreveszi, és vállaimra csusszannak ujjai. Felsóhajtva emelkedek fel hozzá egy mohó csókra, ágyékunk összeér. Jaj nekem...
Ahogy kezei hátamra rajzolnak őrjítő, perzselő köröket, abba meg kell veszni.
Lehúzom pólóját róla, és ő felemelve karjait, segít nekem. Magamról is ledobom, hogy hozzásimulva nagyobb bőrfelületét érezhessem magamon. Bódító... de nem állok meg. Lesimogatom róla a nadrágját is, az alsónadrággal sem cicázom, mert hiába terveztem el hogy hosszan és türelmesen fogok játszani vele, nem bírom ki ha még egy percnél tovább takarja előlem csodás testét valami.
Leveszem a farmernadrágomat, de az alsómat magamon hagyom, hogy ne hozzam ennél is nagyobb zavarba a kis édest.
Kezecskéi elindulnak, hogy eltakarja magát, de elhúzom onnan.
- Ne szégyelld előttem a tested... imádlak nézni... - mosolygok rá kedvesen és megcsókolom finoman.
- Taiga... - leheli kábán, és ezt olyan kurvára erotikusan csinálja, hogy felmorranok a gyönyörűségtől.
- Igen ez jó... ez tetszik nagyon... mondd még...
A pezsgőspoharam után nyúlok, és halvány mosollyal térdelek feljebb, úgy csurgatom a hűs nedűt mellkasára, hasára és ágyékára. Összerándul és felnyög, a testén gyöngyöző pezsgőn pedig szikrázó táncot jár a fény, minden mozdulatára. Álomszép, nincs rá jobb szó.
Miközben nevemet sóhajtja és nyöszörgi újra és újra, én a finom ital minden hűs cseppjét letakarítom róla forró nyelvemmel. Péniszén hosszabban elidőzve, egészen a gyönyör kapujáig űzve őt, hogy aztán az utolsó pillanatban megtorpanjak. Pedig kéjes nyögései teljesen eszemet veszik...
Feltérdelek, és egyenesen a szemeibe nézve, megfogom térdeit. Gyengéd erőszakkal feszítem szét lábait, és pihegő, kipirult arcán átsuhan a félelem.
- Kai... mit mondtam az előbb neked? - kérdezem halkan tőle. Látom, hogy erősen gondolkozik, gondolom most végigfuttatja magában az elmúlt fél órát.
- Hogy... soha nem okoznál nekem fájdalmat... - leheli. Bólintok, és mosolyogva puszilom meg combjának belső felszínét. Ahh beleremegett! Lassan végignyalom, és a bejáratához siklik a nyelvem. Jól tudom mit csinálok, és azt is, hogy az ujjal való tágítás egy brutális módszer. Nem szeretem. Elég ha jó síkos a bejárata, és nyelvemmel fellazítom a görcsösségét.
Néhány percig bírom már csak... mert már annyira kívánom, hogy beleőrülök.
Ledobom magamról az alsónadrágomat, és fölémászom újból. Egy korty pezsgőt iszom, és átcsókolom a szájába.
- Érints meg... szeretném, ha először éreznéd mekkora vagyok, hogy felkészülj rám... - súgom. Reszkető kezecskéjét magamhoz vezetem, és felnyögök ahogy megfogja és óvatosan tapogatózva végigsimítja. Ahh istenem...
- Félsz még?
- Nem... - pihegi édesen.
- Akkor jó...
Alaposan benedvesített bejáratához helyezkedem, és nagyon lassan kezdek belényomulni.
- Lazítsd el magad, és hagyd hogy eggyé váljunk Kai...
Szót fogad, és én lassan és óvatosan csusszanok belé. Nem látok az arcán fájdalmat... édes istenem... köszönöm...
Zihálva támaszkodom meg feje mellett, és ujjaimmal teljes erőmből szorítom a szőrmét. Krisztusom...!
- Annyira forró vagy... és olyan selymesen puha... - lehelem áhítattal.
- Taiga... nnhhh... - nyöszörgi kábán.
- Mit érzel? Mondd el kérlek... ugye nem fáj?
- Nem... ahh... csak olyan furcsa...
- Most eggyé váltunk - mosolygok le rá. - Igazán eggyé. Érzed?
- Igen... - mosolyog fel rám. Még mindig mozdulatlan vagyok, visszafogom magam, hogy legyen ideje tágulni. Habár már remeg az egész testem, és minden sejtem a folytatásért sikít.
- Folytathatom?
Biccentés a válasz, karjai és lábai körülfonnak. Felnyögök a boldogságtól, és gyengéden csókolva őt lassan megmozdulok. Óvatos vagyok nagyon. Lassan gyorsítom az ütemet, miközben az arcán újra és újra végigrángó gyönyört figyelem. Élvezi... istenem élvezi!
- Kai... csodálatos vagy... - nyögöm, és alattam remegő testét simogatom, csókolom, miközben elmerülök benne teljesen...
- Taiga....... - kiáltja, és összerándul alattam, arcán álomszép kéjjel. Ó jézusom...!
Felkiáltva robbanok szét én is...
Úgy érzem, teljesen eggyé válunk ebben a pillanatban...
Azt hiszem... ez egy különleges érzés. Talán szerelem...
Talán szerelem...
|
| Kawaii | 2009. 06. 10. 12:53:47 | #836 |
Karakter: Kai
- Hát persze. Nagyon boldoggá tennél vele. – sikerült. Elhívtam. Bele sem gondolva, hogy mire vállalkozom. Bár ismerem egy ideje, egészen pontosan még sem tudom mit szeret. És ha nem fog ízleni neki? Pedig még sem csináltam.
Már épp tervezgetem, hogy miket kell vennem, mikor a kocsi megáll, és Taiga elkap. Szinte azt se hagyja, hogy levegőt vegyek, olyan hevesen csókol.
- Én hozom a bort – hmm.
- …mmfff … jóhh… - próbálok érthető választ kinyögni, de éppen hogy csak sikerült egy két betűs szót kiejtenem, máris végig fut testemen az a jól eső bizsergés, amit már szinte várok, ha vele találkozom, úgyhogy ennél a rövid válasznál maradva adom át magam az érzésnek. Mondanám, hogy én annyira nem vagyok alkalmas az alkoholizálásra, de Taiga hamarabb szólal meg mint én.
- Na és mi jót főzöl?
- Arra gondoltaaaahmm… - jaaajhh. Puha szájával végig simít nyakamon, lehelete bőrömhöz ragad, fogai gyengéden húsomba mélyednek, hát úgy gondolom, teljesen érthető, hogy nem tudok rendesen válaszolni.
- Az finom lesz… - de szennyo.
Játékosan vágok oda neki egyet a beszólásért. Jó ízűen felnevet és elenged, hogy ismét az iskola felé vehessük az irányt. Megmosolygom a jelenetet, de na várj csak, így főzök én neked.
- Jól van na… ezt nem bírtam kihagyni.
- Akkor holnap este. Majd hívlak. – mondja, mikor már az iskolánál vagyunk, a finom búcsúcsók íze még mindig érződik a számban.
- Rendben, szia! – elköszönök tőle, és besietek, el fogok késni. Még az engem néző arcokra sem figyelek.
És igen, úgy beértem, mint a kisvillám, csak nem cikk-cakkban jöttem. Sőt, még mi vártunk a professzorra. Ha ezt tudom, akkor egy kicsit tovább húzom azt a búcsúzkodást.
6 óra fejtágítás és egy gyors vizsga eligazítás után, enyhe zsibbadással a fejemben indulok hazafelé. Az egyik óra alatt összeírtam, hogy nagyjából miket kell vegyek, úgyhogy megnézem, hogy otthon mi van, egyeztetek, aztán vásárolok. Holnap nem lesz túl sok időm rá, tekintve, hogy vizsga és főzés, szóval a nagy részét inkább ma veszem meg.
Délután kedvenc helyemen ülve a jegyzetekkel a kezemben nézem a nap mosolygós tükröződését a víz felszínén. Uzsimnak szánt szendvicsemet majszolva lazítok egy kicsit, két tétel között. Egy édes szürkés csíkos, kicsit puffok macsek kóvályog felém és dörgölődzik oldalamnak. Nem hogy nem tudná, de le sem akarja tagadni, hogy a szendvicsemben lévő sonka a kiszemelt áldozata, és feltett szándéka, hogy megszerezze. Egy kis darabkát letépve neki állapítom meg, hogy milyen rendes egy gyerek vagyok, mert hát valljuk be, egy enyhén dagi kóbor macskát nem nagyon lehet látni. Az éhenkórász. Elfészkeli magát mellettem és olyan „na most jól érzem magam, de egy kicsit simizhetnél ám” fejjel bámul rám. Visszafordulok az anyagomhoz, közben fél kézzel a cicát kényeztetem, észre sem veszem, amikor feláll, és a megkörnyékezi a szendvicsem meg maradt részét. Gyanússá vállnak a furcsa hangok és fejem odakapva tátom el a számat, hogy már a sajt sincs benne a zsemlémben. Hát komolyan mondom, dicséretes, hogy ilyen jól megtalálta azt a személyt, akivel ezt simán megjátszhatja. Még két tétel után, megeszem a maradék üresen maradt vajas zsömlét és haza indulok.
Lehuppanok a kanapéra, berakok egy szép számot és a laptopommal az ölemben neki állok jegyzetet csinálni. A távirányító felé nyúlva változtatom meg az irányt, amikor a telefonom kékes fénnyel kivilágít.
- Szia, itt Taiga!
- Szia!
- Bocsáss meg, hogy ilyen későn hívtalak… - nincs is olyan késő.
- Semmi baj, ma sokáig fenn maradok a tanulás miatt. Képzeld, ma találkoztam egy macsekkal és sunyi módon elhalászta előlem az uzsim betétjét, és csak a zsömlét hagyta meg nekem, de olyan kérlelő szemekkel pislogott fel rám, hogy nem tudtam haragudni rá, még a sajtot is megette. Neked milyen volt a napod? Nagyon lefárasztottak? - kérdezem, miközben az egyik párna szélével babrálok. Áldom az agyamat és anyáskodó természetemet, mikor elmondja, hogy egész nap nem volt egy perc nyugta sem és így enni sem igazán evett, de legalább reggelizett. Elmeséli a nap eseményeit, majd lefixáljuk a holnapot és végül elköszönünk egymástól. Leteszem a telefont és belebújok a gépbe.
***
A délelőtti vizsgadrukk azonnal elszáll, ahogy beülünk a terembe és neki kezdek az írásnak. Sikerül hamar befejeznem, így még tudok a többiekkel is beszélgetni.
Úgy döntöttem, hogy nem csak tészta lesz, husi, krumpli, fincsi öntet. Még gyorsan kitakarítok, majd felkapom a köténykémet – nem is emlékszem mióta van nekem ilyenem – majd végig sertepertélem a napot a konyhában. Mire nagyjából készen leszek, az eső már egy ideje esik, és Taiga érkezése vészesen közel kerül. Hagyom főni a kaját, és elmegyek átöltözni.
Taiga pontos, mint mindig. Egy törölközővel a kezembe nyitok neki ajtót, mert hát, ahogy a reggelit sem, úgy az ernyőt sem nagyon ismeri a rendőrfőkapitány, lehet megszokta, hogy azt oda készítik elé?
Mint egy izgatott feleség úgy szárítgatom meg a haját, és csókolom meg boldogan. Tiszta víz, jól elázott. Elkezdem levetkőztetni, ha így marad megfázhat. Pedig nem is jött olyan sokat a kocsitól, mégis a hajából csak úgy csöpög a víz, a zakója átázott és az inge is nedves. Észre sem vettem, hogy ekkora vihar van. Elkezdem kigombolgatni az inge igencsak aprócska gombjait, és rossz szokásomhoz híven kioktatom, hogy máskor azért legalább egy ernyő legyen nála. Csak akkor kapok észbe, mikor vizes hajáról egy esőcsepp csorog végig mellizmain, le végig a kockás has felé, hogy aztán az ing alatt eltűnve fantáziámra bízza, hogy tovább képzeljem érzéki útját. Ledöbbenve engedem el a vékony anyagot, és figyelem azt a belső képet, ami a fejemben pörög le ennek az intim pillanatnak a hatásaként. A két nappal ezelőtti események egy-egy villanásai vetülnek elém. Zavarban vagyok, és nem tudom eldönteni mit csináljak.
