Az élet büntetés. Semmi jó nem volt benne, semmi boldogság, szeretet, gyengédség… de akkor mért ragaszkodom hozzá ennyire? Mért menekülök? Hisz igazából már halott vagyok…nem értem magamat…
Az életemért futok, pedig már halott vagyok, bőrig ázva a szakadó esőben. Az erdő, ahol eddig bujkáltam többé nem jelent menedéket, érzem a vérebei szagát, hallom acsarkodó hangjukat. Tovább kell mennem, de már nincs erőm…csak vonszolom magam. Talán bele kellene törődnöm…
Már épp lassítok, hogy bevárjam a vérebeket, mikor megpillantok valamit a távolból. Fény…ablakon átszűrődő gyertyafény, Fortuna ezek szerint mégsem feledkezett meg rólam!
Erőt veszek magamon az utolsó száz méterhez, átgázolok a patakon, át a sövényen, majd a kerten, a főkapu persze zárva, így az egyik alacsony ablakot betörve jutok be. Nem hallom az ebeket…nem mernek közelebb jönni…a kúriát védelmező erő elrettenti őket. Hatalmas, ősi erő, én is érzem. Egy nemes vámpír…de nincs itt, a ház üres. Talán meghúzhatom magam addig, míg az eső eláll, utána tovább állok…csak ma éjszakára…

A szőnyegig tudom csak elvonszolni magam, aztán össze esek. Túl sok a vérveszteség és túl erős az éhség…ennyi volt…azt hiszem mégsem bánom…itt meleg van…biztonságos…

Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen. Magamnál vagyok, de a szemeimet nem merem még kinyitni… félek a látványtól. Kellemes meleg érzés önt el, édes orgonaillat kúszik az orromba…igen, biztosan meghaltam. Az élők világa nem ilyen gondoskodó, ott csak fájdalom van és mocsok…
Végül mégis győz a kíváncsiság és szép lassan kinyitom a szemeimet. Meleg fény járja át a szobát, kell pár pillanat, hogy a szemeim megszokják. Én ezt nem értem…mért nem égtem még el? A függöny… talán el van bűvölve… vagy az ablaküveg…valami biztos van itt…
körbe nézek. Egyszerű, de szép szoba. Egy ágy, egy komód, egy asztal, rajta orgonacsokorral. Ilyen lenne a túlvilág?
Hírtelen nyílik az ajtó, majd egy magas, fekete hajú férfi lép be. Rémülten húzom magamra a takarót, azonnal megérzem rajta, hogy egy tisztavérű, nemes vámpír…egy magamfajta korcsnak semmi esélye ellene. Egyetlen mozdulattal képes lenne megölni…de akkor mért mentett meg?
- Nyugalom, fiú…- áll meg az ágy mellett. Hangja kimért, de nem agresszív, mintha tényleg nem akarna bántani, éppen csak vizsgálgat, mint a szarvas az embert, akit előtte sosem látott még. Félve pillantok rá, pedig nem lenne szabad. Betörtem a birtokára, minden joga meglenne ahhoz, hogy megöljön…mért nem tette még meg? Mire kellhetek neki? Talán ő is játékszernek akar? Vagy vérszolgának? Nem mintha lenne bármiféle tápértékem… semmire sem vagyok jó…
- Mi a neved és hogy kerültél ide?-folytatja a vallatásomat. Csak pislogok. Igazából fogalmam sincs hogyan lyukadtam ki pont itt…csak futottam és vissza se néztem…- kérdeztem valamit!- mordul felé, de még mindig nem mozdul. Össze rezzenek
- Ka...Kadran…a…nevem- préselem ki nagy nehezen. Hallva, hogy gondot okoz a beszéd csak felsóhajt. Most biztosan meg fog büntetni, mert erre sem vagyok képes…magam elé húzom a karjaim, de ahelyett hogy nekem rontana csak hátat fordít és magamra hagy. Hosszú percekig csak az ajtót figyelem, de nem jön vissza. Mikor már megnyugszom valamelyest felkelek és az ablakhoz bicegek. Hová a fenébe keveredtem?

- Eszem ágában sincs! Egyértelmû, hogy Tom nincs itt biztonságba, ezért hozzám költözik – mondom ellenkezést nem tûrõ hangon, miközben felállok az angyalkámmal a karjaimban. Természetesen a bátyja ismét próbálja meggátolni azt, hogy együtt legyünk.

- Három másodpercet kapsz, hogy letted és elhagyd az épületet. – Farkasszemet nézünk egymással, egyikünk sem hajlandó meghátrálni, ha Tom nem szólna közbe, valószínûleg már rég elégettem volna ezt az alakot.

