Legszívesebben magamhoz vinném, de inkább nem teszem. Neki most tényleg pihenésre van szüksége. Elalszik a kocsiban, majd a kanapén.
A konyhája egy csatatér, a hűtője kong. Visszamegyek hozzá a nappaliba és melléülök a kanapéra.
- Tudod, hogy szinte üres a hűtőd?
- Észre sem vettem, hogy az. - Rosszallóan rázom meg a fejem. Ejnye Kai.
- Elmegyek, veszek valamit. Sietek vissza, te addig pihenj.
Amúgy is vízszintbe vágyódik, egy gyengéd lökéssel rásegítek neki, és betakarom egy puha takaróval.
Hagyom aludni néhány órát, majd összeütök valami ehetőt neki. Nem nehéz étel, valami könnyű kell neki most, mert keveset evett mostanában. Látom is rajta, az arca is beesett, a legdühítőbb azonban a szemei alatt lévő sötét karikák.
Egy finom csókkal ébresztem, és az étkezőasztalhoz noszogatom. Felélénkülve lapátolja magába a finomságokat, és már sokkal jobban is fest. Az alvástól kisimult az arca, jobban fest sokkal.
- Ugye itt alszol ma velem? - szegezi nekem a kérdést a süteményes villájával egyetemben. Elmosolyodom. Még szép.
- Itt.
Ölembe röppen, puha ajkai számra tapadnak és hosszú, finom édes csókot kapok. Karjaim derekára fonódnak. Na ezt már szeretem...
Lecincálja rólam a ruháimat, néhány másodperc múlva felfogom hogy ő eléggé kipihentnek érzi magát egy kis enyelgéshez, így én is nekiesek az ő ruhakészletének. Elvégre nem vagyok semmi jó elrontója.
Amikor azonban letérdel elém, és egyértelmű mire készül, felhördülve markolok hajába és hajolok le hozzá egy mohó csókra.
- Ugye tudod, hogy nem kell ezt tenned...? - súgom ajkaiba, de maradék józan eszem is elszáll amikor végigsimít kezecskéjével péniszemen.
- De én akarom... - és már benne is kezecskéje a gatyámban, ujjai ráfonódnak és kihalásszák onnan. Önkéntelenül is megemelem a csípőmet hogy lehúzhassa rólam a feleslegessé vált ruhadarabot.
Abban a pillanatban amikor óvatosan puha ajkai közé vesz, nyögve vetem hátra a fejemet. Ó édes jézusom! Kai szája... a szájában vagyok... ahogy szívja és kis nyelvével játszadozik... ó te jó ég... !
Lepillantok rá, és a látványtól szétrobban a forróság az egész testemben, majd ágyékomban összpontosul, és akkorát élvezek amilyet még soha.
Csillagokat látok, és mire magamhoz térek, vad zihálással látom hogy ajkán és arcán csillog a spermám, kezei még mindig péniszemet fogják és tanácstalanul pislog fel rám.
Az asztalról elveszek egy szalvétát és gyengéden letörlöm róla nedveimet. Puhán puszilom meg őt, érzem a saját ízemet is.
- Köszönöm kincsem - súgom, és derekánál fogva szorítom magamhoz. Ahogy felállok, így emelem őt is magamhoz. Kuncogva fonja combjait derekam köré, pofiját a nyakamba fúrva. Válaszát hallva mosolyogva szorítom őt szorosabban magamhoz és a hálószobába sétálok vele.
- Még nincs vége - dörmögöm széles vigyorral, és paccs. Az ágyon mohón esek neki, és a néhány nap kiéhezettségét mind rázúdítom. Vad vagyok és szenvedélyes, csókjaim és finom harapásaim pedig olyan csodás kis nyögéseket hoz ki belőle, amelyekről az elmúlt napokban csak álmodozhattam.
Egy erős rántással a hasára fordítom, nyelvemmel bebarangolom gerincének ívét, egészen kis ánuszáig, Lágyan és gyengéden tágítom, de félúton valahol kezdem elveszíteni a türelmemet. Mielőtt olyat teszek amit megbánnék, a hátamra fekszem mellé, és magamra rántom.
- Ülj bele - utasítom vad morranással, és ő nyöszörögve engedelmeskedik. Remegve fogom vissza magam, és hagyom hogy óvatosan rám ereszkedjen, majd csípőjét megfogva vezetem őt a mozgásban. Hamar ráérez, és én hangos nyögésekkel élvezem.
- Kai... csodálatos vagy...!
- Taiga...
- Igen! Mondd még a nevemet... - zihálom a szájába ahogy lerántom magamhoz egy csókra. Vadul tekeri a csípőjét rajtam, és amikor hirtelen ívbe feszül a teste, farkamat erősen összeszorítva felkiált a kéjtől, én is felnyögve élvezek el újra...
Kai... édes kicsi Kai... imádlak...
Amikor magamhoz térek, már egymást szorosan ölelve fekszünk az ágyon. Gyengéden betakarom őt, és hajába fúrom arcomat, hogy mélyen magamba szívhassam finom illatát. Meghozom a döntést. Nem bírom nélküle, egyszerűen képtelen vagyok elszakadni tőle. Mindennél jobban akarom őt, annyira hogy szinte belefulladok az érzésbe... Halkan dörmögöm a szavakat:
Nem nagyon akaródzik neki elengedni engem, és bármennyire szeretném én is, még sem tehetem. Most még nem. Utána pihenés lesz és minden visszatérhet az eredeti kerékvágásba.
-Én sok mindenre megtaníthatlak.
-Igen? Az alternatív konfigurációk a tizenhetedik századi francia költészetben? – csak egy csöppnyi szarkazmus érződik ki hangomból. Esküszöm, ha tudja rá a választ, most azonnal félre dobom a könyveimet.
-Nyertél. Na menj, mielőtt idebilincsellek és elrabollak. Holnap hívlak majd. – elrabolsz? Legalább lenne kibúvóm.
-Jó éjt. - csókot nyomok vonzó szájára és gyorsan elindulok, mielőtt meggondolnám magam.
Jó diák módjára tanulok. Hajnalokig fenn vagyok, több jegyzetet készítek, korán kelek, iszom egy ébresztő kávét, amit egyébként nem szeretek és visszatelepszem a kanapéra. Jól haladok és ez mérhetetlen nyugalommal tölt el. Tökéletes motivációm van. Már nem kell sok hátra és újra láthatom, érezhetem Őt. Sajnos némi aggodalom is motoszkál bennem. A Tévé nem mutat jó híreket az utcai helyzetről. Féltem Taigát.
A vizsga napján olyan vagyok, mint akit seggbe sóztak. Nem tudok megmaradni e fenekemen. Nyugalmam elszállt, bár nem félek a megmérettetéstől, de az egészséges vizsga drukk izgatottá tesz.
Taiga hív, azonnal megnyomom a zöldgombot.
-Szia!
-Szia. Na mi a helyzet?
-Mindjárt kezdődik a vizsgám…
-Akkor pont jókor hívlak. – úgy örülök, hogy még tudtam előtte beszélni vele, nem is figyelem, hogy kifigyel és ki nem.
-Köszi. Igyekszem…
-Mikor végzel?
-Hát… dél körül… aszem. – megmondom őszintén, a kiírás végét már azt hiszem annyira nem néztem.
-Oké, akkor érted megyek, de most mennem kell. Csak ügyesen. Szia.
-Szia!
-Kaaai, segííts nekem!! – sipánkol felém csoporttársnőm, mikor kikapcsolom a telefonom. Persze, hogy segítek, ami egyébként fölösleges, mert tudja ő, csak nagyon izgul.
-Csak nem azzal beszéltél, amire gondolok? – nagyon kíváncsiak mostanában. Hevesen bólogatok, aztán hirtelen csönd lesz. Elkezdődik a vizsga.
Izgatottságom átvált az ’essünk már túl rajta’ fázisba és nem várok már mást, csak hogy a teremből, amibe még be se léptem, már ki is jöjjek. Egy kicsit talán túlreagálom, ahogy szoktam.
A kihúzott tételt meglátva, pedig már kétségem sincs az előbbi állításom valóságában.
Boldogan veszem át a vizsgabiztostól a felém nyújtott indexemet, mely a félévem lezárását jelenti.
Mély levegőt veszek és kilépek az ajtón. Már indulnék a többiekhez, mikor oldalra pillantva egy egyenesen felém tartó egyenruhást szúrok ki. Ez… Ő! Kezem elgyengül, indexem pedig a földre hullik, miközben lábaim már az érkező felé veszik az irányt.
-Taiga! – örömömben a nyakába vetem magam. Erősen magához ölel, én pedig bújok, mint egy kis cica.
-Mond, hogy nem kell pótvizsgáznod.
-Nem kell. – bejött elém és ez nagyon-nagyon jó érzés. Máskor is jöjjön.
-Helyes. Akkor ez esetben gratulálok. – boldogan süppedek még jobban karjai közé.
-Köszönöm. - felelem, miközben az arcát nézem. Annyira szép.
Körbe sandítok, csak úgy kíváncsiságból és látom a témát már meg adtam így a vizsga végére. Szinte megállt az élet. Zavarba hoznak ezek az érdeklődő szemek. Eltávolodok Taigától és kézen fogva a többiekhez vezetem.
