Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Láz
Korhatár: -
Műfaj: Szerelem
Kategória: Nem anime
Feltöltő: Lorian
Feltöltve: 2011. 01. 11. 13:26:36
Megtekintve: 867 db
Kritikák: 0 db
Láz
 
 
Csak fekszem itt, az éj megint rámszakadt, s én nem találom az álmot. Tompa fájdalom ül a mellkasomon, egyedül maradtam magammal és a gondolataimmal. Éles fény világít a szemembe, a magány szorítja el a torkomat.
Emlékek törnek fel... képek villannak, hangfoszlányok… egy érintés emléke… Csak egy-egy pillanat. Újra és újra, mert hiába küszködök, nem tudom elfelejteni.
Csak még néhány ilyen pillanatot… Olyat, ami bennem marad, feldob, energiával tölt fel, felébreszt álmomból az éjjel, lerombolja a korlátokat, a magasba emel, s szétválaszt az eszméletemtől… Még néhány ilyen mosolyt, ilyen tekintetet.
Az örökkévalóság nem jut el hozzánk a ránk telepedő ködfelhőn át, ami a miénk, csak… egy szemvillanásnyi szikrázó szenvedély: lángra kap, majd kialszik – a melegség elmarad.
„Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, hogy mennyire szeretlek, és hogy soha nem felejtelek el.”
Nem vagy az enyém, ahogy az élet sem. Fognám a kezed, de elsodor az ár, végigsimítanám ismerős vonásaidat, de messzebb vagy mint az ég. Mindent meg akarok adni neked és mindent meg akarok kapni tőled – de képtelen vagyok adni és elfogadni, visszaránt a félelem. Képtelenek vagyunk megszabadulni a félelmeinktől, és felfedni magunkat.
Így csak a szenvedély dühöng bennünk, az ajkad nyomán kigyullad a bőröm, végigperzsel az érintésed, felizzik körülöttünk a levegő – „kegyetlenül gyengéd gyilkos a vágy”. Fájdalmat okoz minden finom rezdülés, halk suttogás, mert tudom, hogy elmész, és talán soha nem látlak már így, ennyire közel, soha nem nézel már rám így… Idegenek leszünk egymásnak újra.
Füledbe súgnám, hogy maradj, de csak nézlek… hiába keresem a kulcsot. Kevés vagyok, hogy megfejtsem a titkot.
Megálmodtalak, hozzád simultam és veled ébredtem, bennem éltél, s már rég magam mögött hagytam a korlátokat – észre kellett volna vennem, de elmerültem tekintetedben, hangodban. Behunyt szemmel hallgattam szívverésedet…
De felébredek, érted nyúlnék és csak a levegőt markolja a kezem.
Nem tudom a varázsszót. Képtelenek vagyunk meglátni egymást.
Borotvaélen táncolunk, hisz mindketten szeretjük a veszélyt, de én megcsúsztam és a penge a lelkembe hasított.
Hát felállok újra, leporolom a ruhámat, és elindulnék, mint már annyiszor, de nincs erő a lábaimban… Lehajtom a fejem és megadom magam.
Vesztettem.





© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).