Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)

Ash2016. 10. 09. 14:50:43#34666
Karakter: Olwyn Mefus (Kitalált karakter)





 Már érzem a siker ízét a számban!

-          Ha most kidobnálak, megtalálnád a módját, hogy erőszakkal vissza gyere, ugye…? – teszi fel a kérdést, arcán már látszik, lemondott magányáról.

-          Igen!

-          Akkor… kapsz egy esélyt. De az első hibázásnál mész. És nem leszel tanítvány. Házvezetőnő leszel. Most már állj fel, az Isten szerelmére, szétkented az egész művet.

 

Azonnal fel is pattanva porolom le a hatalmas rakott szoknyát, kihúzva magam düllesztem előre büszkén melleim (mellkasom).

-          És mit csináljak? Mivel kezdjek? Mit szeretnél?

-          Amit igazán szeretnék az az, hogy maradj csendben és zavard a munkámat, ugyanis veled ellentétben nekem számos komoly megrendelőm van.

-          Nekem is vannak! És…- kezdenék bele, ám ujját felemeli, egészen elém tartja.

-          Csitt! Calcifer, barátom, légy oly kedves és melegíts fürdővizet, teljesen kifárasztott ez a nőszemély. Ja, és kérlek, mutasd meg a szobáját is.

 

A Calcifer névre hallgató lángocska felháborodottan lobban nagyobbra, méltatlankodásának egyhamar hangot is ad.

-          Howl, te is pontosan tudod, hogy innen nem tudok elmozdulni! Nem kérhetsz ilyesmit!

-          Akkor magyarázd el neki, vagy mutogass. Nekem dolgom van.

 

A szőke varázsló dobogó léptekkel siet fel a lépcsőn, maga után húzva az illatfelhőt. A kisfiú kezdetleges ellenségeskedése azonnal elmúlik, amint előkerül köntösöm ujjának zsebéből pár szem érett eper, ezt hamar a gyermek kezébe is nyomom.

-          Ezek igaziak?

-          Úgy ám.- hunyorítok rá. Kivéve az aprócska kezekből egy szemet harapok bele, hogy biztosítsam arról, ehető. A gyerek bizalmatlanul harap bele, arca felderül mikor az íz szétterül a szájában.

-          Ez tényleg igazi! És milyen csoda finom! Hogy csináltad ezt? Ez a te műved, ugye?

 

Válasz helyett csak bólintok, a tűzdémon felé fordulok. Megkínálnám őt is, de biztos vagyok bene, hogy kevésbé értékelné. A gyermek elrohan szobájába, én kettesben maradok a démonnal.

-          Megkínálnálak téged is, de azt hiszem nem lenne kedvedre. Mit szólnál, ha valami mást adnék neked?

-          A hízelgéseddel nem mész semmire.- közli legalább olyan pökhendi hangon mint a gazdája. Ettől függetlenül jó kedélyűen ráhunyorogva pakolok rá a tűzre (vagyis Calcifer fejére) egy vékonyabb husángot. Egyhamar fel is mászik rá, elroppan súlya alatt, így visszahuppan a porba, de az arca ezerszer elégedettebb az új fát nyaldosva.- Milyen finom…

-          Hol lesz a szobám?

 

Elárulja nekem, én felsétálva be is nyitok ám azonnal vissza is zárom. Az évek alatt felhalmozott lomok garmadája szinte kiömlik a szobából akár csak az orrfacsaró bűz és porfelhő. Elfut a pulykaméreg, a piperkőc varázsló szobája felé veszem az iránt, próbálok utat nyerni magamnak. Lehetetlen. Az ajtó meg van bűvölve, folyton elugrabugrál a kezem ügyéből, így kopogásra (dörömbölésre) vetemedem.

-          Öhm, elnézést! Nem tudok bemenni.

-          És ez így is van jól! – kacag fel bentről jóízűen.

-          Remélem, nem abba a szobába akar költöztetni amelyikről Calcifer beszélt!

-          Más nincs, úgyhogy.- hallom a dünnyögést. Megújuló erővel  dörömbölök ismét a vastag tölgyön. - Ha jól emlékszem egy dolgot kértem tőled!