-Ő itt… Ő. – mit is mondjak? Tulajdonképpen már mindenki tudja kit takar az Ő megszólítás. Szerintem rendesen bemutattam, de azért Taiga illedelmesen bemutatkozik és kezet fog a barátaimmal, akik megbabonázva nézik a rendőrfőnököt! Beszélgetünk még, de türelmetlen vagyok már, menni akarok.
-Bocs srácok, de mennünk kell. – összeszedem a dolgaim és mehetünk is.
-Mennyit aludtál? – a kérdés váratlanul ér, de nem lep meg. Bíztam abban, hogy nem látszik nagyon. Hát Kai, nem lennél jó ügynöknek sem, aki azzá alakul, akivé éppen kell. Két perc után lebuknál, h simlis vagy.
-Alvás? Az meg mi? – kérdezek visszanevetve. Talán el tudom poénkodni.
-Nem szeretem, ha ennyire hajtod magad. Egyáltalán eszel ilyenkor rendesen?- hát de vizsga időszak van.
-Jól vagyok. – motyogom egyáltalán nem határozottan, inkább csak magamnak. Nem szoktam meg, hogy aggódjanak értem és most szégyellem is magam.
-Akkor most haza viszlek, eszel valami rendes ételt és pihenni fogsz. – óha, ez olyan rendőrfőnökös volt. Úgyhogy nekem jó kadét módjára kell reagálnom.
-Igenis! – vágom rá katonásan, mire egyértelműsíti, hogy be kell szállnom a kocsiba.
Olyan régen csókolt már meg. Ez kellett nekem most. Hiányzott! Nagyon!
Beindítja a motort, én pedig kényelmesen elhelyezkedem, és már pilledek is. Talán el is aludtam, mert gyengéd rázogatásra ébredek, és hogy a kocsi már nem morog alattam. Nehezen szállok ki. Észre sem vettem, hogy ennyire elfáradtam.
A lakásban egyből a kanapéra ülök, és ismét bóbiskolni kezdek. Taiga kérdez valamit a hűtőről, én meg azon kezdek el filózni, hogy mit akar a hűtőmmel.
- Tudod, hogy szinte üres a hűtőd? – kedvesen mosolyogva ül le mellém. Vajon a válaszra vár?
- Észre sem vettem, hogy az. – válaszolom felé fordulva. Tényleg nem, nem is nagyon néztem felé.
- Elmegyek, veszek valamit enni. – legszívesebben megállítanám, hogy ne hagyjon egyedül, de nincs erőm ezt elmondani neki, csak a kezére teszem az enyémet. – Sietek vissza. Te addig pihenj. - egy takarót rám terítve dönt el a kanapén. Édes csókot kapok jó éjt puszi gyanánt, és mire Ő kimegy, én már szunyálok is.
A világ legfinomabb ébresztője az enyém. Félálmomban emelem karjaimat nyakához és húzom közelebb mélyebb csókra, nehogy megszűnjön ez a kellemes kábulat.
- Kai, gyere, nehogy kihűljön… - leheli számba kérését. Nagyokat pislogva térek magamhoz, és kezét fogva hagyom, hogy az asztalhoz vezessen. Megtorpanok, amikor meglátom a komplett ebédemet. Az órára pillantva viszont meg kell állapítsam, hogy ez már inkább a vacsora.
- Mennyit aludtam? Ezt te mind… – és én csak ámulok. Imádom! Taiga jó kedvűen felnevet. Nem válaszol, csak leültet és kezembe adja az evőeszközöket.
A finom ízektől teljesen felélénkülök. Végül vidáman fogyasztjuk el a vacsora adagunkat semmiségekről beszélgetve. Én pedig felteszem a kérdést, ami már vagy 20 perce foglalkoztat.
- Ugye itt alszol ma velem? – elégedett mosoly terül szét az arcán. Izgatottan várom, mit felel. Azt szeretném, ha itt maradna, de teljesen megérteném, ha mennie kéne.
- Itt. – bólogat, velem pedig madarat lehetne fogatni. Bár leszek én most a madárka és ölébe repülök.
Karjai közé simulok, kezemmel a tarkóját simogatom és csókolom fulladásig. Nem is tudom, hogy produkáltam-e valaha ilyen érzelmi kitörést eddig. Jó hatással van rám Ő is és a főztje is. És most hogy kialudtam magam, azt hiszem, nagyon aktív leszek az éjjel. A földön ülve helyben letámadom és húzom le az egyenruháját. Eleinte meglepetten figyeli munkálkodásom, majd kapcsol és csatlakozik a ruha eltávolítás munkájában.
Volt már alkalom, hogy én kezdeményeztem, de jelenlegi két percre előre megtervezet tervem az, hogy most tovább is megyek, és nem hagyom, hogy határozatlanságom meggátoljon. Én itt ma jót akarok neki! A legjobbat!
Végig puszilom nyakát, simogatom ingje alatt. Lefelé haladva gombolom ki a fehér anyagot és megcsókolom a feltárulkozó bőrfelületet. Kíváncsiságomnak eleget téve nézek felé rá, csak hogy lássam, jól csinálom-e. Rá kell jöjjek, szeretem Őt így látni! Kissé nyitott száj, szerteálló tincsek, összezárt szemek, amik ha kinyílnak, csak a nyers vágyról tanúskodnak. És még nem is tettem igazán semmit.
Elégedetten hagyom az ingjét, miután végig gomboltam, hogy további eltávolítható ruhadarabot keressek. Öv, gomb, slicc és némi segítséggel már el is távolítottam nadrágját. Egy pillanatra sem állok le, félő, hogy megtorpannék, és elbénáznám, ami nagyon nem szeretnék.
Köldökét puszilgatom, miközben szabad kezemmel combját simogatom, majd feljebb haladva alsója dudorodó részét is megérintem. Taiga mélyen magába szívja a levegőt és szinte felhörög. Jobb keze hajamba túr, és tarkómnál fogva vezet fel magához egy szenvedélyes csókra.
-Ugye tudod, hogy nem kell ezt tenned…? – lihegi számba, nyitott szemei komolyságot sugároz, mely egyből szertefoszlik mikor csak úgy véletlenül megint végig simítok férfiasságán. Ezzel eldőlt minden.
-De én akarom… - csókolok vissza, és kezemet az alsó alá csúsztatva meg fogom a csupasz bőrt.
Eltávolodom tőle, meg se várva, hogy magához térjen, hiszen előbb még nyelvét is elfelejtette meg mozdítani, mikor még enyém a szájában volt. Lehúzom boxerét, szemem elé tárul már tettre kész tagja. Érdekes mennyire nem érzem helytelennek azt, amire készülök, és mennyire természetesen érintem meg az enyémhez is hasonló testrészt, bár az enyém nem ekkora. Gyengéden tapogatom, ujjaimmal tapintom csupasz bőrt. Közel hajolok, orrom csak pár centire van tőle, érzem azt a jellegzetes illatot, melyet az eddigi szeretkezéseink alkalmával mindig a saját bőrömből éreztem. Taiga keze ismét hajamba túr, ujjbegyei fejbőrömet masszírozzák. Végig nyalok számon és ráhajolok. Nyalogatom, mélyen magamba szívom. Taiga nyög, már amikor kijön a torkán valami hang. Élvezettel hallgatom zihálását, szapora légvételei engem is gyorsabb tempóra ösztönöznek. Kezemmel kísérem munkámat, nem tudom mennyire lehet jó, igyekszem ösztöneimre és Taiga hangjára, keze gyenge erő kifejtésére figyelni, az alapján eljutatni Őt oda, ahova még Ő vezetet engem legelőször. Hirtelen megfeszül és én éppen el tudom húzni a fejem, amikor magja kiömlik. Egy kevés így is jutott belőle számba, amit gyorsan le is nyelek. Automatikus volt. Ami a számba kerül, azt lenyelem. Érdekes az íze. Nem rossz, de nem olyan finom édes, mint egy sütinek. Enyhén kesernyés. Forgatom számban az ízeket, miközben paradicsom piros fejjel nézzek fel rá, és kezem még mindig férfiasságát fogja. Ismét teljes zavarban vagyok.
Bekanyarodok kocsimmal az egyetem parkolójába, de nem állok meg, egyenesen a bejárathoz hajtok. Ő már siet is felém édes kis mosollyal, majd eltűnik. Csodálkozva nézem, és látom hogy hasra tanyált egy kecses mozdulattal, bemutatva a profán pofáraesést annak minden gyönyörűségével.
Felnyerítek és ráborulok a kormányra. Miután könnyesre röhögöm magam, végre beül mellém.
- Szia - zihálom lecsillapodva neki. - Jól vagy?
- Szia! Persze! - csicsergi széles mosollyal. - Látod, még a bokámat is kitöröm hogy láthassalak.
- Na azt azért nem szeretném - súgom, és máris bezsákmányolom az üdvözlő csókomat. Mmm... milyen finom édes. Biztos nassolt valamit nemrég... vagy ez csak szimplán az ő saját íze. Igen... imádom.
