Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


Shayola2014. 12. 24. 00:49:31#32137
Karakter: Thorin Oakshield



A haza illata. Az édes mézsör, mulató harcosok énekei zengik be a hatalmas kőfalakat minden csillagos éjjel. Birodalmunk nem is lehetne fényesebb. Mindenünk megvan, ami egy igazi törpkirályságnak kell. Vagyis én így hittem. Ahogy nőtt a vagyon a kincstárakban, valami nagyapámat megszállta. Olyan keserű amilyen ijesztő. Látni ahogyan elméjét az arany szépen lassan csócsálja és közben saját fivéreitől fél hogy elárulják. De nem is ez a legrosszabb ami a szívemet marja. Az hogy látom őt,  normálisnak is. Amikor ketten vagyunk újra visszakaphatom azt a férfit aki valóban ő volt. Nem egyszer éreztem könnyeim szúrását a szemembe miközben néztem hogy éj nappallá téve számolja az aranyat. Fáradhatatlanul nézi és egy idegen mély sötét dolog csillog szemében.
Ekkor megfogadtam egy dolgot… Sosem leszek olyan, mint ő. Nem leszek olyan mint nagyapám. Történjék bármi, én nem fogok ebbe a vérszomjas kelepcébe kerülni ahonnan az őrület az egyetlen egy gyógyír. Próbálom nem egyszer rávenni arra hogy ne számolja azt a pénz felesleges. Néha megérti egyet ért velem, sőt mintha vélném felfedezni benne az igaz királyt. Olyan mintha két személyiséggel lenne megáldva. Nem mintha én nem örülök az aranynak de amit ő érez iránta beteges. Nem tudom szebben megfogalmazni. Nagyapám beteg…
A sötétben megbújt a gonosz. Nincs más magyarázata. Elragadta őt a szenvedély. Az arany szenvedélye. Tettei fölött nem ítélkezhetek nyíltan csak némán magamban megőrzöm. Megőrzöm minden egyes jelét eme nyavalyának.
-Thorin drága unokám!- töri meg a gondolatomat.
-Nagyapám.- mosolygok rá, és miközben megyek felé kitárom karjaim.
Szívemet mindig megmelengeti, hogy láthatom őt olyannak amilyen.
- Lám, az előbb még pólyában sírtál és most előttem egy igazi férfi áll..- mondja és szemei könnybe lábadnak.- Felnőttél és megmutatod nekem milyen egy igazi herceg. Mintha magamat látnám fiatal koromba.
Mosolygok rá, és megpaskolom a vállát.
-Köszönöm, de úgy tudom te sokkal nagyobb harcos voltál, mint én.
-Bah!- nevet fel- Az régen volt már, és ahogy nézem a te képességeid sokkal jobbak. Határozott és erős vagy. Igazi vezetőnek születtél.
Megadóan biccentek neki.
-Nem érdemlek meg ennyi bókot nagyapám. Főleg nem a te szádból.
Újra felnevet.
-Nem csak jó vezér vagy hanem tisztelettudó! Az ilyen törpöket szeretem!- veregeti meg a hátam.- Gyere!- indul meg, és az ajtónál int nekem hogy kövessem.
Nem tudom, mit szeretne mutatni nekem. Csillogó szemeim el se árulhatnák még jobban hogy izgatott lettem. Akár a kisgyermek mikor megkapja első igazi kardját vagy az első megkovácsolt műve.
A nagy termekben léptein zaja töri meg a majdnem hogy síri csendet. Pár szolga volt fenn ezekben a hajnali órákban. Meg pár ittas törp ki élvezte utolsó kortyát a hajnal előtt. Csak rájuk mosolyogtam. Bevallom én is szeretem az ilyen összejöveteleket a barátaimmal és a családtagokkal. A belmagasság ahhoz képest hogy a termetünk kicsi, hatalmas volt. A kőből kifaragott lépcsők korlátok és épületek sokasága lapul meg e mély hegy gyomrába. A tökéletes minták és rúnák sokasága. Az árusok helye a piactéren, a gyémánt negyed a bánya.. minden ki volt írva és mutatta utunkat. A fáklyát naphoz hasonlító tüze lengte be az egészet. Mindenki azt hiszi a kő kemény és rideg. Pedig nem igaz. A kő maga a művészet és a benne rejlő lehetőségek tárháza. A kényelem ugyan úgy megtalálható e falak közt mint kinn azokban a felcsicsázott színkavalkádos undormányokban. Az igazi művészet egyszerre elegánst de egyszerű. Nem kell halálra díszíteni az egészet. Akkor az ember azt se tudja hogy hova emelje a tekintetét.  Habár bevallom én minden nap látom ezeket a csodákat így már megszoktam jelenlétüket, persze másnak ez teljesen új világ lehet. Miközben kacskaringózunk, a lépcsők kavalkádjában rádöbbenek nagyapám a kincstár felé vezet.
-Hová megyünk?- hangot adok érthetetlenségemnek.
-Ne türelmetlenkedj, hamarosan meglátod.- néz hátra rám mosolyogva.
Bízok benne így még mindig követem. A kincstár előtt viszont megtorpant, és én tartva a távolságot megállok. Mikor nyitnám ki a szám hogy kérdezzem, lecsitít.
-Drága unokám, mivel felnőtt férfivá cseperedtél, ezért lenne egy ajándékom számodra.- lép el az ajtótól.- Tekintsd meg.
Szemeim kikerekedtek. Egy hatalmas páncél ami nem szűkölködik aranyban. Majdhogynem az egész abból készült. Ragyogott a fáklyák fényében. Ha nem az arany vakított meg akár a nap, az ezüst lángja borította a szemem. Már lassan szikrázott a szemem ettől a sok csillogástól.
-Csak a tied Thorin.- vezet közelebb hozzá. Hitetlenkedve ránézek, hogy biztosan én kapom e magasztos ajándékot. Ő csak bólint, hogy igen.
Körbejártam az egészet, alaposan minden kis zugát szegletét végigmértem. Nem láttam ennél szebb munkát még életembe.
A kábulattól újra ránézek nagyapámra, majd a páncélra. Nem tudom szavakba önteni mennyire meglepett ez a gyönyörű ajándék. Megbabonázott vele. Látta mennyire zavart vagyok , és csak elnevette magát.
-Gyere menjünk és együnk egy kiadós reggelit.
Azzal elvezetett a páncéltól… de ezen a napon nem csak ez az egy dolog volt meglepő.
Az egyik bányászunk talált egy értékes követ. Csak úgy kiszaladt hogy megmutassa nekünk.
A hegymély szíve… mintha a megannyi csillagot bezártak volna emlékként. Pulzált benne a fény és a színek kavalkádja. Fenséges és egyben lehengerlő. Majdhogynem tátva maradt a szánk is tőle. Olyannyira csodáltam hogy még a korsó is kiesett a kezemből. Az pedig csörömpölve széttört a kőpadlón. Ez bódított ki az ámulatból. Ekkor ránézek nagyapámra. Mint akit megszálltak. Ott csillogott szemébe a kő.  Olyan mintha nem is itt járna.
