Karakter: Zetryon Emberbane (Kitalált karakter)
Megjegyzés: drága kis druidámnak Strangenek
A varázslatot felbontom róla, ám nem sokáig. Alig jött ki a hideg öleléséből s lám barátunk már egy igazi vérbeli pofonnal üdvözli. Azonnal földre kerül a kis korcs, s barátom már húsba köti szerencsétlenjén. Remélem elég erősre mert nem szeretném ha elfutna. Gyorsan végez vele, majd talpra ráncigálják.
- Mozgás kutya – taszít rajta a troll barátom, ő pedig ívesen borul előre, ha nem kapnám el.
Ha lehetne az illatát jellemezni, eltekintve az égett szagtól hasonlít a valaha otthonomul szolgált Quel’Thalas (Nemes Királyság) erdeihez. Milyen kegyes vagyok, hogy elkapom őfelségét, és ahhoz képest hogy fér szerintem túl nőies testalkattal rendelkezik.
- Kicsit óvatosabban a vendégünkkel – villantom meg csodálatos mosolyomat miközben rászólok társamra.
A táborunk szerencsére nem esik oly messze innen, viszont aggaszt a dolog hogy ők ilyen közel kerültek, s ha úgy vesszük pár röpke pillanat alatt itt is lehettek volna, letámadhattak volna bennünket. De mi, elfek nem vagyunk oly könnyedén legyőzhetők, nem úgy mint a többi Horda tag… akármennyire is dicsérik magukat nem annyira szívósak és kitartóak mint mi. Azonfelül, én vagyok a vezér, aminek a többiek nem örültek, de el kell ismerniük vezetői képességekkel vagyok felruházva, természetesen szerénységem mellett. Amint beérünk a táborunkba, gyenge utasításommal, azonnal sátoromba viszik, és leláncolják míg énnekem akad bőven egy két fontosabb elintéznivalóm mielőtt újra beszélgetnék drága barátunkkal.
- Mi a fő célod vele? – kérdezi meg tőlem Theradasz. – Tudom hogy azt mondtad gyógyítónak szeretnéd, viszont hogy fogod meggyőzni arról , hogy közénk álljon? Függetlenül még mindig a Szövetség tagja, és nem hiszem hogy hamar meg tudnánk törni.
- Ne aggódj, megoldom ez az én dolgom lesz, nektek pedig az hogy elviseljétek és ne bántsátok. Aki hozzáér én magam fogom szénné perzselni! Érthető voltam?
- Mint a nap!
- Remek! Akkor hogy ezt megbeszéltük nincsen semmi más ugye? Nincs? Rendben! Akkor megtekintem újra az új kis jövevényünket.
Mikor beléptem látom új pajtásunk némán merengett a fegyverállvány felé.
- Hogy hívnak? – azt hiszem kizökkentettem gondolatmenetéből, mert amint meghallja hangom összerezzen.
- Miért akarod tudni? Úgyis megölsz – szóval gyáva is vagy? Nem méltatsz tekinteteddel sem?
- Talán igen – nagyon nem érdekelnek semmittevő érvecskéi ellenem, és most egyáltalán nem vagyok oly hangulatban hogy vitatkozzak.
Ma jó napot zártunk, és én nem szeretnék még egyel több időt tölteni harci felszerelésemben. Azonnal leveszem magamról a páncélzatom, s érzem mintha a kis sunyi engem figyelne.
- Miért nem ölsz meg csak egyszerűen – morogja nekem. Jaj egyelek meg, hogy ilyen nagy a szád. Remélem másban is így tudsz produkálni…
- Tudod .. - fordulok feléje, s már csak az alapöltözetem marad rajtam, a fekete nadrág és fehér ing – Szíves örömest megtenném, de van egy aprócska kis gondunk amiben neked kellene segítened. - ülök le, miközben öntöttem magamnak egy kis bort. Legalább egy kis otthoni ízt is érzek ezen a titán verte helyen. Leülök vele szembe, lábaimat keresztbe teszem, és könyökölve nézek rá.
- Még hogy én segítsek – morog kicsi orra alatt, és ajkaiba harap, de olyan ügyetlen ez a butus druida hogy oly erővel harapott saját magába, hogy fájt neki, s felszisszent tőle.
- Igen te – eresztek egy halvány mosolyt feléje. Látom nem lesz vele könnyű dolgom, de ezért szeretem a kihívásokat. – A szükség törvényt bont, talán a te néped is tapasztalja, mennyire nehéz is egy új földrészt betörni. Erőforrásaink helyenként megcsappantak, így abból kell dolgoznunk amink éppen van. Most éppen a gyógyítás képességének szűkében állunk, és mivel nincs gyógyítónk, te segíthetnél nekünk. És mondjuk cserébe, talán megbízunk benned annyira hogy ne verjünk láncra minden adandó alkalommal és ne legyen fájdalmasan kegyetlen halálod.