- Hát pedig akkor ápolhattál volna... - vigyorog rám fel mint a tejbetök. Lágy mosollyal puszilom meg.
- Azért én annak is örülök, hogy nem történt semmi ilyesmi.
Hozzám bújik aranyosan és vadítóan. Magamhoz szorítom... legszívesebben el sem engedném.
Mozi.
Beülünk egy vígjátékra, de látom rajta hogy valamiért feszült kicsit. Ficereg az ülésben, közelebb csusszan de aztán elhúzódik. Zavarban van, hogy mások előtt együtt vagyunk? Ugyan már.
Megfogom kezét, és megnyugtatóan rámosolygok. Nem kell aggódnia, itt vagyok mellette, és nem számít semmi más. Azonnal ellazul, és félénken visszamosolyog rám. Na így már sokkal jobb.
Jó volt a film, de a kocsiban csókolózni sokkal finomabb. Helyesbítek: ő finomabb minden másnál.
- Mmhh... - veti hátra a fejét édes nyöszörgéssel, amikor kezeim elkalandoznak rajta, és nyakát harapdálom finoman. Megőrülök, úgy vágyom rá...
- Taiga...
Beleremeg az egész testem. Úristen, hogy a fenébe lehet egy nevet ennyire érzékien mondani?! Halkan morogva harapdálom meg puha ajkait, de ő finoman eltol magától. Hagyom magam, hiszen tudom én... csak nem akaródzik elfogadni.
- Mennem kell... ta-tanulni...
Mosolyogva simítom meg arcocskáját, hüvelykujjamat végigfuttatva duzzadtra csókolt szájacskáján.
- Én sok mindenre megtaníthatlak - szélesedik ki gonosz vigyorom.
- Igen? - vigyorodik el ő is. - Az alternatív konfigurációk a tizenhetedik századi francia költészetben?
Felnevetek.
- Nyertél. Na menj, mielőtt idebilincsellek és elrabollak. Holnap hívlak majd.
- Jó éjt - kuncogja egy puha csókocskával és huss. Vágyakozó sóhajjal figyelem ahogy beriszálja magát a kapun. Ó fenébe is... de rossz lesz éjjel egyedül.
***
Sajnos nekem is összejönnek a dolgok. Egy komolyabb bűnszervezet vert tanyát a városban, ami önmagában nem is lenne gond, hiszen az alvilág mindig is élénk volt, hanem... háborúzni kezdtek a régebbivel. Hullák és hullák, botrányok és botrányok.
Csak telefonon tudok érintkezni a kis édessel.
Két napja nem láttam őt.
Végre egy kis lélegzetvételnyi szünetem van egy nagy rendőrségi értekezlet előtt, amelyen a nyomozóimat és járőreimet tájékoztatják a kapitányok. Én is jelen akarok lenni, hiszen ez egy nagy közös viszkető seb mindannyiunknak.
De előtte még...
Előkapom a mobilomat, és tárcsázom Őt, acélszürke szemeim az asztaliórára siklanak. Tíz. Bizonyára a suliban van ilyenkor. Kicsöng és ő azonnal felveszi.
- Szia! - köszön lelkesen. Elmosolyodom.
- Szia. Na mi a helyzet?
- Mindjárt kezdődik a vizsgám... - hadarja izgatottan.
- Akkor pont jókor hívlak. Mindent bele kicsi.
- Köszi! Igyekszem...
Olyan kis megszeppent a hangja. Biztos nagyon izgul.
- Mikor végzel?
- Hát... dél körül... asszem.
Nyílik az irodám ajtaja, a titkárnőm vadul integet, értésemre adva hogy kezdődik a tájékoztató.
- Oké, akkor érted megyek, de most mennem kell. Csak ügyesen. Szia.
Ő is elköszön, és bontom a vonalat. Mély sóhajjal állok fel és teszem fejemre a sapkámat, tökéletesen beigazítva. Hajrá.
Egyenruhám láttán a portás tisztelettel félrelép, de talán fagyos tekintetem és kifejezéstelen arcom is megtette a hatását.
Végig a folyosón, tájékoztatótáblánál stop. Huszonkettes terem, első emelet. Fel a lépcsőn, végig a folyosón.
Karórára egy pillantás. Tizenkettő tíz.
Hűvös tekintetem végigfuttatom a folyosón álló, tátott szájjal bámészkodó egyetemistákon, de őt nem látom sehol. Nyílik az ajtó, és kilép rajta az én kis áldozatom.
Kipirulva, ragyogó pofival öleli mellkasához az indexét, szemei csillognak. Ó igen, ez az. Nem láttam már napok óta...
Szólásra nyitja szájacskáját hogy mondjon valamit a barátainak, de ekkor észrevesz és paff az index a padlón landol.
- Taiga! - sikkantja és a nyakamba ugrik. Nah... ezt a reakciót szeretem. Magamhoz szorítom, és hajához simítva arcomat felsóhajtok.
- Mondd hogy nem kell pótvizsgáznod.
- Nem kell - válaszolja a mellkasomnak, kis kezecskéjével az egyenruhám felöltőjébe kapaszkodva.
- Helyes. Akkor ebben az esetben gratulálok - emelem fel a fejem, és meglágyulnak kemény arcvonásaim.
- Köszönöm... - ragyog fel rám, arca mint egy jól érett paradicsom. Realizálva a helyzetet, hogy éppen számos közönségünk van, félénken kibontakozik karjaimból, és kezembe kapaszkodva húz a folyosó egyik ablakában álló kis társasághoz.
- Ő itt... Ő.
Finoman megemelem egyik szemöldököm az érdekes bemutatás hallatán, majd végigmérem a társaságot. Szimpatikus kölykök.
- Taiga vagyok - bólintok nekik. Kezet fogok mindenkivel, azonnal megjegyzem a nevüket és memorizálom arcukat. Beszélgetek velük néhány mondatnyit, majd Kai a karomba kapaszkodik.
- Bocs srácok, de mennünk kell - mosolyog rájuk aranyosan. Elköszönünk, és ő a táskáját felkapva, valamint az indexét ismét magához véve ismét megfogja a kezem. Kis édes.
Amint bekanyarodunk egy üres folyosóra, azonnal felé fordulok, kedvesen megsimogatva arcocskáját.
- Mennyit aludtál? - kérdezem tőle lágyan, megcirógatva a szemei alatt lévő sötét karikákat.
- Alvás? Az meg mi? - kuncogja. Sápadt. Túlságosan is.
- Nem szeretem ha ennyire hajtod magad. - Komoly tekintettel ölelem magamhoz. - Egyáltalán eszel rendesen ilyenkor?
Nyekereg valami választ, én meg kiveszem kezéből a táskát és a derekát átölelve vezetem ki az épületből.
- Akkor most hazaviszlek, eszel valami rendes ételt és pihenni fogsz.
- Igenis! - szalutál édesen és bájosan, pont a nem megfelelő kézzel. Nevetve tuszkolom a kocsimba.
Beülök mellé, és végre bezsebelem az üdvözlő csókomat, ami jár nekem, de azért a barátai előtt mégsem dughattam le a nyelvemet a torkán ugyebár. Forrón ölelem magamhoz, ő pedig belesóhajt a csókba. Mmm... igen. Nagyon hiányzott.
Nem kell ébresztgetnem, magától nyitja ki a szemét. Mindig meglep mennyire hihetetlenül kék szemeim vannak. Ilyen közelről, mintha csillognának.
-Jó reggelt. – köszönök neki a legtermészetesebb módon, és tényleg így is van.
Viszonozza köszöntésem, egy már ismerős mosollyal a szája szélén, rögtön tudom, hogy készül valamire. Reagálni sincs időm, csak mikor már alatta fekszem kiszolgáltatottan az ágyban.
-de a reggeli… - próbálok terelni, ami hát elég gyengére sikerült, és Taiga megint gyorsabb is volt nálam. Nyakamba harapva vázolja tervét.
-Megvár. Előbb téged akarlak felfalni. – és meg is teszi. Soha még ilyen jó reggelem nem volt.
Az egésznapomra kihat. Fülig érő szájjal megyek az egyetemre és még akkor sem lankadok (nem félre érteni), mikor meg tudom, hogy két nap múlva vizsga. És ezzel nincs is gond, bár az a tantárgy nem a kedvencem, de nem gond, ha pár órát a róla szóló könyvek társaságában kell eltöltenem, legalább hamar letudom.
Egyszerűen jó ez a nap. Mindenki vidám lesz körülöttem, ez pedig még jobban felvillanyoz. Még egy korrepetálást is elvállalok a lukas órában, de csak egy órát, a többi időmet másnak szánom.
Könyveimből felnézve emelem rezgő telefonomat a fülemhez.
-Semmi különöset. Mondjuk egy mozi és vacsora? – el fogok hízni mellette.
-Jó, de ne tartson sokáig, mert két nap múlva vizsgázom, és tanulnom kell este.
-Hát jó. Talán túlélem, ezt a két napot, de aztán ki kárpótolnod kell, kiscsillag. – óha. Elképzelem, ahogy ördögi mosoly keretében felcsillannak szemei.
-Akkor hatra gyere értem a sulihoz.
-Rendben.