-Azonnal készítsetek ehhez egy trónt és a közepébe csillogjon az Arken-kő.
Aznap meg is csinálták ohaját, és ő bele is ült a trónjába.
-Ennél dicsőbb kor el se jöhet.- suttogja majd hirtelen felkiállt.- Irnok!
Azonnal előkerül egy törp.
-Üzenj minden királyságnak, hogy aki hódolatát fejezi ki nagyságom és az Arken-kőnek annak busásan megjutalmazom alázatát.
Ezt azért túlságnak véltem. Hódoljanak akár egy isteneknek? De végül mindenkinek elküldték az üzeneteket. Az összes király ki nagy volt megtudta a hírt.
Ezek után hatalmas felfordulás lett a palotában. Királyok mennek és jöttek hogy tiszteletet tegyenek az Arken-kő előtt, de ő másképp látta. Mintha őt dicsőítenék és éltetnék. Mindenkitt megjutalmazott, de ahogy észrevettem egyre kevesebbet.
Hová lettél nagyapa…
Az utolsó a tündekirály volt. Ő lakott a legmesszebb aki még hajlandó volt még eljönni. Habár kötve hiszem hogy azért jön hogy hódoljon. A kincs jobban érdekli, ami a kincstárba van. A csodaszép fehéren csillogó igazgyöngyök. Lasgalen fehér ékkövei. Minden vágya holmi kis tárgyba vannak. Ismerek egy tündeurat, aki ezekért szép summát fizetne…
Ekkor belép ő, a tündekirály. Végigmér mindent amit lehet. Először a termet amin egy kis híd vezet át, majd nagyapámra szegezi tekintetét. Ő a győzelem mosolyával néz vissza rá. Azután felmér minket. Nem mutat ki semmit, komolyságot áraszt, de mi van mögötte? Majd hamar közelebb lép hozzánk. Mintha szökkenne egyet, kettőt és már előttünk terem. Társaságának jelez hogy eddig mennek, tovább nem.  Most először látok tündét felhajolni hozzánk ,végre ő az aki felnéz s mi meg le. Diadalmasan mosolygok mind atyám és nagyapám mellett. Azután szemét az ékkőre helyezi. Látom benne a csillogását és azt az irigységet ami arcára kihűlt. Nagyapám, mint aki jól végzi dolgát önelégülten vigyorog rá.
Ekkor int egyet és a törp aki előttünk áll ládával a kezében közelebb lép hozzá, és kinyitja. Az ékkövek ezernyi fénye árasztja el a tünde szemét. Látom, hogy kívánja mindazt ami a ládába van. A vágyakozás az ékkövek iránt. Elvarázsolta őt, megbabonázta. Kezét a kincsek felé helyezi hogy megérinthesse azokat. Ekkor hirtelen a törp aki tartja becsapja a ládát.
Rémülten, dühödten feltekint ránk. Én is meglepődtem. Miért teszi ezt? Azt igérte odaadja a kincset. Erre az orra előtt becsukatja. Még mindig diadalmasan mosolyog a rá. Nagyapám…
Egy olyan mosolyt csal arcára a tünde amiben érzem hogy nem igazi. Egy áll sajnálat mosolya ez amit az örülteknek szokás adni. „Hagyad, nem fog változni, csak rosszabb lesz”. Ezt sugta az elmém amikor ránéztem. Félek hogy igaz is…
Némán megfordul. Nem méltat több szóval minket. Ez becstelen volt, nagyapám részéről. Miközben némán kimegy a teremből apámmal összenézek. Ő is félve nézett rám, és ugyan olyan szomorúság tükröződött belőle mint belőlem. Mikor kiért egy kísértetiesen keserves ordítás zengte be a teret. nagyapám meg csak nevetett. Nevetett kínját. Ennyire szívtelen lett? Hol van az az ember kit ismertem?
-Atyám…- kezdené apám.- Megváltoztál…
-Csendet!-kiállt fel- Nem rendelkezhetsz a felől mit kéne tennem! Most pedig menj, menj mielőtt olyat mondanál amiért megölnélek.- mondja olyan hidegen hogy megrémített.
Ekkor ő is kilép a teremből.
-Nagyapám hallgass meg. Nem helyén való volt tetted.
-Ne ítélj már te is unokám. Tudod hogy népemért teszem.
-De ígéretet tettél. Talán egy kis kincs többet ér a becsületednél?
Lángoló szemeivel tekint rám.
-Nem fogok holmi tündének adni legértékesebb kincseimet! Ez az enyém! Engem illet! S nem kapnak többet mint amit megérdemelnek.- mint egy hideg jég úgy mardossa lelkemet.
-Te ígértél nekik kincset!- mondom vádlóan.- Egy üzletet kötöttél vele.
-Csak is azért jött el hogy megkaparinthassa kincset! Önszántából nem jön el.
-Való igaz, de ez sem helyén való.- érzem hogy vörös a szemem. Látom ahogyan dühödten néz rám. Megkérdőjelez.
-Ez az én kincsem az én birodalmam!-csap egyet a trónszékre.- Miért kételkedsz hát királyi mivoltomba?
-Nem. Egy csöppet sem.
-Akkor mi célod volt ezzel?
-Csak… beszélni kéne vele talán…
-Bah!- szól bele és felnevet.- Ai-mênu(Rajtad áll), mit csinálsz ezután. De amondó vagyok egy tünde nem ér ennyit hogy utána futkozz. Vagy csak nem megtetszett Thranduil az Észak- Bakacsinerdő Királya?
A döbbenet és a fájdalom nyílként megy át rajtam. Nekem megtetszeni ő? Hova gondol? Még a nőink is férfiasabbak náluk! Nem szólok semmit élcelő megjegyzésére hátat fordítok és próbálom megkeresni.
Beszélnem kell vele. Nem mehet el csak így. Még nem amíg nem tisztázódik. Nem akarok háborút se és nem akarok gyűlölködést.
Már kiment és én pedig mint egy veszett anyakecske sarja után loholok, hogy még elérhessem. Megkönnyebbültem még nem voltak annyira messze de már készültek az útjukra. Meghajolok előtte, majd elkezdem szavaim.
-Bocsáss meg a királynak Észak-Bakacsinerdő Tündekirálya. Nagyapám beteg, nem tudja, mit cselekszik. Lassan már a helyest sem tudja megkülönböztetni a helytelentől.
-Nem tárgyalok árulókkal. –közli egyszerű modorral. Hátat fordít nekem.
-Csak a király bocsánatát jöttem átadni Thranduil.- emlékszek vissza nevére.
-Ki vagy te, hogy jogod van a király szavát hordozni.- fordul vissza. Mégis hallasz a szép szóból?
-A nevem Thorin. Thror unokája vagyok.
-Mond meg a királyodnak, hogy a népem többé hallani sem akar felőle. Úgy is bevégzi… nemsokára.
-Ezt hogy érted?
Tud róla hogy beteg? Tud arról, ami az elméjét öli éveken át? Tudja a gyógymódot? Honnan… ekkor egy katonája elém terem és a pengéjét a nyakamhoz szorítja. Megfenyegetsz?
-   Vigyázz, hogy beszélsz a királlyal, törp.- sziszegi ajkai közt. Mindjárt kapsz egy olyan rúgást középre….