- Kérlek, ne veszekedjetek – suttogja kimerülten és fáradtan, közben fejét a mellkasomra döntve. Lágyan rápillantok, majd egy sóhajjal veszek egy mély levegõt, és szó nélkül megyek el a bátyja mellett. Nem érdekel, mit gondol az az idióta, nem fogom itt hagyni az angyalomat, ha nem értem volna ide idõben, lehet, hogy nem tudtam volna már megmenteni…

Felpattanok a deszkámra, majd gyorsan elrepülök a lakásomhoz. Lágyan befektetem az ágyamba, betakarom, majd homlokon csókolom, viszont amikor kifelé tartanék, hogy összedobjak valami vacsorát, ijedten kapja el a karomat.

- Ne hagyj magamra! – könyörög rémülten, csak bólintok egyet, és leülök az ágy szélére. Az arcát kezdem cirógatni, már épp megkérdezném, hogy pontosan mit tett vele az a szemét, de õ hamarabb szólal meg.

- Szeretkezzünk! – mondja határozottan, mire döbbenten pillantok rá. Elpirulok, mert már ennyivel is képes felizgatni, és látom, hogy õ is zavarban van. Nem értem, hogy miért kér ilyenre, hiszen valójában még meg sem csókoltam úgy igazán. Szörnyû gondolatok kezdenek kavarogni a fejemben, az a mocskos alak remélem nem…

- Chris? – néz rám bizonytalanul.

- Tom én… – kezdeném, de azonnal belém fojtja a további szavakat.

- Chris, kérlek, én csak a te illatodat akarom magamon érezni. Azt akarom, hogy a szörnyé eltûnjön örökre – nyöszörgi könnyes szemekkel. Tudtam… A fenébe is, megölöm!

- Hozzád ért? – kérdezem ökölbe szorított kézzel, alig bírom visszafogni magam. Egy bólintás a válasz, sejtettem… Sóhajtva hajolok hozzá közelebb, majd lágy csókot hintek az ajkaira. Finom hanyatt döntöm, érzem, hogy megremeg a teste, de nem tervezek eleget tenni a kérésének. Ha most erõszakolták meg, arra van a legkevésbé szüksége, hogy ismét kihasználják õt. Fölé kerekedve szólalok meg halkan.

- Csak kérned kell és leállok, érted? – nézek rá komolyan. Tudnia kell, hogy bármit megtennék érte, de arra is rá kell jönnie, hogy most nem ez az, amire igazán vágyik. Aprót bólint, majd gyönyörû szemeivel engem kezd vizslatni.

- Sohase fogok neked fájdalmat okozni, mostantól akkor is veled leszek, ha nem akarod. Mindig mindentõl meg foglak védeni, ha kell, meg is halok azért, hogy te biztonságban légy. Tehát jól figyelj, Tom… Nem vagy egyedül, hisz én itt vagyok – mondom el vallomásomat, miközben magamhoz húzom. Szorosan átölelem, és õ hüppögve bújik bele a mellkasomba. Nem teszek mást, csak a hátát cirógatom, míg el nem alszik a karjaimban.

Gondterhelten sóhajtok fel, miközben Tom könnytõl maszatos alvó arcát figyelem. Óvatosan kikelek mellõle, vigyázva, nehogy felébresszem, majd az egyik lavrot teleengedem meleg vízzel, magamhoz veszem a fürdéshez használt szivacsomat, és halkan visszasétálok a hálóba. Az ágy mellé pakolom a dolgokat, miközben én magam Tom mellé ülök le, és lágyan megszabadítom õt a ragacsos ruháitól.

Amint meglátom meggyalázott testét, forrni kezd a vérem, szó szerint. Meg fogom ölni azt a hapsit, most már biztos, ebben senki sem fog tudni megállítani, senki.

Finom mozdulattokkal mosom le az angyalkám arcát, mellkasát és karjait, ám ahogy a lentebbi régiói felé pillantok, kezdek elbizonytalanodni. Nem szeretném megijeszteni õt, ha véletlenül felébredne. Végül úgy döntök, így mégsem maradhat, ezért a lábfejétõl felfelé haladva szabadítom meg annak az undorító féregnek a nyomaitól. Ahogy a combjának felsõ részéhez érek, észreveszek pár vércsíkot, amitõl az erõm ismét kitörni készül, de nagy nehezen sikerül az uralmam alatt tartani. Még lágyabb mozdulatokkal mosom le a kényes területeket, de amint a bejáratán húzom végig a szivacsot, ijedten nyöszörögni kezd, és arrébb húzódik az ágyon. Azt hiszem, most elég lesz ennyi, jobb mintha még mindig a koszos ruháiban feküdne. Ráadom az egyik pólómat és alsómat, majd visszafekszem mellé, és szorosan magamhoz húzom reszketõ testét. Rögtön nyugodtabb lesz, amikor mellkasomra dönti a fejét, de én nem tudok elaludni, folyamatosan azon jár az agyam, miként fogom megkínozni azt a szemetet.