Leteszem a telefont, majd a könyvemhez visszafordulva magyaráznék tovább, ha nem húzogatná mindenki vigyorogva a szemöldökét az előbbi csicsergő jelenetet hallva. Fejemet vakarva nevetek fel, majd gyorsan felkapva a 463 oldalas könyvet elbújok mögötte. Hangos röhögésben tör ki mindenki, én pedig egy égi áldást mondok, amikor a könyvtáros hölgy hangos köhécseléssel csillapítja a négyfős társaság tagjai hangszintjét. Jól van Kai, vedd úgy, hogy nem volt semmi… mért volt valami? Haahh… mély levegő.
Két fárasztó és enyhén unalmas óra után, aminek szerencsére hamarabb vége lett, végre összeszedelőzködhetem. Szépen lassan pedig jó kedvem és izgalmam is kezd visszaállni a normál szintre.
Kifelé menet azon jár a fejem, hogy valamivel meg szeretném lepni Taigát, de nem tudom mivel. Az édességet és a desszertet nem szereti, kávét ilyenkor már ne igyon, a teával pedig nem tudom, hogy áll. Leülök a lépcsőre az iskola előtt, hajammal babrálok, tisztára, mint egy kis diák, aki az anyukájára, vagy az apukájára vár tanítás után. Közben pedig gondolat menetemet folytatom, vajon gyümölcsös, vagy zöld, esetleg fekete teát kóstoltassak vele. Nehéz ügy, de Kai oknyomozói képességekkel találja fel magát és oldja meg az adott problémát, tehát megkérdezem.
Felderülök, amint meglátom a sarkon bekanyarodó autóját. Annyira stírölöm menet közben, hogy saját lábam elé nem is nézek. Szerencsémre egy hatalmas méretű kiálló sziklatömbben bukók majdnem orra. Mer érted, az mennyire gáz, ha egy kisszög okozza a végzeted, ez legalább szinte kiböki a szememet. Éljenek a gyors reflexeim, és a még gyorsabb bal lábam, ami villámsebesen alám lép. Össze és ki húzom magamat, mintha mi sem történt volna, az összképet csak túli piros képem, a bicegő lábam és a cikis helyzetekben jellemző ferde vigyorgó szám zavarja össze. A már parkoló kocsi felé somfordálva baljós elő érzetem támad. Vajon a tulajdonosát merre kell keresni? Vagy ez egy ilyen James Bondos szuper járgány, amit elég csak egy telefonnak álcázott computeres kütyüvel irányítani? Idegesen és mindenképp ’erre is csak én vagyok képes’ fejjel nyitom ki az ajtót. Egyáltalán nem vagyok meglepődve, hogy Taigát a kormányra borulva nevetéstől remegve találom. Bosszúsan szállok be, ami egyből elillan arcára pillantva. A sokszor komoly rendőrfőnök ismét kicsattanó jókedvűségről tesz tanúbizonyságot. Cikis helyzet ide vagy oda én nagyon örülök, hogy így látom őt. Mert van egy olyan érzésem, hogy az a ritka percek egyike.
-Szia! – itt mély levegőt vesz, hogy folytatni tudja. – Jól vagy?
-Szia! Persze! – vágom rá jó kedvűen, azonnal. – Látod, még a bokámat is kitöröm, hogy láthassalak. – vigyorgom, mint a tejbe tök. Természetesen, biztos vagyok benne, hogy ha elvágódtam volna, akkor hozzám siet.
-Na azt azért nem szeretném. – hangja kellemesen simogat, tekintete szelíd, és egyre közelebb hajol. Boldogan csúszom közelebb és karolom át nyakát, miközben ajkaink már masszírozzák egymást.
-Hát pedig akkor ápolhattál volna… - ördögi vigyorra húzom számat, ő pedig elnéző mosollyal puszilja meg az arcom.
-Azért én annak is örülök, hogy nem történt semmi ilyesmi.
Erre már nem válaszolok, csak arcához hajolok, hozzá simítom az enyémet, és enyhén oldalra fordulva puszilom meg hálásan.
Fél óra múlva már a mozi pénztár előtt állunk. Egy kis bonyodalmat okoz az esti film kiválasztása. Horror terrort én nem szeretnék, csöpögős romantikát ő nem, úgyhogy kiegyezzünk egy happy endes vígjátékban, amibe fűszereztek – szerencsénkre- némi izgalmat is. Pont jó.
Izgatott vagyok. Nyilvános hely, mégis sötét, és itt van közvetlen mellettem. Még nem voltam vele moziban… úgy hozzá bújnék, de nem felejthetem el, hogy hol vagyunk, legalábbis azt hiszem. Mintha megérezné lányos zavaromat, kezét az enyémre teszi, és enyhén megszorítja. Rám mosolyog, bennem pedig elszáll az eddig feszélyező érzés. Az egész aurája megnyugtató és ebbe engem is belevon.
Édes mosolyával köszöni meg szavaimat, majd felkészül, formás fenekét felém nyomva. Ó igen! De a behatolás nem zökkenőmentes, mert túl feszült. Csókokkal, simogatással csábítom és lazítom el őt.
Végre teljesen elmerülhetek benne. Görcsösen támaszkodom teste mellett kétoldalt az ágyneműbe, de még így is elfér alatta, térdelő pózban. A méretkülönbségek előnyei. Ilyenkor tudatosul bennem, mennyire törékeny és kicsike ő. Az én kis porcelánbabám. Vigyázok is rá nagyon.
Lágy, lassú ringásba kezdünk, csak finoman. Nem akarom szétszaggatni őt, bármennyire is szeretné a vágytól izzó testem. De arra aztán nem számítok, amikor ő maga löki felém a csípőjét, és hirtelen mélyebbre merülök benne. Felhördülve ölelem át fél karommal a derekát, és könnyedén felrántom, még intenzívebben belélökve magamat. Úristen!
Remeg az egész testem, olyan csodálatosan forró és szűk odabent. Ahogy szorít engem... attól meg kell őrülni. Felkiált, de nem fájdalmasan. Ez az... Megcsókolom ahogy felém fordul, és egyáltalán nem zavar, hogy fél karommal tartom könnyedén a súlyát. Elébe siet a csóknak...
Erőteljesebben, gyorsabban kezdek mozogni. Ki-be siklok csodás testéből, amíg el nem zsibbad az egész testem a gyönyör előszelétől.
Ahogy eljut a csúcsra, összerűndul és felnyög... mindennél intenzívebb hatással van rám.
Hangos nyögéssel üdvözlöm a testemen végigvágó tüzes ostort, a gyönyört magát.
Velem összebújva alszik el, még utoljára az én nevemet nyöszörgi. Megpuszilom finoman, de már alszik is, így a párnára ejtem a fejemet én is, és nagy sóhajjal hunyom be a szemem. Vajon miért vagyok csalódott?
Mert... mert azt vártam, hogy szerelmet valljon nekem? Hiszen még alig két hete járunk. És ma úgy is érezne irántam, az vajon jó lenne nekem? Összeszorul a mellkasom, olyan forró érzelmek öntenek el. Tenyerembe temetem az arcomat...
- Nem lehet... - suttogom döbbenten.
*
Finom kávéillatra ébredek. Felpillantok a mellettem üldögélő kis szeretőmre, aki teljesen éberen, frissen és üdén üldögél mellettem. A látványt csak a rajtalévő ruhák rontják, de ezt orvosolni lehet viszonylag hamar.
- Jó reggelt! - mosolyog rám édesen, amikor tekintetünk találkozunk.
- Jó reggelt - kúszik fel egy alattomos kis mosoly az arcomra. Észreveszi, mert gyanakodva pislog rám. Csakhogy én egy igazi kommandós kiképzéssel rendelkező erős és gyors férfi vagyok. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a következő pislogását már alattam ejti meg, felsikkantva a meglepetéstől.
- De a reggeli... - kezdené, de sóhajba fulladnak szavai amikor megharapdálom puha nyakát.
- Megvár. Előbb téged akarlak felfalni.
*
Elégedett mosollyal ülök le íróasztalom mögé. A reggeli információkat hallgatom a titkárnőm előadásában, de csak fél füllel figyelek, és a kávémba kortyolva az elmúlt napokat elemzem.
Életem legcsodásabb kis szeretőjére bukkantam, ez nem is kétséges. Azonban kezdek összezavarodni. Még nem volt nekem ennyire fontos egyik sem, pedig volt már jónéhány szép fiú az életemben. Minden nap találkozom vele, ez is új. Valahogy mindig megoldom, hogy tudjak rá időt szakítani. Legalábbis eddig mázlim volt.
- Értekezletet tartunk ma, kérem szóljon a kapitányoknak - adom ki az utasítást, majd az ablak felé fordulva pillantok végig a városon. Felsóhajtok. Alig várom már, hogy este legyen.
*
Közeledik a délután, és én már tárcsázom Kai számát. Hosszan csöng ki, és kezdek ideges lenni. Miért nem veszi fel?!
- Hallo?
Megnyugodva mosolyodom el.
- Szia kicsike. Hányra menjek érted ma?
- Ó szia! Miért, mit terveztél?
- Semmi különöset. Mondjuk egy mozi és vacsora?
