- Oh elnézést, hogy ilyen udvariatlan voltam, kedvesem – pördülök meg azonnal, hogy találkozhassak újra szépségemmel. Még mindig elbüvölő..
- Minden rendben van, uram? – kérdez kíváncsian, és közelebb hajol. – Mintha valami folt lenne az ingjén.
- Oh biztos csak figyelmetlen voltam – nevetek fel, valóban az voltam. Az a rohadt dög elrontja az estém, és ad egy csomó munkát nekem, de nem baj... Nyugi Isaac... nyugalom. – Megtudhatnám a becses nevét?
- Elise – mondja és elmosolyodik. Nagyon édesen áll neked az a mosoly.– Elise McTavish. Nagyon örvendek Mr.?
- Isaac McFaden.
- Netán ön is Skóciából származik Mr.McFaden?
- A felmenőim írek voltak, de én már itt Amerikában születtem – mosolygok rá. – Nem lenne kedved egy másik este folytatni ezt a beszélgetést? Meghívhatom vacsorázni?
- Szíves örömest. Megadom a telefonszámom, és akkor megbeszéljük - mosolygok rá, és a kis kézitáskámban kezdek kotorászni, majd felfirkantva a számokat átnyújtom.
- Akkor jó éjszakát – köszönök el egy félmosollyal. Holnap nagyon jó napom lesz!
- Önnek is.
Kilépek az ajtón, és hallom ahogyan elnyom egy nagy sóhajt. Ne aggódj kedvesem holnap újra együtt leszünk... és akkor talán történhetne is valami köztünk... persze ha kegyed nem szégyenlős, de ahogy nézem nem az. Ekkor elmegyek újra Damselhez, aki látja ruhám kinézetét felnevet.
- Te meg mit csináltál? - prüszköli a kommunista bige.
- Éppenséggel szívességet teszek neked, hogy kiirtottam azt a hülye luvnyát, erre tessék kinevetsz! - mondom mérgesen neki miközben megigazitom az ingem.
- Jól van nyugodj meg Rómeó, nem tolakodásnak véltem, de sajnos többen is vannak, és koránt sincs vége.
- Damsel, tudod hogy kell feldobni egy férfi estéjét. Akkor most meglátogatom a hajléktalanokat... mondjuk nem kell messze mennem. - morgok magamban.
- Hé Cammy, és van még valami más hír is? - Az ég álldja hogy nem halotta meg, vagy most nincs kötözködős kedvében!
- Természetesen, Grout eltünt, vagyis nem bírja felvenni a telefont, ezért majd nekem kell meglátogatnom...amit se ma se holnap nem fogok megtenni.
- Ohh... fel akarod dühiteni LaCroix-t? - ráncolja össze szemöldökét. - Úgy nem vesszük hasznodat, hogyha ellenkezel neki! Legyél a kiskutyája, nyald a seggét bánom én, csak maradj a közelébe, mert ahogy nézem te vagy neki a legjobb csicskása! Szóval szedd össze magad és készítsd fel az ujjaidat a golyóinak a fényesre fogdosására!
- Woah! Álljunk csak meg! Nem meleg vagyok, csak Toreador! Van külömbség!
- A kettő nem zárja ki egymást. Minden esetre rólad és LaCroix-ról eléggé szaftos pletykák vannak.
- Hogy mik? Azt hiszik hogy kényesen rángatom magamat a rúdján? - mondom kiakadva. Oké hogy szép vagyok és tetszek mindenkinek, de azért ez túlzás. - Nem kurváskodok neki!
- Hát persze... - forgatja a szemét. - Ha valami új hír van a szarkofágról, vagy bármiről, azonnal szólj nekem. Rendben? - végre abba hagyta a csipkelődést.
- Hát persze anya! Mindenképp. - viccelődök vele, majd elkezdek a lépcső fele menni.
- Hé Cammy. - szólít meg. - Nem vagy olyan rossz gyerek. Majd ha ráérsz nyugodtan ruccanj be! Szívesen látunk!