- Szóval kihasználnál, és még ha nem is inkább a halált választanám, mi a biztosíték arra, hogy tartod a szavad? - szegi fel állaim.
Mihaszna vakarcs! Szépen próbálok vele tárgyalni, kommunikálni, és még ne mis bántani, habár szívesen most képen törölném és megízleltetném vele a földet, de míg csak szájalni tud addig nem nagyon fog izgatni a dolog. Max betömöm neki… de ne is kalandozzunk el oly annyira. Azonnal előtte termek, és megfogom a nyakánál hogy rám nézzem.
- Ha esküt teszünk, az kötelez, és én mindig tartom a szavam – sziszegem neki, pár centiméterről a kis pengefülűnek, ám nem sokáig moshatom a kis fejét, vagy szidhatom, mert valaki belép a sátorba.
- Anaria shola – morranok az ajtóban álló barátomra, mintha nem tudná ilyenkor nem igazán kívánok társaságot, viszont ami a figyelmemet eltereli az az enyhe vérszag, és a rajta látható sebek. Valaki nagyon elbánhatott vele.
- Üzenetet kapott uram – hajt fejet tisztelettudóan.
- Megsérültél?
- Semmiség – tesz egy lépést hátra, persze én meg a herceg vagyon nem?
- Maradj itt vele. Ha visszajöttem majd meggyógyít. – fordulok a foglyunkhoz- Te pedig, gondolkodj el azon amit mondtam – azzal ott hagyom őket.
Mikor kilépek már látom a futár vár engem. Nem egy szépségideál troll hölgy az, de nem is érdekel.
- Mi járatban erre? – kérdezem illedelmesen.
- Híreket hoztam, Vol’Jin-től. A trollok minden segítséget megadnak majd, és hamarosan egy Sámán fog érkezni hogy segítse az előkészületeket. Ha igaz a hír és olyan nagy erővel bír az új érc amit leírtál akkor előterjesztheti Thrall elé is, és akkor több támogatást is kaphatsz.
- Remek! Mikorra érkezik ide az a bizonyos Sámán?
- Nem tudni talán egy két hónap. Függ az időjárástól is, hiszen a tengeren most hatalmas vihar van, és a mágusok többsége a harcvonalon bizonyítja tudását. talán neked is ott kéne.
- Köszönöm, de megoldom én, és függetlenül… - hagyom abba a mondandóm miközben eszembe jut hogy nekem van egy engedetlen kis elf aki talán már rég kiszabadulhatott volna. – Függetlenül, itt is fontos vagyok. Inkább szállítsanak ki varázsfőzeteket, amivel addig ki lehet bírni valahogy gyógyító nélkül. Engedelmével, - hajolok meg. – sok a dolgom, ha megbocsát. Küzdj vagy büszkén halj meg.
- Az istenek óvjanak mágus. - köszön el tőlem.
Visszatérek sátramba, s látom társam a földön hever tehetetlenül , gondolkodni sincs időm mert már hárítanom kell támadását a kis vendégünknek. Könnyen kicsavarom kezéből a fegyvert, viszont nem számítok arra, hogy ő nemes egyszerűséggel bordáim közé üt amitől elengedem a kezét. Nem hagyom sokáig hogy a kis fájdalom amit okozott nekem, így megtántorítson s rávetem magam. A szék megadóan összeroskad a súlyúnk alatt, s mindketten a földön kötünk ki. A kis szemét gyógyított magán,és újra támadásba lendül. Mikor végre sikerül kezeit elkapnom és harcképtelenné tennem, akkor eszmélek rá hogy jóformán rajta ülök, és az arca csak pár centire van tőlem. Tehetetlenül tekergőzik, próbál kitörni szorításom alól, ám mindhiába… én vagyok az erősebb.
- Eressz – sípitja, de mikro közelebb hajolok hozzá, azonnal meg is fagy.
- Bármennyire is élvezem a helyzetet az engedetlenségnek ára van.
Szemeiben a félelem felizzik, és nem kell soká várnom az egyik emberem bejön.
- Hozz láncot, és nem ilyen silány szart megértetted?
- Igenis! – mondja és kimenne, de megállítom.
- Aztán kérlek vigyétek ki innen Theradaszt, és rakjátok a hordágyra, megnézem majd a sebeit.
Aztán gyorsan visszajön, és én akkor elengedem az ördögfiókát. Persze az rögtön szaladna is, csak mi ketten és persze a lánc lefogta. Ketten azonnal visszaláncoljuk, de én szigorúan ellenőrzöm hogy véglegesen nem tud belőle kiszabadulni. Máris sokkal jobb.
- Megöllek úgy is! – sziszegi akár egy mérges kígyó.