 

A kopogást egyhamar a csupasz tejfehér mellkason fejezem be, zavartan rántom el a kezem, mintha csak tűzzel égetem volna meg magam.

-          Arrébb állnál?

-          Az egy szemét…domb. – védekezek még mindig zavartan.

 

Tesz arra amit mondok.

-          A fürdőt úgy két óráig lefoglalom. Addig költözz be szépen. Ez a kilincs nem speciális, szóval lehetőleg ne próbálj rám törni.

-          Nem állt szándékomban! De én oda nem megyek be újra. És különben is, nem öltözne fel?

-          Fürdeni megyek…

-          És mi az, hogy két órát? – kezdenék neki, ám orromra csapja az ajtót. Tanácstalanul toporogva pillantok körbe. Mintha szélmalomharcot vívnék!

-          Előre jelzem, hogyha bármit ki mersz dobni a személyes dolgaimból, ki sem kell pakolnod!- szól ki hangosan.

-           Ha egy törött borosüveg személyes holminak számít…

-           Annak számít.

 

Fújtatva egyet vágom csípőre a kezem. Szívem szerint rátörném az ajtót, ezzel szemben csak dúlva-fúlva csörtetek leendő rezidenciámra. Előkotorva csoda köntösömből egy jókora zsákot kezdem halom szám dobálni a szemetet belé.

 

***

A szoba rendbetételére majdhogynem az egész napom rámegy. És hogy a kastélyéra mennyi kell…? A kisfiú rövid rábírás után készségesen segít, így negyed napra már csillog-villog az egész.

Találmányok, titkos praktikák. Ezek segítenek abban, hogy minden tökéletes legyen!

 Persze Calcifer morog, az pedig külön széndarabokba kerül, hogy a titok az én titkom maradjon, no és persze az övé. Nincs varázslás.
Ez volt az els
ő szabály, tudom azonban nem tudok mit tenni ellene. Megszoktam, hogy így boldogulok. Ennek persze az eredménye az, hogy védjegyem – az eper illat.- szinte mindent körülleng.
A mestert nem s
űrűn látjuk, miután nyugovóra térünk érkezik meg, ám mire felkelnénk már távozik.

 

A vidékre beköszönt az ősz, így úgy gondolom nekünk sem ártana egy kevés dekoráció. Otthonosabb lenne az egész közeg. Legalább is ezen gondolkodom, miközben a tűzhely elé terített szőttes szőnyegen ülve élvezem ki a tűzdémon által nyújtott meleget. Lomha kézmozdulatokkal cirógatom a fiú haját, ki ölembe hajtva a fejét hallgatja abszurdabbnál- abszurdabb kitalált históriáimat a pillangó szárnyú óriásokról.  

-          Mikor jön haza a mester? – intézem kérdésem Calcifer felé.

-          Nem tudom.- mormogja, álmosan ásítva öleli magához az elé gurított farönköt, s egyhamar magába is kebelezi. – Miért?

-          Beszélnem kell vele.

-          Tartogasd meg későbbre, mikor hazaér igen kimerült és ingerült is. Most sem lesz ez másként…költöznünk kell.