-Lav he Olwar… (Hagyd őt Olwar…) – szól rá mosolyogva. Nem értek tündéül és nem is akarok. Túl csicsás és érdektelen. Csak káromkodni tudok, de nem hiszem hogy most nagy hasznát vehetném. Ekkor, mint a jó gyerek visszaül a helyére. Helyes! Legalább kordában tartod az embereidet.
-Úgy értem, hogy nagyapád beteg. Őrültség szállta meg az agyát, ami hamar végezni fog vele.
Éreztem mondatainak súlyát. Éreztem hogy szavaival ezt fogja elém tárni. Éreztem tudtam. Csend burkolódzott ránk. Próbáltam elhinni hogy nem mégse, ezt csak beképzelem, de ha más is látja akkor tényleg igaz. Még így is keserű.
-Meg tudná menteni? – kérdezem tőle. Meglepte kérdésem.
-Semmi közöm a törpökhöz… Isten veled, Thorin, Erebor hercege.
Köszön el. Csak így faképnél hagy.
- Khulam ezbad (Tündék Királya), hogy az Istenek vernének rúddal! Dolek dushuk, (Felajánlom szolgálatom), és elmész. Akkor menj!- kiálltok utána, de mit sem érdekli szitkozásom.- Mit érdekel egy kis tünde… -morgom magam alatt és mérgesen visszatrappolok helyemre.
-Khuzsh (Barátom.)- hallom magam mellett miközben a helyemre készültem. A hang irányba fordulok és egy barát áll ott.
-Dwalin!- mintha az összes eddigi búm elveszett volna.- Rég láttalak cimbora.
-Én is Thorin.- tisztelet jeléül meghajol.
-Dwalin… tudod jól hogy nem szeretem ha ezt teszed .- mutogatok hogy egyenesedjen ki.
-Beszéltél vele?
Grimaszra húztam a szám és morogtam egyet.
-Beszélgetésnem nem nevezném, de igen.
-Mit mondott?
-„Semmi közöm a törpökhöz”- játszom el a sértődött tündekirályt, és amennyire tudtam felemeltem a hangom.
Produkciómnak nagyon örült, felnevetett, és én vele együtt. Kacarásztunk jó pár percig, még a könnyünk is kicsordult.
-De tényleg mit mondott?- vált komolyra..
-Ezt, na meg hogy nagyapám örült.- vallom be neki halkan
-Micsoda? S te hagyod így elmenni, és úgy belerúgtam volna abba a kényes pucájába….
-Ne Dwalin…- intem csendre. Legszívesebben én is azt tettem volna- Igaza van. Nagyapám tényleg beteg….
-De nem örült!-válaszol vissza szikrázó tekintettel.
-Nem tudom… egyszerűen már nem tudom.
Kérdően rám néz, de nem kérdez többet. Csendben figyelt engem míg én a kapu felé veszem a tekintetem. Valahogy jól esett volna ha visszajönne de undorodtam is egyben. De megértem ellenszenvét. hisz igazságtalanul bántak vele, de nem tehetek semmit….
Fejem zsong a sok kérdéstől és az izgalomtól. Nem tudok úgy járkálni hogy egy percet se gondolkodjak el ezen. Ott van minden kis zugba és árnyékba követ akár egy rossz álom. Egyre ingerültebb és feszültebb vagyok.
***
-A francba már!- kiálltok egyet és kifröcskölök egy marék vizet a kádból. Igazán szép kád, díszített ezüstből készült s most a friss meleg víz belőle a padlón fröcsög.
-Thorin herceg minden rendben?-kérdezik a szolgák.
-Nem, és most távozni fogok!- kelek ki a vízből meg se várva hogy megtöröljenek vagy lepedőt adjanak, és kimegyek a fürdőhelységből.- Elmehettek szolgák!
Azok tüstént eltűntek.
-Na és hova?- kérdezi felvont szemöldökkel Dwalin. Mikor jött be és miért tartozódik itt?
-Thranduilhoz.- mondom határozottan.-Most!
Ekkor felkuncog és rám mutat fejével.
-S a nagy Thorin herceg így akar elmenni? Csupaszul?
-Határozottan.- mondom komolyan.- Legalább látnak egy kis testszőrt is. Amilyen csupasz banda ilyen szép mellkas szőrzetet még nem láttak!- mondom büszkén és csípőmre helyezem kezem.
Megrázza, a fejét majd elnéz. Ekkor felöltözök és egy kis tarisznyát is felveszek.
-Az minek? Úgy tudom csak egy napos innen hátassal.
-Csak egy kis ajándék lesz benne.- harapom el a szavaim.
Ajándékot nekik? Inkább egy kis vesztegetnivaló aprócska ékkövek helye lesz e kicsi kis erszény belseje.
A kincstár felé veszem irányom s nyomonban Dwalin fut eszeveszettül.
-Nem jó ötlet Thorin… meglopod nagyapád?
-Csak kölcsönveszem egy kis időre az ékköveket, nem fog feltűnni neki, úgy is sok van eltörpül az a pár maroknyi hiány.
Kis erszényt megtöltöl majd gyors léptekkel elmegyünk a kincstár felől.
-Ketten megyünk el a király elé? Az kevés nem? Mi van ha megtámadnak vagy bármi?
-Nem fognak.- gondolkozok magamba. Valóban miközbe ő egy kisebb seregnyit hozott el, és mi csak beállítanánk ketten.
Ekkro a szerencse vagy az istenek akarata de elém került egy msik jó barátom.
Kis tarajt viselt, barna haja középen fonatban. Ezer közül felismerem.
-Nori velünk jössz.-ragadom meg kezénél fogva és majdnem húztam magam után.
-Na de hova Thorin?- kérdezi kiváncsian.
-Egy kis kiruccanásra az erdő szívébe.
-Tessék de hisz…
-Elmegyünk kell vele beszélnem legalább azt hogy nagyapám miben szenved és hogy gyógyítható e. Most éjszaka indulunk, és ha elég gyorsan mennek hátasaink, akkor napnyugta előtt bőven odaérünk. Ellenvetés?
Megállok előttük. Norint elengedem, és mélyen a szemükbe nézek. Ekkor ők engem majd egymsra tekintenek és vállat vonnak.
-Helyes akkor induljunk!
Az éj leple alatt mint a betörök kötjük el kosaink legjobbjait. Azok párszor megszólaltak de némaságra intettem őket. az őrök nem kérdezték hirtelen távozásom célját és idejét. Minek is kérdeznék? Herceg vagyok nekik nem kell mindent tudniuk… de remélem hamar küllőre jutok vele már csak azért is mert az idő szorít. Nem csak az hogy most elszökök otthonról hanem hogy nagyapám állapota is súlyosbodott. Az a fránya kő….
 Sajnos napnyugta előtt nem értünk oda. Lement újra a nap és a csillagok ragyogták be az utunkat. Mikor megérkezünk, a harsonák élesen szólnak mintha holmi ellenségek érkezne meg. Na jó ez azért tényleg már több a sokknál, megértem hogy most őfelsége oly nagy megaláztatást kapott de azért ne hogy már egy törpöt ne bírjanak megkülönböztetni ork korcsoktól!
S megint kihuppan egy szőke tündéri „szépfiú”, és igazán megvető pillantással néz le ránk. Mintha láttam volna már ezt a szempárt. Nem, érdekes.
