Vegyes érzésekkel a fejemben, gyomrimban és szívemben vágtam bele ebbe a nem túl felnõttes tervbe. Az egész néhány évvel ezelõtt kezdõdött. Igen, néhány éve már igencsak megszállottan viselkedem, amit testvérem sokszor vágott a fejemhez. Az igazat megvallva, pontosan egy igazi ember érzései kavarognak bennem, aki csak akkor jön rá, hogy milyen fontos egy mellette álló személy, mikor elveszíti. Hogy is vehettem volna észre, hisz mindig a nyakamba lihegett, ha kell ha nem, de azon a napsütötte délutánon, minden megváltozott. Azon a tetves napon, amit azóta is a vég kezdetének hívok, megsérült. Egy pillanat alatt rombolták le minden addigi felfogásom, gondolkodásom. Rádöbbentem, hogy bizony elveszíthetem õt. Az élet egy nagy kibaszás, bábok vagyunk egy nagyobb hatalom kezében, aki igazán jól szórakozik szenvedéseinken, csakhogy én nem vagyok hajlandó a mocskos szabályai szerint játszani. Felrúgom a szabályokat és nem csak a saját sorsom veszem kezembe, de az övét is. Hozzám tartozik, már gyerekkorom óta és nemcsak az életem része, de valamilyen szinten a tulajdonom is. Furcsa, hogy így vélekedek róla, de ez így van. Nem fogom hagyni, hogy bárki elvegye tõlem, ami engem illet. És, hogy most mint csinálok? A legnagyobb baromságot, amit ember csak el tud követni. Odáig sûlyedtem , hogy követem õt, szemmel tartom minden lépését ennek a férfinak, aki még az apám is lehetne, de nem az, ezért ez a gondolat nem is foglalkoztat. Alapjáraton igazán tisztelem, talán az egyetlen személy a földön aki ilyesmit kaphat tõlem, de mikor pár hónappal ezelõtt, egész egyszerûen megszakított minden kapcsolatot a családdal, de leginkább velem, eldurrant az agyam. Magamon kívül tomboltam, mégis, hogy képzelhette, hogy csak így elhagy. Egy tulajdonnak ehhez nincs joga. Megszerzem magamnak és többé nem engedem, nem létezik olyan opció, hogy másé legyen, az kizárt, mert akkor megölöm.  Elmebajos lennék? Lehet. Diliházba való? Talán, de amit egyszer a fejembe veszek, attól hatlovas fogattal sem lehet eltántorítani.

A Francia Riviéra tényleg csodás hely, látványos és magával ragadó, vagyis az lenne, ha nem a parton kuporognék egy kibaszott meleg öltözõfülkében, szigorú megfigyelés alatt tartva, kiszemeltemet.  Persze nem napfürdõzik, az nem az õ stílusa. Inkább szörfözéssel üti agyon az idõt. Persze a szörfözés az megy neki, de rám vigyázni és mellettem lenni, az már büdös, kikészíti azt a kényes tüdejét. Mérgelõdöm magamban, miközben kezdek szédülni az izzasztó hõségben. A faszomat már, ezt komolyan ki élvezi? Kitörlöm szemembõl az izzadságcseppeket és megpróbálok a feladatra koncentrálni. E közbe Phil kivonszolja habtestét a tengerbõl és szörfdeszkájával a hóna alatt rázza meg csodás fekete loboncát. Istenek az égben, miért teremtettétek ilyen tökéletesre? Persze, hogy szemet nem hagy szárazon, az enyémet pláne nem, amibe szisztematikusan folyik az izzadság, elhomályosítva látásom, de most nem ez köt le, hanem az a nagypicsájú ribi, aki kacéran libben oda hozzá és bájait mutogatva próbálja felcsípni az én drágámat.
- Takarod onnan rühes szuka! – morranok fel és, ha most lenne nálam fegyver itt helyben lyuggatnám ki nem csak az üres koponyáját, de azokat a szilikonos csöcseit is. Vajon mindig ilyen kapós volt a nõk közében és én nem vettem észre? Most mindenesetre úgy tapadnak rá, mint legyek a döghúsra, de ez az én döghúsom, vagyis testõröm.