- Ejnye. Ennél többet is láttál már… ne légy zavarban. – könnyű ezt mondani, te nem láttad azt, amit én.
- Olyan vagy… - vágom neki oda foghegyről. Megint csak simán leverném az összes ellenfelem szópárbajban is. Az érveléseim egyszerűen meg cáfolhatatlanok. Határozottságomban megfordulok, hogy lássa akaratom, mint az acél és egyáltalán nem vagyok zavarban, csak nagysértődött.
- Ja igen, a bor. – hm? Minek a bor? A bor… jézusom a kaja…
- Jaj a vacsora! – hogy én mért nem tudok soha időben feleszmélni, örök rejtély marad. Hát, nem részletezném a látványt, odasült, szétfőtt, elpárolgott egyszóval, ehetetlen. Olyan mérges vagyok magamra. Nem kell sokszor oda figyelnem az ilyen apróságokra, de ha mégis adódik egy ilyen alkalom, akkor mért nem vagyok képes csak egy picivel többet a feladatra összpontosítani? Egyszer magamra fogom gyújtani a házat. Vagy ami még rosszabb, mással együtt fogom megtenni, mert az sikeresen elvonta a figyelmemet. Ezentúl nem csinálok Taiga közelében semmit, a végén még kisebb katasztrófát okoznék.
- Semmi baj, még sosem ettem szenet krumplival. – nyugtat meg ölelő karjai között. Azt, amit te szénnek nevezel, az kérlek szépen gyönyörű szép mellehúsa volt és elég sokat dolgoztam vele, hogy egyenletesen legyen szépen elverve. De a szén kifejezés annyira sértő, hogy ha kis kutya szemekkel kérlelnél, még akkor sem hagynám, hogy egyél belőle, pláne, hogy feketére égett.
- Most mi lesz? – elkeseredem teljesen. Ő meg itt marad éhesen. – Csináljak szendvicset? – amit oda adhatunk a dagi macskának, aki azóta rendesen ide szokott a szomszédba és a kertet rója.
- Szerintem rendeljünk egy pizzát. Vagy elmehetünk vacsorázni valahová. – kocsival vagy gyalog gondoltad? Mert mindkettő veszélyes ilyenkor, gondolom át a lehetőségeket.
- Ebben az időben?!
- Melyiket szereted? Sonkás jöhet? – szegény pizzás fiú, igaz, inkább ő, mint mi.
- Aham… - pedig olyan szépen elgondoltam. Taiga annyira nem zavartatja magát. Lehet nem is bánja, hogy nem kóstolja meg a főztőmet? Neeem, biztos nem így van, csak nem akarja, hogy még jobban elkeseredjek. Kezd ez a pizza ötlet szimpatikussá válni. Éhes vagyok.
- Legközelebb én főzök. Mondjuk holnap este. – húú, micsoda? Azt hiszem kicsit zsibbadok.
- Ahogygondolod… - háát, egy kicsit melegem is van.
- Megártott a bor? – Felnézek azokra a mosolygós kék szemekre… még mindig gyönyörűek. Dehhogyissh…
- Színhjóhzan… vagyjok… - és hogy be is bizonyítsam, sebtében felugrok, jéé, most velem szemben van az ablak, előbb még nem erre láttam. Nagyon borús az idő, Taiga itt fog aludni, állapítom meg magamban nagyon határozottan. – Még mindig esikazeshő… - próbálok célozni az előbbi megállapításomra. Kicsit egyenetlennek érzem magam alatt a talajt, pedig délelőtt, még nem voltak itt ilyen gondok, biztos egy vakond család éldegél a földben. Ők túrnak, én meg miattuk Taiga karjai közé csöppenek.
- Hoppá! – mondja, és fölkap. He?
- Tegyhélleh… - nem vagyok én hableány, szép, bár elég vékonyka lábam van, még mozgatni is tudom őket, és rúgok párat a levegőbe, hogy még én is biztos legyek benne. -… tudokhmennih… - úgy tűnik az a rengeteg bizonyíték, amit felvonultatok előtte, semmit sem ér, mert ugyan úgy cipel tovább.
- Hát persze – hitetlen.
- Hovavihszel? – érdeklődöm, ha már ilyen helyzetbe kerültem, legalább az irányt megválaszthatom? Te Kai, tudtad, hogy ittas állapotban sokkal jobban eldumálsz magadban? Mért nem mondod ki? Hehe, mert beszari vagyok. Szeretnék még így trécselni, de egy mély érzéki hang megzavar skizo tevékenységemben
- Az ágyadba.
- Minek? – gyors reakciómon még én is elcsodálkozom, nem hogy azon, amit mondott.
- Hogy aludhass. – Aham. Hiszi a piszi.
- Nemh fogsz megszexhualizhálni? – hatalmas kíváncsi szemekkel pislogok rá, ez egy nagyon fontos kérdés.
- Nem foglak. – neveti el magát, és vetkőztetni kezd. Nahát, így higgyek neked?!
- Debizhtosannem?
- Biztosan. – hmm…
- Miérthnem? – kérdezek vissza gyermeki hangon.
- Talán szeretnéd? – egy nagyon kis rövidke puszit kapok, még nyúlfarknyi sincs.
- Én… - … és a mondat, mely fejemben még meg fogalmazódott hirtelen elszakad, enyhe szürkeség, és a nagy semmi, ami elém tárul. Édes érzés villan a számon, meg egy automatikus mozdulat, hogy oldalamról hátamra forduljak és kinyissam a szemem.
***
Hát nem egészen olyan ez a reggel, mint amilyennek kéne lennie. Nem vagyok rosszul, vagy ilyesmi. Csupán csak émelyeg a gyomrom, és kellemetlen alkohol íze van a számnak. Na ezért nem iszom én túl gyakran. Jaj istenem, teljesen elrontottam a vacsorát. Vajon Taiga hol lehet? Körbe nézek a konyhában, a fürdőben, a nagyszobában. Sehol senki. Az üveg bor és a pizzás doboz az asztalon, az égett kaja pedig a konyhában van, tehát nem képzeltem be, hogy itt volt. Na, akkor mi az, amire nem emlékszem? Egy kicsit elcsüggedve telepszem le a kanapé széléhez, oda kuporodva az egyik nagyobb párnához és gondolkodóba esem. Biztos csak fáradt volt és haza ment, ha már én ilyen szépen kiütöttem magam. Szégyellem ám magam rendesen. Nem szoktam én ilyet csinálni. Felhívnám, de még korán van, és biztos alszik. Később felhívom, hozom meg a biztos döntést és neki állok rendet rakni. Kidobom a szemétbe a maradékot és elmosogatok. Álmosság és egy kisebb adag fáradtság lesz úrrá rajtam a végére. Talán nem árt, ha még egy kicsit visszadőlök. Pokrócomat magammal húzva fekszem vissza a kanapéra, rejtély, hogy mért ide, de ez egy automatikus cselekedetem, kis koromban biztos kiskutyának képzeltem magam, akinek a kanapén volt a helye…
Kómásan fordulok befelé, háttal a szobának, és nem kell sok ahhoz, hogy ismét elnyomjon az álom. Telefonom hangos berregése ébreszt, és én olyan frissen kapok érte, mintha csak a szokásos nyolc órás alvásomból ébrednék, pedig ahogy elnézem az órám, ez csak körülbelül másfelet lehetetett.
- Igen?
- Szia, Taiga vagyok. Felébresztettelek? – melegség söpör végig rajtam, amikor meghallom kellemesen búgó hangját. Madarat lehetne velem fogatni.
- Sziaa! Én akartalak téged hívni. – komorulok egy kicsit, amikor eszembe jut mit is szeretnék tőle kérdezni. – Sajnálom a tegnapit, hogy úgy elrontottam az estét. Olyan kellemetlen. – le hajtott fejjel gubbasztva várom mit válaszol.
- Ugyan, nem haragszom. Aranyos voltál. De ma nem engedem, hogy igyál. – megkönnyebbülten sóhajtok fel, és lépnék is tovább, de valami nem stimmelt ebben a mondatban.
- Ma?
- Igen. Ma én főzök, és rendes vacsorát fogsz kapni. – hallom, ahogy mosolyog az oda kozmált étel emlékére.
- Nem is tudtam, hogy vacsora meghívásom van. Azért nehogy azt hidd, hogy nem tudok főzni. – húzom fel kicsit sértődöttre a hangom, hiszen tényleg tudok főzni, 21 éve már, hogy én készítem el magamnak az ebédem, vacsorám. Csak most megzavartak.
- Igen, igen. – hallom ám, hogy mennyire hiszel nekem. – Mit szólnál, ha 7-re érted mennék? – de gyorsan elterelte a témát.
- Jó, rendben. Vigyek valamit?
- Nem, nem kell. Bízzunk benne, hogy ez most sikeresen elkészül majd. – ez az, csavarj be még egy tőrt egyébként is jócskán megcsappant önbecsülésembe.
- Jól vanna… - nevetem el magam. Mekkora kis szerencsétlen vagyok.
- Jól éreztem magam, emiatt nem kell aggódnod.
- Akkor jó. – mondom már kicsit megnyugodva.
- Este találkozunk. Szia.
- Szia. – elköszönök én is. Abban biztos vagyok, hogy ő nem fogja elrontani a vacsit. Egyszer akkor is megmutatom neki, hogy tudok főzni.
Éppen a dagi macskát etettem, mikor Taiga kocsijával beáll a ház elé. A kis nyafi akaratosan húzza le mancsával kezem, hogy ne hogy már a legjobb falatoktól fosszam meg egy sport kocsi kedvéért.
- Szia! – köszön Taiga, és leguggolva hozzám csókol nyakamba. – Nem is tudtam, hogy van egy macskád.
- Mert nincs is. – kuncogok fel. – Ő a felvágott lopó Debu*. – mutatom be őket egymásnak. Mosolyogva simogatja meg Debu fejét, majd feláll. Még oda adom a maradék husit, és én is elindulok Taiga után, a kocsihoz.
- És mi jót fogunk enni? – kérdezem felé fordulva a kocsiban.
*Debu = Dagi
Szerkesztve Kawaii által @ 2009. 06. 10. 14:29:46
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:32:31 | #710 |
Karakter: Taiga
Édesen ásítva próbál ébren maradni, még szemecskéit is dörzsöli. Hát igen... gonosz voltam és felébresztettem. De hát bárki megtette volna a helyemben, csak ennyi mentségem van.
Te tehetsz róla, mert olyan édes vagy.
- Gyere Kai, aludjunk... - súgom lágyan. Kényelmesen elvackolódik, mintha mindig is együtt aludtunk volna, és már békésen szuszog is. Halvány, elégedett mosollyal alszom el én is.
Egy sorsfordító pillanaton vagyunk túl.
Már nem menekülhetsz előlem, Kai.
*
Viharos ébredés.
Kai ládlija begörcsöl, de hamar megoldjuk. Hát sokféle ébredést elképzeltem már vele együtt, de ez valahogy nincs a listán. Sebaj.
Végül hozzám bújik, és mellkasomnak köszöni meg a segítséget édesen nyünnyögve.
- Szívesen kicsim... egyébként jó reggelt - mosolygok le rá. - Mindjárt jövök.
Magára hagyom, és letusolok, megborotválkozom, felöltözöm.
Mikor visszalépek a hálószobába, Kai alaposan bebugyolálódva durmol. Ejnye.
Kiimádkozom az ágyból, és vidáman kuncogva tuszkolom a fürdőszoba felé.
- Tudom, hogy korán van, de gondolom nem szeretnél elkésni a suliból...
Ez hatott.
Addig elkészítem első közös reggelinket. Kissé szokatlan reggelit készíteni valakinek, mivel magamnak sosem szoktam... de jó érzés.
- Te megint nem reggelizel? - kapom a finom megrovást, amikor leülök vele szemben egy csésze kávéval. - Látom, nekem kell megetetnem téged - sóhajtja, és mire feleszmélek, már a konyhapultnál serénykedik, és készít nekem szendvicseket.
Belemosolygok a kávés csészémbe. Pokolian élvezem, mellesleg ahogy a kis fenekét riszálja kenés közben, az sem utolsó látvány.
- Lekvárosat kérsz vagy sima vajasat? - kérdezi hátra sem nézve.
- De én...