***

Gary szemszöge

A hét gyorsan eltelik, elég sok a meló, és mellette még Chrisnek is próbálok segíteni felkutatni a titkos szervezetet, mely a mutánsokat támadja, de nem sok sikerrel. Igen bosszantó, hogy semmire se jutunk, így péntek este lévén beülünk a barátnõmmel iszogatni a kedvenc helyünkre, a Rongykocsmába egy kicsit kikapcsolódni. Hívtam Christ is, de õ inkább Tomhoz akart menni, így nem is tartóztattam. Csak a vak nem látja, hogy mennyire tetszenek egymásnak.

Már elég jól érzem magam, amikor kapok egy rövid sms-t Christõl, hogy Tomot megtámadták, de szerencsére még idõben érkezett a helyszínre. Rögtön eszembe jut Leo, és hogy szüksége lesz most egy kis lazításra, ezért nem is habozok, elõkapom a telefonomat, majd tárcsázom is a számát.

- Gyere a Rongykocsmába, kettõt fizetsz, egyet kapsz akció van – röhögök bele a telefonba, amikor felveszi.

- Máris ott vagyunk – válaszol azonnal, mielõtt kinyomná. Vagyunk? Hm, csak nem Susane is ott volt vele? Emlékszem, már egyetemista korukban is se vele, se nélküle kapcsolatuk volt. Mindig is szenvedélyes volt a viszonyuk, életemben annyit nem láttam még embert veszekedni, mint õket, de a kibékülésük se volt sose semmi. Lucyra pillantok, majd egy csókot nyomok az ajkaira.

- Nemsokára lesz egy nálam sokkal jobb beszélgetõpartnered – vigyorgom megpaskolva a combját. Nem is kell sokat várnunk, míg megérkezik a páros. Helyet adunk magunk mellett, és jót beszélgetünk, miközben iszogatunk. Nem tudom, miért, de Susane csak narancslevet hajlandó inni, elvileg elrontotta a gyomrát. Hát, van ilyen, a nõknél ez nem meglepõ.

Éppen mosolygunk valamin, amikor Leo komolyan fordul felém. – Gary, mit gondolsz Chrisrõl? – kérdezi elgondolkodva. – Félek, hogy Tom…

- Nem kell tartanod semmitõl – veregetem meg a vállát. – Chris jó ember, de tényleg. Szerintem még õ maga sincs vele tisztában, viszont én látom rajta… Teljesen beleszeretett az öcsédbe, sosem okozna neki fájdalmat.

- Akkor is tartok ettõl, nem akarom, hogy az öcsémnek megint át kelljen élnie azt a fájdalmat, mint évekkel ezelõtt. Nem engedhetem – néz szigorúan rám. Látom rajta, hogy mindenképpen tudni akarja, a testvére biztonságban van, ezért felvetek egy ötletet a számára.

- Mi lenne, ha elmennénk most Chrishez, és megkérdeznéd az öcsédet, hogy õ mit szeretne? Leo, nem zárhatod õt madárkalitkába, már nem kisgyerek – magyarázom neki komolyan. – Szüksége van arra, hogy éljen…

- Igen, de…

- Semmi de – vágok a szavába. – Chris mellett nem érheti bántódás. Na, gyere, látogassuk meg õket, habár már biztosan alszanak, eléggé elszaladt az idõ.

- Ha egy ágyban találom õket, megölöm azt az idiótát – morogja, de én csak jót nevetek a védelmezõ ösztönén. Ha Chris és Leo összevitáznak, akkor kõ kövön nem fog maradni, ez tuti. A lányok szerencsére nagyon jól elvannak egymással, de azért mégsem szeretnénk õket magukra hagyni, így hívunk nekik egy taxit, mi pedig elkezdünk sétálni a már eléggé kihalt utcákon. Mázli, hogy nincs vészesen messze Chris lakása.

***

Chris szemszöge

Kicsit végül mégis elbóbiskolhattam, mert egy sikításra ébredek.

- Chris! – zokogja mellettem az angyalkám, kezébe temetve az arcát. Rögtön odafordulok hozzá, és szorosan magamhoz húzom.

- Sh, kicsim, semmi baj – suttogom a fülébe, de nem marad abba a remegése.

- Neh… Nem akarom azt a szörnyet ma-magamon érezni – zokogja a felsõmbe, amitõl ismét gyilkolászni van kedvem, levadászom a csávót, és olyan kínzásban fogom részesíteni, amilyenben még sosem volt része.

- Nyugodj meg – cirógatom meg az arcát beletúrva a szõke tincsekbe. – Míg aludtál, lemostalak, nézz magadra – mondom nyugodt hangon, mire valóban végigszemléli a ruháit. Édesen elpirul, viszont utána ismét komor lesz a tekintete. Nem szeretem õt ilyennek látni.