Na és persze utána nálam alszol, de ezt már nem mondom neki, csak magamban gondolom. Elégedetten nyalintom meg a számat. Teljesen függővé válok tőle.
- Jó, de ne tartson sokáig, mert két nap múlva vizsgázom, és tanulnom kell este.
Lefagy arcomról a mosoly. Lőttek a szexnek.
- Hát jó - sóhajtom fájdalmasan. - Talán túlélem ezt a két napot, de aztán kárpótolnod kell, kiscsillag.
Kuncogását hallva szinte magam előtt látom őt. A fenébe is, legszívesebben itthagynám az egész kócerájt, és elrabolnám őt az egyetemről, hogy aztán rávessem magam, majd ájultan forduljak le róla napokkal később.
- Akkor hatra gyere értem a sulihoz - hallom, és elmosolyodom.
- Rendben...
Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 11. 29. 20:32:58
Fulladozom szenvedélyes csókjában, és ő is kb annyira kap csak levegőt, mint én. Visszaborulva a párnára, rekedt hangon szólal meg.
-Nyugodtan ismerkedj a testemmel… Kai. Azt hiszem… te bármit megtehetsz velem… - félig lehunyt ködös szemekkel fogom fel szavai jelentését.
Bármit.
Ismétlem el magam újra szinte extázisba kerülök. Égő arcom csak még inkább lángra lobban, ha belegondolok, hogy milyen hatalommal rendelkezek felette.
Fél tudatlan állapotban húzom fel pólóm az aljánál fogva és a sarokba dobom. Kezeim végig simítanak a sima bőrfelületen, megbabonázva tökéletes izmait.Átadva magam a vágy sugallta érzésnek karcolom meg bőrét körmömmel.
Combomba markol, hirtelen, szenvedélyesen. Őrjítő hangja, biztatása, kezének szorítása borzongást indít el bennem, ez a drog mely felspannol és elkábít egyszerre. Merev tagom ösztönösen mozdul meg, az eszemet is kezdem elveszteni miatta. Visszahajolok hozzá. Most számmal is végig simogatom ott, ahol előbb még a kezeim siklottak. Finom bőre forró, hát nyelvemmel próbálom hűsíteni.
Nadrágjához érve, tudom, hogy ezt innen el kell távolítsam, de én még soha sem voltam ennyire…ennyire, nem is tudom mi. Bátor? Akaratos? Kíváncsi? Határozottan húzom le a gatyáját, előző kérdéseimmel nem is törődve. Megtorpanva veszem tudomásul, hogy még sosem láttam így közvetlenül szemből merev férfiasságát. Automatikusan villannak be a közösen eltöltött éjszakák képei, az, amikor fölöttem volt, amikor kényeztetett, amikor bennem volt… kicsit tisztább fejjel pillantok végig a kidolgozott férfi testen, melynek birtokosa igencsak jól szórakozhat elbátortalanodásomon.
-És most mihez kezdesz? – hát mondjuk, megvárom, míg tanácsolsz valamit.
-Nem tudom – felelem őszintén.
-Talán te is levetkőzhetnél. – engedelmesen bólintok, kigombolom és lehúzom a nadrágom. – Az alsót is. – kissé elkerekednek a szemeim, és egy még sötétebb árnyalatú pír önti el a képem. Istenem ez olyan ciki. Tudom, hogy már látott, de akkor is az, most mégis csak magamat vetkőztetem, na.
Nehézkesen, remegő ujjakkal húzom le magamról az utolsó anyagot, ami eddig eltakart. Jobb híján kezemmel rejtem „magam”, miközben visszaülök lábára.
-Engedd, hogy nézzelek Kai. Gyönyörű vagy így. Gyere ide…
Érzéki hangja negédesen csábítgat magához, én pedig bódultan hajolok fölé és csókolom finom száját. Érzem remegésé, állatias hangja kíváncsiságra késztet. Mielőtt kinyithatnám a szemem már teljes fordulatot vett a világ. Nyelve néhol simogat, néhol vadul nyalja bőrömet.
-Ezúttal… olyan élményekben részesülsz majd, amit meg sem közelített a múltkori… - őrjítő a hangja.
Csak a nevét motyogom, amíg forró nyelve és puha szája körbe nem ölel. Jézusom, ez múltkor is ilyen jó volt? A kérdés költői, nincs is időm végig gondolni… Végig fogdossa egész testem és arra kér, hogy forduljak hasra. Szó nélkül engedelmeskedem.
Térdre ránt én pedig meglepetésemnek hangot adva sikkantok fel. Mi..?
-Tudom, hogy ismeretlen és új ez neked… Majd hozzászoksz… - mégis mihez?
Elsőnek bennem reked a levegő. Egyszerre furcsa és egyben kínos is. Fejemet kapásból az első párnába fúrom, és inkább csak az érzésre koncentrálok. Ami egyre jobb lesz és feledteti velem azt a dolgot, hogy egy fantasztikus pasi van a popsimban. Fel kell emeljem a fejem, különben nem fogok tudni levegőt kapni, hangom akkor viszont szabadon távozhat és távozik is. Nyögéseim visszaverődnek a szoba falairól. Legszívesebben szétdobálnám a párnákat.
Újra fekszem az ágyon, ami nem is baj, mert a térdeim már kezdték megadni magukat. Szuszogok, egy kicsit még remegek is. Hiányérzetem támad. Lassan felnyíló szemekkel nézek hátra. Először nem is látom rendesen Taiga arcát, hangja viszont tisztán ér el hozzám.
-Te vagy a legszebb dolog, amit valaha életemben láttam…
Mosolyogva fordulok felé, egyik karommal átkarolom nyakát és magamhoz húzom. Kissé ki vagyok tekeredve, és kényelmetlen a póz, vissza is fordulok, amikor megérzem fenekemnek nyomódni Taiga merev tagját. Ehhez még azért hozzá kell szoknom. Automatikusan feszítem be az izmaimat, így gátolva, hogy beljebb nyomulhasson. Taiga azonnal cirógatni kezd, nyakamat csókolgatja, oldalamat simogatja. Módszere tökéletes, a kezdeti fájó sziszegéseim élvezettel teljes nyögésekké változnak. Taiga közvetlen a fülem mellett liheg, hallom mély levegő vételét, nagyot nyel, és úgy mozdítja meg újra a csípőjét.
Gyötrelmesen kínoz ez a lassú tempó, nem akarom, hogy visszafogja magát. Ösztönösen emelem meg a csípőmet, mire Taiga mellettem támaszkodó keze azonnal ráfog az oldalamra ér és felhúz.
Az eddigieknél mélyebbre hatol. Felkiáltok. Az érzés túl jó ahhoz, hogy magamba tartsam. Oldalra fordítom a fejem és Taigára nézek, arca szinte éteri. Behunyt szemei lassan nyílnak fel egyenesen az enyémekbe néz velük. Mosolyogva jön közelebb, én pedig felé hajolva tartom számat csókra. Félúton találkozunk össze.
Nem fogja vissza magát már, lökései erősek, tempója egyre gyorsabb, hajszol a kielégülés felé mind kettőnket.
Hangosan felnyögve összeszorított szemekkel élvezek el, minden izmom görcsbe rándul. Taiga tart már csak, ő is csak addig, amíg férfias nyögés kíséretében utol nem éri a kielégülés. Egyszerre rogyunk le, összegabalyodva, levegőért kapkodva. Kezem-lábam zsibbad, szívem hevesen kalapál. Taiga magunkra húzza a takarót, ölelésébe fészekelem magam, nyakába szuszogok. Édes biztonságot ad teste melege.
Szememet ólomsúlyok húzzák le.
-Taiga… - valamit még mondani akartam, de azt már nem sikerül kinyögni. Azonnal elnyom az álom.
~~~~~~0~~~~~~~
Korán reggel van még mikor felébredek, kivételesen előbb mint Taiga. Biztos a hazai pálya előnyei. Óvatosan kelek ki az ágyból, visszatakargatom az alvó férfit, hogy tovább tudjon aludni.
Kimegyek, lezuhanyozom, és alsómat felvéve a konyhába sétálok reggelit készíteni. A fél hűtőt képes lennék össze pakolni, annyira kívánok mindent. Furcsállom, hogy Taiga nem jött még utánam, még aludna? Tálcára teszek némi ennivalót és kis egyensúlyozásokat végezve a szobába viszem. Még mindig alszik, vagy én ébredtem túl korán. Az ágy mellé teszem a tálcát és elé guggolva nézem békés arcát még mielőtt felébreszteném. Annyira természetes ez az egész helyzet, az hogy itt van nálam, hogy reggelit csinálok neki, hogy azon morfondírozok, hogy vajon mindig ilyen nyugodtan alszik…
Ahogy lefektetem az ágyra, nedves, meleg ajkait érzem a számon. Elfojtok egy halk nyögést, nadrágomban beleremeg a farkam is, pláne amikor a nevemet sóhajtja lágyan. Őrülten szexi...
Fogaim közé veszem puha kis fülcimpáját, finoman megharapdálom.
- Egész nap csak erre a pillanatra vártam... - súgom a fülébe. Megremeg alattam, arcán álomszép pírral néz fel rám. Elmerülök gyönyörű szemeiben, és ahogy végigkarmolja hátamat, öntudatlanul is azt teszi amit a legjobban szeretek...