- Csssh. Lekvárosat kapsz - zárja rövidre. Alig egy perc, és már előttem a tányér. Blee... én nem tudok ilyen korán enni... - Naa, csak egy kicsit. A többit megeszem én.
Hát ki tud ellenállni ezeknek a boci-szemecskéknek...?! Arcomra kényszerítek egy kis mosolyt, és beleharapok. Megdicsér. Mmm ez kevés, nekem jutalomcsók jár ezért. Meg is szerzem, majd összekanalazom kincsecskémet és a kocsihoz robogunk. Nincs idő sajnos a reggeli idillre, pedig el tudnék vele évődni egész nap.
- Sajnos, azt hiszem ma nem fogunk tudni együtt lenni. Van egy olyan érzésem, hogy a tegnap elmaradt látogatás és sajtódömping ma lesz pótolva - pillantok rá, miközben kisorolok a főútra. Megvető hangsúlyomon csak kuncog.
- Semmi gond. Nekem is tanulnom kell, mert holnap vizsgázom.
- Oh, és egy nap elég lesz?
- Igen, csak át kell olvassam, meg memorizálnom. Szerettem az órákat és így könnyen megmaradt a fejemben - válaszolja. Akkor jó, megnyugodtam. Álmos, cseppet sem kínos, inkább meghitt csöndben folytatjuk tovább az utat.
- Szóval én arra gondoltam... - hallom a félénk pityogást. Oldalpillantással konstatálom, hogy itt most komoly kinyilatkoztatás lészen, tekintve hogy arcocskája piros, kezei idegesen babrálnak ruhájával, és lesüti szemecskéit is.
- ...hogy? - segítek neki türelmesen, és bátorítóan simogatom meg karját. Felnéz végre rám csillogó szemeivel, és kap tőlem egy bátorító mosolyt is. Na elő a farbával Kai-cicus.
- Öö… én, azt hiszem… - kezdi, és már erősen szuggerálom gondolatban. - ...elfelejtettem - esik kétségbe. Kirobban belőlem a jóízű nevetés. Hát ez borzasztóan édes volt. Egyszerűen feldobta a napomat. Így könnyebb lesz elviselnem a sok idegesítő médiacápát és hőn utált polgármesterünket is. Megcsókolom érte egy piros lámpánál. Mmm...
Leparkolok a háza előtt, és türelmesen megvárom amíg beszalad és visszatér.
Hallom hogy nagy levegőt vesz. Nos?
- Lenne kedved holnap este nálam vacsorázni? - hozakodik végre elő azzal a mondattal, amit már napok óta hallani akarok.
- Hát persze - mosolygok rá kedvesen. - Nagyon boldoggá tennél vele.
Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Hát megzabálom. Félreállok a kocsival, és meg is teszem. Mohón csókolom meg, szorítom karcsú testét magamhoz, és kifulladásig élvezem szájának nedves forróságát. Teljesen bezsongat ez a fiú.
- Én hozom a bort - zihálom a szájába, majd újra rávetem magam.
- ...mmfff...jóhh... - válaszolja a csókba. Áttérek puha nyakára, és finoman puszilgatni kezdem.
- Na és mi jót főzöl? - dörmögöm a nyakára. Válaszol valamit, de ahogy lágyan beleharapok, nyögésbe fulladnak szavai.
- Az finom lesz...
Kuncogva boxol gyenge kis kezével a karomba, és nevetve engedem el.
- Jól van na... ezt nem bírtam kihagyni - vigyorgok le rá, és visszakanyarodom a főútra.
Kiteszem az iskolánál egy finom búcsúcsókot is kapok, de jó nekem.
- Akkor holnap este... - szólok utána. - Majd hívlak.
- Rendben, szia! - integet édesen, és beszalad a kapun. Az órámra nézek. Jé, nem késett el.
Na ki a király?
***
Végre becsukódik az ajtó az utolsó médiacápa mögött is, és szigorúan megkeményedett arcvonásaim ellágyulnak. Végre béke és nyugalom.
Már este van.
Hála Kainak, aki belém diktált reggel egy szendvicset, nem halok éhen, csak szimplán éhenhaldoklom. Az íróasztalomon lévő digitális óra szerint még nincs olyan későn. Talán nem baj ha felhívom Kai-cicát.
- Szia, itt Taiga - dörmögök a telefonba.
- Szia! - csicsereg édes hangja, és elmosolyodva túrok fáradtan a hajamba.
- Bocsáss meg, hogy ilyen későn hívtalak... - kezdeném, de félbeszakít.
- Semmi baj, ma sokáig fent maradok a tanulás miatt. Képzeld, ma... - és csak beszél és beszél, én pedig hátradőlve a fotelben, behunyt szemmel hallgatom. Elmeséli a napját, kalandját egy kóbor macskával, hogy elcsente a szendvicséből a felvágottat, és még ki tudja mit. Imádom, hogy ennyire közvetlen.
Fogalmam sincs mennyi ideig beszélgetünk, talán már egy órája is van, végül gyomrom éhes kordulása vet véget az idillnek.
- Szép álmokat Kai - búgom neki mosolyogva.
- Neked is...
***
Égszakadás, földindulás. Ömlik az eső.
Óvatosan vezetve állok be Kai háza elé a kocsimmal, és az ajtóhoz sietek.
Kai egy törülközővel fogad és egy mézédes csókkal. Mmm... Amíg ő a hajamat törölgeti, és mohón falom ajkait. Kuncogva ellenkezne, de semmi esélye... hehe.
Belémegyünk a melegbe, és elkezdi rólam leráncigálni a vizes zakómat. Amikor az ingemet kezdi gombolgatni, elvigyorodom. Ő persze nem veszi a lapot, mert közben szövegel a rossz időről, meg valami esernyőről. Ám amikor ingem felénél tart, hirtelen elhallgat, kezei megdermednek, és rákvörösen kezd szaporán pislogni.
Felnevetek, és magamhoz húzom.
- Ejnye - búgom tengermély hangomon a fülébe. - Ennél többet is láttál már... ne légy zavarban.
- Olyan vagy... - nyüffen, majd kibontakozik karjaimból és tüntetőleg hátat fordít. Csak piros fülei árulkodnak zavaráról. Kuncogva veszem le vizes ingemet. A nadrágom megúszta az elázást, Kai szerencséjére. Gőzöm sincs, tudna-e ennél pirosabb színtartományt produkálni.
- Ja igen, a bor.
Felveszem az asztalról, ahová hirtelenjében leraktam és felé nyújtom.
- Jaj a vacsora! - sikkantja és huss. Meglepetten pislogva bámulok utána. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors tud lenni. Utána sietek, és a sopánkodó, halkan szitkozódó hangokat hallva sejtésem beigazolódik. Mögé lépek, és átölelem.
- Semmi baj, még sosem ettem szenet krumplival - vígasztalom mosolyogva. Valamit morog az orra alatt, de csak nevetek, és elhúzom a tűzhelytől. Egy kézmozdulattal bukóra állítom a konyhaablakot hogy az égett szag kiszellőzzön, és a friss eső illata bejöhessen.
- Most mi lesz? - pislog rám nagy szemecskéivel, ajkát lebiggyesztve. - Csináljak szendvicseket?
- Szerintem rendeljünk egy pizzát - dobom be az ötletet. - Vagy elmehetünk vacsorázni valahová.
- Ebben az időben?!
- Melyiket szereted? Sonkás jöhet?
- Aham... - biccent, és hagyja hogy derekánál fogva behúzzam a nappaliba, közben mosolyogva húzom elő zsebemből a telefont. Már rendelem is nekünk a vacsit.
*
- Legközelebb én főzök. Mondjuk Holnap este - pillantok végig az asztalon.
- Ahogygondolod... - jön a kissé elkent válasz. Nocsak...
- Megártott a bor? - vigyorodom el. Hülye kérdés volt, hiszen egyértelműen látszik rajta. Becsiccsentet. Borzasztóan aranyos ezzel a kipirult kis pofival és a csillogó szemecskéivel.
- Színjóhzan...vagyjok... - jön a válasz. Felnevetek, és ő feláll. - Még mindig esikazeshő...
- Hoppá! - kapom el még röptében, mielőtt elesik. Vészes imbolygása több mint önveszélyes. Karjaimba kapom mint egy királylányt, és beviszem.
- Tegyhélleh... - kalimpál lábacskáival. - ...tudokhmennih...
- Hát persze - dörmögöm az orrom alatt mosolyogva.
- Hovavihszell?
- Az ágyadba.
- Minek? - csuklik fel, és szemei ijedten kerekednek el.
- Hogy aludhass.
- Nehm fogsz megszexhualizhálni?
Hangosan felnevetek. Beszarok rajta. Komolyan!
- Nem foglak.
Puhán leteszem az ágyba, lerángatom róla a nadrágját, és ő tétován ellenkezni kezd.
- Debizhtosannem?
- Biztosan.
- Miérthnem?
Na jó, ez már sok. Kuncogva takarom be, puszit hintek szájacskájára és lemosolygok rá.
- Talán szeretnéd?
- Én... - motyogja, és szemei lecsukódnak, szuszogása elmélyül. Hát sosem fogom megtudni mit is akart mondani.
Megcirógatom szép kis arcát, és magára hagyom. Nem fogom kihasználni a helyzetét, én nem olyan férfi vagyok.
Felveszem ruháimat, bezárom magam után a bejárati ajtót és a levélnyíláson át bedobom a kulcsot.
Hát erről ennyit.
Sebaj, majd legközelebb. Majd holnap. Nálam. És csak gyümölcslét fog kapni.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:31:25 | #709 |
Karakter: Kai
Kai
Kezét nyakam köré vonva húz magához egy hosszú sóvár csókra, és én boldogan adom át magam az ismerős érzésnek, mely egész testemet átjárva pezsdíti fel vérem és érzékeim. Szeretem ezt az érzést és szeretem őt, mert ezt váltja ki belőlem. Még mindig érzem, ahogy természetes színem enyhe pirosas árnyalatot vesz fel, amikor megérzem nekem feszülő férfiasságát. Mozgolódni kezdek, hogy kényelmesebb helyzetbe kerüljek ölében, de ez egyáltalán nem egyszerű figyelembe véve, hogy egy lényeges tényező által igen csak korlátozva lettem ezen a téren. Végül Taiga mély, kicsit rekedtes hangja állít le ficergésemben.
- Ideje indulni. – tényleg… az ebéd.
- Oh persze…- felállunk, és az ajtó felirányítva tessékel kifelé. Már nyúlnék a kilincsért, de az, hogy hozzám simulva áll közvetlenül mögöttem… szóval nagyon zavarban vagyok. És ha kilépek, akkor mindenki tudni fogja, legalábbis azok akik a közvetlen közelünkben állnak, és az már nekem bőven elég. Nem akarom, hogy rólunk pletykáljon az egész őrs.
- Mi a baj? – kérdezi kicsit ingerülten és meglepetten egyszerre.
- Bocsánat… én csak… szóval – jaj, gyerünk Kai szedd össze magad! Neki úgyis nyugodtan elmondhatom, a legmegértőbb férfi, akivel valaha is találkoztam. – abeosztottaidelőttnemkéne – ennyire nyíltan mutatkoznunk. Fejezem be magamban a mondatot, mert már levegő nem maradt bennem, ahhoz, hogy hangosan mondjam ki.
- Kai… - szólít meg türelmesen miközben felemeli fejem, arra késztetve, hogy a szemébe nézzek. – Nincs mit szégyellnem, ahogy neked sincs.
- De mit fognak gondolni, ha… - kezdeném, de félbe szakít. Lehet butaságot akartam mondani.
- Semmit. Legfeljebb azt, hogy milyen szép partnerem van, és irigykedni fognak. – Irigykedni? De hát… jaj. Mélyen elpirulok és megint pipacs piros képpel szemlélődöm körbe. Hirtelen minden olyan érdekes lett ebben az irodában. A szép színes kép a falon, mely a zöld legszebb árnyalataival nyugtatja meg az embert. Bár engem nem nagyon sikerül, olyan ideges vagyok, h már a kezem is izzadni kezd. Kislányos zavaromban nem is tudom, hogy ennek a bóknak most örüljek vagy örüljek. Nem is fogom tudni most eldönteni, mert Taiga ajkai magukra vonják a figyelmem. Mikor kerültek ilyen közel az enyémekhez? Automatikusan ölellek és csókolok vissza. Órák hosszat el tudnék így ácsorogni vele, nem törődve semmivel.