- De még mindig érzem – motyogja fáradtan. – Magamban – teszi hozzá egy kis szünet után szégyenkezve. Ökölbe szorulnak a kezeim, de kontrollálom az erõmet, és lágyan az ajkaira csókolok. Kerek szemekkel pillant rám, de ha azt várja, hogy tovább menjek, akkor csalódást fogok okozni neki. Összeérintem a homlokainkat, és úgy szólalok meg.

- Gyere, egy forró zuhany jót fog tenni – húzom fel az ágyról, majd beterelem a fürdõszobába.

Zavartan álldogál a szoba közepén, látszik, hogy nem tudja, mit várok tõle, ezért odalépek hozzá, és elkezdem vetkõztetni. Egy pillanatnyi riadalmat látok a szemében, de ez rögtön el is múlik, ahogy a tekintetünk találkozik. Rámosolygok, és miután áthúzom a fején a pólómat, óvatosan megcsókolom, nehogy elijesszem. Rászorítok a derekára, és közelebb húzom, hogy a testünk csábítóan összenyomódjon.

Legnagyobb megdöbbenésre pár pillanattal késõbb a hasamnál érzem meg a cirógatását, majd bátortalanul elkezdi felhúzni a felsõmet. Segítek neki a vetkõztetésemben, majd amikor mindkettõnkön csak egy alsó marad, megfogom a kezét, és a zuhanyhoz vezetem. Megfelelõre állítom a hõfokot, és anélkül, hogy megszabadulnánk az utolsó ruhadarabunktól, beállunk a vízsugár alá.

Nem tudom levenni a tekintetemet az alakjáról, az arcára simítok, majd ismét megcsókolom. Nem bírunk elszakadni egymástól, lágyan kóstolgatom az ajkait, imádom az izét, megveszek érte. Egy apró sóhajjal válok el tõle, utánam kap, de félek, ha tovább folytatnánk, nem tudnám türtõztetni magam.

- Tom – szólítom meg komoly hangon, miközben a ráadott alsó gumis szélére simítom az ujjaimat. – Megengeded, hogy segítsek megszabadulni annak az alaknak az utolsó maradványától is?

Megremeg a kezeim közt, de közelebb bújik a mellkasomhoz. – Szeretném – suttogja bólintva egy aprót. Kifújom az eddig bent tartott levegõt, majd lehúzom róla az alsót, és elhajítom valamerre. Belecsókolok a nyakába, hátha megnyugszik tõle, mielõtt a bejáratára simítanám az egyik ujjamat. Ugrik egyet, de nem tiltakozik, csak szorosabban fonódnak körém a karjai. Óvatosan haladok, figyelek arra, mikor szisszen fel, és várok, amíg lenyugszik egy kicsit. Rettentõen jó érzés, hogy megtisztíthatom annak a mocsoknak a spermájától.

Miután a nehezén túl vagyunk, illatos habfürdõvel dörzsölöm át a bõrét, és õ is ugyanezt teszi velem. Folyamatosan mosolygunk egymásra, nem tudok betelni a látványával, muszáj lopnom még tõle pár csókot, mielõtt kiszállnánk a forró zuhany alól. Éppen hogy kilépünk a szõnyegre, amikor meghallom a csengõt. Egy csettintésre elpárologtatom a vizet a testemrõl, majd egy törölközõt csavarok a derekamra, úgy battyogok el az ajtóig. Ahogy kinyitom, csak a dühös kék szemek villanását látom, és máris betalál egy jobbos az arcomba. Hát ez remek… Már megint itt van ez az idióta…

- Megmondtam, hogy maradj az irodában, nem?! – kiabál rá a bátyja mérgesen, miközben idegesen a hajába túr. 

- Igen – motyogja lehajtott fejjel. Nem tetszik, ahogy a bátyja kezeli.

- Szerencse, hogy Susane kiderítette, hogy hol lakik ez a szerencsétlen – mustrál végig, mint egy senkit, amitõl rögtön bedühödök. Hogy merészeli?! – És mi ez a gönc rajtad? Mit csináltál vele? – néz most rám dühösen, majd a pólómnál megragadva nyom megint a falnak. Az a szerencséje, hogy Tom itt van, különben már szénné égettem volna egy ilyenért.

- Menedéket adtam neki, mert egy iroda ugyebár nem védi meg – gúnyolódom vele, de egyelõre mást nem teszek.

 - Aha, de elõtte még megdugtad, máskülönben nem nézne ki úgy, ahogy, de ne aggódj… csinos kis cellát tudok intézni a magadfajtáknak. 15 évvel ezelõtt is sikerült gyerek fejjel, most meg pláne – morogja, de ezzel csak még idegesebbé tesz. Sosem bántanám Tomot, sohasem… Már csak azzal, hogy ilyet feltételez rólam, kivívta a gyûlöletemet.

