|
Fanfiction megtekintése
Hajlandó vagyok feláldozni az életem, akár a lelkemet is!~ Attack on titan ff.~ |
Korhatár: 16+
Műfaj: Fantasy
Kategória: Egyéb anime
Feltöltő: Shiromina
|
Feltöltve: 2017. 12. 15. 13:15:32
Módosítva: 2017. 12. 15. 16:27:05 Módosította: Shiromina Megtekintve: 87 db
Kritikák: 0 db
|
|
Azon a napon az emberiség emlékeztető kapott, a tőlük való félelmüket illetően.
A hatalmas fal darabjai csak úgy szállnak a levegőben, mint a tollpihe, majd egy precíz mozdulattal tízezrek életét kiiktatva ér földet a hatalmas szikladarab. Nincs mese, a kolosszális titán áttörte a falat. Játszi könnyedséggel döntötte romba mind azt, amiről azt hittük örök. Amiről azt hittük megvédheti életünket. Most pedig az egykor többé kevésbé boldog várost, a boldog kacagásokat felváltotta a halálsikolyok minden irányból érkező hatalmas áradata. Felnőttek, gyerekek egyaránt esnek össze véresen, piszkosan. A szerencsétlenebbek pedig.. ott végzik az üresfejű hatalmas mocskos szörnyetegek gyomrában. A titánok markában egy kislány könyörög az életéért, megesküszik hogy többé nem fog napnyugta után hazamenni, soha többet nem lesz piszkos a ruhája, nem szakítja el a ruháját, csak engedje elmenni, könyörüljön rajta.
Én pedig, fejvesztve rohanok el a büdös pofájú titánok közeléből. De mindhiába, mind meghalunk. Hosszú fekete hajamat befedi a mocsok és a vér. Lila szemeim nem ragyognak már úgy mint azon a délutánon, akkor amikor a nap narancsra festette az eget, a szél kellemesen táncolt körülöttünk, négyen a dombtetején megesküdtünk, hogy megváltoztatjuk, jobbá tesszük ezt a savanyú mégis olykor édes világot. Rohanok barátaim felé, akik családot adtak nekem. Csakhogy egy hatalmas üvöltés egyszerűen meg fagyasztaja a vérem, lábaim földbegyökereznek, elfog a félelem. Lassan hátra nézek, egy rondaság lohol utánam. Meg akarok halni. Nehéz az élet miért ne mehetnék a nyugodt sötétségbe? Miért nem? Azért mert szükség van rád, meg kell védened a családod! Eren, Mikasa, Armin. Miattuk.. miattuk kell élnem! Nekirontok a macskaköves útnak, lábaim égnek, tüdőm sípol, testem könyörög a megállásért, de a szívem hajt.
Beforulva a sarkon megpillantom a házat romokban, azt a házat amely eddig az otthonomat adta. Mikasa és Eren is ott vannak. Kétségbe esetten próbálják felemelni a ház gerendáját, hogy kiszabadítsák azt a nőt, aki mégha nem is az igaziként, de az édesanyámként tudhatok. Mikasa rémült pillantását rám emeli, majd a mögöttem lévő titánra.
– Risa!!- kétségbeesetten kiáltják a nevemet, miközben odaérek és segítek nekik emelni a gerendát. Nem megy. Ez a hatalmas fadarab egy centit sem mozdul. Szememet ellepik a könnyek, majd versenyt futva száguldanak le piszkos arcomon. |
|