- Ez az drágám, zavard csak el azt a szutyok ribancot… - suttogom magam elé. A másik öltözõben, ami közvetlenül mellettem van valószínûleg hülyének néznek, de bekaphatják. Ügyet sem vetek a rosszalló megjegyzésekre és tovább konstatálom magamnak az eseményeket.
- Ne ne neeeee mit mûvelsz?!  Azt mondtam küld el, és nem, hogy felszedd!!– rikkantom el magam, mivel úgy veszem ki a mozdulatokból, hogy valami randit beszélnek meg éppen. Dühöm egyre fokozódik, szívem szerint odacsörtetnék és kitépném a szívét annak a szukának. Ahogy megkaparintom az én drágám ráírom a hátára, hogy a tulajdonom és el a kezekkel. Beteges gondolatok cikáznak abban az édes pici buksimban, miközben dühöngve pakolom el a távcsövet és készülõdöm, hogy tovább kövessem Philt. Magam, sem tudom igazán, hogy miért követem és miért nem megyek oda hozzá, egész egyszerûen közölni vele a tényeket, de valahogy úgy érzem, elutasítana, igen határozottan, ezért inkább megpróbálom becserkészni, mint egy vadat. Kivárom a tökéletes pillanatot, hogy lecsapjak rá és amit azt már említettem, ha mégsem jön össze, megölöm. Szó mi szó, magam is meglepõdöm ezeken a gondolatokon és ez esetben a kivitelezés sem lenne túl egyszerû, de minden bizonnyal kivitelezném valahogy, hisz a génjeimben van  a gyilkos hajlam, még, ha testileg nem is vagyok elég hozzá a lelkem egy vad, szenvedélyes maffiózóé, akinek képtelenség nemet mondani. Talán ebben hasonlítok leginkább a bátyámra. Külsõre senki sem mondaná meg, hogy közünk van egymáshoz, de amint kinyitom a szám, már mindenki elõtt világossá válik. Ez igazi Baschett. Ahogy külön válik a nõtõl és lassan eltûnik a szálló felé, kikászálódom rejtekembõl, vagyis nemes egyszerûséggel kiesem az ajtón, mivel lábaim teljesen elmacskásodtak és nem érzem õket. Azonnal rám szegezõdik néhány tekintet, ahogy a homokot köpködve, szitkozódva próbálok felállni. Mikor sikerül erõt erõltetve végtagjaimba sántikálok én is vissza a szállóba, hogy rendbe tegyem magam és tovább folytathassam ezt az eszement tervet. A zuhany alatt még mindig szitkozódom, de már sokkal inkább a nõ miatt, hogy nem figyeltem meg, melyik szobába ment. Le kell kapcsolnom róla és, most elég nagy gondban vagyok, hogy pontosan hogyan is tegyem. Folyton keresztbehúzza valami számításaim, ami arra sarkal, hogy gyorsan cselekedjem, pedig még mindig nem tudom pontosan, hogyan is közöljem vele, hogy egy állat vagyok, követem õt és minden áron vele akarok lenni. Talán nem is kell ehhez, komoly kidolgozott terve. Alapos zuhany után felöltözöm és már csöng is a telefonom, hogy a pasas aki után érdeklõdtem a szálló éttermében ül, ebédre készen és egy fiatal roppant csinos hölgy a társasága. Erre ismét elönti a szar az agyam, levágom a készüléket és már rongyolok is lefelé, hogy megakadályozzam a katasztrófát. Mondjuk nincsenek illúzióim, biztos vagyok benne, hogy feküdt már össze másokkal, de amirõl nem tudok, az nem fáj és már így is ki tudnám belezni azt a nõszemélyt, viszont, ha összefeküdne vele, már biztos gyilkossá válnék. Lent az étteremben nagy a nyüzsgés, de a megbízottam, akinek nem kis összeget fizettem, hogy segítsen, lefoglalt egy asztalt, közvetlenül az övék mellet, pont olyan helyen, ahol egy bazi nagy növény, választja el a két bokszot, hogy még véletlenül se vegyenek észre, de én jól halljam minden egyes szavukat. Vállon veregetem a pasast és beslisszolok a foglalt helyre, majd az étlapot magamhoz ragadva hallgatózom.  A szövegtõl lassan hupi lilát hányok, de persze ez csak a nõre vonatkozik. Az én marcona legényem, szokásához híven leginkább a tõmondatokra hagyatkozik és közben próbál udvarias lenni. Én viszont kihallom hangjából az unalmat és érdektelenséget, ami némileg megnyugtat, de ugyanakkor fel is bosszant, hogy a csaj nem veszi észre magát. Mi a fenének kell udvariaskodnia, mikor unja mint a növekvõ fû látványát.