Ekkor akaratlanul is fel kell nevetnem. A szerencsétlenje, nem elég hogy szökni próbált megsebesítette a legjobb emberem, visszabeszélt és most próbál megfélemlíteni, hozzáteszem a legbénább módszerrel.
- Megölni? Te? – mondom még mindig nevetve. – Kérlek, legalább hagyd meg bennem azt az illúziót hogy te egy okos elf vagy, de ezek szerint az örök élet mellé nem jár tudás.
- A Szövetség nem hagyja annyiban! – folytatja tovább mintha meg sem halotta volna előbb mondandóm. – S ki fog szabadítani!
- Persze ahogyan rajtunk segített? Ahogyan népemmel bánt? Kételkedek benne hogy egy magadfajtához, aki hasonlít ránk kiszabadítanának. Maximum a kis fajtársaid Kim’Jael (kicsi patkány)! S most pedig, amiért ilyen engedetlen voltál, meg kell hogy büntesselek. Remélem megjegyzed egy örök életre!
Felveszem a tőrt a földről, majd egy lendülettel megfosztom felső testén lévő mocskos ruhájától. A ruha hangosan szakad el, és ő pedig teljesen kétségbeesett, már rimánkodna is, de a száját csukva tartja.
- Ne hidd azt hogy kegyes leszek… - duruzsolom és a pengével visszafordítom fejét magamhoz, hogy lássam, a félelmet arcán. – Megtanulod legalább hogy nekem ellenállni, és persze lázadni nem jó dolog.
Mondandóm befejeztével, egy se nem mély és se nem felületi sebet ejtek mellkasán. Ő felszisszen a fájdalomtól. Én gonoszan nevetem, majd előveszek egy bájitalt, amivel visszanyerem az erőm egy kicsike részét. Nem is kell olyan sok, hiszen nem akarom felgyújtani őt, csak megleckéztetni. Erőmmel a tőrt elkezdem felhevíteni, miközben látom a csodálkozást és a rémületet az arcán, hogy én mit fogok tenni vele. Mikro már a tőr izzott, a sebéhez emeltem amin rögtön elkezdett sisteregni, és ő felkiáltott a fájdalomtól.
- Tetszik? – kérdezem tőle, miután a sebét sikeresen beforrasztottam. – Ne aggódj ezt végtelen ideig tudom csinálni… csak érted. – mondom halkan fülébe és újra megvágom igaz most véletlenül lejjebbre sikerült.
Sorra ejtem rajta a sebeket és sorra forrasztom össze őket… szerencsétlen csak fájdalmában és nagy kínja közt vergődik sír, de szája nem nyílt rimánkodásra és bocsánatkérésre. A szerencsétlenje, milyen naiv hogy én hagyni fogom…de ahogy haladt az idő és az egyre több seb lett rajta úgy kezdte elveszíteni sajnos az eszméletét, amit én nem akartam.
Ekkor felállok és a táskámban kezdek el kutatni, majd egy jó rakatnyi kis bájitalt fogok meg és lerakom magam mellé. Ő észre veszi de nem szól semmit, vagy nem is akar szólni nem is érdekel… leszedem az életerő bájitalról a tetejét, és feléje nyújtom
- Nyisd ki a szád. – mondom neki parancsolóan, és közelebb viszem a szájához, de ő elfordítja vagy összehúzza ajkait. – Jól van, akkor megteszem másképp.
Ekkor több percig szenvedek vele, de végül sikerül a száját szétfeszítenem és beleöntenem az italt. Ő fuldokolva, de megissza.
- Minek adtad ezt nekem?! - kérdezte meg miután, sikeresen lenyelte.
- Miért? Nem egyértelmű? Így nem ájulhatsz el, mert begyógyulnak, és én tovább folytathatom, amit elkezdtem.
Még fél óráig csinálom ezt a műsort, amikor majdnem elájulna újra megitatok fele egy életerő bájitalt, és utána megint kezdem előröl az egészet, addig amíg felnyögött fájdalmában.
- Kérlek hagyd abba! – sír és könnyezik remek.
- Miért hagyjam abba mond ? – kérdezem meg tőle.
- Kérlek… - mondja zokogva.
- Nem hallom elég tisztán, kérlek mond hangosabban… - emelem fel a fejét.
- Kérlek, megteszek mindent. – ekkor erősebben megfogom és közelebb hajolok hozzá és a fülébe suttogom.
- Ha még egyszer ilyet teszel csontodig fogom égetni a húst, és addig rimánkodhatsz az istennődhöz, ameddig az sajnálkozva be nem fogad. –eresztem el, és elmegyek tőle.
Mivel nem volt székem, és még nem pótolhattuk a hiányt, az asztalba vágom a tőrt, és én pedig lehuppanok az ágyra. Be kell vallani élveztem ezt a kis kínzást, viszont bele is fáradtam… és ahogy nézem ő már el is aludt.
|