- Gyere…- és már kinn is vagyunk. Mondhatom szép elterelő hadművelet volt. Ráadásul sikeres is. Hát Kai, elég rossz katona lenne belőled. Csak Taiga fotóját kéne meglebegtetni előtted és te már sipítozva rohannál és adnád fel menedéked.
Egy nagyon barátságos étterembe megyünk. Biztos jól is főznek, mert Taiga kisebb lakomát rendelt magának.
- Ma még nem ettél? – bár én ezt inkább kijelentem, mint kérdezem. Hisz teljesen egyértelmű, pláne ha mindent meg fog enni.
- Hát… azt hiszem nem…
- De ez nem egészséges, normálisan kell enni, nem hirtelen falni sokat. – oktatom ki.
- Igen tudom, te mit ettél benn a suliban? – mért nem lepődöm meg, hogy terelni próbál? Az alig evés témája gyorsan lekerül a napi rendről, helyét pedig átveszi a suli, a munka, a barátok és a polgármester. Nagyon nem szereti azt a pasast, vicces fintorral magyarázza, hogy egy mennyire pökhendi figura, és az a mai látogatása is csak magamutogatás. Csodálkozom, hogy Taiga eltűri ezt, bár nem hiszem, hogy sok mindent tudna tenni ellene. Szemét dolog.
- Holnap mihez lenne kedved? – kérdezi hirtelen, mikor már végzett az ebéddel. Én kicsit lemaradva még a polgármesternél tartok. A kérdésre viszont gyorsan elkezdenek kattogni azok a bizonyos kerekek. Nézzük csak, holnap szerda, ami azt jelenti, hogy csak délig vagyok suliban és csak mosnom kell majd, tehát tulajdonképpen semmi dolgom sincs. Már válaszolnék is, de telefonál, úgyhogy csendben figyelem egyre szélesedő mosolyát, mely az előbbi igencsak bosszús tekintett mögül lopakodott arcára. Na, mi történt? Fogadjunk, hogy a polgármesternek is köze van hozzá?!
- A polgármester nem jön ma tömjéneztetni magát, úgyhogy mihez lenne kedved vacsora után? – olyan aranyosan felélénkült. Én is boldog leszek a hallottaktól. Ma is együtt leszünk sokáig.
- Tényleg? – kérdezek vissza, csak hogy biztosra menjek.
- Szóval? – na, akkor megint neki állok törni a fejem, hogy akkor mi legyen ma.
- Ez tök jó, de neked ma nagyon sok dolgod volt és biztos fáradt vagy, sőt nem is biztos, hanem tuti… - magyarázok kifelé menet. – szóval én nagyon szívesen szeretném veled tölteni a délutánt, de pihened is kéne, most nem akarlak elzavarni nehogy azt hidd, csak hát nem ártana egy kis alvás és jót is tenne, én meg úgyis máskor is ráérek. – befejezem végre mondandómat és ő is beszáll mellém a kocsiba.
- Akkor valami kis nyugis programot csináljunk. Mondjuk nézzünk meg egy filmet. Ismerek egy jó kis dvd kölcsönzőt. Nos? – na ez egy jó ötlet.
- Rendben.
- Nálad vagy nálam? – jaj. Ööö. Pirulva hallgatom, ahogy nevet. Ezt direkt csinálta. Gonosz.
Rengeteg film van itt. Úgyhogy nem egyszerű összeegyeztetni, hogy melyik érdekel és melyeket láttuk már. Egy lightos 2 és fél órás film, az ismertetőből ítélve elég izgalmasnak ígérkezik.
- Nálam jó lesz? – jaj. Hát izé… Bólintok, persze biztos.
Fantasztikus a háza. Egyszerre modern és egyszerű, elegáns és fiatalos. Tényleg nagyon szép és rendezett, mint ő. És most jön a poén, nem ő rendezte be. Hát pedig én már azt hittem, főleg mert ő meg helyeselt rendesen. Na szép! :P
Neki ugrom a dvd beállításának, míg ő fürdik. Kisebb műszaki zseni vagyok, de tényleg, SzaKai. Simán megy, főleg mert minden fel van tüntetve a kapcsolón és a lejátszón egyaránt, tehát az elrontás esélye tulajdonképpen minimális. Nem baj fő az óvatosság. Mire Taiga visszaér, addigra én is elhelyezkedem a play gombon tartva ujjam, startra készen. Mellém fekszik, én pedig bújok hozzá, mint egy kis szerelmes. Tényleg, autós mozikba illő jelent.
Elindítom, és már előre izgulok. Már kb a felénél járunk, illetve csak én járok, mert Taiga időközben bealudt. Olyan kis aranyosan szuszogott a nyakamba, hogy egy kicsit arrább kellett helyezkedjek, mert csikizte a pihélyimet. Annyira nyugodtan alszik, hogy nincs szívem felébreszteni, hogy legalább az ágyáig elmenjen, és inkább oda feküdjön le, helyette próbálok úgy helyezkedni, hogy itt legyen kényelmes neki. Már vége a filmnek pár perce, mikor végre ráveszem magam, hogy felébresszem.
- Tagia… Taiga…
- Hm?
- Vége a filmnek… feküdj le aludni.
- Előbb hazaviszlek. – még mit nem. Nem gondolhatja komolyan, hogy így akar vezetni.
- Ilyen fáradtan nem vezethetsz. Majd hívok taxit.
- Mennyi az idő? Ennyire későre jár? – hááát…
- Igen… ez egy hosszú film volt. – szóval ez úgy volt, hogy ő nem tudta hány órás… de rossz vagyok, nevetek magamban.
- És legalább tetszett volna, ha láttam volna? – tuti, lemaradtál két nagyon durva akció jelenetről, volt dráma, ééés gyilkosság is. Fúú, ott én ideges voltam.
- Bizony. Ideje indulnom…
- Nem. – Hmm? – Már nagyon késő van. Ha nem vihetlek haza, akkor inkább aludj nálam. – ööö, Mi? Nem vagyok ám annyira biztos abban, hogy ez egy jó ötlet lenne. Pontosabban, hogy jobb lenne az én taxizásomnál.
- Hogyan? – Én? Itt? Jááj.
- A kulcsszó: aludni – Ááhááá. Feláll és elindul, gondolom a hálószoba felé, a durva az, hogy egyébként engem is vissza magával. Közben pedig magyarázz tovább, én pedig elkerekedett szemekkel figyelem az utat. – Mondanám, hogy a vendégszobában fektetlek le, - bekanyarodunk egy ajtón. Egy nagy ágy. Oh, jaj. – de – és már rajta is vagyok az ágyon, pedig csak egy kötőszó hangzott el. -… inkább magam mellett szeretnélek tudni.
Próbálom magamon tartani a nadrágom és közben megmagyarázni, mért nem tartom ezt jó ötletnek, hogy nekem még mosnom kell és átöltözni, és hogy ő fáradt én meg szeretem a filmeket, szóval mindent mondok. De a magyarázatom még magamnak is zavaros nem hogy neki. A nadrágomat pedig hamar lehúzza. Úgyhogy legközelebb teszek bele övet.
Betakar, megcsókol, elköszön, és már alszik is. Nekem pedig pislogni sincs időm. A plafont fixírozva realizálom magamban, hogy nincs mit tenni alvás van. Pedig az adrenalin most úgy megnőtt bennem, hogy minden létező álom ki ment a szememből. Oldalra fordítom a fejem és Taiga békés arcát nézve kezdenek gondolataim egyre élesebb képet megvilágítani arról mit is érzek ez iránt a férfi iránt. Helyre igazítok egy kósza tincset, majd egészen közel hajolva vizsgálom meg arca minden milliméterét. Olyan dolgokat veszek észre, amit eddig még egyszer sem láttam. Például, hogy a bal szemöldökében van egy szál, ami makacsul kunkorodik, ellenben a többivel melyek szög egyenesen állnak így adva tökéletes ívet és formát szemének. Hogy a felső ajka feleakkora, mint az alsó és hullámhoz hasonlító alakja miatt nem záródik rendesen teltebb felével. Tetszik ez a felismerés, olyan érzésem van tőle, mintha ezt csak én tudnám, én látnám, mintha csak nekem mutatná meg. Ez az utolsó gondolatom elalvás előtt. Majd óvatosan hozzá hajolok, hogy ne ébresszem fel és egy pille könnyű jóéjt-puszit adok neki. Elhelyezkedem kényelmesen, arccal felé. Ölelgetni még nem merem, ezért csak kézfejemmel érintem oldalát. Hamar érkezik az álommanóm és én boldogan ölelem magamhoz.
Fura dolgokra ébredek. Valami nem stimmel körülöttem. Ritka az olyan reggel, amikor úgy ébred az ember, hogy tudja, hogy már fenn van, hallja a külső zajokat, mégis látja még az álmát, érzi annak hatását a lelkében. Én is látom magam előtt a nagy zöld rétem, mezítláb futkározok rajta, aztán a következő percben már a hátamon fekszem és Taiga meztelen teste simul az enyémhez. Csókolózunk. Aztán megváltozik minden, eltűnik kedvenc álombéli helyem, és egy ágyon fekszem ugyan abban a pózban, mint a réten ugyan az a test perzseli az enyémet, ugyan az a száj csókol, ugyan úgy izzanak az acél kék szemek, mint a fantázia szülte világomban. Ahogy kezdek magamhoz térni és realizálódik körülöttem a valóság, ugyan olyan intenzitással tör rám a vágy. Taiga szája égeti bőröm ahol hozzám ér, keze örvényeket kavar bennem, ahogy simogatja felhevült testem. Hiába veszek levegőt, olyan, mintha egy csepp se jutna tüdőmbe.
- Ta… Taiga… - hívom, csak, hogy tudjam, hogy tényleg igaz, ami történik.
- Sss… Ne félj, csak megkóstollak egy kicsit… - meg fog harapni?
- Az mit… ahh… jelent? – mmh…
Fedetlen mellkasomra kalandoznak ajkai, melyen nedves csók nyomok mutatják merre halad. Egyre lejjebb. Zavarban vagyok. Kezemet a számra szorítom, így csak hangfoszlányokat hallatok, de még ez is olyan kínos. Csuklómat megfogva gyengéden húzza el utolsó védelmi vonalam.
- Hallani szeretnélek… - suttogja. Olyan hirtelen érint meg érzéki hangjának selymessége, annyira váratlanul tör rám a vágy, hogy nem tudok uralkodni magamon. Testem apró, izgatott remegésbe kezd. Taigaiért sikolt, hogy tegyen már valamit, amivel legalább enyhíteni lehet ezt a görcsös állapotot. Megérzi néma kiáltásomat, és a következő pillanatban egy gyengéd csókkal kábítja el érzékeimet.
- Ne félj… -oh, istenem, csak ne sustorognál ilyen erotikusan. – Nem teszek semmi rosszat. – érzem.
- Nehm… nehhhm félek… - próbálok érthetően válaszolni, de megérzem kezét ott ahol eddig még senki nem érintett meg engem rajta kívül. Kipattannak szemeim, a levegő megakad bennem félúton. Szó szerint megáll körülöttem a világ. Oh, istenem.
- Ta.. Taigaaah… - sóhajtom öntudatlanul. Ennyit vagyok képes kimondani, és örülhetek, hogy legalább ennyi tellett tőlem.
- Gyönyörű vagy… - suttogja, majd megpuszil és én behunyt szemekkel összpontosítok, és követem érzékeimmel puha nyelve útvonalát, ahogy végig szánt vele mellkasomon.
- Één…aaaah…
Fokozatosan csapnak át a meglepettség hullámai az élvezetébe és az eleinte rémült sikkantásaim vággyal teli nyögésekké alakulnak át, ahogy megérzem ütemes kényeztető kézmozdulatait. És ha ez még nem volt elég, akkor csak most következik a jéghegy csúcsa. Ráhajol és szájába veszi „férfiasságom”, én pedig erős vállaihoz kapva kapaszkodom belé, hogy a feltörő hatalmas vágyhullámot levezessem. Szájával is masszírozni kezdi. Ééhn, ezt nem bíírom, amit csinál és ahogy csinálja és egyébként is… ahh te jó ég. Szorongatom a lepedőt, lábamat is görcsösen megfeszítem minden egyes szívásánál. Taiga mély morranásai és kéjes sóhajai az utolsó csepp vágyam tengerén mely dühöngve feszül gátjának, hogy végre áttörhesse. Mellkasom megemelkedik, a lepedőt megszorítva zárom ökölbe kezem, amikor keresztülvágtat testemen az orgazmus, azt a kevés még használható érzékszervemet is elbódítva, ami eddig még működött. Szemem előtt nem létező fénygömbök gyors lüktetése takarja el előlem az éjszaka fényei által megvilágított szoba kontúrjait. Ohh, istenem.