A nõszemély egyfolytában csacsog, már azt is közölte mikor jött neki meg elõször, de most komolyan ezzel akarja lenyûgözni az én tökéletes pasim? Szent ég, hogy is hívtam? Mondjuk mindegy, mivel ez magamnak szólt és mert nemsoká az enyém lesz. Jaj akkor annak aki csak szemet vet rá.
- Elnézést egy pillanatra. – vág közbe szavába, épp idõben mielõtt a csaj megfullad, hisz egy szuszra akar elmondani neki mindent.
- Ne feledje szavát, de ki kell mennem a mosdóba… - áll fel és szépen elsétál. Jobbra balra pillantgatok, mivel most adódott egy remek lehetõség, hogy szétkurjam ezt a szaros kis légyottot. Leteszem az étlapot és kioldalazva a bokszból ülök át a nõvel szemben.
- Ne haragudj, de mit csinálsz? – kérdezi felvont szemöldökkel.
- Nincs sok idõm, az az õrült mindjárt visszajön… Csak jó tanácsot szeretnék adni, vagy megfogadod, vagy nem, de hidd el, a legjobb szándék vezérel. Az a férfi akivel jöttél, egy igazi elmebeteg, egy szociopata. – suttogom, de csaj megrémül és mivel elég meggyõzõen hazudok, el is hiszi amit mondok. Mondjuk erre rásegít egy nagy lapáttal, hogy ostoba, mint egy porcelántyúk.
- Szent ég az a tömeggyilkos? – riad meg és mellkasára rakja a fejét.
- Mi??? – kérdezek vissza, hisz ez azért meglep. Gondoltam, hogy hülye, de azt nem, hogy ennyire. Mondjuk tág fogalomban értelmezve, egy szociopata is képes gyilkolni, sõt, de azért nem a tömeggyilkosokat nevezik így. Valójában én csak annyit akartam kihozni belõle, hogy érzelmeitõl mentes alak aki csak kihasználja a nõket és eldobja mint egy zsepit és ha felbosszantják igazi vadállattá válik. Viszont így talán még jobb is, csillannak meg szemeim és inkább folytatom.
- Nem dehogy, az a pszichopata. A szociopata annál is rosszabb, módszeresen cserkészi be áldozatát, elcsábítja mosolyával, de közben alig szól egy szót is és mindig van valami fétise. Ennek az alaknak tudod mi? – hajolok közel hozzá.
- Nem mi? – kérdez vissza türelmetlenül, de hagyok némi hatásszünetet. Elég nagy marha, hogy el is higgye, amit mondok neki.
- A mû dolgok… - hangom sejtelmesen beteges, hogy még inkább átadjam az érzést.
- Van rajtad bármi ami mû? – a nõ elgondolkodik, majd mintha egy villany gyúlna a fejében, vagy inkább petróleumlámpa, ami éppen csak pislákol, leesik neki mire gondolok.
- A mellem… - riad meg, és megfogja kebleit. Hû ez brutálisan idióta. Fut át agyamon sebesvonatként a röpke gondolat.
- Az nagy baj, ezekre gerjed és kivágja õket a helyérõl, aztán otthagyja szerencsétlen áldozatát… Szörnyû egy alak…
- Hívni kellene a rendõrséget… - olyan képet vág ehhez a kijelentéshez, hogy mindjárt elröhögöm magam és már látom is lelki szemeimmel, ahogy szegény drágám magyarázkodik a zsaruknak, hogy õ nem elmebajos. Fel is csillannak szemeim egy pillanatra, de mivel benne van a pakliban, hogy tényleg létezik ilyen elmebeteg és nem célom börtönbe juttatni, ezt el is hessegetem.