- Rendben, köszönöm Damsel. - majd hirtelen megtorpanok. - Hol lehet fegyvert venni nem tudod?
- A Confession klub mellett, egy konténerautós fekete árulja. A neve Fat Larry. Vigyázz vele imád beszélni, de alapjáraton tűrhető árai vannak.
- Kösz.
Majd kilépek, és az adott személyhez megyek. Tényleg nagyon sokat beszél, viszont nekem most kapóra jön egy sörétespuska. Nagyon kéne, hiszen az előző is kiakart csinálni, és ez közelről a sok kis repesszel halálos. Ezek után a prostik, részegek és hajléktalanokhoz veszem az irányt.
- Hello! - köszönök az egyik öreg hölgynek.
- Hé! Te ki vagy? Sose láttalak még itt, mit akarsz? - kezdi azonnal támadó kérdésekkel.
- Elnézést csak érdeklődnék hogy milyen járvány tört ki a hajléktalanok közt.
- Talán zsaru vagy? Hagyj békén. Már mindent elmondtam nekik.
Nem megy... ah muszáj vele is eljátszanom a csodafiút? A hideg futkos a hátanom, de muszáj. Rakoncátlan vörös tincseim közé túrok, és igazán érzéki hangon megszólalok.
- Tudja, az ilyen érett hölgyek nagyon bejönnek nekem...
Azonnal vörös lesz az idős nő, és látom hogy nem nagyon tud ellenálni.
- Valóban ? Nos akkor megmondhatom. Tin Can Bill mindent tud, ha a sarkon befodul megtalálja abba a kis zsákutcába. - Abba kell hagynia mondandóját, mert nagyon csúnyán köhög. - Tudja régebben, én is sokat dolgoztam, igazi bombanő voltam. Színészkedtem és énekeltem.. és most? Az utcán tengődök mert senkinek sem kellek!
- Nagyon sajnálom, és ne aggodjon hamarosan nem lesz járvány! Viszlát.
Köszönök el mielőtt rámzudítaná az 50-es évektől kezdve mit tett. Nem nagyon érdekel, én is tudom mi történt akkor. Mindne esetre meglátogatom ezt a Tin Can Billt. Szerencsétlent úgy megsajnáltma, hogy enynire beteg, odaadok neki egy 5 dollárost, hogy végre beszéljen velem. Sajnos ahogy érzem a betegség felólkerekedett rajta és megölte.
Bűnhödni fog az a szemétláda, aki a csatornákban él... és várjunk. Nekem most a szutykos csatornákban kell mászkálnom? Ne már! Nem elég hogy véres és széttépedt a ruhám, de még bűzölögjek mint egy rothadó hulla? Nem... ilyet nem játszunk... Intenzíven nézem ,a csatornafedőt, hátha kiugrik belőle az ellenségem, de sajnos nem következik be. Az időm egyre fogytább, és nincs kedvem meglátni a napfelkeltét... szóval be kell mennem
Egy mély levegőt veszek, és elkezdek lemászni. Miközbne megyek lefele, az oroomat megcsapja a rothadó holttestek szaga. Borzalmas! Ráadásul könyékig uszhatok a ganéjban! Miután leérek, egy rácsozott részre, látom miért is volt ennyire intenzív hullaszag. Midenhol széttépedt, tetemek hevertek, valakinek a belsőségeivel vannak feldíszitve a csatorna fala. Ahh komolyan, kifog jönni a tegnap elfogyasztott örömlány vére. Közelebb megyek, és mögöttem lévő vaskapu becsokódik. Remek! A karok a tulsó végen vannak, nem látok senkit, habár ez nem jelenti azt, hogy nincs itt valaki...
- Csak nem követted a szagot, fajtárs? - horkan fel egy gusztustalan Nosferatu. Ahh micsoda férgek! Tudtam mindig hogy csúnyák, de eddig ő viszi a prímet. Fekete bőrén, hatalmas nyílt sebek amiket piercingek és másegyébb varrások tartanak össze. Undorító! Csodálkozok hogy mgé egybevan!