Aya-chan2016. 05. 07. 19:48:00#34277
Karakter: Howl
Megjegyzés: ~Ashnak


- Azt mondtam, menj el. – kezem nem mozdítom, igyekszem türelmes maradni.
- Nem, amíg nem kapok egy esélyt! 
- Kaptál és elrontottad. – mutatok a nyilvánvalóra.
- Azt az esélyt én adtam magamnak, nem te… mármint Ön. Kérem! KÉREM! 
- Nincs időm erre… kifelé-tényleg nincs, dolgom, mint csillag az égen, mindenféle fruska engem ne hátráltasson, így kezére nyúlok, de hiába húzom, mintha gyökeret vert volna. Toporzékoló unokahúgom jut eszembe, mikor a földre kényszeríti magát.
- Ne gyerekeskedj, gyerünk! – ujjai az asztal lábára kulcsolódnak, s mikor húzni kezdem az is megindul.
- Csak egy esélyt kérek! Az se baj, ha nem tanítványként! Takarítok is! Itt piszok van, de én takarítok. Lehetek házvezetőnő is!
- Igaza van a lánynak Howl. Piszok van. – Calcifer, mi állítólag egy oldalon állunk…
- Legrosszabb esetben nem válok be és magam megyek el! Kérem! 
Áhh, vagy úgy. Tehát, ha nem megy, akkor ő maga megy. Ez nyitja, itt van a kutya elásva, etszetelá. Megvan a megoldás!
- Ha most kidobnálak, megtalálnád a módját, hogy erőszakkal vissza gyere, ugye…?
- Igen- sejtettem. 
- Akkor… kapsz egy esélyt. De az első hibázásnál mész. És nem leszel tanítvány. Házvezetőnő leszel. Most már állj fel, az Isten szerelmére, szétkented az egész művet. - ha rend lesz a házban, az végtére is nem nagy baj.
- És mit csináljak? Mivel kezdjek?- mint egy gyermek karácsonykor. –Mit szeretnél?
- Amit igazán szeretnék az az, hogy maradj csendben és zavard a munkámat, ugyanis veled ellentétben nekem számos komoly megrendelőm van.
- Nekem is vannak! És
- Csitt! – intem le, mire engedelmesen becsukja a száját. – Calcifer, barátom, légy oly kedves és melegíts fürdővizet, teljesen kifárasztott ez a nőszemély. Ja, és kérlek, mutasd meg a szobáját is. – elindulok a lépcsőn, mire tűzdémonom pörölni kezd.
- Howl, te is pontosan tudod, hogy innen nem tudok elmozdulni! Nem kérhetsz ilyesmit!
- Akkor magyarázd el neki, vagy mutogass. Nekem dolgom van 

A fenét sem érdekli, nekem dolgom van. Már most bánom, hogy beleegyeztem, makacsnak kellett volna lennem… bár végtére is egy nőszérű képződménnyel van dolgom, aki még akaratos is, így ez nem ért olyan váratlanul.
De ez a szöszke, olyan akár a Puszták Boszorkánya fiatal korában. Igen, teljesen ugyan az a virtus… így ha esetleg a kisasszonynak kedve támadna rossz útra térni, én itt leszek, hogy akadályba ütközhessen. Bár erre felettébb kevés az esély, elvégre az ő korában egy igazi mágus már komoly varázshasználó. Ő meg… hagyjuk is.

Na de! Ami most sokkal, de sokkal fontosabb!
Melyik ruhámat vegyem fel este?
Nagy hévvel kezdem meg kutatásom a főbb gócpontokban, mint a fiók, vállfás szekrény, a piros szőnyeg alatt vagy a párnám mögött. Hirtelen kezembe akad az a bájos páfrány zöld felöltő, fekete levélmintákkal. A zöld igen jó hatással van a szemre, nyugtatóan hat, azt mondják. S erre Kingsburry utcáin igen csak szükségem lesz, ha szembetalálkozom egy feltüzelt nagynénivel, akinek ott hagytam az unokahúgát. De ott az a királykék… abban még Őfelségénél is pompásabban nézek ki, márpedig az sem elengedhetetlen. Aranyozott zsinórjai csak úgy lebegteti a szél. Vagy az a