- Nem, dehogy, azzal mindent elrontana én rendõr vagyok… Azért tartom megfigyelés alatt, hogy minél több bizonyítékot gyûjthessek róla… - magyarázom tovább.
- Ez komoly? Nem csak szórakozni akarsz velem? – kérdez rá, mire felsóhajtok és a beépített emberemnek intek, aki oda is siet hozzánk.
- Megfigyelés alatt tartom azt az alakot akivel a hölgy érkezett? – a pincér heves en bólogat, mire a nõnek már nincs egy csepp kételye sem.
- És most mit tegyek?
- Ez igen egyszerû, álljon fel és vágja úgy pofon, hogy örökre megemlegesse… Ez majd lelohasztja a kedvét, higgyen nekem már követem egy ideje, le fog szállni önrõl. De most el kell tûnnöm, mielõtt visszajön… Sok sikert… - lépek ki a bokszból és húzódom vissza a helyemre. Phil  alig fél perc múlva vissza is ér és csak remélhetem, hogy az a hibbant liba, azt teszi amit mondok. Nem is kell sokat várnom és felpattanva akkora pofont ad neki, hogy tuti hetekig lesz vörös, mind a keze, mind pedig Phil pofija.
- Perverz disznó, soha többé ne jöjjön a közelembe… - teszi még hozzá és elviharzik.  Ennyi még belefér és biztosra akarok menni. A képe viszont nevetésre késztet, ahogy értetlenül néz a nõ után, majd le a sliccére, mintha azt ellenõrizné, hogy rendesen elrakta e a farkát. Vállrándítással konstatálja, hogy igen és visszaül az asztalhoz. A higgadt önuralma az amit mindig tiszteltem én magam mindenre pattanok, ezzel ellenszemben õ, csak akkor, ha a helyzet ténylegesen megkívánja. Ez számomra maga a csoda és hát hozzám kell is a türelmébõl bõven. Szépen megebédelek az én drágaságom háta mögött, majd utána azonnal távozom, de a porta elõtt megtorpanok, mivel Phil az egyik recepcióssal beszélget, akirõl tudom, hogy amolyan striciként mûködik ezen a helyen. Már az elsõ nap rám akart sózni egy prostit, így kénytelen kelletlen újra hallgatózásra kényszerülök és bár meggyõzõdésem, hogy úgysem fogadna el egy ribancot, azért jobb biztosra menni.
- Fõnök, van egy jó ajánlatom számodra…
- Na nem mond. és mégis miféle?
- Láttam, hogy nem jött össze a bige, de ha akarod olyan csajt szállítok neked, amilyenre vágysz…
- Honnan veszed, hogy szükségem van ilyesmire?
- Ugyan, egy finom falatot ki utasítana vissza? Legalább levezeti a fölös energiákat…  
- Hmmm, elgondolkodtató az ajánlat, de nem vágyom csajra… - jelent ki határozottan és persze azt hiszem, hogy ennyiben is marad és a tag feladja, de tovább próbálkozik.
- Hát akad néhány igen helyes fiú is a csomagban, kizárólag VIP-s tagoknak… - kuncogja sokat sejtetõen, mire Phil felkapja fejét. Alig észrevehetõ érdeklõdése nagyon meglep, de valahogy meg is nyugtat, mivel így már tudom, hogy nem kifejezetten nõi oldalon játszik.
- Hát jó, legyen…  Valami helyes kis szõkét, törékeny testalkattal, nagy szemekkel, az jöhet, de jaj neked, ha átversz… Itt a kulcsom a szobához, van még egy kis dolgom, egy óra múlva jövök vissza… - dobja oda kulcsit könnyedén.