Taigával is valami hasonló történhet, hallva erőteljes nyögését. Rápillantanék, de a szemem sem bírom kinyitni, nem hogy a fejem felemelni. És mire képes vagyok erre a mozdulat sorra, tehát, szem kinyit, fej megemel, és zoom, addigra Taiga már a hasamon pihenteti fejét miközben kedvesen simogatja combom pihécskéit.
Pár percbe bele telik mire realizálom a helyzetet, és hogy mi zajlott le az imént. Bele sem tudok gondolni, mivel nincs erőm gondolkodni, és kavarognak fejemben az előbbi események képei, ezzel kitöltve teljesen a használható teret.
Míg én a levegő vétellel szórakozom addig Taiga hasamon való pihenést megunva mászik mellém végre és én ösztönösen bújok a felém nyúló és ölelő karok közé. Boldogan nézek fel a már egy ideje engem figyelő szempárba. Lehet, hogy hideg árnyalatú szemeid vannak, de most a legtökéletesebb melegséget sugározzák felém. Szeretném még nézni őket, de egyre laposabbakat pislogok és fejemet is ólomsúly húzza. Nagyon elálmosodtam. De én még nem akarok aludni. Hiába dörzsölöm szemem, továbbra is lehúzzák pilláimat a kismanók. Taiga meglátva ébren maradási próbálkozásaimat mosolyogva húzza el kezem és helyezi mellkasára.
- Gyere Kai, aludjunk… - elpilledve bólintok, és lejjebb csúszva helyezkedek el a párnán a takaró egy kisrészét magamhoz szorítva. Taiga felém fordul és állát fejemen megtámasztva merül álomba.
Áááh. Mi ez? De rossz. Hirtelen felülök az ágyban, és kezem lábamra szorítva próbálom leállítani a görcs kialakulását. De elkéstem vele, beáll vádlimba a merevség és izmaim megfeszülése sajogatja az egész lábam. A lepedőbe markolva, összeszorított fogakkal tartok vissza egy fájdalmas kiáltást. Susogást hallok és mikor szemem kinyitom Taiga épp lefogja a lábam. Egyik kezével lábfejemet feszíti vissza, másikkal pedig gyengéden masszírozni kezdi. Erősen tartja, hogy ne tudjam elhúzni, ha egy kicsit erősebben meg kell nyomnia, hogy a csomó eltűnjön. Észre sem vettem, hogy felébredt.
Ez volt az ébresztőnk. Már reggel van, a nap teljes fényárban úsztatja a szobát. Hát, nem a legjobb nap kezdés. Elengedi a lábam és én hozzádőlve suttogom el köszönetem arcomat mellkasába fúrva. Kicsit kótyagós vagyok még, úgyhogy kell egy kisnoszogatás, hogy Taiga után én is elmenjek zuhanyozni. De sikerül és mennyire jó nekem… Felfrissülve sietek hozzá, hogy együtt reggelizünk.
- Te megint nem reggelizel? – kérdezem tőle mikor meglátom, hogy csak egy kávét készít magának. Mielőtt válaszolhatna, folytatom, úgyis tudom mit szeretne mondani. – Látom, nekem kell megetetnem téged. – felállok és bekészítek néhány szelet pirítóst. Tiszta otthonosan mozgok konyhájában. A lekvárt is sikerült másodjára megtalálnom. Wááá, de fincsi lesz.
- Lekvárosat kérsz vagy sima vajasat?
- De én…- úúgy tudtam, mosolygok magamban.
- Csssh. – egyből elhallgat.
- Lekvárosat kapsz. – zárom le a témát és az asztalra teszem a reggelit. Nagyon nem fűlik hozzá a foga, de hát ha most van rá módja? Ki tudja mikor fog tudni legközelebb enni.
- Naa, csak egy kicsit. A többit megeszem én. – nézek rá nagy szemekkel. Mosolyog és bólint és beleharap és még le is nyeli.
- Jó fiú. – dicsérem meg, mire egy epres ízű csókot kapok. Sajnos az idilli képet rontja, hogy hamar indulnunk kell így az utolsó falatokat már menetben eszük meg.
- Sajnos, azt hiszem ma nem fogunk tudni együtt lenni. Van egy olyan érzésem, hogy a tegnap elmaradt látogatás és sajtódömping ma lesz pótolva. – mondja, mikor már a kocsiban vagyunk, és lakásom felé megyünk. Jót kuncogok gúnyos hangján. Szegény, hát nem irigylem, biztos fárasztó lesz.
- Semmi gond. Nekem is tanulnom kell, mert holnap vizsgázom.
- Oh, és egy nap elég lesz? – felém fordulva érdeklődik.
- Igen, csak át kell olvassam, meg memorizálnom. Szerettem az órákat és így könnyen megmaradt a fejembe. – bólogatok miközben megfogalmazódik bennem a kérdés ami már reggel óta motoszkál fejemben. Megállunk egy lámpánál és én a pillanatnyi csendet kihasználva neki kezdek mondandómnak.
- Szóval én arra gondoltam…- lehajtóm a fejem, és ingem aljának hajtogatásával küzdöm le zavaromat. De ez a módszer nem nagyon működik, úgyhogy ki kell fejlesszek egy másikat.
- Hogy? – nézz rám egyik kezét továbbra is a kormányon tartva, a miközben a másikkal végig simít karomon. Arcára felnézve minden gondolatom szertefoszlik. Szelíd szeretett teljes mosolya, és ahogy arca aranyos fényben úszik, amint a napsugarak megérintik, szinte lélegzetelállító. Hol lehet a glória? Jaj hagyjad már, így nem fogom tudni megkérdezni. Nézd már megint, pipacs vagyok. Gondolat menetemet megszakítva merülök el az engem vizslató szempár fogságában.
- Öö… én, azt hiszem… elfelejtettem. – nézek kétségbe esetten, mire egy hangos kacaj a jutalmam. Hát ezt érdemlem én, hogy így kinevess? Zavartan vakarom megfejem, és igyekszem összpontosítani. Nesze nekem memória. Még jó, hogy vizsgára nem jöhet be, csúnya bukás lenne. Közben kapok egy bátorító emlékezet visszahozó csókot. Hamar megérkezünk hozzám. Taiga a kocsiban vár, amíg ízibe összekapom magam. A konyhába bepillantva eszembe jut mit akartam kérdezni úgyhogy, nagyon vigyorgó fejjel lépek ki az ajtón. De ahogy meglátom a kocsit és a benne rám várakozó férfit valahogy egyből elszáll a merszem és már csak egy megszeppent fiúcska vagyok. Beindul a motor én pedig nagy levegőt véve fordulok felé.
- Lenne kedved holnap este nálam vacsorázni?
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:30:27 | #708 |
Karakter: Taiga
Taiga:
A fáradtság az egy fogalom. Csak akkor ölt konkrét testet az ember előtt, amikor eluralkodik rajta.
Megmasszírozom orrgyököm, és felsóhajtok. Bosszantó.
Végre lehetne egy kis magánéletem, és minden összejön. Ráadásul a polgármester is ide akar jönni délután, hogy a sajtó előtt játssza a jófiút a választások előtt egy hónappal. Szánalmas. Úgysem fog már senki sem rászavazni, hiszen tele vannak az újságok a botrányaival. Nem kevés állami pénz tűnt el a feneketlen zsebeiben.
Már késő délután van, hamarosan Kai is megérkezik. Fel kellett volna hívnom hogy lemondjam a vacsorát, de önzőségem felülkerekedett rajtam. Látni akarom! Vele akarok lenni, ha csak egy órára is.
Kopogtatnak.
- Szabad.
- Főnök... - lép be a titkárnőm, arcán kedves mosollyal. Kedvelem, és a gyermekei is aranyosak. Ráadásul isteni kávét főz. - Kai megérkezett.
- Engedje be - mosolyodom el. Tudja jól, hisz ismer. Mosolyából már tudom, hogy úgy fogja őrizni az ajtómat mint egy pit bull, nehogy megzavarjanak, hiszen egy kis magánélet nekem is jár. Én is ember vagyok.
- Szia - üdvözlöm kedvesen a belépő szépséget. Már két napja nem láttam... Oh jól áll neki a halványlila, kár hogy olyan szűziesen nyakig begombolta azt az inget.
Rám ragyog gyönyörű mosolya, és vidáman köszönve lép felém. Csak szemvillanással jelzek titkárnőmnek, és már kettesben is vagyunk.
- Gyere ide - nyújtom felé kezemet gyengéd mosollyal, és ő édesen szalad hozzám, formás kis popsijával az ölembe fészkelődik. Mmm ezt már szeretem. Egy éhes, sóvár csók... puha ajkai édesek mint a méz. Karjai nyakam köré fonódnak, készségesen viszonozza egyre mohóbb nyelvjátékomat. Ahh mennyire hiányzott!
Hagyom egy kis lélegzethez jutni, és ő vállamra támasztva fejecskéjét piheg a karjaimban. Kis szívének gyors dobogását a mellkasomon érzem, finom, friss virágillata orromba kúszik. Felsóhajtok, és minden feszült izmom ellazul. Alig öt perce érkezett, de máris sokkal jobban érzem magam.
- Mehetünk vacsorázni? Éhes vagy? - kérdezem a hátát simogatva. Kipirult kis arcát is megpuszilom. Órákig eltudnék így üldögélni, bár nem hinném hogy a tárgyalásokon vagy megbeszéléseken oda tudnék rendesen figyelni akkor.
Az asztalom felé fordítja fejecskéjét. Na igen, halomban állnak a papírok. Ch. Pedig most az egyszer igazán szerettem volna egy nyugodt estét. Sajnos ezzel jár a munkám...
- Azt mondták sok munkád van - picsogja édesen. - ...és én nem szeretnélek feltartani.
- Enni azért nekem is kell.
Min kuncogsz te kis huncut? Megcirógatom szép arcát, és hajába túrva csókolom meg újra. Mmm... Csók... ezt nem lehet megunni, de már többre vágyom. Mindenre...
Azonban türelemmel kell lennem még. Elüldözném magamtól ha leteperném, azt pedig nagyon nem szeretném. Végre egy édes, aranyos fiút találtam magamnak, aki nem csak szép, hanem jól is érzem magam a társaságában. Kedves, édes és még esze is van. Jó beszélgetőpartner, és... ahh megőrjít ahogy az ölemben ficereg. Már olyan merevedésem van mint a ház.
Elszakítom tőle a számat, és megköszörülöm a torkomat.
- Ideje indulnunk.
- Oh persze... - motyogja kipirulva, és lemászik az ölemből. Mosolyogva simítom végig a hátát és popsiját közben, nem bírom fékezni magam. Hát ez van, ha róla van szó.
Felállok, és derekát átkarolva indulok az ajtó felé. Nyitnám a kilincset, de megtorpanok, mert elhúzódik tőlem.
- Mi a baj? - ráncolom homlokom bosszúsan.
Zavartan hajtja le a fejét, és a cipője hegyével a szőnyeg rojtjait kezdi piszkálni.
- Bocsánat... én csak... szóval... - nagy levegőt vesz. - Abeossztottaidelőttnemkéne - hadarja egy szuszra. Oh értem. Mosolyogva nyúlok álla alá, és emelem fel piros kis fejét.
- Kai... - súgom gyengéden. - Nincs mit szégyellnem, ahogy neked sincs.
- De mit fognak gondolni, ha...
- Semmit - szakítom félbe. - Legfeljebb azt, hogy milyen szép partnerem van, és irigyelni fognak.
Na tessék, sikerült még jobban zavarba hoznom. Gratulálok magamnak.
De ha egyszer ilyenkor a legédesebb...! Legszívesebben felfalnám, amikor így pislog. Megcsókolom, forrón és bizsergetően, és magamhoz szorítom ahogy érzem hogy elgyengül. Imádom hogy ilyen hatással vagyok rá.