- Mi ez az örültek háza? Ki vagy te? - megyek hátrébb pár lépést. Nem szeretném a közelembe tudni ezt a... szörnyeteget.
- Testvér Kanker, így hívnak engemet... Én vagyok a nagyura ennek a földalatti halálnak. Nézz körbe! A vér, a víztől dagadt holtestetek, férgekkel teli halandó kelyheket... Ez egy ének, az elkövetkező új kornak!
- Miért táplálkozol hajléktalanokból? - Igaz minek is kérdezem meg? Azt hiszem agyamra ment ez a szag.
- Mert védtelenek, gyengék... őket a legkönnyebb megkaparintani és széttépni. A kilencek köre elinditotta a fejlődést, aminek hála az emberiség hamarosan a föld porával lesz egyenlő!
- Kilencek köre?
- A testvériség kilencedik köre! A sötétség köztünk jár! Gyere! Csatlakozz hozzánk ezekben az utolsó éjszakákban, szétterjeszteni a betegséget a Földön, osztozkodni ebben az istentelen világban az embertömegekkel.
- Istne őrizzen! Még ha igaz is hogy istentelenek vagyunk, ez azért mégis beteges nem gondolod? Miért csinálod ezt? Mi jó származhat neked belőle?
- Gyere! Csatlakozz a többiekhez, akik összegyültek, és lebegnek a saját rothadásukban! Megmutatom neked a Testvériségünk titkait, miközben húsodból táplálkozol!
Azonnal ugrik rám, én meg villámgyorsan előveszem a sörétest, és elsütöm a fegyvert. Ő hátratándotorik, ad nekem annyi idpt hogy újratöltsek. Látom, hogy képességet használ, amivel közelharcban én teljesen védtelen vagyok. Patthelyzet... ha közel engedem magamhoz megöl.... viszont ha ő nem tud közel jönni gyerekjáték lesz a megölése. Hirtelen haragra gerjed és ujra rámugorna. Sikeresen hárítok, igaz használnom kellett a Gyorsaság képességemet. ÉN megusztam viszont a ruhám kevésbé mondható szerencsésnek... hallom ahogyan kettészakad, így a felsőm apró capatokban hullik le rólam.
- Ez volt a kedvenc ruhám! Most megöllek ezért! - kiáltom miközben érzem ahogyan a vér hiánya eluralkodik rajtam.
Szemeim elkezdenek vörösen izzani, és érzem ahogyan a belső fenevad ki akar belőlem szabadulni. Most az egyszer nem érdekel... ölje meg ezt a csicskást, nem érdekel. Hagyom hogy elboruljon az agyam, és ezután minden sötét lesz.
***
Mikor újra önmagam leszek, az apartmanomban a kanapén feküdtem. Mi történt? Felkelek, de rájöttem baromira fáj a fejem, és gyengének érzem magam. Hirtelen megcsörren a mobilom, amit felveszek.
- Igen? - kérdezem rekedt hangon.
- Hé Cammy hol vagy? - kérdezi kicsit aggódva Damsel.
- Otthon miért kérded?
- Láttalak elsuhanni az egyik régi Hotel fele nemrég. Mit csináltál arra? Szólítottalak de semmit se reagáltál.
- Nem emlékszem...
Pár percig néme csönd uralkodott, majd végül megszólít.
- .. .Rendben majd megbeszéljük. Hamarosan felkell a nap menj aludni. Szia, Cammy!
Majd kinyomja a telefont. Rendben, menjünk aludni... de előtte biztosan fürdök. A maradék ruhám, a kukában landol, én biztosan nem fogom kimosni őket, különben is ráfér egy újitás a ruhatáramra... Lezuhanyzok, és felveszek egy boxeralsót, és bezuhanok az ágyba. Majd holnap...
***
Mikor felkelek sötétedés után, rögtön eszembe jut, hogy valami nagyon fontosat elfelejtettem.
- Bassza meg! - ugrok ki az ágyból, és lesietek a kukához. - Könyörgöm, mond azt hogy egybe vagy még, és nem áztál el!