Remegő sóhajjal bámulom tovább, mohón magamba szívva a látványát. Akárki akármit is mond, ő fekve a legszebb. Pontosítok: alattam fekve a legszebb.
Döbbenten, levegőért kapkodva hunyom be szemeimet, amikor ő felbátorodva megcsókol, simogat, és a nyakamat, fülemet puszilgatni kezdi.
- Kai - zihálom, és ő simul, törleszkedik, cirógat puszilgat, bennem pedig ébredezik az ősállat.
Szívem nem is dobog, hanem dübörög a mellkasomban, és ő fölém kerekedik. Combjaimra ül kényelmesen, és szétnyílt ingemnek köszönhetően tenyerei kíváncsian kalandoznak testemen. Minden érintése perzselő, égető lángfolyamot izzít bőröm alá, amely csak tovább pumpálja a vért az altestembe. Vészesen fogy a levegőm és az önuralmam...
Hajába bújtatom remegő ujjaimat, és lehúzom egy csókra magamhoz, mert ismét látom rajta hogy elbizonytalanodott.
Nyelvemmel levadászom az övét, majd amikor elfogy a levegőnk, visszaejtem fejemet a párnára. Megköszörülöm a torkom, de még így is rekedt a hangom a vágytól.
- Nyugodtan ismerkedj a testemmel... Kai. Azt hiszem... te bármit megtehetsz velem...
Ha nem lenne amúgy is piros, most tutira elpirulna, látom rajta mennyire zavarba hoztam. Mégis felbátorodva simítja újra végig a mellkasomat, majd apró körmeivel végigszánt rajta, egészen a hasamig. Felmordulva markolom meg a combjait, és a libabőr, a hideg és a forróság végigcikázik rajtam. Úristen..!
- Folytasd... - súgom, őt figyelve, vágytól izzó tekintetemmel mohón falva meztelen felsőtestének látványát. Nem emlékszem mikor került le róla a pólója, de nem bánom. Nem ám...
Félénk puszit hint a mellkasomra, majd a mellbimbómra. Kis nyelvével apró köröket rajzol, minden nyelvcsapástól apró reszketések zubognak végig rajtam. Ízleli a bőrömet, simogat és puszilgat, egészen a hasamig.
A belső vadállatom őrjöngve követelőzik, hogy azonnal teperjem magam alá, és keményen bánjak el vele, amíg nem nyög, sikolt és izzad alattam, de visszafogom magam. Bízik bennem, végre felbátorodott. Nem rontom el ezt a hatalmas fejlődést.
Halk morgással engedem, hogy lehúzza rólam a nadrágot. Elpirulva nézi duzzadó alsógatyámat, akaratlanul is elmosolyodom. Olyan édes, bájos és imádnivaló ez a fiú.
Visszaül a combjaimra, és tanácstalanul pillant le rám, kezeivel hasamon támaszkodva.
- És most mihez kezdesz? - kérdezem tőle gonosz kis félmosollyal.
- Nem tudom - leheli édesen.
- Talán te is levetkőzhetnél - tanácsolom, látszólag türelmesen, csak épp az enyhe remegésem, és rekedtségem ássa alá az összképet. Biccent, és pár másodperc múlva repül a nadrág az ágy mellé.
- Az alsót is - morran fel bennem az ősállat halkan. Nem veszi észre, ami nem is baj, csak a frászt hoznám rá. Remegő ujjacskáival végre lehántja magáról a kis ruhadarabot, amit legszívesebben a fogaimmal cincáltam volna le róla.
Visszaül a combjaimra, ágaskodó kis farkát eltakarva kezecskéivel. Csuklóira fonom ujjaimat és elhúzom onnan.
- Engedd hogy nézzelek, Kai. Gyönyörű vagy így. Gyere ide...
Rám hajol, hozzám simul engedelmesen, puha száját csókolhatom végre ismét, ágyékunk összeér. Jaj nekem!
Fenekébe markolok felhevülve, és ő belenyög a számba. Felmorranva teperem hirtelen magam alá, remegve egész testemben. Vágyam már annyira sürget, hogy félő, beledurrantok a gatyámba, és oda az orbitális gyönyör. Végignyalom a nyakát, és a mellkasát. Már nem kell annyira finomkodnom, nem fog elmenekülni, már tudja mi vár rá... De téved.
- Ezúttal... olyan élményekben részesülsz majd, amit meg sem közelített a múltkori...
- Taiga... - nyöszörgi. Mosolyogva fogom meg édes kis farkát, és ő felsikkant amikor bekapom. Behunyt szemekkel élvezem az ízét, illatát, hallgatom nyöszörgését. Tenyereim végigsimítanak combjain, oldalán, egészen a mellkasáig és az arcáig. Lángol az arcbőre... édes.
Cuppantva engedem ki a számból, és feltérdelek.
- Fordulj meg - utasítom morogva, remegve egész testemben. Kábán nyögdécselve fogad szót, majd felsikkant amikor hasa alá nyúlva rántom fel térdelő helyzetbe.
- Tudom, hogy ismeretlen és új ez neked... - krákogom. - Majd hozzászoksz...
Vad és erőteljes nyelvcsapásokkal őrjítem meg teljesen, remeg és izzad alattam, kezecskéivel a párnákat markolássza a kéjtől. Amikor már elég nedves, és úgy vélem hogy felkészült a behatolásra, lerántom magamról az alsómat, és visszanyomom az ágyra.
Megtorpanok néhány másodpercre, és csak gyönyörködöm benne. Az ablakon besütő holdfényben fürdő testében, melyen csillog a verejték... szép arcában, behunyt szemeiben...
Észre veszi, hogy megtorpantam, és felpillant rám a válla felett.
Kitisztul a fejem, és lemosolygok rá, fölé hajolva.
- Te vagy a legszebb dolog, amit valaha életemben láttam... - súgom, csodálattal végigcirógatva testét.
Olyan érzékien csókol meg, annyira lágyan, hogy másodpercek alatt változik meg a világ környezete. Minden elmosódik körülöttünk, csak őt látom tisztán, arca sugárzóan szép, szemei boldog vágytól teli csillogása elvarázsol. Eddig alig ismert mégis jól eső érzések kerítenek hatalmukba. Többször akarom érezni őket. Megborzongva simulok az ölelésébe, elgyengülve hagyom, hogy még közelebb legyen hozzám.
Ösztöneimnek engedve bujtatom kezeimet inge alá, végig simítok selymes bőrén, felkorbácsolva az ő és a saját vágyaimat is.
- Kívánlak Kai – érces hangja és keze szorítása elindítja bennem azt a jól eső borzongást, amire egésznap vártam.
- Taiga… - lehelem kábán.
- Nálad alhatok ma éjjel? – oh istenem. Zavarba jövök nyílt kérdésétől. Mit kell ilyenkor válaszolni? Mit tegyek? Cikáznak a fejemben a gondolatok. Értelmesen nem is tudok válaszolni.
- Hát… én… izé…
- Semmi baj édes… Türelmes vagyok veled, hiszen tudod. – enyhül majd megszűnik a már teljesen megszokott, szinte természetes érintés mely eddig folyamatosan a bőrömet melengette, de én azt akarom, hogy maradjon. Ingjét megragadva tartom vissza. Nem, ne menj el… Zavartan nézzek félre, mi van, ha meggondolta magát és mégis menni akar?
- Nézz rám. Biztos ezt szeretnéd? – határozottan néz szemembe, de pillantása még most is csillog. Őszinte vágyát látva lángra lobban a képem.
Bólintok, mert torkom kiszáradt és rekedt krákogásommal csak elrontanám ezt a pillanatot. Újra hozzám simul forró teste, édes ajka masszírozza az enyémet. Szorosan magához fogva húz fel és feláll velem együtt.
Nyakát átkarolva csókolom még akkor is, amikor lefektet az ágyra. Keze pólóm alákukucskál, lábával határozottan fészkelődik az enyémek közé.
Felsóhajtva szorítom meg az oldalát miközben a nyakamat csókolgatja.
- Taiga - hebegem mire ő arcomhoz hajolva puszilgat végig.
Fülembe harap és bele is sustorog. Mosolyogva figyeli, hogy remegek és fezsülnek meg izmaim. Kezem önálló életet élve mozdul meg és körmeim hátát karcolják, finoman karistolva a bőrt. Szemei végig engem pásztáznak, félig nyitott száját egy reszketeg sóhaj hagyja el. Én is csináltam már ilyet, ha valamit élveztem. És Taiga megismételte és én újra sóhajtottam. Vajon nála is így van ez? És ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy nekem is hasonlóképpen kell tennem? De mit kell? Vagy, hogy kell? Vagy kérdezzem meg?
Végül a rábeszélés győz felettem és miután végig gondoltam, hogy mire is készülök, hát már nem vagyok biztos abban, hogy meg tudom csinálni.