-Mi járatban erre?- a megvetés fröcskölt szavaiban…  felfogom vele törölni a padlót hogyha… nem nem lehet. Thorin higgadj le nem szabad.
Társaim feszülten figyeltek rám, hogy mit fogott tenni. Egy rossz mondat és tényleg baj lesz itt. Mély levegőt veszek és majd határozottan kijelentem.
-Thranduilhoz, az Észak-Bakacsin erdő Királyához.
-Nem óhajt veletek szóba elegyedni törpök!
-Majd az ő eldönti, hogy mit óhajt tenni.- vágok vissza neki.
Ekkor elviharzik. Egy pont a törpöknek. Végre utat engednek nekem és bemehetek. Remek. Igazán érdekes egy élőhely ez. Nem mintha panaszkodnék, de a fa könnyen gyúlik és itt minden pár másodperc alatt megsemmisülne. Csak egy kis szikra és egy nagy kupac hamu az egész…
Dwalin idegességébe azt se tudja mit tegyen Ugrál itt mint aki kukacot evett. Nori nos, ő az előbbi tündét méregeti vajon mennyire erős a gyermeteg arc mögött.  Előrelépek és meghajolok előtte, viszonozza tiszteletemet.
-Thranduil! – köszöntöm.
-Nem vártam ilyen hamari viszontlátást Thráin fia Thorin.- én sem, sőt egyáltalán nem. De motoszkált a fejembe egy gondolat miszerint talán kéne tenni valamit…
-Sürget az idő, a nagyapám beteg.- vallom be a legnagyobb igazságot.
-Alig két napja szereztem erről tudomást. Mit akarsz?
-Gyógyítsd meg! Cserébe a népem felajánlja neked az Arken-követ.
A döbbenet , és az hogy én igazat mondok e egyszerre látszik meg azon a ránctalan arcon. Mohó szemekkel vizslat minket hogy elhoztuk e az említett tárgyak. S ránk mondják hogy kapzsik vagyunk. Ki más nem lenne mohó egy ilyen hallatán. Nem adnák érte bármit hogy megtegye?  Ez egy üzlet… és az üzletet nyerni kell. Felpattan és csillogó szemekkel tekint ránk. Dwalin arcán a megvetés sugárzott. Bevallom, könnyen elragadtatja magát a király.
-Maradjatok az erdőben néhány napig. Megfelelő ellátásban lesz részetek. Három nap múlva választ kaptok a kérdésetekre. – nyugtalan. Most elkaptalak!
De az hogy itt legyen pár napig nincs ínyemre. Nem elég hogy idegen helyen töltsem az éjjeleket de hogy még húst sem fogok látni az asztalon az is biztos. A többiről ne is beszéljünk…
-Ahogy óhajtod. – majd elhagyom a tróntermet.
Megmutatták szobánkat, és magunkra hagytak. Dwalin rögtön belekzd.
-Megörültél?! Az Arken-követ? Mond Thorin belegondoltál mit mondasz? Hogyan akarod te azt ellopni amikor nagyapád mindig azt kuksolja a trónjáról?
-Csendet!- rivallok rá.- Az a kő, megrontja őt.
-De nem látod hogy mennyire mohó? Miért akarod neki adni?
Dühös lettem, de e helyett, hogy üvöltöztem volna vele, csak rámosolyogtam.
-Ki mondta hogy oda is adom neki? Ha nem fogadja el, van más is.- paskolom meg a kis erszényt.- Ha pedig teljesen elzárkózik ami szerintem kizárt dolog, nem fogja megkaparintani.
Ekkor lehiggadtak és átgondolták.
-Ravasz vagy Thorin.- mondja elismerően mindkettő.
-Tudom, de mindenesetre egy szót sem nekik. Nem kell tudniuk róla.
-Mit teszel ha elfogadja?-szól Nori.
Odalépek az ablakhoz és kinézek rajta. Nem olyan hű de nagy látvány, csak fákat látok. Sok fát…
-Nos, akkor megkapja Lasgaren ékkőveket amik nálam vannak. Az rögtön elfelejteti vele mi is volt az igazi ára a dolognak. Vagyis remélem. Ha pedig nem elég, nos hozhatok még. De most menjetek, későre jár és biztos fáradtak vagytok. Holnap találkozunk.
Biccentettek fejükkel és elhagyták a termet. Egyedül voltam a sötétbe és néztem ki az égre. A csillagok megannyi fénye ragyogja be a szobám padlóját. ha lehetne azt mondani nem is olyan hű de rossz. habár a díszítéshez lenne egy két szavam de alapjáratban a bútorok sokaságát és azok minőségét nézve egész úri lakosztályt kaptam. Majd holnap. Sóhajtok megadóan. Biztos hogy beszélni óhajt velem, de inkább nyugovóra térek.
A hálóruha maga a pokol, valami gyerekméretet dobtak hozzám, ami talán több száz éve porosodik és rongyosodik valami eldugott szekrénybe. Mindegy ki fogom heverni, nem dől össze a világ ennyitől…
***
Istenem de hangosak ezek az erdei jószágok. Bah ! Aludni se lehet tőlük. Le fogom lőni az összeset és megsütöm. Pacsirtát úgyse kóstoltam még...
Ekkor kopognak az ajtón, azonnal felkelek, és még azt se kérdezi meg hogy bejöhet csak benyit.
-A reggeli tálalva, uram.
Azután eltűnik. Hát neked ki tartott etikettet? Legalább várhattál volna egy „Igent”. De még azt se. Már reggel bosszantanak. Nem baj. Csak pár nap és szabadság, és talán ráveszem Thranduilt hogy segítsen. Remélem…
Felöltözök és máris egy tünde kerül elém, és csak mutatja az utat merre is van az étkező. Legalább rendesek, igaz szavakkal méltatni minek is. A kölcsön kenyér visszajár. mikor beléptem meglepett hogy ekkora nagy asztal tele van mindenféle jóval. Társaim már javában falták a sajtokat.
Körbenéztem az asztalon. Telis tele gyümölcsökkel, növényekkel, és sajttal. De a legfontosabb rész is ott van a bor! Azt mondják a tündebornak nincs párja. Erős itóka az és egy kicsi is feldobja az egész napodat Kíváncsi vagyok az övé is ilyen…
-Áh Thorin,- mosolyog rám , de úgy mintha ezelőtt két nappal nem történt volna semmi. zavarba ejtő ez a gyors viselkedésváltozás.- Kérlek foglal helyet szerény asztalomhoz.- mutat maga mellé.
-Ennél nagyobb megtiszteltetést nem is kaphatnék, Thranduil.- biccentem meg kicsit a fejem. Ha már jó pofizik akkor én is bevetek pár dolgot. Mindent álló állmosoly mögé takarom ezt az igazán egyedi helyzetet.
Persze a ficsúrnak, avagy szőke tünde szépségideálnak, egy fabatkát sem ér az egész. Megvetésben cikázik a szeme. Nagyon ellenszenves. Igaz nem is kell szeretnie nem érte vagyok itt és nem az ő jószántából. Azt hogy ő mit gondol részemről mint a por. Haszontalan.
Ám ahogy közelebb lépek az asztalhoz és kijelölt székemhez rájöttem a turpisságra. Az összes szék kisebb volt ezeknél, lemerem fogadni hogy a legnagyobbat hozatták nekem. Nos ha nem akarok megaláztatásban részesülni úgy kéne felpattannom rá, hogy ne döntsem fel az asztalt és ne nemesi alfelemet mutogassam mindenkinek. Persze ezt rögtön kiszúrta a király mellett ülő kis suhanc.