Kifulladásig és azon is túl...
Lassan engedem el, és kába kis mosolyában gyönyörködve hallgatom pihegését.
- Gyere... - karolom át a derekát, és kábaságát kihasználva vezetem ki a folyosóra. Titkárnőm felé fordítom a fejem. - Egy óra múlva jövök.
Hangulatos kis kockás-abroszos étterem. Közel a kapitánysághoz, finom házias koszt. Tökéletes.
Ma még alig ettem valamit, hát nem fukarkodom a rendeléssel. Kai csak pislog mennyi mindent rendelek, amíg ő csak egy kis levest és egy tésztás ételt kér.
- Ma még nem is ettél? - von kérdőre. Elgondolkodom. Lehetséges volna? Hm.
- Hát... azt hiszem nem.
Rosszallóan rázza meg a fejét, aztán elterelem a témát, s már hallgathatom is kellemes csicsergését. Mesél az iskoláiról, a vizsgákról, barátairól. Fáradt mosollyal hallgatom, és szívom magamba üdeségét, jókedvét. Jó vele. Én is mesélek neki az elmúlt napokról, meg az „imádott polgármeserünkről” is. Kuncog azon az arcon amit vágok közben.
Felhajtom kávém utolsó kortyát is, és elégedett sóhajjal dőlök hátra. Tele vagyok. Már csak egy ágyra és Kai-ra van szükségem a tökéletes boldogsághoz.
Apropó Kai.
Karcsú, törékeny kezét megfogom és kis puszikat hintek az ujjaira.
- Holnap mihez lenne kedved? - kérdezem tőle.
RIIING!
Egy dühös szemvillanással kapom elő a telefonomat.
- Hm? - morranok bele. Ahogy hallgatom titkárnőm szavait, úgy simulnak ki a homlokomon a redők, és ellazulok. - Nagyszerű! Akkor holnap!
Bontom a vonalat, és kis kedvesemre mosolygok.
- A polgármester nem jön ma tömjéneztetni magát, úgyhogy... - szerzem vissza ismét kis kezét. - Mihez lenne kedved vacsora után?
- Tényleg? - ragyog fel arcán egy boldog mosoly. Elolvadoooook...! Valaki öntsön le jeges vízzel!!!
- Szóval? - kérdezem tőle, miközben intek a pincérnek. Rendezem a számlát, és felhúzom kis Kaiomat magamhoz, derekát átölelem és kikísérem. Közben hallgatom ahogy arról értekezik, mi lenne a leghelyesebb, ugyanis ő nagyon szeretne velem valami programot csinálni, ne értsem félre, de látja rajtam mennyire kimerült vagyok és blablabla.
Besegítem a kocsimba, bevágódok mellé.
- Akkor valami kis nyugis programot csináljunk. Mondjuk nézzünk meg egy filmet. Ismerek egy jó kis DVD kölcsönzőt. Nos?
- Rendben! - csillannak fel a szemei. Kis édes.
- Nálad vagy nálam? - vigyorgok rá, és már el is pirul. Kuncogva sorolok be az útra.
A tékában hosszas válogatás után végre találunk valamit, amit még ő sem látott.
- Nálam jó lesz? - cirógatom meg az arcát a kocsiban. Pirulva biccent.
Otthon, édes otthon. Ahogy belép a házam ajtaján, máris élettel telítődik minden. Sokkal jobban érzem magam így én is. Körbe vezetem, bezsebelem a dícséreteit a jó ízlésemért, majd vigyorogva vallom be hogy ez a belsőépítész érdeme. Kinyújtja rám a nyelvecskéjét és tetetett duzzogással kezd el a dvd lejátszómmal pepecselni. Bekapcsolja, beállítja amíg én mögötte állva puszilgatom a nyakát, és a derekát átölelve simulok hátához. Teljesen bezsongok tőle.
Eleresztem.
- Lezuhanyzom és jövök vissza. Pár perc.
Mire végzek, és egy kényelmes pólóban és farmerben visszajövök, ő már a kanapén kucorog zoknis kis lábacskáival. Mellé vetődöm és ő cicaként bújik hozzám.
- Kezdhetjük? - vigyorog fel rám édesen.
- Ühüm - dörmögöm a hajába.
Fáradtan figyelem a filmet, de nem sok jut el az agyamig. Nem is baj... mert...
- Taiga... Taiga... - hallom a halk suttogást. Kissé nehezen ébredek, de fáradt szemhéjaimat sikerül felemelnem, és lepillantok a vállamba fészkelődött fejecskére.
- Hm?
- Vége a filmnek... feküdj le aludni.
Megdörzsölöm szemeimet.
- Előbb hazaviszlek - mormogom. Nem tetszik neki az ötlet.
- Ilyen fáradtan nem vezethetsz. Majd hívok taxit.
- Mennyi az idő? - sóhajtok, és órámra pillantva meglepődöm. - Ennyire későre jár?
- Igen... ez egy hosszú film volt - kuncogja.
- És legalább tetszett volna, ha láttam volna? - vigyorodom el. Biccent.
- Bizony! Ideje indulnom...
- Nem - megrázom a fejem. - Már nagyon késő van. Ha nem vihetlek haza, akkor inkább aludj nálam.
- Hogyan? - nyikkan, és nagy szemekkel pillázik rám.
- A kulcsszó: aludni - mosolygok le rá. Feltápászkodom a kanapéról, és őt még mindig magamhoz ölelve vezetem a hálószobámba. - Mondanám, hogy a vendégszobába fektetlek le, de... - taszítom az ágyamba gyengéden. - ...inkább magam mellett szeretnélek tudni.
Kezdene ellenkezni, és zavart szövegelésbe kezd, de én csak nagyot sóhajtva dobom le magamról a nadrágot és a pólót, majd róla is lecibálom a ruhákat. Közben nyugtatgatom.
- Holnap majd elviszlek reggel haza, és utána a suliba, ne aggódj.
Pompás kis testét betakarom a takaróval, és mellé huppanok. Egy csókkal fogom be kis csőrét. Mmm...
- Jó éjt...
Paff, fejem a párnára zuhan és alvómacikámmal a karjaimban zuhanok mély álomba.
*
Édes érzésre ébredek. Finom, illatos és puha test simul az oldalamhoz. Lassan emelem fel nehéz szemhéjaimat, és a plafonra pillantok. Még sötét éjszaka van. A vállgödrömben pihenő fejecskére pillantok. Kai édesen alszik...
Oh már tudom mire ébredtem fel. Olyan merevedésem van, hogy már fáj.
Lerúgta magáról a takarót, és a holdfény szinte táncot jár bőrén. Karja a hasamon nyugszik, szuszogása bőrömet csiklandozza...
Pokolian nagy a kísértés...
Pillangószárny könnyedséggel cirógatom meg ujjaimmal arcát, hasamon pihenő karját, vállát. Elhaló sóhajjal fészkelődik közelebb hozzám, és lábacskáját az enyémre dobja. Elmosolyodom. Nagyon édes... Ezt meg tudnám szokni azt hiszem.
Csak a cölibátust nem.
Végül is nem ígértem meg neki, hogy nem nyúlok hozzá... Igaz? Egy picit megkóstolom... csak egy picikét.
Finoman megcsókolom, és pár perc múlva, már felette vagyok. Ahogy kezd magához térni, úgy viszonozza kábán a csókjaimat, és sóhajtozva élvezi ahogy lassan végigsimítom formás combját, majd nyakát csókolva, harapdálva dorombolok a gyönyörűségtől. Észvesztően szexi, ahogy alattam sóhajtozik és remeg...
- Ta...Taiga... - nyöszörgi halkan.
- Sss... - csókolom meg finoman. - Ne félj, csak megkóstollak egy kicsit...
- Az mit... ahh... jelent?
Mosolyogva puszilgatom végig mellkasát, és egyik mellbimbóját finoman megszívom. Ívbe feszül szép teste... ahhwww micsoda látvány... Lassan végigkúszik forró nyelvem a hasán, köldökénél eljátszadozom, és ő remegve szorítja pici kezét a szájára. Elhúzom onnan...
- Hallani szeretnélek... - súgom, és fogammal finoman lejjebb húzom kis alsóját. Remeg...
Felemelkedem hozzá, és finoman megcsókolom.
- Ne félj... - súgom. - Nem teszek semmi rosszat.
- Nehm... nehhhm félek... - sóhajtja ahogy kis farkacskájára kulcsolódnak ujjaim.
- Akkor jó...
Mosolyogva figyelem szép arcán az örömteli változást. Duzzadt, csillogó ajkai elnyílnak az élvezettől, szemei behunyva, arcpírját ezüstösen éterivé varázsolja a holdsugár.
- Gyönyörű vagy... - puszilom meg. Felnyílnak ködös szemecskéi. Valamit mondana, de nyögésbe fullad ahogy masszírozni kezdem. Újra végigcirógatom ajkaimmal testét, és lesimogatom róla teljesen a kis alsónadrágot. Erre most nem lesz szükség. Félrehajítom, és lassan, élvezettel nyalom végig kis farkát. Ahh hát nem a nevemet nyöszörgi? Megőrülök!
Számba veszem, és abban a pillanatban felsikkantva markol a vállaimba. Elfojtva egy mosolyt kezdem el masszírozni és finoman szívogatni. Néhány perc múlva már verejtéktől csillogó testtel vergődik alattam, kis kezeivel remegve kapaszkodva a lepedőbe. Micsoda látvány... ezt nem lehet kibírni.
Szabad kezem a nadrágomba siklik, és abban a pillanatban, amikor ő kéjesen nyöszörögve a számba élvez, és is összerándulok és felnyögök az orgazmustól...
Már a látványa és édes hangja is elegendő lett volna... önmagában is...
Ahh istenem... Kai...
Remegve fektetem zúgó fejemet puha kis hasára, és kábán cirógatom combjait. Hallgatom ahogy zihál...
Édes, orgazmus utáni zsongás...
Mellé mászom hosszú percek múlva és gyengéden ölelem magamhoz még mindig remegő testét. Lágy csók...
Elválnak ajkaink, és felragyognak rám szép szemei.
Elakad a lélegzetem.
Mosolyog...
Egyszerűen teljesen oda vagyok érte... azt hiszem kezdek szerelmes lenni...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:29:49 | #707 |
Karakter: Kai
Kai
Igazi kemény párnacsata veszi kezdetét, és mi önfeledten, viháncolva püföljük egymást. Végül én kerekedek felül és legyőzöm a rendőrfőkapitányt. Na ezt csinálja valaki utánam. Mégsem vagyok olyan gyengusz, vagy ez alatt a pár nap alatt megerősödtem a halászlétől?
- Megvagy… - fogom le és szegezem az ágyhoz. Közel hajolva hozzá figyelem meg mosolygós arcát. Nagyon vidám és önfeledt, az egész hétvégén ilyennek láttam és ennek nagyon örülök.
Felmérve helyzetemet, és hogy „min” ülők, konstatálom, hogy nem csak, hogy legyőztem Taigát, hanem merőben más érzéseket is kiváltottam belőle. Egy pillanatra még meglep a dolog, azért ez mégis csak szokatlan nekem, de aztán gyorsan túllépek lányos zavaromon, és elmosolyodva hajolok le hozzá, hogy végre én kezdeményezzem a csókot. Egy pillanatra meglepődik, míg én bátortalanul folytatom azt, amit tőle tanultam. Hevesen kap ajkaim után és veszi át az irányítást. Bele sóhajtva a csókba mélyülök jobban el szája melegségében és simulok még közelebb forró testéhez. Olyan jó. Szeretem érezni puha gyengéd ajakait az enyémeken, jó dolog csókolózni vele. Hátamat megfogva fordít helyzetünkön és kezdi el ízlelgetni nyakam érzékeny bőrét. Annyira finom, amit csinál. Nem is tudok ellen állni neki. Átkarolom nyakát, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Halkan nyöszörögve élvezem gyengéd érintését, mellyel végig bizsergeti minden porcikámat, ahol hozzám ér.
- Ta… Taiga … - lehelem kábán, nem is nagyon vagyok tisztában azzal mit is mondok, egyszerűen csak kibukik.