Elhajol egy kicsit és én ezt találom a megfelelő pillanatnak. De minek a megfelelő pillanata? Átgondoltam én ezt? Felemelkedem hozzá és egy kis puszit adok a szájára, aztán még egyet. Bal könyökömre támaszkodom, így jobbom felszabadul, amivel az oldalát kezdem cirógatni. Arcán meglepettség még jobban elhatalmasodik, amikor füléhez hajolva játékosan kezdem el csókolgatni a cimpáját. Jól kitámasztottam magam, így órákat el tudnék tölteni, bár utána biztos annyira zsibbadna a kezem, hogy felemelni sem tudnám.
- Kai – leheli, de még nem egészen így, ahogy én szeretném.
Nyelvemmel már nyakát simogatom, orrom fülét piszézi. Hallom, ahogy lélegzése szaggatottá válik, kezem mellkasán vadul dübörgő szívének ritmusát csillapítja. Testén végig fut a libabőr, és mintha valami morgást hallatna. Hirtelen ötlettől vezérelve kap el a hév, és Taiga felkészületlenségét kihasználva, vállát megragadva fordítok a helyzeten. Mikor észreveszi, hogy a hátán fekszik, én már fölötte vagyok. Nagyon bátran kezdem el felfedezni meztelen testét. Ujjai hajamba bújnak, érzem a bennük rejlő visszafojtott vágyat, ahogy tarkómat kezdi elmasszírozni.
Kíváncsian nézek fel arcára, de tekintetét meglátva hirtelen nagyon bizonytalanná válik a nagy elhatározás. Acél szemeinek kék felszíne szinte izzik a vágytól. Retinámba ég tekintete, fogva tart vele.
Elbizonytalanodva emelkedem fel mellkasától, de tarkómat simogató keze gyengéden húz vissza hívogató ajkához. Elengedve magamat simulok édes szájára. A csókba sóhajtva veszek mély levegőt.
Ohhh…azok a szemek….
Összeszorult mellkassal figyelem ahogy kedvesen mosolyog a többiekre, elköszön és beül mellém. Ahogy becsukja az ajtót, padlógázzal indítok. Pattanásig feszültek az idegszálaim... de akkor is... miért mosolygott rájuk úgy? És különösen arra a fiúra, aki a vállait karolta át...
- Szia - hallom édes hangját. Biccentek neki. Pár hosszú másodpercnyi hallgatás után beszélni kezd. Csak beszél és beszél és beszél...
Nevetve oldódik fel bennem a furcsa görcs, és egy piros lámpánál be is hajtom az elfelejtett üdvözlőcsókot. Mmm... És ahogy megérinti közben az arcomat... elolvadok.
- Jól vagy? - kérdezi.
- Most már igen.
Egy szép helyre viszem, nagyon kellemesen telik az esténk. Feloldódva beszélgetünk, miközben figyelem ahogy eszik. Minden egyes mozdulata valami igézően hat rám. Bizonyára azért, mert már nagyon de nagyon kívánom.
Ahh és ahogy ivás után megnyalintja kis nyelvével a száját, azért meg kell veszni.
Hosszas habozás után kitör belőlem a kérdés, nem bírom magamba fojtani. Magam sem értem, miért viselkedek így, én a híresen hidegvérű, acélidegzetű rendőr. Mégis...
- És ki volt az a két fiú, akik kijöttek veled?
- Hm? Ja, hát az alacsonyabb a csoporttársam Shinji, a magasabb barna hajú pedig Takuya a bátyja.
Nem arra figyelek amit mond, hanem ahogyan mondja. Nem süti le a szemeit, nem néz félre és nem pirul el. Teljesen nyílt, és őszinte. Vagyok annyira tapasztalt, hogy tudjam: semmi okom az aggodalomra. Jól van.
Elégedett mosollyal kortyolok poharamba. Egy pohárka bor még nem gond. Amúgy sincs rendőr, aki meg merne szondáztatni. Vicces is lenne.
Elalszik a kocsiban, édesen durmolgat amíg haza nem érünk.
- Ébredj kicsim... - súgom a fülébe mosolyogva, puha szájacskáját is megpuszilom. - Ébresztő csipkejózsika... - kuncogom. Biccentve felül, és...
Lejátszódik az este csúcspontja, egy Kai-féle alakítás. Természetesen ő mindig gondoskodik arról, hogy ne unjam el magam mellette... ^^
Hangosan nevetve borulok a kormányra, és képtelen vagyok abbahagyni. Ezt fel kellett volna venni videora! Hahahahaha!
Nehezen de összekaparom magam, és megvizsgálom homlokát.
- Jól vagy? Nagyon beütötted?
Beviszem és lenyomjuk egy hideg kanállal, ahogy szokás. Elsősegélynyújtásom sikerrel járt. Remek.
Leteszem a kínzószerszámot, letérdelek elé és megvizsgálom a puklit. Hm... hát reméljük nem lilul be. Bár ő még így is szép maradna... Arcában gyönyörködöm, és ő rajtakap. Zavartan kapja el rólam szemecskéit, majd óvatosan visszapillant rám. Valami hihetetlenül édes ilyenkor... mindig.
Ha nem az lenne, nem lennék most itt.
Kezeimet pofijára simítom, és végtelenül gyengéden csókolom meg. Végignyalom puha ajkait, majd beljebb hatolva cirógatom végig nyelvecskéjét. Sóhajtva viszonozza, és már dereka köré fonom karjaimat.
Akarom... lassan és gyengéden...
Magamévá tenni...
Hogy csak az enyém légy... mindig... és örökké...
A fotelben hátradöntöm, és ő készségesen nyitja szét lábait, hogy jobban hozzásimulhassak.
Mohóbbá válik csókunk, és érzem ahogy apró kezecskéi az ingem alá csusszanva simítják végig hátamat. Halkan felnyögve harapok finoman ajkába, és zihálva emelem fel a fejem, mélyen szépséges szemeibe nézve.
- Kívánlak Kai - suttogom, mohóbban markolva formás combjaiba mint kellene. Megremegnek ajkai, és én felnyögve szorítom ágyékomat övéhez, hogy érezze mennyire is akarom őt.
- Taiga...
- Nálad alhatok ma éjjel? - kérdezem gyengéd mosollyal, és hajába túrva nézek mélyen szemeibe.
Szinte lángra gyúl az arcocskája, és zavartan lesüti szemeit. Elmosolyodom, annyira édes ebben a pillanatban.
- Semmi baj édes... Türelmes vagyok veled, hiszen tudod - dörmögöm kedvesen, és a fotel karfájára támaszkodva állnék fel, de valami megakaszt a mozdulatban.
Meglepetten pislogok le az ingembe kapaszkodó kezecskékre, aztán Kai lángvörös fejecskéjére. Mereven a padlót fixírozva húz vissza, hihetetlenül zavarban.
Jaj de imádlak te kis édes...
Megcirógatom piros arcát.
- Nézz rám... - suttogom lágyan, és ő szót fogad. - Biztos ezt szeretnéd?
Óvatos biccentés, és pirulási roham.
Eddig bírtam.
Megcsókolom, majd kezeimet popsija alá csúsztatva szorítom magamhoz. Lassan állok fel, nehogy megijesszem. Vele a karjaimban indulok a hálószoba felé...
Nem haladunk gyorsan mégis, pikk-pakk az iskolánál vagyunk, pedig még a piros lámpák is igencsak szolgálat készek voltak, azt hiszem Taiga legnagyobb örömére… Egyébként láttam ám, kétszer direkt előbb kezdett lassítani, hogy meg kelljen állnunk.
Az egyetemhez érve már előre fordulok felé, így nem ér meglepetésként, hogy még üresbe sem tette, de már hajol felém mosolyogva csókot követelve. Csak meg mosolygom, és nyakát átkarolva vonom közelebb magamhoz.
- Délután érted jöhetek? – de cseles vagy, hallod-e? Mert az rendben van, hogy ő tud beszélni, de engem már nem nagyon hagy szóhoz jutni.
- Ih… mfff… genhh… - ennyi legalább ment.
Eltávolodik számtól, de karjai még mindig szorosan ölelnek. Aranyos ez a ragaszkodása, de el fogunk késni.
- Ööö… - annyira határozott vagyok a kezdésekben.
- Hm? – őszintén meg mondom, most azt se bánnám, ha elkésnénk. Ez az arc meg érne nekem egy fejcsóválást. De nála nem tudom mit szólnának, ha pont ő késne el.
- Ha nem engedsz el… nem tudok kiszállni.
- És ha nem tudlak? – nevetve erőltetem magamra a komoly hangomat.
- Pedig muszáj… engem tanárok várnak, téged pedig a bűnözők. – hirtelen változik hangulata, komolyabbá válik.
- Hányra jöhetek érted?
- Ma sokáig leszek bent, de remélhetőleg hatra végzek. – hát igen, a hét egyik legsűrűbb napja a mai.
- Rendben… megpróbálok elszabadulni. Elviszlek vacsorázni egy szép helyre… jó?
- Igen – felelem, viszont vészesen közel került az óra kezdési ideje. Célzásképp megsimogatom karját, és meg is moccanok, jelezve, hogy tényleg ideje lenne mennünk.
Nem túl vidáman, de elenged. Besietek a kapun.
~~0~~
Mosolyogva megyek a terem felé, aztán a 210-es teremre ránézve lefagy a mosolyom, és majdnem elsápadva pillanatok körbe. Melyikben is lesz az órám? És én merre jártam eddig, hogy erre ne figyeltem?