-Zsámolyt ne hozzak?- kérdezi kuncogva.
-Köszönöm kedvességed, de azt hiszem megoldom egyedül is.- magasságomat megszégyenítően mint egy vérbeli profiként ülök rá a székre.
Most már csak egy dolgom van enni! Hacsak nem akarnak velem újat húzni, de nem tették. Be kell vallanom ahhoz képest hogy majdhogynem kopogtak szemeim az éhségtől, jóllaktam. Igaz sokat fogyasztottam de hát mit várnak egy olyan embertől ki húshoz szokott? S még kulturált is voltam! Nem csámcsogtam vagy szürcsöltem, egyszerűen, mint egy igazán jól nevelt fiatalember elfogyasztottam adagjaimat. Igaz jóformán két percenként újratöltöttem tányérom… de  ez van.
-Köszönöm a meghívást eme csodálatos étekre! Be kell vallanom, -mint törp és húsevő.- nagyon ízletesek voltak. Precízen elkészített igazi remekművek.
-Örülök hogy ízlett.-úgy imádom amikor mindketten tudjuk a másikról hogy csak áll áhítat az egész. De mégis játsszuk. Játsszuk azt hogy valamelyikünk elhiszi hogy igazat beszélünk, de legalább nem egymást szidjuk. Haladás.
A fiatal undorodva forgatja a szemét, egyszer tényleg összeakad a bajszunk. habár neki nincs így ez igen csak allegorikus jelentésű.
De ami a legfurcsább az egészben az hogy el tudok Thranduillal beszélni. Egy törp és egy tünde beszélgetnek. Már magában is észveszejtő de hogy még itt szövetkezzünk na az lenne az igazi buli! Igaz szerintem biztos nem megnyerő sármomért hanem a kincsért teszi de ez van. Mindenkinek megvan a maga kis rendje mit vagy kit hova rangsorol be élete során. S én azt hiszem a kifosztható palimadárként vagyok rangsorolva.
De minden esetre, Középföldéről, a tündékről meg törpökről beszélgetünk. Legalább mindketten rájöttünk egy fontos tényezőre, mindegyikünk rühelli a másik fajt, de az embereket se szívleljük. Igazán mondva sajtunkénál semelyikkel sem vagyunk oly nagy köszönőviszonyba. Na aztán jöttek a kényesebb témák ki hogy mit tenne szituációk, na meg a pletykák. Néhányszor lefagytunk és pár perces némaságba burkolóztunk, de voltak felemelő pillanatok is mikor együtt nevettünk. Hangja akár a csilingelő lant húrjai. Igazán furcsa az én mélykürt hangomhoz képest. Az övé dallamos az enyém, nos, inkább egyhangúbb.
Estig beszéltünk, az asztalnál miközben pár szemet csipegettünk a finomságokból. Furcsa volt megismerni őt. Nem csak azt a felfújt nagy s hivalkodó királyt láttam aki olyan sértődékeny mint egy pulyka, hanem egy teljesen normális és talán megkedvelhető formáját is. Igaz a látszat néha csal, de én őszintének látom.
-Köszönöm a mai napot!- huppanok le a székről.- remélem holnap is ily jó kedvvel köszönthetjük egymást.
-Részemről a szerencse hogy megismerhettelek.- biccent fejével.
- További kellemes estét kívánok Önnek és társaságának, vagy ha nyugodni térnek álmokban gazdag éjszakát.- viszonzom tiszteletét.
Mikor kiérek és a szobám felé veszem az irányt, félúton valaki megállít.
-Fegyver van nálad igaz?- mondja vészjóslóan.
-Nem értem mire célzol.- fordulok meg és lám kit látnak szemeim, a szőke suhancot.
-Tudom!-nyomatékosítja.- Hallottam valami csörrenést. Mi van nálad?!
Ekkor meglepődtem. Hogyan hallotta meg a nagy tömegbe az ékkövek apró zaját az erszényembe?
-Nincs nálam semmiféle fegyver!-veszem fel határozott arcom.- Hogyan merészelsz ily galádsággal gyanúsítani?
-Nem vagyok bolond!- csattan fel a hangja.- Tudom, hogy nem fogod apámnak odaadni az Arken-követ! Ne hitesd ezzel!
-Szóval ő az apád?- kérdezem felvont szemöldökkel. Most már értem miért hasonlít annyira rá.
Észrevette hogy nem csúsztam el kikotyogott szólása felett. Szemei szikráztak.
-Mutasd meg mi van nálad…
-Különben?- szakítom félbe. Hogy merészel ily fennhangon beszélni velem. Követelőzik, mintha maga a király lenne. Igaz herceg mint én de több tiszteletet érdemlek.
-Bántani foglak. Nagyon.- mondja elszántam.
Felprüszköltem a nevetéstől. Ilyen szánalmas próbálkozást életem során nem halottam.
-Bántani fogsz? S apád mit szólna ehhez?
-Ne keverd most őt bele.
-Te kezdted, és különben is, kéréssel jöttem hozzátok. Ha tényleg az a kő az ára megadom.- ebben a pontban bizonytalan voltam, de rájöttem képes lennék bármit megadni azért hogy olyan lehessen mint amilyen rég volt a nagyapám.
-Hazudsz.
-Mond, te meddig mennél el érte? Ha látnád ugyanezt a kórt benne, azt a sötét gonosz sóvárgást? Mond, te mit tennél?
Nem válaszol, azonnal előttem terem és egy kardot szegez a nyakamhoz. Szemében a düh ott lángolt.
-Ne vedd még egyszer szádra! Ő nem sose lesz olyan, mint a korcs apád.
Na itt telt be a pohár.
-Valóban ezt mondod?- távolítom el nyakamtól a pengét- S mond amit atyád érez ezekért a vackokért az micsoda ha nem ugyan az?!
 Nyúlok be az erszényembe és egy maroknyit kiveszek belőle, majd feléje mutatom a Lasgalen ékköveket. Meglepődöttség sugárzik belőle. Nem hitte volna hogy ilyeneket hordozok magamnál.
-Mond meg nekem te mit adnál azért hogy meggyógyítsd azt akit szeretsz? Mert hogyha ezt amit én ajánlok hazugságnak tekinted, akkor tévedsz. Nem szeretsz te senkit igazán.
Dobom le az ezernyi megcsiszolt követ, és azok halk zörrenése töri meg a csendet. Mint a sok kiontatlan könny, amit az ember eltusol. A fájdalom mardosta lelkem ,és éreztem hogy a szemem szúr.
-Nem tudod milyen érzés az, hogy látsz olyasvalakit eltévedni a sötétben ki a szívedhez közel áll. Annál nagyobb kín nincs. Még neked se kívánnám, pedig megérdemelnéd.
Szememet mögéje emelem, és látom hogy Thranduil ott állt és figyelt engem. Elfordítottam fejem, majd némán elmegyek. Nem akarom tudni mennyi részletet hallott belőle s azt se hogy mi a megjegyzése hozzá.