Az erõm önkéntelenül tör elõ, és mielõtt visszafoghatnám magam, egy lángcsóva indul el a bátyja felé, ám Tom elé ugrik, és hárítja a támadásomat. Hogy ennek most örülnöm kellene-e vagy sem, azt nem tudom eldönteni, mindenesetre az arcomba csapódott jeges víz valamennyire lehûtött.

Pár perc csend után sikerül teljesen megnyugodnom, de nem tetszik az a félelem, amit Tom szemében látok. Rögtön megbánom, hogy elvesztettem az önuralmamat. Szerencsére ekkor Gary is megérkezik, hogy még családiasabb legyen a hangulat.

- Chris, van egy jó pár hírem az üggyel kapcsolatban, amiben kértél, hogy segít… – akad el a mondandójában, mikor rájön, hogy nem épp egy baráti beszélgetésbe csöppent bele. Ám legnagyobb meglepetésemre széles mosollyal a nem kívánt vendégemre néz.

- Leo, te itt? Hát mit keresel itt? Ezer éve nem láttalak – vidul fel, miközben átkarolja Tom bátyját.  – Hú, de feszült vagy. Mi történt veled? Pedig te aztán igazán lazán veszed az életet.

- Gary! – néz rá Leo egy szintén döbbent mosollyal. Szóval tényleg ismerik egymást, mi jöhet még? – Ettõl a fasztól próbálom elhozni az öcsémet, ismered? – mutat rám, amitõl ismét kezdek dühbe jönni.

- Melyik fasz? – játssza Gary az idiótát, hogy oldja a feszültséget a szobában. – Vagy úgy, az a fasz – néz rám vigyorogva, de én csak a kezembe temetve az arcomat kezdem csóválni a fejemet. Ekkora egy idiótát… Tökéletesen illik ebbe a szerepbe. – Ne aggódj, haver, õ egy jó barátom, ha õ nála nincs biztonságban az öcséd, akkor sehol, de amúgy ez meglepett, nem gondoltam volna, hogy ez a szöszi a testvéred, bár tény, hogy hasonlítotok.

- Még jó hogy, hisz testvérek vagyunk – sóhajt fel a Leo nevezetû egyén.

- Gary, tényleg sikerült infókat szerezned az ipsérõl? – vágom el a viszontlátásuk örömét. Mindent tudni akarok és minél elõbb, hogy rendesen megvédhessem Tomot.

-  Igen, bár nem világmegváltó infók, de mégiscsak egy-két érdekes infó – vigyorog, de most nem vagyok vevõ a hülyeségeire, de végre belekezd a mesélésbe.

- Értem, tehát ideiglenesen van szabadlábon, a környéken császkál, valószínûleg bosszút forral és fegyver van nála – összegzem a hallottakat, közben ideges pillantásokat vetek Tom felé.

Gray csak bólint, Leo állapota nem érdekel, de a Tomon megmutatkozó rettegés mellbe vág. Átkarolom a vállát és magamhoz húzom, hogy megnyugodjon valamennyire. Ha jól érzékelem, ez sikerült is, hiszen már nem kapkodja olyan szaporán a levegõt.

- Akkor meg is van a terv, én megvédem Tomot és elégetem a csávót, te pedig – nézek a bátyjára – folytasd csak a megszokott életmódodat. Tom védelmét bízd csak rám – mondom elszántan, de õ persze rögtön ellenkezni kezd.

- Még mit nem! – csattan fel, és ismét elindulunk egymás felé, de ekkor Tom karcsú ujjait érzem meg a felkaromon. Hihetetlen, hogy egy érintésével képes lehûteni. Vajon õ is érzi ezt a közelemben?

- Tom, indulunk! – szól oda neki idegesen, mire õ berohan a szobába, majd már felöltözve tér vissza. Illedelmesen megköszöni, hogy itt maradhatott éjszakára, és a bátyja után siet, aki már az ajtóban állt.

Természetesen lekísérem õket, minden percet ki akarok használni, hogy Tom közelében lehessek. Ahogy kiérünk az utcára, Leo még visszafordul felém.

- Csak, hogy tudd, ha rajtam múlik, soha nem találkoztok – fenyegetõzik, de én csak önelégülten elmosolyodok.

- Még szerencse, hogy nem rajtad múlik – támaszkodom a falnak. – Majd még beszélünk – intek Tomnak, akit erre a bátyja rögtön betuszkol a kocsiba, és már el is hajtottak.

Idegesen megyek vissza Garyhez, aki elgondolkodva bámul kifelé az ablakon.

- Jól vagy, haver? – kérdezem meg, miközben hanyagul ledobom magam a kanapéra.