Kutatok a nadrágomban, és végre megtaláltam. Egy nagyot sóhajtok és szétnyitom. Szerencsére nem annyira ázott el, még a betűk olvashatóak rajta. Gyorsan rendberakom magam, és felveszem a ruhám, ami egy igazán elegáns méregdrága szmoking, amit még Lacroixtól kaptam ajándékba, majd elindulok. Sajnos rájöttem hogy virágot elfelejtettem venni... milyen kár hogy le vagyok égve! Ekkor betérek gyorsan Strausshoz, a Tremere klán legídősebb tagjához. Ő vezeti a a fiatalabbakat és halottam szép rózsák vanna ka birtokába... talán meg tudok kréni hogy adjon egy kettőt.
Nagyon udvariasan fogad, sőt mikor elkezdünk beszélgetni, nagyon hálás volt azért hogy megszüntettem a járványt, ezért készségesen ad ritka rózsáiból, és még egy kis nyakláncot is ad nekem. "Vércsillag" a neve, azt mondta ezzel a talizmánnal, sokkal tovább használhatom a vér áldást, ami igazán kedvező egy éjszakai hancurozásnál... megköszönöm az ajándékot és hogy elvihetek pár rózsát tőle. Szépen becsomagolom, majd újra előveszem a kis cetlit hogy hova kell hogy menjek. Pár perces séta múlva már a bejárat előtt vagyok. Csengetek, és nem is kel lsokáig várnom az ajtó kinyilik. Egy gyönyörű fekete estélyit visel, ami igazán kiemeli minden kis porcikáját. Ezüstszívű nyaklánca csak úgy vonzza a tekintetet finom édes nyakára, és a dekoltázsa felé. Szerencsém, hogy csak akkor lép működésbe lenn lévő szervem, amikor én akarom.
- Jó estét! - mosolyog rám.
- Jó estét – mosolygok vissza. – Ezt önnek hoztam. - adom leféje a rózsákat.
- Nagyon figyelmes köszönöm szépen! Soha életemben nem láttam még ilyen szép rózsacsokrot! – néz fel rám elpirultan. El is hiszem! Nem szereti Strauss csak úgy osztogatni csecsebecséit. – Pillanat vízbe teszem!
Csak pár perc alatt elrendezi a virágokat, máris visszarebben hozzám. Nagyon gyors vagy emberhez képest magassarkúban.
- Indulhatunk – mosolyog rám, miközben az egyik rakoncátlan kis tincsét eligazitja. Milyen észveszejtően finomnak nézel ki.
- Akkor jöjjön, kedvesem – nyújtom oda a karom, és ő belekarol.
- Szóval ott hagytuk abba legutóbb, hogy a szülei Írországból származnak – pillant fel rám.
- Igen. Ön meg bizonyára Skóciából.
- Igen. Ennyire árulkodó lenne az akcentusom?
- Nem csak az, kedvesem, a legutóbb feltételezte, hogy én is onnan jöttem, szóval következtettem – mosolygok rá. – Valamint meg kell mondjam rendkívül bájos az akcentusa.
- Köszönöm – pirul el enyhén. – Ezt sem hallom mindenkitől.
- Pedig ez a színtiszta igazság, kedves, de ne is fecsegjünk olyan sokat. - én nem is kell hiszen csak úgy a semmiből előjön drágalátos taxisofőröm. - Taxi!
Legyintke és azonnal lelassít. Jack mutatta be nekem régen ezt a taxist. Valami furcsa van vele, sőt be kell valljam néha elbeszálgetünk mikro kettesben vagyunk és sokat tud. Többet mint azt kimutatja, és különös módon napszemüveget hord... Este a sötétben. Kinyitom ataxit, és előreengedem hogy beüljön.
- Üdv. - mondja mély bariton hangján.
- Helló! - üdvözlöm - Elvinnél minket az újonnan kinyílt étterembe, a Cavoletti Cafe-ba?
- Természetesen. - majd inditja a kocsiját.
Én elengedem magam, a kezemet a háttámlára rakom, és várok.