-Öhm, elnézést! – az ajtóra pillantok, melyen a kilincsem ide-oda ugrándozni kezd. Idegen kéz képtelen lenyomni, csak is az én ujjaimnak engedelmeskedik. Bájos egy varázslat. Nos, miért szeretne a kisasszony betévelyedni az oroszlán barlangjába? – Nem tudok bemenni.
- És ez így is van jól! – nevetek halkan, majd leveszem piros hosszú ujjú ingem és kezembe veszem a lehetséges ruhadarabokat.
- Remélem, nem abba a szobába akar költöztetni amelyikről Calcifer beszélt! – a dühöngői női hang ritka vendég a palotában.
- Más nincs, úgyhogy – a kék lesz a győztes. Kiveszem a hozzáillő fehér fodros nyakú inget és egy mélykék bokáig szűkülő nadrágot. A hölgy csak pöröl, kergeti a kilincset, dörömböl. Lassan elhagynak az idegeim. –Ha jól emlékszem egy dolgot kértem tőled! – kezem az ajtó felé nyúl, s mikor éppen csak odaér, a kilincs lesiet a kezembe. Kiléptemkor Olwyn orra meztelen mellkasomba ütközik, s mire kettőt pislognék arca olyan paradicsom vörös lesz, hogy egy pillanatig azt hiszem, mentem szétpukkan.
- Arrébb állnál? – hangom egészen bársonyos lesz.
- Az egy szemét…domb – hangja halk lesz, mikor elhaladok előtte. Ha egy nő félmeztelen lát, még a nevét is el kellene felejtenie, de persze ő nem tántorodik meg. Lehet, hogy férfi?
- A fürdőt úgy két óráig lefoglalom. Addig költözz be szépen. – kacsintok, majd kinyitom a fürdő ajtaját. – Ez a kilincs nem speciális, szóval lehetőleg ne próbálj rám törni.
- Nem állt szándékomban! De én oda nem megyek be újra. És különben is, nem öltözne fel?
- Fürdeni megyek…
- És mi az, hogy két órát? – sóhajtok. Tán még agyalágyult is? Erőteljes léptekkel indul el felém, újabb pörölések közepette, de belépek a fürdőbe és bevágom az ajtót.
- Előre jelzem, hogyha bármit ki mersz dobni a személyes dolgaimból, ki sem kell pakolnod!
- Ha egy törött borosüveg személyes holminak számít…
- Annak számít.
Nos, milyen illatot használjak? Az akác illene hozzám, nem igaz?
-Rajtam nem fog ki! Ennyitől nem futamodom meg, ha ez volt a cél! – hallom, hogy még mond valamit, de a víz hangos csobogása minden mást elnyom.


Ash2016. 05. 01. 18:19:57#34254
Karakter: Olwyn Mefus (Kitalált karakter)



Port Heaven utcái mindig naposak és nyüzsögnek. A levegő friss, tenger illatot hord magával a szellő. Persze e tényezők egyike sem igazán fontos. Ami számít egyedül a vörösre festett ajtó, melyen vadul kopogtatok. Nem különb ez az ajtó sem a többitől, legalább is látszatra. De a pletykák szerint a fa túloldalán kezdődnek a csodák. Ott van az én jövőm, oda kell bejutnom. És be is fogok, ha törik, ha szakad!
Már pedig én nem tágítok innen, legyen bármi, most addig fogok itt állni és kopogtatni, amíg végre nem kapok választ. Akármilyen választ ami természetesen pozitív számomra. Visszautasítást nem ismerem, ahhoz túl messziről jöttem és túl sokat adtam fel. 
Az ajtó kitárul én pedig kis híján a fehér, széles mellkason folytatom a kopogást, azonban realizálva a minőség béli különbségeket kissé hátrahőkölve billentem hátrébb szőke boglyás fejem is, hogy a mellkas tulajdonosának a szemébe nézhessek. 
- Oh..én…izé. Olwyn Mefus vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ajtót nyit.- legalább is nem ilyen hamar!
- Sajnálom, de nem készítek szerelmi bájitalokat. Nem lenne méltó egy varázslóhoz. Úgyhogy, azt javaslom, viselj bájosabb ruhákat és fésülködj meg.

Fel sem fogom a szavait, ahogy csukódni látom  az ajtót tenyeremmel a lapra csapva állítom meg, még lábam is beteszem a küszöbfa elé. 
- Te vagy.. vagy is, hogy ön Howl varázsló?
- Meglehet.
- Tanulni szeretnék! Vegyen fel, kérem, nagyon szeretném! Messziről jövök, már korábban is jártam itt, de sosem nyitott ajtót, biztosan nem volt itthon. Én, rendkívül gyorsan tanulok, odafigyelek és…és mindent megteszek!
- Ó, mindent? Valóban? – nem értem a mosolyát…Talán süket?
- Igen!
- Sajnálom, de nem veszek fel inast. Próbálkozz Sulimannél.

Ismét csukódna az ajtó, ám a betámasztott kezét félrelökve sietek be a házba egyhamar, kibökve az elfoglaltság tárgyát. 
- Mi? Nem megyek el ilyen könnyen! Kör pentagrammot készít? Befejezhetem! – ekkor már persze a pentagramm mellett ácsorgok, a hanyagul asztalra dobott krétát felmarkolva járom körbe, ujjammal kissé megdörzsölöm ajkaimat. Mindig ezt csinálom, ha gondolkodok.