- Igen is fõnök…  Mindent a vendégnek… - kuncogva kapja a választ az én állam meg a padlót veri. Ezt el sem hiszem, hogy csak így belement, ráadásul most megint munkát adott ezzel a manõverével. Hatalmas ledöbbenéssel fogadom a tényt, hogy bizony, elfogadja ajánlatát és még azt is megengedi, hogy a szobája kulcsait odaadja annak a prostinak. Ami fura, hogy fiút rendel, de min is lepõdöm meg. Mindegy, de most megint agyalhatok, hogy mi tévõ legyek. Lecsusszanok a fal mentén és összeszedve gondolataim, mély töprengésbe kezdek. Kezem, állam alá rakom és így nézek, sunyin akár egy kis róka, vagy inkább nyuszi a fûben, majd hirtelen megvilágosodom. A tervem bár elég merész és sok buktatót tartalmaz mégsem biztos, hogy lehetetlen. Gonoszkás vigyorral dörgölöm össze tenyerem és feltápászkodva settenkedek a recepcióra.
- Adam ugye? – nézek a pasasra kacéran, mire segítõkészen és valamiben reménykedve sétál oda hozzám.
- Igen, miben segíthetek? Meggondolta magát a szórakozással kapcsolatban? – támaszkodik a pultra velem szemben, sunyi és perverz vigyora undorral tölt el, de képes vagyok kedves lenni valakivel akit legszívesebben felrugdalnék, szóval nincs ezzel gond. Kacér sokat sejtetõ mosolyt ejtek meg felé és édes tincseimmel játszadozva nézek tekintetébe.
- Hát az biztos, hogy megtehetnél nekem valamit…  - simítok mellkasára és zakójánál fogva finoman húzom közel magamhoz.

 Nem kellett sokáig gyõzködnöm azt a barmot, hogy Philnek bizony megfelelek én társaságnak és némi pénzért cserébe már nálam is volna a szoba kulcsa. A lifthez libbenve meg sem állok a szobáig és kinyitva az ajtót, óvatosan osonok be, mintha érdekelne, hogy valaki meglát. Alaposan kifundáltam a dolgokat és gyorsan ledobálva ruháim, egy szál alsóban sötétítem el a szobát, hogy éppen csak annyi fény jöjjön be, amiben még eltalál az ágyig. Ezek után az ágyra mászom és feltelepedve rá, várom az én hercegem. Szívem hevesen ver, és valószínûleg a pulzusszámom is jóval több, mint amit még egészségesnek lehet nevezni. Rettegek a visszautasítástól, még akkor is, ha úgy terveztem nincs ilyen opció. Az idõ múlásával viszont kezdek elbizonytalanodni, pánikszerûen tör rám az a frusztráló érzés, hogy baromságot csinálok. Még menekülési ösztöneim is bekapcsolnak, de erõs kis nyuszkó révén kitartóan lenyelem aggályaim és tovább várok. Nem sokra rá, ki is nyílik az ajtó és besétál rajta Phil.
- Miért van ilyen sötét? – érdeklõdik unott hangon. Nem is tudom, annyira nem lelkesíti a kurva gondolata, de akkor minek rendelte?
- Így izgalmasabb… - suttogom, eltorzítva hangom, amitõl igen érdekfeszítõen furán beszélek, mintha egy vámpír szólna a túlvilágról, vagy egy elfuserált démon. Magam is meglepõdöm, hogy ilyen hangot préseltem ki a torkomon, de hát csak utólag jutott eszembe, hogy ismeri a hangom, gyakorolni meg nem volt idõm.
- Nem is tudom, ez nem izgalmas, csak idétlen és látni akarom azt az árut amiért fizetek… A hangod pedig nem nevezném szexinek… Ez véletlen? – beszél tovább és a kapcsolóhoz indul. Fene nincs benne a sötét játékba, de valahogy el kell érnem, hogy ne kapcsolja föl azt a tetves lámpát.
- Sexi vagyok, nézz csak meg, a sziruetem mindent elárul… - emelkedem térdre és sexi vonaglásba kezdek. A beszûrõdõ fényben valóban látszik karcsú alakom, és némileg halovány fehér bõröm is. Így már sexi látványban tudom részesíteni, marcona testõrömet. Alaposan végig mér és oldalra biccenti fejét, majd ledobja felsõ ruházatát. Csodás testének kõrvonalaitól nagyot nyelek. Már olyan rég voltam ilyen közel hozzá.