Na jó, nem pánikolok be, kicsit szedd össze magad Kai, kutass egy ismerős arc után.
Nyáá, mért van az, hogy mindenkinek világosbarna haja van és kék szeme?!...
De mégis van valaki, akinek mosolyából úgy tűnik, hogy ismer. Nincs veszve semmi.
- Csá Kai, Neked nem a 107-esben kéne lenned? Shinji mintha azt mondta volna… - jaj akárki küldött téged, de esküszöm kezet csókolok neki. Még két óra múlva is itt álltam volna, ha ő nem jön.
- Takuya! Téged a megmentésemre küldtek! – vidulok fel, mire abba a hagyja az emlékek visszapörgetését, és az ő arcán is széles mosoly jelenik meg.
- Hát téged mindenki megment? – utal a hetekkel ezelőtti incidensre. Már az, hogy csak érintjük a Taiga körüli témát, elpirosítja arcomat, pláne, hogy felrémlenek bennem a tegnap éjjel történtek emlékei, és a testem szinte azonnal reakcióra lép. Zavaromat látva, kezét meg nyugtatásképp vállamra teszi és megfordít, hogy a helyes irányba tereljen. – Na gyere, Shinji már biztos hiányol, fél, hogy nem tudja majd kiről lemásolni az mai óra anyagát. – felnevetek, és elindulunk. Nah igen, Shinji nem az a figyelek és jegyzetelek az órán típus. De valahogy a vizsgákon mégis jól teljesít, okos srác.
- Héé, Shinji, figyelj Kaira! Úgy látszik mostanában a felhők felett vagy legalábbis a környékük körül jár. – még nem kezdődött el az óra? Ezt a mákot, mert egyébként utálok késni.
- Hát te merre jártál? A csajok már aggódtak… - vigyorog padtársam, és fejével háta mögé bök. Három nagyban vigyorgó lányra irányítja szemem, akik nagyon hevesen rázzák a kezük. Feléjük intek, és vörös fejjel nagy zavaromban inkább leülök.
Shinji elárulja, hogy a tanárunkat pont az ajtóban hívta el egy másik szakos tanár, és azóta is beszélnek. Halkan beszélgetve várunk még, aztán végül 10 perces csúszással el kezdődik az óra.
Szünetben persze letámadnak csoporttársaim, mert, hogy valami történt az éjjel, olyan nincs, hogy én csak úgy magamtól eltévedjek a termek között. Zavartan birizgálom az ebédemet, és inkább csak igen-nemmel válaszolok a már-már arcot pirító kérdésekre.
Az utolsó órán már szinte nem is figyelek, felvillanyoz az a tudat, hogy nem sokára vége, és Taigával találkozhatok. Felsóhajtva hagyjuk a nem régiben felújított iskola épületét. Shinji és Takuya csatlakoznak hozzám és még mindig a ma délelőtti belépőmet felemlegetve viccelődnek velem. Kicsit pirulva hallgatom, ahogy folyton Taigára tesznek utalásokat, persze mindenkinek lefagy a mosoly az arcáról, amikor meglátják az iskola előtt parkoló luxus járgányt és kapcsolnak, hogy én egyenesen afelé indulok. Már amikor kiléptünk az ajtón kiszúrtam a gyönyörű autót. Felmosolyogva és megkönnyebbülten köszönök el mindenkitől és lépek az ajtóhoz, hogy beszálljak.
Ahogy beülök, Taiga már a gázra is lép. Kicsit meglepődve nézek rá, feszülten figyeli az utat. Biztos sok volt a munka, vagy esetleg valami rossz hírt kapott, és talán még mindig ezen jár az agya. Biztosan. Megnyugtatom magam és köszönök. Kicsit még durcás, de aztán elkezdek csacsogni, meg mesélni a délelőtti eltévedésemről. Látom, ahogy feloldódik, és jó kedvűen felnevet. Már éppen meg akarom említeni aktuális megmentőmet, Takuyát, amikor az első piros lámpánál felém fordul, és vágyakozva megcsókol. Kezemet arcára teszem és végig simítok álla élén. Hirtelen gyengül el, szája puhán masszírozza az enyémet. Mosolyogva engedem el.
- Jól vagy? – kérdezem teljesen felé fordulva, miközben ismét gázt ad.
- Most már igen. – hangja nyugodtan cseng, de van még benne valami, amit nem ismerek fel.
Nem beszél sokat, úgyhogy magyarázok helyette én.
Még hogy én elfáradni délután hatra?! Ugyan már! A fiatalság ereje beszél belőlem. Mire az étteremhez érünk már Taiga is vidám, és kedélyesen ugrat egy-egy pirongató megjegyzéssel.
- És milyen volt a napod? Sikerült a földre szállnod? – kérdezi Taiga vigyorogva, felkönyökölve az asztal szélére.
- Haha… - kiöltöm rá a nyelvem. – Jó volt.
- És ki volt az a két fiú, akik kijöttek veled?
- Hm? Ja, hát az alacsonyabb a csoporttársam Shinji, a magasabb, barna hajú, pedig Takuya a bátyja. – mosolyogva kóstol bele vörösborába, én pedig neki látok tovább lapátolni a tésztámat befelé. Jól főznek ebben az étteremben, remélem eljövünk még ide.
Szétpukkadok, nem tudok felállni. Taiga minden tudóan mosolyog, én pedig hálásan várok és emésztek még egy kicsit. Közben végig jó kedvűen beszélgetünk. Kíváncsian kérdezgetem a végső vizsgáiról a suliban. Az ilyen kommandós, lefegyverzős dolgok mindig is érdekeltek. Én tuti már a legegyszerűbb vizsgán, sőt már a gyakorló órán megbuktam volna. Amilyen szerencsés vagyok, pont a legnagyobb néző sereg előtt vágódom hasra egy fűszálba rejtett ágacskától.
Hát lehet, hogy csak a vacsora teszi, de a végére nem hogy kifogytam a szóból, de még a fáradtság jelei is mutatkoznak rajtam, már közel sem vagyok olyan beszédes kedvemben. Laposakat pislogva szállok be a kocsiba. A kellemes zötyögésnek köszönhetően se perc alatt merülök álomba az ablaknak támasztva fejemet. Taiga gyengéd rázására ébredek, halkan sustorog a fülembe. Bólogatok egyet-kettőt és a kilincset lenyomva kinyitom az ajtót. Hajolok, hajolok, és Bumm. Hát ilyen simán lefejelni a kocsi ajtófélfát se tudja senki csak én! Megszeppenve hőkölök hátra, és egyből felélénkülve kapom a fejem Taiga felé. Naná, hogy ebben a pillanatban tőr ki belőle az eddig visszafogott röhögés. Összegörnyedve, kezét görcsös hasára szorítva kacag harsányan. A csúcspont akkor érkezik el, mikor már összeszedettebben felém fordul, de ahogy rám - aki egyébként már szintén rendesen múlat bénaságán – néz, egyből visszahajol és már térdét csapkodva próbálja lecsillapítani magát. Könnyeit törölgetve ül fel rendesen és hajol közelebb, hogy megnézze kinőtt-e már a friss puklim.
- Jól vagy? Nagyon beütötted? – kérdezi nevetve, miközben hajamat söpri félre az útból.
- 10 perccel ezelőtt még zsibbadva fájt, de most már… Ááúúú… – szakítom félbe mondatom egy kiáltással, amikor megnyomja bucimon a friss púpot.
- Jaj, ne haragudj. – oh, ugyan, semmi baj nincs, ha nem te, akkor én nyomkodnám.
- Semmi baj.
- Gyere, menjünk be. Lenyomom neked egy kanállal. – bólintok és megfordulok, de mielőtt megint kinyithatnám az ajtót, Taiga megállít.
- Várj… majd segítek! – vigyorog rám. Hát nem vagyok én nyomorék…
- Jó, oké! - de fő a biztonság.
Kipattan az autóból és körbe megy, hogy utána nekem nyújtsa a kezét és kisegítsen, miközben én az ajtófélfát fogom. Persze kulcsom, mint általában most is elég nehezen kerül a kezeimbe, de hát már profi vagyok a keresésében. Csak ledobom a táskám és egyből a konyha felé indulok. Taiga csendben követ, és figyeli, ahogy lehűtök egy kanalat. Lehuppanok a székre és kezébe nyomom a pukli eltüntetésre legalkalmasabb eszközt. Na doktor úr, ne kíméljen, essen neki és vágja ki!
A gyengéd nyomás fokozatosan lesz erősebb, és ahogy ő nyom, én úgy dőlök egyre hátrébb. A fene, hogy Taiga milyen cseles. Mögém állt. Úgyhogy nem tudok tovább dőlni. Hát így kiszúrni velem… Nem kínoz sokáig, de nekem ennyi is bőven elég volt. Leteszi a kanalat és megint megnézi a homlokomat. Tényleg olyan, mint egy doki. Végül azon kapom magam, hogy engem néz, én pedig hirtelen félre kapom a szemem. De még mindig néz, úgyhogy ráfigyelek, hátha mond valamit.