Még nem láttam ilyet, csak hasonlót. Tudásom legjavát elnyűtt könyveimből szereztem melyek mások levedlett hagyatéka volt, talán egy házalótól vettem, már nem emlékszem rá. A kenőcseimhez ezerszer egyszerűbbeket használok, rengeteg jelet nem is ismerek. Végül is úgy döntök megpróbálom az enyémet felrajzolni, az a biztos, a többit meg majd, nem is tudom…utó gondolom? 
Hosszú pepecselésemet és erős koncentrálásomat a kellemes hang szakítja félbe.
- Ha ilyen tempóban haladsz még a halotti bizonyítványod is én készítem el.

Hogy a dühtől, vagy a sértettségtől lábadnak könnybe a szemeim nem tudom. Orrnyergem szúrni kezd, ajkaim összébb szorítva pillantok felé. 
- De ügyes próbálkozás volt. Egész jó. Most viszont menj.

Most akkor ennyi volt? 
Megpróbáltam, elbuktam, kész? Még egy esélyt sem kapok? Így lett vége a nagy Olwyn Mefusa karierrjének? El sem kezdve? Még is hova mehetnék most? Vissza a faluba nem mehetek, Ingary pedig minden, csak nem nekem való! Tőle akarok tanulni, a legjobbtól! 
- Howl mester, kérem! Adjon egy esélyt!
- Nem. – nyitja ki az ajtót.

Arcvonásaim megkeményednek, letéve a krétát az asztalra makacsolom meg magam, öklöm ökölbe szorul, lábaim keményen megvetem a padlón. 
- Már pedig én nem megyek ki azon az ajtón! – hangom határozott, szemeimben szenvedély csillan. 
- Azt mondtam, menj el. – a hangja türelmes, a keze még mindig az ajtón pihen, tekintetével engem pásztáz. 
- Nem, amíg nem kapok egy esélyt! 
- Kaptál és elrontottad. – int a pentagramm irányába.
- Azt az esélyt én adtam magamnak, nem te…mármint Ön. Kérem! KÉREM! 
- Nincs időm erre…kifelé- sóhajt, felsétálva a lépcsőn fog a karomra, majd húzni is kezd az ajtó irányába.

Akár a gyerekek, én is levágódom a földre, lábaim törökülésbe rendezem, szabad kezemmel még az asztal lábába is megkapaszkodom. Vagy így húz ki a házból, vagy sehogy! 
- Ne gyerekeskedj, gyerünk! – próbál még egy ideig húzni, viszont velem együtt az asztal is moccan.
- Csak egy esélyt kérek! Az se baj, ha nem tanítványként! Takarítok is! Itt piszok van, de én takarítok. Lehetek házvezetőnő is!
- Igaza van a lánynak Howl. Piszok van. – jón egy panaszos hang a kőpárkány irányából.
- Legrosszabb esetben nem válok be és magam megyek el! Kérem! 

Lassan engedi el a karomat, a lángok irányába pillant, majd rám, szőke üstökét hátratúrva ingatja meg a fejét. 
- Ha most kidobnálak megtalálnád a módját, hogy erőszakkal vissza gyere, ugye…?
- Igen- biccentek határozottan. 
- Akkor…kapsz egy esélyt. De az első hibázásnál mész. És nem leszel tanítvány. Házvezetőnő leszel. Most már állj fel, az Isten szerelmére, szétkented az egész művet- int a maszatos pentragramm irányába.

Boldogan bólogatok, felpattanva söpröm le ruhámról a port.
- És mit csináljak? Mivel kezdjek? 
 