- Hát jó, belemegyek a játékodba, de ha egy mód van inkább ne beszélj… és ha sex után kiderül, hogy egy bányarém vagy, a stricidnek annyi és ma éjjel bizony a halakkal fog alukálni… - indul meg felém ezzel a fenyegetéssel, ami elég erõteljesen hagy hidegen. Majd pont a portás miatt aggódom, ráadásul én eszméletlen jól nézek ki, szóval panasz sem lehet. Nem is válaszolok, csak bólintok egyet, hogy felfogtam amit mond, majd ahogy az ágyhoz és végigsimítok csodás testén. Annyira fantasztikus érzés hozzá érni, mintha most kaptam volna meg életem legcsodásabb ajándékát, de persze azért félelem és némi harag is van bennem. Félelem, mivel még sosem voltam senkivel és bár nem tûnik túl bonyesz tevékenységnek nem akarok csalódást okozni. Másrészrõl viszont mérgelõdöm, mivel nem köszöntött fel múlt héten, mikor a szülinapom volt és ez azóta is fájó pontom. Fura, hogy most ilyesmire gondolok, de ez nekem nagyon is fontos, nem is tudom, az valamit jelentetett volna, hogy mondjuk nem felejtett el és fontos vagyok számára, de így marad a bizonytalanság és kétely. Mégis, most nem erre kell koncentrálnom, lassan kigombolom naciját és nyakát csókolgatva simítok hatalmas tagjára. Ezen ismételten ledöbbenek, mivel eszembe sem ötlött, hogy mekkora szerszámmal rendelkezik. Õ sem tétlenkedik és karcsú testemre simítva, cirógatni kezd.  Érintése finom és meleg, annyira jól esik, hogy nem bírom visszafogni hangom és egy halk sóhajjal konstatálom tettét.
- Finom az illatod… Emlékeztet valakire… - suttogja fülembe. Testem megborzong, mély, mégis lágyan simogató hangjától.
- Igazán, kire? – suttogom, azon a veszett hülye hangomon, mire rám mordul.
- Azt mondtam ne pofázz… Agyonvágod a hangulatom…  - nem szólok rá semmit, pedig most fejbe tudnám csapni, amiért ilyen hangot üt meg velem, nem vagyok hozzászokva, pláne nem tõle és vacakul esik, még akkor is, ha tudom, hogy nem is sejti kivel beszél. Csak tovább csókolgatom és ahogy hajamba túrva megszívja érzékeny bõröm, teljesen karjaiba simulok, hogy kiélvezzem minden egyes pillanatát.
- Egy fiatal fiúra, aki nagyon fontos számomra… De most ne beszélgessünk… - dönt azzal a lendülettel hanyatt. Ismételten csöndben maradok, de nagyon nehezemre esik, mivel féltékenység lesz úrrá testemen és pici szívemen. Egy fiú, aki fontos számára? A féltékenység miatt eszembe sem jut, hogy talán rólam beszél, hisz ha annyira fontos vagyok neki, akkor miért hagyott magamra. Testünk összesimul és szépen lassan lekerülnek rólunk a zavaró ruhadarabok, majd fenekemre simít és feltolja lábaim. Már épp rávisítanék, hogy hová ilyen sietõsen és én nem egy ribanc vagyok, akit csak így megbaszhat, mikor leesik, hogy valójában, most egy ribanc vagyok. Ettõl némileg elpirulok és hagyom, hogy azt tegye, amit szeretne, de az érzés, ami hirtelen testembe hasít, kihozza belõlem, igazi énem.  A pokoli és feszítõ fájdalomhoz hasonlót sem éreztem még soha, ahogy egy mozdulattal tövig hatol bennem, de valahol neki is fájdalmat okozok, nem éppen bejáratott testnyílásommal.
- AUUU… bassza meg, ez rohadtul fáj… - ordítom el magam és még egy könnycseppet is elmorzsolok. Riadtan és igencsak meglepve húzódik ki belõlem, majd felkapcsolva az éjjelit meredt tekintettel veszi tudomásul, hogy én vagyok az.