- Szóval azt mondtad pár hónapja vagy itt... Mennyire tetszik a város? - kérdezem egy kis idő után.
- Imádom! Mindig nyüzsög és tele van élettel még éjjel is!
- Ebben egyetértek. Miss Mactavish.
- Oh kérem, - pírul el teljesen, és kezével próbálja takarni zavarát. - csak hívjon Elisenek.
- Rendben Elise. Mivel is szokott foglalkozni?
- Igazából még nincs munkám, de énekesnő szeretnék lenni! - mondja csillgó szemmekkel.
- Ilyen édeni hanggal, mindenki szívét megdobogtatja. - mosolygok rá. - még talán a halottakét is... - súgom halkan és a tincsét megigazítom.
Olyan meleg a bőre, és selymes... furcsán néz rám.
- Jég hideg a keze.. - mondja, miután végigsimitottam arcán.
- Elnézést, nem akartam megfagyasztani... - veszem el a kezem tőle. Örült! Leleplezhetett volna! Baromságokat beszélek neki... de nem tudom... LaCroix megengedte hogy lehessen szolgám.
Hirtelen a kocsi lelassít.
- Megérkeztünk. - szól hátra.
- Köszönöm. - veregetem meg a vállát. - Mennyi lesz?
- Nem kel fizetned, Jack barátja az én barátom is. Ha kell valami, csak hívj. - ad oda egy telefonszámot.
- Köszönöm. Akkor további kellemes estét neked!
- Neked is.
Ekkor elöször én szállok ki , majd bal oldalon kinyitom a hölgynek is az ajtót és kisegítem.
- Köszönöm. - majd amikor elmegy a taxi közelebb húz. - Ijesztő volt...
- Mármint a taxis? Tény és való nem nagyon szokott beszélgetni jó ember, de inkább menjünk be, rendben?
Nem mondom, mindig szépen néz ki ez az étterem. Mivel most nyílt és igen jó minőségben készítenek ételeket, ezért nagyon felkapott lett. Mondjuk elfelejtettem szólni neki, hogy drága LaCroix által, mivel olyan jó kisfiúja vagyok egy privát asztalom van, vagyis a cégének de azt mondta amíg nem panaszkodnak az étteremből viselkedésem miatt odajárhatok.
- Üdvözlöm, miben segíthetek? - kérdezi a recepciós.
- Egy asztalt szeretnék. - mondom mosolyogva.
- Sajnálom de mindegyik asztal foglalt...
- Privát asztal, Mr. LaCroix néven.
- Egy pillanat. - ekkor megnézi a hatalmas könyvben. - Az ablak mellett lévő kilences asztal az önüké. Jó szórakozást!
- Köszönöm.
- Mr. LaCroix? - kérdezi furcsálkodva.
- Mr. LaCroix a munkaadóm.. - részben. - Gondolom halottál már a LaCroix vállalatról nem?
- De igen, láttam. Jó nagy épület az. Bellülről is ilyen szép.
- Igen.
- Maga nagyon befolyásos ember lehet igaz?
Ekkor felnevetek, én befolyásos ugyan már! Minden esetre elfoglaltuk helyünket, ami mondani sem kell tényleg külön asztalok vannak itt, sőt külön mosdó is csak nekünk fenntartva. Az elit krémje szokott itt vacsorázni. Az este csodálatosan ment. Sült garnélarákot ettünk, és finom édesborral öntöttük le. Habár én korántsem érezem az ízeket. Sokat beszélgetünk, már jó pár órája benn vagyunk, és jókat beszélünk amikor megint felhozza a kedvenc témámat.
- Ön és Mr. LaCroix jóban vannak?
Ekkor sóhajtok egy nagyot, és a pohárral kezdek babrálni.
- Nos fogjuk rá igen. Jóban vagyunk.
- Valami gond van vele?