Szerkesztve Shayola által @ 2014. 12. 24. 16:52:34


Arasa2014. 11. 30. 14:49:45#32007
Karakter: Thranduil Oropherion



[Thranduil]

Szemem lehunyva élvezem, a kora őszi szellőt mely most arcomat simogatja. A szarvasbika lehajtott fejjel baktat alattam. Fél szavakból is megérti, mit akarok, feltéve, ha tünde nyelven adok utasítást.

-          Bano na Erebor! (Menj Ereborba) – suttogom füléhez hajolva.

Maroknyi kíséretem lóháton halad előttem. Erebor két napi járóföld. Lóháton egy nap elegendő. Még most is hihetetlen, hogy a hír tényleg igaz lehet. Saját szememmel kell meggyőződnöm felőle.

Három nappal korábban…

-          Aran nín thaer! Hadhodrim anta Anna ni Aran ne Callen Mallos. (Fennséges királyom! A törpök ajándékot adnának Zölderdő királyának.)

-          Mana? (Mi az?) – nézek fel a hírnőkre.

-          Foa… (Kincs…)

Csábítóan hangzik, de a törpökben nem bízok. Becstelen, telhetetlen, mohó népek azok. Magukkal törődnek senki mással. A hírnök most egy levelet nyújt át. Maga Thror a Hegy mély Királya írta saját kezűleg. Valakinek talán megtiszteltetés lehet… nekem nem az. Thror beteg. Az egyetlen, ami talán önállóan megy neki az nem más, mint az arany érmék számolása és az írás. Nem nagy teljesítmény. A szöveget olvasva unott sóhaj szakad fel mellkasomból. A fennhéjázás és a magamutogatás az nagyon megy a törpöknek. Ekkor azonban váratlan részhez érek. Trónomból felállva hitetlenül olvasom a sorokat.