- Fogjuk rá – mondja, majd komoly pillantással fordul felém. – Van valami, amit nem akartam Leoék elõtt mondani – kezdi, mire felkapom a fejemet, és eluralkodik rajtam az idegesség.

- Mi az? – kérdezem rápillantva.

- Az ipse… becsatlakozott az egyik… úgymond mutáns ellenes szervezetbe a börtönben. Félek, hogy kikerülve felveszi a vezetõvel a kapcsolatot, és aktív taggá válik.

- Mit értesz ezalatt? – leszek egyre idegesebb. – Mit csinál ez a szervezet?

- Rengeteg tudóssal dolgoznak együtt, a képességnélküli emberek erejét olyan szerkezetekkel növelik meg, amely még bennünk is kárt tud tenni – magyarázza. – Óvatosabbnak kell lenned, amikor Tomra felügyelsz. Attól tartok, a hapsi már nemcsak akkora veszélyt jelent, mint egy megszállott, annál sokkal nagyobbat.

A hallottak felbosszantanak, de tudom, hogy nem fogom hagyni senkinek, hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérjenek Tomhoz és bántsák õt. Halkan felsóhajtok, mi jöhet még?

- Kösz, hogy ennyi mindent kiderítettél, nagy segítség – hálálkodom, de barátom, csak megveregeti a vállamat, és vigyorogva néz rám.

- A szerelemért bármit – röhög fel, de én ezt nem tartom olyan viccesnek.

- Én nem is… – kezdeném, de a szavamba vág.

- Csak idõ kérdése, barátom, csak idõ kérdése – mondja sejtelmesen, majd feláll, és elindul kifelé. – De ha most megbocsájtasz, nekem még sok dolgom van – azzal már el is tûnt a lakásomból. Hát ez csodás, mindenki faképnél hagyott. Az eseményeken kezdek gondolkodni, és hogy mit tehetnék Tom védelmének érdekében. A legnagyobb problémám egyelõre a báty, tartok attól, hogy elzárja majd tõlem a kis angyalkámat, de azt nem fogom tétlenül végignézni. Nem korlátozhatja, hogy kivel barátkozzon.

Az elmúlt pár napban nem volt idõm személyesen is találkozni Tommal, minden szabadidõmben a szervezetet próbáltam felkutatni, amit Gary említett, de eddig mindig zsákutcába futottam. Habár nem beszéltem a kis angyalkámmal, attól még minden nap elmentem hozzá, és messzirõl figyeltem, hogy jól van-e abban az átokverte irodában.

Ma viszont végre van egy kis idõm, így az utolsó megbízatásom után rögtön az irodája felé veszem az irányt, ám ahogy odaérek az ablakához, megdermedek. A papírok szanaszét hevernek a padlón, a szobában nincs senki, pedig Tom szinte sosem hagyja azt el. Idegesség járja át a testem, hangosan dörömbölni kezdek az ablakon, hátha valaki meghallja. Már épp azon vagyok, hogy betöröm, de ekkor az asszisztense jelenik meg az ajtóban, és dühösen csörtet az ablakhoz, amit kinyitva ordibálni kezd velem.

- Hányszor mondjam még el, hogy ne avatkozzon bele Tom dolgaiba? – kiabálja, de én csak félrelököm, hogy be tudjak menni a szobába.

- Hol van Tom? – fordulok felé mérgesen.

- Hogyan? – kérdez vissza a nõ, és csak ekkor esik le neki, hogy az iroda dulakodás nyomaival van tele.

- Hol van, te istenverte nõ?! Hol? – ordibálok vele, megragadva a karját, de õ csak megszeppenten álldogál.

- É-én… azt hittem… az elõbb még itt volt – dadogja hitetlenkedve.

- Mikor elõbb?! Mikor?! – kiabálom, és érzem, hogy a dühöm egyre nagyobb lesz, alig bírom kontrollálni az erõmet.

- Ú-Úgy tíz perce – leheli megsemmisülten.

- Van másik kijárat? – kérdezem kicsit nyugodtabban. Ha elveszítem a fejemet, azzal nem fogok segíteni Tomon.

- Csak egy lift, amit a fõtanácsosok szoktak használni. De csak kártyával mûködik – magyarázza, majd az egyik szoba felé mutat. – Onnan nyílik a liftajtó.

- Bármelyik szintrõl be lehet rá lépni?

- Nem, csak… csak a földszintrõl, a három szinttel alattunk lévõ tárgyalóból, a néggyel fentebb lévõ irodából, és a tetõrõl.

Ez túl sok lehetõség, mégis úgy érzem, felfelé kell mennem.

- Idefigyelj, Susane – szólítom meg nagyon komolyan. – Te most azonnal hívod a biztonságiakat, majd a rendõrséget. Átkutatjátok a köztes szinteket, én pedig a tetõre megyek. Érthetõ voltam? – kérdezem, mire õ rögtön bólogatni kezd. – Helyes. – Azzal kipattanok az ablakon, és az irodaépület teteje felé száguldok.