- Mégis, hogy lehetsz ekkora vadállat?! – ütök a karjára, de nem szól semmit, csak felül az ágyon és engem figyel. Talán gondolataim próbálja kitalálni, vagy a szavakat keresi, amivel most jól leteremthet, de persze az is lehet, hogy abbahagyjam szidalmaim, hogy szóhoz jusson., mivel dõl belõlem, akár az áradat. Végül elhallgatok és leesik, hogy most jól elcsesztem mindent. Az alaposan kidolgozott tervem, már nem is tûnik annyira alaposnak, vagy kidolgozottnak. Nagy szemekkel pislogok rá és várom reakcióját.
- Alessandro, te mit keresel itt alattam? – kérdezi végül higgadt hangon és veszett nagy önuralommal. Erre most mégis mit mondhatnék? Nagyon elgondolkodom és lassan felölök az ágyon, hogy szemtõl szembe kerülhessek vele. Nem is tudom, mit mondhatnék, de a gondolataim oda vissza cikáznak fejemben és arra ösztökélnek, hogy kiadjak magamból mindent ami immár folytogatóan halmozódott föl bennem.
- Hát én… én… miattad vagyok itt, mert elhagytál, szó nélkül leléptél, még csak azt sem mondtad nyald meg a talpam… Annira hiányoztál, teljesen összetörtem nélküled, hát tényleg ennyire gyûlölsz? Nem volt elég, hogy már nem te vigyázol rám, most már teljesen a hátad mögött akarsz hagyni? Én ezt nem hagyom, nem teheted meg velem, hozzám tartozol, mindig hozzám, fogsz és leszarom, hogy milyen kis ribancot kedvelsz, te az enyém vagy, ezt jól vésd az eszedbe… - lököm meg mérgesen, de nem hagyom abba, igyekszem mindent elmondani, ami ebben a helyzetben az eszembe jut, anélkül, hogy le tudna állítani. Mondjuk nem valószínû, hogy le akarna, vagy le tudna.
- Itt caflatok utánad, mint egy barom, követlek és leépítek rólad minden zavaró tényezõt, még ribancot is hajlandó vagyok játszani, csak hogy ne mással feküdj össze és te csak azt tudod kérdezni, hogy mit keresek alattad? Szerinted mit? Annyi éven keresztül voltál mellettem és csak egyszer hibáztam, csak egyszer. Tudom, hogy majdnem belehaltál és azt is, hogy ez az én hibám, hisz engem védtél, de akkora a bûnöm, hogy el kell veszítselek?... – könnyeim utat törnek, amitõl némileg lehiggadok, majd közel mászom hozzá és megsimogatva arcát, némileg váltok a kétségbeesett stílusomon.
- Azért jöttem, mert te az enyém vagy, megszerezlek magamnak és többé nem eresztelek el, és ha megpróbálsz elszökni, vagy ostoba gyerekként gondolni rám, akkor levadászlak… Kitépem a szíved a helyérõl, mert nem lehetsz másé, az kizárt, akkor inkább senkié sem leszel… és ha az járna a fejedben, hogy majd te ölsz meg engem, hát jól gondold át, kinek az öccse vagyok.  Amit, én nem tudtam megvalósítani, azt majd a testvérem bepótolja. – fenyegetem meg igen durván, na igen ez tipikusan a családom védjegye, amit nem tudunk jószerivel megkapni, azt elvesszük erõszakkal.
- Képes lennél meghalni, csak hogy ne legyek mással? – kérdez vissza, mintha egy délutáni teapartin ücsörögne és az idõjárásról beszélgetnénk.
- Minden további nélkül.. – suttogom és halálosan komolyan is gondolom. Felsóhajt és lassan lekászálódik az ágyról. Vagy nem hisz nekem, vagy még mindig, csak gyerekes fellángolásnak tartja viselkedésem. Az éjjelirõl elemel egy doboz cigit és egy szállal jutalmazva magát sétál távolabb tõlem. Minden mozdulatát nyomon követem és szúrós, méregetõs pillantásokat vetek rá, ahogy lassan mély slukkal szívja magába a mérget. Nem tudom szó nélkül hagyni.