- Hiba ilyenkor, és így kimondani a nevemet… - rekedt hangja érzékeimet borzongatja. Mért baj, amikor olyan jó mondogatni. Egy szempillantás alatt világosodom meg és mosódik össze teljesen a világ körülöttem. Végig simít combom belső felén és én megfeszítem izmaimat. Jézusom. Fenekemet megmarkolva hoz olyan kellemetlenül nagyon zavarba, mint még soha. Kezeimmel azonnal arcomat takarom, így én nem látom őt és remélem, hogy ő sem engem. Arrébb húzza a pólóm és mellkasomra hajolva csókolgatja és nyálazza végig az egész felső testem. Jézusom, ez őrület. Azt se tudom mi történik pontosan, önkívületi állapotban reagálok minden érintésére. Hozzám simul, vérem őrületes iramba cikázik végig bennem. Kai, te tudod mire készülsz?
- -Neh… - em.
Hirtelen leszáll rólam és elenged. Ó, istenem de nagyon melegem van. Lassan elhúzza kezeimet. Pislogok egy párat, hogy tisztában lássak. Erőtlen mosolyát, zilált haját, vágytól kavargó tekintetét látva zavarba jövök. Ezt mind én tettem vele?
- Gyere, csináljunk rendet. – hangja szokatlanul mély és rekedt.
- Rendben…- hát még én sem vagyok teljesen magamnál. Húú, te jó ég.
- Kezd el, rögtön jövök én is. – és már el is tűnt. Kicsit fekszem az ágyon, helyre rakom a képkockákat, amik folyamatosan be-bevillannak azóta, hogy már nincs itt mellettem és félig rajtam. Látom vágytól tüzes tekintettét, ahogy szétperzsel és felfal azokkal a gyönyörű acélkék szemeivel, kutakodó kezeit, amikkel minden porcikámat felfedezi és felizgatja érzékeimet, puha duzzadt ajkait, melyek hangtalanul hívogatnak, hogy megkóstoljam őket…
Átfordulok az ágyban és az egyik szélső párnába fúrom a fejem, mert az egy kicsit hideg és lehűt. Mennyivel jobb így.
Feltápászkodom és neki állok a párnáknak meg a gyűrött lepedőnek. Később Taiga is csatlakozik, csurom vizesen. Hát ő a drasztikusabb lehűtést választotta.
Nagyon gyorsan elrepül a délután. Napozunk és beszélgetünk, és csókolózunk és ölelget, és én azon kapom magam, hogy minden, amit csinálunk, az teljesen természetes. Szinte mindig hozzám ér, és én boldogan hagyom és viszonzom ezeket az apró érzelmes érintéseket. Szeretek itt lenni és szeretek vele lenni, nagyon jól érzem magam. Biztosít, hogy lesz még ilyen alkalom és én már most nagyon várom. Nem akarom, hogy vége legyen a hétvégének. Egy kellemes vacsora után végleg hazafelé vesszük az irányt.
Olyan gyorsan érünk a lakásomhoz, hogy nem is emlékszem rá, hogy mikor kötöttünk ki és szálltunk be a kocsiba, csak hirtelen egyből itt voltunk az ajtóban.
- Köszönöm ezt a hétvégét. – emelem fel rá pilláimat hálásan.
- Én is köszönöm neked Kai. Régen éreztem magam ennyire jól. – arcomat fogva késztet arra, hogy folyamatosan bámuljam. Hát, ha ezt szeretnéd, akkor emiatt nem kell aggódnod, bámullak én anélkül is, hogy neked ösztökélned kéne rá.
- Sajnos a munkám nem teszi lehetővé, hogy hét közben mindennap találkozzunk. - igen ezt gondoltam. – Mit szólnál hozzá, ha holnap után elvinnélek vacsorázni? Bejöhetnél holnap hozzám az őrsre miután végeztél a suliban.
- Rendben. – örülök, hogy látni akar. Édes jó éjt csókot és egy szoros ölelést kapok.
- Szép álmokat Kai… - nem akarom, hogy elmenjen, de a nap kiszívta az erőmet, elálmosodtam és holnap suli, neki meg munka, nem tarthatom tovább fel.
- Jó éjszakát Taiga… - felpipiskedve hozzá puszilom meg az arcát.
Érzem a hátamon éhes pillantását, amikor neki hátat fordítva próbálom ajtómat kinyitni, ami nem nagyon akar sikerülni. Taiga készségesen segít, és kezemet megfogva irányítja a kulcslyukba a helyes kulcsot. Jah, hogy nem ismerem meg a kulcsaimat? Hát Kai, amondó vagyok, hogy ne törődj a zuhannyal, csak aludj. Remélem az ágyamat még felismerem.
Még egy utolsó szia aztán Taiga is elindult haza, én pedig hulla fáradtan kezdtem neki esti rituálémnak. Átöltözés, fogmosás és alvás.
Kómásan ébredek. Nagyon nincs kedvem felkelni. Aztán mégis összeszedem magam és útnak indulok. Unalmas az iskolában lenni, és nekem hiányzik Taiga, vele most jobb lenne. Szinte mindig eszembe jut, mindenről. Az egyik csoporttársam virágmintás halásznadrágjáról, ilyen minta volt az én fürdőnadrágomon, a fahéjas kávé illatáról, amit az egyetem előtt érzek, a büfében kapható sütikről… Barátaim is szóvá teszik, hogy nem úgy tűnik, mintha fejben az iskolában lennék. Mindenki kíváncsi és én mosolyogva hallgatom találgatásaikat arról, hogy vajon ki is az, aki ennyire felkavarja gondolataimat. Az egyik közeli beülős kávézóba rángatnak, és én boldogan kezdek bele mesémbe arról, hogy milyen nagyszerű hétvégi hajókázáson voltam. Mindenki örül nekem, a lányok még Taiganak is, már most imádják, pedig igazából semmit nem tudnak róla. Örülök, hogy így örülnek nekem.
Gyorsan elrepül a délután, egy kis tanulás és takarítás, aztán nyomás az ágy, mert akkor hamarabb jön el a holnap.
Suli után csak úgy spurizok a kapitányság felé. Iszonyat milyen forgatag van ebben az épületben, jönnek-mennek a rendőrök, bilincsben viszik el az embereket, papírokkal rohangálnak. Azt sem tudom merre kapjam a fejem. Egy figyelmes nő lép hozzám és kíváncsian kérdezi, hogy mi járatban vagyok. Megszeppenve nyögöm ki, hogy Taigához jöttem. Kedvesen mosolyogva kísér el az irodájához, útközben elmeséli, hogy áll a bál a kapitányságon, nagyon sok munkájuk lett hirtelen és valami főmufti is jön majd. Elszomorodva hallgatom, nem hiszem, hogy most lenne rám ideje és biztos fáradt is. Mire feleszmélek már be is lépett Taiga ajtaján és szól, hogy megérkeztem. Bátortalanul lépek be és felnézek az engem figyelő acélkék szempárba. De jó őt újra látni.
- Szia. – mosolyog fel rám asztala mögül.
- Szia. – integetek vissza boldogan. Nagyon fáradtnak látszik. Lehet, hogy el kéne halasztanunk ezt a találkát.
Titkárnője mosolyogva hagy minket magunkra, miközben én elindulok felé.
- Gyere ide. – hívogat kedvesen, én pedig kismadár módjára reppenek ölébe. Forró üdvözlő csókot kapok, hiányoztam neki, ahogy ő is nekem. Vékony kezemmel átkarolom nyakát, így bújok szorosabban hozzá.
Elengedjük egymás ajkát és én hajába bújtatom ujjaim, hogy a selymes tincsekkel játszadozzak egy kicsit.
- Mehetünk vacsorázni? Éhes vagy? – kérdezi, miközben hátamat simogatja és lehel egy kis puszit arcomra. Ránézek az előtte halmozódó papírokra.
- Azt mondták sok munkád van, és én nem szeretnélek feltartani. – motyogom lesütött szemekkel.
- Enni azért nekem is kell. – kuncogva nézek rá. Jó, jó igaz.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:29:26 | #706 |
Karakter: Taiga
Taiga:
Figyelem arcán a gondolatait, hiszen ez a mesterségem. Egy arcrezzenésből kikövetkeztetek bármit, és neki aztán kifejező a mimikája. Szemei nagyra nyílnak, pupillái szűkülnek és tágulnak, majd vonásai ellágyulnak. Ajkai megrezdülnek ahogy meglepettségén és enyhe félelmén felülkerekedik. Nézem ahogy végre megérti és elfogadja a valóságot.
Puha, meleg kis keze arcomra simul, végigsimítja arcvonásaimat, és én először köpni nyelni sem tudok, majd magamhoz térve elmosolyodom. Édes kis Kai... Most már érzem, hogy megérte annyit vesződni vele, mert ez a tekintet amivel rám néz... és ez a mosoly...
Megpuszilom ujjbegyeit amelyek épp a számat simogatják, és ő édes kis kuncogással reagál. Érintésének bensőséges, intimitása és ez az arckifejezés...
Valaki fogjon le.
Most.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy...
- Én... én... - motyogja pirulva.
- Hmm?
- Én... éhes vagyok - nyögi ki végre, és már meg is kordul a hasa. Ahh istenem! Ha nem lenne ilyen hihetetlenül édes, most rávetném magam, tojva rá mit akar és mit nem, annyira felizgatott.
Végy egy nagy levegőt Taiga, és ne gondolj a tűzforrón lüktető anakondádra. A fenébe! Hát nem megint arra gondoltam? Ch.
- Akkor... khm... - tápászkodom fel, és vágytól rekedt hangomat némi torokköszörüléssel hangolom emberivé. - ...akkor menjünk enni.
A kellemes ebéd közben megbeszéljük, hogy vacsora után hazaviszem. Szemmel láthatóan nem örül neki, ami igazán jólesik.
Elmosogatunk, majd a hálókamrában összeszedjük a cuccainkat, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen pakolászni.
Paff.
Egy kispárna landolt a képemben? Hö?
- Na megállj! - vigyorodom el nagyooon gonoszan, és már reppen is felé vissza. Telibe. Kacagva hanyatlik hátra az ágyon, hogy aztán feltérdeljen, és a párnakészletet megragadva, arcán igazi pimasz kis mosollyal sorozzon meg. Vissza is kapja mindent, és mire észbe kapunk, már úgy hancúrozunk mint két gyerek. Rávetődöm, majd hagyom magam legyűrni, és kipirult, nevető arcocskával hajol fölém.
- Megvagy... - jelenti ki büszkén, és pihegve fogja le csuklóimat az ágyra, arca alig pár centire tőlem, szemei ragyognak, lehelete bőrömet cirógatja, haja érzékien kócos...
Ajaj.
Mivel a csípőmön ül, azonnal meg is érzi. Megszeppenve pislog egy kicsit, aztán elmosolyodik és... ezt komolyan el sem hiszem! Mély hangomon felnyögve fogadom puha ajkait a számon. Úristen! Megőrülök!
Remegve fogom vissza magam, de nem tudom megállni, hogy ne vegyem éhesen birtokba puha ajkait. Halk sóhajjal simul jobban hozzám.
Na most szakadt el ama bizonyos cérna.
Magam alá teperem, és zihálva, sóváran, mohón csókolom tovább. Karjai nyakam köré fonódnak, lábai derekamra. Ó te jó ég!
Perzselő, vad vágy cikázik végig gerincemen, elzsibbasztva teljesen gondolataimat. Kai finom illata, bőrének forrósága, alattam remegő karcsú teste teljesen megőrjít.
Elszakítom tőle a számat, és állkapcsát végignyalintva csókolok puha nyakába, és éhes sirályként körözve rajzolok nyakára nedves kis virágszirmokat, egyik kezem pedig már a póló alá is csusszan, hogy végigsimítson oldalán, hasán és mellkasán. Megőrülök... milyen selymes, meleg és puha...
- Ta...Taiga... - zihálja, amivel egy hatalmas adag szenet lapátolt a lobogó tüzemre.
- Hiba ilyenkor, és így kimondani a nevemet... - mosolygok le rá, tengermély hangom rekedt a vágytól. Kihúzom kezemet a pólójából, de csak hogy combját is végigsimítsam élvezettel. Ó igen... Ujjaim becsusszannak a bőszárú fürdőnadrágba, és kerek, kemény fenekébe markolok egy kéjes morranással.