 


Aya-chan2016. 05. 01. 16:24:20#34253
Karakter: Howl
Megjegyzés: ~Ashnak


- Kérem, Miss Headwell, én igazán szeretem! Mindazon pletykák, melyek befeketítik nevem, szövevényes hazugságok! Hűségem a sírig tart, ahogy azt mondani szokás. Na, legyen szíve… - kérem Lisettet, lágyan búgok a fülébe, kezem rózsás arcára vonom, mely oly vonzó és üde. Folyvást csak néznem kell, ahogy pironkodik, ujjaival babrál, nagy barna szemeit ide-oda dobálja, csak az én szemembe ne kelljen néznie. De ez bizony nehéz feladat, aligha hagyom másra figyelni. – Kérem, ön szerint képes lennék térdre ereszkedni s csacskaságokat suttogni varázsló létemre? Oh, ne legyen bohó! Mondja, hogy szeret! – kezemből hirtelen egy szál mézvirágot fakasztok, majd füle mögé tűröm. Egek, milyen bájos!
- Na de Pendragon úr
- Csak Pendragon – vágok szavába, majd két kezemmel megszorítom törékeny kezecskéit. – Kimondja hát végre?
- Ne kérjen ilyesmire, nem lehet. Ha édesanyám megtudja, hogy elígérkezem más férfinak a vőlegényem helyett, biztosan kitagad! Nem lenne hová mennem, értse meg – ajkai lágyan rebegnek, de már látom a csillogó szemekben, hogy közel a cél. Mélyet, mármár színpadiasat sóhajtok, majd felsegítve őt, magamhoz húzom a fűzfa árnyékában.
- Drága Lisett, ön kihasználja a mély szerelmem – elengedem kezét, még egy könnycseppet is hullajtok. Ez lesz a végső csapás. – Legyen hát, amit ön kíván! Elmegyek, nem lát többé. De tudja meg, örökre megtört. Kezem többé nem fog lantot, ajkam nem szór varázslatot. Ég önnel kedvesem! – igazítom meg kékezüst hosszúkabátom, mire vékony karok ölelnek át. Mosolyogva nézek le Lisett enyhén remegő alakjára.
- Ne hagyjon itt, hisz én is szenvedek! Ha igazán szeret, ha igazán
- Igazán szeretem!
- Akkor elvesz s én örökre az öné leszek. Szerelmem forró lángja csak önnek ég. – milyen kedves, odaadó szavak! Drága Lisett, tudtam, hogy így fog dönteni, mikor igent mondott a mai találkára, tudtam, hogy nem bírja már sokáig. Varázslás nélkül is könnyedén meghódítottam, bár igaz négy hétbe telt, ami meglehetősen szokatlan… de tudtam, hogy Lisett tisztes neveltetése akadályt jelenthet. Persze, nem olyat, melyet ne tudnék legyűrni.
- Persze, hogy elveszem, ez egy pillanatig sem volt kérdés! Pakoljon, holnap délben itt vagyok, s együtt szökünk meg.
- Igen! Igen, így lesz! Ó, Pendragon! – hangja elcsuklik, miként könnyei előtörnek.  Édes arca immár csak egy valamire vár.
Ujjaimmal lágyan álla alá nyúlok, s már lábujjhegyre is ereszkedik, hogy jobban elérhessen, a kis mohó! De nem tagadom meg tőle, amit kér, könnyedén hajlok édes ajkaira, finoman csókolva, hisz még bizonyára tapasztalatlan, burokban élt ez a nemes tündér.
Szabad kezem derekára csúsztatom, kezem csak úgy siklik a zöld selymen és csipkén. Éppen csak megtapintom ruháját, mire egész alakja megremeg… milyen gyámoltalan lány.
Mihelyst elválok tőle ujjacskáit szája elé teszi. Ha nem tudnám, hogy ki, biztosan szerencsétlen gyermeknek nézném, pedig attól már igazán messze van. De, hát a kedves mama kalickában tartja… éppen ezért volt számomra ennyire vonzó! És most megkaptam, mindenét elvehetném, ha azt akarnám. Azonban ennyi éppen elég volt…
-Drágám, akkor holnap délben ugyan itt várom!
-Itt leszek! – arcára széles, őszinte mosoly ül. Meghajlok előtte s egy utolsó röpke mosolyt villantok felé, majd lábaimmal elrugaszkodom a földtől. Szemem pár pillanatig lehunyom, hogy kellő szelet tudjak támasztani, mely segít elrepülni.
Ez is meg volt, irány a palota. Lisett meghódítása teljesen elvonta a figyelmem a varázslásról, így igen csak lemaradtam a megrendelésekkel. Calcifer nem fog örülni, ha ismét közlöm vele, kétszer annyi munkát kell bepótolnunk feleannyi idő alatt.