- A tüdõdnek nem tesz jót a bagó nem?
- Nem mindegy, ha úgy is megölsz? – néz rám sandán. Választ persze nem ad a feltett kérdéseimre, szinte figyelmen kívül hagy. Szájából féloldalasan lóg ki a cigi és megvakarja tarkóját. Szívem szerint visszafelé tolnám a szájába, hogy kicsit élénkebb legyen, nem szórakozni jöttem ide, õ meg teljesen unott képpel veszi tudomásul, amit mondtam.
- A bátyád tudja, hogy itt vagy? Már csak a testõrök hiánya miatt… - Na jó a bátyám természetesen nem tud róla. Santino most otthon abban a tudatban van, hogy New Yorkban vagyok egy üzleti tárgyaláson. A testõrömet lefizettem, hogy kussoljon és akkor nem lesz gond, éppen ezért nem is mondhatom meg az igazat.
- Persze, hogy tud róla… Változnak az idõk, már jobban bízik bennem… úgy tudja, hogy nyaralok… - jelentem ki határozottan, mire elmosolyodik.
- Akkor, ha felhívom és megkérdezem, mi van veled, azt fogja mondani, hogy nyaralsz? – nyúl bele zsebébe és elõhalássza telefonját. Megint elönt a pulykaméreg.  Egyfelõl, mert a bátyámmal úgy tûnik nem szakította meg a kapcsolatot, másfelõl, mert feltételezi, hogy hazudok. Na jó, tényleg hazudok, de sértõ, hogy feltételezi. Hirtelen pattanok fel az ágyról, vagyis pattannék, de a fenekembe és az alhasi tájékomba éles fájdalom nyilall, az iménti durva megközelítés miatt.
- Ne hívd… INKÁBB VÁLASZOLJ, A KÉR… - harapom el a mondat végét, egy fájdalmas nyögéssel. Kezemmel pedig sikeresen nyúlok az ágy mellé, és zuhanórepülésbe kezdek a padló irányába. Már látom lelki szemeimmel, ahogy becsapódom, mint egy boeing 737-es, felszakítva szépséges pofikámmal a parkettát. Lábaim a levegõbe emelkednek és egyre közelebb kerül a padló. Nem látom Philt, sem az arcát, sem a mozdulatait, csak a hangját hallom, ami pont úgy süvölt át fülemen, mint azon a délutánon, mikor testével védett meg. Kétségbeesett, mégis határozott.
- Alessandro!! – erõs karját megérezve, lehunyom szemem. Érzem biztonságban vagyok, az õ közelében mindig. Ez nem konkrét biztonság, amolyan lelki béke, amit csak vele érzek. Ahogy elkap és visszahúz az ágyra, ölelésébe bújok, de mire észbe kapnék, visszakapom a semleges hangnemet, a bicskanyitogató stílussal.
- Meg akarsz ölni, pedig a lábadon sem tudsz megállni… Nagy érzelmekrõl beszélsz, meg, hogy felnõtt vagy, de hazudsz a testvérednek… Mikor elõször találkoztunk, még a nevemet is alig tudtad kimondani… Hogy várhatod el, hogy másként lássalak.. Az pici poronty örökre az elmémbe vésõdött. Plüssmackót hoztál és közölted, hogy most teadélutánt fogunk játszani… - néz tekintetembe, mire elgondolkodom, összeráncolom szemöldököm.
- Hát a plüssmackó már nem jön be…  sokat változtam… A nevedet is elég szépen ki tudom mondani… Philip Jeffrey Abate. – suttogom, de oly áthatóan, sexin és kívánatosan, hogy ott szem ne maradjon szárazon. Lassan arcára simítok és kisöpröm tincseit szemébõl, hogy egy édes, mégis lágyan szenvedélyes csókra csábítsam, vonzó telt ajkaimmal.
- Nem vagyok már gyerek… kérlek ne is kezelj úgy… - suttogom ajkaira.