Felnyikkan zavarában, kezeibe rejti piros arcocskáját. Mosolyogva húzom fel pólóját, és lassan végignyalom köldökétől a mellkasáig. Halk nyöszörgése igazi zene füleimnek, ágyékán könnyedén végigsimító ujjaimmal érzem is, hogy igencsak tetszik neki amit vele művelek. Helyes...
Egyik kis mellbimbóját megnyalintom. Összerándul. Kis édes... Merevedésemet az övéhez simítom finoman, és figyelem ahogy ívbe feszült testtel felsóhajt.
- Neh... - leheli.
Azonnal kijózanodom. Vagy legalábbis észhez térek. Vagy mi.
Elengedem a fenekét, megigazítom a pólóját, és mély levegőt veszek. Jóga légzés. Ez az. Taiga, önuralmad végtelen mint a kibaszott óceán. Jól van. Huhh...
Rendezem arcvonásaimat, és elhúzom kezeit az arcáról. Gyengéd mosollyal figyelem zavart pislogását, majd puha puszit hintek szájára. Az összképet némileg rontja zihálásom, és vágytól remegő testem, de ez a legkevesebb. Az is csoda, hogy le tudtam állni. Kis híján felfaltam.
Skálázok egy keveset, hogy visszanyerjem emberi hangszínem, majd megszólalok, de hangom még mindig rekedt a vágytól.
- Gyere, csináljunk rendet.
- Rendben... - pihegi észtvesztően. Fogaimat összeszorítva mászom le róla.
- Kezd el, rögtön jövök én is - vetem hátra spurizás közben.
Csapódik mögöttem a fürdőszoba ajtaja, nyitom a csapot, és fürdőnadrágostul állok be a jéghideg víz alá. Ez most... ez most kellett. Behunyt szemekkel tűröm a bőrömbe maró hideg vízsugarakat, és ahogy kezd lelohadni a lelohaszthatatlan, megkönnyebbülten sóhajtok fel. Ez közel volt. Fúúúh.
A délután hamar elszalad, miután túlteszi magát mély zavarán, és végre újra be nem áll a szája. Együtt vezetjük ismét a hajót, majd napozunk, beszélgetünk... Azonban most már nem fogom vissza magam, ha meg akarom érinteni, és ő nem húzódik el. Engedi hogy magamhoz öleljem, cirógassam amikor csak kedvem tartja, és csókjaimat is természetességgel fogadja. Ezt már szeretem.
Beesteledik, és mi romantikus vacsoránkat fogyasztjuk, amit együtt készítettünk. Semmi komoly, csak egy kis kagylós tészta és a hozzá illő bor. Hiába, hűtőmben néha magam sem tudom mikre bukkanok.
- Kár hogy vége a hétvégének... - sóhajtja szomorkásan amikor befejezzük a mosogatást. Elteszem az utolsó eltörölgetett evőeszközt és felé fordulok mosolyogva.
- Bőven lesz még rá alkalmunk, hogy hajózzunk együtt.
Elpirul. Ó, vajon mire gondolsz most? Hehe. Elvigyorodva hajolok le hozzá egy forró csókra.
- Gyere, induljunk.
*
Kiszállunk a kocsiból, és egészen a bejárati ajtóig kísérem.
- Köszönöm ezt a hétvégét - mosolyog fel rám.
- Én is köszönöm neked Kai - hajolok le hozzá, kezeim közé véve fejecskéjét. - Régen éreztem magam ennyire jól.
Őszintén jött ki belőlem ez a mondat. Kai olyan jó, mint egy falat kenyér. Ez alatt a két nap alatt többet pihentem és lazítottam, mint egy egész nyár alatt, és ezt neki köszönhetem. Nagy kedves, aranyos fiú.
- Sajnos a munkám nem teszi lehetővé, hogy hét közben minden nap találkozzunk - teszem hozzá hirtelen. - Mit szólnál hozzá, ha holnap után elvinnélek vacsorázni? Bejöhetnél hozzám az őrsre miután végeztél a suliban.
- Rendben - ragyog fel szép mosolya rám.
Megcsókolom, és sóváran szorítom magamhoz. Bárcsak már előrébb tartanánk valamennyivel, és nem kéne egyedül, magányosan hazamennem abba a nagy és üres házba...
Magamba szívom finom illatát, ajkainak ízét és vonakodva, lassan engedem el.
- Szép álmokat Kai...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:28:59 | #705 |
Karakter: Kai
Kai
- Rendben, de előtte kérhetek egy szívességet? – kérdezi annyira kis aranyosan, hogy ha naiv kisfiú lennék simán benyelném, de én ismerlek ám már téged Taiga-san. És te nem látod és tudod azt, amit én látok és tudok. Az a fény a szemedben, pont az ellenkezőjéről árulkodik, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen kerülök pont előtted olyan kínos helyzetekbe, mint eddig még soha, és ahogy azt már egyszer kikötöttem, téged teszlek értük felelőssé. Úgyhogy megint levonom a konklúziót, tervez valamit.
- Igeeen? – kérdezek vissza és csak úgy sugárzik az önbizalom a hangomból. Nem akarom tudni, hogy mit akar, de közben pedig meg esz a fene, hogy mégis. Kezembe nyomja a naptejes flakont. Mit kell ezzel csinálni?
- Sajnos nem értem el a hátam. Kend be nekem légy szíves, mert nem szeretnék leégni. - ajjajj.
- Mi? Hogy én...? - és már meg is fordult, hogy elém feszítve gyönyörűen kidolgozott izmos hátát mutogassa. Ha most nem érezném azt, hogy TeJóÉg, akkor még mosolyognék is neki, hogy milyen nagy és hogy milyen jól el tudok bújni mögötte.
- Sajnos erre nem úszkálnak sellők, akiket megkérhetnék… - mért messzebb igen? Juuj. Menjünk, keressük meg őket!... De előbb be kell kenjem a hátát, mert hát én sem szeretném, hogy leégjen. Megfordul és türelmesen várja, hogy elkezdjem tapizni.
Gyerünk Kai, megy ez mint a halpucolás. Öntök a kezembe egy keveset a fehér löttyből és úgy kenem szét a hátán. Pacsmagolok össze- vissza, de így nem jó, mert van ahova nem jut. Újból nyomok egy kicsit, és most egyenletesen kenem szét. Olyan forró a bőre, bizsergeti az ujjaimat. De nem érzem, hogy lehűtené… jaj én ezt nem bííírom. Felsóhajt, olyan… olyan mély, megborzongós hangon, és nekem ez adja be végleg a kulcsot. Nyomás!
- Akkor én most… megyek és becsobbanok és majd mindjártrtfgj – mint egy menekült úgy vetem be magam a hatalmas kékségbe. Áááh, így sokkal jobb. Egyből feloldódom és már nem is emlékszem mi üldözött be a vízbe.
- Nem jössz be? Finom a víz! – csalogatom be a korláthoz lépő Taigát. Neki sem kell kétszer mondani, és a következő pillanatban már a hátam mögött hív úszni.
- Oké! Kapj el ha tudsz! – és már neki is lódultam. Most azért nem fog olyan gyorsan elkapni, mint tegnap. Hát tévedtem, nem tartott sokáig.
- Megvagy… - búgja. Látom rajta, hogy boldog. Csak úgy csillog a szeme. Én is nagyon jól érzem magam, örülök, hogy itt vagyok és vele lehetek.
- Gyere, menjünk ki. – bólintok és kiúszunk.
Épp hogy csak kimászok és egyből Taiga meztelen tökéletes testével találom szemben magam. Egy vödör vízzel mossa le magáról a tenger cseppjeit, én pedig letaglózva állok és gátlástalanul bámulom.
- Csukd be a szád Kai – ööö. Meg hozom a mai nap sokadik következtetését, mely szerint mindenért én vagyok a felelős. Hatalmas méretű csepp csúszik le a fejemen.
Úgy döntök, hogy én a zuhany módszerét választom, hogy a kis fehér kristályoktól megszabadulhassak. Két perc az egész és már mellette fekszem a napon.
- Jaj olyan békés itt…- életem végéig el tudnám viselni.
- Ühüm. – válaszolja. - Le fogsz égni Kai. – kezembe adja a naptejet, és én szófogadóan kenem be magam.
- Feküdj hasra… - utasít halkan, amivel egy kicsit meglep, de mivel tudom mire készül, ezért megfordulok a takarón és csukott szemekkel várok, hogy mikor kezdi el bekenni a hátam.
Ahogy megérzem a folyékony krémet egyből jobban elönti arcomat a pír. Hát még akkor, amikor már a keze masszíroz. Lágyan és nagyon finoman keni be testem. Nagyon élvezem. A takaróba kapaszkodva fogom vissza magam, hogy nehogy hangosan felnyögjek és süllyedjek lejjebb a hajópadlóba. Fülemhez hajolva súg bele, hogy figyelmeztessen, hogy le fogok égni. Már válaszolnék neki, de keze a combomat érinti és az egész mondandómból egy értelmetlen hablaty lesz. Jó kedvűen nevet fel, engem meg kirázz a hideg és beleborzongok az érzékeket kábító orgánumába. Hihetetlen, hogy ez alatt a két perc alatt mennyi inger ért. De ami még ennél is hihetetlenebb, hogy élveztem mindegyiket. Kicsit most nem értem se magamat, se őt. Azt tudom, hogy megint mindennek ő az oka és ez rendben is van, de mért csinálja ezt velem…?
Közel hajol és hozzám dörgöli magát. Az érzéstől megint nagyon zavarba jövök, azt se tudom merre nézzek, mit fogjak, ezért továbbra is csak fekszem mozdulatlanul. Kicsit meg vagyok zavarodva. Mélyen elpirulok mikor fenekemhez ér merev tagja. Úgy préselem bele fejemet jobban a takaróba mintha homokból lenne. Mitől van ez? És mit csináljak?
Hangtalanul mászik le rólam és gurul mellém. Csak figyelem szép arcát továbbra is kábultan, álmélkodva az előbbi percek zavarba ejtő pillanataitól. Egy gyenge sóhaj szakad fel belőlem, és Taiga felém fordulva néz mélyen a szemembe.
- Ne légy zavarban… - megpiszézi az orrom, erre még jobban zavarba jövök. – Természetes, hogy vágyunk egymásra. – mondja olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról beszélne.
Elkerekednek a szemeim, de tiltakozni nem tudok ellene. Azt hiszem tényleg így van. Vagy hát…nem tudom pontosan, de mégis így érzem. De akkor is fura ez kimondva. És most én mit mondjak, vagy mit csináljak, meg egyébként is… kezem automatikusan mozdul, nem is vagyok igazából tudatában annak, amit teszek. Óvatosan, félve érintem meg arcát. Először állának határozott vonalát simítom. Nem húzódik el, sőt meg se moccan. Látom a szemében a meglepettséget, majd mosolyogva figyeli tovább mit csinálok. Én is elmosolyodom, és ujjaimmal szép ívű száját tapintom. Apró puszit nyom ujjbegyeimre és én elkuncogom magam.
Nem akarom megszakítani ezt a pillanatot, de már korog a gyomrom, és félek, ha tovább várok ezt majd hallani is lehet. Szólnom kell, de olyan kellemetlen.
- Én…én.. – nézek rá olyan szégyenlős kis gyerek arccal.
- Hmm?
- Én… éhes vagyok. – sütőm le bűnbánóan a szemem. Remélem nem haragszik meg rám. Megint kordul egyet a hasam és én kezemet rátapasztva hallgattatom el. Ú, remélem nem hallotta meg. Ez olyan kínos.
- Akkor…khm – krákog egyet. Kicsit berekedt, hmm, remélem nem lesz beteg. – akkor menjünk enni. Bólintok, és felállok. Megvárom míg Taiga is felkel és a takarót felszedve indulunk el a konyha felé.
Kérek egy kölcsön pólót, megint, meztelenül azért még sem ülök az asztalhoz, nem illik. A tegnapi halászléből eszünk. Még mindig nagyon finom. Jót beszélgetünk közben. Aztán megemlíti, hogy vacsora után elindulunk vissza. Egyből elkomorulok. Kicsit összepakolunk. Csak nem bírom ki, és hozzá vágok egy párnát. Felnevetek,
amikor meglátom meglepődött arcát. Tudok én még meglepetést okozni.
- Na megállj! – széles vigyorral az arcán küldi vissza a párnát a feladójához, tehát hozzám.
|
|