 

~*~*~

 

-Calcifer, hol van a krétám? Sehol nem találom!
-A sonka és a könyv feletti kosárba dobtad bele. - kezemmel a megfelelő irányba nyúlok – Nem az, a másik sonka! Amelyik nem penészes!
- Áhh már látom! Köszönöm barátom!
- Howl, igazán… néha rendet tehetnél.  Múlthéten, mikor annak a Headwell lánynak udvaroltál, hirtelen felindulásba a sarokba hajítottad azt csupor teát, és démon létemre ide érzem a  megposhadt szagát.
- Milyen finnyás vagy! Az én palotámban a gombák is épp úgy megélhetnek, mint a pókok és egyebek. Na, de… most ne zavarj! Egy pentagrammot készítek.  – mély levegőt veszek, majd a földre guggolva éppen csak leteszem a krétát, mire dörömbölést hallok.
- Port Heaveni ajtó!
- Ki az?
- Húsból és vérből való, nem ártalmas. Talán egy vevő.
- Most nem érek rá. Ne engedd be.
A dörömbölés abba marad, én pedig elkezdem rajzolni a pentagrammot. Ha jók a számításaim, a most készülő csizma képes lesz 12 mérföldet megtenni egyetlen lépéssel. Persze, a hatásait még nem teszteltem, ki tudja hogyan hat ez az emberi szervezetre, de
Dörömbölés. És újra. És megint.
- Port Heaveni ajtó. Nem tágít, szerintem nyisd ki.
-Ó, a fenébe!
Odatrappolok az ajtóhoz, majd elfordítva a gombot kinyitom. Egy furcsa, kevésbé csinosnak mondható lány olyan arccal néz rám, mintha szellemet látna.
És nem ő az első.
- Oh..én…izé. Olwyn Mefus vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ajtót nyit.
- Sajnálom, de nem készítek szerelmi bájitalokat. Nem lenne méltó egy varázslóhoz. Úgyhogy, azt javaslom, viselj bájosabb ruhákat és fésülködj meg. – mosolygok, majd rácsuknám az ajtót, de kezeivel megállít.
- Te vagy.. vagy is, hogy ön Howl varázsló? – felhúzom a szemöldököm. Port Heavenben Jenkinsként ismernek.
- Meglehet.
- Tanulni szeretnék! Vegyen fel, kérem, nagyon szeretném! Messziről jövök, már korábban is jártam itt, de sosem nyitott ajtót, biztosan nem volt itthon. Én, rendkívül gyorsan tanulok, odafigyelek és…és mindent megteszek!
- Ó, mindent? Valóban? – húzom ravasz félmosolyra a szám.
- Igen! – úgy tűnik nem értette a célzást.
- Sajnálom, de nem veszek fel inast. Próbálkozz Sulimannél.
- Mi? Nem megyek el ilyen könnyen! – kezem könnyedén löki félre. Megfordulok, de a lábaim gyökeret vernek. Semmibe vettek? Engem? Méghozzá egy lány?
- Kör pentagrammot készít? Befejezhetem! – felkapja a krétát, mire összenézünk Calciferrel. Becsukom az ajtót és ki tudja miért, de hagyom, hogy befejezze a körképet.  Eleinte csak körbejárja, nézi, bizonyára vizsgálja.
Ez a jel igen csak bonyolult, ha be tudná fejezni, az valóban azt jelentené, hogy van hozzá talentuma. Kezei felveszik a krétát és elkezdik padlóba vésni a különféle jeleket. Néha itt-ott javít, sóhajt, elhangzik a „jaj, ezt nem is így” és hasonló csacskaságok.
Bő tizenöt percig várok, de még mindig nincs kész.  

-Ha ilyen tempóban haladsz még a halotti bizonyítványod is én készítem el. – sóhajtok, mire szemei egészen könnybe lábadnak. Sajnálom, de ehhez tényleg nincs most türelmem. – De ügyes próbálkozás volt. Egész jó. – a közelébe sincs a tökéletesnek – Most viszont menj.
-Howl mester, kérem! Adjon egy esélyt!
-Nem. – azzal kitárom az ajtót.
- Már pedig én nem megyek ki azon az ajtón!


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).