Ahogy felérek, egy szaltóval landolok a tetõn, ám olyan látvány fogad, amire egyáltalán nem számítottam.

A férfi Tom felett térdelve fojtogatja, miközben a mellkasán teljesen szét van tépve az ingje. Megölöm õt, megölöm. A dühöm fellángol, és egy üvöltéssel indulok meg feléjük.

- Tûnj a közelébõl! – ordítom, és egy lángcsóvát lövök felé. A férfi egy ugrással kitér annak az útjából, majd gúnyosan elvigyorodik.

- Csak nem megérkezett a kis védelmezõd? – röhög, majd az épület széle felé kezd sétálni. – Ne feledd, kicsi Tom, még találkozunk – figyelmezteti, majd leveti magát a tetõrõl, de a hátán lévõ szerkezetnek köszönhetõen nem zuhan le, csak elrepül.

Odafutok Tom mellé, aki magzatpózba kuporodva zokog, a szívem összefacsarodik a látványától.

- Tom – szólítom meg lágyan. – Kicsim, nincs semmi baj – próbálom nyugtatni, miközben leguggolok mellé, de csak megrándul, és még összébb húzza magát. Finoman megérintem a hátát, de erre ijedten húzódik arrébb. – Tom, most már biztonságban vagy… - Semmi válasz. – Kérlek, nézz rám, angyalom – suttogom szelíden. Erre óvatosan felemeli a fejét, és ahogy tudatosul benne, hogy ki van mellette, megkönnyebbült zokogás hagyja el az ajkait, majd a karjaimba veti magát. – Semmi baj… shh, semmi baj, most már biztonságban vagy – mondom, miközben szorosan ölelem magamhoz. A hátát cirógatom, ekkor érkeznek meg a rendõrök az idegesítõ báty kíséretében.

-          - Tom- szólal meg váratlanul a sokadik sírós percemben és kósza tincseimet kisimítja a szemembõl

-           - Esküszöm, hogy mostantól mindentõl megvédelek. Többé nem kell félned semmitõl, mert én itt leszek melletted.

-           - Nem tudsz ellökni magadtól. - döbbenten nézek, rá majd újabb kövér könnycseppek kezdenek el kialakulnia szememben, d e nem hagyom útjukra engedni õket Chris szeme láttára mivel a fejemet a mellkasába fúrtam és csak akkor engedtem útjukra õket.  Hallom, hogy Chris halkan felsóhajt, de a simogatást, mit korábban is aktívan csinált nem hagyta abba így lassacskán elragadott magával az álmok királya.

Mintha csengõt hallottam volna.  Érzem, hogy Chris kimászik mellõlem az ágyból, de nekem nincs hozzá energiám. Az álmatlan éjszakákat most pótoltam, de édes kevés volt ez az alvás, hogy teljesen regenerálódjak. Pár perc elteltével viszont dulakodásra és kiabálásra figyelek fel. Mivel még nem vagyok teljesen magánál ezért a pánik nem fog el csupán csak a kíváncsiság. Ezért fáradtan kimászva az ágyból elindulok a bejárati ajtóhoz. Mivel nem nagy a lakás képtelenség eltévedni nem úgy, mint otthon.

A látvány, ami fogadott hát egy csöppet ledöbbentet.

-          - B-átyó! – nézek, rá elkerekedet szemekkel. Majd szélsebesen melléjük siettem tekintve, hogy ha módjukban állna már rég legyilkolták volna egymást.

-          - Megmondtam, hogy maradj az irodában nem! – néz rám Leo mérgesen miközben idegesen a hajába túr, ami az enyémmel ellentétben sokkal sötétebb szõke, de ugyanolyan tengerkék szeme van, mint nekem.  

-          - Igen. – motyogtam lehajtott fejjel.

-          - Szerencse, hogy Sussane  kiderítette, hogy hol lakik ez a  szerencsétlen. – méri végig Christ aki láthatólag nagyon meg lett ezzel sértve.

-          - És mi ez a gönc rajtad? – de szavait a továbbiakban már nem nekem szánta.

-          - Mit csináltál vele? -  sziszegte Chris-nek miközben megragadva a pólója nyakát fenyegetõ pillantásokat küldött neki.

-          - Menedéket adtam neki, mert egy iroda ugyebár nem védi meg. – enyhe gúnyt véltem felfedezni Chris hangjában.

-          - Aha, de elõtte még megdugtad máskülönben ne nézne ki úgy, ahogy, de ne aggódj csinos kis cellát tudok intézni a magad fajtáknak. 15 évvel ezelõtt is sikerült gyerek fejjel most meg pláne.