-          Nem lehet igaz… - suttogom csak magamnak. Meglepetésemre más valaki is tartózkodik a terembe rajtam kívül.

-          Mit üzen Thror? – dallamos hangszín, tiszteletet parancsoló akár az apjáé.

-          Mióta vonulsz vissza az árnyékba? Lépj elő, had lássalak!

Legolas könnyed esti köntöst visel, talán épp lefekvéshez készülődött. Sosem felejt el elbúcsúzni az apjától, mielőtt az éjszaka leszáll.

-          Most jöttem. Jelenteni akartam a portyáról, de nem akartalak megzavarni.

-          Ú-brestodh nin…(Nem zavarsz…) A király magához hívatott, hogy elismerjem és hódoljak neki. – Szavaimat megvető horkantása követi.

-          Hódolni?

-          Megtalálta a királyok ékkövét.

-          Alae! (Lám!) Meglepett…

-          Az Arken – kő birtokában joga van tiszteletet követelni még tőlem is. Három nap múlva indulok. Üzeni továbbá, hogy a méltó jutalmamat szeretné átnyújtani.

-          Tünde és törp barátság? Ugye nem gondolod komolyan?

-          Nem kell, hogy a barátaink legyenek. Elég a kincs…

-          Ada…

-          Tudod, mennyire vágyom a hegy mély rejtekében megbúvó kincsekre. Fejedelmi kincs lenne. Királyságom ékköve.

Hallgatásba burkolózik. Megveti a kincs után epekedőket. Talán még engem is valamelyest. Közelebb lép, s apró csókot hint arcomra, majd válaszra sem várva elvonul. Köntöse szegélye halkan neszezik a levelekkel érintkezve.

Három nappal később…

Erebor hatalmas falai itt magasodnak előttem. Érzem a belőlük áradó erőt, önkéntelenül fejet hajtok nagysága előtt. Leszállok hátasomról, mire a kíséretem ugyan így tesz.

-          A lovakat kint hagyjuk. Kövessetek!

-          Ben iest lín! (Ahogy óhajtod!) – hangzik Olwar válasza. Személyes testőrségem kapitánya.

A csarnokon átvágva pufók öreg törp siet elénk. Fújtatva áll meg, majd levegő után kapkodva fejet hajt előttem. Mindössze biccentek fejemmel. Kezével mutatja, hogy kövessük. Méltóságon alulinak tartom, hogy szóra sem méltat, de a törpöktől nem vártam sokat. Tágas termeken és díszes folyosókon kalauzol végig, míg el nem érünk a Nagy Terem elé. Itt megállva a fejével bököd az ajtó irányába. Köszönet adás nélkül hagyom faképnél. Arcomra komolyságot erőltetek, hogy leplezzem a megvetést, ami azóta kerülget, hogy beléptem a csarnokokba. Hosszú kőhíd, két oldalt az üresség. Egyetlen rossz mozdulat és mindennek vége. Tekintetem az irdatlan csarnok túl felére függesztem. Középen a király Thror, hatalmas trónusán pöffeszkedve vigyorog, látszólag alig várja hódolatom. Balján Thráin a fia. Jobbján az unokája. Bár az ő nevét nem jegyeztem meg. Alig lehet száz éves kölyök még szinte. Ütemes léptekkel szeljük át a maradék távolságot. Majd a trón elé érve kezemmel jelzem utunk végét.  Thror hatalmas kőből faragott trónon ül, mely méreteiben megfelelne egy embernek is. Kénytelen vagyok felemelni kissé fejemet, hogy a szemébe tudjak pillantani. Megalázó helyzet, de mindent feledtet a trónus támlájába helyezett szikrázó ékkő. Az Arken-kő. Királyok ékköve, mely tiszteletet és hódolatot érdemel. A király dús szakállába rejti elégedett vigyorát, ahogy felfedezi arcomon az irigységet. Biccent felém, hogy a kellő tisztelet meglegyen, majd kezével int, mire egy barna szőrű törp lép elő, kezében vascsatos faládát tartva. Nem szól, semmit csak felemeli a fedelet, bepillantást nyerve a doboz tartalmába.

Sóvárgás lesz úrrá rajtam. A láda telis tele mithril ékszerekkel és kincsekkel, ragyog, ahogy fénye kiszökik a fedél nyújtotta résen. Ezen ajándékért hajlandó vagyok megbocsátani minden nézeteltérést mely népeink közt valaha fennállt. Kinyújtott kezemmel, hacsak egy pillanatra is, de meg akarom érinteni a föld mély kincseit. Ujjam már majdnem célba ér mikor hirtelen a láda teteje lecsapódik. Rémülettel, vegyes dühvel pillantok Throrra aki elégedetten mosolyog. Unokája értetlenül figyeli az eseményeket. Talán az egyetlen törp a világon, aki nem szívleli az igazságtalan cselekedeteket, még akkor, sem ha saját vére követi is el azt.

Arcomra lesajnáló mosolyt erőltetek, mellyel jelzem a törpök királyának, hogy míg élem nem felejtem árulását. Háborút indítani felesleges. Fellázadni és ordítani még inkább. Csendben veszem tudomásul néma vereségemet. Fagyos pillantásom még egyszer a jelen lévőkre emelem, majd megfordulok és intve Olwarnak elhagyjuk a termet. Kiérve a csarnokból azonban haragom előtörni látszik. Hangos keserves ordítást hallatok melyet öklöm csattanása követ a fagyos kőfalba. Bőröm felreped az ütést követően, vékony vércsík csorog ujjaim közt. Tekintetem őrülten cikázik a teremben némán bámuló, döbbent törpökön. Majd mivel vérontást nem akarok, ajkamhoz emelem kézfejem és királyi egyszerűséggel lenyalom kicsorduló vérem.

Áthaladva a már megismert termeken és folyosókon, testőreim aggódó susogását hallgatom. Idegesek a nyilvános árulás miatt, de tudják, hogy utasítás nélkül semmit sem tehetnek. Egyetlen törp sem kerül az utunkba kifelé menet. Se jó, se rossz szándékkal. Újra a napfényre érve megkönnyebbült sóhaj szakad fel Olwarból és a többiekből. Magam is megkönnyebbülök kissé. Odabent az őrület bűze lengi be az egész hegyet. Felszállunk a hátasokra, de mielőtt elindulhatnánk, csattogó léptek zajára leszek figyelmes. Odabentről valaki sietve közeledik.