- Nos igazából túl lekes a munkája iránt, és néha apró dolgokért is leharapja a fejed, de ahhoz képest ha jól csinálod amit kér, bőkezüen megjutalmaz. - ekkor a gyomrom némán jelez nekem, hogy nem sokáig képes bennem tartani az ételt. - Elnézést, hogy félbeszakítom e csodálatos beszélgetést, de el kell mennem a mosdóba, mindjárt leszek. - mondom kicsit feszülten, majd udvariasan felkelek, és elmegyek.
Nem szeretek vacsorázni, sőt utálok vacsorázni emiatt! Maximum fél óráig képes a gyomrom kibirni az emberi ételt, ha tetszik ha nem. Nem lehet mit tenni ellene, nem vagyok már ember, hanem halott. Szépen rendbe rakom magam, megmosakszom, majd visszamegyek. Látom hogy kifele bámészkodik az ablakon, és cosdálja a kis kertet az éttermének.
- Ugye nem várakoztattam sokáig kedves?
- Áh nem dehogy! Egy cseppet sem! Megértem. - mondja zavartan.
- Nagyon bájosan néz ki, gondolom mint mindig.
- Oh, nem szoktam mindig ilyen lenni . - mondja nevetve. - Látna engem a próbálás közben... akkor tényleg úgy nézek ki mint valami szörnyeteg.
- Szörnyeteg? Én csak egy gyönyörűszép hölgyet látok. A szörnyeteg szó még csak a fejemben sem volt. A szmekápráztató Istennő jobban illik magára. - vetem be bájaimat is hozzá.
Szegény csak nézni tudott rám, se köpni se nyelni nem tudott.
- Maga olyan csodálatos...- nyögi ki nagy nehezen.
Felkelek az asztaltól, és mögéje megyek.
- Valóban? - hajolok közel hozzá. Elkakad a lélezete, amikor érzi a bőrén a lélegzetemet.
Olyan édes, olyan finom illata van...
- Igen... - mondja kábultan.
Én csak elmosolyodok és kicsit arrébbillentem a fejét, hogy jobban hozzáférjek, ám melőtt érezhetném vérének édes nedűjét megszólal a telefonom.
- A francba! - sziszegem, és eltávolodok tőle, azt hiszem ma is egy vértasakot ölelgethetek magamhoz... - Elnézést, ha kérdi a pincér mondja meg neki ki lesz fizetve.
Gyorsan kirohanok, és felveszem. Több se kell, kettőt lehet találni ki hivott fel, LaCroix. Teljesen kiakadt hogy én nem a dolgomat teszem, és majdhogynem telefonon keresztül is képes leszedni a fejem. Enyje na! Nyugalom! Próbálom csitítani és mondani hogy nem érek rá, hajthatatlan kis szemétláda! Utállak LaCroix utállak! Végül, a szemétje nem elég hogy a sárga földig leordít, ráadásul még rá is vesz arra hogy azt mondjam neki amit ő szeretne hallani. Hülye kékvérü Ventrue! Azért vannak, hogy egy hozzám hasonló balekot összeszedjenek és ugráltassák, hogy csinálja meg a mocskos kis piszkos dolgaikat. Ha meghalok az se számit, hiszen nem az ő "fontos" embere voltam, és amúgy is ha meg elvégzem akkor meg azért jó.
- Elegem van belőled LaCroix érted?! Nem vagyok a hülye kis csicskásod akit kényed kedved szerint játszhatsz! Használd azt a buzi Gorilládat ha valamit ki akarsz pucolni! - kiabálok a telefonba, ő persze kezdené újra előröl, a veszekedést.
Nem elegem van! Nem érdekel a rinyálásod! Ekkor megfogtam a telefont, jól a betonra vágom, és hogy még annyira se tudjon engem felhívni jó pár szor erősen rálépek.
- Minden rendben? - jön ki Elise mellém.
- Igen, azt hiszem igen. - emelem fel a lábamat, ahol a telefonom hevert. Mondhati inkább csak valami telefonra utaló jelek maradtak, mivel a kis készülék apró kis darabokra tört. - Sajnálom hogy így kellett végződnie.
-Nem dehogy csodálatos este volt. Nem ismételjük meg valamikor máskor?
- Természetesen, de előtte szerzek majd egy másik telefont.