Chris ben valami elpattant, mert az ereje aktiválódni kezdet pont idõben ugrottam közéjük. A vízfal, amit létrehoztam egyrészt megvédte Leot és engemet másrészt pedig Christ is sikerült lehûteni vele.

Néma percekben álltunk egymással szemben. Chris próbált lenyugodni, Leo majd felrobbant a dühtõl így, hogy látta mire képes Chris, én meg csak rémülten vártam a további fejleményeket. A néma csendet újabb vendég zavarta meg. Kezd olyan érzésem lenni, hogy ez egy átjáró ház mindenkinek.

Az idegen nem is volt olyan idegen. Chris kórterménél már volt szerencsém összefutni vele.

-          - Chris van egy jó pár hírem az üggyel kapcsolatban, amiben kértél, hogy segít….. – elakadt a mondandójában mikor végre felnézve ránk tudatosult benne , hogy egy spanyol szappanoperába csöppent.  Majd döbbenten széles mosollyal Leo-ra nézet.

-          - Leo te itt?  Hát mit keresel itt? ezer éve nem láttalak. – és már át is karolja Leo vállát.

-          - Hú, d e feszült vagy? Mi történt veled? Pedig aztán te igazán lazán veszed az életet.

-          - Gary!- néz rá Leo döbbenettel, de egy mosoly már meg is jelent a szája sarkában.

-         - Ettõl a fasztól próbálom elhozni az öcsémet, ismered? – mutat Chrisre ki teljesen nem érti a fejleményeket pont úgy mint én.

-          - Melyik fasz? – néz körbe az említett Gary megjátszva, hogy talán ezzel is oldja a feszültséget a szobában.

-          -Vagy úgy az a fasz. – néz Chris re vidáman ki csak látványosan az egyik kezébe temette az arcát.

-          - Ne aggódj haver õ egy jó barátom, ha õ nála nincs biztonságban az öcséd, akkor sehol, de amúgy ez meglepett nem gondoltam volna, hogy ez a szöszi a testvéred bár tény , hogy hasonlítotok.

-          - Még jó hogy hisz testvérek vagyunk. – sóhajt fel a bátyám.

-          - Gary tényleg sikerült infókat szerezned az ipsérõl? – vette át a szót Chris. Látszódott, hogy ez a téma neki is ugyanolyan fontos, mint a testvéremnek vagy nekem. Emiatt egy kis pír jelent meg az arcomon.

-         -  Igen bár nem világmegváltó infók, de mégiscsak egy két érdekes infó. – vigyorog, ránk gondtalanul mintha fel se fogná, hogy milyen komoly ügyrõl van szó vagy csak szimplán így próbálja oldani a feszültséget, ami szinte már fullasztó ebben a kis lakásban.

-         - Értem tehát ideiglenesen van szabadlábon, a környéken császkál, valószínûleg bosszút forral és fegyver van nála. - összegzi Chris Gray által hallott információkat.

Gray csak bólint, Leo mélyen a gondolataival van, elfoglalva biztos tervet eszel ki, én… én meg csak egyre jobban elsüllyedek a pánik tengerében egészen addig, amíg Chris át nem karolja a vállamat és ez állta, közelebb nem húz magához.

-          - Akkor meg is van, a terv én megvédem Tom-ot és elégetem a csávót te pedig – néz a bátyámra. – folytasd csak a megszokott életmódodat Tom védelmét bízd csak rám. – elszántan néz rá.

-         - Még mit nem. – csattan fel Leo és ismét össze verekednének, ha én nem fognám le Christ míg a másik oldalon Gary leot.

-          - Tom indulunk! – szólt oda nekem Leo kissé idegesen és én is jobbnak láttam, ha most távozom, de elõtte még visszarohantam felvenni a megszáradt ruháimat a fürdõbe. Miután készen lettem gyorsan megköszöntem Chrisnek , hogy éjszakára befogadott és  a gyors léptû tesóm után szaladtam.

Leo még visszafordult Chris- hez miután a panelház bejáratához értünk.

-          - Csak, hogy tud, ha rajtam múlik, soha nem találkoztok.

Chris önelégülten elmosolyodott és csak ennyit mondott.

-          - Még szerencse, hogy nem rajtad múlik. – támaszkodott meg Chris a falnak.

-          - Majd még beszélünk. – intet nekem, de visszainteni már nem volt alkalmam hisz Leo betuszkolt a kocsiba és elhajtott miközben a visszapillantóból egészen elsõ kanyarig a kint álldogáló Christ figyeltem. Miután eltûnt egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkaimat.

-          - Itt nekem kéne sóhajtoznom. – szól oda nekem Leo amin csak mosolyogni tudtam. Valamiért megkönnyebbültem, hogy most már két ember is az én oldalamon áll ebben a kiszámíthatatlan csatában.