Sok mindenkire számítottam, de pont rá nem. Thror unokája futva szelte át a csarnokokat, hogy elérjen indulás előtt. Tisztesség sugárzik egész lényéből. Fejet hajt, nem túl mélyen, de kellő tiszteletet megadva majd beszélni kezd.

-          Bocsáss meg a királynak Észak-Bakacsinerdő Tündekirálya. Nagyapám beteg, nem tudja, mit cselekszik. Lassan már a helyest sem tudja megkülönböztetni a helytelentől.

-          Nem tárgyalok árulókkal. – közlöm, s nyomatékot adva szavaimnak szarvasom megfordítom, háttal a törpnek.

-          Csak a király bocsánatát jöttem átadni Thranduil.

-          Ki vagy te, hogy jogod van a király szavát hordozni, fordulok hátra.

-          A nevem Thorin. Thror unokája vagyok.

-          Mond meg a királyodnak, hogy a népem többé hallani sem akar felőle. Úgy is bevégzi… nemsokára.

-          Ezt hogy érted?

A döbbenet elfelejteti vele a kellő tiszteletet. Erre Olwar szempillantás alatt mellette terem, leugorva a nyeregből, a törp herceg nyakához pengét szorítva. Összepréselt ajkai közül sziszegi annak fülébe.

-          Vigyázz, hogy beszélsz a királlyal, törp.

-          Lav he Olwar… (Hagyd őt Olwar…) – szólok rá mosollyal az arcomon hű testőrömre, mire azonnal elereszti Thorint és visszaugrik a nyeregbe.

-          Úgy értem, hogy nagyapád beteg. Őrültség szállta meg az agyát, ami hamar végezni fog vele.

Szavaimat csend követi. Tekintetéből, ahogy maga elé bámul, viszont könnyű kitalálni, hogy a lelke mélyén tudta már ezt régóta, csak a szembesítés fáj.

-          Meg tudná menteni? – kérdezi hirtelen, amivel őszintén meglep.

-          Semmi közöm a törpökhöz… Isten veled, Thorin, Erebor hercege.

Köszönök el. Ajkai szóra nyílnak, talán, hogy megállítson vagy szitkot szórjon rám, de már nem figyelek. A megaláztatás után többé semmi dolgom a törpökkel.

**

-          Mit adott végül Thror? Betartotta az ígéretét?

-          Semmit nem adott. Őrültésg szegte fel a fejét nála és képtelen józanul gondolkodni. Egyedül az unokája tűnik érettnek az uralkodásra.

-          Milmo… (kapzsi) – vakkantja Legolas de nem fűz kommentárt a történtekhez.

-          A törpökkel mostantól semmilyen kapcsolatot nem veszünk fel.

-          Ezer örömmel. – suttogja Legolas és elindul, de a lépcsőhöz érve visszafordul. – Honnan tudod, hogy az unokája érett a királyságra? – kérdi. Ezek szerint nem kerülte el a figyelmét ez az apró hibám, hogy megemlítettem.

-          Beszéltem vele.

-          És…?

-          Megkért, hogy gyógyítsam meg Thror-t. – ismét felnevet, lesajnálóan és hidegen.

-          Szánalmas korcsok.  – hallgatásom hatására azonban elkomorodik. – Ugye nem vállaltad el? – valóban rémült lenne?

-          Még nem…

-          Mit jelent, hogy még nem?

-          Vissza fog térni. Túlságosan szereti a nagyapját, hogy hagyja elveszni.

Ekkor kürtök harsannak behatolót jelezve. Legolas felkapja a fejét majd elrohan ellenőrizni nem támadnak e a Dol-Goldurból elszabadult pókok. Halvány mosollyal az arcomon indulok a trónom felé, hogy elfoglaljam méltó helyem, amikor fogadnom kell Thorint, Thror unokáját.

Legolas nem sokkal később tér vissza, zaklatott állapotban.

-          Ő az… itt van Thorin. Egy maroknyi törp van vele.

-          Tudtam, hogy eljön.

-          Fogadod?

-          Kifogásod van ellene? – emelem fel a szemöldököm.

-          Magad mondtad, hogy többet nem tárgyalsz a fajtájukkal.

-          Thorin megéri a kivételt. – mosolygom, majd intek, hogy álljon mellém. Szeretném, ha mindent hallana. Legalábbis egyelőre.

Két katona kíséri a törpöket keresztül a fatörzsből épített termeken és folyosókon. A terembe érve az őrök a lépcső két oldalára állnak előre engedve a vendégeket. Thorin mellett egy komoly arcú törp áll, idegesség fojtogatja, egyik lábáról a másikra áll. A másik oldalán egy tarajos bozontos törp, elszántan méregeti Legolast. Thorin előre lép és meghajol, amit fejbólintással viszonzok.

-          Thranduil! – köszönt.

-          Nem vártam ilyen hamari viszontlátást Thráin fia Thorin.

-          Sürget az idő, a nagyapám beteg.

-          Alig két napja szereztem erről tudomást. Mit akarsz?

-          Gyógyítsd meg! Cserébe a népem felajánlja neked az Arken-követ.

Nem tudok uralkodni magamon. A döbbenet és a hitetlenkedés mind egyszerre tódulnak arcomra különös kifejezést öltve rá ezzel. Mohó tekintetem a törpöket kutatja, mintha abban bíznék, hogy náluk van az ékkő. Trónomból felállva pillantok rájuk. A kopasz törp arcán jól látható a megvetés. Mintha nem is számított volna más reakcióra. Legolas nyugtalan pillantásokat küld felém. Elragadtattam magam.

-          Maradjatok az erdőben néhány napig. Megfelelő ellátásban lesz részetek. Három nap múlva választ kaptok a kérdésetekre. – hangom nyugodtságot áraszt.

Thorin arcán látszik, hogy nem várta a kényszer vakációt, mindazonáltal ezt a kérdést vele is és Legolassal is át kell beszélnem.

-          Ahogy óhajtod. – válaszol Thorin majd a katonák után elhagyja a tróntermet.

-          Ada… - Legolas vészjósló hangon szólít meg. Semmi kedvem a kioktatására. Egy kézmozdulattal csendre intem és elhagyom a termet.

Egy életre elegem van a törpökből és az ő kincseikből.



© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).